Tékozló Homár

Re: Végbélkommunikációs stratégia a Vértes Volánnál? - Fingással való fenyegetés miatt tett feljelentést a Vértes Volán

2009.09.21. 00:40 | szily | komment

Miközben ezt a pusztot fogalmazzuk, mi tűrés-tagadás, elnézést a kifejezésért, de halkan fingadozunk. Hogy miért?

Szeptember elején posztoltuk be azt a nagyon is viccgyanús plakátot, amit a Vértes Volán egyik megállójában fotózott Bozsi egyik ismerőse. A következő szöveg állt rajta:

Kérjük kedves utasainkat, hogy még a megállóban szíveskedjenek fingani, s a járművön ezzel már ne terheljék utastársaikat.

Mint kiderült, a cég szeptember 14-én már reagált, de a mailjük elkeveredett a postaládánkban. Most ismét jelentkeztek, úgyhogy nagy örömmel másoljuk ide válaszukat, amiből kiderül, hogy a Vértes táján a fingással nem lehet szórakozni. A szigorú közlekedési vállalat ugyanis már posztunk előtt büntető feljelentést tett a helyi tréfamester ellen. Izgatottan várjuk az altesti sztori újabb fordulóit!


Tisztelt Tékozló Homár Szerkesztősége!

2009. 09. 03-án egy a társaságunkat érintő cikk jelent meg az Index internetes portál Tékozló Homár c. rovatában. Az író részletezi és mellékeli, hogy milyen plakátot kapott egyik olvasójától, mely társaságunkat rossz fényben tűnteti fel.

Az esettel kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adom:

A Vértes Volán az Önök megkeresése előtt 5 nappal korábban szerzett tudomást a hamisított tartalmú plakát létezéséről. Társaságunk az esettel kapcsolatban - az index cikkének megjelenését megelőzően - büntető feljelentést tett nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazása vétsége miatt. A társaság menedzsmentje és minden munkavállalója elhatárolódik a plakátban foglaltaktól.

Fontos megemlítenünk, hogy a Vértes Volán Zrt. az utazóközönség viselkedésére - nagy nyilvánosság előtt - sem korábban, sem a jövőben nem kíván észrevételt vagy kritikát megfogalmazni.

Kérem a tisztelt Szerkesztőséget, hogy válaszunknak helyet biztosítani szíveskedjen a Tékozló Homár c. rovatban, a cikkhez kapcsolódóan. Segítségüket köszönjük!

Tisztelettel:

Molnár István
minőségirányítási és igazgatási vezető
Vértes Volán Zrt.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flodur 2009.09.21. 08:00:05

Ez csak arra jó, hogy valami komolyabb dologról eltereljék a figyelmet.........

szemlel 2009.09.21. 08:12:58

Jot rohogtem a kommenteken. A Vertes Volannak nem tunik fel, hogy az index is csak cinikusan rohog rajta? Szeles vigyorral szolgalta a Volan igenyet azzal, hogy kozzeteszi a minoseg igazgato alairasaval a kozlemenyt. Mert nyilvanvalo, hogy mindenki csak rohogni tud ilyen tehetsegtelen provincializmustol, amit a Vertes csinalt az ugyben. Pedig jol is kihasznalhattak volna, a plakat melletti rohogessel inkabb az utasok szimpatiajat nyerhettek volna el. Egy felkinalt, ingyen PR cuccot cseszett el a Vertes.

facsipesz 2009.09.21. 08:16:11

Óbakker, hogy ezeknek (VértesVol) mennyire nincs humoruk?!!

Hihetetlen, hogy minél magasabbra jut az ember, annál komolyabban veszi saját magát, lehet, hogy már viccet se lehet nekik mesélni. Gáz.

McKelek 2009.09.21. 08:20:21

Nemtom, engem sem zavarna, ha egy közlekedési vállalat megkéri az utasokat, hogy ne a buszon fingjanak ;) Söt...

Egyéves Önkéntes 2009.09.21. 08:25:07

@Trojai: Szerintem ez lesz az évszázad pere. :)

Tungus 2009.09.21. 08:33:03

Dr. Gaudi-Nagy Tamás már élesíti a kardját!

