Tékozló Homár

Ütvefúróval fogadták a vendégeket a visegrádi hotelben

2009.07.29. 00:30 | szily | komment


Az amerikai rendőrök folyamatosan játszott, rohadtul hangos popzenével készítik ki a legszívósabb bűnözőket, ha azok beveszik magukat valami jól védhető rejtekhelyre.  A magyar vendéglátósok drága hangrendszer helyett ugyanezt tudják ütvefúróval is. Ismerkedjenek meg a visegrádi Hotel Silvanussal, ahol a terrorvendégelhárító egységek félmunkát végeztek névtelen olvasónkkal, ugyanis egészen durva eszközökkel sem tudták elüldözni. pedig, mint az a fenti videóból és a lenti szövegből kiderül, próbálkozni próbálkoztak.


Mivel úgy érzem, hogy rettenetesen megszívattak egy prémiumnak hirdetett termékkel, ezért megosztom veletek tapasztalataimat, amit júliusban tapasztaltam Visegrádon, a négycsillagos Hotel Silvanusban.
Két napos wellness csomagot foglaltunk július közepére. A meghirdetettnél csak tízezer forinttal drágább ajánlatot kaptunk, mondván, hogy erdőre néző szoba sajnos nincs szabad, csak a Dunakanyarra néző, de ezen még nem akadtunk fenn, így végül is lefogalatuk az ajánlatot, két éjszakát hatvannynyolcezer forintért.
Július 20-án érkeztünk meg, bejelentkezéskor a recepción nagy örömel közölték velünk, hogy szervezési okok miatt Superior szoba helyett egy egész lakosztályt kapunk, amit akkor még nagy örömmel vettünk tudomásul. A döbbenet a szoba elfoglalásakor érekezett. A folyosó, amelyről a szoba nyílt, gyakorlatilag építési terület volt, hiányzó álmennyezettel, a folyosókon szabadon lengedező elektromos kábelekkel. Az egész épületszárnyat rázta az építkezés zaja, mint utólag kiderült, ütvefúróval kerestek valamilyen régebbi vízvezetéket a falban. Két óra utazás után a kislányomat le szerettem volna fektetni aludni egy kicsit, így hát a recepción üvöltözve követeltem magyarázatot és megoldást, de azt mondták, hogy sajnos minden szoba elkelt, és nem tudnak mást adni. Ezt be is írtam a vásárlók könyvébe. Már ekkor dokumentáltam mindent, majd kicsomagoltunk, mert a kislányom követelte a beígért fürdést, amit alvás helyett ígértem neki.  A wellness részleg felé indulóban kopogott a szálló marketing menedzsere, aki elnézést kért, majd két másik visegrádi szállodában ajánlott fel szobát. A recepciós pedig ígéretett tett, hogy a fúrást egy órán belül abbahagyják, és holnap pedig valószínűleg nem fognak már fúrni. Mivel napközben nem szándékoztunk hosszabb időt a szobában tölteni, a másnapunkat úgy szerveztük, hogy a kislányom alvásideje autózásra essen, és a maradás mellett döntöttünk. Kárpótlásként ekkor kaptunk egy gyümölcskosarat.
A következő döbbenet este következett, amikor a lift elromlott. Kiderült, hogy az emeletünk kizárólag lifttel megközelíthető, az egyik lépcsőházat az építkezés miatt lezárták, a másik lépcsőház szintén építési terület, amit akkor valaki éppen “véletlenül” lezárt. Ekkor megint üvöltöttem, és szintén beírtam a vásárlók könyvébe, kiemelve a tűzbiztonsági előírások súlyos megszegését. Másnapra meg is jelent az emeletünkön egy tűzoltókészülék.
Hogy mi a célja ennek az írásnak? Figyelmeztetés. Tisztában vagyok vele, hogy a szálló és köztem elvileg jogvita nincs, mert elhúzhattam volna kicsomagolás helyett, vagy elfogadhattam volna csereszobákat. Amit rögzíteni szeretnék, hogy szerintem elfogadhatatlan és üzletileg erkölcstelen, hogy a weboldalukon kikapcsolódásról és regenerálódásról áradoznak, szobafoglaláskor az építkezést meg sem említik, vállalva azt, hogy egy-két kellemetlen pampogónak csereszobát ajánlanak, és közben százakat szívatnak meg. Látható, hogy egy teljes emeletnyi ember felett építkezés zajlik, olyanok felett, akik súlyos öszzegeket fizettek azért, hogy kikapcsolódhassanak.




 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2009.07.29. 10:41:26

@Attilajukkaja: medve van e az erdoban? Mert akkor viszem Horalaki urat is :D
Ha meg nincs majd elviccelodunk.
Tenyleg! Mi van akkor ha en is meselek egy viccet Horalakinak? Azt levonja-e az arbol? EZ FONTOCH!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.29. 10:44:08

@É2I: ...mert ugye a szállodának támadhatott volna egy mentő ötlete...

Attilajukkaja 2009.07.29. 10:46:30

@Bakter:
"A tököm tele van az ilyen "punnyadókkal", akik kiözönlenek oda minden hétvégén. A rohadt úton nem lehet tőlük perceken keresztül átmenni, mert a zebránál sem hajlandó megállni a sok fasz. Nagyobb forgalom van ilyenkor a 11-sen, mint a Nagykörúton."

Hat igen! Errol szol a turizmus es ezekbol a punnyadokbol el sok-sok ember Magyarorszagon. Tudtad?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.29. 10:46:42

@É2I: ...mert ugye a szállodának támadhatott volna egy mentő ötlete...

b[ALien] (törölt) 2009.07.29. 10:47:42

én ha fúr a szomszéd, berakok egy kis zenét:)

Rui Blaaz 2009.07.29. 10:48:12

meg még egy büdös nagy ffszt minden zajimádó köcsögbe IS. duplát. véreset.


kutya = ugatás (az a dóóóga, ö!)
kert = fűnyírás (há mindég megnő)
hétvége = flexelés (mikó csinájjam?)
zenehallgatás = basszus csutkán (így van meg a fless!)
autózás = sportkifugó (mitmondaaasz?)

mert mindenki le van szarva
JOGOMVANJOGOMVANJOGOMVANJOGOMVAN

verjétek össze egymást...

