Az alanti, jó hosszú történet, amiben egy magyar kislányt elüt egy autó Horvátországban, igen vicces lesz. No persze nem emiatt, még akkor sem, ha a kislány azóta jó úton halad a teljes gyógyulás felé. A sztoriban az a vicces, hogy Zolee teljesen jogos felháborodással idézi fel, hogyan bántak a nemtörődöm, csak horvátul beszélő horvát orvosok szegény magyar kislánnyal, de ha a "horvát" szót mindenütt "magyar"-ra cserélnénk, akkor mi mást kapnánk, mint egy tőrölmetszett magyar törtzénetet. Szóval mókás és elgondolkodtató, mennyire ki tudja buktatni az embert, ha külföldön bármi magyarossal találkozik, márpedig a horvát egészségügy tényleg olyan, mintha a Kossuth térről irányítanák. Íme a sztori a gázolóval bratyizó zsaruval, rasszista orvossal, elnézett szilánkos töréssel és töketlen magyar biztosítóval.

Naív turista esete a horvát egészségüggyel és karhatalommal

Történetem tanulsággal szolgálhat minden Kedves Utazónak, aki Horvátország irányába veszi az irányt, mert vagyunk ezzel pár százezren évente. Történt ugyanis, hogy Trogírba látogattunk július hónapban jól megérdemelt éves pihenésünket eltölteni. Az apartman házban több magyar család is beszállásolta magát, jellemzően gyermekes családok. A helyszínről azért annyit tudni érdemes, hogy az ingatlant a tengerparttól elválasztja egy út – talán fő út – mely Trogírt köti össze Sibenikkel. Ez az út elég forgalmas és az 50-es sebességhatárt még közelről sem tartják be a helyi autósok, motorosak. Szóval, ahogy írtam több gyermek is volt a házban. Egy vasárnap délelőtt az egyik lány, nevezzük Zsófinak leugrott a közeli kis boltba bevásárolni. Ehhez viszont oda és vissza is át kell kelni a forgalmas úton. Odafelé még sikerült neki átverekednie magát ám visszafelé megtörtént, amiről álmodni sem mertünk volna. Egy nagy csattanás és elgázolta egy autó. Aztán megtörtént, ami ilyenkor általában szokott megállt mindenki, mentőt és rendőrt hívtak, mindenki okoskodott, hogy megmozdítsuk vagy sem. Mintha ez nem lett volna elég nagy szerencsétlenség megkezdődött egy több napos, idegőrlő huza-vona a Magyar Posta Biztosító társasággal, horvát egészségüggyel, karhatalommal, akik nem beszélnek idegen nyelvet és érezhetően diszkriminatívan viselkednek a külföldi – más tapasztalat híján - a magyar turistával.
Először is kiemelném, hogy a mentő roppant hamar kb: 5 perc alatt megérkezett, mint kiderült szerencse volt, hogy a mentőállomás a helyszíntől 1km-re van. A mentőorvos egy picit beszélt angolul így legalább azt el tudta mondani, hogy Splitbe viszik a korházba a gyermeket. Apuka beugrott a mentőbe a párom pedig egy autóba, hogy menjen tolmácsolni lévén, hogy jól beszél angolul, én maradtam és vártam a rendőröket, nehogy a gázoló lelépjen.
Szóval vártam a rendőrséget úgy 30-40 perc múlva meg is érkezett egy két fős egység, egy fiatal hölgy és egy 50 körüli fickó. A horvát gázoló rögtön odalépett és az anyanyelvükön elkezdtek beszélgetni, kimondottan jó kedélyű formában miközben rágyújtottak egy-két cigarettára. Addig a kis hölgy kirakott 2-3 forgalom elterelő bóját és bőszen terelgette a forgalmat. 10-15 perc csacsogás után valamit kérdezett tőlem a rendőr, de miután közöltem vele angolul, hogy nem beszélem a helyi nyelvet és szeretném ha angolul folytatnánk a beszélgetést erősen rázta a fejét és közölte, hogy ő nem beszél más nyelve, ezt úgy kézzel-lábbal megértette velem. Aztán, hogy nyomatékot szerezzen a tekintélyének felnyitotta a csomagtartót és kivette a szolgálati sapkáját és az oldalsó szélvédőben kb: 5-6 percig igazgatta a fején a sapkát. Minden bizonnyal szigorú szabályai lehetnek a horvát rendőrségnél, hogyan is kell a sapkát felvenni, mert ezt nagy akkurátusan végezte a legkisebb részletre is odafigyelve. Aztán elővett egy ütött-kopott már-már fosszíliának tetsző fényképezőgépet és szép komótosan befűzte a filmet, hogy a helyszínről fotókat készítsen. Megjegyzem se féknyom, se egy kitört lámpaüveg, semmi csak a vérnyom az árokparton. Ezt látva erősen elgondolkodtam azon, hogy ez biztos csak valami kandi kamera és mindjárt előugrik valaki és a kezembe nyom egy üveg pezsgőt és majd jót nevetünk az egészen… nem így történt. 
