Tékozló Homár

Kinyomta a telefont a feledékeny ügyfélszolgálatos

2009.11.11. 12:55 | ge | komment

G. az A1 szerviz régi ügyfele, aki eddig meg volt elégedve a szolgáltatással, de most valahog nem sikerült elérnie, hogy megjavítsák a mosógépét. A dolog nem rajta múlt, ő kitartóan hívogatta azt őt visszhívni elfelejtő ügyfélszolgálatot, de hiába.

Tisztelt Szervíz!

Mosógépünket egy-két éve Önök javították, és mi nagyon elégedettek voltunk az elvégzett munkával. Így mikor a múlt héten kitörött a gép lába, ismét Önöket hívtam. Kollégájuk csütörtökön csak hétfőre tudta vállalni a javítást, és bár a hétvégén szerettünk volna mosni, az előző jó tapasztalatokra való tekintettel elfogadtuk ezt. Azt ígérte hétvégén fognak hívni, hogy pontosítsuk hétfőn hánykor jönnek, ez azonban nem történt meg(1).

Hétfő reggel hívtam a szervízt, kollégájuk ekkor azt állította, hogy a hétvégén nem tudtak elérni. Határozottan állíthatom, hogy telefonom végig be volt kapcsolva, és egyetlen nemfogadott hívásom sem volt, tehát a fenti állítás nem felel meg a valóságnak(2).

Ezután megállapodtunk az 1 és 3 óra közötti intervallumban, amikor én hiába vártam Önöket, nem jöttek, és nem telefonáltak(3).

4 óra után felhívtam a céget, ahol a kedves kolléga megígérte, hogy mindjárt utánanéz a problémának, és visszahív. Ez az ígérete sajnos nem bizonyult igaznak(4).

5 óra után próbáltam telefonálni, de ekkor már nem vették fel a telefont(5).

Kedd reggel 9 körül megint nekem kellet hívni önöket. A jól ismert hang megígérte, hogy utánanéz a problémának és visszahív. Valami bizonyára közbejöhetetett neki, mert hiába vártam a telefonját(6).

Fél 11-kor telefonáltam újra, ekkor tudtam meg, hogy valami hiba történhetett, mert nincs meg a munkalap. Ezért ötödször is elmondtam a nevem és a címem, és nagyon megnyugodtam, mert a kíváló kommunikációs szakember ezúttal még elnézést is kért, sőt a kiszállási díj elengedését is kilátásba helyezte mielőtt megígérte hogy hamarosan, legkésőbb délig visszahív, immár az új időponttal. Talán elkeveredett a telefonszámom(7).

Fél kettőkor megint én telefonáltam. Ekkor azt mondta, hogy még nem volt ideje összerendezni a címeket, de hamarosan hívott volna, mindjárt visszahív. Lehet hogy ekkor egy kicsit túl követelőző voltam, mert ragaszkodtam hozzá, hogy mondja meg legkésőbb meddig kell erre várnom. Mégis csak tudni akartam. Azt mondta maximum egy óra. Hát az tényleg nem sok gondoltam, hiszen akkor még nem sejtettem (vagy talán mégis?), hogy megint nem fog visszahívni(8).

Fél öt körül olyan lelkifurdalásom lett, biztos megbántottam valamivel, gondoltam, és alighanem igazam volt, mert ekkor már fel sem vette a telefont,sőt egy idő után ki is nyomta(9).

Ekkor döntöttem úgy, hogy levelet írok Önöknek, szeretnék ugyanis elnézést kérni a sok kellemetlenségért, hogy örökös telefonálgatásommal annyit zavartam Önöket.

Maradok továbbra is őszinte tisztelőjük:

G. 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gonoszfóka 2009.11.11. 12:58:05

A bronz is szépen csillog :-) Amúgy egyértelműen sünös téma...

betépett felhasználó 2009.11.11. 12:59:08

"Ekkor döntöttem úgy, hogy levelet írok Önöknek, szeretnék ugyanis elnézést kérni a sok kellemetlenségért, hogy örökös telefonálgatásommal annyit zavartam Önöket. "
es kulonben is, NEM TOROTT KI A MOSOGEP LABA!! ez csak egy tesztakcio lett volna, de Onok elbaltaztak, igy marad a homar-cikk.

Ha komolyan veszik a lapot, most onoke a feher mercedesz benz...
tisztelettel>. X.Y. mercedesz magyarorszag vezercsiff

Tökös Veréb 2009.11.11. 13:01:23

Maradok továbbra is őszinte tisztelőjük(10)

ezentúl minden kommentet sorszámozni kell (11)

Nomante 2.0 2009.11.11. 13:01:44

Kovács Géza vagyok, mosógépszerelő, a vízkő és a kitört géplábak komoly problémák! de a Calgonnal ez minde megszüntethető.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.11. 13:02:15

www.mosogepszerelo.hu Büdi Gábor mosógépszerelő

Meg ugyan nem javítja a gépet, de matricát helyez el rajta reklámjával, bunkózik és a kiszállás sem ingyenes, de állítólag telefonon tanácsot ad, hogyan javítsd ki! Olvass utána, volt már itt! J

Amúgy kedves, hogy majd egy hetet várt az ügyfél és 9x telefonált. Esetleg meg kellett volna említeni az első hívás alkalmával, hogy megtendereztetted a javítást, aki hamarabb kiér, javíthatja J

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.11. 13:04:16

Bódi Gábor 06 20 9 618 618
http://www.mosógépszerelő.hu

Nomante 2.0 2009.11.11. 13:06:21

@sambalabammbumbumm:

telefonszerelo.hu/

érezd a 90'-es évek hangulatvilágát! GIF GIF GIF!

