Tékozló Homár

Még a mailcímváltást is pokoli nehéz elintézni a Pannonnál

2009.07.17. 01:09 | szily | komment

A nagy, botrányos sztoriknál nyilván jellemzőbb, hogyan intézi egy cég az apró, mindennapi kis ügyeit. Egy mobilszolgáltatónál millió más mellett ilyen a júzer mailcímének megváltoztatása. Tango édesanyjának + Tangónak az istennek se sikerül ez, a búbánatos fordulatok itt olvashatók:


Édesanyám vett egy mobil internet csomagot a Pannontól. Erre két okból van szüksége, egyrészt jóval olcsóbb (csak egy kis 1GBs csomag), mint az eddigi DSL csomagja, másrészt mivel sokat utazik, tud máshol is dolgozni. Idáig minden rendben van, a net működik, sunshine happiness. Szóval nagyon örült neki, fel is keresett múlt hónapban, hogy segítsek neki beállítani az e-mailt a laptopján. Aztán ha majd működik az új cím, lemondhatja a régi, jelentősen drágább netjét, hiszen csak az új emailcímet kell megadnia mindenhol.

Az előfizetéshez egy 3620telefonszam@pannonmail.hu nevezetű cím jár (és működik is szépen), amit ugye az ember nem ad meg ügyfeleinek. Felhívtam a Pannon üfszolgot, hogy hogy is lehet ebből normál címet faragni, amit egy hölgy nagyjából el is mondott, a többit meg kikövetkeztettem magamtól.

Be is regisztráltam a két aliast, mert ugye hátha valamelyik foglalt (amit nem lehet megállapítani generáláskor). Kb. 15 perc után még nem működött, felhívtam hát a üfszolgot ismét, ahol azt a választ kaptam, hogy ő ugyan nem látja a rendszerben a beregisztrált aliast, de 3 napon belül működik majd. Ezen elcsodálkoztam, de mondom legyen. Ez volt június 18.-án.

Anyám egy hét múlva hívott, hogy nem működik. Felhívtam őket megint, és hát amatőr módon nem írtam fel a üfszolgos nevét, aki biztosított, hogy felvesz egy hibajegyet és 3 napon belül visszahívnak.

Ekkor beszéltem velük utoljára.

Azóta akármikor hívtam az 1220-at, csak és kizárólag a zenét tudtam hallgatni. Átlagosan 15-20 percig próbálkoztam, de többször tartottam a vonalat 30+ percen keresztül is, próbáltam reggel, délben, kora délután, este, éjfél után... Egyetlen egyszer sem vették fel. Persze a visszahívásnak nyoma sincs és az alias emailcím sem működik. Pedig nem foglalt, amikor tesztlevelet küldök, a pannon levélszerverről mindig visszapattan a mailer-daemon, hogy nincs ilyen postafiók.

Most hétfőn (júl 13.) egy újabb sikertelen kísérlet után billentyűt ragadtam, és írásban is elküldtem a panaszt, megadva minden szükséges adatot, csináltam screenshotot is. Megadtam magamat mint kontakt személyt mobilszámmal. Erre sincs válasz, bár ez a kísérlet gyerekcipőben jár, még csak 4 napos.

Nagyjából ennyi a történet, bár mint látszik még nincs vége. Igazából én vagyok a hibás, hiszen hogy is képzelem, hogy 2009-ben egy az intenet hajnalán egy ilyen nehézségű problémát csak így csip-csup elintézek. Ennek meg kell adni a módját kérem. De az is lehet, hogy én sértettem meg őket a folytonos nyaggatásommal, és most a számom automatikusan a pincében csörög a büntető szobában. Bevallom, nem volt szép alternatív utakat keresni a Szent Menuben, egyszer még English user-nek is álcáztam magam, de persze eredménytelenül.

Mea maxima culpa.

Üdv,
Tango

Ui.: Ugyanezt a Digikábel üfszolgján négy és fél perc alatt intéztem el.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2009.07.17. 01:12:38

De lehet, sot kell minuszba menni :)

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.07.17. 01:18:48

remélem, személyesen sikerül majd elintézni. Nem szabad elfelejtkezni a tanúkkal aláíratott papírok fontosságáról.

fakoffer 2009.07.17. 01:45:09

Szerintem Cash nagymértékben felgyorsítaná a probléma megoldását. ;)

atomjani · http://facebook.com/atomjani 2009.07.17. 02:02:54

De azért szerintem itt is lesznek változások.:)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.17. 03:04:21

