Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékozló Homár

Videózza az öltözködő nőket a Dagály egyik kabinosa?

2009.07.17. 09:40 | szily | komment

Bár meztelenség van benne, ez nem pikáns, hanem igazán ijesztő történet: ml azt állítja, hogy a kabinban, öltözködés közben valaki kamerás mobillal felvételt csinált róla, erre kikapta az illető kezéből a telefont. Mint kiderült, maga a kabinos volt a perverz. Leskelődés alant.


Az alábbi eset történt velem 2009. július 3-án délután 18 óra körül a Dagály fürdőben:

Fürdés után, hazaindulás előtt, egy szál törölközőben várakoztam az öltözőkabinok előtt, kezemben az utcai ruhám + táska, de mivel nagyon sokan voltak, percekig álltam ott, nem jutottam be egyik kabinba sem. Ekkor a kabinos fiatalember odajött és készségesen felajánlotta, hogy menjek be a mozgássérültek részére fenntartott kabinba átöltözni, mely a sor végén, a fal mellett van (a fal és az utolsó kabin között van egy keskeny rés, ahova jól el lehet bújni). Beengedett és én elkezdtem átöltözni. 

Öltözködés közben véletlenül vettem észre, hogy egy fémes tárgy alul belóg a kabinba. Pár másodperc után jöttem rá, hogy valaki a kamerás telefonjával benyúlt és feltehetően fényképet / videofelvételt akar készíteni. Hirtelen nem is tudtam mit tegyek, gondoltam arra is, hogy kirúgom a kezéből a telefont, de nemsokára visszahúzta a kezét, így nem tudtam tenni semmit. Ezután már résen voltam, úgy öltöztem tovább, hogy folyamatosan figyeltem. Nemsokára a kabin felső pereme fölött vettem észre megint a telefont (ha nem figyelek, észre sem vettem volna, mert nekem olyan magasan van). Annyira dühös lettem, hogy hirtelen felindulásból, gondolkodás nélkül felpattantam a padra és kikaptam a telefont az illető kezéből. Először arra gondoltam, hogy gyerekek szórakoznak, mivel elég sok iskolás volt akkor az öltözőben. Gondoltam, ha végeztem, visszaadom a telefont a kabinosoknak, hogy ha valaki keresi a telefonját, akkor azt jól szidják le, hogy ne csináljon ilyet többet. Folytattam az öltözködést, de nemsokára erős dörömbölés hallatszott, majdnem beszakadt a kabin ajtaja. Ekkor már kezdtem megijedni, hogy mi lesz, ha kimegyek.

Mikor kész lettem az öltözködéssel, kinyitottam a kabin ajtaját és megdöbbenve láttam, hogy a kabinos férfi követeli vissza a telefonját! Azt hangoztatva, hogy én elloptam az ő telefonját, kikapta a kezemből és sietve elkezdte nyomogatni a gombokat (gondolom gyorsan kitörölte a rólam/ill. esetleg másokról készített felvételeket). Sajnos így a bizonyítékokat megsemmisítette, így nem tudtam volna alátámasztani, hogy nekem volt igazam. A kabinban egyedül voltam, így nem volt tanúja a kamerázásnak, viszont amikor kiléptem a kabinból, többen is ott voltak, amikor meggyanúsított a lopással. kisebb szóváltás volt közöttünk, de végül nem vertem ki a balhét, és nem jelentettem a vezetőségnél az ügyet (sajnos - utólag már így gondolom). Amikor mentem kifelé a fürdőből, gondoltam rá, hogy szólok a biztonsági őröknek, de attól tartottam, hogy mivel az állításomat bizonyítani nem tudom, még a végén engem hurcolnak meg rágalmazásért, ill. a telefon eltulajdonításáért. Ezért gondoltam, hogy internetes fórumon osztom meg ezt a történetet. 

Hölgyek, ha mennek a Dagályba, a szekrényes öltözőben legyenek résen!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Mortzosch 2009.07.17. 09:43:39

ezdedurva----
első vagyok? tutti nem

Szódás Lova 2009.07.17. 09:45:16

Milyen erotika volt a film címe?....

2.

bl4ze 2009.07.17. 09:46:21

széééép.
kár volt ennyiben hagyni.

Sir Mortzosch 2009.07.17. 09:48:04

De! Összejött. Anyukám, telefont miért nem törted össze? Férfi nem volt veled, hogy tolja fel a telefont a kabinos ánuszába?

Smacika 2009.07.17. 09:49:41

Jajj már.Milyen vagy.
Megfosztottad a recskázás rehetőségétől szegény faszt.
A haveroknak sem tud eldicsekedni, hogy milyen jó bukszákat lehet látni a strandon.

Szódás Lova 2009.07.17. 09:50:25

Ja! Egészséges erotika!
:D

"-'Vtásak! 'Vtásnők! Etten gusztus huszadika! Leszen berkaperkelt, zenakar...Hőgyválasz!...-"

Sünt kívánok a kíváncsinak.

De ne sz*rja.
H*gyozza.

upho 2009.07.17. 09:50:48

eleg turelmes voltal :-) kabinos, lokd ide a videot!

Szódás Lova 2009.07.17. 09:53:24

@gothic: Van az úgy, hogy az ember, mikor ennyire felháborító dolog történik vele, lemerevedik és ahelyett, hogy bosszúért üvöltene, pironkodva elkullog. És nagyon sokan vannak így. Nők többségében. Ez természetes dolog.

Sir Mortzosch 2009.07.17. 09:57:43

@Szódás Lova: - lehet. Engem egyszer ijesztettek meg... voltam vagy 16 éves. Elémugrottak, BUUUÓÓÓÁÁÁÁÁ, reflexből pofonvágtam. Szóval, én nem merevedek(ágyéktájon, az a fránya kinövésem szokott csak merevedni, nemtom mi van vele). Lehet, hogy a nők leblokkolnak ilyen helyzetben.
Azért... nem blokkolt le annyira, ha kikapta a telefont a csávó kezéből.
Másik - vajon a nem előnyös fotók miatt reklamált a hölgy? :)

szemi90 2009.07.17. 09:59:11

Nem biztos hogy segíteni akar, aki kihúz a sz*rból.

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 10:04:23

Ez durva. Régen voltam strandon/uszodában, de nincs külön női és ffi öltöző? Nőiben nénik szoktak lenni a kabinosok, úgy rémlik... vagy ez ilyen szabadtéri kabinsor?

Andie 2009.07.17. 10:05:33

Hol a kefirem??? :D

Sir Mortzosch 2009.07.17. 10:07:16

@Andie: - kabinos csávó most sűríti :D

elwood 2009.07.17. 10:07:25

hát ez gáz. nem csodálom hogy a hölgy lefagyott, a legtöbben nem tudnának higgadtan gondolkodni.

talán javaslatként a velőtrázó sikítást tudom javasolni amire egy két jóérzésű ember is odaérkezhet amíg rendőrt hívsz.

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 10:08:35

Idióta beteg zaklató fasz. Miért nem iratkozik be egy tékába? Ha már internetről nem hallott a butus
Ez izgalmas? Vagy mi?
Ha a barátnőmmel ilyet csinálna valaki, úgy picsán rúgnám, hogy szart hány

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 10:10:09

@b[ALien] a kopasz baba: "Ha a barátnőmmel ilyet csinálna valaki, úgy picsán rúgnám, hogy szart hány" - kicsit félreérthető a mondat: a barátnődet? Vagy a kabinost, de akkor inkább tökön rúgdd!

Szódás Lova 2009.07.17. 10:10:26

@gothic: Írta. Azt hitte, hogy gyerekek szórakoznak. De nem a kabinos, akinek pont az lenne a feladata, hogy az ilyet megakadályozza, és aki, mikor szembesítette a helyzettel, üvölteni kezdett és balhét csinált, ahol neki senki sem adott volna igazat.

Ez párhuzamos azzal, amikor rendőrök rabolnak ki. Nem csak a nők blokkolnak le ilyenkor.

A gatyapőcödre meg -szerintem -ne tegyél utalást, ha jót akarsz, mert estleg ki leszel röhögve. :)

Szódás Lova 2009.07.17. 10:12:01

@Andie:
Kááááááááávvvvéééééééééééééé!

:DDDD

Sir Mortzosch 2009.07.17. 10:13:14

@Szódás Lova: - affene, gatyapőc (új szó, feljegyzem :D ) akkor a feleségem is ezért szokott röhögni, mikor meglát meztelenül? :D

2009.07.17. 10:14:28

A medencébe kellett volna dobni a mobilt...akkor meg is semmisül a kép is meg minden más is.
De persze utólag könnyű okosnak lenni.

Szódás Lova 2009.07.17. 10:19:50

@Kulics: A Dagályban a legközelebbi medence egy emeletnyire van az öltözőktől. De ha mégis beledobja, és megsemmisül a kép, akkor mivel bizonyítja, hogy azért dobta bele, mert kukkolták vele, és nem azért, mert hisztis, lopós hüpi, ahogy azt az éber cerberus állítja? Ez nem jó megoldás.

Palkovics Ede 2009.07.17. 10:22:21

Posztolót lehet már?
"menjek be a mozgássérültek részére fenntartott kabinba átöltözni" A helyes válasz az lett volna, hogy: "nem köszönöm, az nekik van fenntartva, nem akarok jogtalan előnyhöz jutni, kivárom a soromat, nem akarom a "jóra való restség" bűnét elkövetni. Meg különben is, ezért tart itt ez az ország...."
A relativítás elmélet szerint, tehát ő is tehet róla, nem csak a kabinos.
"Először arra gondoltam, hogy gyerekek szórakoznak" Ezt a gyerekek nevében visszautasítom! Kérem ne általánosítson! Ön még nem találkozott jól nevelt gyermekkel? Ezért tart itt ez az ország II.
Sok kicsi, sokra megy.
Csak objektív reagálásokat fogadok el, nem megfelelő válasz esetén laptopokat lehet nyerni.

