Tékozló Homár

Visszaállamosítják a Malévet

2009.11.06. 14:49 | jackyll | 100 komment

"Ha a légitársaság bedőlne, az a rekordáron privatizált reptér jövőjét is veszélyeztetné, és jelentősen megnehezítené és megdrágítaná az ország légi megközelítését" - mondja az Index cikk második mondatában Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a Malév visszaállamosítása kapcsán, de ez csak az oldal alján derül ki, mármint hogy ő mondja. Aztán persze kiderül, hogy:

„Bár igaz, hogy a Malév-desztinációk nyolcvan százalékára másik légitársaság is repül Budapestről, egy tradicionális, menetrendszerű, hálózatokba szervezett, átszállásos járatokat közlekedtető társaság helyére nem olyan egyszerű beugrani, mint egy pontszerűen közlekedő, várost csak várossal összekötő, nem hálózatba szervezett diszkonttársaságéra” – állítja Hardy. Szerinte egyébként, bár van a légitársaságoknak szabad kapacitásuk, az nem lenne elég a Malév helyének betöltésére.

Köszönjük az értékes információt. Bizonyára megállna a Föld forgásában, oszlana a gravitáció és mindannyian a jéghideg űr kebelébe röppennénk, ha a Malév nem lenne többé.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akikaztmondjákni 2009.11.06. 14:54:32

Én nem különösebben "használom" a malév-ot,ugyhogy nem vágok eret.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.11.06. 14:58:27

az egész malév egy vicc ahogy van! :Z:Z

Trójai 2009.11.06. 15:02:03

Dejó, megvolt az első 3 komment, most már írhatok én is.

Ez már a hétvégi?
Én már a hét közepén is olvastam ezt az indexen.

Libelle · http://penzeszsak.blog.hu/ 2009.11.06. 15:05:04

Mi soha nem választjuk a Malév-ot. Pedig rendszeresen repülünk.

Kutya23 2009.11.06. 15:12:59

ezmiez? a homár már kommentálja is a megjelent cikkeket?

Gastroger 2009.11.06. 15:19:11

Ügyesen a turizmusra, meg országimázrsa építgetünk, igaz-e?

"..jelentősen megnehezítené és megdrágítaná az ország légi megközelítését"

Márhogy malévval. Aztán sz'tem kissé ellentmondásba keveredeik magával:

"Bár igaz, hogy a Malév-desztinációk nyolcvan százalékára másik légitársaság is repül BudapestRŐL, .."

Értem. Akkor a malévgépek jelentősen csak idefele repülnek, Brüsszelbe például (ha pld. törölték a retúrjegy miatt az utasokat)vasúton viszik ki darabokban a repcsit, ROLA vagyis ROSKY típusú szállítással.
Vagy csal gyorsan átmatricázzák a gépeket a reptereken.. Kitudja? ...

Trójai 2009.11.06. 15:19:51

@Kutya23: Igen, jackyll-nek nem tetszett az indexes cikk. Amúgy tényleg faszság az egész malév.

Amúgy csinálj te is blogot, aztán oda is megyünk fikázni a posztokat. ;)

bukott vezérigazgató 2009.11.06. 15:24:05

Sok irigy majom! Az fáj nektek, hogy néhány szál piros szegfű néhány száz milliót nyer. Igaz, az tényleg nem szép, hogy ezek ugyanazok a virágszálak, akik anno a privatizációnál is nyertek.
Tanultatok volna focizás helyett, akkor lehetnétek mind főszakácsok nagy húsosfazekak mellett.
Utálok Mo-on élni, ha egyszer elmegyek azt WizzAirrel teszem. Tulajdonképpen az is malév. Magyar légitársaság.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.06. 15:27:57

@bukott vezérigazgató: Mi a faszé' nem vállaltuk el legalább az évfolyam-kisztitkárságot és/vagy a besúgást....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.06. 15:30:08

kár a cinizmusért, a Malév valóban irtó fontos sok embernek, csak a saját példámból indulva ki az egész cég konzekvensen Malévval utazik Stockholm és Budapest között, SAS-al ez csak koppenhágai átszállással lenne megoldható, aminek senki nem örülne túlságosan. Privát utakra is a Malévval megyek újabban, a Wizz egy vicc a hülye skavstai reptérrel, a késésekkel, a tülekedő és egyre nagyobb kiterjedésben hiperpigmentált utasközönséggel... nem mellékesen a Malévval csak jó tapasztalataim vannak utasként, szóval remélem sikerül megmenekíteni.

Trójai 2009.11.06. 15:34:16

@Rékuc: Na igen, leírtad amire én is gondoltam. Habár nem is utazom hajde sokat, de a wizz mindig késik 1-2-3 órát.

Nembeszélve a tapló utasokról, akik úgy viselkednek rajta mint egy osztálykirándulós buszon.

Malév viszot egy rakás csőd. Vagy profit helyett adósságot termel, akkor szervezzék át, vagy sokan sokat lopnak belőle, azokat meg lőjék le.

Aztán én is velük utazom inkább.

Mert miért fizessek nekik a repülőjegyért, ha nem tudják nyereségesen működtetni? Aztán az ÉN pénzemből és a többi adófizető pénzéből akarják őket pénzelni, mintegy megdicsérve, hogy szarul üzemeltetnek.

