Tékozló Homár

Árat drágít a Barát taxi (frissítve)

2009.10.07. 00:07 | szily | 55 komment

Régi ismerősünk a Barát taxi, most Zoltánt borították ki azzal, hogy magasabb árat akartak beszedni tőle a reptéri fuvarért, mint ami a weboldalukon szerepel, aztán erőteljeset füllentettek arról, hogy Csepel magasabb tarifasávba tartozik, pedig a szájtról kiderül, hogy egyáltalán nem. Kis összegű lehúzási kísérlet alant:

Óvatlan lépésre szántam el magam, mikor fent nevezett taxitársaságtól
rendeltem meg a transzfert a XXI. kerületből Ferihegy 1re. Telefonon
rendeltem meg, a hölgynek elmondtam a teljes címet, és az időpontot.
Majd rákérdeztem, hogy visszafelé is megrendelhetem-e, mire azt a
választ kaptam, hogy a kocsiban megrendelhetem a visszafuvart, amit
ott és akkor a kocsiban kell kifizetnem. Mindkét irányba 3800 HUF volt
az összeg. Mivel emlékeztem, hogy a weboldalukon más összegek
szerepeltek (amiről a mellékelt képek is tanuskodnak), így próbáltam
újrahívni a kezelőt, de egy agresszív férfihez kapcsol a rendszer
(feltehetőleg egy gépkocsivezetőhöz). Rákérdeztem, hogy mitől lett a
3600 HUFból 3800HUF, mivel a weboldalon ez az összeg szerepel. Az
UtasBarát(?) vezető visszakérdezett, hogy Csepel mely részére kértem a
kocsit, és referenciapontként a víztornyot jelölte meg. Mivel attól
délebbre lakom, közölte, hogy az már peremkerületnek számít...
Ehhez képest, ha 12 órával az indulás előtt rendelek autót, akkor
3300HUF lenne a fuvardíj... Szóval no comment.

A magam részéről, még egy km-t sem tettem meg a UtasBarát(?)-Taxival,
de nem is kívánkozom velük utazni. Sajnos későn találtam meg az alábbi cikket.

Frissítve 14:25 Már meg is kapta naiv ügyfél a választ a cégtől telefonon illetve emailben is:

A kálváriám nem ért véget... Amit elküldtem levelet, azt a Barát-Taxi-nak is elküldtem. Úgy fair, ha az ő válaszukat is eljuttatom Nektek. Rakjátok ki légyszíves. Hozzátartozik az ügyhöz, hogy a kapott válasz után felhívtam újra a központi számot, melyet meglepetésemre az ügyvezető vett fel. Kettő pillanat alatt éreztette velem, hogy egy köcsög vagyok, aki "szaros kétszáz forinton vitatkozik". Teljesen lekezelő volt a stílusa, meg sem hallgatott. A lényeget nem szűrte le sajnos: nem tájékoztat a weboldaluk teljeskörűen. Mikor rákérdeztem, illetve megemlítettem, hogy esetleg a Fogyasztóvédelemnél járjunk utána a dolognak, akkor szakadt el a cérna a túloldalon sajnos... Remélem az enyém volt az utolsó negatív tapasztalat.
A történet úgy ért véget a részemről, hogy a megrendelésemet visszamondtam.


---------- Forwarded message ----------
From: Barat-Taxi <barattaxi@barattaxi.hu>
Date: 2009/10/6
Subject: Re: panaszlevel

Tisztelt Uram!
 
Önnek teljesen igaza van! Megbízhatatlanok, udvariatlanok, koszosak és büdösek is vagyunk!
 
Ennek ellenére intézkedtem, hogy a 21. kerület is szerepeljen a peremkerületek között.
 
Még szerencse, hogy rátalált az Ön által idézett blogra!
 
Sajnálom, hogy a homár blogja alá már nem ment, vagy a többi más fórumokon szereplő hozzászólásokat nem olvasta el. Talán más lenne a véleménye.
 
Megértem, hogy nem kíván ezek után velünk utazni, ( így legalább nem tudunk kárt okozni Önnek ) rendelése törléséről intézkedtem.
 
Köszönjük építőjellegű panaszát!
 