Sir Mortzosch 2009.07.17. 10:26:04

@Palkovics Ede: Ide a laptopot, mert én szubjektív reagálási lehetőségeket fogalmazok meg magamban.

Andie 2009.07.17. 10:27:12

@Szódás Lova:
- Házas? - Nem.
- Orgazmumus? - Se.
- Napi hányszor? - Nulla.

:D
Meg is nézem a hétvégén :D Alapmű!

CssaBee · http://cssabee.blogspot.com 2009.07.17. 10:27:26

Én még anno úgy tanultam, h a memóriából törléskor nem törlődik fizikailag a kép, csak a bejegyzést, h ott van vmi. Azaz a kép helyreállítható mindaddig amíg nem ment rá vmi újat...

Aztán persze tévedhetek is...

eloszto · http://eloszto.hu 2009.07.17. 10:28:19

Szét kellett volna taposni a telefont vagy földhözvágni.
A képek nem mennek tönkre a kártyán, viszont ha hívja az ürge a rendőröket, nagyon megszívta volna...

EnZsolt 2009.07.17. 10:30:13

Drága Postoló!

Most basztatni foglak...

Komolyan ennyire hülye vagy, hogy visszaadod a mobilját, majd szépen eloldalogsz, senkinek nem szóltál a közvetlen környezetedben, majd hazaérve billentyűzetet ragadsz.

Viszont a kabinos csávóról írhattál volna egy leírást, hogy az arra érdemes férfitársaink is csináljanak róla felvételt, amint éppen a fogait szedi össze.

Rohadjon meg az ilyen perverz szar, és még neki áll feljebb, hogy baszná el egy talicska aprómajom.

májgeriberi 2009.07.17. 10:31:57

hülye perverz állat az ilyen

nálunk anyámékat leste (volna) ki a szomszéd de lebukott . Muttiék pont jöttek vissza sétálásból rászóltak aztán leesett az ablakból.
Másnap anyáméktól kérdezte, hogy nem találták-e meg a mobilját mert esés közben elhagyta.LOL

Palkovics Ede 2009.07.17. 10:34:38

@gothic: Ön nyert! No, nem hangszórót Cintulától, hanem egy Fujitsu-Siemens laptopot, mely nyereméyadó köteles, így kérem az alábbi linken található számlaszámra utalja át az ott található összeget:
homar.blog.hu/2007/08/14/nyeremeny_nyeremenyado
J
J

Blafit 2009.07.17. 10:34:56

@EnZsolt: vagy éppen ahogy buzik tolják seggbe...


Posztírónak miért haraptad meg a kezét,
és akkor nyoma marad az esetnek, ő meg akart erőszakolni...

neked ugatok 2009.07.17. 10:35:46

@eloszto:

így van, és ha már a telefont megtaposta, az illető kezét is megtaposhatta volna, szilánkosra

Szódás Lova 2009.07.17. 10:38:16

@EnZsolt: Nem értek egyet, de a leírás segítene. Nem kellene megverni az arcot, elég lenne egy össznépi fürdőzés a Dagályban, amolyan critical mass jelleggel, és mindenki megkérdezhetné tőle:
"-Te vagy az a kukkolós görény? -" Ezt jó hangosan, hogy mindeki hallja, sokszor egymás után. Valamint egyetértenék azzal, hogy ki kell figyelni, mikor megy klotyóra, telefonnal jól láthatóan lefotózni (amíg nem tud felpattanni), utána a fotókat ügyesen felrakni a netre.

Ez, bár sérti a személyiségi jogait, talán stílszerűbb lenne.

Secnir 2009.07.17. 10:39:10

hát nem tudom
ha én öltözködnék ilyen helyen, és látnám, hogy alulról benyúl egy kamera (azonfelül, hogy őszinte részvétem azoknak, akik szakállas pasikat fotóznak alulról), én első ijedtemben biztos lehugyoznám a csuklóját mobillal együtt.
és nem fogadnék el reklamációt.

Frucsasz 2009.07.17. 10:39:14

@gothic: elég szomorú, hogy ma már mindenhova férfitársaságban kell mennünk, ha nem akarjuk, hogy
a)beszóljanak
b)fogdossanak
c)fotózzanak, kamerázzanak
d)megvádoljanak vag egyéb módon belénk kössenek
e)megerőszakoljanak
f) egyéb módon inzultáljanak.

Amelyik nő mellett nincs férfi, hogy megvédje, azzal bármit meg szabad csinálni?
Ez az egész annyira undorító....

Palkovics Ede 2009.07.17. 10:39:50

@Andie: KOPP! Most esett a le a kefír... :)

Arra leszek kíváncsi, hogy a kommentelőknek mikor fog leesni, hogy ezt a levelet valójában a ráckevei strand üzemeltetője írta. Kék platós IFA-n ülve gondolkodott, hogyan lehetne a strand forgalmát növelni...

maincoon © 2009.07.17. 10:41:59

én meg azt hittem, hogy csak pusztán paranoia az, amikor mindenféle próbafülkében vagy öltözőben első dolgom az, hogy szétnézek, hátha meglátok valami eszközt amivel kukkolnak. de ezek szerint nem alaptalanul tartok az ilyesmitől :( mondjuk a modernebb kis kamerákat lehet észre se veszi az ember... :/

Buksifüles 2009.07.17. 10:50:45

Én biztos nem adtam volna vissza a telefont, hanem még a kabinból rögtön arról hívtam volna a sündőrséget...

Ha meg rámtöri közben az ajtót, akkor már sikoltozhatok is, hogy ezt+azt akart tőlem...

reunalla 2009.07.17. 10:52:56

Kedves posztoló....A kezdtél megijedni, hogy mi lesz, ha kimész résznél kellett volna rendőrt hívni a nálad lévő telefonról.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.07.17. 10:55:12

visszamenni 2-3 izmosabb férfibaráttal,esetleg barátnőt elküldeni,rajtakapni,elagyalni!megérdemelné a kukkolós kis g.ci!!!

Secnir 2009.07.17. 10:58:06

@Secnir:
de lehet, hogy ijedtemben be is szarok.
aztán a fotókon nézegetheti a nagy büdös szőrös krátert...

Metál -e a bimetál? 2009.07.17. 10:59:05

azért remélem este visszamentél pár izmos ismerőssel és elbeszélgettél ezzel a perverz mocsokkal....

Sir Mortzosch 2009.07.17. 11:00:49

@Frucsasz: Evidens, hogy nem szabad, nem illik. Ellenben, ahogy a posztból is kitűnik, a hölgy gyakorlatilag nem tudta megvédeni magát. Ehhez kell egy valamirevaló férfi - aki gyorsan, pár pofon társaságában véleményezi a történteket.
A másik oldal természetesen a hős amazon, aki foggal herél.
---------------------------
Nem díjazom az ilyesmit. S

Fairy Girl 2009.07.17. 11:08:56

"végül nem vertem ki a balhét, és nem jelentettem a vezetőségnél az ügyet"

Ej... ej... Sose tanul senki...?

Secnir 2009.07.17. 11:09:56

@gothic:
"A másik oldal természetesen a hős amazon, aki foggal herél.
---------------------------
Nem díjazom az ilyesmit. S"
és sem szeretem ha fogaznak

Orizatriznyák 2009.07.17. 11:12:38

mennyire lehet szánalmas, aki csak így lát nőt meztelenül? boááá

Sir Mortzosch 2009.07.17. 11:14:16

@Secnir: Cummantás vagy ha herélnek, akközben nem szereted? :D

AlulírottFentemlített 2009.07.17. 11:15:24

Javasolnám a posztolónak, hogy legközelebb fogadja fel Horálki János extrém túrvezetőt aki majd pötyibá jelmezben bérmegijesztegeti ezt a kukkolós nílusi palócot és jól leszorítja a földre, kis tárcsáját a kabinos ánuszába tolva.

Secnir 2009.07.17. 11:21:16

@gothic:
a herélésről nincs nagy tapasztalatom, nem tudok nyilatkozni.
esetleg puzztrewew?

Orizatriznyák 2009.07.17. 11:23:21

basszus, nem hiszem el, hogy a postoló nem tett panaszt legalább írásban a dagály vezérkaránál...!

Velem egy butikban történt hasonló: ruhát próbáltam egy fülkében. A fülke ajtaja fejmagasságnál végződik, így láttam, hogy a biztonságiork odajön a fülkém elé, háttal áll, de a fejét teljesen oldalra fordítva benéz! Annyira bepöccentem, hogy a kasszánál megkérdeztem az eladót (vessetek a mókusok elé: na'on jó volt a ruci, nem volt szívem otthagyni), hogy munkaköri előírása-e az őröknek a kukkolás? A csaj totál ledöbbent, elnézést kért, és mondta, hogy szólni fog az őrnek. Nagyobb balhét nem akartam csinálni, de kifelé menet odaszóltam a fehéringesnek, hogy máskor szolidabban csinálja, mert lehet, hogy legközelebb haragosabb emberrel találkozik, és nem ússza meg. Halál megijedt a pali, elvörösödött (kis komcsi, hehe :)), és ijedten elkezdett szabadkozni, hogy csak két cigót nézett, mert gyanúsan ólálkodtak, és higyjem el, nem engem nézett. Elhittem. De ezek szerint résen kell lenni.