Vicc.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.06. 15:40:36

@Trojai: En inkabb fizetek a repjegyert, remelve hogy az is hozzajarul a sikerukhoz. Abban viszont biztos vagyok, hogy lehetne takarekosabban uzemeltetni. A SAS legitarsasag tegnap jelentette be a negyedeves eredmenyet, oriasi meglepetesre sikerult nyereseget produkalniuk, igaz az utobbi par evben irgalmatlanul megnyirbaltak a szervezetet, csomo embert kirugtak, bercsokkentesek voltak, sajnos a racionalizalas ezzel jar. Meg a legdorzsoltebb piaci elemzo sem hitte, hogy profitalni fognak, erre - ugyan csekely 14 millio koronaval is - de nyeresegesek ismet.

bukott vezérigazgató 2009.11.06. 15:42:45

@Kitalátor feljegyzetei: ugyanazért amiért a homárt olvassuk, sőt regisztráltunk. Elvek, jellem, igazságérzet, becsület, tisztesség, tartás, tudok még ilyen szavakat, írjam?

bukott vezérigazgató 2009.11.06. 15:56:06

Fura, de velem a Wizz még nem késett ezek szerint mázlista vagyok. Az utasokat sem mondhatnám taplónak. Harc az tényleg van a beszállókapunál, de sok-sok tízezer Ft különbségért kézenállva is utaznék. (Mondjuk az valóban rejtély, hogy miért nincs előre kiosztott ülőhely? Ja, és cigányok nekem még nem tűntek fel -igaz aug. végén repültem utoljára. Nekem igenis számít (elvből is), hogy 1 malévjegy áráért fél Európát végigrepkedem, a társaság pedig tud úgy gazdálkodni, hogy nyereséges, nem is kicsit. Ilyenkor elgondolom, hogy mennyit lophatnak ki abból a rahedli pénzből ami a Malévnál befolyik... Aztán a hiányt tömik az én adómból. Hát szarjanak sünt!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.06. 15:59:46

@bukott vezérigazgató: szerintem legyen Wizz is meg Malév is. Aki nem tud hónapokkal előre tervezni, hanem mondjuk decemberben foglal jegyet februárra, annak hidd el jobban megéri a Malév, nem sokkal drágább, viszont sokkal kényelmesebb és civilizáltabb. Szerintem nem irreális dolog, hogy az állam beszáll a nemzeti légitársaság megmentésébe, persze ehhez az is kellene, hogy kőkeményen megszűnjön a pazarlás és a mutyi. Na megyek mielőtt a kezem beleér a bilibe.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.06. 16:06:56

Részemről tudatosan repkedek:
ha a cél+transzfer költség legalább 20%-al kisebb, és nem sokkal kényelmetlenebb mint a Malév játat akkor azt választom.

Példa: legutóbb Korfura mentünk ami ugye Wizz terület, mégpedig rendesen, mégis a jegy 23e volt. Malévval 26e-be került és azonos transzfer, illeték, így ez utóbbival mentünk. Ha azonban 17-19e lett volna...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.06. 16:10:20

@sambalabammbumbumm: a transzfer idő és a helyjegy hiányából adódó kényelmetlenségek (sajnos ide kell számolni az utazóközönség milyenségét is) szerintem további 10-20 százalékot simán megérnek. Főleg nagyobb városokban 1-1.5 óra is lehet a transzfer és az én szabadidőm sincs ingyen... továbbá nem mindegy, hogy frissen, kipihenve, jókedvűen érkezem meg, vagy a tülekedéstől irritáltan, transzferút után fáradtan rogyok le az úticélon.
Egy ideig jó poén volt a Wizz, mostanra már nagyon hálás vagyok a rendes légitársaságokért. Lehet öregszem :D

Darth Revan 2009.11.06. 16:18:08

Dublin Budapest jarat mindig tele volt. Nem egyszer tettek varolistara, mert tulfoglaltak a jaratokat.

Ehhez kepest megszuntettek. Vajon miert?
Nem kell a penz?

Bit Rot 2009.11.06. 16:19:25

Visszaállamosítják? Kik? A kormány, az MSZP-SZDSZ?

Amikor az állam a legrosszabb gazda?

Most akkor narancsvörös hajnal van, vagy vörösvörös hajnal?

É2I 2009.11.06. 16:31:56

Államosítani a Malévet?
Van egy pár állami cégünk, amik (nem véletlenül) mind veszteségesek, de az adónkból fenntartjuk őket. Akarom mondani fenntartatják velünk azok, akik veszteségessé tették, teszik, de érdekükben áll.
Erre akkor itt az újabb lehetőség. Ráadásul nemzeti értékekre hivatkozva.

@Rékuc:
Ha olyan irtó fontos sok ember számára, akkor fizesse ez a sok ember a jelenlegi ár négyszeresét. Akkor majd örömködik a jelenlegi cégtulaj, hogy tudnak gazdaságosak lenni. ;)

Lefordítva; ma olyan sok embernek "fontos", ill. tudja megfizetni a jelenlegi árakat, hogy -vállalva a más egyéb kockázatot- inkább az olcsóbbal utazik.
Ez van.
Válság.

De hogy tradíciókra hivatkozva "megmentsen" az állam egy "sikeresen" privatizált vállalatot. Úgy, hogy az aktuális kormányok mind azt szajkózták, szajkózzák hogy a privatizáció a legjobb dolog.
Akkor most, hogy is van ez?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.06. 16:47:41

Cseréljük el a Mávra, azt támogatom.

Nomante 2.0 2009.11.06. 16:50:41

Putyin mé tukmálja ránk amit már megvett tölünk. Ja hogy maradt veszteséges, akkor gyorsan visszaadja mielőtt megég a keze, ha meg nem vesszük át gondolom megint GÁZ lesz ukrajnában.

