Tékozló Homár

Miért hagyta cserben a Decathlon a Rákellenes Ligát és a gyerekeket?

2009.07.29. 00:08 | szily | 31 komment

Matekkal a cigizés ellen. Na a homáriskolában ilyen nem volt, mi matek helyett bagóztunk, a magyaroknál viszont létezik a jelenség. Ebben a témában hirdetett ugyanis pályázatot a Magyar Rákellenes Liga általános- és a középiskolásoknak, a díjakat, sportcuccok formájában a Decathlon adta volna. Aztán mégsem adta, ami elszomorította Balázst, a pályázat egyik nyertesét. A Homár nem morálterrorista tízlábú, nem várjuk el senkitől a jótékonykodást, de ha már belevágtak, visszalépni öngólnak tűnik. Sztori alant:


Egy-két hónappal ezelőtt a Magyar Rákellenes Liga meghirdetett egy országos matematika pályázatot (itt megnézhetik) általános- és középiskolásoknak. Én nem nagyon akartam eleinte részt venni ezen a versenyen, de amint láttam, hogy a DECATHLON is támogatja "értékes sporteszközökkel" - azért egy picit felkeltette az érdeklődésemet -. Szóval így én is írtam egy pályamunkát. Nagy szerencsémre sikerült a korosztályomban a dobogóra jutnom.

A díjkiosztó ünnepély úgy másfél héttel a pályázat kiírása után lett megtartva. A Magyar Rákellenes Liga elég sok győztest hirdetett ki - hozzáteszem, nagyszerű munkák születtek harmadik és negyedik osztályosoktól is -. Az ünnepélyen közölték, hogy a DECATHLON visszamondta a támogatást. Mondanom sem kell, hogy a sok általános iskolás hogy elkeseredett -érezni lehetett a levegőben a csalódottságot -. Szerencsére a Liga ismét bizonyította jószívűségét, és a saját fizetésükből vették meg a két tucat gyereknek a nyereményeket. Nem mondom, hogy ennek nem örültek a gyerekek, de egy DECATHLON-os utalványnak vagy sporteszköznek minden bizonnyal jobban örültek volna.

Vajon miért mondta vissza a DECATHLON a támogatását 9-18 éves gyerekektől, akik közül sokan órákat vonatoztak, hogy átvehessék nyereményüket? Ennyire megérintette a válság a DECATHLON-t, hogy a Magyar Rákellenes Ligának nem tudott egy csöppnyi támogatást adni, amit megígért?

Ráadásul nem találtam online ügyfélszolgálatot sem, ahol panaszkodhatnék...

Kíváncsi vagyok mit válaszolna a DECATHLON igazgatója...

Üdvözlettel: Balázs

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2009.07.29. 00:14:01

Na most már én is tudom milyen érzés!

szaporító 2009.07.29. 00:34:03

Ha nem "személyes" okokból, akkor nyilván azért, mert válság van náluk is.
Az más kérdés, hogy félmillió forint így sem vágná őket földhöz.
Szerintem nem kell túlragozni ezt, biztosan meg volt az oka, hogy visszaléptek. Van ott annyi marketinges, hogy tisztában legyenek azzal, mekkora ciki ez nekik, így valami rohadtabb dolgot vélek sejteni a háttérben.

Megdobbent 2009.07.29. 00:50:58

No ez tenyleg egy sima ongol. Ennyi, dekatlon, hat nosza, mindenki egy sporttal elkerulheti, van meg boven sportbolt.

Píter 2009.07.29. 01:01:49

Ekkora pofátlanságot!! Ilyenre nincs mentség, max ha csődbe ment az áruházlánc és épp a felszámolását kezdik, de itt erről szó sincs. Szégyellhetnék magukat, *öcsög, bunkó banda!! paraszt decathlon!!

-d(-_-)b- 2009.07.29. 01:22:02

Ahhoz képest a levélben hatszor szerepel a cég neve, csupa nagybetűvel.

Ez a levél valami újfajta gerillamarketing akart lenni?

grunk 2009.07.29. 01:40:47

Gratulálok a nyerteseknek.

A tagok rendesek akik saját fizetésből megvették a cuccokat.

A postolót meg nem értem. Úgy fogalmaz, hogy megvették saját fizetésből a nyereményeket a gyerekeknek. Tehát azokat a nyereményeket vették meg, amik alapban ki voltak írva. NEM? Mert én így értelmezem.
ha meg megvették, a gyerekek meg megkapták akkor mit kell picsogni, hogy ennek meg annak jobban örültek volna? Ez már műbalhé.

