Tékozló Homár

Andalító éjszakák az Első Mobiltelefonos Elszámoló Zrt.-vel

2009.11.02. 00:07 | szily | 35 komment

Miklós - sok honfitársunkhoz hasonlóan - szeret bekapcsolt mobillal aludni, ami, lássuk be, emberi jog. De nem az EME ügyfeleinél, a tréfás kedvű cég ugyanis kegyetlenül megbünteti azt, aki éjjelre nem teszi magát elérhetetlenné.

Arra szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy csak akkor vegye igénybe az Első Mobiltelefonos Elszámoló Zrt. " fizessen mobillal" szolgáltatásait, ha nem ragaszkodik az éjszakai alváshoz, ugyanis a fent említett cég kizárólag az éjszakai órákban intézi banki ügyeit, amiről a kedves mit sem sejtő ügyfél is azonnal SMS értesítést kap pl éjjel fél háromkor. Rendkívül kulturált szokás. Gondolom, egy normális emberek által irányított, normális vállalkozás esetében nem ütközne különösebb problémába az értesítő SMS-ek nappali órákra időzítése, ezért csak a cég vezetőinek túlfejlett humorérzékére tudok gyanakodni. Attól pedig a jó Isten mentsen meg mindenkit, hogy esetleg ne legyen a számláján elegendő pénz, ugyanis ebben az esetben a fent említett cég fél óránként küld SMS-t, mintha az éjszakai órákban a kiszemelt áldozat bármilyen módon is tenni tudna az egyenleg rendezése érdekében, lévén a bankfiókok, de még a bankközi elszámoló rendszer is zárva. Gusztusos, szép szokás.

Üdv: Miklós

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beaver100 2009.11.02. 00:11:31

Hogy a francba elnek meg ezek az idiota cegek Magyarorszagon,???

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.02. 00:13:51

Egyébként a Föld forog, és nem mindenhol van este.

...0 .. 0... · http://wece.blog.hu/ 2009.11.02. 00:20:13

a mobilt éjjelre ki KELL kapcsolni.
nevelik a népet

dr. Aullah 2009.11.02. 00:25:29

@...0 .. 0...:

Teljesen egyetértek veled :P

Píter 2009.11.02. 00:35:57

Nice... Egyébként a cib bank is hasonlóan értelmes, régebben én is többször megszívtam, amikor hajnal 2-5 között jutott eszükbe kiküldeni a kártyás vásárlások beterhelésről szóló smseket.. Azóta némítva van a telóm mindig. :P

Píter 2009.11.02. 00:45:31

mármint éjszaka némítom, ez kimaradt :D

Megdobbent 2009.11.02. 01:17:02

Zeerte mar megint :(((

hazank fia 2009.11.02. 02:29:44

A banki tranzakciok ejjel vezetodnek at (gondolom, hogy ne nappal terhelje a rendszert). Nem a CIB bank es tarsai a hulyek, ez a legtobb helyen igy van, meg a nagy amerikaban is. Nem tudom mi olyan remes ezen. Le kell nemitani a telefont.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2009.11.02. 06:20:24

Viszont, ha ugyeletes vagy, esetleg a mobilodat nem csak azert tartod (bekapcsolva ejszaka is) mert jo zenek szolhatnak belole a plazak elott korzozva, vagy tegyuk fel nem anyukadnak es a baratnodnek tartod, hanem esetleg a munkad (idegesito viszont) fontos resze akkor meglehetosen idegesito amikor valaki ugy gondolja, hogy az ejszaka kozepen sms-ezik.

Ellenben a jo oldala, hogy a reszeg haverok barmikor elerhetnek teged akar ejjel fel2kor is megkerdezheti, hogy ugyan nincs e kedved elmenni valahova es te pedig tobb eves kikepzes utan csak nyugodtan megkerdezed ugyan tudja e mennyi ido van majd alszol tovabb :)

Azon felul ugyeleteskent mostmar evek ota megszoktam hogy a rendszerek (altalaban szerencsere hamis) riasztasokkal arasztanak el. 8sms elso korben majd 8 masik hogy mostmar a 8 elozo rendben van :) Neagodj 2-3 het utan mar megsem hallod..