Jó utat és kellemes időtöltést kívánok társaságunk nevében!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.10.07. 00:25:18

Elolvastam. Szarjon a cég sünt, meg keresztbe egy zónataxis kocsit... Szarrágó brigád.

csikóhalacska 2009.10.07. 00:39:06

3. :-) Lehet, hogy fáradt vagyok, de végül kifizette a kocsiban kért összeget?

golyo73 · http://www.799.hu 2009.10.07. 01:46:52

Látom elég perverz vagy..., zónát próbáltad e már? :)

Megdobbent 2009.10.07. 02:37:50

Van 2-3 tarsasag, akik tiz evek ota nyomjak, akcioznak, nembasznak at, van etikai bizottsaguk, stb... Minek ez a sok masik szar, plane minek veluk probalkozni?

(ehehe, mondom en okosan, amikor 4-5 eve valami parszaz forintert un. expo taxiba ultem, egy 1200-es lada volt, furnerlemezzel elositett anyosulessel, szetrezgo ajtokkal, viccmeselo soforrel)

kispista2 2009.10.07. 02:41:24

Más cég is elvisz 4 e ft-ért.
Csepelről meg taxiórával sem kerül többe az akciós ajánlatoknál a régi cégeknél

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.10.07. 07:25:17

Én a Zóna Taxival jártam úgy, hogy kirakta az idős szüleimet a szállodájuktól 100 méterre, hogy onnan húzzák a 20 kilós kofferjüket...
Nem tettem panaszt, mert úgyis csak bűntudatosan bólogatnak, hogy "hát de sajnáljuk", aztán amikor elmegyek, a hátam mögött kiröhögnek és megy minden tovább.

buksikutya 2009.10.07. 07:37:31

arat dragit? az eleg csunya!

vagy "arat emel", vagy "szolgaltatast dragit".

tudjunk mar magyarul!

Biyb 2009.10.07. 07:54:10

Van ilyen, hogy Barát Taxi?

Soha életemben nem hallottam róla, pedig elég régóta igénybe veszem a taxi társaságok szolgáltatását és modthatom, hogy majdnem napi szinten.

Kocsiban soha nem lehet visszafuvart rendelni. Bra-ha-ha-ha

KáposztaMedve 2009.10.07. 07:56:05

Most akkor ezek csak a barátaikat vagy csak szerzeteseket szállítanak? Mert eddig úgy tűnik hétköznapi embereket nem igazán sikerül...

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.10.07. 08:00:52

@buksikutya: "tudjunk mar magyarul!"
Ékezetek nélkül? :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.10.07. 08:21:24

Engem a sógor taxi bárhova elvisz. Pénzbe se kerül, csak szépen kell kérni.

ghck 2009.10.07. 08:36:49

@ReWriter: Biztosan külföldről / nem magyar billentyűzettel..

Nacsa Olcsi 2009.10.07. 08:56:01

Én már évek óta utazom a barát taxival, szerintem korrekt cég.
Nekem Újpest-Reptér oda-vissza 6000Ft.(borravalóval) azaz 3000/út.
Szerintem ez korrekt ár, nem nagyon tudok társaságot aki olcsóbban kivinne a reptérre.
Mindig pontosak és kedvesek.
S tényleg meg lehet a visza kártyát váltani a taxiban előre....

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.10.07. 09:00:12

Valahogy ettől a bejegyzéstől sem dőlt bennem össze a világ...

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.07. 09:00:12

BARÁTságos. Árat drágít pedig igenis van.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.07. 09:01:17

Höhö. A "Földön" vagy a "földön" "válasszon bennünket" akar ez lenni?

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.10.07. 09:10:11

Ilyen barátom inkább ne legyen. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.10.07. 09:10:50

@Sün‼: Nem gyík az, hanem bél, amiben utazni szoktál. A gyomortól indul, és az ánusznál végződik.

