Tékozló Homár

Az életére esküdött az ügyfélszolgálatos

2009.10.20. 01:16 | szily | 196 komment

A "drámai fogyasztói monológ" kategóriában komoly díjakra pályázhat Atis, akiről methetetlenül Latinovits Zoltán versmondása jutott eszünkbe, ahogy az elfúló suttogástól az üvöltésig játszik a húrokon, de a düh, az egyre fokozódik. Atis baja az, hogy két próbálkozásra sem érkezett meg az Amerikából feladott DVD, és amikor érdeklődni próbált utána, elhajtották. Nem kellett volna, Atisban eltört valami:

Kedves Magyar Posta /  Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője /
Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala / Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége / Homar Blog!

Magyarországon élek, azon belül Budapesten. Történt az, hogy az egyik
amerikai barátomat megkértem, hogy egy ottani boltból szerezze be
nekem a Narancsvidék című sorozat második évadját. Ez meg is történt,
és elérkezett a pillanat, hogy postára adja, azaz, hogy hazaküldje
nekem. Ide Budapestre, a világvárosba, azon belül pedig a második
kerületbe. Ezt nem lett volna szabad.

A feladás után 2 héttel már mocorogtam a bőrömben, hogy ugyan merre
kószál az én dvd-m, így hát berohantam a postára. Nem akármelyik
postára. A kerületünk illetékes postájára. Tudtam a feladás pontos
címét, dátumát, illetve a Chicagoban kitöltött vámpapír sorszámát, ami
mellesleg egy igen komoly kód. Így nézett ki: LC349568356US.

 Gondoltam ennyi épp elég némi információ beszerzéséhez. Felkerestem a
kerület postáját, ahol elmagyarázták, hogy nekik bizony semmi közük
nincs a 2. kerület ilyen küldeményeihez, érdeklődjek a Budai Kicserélő
üzemnél. Már ezt nehezen emésztettem meg, hogy nekem kell érdeklődnöm
egy küldemény után, és a posta vezetőjének tilos ilyen ügyben
telefonálnia, azaz szó szerint nem tehette meg. Mivel kedves volt a
Kolosy téren lévő postai kirendeltség vezetője, elkezdtem telefonálni.

 Kiderült, hogy sehol nem tudnak nekem felvilágosítást adni, mert nem
tudom a küldemény számát, de ne is haragudjak, mert nagyon sok dolguk
van, az illetékes már nincs bent, várjak türelemmel. A vámpapír
számával kitörölhetem a mindenki tudja mit.



Türelmes legyek 14 nap elteltével? Hát jó. Biztos, ami biztos
felhívtam a vámhivatalt, ahol szintén ezt mondták. Fogalmuk sincs,
hogy mit mondjanak. Elfogytak a lehetőségek. Senki nem tud segíteni. A
csomag 17 napja sehol.

 Ekkor feladtam, és biztos voltam abban, hogy valakinek (a Magyar
Posta mélyen tisztelt alkalmazottjai közül a kézbesítés napján) nem
volt kedve dolgozni, sem értesítőt írni, sem semmit, viszont volt
kedve megnézni otthon.

Eltelt még kb. 2 hét, amikor kaptam egy mailt Chicago-ból a következő üzenettel:

"Hello!

Kepzeld ma megkaptam a csomagod, visszakuldtek hozzam. Julius 29-ei
pecset van rajta a Vamhivataltol. Augusztus 25-ei datummal nem
kezbesitheto, es visszakuldtek, ok: Nem kereste. (Budai Kozponti
Kezbesito Posta)."

Majdnem felrobbantam, hogy a mélyen tisztelt Magyar Posta nagyon
kedves dolgozói szerint nem kerestem a küldeményemet sehol, így azt 1
hónap után visszaküldték. Lenyeltem. Elfogadtam, van ilyen, biztos
valakinek rossz napja volt. Kértem a barátom, hogy adja fel újra, és
most címezzük meg az anyukám nevére (akivel azonos a címünk), ez meg
is történt. Biztosra akartam menni.

Várok, várok, és boldogan várok, a mai napig. De már nem boldogan.

Szeptember 19-én szombaton adta fel nekem. (a postán megkérdezték: jé,
ott szombaton is dolgoznak?- erre mit mondjak?) A feladástól számított
10! Munkanap után ismét elkezdtem érdeklődni a következő helyeken:

2. kerületi postai hivatal

Budai Központi Kézbesítő Posta

Nemzetközi kicserélő üzem

És mindenhol azt a választ kaptam, hogy senki nem tud segíteni, nem
tudnak felvilágosítást adni, azt sem tudják hol lehet, ugyanakkor
sehol sincs, nem tudják megmondani azt a postai számot, amik ők adnak
a hazánkba beérkező küldeményeknek a követhetőség miatt, továbbá hogy
merészelek ilyet mondani, hogy az előző küldeményemet "nem kereste"
okkal ők visszaküldték, hogy ez hazugság, bizonyítsam eredeti
csomagolás dokumentummal. (hogyan mutassam be az eredeti csomagolást,
ha egyszer visszaküldték?- mondja el kérem valaki!)

Fél órás veszekedés után sem tudott senki segíteni az
ügyfélszolgálaton. Annyit sikerült megtudnom, hogy az
ügyfélszolgálatos hölgy az életére esküdözött, hogy az a postás bizony
megbízható, és biztos kivitte volna, ha lenne ilyen küldemény. Miután
majdnem kizavartak a postáról, szomorúan eljöttem. De ezen lépésemig
még vártam. Idáig. Tovább nem várok. Válaszokat várok.

Kérdéseim a nagyon mélyen tisztelt Magyar Posta felé:

Hogyan lehetséges az, hogy egy küldeményt kétszer adtak fel nekem, és
egyszer sem kaptam meg, sőt egyszer sem kaptam 1 értesítőt sem, ezen
kívül senki nem tudott semmiben sem segíteni, viszont NEM KERESTEM,
ezért visszaküldték.

Hogyan lehetséges az, hogy képtelenek vagyunk mi magyar lakosok nyomon
követni a küldeményünket, mert nem tudják Önök megmondani azt a
számot, amivel Önök utána tudnának nézni ,ellenben a külföldön a
küldeménynek adott sorszámot nem dolgozzák fel...?