Attilajukkaja 2009.07.29. 10:48:31

@Impega:
Medvet sajnos vinned kell magaddal, de vaddisznoval, rokaval konnyu osszefutni a szalloda kornyeken :o)))

gulasZuppe 2009.07.29. 10:49:37

Sok a lutri.
En tiszta ideg vagyok amikor nyaralast kell szerveznem. Van, hogy külön lemegyek es megnezem, hogy jó lesz -e, külön szobát kérek az általam meghatározott helyen stb.
Par éve végigmentem 3 településen es bementem minden szallóba amit találtam es elfogadható volt. Az a legidegesítőbb amikor az ember pihenni szeretne és közben még le is húzzák csak a fele sem igaz abból amit hírdetnek.
Egyik ismerősöm egy hétre foglalt balatoni szallast, a tulaj csak utána feljetette el közölni, hogy a fotók amik a honlapon vannak az másik ház.
Kekeckedesnek tűnhet a túloldalról de minden szarra ra kell kerdezni, akár egy lista alapján is. Persze amikor egy luxus hotelbe megy az ember akkor ilyenek természetből adódóan nem jutnak az eszéme, milyért is kéne egy 4*os szállásnál ilyenekkel foglalkozni. Mostmár tudjuk, hogy kéne...sajnos.
Kéne egy lap ahol mindenfele szallasról vélemények fotok információk vannak de nem kereskedelmi jelleggel, bar multkor talaltam egy jót de mar nem tudom a címet...

Rui Blaaz 2009.07.29. 10:50:55

@Bakter:
ha valaki itt ég, az te vagy, bértollnok

Attilajukkaja 2009.07.29. 10:51:13

@Rui Blaaz:
Igazad van, csakhogy egy wellness szalloban pont az a PLANE, hogy csend es nyugalom van. AZERT fizetsz!

milyen_Péter? 2009.07.29. 10:52:03

@Rui Blaaz:

Rövide én tömören összefoglaltad a mai magyar helyzetet! (tisztelet persze a kevés kivételnek, akik nem mindenre azzal jönnek, hogy "jogom van hozzá")

A kötelesség? Na arról már hallgat mindenki jó mélyen.

A poszthoz:
Én örülök, hogy megosztotta az infókat a posztoló, megtanultam belőle, hogy előre telefonáljak a lefoglalt szállodába, hogy nem lesz-e augusztus közepén valami fúrás-faragás, mert akkor úgy készülök lelkileg-idegileg-testileg. Most meg is teszem gyorsan.

Bakter 2009.07.29. 10:52:24

@Legelő Őse:
Az illető balszerencséjére rosszkor volt rossz helyen. Millió emberrel esik ez meg naponta. A szálloda megoldást ajánlott, elnézést kért, még adott egy jelképes "fájdalomdíjat" is. Mi fszt kellett volna még tennie?
Azt meg még nem modták sehol, hogy ordibálással nem érsz el semmit? Én is olyan helyen dolgozom, ahol szolgáltatást nyújtunk. A hőzöngők soha semmit nem értek még el, sőt, de aki a "kérem" vagy a "legyen szíves" stb varázsszavakat használta annál többet.

redriot77 2009.07.29. 10:57:55

@fulemule: háááá jóhogy nem árujják el a felúlyitast he. Akko szerinted ki foglalna ott szobát teszerinted, mi? Senki. Akkor miből lenne pénze a szálodának, he? Nekik is meg kell élni valamibül, mink magyarok tarcsun k összze. Aza kis furas nemigaz hogy annyira zavaró.

Bakter 2009.07.29. 10:59:05

@Rui Blaaz:
Nem tudtam, hogy fel vagyok bérelve.
Fizetenek is érte? Mert én nem tapasztalom. Tudsz valamit?

silva_de_anus (törölt) 2009.07.29. 11:01:08

@Bakter:

Azért ez kicsit több, mint rosszkor, rossz helyen. Nem egy hirtelen fellépő véletlen eseményről van szó, hanem rendszeres, tudatos, rosszhiszemű üzletpolitikáról. Nem én voltam az egyetlen elégedetlen vendég, de valószínűleg az egyetelen, aki ebben a formában is hangot ad az elégedetlenségének. A többiek megálltak a vacsora közbeni morgásnál. A fúrás mindenkit érintett, nem csak engem, mindenkinek nem ajánlottak csereszobát, csak nekem, mert üvöltöttem.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.29. 11:01:36

@Bakter: Te bakter...gondolod egy 4* szállodában egyik délután a gondnok bemegy az igazgatóhoz hogy : Julika, ma délután felújítom a negyediket...leugrom egy hosszabbítóért az obiba, van-e pénz a kasszában???
szerintem nem. Egyszerűen gusztustalan amit csináltak, és ha Te ezt nem érted, akkor nem tudsz velünk tovább jönni, amit igazán sajnálok.
A megoldásokról pedig annyit, hogy kb, az lett volna valódi kárpótlás, ha felajánlanak a családnak egy hétvégét cserébe ezért az elbaszottért...de érzed, az időt megállítani, úúúúúúúgy sem tudod...

saq 2009.07.29. 11:01:59

énse értem ezt az óbégatást! kicsit furdancsoltak, és akkor mivan? olyan mint ha elmenne egy repcsi a ház felett :DDD

az meg hogy a lift helyett a lépcsőn kellett felmenni, hát húha. ezért tényleg érdemes abuzálni az embereket! menjél a rétre nyaralni, ott legfeljebb a dongó zavar :DDD

Rui Blaaz 2009.07.29. 11:03:52

@Bakter:
remélem a Silvanusban dolgozol. Megérdemelnétek egymást.

Tudod (nem, persze, nyilván nem tudod), törzsvendég vagyok Bikalon, ahol már nem is merek panaszkodni, mert mindig túlkompenzálnak. Részben ezért járok oda. Magukhoz kötöttek.

