Tékozló Homár

A MÁV végnapjai: megrohamozták az utasok a szerelvényt Gárdonyban

2009.10.29. 13:10 | szily | 132 komment

Én szóltam. Nemrég felvetettem, hogy a MÁV-ot meg kéne szüntetni, bevállalva a rövid távú káoszt, a szebb jövő érdekében. Legalább azok a nyomorultak is szenvednének, akik nap mint nap olyan színvonalú munkát végeznek, amiért egy éves kényszeregyüttlétet érdemelnének az MSZP és a Fidesz teljes elnökségével plusz a Vacsoracsata tetszés szerinti adásának szereplőivel. Legfrissebb MÁV-os posztunkban Lili Lili meséli el, hogy az utasokra magasról tojó közlekedési kontárok milyen káoszt okoztak a Velencei tó partján. Mai termés amúgy a faleveleken megcsúszó vonat is, közel az Armageddon.  

„A negyedik vágányra gyorsvonat érkezik. A vonat csak forgalmi okok miatt áll meg az állomáson, kérjük, ne szálljanak fel!” – a hangosbemondóból üvöltő utasítást követően az állomáson órák óta várakozó utasok megrohanták a vonatot. A kalauz szaladt a tömeg után 2000 forintos bírságról kiabálva, amitől aztán olyan lincshangulat alakult ki, hogy jobbnak látta a „holnap majd nem leszünk ilyen elnézőek” fenyegetés mögé visszavonulni.

Mindez a gárdonyi állomáson történt ma reggel. A kiváltó ok az volt, hogy a Székesfehérvár-Gárdony vonalon zajló felújítási munkálatok miatt a menetrend teljesen kiszámíthatatlanná és nyomon követhetetlenné vált.

 A jelenlegi menetrend október 29-től november 4-ig érvényes. Csak azt nem tudni pontosan, hogy melyik is a jelenleg érvényes menetrend. A gárdonyi állomáson ebben a pillanatban két darab, két különféle indulási időket jelző menetrend van kifüggesztve. Az elvira egy harmadik féle menetrendet mutat. És mivel majdnem minden vonat minimum 10, de inkább 20-30 perces késéssel közlekedik, a vonatok ténylegesen a háromféle menetrendhez képest a valóságban egy negyedik verzió szerint járnak.

A történethez hozzá tartozik, hogy tegnap délelőtt a mától érvényes menetrend még nem volt kifüggesztve sem az állomáson, sem pedig az elvira nem jelezte. Így történhetett meg, hogy ma reggel nyolctól fél tízig egy kisebb tömeg várakozott valamilyen vonatra, és az emberek türelmüket veszítve felugráltak az első Budapestre induló vonatra. 

Az október 23-i hosszú hétvége hasonló káosszal telt. Más indulási idők az interneten, más az állomáson és más a valóságban. Amikor megpróbáltam telefonon jelezni, hogy nincsenek összhangban a dolgok, a telefonos információs szolgálatnál váltig állították, miközben én az állomáson álltam, hogy az a vonat, amit az elvira jelez, késés nélkül megérkezett a pályaudvarra. Hiába bizonygattam, hogy itt állok, nincs ilyen vonat. Később a budapesti információnál kiderült, hogy ők is észlelték a hibát, jelezték is az informatikusoknak már október 22-én, csütörtökön, ők azonban addigra már hosszúhétvégéztek valahol, így a hibát csak október 26-án, hétfőn este sikerült kijavítani. Mint ma kiderült, csak időlegesen. 

Az már csak hab a tortán, hogy szeptember óta gyakorlatilag minden vonat minimum 20-30 percet késik minden nap. az a legszebb, amikor minderre még ráküldenek egy sztrájkot is.

Indul a kutatás, hogyan lehet kártérítést kérni a folyamatos késések és a kiszámíthatatlan indulások miatt.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akikaztmondjákni 2009.10.29. 13:56:22

@lókupec: Én nem ismerem,csak mindig hallom,hogy a románok elvitték a lovakat:)

lókupec 2009.10.29. 14:02:45

Jaaaa a keleti szomszéd is benne volt...de ez még nem bizonyított, ugye. Ők azt mondják, itt sem voltak.
Mindegy is, nem akarok itt untatni senkit a részletekkel.
Lényeg: MÁV - leéget, felszánt, sóval vastagon behint, cégvezetőket pedig a sóban vesszőfutás után meghempergetni.
Aztán az egészre benzin, és minden kezdődik elölről...

Scott Contessa 50 2009.10.29. 14:03:25

Mi ebből a tanulság? JÁRJATOK BRINGÁVAL :D

staropramen 2009.10.29. 14:04:15

@akikaztmondjákni:

Annál már csak az lenne jobb, ha valami idióta szőke bukósisakkal a fején bemenne jegyet venni egy fűtetlen Wellness szállóba történő utazáshoz egy MÁV jegyirodába ahol az elvártnál langyosabb volt a tea és nem állt vele szóba az ügyfélszolgálatos.Amíg ez bonyolódott, a vonat megcsúszott egy elhullajtott papírzsebkendőn, nem tudott megállni ezért a hölgy kénytelen volt a Narancsutakkal menni de az meg félúton letette mert magával vitt egy becsomagolt ajtót is a hétvégére.
Na Sztrovacsek ez lenne az igazi poszt!

külön.remek 2009.10.29. 14:05:20

A két sztoriban én vagyok a közös... a bpnyugati-szob vonalon közlekedek hétközben, most hétvégén a bpdéli-székesfehérvár vonalon családlátogatok. És még hallgassak a szeretteimre és ne legyek paranoid?:D

staropramen 2009.10.29. 14:06:44

@lókupec:
Csak szólok:a régi törzsközönség a maincoon.blog.pont hu-n offol rendületlenül.Nézz át, ha van kedved.

2009.10.29. 14:07:36

@staropramen: ott van Brigi is a fospunepával ?

staropramen 2009.10.29. 14:09:02

@Kulics:
Eddig ott nem találkoztam vele

buvarpocok 2009.10.29. 14:14:07

áh...
de engem csak az idegesít fel, hogy ezek minden további nélkül sztrájkolhatnak kéthavonta, mert ők csórók...és szegény tűzoltókkal mi lesz? ő nem mondhatja, hogy na bocs, nem szedlek ki a szétroncsolódott kocsiból, meg nem hozlak ki az égő házból mert nevetséges a fizetésem...

Viktus 2009.10.29. 14:14:54

Ez azé van mer Gaskó nem kapta meg a 200 ezret

akikaztmondjákni 2009.10.29. 14:17:38

@staropramen: :D:D:D Anyám,ezt hogy hoztad össze???:D:D:D

staropramen 2009.10.29. 14:20:58

@akikaztmondjákni:
Már régen szerettem volna egy szép kerek posztot.

Viktus 2009.10.29. 14:22:08

Egyébként érdekelne a MÁV az adómból mi alapján gurigáztat fel-alá szerelvényeket, amelyekre tilos felszálni?

betépett felhasználó 2009.10.29. 14:29:06

"A vonat csak forgalmi okok miatt áll meg az állomáson,..."

eddig azt hittem minden vonat forgalmi okok miatt all meg az allomason.

hogymikvannak...

kriszur 2009.10.29. 14:46:54

Bocs...

kriszur 2009.10.29. 14:42:59
A MÁV Magyarisztán jeles csődtömege.
Ha nem fizetnénk kb. 200-250.000 felesleges közalkalmazottat -sokszor irreálisan magas fizetésért, főleg akkor, ha megnézzük a TFP-t/Teljes Tényezőtermelékenység/-, ha nem tartanánk el a selejtes állami vállalatokat, akkor lenne pénz adócsökkentésre, K+F-re, vállalkozásfejlesztésre, infrastrukturális beruházásokra stb..
Angliában komoly vasúti privatizáció volt, meg is látszódott /pár év alatt 60%-os növekedés árufuvarozás terén, 42% növekedés személyszállítás terén/,
semmittevő söpredék helyett szakemberek kerültek az élre, a szolgáltatás minősége hihetetlenül javult -tehát a fogyasztó részére is kifejezetten hasznos volt-.
Ameddig kádárista propagandaszöveggel és "propagandatettekkel" operál az MSZP, a FIDESZ és a Jobbik is -szerencsére az SZDSZ Tel-Aviv vonal már nem téynező-,addig nem lesz semmi érdemi változás ebben az ócska kuplerájországban.
Végre fel kellene fogni a sok idióta marhának, hogy minden ígéret, minden felesleges támogatás az ő pénztárcájára megy. Ha lenne egy normális konzervatív párt, akkor az az "öngondoskodásra" építene, nem kádárista "eltartunk mindenkit az adófizetők pénzéből" politikára.
Mondjuk ez csak egy álom, ameddig a magyarok 90% olyan ostoba, demagógiára éhes, tudatlan, műveletlen marha, mint most, addig nem lesz semmi változás.
A műszaki problémákkal tele van a farkam már. Nyáron állandóan MÁV-k...vának gátvonalszakadás van, télen meg a hideg miatt impotensek.
Máshol miért tud rendesen működni a vasút? Ja, talán mert kultúrembereknél működik az ország is, valahogy összefüggnek a dolgok........