Yasashi Tanuki 2009.09.21. 08:34:29

Ameddig a per eldől a Volán azoknak az utasoknak a megnyugtatása érdekében akik nem szeretnek megállóban fingani kirakhatna egy plakátot, hogy szabad a buszokon is eregetni.

warezspam (törölt) 2009.09.21. 08:45:50

Na, ezzel cseszte el most a szimpátiát a Vértes Volán... :S Feljelentgetős, komcsi banda. Mint akik karót nyeltek. Nem értik a poént. Szánalmas.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.09.21. 08:54:15

Szerintem sok a marha meg a tehén a buszon az utasok között és az egyik sofőr már nem bírta tovább a sok metángázt.. :-D

SLacc 2009.09.21. 08:55:26

Lécci, tényleg ne a buszon fingjatok. Én sem fogok, tuti.
Olyan plakát nincs, ami a legalább 3 naponta tisztálkodásra felszólítja a népet? Nincsenek illúzióim, ezért nem napontát mondok.

RCH 2009.09.21. 08:57:10

Irhatta volna a VV azt is, hogy az utazas minoseget javito keressel egyet tudnak erteni, de a keres efajta kommunikaciojat elitelik.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.09.21. 08:58:58

"Fontos megemlítenünk, hogy a Vértes Volán Zrt. az utazóközönség viselkedésére - nagy nyilvánosság előtt - sem korábban, sem a jövőben nem kíván észrevételt vagy kritikát megfogalmazni."
Szóval azért négyszemközt megy a duma arról,hogy ma mennyi faszparasztot szállítottam,te el sem hinnéd.. :-D

SLacc 2009.09.21. 09:00:05

szemlel 2009.09.21. 08:12:58

Szeles vigyorral. Ez jól jött ki. :DDD

SLacc 2009.09.21. 09:02:20

@Jack/rendetteremt/: Pedig kéne a kritika, nagyon is. Különben meg az utazási feltételekben van olyan kitétel, hogy aki nem tetszik, az nem szállhat fel a buszra. Csak nem alkalmazzák sehol sem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.21. 09:06:35

Jól értem, hogy Molnár István minőségirányítási és igazgatási vezető szokta telefingani a buszokat?

wagabound 2009.09.21. 09:07:22

Igen, viccesnek tűnik a dolog. De azért én rohadt kiváncsi lennék a sok jópofa kommentelőre, ha a nevükkel és címükkel, szóval JÓL beazonosítható adataik felhasználásával valaki hasonló módon visszaélne, és NILVÁNOSAN nevetségessé tennék őket. Vajon akkor is ilyen jót röhögnének?...

naponta 3x 2009.09.21. 09:09:57

Piaci rés keletkezett, remélem mindenki rájött!!! :-D Jól szellőző, metán-álló utastér, gázmaszk a bussofőrön. Metán-Volán.

Sákif za morro? 2009.09.21. 09:10:34

Rágalmazás???? lol Hol van itt rágalmazás?

Egyéves Önkéntes 2009.09.21. 09:12:43

179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Ebbe nem fér bele? bőcsész vagyok, nem jogász. :)

torma99 2009.09.21. 09:13:11

A kilincsleesős wc-ben bentragadós sztori is a cég nevéhez fűződik, nemdebár?

Sákif za morro? 2009.09.21. 09:19:01

@wagabound: Miért? Az miért lenne ciki, hogy a vállalat megkéri az utasokat hogy ne a járművön fingjanak? A fing mint olyan, teljesen természetes, csak büdös és gusztustalan. Én is megkérném az ügyfeleimet hogy máshol szarjanak, büfögjenek, hugyozzanak, fingjanak, ne az ügyféltérben. Szerintem ki lehet bírni azt a kis időt anélkül, hogy más orra alá dörgölnénk a dolgot. Inkább meg kellene köszönni a vállalatnak hogy valaki felhívta a neveletlen utasok figyelmét erre az apró, de roppantul zavaró dologra.

Ya Basta! 2009.09.21. 09:19:05

NYOMTATOT MINDENKINEK...

MEG TOBB ILYET SZERETNEK LATNI...

Sákif za morro? 2009.09.21. 09:20:11

@EÖ: Senki nem mondta hogy a Volán fingott.

EnZsolt 2009.09.21. 09:22:55

Mondjuk szerintem tényleg jó volna, ha figyelmeztetnék az utasokat, hogy ugyan ne fingjanak, dobjanak el szotyit, üvöltsenek, firkáljanak, illetve vizeljenek a járműveken, mert zavarhatja utastársaikat.