Orizatriznyák 2009.07.17. 11:26:09

Off:
ssza meg, nem tudom elolvasni az agárdi álrendőrös post 3000+ kommentjét, mert minden alkalommal kifagy az oldal, nem tudja betölteni.

Rockball 2009.07.17. 11:26:09

Ez nagyon kemény...Én tuti nem adtam volna vissza a telefonját, inkább kihívtam volna a yardot, utána magyarázkodjon a csávó. Ragály strand...15 éve nem teszem be a lábam oda..

Szódás Lova 2009.07.17. 11:34:38

@Rockball: A Dagályban egyszer gyúratni voltunk az ugyancsak derékfájós haverommal, és másnapra olyan retvás -furunkulusos lett mindkettőnk háta, hogy mentünk is a bőrgyogyóhoz. Azóta én se mentem oda.

Egyúttal hagy mutassam be új avatár -fotómodellemet: A kutyámat, Latyakot.

Szódás Lova 2009.07.17. 11:44:51

@gothic: Az ő színe, az latyakoid. Egyébként só -bors törpeschanuzer, ami az utolsó képen is látszik (feltöltöttem néhányat). Szerintetek cukiságérett, vagy ne küldjem be, mert még a kabinos se fotózná le alulról?

Orizatriznyák 2009.07.17. 11:55:12

@Szódás Lova: abszolút cukiság-érdemes! Főleg a neve! :))))

Orizatriznyák 2009.07.17. 11:59:03

Jesszus!! Megnéztem Latyakot! A cukiságmérőmnek sanyi. :D :D

Buksifüles 2009.07.17. 12:01:28

Sün! Úgy néz ki jővőhéten meglátogathatod szakmai okokból a Dagályt... :)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 12:08:43

A postán hallottam sorbanállás közben,hogy Györkő Gábor nemcsak fényképautomatákat üzemeltet,hanem másodállásban kabinos a Dagályban.

i hate the police (törölt) 2009.07.17. 12:09:12

@Szódás Lova: 1o:38:16:ez lenne a jó megoldás.Márcsak azért is, mert itt a neten sokan nagyfiúk, nagylányok, hogy ezt meg azt tennék a kabinossal, aztán lehet, hogy élőben a kabinos verné el őket:))Ettől függetlenül, undoritó, amit a kabinos művelt...

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 12:11:51

A Dagályban kabinok vannak az átöltözéshez,aztán beteszed a ruhát,táskát egy üres szekrénybe,és a kabinos nő vagy férfi bezárja.

Vannak olyan főleg idősebb férfiak,akik a szekrény előtt állva öltöznek át.

Broáf.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.17. 12:12:48

@jesszumpepi: Az Atyaúristen személyesen kabinos a Dagályban?

@Zanga: Megtörtént.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.07.17. 12:12:48

"...menjek be a mozgássérültek részére fenntartott kabinba átöltözni,..."
Aha, azt nem mondta, hogy legközelebb a mozgássérült parkolóba parkolj, mert ott közelebb van?

KáposztaMedve 2009.07.17. 12:13:10

Lehet a cicizoomolós őrnek ez az új munkája...

szalontüdő 2009.07.17. 12:15:12

@Orizatriznyák: Na ez azért van, mert az óvodás hitman1 telefirkálta mindenféle karakterekkel.
Szólni kellene Szilynek, törölje ki.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 12:16:24

Az egyik férfi alkoholista.Az egyik szekrényben tartja a röviditalt,és rájár.
Nem zavarja,hogy bárki látja.

Egy másik csokit árul óccón.

Egy kövér férfi ott nyafogott a többieknek,hogy nem fog rendesen dolgozni,mert nem kapott jutalmat.

Az egyik nő kiképzőőrmester lehetne a hadseregben.

Egy-két kabinos meg normális.nak látszik.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 12:18:52

@szalontüdő:


Figyelem!Szolgálati közlemény:

hitman kéri,hogy valaki törölje ki!


A fenekét.


Mármint hitmankáét.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 12:19:50

@Zanga:


Vagy Argentin Polinéziában.

A tengerparton pasziánszozik.

A laptopján.

Buksifüles 2009.07.17. 12:29:10

@jesszumpepi: Esetleg kék platós ifával elutazott füredre és éppen műemléki környezetben busafejbecsináltlevest főznek lófővel..
Bármi előfordulhat :)

Smacika 2009.07.17. 12:32:29

@CssaBee: Jól tudod.Sem merevlemezről, sem pediglen memóia alpú tárolóegységről nem tűnik el az adat, csak a FAT táblából törlődik a bejegyzés.

májgeriberi 2009.07.17. 12:35:30

vajon a mozgássérülteket is lefotózza?

Passzivista 2009.07.17. 12:36:36

Tanuljuk mar meg, emberek! Nem elkullogni, balhezni! Legyetek tekintettel azokra, akik kesobb szivnak amiatt, hogy ti lustak voltatok intezkedni!

májgeriberi 2009.07.17. 12:37:59

vajon a mozgássérülteket is lefotózza?

remélem ez a kommentem már nem a fekete lukba távozik mer többször nem írom le!
(Nem mintha olyan fontosch lenne)

májgeriberi 2009.07.17. 12:39:08

@májgeriberi: nem oda távozott XD

illemvakond 2009.07.17. 12:39:19

@szalontüdő: Már jelentkezett. Jegyzetelt is, meg a pontos időt is bemondta.

illemvakond 2009.07.17. 12:40:18

@illemvakond: Meg engem is megelőzött... :)

Buksifüles 2009.07.17. 12:40:34

@májgeriberi: Ha feltölti a netre, ott mindenre van vevő, nem?

szalontüdő 2009.07.17. 12:43:51

@Sün‼: Helyes, munka van.:)
Pár tüskédet felajánlanád hitman1 hátsójába? Nyílpuskám van, csak tüske kellene.

staropramen 2009.07.17. 12:46:06

Sztrovacsekek!
Bármilyen dulva eljálás, nincs mit tenni:2 markos fiúval visszamenni és nehány jólirányzott pofon társaságában illemtan órát tartani a kabinosnak.
Utána dulván a padlóla lökni:

májgeriberi 2009.07.17. 12:48:01

@Zanga: hátazértnaaaaaanemá

bár eléggé nagy az "Atyaúristen" állatkertje

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.17. 12:50:17

@jesszumpepi:

itt vagyunk, csak nem érünk rá, mert Egyéves a ráckevei strandon kukkol a mobiljával, én meg elmentem biciklivel a polgárőrségbe kecsketúróért. Ezt a kommentet is a bringáról írom, míg a másik kezemmel hímezek.
Hoppm és kijött a passziánsz is! Jó napom van.

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 12:54:27

@Kandúrvarázsló: természetesen kabinost
nőt csak ostorral:))))
(nem ám)

staropramen 2009.07.17. 12:56:52

@Nelson Mandula:
Sztrovacsek!
Több bejelentés is érkezett Ráckevéről Pőtyi nemzetőrtől, hogy egy szatír kabinnak átalakított platós Ifába invitálja öltözni a sor végén álló lányokat.Pötyi nemzetőr szerint a kabinnak nincs zöld kártyája.Rajta van az ügyön.

Orizatriznyák 2009.07.17. 13:04:02

@szalontüdő: 2009.07.17. 12:15:12
könyörgöm, üssük meg!

Szily, tedd lehetővé léccó, hogy a péntek estémet azzal tölthessem, hogy az álrendőrös post mind a 3000+ hozzászólását elolvashassam...!

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 13:09:07

Nálunk a Dunaparton nincs kabin. Átöltözni törülközőbe csavart alsótesttel lehet. Lányoknak/asszonyoknak nem kötelező a felsőrész. Szerencsére :)

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:11:24

@Sün‼: egy sün hova teszi az óráját?:)

staropramen 2009.07.17. 13:11:56

@Kandúrvarázsló:
Nálunk Sztrovacsek még Duna sincs.

innye 2009.07.17. 13:12:19

kiképzőőrmester a kedvencem! hangos köszönés és köszönöm lágyítja az ő szívét.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 13:12:23

@Nelson Mandula:


Jó nekem.

Nem kell hímeznem.

Legfeljebb hámoznom.

Krumplit a leveshez.

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 13:14:20

@staropramen: hja, én se Pestre megyek, ha a Duna partján szeretnék napozni, csobbanni.

Szódás Lova 2009.07.17. 13:14:45

Az vesse rá az első követ, aki még soha nem fényképezte le a párját mobillal. Az, hogy a hölgy de facto nem volt a párja, csupán a körülmények szerencsétlen együttjátszása, és az időtényező figyelmen kívül hagyásával (i.e. valamivel később) már valószínűleg bimbódzó kapcsolatban élhettek volna, ha a szerelem pókhálóját nem görcsösen rángatózva, elmenekülve tépi szét, hanem csak egy lágy csókot lehel rá szeméremajkaival.

Kom jött, kom ment.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 13:16:50

Köszönet a beírónak.

Járok a Dagályba.

Néhány kolléganőm is.

Már gondoltam rá,hogy ha valaki leselkedni akar,két nem mozgássérülteknek fenntartott kabin közt is megteheti.

Különben a nyár kivételével az odajáró nők többsége nyugdíjas.

A férfiak meg minden nyugdíjasnál fiatalabb nőt vetkőztető tekintettel mérnek fel.