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.11.02. 07:12:51

Bezzeg ha a fizetése jönne meg minden éjjel, nem posztolna :)

Trójai 2009.11.02. 07:17:20

Ezt nem a bank intézi? Nem pedig a cég.
A bank meg nyilván akkorra időzíti, amikor nincs nagy forgalom. (Ez olyan szerintem kb mint amikor csoportos beszedést kérsz a számládra, és nemtudomhanyadika után 14-15.? ingyenesen vonják le a pénzt a számládról, 14. előtt pedig pár Ft. Ez is azért van, mert akkor van (14.-ig) a legtöbb tranzakció a fizetések meg egyéb miatt)

Amúgy az én telefonomon simán lehet beállítani olyat, hogy sms-ek érkezésénél néma,(vagy rezgő, v akármilyen csengőhang) hívásoknál meg szintén másmilyen csengőhangot bellíthatok, vagy rezgőt is.

És minek sms értesítés minden egyes tranzakcióról? Nemtudomhányszáz ft-ért havonta? Nem egyszerűbb egy netes hozzáférés a számládhoz?

Te posztoló, figyelj már, nem gondoltál még arra, hogy lemondd ezt a szolgáltatást, aztán te is alhatsz éjjel, meg a tranzakcók is meglesznek nélküled?

Ja, és miért nem kapcsolod ki a telefont éjszakára? Olyan fontos ember vagy? A mobiltelefonok sugárzása amúgy is káros, a fej közelében, kimutatták. :) (persze persze nem káros, csak 1 egész kicsit sugároz, különben ki venne mobilt, ha az emberek rettegnének ettől)

A posztolót már lehet? Öregem, ezt a posztot kár volt megírni... hülyeség.

misko 2009.11.02. 07:43:51

A mai mobiltelefonokon pont azért vannak profilbeállítások, hogy az ilyen szituációk elkerülhetők legyenek. Ezt kb. mindenki tudja, aki idelátogat. Úgyhogy szerintem nem kéne itt közzétenni ilyen bárgyú posztokat.

staropramen 2009.11.02. 08:06:26

Sztrovacsek!
A megrendelt szolgáltatásoknak, a telefon beállítási lehetőségeinek, valamint a telefon gombjainak célszerű használatával az általad leírt jelenség gond nélkül megszüntethető.
Igaz, akkor nem lehet posztolni a Homáron.

torma99 2009.11.02. 08:07:43

Egy poszt amiben nem szidható az otp :) ott 7 körül ,de inkább fél nyolckor jönnek az sms-ek.

Eric_Cartman 2009.11.02. 08:11:50

Én nem tudom, az én telefonom folyamatosan csörög, zümmög éjjel-nappal megállás nélkül. Már tervezem, hogy számot cserélek, pedig a mostanit (17634) szeretem.

betépett felhasználó 2009.11.02. 08:41:35

miert nem tetszik hasznalni a napokban beuzemelt uj szolgaltatasomat?
belepes utan, oldal bekonfiguralva, es az osszes sms - persze ehhez a guglis szamot kell megadni, de ez utolso 10 szamjegye a user mobilszama, - es minden ilyen sms oda erkezik. barmikor lehivhato, nyomtathato keresre normal smsben tovabb is kuldheto.
copyleft!!!

Andie 2009.11.02. 09:44:14

Ott a pont, hogy a bankok általában éjszaka futtatják a feldolgozó rutinokat, mert akkor kevesebb a terhelés, és egy esetleges fennakadás sem okoz akkora kiesést, mint a nappali rohamkor.
Tehát ez még igy rendben is van.
De hogy a vodafone már nem egyszer hajnal 2-3kor küldi a reklámüzeneteit (nyerj balatoni nyaralót, még 24-en jelentkezhetnek!!!), az már kicsit aggályos. Még nem irtam meg nekik az ilyen esetekre javasolt smst... (tudjátok: "ha még egy ilyet kapok, megb..lak anyád hátán" - mire a válasz: "ön sikeresen leiratkozott levelezési listánkról/hirküldő szolgáltatásunkról/stb")

Delfinci 2009.11.02. 10:01:08

Budapest Bank este 11-ig és reggel 6-tól szintén képes ilyesmikre. A fizetésem rendszeresen reggel fél 7-kor esik be. :) De az legalább nem éjjel fél három. :)
És ugye ki mondta, hogy fej mellett tartjuk éjjel a bekapcsolt mobilt? Én spec. az előszoba-asztalon. Ilyenbe belekötni...?