"Szerencsére a Liga ismét bizonyította jószívűségét, és a saját fizetésükből vették meg a két tucat gyereknek a nyereményeket."

aztán:

"Vajon miért mondta vissza a DECATHLON a támogatását 9-18 éves gyerekektől, akik közül sokan órákat vonatoztak, hogy átvehessék nyereményüket?"

Hát de most mi van? órákat vonatoztak hogy átvehessék a nyereményüket, odaértek, aztán át is vették. Mi a fasz hibádzik?

Továbbá: akkora dráma az a végére, hogy a Rákellenes ligát cserbenhagyni, meg ilyenek, milyen szanyaság ez. NEM rákos gyerekeket hagyott cserben, NEM orvosságra, készülékre nem adott támogatást, hanem egy hülye pályázathoz.

Megfontolandó: jellemépítőnek tartanám, ha a nyertes kölkök lemondtak volna a nyereményükről, és úgy jófejségből inkább odaadják a Rákellenes Ligának a nyereményeikre összegyűjtött pénzt, hogy rákos kispajtásaiknak jobb legyen.


A lényeg (most ezért csúnya gonosz, szemét ember leszek, de vállalom):

1. A Rákellenes Liga szarjon sünt, amikor ilyen hülye pályázatokat szervez, aminek kiírási és elbírálási, valamint egyéb költsége nem elhanyagolható. (plusz ennyire ráérnek? Dolgozzanak már jelentőségteljesebb dolgokon, bár az ötlet nem rossz, de a pályázati téma fos.)

És azért is sünt nekik, mert ilyen sz.r témával írják a pályázatot. Milyen bőcsész találta ezt így ki?


2. A Detaklonynak meg sünt, hogy a csóringer dolgozói összedobják a saját fizetésükből a pénzt, ez a g.ci nagy zsíros cég meg rágja a szart, tényleg, egy magasabb beosztású főnöknek mi a f.szért nem jutott eszébe a saját pénzéből támogatni a dolgot, miután a cége visszamondta? Ha nem emberségből meg jófejségből, akkor azért, mert a saját cége hírnevét védi meg, akitől azt a geci nagy fizetését kapja.

grunk 2009.07.29. 01:43:57

Ja és homár!!
A cím nemcsak hatásvadász hanem megtévesztő is.

inmem 2009.07.29. 01:45:43

Nem biztos, hogy a Decathlon volt a hibás, a Rákellenes Liga (vagyis a vezetősége, a "kisemberek" nagyon kedvesek és korrektek) szokott nagyon khm... "furcsa" dolgokat művelni... (izé... elég sokszor kamuznak mint az állat...). Az összeszedett 1%-okból meg szerintem futotta a díjakra, az eseményen készült képeket meg a következő 1% gyűjtő akcióban fogják felhasználni...

Ez az élet rendje...

Azért kíváncsi vagyok a Decathlon válaszára.

nyúzott arcú lány 2009.07.29. 03:30:47

Nem szoktam ilyet írni, de ezt a post szerintem egyértelmű DECATHLON reklám. Kiábrándító, hogy ezt felraktátok.

EnZsolt 2009.07.29. 07:41:27

Már nem azért mondom, de általában, vagy legalábbis én úgy vettem észre, hogy egy Alapítványban, Szervezetben, főleg olyanokban, ahol karitatív munkát végeznek az emberek nem szoktak fizetést kapni. Legalábbis nem sokan. A pénzt 1%-ból illetve egyéb adományokból gyűjtik be és azt használják fel.

Ha rosszul tudom, javítson ki valaki!

Impega 2009.07.29. 07:59:35

SÜN!

Es le a aklappal a dolgozok elott.

McKelek 2009.07.29. 08:31:48

Nem kár érte, a decathlon úgyis gagyi dolgokat árul.
De remélem nem náluk vették meg a díjakat...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.07.29. 08:52:45

@EnZsolt: miért ne kapnának fizut, egy alapítványnak dolgozni pont olyan mint bármi másnak. a kisember kap száz nettót a főnökök meg többszázezret, ami meg megmarad a "működési költségen" felül, azt remélhetőleg szétosztják, így nem kell adózni.

rennie 2009.07.29. 09:34:41

A Rákellenes Ligát szó nem érheti.
Több esetről tudok, amikor a befizetett 1%-okból a Liga vette meg a kemoterápiás szert a betegnek, amit a kórház nem tudott megadni, mert nem volt rá pénz.

rennie 2009.07.29. 09:38:32

@grunk: Ha nem érted, szívesen elmagyarázom.
Ha egy cég bevállal egy olyat, hogy saját termékeivel segít egy nonprofit szervezetnek (most teljesen mindegy melyik cég, melyik alapítványnak és milyen célból) azt maximum abban az esetben lehet visszamondani, ha leégett a teljes árukészletük és újakat még nem gyártottak, tehát nincs miből adni. Minden egyéb esetben geciség. Nem kell elvállalni, hogy adok 20 sportcipőt meg három pólót, ha ennyire fáj nekik.