Neménvótam 2009.10.29. 14:58:03

@lókupec: Ez az a sztori, mikor nem fizettél parkolási díjat a család második lova után?

Biyb 2009.10.29. 15:00:24

@Megélhetési rasszista: Na pontosan az ilyen hozzáállás miatt van BKV ellenőr - utas stb. ellentét, amely a tisztességes utasokra is kihatással van.

sorica123 (törölt) 2009.10.29. 15:05:22

@Scott Contessa 50: óké. Nem is rossz ötlet, Nyíregyre Bpestről...:)))) Már persze, ha az ember Lance Armstrong:))
Nekem csak a jegyet nézték be zsinórban kétszer. Első alkalommal mondon a Nyugatiban, hogy reggel *hat* huszonhárom, mire másnap a vonaton derül ki, hogy reggeli tornaként rohanhatok visszacserélni, mert *kilenc* huszonháromra állította ki a nő. Második alkalommal kérdés Keletinél: 'Szokott 17 körül menni a *nyugatiból* egy vonat Nyíregyre.' 'Aha, a 17:33-as.' 'Óké, arra kérek egy jegyet.' - kapok is egy jegyet, még jó, hogy hamarabb értünk a pályaudvarra, mert ott tudtuk meg, hogy vagy veszünk másik helyjegyet dohányzóra vagy első osztályra, vagy átügetünk Keletibe, mert *onnan megy a vonat*. Itt plusz kavar volt az is, hogy megkérdeztük, a nyugatis vonatra van-e helyjegy még. Van, de csak dohányos. Nem dohányzom. Akkor első osztály. Az mennyi? Kilencszáziksz, de kell *különbözetet* fizessünk (mihez képest?), amivel együtt *ezervalahányszáz* a helyjegy... na ekkor hagytuk ott a pénztáros nyanyust és tepertünk át gőzerővel a Keletibe:/

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.29. 15:11:43

@kriszur:
"Mondjuk ez csak egy álom, ameddig a magyarok 90% olyan ostoba, demagógiára éhes, tudatlan, műveletlen marha, mint most, addig nem lesz semmi változás."

Ööö, nem ez nem szintiszta tudatlan demagogia?

"Nemrég felvetettem, hogy a MÁV-ot meg kéne szüntetni, bevállalva a rövid távú káoszt, a szebb jövő érdekében."

Itt meg a parja.

Nezetem szerint meg a szerkezeti felepitesevelvel sincs a MAVnal semmi problema. A problema pusztan annyi, hogy nem szakemberek, hanem elvtarsak ulnek a poziciokban, es csak a penz lenyulasahoz ertenek, meg kifurni azt aki jobb lehetne. Es valoban, ameddig az emberek beszopjak azt, hogy "igen ez most szar, de horribile dictu ha a fiesz kormanyozna.. hat akkor nyoccorolyan szar lenne.. mer okis ugyanugy ellopnak"

A privatizacio nem csodaszer, es az elmult eveket nezve ez Magyarorszagon a vedd meg bagoert az allami vallalatot, darabold fel, add el sokszorosaert. Ezek utan meg ha valaki a privatizacioban latja a megoldast.. hat enyhen szolva "erdekes elmeallapotban" leledzik.

sakha 2009.10.29. 15:27:55

@vazsmegyeigerdezsház: Hát lehet, hogy Angliából úgy tűnik, hogy csak egyfajta csapat elvtársai ülnek a MÁV vezérigazgatóságán, de elmondom, hogy mindkettő, sőt mindhárom, négy klientúrájából vannak. Szakértelem éshatákonyság nélkül dolgoznak nagyon kemény pénzékért. A mezei vasutasok nagy tömegére meg azért van szükség, mert a fejlesztési pénzeket vagy lenyúlták vagy olyan fejlesztést hajtottak végre, amelynek a technikai színvonala nagyon gagyi.
Az látható, hogy sem az irányítoknak sem az ellenőrzőknek nem érdeke, hogy jobban menjen a MÁV. És ennél már jobb a privatizáció, vagy a megszüntetés is.

kriszur 2009.10.29. 15:30:18

@vazsmegyeigerdezsház:

"Mondjuk ez csak egy álom, ameddig a magyarok 90% olyan ostoba, demagógiára éhes, tudatlan, műveletlen marha, mint most, addig nem lesz semmi változás."

Ööö, nem ez nem szintiszta tudatlan demagogia?

Sajnos nem -én örülnék a legjobban, ha így lenne, aztán csak a pofám járna, mert akkor élhető lenne ez az ország-, tapasztalat.
Ennek egyik oka az, hogy az átlagmagyar alulművelt -pl. 1 főre nem jutott éves átlagban 1 db elolvasott könyv -nem szakkönyv, nem szépirodalom, könyv-. Ennek egyik következménye, hogy a mai napig nem alakult ki konszenzus alapvető kérdésekben. A magyar átlagpolgár a hasával szavaz, koncokra ugrik,. hiányzik belőle a tervezés képessége, illetve az, hogy lássa konc marcingolása közben azt, amit feláldozott érte.

A privatizacio nem csodaszer, es az elmult eveket nezve ez Magyarorszagon a vedd meg bagoert az allami vallalatot, darabold fel, add el sokszorosaert. Ezek utan meg ha valaki a privatizacioban latja a megoldast.. hat enyhen szolva "erdekes elmeallapotban" leledzik.

A privatizáció nem csodaszer, hanem egy jó lehetőség, ha megfelelő szakmaisággal van lebonyolítva. Erre hoztam példának Angliát.
Ha Mo. erre képtelen, az az elitről és a néptömegekről mutat sajnálatos képet -szellemi és erkölcsi téren-.

Főészlény, egyéb kérdés?

timur69 2009.10.29. 15:36:37

Minek mentél Gárdonyba? Okt.23-án lementünk a családdal Szfvárról, azon kívül, hogy sétáltunk a kukáktól mentes, csikkel teli parton, semmit sem találtunk nyitva. Se wc, se büfé. A vonat meg le van szarva!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.29. 15:41:40

@kriszur: ember, hat ez van ezzel kell valamit alkotni, nem loheted a Dunaba, nem kezdheted ujra egy masik fajjal. Nyomatod hogy mi lenne a jo. Persze jo lenne, de szandekosan nem ugy valosul meg. Es ne vard el az allampolgartol hogy o majd kimuveli magat es nem lesz alulmuvelt. Fogadni mernek, hogy angliaban, az usaban vagy barhol pont annyi alulmuvelt van mint nalunk. Ezen sopankodni bar nagyon pozőr, de teljesen ertelmetlen. Ami a fo gond mas es nalunk kozott, az az, hogy mashol nem tekintik erenynek a tudatlansagot, csak allapotnak, nem folyik allamilag szervezett butito mediahadjarat. Es ami a legeslegnagyobb baj, hogy masutt aki kiemelkedo kepessegu, rabizzak a dolgokat, nalunk pedig megprobalja a tobbi suta, vezetesre alkalmatlan appartcsik magaeleteben, erkolcsileg, tarsadalmilag tonkretenni, es sajnos sikerrel.

Nekunk meg maradnak az ilyenek, mint te, akik orokke csak rinyalnak, hogy milyen jo lenne mashogy, es konstataljak, hogy nem megy. Tokeletesen jogos igeny, hogy jobban kene csinalni, csakhogy ott keresed ahol nincs elrejtve.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 15:54:58

Homárfaktor 1/5? Úgy sejtem, te nem dekkoltál még egy magányos vasútállomáson órákig, várva, hogy a naponta néhány vonat közül a soron következő végre felbukkanjon, neked pedig addig sincs hová menned, csak ülhetsz a húgyszagú, hideg váróban a 40-es izzók fényében, ahol még olvasni sem tudsz. Arról az élményről nem is beszélve, amikor a napi néhány vonat közül a soron következő már a kiírt időponthoz képest is háromnegyed órát késik, és a forgalmista baszik bemondani, hogy szerinte mik az esélyek. Ha meg rákérdezel nála, akkor meg van sértődve, az utas pedig menjen gyalog, ha sürgős neki. Én már voltam így egypárszor az alatt a húsz év alatt, amíg vonattal jártam a dolgaim után. Nem egy mesebeli élmény, biztosíthatlak róla.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.29. 16:00:48

Végre egy kis polgári engedetlenség, civil kurázsi vagy aminek nevezzük.

ghalleck 2009.10.29. 16:01:34

@Nagyvakond: a fővárosi közlekedési vállalat már az: "megcsókolta az ellenőrt, és békávé változott!..." :-D

Nagy Bandó András pedig még ideális állapotokat írt a MÁV-ról az Ingaórák című számában...

