Tékozló Homár

Az előkelő idegen

2009.09.15. 00:22 | Tóta W. Árpád | 224 komment

Életminőségem jelentősen javult, amióta lakóhelyem közelében megnyílott az Aldi. Azelőtt alig hallottam róla, sőt összekevertem a Lidllel, amiről viszont annyit tudtam, hogy terrorizálja és kukkolja az alkalmazottjait. Baloldali érzelmű állampolgárként tehát eleve gyanakvóan és ellenségesen figyeltem az építkezést, aztán a nyitás után is sokáig elkerültem, holott itt van egy autósköpésre.

Mikor mégis betévedtünk, rém idegesen jöttem ki az áruházból. Ugyanis az Aldinál gyakorlatilag minden termék saját márkás. Ráadásul nem egységesen Aldi Gazdaságos néven futnak, hanem szektoronként kitaláltak álbrandeket. A tökmag és a pisztácia, általában a mezőgazdasági termékek Happy Harvest névre hallgatnak, a seafood (mi az magyarul? tengeri?) Almare, a tejtermékek Milfina gyártmányúak, a csoki Choceur. Viszont csak az az egyfajta van mindenből: nincs a ház szotyija mellett Mogyi vagy Kalifa, a csipsz, az Sunsnack, Chiót itt nem kapsz.

A Haribo gumimacin, a túrórudin és a cigiken kívül mindennek fiktív neve van. Még a high-tech áruknak is: Traveler jelzést visel a digitális kamera, az MP3-lejátszó, a távcső, a gyerekmikroszkóp.

Van egy nagyon különös szokásuk. Kínosan ügyelnek arra, hogy joghurtból és majonézből egyfélét áruljanak csak, viszont hétről hétre a legfurcsább szubkulturális árucikkeket állítják ki a bolt közepén. Például nagy teljesítményű billenő- és gérvágó fűrészgépet, ami kétségtelenül hasznos egy asztalosműhelyben, de nem olyasmi, amit az ember csak úgy beledob a bevásárlókocsiba, „egyszer élünk” felkiáltással. Meg a lamináló sem ilyen. Főleg ha az a százezres gép nem egy Bosch vagy Makita, amit aggodalom nélkül meg lehet venni, hanem az is sajátmárkás persze.

A gondolkodó ember kelléktára

Tök olyan az egész, mint amikor a Barátok közt stúdiójában jártam. Abban a sorozatban a termékelhelyezés ki van zárva, ezért egy doboz Ászokot vagy Fantát sem használhatnak a forgatáson, hanem Béke sör és Party üdítő van helyette, amit a kellékesek gyártanak le színes printerrel és ragasztóval. Az Aldi világa éppen ilyen Patyomkin-falunak tűnt.

Napokig puffogtam magamban és mások előtt, hogy mire jó ez. Hiszen az Ászoknak, a Chiónak, pláne a Coca-Colának százmilliós kampányai futnak, évtizede bejáratott márkák, ezek meg direkt ki akarnak maradni ennek az áldásából. Mert még kólából is csak a sajátjuk van. Vettünk azért két üveggel, drága nem volt, legfeljebb kiöntjük, ha olyan szar, mint a hamisítványok általában.

És itt jött el az igazság pillanata. Nem olyan szar. Sőt, kellemes frissítő. Nem pont az az íz, mint a nagykólák, de egyáltalán nem rossz. Nincs keserű utóíz, vegyszerszag, semmi ilyesmi. Aztán ahogy felbontogattuk a többi árut, a Milfina sajtot, a St. Ruperti camembert-t , a tojást, az ausztrál bort, a kekszet, a tésztaszószt, rendre azt kellett tapasztalnunk, hogy ezek a dolgok elég jó minőségűek, és ahhoz képest viszont nem drágák. Csak a szarhoz képest.

Például jelenleg még nincs 30 forint a tojás (29 Ft), viszont elég jó tojásnak számít, miközben 30 alatt a Tescóban diónyi kis abortált, gyorstojatott, ízetlen mutáns petét lehet csak kapni, az M-es méret meg már drágább, és egyébként az is halovány. Sajt, az olyan 1800 per kilótól kapható az Aldiban; az sem egy ízorgia, amihez feltétlenül vendégeket kéne hívni, de kiköpni sem kell, nem ásványolajból van, meg lehet sütni pogácsa tetején anélkül, hogy kénkőre és ideggázra bomlana, szóval legalább normális minőség. Kilencszáz forintos sajt nincsen, ahogy Ász-kolbász-szintű tetemcafat se, nincs továbbá kakaós tejtábla (tejcsokoládé-vekni van, nyers, rideg, de tápláló), sem átlátszóvá vizezett tej. Még macskakonzervből is 130 forint a minimálár, ami megfizethető (Kitekat, Friskies 250 körül, Whiskas az egekben), de jóval több a teszkós minimumnál (80-90 HUF).

Nos, ezért helyezi, helyezheti kívül magát az Aldi az ismert brandek világán. Mert a Hofer kávét ugyan nem reklámozzák annyit, mint a Douwe Egbertset vagy a Jacobsot, viszont a Karavánnál jobb, a Krönungnál meg olcsóbb, sőt talán még annál is jobb. Egyszerűen az az üzleti modell, hogy a csak náluk kapható termékekre szoktatják a vásárlókat, pusztán azzal, hogy amit adnak, az jó. És azzal, hogy ezt elmondják egymásnak, ahogy itt most én.

Mindent szabad nékem, de nem minden használ

Néhány területen azért észnél kell lenni, vagy meg kell tapasztalni, hogy semmi e világon nem tökéletes, mert a tökéletesség az Istennél vagyon. Sört (Berg König) az Aldiban ne vegyen senki, mert egyetlen doboztól is olyan másnapos lesz, mint egy pillepalack Koccintóstól. Borból szintén van a palettán rendkívül gyanús árfekvésű, erről azért lehet sejteni, hogy ócska lőre, bár azt nem próbáltam ki; nyolcszáz forinttól felfelé viszont biztonsággal fogyasztható olasz, amerikai, ausztrál asztali borok kaphatók, annál feljebb meg teljesen korrektek. Sajnos a pékáru is eléggé nyúlós, a kenyér gumis, a pogácsa műanyagba csomagolt, fülledt; ha nagyon muszáj, akkor a kukoricás kenyér a legjobb választás a márkabokorból, amelynek neve amúgy Frissen a Péktől. Állítólag a mosóporuk sem az igazi, de azt nem én intézem. Minden egyebet viszont jó szívvel ajánlhatok, ugyanaz igaz a kínálat egészére, ami a húsokra, amik tálcára szerelve vehetők meg. Az, ami. A lapockát nem forgatta be egy külön ezért foglalkoztatott bűvész, hogy hazaérve kiderüljön, a lefelé néző fele egy merő zsírcupák. Nem akarnak direkt átverni azzal, hogy majd megunod, hazamész, és jössz megint.

