Tékozló Homár

Villogtak a Rágcsávók az Arénában

2009.09.29. 00:05 | szily | komment

A Hegyi Iván-díjas címet viselő Rágcsávók kifogott Rustyn, de nem a trükkös cselekmény, vagy a jól eltalált tengerimalac-figurák miatt, hanem mert rossz kópiát vetítettek az Aréna Plaza mozijában, amitől majd kifolyt olvasónk szeme. Rustyt az készítette ki igazán, hogy utóbb kiderült: a mozi abszolúte tudott a hibáról, és ennek ismeretében döntöttek úgy, hogy simán levetítik. Háromdimenziós igénytelenség alant:

Pár napja az Arénában néztem meg a G-Force Rágcsávók című filmet 3D-ben, de sajnos eme délutani vetítés következményeitől egészen estig szenvedtem. A film közepe felé arra lettem figyelmes, hogy villog a háttér, vagyis kb. 1 másodperces időközönként sötet és világos hátter váltja egymást. Gondoltam, majd abba hagyja. Hát nem hagyta. Amikor sötet a jelenet, akkor annyira nem lehet észre venni, de amikor világos akkor nagyon zavaró. Mivel közel egy évig moziban dolgoztam, kötelességemnek éreztem jelezni a film meghibásodását a 3D szemüveget összegyűjtő fiúnak. Amikor jöttem kifelé, hallottam mások is beszélgettek a flash jelenségről. Sétálok kifelé, hát bárhová nézek, mindenhol villogást látok. Mikor már 10 perccel a vetítes után is disco fényben úszott a pláza és elkezdett sajogni a fejem, visszamentem felkeresni a menedzsert, mert azért ezt már nem lehet szó nélkül hagyni. Elkérnek egy vagon pénzt, és még károsítják is a szememet? Gondoltam visszakérem a jegy árát, és akkor elnézek a pertol. Megkérdeztem az ügyeletes menedzsertől, (nevezzük Jocinak,) hogy tudnak-e a film nem-épp-tökéletes minőségéről. “A 10-es teremben nézted?” Ezek szerint tudnak rola. “Igy érkezett a film a forgalmazótól” Ebben a pillanatan elképzeltem a szupermarketet, amely kirakja a polcra a rohadt húst, mondván így érkezett a vágóhídról. Es ha szar minőségben érkezik attól még le kell játszanotok? Mikor elméseltem a villogós látásomat, azt felelte Joci, hogy erre még senki nem panaszkodott. Na, persze. Es ha tényleg nem, akkor az azért van, mert a mai rohanó világban az embernek sok a dolga, vagy egyszerűen úgy van vele, hogy rossz volt a film minősége, remélem legközelebb jobb lesz. Nem! Ha senki nem panaszkodik, akkor még messzebbre fognak menni, forgalmazó es mozi. Jocit meg inkább biztonsági őr munkakörben tudnám elképzelmi, ahol nagyon jol johet a “kordonon túl senki nem mehet” hozzáállása, de szerintem a mozivezető álláshoz több diplomácia es némi menedszer-hozzaértés nem árt. Azt mondta, hogy írhatok a vendégkönyvbe, és majd kivizsgálják az esetet. De ez olyan stílusban törtent, hogy attól féltem nekem támad ha azt felelem, hogy oké, hozd a vendégkönyvet. Joci nem tudja, hogy most megtartotta 2 3D-s jegy árát, de hosszú távon engem és ismerőseimet biztos elvesztett, mint mozi látogatokat. Mindent összevetve arra lennék kíivancsi, hogy más moziban is villogva megy-e a Rágcsávók 3D. Vagy csak az Arénásokat verték át selejt filmmel?

Rusty

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hegyirablo 2009.09.29. 00:16:06

Tavalyi Moziünnepen egyik előadás után beszélgettem egy keveset egy izraeli menedzserrel. Azóta is sajnálom, hogy nem kértem el a névjegyét vagy az e-mail címét. Jól megírnám neki most ezt is. Én mondjuk egyszer már kibalhéztam tőlük két fős ingyenjegyet, Harry Potter lett belőle.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.09.29. 00:35:57

dobogó... viszont a poszt az gyenge...

Trójai 2009.09.29. 00:42:54

Mindenki átver itt mindenit...nem csak a Rustyt "ezért tart itt"

Ja és egyedül nézted vagy családdal, gyerekekkel? Nekik nem villogott utána?

Sztem nem a szemedet károsította, hanem valami agyban fellépő optikai zavar vagy képillúzió lehetett a végén.

Ha annyira zavart, ki kellett volna jönnöd film közben, mert így hogy végigülted elég pofátlanság visszakérni a jegy árát.