Viktus 2009.10.29. 16:02:27

@timur69:

Vannak olyan élőlények, amelyeknek Gárdony az élőhelye lásd. levélíró, és szeretett volna eljönni erről a helyről ...

boroskóla 2009.10.29. 16:02:58

Faszarcúak

Persze erről is a vasutas tehet, mi?

Tíz percet nem bírnátok azok között a munkakörülmények között amikben mi dolgozunk a nap 12 órájában (nem 8 meg 6 meg 4!!!).
Tizenkét óra alatt sokszor az embernek nincs ideje szarni-hugyozni.

Ezek vagytok ti, csak sírni tud a szátok, de ha a ti munkátokban basztok el valamit, akkor megy a kummantás. Már amelyikőtök dolgozik.

Aki meg egész nap a kibaszott gépe előtt lopja a napot vagy valamelyik telibevert egyetemen bassza szét magát, az meg jobb, ha meg sem mukkan.

Na.

ghalleck 2009.10.29. 16:07:12

"Ha beledöglök is, megvárom! Később már láttam:: ha megvárom, bele is döglök!..."

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.29. 16:08:25

@Androsz: Megerositem. Baja-Erd viszonylatban par evet lenyomtam vonattal. A kilopkodott izzoju, osszeszotyolazott, hideg kocsik az ember strapabirasat fejlesztik. Viszont annak orulok hogy legalabb ennyi van. Stoppolni sem sokkal jobb.

Viktus 2009.10.29. 16:10:04

@boroskóla:

Talán udvariasabb hangnemen kellene megszólítanod az eltartóidat ...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.29. 16:13:01

@boroskóla: teljesen igazad van, tiszta baromsag arra haragudni, aki legalabb dolgozik, meg ha hibazik is, ezert nem is teszem.

Mikor beall az agyhalal a test meg funkcional valameddig, es nem a labak meg a karok tehetnek arrol, hogy az illeto mar nem mozog olyan kecsesseggel, mint azelott.

nekemirj 2009.10.29. 16:16:49

Nem csak a Fehérvári vonal ilyen, hanem a többi is, mert a Déli miatt a többinél is emiatt késések adódnak.
A probléma ott van, hogy mindenki ért a közlekedéshez mint a focihoz, ahelyett, hogy mindegyiket üzleti alapra helyeznék.
Már sokszor javasoltam de nem csinálja meg egyik vezető sem, hogy 5 percet meghaladó késés esetén valamennyi az adott vonalon dolgozó személy nettó fizetését percenként 10000 Ft-l csökkenti. Akinél egy hónap alatt ez háromszor előfordul az a főnökével együtt távozik végkielégítés nélkül. Jutalom persze nincs amíg veszteség van.
A lefont fizetésekből pedig a bérletes utasok a következő havi bérletet ingyen kapják ha egy hónapban a késésük eléri a 30 percet.
A vasúti családtagi szabadjegyet megszüntetném abból is bevétel lenne ha a család utazna és akkor talán lenne érdekeltség is benne, hogy betartsák a menetrendet.
A sztrájktörvényt pedig úgy kell módosítani, hogy közlekedési sztrájk esetén az eredeti menetrendhez képest 90%-nak a vonatoknak közlekednie kell üzemkezdettől 9-ig és délután 2-6-ig

boroskóla 2009.10.29. 16:21:24

@Viktus: Talán mert nem ti vagytok az eltartóim...?

Mintha az én fizetésem 50%-a (!) nem menne el különböző adónemekre...! Így viszont még az is lehet, hogy én tartalak el Téged! (mondjuk ebbe kár belemenni, mert mi ketten benne vagyunk abban a szűk kétmilliós rétegben, aki eltartja a maradék 8-at...)

Félreértés ne essék: imádok személyvonatozni, tegnap is örömmel segítettem egy nyugdíjas néninek fel- meg lepakolni a biciklijét a vonatról, meg ha nem működik a Flirten az utastájékoztató, bemondom a megállókat.. - egyszóval egy sor olyan tevékenységet örömmel végzek, amely nincs általánosan elvárva a mozdonyvezetőktől.

Azt viszont gyűlölöm, amikor különböző munka nélkül vagy épp csöppet sem felelősségteljes munkakörben ülő nethuszárok itt nyafognak.

boroskóla 2009.10.29. 16:24:33

@nekemirj: Te meg tényleg azt hiszed, hogy egy adott vonalon dolgozó összes vasutas szolgálatkezdés előtt összeül, és azon vitatkozik, hogy ma mennyire basszanak ki a Tisztelt Utasokkal????

És tényleg lecsökkentenéd egy olyan forgalmi szolgálattevő fizetését, aki 12 órán keresztül dolgozik, mint a hülye, és 15 év vasúti szolgálat után jó, ha pacsiba megkap 140 ezer forintot?

Hát, ha megkérhetlek, ne menj el olyan munkakörbe, ahol ilyen jellegű feladataid lennének...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.29. 16:24:35

@nekemirj: szupi otletek. Te tenyleg azt hiszed hogy ez megoldas? Uram atyam. Te is elj meg havi netto 53000 forintbol, es vonjanak le ezer forintot mikor elkursz valamit.

Ez a bullshit az "uzleti alapra helyezes"-rol hihetetlen hogy milyen szivosan tartja magat, annak ellenere hogy emiatt van az egesz gazdasagi valsag, mert az uzleti alap, csak arra jo, hogy minel tobb penzt fejjen ki valaki ugyanzert, a minoseg tokeletes figyelmen kivul hagyasaval, a felelosseg elharitasaval.

2009.10.29. 16:24:43

@vazsmegyeigerdezsház: "elvtarsak ulnek a poziciokban, es csak a penz lenyulasahoz ertenek"
Jajjmár nem értitek ?
AZÉRT TETTÉK oda őket mert a pénz lenyúlásához értenek !
Ez a fő feladata a MÉVnak BKVnak, MVMnek és a többi állami vállalatnak.
Onnan lehet pártpénzeket kiszippantani.
Ne legyünk naívak sztrovacsekek !
A közlekedés csak álca, ezek pénzlenyúló cégek.

nekemirj 2009.10.29. 16:30:37

hát megnézném a forgalmi szolgálattevőt pl Biatorbágyon vagy Herceghalomban mibe szakad bele 12 óra alatt. semmibe. Még a vonatot sem kell már indítania....
A gatzdasági válság nem az üzleti alapokra helyezés maitt van, hanem az emberi hülyeség miatt, hogy mindenki hiteleket vett fel, mert a másiknak egyel több szobája vagy autója van és az mégsem járja...
Egyégként aki 53000-t keres a Mávnál az meg is érdemli. egyébként meg termelő üzemeknél ha valaki hibázik azt kirúgják és csak jobb esetben maradhat ott kevesebb bérért.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 16:44:21

@boroskóla: No, most tehát elárultad, hogy mozdonyvezető vagy. Az már más tészta. Azt egyikünk sem tartja valószínűnek, feltételezem, hogy a mozdonyvezető direkte lassabban megy, vagy megáll valahol a pályán hunyni egyet. Mondjuk, ha nem áll meg egy állomáson, mert "megcsúszott a vonat a faleveleken", azért kijár a seggberúgás, de ez a ritka. Ahogy az sem fordult elő sokszor az én élményeim között, hogy a mozdonyvezető elindította a szerelvényt, pedig hátul a kalauz még nem jelzett, mert valaki nehezen pakolta fel a motyóját, aztán volt ugrándozás, de még maradt is le egyszer valaki a csomagjait elvivő vonatról, mert nem volt akrobata-típus.

Azt még elmesélhetnéd, csak a tisztánlátás kedvéért, hogy hogyan szokott összejönni az a sok-sok késés. Én ugyan arra tippelek, hogy többnyire a sok vágányjavítás miatt, meg a tehervonatok késedelmes indításai miatt, de jobb lesz, ha te mesélsz erről.

Biyb 2009.10.29. 16:50:10

@boroskóla: Lehet jönni dolgozni a versenyszférába. Mert ott is meg van néha a napi 12 óra és még több is.