Mobilinternet modemecskéje egy téglácskára rákötöz és bebasz az ügyfélszolgálatocska ablakocskáján. Csak így, finoman, becézgetve. :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.17. 03:44:57

namost higgyetek nekem nem vagy tok hulye
de ebbol egy szot sem ertek
hogy nem tud e-mailt cserelni vagy csinalni vagy miva'

Megdobbent 2009.07.17. 03:52:53

Valami uj aliasokat akart cimnek, de azok eltuntek, nem aktivak, igy aztan hiszti van :) Nincs mese, mennie kell minuszba, hogy torlessze a dolgot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.17. 04:14:31

megennek egy kaposztas tarisznyat de mamapici is meg Mary is alszik

epeficam 2009.07.17. 04:41:28

Jól álcázott digireklám-e vagy?

Celebkiller 2009.07.17. 05:14:15

Nem, nem! A Pannon ritka genya cég, ezt megerősíthetem, mint sok éves ügyfelük. Csak a máshol sem jobb, attitűd miatt maradtam. Az ügyintézés színvonalon aluli.

ge-za (törölt) 2009.07.17. 05:32:35

Tegnap Vodafone,ma Pannon...T-Mobile panaszt akarok,de izibe!!!!!!
:)))

A Harmadik Oldal 2009.07.17. 05:48:01

de miért nem volt jó az ancinak az egyik ingyenes mail? az sem tart tovább 2 percnél

esef 2009.07.17. 06:00:21

Kedves Homár!
Ez a pannonos sztori sehol nincs ahhoz képest amit két hete küldtem, de nem került kiposztolásra. Tegnap (ugyanabban az ügyben) megint voltam bent náluk, egy óra várakozás és egy újabb óra ügyintézés után a rendszer nem engedte a nevemre történő szerződéskötést adatvédelmi okokból... Valami háttércsoportot kell csesztetni ez ügyben, de csak mailben lehet őket elérni. Ment is nekik a "kellemes" hangvételű mail...

SZARKUPAC CÉG A PANNON, MINDENBE BELEKÖT, CSOMÓ PAPÍRT KELLETT BESZEREZNEM PLUSZBAN, ERRE NEM ENGED SZERZŐDNI!!!
SÜNTENYÉSZETET A DOLGOZÓKNAK, ATOMOT A SZÉKHÁZNAK!!!

esef 2009.07.17. 06:02:08

Hova tűnt az előbb elküldött kommentem? SÜNT A BLOGMOTORNAK!!!

dugcy 2009.07.17. 06:15:59

Nekem most reggelt, 2 perc volt belépéssel együtt létrehozni egy új mail címet, ami azonnal működött.

KáposztaMedve 2009.07.17. 06:33:12

Miért is kell a pannon mail-hez ragaszkodni? Ha minden 3 nap alatt történik meg, akkor azon sem lennék meglepődve, ha az elküldött mail-ek csak 3 nap múlva érkeznének meg.
Rengeteg ingyenes mail szolgáltató van! Bár mondjuk azok közül is jónéhány felejtős...

Secnir 2009.07.17. 06:40:10

tango, nem értelek
megszűnt a gmail, vgy mifene?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 07:32:44

Mert rutintalan vagy. Új előfizetés menüpont, és máeis foglalkoznak veled.

Amúgy tényleg nem kell a szolgáltatós e-mailt használni, mi vanha megszűnik a szerződésed, pl. elmész másik rablóbandához.


Viszont a pannon is elmehet a sünbe ezzel a hozzáállással, mi a franc akkora dolog abban, hogy beregisztráljanak két mail aliast?!

reunalla 2009.07.17. 07:37:10

@Secnir: nyilván ügyfeleknek az komoly ember nem ad meg ingyenes levelezőnél lévő e-mailcímet.....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 08:21:03

@reunalla: Na mert a pannonos az komoly.
A saját domain már talán.

gt_t 2009.07.17. 08:36:07

Sosem volt Pannon előfizetésem, de az tuti, hogy van vagy 15 napjuk válaszolni az írásban tett panaszra. Ha a posztoló gyorsabban meg szeretné ezt oldani, akkor be kellene menni egy pannon üzletbe, és ott biztosan tudnak segíteni.
Ettől függetlenül szánalmas, de így lehet gyorsabban megoldani.

Frucsasz 2009.07.17. 08:36:28

Pálinkás szép jó reggelt!

Itt a hétvége, megyünk a vízpartra.

Eltűnt az a tegnapi kommentem, amiben azt ecseteltem, hogy nekem mindig minden rendben van a homárral: mindig megtalálom, működik a link az Indexről is, sőt, még az a szervíz error cuccom sem volt, és a kommentjeim is megjelennek. Pfff...