Féknyomok és szemtanúk híján mert, hogy mire a karhatalom odaért és rendbe szedte magát minden szemtanú szépen olajra lépett és maradta én egyedül, aki a nem látta a balesetet, valamint a gázoló, aki ugye ebben az esetben azt mond, amit akar a történtekről. Ahogy kivettem a szavaiból úgy adta elő, hogy ő lassan ment, de Zsófi kilépett elé, ezt a sérülései nem igazán támasztották alá, szerintem spontán elsodorta az út szélén álló kislányt. Miután érdemben nem tudtunk beszélni így felírtam az adataim rendőrünknek és távoztam.
        Eközben a kórházban elkezdték ellátni Zsófit, mármint ha lehet annak nevezni a kezelést. A traumatológia és a röntgen egy nagy folyosó két végén helyezkedett el. A kettő közti távolság úgy 20-30m lehetett a sérülteket és a betegeket, függetlenül attól, hogy képesek-e egyedül megtenni ezt a távolságot vagy sem nem vitték betegszállítók, hanem egyedül jó esetben a családtagok segítették az egyik helyről a másikba. Volt ott féllábú és nyomorék, infúzióra kötött haldokló mindegy volt, lökdöste magát egy lábbal a tolókocsis és hasonlók. Zsófinkat azért betolták a röntgenbe majd a felvétel után a kórterembe. Megjött az orvos, aki szintén nem beszélt csak horvátul, mint kiderült később ő volt az osztály főorvosa, de hogy is kapott ez diplomát ha nyelvet sem beszél? Nagyjából vette, hogy a kificamodott bal vállat helyre kell tenni, amit rögvest meg is tettek, aztán úgy gondolták, hogy ennyivel el is intézték a dolgot és már ki is rakták volna a kórházból Zsófit. Ha az apuka – nevezzük Csabának - és a párom nem erősködik, hogy vizsgálják már meg tisztességesen – CT, MR, meg a fene se tudja – akkor simán kidobják a kórházból.
Miután Csaba felhívta a főorvos úr figyelmét, hogy Zsófi jobb kézfeje rettenetesen feldagadt és ez biztosan nem a melegtől van csináltatott róla egy röntgent. Ki is derült, hogy szilánkosra tört. Eközben a vérző sebeket a lábán, kezén, arcán eszük ágában sem volt letisztítani és bekötözni, kapott egy tetanuszt és azzal rendbe volt. A sebeket Csaba tisztította le és kötözte be az által megvett eszközökkel. Érdekes momentumot ad a dolognak, mely számomra megerősíti a diszkriminációt, hogy behoztak egy kissrácot, aki elesett a bringával és beütötte a fejét. Neki azonnal leljes CT viszgálatot csináltak és vagy 3-5 fő ugrándozott körülötte amíg a kórterembe nem került. Mikor ezt szóvá tette Csaba, hogy talán egy elgázolt gyereknek is kijárna egy CT vizsgálat a főorvos legyintett egyet és hozzátette:- Magyarszki, magyarszki… A legyintés és a magyarozás teljesen egyértelművé tette, hogy le vagy te sz..va, te csak egy magyar vagy.
Egyszer csak befutott egy rendőr azzal, hogy felveszi a vallomást, persze ő sem beszélt idegen nyelveket. Így hát Csaba kért egy tolmácsot. Pár óra múlva meg is érkezett a rendőrség hivatalos tolmácsa, aki mellesleg tök részeg volt, amit nem is igyekezett egy csöppet sem titkolni. Ellenben rögtön azzal kezdte, hogy pereljék be a gázolót és akkor ő majd eljön hivatalos tolmácsnak és már mondta is a tarifát. A kedves édesapa, aki a történtek ellenére egész jól viselte a dolgot majdnem lecsavart a fickónak egy rendeset, de szerencsére ez nem történt meg. A tolmács segítségével kiderült, hogy Zsófi semmire sem emlékszik így vallomás sem lett, az orvos pedig elmondta, hogy a kéztörést csak operációval lehet helyretenni, így vagy megcsinálják ők vagy szóljunk a biztosítónak, hogy intézzék ők a hazaszállítást. Miután Csaba közölte, hogy inkább majd otthon gipszbe rakták a kezet és ismét kirakták volna Zsófit a kórházból. Ez harmadszor sem jött össze, mivel szegénykém lábra sem tudott állni és ahogy megmozdították rögtön elkezdett hányni, ami  úgy két napig el is húzódott. Ekkor átvitték egy másik osztályra ahol megfigyelés alatt tartották, mint kiderült agyrázkódása volt. Így már legalább abban bízhatott a család, hogy nem teszik ki a kórházból, s ezzel el is telt a nap és Csabát kitessékelték mondván, hogy este 10 óra után a szülő nem tartózkodhat a kórházban, majd jöjjön vissza holnap reggel.