Yoss 2009.11.11. 13:12:40

De tényleg, most melyik szerviz volt ez? Mert arról nem esett szó, akkor meg értelmetlen a poszt.

Solid Ether 2009.11.11. 13:18:48

vegyél újat a mosógépszerelők világszövetségének ajánlásával.

É2I 2009.11.11. 13:36:28

()
()
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
(10)
(11)
(12)
Eddig én vezetek.(13)
De milyen mosógép az aminek kitörik a lába?(14)

akos147 2009.11.11. 13:42:14

az volt már, hogy szerviz, nem szervíz?

Solid Ether 2009.11.11. 13:42:16

@É2I: az egy szar mosógép:)

akos147 2009.11.11. 13:43:40

mosógépet csak őstermelővel javíttassunk!

MosoMasa 2009.11.11. 13:44:19

Hát a kedves szolgáltatót a második hiába várt hívás után messzire elküldeni a picsába. Szerintem van pár hasonló cég, és bizonyára akad köztük olyan is, aki szívesen megy és megcsinálja.
Kapja be az ilyen - nem köt téged semmi ehhez a bandához.

moli 2009.11.11. 13:46:41

@sambalabammbumbumm: """hogy megtendereztetted a javítást, aki hamarabb kiér, javíthatja"""

azt a kovacsok nem szeretik! es anno a reakciobol itelve a kommentelok sem.

É2I 2009.11.11. 13:47:53

@Solid Ether:
Izé, helyesbítek: (15)
Milyen mosógépnek van lába? (16)

É2I 2009.11.11. 13:48:59

@moli:
CC-zve nem is :)(17)

Solid Ether 2009.11.11. 13:54:06

@É2I:
lehet, hogy mosómedvéje van...
"unatkozik? vásároljon mosómedvét!"

Mialee 2009.11.11. 14:03:32

"szeretnék ugyanis elnézést kérni a sok kellemetlenségért, hogy örökös telefonálgatásommal annyit zavartam Önöket."
LOL!

XCat 2009.11.11. 14:13:14

No, végre egy ügyfél, aki kultúráltan el tudja küldeni a kacskaringósanyjába a szolgáltatót. Grat, G.

És mivel mostál?

plony 2009.11.11. 14:22:52

Mosógépszerelőt csak őstermelőtől!!!

Apropó! Az volt már, hiogy Veszprémben még mindig nem ingyenes a parkolás, pedig már többször szóvá tettem (sokszor).

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.11. 14:27:09

@plony: Volt. Nem igaz.
Kerékpárral és kerekesszékkel ingyenes.

akikaztmondjákni 2009.11.11. 14:27:57

(25.?)
Hát ez qrva jóóóóóóó!:D:D:D:D:D:D:D:D Ez überel minden posztot!:D:D:D:D:D

akikaztmondjákni 2009.11.11. 14:29:13

ez milyen szerviz amugy?csak,mert ha gond van,nehogy hivjam öket.

akikaztmondjákni 2009.11.11. 14:49:14

De most komolyan.Sztem tök jol irta le G. a posztot.Még most is röhögök rajta:)
( anyósűző cég van e? )

XCat 2009.11.11. 15:10:16

@akikaztmondjákni: ördögűző nem jó? olyat ismerek, de anyóssal nem tudom, foglalkozik-e.

herodes · http://www.gamblers.hu 2009.11.11. 15:36:05

A postoló megszívta, mert nem az Aldiban javíttatja a mosógépét.

Forumgirl 2009.11.11. 16:13:23

@herodes: vagy vehetett volna újat is ott:)

Nomante 2.0 2009.11.11. 16:29:51

@herodes: ALDI-ban mellé kapott volna még egy rekesz sört is!

ZePY 2009.11.11. 16:32:49

Óóóóó, az a kedves A1 szerviz...

Nálam voltak egy mosogatógép hiba miatt (az első megbeszélt alkalommal nem sikerült megjelenniük, de utólag ők hívtak, hogy a kollégát baleset érte, és ezért nem tudott jönni... meg jelentkezni sem...).

Gondoltam, korrekt, és tényleg érhet bárkit baleset. Tehát 2. időpont, jöttek, vizsgálódtak, vizsgálódtak, hibát nagyjából megállapították (azért csak nagyjából, mert Murphy törvénye szerint amikor ott voltak a hiba nem volt produkálható, így csak következtetni lehetett, hogy talán mi okozhatta a hibát).