A Silvanus -- írjuk csak le minél többször -- a profitot maximalizálja, és szemmel láthatóan nem érdekli, hogy valaki visszakívánkozik-e. Van elég balek/birka. Valóban felkínált "valamit" a sérelmekért, de ez édeskevés, csak a "Megoldást ajánlott? IGEN" rubrika kitöltése volt a cél. Pfujjj.

Bakter 2009.07.29. 11:06:27

@silva_de_anus:
A dolog egyszerű: nem mész oda többet. Neked volt egy rossz hétvégéd, ők meg elvesztettek több potenciális vendéget. Hamarosan kész a Hilton, mehetsz oda legközelebb. De Lepencén is ott wellnes szálló, a révnél a Sirály. Millió hely van még, ahová mehetsz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.29. 11:08:30

@Bakter: de odament, ott volt rossz, azt írta meg. mi van veled?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.29. 11:10:07

@saq: te meg olvasd el rendesen a posztot, és egyél egy adag vajas sütit a klárinéninél...az a büntetés nem a formaegy...

Attilajukkaja 2009.07.29. 11:11:41

@Bakter:
"Mesélhetnék róla... "
Elhiszem. A kedves vendegek is tudnak nagyon bunkok lenni, de itt a szalloda volt a ludas. Mert ha adodik egy csotores vagy elromlik a lift, azt az ember megerti. Na de felujitas? Es lezarni mindket lepcsohazat? Majd kiszurni a kedves vendeg szemet egy gyumolcskosarral? Egy vacsora a minimum, amit ilyenkor fel kellene ajanlani, vagy visszafizetni a felarat!

Bakter 2009.07.29. 11:11:46

@Legelő Őse:
Kösz, hogy meghátozod, hova mehetek.
Engem ki kárpótol a nyári hétvégékért, amikor özönlik a nép a Dunakanyarba, a rohadt hangos motorjaival még éjszaka is. Amikor kijön a paraszt és nekiáll fúrni-faragni, füvetnyírni, tüzelni ezerrel, holott mindet tiltja csendrendelet. Vagy amikor részegen üvöltöznek az éjszaka közepén. És tiszta szemét utánuk minden.
A többit lásd fent.

pizzaboy 2009.07.29. 11:11:55

Azt nem ertem ki az aki a nyari szezon kozepere talalja ki, hogy felujitast kell vegezni egy hotelben. Nem er ra telen, vagy keso osszel, amikor a kutya nem jar erre?

É2I 2009.07.29. 11:12:44

@b[ALien] a kopasz baba:
Én meg előkapom a flexet, meg valami vasdarabot, oszt' hadd szóljon. Legalább nem hallom mit kopácsol ;P

De arra még mindig nem jöttem rá, hogy a nyugdíjas szomszédom mi a k.rvafaxért mindig vasárnap ebéd után nyírja a füvet. Biztos valami fogyókúrás fittnessz-wellnessz-bisszbassz, de az tuti, hogy belesz.rik a vasárnap délutáni punnyadásomba. ;(

Bakter 2009.07.29. 11:14:38

@Rui Blaaz:
Utoljára akkor voltam ott, amikor épült - gyerekként. Egy sznob, magamutogató hely, ami kétségtelenül kiváló helyen fekszik.

silva_de_anus (törölt) 2009.07.29. 11:15:09

@Bakter:
Ez így is lesz, nem megyek oda többet. De nem is hagyom szó nélkül. Ha ezt előttem más megtette volna, én nem kerültem volna ebbe a helyzetbe. Én megteszem, és más talán elkerüli ezt a helyzetet.

Attilajukkaja 2009.07.29. 11:16:41

@saq:
"énse értem ezt az óbégatást! kicsit furdancsoltak, és akkor mivan?"

Nincs igazad. A vendeg fizetett egy szolgaltatasert, amit nem kapott meg. Es meg ra is kellett fizetnie egy tizest. Ennyi.
Szerintem sem kell mindent szo nelkul elturni!

milyen_Péter? 2009.07.29. 11:16:51

Miért kéne máshova mennie? Ezt a helyet nézte ki, nem volt gondolom túl messze és szép helyen van. Legközelebb máshova megy, de most ide sikerült és a pihenése nem úgy alakult, ahogy szerette volna.

Annyira érdekesek a kommentelők: ha valaki kiabál, akkor leoltják, hogy miért kiabál. Ha nem szól semmit, akkor miért a homáron hőbörög, ott kell volna helyben asztalt borogatni és nem utólag fröcsögni. A posztoló ott próbált és akkor intézni valamit ordítva, amikor ott volt és nem utána. Ezért most őt csesztetitek. Komolyan nem értem.

Persze most jönnek majd azok, akik azt mondják, hogy nálunk ugyan semmire nem menne üvöltözéssel...hahaha, dehogynem. Az üvöltöző embernek hamarabb megoldódik a problémája, még ha utána utálják is, mint a szart. Ez tapasztalat, szolgáltató cégnél dolgozom...

Attilajukkaja 2009.07.29. 11:19:55

@pizzaboy:
Ez a wellness szallo egesz evben uzemel, mindig van forgalom. De ha felujitanak, azt akkor is tudatni kell a vendeggel!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.29. 11:20:32

@Bakter: úgy látom más a baj veled...gondolom csak nyáron laksz a Dunakanyarban, télen a 6. kerületben jelentgeted fel a kocsmákat...
jó..bocs, nem akarlak címkézni meg személyeskedni, de olyan nagy közöttünk a távolság, hogy egy tank benzinnel kevés lehet...de ilyen is van, megpróbálom megérteni a véleményed, de Te is értsd meg,nem egyedül laksz ezen a bolygón..
Én kárpótollak a nyári hétvégékért, van egy beutalóm a "hogyan lazítsunk, amikor azt érezzük az egész világ ellenünk van..." kurzusra...szívesen elküldöm neked...

milyen_Péter? 2009.07.29. 11:21:11

@É2I: Nekem a szomszédom a kedvencem, aki csak szombat reggel 7:45-kor tudja levágni az egész kertben a füvet, természetesen benzines nyíróval és jó alaposan...