Frucsasz 2009.07.29. 10:02:07

@grunk:
1. Nem a dekatlon dolgozói dobták össze a zsét. Hanem a Liga dolgozói, a saját fizetésükből. Ez a nagyon nem mindegy.

2. A gyerek azért "picsogott", mert gondolom eredetileg utalványról volt szó, amit bármire költhet, így meg konkrét tárgyat kapott, amit vagy használ majd, vagy nem.

3. A rákellenes liga pedig a RÁK ellen kűzd. Ezt nem csak a már beteg emberek gyógyításával lehet, az csak tűzoltás. A legjobb (és legolcsóbb!!!) megoldás, ha a rákot megelőzik, például azzal, hogy egészséges életmódra próbálnak ösztönözni. Ez a pályázat erről szól. Az tök mindegy, hogy matekkal, vagy kínai népköltészettel, a lényeg, hogy a cigi ellen. Mivel a cigizés káros (RÁKkeltő).

Egyébként nincs annál undorítóbb és elkeserítőbb, mint ha gyerekeket hagynak cserben. Akárkik, akármilyen oknál fogva.

Frucsasz 2009.07.29. 10:03:41

@EnZsolt: rosszul tudod. Az alapítványoknál is vannak, akik 8 órában dolgoznak, nekik is meg kell élniük valamiből. Abszolút bejelentve dolgoznak.

eszenix 2009.07.29. 10:31:16

@grunk: Hát te hülye vagy már bocs.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.29. 10:33:32

@grunk: ne haragudj - de remélem hogy soha, semmilyen körülmények között nem kell az életben vitatkoznunk, mert olyan érveid vannak, amelyek mellett szélgörcsökkel tűzdelt napos délutánokon is csak moonwalkingban mennék el. Ha egyszerűsíteni akarom, egy f*sz vagy, de ez sértő, és olyan címkézés, minősítés lenne, amit elítélek...

kispista2 2009.07.29. 11:35:23

Láttál bármilyen szerzősést a decathlon és az alapítvány között? Mert nekem úgy tűnik, hogy csak hazudtak az alapítvány vezetői. Valószínüleg csak a tárgyalásokat kezdték meg egymással, amit a kamualapítvány már tényként kezelt!

Mint a gyermekrák alapítvány, ahol a vezetőnek többszázmilliós villája van, és az adományoknak alig 10%-át költik jótékony célra!

EnZsolt 2009.07.29. 12:27:33

@Frucsasz: nyílván ezért írtam, hogy általában.

Mondjuk ettől még a tényen nem változtat, hogy ez köcsögség volt, most már a Decathlon válaszára is kíváncsi vagyok.

RaveAcE 2009.07.29. 13:22:37

Csak csinált 1 ingyenreklámot a fogyasztók megtévesztésével. Mi ebben az újdonság?
A dekatlon eddig még nem vert át senkit???

szaporító 2009.07.29. 13:49:50

A Décathlon-nak meg sem kottyant volna 20-30db 5-30eFt közötti árut felajánlani támogatásképp. Ha visszaléptek, az nagyon valószínű, hogy azért történt, mert a Liga nem volt korrekt.
Ez persze csak találgatás és én nem dolgozok a Décathlonnál...

inmem 2009.07.29. 14:06:10

mondom, hogy nem 100-as minden az alapítványnál. Anno az egyik rákbetegeknek készülő táplálékkiegészítő cég gyártója ingyen adott (vagyis ad) nekik iszonyatos mennyiségű cuccot. Annak egy részét mindenféle privát adat és összes bú-baj elsírása után kedvezménnyel továbbadják (ez korrekt, lényegében ezzel támogatja őket a cég és nem KP-vel, a betegek meg jól jártak mert olcsóbban jutnak hozzá - plusz a rászorulók ingyen is megkapják - bár szerintem aggályos, hogy milyen infókat kérnek be az olcsóbb cuccért cserébe) a másik részét viszont mindenféle feltétel és kérvény nélkül ingyen kellett volna továbbadniuk meghatározott embereknek (azoknak akik korábban közvetlenül a gyártótól kapták a cuccot így közvetlenül nekik igazolták a rászorultságot).