Gerardus A. Lodewijk 2009.11.06. 17:23:53

A Malévvel kapcsolatban a legfontosabb kérdés, amit 20 év után el kellene végre dönteni, az az, hogy nemzeti légitársaság legyen-e. Csak kategórikus igen vagy nem lehet a válasz. Nincs olyan lehetőség, hogy igen is meg nem is (ami most a helyzet gyakorlatilag). Vállalni kell a döntés minden következményét, a pozitívakat és a negatívakat is.

Ha nemzeti légitársaság, akkor működésének elsődleges szempontja kell legyen a magyar nemzet, a magyar gazdasági és technikai tudás, a magyar szervezőkészség és vendégszeretet hírnevének öregbítése, minden mást pedig kivétel nélkül ennek kell alárendelni, különösen az anyagiakat.

Ha viszont nem nemzeti légitársaság (hajlok arra, hogy a jelenlegi helyzetben ez lenne a reálisabb), akkor - legalábbis egyelőre - a merjünk kicsik lenni a megfelelő jelszó. Vagyis ki kell válogatni a nyereséges járatokat (csak találgatok: Brüsszel, Párizs, Amszterdam, Milánó), meg esetleg az enyhén veszteségesek közül a presztízsértékűeket (Moszkva, Varsó, Prága) a többit pedig szépen leállítani.

Hangsúlyozom, mindkét megoldás csak önmagában, saját logikája szerint működhet, és nem lehet az elemeikből harmadik változatot kikeverni.

selymesszőrű tejbegríz 2009.11.06. 17:50:38

Desztináció? A sztyúárdeszek mondják így állandóan, és rohadtul idegesítő. Magyarországon legyen már célállomás...

Trójai 2009.11.06. 17:54:07

@Rékuc: "En inkabb fizetek a repjegyert, remelve hogy az is hozzajarul a sikerukhoz."

Hát eddig is fizetett nekik mindenki a repjegyért, nem is keveset, még többet mint más társaságoknál. De mégsem nyereségesek éveken át...

Tehát? Természeres szelekció, az erősebb kutya baszik, életképtelen cégek menjenek csődbe aztán tűnjenek el a piacról...előb utóbb (inkább előbb) lesz valaki aki betölti a helyüket azaz a piacon keletkezett rést.

Ilyen cégek egy jó kapitalista országban nem élnének 1 évet sem, nemhogy állami pénzből pumpálják őket.

Kérdés: más légitársaságok miért tudnak profitot termelni? Felmerül az emberben a gyanú, h azért, mert a Malévnál szétlopják a pénzt a górék.

XCat 2009.11.06. 17:54:28

Szegény Malév.
Most tényleg meg fog halni? :(

selymesszőrű tejbegríz 2009.11.06. 17:54:52

Apropó, három kérdés:

Mi a tököm az a Fontosh?
Miért mosolyognak az Aldiban?
Hol lehet kifejlett dél-kínai háromujjú tenyészmedúzát kapni?

XCat 2009.11.06. 17:55:30

@Dariengo: Ne hülyéskedj, hogy szerelsz szárnyat a mozdonyra?

Trójai 2009.11.06. 17:58:24

@bukott vezérigazgató: A wizznél én sem cigókról írtam hanem tapló magyarokról.
Eddig 2-szer utaztam malévvel, wizz-el már sokszor, de mindig késtünk. Lehet azóta javult a helyzet...

De árfekvés miatt inkább Wizzair mint malév.

Amúgy abban egyetértünk hogy a Malév szarjon sünt.

Balamber 2009.11.06. 18:12:49

Énasszemhogy:

Minden korszak időszeletének megvan a letündöklő/átszerveződési állapota, amelyik időintervallum egy-egy pontja egy-egy közösség, vagy cég, legyen az magán vagy állami tulajdonú is akár...

De a mottónk:
A Malév nem vész el, csak Átalakul!

A 2 rádiónkkal ugyanez a helyzet
(amikből amúgy én leginkább a reggeli műsorokat fogom hiányolni), de figyeljétek meg, pár év múlva (legyen ez 3-6-10 év akár) már csak meg-meg emlegetjük hogy jó volt, rossz volt, vagy akár hogy: VOLT..
__________________________________
Éljen a vadkapitalizmus, szeretlek média, te politikusok korrupt és mintaszerűen működő fegyvere, és segítségül hívott jóbarátja:
Az idő!! ;)

XCat 2009.11.06. 18:14:29

Van valakinek olyan díjcsomagja, hogy Vitamax klub?

joetaylor 2009.11.06. 18:54:45

Szerintem akik rendszeresen használják azok szépen dobják össze a pénzt és vegyék meg. Így lesz egy saját légitársaságuk és akkor úgy alakítják a menetrendet ahogy akarják. Miért kell az adófizetők pénzéből fenntartani egy ilyen céget ami maximum pénzügyi trükkök segítségével mutathatna fel valami nyereséget. Az átlag adófizetők 99 százaléka soha nem használta és nem is fogja igénybe venni a Malév szolgáltatásait. Az olyan parasztoknak és a proliknak mint például én vagyok, a fapados társaságok teremtették meg a rendszeres repülővel való utazás lehetőségét. A Malév drága volt midig is. Bár a logika szerint a Malévot is tömni kell pénzzel, mert a MÁV-at is tömjük adófizetői pénzzel és az is szar.