Bakter 2009.07.29. 11:22:12

@silva_de_anus:
Pont erről beszéltem: nekik ebből sokkal nagyobb káruk származhat, a neked okozott kellemetlenséggel szemben. Egy vendéget már biztos elvesztettek.

staropramen 2009.07.29. 11:23:31

@Frucsasz:
Az a helyzet Sztrovacsek, hogy nem mindegy, hogy mikor kezd el valaki ordítani.Személy szerint úgy gondolom, hogy miután az összes más lehetőség kimerült, bizony elő lehet szedni a hangerőt is, már csak azért is mert azt a fél szálloda hallja és azt a vezetőség nem szereti.
Más a helyzet azzal a posztolóval aki egyből fortissimo indít és meg van lepve, hogy nem ért célt.
Elfogadhatta volna a felajánlott másik szállodát-nem tette
Hazamehetett volna-nem tette
A csere lakosztályról kiderült, hogy egy építési területen van-nem ment haza.Akkor most mi a problémája?

Bakter 2009.07.29. 11:24:59

@milyen_Péter?:
Nálunk másik fele: az vasárnap. Ja, és nemrégen költözött ki, hogy csendes, nyugodt helyen lakjon. A múltkor három fűnyíró hangját tudtam megkülönböztetni, bssza meg, még fűnyíróflottája is van.

Kobe 2009.07.29. 11:26:25

höhö....
2 napos kiruccanás, 70 ezerért, kisgyerekkel, szállodában....gratulálok, újabb fejezet a hogyan költsük feleslegesen a lóvét hülyeségekre c. könyvben :)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.29. 11:28:56

Tul sok komment,még nem tudok olvasni ,kell még egy erős Kv,de akkor sem olvasom át :)))

Bakter 2009.07.29. 11:30:43

@É2I:
Amint lehetőségem lesz rá...

staropramen 2009.07.29. 11:31:56

@milyen_Péter?:
Mifelénk a hallgatólagos megállapodás szerint 8 órától lehet zajongani, füvet-sövényt nyírni.Kivéve persze az építkezést(betonkeverő) mert azzal mindig késésben van az ember és sietni kell.Flexelni sem illik 8 előtt.

Bakter 2009.07.29. 11:37:06

@staropramen:
Nálunk meg rendelet van erről, csak sokan szarnak rá.

Bakter 2009.07.29. 11:38:26

@Legelő Őse:
majd szólok, ha szükségem lesz költözési tanácsadóra.

2009.07.29. 11:42:22

Nem értem miért cseszegetitek a posztolót. Arra senki nem gondol, hogy üzletileg erkölcstelen 35 ezret kérni olyan szállásért ahol az alapvető feltételek hiányoznak a vendéglátáshoz ?
A szálló durván imperialista vezetése leszarja a vendégeket. Felújitani vendégmentes szállóban kell, vagy az építkezés tényét előre közölni a vendéggel
Számomra ennyi a tanulság.

Egyszer szállásfoglaláskor figyelmeztettek, hogy iskolai kirándulócsoportot várnak. Megköszöntem az infót és nem is mentem oda hozzájuk. Ez a korrekt viselkedés a szálló részéről.

b[ALien] (törölt) 2009.07.29. 11:56:00

@É2I: én meg azt nem értem, miért pont akkor nyírnak füvet az ablakom alatt motoros kaszákkal 5en, mikor végre kiveszek egy szabadnapot:)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.29. 12:00:07

@b[ALien] a kopasz baba: Já nálam is a rohadt parkban reggel 7 óta 5 ember kaszál azzal a nagy kézi bezines szarral,alig tudtam fél11 ig alaudni,és még most sem végeztek,kellett nekem parkra néző lakás,én barom:))))

silva_de_anus (törölt) 2009.07.29. 12:11:40

@staropramen:
Tehát akkor még egyszer:
Akkor nem érezném magam átverve, ha a foglaláskor figyelmeztetnek, hogy bizony ide csak akkor foglaljak, ha a pihenést egy építkezés közepén is el tudom képzelni. Mert két óra utazás után egy fáradt gyerekkel a továbbcihelődés/hazavezetés elég sz@r alternatíva. És nem egy-két szög beveréséről van szó, hanem az egész szálloda kibelezéséről.

silvadeanus.uw.hu

b[ALien] (törölt) 2009.07.29. 12:11:44

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: azaz! de pont akkor, mikor alhatnék:)
ha megyek melóba akkor semmi
és ezt minden évben besz@pom (elnézést,ha kiemeltem)
és nem egy napig csinálják
3-4

É2I 2009.07.29. 12:16:13

@b[ALien] a kopasz baba:

Ez úgy van, hogy kaszálnak ott elég sűrűn, csak Te néha vagy szabadnapon. Akkor nem hallod ;)

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:

Hát annak a kézi benzines szarnak a kitalálóját bültetném egy hétre úgy száz folyamatosan vinnyogó találmánya közé.
Piszkosul útálom én is és mostmár 20e Ft-ért is lehet venni egyre több szomszéd vesz is. Igaz, hogy négyszer annyi időbe kerül vele lenyírni vele a füvet, de legalább kib.szott hangos ;(

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.29. 12:22:27

@É2I: Nekem ne mond reggel óta szól a nóta rajta,5 en huzzák a fülembe,majd szétreped a dobhártyám már :)))

Warnyús 2009.07.29. 12:31:56

Szállodavállalatnál dolgoztam, dolgozom most is. Anno, igen ügyes rendszer volt, azaz a holtszezonban ( novembertől-február végéig ) ún. kötségstop volt ( vezérigazgató nagy találmánya) Tehát amikor nincs bevétel, nincs tetemes kiadás se, így a mutatószámok csodásak voltak. Majdan szezon beindula és felújitás, bővités etc.. is beindula:)) Igazi logikus magyar rendszer:)
Nagy számok törvénye alapján nem minden vendég reklamál, vagy nem túl határozottan, aki igen,az kap valami kárpótlást, gyümölcskosár, buksisimi, nagyon sajnáljuk, aki hangosabban verte a pultot az esetleg kis pénzvisszatérítést - a feháborodottság mértékével megegyező kompenzációt. Háát valahogy igy működik ez.

