Tékozló Homár

Ismét Prágában hagyta utasait az Orangeways

2009.10.27. 13:40 | ge | 127 komment

Az Orangeways úgy látszik megint biztosra ment. Mint tavaly nyáron, most is többszörösen eladta ugyanazokat helyeket, így újra póruljárt magyarokat hagyott  Prágában. Segíteni most sem segített senki, csak ugyanúgy beígérték a a jegy visszafizetésének árát, ami egy ilyen helyzetben pont lószart sem ér.

Az eset október 25-én vasárnap a reggeli 6:30-as Orangeways járattal történt meg. Kb. 20 embert hagytak Prágában; köztük majdnem minket is. Az előreváltott jegyünket; amin ülésszám is szerepelt, eladták még 2-szer. Ugyanazokra az ülésekre, több jegy is szólt. A legérdekesebb, hogy az utaskisérő hölgynél levő papíron nem szerepelt a nevünk. Csak az a név szerepelt, aki utoljára vette meg arra a helyre szóló jegyét az orangeways.hu oldalon. (Az odafele szóló úton minden rendben volt; ugyanannak a jegynek a Budapest->Prága iránya stimmelt.)

A személyzet közel közönyösen közölte a lent maradókkal, hogy ők nem tehetnek semmit; ők csak alkalmazottak. Az összes jótanács, amit adtak: "Menjenek be a budapesti irodánkba és visszakapják a jegyük árát." A válaszok ilyesmik voltak: "Hogyan menjünk be a budapesti irodába? Hisz Prágában hagynak bennünket!" - Mindez magyarul és angolul.
A buszon utána próbáltak hitetgetni minket, hogy utánanéznek, mi is történt és ki fogják javítani a hibát a foglalási rendszerben. Erre látom, hogy ez nem az első eset...
http://homar.blog.hu/2008/06/27/pragaban_hagyta_az_orangeways_pedig_volt_jegye#comments

Kicsit haragszok! Remélem az otthagyottak megteszik a megfelelő jogi lépéseket, hisz az Orangeways szerződést szegett!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rich.mond 2009.10.27. 14:51:55

Bazzeg, ti most tényleg a postírót fikázzátok? Én is jártam már hasonlóképpen -a mi esetünkben 5-6 embernek adták el kétszer a jegyét (egyik sem az én helyemre szólt, mások szívtak miatta). Aki magyarként Prágából hazajönne, az valszeg elsörözte az utolsó koronáit is, kijelentkezett a szállásról, és menne haza, magyarán nem poén egy ilyen helyzet.

ui: amúgy az Orangewayssel többnyire én is igen elégedett vagyok,de erre figyelhetnének.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.27. 14:52:05

... ezért kell utolsónak jegyet venni, s nem előre, mert eladják boldog-boldogtalannak.

Mondjuk nagyon szolíd lehetett az érintett 20 ember, jómagamból- és pár ismerősömből kiindulva vagy felborítjuk a buszt vagy addig nem megy sehová amíg fejenként 200eurót oda nem ad fájdalomdíjra plussz hazaútra kp. J

Marr 2009.10.27. 14:52:33

Én az ilyenektől borulok ki: "Ugyanazokra az ülésekre, több jegy is szólt."
Mi az a vessző ott? :(

betépett felhasználó 2009.10.27. 14:53:18

" Csak az a név szerepelt, aki utoljára vette meg arra a helyre szóló jegyét az orangeways.hu oldalon. "

en mindig mondtam,hogy elsőzni nem szabad...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.27. 14:53:23

@johnny66: Ők azóta elküldték a "homár orangeways"-t a 17634-re...

lessknownJFK 2009.10.27. 15:01:41

Nekem is kissé gynús a sztori. Épp mi is Prágában voltunk a hétvégén, eredetileg úgy volt, hogy Orangeways-szel jövünk-megyünk, csak közben derült ki, hogy lesz autó, de a jegyünk már megvolt. Személyesen én vásároltam meg ezeket, és habár nem vagyok benne már 100%-ig biztos, de szerintem csak egy járat volt aznap Magyarország felé Prágából, de az 15:30-kor indult Florenc pályaudvarról... Szóval énis a fake történet egy WizzAires tollából konspirációs teória pártjára állnék.

Balogh Ádám Software 2009.10.27. 15:02:22

"Elég gyakran kell megtennem a Budapest-Bécs-Budapest útvonalat hétvégenként. Ez az orangewaysnél 3000 Ft."

Mióta? Én 2x3900, azaz 7800 Ft-os árat ismerek.

Aldo · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.10.27. 15:03:06

de most komolyan ilyen hogy fordulhat elő? márminthogy technikailag, meg amúgy is?

Rich.mond 2009.10.27. 15:03:27

@lessknownJFK: Naponta két busz jön Prágából.Ellenőrizheted a honlapjukon.

Mondom, én is láttam már ilyet, én spec elhiszem, hogy megtörtént.

Silent Bob 2009.10.27. 15:05:21

@sambalabammbumbumm: Kb. nekem is ez jutott eszembe. Az biztos, hogy a sofőr + utaskísérő kapott volna fülest és a busz kerekei kiszúródtak volna.

Biyb 2009.10.27. 15:06:25

Ez milyen durva!

Én az ott maradt utasok helyében perelném őket.

Grossartigli (törölt) 2009.10.27. 15:07:16

Aha, nemzeti ünnepen Prágában sörözünk!
Ezért tartunk itt. A forradalom meg megint elmaradt.

óvodai nevelés 2009.10.27. 15:11:44

@Káposztakukac: Miért gondolod, hogy ha az Orangeways beteszi a büdös lábát a hazai közszolgáltatási piacra, akkor oda is szerez csili-vili buszokat? Egy jó cseh söröm van rá, hogy a legtöbb viszonylaton a mostani volánok lesznek az alvállalkozói, ugyanazokkal a sofőrökkel, buszokkal és mentalitással. A különbség csak az, hogy ezután egy újabb zsebbe jut a közlekedési közszolgáltatás finanszírozására szánt milliárdokból.

monticello (törölt) 2009.10.27. 15:12:24

volánt azé kell lecseléni mer a sofőrök 65%-ban zsebre utaztatnak. Van olyan vonal ahol stat szerint meg kéne szüntetni, pedig tele vannak a buszok.
Magáncég érdekes meg tudja oldani. Az ilyen otthagyásért meg bírságolni kéne kőkeményen, akkkor majd nem adnák el többször a helyet.