Egyébként én sem értem, hogy miről is szól a poszt, egészen pontosan mit akart a lúzer. Bocs, júzer. Ezt a két szót össze szoktam keverni :)
Addig eljutottam, hogy kaptak a pannontól egy olyan mailcímet, amiben a telefonszám benne van, ezt érthető okoknál fogva nem akarja használni. De miért ragaszkodik ahhoz, hogy mindenképp legyen egy használható pannonos mailje, amit ügyfeleknek ad?
Lehet ,hogy kiderül a posztból, csak én vagyok pénteki-hülye...

Szódás Lova 2009.07.17. 08:42:22

E. Péntek reggel van. Ennek szellemében: egy mélcím soha nem lehet aljas. Ahhoz intelligensnek kell lenni.

Secnir 2009.07.17. 08:42:55

@reunalla:
ja, a 0620631560644616461546@pannongsm.hu az korrektebb, és könnyebben megjegyezhető.
és a spammerek sem szeretik.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.17. 08:54:01

Én se nem értem miért nem jó egy gmailes cím, de végülis mindegy. A júzer pannonost akar, akkor kapjon pannonost. Csak erősen reménykedni kell, hogy a mail szerverük jobb, mint az ügyfélszolgálatuk.

staropramen 2009.07.17. 08:57:50

@Ruzsa Sándor:
Hogy mit meg nem tesz a Sztrovacsek az attitüd miatt!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.17. 09:06:51

@esef: Vagyok!
Jó reggelt!
A blogmotor nehéz ügy lesz.

reunalla 2009.07.17. 09:16:00

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: igazad van ;) saját domailn kell, de a pannonos még mindig jobban hangzik, mint a kispista@gmail.hu :)

bár kérdés, hogy a posztoló anyukája milyen iparban / szolgáltatásban ügyködik...

reunalla 2009.07.17. 09:17:29

@Secnir: lehet kipróbálom, kezd elegem lenni a levélszemétből :D ;)

aardwark 2009.07.17. 09:24:37

Jó reggelt:) ez már a hétvégi?
a posthoz:na most meddig is tart egy saját weboldalt-domainnel, emil aliasokkal csinálni? reggel együtt max 3 hét, költsége kb 10-15 ezer fabatka, ha komoly ügyfélköre van akkor ez udjan már férjen bele...,szerintem, és akkor nincs ilyen probléma

@Frucsasz: nem, nem vagy az, bár péntek van:), a vízpart meg jó ötlet, én megyek tusolni:)

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 09:25:15

Biztos én vagyok a síkhülye, de nem értem, miért kell új nethez új emai cím. Ha külföldre megy, akkor ott is kreál egy új email címet, hiszen most ott lakik?

kocsonya 2009.07.17. 09:28:34

Szerintem a posztoló kicsit amatőr ehhez a mailcímes dologhoz.
Való igaz, hogy nem a legegyszerűbb és legátláthatóbb a Pannonline felület, de egy kis magyar tudás és 80as IQ elég a dolog elintézéséhez! Nem egyből fikázódni kell, hanem olvasni!
Egyébként 30 napos határidővel válaszolnak.

elwood 2009.07.17. 09:37:26

kicsit csodálkozom mert az édesanyával együtt sokkal jobban szokott menni az ügyintézés, még a hamis bérletet is visszaadják a metróban

bldo 2009.07.17. 09:40:30

Miapöcsnek kell pannonos e-mail-lel szenvedni? Ott a Gmail, POP3, IMAP, webmail, minden ami kell. Ráadásul ha megint szolgáltatót váltotok, akkor sem kell új e-mail címet bereklámozni senkinek.

De biztosan én vagyok a hülye, hogy nem értem a problémát. (Illetve a problémát értem, csak az irányt nem, hogy egyáltalán miért kellett erre indulni.)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.17. 09:48:07

06-20-2-000-000 -n próbáltad-e? Igaz ez nem ingyenes, hanem normál tarifa szeritn számláz, viszont mindig felveszik.
amúgy én is azt vettme észre, mióra törökbálintra költözött az egész pannon, sokkal többet kell várni az ügyfélszolgálatra. Bár velem eddig korrektek voltak, nem hinném, hogy azért nem veszik fel, mert a lábukat lógatnák ....

bldo 2009.07.17. 09:52:00

@tildy:): De te csókos vagy :D

znv 2009.07.17. 10:01:52

Hello. Én kb. 3 perc alatt beállítottam így:
-belépés itt: pannonline.pannon.hu
-kattintás fent a studio fülre
-beállítások menü alatt "e-mail címek / aliasok"
-beírod, hogy mi legyen az alias (az elérhetőségről tényleg nem ad infót)
-mentés
Ha nem megy, írj a znv@pannonmail.hu-ra. (Ma él, utána majd megszüntetem.)