S a jól végzett munka öröme látszik az alkalmazottakon is. Jókedvű, készséges árufeltöltők, ördögien gyors és közben mégis mosolygó pénztárosok segítik a vásárlást. Akár a Gyermekvasút. Nincs meg az a kellemetlen érzés, ami más boltokban rendre kísért: hogy az itt dolgozók gyűlölnek, amiért kettőt is vettem a mangós-borsos heringkonzervből, hanem egyenesen örülnek, hogy ízlik. A hálózat mellesleg (az Ikeához hasonlóan) bemutatja azt is, hogyan tehető naggyá a nemzeti kultúra háború nélkül. A kínálatban, az akciós szórólapon feltűnnek az osztrák-német konyha és ízlés elemei, a Magyarországon alig ismert levesgyöngy vagy a bajor grillkolbász, amihez még külön boncolási útmutatót is mellékelnek, mert nem úgy kell enni, mint a debrecenit. A kedves vendég megveszi, látja, hogy jó, és onnantól egy kicsit máris germán.

Ilyen minőségű cuccok egyébként simán kaphatók a hiperekben, nem Bugatti-mértékű luxusról van szó, sőt az Aldi számos terméke ismert magyar vagy nem magyar gyártóktól származik; húsáruból egy csomót a Pick gyárt. Csak az a különbség, hogy az Aldi egyrészt nem vállalja át a marketingköltségeket, másrészt nem teszi mellé a szart, meg a tegnap lejárt szavatosságú szemetet. Nem adja meg a lehetőséget, hogy ezerötszáz forintos felvágott helyett négyszázért vegyél egy kiló szalámit. Az élelmiszer-, illetve az FMCG-piac szereplői hihetetlen aljasságokra képesek, és a legtudatosabb vásárlóra (énrám) is rá tudnak sózni egy csomagtartónyi selejtet. Akkor meg már kár a fogadkozás, hogy ilyet többé nem. Egyszer is például fel volt írva nekem cetlire, hogy tej, legalább 2,8-as. Tizenegy és fél litert öntöttünk ki a Tesco ajándékából, mert az ember persze spúr is meg okoskodik is, mégpedig úgy, hogy a tej az tej, egy szabvány, teljesen mást mégse adhatnak ezen a néven, hát akkor jó lesz az akciós. Nem lesz jó, az nem az, és lehet, hogy kiönteni is bűn volt, környezetvédelmileg. Ilyen termékek az Aldiban nincsenek. Az igénytelenségi versenyben nem vesznek részt. A minimálszar választásának szabadságát az Aldi megvonja a vásárlóitól.

Valószínűleg ez az attitűd való ennek az országnak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

i23kovacs 2009.09.15. 15:21:40

Végre valamivel egyet tudok érteni Tóta W.-vel.

Nekem is tetszik az Aldi, és a termékek is, amik ott kaphatók.

Ugyanakkor lenne még hová fejlődnie az Aldinak. Nagyon nehéz, ugyanis a magyar vásárlőnak megérteni, hogy nagyjából ugyanaz a dolog miért kerül többe a magyar Aldi-ban, mint a németben? És nem csak a hűtött, friss árura gondolok. Sok olyan konzerv, ital, stb. van a német Aldiban, ami tételesen és lényegesen olcsóbb odakint, mint nálunk.

Nehéz megérteni, nehéz elfogadni ...

2009.09.15. 15:24:38

edézni lehet már ? és offolni ?

Fairy Girl 2009.09.15. 15:25:39

És az mitől volt OFF, hogy megkérdeztem, hogy ahol nincs ALDI, ott mi marad?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.15. 15:28:22

@csőr dzsinn ész:

"ja, hogy ne legyen offtopic: nem szeretem az ALDIt, mert a németek a családom jórészét kiírtották."

Elmész Te a picsába! :-(

Nem muszáj szeretned a németeket, sem az Aldit, de ez a Te magánügyed.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2009.09.15. 15:37:53

@csőr dzsinn ész: "nem szeretem az ALDIt, mert a németek a családom jórészét kiírtották."

és az is pont így kezdődött!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.15. 15:47:27

@csőr dzsinn ész: Biztos, hogy németek kezében is van?
Netán olyan, mint a "német" autók? (Németországban, kínai alkatrészekből törökök csinálják...)

/tno+DA= 2009.09.15. 15:50:56

@Ni: Ami Mizó! :)
Ami nem is rossz, sőt egész jó és ár6értékben az egyik legjobb. :)

Ni 2009.09.15. 15:51:09

@Kitalátor feljegyzetei: svájcisapkában, és franciakulccsal :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.15. 15:53:53

@pernyekergető: Már azé' is kib@sznak, ha célozni mersz arra, hogy ezér' a (XX) tevékenységér' biz' alighanem qrwa nagy pénzeket szakajtanak le....
"a jól végzett munka öröme látszik az alkalmazottakon is. Jókedvű, készséges árufeltöltők, ördögien gyors és közben mégis mosolygó pénztárosok segítik a vásárlást. Akár a Gyermekvasút. Nincs meg az a kellemetlen érzés, ami más boltokban rendre kísért: hogy az itt dolgozók gyűlölnek, amiért kettőt is vettem..."
(Egy lavórt is mellékelhetnének, hogy legyen mibe hányni. )

Ez már az MSzP új választási programja?

Tóta W for president!

(Dolgozz csak cenzor, lehetsz még pártelnök te is!)

/tno+DA= 2009.09.15. 15:55:01

Azért a posztoló Aldi dicshimnuszát kiegészíteném azzal, hogy van egy Lidl is amiről ugyanez elmondható.
Kevesen tudják. Az Aldi Lidl tulajdon. Az áruház belső elrendezése (alaprajz, méret berendezés) ugyanaz, majdnem az utolsó centiig, a különbség csupán annyi hoyg az Aldi egy lehelletnyivel szerényebben van berendezve és felszerelve. Míg a lidl kicsit jobban elhúz a marketing felé.
A termékeik ár6érték bajnokok, minőségük kifogástalan.
Csak egy példa.

1db Khakis (másnéven Sharan) nevezetű spanyol gyümölcs náluk akciósan 89 Ft normál áron 129 Ft.Tacskóban 599-ért volt kirakva. gondoltam kilója, lemérve a gyümit (20 dkg egy darab) ki is ön a darabja 100-120 Ft ár. Pénztárnál lepődtem meg mikor 599-ért próbálták rámsózni. Irány az információs pult és közöltem ez sok, az árcédula megtévesztő és különbenis nézzenek márbe a Lidl-be mert ott hatod ennyi NEM akciósan. Nő csak nézet mint a vett malac...

Azért jólesik néha egy dícsérő posztot is olvasni. Az elégedett vásárlónál jobb reklám úgysincs. Ami ezen túl van csak marketing pszichológia és az eladás reményében történő megtévesztés.

Ni 2009.09.15. 15:56:12

@Kitalátor feljegyzetei: és a szünetben angolszalonnát esznek, franciasalátával, spanyolcsizmában

Th0masson 2009.09.15. 15:56:54

@/tno+DA=:

"Kevesen tudják. Az Aldi Lidl tulajdon."

ennek az igazságtartalma zéró

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.15. 15:57:56

@Ni: A Sparos Budget tejföl is az. Hogy aztán hol legelt az a marha, aminek a tejéből van, az más kérdés. Az Alföldtejet meg Székesfehérváron vagy Veszprémben csinálják, a Pick szalámit meg (részben) német disznóból....

ergerberger 2009.09.15. 15:58:08

@Úlfhéðinn: "Azért sztem amikor az Aldi emberei a MILFina nevet adták a tejtermékeknek, akkor kicsit be lehettek tépve..."