Rommel6600 2009.11.06. 19:58:38

Wizz vs malév?
Wizzel még nem késtem, a Majd csak Le Érünk Valahogy legutóbb Isztambulba egy órás késéssel indult(!), de "csak" féllel érkezett meg.
MALÉV, MÁV, BKV és társai mind az adófizetők pénzéből fenntartott, pénznyelők. Ezek már a kultúránk részei, én az összes külföldinek elmondom ezeket, másutt úgy sem láthatnak ilyet!!!
Magyarország én így szeretlek!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.06. 20:00:59

@joetaylor: ez azért nem így működik, egy légitársaság nem holmi divatbutik, hanem elég erős társadalmi szerepe is van. Párhuzamként említhetem az Öresund hidat Svédország és Dánia között. Azt is jórészt adópénzből finanszírozták, és az útdíj a büdös életben nem fogja megtéríteni a költségeket. e a lehetőség, hogy az emberek mobilissá válnak, van választási lehetőségük az utazáshoz (ne haragudj, de a Wizz komolytalan és megbízhatatlan ehhez a feladathoz, játéknak jó de utazási infrastruktúrát építeni nem lehet rá) adott akkora fellendülést a régiónak, hogy hosszú távon megérte belefektetni az adópénzt is.
Így van ez a Malévval is, elég fontos a régiónak (gazdaság, idegenforgalom, hogy csak két csekélységet említsek), hogy legyen egy légitársaság és ne a fapadosokra és a külföldi társaságokra legyünk utalva.
Remélem sikerült azért elolvasni az előző kommentemben, hogy ehhez az is kellene, hogy ráncba szedjék a menedzsmentet és az üzemeltetést.

chillking 2009.11.06. 21:10:54

faszom a malévbe,a wizzairnél meg lenézink at emberkete,csak mert bunkók.pont mint ők.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.06. 21:55:42

@Balamber: olyan a hsz-ed, mint egy festmény, amely egy tájképet ábrázol. Ezennel kinevezlek a Malév stratégia menedzserének.

É2I 2009.11.06. 22:19:27

@Rékuc:
Az üzlet az üzlet. Ne én (meg plusz több ezer ember) finanszírozzam már meg a kényelmedet, mert neked a Malév a legjobb.
Abban egyetértek, hogy ráncba kell szedni a díszes kompániát, de ne legyen már az a megoldás, hogy mindenáron megmentjük az adófizetők pénzén, mert csak.

No meg egy híd, meg egy repülőtársaság közt párhuzamot vonni megint csak butaság.
De tartanánk egyébként ott, mint az általad oly szeretettel emlegetett északi társadalmak.
Bár, ha jól emlékszem arra fele is van egy olyan országocska, amelyik duLva nagy jólétben élt, csak jött valaki egy gombostűvel, oszt' kipukkasztotta a lufit. Most meg igen nagy fekáliában vannak. Többek közt a nagy öntudatuknak is köszönhetően ;)

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2009.11.06. 23:02:30

Akkor egy röpke adat a flightstat.com-ról:

(MA)Malev-Hungarian Airlines
On-time 78%
Late 11%
Very Late 3%
Excessive 5%
Cancelled 0%
Diverted 0%

(W6)Wizzair
On-time 85%
Late 7%
Very Late 2%
Excessive 4%
Cancelled 0%
Diverted 0%

Mindkettőt jól ismerem, és egy-egy késés a szerencse dolga, nem csak társaság függő. Nem szabad általánosítani, repülésben mindig benne van a késés lehetősége.Ennyi, ezt kell tudoásul venni.

Col.Maybourne 2009.11.07. 00:31:11

@Rékuc:
Long time no read...
SAS valoban nyereseget produkalt, miutan eladta az AirBaltic nevezetu formedvenyet (monjuk jol lehuztam oket egyszer...).
Csak a pontossag kedveert:
BUD-ARN csak a nyari menetrendben csut es vasarnap. BUD-CPH pedig nincs.
Egyebkent ma volt szerencsem SASolni New-Yorkba: a szokasos premium szolgaltatas, 45 perccel korabbi landolas, minden tokeletes, ugy ahogy az le vagyon irva a nagykonyvben.

joetaylor 2009.11.07. 00:44:02

@Rékuc: Tudod mennyibe került egy Boeing 737 típusú repülőgép? Mennyi az átlagos költsége szállított kilónként? Az egész kereskedelmi repülés egy nagy majomparádé. Ennél jobban herdálni a földi javakat nem lehet. Olyan ez mint a katonaság, egy hamis gazdasági hajtóerő semmi más. Én betiltanám a kereskedelmi légi forgalmat. Bár most már csak az utolsókat rúgja az egész álom világ, mert ha eltűnik az olcsó olaj akkor ennek vége.
Nekem mindig a fülembe mászik ez a refrén amikor valami repülős munkám van:
"Big old jet airliner
Don't carry me too far away
Hey, big old jet airliner
Cause it's here that I've got to stay "

XCat 2009.11.07. 00:45:59

@joetaylor: engem érdekel.. mennyi az átlagos költsége kilónként?

Megdobbent 2009.11.07. 00:46:53

A malevon este finom a szendvics, meg kellemesen eros a kave reggel :) Ennyit tudtam csak elmondani, es most kiapcsolom.