A joci meg lehet nem volt udvarias, de te is elég paraszt vagy, hogy nem a szemébe mondod meg neki a magadét, hanem itten mocskolod a háta megett. Ez sem túl udvarias, mondhatni biztonsági őr munkakörhöz méltó cselekedet.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.09.29. 01:12:05

Magyarország 2009
jóreggel
vagyis jóestét.

nds 2009.09.29. 02:04:52

Ilyen filmet még 3D-ben SEM néz meg az ember...
Amúgy ha hibát észlelsz, egyből jelezd, ne utána.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.09.29. 02:27:06

ne menj többé ebbe a moziba, aztán kész

daniferi 2009.09.29. 04:34:12

Hányszor hallani ilyet: "de hosszú távon engem és ismerőseimet biztos elvesztett, mint mozi látogatokat"

Aztán két héttel később:
"én nem akartam menni, de a haverok/barátnőm ezt találták ki..."

Így minden marad a régiben, mert a haverok vagy a barátnő úgy dönt :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.29. 05:10:55

"ennek ismeretében döntöttek úgy, hogy simán levetítik. "
Szerintem annak ismeretében, hogy a sok néző úgyis megnézi, azt' úgyis dőlni fog a lé.

"Ebben a pillanatan elképzeltem a szupermarketet, amely kirakja a polcra a rohadt húst, mondván így érkezett a vágóhídról. "
Lehet, hogy újat mondok, de nemt'om hallottál-e róla, de valóban kirakják :D

Az meg szerintem nem érdekli őket hogy visszamész-e, mert a legtöbben úgyis... Multik... Magyarországon nincs még szolgáltatási kultúra...

P75 2009.09.29. 05:56:05

Mi is ott neztuk meg par hete 3D-ben, nem volt ilyesmi gond. Nem hinnem, h a forgalmazotol jott igy, vmi mas lehetett a gond.

bundibacsi 2009.09.29. 06:05:20

Hello!Mi is ott néztük meg 3d-ben mikor a premierje volt és semmi probléma nem volt vele.Szerintem sem a filmel volt a baj.

Rejtélyes 2009.09.29. 06:11:43

Palace Cinemaban néztük meg, képpel semmi gond nem volt, viszont a hangnál volt az elején pár kimaradás... Egyértelmű kontakthiba, de megoldották valahogy. :)

Bambuló Házisárkány 2009.09.29. 06:30:13

Mi is nemrég néztük meg ott 3d-be a Végső állomást. Hüde durva volt, és iszonyú jó minőségű. Majd összef.stam magam.

redriot77 2009.09.29. 06:59:38

Elég jelentéktelen poszt. Joci szerintem nem forgolódik álmatlanul éjszaka, mert elvesztett téged mint mozilátogatót, és ha másért nem, a barátaid unszolására fogsz te még az Arénában mozizni.

Jelentéktelen probléma, az élet gyorsvonata robog tovább, ilyen piszlicsáré nyifogások nem állítják meg.

Proctor 2009.09.29. 07:09:39

na a vegen meg rusty a hibas

rez 2009.09.29. 07:13:35

"Elkérnek egy vagon pénzt, és még károsítják is a szememet?" az agyadat inkább...

hkalman 2009.09.29. 07:16:59

Szerintem a mozi lanc tulajdonosanak mindegy melyik mozijaban nezed a filmeket a jovoben :D

Mylady 2009.09.29. 07:26:48

Én is voltam moziban, a Becstelen Brigantykon a MOM-ban.
Elfelejtették lekapcsolni a lámpát. Kimentem, szóltam a kint álló nagyon kedves fiúnak, aki csodálkozott, mert ez elvileg automatikusan megy. És ugrott és lekapcsolta.

Én is gondolkodtam, hogy visszakérem a jegy árát, de nem a lámpa miatt, hanem mert Brad Pitt annyira szörnyű volt, hogy elrontotta az egész filmet...

theveryguest 2009.09.29. 07:29:08

menedzser-hozzaértés -> ezt a két szót nem lenne szabad ilyen közel egymáshoz elhelyezni.

Matiz Papa (törölt) 2009.09.29. 07:39:11

Bemerészkedtem a moziba,
Belefutottam a Jociba.
Villódzot a háttér,
kérdeztm "Hát, mér'?"

Megfájdult a fejem,
ezért őket beperlem.
Ha a pert megnyerem,
nekem is lesz mozitermem.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.09.29. 07:48:18

egyet értek, sokan érzékenyek lehetnek rá (a tudtuk nélkül), és szerintem epilepsziás rohamot is bőven kiválthat.

megamenn 2009.09.29. 07:50:58

Az persze senkit nem zavar, hogy az alap hangerő ( bárhol ) simán letépi a fejedet.

krj 2009.09.29. 07:51:37

épeszű felnőtt ember nem néz egész estés 3d filmet, mert attól alapból megfájdul a feje. a rágcsávókat meg főleg nem!

mokas_gizi 2009.09.29. 08:04:52

Nem kell moziba menni én sem megyek, minek otthon megnézem ami érdekel a házimozin elég nagy TV-m van ha meg esetleg rám jönne moziba menés akkor átmegyek ismerősömnek akinek projektora van és egy több méteres vászna...

ohrana 2009.09.29. 08:06:15

Meleg a sör, de nekünk így is jó...