Aki meg ezt kikéri magának, az vagy ezt csinálja, vagy nem zavarja, ha ezt csinálják mellette.

Ne fingjááááál be! Szeretem, ha tiszta az utastér egy kicsit. De most komolyan mondom.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.09.21. 09:29:40

A múltkor azt gondoltam, olvasva az eredeti posztot, hogy a Vértes Volán is majd milyen jót röhög a dolgon, sőt, marketing szempontból is meglovagolja a fing-ügyet.
Erre büntető feljelentést tesz.
A büdös szájú, nagyhangú, vakondbajszú buszsofőrök ellen is lehet tiltakozni?

Kádban szabad fingani?

molnisz 2009.09.21. 09:29:52

Bátor ember templomban is mer fingani:)

Bellagio 2009.09.21. 09:31:05

@wagabound:

Ket egymashoz egyaltalan nem kapcsolodo dolgot hasonlitasz ossze te szerencsetlen

Egyéves Önkéntes 2009.09.21. 09:34:19

@Ben Zinkoot: azt nem, de a Volánról állított olyant, ami őt (Volánt) kedvezőtlen színben tünteti fel.

179. § (1) Aki valakiről [VOLÁN], más előtt [utazóközönség], a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel[AZAZ A VOLÁN SZÁJÁBA AD OLYAT, FELHASZNÁLVA A VOLÁN LOGÓJÁT ÉS NEVÉT, AMIT NEM IS VOLÁN MONDOTT], vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Szerintem.
de majd jön egy jogász és megmondja.

ferikefleto 2009.09.21. 09:40:24

Fingani bizony jó... A természetben, vagy az utcán rotyogtatni kellemes, főleg, ha van egy kis szél. Tilos azonban liftben, autóban, metrón, buszon, meg úgy általában zárt térben. Aki ezt nem tudja, az nem kapott rendes nevelést. Na nekik szól ez a plakát... Teljesen korrekt.

EnZsolt 2009.09.21. 09:44:06

Istenem, ha ezt jusztlacika látná!!!!

Vad.Korte (törölt) 2009.09.21. 09:44:44

A rendőrök azótaröhögnek... :-D

Ez a mondta mondjuk elgondolkodtató: "a Vértes Volán Zrt. az utazóközönség viselkedésére - nagy nyilvánosság előtt - sem korábban, sem a jövőben nem kíván észrevételt vagy kritikát megfogalmazni."

simon says: 2009.09.21. 09:48:12

arra lennek kivancsi, a birosagi iratokban milyen szavakat hasznalhatnak a "fing" helyett?
kedves kommentelok, valami otlet a fing szalonkepesitesere?

MP 2009.09.21. 09:49:36

Az a vicces hogy ezer dologra rámehetnének a Vértes Volánnál e helyett. Igaz azokra figyelni kellene és nem lehetne nagy cikket kerekíteni belőle. Persze akkor "csak" annyi változna hogy a buszok legalább akkor várnak ha idő előtt beérkeznek a megállóba nem kellene megfőni vagy megfagyni a buszokon hogy tudnánk a busz biztos jön ha benne van a menetrendben stb. Tudom ezek kevésbé fontosak mint valakinek a plakátja ami amúgy igaz. Ki lehetne egészíteni a mosakodással a fogmosással a tiszta ruhával. Igen néha a sofőrökön is!

Vad.Korte (törölt) 2009.09.21. 09:53:05

@simon says:

:-)

a: alfarhang
á: hátvágánygáz
e: fenekem lehellete
é: végbélszél
i: likfritty
o: popószó
ö: böndőgőz
u: lukszusz
ü: űrgyűrűfütty

Bellagio 2009.09.21. 09:53:22

Nyomravezetoi dij eves berlet :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.21. 09:54:19

Ez kész.

Molnár István
minőségirányítási és igazgatási vezető vajon hol szokott fingani?
Én csakis az Aldit javasolnám neki.