Manyizga (törölt) 2009.07.17. 13:17:26

Ha már megvan a telefon, akkor gyorsan kivenni belőle az akkumulátort. És amikor balhézik az illető, akkor visszaadni neki akksi/memóriakártya nélkül (így nem áll le balhézni azonnal). Egyúttal odafáradni az ügyfélszolgálathoz/pénztárhoz hogy a vezetővel szeretnél beszélni, és kérni, hogy kapcsoljátok be együtt a telefont, a kezedben levő akkumulátor segítségével és nézzétek meg a rajta levő képeket magadról, mert szeretnél töröltetni őket. Ennél nem kell többet mondani, így mindenképpen meg kell mutatnia a képeket, ha nem akar sáros maradni.
Aztán a képek láttán valószínűleg a főnök további lépéseket is tesz...

Persze ehhez az kell, hogy valaki szét tudjon szedni egy mobilt. :D

szpal 2009.07.17. 13:17:36

@Szódás Lova: nem vagy vicces. Én viszont igen: hogy hívják a brazil fürdőmestert? Baromió Cabinez.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 13:19:22

@innye:


Ennek nem lágyítja meg a szívét.

Én mindig hangosan köszönök.

És mindig megköszönöm más munkáját.

Van,aki az udvariasságot a gyengeség jelének tekinti.

Kandúrvarázsló 2009.07.17. 13:20:12

@Szódás Lova: megyek a kőfejtőbe. Még soha nem fotóztam le a páromat vetkőzés közben, zuhany alatt, ágyban, stb. Tudtommal ő sem engem.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 13:21:30

@Manyizga:


Na ez az!

Én például nem tudom szétszedni.

Egyébként az ötleted jó.

Legalább a munkahelyét veszítse el az ilyen retardált!

helianthus 2009.07.17. 13:23:28

Ne bántsátok szegényt, csak akart látni egy kis
(.)(.)-t, meg lehet, hogy zoomolni is szeretett volna.
Én megértem. :D:D:

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 13:26:10

Ha a telefont már visszaszerezte az ilyen génhulladék,akkor is lehet panaszt tenni a vezetőnek.

Néhány ilyen eset után már nem lenne olyan aktív,mert a kollégái is figyelnék.

Ha más nem,kíváncsiságból,kárörömből.

Aki ilyen szemét,az munkatársnak sem biztos,hogy kellemes.

A vezető meg talán nem nagyon örülne,ha a bulvármédia megkeresné.

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:27:07

@Sün‼: ilyen melegben a bozótos árnyékában kéne pihizned!
Jajj bocsi, lehet dolgozol?
Bár többnyire akkor is árnyékban vagy:))
ánuszárnyék, ez jó szó

Szódás Lova 2009.07.17. 13:27:45

@szpal:
Szar.
Kaz.
Mus.

Megismernéd, ha az utcán melletted elhaladva a fenekedbe harapna? Nézd meg, hogy korábban miket írtam, és, hogy gondosan körbemagyarázzam, ne vedd ezt komolyan, sőt, vedd kritikaként a kissé beteg lelkületű kabinosra nézvést. Ilyetén módon nem szántam viccesnek, sőt, bosszankodásomat volt hivatott kifejezni.

Szükséges -e további értelmezésbeli segítséget nyújtanom?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 13:28:05

@helianthus:


Igen ám!

De ehhez két ember beleegyezése szükséges.

Isaura 2009.07.17. 13:28:59

A hölgy nem az öltözőben, hanem a fotóbox-ba, és ott Gábor biztonsági felvételt készített. Ő meg megrongálta a berendezést, kitépte a kezéből, és tuti összerúzsozta.

Hétvégi post volt már?

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:31:00

@Szódás Lova: kurva aranyos ez a gombszemű kiskutyus!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.17. 13:31:05

@b[ALien] a kopasz baba: Nemsokára végzek a heti munkával.
Aztán megyek a patakpartra strandolni.
A nyúl nem biztos, h jön.

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:33:09

Ma még az sem kizárt, hogy offolok egy kicsit este végre
Küldök jelentést Puhafülű Dagiról:)

i hate the police (törölt) 2009.07.17. 13:36:57

@jesszumpepi: ,,a férfiak meg minden nyudijasnál fiatalabb nőt vetköztető tekintettel mérnek fel,,-no, ezt kötve hiszen.Ha jól néz ki, akkor lehet..de egy ramaty nőt minek nézzen meg az ember?És ennek semmi köze ahhoz, hogy az adott férfi hogy néz ki..

just Cheech (törölt) 2009.07.17. 13:38:34

Micsoda egy primitív alak. Jelentsd fel a rendőrségen, hadd lrgyen legalább néhány kellemetlen perce, de a képeket is tutira meg lehet találni a telefonban, hiába törölte ki a geciláda.
Jelentsd fel bazmeg.

Szódás Lova 2009.07.17. 13:39:07

@b[ALien] a kopasz baba: Az ő nevében is köszönjük. A Puhafülű Dagi az a napszemüveges terrorizátor? :D

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.17. 13:39:41

@jesszumpepi:
13.20-kor értem Polgárőrségbe, de már elfogyott a kecsketúró. Nem csüggedek: felmosok és tekerek haza.

@b[ALien] a kopasz baba:
na végre valami jó hír. már régen hallottunk Dagiról!

just Cheech (törölt) 2009.07.17. 13:39:58

ne hagyd annyiban, az ilyen kis szar senkiháziak azt hiszik, hogy nekik mindent lehet.

szalontüdő 2009.07.17. 13:40:07

@Sün‼: A nyúl biztos nem megy,rúzst vakar a felnyúlós ótómatában.

euAgWzgmmtq7K 2009.07.17. 13:42:08

te mindenre csak gondolsz hogy mit kellett volna tenni? késő bánat mostmár. az ilyen emberek miatt tart itt ez az ország.

ciprike 2009.07.17. 13:43:03

Engem speciel az (is) akaszt ki nagyon, hogy "készségesen" felajánlotta a mozgássérülteknek fenntartott kabint!! Hát ne ajálgassa!!! Ha bemegy vki és 15 percet ott tölt, és közben jön egy valóban mozgássérült, akkor őt addig feltartja, akkor is, ha a mozgássérült öltözni nem akar, csak átmenni, ugyanis a kabin melletti keskeny rés csak kukkolásra alkalmas, toló-vagy babakocsival átmenni nem, ezekkel csak a mozgássérült kabinon keresztül lehet a strandra be- és kifelé közl
ekedni!! Én egyszer babakocsival , babával meg két gyerekkel vártam ott majd félórát, mire ebből a
kabinból kijött egy nő (nem mozgássérült)mert a babakocsink másutt nem fért át! KÉpzeljétek el ugyanezt egy kerekesszékesnek!
Úgyhogy javaslom, senki ne fogadja el a mozgássérült kabint, aki nem az, az összes többiből majdcsak lesz egy üres pár perc alatt!

szalontüdő 2009.07.17. 13:43:15

@b[ALien] a kopasz baba: Az.:))
Milyen értelmes kis feje van.:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:44:46

@Szódás Lova: nem, a levegőben lévő drapp cirmos macsek
csak az még kiskori kép
de amúgy nem dagi, csak kissé nagyra nőtt:)
szemüveges kuty már nincs:(
fődbe van

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:45:57

@Nelson Mandula: annyi meló van mostanában, hogy még ifa jelentést sem tudtam küldeni
rohadt új recept

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.17. 13:46:21

@szalontüdő: Mondta, h nem valószínű a délutáni részvétele.
Akkor ezért.

selymesszőrű tejbegríz 2009.07.17. 13:48:45

Na ezért vettem a páromnak gázsprayt. Dögöljön meg az ilyen lúzer kukkolós köcsög.

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:51:10

@szalontüdő: és okos szeme:)
imádom a kutyusokat
csak hiányom van belőlük
a liftben meg a parkban meg haveroknál élem ki magam:)

Smacika 2009.07.17. 13:52:33

Látom már, ez a hétvégi poszt.

aardwark 2009.07.17. 13:53:16

szép napot...
ez akkor már a hétvégi? csak kérdem...
strandra nem járok, van saját birtok szomszéd nélkül balaton parton, saját napozó és stég, so, ott nincs kabinos és én szoktam fotózni de nem mobillal (az nem telefonálásra való?), és eddig senki nem akarta kivenni-kiverni a kezemből a gépet...
a kabinos meg megérdemel egy pár poffot és ejnye-bejnyét, még neki áll feljebb, hehhh
de azért a post író is egy téma: ha gáz van akkor szólok-kiabálok stb, de nem elkullogok (nem ismétlem az előttem írók érdemi és körültekintő hozzászólásait)
köszönöm a figyelmet, csak ennyit akartam mondani
kész a lecsó, megyek enni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 13:53:27

Hm, lehet hogy a postoló örülhet ha valaki kukkolja? :D

Viszont a kabinos remélem megkapja a maga sünjeit, ez akkor sem etikus, ha tuti csaj van a kabinban.

szalontüdő 2009.07.17. 13:53:50

@Sün‼: Részvétünk neki.
Mire levakarja a rúzst, nyúlhat fel a rágógumiért, ez van amikor ilyen csúnyán beszél a bácsi a kedves vevővel.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.17. 13:55:08

@staropramen:

a kékplatós kabinomnak igenis van zöldkártyája. (Egy kidobott sezlonyban tartom a XI. kerületben.) A platóra vetkőzni invitált hölgyeket pedig három kamerával vesszük. Mondta is az operatőr (Zsigmond Vilmos), hogy jó lenne egy negyedik is, amivel egy helikopterről lehetne forgatni, de egyelőre nem kaptunk felszállási engedélyt, mert állítólag alacsonyan röpködnek a faszomok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.17. 13:55:13

@selymesszőrű tejbegríz: Mi a borznak szoktunk szólni ilyen esetben.
Az hatásos.
De nincs rá szükség túl gyakran.