Helyesen: MILF-pina.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.15. 16:01:01

@/tno+DA=: A kakis gyümölcsöt nem is szabad megvenni, mert nem biztos, hogy teljesen le lehet mosni...

@Ni: Nem. Svédgombával ízesített franciapirítóst, orosz mustárral.

fingerbangs 2009.09.15. 16:02:01

aldiban a butter-brioche nevu kalacskenyer a legdurvabban kurvajo
az odabasz az egesz befordult magyar pekiparnak tovig

a csokijaik nem annyira jok sajna, erdemes elkerulni oket

egyebkent premium kategoria az aldi (hoffer), lehetne kicsit gazdagabb a kinalat (ja meg a szlovak PRIMANA konzerveket se kellene eroltetni, mert nagyon rosszak, eves utan fosas, hasfajas, emelyges)

FlybyWire 2009.09.15. 16:02:06

Egyszer voltam az itteni Aldiban, vettem virsli néven valami olyan iszonyat borzalmas ízetlen, guszstalan szart, hogy soha nem is mentem többet.
Kinek mi a toleranciaszintje, ugye...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.15. 16:02:15

@Th0masson: Egy cég volt tudtommal, csak valamelyik kihasadt a másikból, talán vallási okok miatt.

opelgeza 2009.09.15. 16:05:05

Az Aldiban az az érdekes számomra, hogy itt Svájcban is meg tudta vetni a lábát, pedig innen sokkal-sokkal nagyobb láncokat is űztek már el. Mi is oda járunk egyébként, a svájci húsárak pl. egyedül itt elviselhetőek (bár nehezen...).

BéLóg 2009.09.15. 16:06:19

@BéLóg: Szerencsére senki nem vette észre, ezért saját magam javíthatom magamat! Elnézést is kérek érte.

Merthogy amit fentebb aldis konyakmeggynek írtam, az bizony a konkurencia terméke! Finmomnak az is nagyon finom, de hát mégsem az amiről írtam.

Aldis konyakmeggyet egyébként én nem idehaza, hanem eredetiben ettem. Ahol lakom, ott pedig nincsen csak Lidl, talán ezért keveredtek a dolgok a fejemben. Talán nem köveztek meg érte.

Nos az aldis konyakmeggy rendesen kerek bonbon alakú, olyan mint a magyar, azaz nem trapézos, de persze nincsen "csicsa" a tetején. Ezen kívül minden egyes darab piros celofánba van csomagolva.
A márkaneve nem B-vel kezdődik, de azt már nem tudom megmondani, mi is.

És mint mondtam, istenien finom!

Akiket az eredeti írás megtévesztett, meghívom egy doboz konyakmeggyre. Vegye meg és a számlát küldje el valakinek, akinek tudja, a tartalmát meg fogyassza jó egészséggel.

Th0masson 2009.09.15. 16:12:41

@Kitalátor feljegyzetei:
Nem. Az Aldit az Albrecht testvérpár alapította (Albrecht Discont), és a 80as években váltak szét Aldi Nordra és Südre, mert egyikük akart dohányárút forgalmazni, a másik pedig nem. Legalábbis ez volt a hivatalos indok.

A Lidl viszont nem az ő művük.

uni1002 2009.09.15. 16:28:42

Évek óta először sikerült két normális farmer nadrágot venni az Aldiban. Az a pechem, hogy a boltokban kapható méretsorhoz képest csak egy mérettel nagyobb kellene, de reménytelen, mert mindenütt az országban, halmokban állnak a nyamvadtakra, kákabélüekre való textilárúk, az emberes mérethez az istennek nem lehet sehol hozzájutni, miközben zokognak, a válságról, normális cuccot nem árulnak. A teszkóban a férfiosztályon rohad a sok kisgatya, eladhatatlanul, de a nagyeszű kereskedőnek az sem tűnik fel, hogy hány testesebb ember dobálja a szemetjüket vissza a polcokra, mert a fél pocakjára sem jó a xxxxxxxxxl-es kínai póló. Szerintem már ott is kihíztak belőle, ezért küldik a magyaroknak az árút.
Szóval hála az Aldinak, lett normális áron nagy méretű ing, fehérnemű, stb. Egy hét alatt elfogyott a készletük, de remélem az akció folytatódik.
Ja és külső vinyót is itt vettem, jóval olcsóbban, mint a szakbolti árak.
És ha valami bedöglik, nem kell közelharcot vívni, mint a Józsi sarki computer boltjában, azonnal cserélnek, vagy az árát adják vissza. Ez a Teszkóra, és a Lidire is vonatkozik...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.09.15. 16:33:04

"Az Aldi után második legnagyobb német diszkontláncot, a Lidlt is birtokló Schwarz-csoport vezetője, Klaus Gehrig."

más

Szerintem, - hiába a felvezető, homárpuhító preposzt - ez nem egy sima véleménynyilvánítás. Szerintem. És akkor viszont gáz. Szerintem.

Morten Harket (törölt) 2009.09.15. 16:37:46

Ez a cikk azért meglepett. Mert a TWA cikkek nem erről a hangvételről ismertek és meg kell, hogy mondjam, hogy ez a cikk nagyon nem tetszett.
Más újságírók ilyenkor álnevet használnak, hogy ne sokkolják az olvasóikat azzal, hogy ők milyen sokoldalúak. Sőt több arcuk is van.
Ha ilyen lesz az új TWA, akkor inkább Konzervatóriumot olvasok.

Miigeii 2009.09.15. 16:39:07

Sosem voltam ott.
Viszont nagyon bírom, amikor azt mondják a népek, hogy 'lidli'.
Nekem erről ennyi jutott eszembe.

Nekem nem derogál sajátmárkás holmit venni, de megnézem, hogy honnan eredeztethető. Egy Globus-vagy Univer 'teszkónak' öltözve szerintem nem akkora istenkáromlás... (De boldog akkor lennék, ha Heinz lenne. :) )
Van konzerv, ami auchanos, és közben Bonduelle rejtezik benne. Remélem, nem vagyok igénytelen, hogy nekem ezek megteszik. Nem minden, de elég sok dolog jó.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.15. 16:43:42

@uni1002:
Én is vettem kiváló Verbatim márkájú külső merevlemezt az Aldiban. Ráadásul két év garanciával, jócskán a legolcsóbb internetes ár alatt.

beachball 2009.09.15. 16:55:17

Olllllllllyan prosti jó kávéfőzőt vettünk Aldiéknál, hogy minden reggel élmény a felkelés, mert utána jön az espresso.Komolyan.Két év garanciával.

beachball 2009.09.15. 16:58:38

Ja, papír-írószer is jó.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.09.15. 17:02:52

Azér a mindig mosolygó dolgozókról szóló réászt kissé kétkedve olvasom.