Ejoy 2009.09.21. 09:56:02

Elképzelem a rendőrségen ahogy szabógéza II nyomozó eligazításon megkapja az ügyet: géza! Tiéd a fingós ügy, ha ezt megoldod, tuti előléptetés!

buvarpocok 2009.09.21. 10:05:09

erről egy sp rész jut eszembe ^^

Kentetsu 2009.09.21. 10:11:12

Volt valaki aki a Volánon kívül komolyan vette ezt a plakátot?Ennyi humortalan f@szkalapot egy helyen!Ezek még szex közben is az iratkupacokat olvasgatják!!!
Én már elsőre is jót derültem a plakáton.Ezek meg:
-per
-feljelentés
-rágalmazás
Bazze ,isten ugyse bemegyek az irodájukba egy lábas chilis bab után és adok nekik,de olyat!!! :D

Peredhil 2009.09.21. 10:12:22

Ha-ha-ha... Hogy ezek mekkora szomorú marhák... :-))) "A menedzsment és a munkavállalók elhatárolódnak a plakáttól?" Igenis, tessék a buszon fingani...?
Ma sem keltem fel hiába...

hensen 2009.09.21. 10:22:03

Hihetetlen:)

Ez felér egy felkéréssel, miszerint:
"Kedves utastársaink, ne tartsák vissza a galambot a járműveinken sem, érezzék otthon magukat "

Arra a bírósági tárgyalásra is kíváncsi leszek aki ezt az ügyet kapja.
Ezúton megkérem az Index illetékeseit, tudósítsanak a per kimenetelésről, de leginkább a száraz szemekre vagyok kíváncsi, azokéra akik megállják röhögés nélkül :) Esküszöm világsztori lenne belőle. Szóval hajrá Vértes Volán, innen nincs visszaút :)))

Viktus 2009.09.21. 10:30:32

A Vértes Volán fingásra biztatja ezek szerint az utasait? nu, ha arra vetődnék sem ülnék fel vértes buszra az tuti ...

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.21. 10:31:13

Most akkor lehet fingani, vagy nem?

Viktus 2009.09.21. 10:40:07

@Anulu:

Az is lehet, hogy mostantól Molnár István minőségirányítási és igazgatási vezető Vértes Volán Zrt. képviseletében minden induló buszt tele ereget?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.21. 10:40:18

Tisztelt Utazóközönség!

A Vértes Volán ezúton tájékoztatja Önöket, Hogy járatain továbbra is lehet fingani. Aki mást állít, attól elhatárolódunk, feljelentjük, busz kereke alá vetjük.

A zügyvezetés.

'Hátcsáklit' 2009.09.21. 10:46:17

Nem értem a vévé-t. Ahol büdös van, ott meleg is van. Télen nem kell fűteni a buszokat. váccdöpráblem?

ZON 2009.09.21. 10:51:01

Nagy Testvér érez téged....

kispufi 2009.09.21. 11:08:14

Beszarás ez a hír. Persze szigorúan csak a megállóban.

Nebameg 2009.09.21. 11:08:40

Nem is csoda, h egy ilyen plakáttól elhatárolódnak. Szegény buszvezetők, ha nem finghatnának cock-pit előtt:)) A menedzsment, gondolom szolidaritást vállal a sofőrökkel, így juszt is finganak, ha buszon utaznak. Ritka jó humorérzékkel megáldott banda dolgozik ott.....

papugaja 2009.09.21. 11:08:49

Azért szívesen látnám a bíró arcát, amikor ismerteti a vádat.

irinyeahétszentségit 2009.09.21. 11:10:52

Antal Attiláéknak elfogyott a humorérzéke amióta el kellett jönnie a BKV-tól?

kispista2 2009.09.21. 11:15:42

@Megdobbent: en meg elvezettel fogom olvasni, ahogy a gyopar 3 eves keresete ramegy a remekbeszabott trefajara.
Én meg azt olvasom majd élvezettel, hogy az ügyészség kiröhögi a feljelentést.

irinyeahétszentségit 2009.09.21. 11:17:56

@Nebameg: csak nem Antal Attila ott a vezérigazgató?

Dekatlon 2009.09.21. 11:19:48

"Bátor ember a templomban is mer fingani"

A mégbátrabb meg utána ráfogja a papra. :)

kispista2 2009.09.21. 11:21:04

@EÖ: Nem fér bele szvsz.
Nem azt mondta, hogy "EÖ a buszon fingik" hanem azt, hogy "EÖ megkérte az utasokat hogy ne fingjanak" Az első alkalmas a hírvév csorbítására, a második nem.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.21. 11:22:33

Ne bántsátok a vértes volánot!