Igazából a megoldás az pár hónap leállás lenne egy szállodánál, amikor mindent megcsinálnak, de ugye az marha nagy bevételkiesés. Ma már holtszezon sincs a legtöbb szállodánál, mivel több lábon állnak, és ezekben az időszakokban rendezvények konferenciák vannak.

Javaslatom: ha hasonló sérelem ér, szájat nagyranyitni és követelni a teljes összeg visszatéritését, vagy más időpontban (felújitásmentes időben persze ) kérni egy hétvégét, vagy pedig elfogadni a másik szállodában ( lehetőleg azonos vagy magasabb kategóriájú ) való elhelyezést.
Aki ott marad és 70e-ért hallgatja a fúrást, faragást, és utólag sír , az igy járt.Ott a helyszinen, akkor kell mindent kiverni belőlük, utólag már sz....art sem ér!

neutrinoo 2009.07.29. 12:33:32

@grunk: hülye fasz vagy. 2 napos úton majd azzal fogja tölteni,hogy 1 napot utazgat még egy másik helyre amit felajánlottak. vissza kellett volna kapnia a pénz egy részét vagy ingyen üdülést adni. tudod mi a wellness te suttyó?

EÖ (törölt) 2009.07.29. 12:42:37

Azt hiszem megvan a megfejtés:
A szállóban a Hilti cég tartott termékbemutatót.
Új slágertermékük, a napelemes ütvefúró volt éppen aznap porondon.
Nemcsak a gyapjútakarónak lehet bemutatója.

milyen_Péter? 2009.07.29. 12:59:57

@staropramen: Sajna nálunk semmi ilyen nincs. Egyik hétvégén flexelés, másik hétvégén fűnyírás, és a többi, csak hétvégén végezhető, nagyobb zajjal járó munkák végzése.

Ha ki akarom aludni magam, ki kell vennem 1 nap szabit hétközben. :) vagy inkább :(

Col.Maybourne 2009.07.29. 13:03:28

Silvanus 4*? Milyen skalan? 4* a Holiday Inn, Radisson, kisHilton, stb. Jartam arra tobbszor is, nagyon jo esetben 3*. 70 papirert egy hevege, te jo ég!
Mult heten Dusseldorf Mariott (na az 5*) volt 59€/2fo/ejszaka=108€! Vazze lerabolnak benneteket otthon...

Col.Maybourne 2009.07.29. 13:04:37

2x59=118, de vegul is mindegy.

rózsarózsa (törölt) 2009.07.29. 13:19:46

Bakter 2009.07.29. 08:56:19
"Ez azért van, mert a sok hülye fővárosi hétvégén megszállja a Dunakanyart, hogy mozdulni sem lehet tőlük. Araszolnak a dugóban kifelé, majd este befelé. Én ilyenkor szoktam bejönni a nyugalmas Budapestre.:-)"


Mi meg vonattal megyünk,mert közel van az újpesti vasútállomás.

Bár egyszer mentünk hajóval is,akkor még megállt Újpesten.Igaz,olyan kicsi,jelképes állomás volt,hogy csak mi szálltunk be.Meg is szüntették.

Minden program megvolt,amit leírtál.

C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.07.29. 13:40:08

@Lilahangya: igazad van pénz vissza és kész.

A hotel meg drága.

euAgWzgmmtq7K 2009.07.29. 14:01:06

első?
de legalább dokumentáltál mindent. én mondjuk leléptem volna a gecibe, lenyúlva a szobából minden karfát meg gyümölcskosarat meg papucsot meg ajtót de hát emberek vagyunk

Virág2 2009.07.29. 14:05:34

Sziasztok,
mi is jártunk ebben a hotelben, enyhén szólva vegyesek voltak a tapasztalatok.
Jó volt:
-A felújított wellness részleg
-Az étel kb OK, semmi különös
-A környezet, a kilátás

Rossz volt:
-Az egész épületben cigiszag terjengett, mert a lobbyban nem volt elszívó
-A folyosók porszagúak voltak és takarítani sem ártott volna többet, a játszószobában különösen
-Az elegáns apartmanba bejött a gázfűtés füstje, mert az orrunk alá tették a kéményt...

Felháborító volt:
-Két kisgyerekkel érkeztünk, a vacsoránál a mellettünk lévő asztaltól szóltak oda, hogy vigyázzunk, mert az étteremben a padlótól 20 cm-re található konnektor ki van belezve.
-Ezek után elvittük a reggeli idejére a gyerekeket az étterem melletti játszószobába. Itt egy kis idő elteltével az egyik kisfiú nekiszaladt a kb 2.5 m magas faajtónak, ami egyszerűen ledőlt!!!! még jó, hogy nem a gyerekre esett. Amikor szóltak a pincérnek, az szidni kezdte a túl élénk gyereket. Később az étteremvezető elnézést kért, de mi se megyünk többet ebbe a "gyerekbarát" és drága poszt-szocialista, "három csillag mínusz" hotelbe...

EzANevem 2009.07.29. 14:09:34

Na, ezért nem fizetek én ennyit egy hétvégéért! Itthon ugyanezeket a "szolgáltatásokat" ingyen is megkapom.

EzANevem 2009.07.29. 14:10:44

... mármint a fúrásról és a lift elromlásáról szóltam.

Bakter 2009.07.29. 14:15:56

@jesszum:
A visegrádi oldalon nem jár vonat, én arról beszéltem, a sokaság arra jár - autóval. Reggel kimegy falni egyet, és megnézni a panorámát a fellegvári szerpentinről, aztán délután spuri vissza. Egyébként egy hajóutat nem pótol semmi. Felszállsz Pesten, és kiszállsz Esztegomban, majd vissza. Nem is drága, a látvány meg önmagáért beszél.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2009.07.29. 14:20:19

A gyümölcskosárral megfelelően kompenzálták a kellemetlenségeidet :-)
Az üvöltéssel messzemenően egyetértek, azonnal követeltem és el is fogadtam volna másik szobát, az örömhírt közlő recpcióst pedig a GPjú k.édesannyába küldtem volna.