Pöpec 2009.07.17. 10:03:34

"Kb. 15 perc után még nem működött, felhívtam hát a üfszolgot ismét..."

Ez mit jelent? Kaptál vissza valami hibaüzenet (nem létező cím, megtelt kvóta...)?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.07.17. 10:21:20

@blackdogone: Azt az ügyfélszolgálat nem tudja (nem kötöm az orrukra) , tehát olyan vagyok, mint bármelyik ügyfél.

Secnir 2009.07.17. 10:23:57

@kocsonya:
vállalják már 60-as IQ-val is...

Rockball 2009.07.17. 11:19:56

Nekem is volt nemrég a T-mobile ügyfélszolgálatán egy hasonló szívásom.
Elköltöztem, bementem, hogy megváltoztassam a címem. Aranykártyás vagyok, benyomtam a telószámot, mindent, erre 45 percet kellett várnom, ráadásul a következő számlán meg minden a régi volt...telefonon sikerült csak elintézni, ott is vártam egy csomót.

znv 2009.07.17. 11:23:32

Megoldódott a probléma, az aliasokat új postafiókként állította be Tangó, nem aliasként.
Javasoltam neki, hogy a navigációs nehézségekről (alias beállítás helye, elnevezések) írjon a Pannon ügyfélszolgálat címére.

Layosh 2009.07.17. 13:15:42

Komolyan mondom, a Homár egyre jobban homárra való az ilyen posztok miatt.
Azért, mert a kedves pannon ügyfél bénázik, nem kéne rögtön kitenni az oldalra. A pannonnál mindent ellehet intézni az interneten, az e-mail-t meg pláne, 3db címet lehet csinálni alapból és ingyen.

JDG 2009.07.17. 13:44:17

Vagy saját domain, vagy ingyenes szolgáltató, pont. Ha nincs pénze saját domain-re, akkor nincs is akkora ügyfélköre, hogy olyan rosszul mutasson az ingyenes cím (mondjuk... 10 ember). Személy szerint többre becsülök egy gmail-es, vagy akármilyen címet, mint egy pannonosat, mert tudom, hogy az legalább nem fog megváltozni, ha a bumburnyák lecseréli a telefonját.

kispista2 2009.07.17. 16:38:22

"Aztán ha majd működik az új cím, lemondhatja a régi, jelentősen drágább netjét, hiszen csak az új emailcímet kell megadnia mindenhol."

Az emailcím miatt tartja meg a másik előfizetését teljesen feleslegesen.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.18. 01:07:04

"sunshine happiness. "
Mire vágsz fel, a Ring nyelviskoládra?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.18. 01:09:02

"Azóta akármikor hívtam az 1220-at, csak és kizárólag a zenét tudtam hallgatni"
Nem valami torrent oldalt pingelsz?
:)

b. á. 2009.07.21. 14:32:59

Szilylaci! Nem lenne már időszerű IP-tartomány alapján kibannolni a gecibe a Pannon bérkommentelőit?

Amit a Pannont illeti, egy külön blogot lehetne nyitni abban a témában, hogy mekkora tárgya az egész. Több szolgáltatásért fizettetnek, ami máshol teljesen ingyenes és alap [hívásértesítő, hívásrészletező, stb.], a percdíj magas, a szolgáltatási ciklusokkal operálva átbasszák az ügyfelet [a havidíjas szolgáltatás lehet, hogy csak pár napig él], egy normális hívószámért legalább 20000 forintot kell fizetni, de inkább többet és a számhordozás egyszerűen nem valósítható meg (!!), ha az ügyfél személyi igazolványának valamelyik adata - így pl. a személyi igazolvány szám megváltozott vagy rosszul lett berögzítve. Folytassam?

A számhordozást a másik két szolgáltató kb. 3 perc alatt állítja ki, Pannonék pecsételgetnek, elbírálgatnak, majd postázzák.

Ja és kurva jó lenne, ha a marketing/sajtófigyelő osztályuk nem ugatna bele a Tékozló Homár kommentei közé, mintha magánszemély lenne [kellett pár nap, mire 100%-ig megbizonyosodtam róla].
süti beállítások módosítása