ők csak nagy south park rajongók!
példaképük Terence és Philip a két kanadai fingó művész:)))))))))

Coyote82 2009.09.21. 11:23:09

tehát a Vértes Volán kedveli a fingszagot? Vagy mi ez a hirtelen felindulás? :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.21. 11:26:16

@kispista2: nem a fingásról szól, hanem arról, hogy a VOLÁN nevében írt valaki, azt a látszatot keltve, hogy ilyet ír ki

például: mintha valaki levelet küldene a főnöködnek a te aláírásoddal.

antitaxis 2009.09.21. 11:28:09

Ezt értem. Utas nem finghat. Sofőr finghat, hiszen ő nem utazóközönség. De az ellenőrökkel mi a helyzet? Ők utasnak látszó nem utazóközönség. Szerintem erre a minőségbiztosítási főnöknek megoldást kell találnia!
Addig pedig páros napokon finhatnak, páratlanokon nem.

/tno+DA= 2009.09.21. 11:37:04

FINGANI ÉÉÉÉÉR!!! :D

Öömbódottág!

köszönjük Vértes Volán!

kispista2 2009.09.21. 11:39:44

@EÖ: A gyakorlatban sokkal súlyosabb rágalmazás esetén sincs pénzbüntetés sem. Esetleg megrovás.
Ha azt írom, hogy Molnár úr a buszon fingik, a bíróság nem ítél el. Pedig ez már rágalmazás lehet.

Büntetés akkor lehetséges, ha valami súlyos dologgal vádolod, pl bűncselekmény elkövetésével.

Egyéves Önkéntes 2009.09.21. 11:49:40

@kispista2: tiszta sor, ez nem veszélyes a társadalomra
abban én is biztos vagyok, hogy ebből nem lesz semmi

moli 2009.09.21. 11:51:42

@vertesvolan: ez ragalmazas?! nem, ez vicc!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.21. 11:53:02

Amúgy az első kép nagyon ott van.
Ez a kettes számú kilövőállás?

moli 2009.09.21. 11:58:05

@wagabound: fiam, ez egy ceg. nem maganember.

TheDude 2009.09.21. 12:37:43

A Vértes Volán menedzsmentje elhatárolódik a fingástól.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.21. 12:53:47

@EnZsolt :D avincesztori.blog.hu D::

süti a nap a palackot, vagy csak magától deformálódik?

faxom kivan 2009.09.21. 12:57:35

@TheDude: Hozzászólása mélységesen felháborít! :-D Követelem, hogy a VV vállalja magára a plakát tartlmát! A busztársaságnak kötelessége a tiszta, fingmentes levegőt garantálni a járatokon.

EcoHunter 2009.09.21. 13:09:02

@Megdobbent: Hát hogy te micsoda besavanyodott proligyökér lehetsz.

HgGina 2009.09.21. 13:12:45

Hadd tudjam már meg, mi ebben a rágalmazás?

Ha megkérem egy üzletbe tévedőket (nem személyesen, hanem egy plakáton), hogy ne lopjanak, az már rágalmazás?

Mert akkor beperelem Mózest vagy a Jóistent a "Ne lopj!, Ne ölj!" és hasonló kérések miatt.

Ballagator 2009.09.21. 13:14:33

Én az olyan kommenteket hiányolom, hogy
"Ez a szemét Volán, úgy tűnik támogatja a fingást a buszon, sőt, azt szeretné, ha mindenki fingana a buszon. Nem várom meg, míg kötelező lesz. Teljesen lezüllesztették mán ezt az országot."

Póktalicska (törölt) 2009.09.21. 13:29:41

Le kéne tesztelni az összes volán társaságot: elhelyezni a buszmegállókban ilyen fingós üzeneteket, lefotózni és Homárra feltenni, aztán a reakciók alapján kiválasztanánk a leglazább vállalatot

DaveEr 2009.09.21. 13:36:17

Amióta ugye gáz támadás történt a Dnyeper folyónál, azóta a vegyi fegyverek tiltó listán vannak. A plakát készítője csak arra hívta fel a figyelmet, mintegy megelőzve az emberi áldozatokat, hogy bármiféle szerver alapú ideggáz (bab/káposzta/brokkoli/kelbimbó/stb) eregetése a buszokon veszélyes, sőt demoralizáló esemény. A volán hálás lehetne ezért a plakátért, nemhogy feljelentést, hanem jutalmat kéne adni. Főleg a fingógép Molnár István (másnéven bűzmanó) minőségirányítási és igazgatási vezetőnek, aki mint tudjuk csak a buszokon hajlandó fingadozni!