Biyb 2009.10.27. 15:13:14

Ezt ugyan olyan törvénnyel kellenne szabályozni, mint a légiközlekedésnél.

Szállás és ellátás biztosítása, 24 órán belüli hazaszállítás megoldása.

Érvényes a jegyed és még "lábtörlő" se vagy, és lazán ott hagynak egy idegen országban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.27. 15:16:21

@velkedravce: A Centrum-Volán Zrt-nél soha nem lesz sem zsebre utaztatás, sem zsebre büntetés. Ez kőbe van vésve, mint a hiánycél.

májgeriberi 2009.10.27. 15:22:25

hál istennek, még sosem voltam busszar utazni csak gyerek koromban.

Nincs az a pénz...

tudom, hogy helyesírásilag rossz de leszarom

S1lver 2009.10.27. 15:25:23

@Balogh Ádám Software: esetleg ha megtekintened a vilag nyolcadik csodajat, amit internetnek hivnak, azon belul is a webszolgaltatast ezen a cimen: www.orangeways.com

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.10.27. 15:25:26

Prágában söröt kell inni meg Becherovkát.
Nem narancsvolnalazni. Kedves cég!

pingvinszörny 2009.10.27. 15:39:12

Mi szerda reggel mentünk a 7 órai járattal Prágába, a jegyünk 19-20-as ülésre szült, aztán Pozsonyban felszállt egy nő, aki elénk ült le, bár a papírján neki is 20-as volt megjelölve, kísérő lány meg annyit tett, hogy flegmán megrántotta a vállát és azt mondta, hogy a szlovák internetes helyfoglaló rendszer nem ismeri a miénket, ezért fordulhat az elő és legyintett, hogy üljünk le.

Ez eddig oké, mert nem volt tele a busz, na de erről miért nem gondoskodnak?
Egyébként valóban kényelmes volt, viszonylag gyors és olcsó. Összességében meg voltunk elégedve.

Hazafelé viszont Student Agency-s busszal jöttünk, mint utóbb kiderült, a poggyász szolgáltatásért nem kellett volna fizetnünk, így adtunk egy kis borravalót a sofőrnek....

Egyébként a cseh lány sokkal kedvesebb és közvetlenebb volt, mint a magyar odafele.

Alikam 2009.10.27. 15:42:11

Én azt ott maradt utasok helyében elég csúnya verekedést rendeztem volna.

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.10.27. 15:42:24

Kedves Ferenc ő-celebsége meg tömi a zsebébe a milliókat...De mit várunk egy olyan emebertől,aki lenyúlt ex munka adója kapcsolati tőkéjét és felépítette a saját kis birodalmát?

Káposztakukac 2009.10.27. 15:42:37

@Balogh Ádám Software: ha időben (pár héttel előtte) foglalod a jegyet, akkor 1500 ft one-way.

IP2 2009.10.27. 15:49:04

@Mézesmázos Mózes: Akkor kérlek ragozd el ezt is: válik.

Javasolt példamondatok: Azt hiszem elváloM a feleségemtől. Te nem válOL el a tiedtől?

Ennyit a helyesírásodról, egyes.
Csak azért írtam ezt, mert láttam, megragadtad a posztban a lényeget.

staropramen 2009.10.27. 15:50:35

@IP2:
Mi van Majmász! Nicket cseréltél?

májgeriberi 2009.10.27. 15:51:50

@staropramen: mostanság van egy-két nyelvtantanár erre, más nem jut eszükbe vazze

IP2 2009.10.27. 15:52:05

@staropramen: Hmm, nem hinném, nem is tudom, ki az a Majmász :)

Silent Bob 2009.10.27. 15:52:27

Egyébként Prágába vonattal kell menni. Buszról sokkal hamarabb leszállítanak.

TH 2009.10.27. 15:53:51

@IP2: hozzátenném még, hogy ez erősen nyelvhasználati, és nem helyesírási kérdés.

@staropramen: Ki az a majmász és mi a baj IP2 hozzászólásával?

kovácspéterke 2009.10.27. 15:54:16

@Káposztakukac:
ja, ha elvisz a hiperszuper busz, az előre befizetett pénzért.
Ha a volánra nem férsz fel nem is fizetsz...

Droidfigyelő (törölt) 2009.10.27. 15:54:27

@Mézesmázos Mózes:

állj fel, Mózes fiam. mivel nem tudod, hogy vannak olyan ikes igék, amelyeket nyugodtan lehet így is, úgy is ragozni, ezért máris leülhetsz. a teljesítményed egyes. tanulj, tinó, még ökör is lehet belőled. bocs.

Kotet 2009.10.27. 15:56:05

@zitaw: Az amsbus.cz weboldalon vettem a buszjegyet a múlt pénteki Orangeways járatára, mert ott olcsóbb. De mi sem voltunk az utaslistán. Szerencsére volt két üres hely és csak Pozsonyig mentünk.
A tanulság, hogy csak akkor szabad venni ott (amsbus) jegyet, ha biztos lesz szabad hely és javalott korábban kimenni.
Vagy a másik variáció a Student Agency, csak az lassabb.

TH 2009.10.27. 15:57:24

@Kotet: a stud. agency ELMÉLETBEN lassabb, de a gyakorlatban sokszor lényegesen hamarabb befut, mint az orange...:)

xenuka 2009.10.27. 15:57:30

@Mézesmázos Mózes:
kicsit haragszok, haragszom rád
néha iszok, iszom egy sört
keveset eszek, eszem valamit

ez nem ikes ige kérdése, hanem alanyi vagy tárgyas ragozás kérdése

nem minősítek

TH 2009.10.27. 15:59:26

@xenuka: kicsit haragszom, néha iszom is, néha meg csak keveset eszem, bizony egyes ikes igék ragozása érdekesen alakul. de mint @Droidfigyelő: is írta ezeket kétféleképpen is ragozhatjuk, innentől kezdve elsősorban stiláris kérdés az egész.