Nem a MÁV-os irodakukacokat kell alapul venni munkaidő és munkatempó szempontjából.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.29. 16:51:28

@nekemirj: Hu, akkor en felre vagyok informalva. Azt hittem azert van valsag, mert "a piac mindenhato, es majd beszabalyozza magat" mondattal az allamok kontrollja alol kivontak. Azokat akik felelosek lettek volna a szabalyok betartasaert, megvesztegettek, gazdasagi mutatokat hamisitotottak, kedvezobbnek feltuntetve az erdemenyeket, az imigyen keletkezett papiron letezo hasznot pedig hitel formajaban boldog boldogtalannak adtak. A hitelfelvevok nem tudnak es sokszor nem is akarnak torleszteni, igy ezeket a bedolt hiteleket egybegyujtottek, es mintha letezo ertek lenne, adtak egymas kozott, tovabb pumpalva a kepzeletbeli erteket. Es amikor mar nem lehett tovabb hazudniuk, akkor kiderult hogy nincs penz, a lakasokat nem lehet eladni. Es ekkor az allam! az a szemet allam, akinek semmi keresnivaloja a dologban, mert ugye a piac mindenhato, penzt nyomatott a dologba, hogy azert megse legyen akkora baj mint a nagy gazdasagi valsag idejen, a te meg az en penzembol, amit adokent befizettel finansziroztak meg az egesz holabda uzletet. Es cserebe elkaptak barkinek is, aki felelos a csalasokert, a pocset? Mindegyikuk maradt a helyen, sot premiumot vettek fel, valsagmenedzseles cimen. Szoval ez ugyanigy meg fog ismetlodni, mert semmi nem valtozott, csak kicsit szegenyebbek lettunk.

Es te azt gondolod, hogy marcsa a hibas a kenyersutohitel, vagy az ifju hazasok a lakashitel miatt? Lehet, hogy nem is en vagyok ffelreinformalva??

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 16:53:23

@boroskóla: Az, hogy mennyi a fizetés, nem az utasra tartozik. Az ő fizetése sem szokott túl magas lenni, különben lenne autója. De a kis fizetés NEM MAGYARÁZZA a szar munkát. Azért, mert a fizetés kicsi, a forgalmista tájékoztathatná az utast, lehetne előzékeny, a cége szarháziságai miatt is kárpótolni az utast látható jóindulattal. A légitársaságok dolgait is szegény földi utaskísérők, jegyeladók fejéhez vágja a feldühödött utas, ez a munkával jár. Ha már csinálja valaki, akkor csinálja jól, és ne a fizetésre fogja a saját lustaságát. Egyébként itt nem a Déli diszpécsereiről volt szó, hanem egy kisvárosi állomásról, ahol a forgalmistának annyi a dolga, hogy félóránként átereszt egy tehervonatot, és ne a másikkal küldje szembe. Ő ebben a megfeszített munkában talán ráérne eltelefonálni az akárhová, hogy ember, mondja már meg valaki, hogy hol van a 4722-es, mert itt már nagyon várjuk. Ezt kis fizetésért is el lehetne viselni.

RBdelux 2009.10.29. 16:55:15

A posztban leirt viselkedes az utastarsak reszerol teljesen altalnos es rendszeres a vonalon, legyen szo Martonrol, Gardonyrol vagy ahol eppen dekkol egy kicsit barmelyik "gyors" szerelveny... A menetrend csupan tajekoztato jellegu. Az igazan szomoru az hogy "a projekt" hataridelye 2012.dec31. !!! Az iden meg csak Gardonytol Nyekig sikerult kicserelni az egyik vaganyt de meg az sincs atadva. Vajon fog csuszni a kivitelezes? :] Akit esetleg nem hat meg a siralmas allapot az olvasgassa reggelente az allomason diszelgo plakatot amin buszken hirdetik hogy az EU meg MO az o adojabol 55milliardot szant erre a produkciora. Raadsul nem a Delitol hanem csak Tarnoktol Szfvarig ujul meg a palya ennyibol kb 4 ev alatt.

Viktus 2009.10.29. 17:01:40

@boroskóla:

A te fizetésed az én adómból van, ahogyan a fizetésedből levont adó is. Ez a helyzet. Semmi bajom , amúgy a dolgos mávosokkal szükség van rájuk a nemzetgazdaságban csak éppen normálisan működő máv kellene.

XCat 2009.10.29. 17:06:00

@RBdelux: Utána világvége lesz. Azért időzítették akkorra, hogy ne legyen kinek számon kérnie, ha csúsznak.

Ravasz cég ez.

Sebajtóbiás 2009.10.29. 17:15:02

Na nekem volna pár otletem:
1, vegyunk órát a mozdonyvezetonek és tartsunk számukra tanfolyamot ennek megismerésere.
2, a sok millát kereso górék sapkáját le kéne cserélni a vasúti váltókezeloevel, inditóval, stb.
3, be kéne oket állítani DOLGOZNI! és ha késik a vonat minden percért 1000Ft buntit fizessen! Hamar elérnénk, hogy ok hoznák be a kozosbe a pénzt!
4, Kotelezni kéne a vezetoséget, hogy naponta vonattal járjanak be a munkahelyukre, ha késnek akkor a késésért fegyelmit, majd a 3-ik után bércsokkentést, majd az újabb 3 késes után azonnali váltómelegítésre ítélni (a fizujukból telik a melegíto megvásarlására és akkor emberhiány sem volna)
5, Minden menetrend változtatásért a vezetoség 100 millió Ftot koteles osszedobni a saját keresetébol és az osszeget a jegyár csokkentésére kell fordítani.
^, Télen kotelesek lennének a vágányok mellett toporogva várni az érkezo? szerelvényt! Melegedobe, kricsmibe behúzódni TILOS!
Talán ez egy kicsit segítene
Jó átalakítást

BarneyStinson · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/353-fiat 2009.10.29. 17:24:47

ez kemény... én is jártam már hasonló módon. csoda, hogy a kallert nem lincselték meg. mondjuk volt aki kellően érezte a feszültséget és utána inkább nem ment végig a vonaton átnézni a jegyeket is...szánalom

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 17:25:26

@boroskóla: Egyébként, hogy ne nézzen ki úgy, mintha a levegőbe beszélnék, elárulom, hogy az egyik nagyapám mozdonyvezető volt, a másik pályamester. A gyerekkoromat a szolgálati házában töltöttük, mert nem jutott saját lakás, egy nagyobbacska állomás épületével szemben. Láttam sokmindent, még váltót is állítottam a forgalmi irodában, persze ketten nézték a kezemet, ahogy kell. Bennem van a vasút élménye, csak később aztán máshol sikerült elromlania ennek az élménynek, sok év alatt.

Élénken emlékszem arra, amikor a már nyugdíjas nagyapámmal éppen ott nézelődtünk, amikor a forgalmista kijött egy személyvonatot meneszteni, borzas, loboncos hajjal, szétnyitott zubbonyban. A nagyapám a bajsza alatt elmormolta, hogy régebben így egy szolgálatos vasutastiszt nem mutatkozhatott. Tiszt! Merthogy a vasút amolyan félkatonati szervezet volt, nem üzleti vállalkozás, mivel az állam akkor még tudta, hogy a vasút stratégiai és népgazdasági fontossága is kiemelkedő. Akkoriban nem szavazás kérdése volt, hogy merre hogyan, hanem ment a parancs, meg a szolgálati rend, meg a menetrend és így tovább, és aki elszórakozta a dolgát, az izgulhatott, hogy mekkorát kap a fejére. Nem százféle tökömnyi cég egyezkedett egymással a tarifákon meg az időbeosztáson, hanem volt egy egységes szervezet, amelynél minden meg volt szervezve. Csodák csodája, működött. Igaz, akkor egy tiszt képéről büntetés nélkül is lesült a bőr, ha nem végezte el a dolgát rendesen. A krampácsolók nem voltak ilyenek, persze, a vonatkísérők sem nagyon, de azért voltak ott a főnökök, hogy kézben tartsák a munkát. Tény, hogy kaptak annyi fizetést, hogy minden luxus nélkül meg lehetett belőle élni. De a vasutasok dolgoztak, nem a fizetést méricskélték.

A mozdonyvezetők pedig egy kaszt voltak, szó szerint, ahonnan egyszerűen kinézték azt a társukat, aki a büszkeségét feledve léháskodni kezdett. Rangot is jelentett, és normális fizetést is, ez igaz. De például amikor háború volt, akkor fizetés nélkül is mentették a mozdonyokat a bombázások elől, a világ végére, ha kellett, és a fűtőházban aludtak egy kicsit, mert bármikor szükség lehetett rájuk. Most nincs háború, ezt tudom, de majdnem olyan szarul élünk. A vasutastól - nem a MÁV alkalmazottjától, hanem a vasutastól - ma is elvárhatnánk a tisztességes munkát.