o

krj 2009.09.29. 08:09:49

@Watt25: jó, droidoknak nem. szerintem nem kellemes, bár igaz, hogy legutoljára a mélytengeri álom című húszperces filmetűdöt láttam az ugocsa-moziban, közel húsz éve! :-)

tényleg olyan fasza lehet a rágcsávók 3d-ben? akkor már miért nem valami poresz?

buvarpocok 2009.09.29. 08:14:10

Még ennyi selejt kommentelőt...
Nem értem mi a probléma, fizetett valamiért és nem azt a minőséget kapta amit elvárt.
Fikázzátok a filmet, közben szerintem a fél bagázsnak ott figyel a gépen a mozis gagyi verzió...(csak mert mindenki olyan jól informált, hogy szar a mese..gondolom mindenki látta, ha nem, és úgy fikázza akkor még nagyobb selejt :P )
álszent képmutató parasztok.
Akinek meg nem inge...

Andie 2009.09.29. 08:21:52

@buvarpocok: Szerintem a posztoló-fikázó homár-kommentelőkből már egy komplett pszichológiai disszertációt lehetne irni. Eszem megáll, hogy itt 99%-ban valahogy sikerül előbb utóbb elérni, hogy maga a szenvedő fogyasztó a bunkó paraszt, láma, csíra, mert ezért vagy azért. Vagy ha nem ezekért, akkor mer csak. Minek ment oda, nem sikeres.
Valahogy ezt a mentalitást nem olvasom külföldi fórumokon, nem is értem miért.
Nem mellesleg én rohadt kiváncsi volnék, hogy mi a pszichológiai háttere ennek a jelenségnek.

Secnir 2009.09.29. 08:29:41

nem vagyok az a típus, de vajon milyen információkat kódolhattak Rustyba és a többi mozinézőbe?

itt arra gondolok, hogy a villogások között rejtett képkockákon üzeneteket adnak pluszba az ember agyába. és akkor az elmegy és megveszi aztat amitet nem akar. és ez nem jó.
biztosan rustyn nem fogott ki, mer' csak ő reklamált, a többijek mentek kólát venni, mertez volt a program.

Tökös Veréb 2009.09.29. 08:32:28

lehet a moziban is a letöltött mozisverziót vetítették :)

@buvarpocok: amúgy meg jók is film! ;)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.29. 08:35:41

Arénába csak szarni járunk baccpapucsban.

Egyébként a Rágcsávók elég felejthető filmalkotás, flash nélkül pláne.

mokas_gizi 2009.09.29. 08:38:21

Ezenfelül IMAX mozikban pl olyan 10-20 éves kiselejtezett filmek mennek hogy még ingyen sem igazán érdekelnek nem hogy több ezer forintért...

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.09.29. 08:40:18

Nem átallom emlékeztetni a nagyérdeműt, itt a Homáron már korábban megjelent és több, mint 1000 kommentet hozó 3D-s emlékre: homar.blog.hu/2009/02/20/az_arena_plaza_multiplexe_nyerte_el_a_legparasztabb_mozi_cimet?fullcommentlist#comments

balazsman 2009.09.29. 09:02:31

a ciki az, hogy a Rágcsávókat ugyanaz a cégcsoport forgalmazza, mint ami a mozit üzemelteti, tehát "házon belül" megoldhatták volna... vagy éppen ezért nem tették?

privateer 2009.09.29. 09:07:19

@Andie: CSak tömören. CSürhisztán-magyarisztán. Mint tudjuk a Magyar szeret belerúgni a másik Magyarba. Ez pedig megjelenik a neten is.

s.o.v.i.e.t 2009.09.29. 09:11:21

és a másik 122 film, amit otthon letorrenteztél, annak meg nem zavart a minősége. mer az neked ingyen vót. de most aztán megmondod, mert most magadat érzed meglopva.. gyökér! mármint a poszt:)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.29. 09:18:26

@s.o.v.i.e.t: Ami torrentről jön, az általában fix minőség (Én DVD-R verziónál gyengébbet csak akkor töltök ha hagyon nincs más, de inkább HD) és ha már ingyen minőséget kap az ember, jogos elvárás hogy pénzért ne legyen szar.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.29. 09:24:28

Nem kell abba a moziba menni, ilyen egyszerű a dolog...

Secnir 2009.09.29. 09:24:36

@Gery Greyhound >:
"Én DVD-R verziónál gyengébbet csak akkor töltök ha hagyon nincs más"
én általában CD-R, CD-RW vagy DVD-RW minőséget szoktam letölteni. DVD+R minőségűt soha.

freddyD 2009.09.29. 09:26:53

Nem az első Arénás bejegyzés.
Ezért nem kell oda menni

Zsoo 2009.09.29. 09:31:56

Helyesen tette a kolég, hogy visszament, csak azt nem értem, hogy miért nem tett semmit?
Amúgy elég jól visszaadja azírása mozi stílusát, bunkó flegma "vezetők".
Megtehetik, így is sokan járnak oda..
Ha minőséget kerestek, akkor ne az arénába mennyetek!