Hogyan lehetséges az, hogy beérkezik egy küldemény az országba, és az
Önök elmondása alapján sehol sem vezetik, sehol sem tudnak utánanézni,
és érdeklődni? Ha egy levélbombát küldenének, és a beérkezéstől
számítva 8 nappal robbanna a Nemzeti Bankban, akkor is széttárnák a
kezüket, és nem tudnának utánanézni semminek? - most őszintén.

Hogyan lehetséges az, hogy az Önök alkalmazottjai képtelenek egy
értesítőt írni egy olyan küldeményről, amit tárolnak, hogy átvehessem?
Miért alkalmaznak ilyen dolgozókat?

Hogyan lehetséges az, hogy a postás nem tudta kézbesíteni, amikor
mindig van itthon valaki? - nem tévedés, MINDIG.

Hogyan lehetséges az, hogy lehazugoznak, amikor azt a tényt közlöm,
hogy a küldeményemet visszaküldték Chicagoba NEM KERESTEM okkal? Én
honnan a frászból tudnám, hogy a küldeményemet pont a Budai Központi
Kézbesítő Posta küldte vissza a feladónak, és pont NEM KERESTE okkal,
ha tényleg nem kutattam volna a csomagom után?

Hogy merészel egy ügyfélszolgálatos dolgozó azzal megnyugtatni, hogy
esküszik az életére, hogy a postásuk megbízható, és várjak türelemmel?
Milyen képesítéssel rendelkezik az ilyen alkalmazott, és milyen
vizsgái vannak, hogy panaszokat kezelhessen? Hogyan lehetséges az, hogy egy postai kirendeltség vezetőjének meg van tiltva, hogy az ügyfél panasza miatt telefonáljon ügyintézés céljából? Hogyan lehetséges az, hogy mélyen tisztelt Magyar Posta képtelen
elvégezni a feladatát, és kikézbesíteni a küldeményt. Kivel küldessem
haza magamnak? A Szegedi Konzervgyárral, vagy esetleg Pan Am-mel?

Elég volt, hogy a mélyen tisztelt Magyar Posta nem tud segíteni.
Követelem, hogy részletes tájékoztatást kapjak arról, hogyan
lehetséges ezek, amiket el kell szenvednem.

A Magyar Posta által okozott kellemetlenségek (folyamatos
telefonálgatás, futkározás, ideg, hazugnak nyilvánítás) miatt kérem,
szíveskedjenek részemre beszerezni egy amerikai kiadású Narancsvidék
2. évad című sorozat dvd-t, és ennek átvételéről e-mail-ben
értesíteni, ugyanis a csomag még mindig valahol kering, vagy áll, vagy
elveszett, vagy nem tudom. Július óta pedig hamarosan eltelik 5 hónap.
Nekem eddig az Önök szaktudása (malőrje) 5000 Ft felesleges
postaköltségembe került, és ebbe még nem számítottam bele a dvd árát,
amely vagy visszaérkezik NEM KERESTE ok megjelölésével, vagy nem.
Egyébként a dvd nem drága, kb. 3500 Ft, bár ezt csak azért írtam, ha
azzal lennék meggyanúsítva, hogy egy nagyon drága dolgot követelek
Önökön, így az igazán gusztustalan ezek után az lenne az Önök
részéről, ha ennek nem tennének eleget. Természetesen 13 e-mail
bizonyítja ezen tényeket, a küldött termék megjelölésével, de bevallom
igen kemény szavakat is tartalmaz a Posta felé.

Jelen levelemet megküldöm a címzésben szereplő összes hivatalnak,
továbbá a Homár Blognak, és közzéteszem a saját blogomban is. Minden
válaszadásukról értesíteni fogom a hivatalos szerveket, illetve a
Homar Blogot.

Türelmetlenül várom jelentkezésüket kedves mélyen tisztelt Magyar Posta!
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mogyoró007 2009.10.20. 09:18:10

@Lasombra: igazad van, hazudunk, mindenki hazudik. A magyar posta remek, profi, fenomenális!!!
Én kérek elnézést.

Dulifuliokoska 2009.10.20. 09:18:42

Basszus, nyugodtan vártam 2 hete pár cuccra az ebay-ről.
Most elkezdtem nyugtalankodni....

Herlock Sholmes 2009.10.20. 09:23:45

Na emberek, írja már le valaki egy csomag pontos útját az országba érkezéstől a címzettig.
Én speciel Hongkongból várok egy csomagot szeptember 29-e óta. A tracking szerint ezen a napon hagyta el Hongkongot.
Az eladótól már elég sokat vásároltam, minden rendben meg is jött.

SimiTomi 2009.10.20. 09:23:57

@andrewt: Gyanítom, ez lehet az első csomag, amit visszaküldött a mi postánk, ugye.

Judith_lol 2009.10.20. 09:26:12

FedEx.
Olyankor egyébként mi van, ha valaki éppen tetten éri a kedves postást, amint bedobja a cetlit, hogy "itt járt a csomag de nem voltál itt bazz úgyhogy gyere be ide meg ide" és ténylegesen nincs nála a csomag csak a cetli?
A magyar posta egyébként megérdemelne egy reality show-t.

xenuka 2009.10.20. 09:28:25

A posta azt felejti el, hogy létezésének az a célja, hogy leveleket, csomagokat szállítson az ügyfeleknek, gyorsan, pontosan, megbíthatóan, határidőre, nyomonkövethetően.

penelop 2009.10.20. 09:30:18

Két hete jött egy főpostás: Az ajánlott küldemény átvételét nem írtuk alá abban a bizonyos füzetben. Nem hát, mert csak úgy beszórta a postás az erkölcsi bizonyítványt.
De ezek szerint néha ellenőriznek is.

_belo_ 2009.10.20. 09:30:51

@Levéltetű:
Kedves Tetű :)

nem figyeltél eléggé az első hozzászólásomra..
nem dicsérem a postát és nem mondom azt, hogy régen nem voltak trehányak, de az elmúlt években pont azt csinálják amiért fizetjük őket.. minden megy a megfelelő módon.
én ezt évi több száz mintavételből tudom kijelenteni...

belo

huncut_kata 2009.10.20. 09:30:58

Azért nálunk is van elég sok posta, ami hétvégén is működik, úgyhogy ettől azért még nem kell elájulni.

helianthus 2009.10.20. 09:32:01

Én mindig megkapom a csomagjaimat.
Hogy mi a tikom?
Nem kapok csomagot sehonnan. :D

Félretéve a tréfát, azért azt meghallgattam volna, amikor az ügyfélszolis közli a Nem Boldog Ügyféllel=NBÜ, hogy Uram esküszöm az életemre, hogy a postás rendes, megbízható ember!!!! LOL

Mogyoró007 2009.10.20. 09:34:44

@Judith_lol: ez nálunk is gyakori. Épp ott álltunk a postaláda mellett, beszélgettünk egy szomszéddal, és látjuk hogy bedobja a csóka a "nem volt itt" átvevős cetlit. Egyből interjúra fogtuk, hogy helló, miért nem megy fel, vagy csönget? Nem tudott válaszolni, és a csomag nem volt nála. Más esetben nála volt és hebegve átadta. satöbbi.
Volt, hogy könyögörönöm kellett a postán, hogy a nekem címzett csomagot adják át. A probléma az volt, hogy a kiszállítási cím nem a lakhelyem. A küldemény meg nem ajánlott volt, így hosszas küzdelem után végre megkaptam. Kismillió sztorim van velük.