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 13:55:24

@jesszumpepi: újfajta receptet vezettek be. Kb. 2 centivel szélesebb, és 1 centivel hosszabb. Olyan jó itt a rendszer, hogy totális káoszt okozott:)

szalontüdő 2009.07.17. 13:56:18

@b[ALien] a kopasz baba: Cukipofa, de tényleg. Nekünk 3 kutyu van.2 puli, 1 németjuhász, macsek egyse.:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 13:56:35

@Sün‼: Ráckevei patak partjára?
A sitthalom oda is elér!

Páneurópai Harci Kos 2009.07.17. 13:59:24

Örüljél hogy valaki fotózni próbált, 30 év múlva már az ülőhelyet sem fogják átadni a buszon:)
(bár az most se:)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.17. 14:00:15

Hát engem ez a veszély már aligha fenyeget (sajnos).

akos147 2009.07.17. 14:00:54

hol lehet kabinosnak jelentkezni? ez fontos!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.17. 14:00:58

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Nem oda.
Csak ide az erdő mellé.
Itt nyugalom van.
Sitthalom nincs.

i hate the police (törölt) 2009.07.17. 14:01:41

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: hát, lehet, hogy azért írta, hogy mindenki megtudja, bizony még őt is kukkolják:))))))))))

Manci néni, a szomszéd 2009.07.17. 14:04:18

Én szívesen fotóztatnám magam egy jóképű kabinosfiúval :)

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 14:04:57

Kabinosról jut eszembe
nézzétek meg azt, hogy uristen@menny.hu
jutubon fenn van
sikítás:)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.17. 14:07:52

ilyen helyeken én már nem is fárasztom magam a kabinba való bejutással, én öltözök-vetközök, forduljon el akit zavar

2009.07.17. 14:09:57

Aki strandra jár az sikeres ember nem lehet, továbbá ősi román szokás, + 20-30perccel szabad vízhez lehet menni.

De nem inkább be kell menni a sok csöves, cigány, retkes mammer és papper közé aszalódni.
Sok szerencsét hozzá, és csak mellékesen mondom h az összes hasonló helyen ez az átöltözéskamerázás megy, konkrét honlapok vannak akik az ilyen felvételekkel foglalkoznak.
Kell a tartalom!!!

Karnamantra 2009.07.17. 14:13:25

én töröltem volna róla mindent, aztán kivettem volna a sim kártyát, eldobtam volna (lehúzom a wc-n pl), az üres telefonját kapja vissza, végülis ha meggyanusít lopással, akkor tényleg nem ideális, ha nálam van.

ez a kis pöcsfej, tényleg be kellett ovlna jlenteni, és kirúgatni. és a telefonjában mindenképpen kárt tenni. de azért elismerésem a hölgynek, jól járt el, én még ezt sem mertem volna.

ja, és egy POFONT a végén neki :))

Isaura 2009.07.17. 14:13:50

@Hivatásos beszólóművész: Jó, 20-30 pereccel arrébb meg tárcsázik a Pötyi bá', vagy intézkedik Ede.
Ez fontosch.

Karnamantra 2009.07.17. 14:16:21

Hivatásos beszólóművész, adj már meg pár linket, ezt nem hiszem el.

moncayo 2009.07.17. 14:18:28

A kabinosnak igaza volt!

A XIII/V12/2008-as kormányrendeletben a 2.bekezdés alatt szerepel, ha valaki mozgássérültnek fenntartott helyen tartózkodik jogtalanul, azt le kell fényképezni és fotóját a helyi illetékes Polgármesteri Hivatal hírdetőtábláján 30 napik közzé kell tenni, 25.000 Ft közbírság mellett.

2009.07.17. 14:19:50

"Hölgyek, ha mennek a Dagályba, a szekrényes öltözőben legyenek résen!"

Na látod, a kabinos is csak "résen" volt. :))

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 14:25:27

@májgeriberi: belenéztél,v. láttad?
mikor a kabinos mondja: ez kandi kamera bmeg:))))
De utána jönnek a mégjobbak, csak a kabinosról jutott eszembe:)
hatalmas film

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.07.17. 14:26:27

@CssaBee:

így van, egyszerű adatvisszaállító programok szépen megmutatják, milyen filék voltak a telefonon, amiket az úr kitörölt.

de azt gondolom, hogy egy darabig nem mer így kukkolni.

zauberpferde (törölt) 2009.07.17. 14:34:34

Áhhhh...! Nem értitek ti ezt. Ez a Magas Művészet. Úgy hívják, hogy CINEMA VERITÉ.

ohmyFgod 2009.07.17. 14:37:03

Na, megint egy fostos tyúk, aki nem mer kiállni az igazáért.

KopaszMercis 2009.07.17. 14:37:31

mutasd a pinad.. majd en megmondom hogy kukkoltak-e vagy sem ha latom!

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.07.17. 14:37:52

Mind amellett, hogy ki kellene kötni az embert mezítelenül, összekötve kezét és lábát a tűző napon, a történet jó híre, csinos lehetsz, vedd bóknak, mivel vélhetően tetszettél neki :-P Az ilyen miért nem megy egy újságoshoz és veszi meg a betevőt legálisan?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.17. 14:38:36

@zauberpferde:

igen, vetkőzős cinemára veri Té (mint Tihamér).
Elnézést a spamért!

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 14:39:28

Na elindulok haza ebben a finom hidegben
Aztán vár a sünös áruház macskakajával és sörrel
Aztán megpróbálok offolni valamit
De nem ide,mert nem ez a hétvégi
UPC-s hétvége lesz
De azt már csak otthon olvasom el

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.07.17. 14:41:25

@KopaszMercis: mekkora seggfej vagy - de tényleg

szalontüdő 2009.07.17. 14:42:13

@b[ALien] a kopasz baba: LOLZ
És megvan a nyussszi is, Isten Gábor magához szólított: :DDDD
Rúzs volt-e nála?

ertzuiop 2009.07.17. 14:42:22

Ha egy alkalmazottal baj van, az első, hogy beszélünk a főnökkel.
A második a panaszkönyvbe írás.

Ha nem teszel semmit, mi a fasz fog változni?

KopaszMercis 2009.07.17. 14:45:25

@rénszarvas:

kurva jo fej vagyok.. biztos nem is kukkoltak a kitaposott kozakkucsma picsajat, csak behaluzta :)

UTakeMe 2009.07.17. 14:47:14

Na, én biztos szartam volna visszaadni a telefont és kiverem a balhét. Bár nem tudom, mekkora darab a posztíró...

phaszfej 2009.07.17. 14:55:17

A dagály egy szemét, szar, mocskos hely. Pár éve belépéskor az inkalosok elvették a jegyet, amiért fizettél, hogy újra eladhassák ugyanazt a papírt. Most meg ez a bárcarendszer van. Tegyél fel karszalagot, mert kötelező. Elmegy mindenki a jó kurva anyjába! Az ember akar egyet csobbanni, erre bazmeg megbillogozzák, mint egy marhát. Utálom az összes marketingest.

Isaura 2009.07.17. 15:02:54

@UTakeMe: Hát, én pl. nem vagyok egy nagy darab, de nem kérdeztem volna meg tőle, hogy kéri-e vissza a telefont, hanem elindultam volna vele a főnökéhez. Akár el is kísérhetett volna. Az ilyeneknek csak a pofájuk nagy, ha meg verekedik, akkor max. kapok 2 sallert, akkor meg megvédem magam. És ha kapok 2 sallert, akkor mi van? Fáj. És? Meg csak nem öl? Rá a rendőrséget, és jó hangosan megszégyeníteni abban pillanatban: "Mit csinál, maga disznó? Nézzék már, telefonnal videóra vette, ahogy öltöztem!" Kiabáltam volna rendesen, megindulok, aztán lesz valami.

Ettől függetlenül azt is el tudom képzelni, hogy valaki, amikor ilyen mérvű ocsmányságot csinálnak vele, megszégyenül. Mert leblokkol. Nem csodálom.

Szemét, aljas, beteges állat az ilyen.

Azok, akik meg azt mondják, hogy örülhet, hogy lefotózták, azt üzenem, hogy vegyék le egyszer az ő ványadt pimpilőjüket, nagyszájúak, aztán lesz vicc. Mert mindenki magából indul ki. Akinek a kis félhatos pimpikéjére egy nő se kíváncsi, az manifesztálja a vágyait eképpen. Szánalmas szájhuszárok.

Okádó Mikádó 2009.07.17. 15:06:34

Ez a hét úgy tűnik a fotókról fog szólni.

csodalámpa 2009.07.17. 15:08:09

Nem azért, de mennyire életszerű, hogy a kabinos egyszer a kabin mellett hasal, egyszer meg fentről (?) próbál videózni?!

Voltatok már a Dagályban egyáltalán?

Szerintem baszatlan pitscha és fotosopp :)

AvgDvl 2009.07.17. 15:11:00

Úgy olvastam, hogy "Videózza az öklöző nőket a Dagály egyik kabinosa?" - de valószínűleg velem van a baj.

Isaura 2009.07.17. 15:21:31

Na, kellemes hétvégét minden kedves homár olvasónak-szerkesztőnek-kommentelőnek! Pötyi bá', Gábor, Ede, köszönjük hogy ismét személyiségetekkel emelitek a blog színvonalát!

Jó estét, jó kukkolást mindenkinek!

fourgee 2009.07.17. 15:24:36

Ehhh, hát ilyen esetben be kell dobni a telefont a táskába és hívni a rendőrséget. Aztán ha dörömböl a majom és kinyitja az ajtót, akkor kiabálni másoknak hogy segítsenek, mert ez egy perverz kukkoló.