joetaylor 2009.11.07. 01:21:15

@CatMother: A gép átlag átadási új ára (olyan amit a Melév használ) jelenleg 42 millió USD. 25 ezer óra tervezett élettartammal. A nagyjavítások a változatoktól függően 2500-5000 óránként vannak, persze ezt nagyon sok "kis" javítás szabdalja. Úgy tízezer óránként bele lehet lapátolni a gép új árát vagy többet. Persze ez elosztva jelentkezik üzemeltetési költésgént.
A másik jelentős költség az üzemanyag amit elégetsz. Ez most Európában 70 eurocent per liter (A1 Jet fuel). Egy 737-200 feltölthető 22 tonna üzemanyaggal. Ideális eseben ez elég 3800km megtételére /146 utassal/.
A személyzet bére és az egyéb adók és költségek is hozzáadódnak.
A való életben a cégek a minél több annál olcsóbb elv alapján működnek. Tehát ha kell tíz gép akkor az egységnyi ára olcsóbb mint egynek, a hozzájuk tartozó üzemanyag beszerzést is előnyösebben lehet megoldani és a homogén eloszlás miatt az alkatrész is nagyobb tételben kerülhet beszerzésre.
Ezért is sok társaság inkább bérli a gépeket amit erre specializálódott vállalatok üzemeltetnek. A kereskedelmi repülésben két fő szabály alakult ki a jelenlegi évtizedre:
1. Repülni (a földön álló gépnek esélye sincs termelni pénzt)
2. Feltölteni (a ki nem használt gép viszi a pénzt)

Hol lehet itt egyszerűen pénzt fogni?
A karbantartáson... mert az a földön van és lassú :)

XCat 2009.11.07. 01:33:32

@joetaylor: Szép. Köszi.
Te, mi lesz egy géppel, ha elfogy az üzemanyag? Simán leesik? Ezt mindig meg akartam kérdezni valakitől...

Trójai 2009.11.07. 03:24:36

@joetaylor: én láttam 1szer a national geograpic-on hogyan szednek szét darabokra és hasznosítanak újra ilyen böhöm nagy repcsit. (Boeing, h professzionálisak legyünk)

Érdekes volt, persze kaptak érte sok pénzt, de az csak töredéke volt a gép beszerzési árának. De az alkatrészeit hasznosították más gépekben.

Trójai 2009.11.07. 03:25:58

@CatMother: Ha el fog fogyni az üzemanyag, akkor idomított madarakkal fogunk repülni mint a kisherceg. Vagy héliumos nagy légbalonnal, mint az UP! rajzfilmben. (ott sok kicsi lufival repült. hehe) :)

Trójai 2009.11.07. 03:27:21

@CatMother: Ja igen, és
"Te, mi lesz egy géppel, ha elfogy az üzemanyag? Simán leesik? "

Na ja, előfordult már, hogy akkor is simán leesnek ha van bennük üzemanyag...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.07. 10:51:46

@Trojai: Viszont olyat még nem hallottam, hogy fennt maradt egy gép és az utasokat Jákob lajtorjáján kellett menteni
Ilyen nem lehet?

Trójai 2009.11.07. 11:28:05

@horex: van valami kényszerleszállás máshol, ha nem tudnának időben leszállni a megadott repülőtéren. (ha fogytán az üzemanyag) Legalábbis az akciófilmek szerint. :D

Ejtőernyő meg nem tudom van e a gépeken, de sztem nincs, mert olyan magasságból nem lehet ugrani.

Viszont ilyen felfújhatós csúszda van a gépen, amit leengednek ha leérkezéskor kigyullad vagy valami, és gyorsan kell menekíteni az embereket.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.07. 11:37:32

@Col.Maybourne: A Malévnak naponta van jáata BUD és STO (Arlanda nem Arn már sajnos) között. Wizz, BUD-NYO (Skavsta, Stockholmtól másfél óra) heti 3-4 járat. Nagyon nem mindegy.
Amúgy a SAS-ra sincs panaszon, de STO-BUD viszonylatuk már nincsen.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.07. 11:39:30

@Trojai: üzemanyag nélküli repülés ma is létezik, több légitársaságnál 'vitorlázva' szállnak le a gépek, ami azt jelenti, hogy minimális motorerővel szállnak le, siklórepülés szerűen, ezzel jelentős üzemanyagmennyiséget takarítanak meg és büszkén hangoztatják a nyilvánosságnak is :)szóval ha fogytán az üzemanyag, akkor biztosan le lehet még szállni, persze ha van hova.

moli 2009.11.07. 11:59:24

@sYg: ez durva.

nagyon durva.

Balamber 2009.11.07. 12:23:37

@Dariengo: Kösz, de kösz nem.
A Malév nem hinném hogy Pici bácsi dallama óta kapott bármilyen olyan figyelmet, amit megérdemelt volna.
Minden hatalmon levő párt eladta, de mielőtt ezt megtette volna, pumpált bele rendesen, ami meg csak annyit tett, hogy állami zsebből personal zsebbe vándoroltatott soksok lovettát.
Így asszem mivel Stratégia sincs, Managelni sem kell már..
Máv detto!

Trójai 2009.11.07. 12:57:00

@Rékuc: az nem üzemanyag nélküli repülés, hanem üzemanyag nélküli leszállás/landolás.

Persze, olyan magasról sokáig tart leesni. :) Ha elég nagy a gép felülete (elégnagy) akkor simán landol üzemanyag nélkül is.
DE: ez nem azt jelenti hogy nincs üzemanyag a tartályában, hanem azt, hogy lesázlláskor nem használja.

Üzemanyag nélküli tartállyal repkedni több mint balesetveszélyes. (éppen az útra elengedő üzemanyagkészlettel felszállni meg nem gyekorlat hálistennek).

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.07. 13:03:18

@Trojai: 'DE: ez nem azt jelenti hogy nincs üzemanyag a tartályában, hanem azt, hogy lesázlláskor nem használja.'

ezt szívből remélem :D

Col.Maybourne 2009.11.07. 13:35:31

@Rékuc: SAS-rol beszeltem menetrend ugyileg, de valoban felreertheto volt, bocsi. Sajna a STO-BUD-ot nem jaratjak telen, jo lenne BRU-STO-BUD utvonalon repulni...
(A Malevos szemelyzet meg a Radisson Arlandiaban ejszakazik, szoktam veluk talalkozni rendszeresen. Nem a legolcsobb hely...)