Hotel_Silvanus 2009.07.29. 15:05:49

Összerezzenve olvastuk 2009. július 20-22. között szállodánkban tartózkodott vendégünk levelét. A szállodában valóban felújítás folyik és nem egy esetben fúrnak-faragnak, ahogy az egy építkezésen szokás. Minden egyes szobarendelésnél közöljük vendégeinkkel, hogy felújítás folyik a szállodában és honlapunkon is a kezdőoldalon olvasható. Azoknak a vendégeknek, akik az itt-tartózkodásuk alatt pont egy olyan időszakot fognak ki, mint pl. az új lift alapozásának 2 napos időszaka, rögtön felajánlunk egy 2 napos ajándékutalványt, tetszés szerinti időponttal.

Tisztelt Vendégünk!
Az Ön érkezésekor miután Önök egy standard szobát rendeltek, mely egy 3 fős családnak nem a legkényelmesebb, egy 2 szobás apartmant biztosítottunk rendelkezésre ugyanazon az áron. Miután közvetlen érkezésük után fúrtak-faragtak a fejük felett, azonnal felajánlottuk, hogy ugyanezen az áron a Visegrádon található Royal Club Hotel****-ben vagy Thermal Hotel Visegrád**** superior-ban elhelyezzük Önöket. Ezután Önök úgy döntöttek, hogy nem költöznek át a fent említett szálloda egyikébe sem, így lezártnak véltük az ügyet. Úgy gondoljuk, hogy mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy nyaralását nyugodt körülmények között biztosítsuk, de ha ez nem sikerült, nem teljes mértékben rajtunk múlt. Ugyanakkor megértve az Ön felháborodását, Önnek is felajánljuk és címére elküldjük a 2 éjszakás ajándékutalványt, melyet december 22-ig igénybe vehet.

Mindenkinek:
Higgyék el, hogy minden szállodának, így nekünk is az a legfontosabb, hogy vendégeink jól érezzék magukat nálunk, törzsvendéggé váljanak és az elégedett vendég lesz a legolcsóbb marketing hirdetés. Mi mindent meg is teszünk, hogy szíves vendéglátással ezt kiérdemeljük.

Néhány vendég levele, akik jól érezték magukat nálunk az építkezés ellenére is:

Utazásunk alkalmával sok felé megfordultunk, de a személyzet részéről ilyen magas színvonalú hozzáállását nem tapasztaltuk sehol. Köszönet a munkájukért.
Sümegi János 2009. 06.21.

A 232-es lakosztályban teljesen otthonosan éreztük magunkat, maximálisan megvoltunk elégedve a berendezéssel, a tisztasággal, a személyzettel, az építkezés kicsit zavaró de a komfortérzetet nem zavarta nagy mértékben, ezt kompenzálta az árkedvezmény. Köszönjük.
Borsi György 2009.06.22.

Teljes kikapcsolódást, nyugalmat, sokoldalúságot élvezhettünk. Lelket és szellemet /ízlést/ nyugtató a belső környezet: színezés, berendezés… A vendégért van minden. Feltöltődve, pihenten –lelkileg is- megyünk haza. Köszönjük a személyes bánásmódot.
Mikuláskó Pál 2009. 07.21-24.

Szívesen visszatérnénk a felújítás befejezése után. Ügyes, körültekintő a szervezés, hogy csak ennyi a kényelmetlenség a felújítás miatt.
Szimi Dorottya 2009.06.30.

Kedvességük, udvariasságuk kifogásolhatatlan.
2009.06.30.

Az építkezés miatt szobát kellett cserélni. Köszönjük a recepció segítségét. Az építkezés befejezése után szívesen eljönnénk újra „igazi csendes pihenésre”. Az esetleges akciós lehetőségeikről köszönettel vesszük az értesítést.
Dr. Raboczki Ede 2009.07.05.

Nagyon szuper 5 napot töltöttünk Önöknél az elmúlt héten, minden nagyon szuper volt!! Le a kalappal, hogy a felújítás-beruházás közben is ilyen nyugalmat tudnak biztosítani. További sikeres munkát.
Haasné T. Melinda 2009.07.26.

Üdvözlettel:
Silvanus Szálloda

Bakter 2009.07.29. 15:50:25

@1éÖ:
BP és Esztergom között? Hogyne lenne. Gondolom a Mahart oldalán megtalálod az infókat.

EÖ (törölt) 2009.07.29. 15:55:04

@Bakter: kösz
azt hittem, a mahart csak a balatonon operál

Bakter 2009.07.29. 16:00:29

@1éÖ:
http://www.mahartpassnave.hu/webset32.cgi?MAHART@@HU@@32

Mogyoró007 2009.07.29. 16:37:05

hát kérem válság van. Ez van. Btw nem lehet, hogy próbaüzemmódos még csak a hotel?

Mogyoró007 2009.07.29. 16:39:02

Most olvastam a hotel levelét. A posztoló öngólt rúgott és feleslegesen járatná le a hotelt....

silva_de_anus (törölt) 2009.07.29. 16:39:54

@Hotel_Silvanus:

Köszönöm a választ, és a beígért utalványt. Hatásosabb lett ha ezt távozáskor is közlik velünk.

Szobafoglaláskor NEM, hangsúlyozom NEM figyelmeztettek a szállodában zajló felújításra. Megőriztem a visszaigazoló emailt.

A honlapjukon a következő bejegyzés áll a felújítással kapcsolatban:

Örömmel értesítjük kedves Vendégeinket, hogy szállodánk régi szárnyában a 3. és 4. emeleten átalakítás folyik, melynek eredményeképpen újabb 40 db superior kategóriás szoba készül el. Lassan a belsőépítészeti munkákra kerül sor, mely kevésbé jár kellemetlenséggel. A rövid szárny 2009. július 10-én kerül átadára, a hosszú szárny pedig 2009. augusztus 31-én.

Ez távol áll a betonig lecsupaszított két szint látványától, a folyamatosan üzemelő ipari teherfelvonótól és a parkolóhoz vezető utat időről időre elálló teherautóktól, ahol amúgy sem könnyű helyet találni az építkezésen dolgozók gépkocsijaitól.