Zsoo 2009.09.29. 09:36:02

Jó, hogy írtam és nem jelent meg:(

Zsoo 2009.09.29. 09:43:39

@s.o.v.i.e.t: Mindenki magából indul ki!
Rúgj bele a poszt íróba, védd az idegent, mert azt szeretni kell!

hatesz 2009.09.29. 09:47:41

"Ha senki nem panaszkodik, akkor még messzebbre fognak menni, forgalmazó es mozi. Jocit meg inkább biztonsági őr munkakörben tudnám elképzelmi, ahol nagyon jol johet a “kordonon túl senki nem mehet” hozzáállása, de szerintem a mozivezető álláshoz több diplomácia es némi menedszer-hozzaértés nem árt. Azt mondta, hogy írhatok a vendégkönyvbe, és majd kivizsgálják az esetet. De ez olyan stílusban törtent, hogy attól féltem nekem támad ha azt felelem, hogy oké, hozd a vendégkönyvet."

Hehe, VENDÉGKÖNYV???? Nem mondod hogy a vendégkönyvbe írtál be, aholva pl a 3. osztály is beírt, hogy "Nagyon tetszett a Toy Story3, köszönjük Aréna mozi és Jocibácsi!"
Nem ártott volna elkérni a VÁSÁRLÓK KÖNYYVÉT is, és ott reklamálni.
Amúgy mi került a vendégkönyvbe?

s.o.v.i.e.t 2009.09.29. 09:49:23

@Zsoo:
hát pajtás..:) ahány filmet én letöltök, abból nem utazol messzire:))

amúgy is, aki kópiákat nézeget az sikeres?
nekem jöjjön ide a színész társulat, a statiszták és élőben csinálják. nehogy már egy olyan vászont nézzek, amit már rongyosra bámult a csőcselék:))

Zsoo 2009.09.29. 09:49:42

@bundibacsi: "Hello!Mi is ott néztük meg 3d-ben mikor a premierje volt és "semmi probléma nem volt vele.Szerintem sem a filmel volt a baj."

Mert nem feltétlenül a fillmel van a baj, sőt..
A digitális vetítők egyes termekben
villognak..
Majdnem mindegyik teremben van valami teknikai probléma!
De sebaj, a reklám mindent megold!

Rusty2000 2009.09.29. 09:51:31

Sziasztok, koszi a sok ertekes kommentet, es bocsi amiert nincs ekezetem. Nem, nem egyedul neztem meg, hogy aztan 2 jegy arat kerjem vissza, hanem a kistesommal, es igen, neki is villogott, de mennyire. Lehet, hogy ki kellett volna jonnunk, de teso akkor nezett eleteben eloszor 3D-s filmet, es nem akartam azt mondani neki, hogy akkor most alljunk fel es setaljunk ki. Egyebkent ahogy irtam, csak a vilagos jeleneteknel latszott a villogas, a soteteknel nem, es mikozben nezed a filmet abban remenykedsz, hogy egyszer biztos abba hagyja. Pont az a szintu hibas film volt, ami zavar, de nem annyira, hogy azonnal felallj es kimenj. De ha tudtam volna, hogy utana fajni fog a szemem, kimentem volna.
"A joci meg lehet nem volt udvarias, de te is elég paraszt vagy, hogy nem a szemébe mondod meg neki a magadét, hanem itten mocskolod a háta megett." Olvasd ujra azt a reszt, hogy azt hittem ramtamad mert irni akarok a vendegkonyvbe. Es akkor kezdjem el a modorat kommentalni?
Es nem, nem megyek az Arenaba, azert sem mert messze van :)
Viszont az erdekes, hogy masok akik ott neztek meg 3D-ben nem talalkoztak a hibas vetitessel. Akkor ezek szerint megsem "igy erkezett a forgalamazotol."

Zsoo 2009.09.29. 09:51:46

@s.o.v.i.e.t: Szerintem ezt félre címezted!

sezlonyrugo 2009.09.29. 09:55:18

Nekem van menedszer hozzáértészem, szopi, rotyi, szószmogyoró, szőt mi töb....

Zsoo 2009.09.29. 09:55:18

@Rusty2000: A vetítő selejt, nem értem, hogyan engedhetik meg maguknak, hogy ilyen "minőséggel" szúrják ki a nézők szemét!
A főmufti nem tud magyarul, csak tolja az óhébert, mit vársz?

Deuce Bigalow 2009.09.29. 10:05:10

nem értem, ha már szóvá teszed, és ilyen a reaxió, ráadásul tudnak róla, akkor mi pöcsért nem kéred a vendégkönyvet??? ez ilyen formán lámaság

Deuce Bigalow 2009.09.29. 10:06:57

amúgy mi az a cucc, amitől ilyet lehet flash-elni több órán át????