Secnir 2009.10.20. 09:35:41

ilyenkor úgy kell feladni a csomagot, hogy

Feladó:
FBI
N.Y. Anything str. 42.

tuti nem keveredik el. a gyökér postánál is néznek CSI-t meg NCIS-t. meg Muldert is ösmerik. Meg Scullyt is.

j311 2009.10.20. 09:38:57

Lúúúúúúúúúúúúúúúúúúzer posztoló.
EMS gyorsposta és elsőre megérkezik. Igaz, hogy egyből lett volna 5k HUF a postaköltség, de _követhető_ és 3-4 nap alatt ideér a világ másik feléről is. Szombaton és vasárnap is kézbesítik. csupa előny néhány ezresért, amit ha jól látok így is ráköltött a lúzer.

kispista2 2009.10.20. 09:39:19

Ősi román szokás filmért pénzt kiadni és a magyar postára bízni.

nácivadász tűsarkúban 2009.10.20. 09:47:16

azt tudja valaki, hogy amazontól lehet-e Mo-ra rendelni (amazon UK) ?

vape 2009.10.20. 09:49:30

@Bruno:
Aha, mert a nagy nyugati multik általában úgy viselkednek Mo-on, mint a kisangyal, lásd E-On és hasonlók.

Jönnek, olcsón felvásárolják a magyar vállalatot, beígérve mindenféle fejlesztéseket. Aztán árat emelnek, fixen kalkulált nyereséget és adómentességet alkudnak ki a magyar kormánnyal, és a nyereséget viszik haza az anyacégnek.
Az alkalmazottak nagyrésze meg úgyis ugyanaz marad, mint a privatizáció előtt. Tehát lopnak majd ugyanúgy, mint azelőtt.
Köszi, ettől okosabb megoldás kéne ide.

Mogyoró007 2009.10.20. 09:51:06

@vape: ez már egészen más tészta. Maradjunk a témánál, magyar posta, más posták.

Lasombra 2009.10.20. 09:51:42

@AnnaM: erre mégis mit írjak? kurva sokan küldenek / várnak csomagot kurva sok helyről, itt egy százas nagyságrendű hozzászólásból mondjuk ötven embernek van gondja, ami ki tudja mennyi idő alatt gyűlt nekik össze.
nálam ez simán belefér.

ja, és az emberek nem hazudnak. soha.

így oké? :)

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2009.10.20. 09:51:45

@Secnir:
helyesen:
FBI Headquarters in Washington, D.C.
Federal Bureau of Investigation
J. Edgar Hoover Building
935 Pennsylvania Avenue,
NW Washington, D.C. 20535-0001
:-D
egyébként meg: UPS & FedEx, a többi felejtős.
És a lényeg: mi fiatalok (1949 után születettek) nem vesszük észre, de valójában a MP, hasonlóan a testvér bűnszövetkezeteihez (MÁV, BKV) gyakorlatilag 1949 óta folytatja a gördülősztrájkját, amelyet kizárólag a munkaszüneti napokra függesztenek fel! :-D

Lasombra 2009.10.20. 09:52:51

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: attól függ mit. könyvet fix, hogy lehet, azt gyakran szoktam. és (hú, skandallum!) meg is szokott jönni időben sértetlenül.

Énbagoly 2009.10.20. 09:53:10

@Francescoli: Ez a gördülősztrájk duma tetszik. :)) És sajnos igaznak is tűnik. :))

nácivadász tűsarkúban 2009.10.20. 09:56:07

@Lasombra: igen, könyv kellene, de ilyen posztokat olvasva mindig elbizonytalanodok. de akkor belevágok :-)

Olly_verx 2009.10.20. 10:04:05

Kedves naiv ügyfél,

Szeretem, amikor agyonverik a postát, de eddig nem láttam olyan postai szolgáltatót, akivel ne lett volna bajunk, és a Magyar Posta tapasztalatom szerint nem sokkal rosszabb, mint bármely más szolgáltató, bár az igaz, hogy a csomagjaink borítása néha olyan, mintha a macska szájából húzták volna ki.
Lehet, hogy közben ez megváltozott, de nem hiszem:
Véleményem szerint mivel a csomagod Amerikából érkezik, automatikusan az Orcy téri postára kerül, ahol átmegy egy vámkezelési eljáráson (Ha az EU-ból adattad volna fel, akkor gondolom már nem olyan automatikus a dolog.) Itt a vámoltatásnál a vámosnak joga van felbontani a csomagot, és belenézni, nehogy az általad említett robbanó szerkezet legyen benne. Célszerű lenne itt érdeklődnöd a csomagod után. Elvileg innen ki kellene küldeniük egy papírt, hogy érdeklődj, csak lehet, hogy elfelejtették.

Olly_verx.

Deuce Bigalow 2009.10.20. 10:05:36

"A Magyar Posta által okozott kellemetlenségek (folyamatos
telefonálgatás, futkározás, ideg, hazugnak nyilvánítás) miatt kérem,
szíveskedjenek részemre beszerezni egy amerikai kiadású Narancsvidék
2. évad című sorozat dvd-t, és ennek átvételéről e-mail-ben
értesíteni,"
HIHIHHIIIIIIIII!! MUHAHHHAHHAAAAH!!! HUHHHUHHHHHÚÚÚÚÚHÚÚÚÚÚ! HEHHEHHHEEEEEEE! stb.
vicces fiú...
de hogy jön ide Latinovics?? na neeee!