Sanyi 2009.09.21. 13:45:00

k. jo

szerintem 15 eves suhanc osszefotosoppolta viccbol es ugy lesz belole

hehe

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.09.21. 13:47:10

"a Vértes Volán Zrt. az utazóközönség viselkedésére - nagy nyilvánosság előtt - sem korábban, sem a jövőben nem kíván észrevételt vagy kritikát megfogalmazni."

ha az üzemeltetőnek tök és dögmindegy, hogy viselkednek az utasai a járatok fedélzetén, vagy a megállóban, stb, cask fizessenek, akkor én köszönöm, de nem kívánok ilyen társasággal utazni!

Netuddki. 2009.09.21. 13:50:36

Nos akinek nem esett volna le, itt visszaéltek a VV volán nevével. Szerintem simán perelhető az elkövető.
Ha tinik az elkövetők, mint sejteni lehet, akkor nem árt ha megtanulják meddig lehet elmenni a jófejkedésben. Mármint ha elkapják őket.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.09.21. 13:55:14

@facsipesz: "Hihetetlen, hogy minél magasabbra jut az ember, annál komolyabban veszi saját magát"

muhaha! mert egy katasztrófálisan rosszul vezetett vidéki picsányi buszvállalat dilettáns, ostoba vezetőjének lenni aztán olyan hatalmas karrier! hahhhh!!!

aaaaaaah 2009.09.21. 13:55:24

Kapjak csak el oket, eletfogytot nekik, mert otvarfalvan falfirkaltak. Gratulalok 10/10.

dehat ez van a kormanykozeli cegekkel mindig :P

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.09.21. 13:58:49

@kovi1970:

"visszaéltek a vv volán nevével"

mivel?
hogyan?
azzal, hogy kulturált közlekedésre ösztönzik az utasokat?

:P

miskagyerek 2009.09.21. 14:02:45

Dekatlon pontot érő szép népi szólásának egy másik változata:
Még ilyet hallani,
Templomba fingani,
Szentekre ráfogni.
Nagyanyámtól való, torzítás nélkül. Ráadásul istenfélő volt a lelkem.
A Schindler felvonógyár már nyomdába adta saját PR akciójának anyagát, amelyet ugyanattól a kreatív ügynökségtől vett sokért:
Kéretik a liftbe szállás előtt alaposan kipúzni magukat, a következő járat perceken belül itt lesz. A kabinban levők maradandó szemsérülésének elkerülése érdekében ne mérgezzék a levegőt. És ismeretlen tettes ellen már be is adták a feljelentést.

a_tom 2009.09.21. 14:06:41

Vazze, én aztán tényleg a személyes, szerzői, jóhírnév, stb.. jogok nagy tisztelője vagyok, de itt nem erről van szó. Itt nem visszaéltek a céggel vagy nevével hanem viccet csináltak belőle.

Nézzetek bele egy vicclapba, nézzetek meg egy humorestet, számolatlan benne a közszereplőkre, cégekre, termékeikre, hivatalokra alapuló poénok, talán csak Mohammed prófétával nem tanácsos viccelni(eddig, most már a Volánnal sem).

Mit csinál egy épeszű cég? Ingyenreklámnak tekinti. A normális ember úgy is tudja hogy nem igaz, de legalább beszélnek róla. Itt van a cukros vízet jó drágán áruló cég, miután meglátta a "nullakóla" plakátot, nem beperelte az elkövetőt, hanem munkát ajánlott neki.
mkkp.hu/nullakola2.jpg

czejp (törölt) 2009.09.21. 14:07:02

Akkor most szabad fingani a Vértesvolán járatain, vagy nem ?

2009.09.21. 14:12:59

Én már fingottam buszon, igaz, sunyi laposat és Alba Volán járaton. :)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.21. 14:13:52

@naponta 3x: Debrecenben, amíg ócska átalakított Volán-buszok jártak, az volt a szlogen, hogy "Kék láng, zöld jövő".