Egyébként túl sok ilyen van, "rá kell lépni a faszukra", vagyis el kell kapni őket. :)

Eszer a metrón az utolsó 3-as ülésen ültem a barátnőmmel, velünk szemben egy 20 körüli kiscsaj. Egyszer csak jött egy kedves nagypapa forma, aki leült a csak mellé. A csaj neki jobbra volt. A bal kezével átnyúlt a jobb karja alatt, eleinte úgy nézett ki, mintha valami kicsavart mozdulattal, a bal kezével a jobb oldali zsebében akarna matatni. De nem, elindult a keze a kiscsaj felé.

Bár nem vagyok agresszív, mondták hogyha elborul az agyam, akkor van egy érdekes nézésem. Valószínűleg ezt meglátta az öreg mert egyből visszarántotta a kezét. A kiscsaj és a metró többi utasa semmit nem vett észre belőle. Sőt, a barátnőmnek sem tűnt volna fel, ha én nem szólok.

Bakker, mennyi ilyen eset lehet?

S. Annyi 2009.07.17. 15:25:48

Meglestem a seggem a tükörben, pattanás van rajta. Ki nyomja ki?

indapasssucks 2009.07.17. 15:28:08

a faszé nem tanulnak meg a csajok karatézni.
Leütöd, rendőrt követelsz, aztán a telefont csatolják bűnjelnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.17. 15:29:54

@csodalámpa:
az is eletszerutlen , hogy valaki kitalal ilyesmit

en soha eletemben nem voltam a dagalyban es utoljara 8 evesen kukkoltam a noket az egri strandon
de ez mar elevult ugyhiszem

Ofélia . 2009.07.17. 15:37:50

Valyon zoomolási lehetőség is volt a mobilon mert ez FONTOSH kérdés a képminőség szempontjábol:))

Egyébként a sikítva visítás lett volna a megoldás de úgy, hogy a hanghatást még az igazgató is hallja ha már a tökön rúgásra nem volt esély:((

fourgee 2009.07.17. 15:37:56

@S. Annyi: A Dagály kabinosa, a f.szával :)))

Ofélia . 2009.07.17. 15:39:13

@hagyma: A kukkolás soha nem avul el csak a kukkolás alanya de akkor már minek kukkolni??:))

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.07.17. 15:44:12

Véletlenűl megtaláltam volna a legérzékenyebb pontját a lábammal,de lendületből.........

kyanzes (törölt) 2009.07.17. 15:53:06

(Csak a tréfa kedvéért) nyugtassatok meg, hogy a történet alanya nő... :)

májgeriberi 2009.07.17. 15:55:15

@csodalámpa: nagyon naiv vagy drága!

azt el tudod-e hinni, hogy vannak olyan bácsik akik a gyereket szeretik?

ez életszerű?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.17. 15:58:59

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
kifejezetten lukak voltak furva az elvalasztofalakba, fabol volt telen a kabin
/nem en voltam/
de ott volt a luk
a no is
es 8 eves voltam
meg halozati telefonunk se volt nem mobil
hat igy esett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.17. 16:01:50

es kibaszott jo melle volt de aztan letakarta az osszes lukat flottirtorulkozovel
pedig igyekeztem csendben maradni es akkor meg ivareretlen voltam
csak a kivancsisag
a golya hozzaba nem volt meztelen no


ezt a pasit meg fel kell jelenteni ilyen helyen nem dolgozhat aberralt, megha neha jo is kukkolni valakinek

csodalámpa 2009.07.17. 16:24:36

@szalontüdő: hűha, most lebuktam :D

De mellélőttél, én csak egy törzsvendég vagyok, cca 4 éve.
Viszont a törzsvendégek nem a földszinten öltöznek, hanem az emeleten, ahol külön női/ffi rész van azonos nemű szekrény-záró/nyitó emberkével.
Ettől függetlenül nem bírom elképzelni, hogy este hat körül - posztoló is írta, hogy sokan voltak - a többi kabinra ácsingózó fürdővendégnek nem tűnt volna fel egy gyanúsan helyezkedő kabinos bácsi.
Vagy csak a fantáziám reménytelenül sivár...

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2009.07.17. 16:28:33

Mit lehet filmezni egy nyugdíjason?
Ha a nőci csinos volt,akkor meg örüljön neki, hogy örömet szerzett másnak. Hülye tyúk.

virgil76 2009.07.17. 16:38:36

Telefon elvesz, összetör, benyúló kezet öngyújtóval ropogósra süt. esetleg előtte kölnit szór rá a nagyobb hatás érdekében.

szalontüdő 2009.07.17. 16:40:34

@csodalámpa: Ok, bocsot kérek a gyanúsításért!
Én nőből vagyok, de ki nem tudnék találni ilyet, ha nem történt volna meg.
Persze, nem vagyunk egyformák.
Nemrég egy 18 éves lány kinézett magának egy férfit, feljelentette, hogy zaklatja, e-mail-ben és egyéb módon.
Szerencsétlen férfit el is vitték a rendőrök, alig tudta tisztára mosni magát.
Na az ilyen csajoknak a sünt.

csodalámpa 2009.07.17. 16:54:17

@szalontüdő: nem szívtam mellre. :) Max annyiban, hogy a személyzetből jópár embert ismerek, és velük nagyon jóban vagyok. De a lenti kabinos pasit speciel nem. Úgyhogy teljes egészében nem cáfolnám meg a sztorit, de az a mozgássérülteknek fenntartott átötltöző kabin, amiről én tudok, az pont a kabinsor közepe táján van, nem a végén. A női oldalra eső sorvégen tutira nincs még egy, a férfi oldalra eső sor végén sincs szerintem, de ez nem 100%.
Legközelebb megnézem :)

i hate the police (törölt) 2009.07.17. 16:59:11

@KopaszMercis: 14:37:31::)))))Kár, hogy ritkán jössz a homárra, végre valami humor:))))))

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2009.07.17. 17:35:08

nagyon nagyon kamu szagú a történet!

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 17:39:20

@csodalámpa:

Én is törzsvendég vagyok évek óta a gyerekkel,néha Bandival.

Lent öltözünk,mert az emeleti rész lepukkant,a földszinti meg modern,felújított.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 17:42:05

@don-kanyar:

A te logikád szerint minden nő örüljön,ha megerőszakolják,mert örömet szerzett másnak.

De jó,hogy a Vörös Hadsereg katonáinak sikerült örömöt szereznünk a II.világháború végén!

AvgDvl 2009.07.17. 17:42:36

@aardwark: "van saját birtok szomszéd nélkül balaton parton, saját napozó és stég, so, ott nincs kabinos és én szoktam fotózni de nem mobillal (az nem telefonálásra való?), és eddig senki nem akarta kivenni-kiverni a kezemből a gépet..."

Fúúúú de menő csávó vagy...
Autogramot adsz-e?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 17:44:02

@Prinzessin Erbsen:

Tévedsz.

70-80 éves nőket is megerőszakolnak.

Fiatal fiúkat is.

Senki nincs teljes biztonságban :-(

jesszumpepi (törölt) 2009.07.17. 17:46:49

@gio:


Ezt majdnem minden posztnál elsüti valaki.

májgeriberi 2009.07.17. 17:46:55

@jesszumpepi:

"70-80 éves nőket is megerőszakolnak."

na azokat sajnálom, de csak azért mert ott nem tudni ki örül jobban XD

Átlagarcú 2009.07.17. 18:31:53

Nem tudok a problémába egyik oldalról sem belehelyezkedni:(((

csodalámpa 2009.07.17. 18:41:26

@jesszumpepi: hát lehet, hogy lepukkantabb, de nincs olyan nyüzsi meg tömeg, ezért én jobban szeretem. Az öltözőszekrények között meg nincs túl nagy differencia :)

csodalámpa 2009.07.17. 18:43:10

@májgeriberi: azért a kukkoló kabinos és a pedofil között van némi szintkülönbség. Utóbbiakat nyilvánosan és nagyon fájdalmasan végeztetném ki...

C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.07.17. 18:44:39

- Uram, a fél arca már teljesen lesült, a másik meg hófehér! Miért nem fordul meg?
- Nem tehetem, mert csak fél napra váltottam jegyet.

májgeriberi 2009.07.17. 18:45:16

@csodalámpa: az életszerűségről volt szó

májgeriberi 2009.07.17. 18:52:12

@csodalámpa: van fogalmad róla, hogy hány ilyen aberrált faszfej van?

én csak egy ember vagyok, de találkoztam életem során 3 alkalommal szatírral!

nem volt élmény..

b[ALien] (törölt) 2009.07.17. 19:12:03

@májgeriberi: basszus, én úgy szeretnék találkozni egy szatírral
vagy egy állatkínzóval
csak ne legyen túl nagy darab
én ugyanis olyan űrlény vagyok, akinek nem csak a szája jár:)

Impega 2009.07.17. 19:16:18

Nem volt Net a cegnel egesz nap. Es egy ilyen posztrol maradtam le.

csodalámpa 2009.07.17. 20:02:40

@májgeriberi: igen. A kukkolás életszerű, a kabin melletti hasalás számomra nem. Írtam már, hogy sivár fantáziával rendelkezem :)

csodalámpa 2009.07.17. 20:04:00

@májgeriberi: nyilván sok. De akkor sokat végeznék ki nyilvánosan.

kyanzes (törölt) 2009.07.17. 20:17:16

Egy időben volt egy kollégám, aki minden alkalmat megragadott, hogy ilyen képeket készítsen. A legvalószínűtlenebb helyzetekben kamatoztatta korábban látensnek hitt paparazzi képességeit. Bemutatott pár felvételt, hát mit mondjak, eléggé meglepett, hogy mekkora "kockázatokat" mert vállalni. Persz erkölcsileg is elítélendő - természetesen :) - bár ez is egy hobbi. Amíg pofán nem verik :)

Grafit Macsek 2009.07.17. 20:56:36

Amikor észrevette lent, akkor rá kellett volna taposni két lábbal a kezére, és kicsavarni belőle a telefont. Majd kézenfogni, szintén talppal, kettővel és hívni a rendőrséget. ARRÓL a telóról. ha én ráléptem volna a kezére, még most is ordítana a fájdalomtól!
Tom, rém okos vagyok itt a monitor előtt...