Andie 2009.11.02. 10:46:43

@Delfinci: Ráadásul a minap olvastam, hogy az éjszaka fej mellett tartott mobil eléggé keményen bombázza az agyat a sokat vitatott hullámokkal. Biztos ami biztos, énis a hálószoba túlsó sarkában tartom, ha történetesen ügyeletes vagyok. Ha meg nem, akkor lent a nappaliban :)

Peetee 2009.11.02. 10:47:24

A fenébe, gondolkodjatok már 1 kcisit.
Nappal az emberek SMS-eznek. Éjjel mennek az automata SMS-ek. Pl. Olaszországban a mosógépek napszak szerint programozhatóak, mett ott éjjel olcsóbb az áram: Anyu betárazza a Wörpúlt délután, az meg 22:01kor elindítja a mosást.
Két dolgot tudok elmondani:
1.: Lehet a mobiltelefont OKOSAN is használni, van benne olyan funció, hogy "üzemmód kikapcsol ekkor". Néma üzemmód kikapcsol: reggel 6:45, ébresztőóra: 6:50.
Probléma megoldva. Nekem a munkám miatt kell látnom reggel,h kerestek-e éjjel (koordinátor v.ok egy fuvarozó cégnél).
Néma üzemmódban csögörhet reggelig, ha látom,h XY sofőr keresett 20szer, visszahívom, mert baj van.
EZ NEM BONYOLULT!
2. Lehet lázongani és akkor majd okos honatyáink hoznak eg 126ezredik törnéyt arra,h a honpolgárt nem szaba éjjel automata SMS-ekkel zavarni, hiszen ő hangoscsögréses telefonkészülék melett akar aludni.
Majd küldenek mindent nappal, és amikor a kedves posztó ír a mamának,h: 5 perc múlva ottvagyok...na az majd 15 perc késéssel megy át, mert a 8-16h között zajlik az egész napi adatforgalom.

Ez elég ostoba problémafelvetés én a hibát a kedves ügyfél rszűklátókörű ossz szokásaiban látom.

/tno+DA= 2009.11.02. 10:56:02

Úgy látom mindenféle jó ötletek felmerültek de arra SENKI nem gondolt, hogy van egy kikapcs gomb is a telefonon?
Éjjelre előszeretttel hazsnálom.
Ezekután engem a mobilom az alvásban nem gátol. Kivéve reggel mikor megszólal az ébresztő. :P

Pitta2 2009.11.02. 11:00:25

Én szeretek arra ébredni, hogy megjött a fizum. Az jó érzés. Hajrá CIB

Amúgy az Erste reggel 8 után küldi a jóváírásos sms-eit.

pinkfloyd 2009.11.02. 12:48:42

Este 8-kor kikapcs, reggel 7-kor bekapcs. Fontos ember vagyok-e? (gyerekeimnek, feleségemnek, szüleimnek meg néhány embernek igen,a többi meg le van sz@rva)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.02. 15:09:35

Mikor valallkozo lettem, es az Erste megvette a postabankot, vele egyutt en is odakerultem, azt a szupi rendszert agyaltak ki, hogy minden tranzakciorol kuldtek egy levelet, majd a tranzakcio dijarol is egy masik levelet. A tranzakciosdij levelerol mar nem kuldtek ujabb levelet, de a parosaval erkezo leveleket is hulyesegnek tartottam, tehat bankba be, hogy alljunk at, eves, negyedeves, vagy ha maskepp nem megy havi egyenlegertesitesre.
A rendszer nem engedi - volt a valasz - de varjak egy honapot, es akkor jo lesz.

Vartam.

Nem lett jo, ujra bevagtat mondtam a nonek hogy akkor most ezt hogy? Azt mondta sajnos nem tudjak megoldani. (2004ben nesze neked 21. szazad) Sebaj akkor megszuntetjuk a szamlat. Azt mondta hat azt nem ajanlja, mert sok adminisztracio ideoda bejelenteni..
en jarok porul. Igy hat, azon melegeben megszuntettem a szamlamat ennel a kocsog banknal, es csodak csodaja mashol tudtak normalisan viselkedni. (persze itt meg mas a baj:D)
Ugyhogy ha zavar az sms, menj be es szuntesd meg, valoban macera, de megeri. A folyamatos zaklatas diszkomfortot okoz, mint amikor bent marad a kaki:DD

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.02. 19:48:03

nekem multkor az OTPtől jött kamatlevonási sms hajnali 2 előtt pár perccel.
én már semmin se lepődök meg.