Mézesmázos Mózes 2009.10.27. 16:00:56

@IP2: A válik (továbbá a hazudik, folyik, múlik, illik, plusz az összes obszcén ige) ún. nem állandó ikes ige, ami azt jelenti, hogy egyes szám első személyben iktelen ragozású (a többi személyben már más a helyzet).
A haragszik viszont állandó ikes ige, vagyis kijelentő mód jelen idő E./1. személyben az alanyi rag is -m.
Haragszom.
Maga is egyes. :-)

Kotet 2009.10.27. 16:03:09

@TH: Ha fenti variációt nézzük, akkor igen :) De amúgy csak akkor ha lerobban az Orangeways. A Student Agency még Brünnbe is bemegy.
Tavaly Pozsonyban azért maradtam le az Orengeways járatról, mert egy órával előrébb hózták az indulást és nem szóltak. Még jó, hogy nem sokkal később jött a Student Agency.

tomfree 2009.10.27. 16:04:00

Többször utaztam a céggel (többnyire Prágába) és előfordult, hogy a helyemre szólt egy másik utas jegye is, de mindig akadt annyi hely, hogy mindenki haza tudjon jönni.
A legviccesebb sztori akkor volt, amikor a cég elindította a prágai buszt, ha jól emlékszem 2006 októberében, három busz indult és már Rajkánál furcsa volt, hogy a buszunk eltévedt, majd ez megismétlődött Brno-nál és végérvényesen Prágában is. Mint utóbb kiderült, a sofőr nem ismerte az utat és követte az első buszt, de néha az lehagyta és akkor főtt a feje a sofőrünknek rendesen. Beértünk Prágába, a sofőr meg tévedésből elment rossz irányba (az első kettő busz átment egy lámpán, amit mi nem értünk el) és utána egy olyan utcába hajtott be a buszunk, ahol magassági korlátozás volt, átmenni alatta nem tudott, visszafordulni is csak nagyon nehezen. Közben mindkét sávban anyáztak a csehek.:)Aztán amikor nagy nehezen visszafordult, egész egyszerűen félreállt a következő utcában és elkezdte nézni a Prága térképet az elől ülő utasokkal együtt. Nem akartam elhinni, de totál eltévedt. Végül előre mentem és megkérdeztem, hogy segítsek-e neki. Leültem mellé a lépcsőre előre és navigáltam merre menjen a Florenc buszállomásra, közben elmesélte, hogy ő a BKV-nál villamossofőr volt Pesten az 56-os villamoson és buszt alig vezetett eddig, a jogsiját is csomagban tette le annak idején a közlekedési társaságnál. Közben megjegyezte, hogy "mennyire elfáradt" - hát nagyon biztató volt. Az első útja volt a céggel, mondanom se kell hazafelé már nem ő vezetett és megjegyezte nekem, mint "régi jó ismerősnek", hogy új a cégnél, de lehet, hogy visszamegy a BKV-hoz, mert ott "nyugisabb". Ezek után egy évvel mertem csak felszállni a járatukra, de nagy gond nem volt velük később ezt meg betudtam indulójáratnak...:)

Droidfigyelő (törölt) 2009.10.27. 16:06:03

@xenuka:

hadd módosítsak: a haragszok/haragszom, ugrok/ugrom, eszek/eszem nem csak az alanyi-tárgyas kérdés, hanem igenis lehet ikes ige-kérdés, amikor arra kellene válaszolni, hogy "mit csinálsz"? "eszek". vagy "eszem." nem az a kérdés, mit eszel, hanem hogy mit csinálsz. Nádasdy erre azt mondja, hogy sokan egyszerűen elegánsabbnak érzik, műveltebben tartják, ha azt mondják, "eszem". vagy a fenti mondatra "haragszom", miközben mindkettő helyes.

Mózesnek ettől még egyes. kiszálltam.

a magam részéről mindenesetre kiszálltam, Mózes már rég megtanulta a leckét.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.10.27. 16:06:55

Nem lennék a kint maradottak helyében :((

Mézesmázos Mózes 2009.10.27. 16:13:19

@Droidfigyelő: ost akkor egyest kaptam, vagy megtanultam a leckét? :) Csak mert akkor pityorka, nem? ;)

Cuncimokus 2009.10.27. 16:14:38

Hubazz
A ferjem egy honapja ragja a fulemet, hogy iden Orangeways-zel menjunk haza karacsonykor (Berlin-Bp). Valahogy nemigen volt kedvem, mert akart a fene hajnalok hajnalan meg az Alexanderplatzig is elvergodni ket gyerekkel meg a borondokkel - na mindegy, eddig meg nem foglaltunk jegyet.
ES MAR NEM IS FOGUNK!!!!!!

Káposztakukac 2009.10.27. 16:14:48

@óvodai nevelés: onnan, hogy az orangeways piaci alapon akar működni és nem a helyi tömegközlekedés funkcióit akarja éátvenni, hanem városközi viszonylatokat akar indítani. csak a volán társaságok monopolja miatt ezt ma, magyarországon nem tehetik meg.

pingvinszörny 2009.10.27. 16:20:37

@Kotet: nem, nem lassabb, mi vasárnap 4-kor indultunk SA-val haza és a menetrend szerint 11.30-ra kellett volna hazaérnünk. Egy órával előbb hazaértünk, de mindeközben a pozsonyi és a győri megállóban is megvártuk az indulási időnket.
Mi arra gondoltunk, hogy míg az Orangeways megadja, hogy 6 és fél óra a menetidő, nem tudja tartani (mi egy fél-hn órás késéssel jutottunk Prágába), addig a Student agency sztem a max. időt adja meg, ergo előbb beérhet.

TH 2009.10.27. 16:30:42

@Kotet: a tapasztalat szerint a student agency sokszor tényleg gyorsabb. az orangeways igen sokszor megáll benzinkutakon meg tököm tudja hol, és végeredményben késik, míg a student sokszor előbb ér be, mint amit a menetrend diktál.
ld. @zitaw: -nál fentebb.

TH 2009.10.27. 16:34:07

@Mézesmázos Mózes: és azt nem tudod, hogy hosszú idő óta még a szent akadémia is elismeri, hogy ezen ikes igék "szokásos" ragozása is helyes? mint pl. eszek, iszok, haragszok. Egyébként az egyes azért jár neked, mert ilyen faszságba kötöttél bele, és még igazad sincs. nem beszélve arról, hogy milyen alapon minősítesz egy fél ország által használt ragozást "helytelen"-nek...