Lasombra 2009.10.20. 10:06:32

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: hú, most már nagy teher nyomja a vállam, ha netán belebuksz, akkor sose mosom le magamról, hogy egy kicserélő üzemben válogatom a csomagokat. :)

annyit hozzátennék, hogy nem budapesti címre szoktam rendelni. hátha ez lehet a bibi, hogy a fővárosiak kezében van a postamaffia vagy ilyesmi. :)

Yasashi Tanuki 2009.10.20. 10:09:53

Én rendszeresen rendelek Hong Kongból kütyüket, kábeleket. Eddig még mindig megérkezett, pedig nem ajánlottként jön, ennek ellenére kapok róla értesitőt. A külföldivel mostanában mintha óvatosabban bánnak mostanában, talán a botrányok hatására.

A nem kereste jelzés akkor van, ha nem egyértelmű a cimzés, vagy a cimzett nem reagál az értesitőre.
A cimzés egész biztos egyértelmű volt azon az ominózus levélen? Az új kézbesitők néha haljamosak eltévedni, lehet, hogy egy másik levélládába kellene dobta az értesitőt.

torma99 2009.10.20. 10:11:30

Svájcból rendeltem már 1-2 dolgot és az a furcsa, hogy a sváci posta honlapján a kapott sorszám alapján olyan szinten végig tudtam követni a csomag útját, hogy a területi illetékes postára történt beérkezést is kiírta az oldal, hogy mikor történt, pont egy nappal a kikézbesítés előtt.
Már most ebből az következik, hogy valahol mégiscsak fel kell dolgozniuk a külföldi azonosítókat, mert különben hogy szolgáltatnának adatokat a svájci postának. Van egy olyan érzésem, hogy Budapesten egyszerűen nem akarnak dolgozni.
(Jah a svájci küldemény útja a következő volt: kis faluból Genf mellettről indult. Egy időpont, hogy mikor vették be a küldeményt, egy arról, hogy mikor helyezték a nemzetközi küldemények közé, és egy mikor jött érte az autó ~ez összesen 2 óra volt. Ezután bevitték Genfbe, ott ugyanez, majd elindították Ausztrián át teher autóval. Pontosan írták, mikor lépte át a határt, melyik depókon keresztül (2db). Ezután kaptam információt az osztrák-magyar határ átlépéséről, a vámkezelés eredményéről, hogy beszállították a győri postára a csomagot és onnan kísérlik meg a kikézbesítést... szóval valaminek mégis kell lennie.)
Jah üzenem a postásomnak, hogy miért nem dobja be a csekkes leveleket a ládikámba? A digit nem lehet onlány fizetni banki átutalásos módszert meg utálom!

Judith_lol 2009.10.20. 10:11:59

@AnnaM: Ne is mondd, anno az én bejegyzésem is megjelent a homáron, amiben a postát szidtam, mert sikertelen ember lévén pénzt adtam fel amerikába (mielőtt mindenki elkezd oltani, maga a pénz volt a lényeg, akkor jöttek ki az új ötszázasok és fém ötevenesek, limitált kiadásban és van egy ismerősőm aki ilyeneket gyűjt). Persze mondanom sem kell, csak a fém ötvenes érkezett meg ami rá volt ragasztva a postcardra.

facsipesz 2009.10.20. 10:12:13

ÓBAKKER!!

Pont ugyanezt játszom most én is ezzel a köcsög, semmirekellő, "államivállalat", léhűtők, naplopók és aktatologatók sikeres szimbiózisába tokosodott, ultramonopóliumot játszó, elavult, használhatatlan magyarpostával.

Ráadásul nekem "csak" Angliából kellett volna megérkeznie a csomagomnak. 2 hónapja várom. Brávó.

Nemhiába, ma Magyarországon a legnépszerűbbek a magánfutárok, mert a mi tuti postánk lehet, hogy olcsó, de szar is.

easydc71 2009.10.20. 10:14:47

CD-ROM -> ISO-fájl -> FTP szerver -> ISO-fájl -> CD-ROM

Mogyoró007 2009.10.20. 10:16:39

@facsipesz: hú, ne is mond. Londonból tesóm már többször kísérelt meg csomagot küldeni. Például édesanyámnak a szülinapi ajándékát, nem kis értékben. Mondanom sem kell, hogy sosem érkezett meg, vissza se ment. Sose lett meg. Ez évben már meg sem próbált küldeni semmit, inkább ő jött személyesen.

akikaztmondjákni 2009.10.20. 10:20:40

Én már várom mikor fog irni valaki a Postától,hogy neeeeem ilyen nincs,csak álmodta az egészet:)
A dolgozókat akik az ablakoknál melóznak,ne bántsátok,mert fingani nincs idejük.

Malachi 2009.10.20. 10:25:49

A poszt írót megértem, mindenki dühös, mikor először szembesül a posta hülyeségeivel. Aztán megtanulja, hogy az LC kódú küldemények levélnek számítanak és csak az országhatárig követik az ilyeneket, itthon már nem. A tanulság az, hogy - bár nem ez lenne a normális, mert nem TERMÉSZETES, hogy az ember cuccait ellopják/elkeverik/visszaküldik a postán bárhogy is erőlködik néhány nagyokos - szóval a tanulság az, hogy nem érdemes a csomagküldés költségén spórolni.

Fura egyébként, hogy nekem eddig csak az USA-ból küldött cuccaim tűntek el, ugyanakkor a keletről (Hong Kong, Kína) érkező több tízezres értékű csomagok is hiánytalanul megérkeztek. Biztosítás ide, vagy oda.

Galván_Tivadar 2009.10.20. 10:28:21

Javaslom a www.usps.com nyomkövető szolgáltatását az USA-ból érkező küldemények esetén. A magyar határig, vámhivatalig egész jó. Express Mail International szolgáltatás esetén az MPL fogja kiszállítani és ők a Magyar Postához képest meglepően gyorsak és pontosak, ha hozzájuk kerül akkor végig működik a nyomkövetés.