Fénnyel teli esernyő 2009.11.07. 13:51:51

Gazdaságos majd akkor lesz, ha feltalálják az üzemanyag nélküli felszállást is.
Az megoldható, hogy a gép olyan magasra száll fel, hogy onnantól már csak "leszáll" a következő helyszínre?

joetaylor 2009.11.07. 13:55:54

A leszállás mindig üzemanyag nélküli.
Hiszen el kell koptatni a magasságot és a sebességet. A gép irányban tartása azért igényel némi plusz energiabevitelt. Bár mivel pár éve csak teljesen automata gépek vannak a piacon, így sikerült megtakarítani átlag 30 százalékot a felhasznált üzemanyagból. A mai pilóták már nem repülnek hanem csak nézik, hogy repül helyettük a gép. Veszély esetén kell csak beavatkozniuk, de egyre tökéletesebb robotokat fejlesztünk így a jelenlegi robotok már vészhelyzet esetén is jobb döntéseket hoz mint az ember.

Árlista update a 737 családhoz:
The list price for 737's as of June 2007 was as follows:

* 737-600 $50-57 million USD
* 737-700 $57-67.5 million USD
* 737-800 $70.5-79 million USD
* 737-900ER $74-85 million USD

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.07. 14:09:16

@Fénnyel teli esernyő: van ilyen, csak azt űrhajónak hívják. Vagy órarugógerincű-felpattanónak.

Sátorfa 2009.11.07. 16:01:06

Rékuc meg kell dolgozni a sajtós VIP jegyért? Vegyél saját zsebből elsőosztályú jegyet – már ha telik saját erőből.
Magyar történet: túlkoros mucsai énekesnő karriert váltott szadeszos színekben, míg a
a Kuncze meg nem szimatolta. Akkor lett a belügyminiszter sajtósa, 98-as választásnál Postabank kommunikátora néhány hónapig, amíg 7-8 jegyű bánatpénzért nem menesztették és nem szállt szabaddemokratikusan a MALÉV kommunikációs igazgatójának. Itt lehetett magánprivatizálni és veszteségesen tevékenykedni – egy darabig. Idén tavasszal jött a váltása a közlekedési minisztérium sajtósának. Így verik az adófizetők botjával a csalánt nemzeti érdekeket kommunikálva - legyen az MÁV, BKV, vagy MALÉV.

Fénnyel teli esernyő 2009.11.07. 16:10:48

@Dariengo: Pedig már azt hittem, szabadalmaztatni fogok ... na majd legközelebb! :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.07. 17:12:51

@Col.Maybourne: de jó nekik, nekem nem telik, a cég is csak Quality Hotels minőségig megy el, igaz az bőven megfelel, nem luxuskodni megy az ember. @Sátorfa: neked meg mi a fasz bajod van, fáj, hogy telik repjegyre?

Nomante 2.0 2009.11.07. 18:01:05

Gyerekek, szeressétek egymást, ne gyülölködjetek!

Trójai 2009.11.07. 18:27:21

@Rékuc: sztem az fáj neki, hogy esetleg nem te keresed meg a rávalót, hanem apuci adja, vagy a melóhelyed fizeti, és emelett nagy a szád, hogy a malév mennyivel jobb szinvonalú, mint a Wizz...mert ugye a magyar emberek többsége a fapadost tudja megfizetni, vagy még azt sem. Szóval kicsit irritáló egyeseknek, ha fiatal emberkék, (mint te) szórnak el 10 perc alatt annyi pénzt, ami másnak 3 havi keresete. még akkor is ha netán megdolgozott érte vagy megérdemli.

Amúgy ezt a cikket tényleg nem lehet nem elvinni politizálásba...azt pedig utálom.
Szóval annyit mondok, hogy szarjon sünt mindenki aki megérdemli.

Te pedig ne álmodj arról rózsaszín álmokat Rékuc, hogyha megmarad a MALÉV, akkor majd ésszerűsítik és nem lesz veszteséges...muhaha

@Nomante 2.0: ÁMEN!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.07. 19:02:21

@Trojai:
Valami konkrétabbat kérnék.
Ez elég általános.

Col.Maybourne 2009.11.07. 20:39:50

@Rékuc: Quality Hotels nem rossz, eleg lenne a Maleveseknek is. Van is egy STO mellett, ha jol emlekszem az autopalya mellett van az Arlana-stop, ott van. Felebol megusznak...
En IHG csoport parti vagyok...

XCat 2009.11.07. 20:46:39

@Rékuc: Szerintem a Sátorfa többet keres mint Te meg én együtt.. de mintha ismerném, de ilyen jellegzetesen vinnyogni azok szoktak, akiknek semmi okuk rá.

XCat 2009.11.07. 20:56:25

@CatMother: de mintha ismerném=nem mintha ismerném

Fenébe. :D

bukott vezérigazgató 2009.11.07. 23:13:25

@CatMother: Hát, szerintem Sátorfa nem vinnyog, csak a frankót tolta...
Felfordul az én gyomrom is, ha vkinek jól megy anyagilag és fikázza azt amire a szegény(ebb) embereknek jut.
Annyira kényelmetlen a BKV, sok büdös melós, hideg van, kényelmetlen az ülés és át kell szálnom! Brrr! Az X6-os taxiban minden sokkal jobb, remélem a taxitársaságot üzemelteti az állam továbbra!