A cuccot a gyártó szó szerint tukmálta a ligára (hiszen neki az volt az érdeke, hogy akik eddig tőle ingyen kapták azok továbbra is ingyen jussanak hozzá csak neki már nem volt kapacitása a cucc szétosztására), azok meg xartak bele - gondolom mert az nekik már nem volt biznisz. A betegek telefonálgattak, hogy hol van a cucc ami nekik járna (ld. megpántlikázva küldi a nevükre a cég). Nem volt, mert a liga a gyártóra hivatkozva (ld. nem hajlandók szerződni) nem tudta ezt átadni. A gyártó szerint a liga vezetőnője (talán valami Artúrné) volt az aki halál arrogáns volt és nem volt hajlandó egyetlen tárgyalásra sem elmenni (mocskosul el van szállva magától). Kb. 3-4 hónapig (vagy tovább?) a betegek csak a liga miatt nem kapták a kérdéses szert. (havi költsége kb. 12-14e Ft, ami sokaknak iszonyú sok viszont elvileg max. 2 hét kihagyás lehetne a szedésében)

Úgyhogy még mindig azt mondom, hogy én a liga környékén keresném a bűnöst.

Merwenus 2009.07.29. 14:34:14

Úgy szeretem az ilyen írásokat, néha az ember gondolkodóba esik, hogy hol is vegye meg az adott évszak aktuális ruhadarabjait, és nem tud dönteni, hogy most akkor melyik nagy üzletben vásároljon el 100-150 ezret 8-15 ezer forint értékű termékre. Így könnyen kiesik a Decathlon, és innentől már easy as a pie!

köszönöm!


Hasonló képpen voltam hangkártya és hangfal szett vásárlása alatt is, Creative átvágott több ezer embert nem picit, hát soha többet Creative termék!

/tno+DA= 2009.07.29. 15:09:13

Megnéztem ezt a pályázatot:

"Készítsetek szöveges matematika példát a mellékelt adattárban megadott számok felhasználásával!"

Aha, akkor én meg legközelebb binárisan íroma kommentemet, sőt hexában és kódolom MD5-el megadom a hashstringet és aki kitalálja ak ulcsszót az tök jól elolvashatja.

Mekkora faszság már ez??? Most szöveges vagy matematikai pályázatról beszélünk???

Aztán megadnak egy valag adatot a'la Einstein Kié a hal? rejtvénye szerűen, és jkezdj vele amit akarsz, számolj és hozz ki belőle valait.
Gyakorlatilag valami bugyuta statisztika gyártáára késztetnek gyerekeket tudván, hogy lesz köztük hangzatos eredmény amit aztán jól felhasználhatnak kampány célokra némi Decathlonos soprtcucc fejében????

Nagyon lol... De továbbrta sem értem ebben hol a matek. Mindent szövegesen kidolgozva kérnek. pff

nabagylu 2009.07.29. 18:02:59

www.rakliga.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=423&Itemid=1

Itt vannak a matekpályázatok, szerintem születtek érdekesek!
É
s valószínű nem azért lett írva, hogy reklámozza a DECATHLON-t (mindenhol nyomtatott nagy betűkkel van kiírva, még a pályázat kiírásában is), hanem mert, ahelyett, hogy kaptak volna egy viszonylag értékes focilabdát vagy egy utalványt a gyerekek, kaptak egy gagyi pingpong ütőt vagy egy műbőr ócska labdát.

Mellesleg volt egy ilyen, hogy "a Rákellenes Liga foglalkozzon rákos gyerekekkel", ez a pályázat pont arra hívja fel a figyelmet, hogy a cigaretta mennyire káros ÉS rákot okoz! Így ha elolvastok pár pályamunkát (sok gagyi van persze mert általános iskolások írták a nagyját) rá lehet döbbenni pár konkrét tényre.

A hibát lehet, hogy a Rákellenes Liga követte el, azzal, hogy nem állt a sarkára, de mi van ha mégis a DECATHLON sumákol... Azért az a pár 10 ezer forint nem teszi tönkre ezt a hatalmas céget!

Deren 2009.08.03. 10:29:06

@/tno+DA=:
Hm...látom te sem sokat látogattad a matematika órákat a suliban, különben tudnád, hogy mi az a szöveges feladat...

Amúgy tényleg jó lenne tudni, hogy valóban beígérték-e az ajándékokat a decathlon részéről vagy csak vki bepróbálkozott. Ahoyg azt már korábban említettétek, az, hogy nem jelenik meg az oldalon még a logó sem, azt sejteti,h szó sem volt megállapodásról. Vagy a rákellenes liga nem teljesítette a támogatási szerződésben foglaltakat, nem jelentette meg az arcualti elemeket és szegény multi megdühödött emiatt :)
Amúgy exdecathlonosként csak annyit fűznék hozzá,h naponta milliós nagyságrendben selejteznek le szinte hibátlan termékeket, nem valószínű,h ne lett volna pénzük a támogatásra, image reklámnak is elég rossz lenne ez, így annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy az alapítvány részéről hibáztak.
süti beállítások módosítása