2009.10.20. 10:30:09

Ilyen jó sztorim nekem is van, memóriakártyákat adtam el(nem nepper vagyok, egy megdöglött telefon után maradtak rajtam) egy Tbányai embernek, postán küldtem, utánvéttel, hatezer huf. Várok, várok, a pénz csak nem jön. Bemegyek a postára, kb egy óra alatt kiderítik, hogy ja, hát a pénz megérkezett Pestre, de visszaküldték annak, aki kifizette. Kérdem, ezt most mégis hogy? Mondja, hát biztos a szelvényen a feladó rovatba a címzettet írtam, én hibám. Mondom érdekes, tételezzük fel hogy hülye vagyok, és valóban ezt tettem, de akkor hogy a francba jött fel a pénz Pestre, és ment aztán vissza Tbányára. Hát azt nem tudja, nem az ő híbájuk, keressem fel azt, akinek küldtem a csomagot, és hajtsam be. Ja, majd leutazok balhézni, megverni úgyse fogom, pénzt úgyse ad, a vonattal meg pont elment annyi, mint a zsetonom lett volna. Úgyhogyfél óra rinyálás után után otthagytam őket, bukó, ennyi. Ja, és persze ajánlva ment.

SINGLETON99 2009.10.20. 10:36:09

Szia, nem egyedi eset.
Velem kb 4 hete történt meg, hogy Pécsről vártam eg csomagot, tudtam mikor adták fel, mikor kellene megérkeznie, de semmit nem kaptam, pár nap múlva bedobtak egy értesítőt, mire menetem érte, közölték, hogy a csomagot már visszaküldték Pécsre.
A XII. kerületi kézbesítő arra lusta vlt, hogy időben bedobjon egy értesítőt, mire bedobta, a cucc visszament Pécsre. És ez a világ legjobb postája címet nyerte el.
De ahogy elnézetem a multkor a vezérigazgató asszonyt ( kisasszonyt ? )) kész röhej:)))

Brüki 2009.10.20. 10:36:25

@dede01: lehet hogy Mo ról kifelé működik, mert annak utána lehet nézni...
A nagyobb probléma a Mora érkező csomagokkal van...

Savafan 2009.10.20. 10:43:15

hasonlóan jártunk mi is. éppen lakásfelújítást csináltunk a tesómmal. szóltam külön a postásunknak, hogy rendeltünk fontos szerszámot a neten (Magyarországról) ami nagyon kellett, hogy tudjunk rendesen haladni, ne kelljen várnia az iparosoknak. azt is megírták a rendelésnél, hogy mikorra várható. még fel is hívtuk a kézbesítő figyelmét, hogy otthon leszünk, mert dolgozunk, csöngessen be a csomaggal. esküdözött, hogy így lesz. nem lett:((( nem csöngetett fel, nem dobott be értesítőt és a feladótól mailben kért feladóvevény alapján, bő 10 nap után sikerült megszereznünk a szerszámot. megrongált dobozban:(( így az iparosok elhajtottak, hogy amíg mi nem végzünk addig ők nem tudnak jönni, közben elvállaltak más melót és alig másfél hónapos csúszást okozott a hülye értetlen kézbesítő. és a postán úgy beszéltek velünk, mintha valami bűnt követtünk volna el és azt hangoztatták, hogy tutira hagyott értesítőt a kézbesítő.
azóta szinte semmit nem hagyok a postára. inkább kifizetem a csomagküldő céget, az legalább felhív ha nem talál az adott címen. és náluk lehet normálisan érdeklődni, nem gondolják, hogy alapból bajt akarok keverni:(

norbi2k 2009.10.20. 10:50:18

@bombalurina / nácivadász tűsarkúban: amazon.uk szállít magyarországra, de csak a boltok töredéke, mi nem számítunk még europának...
ebay-t próbáld, ott aki azt irja hogy ship to EU az biztos elküldi...

Volkov 2009.10.20. 10:51:57

Már nekem is voltak hasonló kalandjaim, és fontosabb esetekben ezért inkább futárcég.
Komolyabb külföldi partnerek egyébként alapból elvárják, hogy valamelyik nagy futárcéggel legyen küldve az anyag (a szállítólevél sorszám alapján a neten végig követhető a csomag - ezeket az adatokat jogvita esetén alapból elfogadják). A posta mint ilyen fel sem merül.
DE, vannak olyan dolgok amelyeket postán keresztül KELL elintézz (biróság, apeh, szabálysértés befizetés, önkori, stb.) - mert hivatalosan a postán keresztül szabályozzák pl. a kézhezvétel megtörténésének tényét, és az állami hivatalok a postát használják. Valamint akinek nagy küldeményforgalma van (amely kis értékű - főleg dokumentumok) az sem tudja a postát megkerülni, mert a futár nem biztos hogy belefér nekik.
Erre jön még most az is, hogy a piac liberalizálása ellen tüntetnek, mert attól félnek hogy sok dolgozó elveszíti a munkáját. Persze aki jól végzi a munkáját az az uj versenytársaknál el fog tudni helyezkedni, aki meg trehány az meg veszítse csak el.
Persze a személyzettel kapcsolatosan az embernek a lokális benyomásai erősebbek - pl. a VII. kerben mostanában a kézbesítőkkel és az ablaknál dolgozókkal eddig nem volt rossz tapasztalatom. De pl. a nemzetközi küldemények szintjén tragikus.

Levéltetű 2009.10.20. 10:54:55

@fttb:

Ezt mondtad: "szerintem nagyon nem életszerü, hogy itt minden második hozzászólónak eltünnek a csomagjai"

Virágnyelven azt mondod a többiekről, hogy hazudnak. Szerintem meg nem.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.20. 11:04:22

Szerintem futár. Ha sürgős van időgarantált küldemény is. Fedexel vannak tapasztalataim:sima elsőbbségivel 72 óra is volt már.
Amúgy meg tuti itthon is kölcsönözhető, vásárolható az említett cucc talán olcsóbb is. Az illegális úton megszerzett em gugye ingyenes... 3 nap alatt lent van az évad még lassú kapcsolattal is, nem hogy 2*2 hét alatt...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.20. 11:06:18

@Bukowszky: 20.000 alatt szabálysértés a DVD ellopása ,igy a helyi jegyző az illetékes
Képzelem milyen szemekkel nézne.ha...

Biyb 2009.10.20. 11:09:12

Rendszeresen rendelek USA-ból, Európa különböző országaiból, de még soha semmilyen problémám nem volt a MP-vel.

Az senkiben nem merült fel esetleg, hogy nem is a MP tehet a küldemények elveszéséről, rongálásáról, stb. ? Azért gondoljuk már végig, hogy milyen szállítási eszközzel érkeznek a küldemények Magyarországra.

Mogyoró007 2009.10.20. 11:12:26

@Biyb: hát persze. A belföldi küldeményekért ideutazik egy dél-afrikai postás, eltűnteti, majd visszautazik.