Timsó 2009.10.27. 16:35:45

Az eurolines volánbusz szerintem sokkal megbízhatóbb, igaz hogy nincs bőrülés meg filmet sem vetítenek az út alatt, de én már vagy 82X megjártam velük Bécset gond nélkül.Ja és még olcsóbb is.

petraeus 2009.10.27. 16:41:00

en eddig is mindig student agencyt hasznaltam, ami tenyleg sokszor elobb er be, mindig nagyon kedvesek voltak es minden jegy helyre szol.

Szuleim latogattak meg orange ways-el szerencsere ma reggel nem volt ilyen gond, a busz jo ha felig volt.

ezekutan tuti hogy maradok a student agencynel,

ja es pofatlansag amit a csomagokkal muvelnek, ma reggel egy amcsi csajnak nem volt aproja csak 200 koronasa, mire kozoltek vele, hogy nem tudnak visszaadni a csomagot meg fol nem viheti. es ezzel reszukrol el volt intezve arreb setaltak, otthagytak a csajt, hogy oldja meg. vegul en adtam neki 20 koronat.

Tomzone 2009.10.27. 16:42:59

@Mézesmázos Mózes: "amúgy" előtt vesző, pofád befogod, elégtelen.

patikus 2009.10.27. 16:48:29

@sztrelnyikov: most arra gondolsz, hogy hogyan jutott fel a buszra, ha nem szerepelt a neve a listán? Merthogy a jegyet biztosan nem ő vette meg utoljára, hiszen nem az ő neve szerepelt a listán. Vagy mi van?!

pingvinszörny 2009.10.27. 16:51:59

@Timsó: most néztem a menetjegyárakat, Bp-Bécs retúr eurolines-szal 8010 Ft, orangeways-zel meg 3000 Ft. Azért az nem olyan olcsó :-(

S1lver 2009.10.27. 17:01:42

@Timsó: en minden heten ingazom Budapest es Becs kozott. Az Eurolines buszok messze lerobbantabbak es igenytelenebbek, mint az Orangeways jarmuvei. Tegnap pl. a csaladom utazott haza delutan, este meseltek, hogy tobbszor meg kellett allni, mert allandoan felforrt a hutoviz. Az Orangewaysnel eddig ilyennel meg nem talalkoztunk.

Az Eurolines buszvezetoi egy mukkot nem tudnak idegen nyelven, volt mar arra pelda, hogy Schwechatnal (repuloter) az ott felszallni kivano turistaval nem tudott szot erteni es az utasoknak kellett tolmacsolni. Azert ez valahol ciki - az Orangewaysnel legalabb ott vannak az utaskiserok.

Az Eurolines mellett eddig az szolt, hogy ha jo elore megvetted a jegyed, akkor 3900.-bol megusztad a returjegyet, plusz emberibb idoben is indulnak jaratok (pl. Becsbol BP-re 15h, 17h), de most mar az Orangeways is indit pl. 16:40-kor buszt Budapest fele.

Nem lennek meglepve, ha a porul jartak mindegyike a fent emlitett AMS-nel vettek volna meg a jegyuket es annak hibajabol nem tudtak a buszra felszallni. Az OW-nel eddig mindig pontosan sikerult jegyet foglalni, sosem volt hiba, arrol ne is beszeljunk, hogy erdekes modon ok meg tudjak oldani az elektronikus, otthon nyomtathato jegyet, az Eurolines-nal meg ott kell sorban allni a jegypenztarnal, mert ragaszkodnak a tobbpeldanyos, regimodi jegykiadashoz.

Filipposz 2009.10.27. 17:12:50

@TH: Gratulálok, tipikus liberálproletár érvelés, karó. Azért, mert (szerinted) a fél ország nem tud tisztességesen beszélni, még vannak a magyar nyelvnek bizonyos alapszabályai és irodalmi hagyományai. Eszek, iszok, haragszok - így csak a te színvonaladon élők beszélnek. Uff.

Mylady 2009.10.27. 17:17:06

Vasárnap nem szabad utazni. Sehova.
Olyankor mindig minden tömve van.

lunatik 2009.10.27. 17:19:11

@Filipposz: liberálproletár. azér kellett ez a kifejezés hogy rólad is megtudjunk valamit.
10-20 év aztán a tárgyas ragozás majd el is tűnik és hirtelenjében az egész ország szóhasználata helyessé válik. az ilyen egyre kevésbé betartott szabályok szerintem el szoktak tűnni.

TH 2009.10.27. 17:25:53

@Filipposz: javaslom, beszélj úgy, ahogy Árpád atyánk beszélt! :)
Idióta.

TH 2009.10.27. 17:27:47

@Filipposz: de a Magyar Tudományos Akadémia szerint az "eszek" is tisztességes beszéd, nem csak az "eszem". És mi a véleményed pl. Erdélybe szakadt hazánkfiák nyelvhasználatáról? Az is eltér a budapesti "sztenderdtől", de azért nem kell egyből lefikázni, ugye? Vagy te megmondod a tutit, hogy mit hogy KELL mondani, és akkor az úgy is van és punktum?

Mézesmázos Mózes 2009.10.27. 17:27:58

Az alanyi és a tárgyas ragozás - ami mellesleg a finnugor nyelvek egyik sajátossága - mellőzése csakis igénytelenség / nemtörődömség / butaság miatt lehetséges.
A tájszólás pedig nem nyelvi standard. Mert akkor is "kék az ég" és nem "kík az íg", még ha teszem azt a Nagykunságon így is mondják.
Töltelékes sütemény versus tőtelíkes sütemíny.

IP2 2009.10.27. 17:30:37

@Filipposz: És akkor mi nvan a válik igével? Vagy mállik. Hidd el, van még.

TH 2009.10.27. 17:31:12

@Mézesmázos Mózes:
"Az alanyi és a tárgyas ragozás - ami mellesleg a finnugor nyelvek egyik sajátossága - mellőzése csakis igénytelenség / nemtörődömség / butaság miatt lehetséges."
Ezt jól megmondtad. Ha valaki úgy nő fel, hogy körülötte mindenki így beszél (egy adott tájszólásban ugye pl.), akkor az igénytelen, nemtörődöm vagy buta, ha így tanulta meg, és használja?