A felajánlott csereszobákat valóban nem fogadtuk el , de ezt nem is hallgattam el az eredeti írásban, ahol az okokat is megírtam.

Érdekelne még a véleménye a nem létező vészkijáratokkal és menekülési útvonalakkal kapcsolatban, főleg tekintettel a tavalyi sajnálatos tűzestre.


Írok néhány pozitívumot:
a kilátás gyönyörű
a konyha remek
a Wellness részleg szép (bár plusz 40 szobányi vendégnek már lehet , hogy szűkös lesz)
a kollegáik is kedvesek voltak és empátiával viselték kirohanásaimat,


DE ismétlem, amit itt látunk

silvadeanus.uw.hu

Az több, mint egy-két belsőépítészeti munka előtti állapot, vasagon az építkezés közepének nevezném.

Mogyoró007 2009.07.29. 16:42:43

hm... szerintem az átalakítás szó elég egyértelmű...

Mogyoró007 2009.07.29. 16:49:05

by the way...egy anya/nő ne üvöltözzön...

Mylady 2009.07.29. 17:44:27

@1éÖ: van hajójárat
pl visegrád a szárnyashajóval 1 óra
reggel (talán 9-kor) indul, kis séta fel a fellegvárba, kilátóba, délután 5-kor lehet vele visszajönni
korrekt kirándulás
a gyerekek tutira élvezik és utána biztos alszanak egész éjjel :D
és üdülési csekket is elfogadnak

Mylady 2009.07.29. 17:45:48

@Mylady: "és üdülési csekket is elfogadnak"

nem a gyerekek, a mahart :D

Jegkoko 2009.07.29. 19:55:37

@1éÖ: Miért szerinted előszezonba mennyibe kerül 1 hét apartmanba görögországba? És megemlítem, hogy ez volt a legjobb apartman azon a helyen ahol voltunk, nem volt semmi probléma

EÖ (törölt) 2009.07.29. 21:09:52

@Mylady: köszi
@Jegkoko: nincs vele semmi gond, de én már öreg vagyok buszozni
régebben voltam

Jegkoko 2009.07.29. 21:13:55

A busszal most volt először probléma, vagyis 26 óráig tartott az utazási iroda szervezetlensége miatt, csak a határig 6 órán át tartott az út pesttől

ugrifüles 2009.07.29. 23:33:55

Szerintem a szálloda honlapján található szöveg elég egyértelmű és a válaszlevél is korrekt, a felajánlott szobacserével, gyümikosárral, ajándékutalvánnyal és mindennel együtt. Egyébként Magyarországon a június-július-augusztus csak a Balatonnál főszezon. Nem vízparti szállodáknál, szolgáltatóknál az igazi hajrá szeptemberben kezdődik és január 1-ig tart. Szállodában zajló munkálatokkal kapcs. Magam is kerültem ilyen helyzetbe külföldön, hogy az adott szállodában építkezés volt, érdekes módon minden vendég ezt tudomásul vette és elfogadta. De ha olyan mértékűek voltak a munkálatok, hogy zavart minket a pihenésben vagy az aggregátor búgott az ablakunk alatt hát átköltöztünk egy másik szobába vagy szállodába.
Ennyi.
A Silvanusban jómagam is többször megszálltam - annak ellenére, hogy Visegráddal szemközti élek - és mindig elégedett voltam a szolgáltatásaikkal. A családias hangulat, a személyzet kedvessége pedig egyedülálló az országban. (nekem a konyha hazai viszonylatban csillagos ötösre vizsgázott! Az új szárnyban található superior szobák pedig fantasztikusak) A magyar tulajdonban lévő szálloda, szemben a többi külföldi beruházással (Hilton stb.) gondolom nem engedheti meg magának, - pláne a válság idején - hogy bezárjon hónapokra.
egy rendezvényszervező..

ugrifüles 2009.07.29. 23:59:40

Info közlekedésről meg visegradról amúgy: visegrad.blog.hu

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.30. 01:23:47

Ezt tényleg nem hiszem el!
Most akkor korrekt minden? Nem kétséges hogy a szállodának van marketing menedzsere, aki egy normális levelet tud írni - bár az összerezzenve szón röhögtem egy darabig - de ez akkor is egy eszement ötlet. Ez nem kérdés - ennek a szolgáltatásnak a pihenés és a nyugalom a lényege!
Ez olyan mintha kérek egy hot-dogot, és nincs benne virsli...ilyenkor nem írják ki hogy fizesd ki de nem lesz benne virsli - aztán ha megkapod esetleg nem mondják azt hogy de figyi, nem ízlik, akkor ha még éhes vagy, van itt mellettünk egy másik étterem, ott meghívunk egy gofrira...
Ez teljes fa*ság. Ez a szálloda kiadja teljes áron azokat a szobákat, melyek nem tudják azt a szolgáltatást nyújtani, amiért eredetileg fizettek. akinek alig van ideje egy - egy hétvégére egy rakás pénzért pihenni, az pont leszarja hogy aztán mennyire korrekten kérnek tőle bocsánatot, vagy gyümölcskosarat kapnak...Egyszerűen felháborító és kész. Az igazán korrekt levél az lett volna csak hosszan:
tanultunk az esetből, küldjük az utalványt, és a jövőben nem tartunk nyitva, amikor még nincs kész a szálloda teljesen. De ha kész lesz, akkor nagyon szép környezetben várjuk majd vissza, és kiköszörüljük a csorbát.
Egyszerűen gáz hogy nyerni akarnak egy nyilvánvaló vesztett ügyben. ettől válik igénytelen magyaros szánalmas magyarázkodássá, amitől kifordul a bélszerkezetem - ugyanis a vendégnek mindig igaza van! Jobb belátni ha valóban hibázta- ami ez esetben nyilvánvaló - és kimondani őszintén hogy többet ilyet nem, és akkor lehet hogy tényleg nyerve jönnek ki az ügyből. De így?
Kinek kell egy száraz üres óriáskifli vagy egy gofri ha hot-dogra fizetett(csak 'kecsöppel'...) ?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.07.30. 01:25:07

@xyzzzzz: hogy mit engedhet meg magának? Ez így a fogyasztók megkárosítása. Semmi több. Nem utólag kell elnézést kérni.

facsipesz 2009.07.30. 05:31:52

Nem tudom, ki és mikor találta ki azt a városi legendát, hogy a "híresen jó magyar vendéglátás"..