HLaci 2009.10.29. 17:26:32

"azt hiszem nincs olyan hosszú fal az országban, ahová odállhatnának a MÁVosok eyg forradalom esetén..."

fal?
minekide fal?

otta duna, az elég hosszú... :-))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 17:27:36

@Sebajtóbiás: "vegyunk órát a mozdonyvezetonek"

:-)) Régen a mozdonyvezetőknek volt a legnagyobb zsebórájuk az országban, mögöttük jött a kalauz és az állomásfőnök.

XCat 2009.10.29. 18:14:25

@Androsz: Ha normális fizetést jelentett, miért nem jutott rendes lakásra, hogy a kisházban kellett laknotok? Nem kötekedni akarok, csak kérdezem.

Különben meg kit érdekel, mi volt 25 éve? Az is teljesen mindegy, hogy a múlt hónapban mi volt, ha most szar.

borovi 2009.10.29. 18:14:54

De azért tüntetgetnek, a kurva anyjukat.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.29. 18:25:52

Páncélvonattal benyomulni a Keletibe
és tűz alá venni az épületet

www.netlabor.hu/roncskutatas/modules/myalbum/photo.php?lid=12749

Vagy a folyami flotillát felvonultatni a Parlament elé

Gastroger 2009.10.29. 18:32:28

„A negyedik vágányra gyorsvonat érkezik. A vonat csak forgalmi okok miatt áll meg az állomáson, kérjük, ne szálljanak fel!”

Naja, ez így megy???

"A harmadik vágányra személyvonat érkezik. A vonat csak menetrendi okok miatt áll meg, illetve érkezik, kérjük ne szálljanak fel!

A második vágányra tehervonat érkezik. A vonat csak a véletlenül elmaradt sztrájk miatt érkezett be, kérjük a sínektől távolabb állni. Elnézést a menetrendszerinti sztráj elmaradásáért.

Az első vágyányra személyvonat érkezzzzz.... Ööö...
Az első vágányon falevélhullás miatt személyvonat haladt át. Lárük a sínek mellet vigyázzanak...

Most pedig halgassunk egy kis zenét, meg következzen egy kis sztrájk. "

Viktus 2009.10.29. 18:44:39

@Androsz:

Jah a MÁV-ot kétféle képpen lehet normálisan működtetni vagy a katonai szigor vagy a magánszektor szigora.

Kivlov 2009.10.29. 19:18:18

"Én szóltam. Nemrég felvetettem, hogy a MÁV-ot meg kéne szüntetni..."

pontosan. a bkv-val együtt.
de minimum eladni mindkettőt a vérbe, a magánszektorban megszűnne ez az őrületes hatékonytalanság, színvonaltalanság és pazarlás.

snorbi 2009.10.29. 19:34:27

"hogyan lehet kártérítést kérni"

A kártérítés ugyanúgy a mi adónkból megy, mint ahogy ezeknek a naplopó, gördülősztrájkoló dilettánsoknak a fizetése is.
Tényleg egy kurva nagy verés kell nekik, plusz lmpvs!

2009.10.29. 19:39:57

Naon eccerű a megoldás, Figyeljetek!!:

Minden vonat 20 perccel korábban induljon el és ha 20 percet késne pontosan időben ér oda....

duna kanyar 2009.10.29. 19:46:06

Mi a francért háborogtok. Bírjátok már ki azt a fél évet, jön az új főnök, kioszt két pofont, oszt jónapot.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 20:00:53

@CatMother: A nagyapám kapott normális fizetést, de ez csak arra volt elég, hogy a nagyanyámmal megéljenek belőle úgy, hogy a vasút által kiutalt kétszobás házikóban laknak. A szüleim keresete pedig nem volt elég saját lakáshoz, mellesleg a csupán elegendő pénzzel is csak akkor lehetett lakáshoz jutni, ha az állam kiutalta. Tizenév elteltével lett saját lakásunk, akkor költöztünk el.

A normális fizetés egyébként annyi, hogy nem kell belőle nyomorogni. De felvágásra sem jutott belőle. Például minden nap húsra. Jó lenne, ha ma is kaphatna csak ennyit mindenki, aki rendesen dolgozik, de ez már közel sem a MÁV sara. Igaz, akkoriban az emberek még nem találkoztak az utcán olyanokkal, akiknek már kifolyik a zsebéből a pénz. A tanácselnök elvtárs, jobb környéken az orvos, vagy a párttitkár, ilyenek élhettek felvágósabban, a vasutas nem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.29. 20:10:23

@Androsz: Te visszasirod a Horthy és a Kádár munkásnyuzo rendszerét?
Pfff
A pénzböl most is meglehet élni és nem szerényen, hanem luxus körulmények közt
Nézzd csak meg a menesztett felsővezetők fizetését és a végkielégitéseket
:)
A posztolo meg mért nem ment fogaskerekuvel,az nem csusz meg

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 20:16:49

@Viktus: "...vagy a katonai szigor vagy a magánszektor szigora."

Sajnos ez így igaz. De nálunk demokrácia van orrba-szájba, emiatt aztán bizottsági szöszmötölések, szavazások, önkormányzati, ombudsmani, alkotmánybírósági töketlenkedések teszik lehetetlenné azt, hogy valaki, bárki, rendbe szedje a dolgokat. Ha mégis szóba kerül ilyesmi, jön a diktátor-lemez, meg a fasizmus. Hát most ülünk a süppedő szarban, és vitatkozhatunk rajta, hogy ki is tehet róla.

Mindennek ellenére én biztos vagyok abban, hogy a vasút rohadását az indította meg hivatalosan, amikor az állam először kezdte az üzleti alapra helyezést emlegetni. Most pedig a maradék széthordása folyik, amint látjuk. Az a baj, hogy amikor egyszer majd megint rájönnek, hogy a vasúti szállítás megtérül, akkor kell megint vagy harminc év, amíg újra abba formába sikerül hozni, amelyben már valóban megtérül, mint úgy negyven éve, mondjuk. A háború után tíz év is elég volt rá, hogy már jól működő szervezetté kiépüljön, de akkor nem lacafacáztak a munkabeosztással, és a vasat sem a szabadpiacon vásárolták meg a kapitalistáktól. Most jó esetben harminc év.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 20:25:32

@horex: Kádár alatt nem nyúzták a munkást. A politikai elhallgattatás más, de a dolgozó dolgozhatott is, pihenhetett is, akkoriban voltak SZOT-üdülések, jutalomüdülések, ingyenes orvosi ellátás, effélék, például azért is, mert bizonyítani kellett a kapitalistáknak, hogy a rendszer a dolgozóért van. Nem kellene mindig ezt a Kádár-korszakot basztatni, mert akkor sem volt minden rossz. Nem lehetett minden sarkon mobiltelefon- és autókereskedést találni, az igaz, de a munka béréből el lehetett éldegélni. A Horthy-rendszert nem ismerem, de ma, a boldog kapitalizmusban úgy látom, hogy nem mindenki tud elmenni Kukacházára sem egy hétre, hogy kifújja magát, sokan azért nem mennek orvoshoz, mert nincs rá pénzük, a dolgozók 8-10%-a pedig már nem tud hol dolgozni. Pedig ma olyan szép minden. Ja, igen, és az államadósság. Kádárék is kölcsönt vettek fel, tudjuk. Ma még több kölcsönt veszünk fel, és nem annak a törlesztésére, hanem az azóta századik kölcsön törlesztésére. Holott már messze magunk mögött hagytuk a szörnyű Kádár-rendszert, és végre egyenesbe jöhettünk a végtelen demokráciában és a piacgazdaság tökéletes önszabályzó rendszerében. Igaz?

KiNG 2009.10.29. 20:43:30

rendszeresen utaztam addig a szfvár-bp vonalon, amíg működött valami minimális szolgáltatás.

pár éve még nem volt flirt se, szétbaszott bhv-kon kellett utazni, de nem volt ennyi késés és fejetlenség, ami ma, egyszóval jobb volt

rendszerint fehérvárról is késve indulnak a vonatok, mert el kell engedni a szhelyi, kanizsai gyorsokat, de általában azok is késnek :), de így is a köztes állomásokon, pl. gárdony, nyék, martonvásár kell őket akkor bevárni.

azért az vicces, hogy a 80-as években egy gyorsvonat a 67 km-es távot 49-55 perc alatt tette meg, ma meg 1óra 8-15 perc alatt, és akkor az 1óra 29 perces menetidejű személyről ne is beszéljünk... még az 1950-es években is hamarabb lehetett az egykori és a mostani főváros közti utat megtenni.