Saci Pererê 2009.07.17. 21:10:42

@Impega: nyomd fel őket a szakszervezetnél! :D

nyilas1976 2009.07.17. 21:13:36

@Grafit Macsek: teljesen igazad van de a félhülye rendörség helyett jó esetben a férjét/barátját kellet volna hívnia vagy egyedül elintézni a gyökeret.Bár én a kukkolók pofátlanságán jól tudok szórakozni.

ZON 2009.07.17. 21:30:45

Boratnak is ez volt a főhobbija: beutaz varosba és nezni madamok pisil es kakil... Az jobb ? Mégis csipem, csapolj bele !

Sajtkukac 2009.07.17. 22:06:30

Látom nem jártok a Dagályra...
Hétfőn én se, mert akkor tényleg sok a proli, meg a brazil gépsor.

"a fal és az utolsó kabin között van egy keskeny rés, ahova jól el lehet bújni"
1. Ilyen ott nincs, az egy átjáró ajtó a bejárat és a szekrények között.
2. A mozgássérült kabin meg középen van.
Ennyit a cikk esetleges valóságáról vagy inkább a hölgy (?) hiszékenységéről.
Annyi biztos igaz az egészből, hogy gyakran ott kell állni vizesen, cuccal a kézben, mire a sok szöszmötölő nyugdíjas hajlandó végre kijönni a kabinokból.
Fiatalabb csajok nem is várnak a kabinra, gyakran a (koedukált) szekrénysorok között öltöznek át. Aztán meg vannak sértődve, ha az ember akárcsak véletlenül is odanéz (bár nem szokott véletlen lenni :D ).
Múltkor az egyik csaj elkezdte takargatni az éppen vetkőző barátnőjét (aki nem is vett észre engem), de kérdeztem is tőle: hogy irigykedik, hogy nézem a barátnőjét (őt meg nem) vagy mi? Telefon és egyéb képrögzítő eszköz sajnos nem volt nálam... :D

A karszallag meg tényleg dühítő, mert az a tolvaj biztonsági őrök miatt lett bevezetve. A kerítésen nagyon kevesen ugráltak be...

i hate the police (törölt) 2009.07.17. 22:29:55

@Sajtkukac:no, akkor kamu..a hölgy csak szerette volna, hogy kukkolják:)Egyébként tavaly nyáron a Siófoki nagystrandon egy nő lazán átjött zuhanyozni a férfi öltözőbe-ez persze nem zavarja a nőket/tisztelet a kivételnek/,bezzeg forditva mi lenne..elöttem már 2-en vártak, hogy le tudjanak zuhanyozni/egy zuhanyzó müködött/..kb. 5 percet vártam, aztán igen határozottan kizavartam és még ő volt felháborodva...
@Orbán elég a 20 évedből, új, hiteles elnök kell!!: jó a nickneved, én még annyit tennék hozzá, hogy kollégisták takarodó!:))

S. Annyi 2009.07.17. 22:33:02

@fourgee: Bocsi, de mintha a szádon lenne egy kis sárga pötty....

S-1-5-7 2009.07.17. 22:35:23

Kabinajtó kifelé nyílik, nem lehetett volna simán kirúgni amikor előtte térdelt?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.18. 01:03:18

Csak ugy kérdem, érvényes vót-e a vizsgája ml-nek, merthogy biztos azért photozta le Pötyi bácsi
Örülhet, hogy nem szoritotta le és lökte a parkoló autónak.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.18. 01:04:43

@hagyma:
És azóta is a retinádba van égve a nő logoja?

AvgDvl 2009.07.18. 01:20:30

@MVP-pajzs: nem, a dagályban a kabinajtó befelé nyílik, és a lehajtott paddal támasztod ki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.18. 04:20:39

@horex:
nem egett be
mar nem is emlekszem csak arra
hogy lattam ket noi mellet es egy puncit
es szerintem rendes volt hagyott egy percet mielott takart

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 07:23:59

@MVP-pajzs:

A Dagályban olyan kabin van,hogy két ajtaja van,egy a bejárat felől,egy a szekrények felé.

Bemész,behajtod az ajtókat,lehajtasz egy padot,és az zárja be az ajtókat.

Ha végeztél,felhajtod a padot,és nyithatod az ajtókat.

Nincs az ajtón zár,ami el tudna romlani.

csodalámpa 2009.07.18. 08:47:04

@Sajtkukac: Na, akkor jól emlékeztem mégis.
Akkor fenntartom a baszatlan pitschát! :DD

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.07.18. 08:48:27

Dagályban azért lopnak is, az engem jobban zavar. (Végül is hol nem) Érdekes módon később meglett a táska. Kérdezték, hogy mennyi pénz volt benne. Gondoltam, ha ők voltak, akkor most összeugrasztom őket és a 4ezer helyett 60ezret mondtam. Na, azokat az arcokat kellett volna látni, ahogy vérbe borultak. Gondolom a bűnös kapott hátul pár pofont a "hiány" miatt.
És mielőtt bárki megfedne, hogy egy esetből általánosítok, pár nap múlva megint az alkalmazottak találtak meg egy tárcát. A sasszeműek. Pedig egész jó hely lenne.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.18. 09:00:09

@espadazo: Vadász-vadász, te miért jársz a Dagályra?
/tudod, nem igy szol a mondoka/

májgeriberi 2009.07.18. 11:51:26

@b[ALien] a kopasz baba: a barátaim is ezt mondták akkor :)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:02:41

@csodalámpa:

Baszatlan picsának nevezni egy nőt,akinek problémája van,bizonyítvány arról,aki mondja.

Ezen az értéken kezelem az ilyen megjegyzéseket.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:14:15

@espadazo:


Lopást még nem tapasztaltam,de nem kizárt.

Tavaly volt viszont egy botrány,jócskán csaltak a pénztárosok,főoldalon volt az indexen.

Utána vezettek be újításokat,pl.karkötő.

Az a masszőrnő,akinél egyszer voltam,nemcsak modortalan,hanem masszőrnek egy nagy nulla.

Férfiakat és nőket csak egy lepedővel elválasztva masszíroznak,holott félmeztelenre kell vetkőzni.

Engem az is zavart.

Oda nem mentem többet.

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 12:35:04

@jesszumpepi: te nem érted a humort:)Azért nevezte b....lan p.nak ,mivel kamuzott a hölgy:))
Mit főzől ma Bandinak?Bár, gondolom, úgyis megdicséri majd:))

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:47:31

@i hate the police:


Így nevezni egy nőt elég alpári.

Számomra ez nem humoros.

Bandi túrázik.

Magamnak főzök.

Lecsót.

Puliszkát akartam főzni hozzá,de nem kaptam kukoricadarát.

Nem baj,anélkül is jó lesz.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 12:51:07

@i hate the police:


Nagyon sok posztnál nem tudjuk,hogy kamu-e.

De gondolkodni nem tilos.

Nem kizárt,hogy kamu,de mi érdeke lenne ilyet leírni valakinek?

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 12:53:41

@jesszumpepi: nekem meg az nem vicces, hogy itt mindenki látatlanban itélkezett és kivánt minden rosszat a kabinosnak.Akkor most, hogy kiderült, hazudott a posztoló, neki mit kivánjunk?Mondjuk egy csiklószoritót?:)))
És hogy-hogy elengedted a Bandit?

EÖ (törölt) 2009.07.18. 12:58:29

Egy bayerischer Gebirgsschweisshund-dal és egy üveg Zirbenschnaps-al kényelmesen berendezett teraszról minden érintettnek boldog születésnapot kíván a Pocsay család.

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 13:01:38

@jesszumpepi: nézd, én 15 éve csak természetes vizhez járok, strandra nem,de mivel többen megerősitették, tuti, hogy kamu.Gondolkodni egyébként valóban nem tilos, csak nem árt a tényeket sem figyelmen kivül hagyni.
Miért lenne érdeke?Talán túl sok az ideje..vagy csak alacsony a kerités...

EÖ (törölt) 2009.07.18. 13:05:32

válaszcím:

D-1114 Ausfahrt
Einbahnstraße 13/B
Félemelet jobbra

csodalámpa 2009.07.18. 13:51:51

@jesszumpepi: elszégyenltem magam egy kicsit, ezért megkövetlek Téged és a többi kommentelőt. Baszatlan pitscha visszavonva. De valami hasonlót gondolok róla továbbra is.
Többen rávilágítottak már itt ugyanis a sztori ingatag pontjaira...
Problémája van a hölgynek, szerintem is...

csodalámpa 2009.07.18. 13:56:38

@jesszumpepi: a fenti masszírozót már bezárták, lent külön kabinokban vannak.
Egyébként a legvicesebb az volt, hogy a masszázsjegyeket összeszedő hölgyike szó nélkül mászkált be masszázs alatt a masszírozóhelységbe...

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 14:03:37

@csodalámpa: bizony, problémája van, nem is kicsi:))
A másik:no, akkor a masszázsjegyeket összeszedő hölgyike a másik példa arra, amit én a siófoki nagystrand kapcsán írtam:)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 14:32:37

@i hate de police

"de mivel többen megerősitették, tuti, hogy kamu."