Valaki látott már ilyet? Ez valami mese, amit magunkról szeretünk terjeszteni. Aztán belépünk az első étterembe, szállodába, és egyből át akarnak kúrni a köcsög pincérek, portások, marketingmenedzserek.

Gyász.

moli 2009.07.30. 10:11:29

@Legelő Őse: ismetlem: a vendegek tobbsege (tulnyomo tobbsege) nincs a szallodaban napkozben. en eletemben (30) eddig 1 nap maradtam a szallason, mikor annyira nagyon esett az eso.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.07.30. 11:13:11

@xyzzzzz: "A családias hangulat, a személyzet kedvessége pedig egyedülálló az országban."

Szerinted. Szerintem meg nem:

members.lycos.co.uk/jozsefbiro/2006.html#TR_VISEGRAD_HU

Sokkal inkább az inkorrekt elhallgatás jellemző rájuk. Mint látható, 2006-ban is az volt, meg most is.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.07.30. 16:36:26

Szép válasz a szállodától, tényszerű, meg minden, gratulálok!

Kicsit azért hozzátennék a felújításról szóló részhez:
"Szállodánkban 40 superior szoba kerül kialakításra...bla-bla-bla
ezért 06.15 - 08.01 között vendégeinktől a .. szárnyban szíves elnézést kérünk - ezekre a szobákra x % kedvezményt adunk"

Amúgy aki panaszkönyvbe írogat pláne egy ilyen 4*-os helyen tényleg illik visszahívni.

Mondjuk én átmentem volna a 4* superiorba látatlanba. Hátha.

silva_de_anus (törölt) 2009.07.30. 20:55:17

Amúgy úgy látom örülnek, hogy lekerült a napirendről a téma. Ha annyira biztosak lennének magukban, akkor válaszoltak vona a tűzbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre is, ha meg még jobban, akkor a szokásos re: formátumban kérének kiigazítást, persze akkor még egyszer ennyien olvasnák el újra az eredeti posztot is.

silva_de_anus (törölt) 2009.07.30. 20:58:44

Mindenestre nekem elég elégtétel, hogy már 5800-an látták a videót a youtube-on, a repi filmecskéjök meg 170-nél jár.
Köszönöm mindenkinek, aki támogatott, akit meg nem tudtam meggyőzni, annak az idejét köszönöm, hogy foglalkozott a témával.

silvadeanus.uw.hu

szzsszzs 2009.08.01. 22:07:26

Mint több évtizedes múlttal rendelkező szállodás reagálok az Ön panaszaira, melyeket a Hotel Silvanus szállodával kapcsolatosan megjelentetett júliusban.
Régi törzsvendég vagyok ebben a szállodában és nem voltak gondjaim sem a szálloda szolgáltatásaival sem a személyzettel – hozzáteszem hogy én is fizető vendég voltam és vagyok, legutóbb most voltam ott három napig, pont a felújítás alatt.
Kérdéseim a következők:
Nem értem hogy miért nem nézte meg a szálloda honlapját a szobafoglalása előtt, ahol egyértelműen feltüntették a felújítást.
Nem értem hogy egy kisgyerekkel – aki nem tud zajban aludni – miért ezt a helyet választották.
Nem értem hogy az én 3 éves unokámat miért nem zavarta alvásában a zaj – talán mert egész nap pancsolt a medencékben, meg bobozott és olyan fáradt volt hogy nem zavarta semmi.
Nem értem hogy miért nem fogadta el a szálloda ajánlatát és ment máshova, ha annyira zavaró volt – az egyébként naponta 8-16 óráig tartó építkezési zaj, amikor a vendégek általában nem tartózkodnak a szobában.
Nem értem hogy miért nem találta meg a két nyitott ajtóval rendelkező lépcsőházat.
Az sem világos hogy tudatában van-e annak hogy üvöltözésével és panaszos levelével milyen erkölcsi és ki tudja mekkora anyagi kárt okozott a szállodának.
Viszont egyértelmű hogy Ön vagy ingyen akart ott lakni vagy valamilyen másféle feszültségét vezette le a szállodán, mert viselkedésére semmiféle egyéb magyarázat nincs.
Mindezeket régi szállodás tapasztalatom alapján mondom.
Végül de nem utolsósorban azt nem értem hogy hogyan fogadhatta el a szálloda kétnapos ingyen ajánlatát ilyen előzmények után.
Mivel viselkedése, de különösen a szálloda lejáratását előidézhető levele visszavonhatatlan, ezért javaslom hogy gondolja végig, hogy az Ön tevékenységét lejárató emberekre milyen érzéssel gondolna. Szintén a tapasztalataim alapján mondom hogy az üvöltöző vendégek általában saját problémáik megoldatlanságát vetítik ki másokra.

Preto 2009.08.04. 21:12:33

Van egy régi mondás: mindig az ordít, akinek nincs igaza. Az igazság mindig csendes.

Nos, csak azért is ebben a szállodában fogom tölteni az aug. 20-i hétvégét

moli 2009.08.04. 22:32:58

@Preto: jobb ma egy tuzok, mint maga esik bele.

minden elethelyzetre van egy mondas.

pont ezert a baj ott van, ha valaki arra alapozza a kovetkezteteset.

Preto 2009.08.24. 11:15:44

Nos, ahogy ígértem: 3 éjszakát töltöttem a szállodában. Valóban építkeznek, de szigorúan csak napközben. Mivel előtte telefonon kértem, olyan szobát kaptam, ahol semmi zaj nem volt. A személyzet figyelmes, udvarias, az ételek kifogástalanok. Olyat pihentem, hogy csak. Sőt hamarosan foglalom a karácsony utáni időszakra a következő etapot. Tanulság: nem kell azonnal bedőlni az arctalanul hőzöngőknek, aki itt próbálják levezetni a máshol felgyűlt indulatokat!
süti beállítások módosítása