10-es meg 20-as lassújelek egész székesfehérvár állomáson. röhej

aztán közvetlen szfvár után jók a sínek, száguldozik a vonat, amíg el nem éri dinnyést, és akkor onnan csak döcög agárd-gárdony-velencefürdő-velence helyeken, s majd megint begyorsít pettend-baracskánál, és innentől valahogy tűrhető, majd tárnoktól bp-re befelé megint száguld kelenföldig, onnan a déliig megint csak döcög

egy műegyetemi prezit látva úgy tudom, 2013-ig lesz fenn ez az állapot...

r.i.p. máv

Kivlov 2009.10.29. 20:56:12

@Androsz:

a kádár-rendszer egy vicc volt.
elhitették a néppel, hogy neki jó. az meg elhitte... a kapun belüli munkanélküliséggel, a "céges" üdülőkkel, majálisokkal. igénye sem volt... örült, hogy lyuk van a s*ggén. Mert nem volt ilyen széles körű média-tájékoztatás. Nem látta, hallotta a 7köznapi ember, hogy milyen a színvonal ny-on. Közben meg egymást figyelték, és jelentgettek az elvtársak. tetvek.
'89-ben mindenkit a dunába kellett volna lökni, akinek köze volt ehhez...

Kopi3.14 2009.10.29. 21:18:32

@Kivlov: Apád vajon hol lenne most? Anyád?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 21:24:07

@Kivlov: "'89-ben mindenkit a dunába kellett volna lökni, akinek köze volt ehhez..." Nos ebben sok igazság van. Sajnos akkor azt hitték sokan - és a régi elvtársak ezt a hitet siettek is táplálni - hogy majd mostantól nem jutnak szóhoz a régi elvtársak. Holott tulajdonképpen csak kisebb döccenők zavarták eddig a nyugalmukat, és már most is egészen biztosan sokan vannak közülük, akik már megszervezték az új ismerőseik körét a jövendő új kormány kedvencei közül.

>"elhitették a néppel, hogy neki jó." Ez végül is nem nehéz. Őserdei bennszülöttek, akik pondrókat és gyökereket esznek, összes vagyontárgyuk egy kés és egy agyagtál, szintén úgy érzik, hogy jó. Van ennivaló, olyan, amihez hozzászoktak, nem fáznak, a folyóban sincs idén túl sok krokodil, és egy-egy gyerek még a felnőttkort is megéri, szóval minden rendben megy. Régen senki sem volt teljesen elégedett, de túl elégedetlen sem volt sok. A kapitalista rendszernek nem az a legnagyobb mocsoksága, hogy eldobható rabszolgaként kezelheti a dolgozót, hanem a reklám. Vegyél. Mindegy, mit, csak vegyél. Tavaly vettél már telefont? Cseszd meg, azzal az ócskasággal még nem is lehetett fejenállva zenét szerezni. Bezzeg ez az új, ez aztán a mámor. Modern ember csak ilyet vesz. A beszopatott polgár pedig vesz, hiszen ő nem akarja, hogy a többi beszopatott kinézze őt a tavalyi ócskaság miatt. Biológiailag függővé csak kevés dolog iránt lehet tenni az embert, élelmiszerekben, cigarettában, szeszben, édességben el lehet sütni a biovegyészet legújabb "felpörgető" adományait, de más termékekre ez nem működik. Ott van hát helyette az agymosás. És ma az emberek jelentékeny része rosszabbul érzi magát, mint a nagyapja hatvan éve, amikor még rádiója sem volt minden családnak, telefont csak a fontos elvtárs hivatalában volt, autó szinte senkinek, de ezekre még nem is voltak az emberek rászoktatva. Hiszen ezek nélkül is megy az élet. Persze, hiszen akkor minden levelet két napon belül kivitt a postás, és az állam sűríteni, nem ritkítani igyekezett a vasútvonalakat és a járatokat.

Szóval én nem akarom azt sulykolni, hogy bezzeg régen milyen jó volt. Csak hagyni kéne már a hülye dumát, hogy aki szeretne csupán annyi létbiztonságot magának - mert hajdan nemigen halhatott ember éhen -, mint negyven-ötven éve, az a régi szocialista hatalmi rendszer ostobaságát és az általános szellemi elnyomást sírja vissza.

Mellesleg: ma nincs szellemi elnyomás, mondhatjuk. Ma kimondhatjuk, hogy de szar. És?

xenuka 2009.10.29. 21:39:05

Uniós elvárás, hogy az utasokat tájékoztatni kell.

Az, hogy a lusta lumpen balfaszok eldorádója a MÁV már régóta köztudott, de ha valaki elfelejtené ők mindig tesznek róla, hogy eszébe jusson mindenkinek.

A sztrájk kapcsán meg javaslom:
minden második vasutast ki kell rúgni és máris van pénz bérfejlesztésre.
A dupla bérért meg már szépen lehet válogatni az emberek között.

A felelősséget pedig személyre kell kiosztani - ha a 14:10-es gyors késik x felel érte és 15.000 Ft bérlevonás a jutalma. Ha nem tetszik neki, húzzon a picsába, nem kell vautasnak lenni.

Mika 2009.10.29. 21:45:25

Portugáliában volt olyan, hogy vagy jött a vonat, vagy nem.. mikor 1x vártuk a barátunkat, aki liszabonból jött volna utánunk - elvileg egy megbeszélt vonattal - és csak nem akart megérkezni, megkérdeztük a helyi vasutas arcot, ő meg csak vonogatta a vállát, hogy ez most nem indult el.. ott és akkor tetszett ez a lazaság, mert olyan mediterrán bohókás dolognak tűnt, de ha mondjuk dolgozni kéne mennem, akkor lehet, hogy kiborulnék..

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 21:54:07

@Mika: Ebben a hihetőnek tűnő történetben van számomra egy tanulság. Portugáliában a helyi vasutas arc ezek szerint TUDTA, hogy a vonat nem indult el. Őszintén szólva ez a csoda már a morzetávírók bevezetésével elérhetővé vált sok-sok évvel ezelőtt. Mondjuk, én arra tippelek, hogy Angliában nyolcvan éve egy kis állomás vasúti tisztviselője az akkori technikai eszközök birtokában, és az akkori nem csekély vasúti forgalom ellenére is hamarabb tudott tájékoztatást adni a megváltozott menetrendről, mint ahogy ma az az Elvira ma meg tudja oldani, ahogy a poszt is meséli.

obwalden (törölt) 2009.10.29. 22:04:38

A MÁV a csöd szélén áll.A megoldás az lenne ha vasutasoknak a családtagjaiknak ell törölnék az ingyen utazást illyen nincsen sehol a világban Ha az Audi gyárba dolgozok ingyen kapok autot.A vasutasoknak sem kellene ingyen adni a jegyeket kellene fizetniük érte ha nem dolgoznak.
Képzeljük el ha a mentövezetö is ingyen autozna a mentöautoval .és mi fizetnénk a gázolajat!!

Közöd?? (törölt) 2009.10.29. 22:26:53

fel kéne fegyverezni a kalauzokat, hogy az ilyen marhákat akik illegálban ugranak a vonatra lelőhesse

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 22:30:02

@obwalden: Á, ne viccelj, ez megoldás semmiképp sem lenne. Ne a vasutasoktól szedett jegyár húzná ki a MÁV-ot a tengernyi szarból. Kapják meg, és vegyék tudomásul, hogy ez is a fizetés része, szemben sok más céggel. Az a helyzet, hogy ha egy vonat elvisz ötszáz utast, akkor csak alig lehetne megmérni azt a többletfogyasztást, amennyit még öt vasutas elszállítása okozna. Tudom, ezen az elven ötezerig is el lehetne jutni, de nincs annyi vasutas. Régen, emlékezhetünk, kint voltak a plakátok, ment a reklám a tévében, hogy "Hív a vasút, vár a MÁV!" És ehhez a csalogatáshoz hozzátartozott az ingyen bérlet is.

Túl sok kedvezményt osztott ki az állam a vonatjegyekre az idők folyamán. Hol ez a csoport sírt, hol az, aztán Állam bácsi mindenkinek adott egy kis kedvezményt. Most már az a ritka, akinek nincs kedvezménye, ami miatt már kiszámolni sem lehet, hogy összesen mi mennyibe kerül.

Törölni kellene a táblát, és kezdeni előről. Persze ez polikailag nem lenne sikeres húzás, viszont hasznos. Csak a politika fontosabb, hiszen már-már itt a választási kampány a nyakunkon, minden jó bölcsője.