VizslaPuppy 2009.09.15. 17:11:49

@Klónegér: Juj, most nagyon mellé lőttem, ugye? Más terméket tudsz mondani? Továbbra is fenntartom, hogy a Lidl és az Aldi a magyar helyett az olcsóbb külföldit pártolja. Annyira, hogy a hazait még a polcra sem teszi ki.

uni1002 2009.09.15. 17:13:35

@Flat Eric / sta press: Az enyém MEDION, Seagate vinyóval, ESATA, és USB csatlakozással, 3év garanciával. Megérte az árát.

t.o.d. 2009.09.15. 17:15:49

Korrekt cikk, egyetértek. Én mióta van Aldink, oda járok. A Lidl se rossz, csak az többet vett át a Gennymarket-virtusból.

A Bergkönigből viszont a minap ittam búvár-adagot, semmi bajom tőle. Tóta W gyomra ideges valszeg... :-)

Bélabácsi 2009.09.15. 17:18:32

Németországban az Aldi kábé egy éve kázi egyik napról a másikra kirúgott egy nagyon komoly - egyébként németországi - tejbeszállítót azért, mert az általa 3,5%-osként aposztrofált tejröl egy civil fogyasztóvédelmi labormérés kiderítette, hogy csak 2,4%-os.

Párhuzamosan az elektronikus sajtóban már másnap, az írott médiában harmadnap megkövette a vásárlóit a történtekért.

És mégvalami: az Aldiban vásárolt 80%-os étcsokoládé egy álom, sem a Lindt sem a Cote D'Or hasonló termékénél nem rosszabb, ellenben kevesebb mint feleannyiba kerül. A nehezebb vörösborok kóstolásánál nálam jó ideje csak ez játszik !

uni1002 2009.09.15. 17:20:53

@VizslaPuppy: Nem csoda, mióta elment az IBM, nincs hazai merevlemezünk.:-)
Ha jól megnézed, egyre több a magyar árú van a két diszkontban. A lidiben éppen most cserélték le a baromfivirslit szlovákról, magyarra, sajnos a minősége olyan 90%-os az előzőhöz képest. Ára ua.
Az aldiban éppen most láttam meg egy magyar kávémárkát, eddig az sem volt, csak Hoffer.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.09.15. 17:32:13

Végre egy igazán jó és politikamentes írás Tótától :-)

Az Aldi tényleg jó, német üzleti kultúra, német minőség (kevésbé tehetős németeknek...). És tényleg, Törökbálinton a pénztáros csaj kezét nem bírtam követni, mint a villám, ráadásul még kedves is volt.

Mr.paksimogyoró 2009.09.15. 17:39:43

A cikk hatására elmentem ma a szegedi Aldiba zsétnézni. Hát nem át akartak kúrni egy puffasztott búzaszelettel?
Vevő rajtam kívül 3 db, eladó 5 db, szóval veszteséges a bót!

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.09.15. 17:40:45

@Mitya Ivanov:

Ha magyar terméket akarsz, akkor nézd meg a vonalkódot, és keresd az 599 kezdetűeket.

Preskin 2009.09.15. 17:47:04

Mit vinnyogtok ?-)
Éjjjjen Al Di és a minőségi Hammer

www.youtube.com/watch?v=AvS2InuI-ss&feature=related

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.15. 17:55:07

@dark future: Ugyanezt tapasztaltam, nagyon gyorsak a pénztárosok. Inkább az a baj, hogy a T.vevő nincs erre felkészülve. Sokan töketlenkednek a fizetésnél, mert nem tudják a tempót követni.
Viszont az kellemetlen, hogy a Székesfehérváron lévő üzlet, pontosan a tükörképe a Törökbálintinak. Ha néha betévedek oda, semmit nem találok, mert minden ellenkezőleg van.

gjokkel 2009.09.15. 17:56:32

Régóta keresem az USA-beli Tropicana-nak megfelelő, frissen facsart, nem koncentrátumból katyvasztott narancslevet. Na, ilyen csak az Aldiban kapható. A joghurtok polcán kell keresni.

dritte33 2009.09.15. 18:06:48

Szerintem meg rohadjon meg mindenki, aki pár forintért inkább megveszi az olcsó külföldi szart, mint a hazai terméket. Mindenki, aki lusta kimeni a piacra friss zöldségért, pékáruboltba kenyérért és kifliért stb. Igen, mindenki elfoglalt, persze, ismerem az indoklást, ezért kell a szaros multiknak hétfő-vasárnap is non-stop nyitva lenni, hogy a jó magyar állampolgár munkából hazafelé is betehesse a kosarába a külföldi trutyit, aztán este meg bámulhassa a tv-t miközben mindent magába töm. Hazai munkahelyek, gazdaság? Persze, hogy külföldön ez a népszerű, ott ez számít hazainak. Miért gondolja bárki, hogy sokkal olcsóbban majd nekünk is ugyanazt a minőséget szállítják ezek a cégek? A szemét jut itt nekünk is, egy része ide, egy része az illegális lerakókba. Hahó...?!

eznemisénvagyok 2009.09.15. 18:32:25

@dark future: Ezzel már Orbán is rábaszott.

Az 599-esek a Magyarországon CSOMAGOLT termékek.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.09.15. 18:35:35

@eznemisénvagyok:

Az is valami, legalább használnak hozzá magyar munkaerőt :-)

uni1002 2009.09.15. 19:26:19

@dritte33: A pékárut mind magyar cégek hozzák a multikba, azokat miért akarod tönkretenni? Egyedül a teszkó süti magának, de azt is magyar emberek /dolgozók/csinálják. Mit gondolsz, ha a multik nem lennének, kitörne a kánaán?
Egy csomó magyar beszállító menne tönkre, Te meg egyből 10x-es áron kapnád az igaz magyar répát, és a többi zöldséget.
Attól, hogy Te Mari néni vegyszeres karalábéját szereted, miért rohadjon meg az, aki a multiban ellenőrzött árút vesz. Nekik van laborjuk , pénzük, te meg azt eszed, amit Józsibácsi jól megrézgálícozott, aztán eladja neked, - jó az a városinak, jelszóval.
Falun csak az unokának csinálnak vegyszermentes veteményest, külön ágyásba vetik.
Jó étvágyat...

danesdzsu2 2009.09.15. 19:29:20

@eznemisénvagyok: Konkrétan még ez sem feltétlen igaz, de mindegy.

eznemisénvagyok 2009.09.15. 19:39:19

@uni1002: Árut.