A küldöldről érkezők meg csak azért a magyar határig követhetők, mert a határon belül megintcsak jön a dél-afrikai, és radíroz fáradhatatlanul.

norbi2k 2009.10.20. 11:16:23

nekem az egész sztoriban a legszánalmasabb az hogy nem tudnak a csomagnak utánanézni... miért olyan kurva nagy kihivás a tracking code 2009-ben? németország, anglia, franciaország, dánia... mindenhol követheted a csomagod, csak nálunk nem és még a postai dolgozok sem tudják a belső rendszerükben, na ez a szomoru

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.20. 11:17:05

@shitgun: Azért ott nem a posta volt a hulye...
A posta csak szarul dógozott

Dwokfur 2009.10.20. 11:19:30

Amerikában van egy NetFlix nevű szolgáltatás. Internetes DVD kölcsönző. A havi díj aszerint van szabva, hogy egyszerre hány DVD lehet az illetőnél. Amint visszaküld egyet, kap cserébe egy másikat az általa összeállított listáról. A postázás erre rendszeresített praktikus csomagolással történik, amivel vissza lehet küldeni egy másik DVD-t is egyben. Az egy dolog, hogy így, ebben a formában életképtelen lenne itthon, mert minden második DVD "eltűnne". De odakint sohasem tartott két napnál tovább, hogy megérkezzen a csomag. A szolgáltatás tök olcsó.

Mikor lesz magyar NetFlix?

Üdv,
Dw.

Secnir 2009.10.20. 11:22:55

@Francescoli:
na ugye, van aki tudja a tutit...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.20. 11:23:54

@norbi2k: mi nem számítunk még europának...
Dehogynem!
Német aprohirdetésben "Restliches Europa" kategóriát kell választani
:((

Biyb 2009.10.20. 11:27:19

@AnnaM: határon belül is követhetőek, csak csupán fel kell emelni azt a telefonkagylót.

Meg ha feladsz egy regisztrált levelet és nem érkezik meg a címzetthez, akkor a MP-hez be tudsz adni egy tudakozványi kérelmet és az MP meg tudja keresni, hogy ki, mikor vette át vagy hova lett a küldeményed.

Pettyes Szfinx 2009.10.20. 11:29:43

@Bukowszky: Nekem is a DPD-nél nyúlták le egy csomagomat (fényképezőgép), méghozzá Németország területén a nyomkövetés szerint. A pénzt némi huza-vona után visszakaptam a feladó cégtől.

Biyb 2009.10.20. 11:30:11

@Olly_verx: Ez így igaz!
Távirat útján szoktak értesíteni.

Mogyoró007 2009.10.20. 11:31:59

@Biyb: igen, ez az elmélet...így "kellene" működnie.

Biyb 2009.10.20. 11:54:01

@AnnaM: Nekem a gyakorlatban is bevált.

theutat villám 2009.10.20. 11:56:47

Mi a pöcsért nem TNT-t vagy más futárt használtok??? Az 5000 Ft betakarta volna...

Dogdog 2009.10.20. 11:58:17

@fttb: Öreg, te nem vagy életszerű mert csak magadat látod!!!!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.10.20. 11:58:30

Látod, milyen hülye vagy, Atis nevű levélíró? Ha letöltötted volna az internetről -mint azt bárki más teszi, aki nem tudja kivárni a magyar megjelenést-, már meg is untad volna ezt az évadot, ehelyett átkódoltattad saját vérképedet a MaPostával, különös tekintettel a vércukorszintre. Kellett ez neked? :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.10.20. 12:00:17

@efes: De ha az illegális letöltés neked büdős, tenmagad is berendelhetted volna mondjuk, az amazonról... magadra vess.

Dogdog 2009.10.20. 12:00:22

@Biyb: Hát te se vagy éppen életszerű mert csak mondod a tutit de annak valóságtartalmáról .........sincs,már elnézést.

eternaldream 2009.10.20. 12:05:15

Nekem a franciákhoz ment vissza a levelem, hogy címzett ismeretlen... a vicc az volt, hogy feladás előtt küldek egy fényképet e-mailen, hogy megfelel-e a címzés. A francia kennelklub nézett egy nagyot, majd újraküldték és megérkezett:) Engem azzal nyugtattak, hogy örüljek, hogy legalább nem veszett el.
Ebből nem tanulva ajánlott-elsőbbségi levelet küldtem Szlovákiába, merthogy "így tudjuk nyomon követni". Na persze... 4 hét után is csak annyit tudtak mondani, hogy "valószínűleg elhagyta az országot"... én meg rágtam a körmöm, hogy megérkezett-e a nevezésem.
Írtam én is egy levelet, hogy mégis milyen ügyfélkezelés ez, egy ügyvédnő válaszolt kb 2 héttel később. A lényeg az volt, hogy ők mindent tökéletesen csináltak én vagyok a hülye.. azt hiszem tényleg az lehetek, ha ezek után mégegyszer őket választom...

Biyb 2009.10.20. 12:27:39

@Dogdog: Ne magadból indulj ki.

lacima 2009.10.20. 12:58:13

Nekem most jött meg a zagg.com-ról a fóliám. Azaz, a boríték felbontva és utólag celluxal leragasztva, benne a gyári csomag felbontva és a fólia nincs benne. :( 10-én hagyta el angliát a levél és ma ért ide hiányosan :(

Libelle · http://penzeszsak.blog.hu/ 2009.10.20. 13:16:40

Az Angliából érkező leveleink csak akkor érkeznek meg hozzánk, ha nem mi, hanem anyósomék a címzettek, pedig egy városban lakunk, csak másik utcában. Ki érti ezt?

Mr. X 2009.10.20. 13:27:54

Az lesz ám a jó poén, amikor 6-7 hónap után mégis megérkezik majd, és megkérheted az amerikai barátodat, hogy postázzon neked egy dvd lejátszót is, amivel le tudod játszani az amerikai régiókódos dvd-t :D

nyugalom, pár hónap és megjön az is

2009.10.20. 13:29:58

Ezt nem olvasom végig. De most tényleg vannak ilyen emberek, hogy képesek kétszer feladatni valamit amit le is tölthetne, vagy FTPn átküldhetné a barátja ? De most komolyan ? Ez még a XIV század amikor lovasfutárral vitték a híreket ?
Jó, persze a posta egy fostalicska, ez nem újdonság.
Posztolónk az elmúlt évtizedben csipkerózsika álmot aludt ????