hatesz 2009.09.29. 10:12:59

@Rusty2000: akkor mégegyszer mondom ha nem olvastad volna:
Ta komolyan a vendégkönyvbe akartál írni????? Miért nem a vásárlók könyvét kérted, amit kötelesek elérhetö helyen tartani + hogy kihez fordulhatsz. Amennyibe nez nem lehetséges, ezt megemlíteni az ottani Jocinak, hogy akkor indul a reklamációd a jegyzönél...
De így gyakorlatilag semmit sem csináltál, pont úgy, ahogy fenn írod, hogy " Es ha tényleg nem, akkor az azért van, mert a mai rohanó világban az embernek sok a dolga"
De a homárra tudsz írni... ahelyett hogy nem rohantál volna, nem ilyedtél volna meg egy ilyen Jocitól.
A Homáron a legtöbb poszt most arról szól már, hoyg jaja valami rossz volt, ide gyorsan leírom, ahelyett hogy reklamálnék (busszolgálat, a legújabb voda mobilnet stb.)
Tessék jelenteni elöször pl az Arénában vagy a mozicégnél egyrészt a minöségi kifogást, valamint Joci tahóságát! Nem egyböl itt nyavajogni...

kakamatyko 2009.09.29. 10:14:20

Moziba jarni mekkora szegenysegi bizonyitvany mar, nincsen szamitogeped?
Vagy elvezel mas mocskaban ucsorogni, otven masik hulye pofazasat hallgatni?

Ha mindenkeppen fizetni akarsz kogazdagoknak, vegyel DVDt.

hatesz 2009.09.29. 10:17:48

@Deuce Bigalow: már te is vendégkönyvezel? Jó hogy nem Joci emlékkönyvét kellett volna elkérnie.
Tanuljuk már meg végre: Vásárlók könyve

www.fogyasztovedelem.hu/Varia_x/panasz.htm#panaszlehetoseg

hatesz 2009.09.29. 10:21:42

@Rusty2000: megkerestem Neked, ha már nem ment, ITT panaszkodj:

Cinema City Aréna - IMAX®
1087 Budapest, Kerepesi út 9.
Jegyrendelés: +36 1 880 3880
E-mail: office@imaxbudapest.hu

I.T. Magyar Cinema Kft.
1036 Budapest, Lajos utca 48-66. "D" épület I. emelet
E-mail: office@cinemacity.hu

Írj emailt nekik ezekre a címekre a problémáddal. Talán többre jutsz, minthogy itt nyavajogsz

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.09.29. 10:23:36

@buvarpocok: a Homáron ez megy, kb minden v4. komment mond valami relevánsat, értelmeset már még kevesebb.

Nem, nem szoktam 3D-ben filmet nézni, de ez a filmminőség, de főként a "Joci" hozáállása miden, csak nem szolgáltatás. Ha valaki hibát jelez, a szolgáltatónak kutya kötelessége azonnal utánajárni!

Amúgy pedig igen, le kellett volna írni a panaszkönyvbe mindent. Azt is h villog a film, és az is h tudtak róla, mert megkérdezték, h "10-es terem?"
Sőt, az lett volna az igazi, h film közben behívni a "Jocit", tessék megnézni, erről beszélek. És akkor talán elkerülhető a fejfájás is.

Nem tudom, ha ilyen villogást kell néznem, sztem én otthagyom és megyek panaszt tenni, mert ahogy kiderül, a film a felétől élvezhetetlen volt.

Gastroger 2009.09.29. 10:25:08

Jogos a felháborodás, nem óccsó a mozijegy, és a posztoló is csak minőséget meg élményt akart a pénzéért, amiből Jocit is fizetik. Egy moziba, azér megy az ember, hogy élményben legyen része, nem azért, hogy megnézzen egy (letudjon) egy filmet.

Mondjuk nem tudom mi lett volna a helyes megoldás, lehet a gépész leállítja a vetítést fölmegy a színpadra a váaszon elé, és elővezeti, hogy:

"-Há emberek kicsit villog, de szavazzunk, menjen-e tovább, vagy nincs-e itt egy imaxtechnikus véletlenül?
Amig megjavul a technika, előadnék pár jó kis viccet. Arisztid és Tasziló utazik a vonaton..."

Tanulság?
Torrentről ne töltsd le a:
"ragcsavok_intcam_camdubhun_flash_arena.RusTYreloaded.avi"-t
:)

Hátezmármi (törölt) 2009.09.29. 10:48:59

Egyébként a digitális 3D meg egy nagy parasztvakítás. Mi is az IMAX után (az tényleg jó) az Aréna plázában a Jégkorszak 3-at néztük digitális 3D-ben. Na, abban semmi 3D nem volt. A sima mozifilmet számitógéppel szétzilálták, adtak hozzá egy szemüveget, aztán szevasz. A szemüveget le is lehetett venni, semmit nem adott. Egyedül a kezdő képsorban a logo volt 3d, az összes többi semmi. Kér a pénzért, senki ne menjen digitális 3D filmre.

chris-v 2009.09.29. 10:51:56

Nem lehet hogy csak szemproblémád van?
Mert ha nincs meg az úgynevezett sztereó látás, akkor csak vibrálást és elcsúszott színeket látsz a 3D-s moziba!

És a leírásból ítélve pont ezt láttad!

Jó lenne tudni hogy az ott lévők közül mindenki így látta vagy csak te?