Tallérossy Z. 2009.11.02. 21:12:14

Sok okos kommenthez hozzáfűzném, hogy, ha az embernek tizensok éves gyermekei vannak, akik esetleg el-el járnak szórakozni, akkor a telefon lenémítása, vagy kikapcsolása nem megoldás. Egy bajban lévő sofőr esetleg ráér (szerinted), de a gyerek azért más kategória. Sajnos szép városunkban időnként kirabolják, megverik, BKV járatok ott hagyják őket. Ha a vonalas telefonon hívnak éjjel, akkor sem az a bunkó aki nem húzza ki, hanem aki telefonál. Gondolom egy amúgy remek szolgáltatást kár egy ilyen aprósággal élvezhetetlenné tenni.

Trójai 2009.11.02. 21:44:22

@Tallérossy Z.: Igen, és a sok-sok okos kommentben nem olvastad azt, hogy lemondhatja az sms szolgáltatást? És pl kér internetes hozzáférést?

Gondolom akkor azt sem olvastad, hogy az sms hangjelzése és a hívás hangjelzése külön -külön beállítható a legtöbb telefonon.

Honnan tudod hogy a posztírónak vannak gyerekei? Mert ez már olyan fikció-szerű. De sebaj, mondjuk vannak gyerekei.

Akkor ha sms -re nem jelez a telefon , de hívásra igen, akkor a gyerekek megcsörgethetik aput ha baj van. Támadás vagy baj esetén meg kétlem hogy bárki sms-t pötyögne...inkább hívást indít. Nemde?

Amúgy nem tudom elképzelni, hogy támadás esetén legyen az embernek ideje telefonálgatni, meg azt se, hogy ne lopnák el tőle a mobilját is.
Szóval itt nekem sántít az érvelésed. A BKV miatt valahol ottragadt tini még racionálisabb, de könyörgöm, erre találták ki a taxit.

Ha pedig annyira aggódó a szülő, vagy rossz környék, akkor aludjanak ott a "gyerekek", (tinik) ha házibuli volt, vagy nem kell őket elengedni. Esetleg értükmenni kocsival. Ha már ennyire aggódó apa az illető. Sztem legalábbis.

Végül, de nem utolsósorban nem lehet két telefont, (egy rendeset meg egy gagyit) vagy két simkártyát használni? Egyiken elérhető az ember este, a másik addig kikapcsolva (Vagy simkártya kivéve) ugynanúgy megkapja rá az sms-eket ha bekapcsolja/ aktiválja. És nem kell az árral jönni, mert 1 sim kártya potom összeg, leselejtezett mobilja meg sztem mindenkinek van, vagy vesz egy használt gagyit.

Hát ennyi.

handras 2009.11.03. 08:07:46

Én kb. fél éve használom ennek a cégnek a szolgáltatását, teljes megelégedéssel.

Soha nem kaptam éjjel SMS-t. (persze ettől még más kaphatott).

Viszont a múltkor tévesen fizettem nekik bankkártyával (egy nullával többet utaltam), és egyetlen e-mail váltás elég volt, hogy visszautalják a pénzemet.
Ezt nevezem én korrekt eljárásnak!

zsoci 2009.11.03. 10:35:03

És ez miért zavar téged ??
A banki rendszerek meg nincsenek zárva éjjel, csak azt hazudják , hogy használhassák a pénzedet.

Peetee 2009.11.03. 11:50:32

"...Egy bajban lévő sofőr esetleg ráér (szerinted)..."

Ez így nem igaz, de ha felhív éjjfél előtt 20 perccel,hogy: "fönökúr, baleset van az autópályn, már 4 perce itt állok". Ezzel nem tudok mit kezdeni...
Ha felhív éjjel,h fönök ideértem a lerakóra és zárva vannak, azt is elküldöm a fenébe, hiszen a cég 8-18h között van nyitva...