2009.10.20. 13:32:18

amúgy postán vascsövek szoktak jönni mp3 feliratú borítékokban...

facsipesz 2009.10.20. 13:58:38

Bakker, nem szoktam a posztoló helyett saját magát védeni, de:

Kedves torrenthuszárok!

Ahelyett, hogy a posztolót anyázzátok azért, mert nem egy köcsög torrentező, (pedig bátran és egyszerűen lehetne az, és amiért nem az, ráadásul rögtön egy élhetetlen, szerencsétlen lúzer) hanem szépen megveszi, ami neki kell, talán helyettesítsétek már be a "dvd"-t egy bármilyen más, nálunk nem kapható termékkel, és úgy kezeljétek a sztorit, kedves downloaderkirály okoskatörpök.

Köszönöm.

atomic bomberman 2009.10.20. 14:02:24

fura nekem eddig mindig minden megérkezett... usából kanadából németországból és még magyarországról is.

szerintem -nagyon helyesen- megsemmisitették a narancsvidék dévédédet a kultúra és a civilizáció még megmaradt szilánkjainak védelmében

Levéltetű 2009.10.20. 14:04:17

BTW Magyarországon is beszerezhető (mondjuk lehet, hogy nem ugyanazok az extrák)

www.divido.hu/index.phtml?op=product&product_id=13820

Leeroy of SMV Design 2009.10.20. 14:23:38

@satho: Az ikszelésen mi múlik, hogy hová teszi? Ugyanúgy káosz lesz és lopni fognak, akárki kezében van a gyeplő. Ahogy loptak 98-2002 között is...

Mogyoró007 2009.10.20. 14:43:47

@facsipesz: na mondjuk ezen én is elkerekedett szemekkel néztem, miért olyan természetes mindenkinek, hogy ftp szerverekről filmet lopnak.

Leeroy of SMV Design 2009.10.20. 14:54:32

@Bruno: Ez nem politikai kérdés, hanem emberi. Nyilván az említett privatizáció elválasztaná a szart a májtól, ahogy szokás mondani, de ha az aktuálisan regnáló párttól elvonatkoztatunk, akkor is túl sok befolyásos nagyfejűnek nem áll érdekében, hogy a posta vagy más állami pénzszívattyú (pl. BKV, MÁV) ne kerüljön magánkézbe.

Leeroy of SMV Design 2009.10.20. 14:55:40

@Yann Le Pentrec: Akarom mondani: nem áll érdekében, hogy magánkézbe kerüljön.

HideousGenius (törölt) 2009.10.20. 15:07:59

Na, most jól megnyugtattatok... hogy lesz így karácsonyi ajándékküldés from Mo to USA és fordítva? El vagyok keseredve. Pedig kaptam volna valamit a drágámtól, de ha így elvész... mit csináljak?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.20. 15:22:12

@Olly_verx: Azért a piacgazdaságnak mondott korban, nehogymá' au ugyfél rohangáljon
BAnknál mér' egyszeru bármely fiokba bemenni és elintézni a dolgot
Postafiokban miért nem tud a főnok intézkedni?

Alapbol nemm az a gond , hogy elkeveredik valami, hanem a szemét ugyintézés és a hazudozás/hazugozás

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.20. 15:28:39

@lacima: Höhö
Az én sztorim, bár nem a MP a hibás:
vérnyomásmérő Üzbegisztánba + elemek,
értékbiztositással,merugye volt FÁK állam
Mi tunt el belöle? A plusz elem!
Vérnyomásmérőt megkapta, viszont azért volt + elem,mert nehezen kapni ott :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.20. 15:33:44

@Deuce Bigalow: ahogy az elfúló suttogástól az üvöltésig játszik a húrokon,"
Persze , mert LatinoviCS hires üvöltő húrpengető volt

Mikor jön Benkő Dániel sorozata má'?

óga 2009.10.20. 19:16:20

nemár. június óta várok egy csomagot UK-ból totál birka türelemmel.. persze volt egy kedélyes levélváltásunk a feladó céggel, miszerint visszakapták a csomagomat (szeptemberben!!!, és igen már az országból, igen bp-ről), de ne aggódjak ők megpróbálják újra. csak biszti ami biszti adjam meg a címet mégegyszer. jó. asszem most ül be a tény, hogy buktam nem kis összeget, mivel előre fizettem, meg a cuccot amit persze csak ez a cég forgalmaz (hótziher hogy nem veszem meg mégegyszer). de sebaj: megnyertem azt az összetéveszthetetlen savanyú ízt a számba, amit az ember csak ilyen különleges alkalmakkor érezhet.

i love MP.. tényleg köszi...

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2009.10.20. 22:06:34

Jaj istenem, olyan szar már a Homár. Had segítek kicsit te kis oktondi.
Először is USPS honlapot nézel, nem a postást baszogatod, mert úgysem tud segíteni olyan csomag ügyében amit nem az MP szolgáltatási körén belül adtak fel. Amúgy sem tudna segíteni, mert a szolgáltatás szar, viszont 72 Forint, nem tízezer.
Ha trackinelni szeretnél akkor TNT, FEDEX, DHL, UPS. Ha ők nem találják akkor panaszkodhadsz, de ha a postán vered a földhöz magad akkor nem jól jársz el.

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2009.10.20. 22:11:00

@horex:

Igazából elemet légi úton, nemzetközi járaton nem küldhetsz, ez veszélyes áru, ezért szanálhatták ki. Fel kell hívniuk rá a figyelmed, ezek szerint ezt nem tették meg, de ettől még nem mehet repülőgépen.
Fura ha ennyire keletre ennyire szigorúan ragaszkodnak a biztonsági szabályok betartásához, de bíztató.

Valószínűleg nem loptak meg.

óga 2009.10.21. 01:16:38

@óga: azt gondolom, hogy tökéletesen igazad van. így kell eljárnia egy tájékozott embernek, ha itthon kíván csomagot fogadni "nemithonról" (meg már amúgy is). dehát ha az ember nem elég gyakorlott, a MP kézenfekvő megoldásnak tűnik. tehát laikusként jogos sérelemnek érzem, hogy a MP olyan szolgáltatást vállal amiről ezekszerint tény, (szerinrted is egyértelmű) hogy nem teljesíti feltétlenül. ha hivatalosan beközölnék: van rá kb. 60% esély, hogy a csomagodat megkapod és 40%, hogy nem, naná, hogy a kutya sem élne a remek "olcsó" lehetőséggel...