bandiba 2009.10.07. 10:25:34

Egyszer nekünk is volt "szerencsénk" a Barát Taxival utazni a reptérre és vissza. Vagyis vissza már nem sikerült...
Megrendeltem net-en keresztül a taxit, időben ott is volt. Egy szakadt, széteső kombi Opel Astrával jöttek, minden kátyunál recsegett, nyekergett, így némileg szlalomozva úgy 50-es átlaggal mentünk (mindez hajnali 4-kor, tök üres utakon). Ok, kiértünk. Utána nagy hibát követtem el: megrendeltem visszafelé, 1000Ft-ot kellet előlegnek fizetni. Hazafelé késett kicsit a gép, de a csomagok annál többet, így elég későn jutottunk ki. Taxi sehol, hívom őket, hogy hol vannak. Diszpécser mondja, hogy már elment! Mi??? Mi az hogy elment??? Válasz: ők már hívtak adott időben, de ki voltam kapcsolva. Mondom épp még a levegőben voltunk, de ez talán sejthető lehetne, vagy meg lehetett volna nézni a landolás időpontját a neten. Válasz: ők hívtak, ennyi. És ne ordítsak velük... Mondom, akkor küldjön másik taxit. Hát azt kb. csak 1(!!!) óra múlva tud. Na akkor elgurult a gyógyszerem, elküldtem "ide-oda", és hogy mire költse az ezresemet. Beültünk a ZónaTaxiba, ahol ugyan többért, de szolgáltatást kaptunk...

bl4ze 2009.10.07. 10:32:42

ez egy tróger banda kérem... már nekünk is volt "szerencsénk" hozzájuk. lásd korábbi Homár poszt. vissza mi sem tudtunk jönni a reptérről - csak üvöltözés volt a válasz tőlük, nem ám bocsánatkérés. miért van ezeknek még engedélyük ? szánalmas gittegylet :(

punpa 2009.10.07. 11:13:48

A belinkelt fórumba beírták, hogy fehér rendszámmal taxiznak. Ha így van, akkor könnyű olcsó tarifát (és sz@r szolgáltatást) ajánlani...

ámbátor 2009.10.07. 11:14:45

Nem hogy Csepel déli részéről az M0-n egy macskaugrás a reptér. Már mér pont ott kéne peremkerületi felárat fizetni? Minél délebb, annál közelebb. Vagy nem?

Píter 2009.10.07. 11:50:22

Tényleg nagyon "baráti" ez a taxitársaság, mert miután megrendeltük x nappal indulás előtt a taxit és vissza is igazolták, erre vasárnap reggel 6-kor a taxi sehol nem volt!! Miután felhívtuk őket közölte a diszpécser, hogy biztos elkeveredett a rendelés. Marha jó volt reggel kapkodva taxiért telefonálgatni. Úgy látszik ebben az esetben áll az olcsó húsnak híg a leve...

buksikutya 2009.10.07. 11:58:28

@ReWriter: ez a valasz meltatlan hozzad.

Hozzá Szóló 2009.10.07. 14:45:23

@Panni CsP: Ezzel nem is lehet mit csinálni. Kiírod a netre, aztán majd csak lesz valami eredmény. Persze leginkább semmi.

Neocon 2009.10.07. 14:56:31

Nagypofaju banda ez a Barat taxi. En is eltanacsolom az ismerosoket toluk.

kispista2 2009.10.07. 15:26:20

Ennek a cégnek a vezetője egy volt hiéna! Mégis mire számítottatok?

Suttyó adócsaló szar banda!

"Tisztelt Bántelki ÚR!

ÚGY KÖNNYŰ, HOGY LASSAN EGY TAXIRENDSZÁMOS AUTÓ SINCS A BARÁT TAXI KÖTELÉKÉBEN, CSAK FEHÉR RENDSZÁMOS AUTÓK FELMATRICÁZVA BARÁTTAXINAK. ROHANGÁLNAK EGÉSZ NAP A REPTÉRRE ODA-VISSZA!"

kispista2 2009.10.07. 15:31:45

A taxi 2000 is elvisz 3800 ft-ért, és nem kell megrendelni fél évvel korábban.

TH 2009.10.07. 16:57:36

én évekkel ezelőtt 1x kíséreltem meg utazni velük...felhívtam őket dél körül, hogy du. 4-re szeretnék autót kérni...
mire a nő, beleüvöltött a telefonba: "nálunk csak előrendeléssel lehet taxit kérni!"...kérdeztem, hogy "ez most nem előrendelés akkor?" Beleüvöltött egy "nem"-et, és rámrakta a telefont. azóta nem próbálkoztam velük. :)

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.10.07. 18:50:04

"Sajnálom, hogy a homár blogja alá már nem ment, vagy a többi más fórumokon szereplő hozzászólásokat nem olvasta el. Talán más lenne a véleménye."