Szerelők el, gép újra használatba vesz... és persze a hiba azonnal előjött.
Újra telefon, ígéret a szerelőtől, hogy visszahív mert épp egy másik gép alatt van. Természetesen nem hívott. Másnap újra telefon, ekkor nem vették fel, újabb nap, újabb telefon... És ezt így még öt alkalommal.
Mindig kaptam ígéretet a visszahívásra. De ez SOHA nem történt meg. Így hát másik szervizt választottam, de legalább hallottam tőlük, hogy nem én vagyok az egyetlen A1-től átpártolt ügyfél.

Lehet, hogy jó szakemberek, de hogy teljesen megbízhatatlanok, az biztos.

Megdobbent 2009.11.11. 19:57:00

Az ALDIs mosogepek laba mosollyal van megerositve, es jokedvuen vegzi a munkajat. Az A1 sajnos nem az ALDI szerzodott partnere, mert az ALDI mosogepek javitasa ugy tortenik, hogy delkeleti iranyba kell felvillantani egy mosolyt, balkezed a gepen tartva. Azonnal materializalodik egy szerelo es egy szerelomosollyal udvariasan megjavitja.

Kerem kapcsolja ki.

Biyb 2009.11.11. 20:10:16

Minek mosógép?
Teknő és mosószappan...

Ellenőrző szerv · http://indexfuck.hu 2009.11.11. 21:15:21

@plony: Ráadásul az Index fórum moderátorait sem rúgja senki hátsón, pedig igény volna rá ...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.12. 07:02:24

@É2I: De milyen mosógép az aminek kitörik a lába?(14)"

Nem kell mosogépen kufircolni, vagy téglát kell alárakni
Persze a rezgető centrifuga akkor nem izgató
:)

Taknyosmakikaki 2009.11.12. 09:10:18

Tök jó poszt ezért kell 5 év garanciával mosógépet venni, majd kuka és újat. Sokkal egyszerűbb az életed így, és mivel túl sok mosógépem nem volt, nem tudom ez valóban kellően költséghatékony-e. De ma már nem is 15-20 évre gyártják a mosógépeket. Ezek a fos szervizek haljanak éhen.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2009.11.12. 11:22:01

Max. 2x telefonálni. 2. beszélgetés végén közölni, új szerviz után nézel.

Trójai 2009.11.12. 19:13:57

Nekem 100eves kis hajdu mosogepem van. (1) Sosem hivtam meg hozza szerelot. (2) Egyszer kitort a "laba" azaz kereke, az igaz, de azt sajatkezuleg szereltem meg. (3) Azthiszem 500 ft volt az uj kerek meg a csavarocskak. (4)

Elnezeseteket kerem, hogy a kommentemmel megzavartalak titeket.

Amugy tok korrekt poszt, a vegen bejon a szarkazmusa.

Üdvözlöm, Digikábel, miben segíthetek? 2009.11.13. 02:39:17

Ez igen, ez egy EMBER! Imádlak G, te vagy a fogyasztó mintapéldája. Türelmes, vicces, megértő, együttműködő, labilis mosogéplábú. Bárcsak minden ilyen lenne.

Mellesleg a szervíz cc-jére ráférne egy "minőségbiztosítási okokból rögzítjük" stuff... Biztos a telefonos "Kéremuraméncsakamunkámvégzem" elakadt pasziánszban... én soha nem csinálnék ilyet=(

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.13. 16:10:33

@Nomante 2.0:
Mit akarsz, nem is rossz az. Csak azért mert nem valami százmegás flash, vagy hiperszuper kit-es még lehet jó. Nekem bejön a minimáldizájn viszont blokkolom a felesleges cuccokat ill az összes videót. Látom Webtervezéssel is foglalkoznak, ha olcsón adják miért is ne... Legalább több cég van neten, van ennél rosszabb lap is.

Amúgy tényleg, azon posztok egyike ami tényleg példaértékű stílusú, gratula, még1x elolvastam!

Mocskos Világ 2009.11.13. 16:11:54

Candy mosógépünk egy hónappal elmúlt egy éves, elromlott.

A szomszéd utcából! kihívtam a Csóka Ferenc gyosrszervizét, 5.000 forintot kért azért a javaslatért, hogy hívjam a Candy márkaszervizt, hátha a garancia lejártával kicserélik szavatosságban a panelt.

A Candy szerviz, 3-4 nap alatt ígérte a javítást, azzal hogy visszahívnak amikor jönnek. Azóta se kerestek. (immár 4 hete)

Végül egy másik NORMÁLIS mosógépszerelő kicserélt egy IC -t aztán már működött a mosógép.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.13. 21:56:48

Kurvajóóó a poszt! Isten vagy, imádom a szarkazmust, főleg az ilyet.

v€rocs 2009.11.22. 16:17:16

Nem egyedi eset h b*sznak visszahívni. Samsung szervíz, Bp. Persze a papíron, amit a javítandó készülékért adnak, rajta van, hogy ha nem hozom el, akkor először tárolási díj, majd megsemmisítik (értsd: eladják és az árát megtartják). Mindannyiszor számonkértem rajtuk, hogy viccből ígérgetik-e a visszahívást, vagy mi van, erre: -Hát nem kapott smst? Ráfogják vmi technikai hibára, te meg addig ne tévézzél.
süti beállítások módosítása