A tájszólás nem standard, ez igaz, de attól még nem nevezheted "helytelennek" vagy "rossznak". Valami probléma van szerinted azzal, ha valaki tájszólással beszél?

qwerti (törölt) 2009.10.27. 17:33:51

Mi szept 27én szívtuk be majdnem ugyanezt, felszállt 6 viselkedni nem tudó cseh kocsog (bocs, nincs jobb szó rá) akiknek vmi gond volt a jegyével, de klasszikus történet, többször eladták ugyanazt. Szerencsére volt mégegy busz és nem volt teljesen teltház, így midnenki hazajöhetett.

IP2 2009.10.27. 17:34:12

@Mézesmázos Mózes: Bocs, most látom a választ, eggyel korábbi kérdésem visszavonva :S. Mi az, hogy nem állandó ikes ige? És nem csak E/1-ben, de E/2-ben is más a ragozása ezeknek. De E/3-ban mindegyik ikes.

lunatik 2009.10.27. 17:36:08

@IP2: lehet ezek nem is ikes igék csak véletlenül ik a végük, mint ahogy van sok pl. -ok végű egyes számú főnév.

Filipposz 2009.10.27. 17:36:56

@IP2: Elválok. Nem mállok! Én nem ezekről beszéltem.

TH 2009.10.27. 17:41:31

Jó kis OFF flame lett a topikból...:)
Lényeg a lényeg, hogy van egy remek ökölszabályunk, hogy az ikes igék E/1-ben tárgyas ragozást kapnak alanyi ragozás esetén is. Ez az egyik maradványa a mára már nagyon átalakult ikes igék sorának, és nem is így használja mindenki, sok tájszólásban simán létezik az "eszek" forma is. Ezenkívül még sokan használják így, mert így hallották és tanulták meg a környezetüktől (nem mindenkinek vannak akadémikus, bölcsész vagy nyelvész rokonai), és nekik ez hangzik helyesnek. Jelenleg stiláris szempontból az "eszem" számít választékosabbnak és szebbnek, ezért a médiában elvárható ez a használat. Egy blogposztban azonban ennek semmi jelentősége sincsen.

Filipposz 2009.10.27. 17:42:38

@TH: Nem, kedves TH-érték, egyáltalán nem erről van szó. Én mindössze arra hívnám fel a figyelmeteket, hogy miközben a többi K-európai nép most igyekszik megszilárdítani hagyományait, növelni koherenciáját, addig mi óriási hibákat követünk el. Tudom, hogy ez most messzire vezet, de lényeg, hogy sztem azzal a hozzáállással, hogy a nyelvünket nem fejlesztjük, hanem hagyjuk a plebs kénye-kedve szerint leromlani, nem növeljük az esélyeinket a túlélésért folytatott harcban.

lunatik 2009.10.27. 17:44:32

@TH: nekek ez a tárgyas forma nagyon modorosnak tűnik. :)

TH 2009.10.27. 17:47:21

@Filipposz: de fejlődik a nyelv! Az elmúlt pár száz évben minden nyelv fejlődött. és ez minden nyelvben EGYSZERŰSÖDÉST jelent. Kihalnak alakok, feleslegesen bonyolult nyelvhasználati esetek (ld. az angolban a tegezést pl.), régi szavak kihalnak, újak bejönnek, stb.
Ha az elmúlt idők során nem "romlott le" (bármit is jelentsen ez) a nyelv, akkor miért pont most tenné? És neked is javaslom, hogy olvass Nádasdy Ádámtól, senkinek sem árthat.
A nyelv akkor "jó", ha alkalmas a feladata betöltésére: információ átadására. Attól, hogy kiveszik az ikes igék ragozása veszít valamit ebből a tulajdonságából? Nem. Tehát a nyelv nem romlik, csak változik. Az meg miért baj?

TH 2009.10.27. 17:49:09

@Filipposz: "miközben a többi K-európai nép most igyekszik megszilárdítani hagyományait, növelni koherenciáját"
konkrétan mire gondolsz?

@lunatik: nekem pl. változó, én rendszeresen használom mindkét alakot, de nekem gyerekkoromban belém nevelték, hogy csak az "eszem" alak a helyes, ezért hajlamos vagyok inkább ezt használni.

Filipposz 2009.10.27. 17:49:13

@lunatik: Bocs, de erre momentán nem sokat tok mondani. Egy biztos: az én családom, barátaim és egyéb köreim 20 év múlva is alanyi/tárgyas ragozással fogunk beszélni, ami a magyar nyelv egyik nagyon szép hagyomány és specialitása. Szasz.

lunatik 2009.10.27. 17:49:22

@Filipposz: ez a te harcod Filipposz!
amúgy meg választhattál volna valami rendes MAGYAR nikket magadnak. Filipposz?!? ilyennel harcba menni?!

TH 2009.10.27. 17:51:15

@Filipposz: mindenki úgy beszél, ahogy akar, csak ne akarja másnak megszabni ezt.

Filipposz 2009.10.27. 17:56:45

@TH: Pl. a román helyesírás szinte ötévente jelentősen változik, magát a népnevet is megváltozatták, és a nép követi. De ennél vannak sokkal hétköznapibb dolgok is, pl. minden K-E nép szereti a népzenéjét és tud rá együtt mulatni. Ez hihetetlen nagy erőt ad nekik, személyesen tapasztaltam pl. Bulgáriában is. Na bocs fiúk, megyek pingpongozni.

Ciao.

vizesnyolcas 2009.10.27. 17:57:03

Fiúk! Az ikes igék témájából kitelne egy akadémiai székfoglaló. Lehet csemegézni az álikes igéken, meg az idővel ikesedő vagy éppen iktelenedő igéken.

lunatik 2009.10.27. 18:03:14

@vizesnyolcas: szarom bele mostmár énis!

Kotet 2009.10.27. 18:08:55

@zitaw: Lehet, hogy igazad van. Én tegnap utaztam velük (SA) és éppenhogy elértem az utolsó metrót, pedig még Győrben sem álltunk meg. A mi buszunk is megállt a határokon.
Szerintem ez változó, sofőrtől és utasoktól függ.