Köszönöm, hogy meghallgattál.

dritte33 2009.09.15. 20:01:36

@uni1002: "...amit Józsibácsi jól megrézgálícozott, aztán eladja neked, - jó az a városinak, jelszóval.
Falun csak az unokának csinálnak vegyszermentes veteményest, külön ágyásba vetik." Te így csinálnád? Régi igazság, hogyí mindenki magából indul ki... De igen, ha már tényleg két szar közül kellene választanom (kínai ízetlen fokhagyma vs. kisebb, de ízes magyar; hatalmas, kívül hibátlan, belül csupa mag és fehér színű, 60% vegyszer tartalmú holland paradicsom vs. kisebb, néhol hibás, de napérlelte magyar stb) akkor a magyart választom. Az meg, hogy a beszállítók tönkremennének, ha nem lennének multik, hazugság. Kérdezz meg egy beszállítót, mennyit kell NEKI fizetnie, hogy a polcra kerüljön...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.15. 20:12:01

@dritte33:
@uni1002:
Az a legszebb, hogy így ez sem igaz, meg az sem.
Vettem én már a dinnyeföld mellett is sz@r dinnyét, meg a Tescoban is finomat, mint ahogyan szedtem a kertben, a fáról szörnyű rossz cserkót, míg stb.,stb...
A helyzet az, hogy mindet a maga helyén kezelve, mindig a legjobb megoldást kell keresni.

rszvsz 2009.09.15. 22:22:42

@Tóta W. Árpád:

Ami nem teccett (leírtam fentebb is): a Lidl mitől lenne rosszabb? Olcsóbb, jobb, kedvesebbek az eladók. Nagyobb a választék.

Jó, Rád mosolyogtak az árufeltöltők, mikőzben görnyedtek a milfos krumpli 20kg/zsák alatt és magukban anyáztak.

Budaörsön dolgozok. Van itt + környéken (és látogattam is) Tesco, Cora, Auchan, Metro, CBA, Aldi. Egyedül Lidl nincs. Mégis az jön be leginkább (Nagytétényen).

Az én mércémmel nézve a Lidl olcsóbb, jobb és nagyobb a választék. Az Aldi sokkal drágább, kivéve a gyümölcs, kegyetlen gyenge a választék - pl Bécsben egy Hofer üzletben van 3-4szer ekkora választék, kb ugyanekkora helyen.

Igazából a tecsós hasonlat jön be legkevésbé:
- rá vagy kényszerítve a TG-tejre? Vagy van választék.
- rá vagy kényszerítve a Milfos tejre? Nincs választék.

Amúgy ebből másnak honnét derül ki a Milli pl? Milfina, Hochwald, Kaiserslautern, Germany (netes találat)

A lidl is saját vackerájjal nyomul (újabban van csak Coca/Pepsi és egyebek), de pl chips és csoki választék sokkal nagyobb.

Másoknak:

@Pada0ne:

Hmm mi van minden egy helyen? Aldiban nincs? Vagy mi ez? Nem értem, tényleg.

@Jobb híján MDF-es:

Szóval a tescós sajátmárkás (tg) az nem jó? Baj, hogy megérted ki gyártja őket? Magyarok. A milfos meg mittoménmiről ez messze nem egyértelmű. Nekem.

@pafff: nem világos. Mi sajt akkor? A förtelmes francia folyós hányadékok? A feta sajt? Nekem a trappista igenis sajt. A csemege nem. Meg a pizzasajt se.
Mint ahogy a marsala nem bor, hanem tákolmány. A bor Tokajnál kezdődik...

@/tno+DA=:

Ez egy nagy baromság, bár már kitárgyalták (Aldi -Észak és -Dél a 2 cég, hozzánk a szarabb jött) - a redvás "gyümölcs"-re pl milyen ellenpélda az, hogy a tesco kenyér (friss, meleg, stb) 139 ft, míg az Aldis kihűlt baltakemény 249.

@fingerbangs: ízlés dolga. Egyszer próbáltam a csodás magyar pékség-ipar-gyilkos butter-brióst... Hát az auchan-zsemleutánzat jobb volt :( Olyan tót cuccot még nem ettem, nem erőltetem a csont ismeretlen dolgokat - tót, román meg alapból kizárva.

@gjokkel: hát olyat minden áruházban kapsz... Yogen früz vagy mi a halál a bolt neve. Ezt kerested sokáig? Vagy a milfos márkát? Nem vágom ezt se :/
---
Cuzammen jó az Aldi, vannak szerethető dolgai (gyümölcs pl), de a többi rész nem ránk van tervezve... Legutóbb kimásztam Törökbálintra egy mirelet akármi miatt. Elfogyott. De sokat sejtetett a Cora fullos parkolója és az Aldiban a 3 eladó / 5 vevő kombó is. Végül vettem egy sajátmárkás üdítőt (rutinosan kint ittam egy kiadósat és kivágtam a kukába azt a förtelmet) és egy chips izét, burgonyaszirmot. Az pl finom volt.

Ami nagy szar: borok (dobozos olasz meg francia tablettások - legutóbb volt valami ukrán is), tejtermék (sajt = takony), felvágott (drága és legább szar), mosóporok, édesség minősége és választéka + a chipsek nagy felhozatala.

Ami jó: gyümölcs, kretyópapír, tisztítószerek, konzervek (főleg zöldség), sör (vállalható), egyes üdítők + néha jók a tészták, fűszerek és a napiszemét = az aktuális akció.

Ebből kiemelném az igényes ásót, ami első ásásra kapává konvertálódott, majd eltört a nyele... Ilyet még a rumánok se gyártanak. Félelmetes volt... PÁF (emlékeztek rá? pocsék áruk fóruma)

Kaptam onnan roppant használható usb-s ventilátort, néha üzemel. Néha van valami papír-írószer, ami a hiperekben mindig van. Aldiban drágább ugyan, de nem mindig van. "Ritkaság" :) Megéri a több manit.

Azokra mondjuk mindig felnéztem, akik itt ruháztak be a medion és hasonló csodás termékekre (EW-s packard bell se volt semmi, de az legább szakáruház) - nem az zavart, hogy egy samsung/hyundai/lg dvd-lejátszó olcsóbb máshol, hanem az, hogy egy laptopnak nevezett medion izé amikor beadja a kulcsot - hogy kapok vissza adatot, mikor az árát levásárolhatom (vagy visszakapom - akkor jól járok) a gépet meg kibasszák. A személyes adatoknak meg annyi...

Kis-Sirály · http://www.kiskiraly.hu 2009.09.15. 22:25:46

Ez még rosszabb, mint a politika. Saját szájíz szerint moderálunk, vagy irányítva? Teccik-nem teccik. Büdös. Szájszagú - ami lassan egész index-re jellemzővé válik így: SITE szagú is.

Kár.

volker 2009.09.15. 22:33:21

Arpad,

nemigen ertettem, hogy miert irsz ilyen hosszan errol; de aztan a kommenteket olvasva rajottem: ez egy neprajzi/szociologiai kiserlet, vagy legalabb is egy modorosblog v rajottemblog szeru cikk.

amikor boldogult fiatalkoromban olvastam egy Spar kirakataban, hogy 'viel zu sparen - gut zu leben', es az uvegen tul egy Spar figyelt, akkor az legalabb annyit magyarazott meg nekem a vilagbol mint egy Ulrich Seidl film.

nos, szoval, ma is sokat tanultam...

kermi 2009.09.15. 23:49:38

Az a helyzet, hogy én szégyellném magam, ha itthon nem magyar tejet, túrót, sajtot, bort, zöldséget, tojást, sört, kenyeret vennék. Amíg itthon élnek még tehenek, amíg az eu ki nem vágatja az utolsó hazai szőlőtőkét is, amíg termelnek itthon búzát és tojnak a tyúkok, addig NEM VESZEK KÜLFÖLDIT.