Tallérossy Z. 2009.11.03. 17:34:08

Kedves Trojai:

1: Nem tudod lemondani az SMS szolgáltatást ezt nem a bankod, hanem az EME küldi.
2: A kommentelőnek VAN gyereke és kész.
3: Legfeljebb a te kónuszos fejedben fordulhatott meg, hogy arra gondolok, h a gyerek telefonál, valahogy így: "hé fater éppen ütnek....", természetesen arra gondoltam, ami a múltkoriban sajna meg is történt az én gyerekemmel, hogy kirabolták, ott maradt a nagy büdös éjszakában egy fillér, kabát és igazolvány nélkül, egy járókelő telefonjáról telefonált, h jó lenne, ha érte mennék. Persze zseniális hozzászólóink némelyike - a kikapcsolósok - akkor is tovább aludtak volna édesdeden.
4: Egy szolgáltatásról beszélünk, nem az AVH-ról, hogy olyan trükkökre kényszerüljek miattuk, mint zseniális ötleteid a két telefonról, iker SIM kártyáról és hasonló marhaságokról. Ez egyszerűen jól neveltség kérdése, embereket éjszaka zaklatni pl - még szolgáltató zrt-knek sem illik.
Persze, van megoldás, de épp az a vicc, h az ő neveletlenségük miatt neked kell trükköznöd. Az egész rendszert számítógép vezérli és én úgy hallottam, hogy ezek a gépek már olyan okosak, hogy akár erre is odafigyelhetnének. A nappali SMS torlódás, marhaság, a reggel 7 órás GIRO nyitás után kb. 20 perc alatt SMS-ek milliói mennek el gond nélkül, az a néhány EMÉs SMS már beleférne.

Trójai 2009.11.04. 08:41:35

@Tallérossy Z.: jézusom ember. Gratulálok, hogy továbbra is elsiklottál afölött, hogy azon a kurva telefonon be lehet állítani azt a redvás sms hangjelzést és a kibaszott csengőhangot külön -külön. sms nemcsörög, hívás csörög. Kicsi fiad elér téged. ÉRTED???

"történt az én gyerekemmel, hogy kirabolták, ott maradt a nagy büdös éjszakában egy fillér, kabát és igazolvány nélkül, egy járókelő telefonjáról telefonált, h jó lenne, ha érte mennék. Persze zseniális hozzászólóink némelyike - a kikapcsolósok - akkor is tovább aludtak volna édesdeden."

Igen, akkor nem gondolod véletlenül, h a mobilját is elvették volna amikor kirabolják??? Te zseni. Mert ha a kabátját, igazolványát is elvették nem csak a pénzét, akkor valószínűsíthető. Neme?

Különben meg mi a faszért mászkál egy gyerek éjjel az utcán egyedül?
Én gyerekem lenne nem engedném el, vagy csak akkor ha én értemegyek, vagy tudom hogy kivel/kikkel jön haza, akár kocsival, akár máshogy, de csoportosan! Aztán csodálkozol ha a mai világban az éjszaka közepén az utcán egyedül mászkáló gyerekedet megtámadják! Gtatulálok, milyen szülő vagy te? Mert itt nagyon véresszájjal véded a kicsi igazadat az apák legjobbika szerepében.

Én sem maradtam ki éjszakánként (hetente legalábbis biztos nem, esetleg 2havonta 1-szer) tinikoromban, mégis felnőttem. Ha kimaradtam akkor meg meg volt beszélve a szüleimmel ÉS a haver gyerek szüleivel, hogy hogyan érek haza, vagy hogy melyik ismerősnél alszom. Igaz, nekem még mobiltelefonom sem volt, milyen ciki, vezetékest használtunk, meg személyesen beszéltünk.

De velem is volt, hogy majdnem megvertek az utcán,(fényes nappal) de hálistennek, akkor még fürge voltam, (nem mint most) és elszaladtam. Igaz a a buliban kifáradt szegény tinigyerek bepiálva még jó ha járni tud, nemhogy még szaladni.

"hogy olyan trükkökre kényszerüljek miattuk, mint zseniális ötleteid a két telefonról, iker SIM kártyáról és hasonló marhaságokról."

Ja, nehogy már minimális energiaráfordítással megoldd a problémát, sokkal egyszerűbb picsogni! Barom. Szeritem meg nem zseniális az ötlet hanem egyszerű és kézenfekvő, minden épeszű embernek eszébejutna. Sztem elég sok embernek van két telefonja vagy két telszáma amin elérhető.

Ja, és ha nem vagy elégedett egy szolgáltatással, panaszkodj náluk (ügyfélszolg., levél, email, stb) az általad elérhető módokon, vagy mondd le öregem! Nem kötelező előfizetned rá.

Világos?
süti beállítások módosítása