A homár blogja alá már nem ment? ALÁ? Hova? Hogyan?

Seggfej banda, így válaszolni egy reklamáló levélre... Balatonfüredi illetőségű-e?

Lord Lucika 2009.10.07. 21:55:13

@morrisal_: az alámenéssel sztem a minőségre akart "baráti" megjegyzést tenni...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.10.08. 10:49:57

Szerintem tök jópofa válaszlevél! :)
Van benne önirónia, ez tetszik.

@bandiba: Városban 50-nel szabad menni, ezt tudod?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.10.08. 16:12:59

a barát taxival kapcsolatban azért még feltenné a habot a tortára, hogy a mai napig még mindig 2800as általános transzfert hirdet a kocsijaikon lévő kb 40 centiméteres betűvel írt reklám! na ez is megérne egy misét a honlappal összevetve! fogyasztó tudatos megtévesztése etc...

Barat-Taxi 2009.10.13. 15:20:49

Üdvözlök MINDENKIT! Bántelki Lajos vagyok, a BARÁT-TAXI ügyvezetője. Egy ügyfelünk hívta fel a figyelmem az itt megjelent - társaságunkat negatív színben feltüntető - " cikkre " és néhány kommentre. Kérem, engedjék meg, hogy néhány szóban reagáljak az itt " elhangzottakra " Igen, beismerem, hibát követtünk el, hogy honlapunkon nem szerepeltettük, miszerint a 21. kerület (a víztoronytól a reptérhez távolabb eső része ) peremkerületi résznek számít.

Társaságunk számára rendkívül fontos a korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatás, továbbá a pontos és megbízható szolgáltatás! Ezért, hibánkért, őszintén bocsánatot kérek! Természetesen, reklamálónak megvannak az adatai és ha ( él ajánlatommal ) személyesen megkeres bennünket - arról a telefonszámról amit megrendeléskor bediktált - a következő utazásakor kárpótlásul oda – vissza ( Reptéri transzfer esetén ) 50% kedvezményben részesítjük. Ezen kedvezményt, Ő általa bármely kedves ismerőse igénybe veheti. Természetesen, a hiány pótlásáról intézkedtem.

A kommentekkel kapcsolatban lentebb még szólnék néhány szót!

Köszönöm!

Bántelki Lajos
ügyvezető

TH 2009.10.13. 15:33:59

@Barat-Taxi: Kedves Lajos! Az alapvető probléma nem ez a kis tévedés, hanem a telefonos ügyintézők modora.
Fentebb írtam, hogy pár éve milyen stílusban csapták rám a telefont pusztán azért, mert aznapra szerettem volna taxit rendelni (komoly bűn volt, elismerem, azóta sem követtem el ezt a hibát). Elsősorban ezen kellene javítani...szerintem.

TH 2009.10.13. 15:36:25

@Barat-Taxi: Viszont ez a mondat annyira igaz, hogy talán mottójuk lehetne: "Megbízhatatlanok, udvariatlanok, koszosak és büdösek is vagyunk!"

Barat-Taxi 2009.10.13. 16:30:07

csikóhalacska 2009.10.07. 00:39:06

3. :-) Lehet, hogy fáradt vagyok, de végül kifizette a kocsiban kért összeget?
arat dragit? az eleg csunya! vagy "arat emel", vagy "szolgaltatast dragit". tudjunk mar magyarul!

Társaságunknál - egyedüliként - sms visszaigazolási rendszer működik. Minden megrendelést utazás előtti napon sms-ben visszaigazolunk és a visszagazolással egyidőben taxis kollégáink megkapják ( rendelés formájában ) utasunknak is kiküldött visszaigazolást. Ebben szerepel az utazás dátuma, időpontja és a viteldíj összege. Kollégánk ezen összegtől nem térhet el, az azonnali eltávolítással járna cégünktől.

buksikutya 2009.10.07. 07:37:31

A Barát-Taxinál immár 2 éve " szerepelek " Áremelést ( ez dő alatt ) nem hajtottunk végre!
Alacsony REPTÉRI TRANSZFER árainkkal, folyamatos akciónkkal és minden tekintetben utasbarát szolgáltatásunkkal, azon kedves utasainknak is segíteni kívánunk, akik anyagi helyzetük révén nem, vagy csak igen ritkán, vehetnek igénybe TAXI szolgáltatást! Kérem, tekintsék meg jelenlegi árainkat...