Sajnos az államnak valamiért az lett a mániája, hogy minden gazdasági alkotóelemnek ÖNMAGÁBAN kell nyereségesnek lennie. Ha a vasút nem tartja el magát, akkor meg kell szüntetni a vasutat. Hát ez akkora baromság, hogy az utókor nem fogja megérteni, hogy miért nem zavartuk el szurokba-tollba hempergetve a kitalálóit. Az állam az a szervezet, amelynek önmagában kell eltartania magát, és ha a közlekedés, oktatás, egészségügy erre nem képes, akkor más ágazat nyereségét kell odatenni. Persze nem lapátszám, ahogy azt láttuk, látjuk, hanem odafigyelve arra, hogy elég jól csinálják-e a dolgot. De egy oszlopos fontosságú szolgáltatást megfojtani azért, mert nem versenyképes, ez ámokfutás. Kell, hogy legyen vasút, nem? De. Hát akkor?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 22:33:33

@Közöd??: Látom, hozod a megszokott formádat.

Közöd?? (törölt) 2009.10.29. 22:36:18

@Androsz: nem dísznek van a kalauz ne hidd, ő felel a biztonságért, ha valaki nem követi az utasításait a peronon az bűnöző

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.10.29. 22:52:25

@Androsz: Szerintem senki sem gondolja, hogy nincs szükség vasútra és senki nem akarja tartósan bezáratni. Egyetértek, hogy mostanra az utasok 0-5%-a vesz teljesárú menetjegyet, ami brutális.

De igenis vannak fölösleges részei a vasútnak. Ahogy mondtad, már az lenne a megoldás a jegyekre, hogy eltörölni mindent és újrakezdeni. Kétszer i9s meggondolni, hogy kinek, mennyi kedvezmény jár. Egyetértek.
De magukkal a vonalakkal is majdnem ezt kéne tenni. Van nyolc tíz vonal, amit mindenképpen meg kell tartani, nagyvárosokat összekötő forgalmas helyek. A többit meg bezárni és megvizsgálni, hogy tulajdonképpen mire lenne még szükség, mert lehet, hogy a tíz vonalon felül is lenne még, ahova gazdaságilag ÉRDEMES vasutat beszervezni.

Én akkor röhögtem és sírtam fel nagyon, még jópár éve volt, mikor még a Kóka verekedett meg a vasúttal(abba bukott bele) és meghívták egy műsorba beszélgetni, meg asszem a gaskó is ott volt. Riporter tisztázni akarja a helyzetet. Előbba gaskó beszélt: az a tervük kókáéknak, hogy bezárják x, y vasútvonalat, amire szükség van.
-De ha ez fontos vonal, állomás, akkor miért akarnák bezárni és hogy sikerülhetne?
- Hát úgy, hogy buszjáratot indítanának, amivel gyorsabban és kényelmesebben, olcsóbban tudnak bemenni az emberek munkába.

Erre se a kóka se a riporter se én nem tudtunk mit mondani. Magyarul gaskó tök tisztán felvállalta már akkor, hogy a vasútvonalnak azért kell maradnia, mert csak. mert a kalauznak nem lenne munkája. És olyan aljas módon csábítanák el az utasokat, amivel jobban jár az állam és a fogyasztó is (ezt nálam fejlődésnek hívják). Na erről van itt szó. Sajnálom a kallert, meg a semmitevő baktert meg a többi alkalmazottat, de nem értük él a gazdaság.

Igazad van, hogy nem feltétlen a nyereséget kell a tömegközlekedésből kicsikarni, de pénznyelőt sem szabad fenntartani, ahol minőség sincs. A 10 fontos vonalat egyúttal fejleszteni is kéne, pl több párhuzamos vonal, engedni a 160,200km/h sebességet folyamatosan, stb.
Egyébként abszolút villamos és vonatpárti vagyok, de pont az összes vonal megtartása, meg ez a máv pont a vasút kárára van.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 22:53:06

@Közöd??: Igaz, valóban felel a biztonságért. Például nem indíthatja a vonatot, ha az utasok még nem szálltak fel, vagy ha más módon vannak veszélyben. Az illegálban felszálló utasok lelövése nekem egy csöppet erősnek tűnik a biztonságért cserébe. Egyébként a forgalmista bármikor ugraszthatja a rendőröket, ha kell, mert az állomáson ő a felelős a biztonságért. Viszont azt valószínűleg nem könnyen tudta volna az utasoknak elmagyarázni, hogy ha nem jön az ígért vonat, de félig üresen elmegy egy nem ígért, akkor az kinek és miért jó. A menetrendnek és a menetidőnek már úgyis lőttek, ez kiderült.

Közöd?? (törölt) 2009.10.29. 23:08:20

@Androsz: "Az illegálban felszálló utasok lelövése nekem egy csöppet erősnek tűnik a biztonságért cserébe"

tévedsz ez teljesen természetes szeptember 11 óta. majd a sok tahó rendet tanul...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 23:16:19

@sanche: Tisztáznom kell, hogy én eddig egy szavammal sem a vasutasokért aggódtam, hanem a vasútért, mint eszközést és alapszolgáltatásért. A vasutas a vasútnak nem célja, hanem üzemeltetője, kiszolgálója. Nekem nem az a bajom a vasút megszüntetésével, hogy onnan is kirugdosnak egy csomó melóst, hanem az, hogy végül a marha nagy racionalizálás végén egy megyébe egyetlen vasútvonal vezet, amelyen reggel és este megy egy-egy vonat, mert így van a legjobban kihasználva. Basszus, a 21. században a vasúti közlekedés, az újkor legnagyobb felvirágoztatója ne gazdaságilag legyen üzemeltetésre méltó, hanem csak azért, mert az emberek utazni akarnak! És nem csak jódolgukban, hanem mert oda kell járniuk dolgozni, ahol munkát adnak nekik. Az állam az autózásról le akar szoktatni mindenkit, büntetésül emeli a benzinárakat, mindenféle adókat talál ki, kötelező, útadó, sztrádadíj, minden, ráadásul rohadnak szét az utak az egész országban, kivéve azt a 10 fontos útvonalat, amelyen gazdaságos aszfaltozni. Ezeket az utakat a kurva sok kamion teszi tönkre, amelyek a drága benzint elfüstölve szállítják mindenfelé a sok kívánatos holmit, mert a vasút, a hajózás után az egész világban a második legolcsóbb szállítási eszköz valahogy nálunk drágább lett a kamionnál. Meg a busznál. Viszont busz is ritkán jár, és csomagszállító pótkocsit sem kötnek rá, ellentétben a vonatokkal. Én nem tudom elképzelni, hogy Csehországban, Olaszországban, Angliában az jönne ki, hogy a busz és a kamion olcsóbb a vasútnál. Sajnos nem ismerem az ehhez szükséges számokat, de ha kiderülne, hogy mégis az, a tudottan magasan tartott nyersolajárak és a környezetterhelési adók ellenére is, akkor én nagyon-nagyon meg lennék döbbenve.

Végül is oda fogunk a gazdaságosság miatt eljutni, hogy egy faluból csak autóval lehet kijutni, annak, akit még nem szoktatott le róla az állam, vagy biciklivel, esetleg szekérrel. Nagyobb távolságra már egyik sem az igazi. Persze a szekérre fel lehet szerelni egy kurva GPS-t, mert a technikánk, az állandóan fejlődik. Divatba jöhet még a lézerirányzékos kőbalta is, ha kiderül, hogy az a leggazdaságosabb.

Viktus 2009.10.29. 23:21:00

@Androsz:

Az üzleti alapra helyezés az nem egészen az, hogy több tucat cégbe osztogatják szét a máv cuccait ...

Viktus 2009.10.29. 23:22:02

RTL Házon Kívül MOST!

Egy villanykörte kicseréléséhez kell vagy három-négy különböző mávos leánycég. Csodálkoznak veszteséges ...

Alikam 2009.10.29. 23:47:06

Erről van szó, ezt kell csinálni...

Ez máshogy nem megy emberek, csak ilyen drasztikus eszközökkel, amíg mint a birkák, állnak csak az állomáson és maguk elé mormognak addig nem lesz itt rend.

Kártérítési perre sok esély nincs. Maximum az utastájékoztatás elmaradása lehet egy jó kiindulópont, mert asszem a MÁV utasszerződésében benne van, hogy bizonyos okok miatt szinte bármennyit késhet a vonat.

Alikam 2009.10.29. 23:50:24

@nekemirj: Aha, és ilyen feltételek mellett szerinted lenne e egyáltalán olyan féleszű aki a MÁV-nál dolgozna?
A váltókezelő mit tehet arról, hogy romokban a váltó és 5 fok alatt kicsit fűteni kell egy órát, hogy újra lehessen kezelni?