Tökös Veréb 2009.10.27. 19:04:26

bőőőcséészek harca beszarok! Bőőcsész Wars : támadnak az ikes igék! :)

Balogh Ádám Software 2009.10.27. 19:15:31

@Káposztakukac: Kösz, megnéztem, és már látom, hogy novemberre valóban 3000. December viszont már 5500, akkor jobban megéri a Volán (Eurolines) 3900-ért.

megamenn 2009.10.27. 19:18:17

Hogy rohadnának meg ! Nincs mese, vissza kell követelni a pénzeteket!

Trójai 2009.10.27. 19:25:41

Hát.
Én eddig 3-szor utaztam orangeways-el, de minden ok volt. Két sofőr mellett volt egy utaskísérő is, aki nagyon udvariasan segített mindenben, körbejárt többször is, hogy megkérdezze ki milyen forró italt kér, stb.

Én elégedett voltam. Ezt nem is tudtam még az ow-ről, hogy ilyen problémák vannak.

Kösz homár.

Puncskocka 2009.10.27. 19:43:16

nálam is minden OK volt az Orangeways-szel, de hibák előfordulnak. ha nem adják vissza a pénzt, az gáz. de utána kell járni, én korrekt cégnek ismertem meg őket!

bolomba (törölt) 2009.10.27. 19:53:14

mar nem szokas kinyomtatni a jegyet, illetve a kapott emailt? azon rajta van, hogy mikor fizettel, foglaltal, stb. innentol egyertelmu, hogy az utazik, aki hamarabb vette. szerintem.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.10.27. 20:06:13

amikor idén kora tavasszal Orangewaysel jöttem Prágából haza, nem volt a nevem a személyzetnél lévő utaslistán, határozottan mondtam, hogy de igen, vettem jegyet erre a járatra.. valamit írkált, aztán felszálltam.. akkor nem voltak sokan, nem volt semmi további gond ebből és nagyon jó utam volt. valami nem stimmelhet a foglalási rendszerükkel és erről szerintem ők is tudnak, és nagyon fura, hogy ezek szerint évek óta nem javítják ki.

mindenesetre én nagyon korrekt, normális cégnek ismertem meg őket és bármikor nagyon szívesen utaznék velük újra.