Szaroskenyér 2009.09.16. 01:05:31

Kinnt éltem németorságban, az ALDI ott is a szar alja, de:
Magyar boltba cabanossi-t! Mümmelmann jagdbitter-t! Ez a két termék, ami egy alföldi gyerek szája íze szerint jó! Miért pont ezek hiányoznak a polcokról? (az osztrák polcokról is, de azt pont ordó 1 időben leszarom :) )

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.16. 08:23:37

Kommentár nélkül/helyett:

"Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok

Van egy törvényünk, amely csokorba gyűjti, felsorolja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megjelenési formáit. Ez a törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. Törvény, amely 31 pontba szedve meghatározza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülő magatartásokat és eljárásokat.

A törvény szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértéséért felel az a vállalkozás, amelynek a kereskedelmi gyakorlattal érintett áru értékesítése, eladásának ösztönzése közvetlenül érdekében áll. Ez a vállalkozás felel akkor is, ha a kereskedelmi gyakorlatot szerződés alapján más személy valósítja meg a vállalkozás érdekében vagy javára.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt alapesetben a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jár el, ha az érintett kereskedelmi gyakorlat a vállalkozás olyan tevékenységével függ össze, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyel. A Gazdasági Versenyhivatal jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas.
(...)
11. Az írott vagy elektronikus médiában szerkesztői tartalom használata az áru értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására úgy, hogy ezért a vállalkozás ellenszolgáltatást nyújtott, ez azonban nem tűnik ki egyértelműen a tartalomból vagy a fogyasztó számára egyértelműen felismerhető képi vagy akusztikus elemekből (szerkesztői tartalomnak álcázott reklám).
(...)
22. Annak valótlan állítása vagy olyan hamis benyomás keltése, hogy a vállalkozás nem a saját vállalkozásával, gazdasági tevékenységével vagy szakmájával összefüggő célból jár el, vagy egyébként hamisan fogyasztóként való fellépés.
(...)"
www.adonet.hu/

uni1002 2009.09.16. 08:50:20

@dritte33: Bizony külön ágyásba, jó messze a piacra szánt veteménytől.
Én sehogysem csinálnám, mert földem sincs, de van, aki dicsekedett is vele, mifelénk. Ha lenne unokám, kertet is vennék hozzá, valami félreeső helyen.
Tudod, hogy esetenként a szép friss paradicsomod hogy készül? Hallottál már a pirosító vegyszerről, és a kivárási időkről, amíg a vegyszerek lebomlanak, és már /remélhetőleg nem veszélyesek a növényben/?
A piacon láttál már a termelőnél hiteles vegyszernaplót?
Tudod-e hogy bizonyos vegyszereket csak kiképzett személy használhat a földön?
Józsi bácsinak van ilyen iskolája? Hogy ezekből a vegyszerekből mennyi tűnt el, a volt tsz-ek méregraktáraiból?
Nem a "levegőbe" beszélek. Ezt olvasd el:
www.delmagyar.hu/hirek/veszelyesek_a_primor_zoldsegek_a_zoldek_szerint/2012821/

SanGiovese 2009.09.16. 09:41:50

kedves Árpád, a 'seafood' magyarul 'víziszörnyek'

eN 2009.09.16. 09:50:37

@SanGiovese: :DDD te is angoltanárként végeztél?

eN 2009.09.16. 10:00:36

De hogy ontopic is legyek: heti/napi bevásárlásokat nem végzünk sem aldiban sem lidlben, nem érdekel hogy a sajátmárkás termékeik ehetőek-e. Amit a piacon nem tudunk megvásárolni, arra ott a match és mosóport meg hasonlókat tesco, auchan vagy a többi hiper 2-3 havonta egyszer. a tudatos vásárlás nem ott kezdődik, hogy egy multi ismeretlen eredetű sajátmárkás termékeit fogyasztjuk, hanem hogy a hazai, jóminőségű termékeket helyezzük előtérbe, még akkor is ha azok jóval drágábbak. Továbbá, remélem senki sem annyira naív, hogy elhiszi egy sajátmárkás termékről, hogy az ugyanolyan minőségű mint a márkázott, illetve hogy az eredete tényleg az, amit feltüntettek. Példa, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, a hiperekben nemrég árult "magyar" méz, ami nagyobbrészt kínai méz volt vagy hamisítvány.

dritte33 2009.09.16. 11:24:38

@eN: 99%-ban egyetértek. Sok ilyen gondolkodású vásárló kellene, akkor kitakarodnának ezek a cégek, akik a külfödön senkinek sem kellő szemetet akarják olcsón nekünk beadni.
NEM, vásárlási szokásaim nem politikai nézeteimből, hanem pénztárcámból és az egészséges táplálkozásról vallott nézeteimből erednek.
NEM, nem akarom tudatos vásárlóként vásárlásaimmal a külföldi árukat előnyhöz juttatni.
NEM, nem hiszem el, hogy a külföldről behozott áru olcsóbb és jobb lehet, mint a hazai.
NEM, nem rakom csak azért tele sz*rral a bevásárlókocsit, mert olcsóbb.
IGEN, két termék közül a hazait választom, még akkor is, ha picivel drágább is. Inkább kevesebbet fogyasztok belőle, de nyugodt a lelkiismeretem. Ugyanezt teszik az osztrák, német, francia stb vásárlók, hiszitek vagy sem.

dritte33 2009.09.16. 11:30:57

@uni1002:
NEM, nem gondolom, hogy az őstermelő, a pár kiló ezzel-azzal a piacon áruló néni-bácsi-unoka minden héten gonoszan röhög magában, mert én megveszem a mérgezett paradicsomot. Az én családom és sok ismerős-barát család is foglalkozott gazdálkodással, árusítással, de soha nem jutott volna eszükbe ilyesmit csinálni, amivel te gyanúsítod egy az egyben a termelőket.
De ha mégis így van: mondj egy okot, hogy ha a multis és a piaci zöldség egyformán mérgezett, akkor miért vegyem mégis a multisat?He?
A cikkről: a zöldek ilyen irányú okoskodása nevetséges, de mindegy. Egyébként a cikkedben is ott az arány: 42-73% a külföldi termék "javára".

boldii9 2009.09.16. 11:54:43

A Lidl termékekből csillió olyan van, ami hazai gyártmány, ezért nem teljesen értem azokat a fanyalgókat, akik azért nem járnak oda, mert ott minden külföldi.

Egyébként az eredeti (Tóta W.) posztnak rendkívüli hibája, hogy nem ment el a Lidl-be és így nem tudja, hogy ott majdnem ugyanaz van, mint az Alidban. Jobb lett volna egy közös cikkben tárgyalni a kettőt. Persze a másik oldalról így meg legalább teljesen független maradt.