        Reggel Csaba vissza a kórházba és hívja a biztosítót. Biztosító először nagyon készséges és mondja, hogy nyugalom intézkedik, hívja a kórházat stb… Majd pár óra múlva visszaszól, hogy a kórházban nem beszélnek angolul, nekik pedig nincs horvát tolmácsuk és különben is küldje át faxon a kötvényt, a befizetést igazoló csekket, a rendőrségi jegyzőkönyve, az orvosi papírokat, stb... Miután el lett magyarázva az ügyfélszolgálatos kisasszonynak, hogy kötvényt csak úgy kap ha előre fizet, akkor komolyan elgondolkozott és pár óra alatt ki is derítette, hogy azért nincs a rendszerben Zsófi biztosítva, mert valaki elfelejtette rögzíteni, de azért még is csak faxoljon át mindent a biztonság kedvéért. Eközben a kórházban Zsófink lábadozott és ahogy múltak az agyrázkódás tünetei úgy egyre jobban kezdett visszatérni belé az élet. A baleset után 3 nappal sikerült szereznie a biztosítónak egy horvát tolmácsot, aki beszélt a kórházzal. Megdumálták, hogy Zsófihoz nem kell küldeni orvost, mentőt Magyarországról, mert teljesen szállítható. Mindezt az az orvos közölte, aki elnézett egy műtétre szoruló kéztörést és egy komoly agyrázkódást és a baleset után pár órával már ki is rakta volna a kórházból, az aki diszkriminatív módon nem biztosított megfelelő ellátást egy magyar kislánynak, pusztán a nemzetiségi hovatartozása miatt. Persze a biztosító ezt el is fogadta szakvéleménynek így nem küldött sem orvos, sem mentőt. Ezzel vége is lett a nagy biztosítós segítségnyújtásnak.
        Zsófink szerencsére szerdán elhagyhatta a kórházat a saját lábán, igaz felkötött bal vállal, gipszbe rakott jobb kézzel és számtalan csúnya sebbel az arcán, kezén és lábain. A hazautazást követően itthon sikeresen megoperálták és már a válla is mozog, valamint a sebei is szépen gyógyulnak. Bízom benne, hogy jövő nyárra már csak egy megkopott rossz emlék marad az egész.
        De végezetül összefoglalás és tanulságként leírnám a tapasztalataim és véleményem. A horvát egészségügyben és karhatalomban a személyzet szinte egyáltalán nem beszél idegen nyelveket, s természetes számukra, hogy horvátul szólnak mindenkihez még akkor is ha egyértelmű, hogy az illető nem beszéli a helyi nyelvet. Számomra megdöbbentő, hogy egy olyan ország, mely a turizmusból él megengedheti magának ezt a luxust. Emellett az is furcsa volt, hogy a baleset helyszínéről az összes szemtanú pillanatok alatt elhúzott és eszük ágában sem volt megvárni a rendőrséget, ez bizonyára valami balkáni össznépi játék. Az már csak hab a tortán, hogy az orvosok a szerint döntik el, hogy ki milyen ellátásban részesül, hogy melyik nemzet polgára és nem az dominál, hogy milyen súlyosak a sérülései.
A Magyar Posta Biztosító társaság pedig a teljes felkészületlenség és amatörizmus mintapéldánya lehet, azaz hogyan is ne próbáljunk meg külföldön bajba jutott honfitársunkon segíteni még akkor sem, ha van érvényes biztosítása. Mert uram bocsáss, ha én megvásárolok egy szolgáltatást, akkor hadd legyen már beleszólásom abba, hogy a gyerekemnek kérek-e magyar orvosi segítséget külföldön vagy sem mert mi van akkor, ha hazautazás közben történik valami a gyerekkel, amit a jó horvát orvosok megint csak nem vettek észre? Bizonyára a Magyar Posta Biztosító nem vállal érte felelőséget.
Mindezekből számomra az kristályosodik ki, hogy ha külföldön hasonló eset történik velem azonnal hívom a helyi magyar konzulátust. Lesz a mobilomba egy szám, ahol tolmácsot tudok kérni, és jól megválasztom, hogy melyik biztosítónál kötök biztosítást. Külön felhívnám a figyelmét mindenkinek, hogy váltsa ki az OEP-nél az Európai Egészségbiztosítási Kártyát ez minden EU-s országban és más országokban is teljes körű orvosi ellátásra jogosít. A horvátok is ezt kérték a biztosítást le sem sajnálták.
Ezek után érthetetlen számomra, ha arról hallok a médiában, hogy összehívták a parlamentet, mert egy külföldi turista nem volt elégedett a magyar állami szervek szolgáltatásával, munkájával és most ez megjelenhet a külföldi sajtóban. Jaj mi lesz, ha ez egyszer megtörténik