Blava 2009.10.27. 20:19:57

Azzal kezdeném, hogy rendszeresen utazom a Prága-Budapest útvonalon. Volt szerencsém az OW (Orangeways) és a SA (Student Agency)járatain több alkalommal utazni.
Folytatnám a rossz hírrel: ez a jelenség majd minden alkalommal előfordul! Természetesen vannak speciális napok, amikor az utasok alacsony száma miatt erre nem kerülhet sor, de egy jó péntek délutáni út Prágából mindig botránnyal tarkított.
Egyszerűen számomra felfoghatatlan, hogy ez a társaság hogyan képes még mindig létezni - hja, utazni kell - a piacon, miért nem büntették már őket többszörösen. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül hasznos "országimázs" munkát is végez. Csehül, szlovákul, angolul értek, ég az arcomon a bőr, hogy a társaság felelőtlensége és bunkósága miatt miket mondanak a magyarokra.
Ráadásul az egész OW katasztrófa vállalkozást lehet mihez mérni. Ugyanezen a vonalon működik a SA, amely nem mellesleg Csehországban 2005-ben az év vállalkozása volt és jelenleg nagyságrendekkel több európai városba indulnak buszai, mindenki megelégedettségére. (Nem, nem a konkurencia magyarul beszélő ügynöke vagyok).
Nézzük meg most részletesen miről is van szó, haladjunk sorban, vizsgáljuk meg az utazás szereplőit.
Busz. Teljesen rendben van, modern, minden igényt kielégít optimális esetben. Még a Brünn utáni borzalmas, a régi M7-est idéző szakaszt is nagyjából ellensúlyozza. Átlag sebessége az úton 100 km/h.
Utasok. Zömében fiatalok, turisták. Magyarországról általában vagy sörturisták utaznak vele, vagy párok, vagy Csehországban vagy még nyugatabbra dolgozó fiatalok. Szlovákiában a hatalma prágai szlovák közösség tagjaiból szállnak fel, akik tanulnak dolgoznak a cseh fővárosban. Ugyanők utaznak vissza a buszon Prágából Pozsonyig. Nyugat-Európai, amerikai turisták akik Prágából Pozsonyba, Budapestre mennek tovább. Néha előforduló idétlen tiniken kívül tisztességes, túlnyomórészt nyelveket beszélő fiatal értelmiségiek.
Buszsofőrök. Katasztrófa. A tisztelet a kivételnek szófordulatot is csak nagy jóindulattal írom le. Nem beszélnek nyelveket. Kommunikációja úgy változik, ha nem velem hanem egy külföldivel kommunikál, hogy ugyanazt elmondja - üvöltve. Bunkók, tahók. Az illedelmes viselkedés alapszabályait nem ismerik. Ehhez jön ugye még az is, hogy hazánkat elhagyva az ember elvileg próbálna még inkább viselkedni, de hát gondolom senkinek nem kell bemutatnom egy átlag magyart idegenben... Pitiánerek. A poggyászért kért pénzből - csomagonként 200 HUF, vagy 20 KC vagy 1 EURO vs: SA: 10 CK, vagy sokszor nem is kérik - döntő többségben nem tudnak - milyen érdekes - visszaadni. Igen ám, de addig nem szállhatsz fel, amíg a csomagod nem tetted be. Láttam, pl szerencsétlen spanyol turista 10 EURO-t hagyott ott, mert nem tudtak neki visszaadni, nála meg nem volt forint. Szerintem alap, hogy egy ilyen helyzetre felkészülök. Verekednek, lökdösődnek. Erről később, ill. volt már szó egy korábbi poszban is róla.
Utaskísérőlányok. Másik katasztrófa. Esküszöm, ha az lenne a legnagyobb baj, hogy angoljuk katasztrófális, akcentusukon a fél busz röhög, még hagyján (vs: a SA-n érdekes módon cseh korabeli társaik mindegyike elfogadhatóan képes megszólalni angolul, ahogy ezt egy ilyen poziban az utazó elvárja). Tehetetlenek. Lassúak. A becsekolás soha (!) nem történik meg időben. Itt a menetrend csak egy írott malaszt. Ha még jegytúleladásból származó balhé is van az úton, garantált a tetemes - pl: órás - késés. (Vs: a SA járatai képesek mindig (!) időben elindulni). Ha valami balhé van, persze szerencsétlen nem tehet semmiről, de értelmes kommunikációra is képtelen. A munkájuk láttán nem az jut az eszedbe, hogy élvezik. Előfordult már, hogy egyszerűen nem foglalkoztak az utasokkal. Pozitívumként meg tudom említeni, hogy nagy része csinos.
Lássuk most az utazás legkritikusabb részeit, nézzünk meg közelebbről egy Budapest-Prága útvonalat!
Népliget. Már a becsekkolás túl van bonyolítva. Odamész a csomaggal, beadod, közben a sofőr megnézi a jegyed. Ha szerencséd van és apród akkor viszonylag hamar mehetsz a busz ajtajában álló utaskísérőhöz, aki hosszas fontos nézések után, még elkéri a személyidet is, majd nagy nehezen felenged. A már megvett jeggyel rendelkezők felszállnak. Akik spontán módon érnek oda, általában külföldiek, velül lebizniszelik, hogy oké öreg Bratyiszlaváig eljöhetsz, oszt majd megnézzük, hogy lesz-e elég felszálló és ha nem akkor jössz velünk Prágáig. Persze a jegy az eladva Prágáig és már ekkor garantálható a balhé. Természetesen senki nem néz meg semmit Pozsonyban, csak a csaknem teli busz közönsége néz le a majdnem ugyanannyi emberre az ablakból. Általában nem szoktam leszállni, van rá okom. Sokan lemennek wc-re, cigire. Majd megindul a zömében szlovák állampolgárok felszállása a zömében interneten vett jeggyel. A buszközönség rutinosabb része már előre röhög kínjában. Hamar elfogynak az üres helyek, csak az érvényes, kifizetett felszállók nem. Hamarosan leülnek arra a helyre is, ahol látszik, hogy a hely tulaja dob egy sárgát, vagy mittomén. Közben a bus belsejében anarchia, mert valaki a számozott helyére szeretne ülni, és vannak akik csak örülnek, hogy ülnek valahol. Eszeveszett székcsere kezdődik, mint régen, amikor kis hülyegyerekekként rohangáltunk sok, de eggyel kevesebb szék között mint ahányan voltunk és mindig kivett valami szemét felnőtt egy széket, csak, hogy eggyel kevesebben legyünk. Én ekkor általában már alvó üzemmódba váltok és próbálom nem figyelni azokat a szitokszavakat, amiket persze nem a társaságra hanem a magyarokra, Magyarországra mondanak. Mondjuk Pozsonyban nem nehéz ezt kiprovokálni. De térjünk vissza a buszra, mert lassan kezdenek visszaszivárogni a wc-ről a Bp-ről érkező utasok. Csodalkozva látják, hogy ismeretlenek ülnek ugynazon a helyen ahová az ő jegyük is szól. Az utaskísérő ekkor már rég összeomlott, kicsúszik a keze közül az irányítás. A primitívebb változat ráadásul vissza is ugat az utasnak, akinek a kezében érvényes jegy van! Na, de ekkor jön hátra a sofőr, általában a "Na kislány, van valami probléma?" indítással, majd nyomatékkal: "De el kell már indulni!". Itt különböző megoldási javaslatokra lehet bontani a történetet: a. elől a buszsofőröknek, kísérőknek fenntartott helyeken valahogyan bepaszírozzák a fennmaradó utasokat, b. leszállítás következik, és az érvényes jeggyel rendelkező bizony pórul jár: ez lehet két ember, lehet tíz, c. a legjobb, fültanúja voltam, aszongya a sofőr a kísérőnek, "Te azt az aranyos kislányt tedd már a hátsó sorba, szólj a fiúknak, hogy húzódjanak össze, biztosan jól meglesznek!" Na, ezbazmeg, milyen? És komolyan mondta! Természetesen az egész művelet hangos magyar nyelven levezényelve, mert hát a külföldi az süket és nem ért jól a fülére ha halk magyarral szólnak hozzá.
Busz elindul, ekkor már garantálható tetemes késéssel megérkezünk Prágába.
Nézzük a visszautat: Prága-Budapest!
konkrét élményem 2008 június 22-én, vasárnapról származik, amikor mindegy 15 embert nem engedtek felszállni. Az elintézési mód nyersebb volt, hiszen a társaság Sz. József nevű buszsofőre ütött és lelökdösött pl egy vállán hegedűt tartó filigrán lányt. Több magyar és külföldi is lent maradt akkor.
Lehetséges magyarázatok a jegymizériára: akkor júniusban azt válaszolták, sajnos az oldalukat hackertámadás érte és ezért véletlenül több jegyet adtak el. Később a mese úgy módosul, hogy ők nem adhatják el az összes jegyet, nagyjából a fele, hatvan százaléka van fenntartva az OW-nek, a többi helyet a szlovák utazási irodák árulják és ők nem látják egymást hova mit adnak el. Aha. Csak amikor a jegy nélküli utasokkal szinte teljesen megtöltik a buszt, akkor azt ki nem látja? Másrészt: a rivális cseh cégre ugyanazokból az irodákból lehet jegyet kapni, Szlovákiából is, és érdekes: ot soha, egyetlen egyszer ilyen vagy hasonló jellegű problémát nem tapasztaltam.

Elnézést, hogy egy kicsit hosszú voltam, de túl sok komment bagatelizálta el ezt a reklamációt, néhányan egyenesen kérdőre vonták a postoló állításait. Sajnos megerősíthetem sorait, bőven el tudom képzelni, hogy ez megtörténhetett. Sőt.