Köszönöm!

bandiba 2009.10.07. 10:25:34

Egyszer nekünk is volt "szerencsénk" a Barát Taxival utazni a reptérre és vissza. Vagyis vissza már nem sikerült... Megrendeltem net-en keresztül a taxit, időben ott is volt. Egy szakadt, széteső kombi Opel Astrával jöttek, minden kátyunál recsegett, nyekergett, így némileg szlalomozva úgy 50-es átlaggal mentünk (mindez hajnali 4-kor, tök üres utakon). Ok, kiértünk. Utána nagy hibát követtem el: megrendeltem visszafelé, 1000Ft-ot kellet előlegnek fizetni. Hazafelé késett kicsit a gép, de a csomagok annál többet, így elég későn jutottunk ki. Taxi sehol, hívom őket, hogy hol vannak. Diszpécser mondja, hogy már elment! Mi??? Mi az hogy elment??? Válasz: ők már hívtak adott időben, de ki voltam kapcsolva. Mondom épp még a levegőben voltunk, de ez talán sejthető lehetne, vagy meg lehetett volna nézni a landolás időpontját a neten. Válasz: ők hívtak, ennyi. És ne ordítsak velük... Mondom, akkor küldjön másik taxit. Hát azt kb. csak 1(!!!) óra múlva tud. Na akkor elgurult a gyógyszerem, elküldtem "ide-oda", és hogy mire költse az ezresemet. Beültünk a ZónaTaxiba, ahol ugyan többért, de szolgáltatást kaptunk...

Ez sem teljesen így történt! A reptérre utazás alkalmával a taxiban megrendelhető a visszaút. Ebben az esetben 1000 Ft előleget kérünk és MINDEN ESETBEN elmondjuk, hogy a gép leszállásától számított 40 percig várunk díjmentesen. Mi történt itt?? Ön megrendelte a visszautat, majd a gép leszállásától számított 40. perc elteltével csoportvezető kollégák megpróbálták felvenni Önnel a kapcsolatot. Ez azért fontos, mert ha kijöttek utasunkért a rokonok, ne üljünk tovább a reptéren várva, hogy mikor hív fel. Tehát, eltelt a 40 perc és a telefonja ki volt kapcsolva. Ebben az esetben, az első adandó alkalommal tovább kell küldenünk az autót. Az tehát, hogy a levegőben volt és akkor kerestük 1 kicsit komikusnak hangzik. Rendszerünk figyeli a gép leszállását! Mikor leszállt, értesítő sms-t küld, hogy 40 percet várunk díjmentesen és hogy ha megvannak a csomagjai, hívjon bennünket, mert várjuk. Köszönöm!

bl4ze 2009.10.07. 10:32:42

ez egy tróger banda kérem... már nekünk is volt "szerencsénk" hozzájuk. lásd korábbi Homár poszt. vissza mi sem tudtunk jönni a reptérről - csak üvöltözés volt a válasz tőlük, nem ám bocsánatkérés. miért van ezeknek még engedélyük ? szánalmas gittegylet :(

Sajnálom, hogy ez a véleménye, bízom benne, hogy más társaságnál jobban megtalálta a számítását. Annélkül, hogy tudnám a pontos történetet, szeretném sajnálatomat kifejezni azért, hogy kollégáim ilyen indulatot, csalódást okoztak és hoztak ki Önből. Sajnálom!

Köszönöm!

Píter 2009.10.07. 11:50:22

Tényleg nagyon "baráti" ez a taxitársaság, mert miután megrendeltük x nappal indulás előtt a taxit és vissza is igazolták, erre vasárnap reggel 6-kor a taxi sehol nem volt!! Miután felhívtuk őket közölte a diszpécser, hogy biztos elkeveredett a rendelés. Marha jó volt reggel kapkodva taxiért telefonálgatni. Úgy látszik ebben az esetben áll az olcsó húsnak híg a leve...