Ugyanolyan a MÁV, mint a BKV vagy a Rendőrség. A rendszer már annyira romlott, hogy a bennük levőket is megfertőzte. Az egész kuka úgy ahogy van és teljesen újat alkotni, csak ez lehet az előremutató megoldás, és akkor nem kell semmiféle drákói fizetésmegvonás meg hasonlóak...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.10.29. 23:52:19

@Viktus: Hát nem is. Majd én is alapítok egy Bal Láb Start és egy Jobb Láb Ultima nevű céget, és ha el akarok indulni az utcán, akkor versenytárgyaláson, igazgatósági értekezleten és részvénytársasági szavazáson döntöm el, hogy a két lábam lépéshossza között mekkora legyen az aktuális árfolyamarány. Egy szart. Az én két lábam mindkettő, menni akarok, hát indulás. Nekem már az sem normális világ, hogy ugyanazon az egy szál dróton az egyik vagy a másik elektromos szolgáltató árama jön, én választhatok.

Alikam 2009.10.30. 00:02:07

@Közöd??: A kalauz amúgy tényleg a biztonságért felel.

Úgyhogy az ő felelőssége, ha az emberek fel akarnak szállni egy vonatra, addig ne indítsa a vonatot, amíg mindenki fel nem szállt és az ajtókat be nem csukták.

Lövöldözni meg a családodra lövöldözhetsz.

BKV reszelő 2009.10.30. 06:50:45

@vazsmegyeigerdezsház: És ez igaz. MSZP, FIDESZ, SZDSZ....nem változik semmi, csak a logo. Alakíthatnák én egyszer kormányt ! ...egyrészt a gaskó belehalna azonnal...és még vannak a listán. Másrészt az olaszliszkai négerek miatt visszaállítanám a halálbüntetést, de iszlám mintára, azaz a saját koszos falujuk főutcáján lennének agyonverve úgy, hogy rendőrök bilincsbe kiviszik a teljes falu lakosságát, végignézetik velük, aki ugat, mehet az agyonverendők oldalára, majd a végén a maradványokat a falusiaknak kell elásni...A gaskót a keletiben ugyanígy, mávosoknak kell bámulni és eltakarítani..

sallaister 2009.10.30. 07:01:59

A MÁV ot meg kell szüntetni. Japánban a hasonló vasút társaság, anno, csődbe ment. És lám-lám ma az egyik legpontosabb szolgáltatás a világon.
Itthon, amíg érdekeltségek fűzödnek egy-egy ilyen intézményhez, addig nem lesz változás. Fejétől bűzlik a hal.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2009.10.30. 07:05:42

Isteni jó dolog ez a vágányzári menetrend! Gaskó és csapata összevizelné magát a boldogságtól, ha a gördülősztrájkjuk következő etapjában olyan káoszt tudnának okozni, mint a kollégáik a mindennapi munkájukkal...
De azért a panaszt nem tartom teljesen jogosnak, mert Mo-n mindössze alig több, mint 160 éve van vasúti közlekedés. Így nem várható, hogy a Szent István és Sztálin intelmein, egy a Monarchiából ránkmaradt vasúti szabályzaton és infrastruktúrán alapuló eljárási utasításokat a MÁV-nál egyik napról a másikra beillesztik a XXI. századi környezetbe. Azaz ami van az nem káosz, hanem átmeneti időszak. Ami ezt kiváltja az meg nem az erőforrásokkal nem megfelelő gazdálkodás, hanem néhány rokongyerek helykeresése az életben (szárnypróbálgatások a vasúti felső- és középvezetésben)... Ami nem melleselg rengeteg embernek - köztük nekem - okoz napi gondot. Többek között gátol abban, hogy értelmes választ adjak olyan kérdésekre, hogy "mikor érsz a munkaheyedre/haza/bárhová?" - Magyarország, én így szoktalak meg!

Blafit 2009.10.30. 09:56:59

Könyörgöm, van homokoló minden mozdonyon.
Ilyenkor kéne használni!

Blafit 2009.10.30. 10:05:42

bocs , a másik témához akartam írni!

Itt a kallert lehetett volna fenyegetni azzaL, hogy Pestig KN lesz a vonat!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.10.30. 11:06:23

@BKV reszelő: hát a fidesz tényleg nem változott, de az szdsz és a mszp mi az hogy, nagyon is! Te nem vetted eszre? Szepen stikaban visszafejlodtek a 89 elotti szintre. Ami senkit sem erdekelne, csak ezzel parhuzamosan a mavot es az orszagot is visszahuztak. Illetve a mavot valahova a haboru utani szintre.
Szoval van egy megeroszakolt, alaposan elpaholt no, a MAV. Nem hiszem hogy az aldozatra kell haragudni az elkovetok helyett.

KecskeDotyi 2009.10.30. 14:08:08

Lenne némi hozzáfűznivalóm, mivel a MÁV telefonos ügyfélszolgálaton dolgozok (tudjátok, a 0640-494949). Tehát kedves balfax utas. Ez a telefonszám erre lett kitalálva. A felújítás a déli és Székesfehérvár között zajlik. Az új menetrend nov 4-ig jó, de utána is fog folytatódni, az nincs elvirán.
Felhvsz minket, elmondjuk neked a menetrendet és azt is h némi késés lehet (10-20 perc).

A jegyedet meg úgy tudod visszatéríttetni, ha 15+ percet késik a vonat, és máv hibából. Akkor kezelési költség nélkül visszaváltják.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2009.10.30. 20:37:08

@KecskeDotyi: Különös megjegyzés... Van kifüggesztett menetrend minden állomáson, a nagyobbakon információs "munkatárs", van internetes menetrend. De, ha nem akarok balfasz lenni, akkor felhívlak téged és te 20-40% pontossággal megtippeled mikor jön a vonat... Hát bazmeg ez csúcs! Mármint, hogy az utas a balfasz. Ezek szerint Moldova ügyesen tett benneteket sorrendbe egy bizonyos szempontból a postásokkal, meg a rendőrökkel... :)

KecskeDotyi 2009.10.31. 10:22:51

@Canis Lupus Libertas:
Hát ha felhívsz, én 99%-os pontossággal megmondom neked, mert ha kell, felhívom az állomásfőnököt is, az infót, a késési infót, stb. Sok olyan kis hely van amit ti, külsősök nem tudtok elérni, nekem meg csak egy telefonba kerül.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2009.11.02. 09:18:49

@KecskeDotyi: Hát ez igazán nagyszerűen hangzik! Mármint az, hogy te a "belsős" értem, a balfasz utasért, a "külsősért" megteszed nekem, hogy felcsörgeted az Szfvár - Bp vonalat, hogy éppen merre kószálnak a vágányzári menetrend áldozatául esett szerelvények. Azért, hogy megtudjam, hogy mennyire szart se ér a kifüggesztett menetrend, meg az internetes felületetek. Ez rendes dolog! Meg, ha ez lenne a normális eljárás - ingyen hívható vonalon, még el is fogadnám, hogy az - akkor csak az a kérdés, hogy webre, meg nyomdára minek költenek nálatok - feleslegesen - közpénzt? Mert külsősként, sajnos ez a herdálás nem tűnik túl okosnak... De persze nem várom, hogy a belső infokat szivárogtasd, de ilyen lowline szolgáltatás mellett én nem balfaszoznám azokat, akikből élek...

KecskeDotyi 2009.11.03. 19:43:46

@Canis Lupus Libertas: Az onlinehoz semmi közünk. Mikor fogja már fel mindenki, h a MÁV egy csomó részre szét van osztva, és annyi köze van egymáshoz a sok kis résznek, hogy előttük van h MÁV? Van Cargo, Rec, Start, Direkt, stb, és egyiknek sincs semmi köze a másik munkájához.
Ez olyan mintha egy árufeltöltőnek rinyálnál hogy a takarítónő (akit külsős cég alkalmaz) nem mosta fel a folyosót a bevásárlóközpontban. Az árufeltöltő annyit tehet, hogy szól a felettesének. Az én/mi hatáskörünk is csak eddig terjed.

Csak azt nem értem, h mindenki annyira tudja fikázni a MÁV-ot, mégis vonattal megy. Nem fura egy kicsit?

Én pl nem szeretem a régi buszt, így addig szoktam állni a megállóban, míg nem jön új. Lehet menni busszal is meg kocsival is. Ja, hogy nem telik? Akkor vagy ez van vagy lehet menni gyalog, mint Petőfi....

Canis Lupus Libertas (törölt) 2009.11.09. 09:11:13

@KecskeDotyi: Ehe-ehe. Kipróbáltam a MÁVdirect "szolgáltatást"... Pontosan annyit ér, mint a nyomtatott, meg az internetes menetrend... Persze sokat elárul az is, hogy az elvhű sínbohóc újbuszra vár...
süti beállítások módosítása