Tudtommal elég sokan szenvednek ebben a szembetegségben, de általában tudnak róla!
Én elmennék a helyedben egy szemvizsgálatra!

M_R 2009.09.29. 10:52:20

@Gastroger: Én is épp ejavaslom: töltsd le torrentről a filmet amit meg akarsz nézni. Sokkal kényelmesebb mint utazni a moziba oda-vissza egy órát, sorbanállni, beülni sok büdösparaszt közé akik egész mozi alatt rágják a rágnivalót mint a nyulak, pofáznak, ha nnics szerencséd hallótávolságon van egy barom aki az első 5 percben elmondja a haverjának az egész filmet - ja és ha végképp nincs szerencséd akkor közben egy élvezhetetlen kópiát nézel. És mindezt családi mozizás esetében egy közepes minőségű DVD lejátszó áráért...

chris-v 2009.09.29. 10:54:38

@csmiklos-35: Én a Végső állomás 3D-t néztem meg és nagyon ott volt a szeren!
Full 3D minden ahogy illik, fröcsögött az arcom felé a vér, meg hasonlók!
Zsír volt nagyon!
Ajánlom mindenkinek aki szereti a horror stílust!

/tno+DA= 2009.09.29. 10:58:40

Kádves disco flashes posztolgató.
Ha étteremben romlott hús van a táladban előbb jól bevacsorázol majd a fosási kellemetlenségeket levered a főpincéren?
Nem, hanem azonnal pincérért üvöltesz hogy ezt most hogyan???
Ha a filmben ezt észleled, és nem múlik és zavaró, azonnal távozol a filmről és közlöd, hogy ez egy szar így nem tudod végignézni. Akkor bizony kérdheted vissza a pénzed, de a film után már necces. Sőt a világ kultúráltabb felén ha beülsz egy filmre és nem tetszett a mozi simán visszajkérheted a film árát, mert egy szar votl és nem nyújtott szórakozást. Mert a filmnek ez lenne a lényege.
Gondolkoztam is anno a Karib Tenger Kalózainak 3. része közben beiktatott WC szünetben hoyg talán most kéne kimennem a toalett helyett ap énztárhoz és közölni, hogy ez egy szar és nem akarom megnézni, jegyárat vissza, mert ez nem szórakoztat ez kínszenvedés, aztán a kíváncsiság meg a rménye, hogy hátha a végére jobb lesz győzött, de után már nem ugatok, csak konstatálom, hogy a film úgy volt ratyi ahogy leadták.

Magyar vonás hoyg nem akkor szólsz mikor éppen fos, mert mi van ha mégsem adják vissza a jegyárat és akkor lemaradsz a filmről... :D

lmntn 2009.09.29. 10:59:14

Mindenképpen írj a vásárlók könyvébe, vagy egy levelet nekik. Egyre kérlek: olvastasd előtte el valakivel, aki tud helyesen írni, mert a hajam kihullik, ha ezt olvasom. (már bocs)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.29. 11:01:05

@Secnir: Faszt kötekedsz? A torrenteken általában DVD-R (vagy DVD5) jelölést kapnak a 4,7 gigás releasek, és ez jelzi is a film minőségét: az xvid-nél látványosan jobb, de a teljes, 8,5 gigás dual layer lemezre írhatónál 20-30 százalékkal gyengébb, és nincsenek extrák. A DVR-R itt nem olyan, mint a lemezen, pluszosra és újraírhatóra is kiírhatsz DVD-R filmet.

chris-v 2009.09.29. 11:07:53

".....A mostani filmek is, mint a közel 30 illetve 60 évvel ezelőttiek, a két szemünkbe jutó egymástól némileg eltérő, elkülönítetten rögzített és kivetített képsorozatokból állnak. A mélységlátásunk ugyanis részben abból adódik, hogy két szemünk ugyanarról a tárgyról némileg eltérő képet lát. Ennek igazolására elég, ha megfigyeljük, mit látunk mikor ujjunkat magunk elé tartva hol egyik, hol másik szemünket csukjuk be. Ezt hívjuk binokuláris parallaxis eltérésnek. A jelenséget már nagyon régóta használjuk ki különböző egyszerűbb vagy komplikáltabb sztereo képnézegetőkben...."

".......Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a népesség egy kis része (a becslések 5-8%-ról szólnak) sztereo vakságban szenved, vagyis képtelen a binokuláris parallaxis eltérést mélységi információként feldolgozni. Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek egyáltalán nem értékelik a RealD és IMAX mozikat. További 20-30 százaléka a népességnek szenved valamilyen kisebb fokú nehézséggel a távolságérzékelést tekintve, ami valamilyen szemrendellenességre (tipikusan szemtengelyferdülésre) vezethető vissza. Ez szintén csökkentheti a 3D képmegjelenítés élményét, vagy különösen kényelmetlenné teheti azok nézését!"

buvarpocok 2009.09.29. 11:13:25

@Sün‼:
Szia Süni ^^

Nem mérges vagyok, csak kicsit uncsi ez a sok elnyomásban élő fasz, aki mindig a posztolót hibáztatja... :)

buvarpocok 2009.09.29. 11:16:57

@Andie:

A főnök terrorizálja, otthon az asszony hordja a nadrágot. Ez az egyetlen hely ahol kiélheti uralkodói vénáját, mert amúgy a kutya se kíváncsi rá :D

Coholol 2009.09.29. 11:27:36

Tele van a homár arénás posztokkal nem?