Ha a mozgássérülteknek fenntartott kabin máshol van,az még nem jelenti azt,hogy az egész történet kamu.

A kabinos becsaphatta a nőt.

Évek óta járok a Dagályba,de én se tudom,melyik a mozgássérültek kabinja.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 14:33:41

@csodalámpa:

Ha egy félmeztelen nőt masszíroznak olyan helyen,ahová mások beláthatnak,az más dolog,mintha egy félmeztelen férfit masszíroznak.

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 14:37:36

@jesszumpepi: látom, te nem veszed tudomásul a tényeket, csak hajtogatod a magadét.Egyébként, miért lenne más?Egyenjogúság van vagy te úgy gondolod, hogy a nőknek mindent szabad?Még jó, hogy nem minden nő gondolkodik így...

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 14:38:53

@Egyéves Önkéntes:


Szia!

Válaszoltam neked.

Vagy eltűnt a kommentem,vagy később jelenik meg.

Vagy nem is küldtem el?

Pedig csak fröccsöt ittam ebéd után.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 14:42:14

@i hate the police:


Bandival sziámi ikrek voltunk.

A szétválasztó-műtét jól sikerült.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 14:46:04

"(a fal és az utolsó kabin között van egy keskeny rés, ahova jól el lehet bújni)."


Még egyszer elolvastam a posztot.

Aki a posztot beküldte,itt írja le,hová bújt el a mobilozó kabinos.

Az,hogy az utolsó fülke a mozgássérülteké,azt a kabinos mondta neki.

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 14:49:14

@jesszumpepi: ???Ezt nem értem:Bandi világgá ment?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 15:09:28

@i hate the police:

"Többen rávilágítottak már itt ugyanis a sztori ingatag pontjaira..."


Átolvastam a posztot és a kommenteket.

csodalámpa írta,hogy a mozgássérült-kabin nem a sor végén,hanem a közepén van.

A nőnek,aki beírt,a kabinos mondta,hogy a sor végén van.Ő elhitte.

Lehet,hogy én is elhinném,mert sose figyeltem még,hogy hol van,pedig évek óta járok oda.

csodalámpa leírta,hogy 4 éve törzsvendég,és a személyzet néhány tagjával jóban van.

Pozitív irányban elfogult,ami nem baj,de a véleményalkotást befolyásolhatja.


Sajtjukac írta,hogy a sor végén nem rés van,hanem AJTÓS ÁTJÁRÓ a bejárattól a szekrényekhez.

Szerinte ez bizonyítja,hogy a "hölgy kamuzott".

A kabinsor két végén NINCS AJTÓ,hanem keskeny,egy embernek elegendő átjáró van.

Én évek óta járok oda a gyerekkel,és előfordult már többször is,hogy vécére kellett mennie,és nem a kabinba mentünk előbb,hanem átmentünk az átjárón a mosdók felé,és utána mentünk a kabinba átöltözni.

Gondolkodjunk el rajta,hogy mi a valószínűbb!

1.Ahol emberek átöltöznek,ott valaki leskelődhet.

2.Valaki ilyet kitalál.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 15:14:35

Sajtkukac meg hétfőn nem jár a Dagályba.

Indok:sok a proli.

A belépő tényleg drága.

Aki szeretne gyógyvízben fürdeni,úszni,szaunázni,de kevés a pénze,azt sértegetni kell?

A másik indok:a brazil gépsor.


Értékén kezelem a kommentjeit.

csodalámpa legalább elnézést kért az alpári megjegyzésért.Respect.

Kevesen teszik meg.

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 15:19:38

@jesszumpepi: a 2. pont/tehát:kamu/ a valószinübb, olvasd el újra.Amúgy kérdésekre nem válaszolsz?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 15:31:55

@i hate the police:

Melyikre?

Arra,hogy miért engedtem el Bandit?

Azért,mert ő szeret túrázni,én meg nem.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 15:33:32

@i hate the police:

Mit olvassak el újra?

A poszt melyik részét,vagy melyik kommentet?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 15:36:12

@Egyéves Önkéntes:

Azt írtam,hogy jó pihenést!


Ha eszel valami finomat,megírod?

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 15:38:29

@jesszumpepi: nem, több kérdés is volt, de lényegtelen.Mindkettöt olvasd el újra

májgeriberi 2009.07.18. 15:50:43

szerintem csak front van

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 16:16:21

@i hate the police:

"te úgy gondolod, hogy a nőknek mindent szabad?"

Hol írtam ezt?

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 16:28:17

@jesszumpepi: nem írtál ilyet, csak a kommentjeidet olvasva így tünik..
Mindegy, a lényeg, hogy Bandi most jól érzi magát:))

csodalámpa 2009.07.18. 16:39:37

@jesszumpepi: annyit tennék hozzá,
- hogy a mozgássérült kabin a kabinos által zárható, tehát ő engedhet be oda valakit vagy nem (vallomás: egyszer én is éltem evvel, igaz nekem a kabinos néni engedte meg, és abban is biztos vagyok, hogy ő nem kukkolt, viszont utólag tényleg szégyenlem magam érte, minden cinizmus nélkül)

- a többi kabin viszont nem kulccsal záródik...

- a női oldal sorvégén lévő átjáró valóban egy szűk kapu és nincs rajta ajtó

- a férfi oldal sorvégén nem tudom mi van, mert nem szoktam arra járni :)

- tényleg jóban vagyok a személyzet néhány tagjával, ami miatt lehetnék elfogult, de nem érzem magam annak. :) Sőt szerintem pont pl az általad említett lópokróc stílusú masszőrnővel volt is konfliktusom...szerencsére én nem kerültem a fakezei közé, hála Istennek.

csodalámpa 2009.07.18. 16:44:10

@jesszumpepi:
nem feltétlenül Sajtkukac védelmében, de (majd kijavít, ha nem) a prolizás inkább a viselkedési kultúrára vonatkozott, nem az anyagi körülményekre.
Eléggé jól meg lehet különböztetni azokat a vendégeket, akik rendszeresen járnak oda, azoktól, akik csak strandszezonban, ill az olcsó napokon.
Ilyen apróságok, hogy nem ugrálok a nyakába az úszómedencében a másiknak, nem úszok keresztbe, nem hűtöm ki a szaunát, etc.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 17:36:28

@csodalámpa:


Abban egyetértek,hogy nagyon sok a kulturálatlan viselkedésű ember.

És ez nem feltétlen az anyagi körülményekkel függ össze.

Nincs női vagy férfi sorvég.

Mindkét oldalon lehet menni a medencékhez.

Lehet,hogy azért nevezed így,mert a szekrények utáni helyiségben az egyik oldalon női mosdó van,a másik oldalon férfi.

De a kabinoknál mindegy.

A masszőrnő meg tényleg fakezű.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.18. 17:38:59

@i hate the police

"a kommentjeidet olvasva így tünik.."


Aki az én kommentjeimből ezt szűrte le,annak egészségére.

i hate the police (törölt) 2009.07.18. 19:11:53

@jesszumpepi: most erre mit mondjak?Otthon minden renben, nem vagy picit frusztrált?

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 06:27:41

@i hate the police:


Minden rendben.

Bár egy picit frusztrált vagyok.

Kivettem a könyvtárból A Jedi visszatért című könyvet,és az első lapján van egy szakadás :-(

rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr 2009.07.19. 10:53:45

Én fényképeztem, csak kis felbontású a telefonom és nem fért rá a csaj segge.

i hate the police (törölt) 2009.07.19. 12:15:57

@jesszumpepi: na, ez jó hír, örülök, hogy minden rendben

jesszumpepi (törölt) 2009.07.19. 16:08:35

@rend-polgár-biztonsági-éjjeli- és markőr:


Most plagizálni fogok:

"Maga mindig ilyen üdítően hülye?"

Megdobbent 2009.07.20. 02:58:33

Ez mar a hetvegi, tessek mondani? :(

apuc 2009.07.21. 07:49:43

Aki mozgássérült öltözőben öltözik(nem mozgássérültként) az eleve nem lehet sikeres ember/asszony.
Csak örülhet hogy az ő szabálysértésére karmikusan ilyen hamar letörleszthette az adósságot...
Most nem értem miért zavarja ha pár ezer netes rajta élvezne?
Ekkora sikere enélkül soha nem lenne valószínűleg.
Lehet csak az zavarja hogy bozontos volt és nem készülhetett fel a castingra?? >o)

Sajtkukac 2009.07.28. 10:39:27

Kicsit megkésve bár, de reagálnék:
Szóval a "proli" és a "brazil" nem anyagi vagy faji, hanem viselkedésbeli megkülönböztetés akart lenni.
Egyébként most voltam kint hétfőn is, és az említett embercsoportoknak nyoma sem volt... Biztos nem volt elég meleg. Mert ha 30 fok feletti a hőmérséklet, akkor elszabadul a pokol (nem lesz sokkal több ember, csak az említett csoportok jelennek meg nagy számban).

A kabinsor végén volt ajtó, de nemrég leszerelték. Nem figyeltem...
Igazság szerint egyszerűen nem értem, hogy hova állt be a nő átöltözni, pedig ismerem a helyet. Csak erről van szó, nem arról, hogy egyből hazugsággal vádolnék bárkit is.

Egyébként meg dögöljön meg aki a strandot üzemelteti, hogy az árakat emeli fel a csillagos egekbe (lassan már én sem tudom megfizetni), de közben meg fél óra míg bejut az ember (még akkor is, ha kevesen vannak), a 50-es medencében nincs víz (érdekes módon pont hétfőn), közben meg hallgathatatlan zene bömböl a hangszórókból (100 méter távolságból is zavaróan hangos).
süti beállítások módosítása