XCat 2009.11.07. 23:40:25

@Sün‼: Jó, várom. Hozna sünt is? :)

@bukott vezérigazgató: én nem nagyon szeretem a Sátorfa típus beszólásokat.. Rékuc nem filázott senkit. Kedvesen, aranyosan, normálisan elmondta, hogy ő szívesen használja a malévet, mert neki az jó. Erre Sátorfa meg nekiugrtt, hogy hogy képzeli, amikor neki meg másoknak arra nem futja.. hát ejnye.
Ilyen mentalitást eddig két embertípusnál láttam; az egyik a rendszeresen tüntető, gyújtgató, hőzöngő csőcselék, akik idegesítenek, és nem értem, hogy valaki miért nem csinál már velük valamit.

A másik a jólmenő főorvos-ügyvéd-stb gárda, akiknél sikk, hogy a félmilliós szalonkosztüm mellett ott lóg a turkált ruha, csak hogy hüledezve elmondhassuk partikázás közepette, hogy már annyira rosszul megy nekünk, hogy az asszonynak turkálni is kell. (vidéken jellemzőbb ez az állatfajta, de pesten is láttam már.)
Ez a maga módján még undorítóbb, mint az első.
Ezt sem szeretem.
Tövábbá kezdem azt érezni, hogy ez úgy általában jellemző a magyarságra a maradkodással, a rosszindulattal, az ott-ártok-ahol-tudok hozzáállással, meg az állandó sírásrívással együtt. És kurvára nem örülök neki, hogy itt a homáron is egy csomószor ilyen menyilatkozásokat látok.

Ez van.
El fogok menni innen a picsába, ti meg marjátok egymást boldog egyetértésben, és ne értsétek, miért nem működik rendesen semmi.

(Most felbosszantottál. )

XCat 2009.11.07. 23:44:23

@CatMother: gépelési hibákat mindenki javítsa magának, nincs világítás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.08. 00:37:06

@CatMother:
Nem úgy van az.
Fel kell iratkozni a listára.
Mit kívánsz?

Mylady 2009.11.08. 10:31:33

@CatMother: Tudod, a gond Rékuc stílusával van. Még ha tartalmilag rendben is van amit ír (sokszor nem, de mindegy), az az arrogáns, lekezelő stílus, amivel ezt teszi, nagyon sokak zsebében kinyitja a bicskát. Lehet, hogy akad néha olyan kommentje is, amikor normálisan szólal meg, de a legtöbbször nagyon bunkó stílusban oszt ki másokat. Mert csak az a jó, amit ő mond. Csak úgy lehet valamit csinálni, ahogy ő mondja. Mindenki más hülye, paraszt és egyébként is dögöljön meg.

És ennek köszönhetően a legtöbb ember már a neve láttán prüszköl.

Talán nem kellene ilyen arrogáns stílusban osztani az észt onnan nagyonnyugatról és senki nem támadná őt sem.

Hát ennyit erről.

Mylady 2009.11.08. 10:38:05

@CatMother: Ja, és nehogy azt hidd, hogy ez véletlen, vagy ilyen alapból a stílusa, meg ilyenek.
Ahogy azt már párszor kifejtette, direkt csinálja, mert élvezi, hogy másokat idegesíthet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.08. 11:09:06

@bukott vezérigazgató: eszembe se volt fikázni a Wizz-t, csak kifejtettem, hogy nekem miért nem megfelelő. Ha valaki ezért utál, akkor sürgősen forduljon orvoshoz. Mellesleg a priváz utazásaimat saját zsebből fizetem a Malévval-SAS-al, nem mintha bárkinek bármi köze volna hozzá-
mylady pedig szerintem egyik legnagyobb rajongóm, frankón figyeli az aktivitásomat és ahova írok, oda követ és hisztizik ellenem :D aranyos és igen hízelgő.

Mylady 2009.11.08. 11:16:40

@Rékuc: ne álmodj
hányni tudnék tőled

egyébként "kicsit" régebben olvasom a homárt, mint te

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.08. 11:21:56

@Mylady: látod ezért nem szólok be neked soha, nincs rá szükség, olyan szépen járatod le magad, hogy ihaj. Már szinte nekem kínos, amit művelsz.

Énbagoly 2009.11.08. 11:55:38

@Mylady: ne bosszankodj itt, nem éri meg. :)))
Van, amin nem érdemes. :))))

staropramen 2009.11.08. 13:07:17

Sztrovacsekek!
Nálunk sokkal tehetősebb országok is megfontolják, hogy fenntartanek -e kizárólag presztizsokokból egy un. nemzeti légitársaságot.
Ha a gazdasági megfontolásokat nézzük-holnap lakat az ajtókra, készletkiárusítás és egy öreg gép elvontatása a múzeumba a nosztalgiázók kedvéért..
Ennyi ma a Malév.Nincs mód a gazdaságos üzemeltetésre, feneketlen pénznyelő kút.
Az állam pedig iszonyatos amatőr lenne, ha a MÁV mellé drága pénzen visszavásárolná a Malévot is.
A Ferihegyi terminálnak ehhez semmi köze, külön cég, gazdasági helyzete egészen más.
Azt, hogy Hardy miért beszél ostobaságokat és állít valótlant arra is lenne néhány tippem.

Sátorfa 2009.11.08. 14:23:20

Nem a lényegre, csak az indulatra figyeltetek, pedig nem az érdekes.
A kormány ismét a Malév többségi veszteség-részvényesévé kíván válni. Ez nem a nemzetgazdaság érdeke, hanem egy szűk politikai rétegé, akik az adókból saját zsebre és a kitartottjaira tevékenykedik. Ezt csak az nem látni, akik a lepotyogó morzsákra ácsingózik.