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2009.10.21. 20:31:34

@óga:
No, a helyzet az hogy a hiba nem feltétlenül az MP fennhatóságán belül keletkezett. Tehát a USPS-nél adják fel, az MP onnantól vállalhat érte felelősséget hogy az ő szolgáltatási területére kerül a cucc. Onnantól az MP ügye, azt megelőzően meg nem. Tehát nem tudhat az MP utánanézni egy olyan csomagnak amit nem vele szállíttatnak. Még. Egy darabig. Érthetően magyarázok? Nekem nem tűnik annak de remélem azért értesz. Tehát a package/shipment tracking nem megy az MP-nek, főleg nem az idefelé jövő csomagok esetében, egyszerűen mert az MP ezt a szolgáltatást nem tudja, nem kínálja, nem nyújtja, de nem is fizetteti ki veled. Erre vannak a fent említett cégek, persze ott egy csomag feladásának ára a USPS/MP kombó árának öt-tízszerese. De meg is van az előnye.

A tájékozatlan embernek úgy kell eljárni hogy elolvassa a szabályzatot, az internetet, akár anyám gigáját is, tehát TÁJÉKOZÓDIK. Ezt kell tennie, ettől lesz később tájékozott. Ezután lehet menni az ILLETÉKES szolgáltatóhoz verni az asztalt.

Első mohikán 2009.10.21. 22:21:49

Én Hongkongból rendeltem nemrég logikai játékokat,de darabokban, nekem kellett összeszerelni.A csomagon (miután jó sok késéssel megérkezett) látszott,hogy kibontották,a játékok különböző (több száz) darabjait tartalmazó zacskók kibontva, néhány kipotyogva-összekeverve.Gondolom miután rájött a szarka, hogy esélye sincs összerakni feladta és hálaisten hiánytalanul megkaptam.
A DHL viszont nálunk baromi megbízható,a futár a második alkalomtól már a munkanapja végére sorol,mert tudja,hogy éjszaka dolgozom és hagy aludni kora délutánig.Utánvétnél meg is hálálom neki.
Szóval lehet így is, embere válogatja.

óga 2009.10.22. 09:55:44

@UnitedParcelService: (húdeelteltpárnap) jójó. ezek is olyan dolgok, amikre valóban egyetértően kell bólogatnom:
"A tájékozatlan embernek úgy kell eljárni hogy elolvassa a szabályzatot, az internetet, akár anyám gigáját is, tehát TÁJÉKOZÓDIK. Ezt kell tennie, ettől lesz később tájékozott. Ezután lehet menni az ILLETÉKES szolgáltatóhoz verni az asztalt."
csak abból indulok, hogy az eset kísértetiesen hasonlít az én dióhéjban vázoltamhoz. ezért is ütött szíven (fejbe).. mondjuk én nem a haveromtól rendeltem, és nem kérték ki a véleményemet a postázás módját illetően. persze meg sem fordult a fejemben, hogy bele kellene szólnom (na EZ nagyon TÁJÉKOZATLAN hiba. mármint az, hogy nem jutott eszembe..) szóval a posztolónál lehet, hogy jobb helyzetben is voltam: kaptam kódot amivel nézegethetem, hogy hol jár az én csomagocskám, de gondoltam nézegeti a fene, attól nem lesz gyorsabb, majd ideér. utólag viszont átnyálazva kijelenthetem, hogy a postai bermudaháromszög létezik: valójában rántotthús alakú, és európa közép-keleti részén található... de azt tényleg nem tudnám megállapítani, hogy ezt a MP okozza vagy csak azok a fura elektromágneses-viharok amik....:D

óga 2009.10.22. 10:18:44

még annyit, hogy számomra ezekben az esetekben- mert ügye a poszt mellet több kommentáló is kiöntötte a szívét:)- nem az esetenként döbbenetes, akár több hónapos csúszás az arcpirító. magam is szánalmasan nyugodtat várom a csomagom pár nappal ez elöttig. az zavar, hogy eltünnek a dolgok. ezen belül is az, hogy vannak ilyen veremek, maikbe a gyanútlan megelőlegezett bizalommal töltekezett emeberk belepttyannak. szerintem, nem szabadna léteznie egy ilyen (ezek szerint "nem is létező") életképtelen szolgáltatásnak, ami autómatikusan lép életbe, ha az ember nincs résen, és nem pattog azért, hogy sokkal több pénzért valaki el is végezze a feladatot.

anarch 2009.10.22. 10:39:46

UPS, tökjó, mert HongKong-ból három nap alatt megjött az PDA-ba az elem. Gondolom nem légi úton hozták :). Igaz, nem Magyarországra...

anarch 2009.10.22. 10:45:38

Kérdés: mit lenne akkor, ha a posta meg sem próbálná kiszállítani a cuccokat. Lenne egy-egy bázis ami rendesen nyitvatart (értsd: legalább este 10-ig, de legjobb ha non-stop) ahol át lehet venni / fel lehet adni a csomagküldeményeket. Ha megjön a depóba a cucc, akkor máris mehetne az sms a megadott telefonszámra hogy itt csomagod, gyere be érte. S ami még durvább: erre az sms-re ki is adnák a cuccod!!! Hülyén hangzik mi? Hogy a fenébe csinálták meg a svédek, nem tudom.

norbi2k 2009.10.22. 16:21:51

@anarch: mi lenne akkor ha nem kéne a vámra sem bemenned, csak kapnál egy levelet, amiben tájékoztatnak hogy csomagod van, ezen a csekken fizess be x összeget vámra és küldjük a csomagod. A csekket be fizeted online és pár nap mulva hozza a postás az amerikábol rendelt csomagod... hogy csinálták ezt a dánok? :) de még azt is megcsinálták a dánok hogy a messzi földről jött postai csomagom is tudom követni online, náluk vagy pl a USPS-nél... nahát :)
Szerencsére nem volt még problémám a magyar postával, ha rendelek valamit azt általában futárszolgálat hozza, ha pedig postán adták fel, akkor itthon már az MPL hozza ki...

norbi2k 2009.10.22. 16:28:16

280ezer? ezt jól elnézted...

emilygilmore 2014.02.22. 01:55:33

@Lasombra:

Az amerikai kiadvány egy dvd-vel többet tartalmaz, egy extra lemezzel. Ezért.

ThreeDaysGrace 2020.05.29. 01:51:02

@helianthus: Ilyenkor ha kiderül hogy mégse becsületes ember a postás akkor be lehet hajtani azt az életet amire felesküdött?
süti beállítások módosítása