Naki vagyok kerdojel 2009.09.16. 12:04:39

Nagyrészt egyetértek Árpáddal - van néhány olyan termék, amit kifejezetten csak Aldiban veszünk meg. Ilyen pl. a Milfina joghurt - ilyen finomat ezen az áron sehol máshol nem kapni (én nem tudok róla). És valóban, általában osztrák-német termékeket árulnak (a tej pl. magyar, de az is hibátlan), ami engem abszolút nem zavar. Ha meg tudom venni, megveszem, ha meg nem, akkor megyek a Tesco-ba, megveszem feléért és a kétharmadát kidobom (ha nincs szerencsém). Úgyhogy összességében én is ajánlami tudom mindenkinek, aki még nem próbálta ki az Aldit.

uni1002 2009.09.16. 12:15:03

@dritte33: Okok, amit kérdeztél
1. A multinak laborja, pénze van, és a nagy tételben forgalmazott árujával nagyot is bukhat, ha a vegyszerszint magas. Érdeke ellenőrizni.
2. Mire a multi zöldség átmegy a láncon, és a kosaramba kerül, nagyobb valószínűséggel letelik a vegyszer lebomlási ideje.
3. Van olyan ismerősöm, aki friss kertművelőként vegyszer mérleget keresett.
Szabályosan körberöhögték, hogy azt minek mérni, a nagyapó a hordóba marékkal teszi a vegyszert.
4. Ahogy elnézem, az alapvető zöldségek közül egy sem külföldi a multinál, ha egy magyar termelő nagy tételben, ütemesen, ellenőrzött árút szálit, a bolt ki fogja tenni a polcára.
Szóval, ezért nem bízom a mosolygós Mari nénibe, és mosolygós árujába. Túl sokat tudok a témáról.
De hát kinek a pap, kinek a papné, úgysem tudni hogy mibe halunk bele...

dritte33 2009.09.16. 13:19:04

@uni1002:
"Mire a multi zöldség átmegy a láncon, és a kosaramba kerül, nagyobb valószínűséggel letelik a vegyszer lebomlási ideje." Hova bomlana, te szerencsétlen? Legfeljebb a beleidbe. Másrészt épp a vegyszerek miatt néz ki (kis túlzással?) 1 hónap múlva is frissnek az a zöldség...

"Ahogy elnézem, az alapvető zöldségek közül egy sem külföldi a multinál, ha egy magyar termelő nagy tételben, ütemesen, ellenőrzött árút szálit, a bolt ki fogja tenni a polcára." Ezt benézted, mert MINDIG van külföldi zöldség a polcon (és most az alapvető dolgokra gondolok, paradicsom, hagyma, fokhagyma, paprika stb) csak meg kell nézni a kis táblácskák sarkaiban. De épp erről beszéltem: a kistermelőnek, a gyártónak kell fizetnie, hogy felkerüljön az áruja a polcra és ott a multi annyiért árulja, amennyiért akarja (amennyiért nem szégyelli).

dritte33 2009.09.16. 13:20:19

@uni1002:
Sejtem, multinál nyomod az ipart...

Énbagoly 2009.09.16. 13:56:37

Megkérdezném, hogy most is moderál itt valaki? Csak teljesen udvariasan, és halkan.
Egyébként hajrá aldi!

uni1002 2009.09.16. 14:26:00

@dritte33: Tévedsz. Az Országos Nyugdíjbiztosítónál. Elég magyar?

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2009.09.16. 16:31:30

@boldii: Nincs a közelben Lidl. Különben is bántják a dolgozóikat, amit baloldali... ööö satöbbi.

A seafood nem tenger gyümölcsei, mert a tenger gyümölcsei a kagyló, a rák meg a polip, a seafoodban viszont benne van a hal is.

Preskin 2009.09.16. 17:06:23

Nekem se tetszik a Lidl Ricsárd.Elavult a stílusa !
Oan köhöm-böhöm-ösös !

Mégeccer mondom (lassan) :
Víva ! Al Di............. Meola
(lehet,hogy leértékelt egér az nincs)

www.youtube.com/watch?v=JDSrG9tYunE&feature=related

kermi 2009.09.16. 17:32:37

@Tóta W. Árpád: De akkor ne vegyél adidas, nike, mofém, hankook, daewoo cuccokat, mert nem becsülik meg az alkalmazottaikat, gyerekekkel dolgoztatnak, stb. Ne vásárolj a tescoban, mert a dolgozóknak nem rendesen adják meg a szabadidejüket, és a túlórájukat is elcsúsztatják. Ne feküdj be kórházba, mert agyonhajtott, nem megbecsült nővérek dolgoznak gyakran megalázó munkakörülmények között még megalázóbb bérért. És ugye egy baloldali... :)

kermi 2009.09.16. 17:47:20

Egyébként megemlíteném, hogy sok magyarnak feltüntetett cucc nem az.
A kínai konténeres fokhagymát itt átcsomagolják kis harisnyákba, és úgy már magyar.
A kínai hordós mézbe cseppentenek a hazaiból, beleöntik befőttes üvegbe, és úgy már magyar.
A holland májat betöltik műbélbe, és máris magyar kenőmájas lett belőle. De ott még van valami hazai munka benne.
Ez van. Még ha nem is mindegyik átverés, akkor se hiszi el már az ember. Megtanultuk, hogy hazudnak, és kész.
Legjobb, ha megbízható helyről, mondjuk termelőtől vásárol az ember pl. mézet. Hála Istennek/akinek nem tetszik, az gondoljon Isten helyére párttitkárt/, van itthon elég sok méhész, hogy találhasson mindenki magához közel egyet, nem vagyunk a külföldi mézre szorulva.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.09.16. 18:02:32

@kermi:
most még jobban fogok figyelni a mézre.
eddig is tudtam, hogy baj van a kínaiakkal, de most már konkrétan tudom, hogy a kínai méz az oka mindennek...

a fokhagyma nem zavar annyira, mert általában indiai foghagymapépet használok, abban aztán benne van a kraft. figyeled, nem kínait.:)

lidlszakerto(volt aldis) (törölt) 2009.09.16. 18:15:56

"amiért kettőt is vettem a mangós-borsos heringkonzervből,"

bazz..az ehetetlen. Csak a kinai vagy az azsiai szoszos a jo.. de azert szet kell turni az ossze dobozt.. na ezt mar lehet nem fogjak jo szemmel nezni, kell hozza 150kg fellepes is :-)))))

ami erdekes meg, osztrakban a hoferben ugyanez a konzerv 230ft ! itt asszem 308 most.

Preskin 2009.09.16. 18:47:50

Én meg mézes-mákos-joghurtos lecsóra hajtok, de az istenért sem találok.
Esetleg kínai ?

jenőke 2009.09.16. 21:40:43

Ez nagyon pofás!
Az előbb írtam valamit a TWA-n, de ott még nem jelent meg, ezért gondoltam, megnézem, itt mi van.
Itt sem jelent meg.
Anarchia....

hatesz 2009.09.17. 09:42:25

@/tno+DA=: "Kevesen tudják. Az Aldi Lidl tulajdon."
ne beszélj már hülyeséget. NEM ÍGY VAN,. Nézz utána mielött marhaságokat írsz.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.09.17. 09:47:53

@csőr dzsinn ész: "ja, hogy ne legyen offtopic: nem szeretem az ALDIt, mert a németek a családom jórészét kiírtották."

Nyilván mindannyian Aldi-alkalmazottak voltak.