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.09.21. 14:17:15

@simon says:: Bőcsész disszertáció: 'A "fing" szó szinonimái és azok társadalmi elfogadottsága az alfarhangtól a végbélszélig'

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.09.21. 14:33:06

@Kitalátor feljegyzetei: "Kék láng, zöld jövő".

no az az egy biztos, hogy az elmúlt éveben naaaagyon szépen "zöldült" kósa úr és szűk kis haveri körének pénztárcájának belseje..

levad 2009.09.21. 14:44:36

Valószínűleg azt akarják, hogy inkább tartogassák bent a kedves utasok a cuccot, és majd csak a buszban engedjék ki, hogy mindenkinek büdös legyen, hiszen a cégvezetők A8-asában úgysem lehet érezni semmit a fingszagból. A kedves utas meg akár fel is fordulhat...

levad 2009.09.21. 14:48:34

"ja, és kérhetném, hogy mielőtt átjössz" NEEFINGJÁÁÁLEEEE !!!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.09.21. 16:44:24

Egyet áruljon el nekem valaki, mert én ilyennel mindig csak akkor szembesülök, ha az én levelemről van szó.
Hogy a búbánatos phaszban lehet "elkeverni" egy rohadék e-mail-t?!?!?

Ez bizony phontosch!

SLacc 2009.09.21. 17:34:46

És hogy fogják ellenőrizni, hogy tutira nem fingottál? Erre ember lesz? És ha mégiscsak kötelező fingani a buszon, ha azt hogyan ellenőrzik majd? :D

mucibak 2009.09.21. 18:45:43

Különösen éjszaka kell vigyázni a fingással, mert ha hosszú ideig visszatartod, reggel arra ébredhetsz, hogy a háló szoba plafonját ütögeti a fejed.
Most képzeld el! Ha ugyanez egy volán járaton történik meg.

lavór 2009.09.21. 20:46:26

A Volánosok már kiizzadják. :) A MÁV-osok még csak felböfögik.

Fandorin 2009.09.21. 20:48:40

@simon says::
szellentés, bélhang stb...

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.09.21. 21:24:23

szerintem a vértes volán alaposan mellényúlt. a plakátragasztó(k) szerintem most sírva fetrengenek a a röhögéstől és a tudattól, hogy a vértes volán zrt. nyíltan kimondta, hogy az ő buszaikon igenis rendezhetnek fingóversenyt renyhe bélműködésű (hogy törne le a kezük ugyebár :-)) utasok.

pár évvel ezelőtt volt egy nagyon hasonló ügy. akkor egy megyszékhelyi jónevű gimnázium igazgatónője (azóta részemről vodkáné :-)) többször is leadatta a helyi rádióadón, hogy a gimnázium és x. szórakozóhely között semmiféle kapcsolat nincs; nevelési módszereik különbözőbbek nem is lehetnek. :-D

x. szórakozóhely ugyanis (vagy "nevében" eljárva valaki) teleplakátolta a város egy forgalmasabb részét azzal, hogy x. szórakozóhely szerettetel várja a diákokat, különös tekintettel a "gimnázium" diákjait; akiknek külön italakciót is ajánlanak a mielőbbi betérés reményében. :-)

tamasz 2009.09.21. 23:58:20

Felszáll az ellenőr és megszagolja a gatyámat? Azt miként dönti el,hogy az eset hol esett?(Még kint ment be,vagy bent ment ki?)A gáz ui.még egy kicsit kószál mielőtt elszáll.Mátyás igazságos király volt,Ő talán tudná a választ....

BigKahuna · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/354-honda 2009.09.22. 19:20:35

hát pedig az lenne a poén ha tényleg bevállalnák a kampányt és keményen fellépnének az ilyesfajta valóban ocsmány és gerinctelen viselkedés ellen!

sorica123 (törölt) 2009.11.09. 15:46:04

@a_tom: normális helyen már első blikkre kiszúrják, hogy ez egy vicc, ugyanabból az alomból, amiből a 'MÁV - szerelvényeinket direkt nem takarítjuk' is való. Aztán röhögnek egy jót, és ha sértőnek vagy félrevezetőnek találják, levakartatják Józsival. Kész.
Persze lehet, hogy ezt már ellőtte előttem valaki, de nem bogarásztam az összes kommentet végig, bocsi.

estompi 2014.04.15. 12:00:07

molnár úr a cég feljelentgetője... ezért kapja a fizuját nem a humoráért - az ugyanis nincs neki.
süti beállítások módosítása