Mellékesen Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a Malév igazgatóságának elnöke volt a légitársaság privatizációjának lezárásáig.

a tiéd! 2009.11.08. 18:48:17

Racionalizálás meg lefaragás a költségekből mindig is el fog bukni, ha államosítva van a cég. Amíg a (polotikailag megtámogatott) szakszervezet 0,0034 százalékok miatt keresztbefekszik a cég minden lépése előtt, addig nem lehet nyereségesre alakítani egy céget. A vicces az az, hogy a szakszervezetek amióta magántulajdonban van a malév, azóta is meg tudják csinálni az ellehetetlenítést. Ilyen cégtől nem csodálom, hogy meg akar szabadulni a tulajdonosa.

Egy repülőtér bevételei mindig is két adaton múlnak. Az éves utasforgalom és a fel és leszálló gépek száma. Ha egyik pillanatról a másikra kiesik a repülőtéren működő legnagyobb légitársaság, valóban nem mondhatja azt a többi légitársaság, hogy sebaj, holnap kettő helyett három gépet indítunk. A légitársaságok mindig hónapokkal előre tervezik a menetrend szerinti járataikat mind a költségek tervezhetősége, mind pedig a világ légiközlekedésének az ütemessége szempontjából. Pl. itt látható: blog.onpaperwings.com/uploaded_images/airlines-777385.gif Ez nem olyan mint a metrópótló busz a bkv-nál.

a tiéd! 2009.11.08. 18:55:33

@a tiéd!: Ja igen, a legfontosabbat kihegytam: Minél magasabb utasszámmal rendelkezik egy repülőtér, annál vonzóbb a légitársságok számára, több gép jön, akkor nőnek a légiforgalmi bevételei, valamint a magasabb utasszám a kereskedelmi bevételeit is növeli. Kereskedelmi bevétel az is, hogy a blotokat milyen áron tudják bérbe adni. Ha egyik napról a másikra 20% utas kiesik akkor tartósan csökkennek a repülőtér bevételei is, ez pedig további elbocsátásokkal jár, ami további sztájkot gerjeszt a repüőtér üzemeltetője ellen. A szakszervezetek sírnak, és a médiában ki lesz a hülye? A repülőtér.

Jackyll meg egy demagóg ostoba fasz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.08. 21:24:25

Úgy látom, a blog.hu Marie Antoinette-je ismét meglátogatta a homárt.
Nem kell bántani, egyszerű, kedves lélek.
Amolyan macsópicsa.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.11.08. 22:16:30

@Mylady: hm ezek az emberek ezek szerint tudjak hogy ki vagyok. Erdekes, en egyikukrol se tudom hogy kik, nem emlekszem hozzaszolasokra, nevukre stb. Erdekes, hogy ennyire raertek, nekem mas dolgom is szokott lenni... de fene tudja, a homaros kommentelotarsak tevekenysegenek kovetese is biztos jo hobbi. Kudos. Meg jovok mert lathatoan orultok nekem :)

XCat 2009.11.08. 22:52:00

@Sün‼: Egy hónapot mauritiuson, köszönöm kérdésed.
Pár csinos, esztétikusan kigyúrt sün jöhet. :D

Manyizga (törölt) 2009.11.09. 07:52:47

1, a kis, nemzeti légitársaságoknak már régen bealkonyult (ez nem új infó)

2, újabb indok az idegennyelv-tanulás mellett, hiszen a NEM magyar légitársaságok légiutaskisérőit/pultosait nem feliratozzák magyarul. :D

anarch 2009.11.09. 15:27:08

@Col.Maybourne:

Rékuc, a SAS azért pozitív idén, mert csomó pénzt kapott a Lufthansától, akinek eladta a részesedését a bmi-ből. Azaz: egyszeri pénz, ha azt levonod a nyereségből akkor máris nagy mínuszban van...

www.atwonline.com/news/story.html?storyID=18417

Col. Maybourne,
nemcsak a Malév van a Radisson-ban. Akit ismerek légitársaság mind komoly szállodában éjszakáztatja a személyzetét. De nem is annyit fizetnek mint Te: fixen szobákat tartanak fent egész évben (így jóval óccsóbb) amiket csak az utsó napon nevesítenek, hogy hát akkor ma este a Julcsi még a Géza jönnek.

A fapadosok meg azt csinálják, hogy hát akkor ma lejárt a műszak mindenki menjen amerre lát, éjszakázzon ahol tud. S ha nagyon kell szállás / kaja akkor fizess x pénzt és megalhatsz a tömegszállásunkon. Nem véletlen hogy ezek a cégek nem repülnek tengerentúli célpontokra :).

Col.Maybourne 2009.11.10. 11:59:41

@anarch: Koszi az infot.
Nekem semmi bajom a Radissonnal, en is ott alszom es en sem annyit fizetek, mint egy atlagos vendeg. Csak van a kornyeken ugyanolyan tavolsagra feleannyiert. Vesztesegcsokkentes vegett.
(Egyebkent most jottem vissza Newarkbol SASsal, oda-vissza fullon volt az A330, legalabbis a Business es az EcoExtra. Na ez termeli a bevetelt...

Koppi70 2009.11.14. 19:05:30

Annyira magyar a Malév hogy a külföldi magyarok által fullon repült New york.-i Torontói járatokmegszüntek.

Nem tudsz elmenni NY-ba csak ha 4 hónapra előre foglalsz. Érdekes a Deltának megéri repülni Bp-re.

Ja és a Malévnek van Járata NY-ba de Rómébol nem ám Peströl.
süti beállítások módosítása