Szerintem ezek után aki odamegy moziba és utána megírja a homárra milyen rossz volt az magára vessen!!!

mokas_gizi 2009.09.29. 11:31:22

@s.o.v.i.e.t:

Annak nem zavar a minősége mert én csak DVD-t vagy DVD Rippeket töltök le azoknak meg jó a minősége...!!!

Ezenfelül torrenteken benne van az info fájlba ha valaminek gyengébb a minősége esetleg mozis felvétel stb-stb...

Hátezmármi (törölt) 2009.09.29. 11:31:35

@chris-v: A 3D jó, én a digitális 3D-ről beszélek, ami csak attól 3D, hogy a sima 2D-s filmet számítógéppel tuningolják. Az igazi 3D-t eleve speciális kamerával kell felvenni.

Rusty2000 2009.09.29. 12:37:16

Aki termeket vesz azt vasarlonak hivjak, aki szolgaltatast vesz igenybe azt vendegnek. Vendegkonyv, vasarlokonyv, panaszkonyv, szerintem ugyanarrol beszelunk.
Az ettermes hasonlat a romlott hus eleg bena. Mert akkor tudod meg, hogy romlott, amikor kihozzak. Es akkor oke, hogy nem eszed meg. Ha az lett volna a film cime, hogy villogos Ragcsavok, akkor biztos nem nezem meg. De igazad van, ha az is benne volt, hogy ha nem adjak vissza az arat akkor lemaradunk a filmrol.

Zsoo 2009.09.29. 12:43:59

Adnál egy személyleírást a menedzserről?

Isaura 2009.09.29. 12:55:14

@Rusty2000: Az egyik ismerősöm ismerősének az ismerőse dolgozott ennek a cégnek. Nem rossz emberek, Európa egyik legnagyobb mozihálózata az övék (más országokban is vannak), nem a lehúzásra mennek, mert ezen a szinten nem abból van a pénz, saját maguknak (filmet is forgalmaznak, de még stúdióban is tulajdonosok) tennének kárt.

Az van, hogy olyan szinten központi az irányítás, hogy mire eljut a híre a villogó filmnek az "agyba", addigra felnő a kistesód.

Ha meg szirszar a film, akkor meg az van, hogy van 1 db IMAX kópija, amit úgy kábé x idő alatt gyártanak le (ráadásul ügye itt nem csak egy tekercs). Ha korrigálják is a hibát, az minimum hetek. Nem vagyok egy tekknikai zseni enyhén szólva, de úgy tudom, szinkronhang feltétnél is sérülhet a kópia, nem szárították ki, ésa többi. Gázgézu.

Ettől függetlenül Jocinak kívánok egy seggébe vezető mozgólépcsőt, amin kis, zabos sünikék menetelnek felfele-lefele.

Nyugtasson meg a tény, hogy ott egy kis pöc mozivezető kábé olyan rangú, mint egy rendes cégnél a ruhafogas.

És jól tetted az én véleményem szerint, hogy nem hagyod annyiban, hogyha valami kaki, akkor letolják a torkodon. Üdv kistesónak.

Sanyi 2009.09.29. 13:19:25

village cinema, glen waverley

nem villog

ozur 2009.09.29. 13:34:54

Aki G-Force-ot néz sikeres ember nem lehet.

hatesz 2009.09.29. 14:45:05

@Rusty2000: Vendégkönyv: nem ugyanaz, a vendégkönyv pl egy múzeumban van, ahol a látogatók beírjálk, hogy minden milyen szép volt és aláírrja az egész osztály.
Na de ha már válaszoltál, akkor gondolom volt annyi energiád is, hogy íj egy e-mailt az általam fent említett címekre is, ugye? Ha nem, akkor ne nyafogj már itt tovább, hanem TEGYÉL PANASZT!!!
Ja és nem sértés ékezeteket használni, föleg ha Te indítottad a posztot. (Én pl német billentyüzetröl írok, mégsem umlautokat írok, hanem ha nehezen is de használok ékezeteket).
Na de ha vendégkönyvnek hívta a panaszkönyvet, nekem nem tiszta, most akkor írtál bele? Ha nem, jelentetted valahol a minöségi kifogásod és a reklamációd nem megfelelö kezelését? Mert ezt teszi egy tudatos fogyasztó, és UTÁNA számol be a kálváriájáról.
Légyszi majd számolj be az office@cinemacity.hu és az office@cinemacity.hu címekre küldütt panaszodra érkezett válaszokról.