Alapvetőn mentalitásbeli különbséget érzek a probléma háttereként, mert egyébként hogyan lehetséges egy külsőleg hasonló karakterekkel rendelkező országban egy ilyen profilú céget sikeresen vezetni, miközben magyar társának működését botrányok, ellentmondásos történetek kísérik? Persze, csak külsőleg hasonlít Magyarország Csehországhoz, mert sajnos mentalitásban a csehek, bár ők is el vannak maradva Nyugat-Európától, előrébb járnak. A két busztársaság közötti különbség erre élő példa.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.28. 00:00:30

Most látom, hogy 2010 március 25-re (10-re, 15-re etc.) már az összes jegy elkelt. Kár, hogy csak 1 hónapra előre lehet foglalni.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.10.28. 00:15:21

@fremd: Ezt majd akkor mondd el, amikor téged is otthagynak, mint macska a szarát, valahol külhonban. Sejtésem szerint akkor nem lenne ilyen nagy a megbocsájtó-készséged. :P

209heavy 2009.10.28. 06:54:57

Idézet a társaság Szerz.Feltételeiből: "Bizonyos viszonylatokban olyan menetjegy is váltható, melyen a visszautazás dátuma jegyváltáskor nincs feltüntetve (OPEN jegy). Az ilyen jegyeket a visszautazást megelőzően helybiztosítással érvényesíttetni kell. Ha az utas ezt elmulasztja, akkor az autóbuszjáratot csak szabad férőhelyek esetén, az adott járatra érvényes menetjeggyel rendelkező utasok felszállása után veheti igénybe. Szabad férőhely hiányában az OPEN jeggyel rendelkező utasok szállítására a társaság nem kötelezhető!"

crash 2009.10.28. 07:41:08

Jónagymarha. Hány órát kell buszozni? Hatot?Nyolcat? Közben kakipisi megálló, mint az általános iskolás osztálkirándulásokon? És menet közben fel sem állhatsz? Ja, ha felférsz a buszra, akkor.

De jó lehet... Mindez azért, mert ócsó'... gratula.

Vonattal 19 ojrótól' van jegy Prágába. Nagyságrendekkel kényelmesebb.

mav-start.hu/utazas/kulfoldi_utazasi_ajanlatok.php?mid=14a422ccbbb59e

TH 2009.10.28. 10:50:41

@Blava: Én is utaztam már, és jó pár ismerősöm is utazott rendszeresen a fent említett útvonalon. A Student Agency valóban jobb, de az általad leírtakat ismeretségi körömben még soha, senki nem tapasztalta. Igaz, hogy a pénteki buszt igyekszik mindenki elkerülni, tudván, hogy milyen zsúfolt. Szóval nem tudom, hogy mennyire általános pénteki jelenség az, amit te leírtál, a többi napon ez nem jellemző. Amit a sofőrökről és az utaskísérőkről írtál, az általánosságban igaz...

bldo 2009.10.28. 16:50:05

"közel közönyösen közölte", priceless!

QAQ 2009.10.29. 16:28:36

Student Agency pro es kontra :

-sokkal dinamikusabbak: 30-40 ember becsekkolasa 10perc kb.
-ha kell a busz begyorsit 120km/h fole is h tartsa az idot, ha dugo van kikeruli a leallo savon nem szarozik :)
-van hely a csomagoknak a fedelzeten, es nem szaroznak a 10koronaert
-keseser lehet karteritest kerni es szo nelkul fizetnek de csak Pragaba :)

-primitivebb utaskiserok (semmi mosoly kedvesseg csak meszeg kave igya' )
-kicsi a WC es elegge koszos is
-az ablakoknal ulni elegge szellos
-imadjak hutteni az utasteret
-mivel egy sofor van ezert van h meg kell allni ertelmetlenul egy fel orara h pihenjen mert letelt a 3 ora vezetes (dugonal bejon eleg sokszor)

-el el kesnek ok is pesten es hat 11:30kor mar nincs metro BP-en es taxizni kell amire megyeszer kifizeted az ut arat :(

-lassan atternek az USB-s filmekre aminek szar a hang es kep minosege viszont valtozatosabb.

Orangeways pro es kontra:

-csinosak es elegge kedvesek is a csajok
-2 sofor van
-olcsobb ha irodanal veszed a jegyet 3000 forint egy praga-pest
-nagyobb a WC mint a masikon :)
-nem all meg Brunnbe
-jobb a filmek minosege
-normalis idobe megerkeznek Bp-re es lehet metrozni.
-karteritest kifizetik rendesen ha baj van.(kesest azt nem)

-penzehesek a soforok,erezni h akar meg vernek a 300FT ert ami koronaba 20KC :)
-becsekkolas hossszuuuu, akad egy ket kulfoldi vizummal,vagy mas egzotikus papirral ami igazol valahol valamit na akkor megall a tudomany.

-az angol az gyatra, soforok nuku (csak tudnam akkor minek okoskodnak a turistakkal) az utaskiserok pedik sokszor olyan a'kcentussal beszelnek es hulyesegeket pl.
Coffe machine is wrong!
We will soon arrive in Pozsony bus station

-sok a fiatal munkaero(pl.17 eves lany mint utaskisero), latszik h nem mindenki birja es gyakran kell cserelni az utaskiseroket es ezert borzasztoan amatorok es nem tudjak mit csinaljanak ha valami nem ugy tortenik ahogy nekuk elmondtak.

-a szlovak cseh hataron az esetek 70% meg kell allni valami formasagokat intezni a hatosagokkal van mikor ellenorzes van. (gondolom lejelentik az utaslistat) az SA ezt lezsirozta valahogy.

-tulfoglalas mindig van csak 5-6 helyet kiszorittanak az utasoknak a gond akkor van mikor ennel tobb. fele a busznak le van foglalva a mas irodaknak (cseh es szlovak). ha 30 asnal elobb ulsz lehet h rad foglalt valaki.

-a website katasztrofa, amator munka es termeszetesen a hely a honlapon nem egyezik meg a hellyel a buszon mert valaki valamit rosszul szamozott (es ez buszonkent valtozik) :)

-ugyanaz a 15 film forog egy even keresztul :(

-van hogy eltevednek(nem telik GPS re?)az erdelyi jaratokon tapasztaltam.

Azert jo hogy vannak ezek a jaratok csak kicsit tul sokan hasznaljak oket, nem gondoltak ok se h ennyire bejon az embereknek.

Remelm elolvassa valaki az OW tol es megteszi a megfelelo lepeseketh javuljanak.

gabbanto 2009.10.30. 14:11:00

100 szónak is 1 a vége: az eset elszenvedői tegyék meg a megfelelő jogi lépéseket, mert ha mondjuk hetente megbüntetnék a társaságot, lehet, h lenne valami változás. De addig biztos nem lesz, amíg mindezt következmények nélkül megtehetik... Szinte sajnálom, h nem velem történt, olyan balhét csapnék, h azt nem tennék zsebre!

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.07. 22:28:18

Hehe... Bécsbe akartam menni a narancsosokkal. Hát akinek két anyja van, az... marad a vonat.
süti beállítások módosítása