Szíves elnézést kérek mindenkitől, de erre azt kell mondanom, hogy nálunk nem lehetséges! A visszaigazolással egy időben taxis kollégáink megkapják utasunk megrendelését. Tehát, nem keveredhet el!! Kizárt! Olyan van, hogy annyira sok a megrendelésünk, hogy azokat 1 másik taxi társasággal végeztetjük el. Ebben az esetben, utasunknak a viteldíj különbözetet ( még a repülőtéren ) minden esetben visszafizetjük!

Köszönöm!

RosszQtya 2009.10.08. 16:12:59

a barát taxival kapcsolatban azért még feltenné a habot a tortára, hogy a mai napig még mindig 2800as általános transzfert hirdet a kocsijaikon lévő kb 40 centiméteres betűvel írt reklám! na ez is megérne egy misét a honlappal összevetve! fogyasztó tudatos megtévesztése etc...

Kedves kolléga! Természetesen igazad van, a matricák eltávolításáról és új, nagyobb kedvezményt adó matrica kihelyezéséről intézkedtünk. Köszönöm!

Bízom benne, hogy válaszaim kielégítőek voltak. Tudom, hogy más cégvezető nem tenné meg és még nem volt rá precedens, hogy megtette volna azt, hogy 1 fórumon olyan emberek negatív hozzászólásaira válaszoljon, aki ( k ) nick névvel szerepel ( nek ).

Kérek szépen mindenkit, hogy mielőtt hitelt adna az itt, vagy más fórumokon elhangzottaknak, leírtaknak, nézzen utána, tapasztaljon személyesen!

Gyakorló taxisként minden kedves utasunknak azt ajánlom, hogy ha nem bíznak a Barát - Taxiban, rendeljenek 10-15 perccel korábbi időpontra bennünket! Ha nem vagyunk ott, akkor bármely taxitársaság 5,8 percen belül a címen van. Ebben az esetben, utasunk teljes viteldíját ( nem csak a különbözetet ) megfizetjük amikor a reptérre kiért.
Természetesen, ebben nem szabad reménykedni, mert mi mindig OTT VAGYUNK!

Elnézést a hosszú magyarázkodásért! Természetesen, a direkt sértő, esetenként megalázó hozzászólásokra nem reagáltam. Köszönöm a figyelmet! Bántelki Lajos ( 06-20-529-8000 ) Ügyvezető

Barat-Taxi 2009.10.13. 16:32:30

Köszönöm szépen a hozzászólást! Pont ezért vezettük be, hogy minden a telefonkezelőkkel történő beszélgetés hangrögzítésre kerül. Természetesen, minőségbiztosítási okokból.

Köszönöm!

Barat-Taxi 2009.10.13. 16:35:43

Hmmm! Amíg úgy zajlik 1 beszélgetés, hogy tiszteletben tartjuk egymást, minden további nélkül válaszolok. De, amikor már dirrekt ármegy sértegetésbe, ahelyett, hogy kollégáim nevében is kikérjem ezt csak annyit mondok:
Köszönöm a véleményt!

TH 2009.10.13. 16:37:16

@Barat-Taxi: "Kérek szépen mindenkit, hogy mielőtt hitelt adna az itt, vagy más fórumokon elhangzottaknak, leírtaknak, nézzen utána, tapasztaljon személyesen!"

Én személyes tapasztalatból nem próbálkozom többet önökkel. :)

"Tudom, hogy más cégvezető nem tenné meg és még nem volt rá precedens, hogy megtette volna azt, hogy 1 fórumon olyan emberek negatív hozzászólásaira válaszoljon, aki ( k ) nick névvel szerepel ( nek )."
Ez tévedés, nem te/ön (vagy) az első.

Barat-Taxi 2009.10.13. 16:37:41

Elnézést kérek, de mostmár mennem kell. Köszönöm a hozzászólásokat! Tisztelettel,

Bántelki Lajos

Barat-Taxi 2009.10.13. 16:39:52

@TH: Nem?! Tehát nem taxis oldalon, hanem bármilyen más fórumon a cégét negatív színben feltüntető hozzászólásokhoz más cégvezető válaszolt? Hmmm...

Kiváncsian várom, hogy hol. Lehet, hogy tévedek, de azért, elolvasnám.