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.09.29. 23:32:46

NA MÉGEGYSZER :-P Nem átallom emlékeztetni a nagyérdeműt, itt a Homáron már korábban megjelent és több, mint 1000 kommentet hozó 3D-s emlékre: homar.blog.hu/2009/02/20/az_arena_plaza_multiplexe_nyerte_el_a_legparasztabb_mozi_cimet?fullcommentlist#comments
Válasz erre

/tno+DA= 2009.09.30. 09:39:26

@Rusty2000:
A filmnek nem a végére derült ki hogy vibrál, stimm?
HA ez zavart (és miért ne zavart volna, engem is zavart volna tudom, sőt van aki ettől epilepsziás rohamot kaphat, de ne menjünk bele végletekbe), akkor a társaságból (gondolom nem egyedül voltál) akit a legjobban idegesít feláll szépen kimegy a kasszához jelzi, hogy baj van a XY filmmel a Z teremben és tegyenek valamit mert így nézhetetlen. Pont.
Majd visszasétálsz és ha perceken belül nem változik akkor társaságostól együtt vissza a kasszához és közölni kell hogy:
1. Pénzvisszafizetés vagy egy ingyenjegy.
2. Vásárlók könyve és kifogásolod a filmet névvel időponttal teremszámmal minden azonosítóval együtt, hogy fos és tegyenek valamit.
Ezzel magadon nem segítettél sokat de a disco élménytől megkímélted volna magad, nem pazarolsz el 2 órát egy szar minőségű filmre (egyébként biztos, hogy nem így jött a beszállítótól, ez csak süketelés, mert ugyanezt a filmet én is láttam - igaz nem ugyanott - szintén 3D-ben, és jó volt, már a miősége...), és nem beszélve arról hoyg ezzel szívességet teszel utánad következő mozinéző társaidnak azzal, hogy talán következő alkalomra megoldják a vibrálást, és legközelebb te magad is normális minőségben élvezheted végig az egészet.
Ha a film közben szólsz be tudsz rángatni valakit, hogy nézze meg ő is vibrál e és netán egyik mozinéső társad is aki a társaságodtól független mindezt megerősíti. Persze ki tudja a mozi alkalmazott szubjektív szeme mit fog látni, de akkor még tudod bizonyítani. Utána már nem. Ahogyan pénztártól való távozás után sem szokás reklamációt elfogadni úgy tt is ha végig nézted a filmet és nem jelezted hoyg szar elfogadtad hogy ez így ok.

Legközelebb erre figyelj oda, de reméljül ugye, hoyg nem lesz legközelebb. ;)

warezspam (törölt) 2009.09.30. 12:37:56

Hüle voltál, h nem írtál a panaszkönyvbe. Én így szereztem 2 ingyen jegyet még a Westendben.
Érintkezési hiba volt a hangnál és egyszer alig lehetett hallani a filmet, máskor meg rohadt hangos volt.
Megírtam, h nem ezért fizettem. 2 hét múlva jött 2 ingyen jegy, mely bármelyik filmre beváltható volt.
Ne féljünk reklamálni.

IndaMuncher 2009.09.30. 17:22:16

Andie ugye csak viccelsz? Még hogy külföldi fórumokon nincs posztolófikázás, élj boldogan az álomvilágodban a Bezzeg-eléseddel.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.10.17. 12:15:48

velem ez történt pár hete:
-----------
Na jól beszoptam ma a MOM park moziban.
Gondoltam megnézek valami 3d-s dolgot, épp a Derült égből fasirt ment. Ezzel még nem lett volna gond, bár elég gáznak tűnt a film az első 20 perc alapján... ugyanis akkor kijöttem.
Na de mi is történt? :)
Nézem az előzeteseket (Alice, Up, Toy Story), elég jó a 3d hatás, bár azt már most megállapítottam hogy számomra a film élményhez kb. semmt se ad. Na de már itt is kicsit hibás volt a kép: talán ismeritek azt az effektust amikor 16 bites képen a színátmenetek sávosodnak. Na ez már itt jelentkezett, de annyira nem volt zavaró. Mint írtam, a 3d-vel nem volt gond.
Elkezdődött a film... na ez brutál váltás volt. Mintha a két kép polarizációjával lett volna valami gond, méghozzá nem konstans módon, hanem úgy hogy 4-5 másodpercenként 1-2 másodpercre jó volt a 3d, amúgy meg szétesett...

Szépen ki is sétáltam a moziból, még gondolkodtam azon hogy ellopom a szemüveget, lévén a jegy ára 2000Ft volt... De nem tettem.

Amit sajnálok hogy ott ült kb. 20 kisgyerek, szerintem nekik még a szemükre is káros hatással lehetett ez. Azt is gyanítom hogy a legtöbb szülőnek fogalma se volt arról hogy ez most így normális vagy valami gáz van. Bár az előzetesek alapján gyaníthattak valamit mert azokkal nem volt gond...

Gondoltam arra hogy ott helyben panaszt teszek, de nem volt kedvem harcba szállni a plázagépezettel. Esetleg majd így neten több esélyem lesz, küldöm is ezt a kis írást pár oldalra... :)

Ja még annyit hogy az Alice volt a legjobb 3d hatású, szerintem azért mert sok igazi filmes rész volt benne.

Hát ennyi, így jártam.
süti beállítások módosítása