Todward 2009.09.17. 16:27:04

Mennyit fizetett az Aldi ezért a cikkért, és ezen a Homár és w milyen arányban osztozott?

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2009.09.17. 16:43:10

elárulok valamit a reklámot gyanítóknak. Magyarországon nincsen olyan hirdető, akinek a buta fejébe akár vasrúddal bele lehetne passzírozni azt a koncepciót, hogy a dicséret közepén elmondjuk, hogy a sörük meg a pogácsájuk viszont szar. ezt nem veszi be a gép. ilyet nem lehet, annak ellenére, hogy természetesen működne, sőt. egyetlen haloványan emlékeztető kampány volt, a Chokito, de ott is a csoki irreleváns tulajdonsága volt az ellenpont, ti. hogy ronda.

teemur · http://teemur.blog.hu 2009.09.17. 19:32:57

Az Aldi (itteni nevén Hofer) itt is ráver a Zielpunktra (itteni Plus), Lidlre, Pennyre. Tényleg jól csinálják.

Apró pontosítás: a sok saját márka mellett a milfina nem Aldi saját, az önálló márka, legalábbis több láncban kapható (ellenben a Happy Harvesttel).

ertzuiop 2009.09.17. 21:26:43

A következő poszt írója egy kibaszott nagy tahó, ismerem!

:

Karesz (Charlie) 2009.09.18. 11:05:35

először nekem is az jutiott eszembe mennyit kaphattak ezert a poszetert. Arpi tagadja, akkor meg hülyék.

az ALDI-t 1987ben ismertem meg, es 92-ig rendszeresen ott vasaroltunk. nem arult markas dolgokat de amit arult az jo volt es olcsobb mint barhol mashol. emleksyem csokira 39 pfennigert, a nemet kollegak meg a papirt is elvittek annyira iylett nekik, ők persze nem ott vásaroltak...

alig vartam, hog ymgejlenejenek Magyarországon.
KESERVES CSALODAS! ha nem is a legdragabb, de eleg draga, es annyira nem jo! Itt Szoboszlo mellett most epult egy, mindig ures. Syemben a Kisujszállási Lidl-el.

"Egyébként az eredeti (Tóta W.) posztnak rendkívüli hibája, hogy nem ment el a Lidl-be és így nem tudja, hogy ott majdnem ugyanaz van, mint az Alidban."
ez tevedes, az ALDIban vannak markas cuccok is, martini stb.

=Ford Prefect= 2009.09.21. 12:48:51

@/tno+DA=:

Te mekkora hülyeséget írtál, kevesen tudják...

pepitaofélia 2009.09.29. 09:02:12

@dritte33:

Nekem a tököm tele van ezzel az érveléssel... Először győzd meg a parasztokat, hogy ne mindegyik vegyen magának ötféle méregdrága gépet, hanem fogjanak össze (szövetkezet???, és hamarosan olcsóbb lesz az ungarise cucc is.

gande 2009.11.06. 17:16:51

sajnos az aldi magyarországon még nem érte el a német szintet, de remélem sikerülni fog.

az aldi saját márkájú termékeit márkás gyártok gyártják, tehát a nagyon sok esetben ugyanazt kapjuk (pl. bounty, twix stb.) más néven, csak éppen olcsóbban.

az aldi nagyon nagy hangsúlyt fektet a megbízható minőségre, németországban ha a "Stiftung Warentest"-nél 3asnál (1-től 6-ig, 1 legjobb) rosszabb minősítést kap egy termékük, akkor azt a gyártót kirúgják és soha többé nem állnak velük szóba. ezt a szerződésekben is rögzítik.

az alkalmazottak 30 órás munkahetekben dolgoznak, de úgy fizetik őket, mint máshol 40 órát. és ezt nem azért csinálják meg karitatív szervezet, hanem azért, mert keményen követelnek és tudják, hogy ezt a pörgést nem igen lehet 40 órán át csinálni. tehát inkább
30 órában adjon az alkalmazott 100%-ot, mint 40 órában 60-at. és alkalmazottak a forgalomfüggő bónuszt kapnak. és ezért érdekük, hogy elégedettek legyenek a vásárlók és jöjjenek vissza.

esetleges reklamációt nagyon nagyvonalúan kezelnek, nem magyarázkodnak, hogy nyilván te voltál a hülye, hanem szó nélkül visszaadják a pénzt és még ők kérnek elnézést.

aki úgy gondolja, hogy neki nem a minőség a fontos, hanem a termék származási helye, az nem járul hozzá, hogy magyarországon minőségi változás történjen. engem nem az érdekel, hogy hol gyártják a cikket, hanem minőség és a kiszolgálás, az ár/érték arány.

és azt is tudom, hogy az aldi szívesebben árulna több magyar terméket, ha létezne több megbízható magyar gyártó. hisz az nekik is jobb, mert rövidebb utakat kell megtenni az árúnak és ezáltal olcsóbb lehetne. de ha ez a minőség és megbízhatóság rovására megy, akkor köszönik, nem kérnek belőle.

jelenleg magyarországon még néhány területen jobb a lidl, de szerintem ez csak idő kérdése.

aki úgy gondolja, hogy a magyar borokon és magyar sajtokon kívül nincs jobb és változatosabb a világon, annak egészségére.

gande 2009.11.06. 17:24:16

@eN: gratulálok.

te inkább megveszed a drágább és rosszabb minőségű magyar cuccost és ezt nevezed tudatos vásárlásnak. ha van aki megveszi a drága rossz minőséget, akkor mi késztesse a gyártót, hogy jobb minőséget gyártson?

gande 2009.11.06. 17:51:11

@/tno+DA=: "Kevesen tudják. Az Aldi Lidl tulajdon. Az áruház belső elrendezése (alaprajz, méret berendezés) ugyanaz, majdnem az utolsó centiig,..."

nagyon elvagy tévedve.

az aldi az albrecht testvéreké (ALbrecht DIscount) és ezzel a koncepcióval lettek németország leggazdagabb emberei (világszinten vaéahol 10-15-ig helyen vannak)

a lidl meg a lidl&schwarz zőldségesből fejlődött ki, schwarz a tulajdonos.

a lidl kezdte el évekkel ezelőtt koppintani az aldit, miután látták, hogy mennyire sikeresek. ezt próbálta a penny és plus is, csak kevesebb sikerrel.

moli 2009.11.06. 19:47:59

@gande: igy van. dehisz az Ur mondta, hogy csak az 599-es vonalkodosat szabad!

b smart 2011.07.06. 00:35:05

@Deviáns: Éppen németeknél nyaralunk...hát a stuttgarti utcákon én nemlátom a válságot...vásárolnak,mint az eszetlenek

b smart 2011.07.06. 00:36:31

@/tno+DA=: Má hogy lenne az Aldi Lidl tulajdon??? Fék!

gande 2011.07.11. 16:08:23

@/tno+DA=:

te olyan ostoba vagy és még hülyíted is a népet.

a lidl-nek annyi köze van az Aldihoz, mint a McDonaldsnak a BurgerKinghez.

és nem az Aldi koppintotta a Lidl-t, hanem fordítva... nem árt, ha utána nézel a dolgoknak, mielőtt tényeket állítasz.