TH 2009.10.13. 16:43:41

@Barat-Taxi: tessék visszaolvasni a homárt. Nem taxis oldalon, hanem itt. Persze nem taxis cégről van szó, ezt elismerem, de ezt senki nem mondta. Hadd ne keressek konkrét példákat

ZoLTaN76 2009.10.18. 11:51:53

@Barat-Taxi: "Társaságunk számára rendkívül fontos a korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatás, továbbá a pontos és megbízható szolgáltatás!"

Mint post küldő, érintett és megszólított itt reagálnék, ha már Ön itt tett ajánlatot a kárpótlásra.

Először is azt gondolom, hogy a frissítésben megírt, általam tapasztalt paraszt hangnem miatt továbbra sincs Önökben lelkiismeret furdalás, ami azért inkább elszomorít.
Másodszor, már a telefonban jeleztem, hogy nem a "szaros" kétszáz forinton van a hangsúly, hanem az elveken, és a félrevezetésen.
Harmadszor, a személyes telefonos beszélgetésünk alkalmával ígéretet tett a megrendelésem törlésére, ennek ellenére az "indulás" előtt 24 órával megkaptam a visszaigazoló SMSt. Nem okozott fejfájást, felhívtam a központi számot, töröltettem, és 5 perc múlva megkaptam a törlés megerősítését.
Negyedszer, azt gondolom, hogy bár kecsegtető az Ön által beígért kedvezmény, amelyet akár át is ruházhatok, de szerintem Ön sem gondolja komolyan, hogy bármelyik fél (akár Önök akár én) jó szájízzel tudna meglenni egymással és utazni. Ezért a felajánlott kedvezményről ezúton lemondok.
Ötödször pedig a stílussal az a baj, hogy itt nyájaskodó és megalázkodó, csak sajnos a telefonban nem ezt tapasztaltam.
Hatodszor avagy végezetül szeretném lezárni a dolgot úgy, hogy ez a "házasság" nem jött létre, és nem is fog.

További szépeket és jókat!

Barat-Taxi 2009.10.18. 18:38:13

@ZoLTaN76: Kedves Zoltán!
Örülök, hogy tudunk beszélni. Tehát:

Én, mi, nem alázkodunk meg sem Ön, sem más előtt. Azt gondolom, hogy valakivel összetéveszt! Sajnálom, hogy ha az udvariasságot és a vele keveredő megbánást Ön úgy reagálja le, hogy megalázkodunk!

Mint azt már említettem, a rendeléseket utazás előtti napon visszaigazoljuk. Ha jól emlékszem, Ön 2 nappal utazása előtt keresett meg bennünket. Ezért, azonnal nem tudtuk azt törölni. Másnap, amit megkapott visszaigazolásként, abban benne volt az alábbi mondat: ( Lemondva ) Biztosan elkerülte a figyelmét.

Hibáztunk és ezt megpróbáltam " jóvá tenni ". Nem sikerült, nem kellett Önnek, tudomásul vettem, töröltem a telefonszámáról a kedvezményt. De még 1!

Ezen cikk megjelenése után a google keresője a Barát-Taxit első helyen hozta kb 1 hétig. Nem tudom, hogy ennek hatására, vagy más miatt, rendkívül magas látogattottságot mértünk oldalainkon. Természetesen, ezzel egyidőben rendeléseink száma is megugrott. Bízom benne, azon utasaink akik elolvasták az Ön sérelmét " amit egyébként jogosnak tartok " meggyőződhettek arról, hogy ha nem is vagyunk tökéletesek, de minden erőnkkel, tudásunkkal törekszünk rá!
Erre mondom én azt, hogy a negatív reklám is reklám. Bár, nem örülök ennek, de szíve joga a sérelmét szóvá tenni.

Tisztelettel,

Bántelki Lajos

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.10.21. 08:07:11

@Barat-Taxi: Elejétől gyanús volt, hogy médiahack....

ZoLTaN76 2009.10.24. 10:04:15

@mityu: Ha akarod, nagyon szívesen átküldöm a levelezéásünket...

hdnctrl 2010.02.22. 14:27:00

Árat márpedig csak emelni lehet, drágítani nem.

Az "olcsó árak" is egy idióta szókapcsolat, helyesen "alacsony árak" lenne.

A 200 Ft-ról meg csak annyit: én amúgyis szoktam adni borravalót a taxisoknak, hát akkor annyival kevesebbet adnék.
süti beállítások módosítása