Tékozló Homár

Megpróbálta megszívatni a kisfiút a McDonald’s

2009.11.16. 10:41 | ge | 133 komment

Sándor szerint 11 éves fiát megpróbálták átverni a McDonald's-ban, valószínűleg nem sejtve, hogy apuka a közelben ül és nem hagyja annyiban a dolgot. Az egyedül vásároló fiú ugyanis menet közben változtatta meg a rendelését, állítólag ezért nem járt neki visszajáró.

2009. November 14-n ebben az évben egyetlen alkalommal úgy döntöttünk, hogy családilag meglátogatjuk a Pécs Plázát, és egy McDonald’s látogatás mellett mozizunk egyet. Első állomásunk a jegypénztár volt, majd jött a McDonald’s, ahol mindjárt adódott is egy botlás. Ennek története a következő.

Pár perces sorban állás után sikerült megrendelni „vacsoránkat”, amit a nyugtára nyomtatott időpont alapján 17:51-kor fizettünk ki. A vacsora fogyasztása közben 11 éves fiam rájött, hogy a Happy Meal menü neki kevés, ezért kért még 2 db sajtburgert. Adtam neki 1 db ezrest, mivel elegendő apró nem volt nálam, és beállt a sorba.

Azért mertem elküldeni egyedül, mert első sorban 11 éves, és már nem egyszer tett ilyesmit (mármint vásárolt egyedül), másodsorban kb. 5 méterre ültünk tőle, és közvetlenül láttam végig. Pár perc múlva jött fiam a két sajtburgerrel kezében, és mondta, hogy nem kapott visszajárót. Szerinte ő hibázott, mert sajtburger helyett először csibeburgert kért, és csak később javított, azonban ez véleményem szerint nem lehet olyan probléma, hogy ne kapja meg a visszajáró pénzt.

Kézen fogtam, és visszamentünk a pénztároshoz. Kivártuk sorunkat, majd előadtam jövetelünk tárgyát 2 mondatban. Az eladó srác is említette, hogy volt egy kis probléma (a konkrétumok kifejtése nélkül), de szó nélkül adta vissza a 600 Ft-ot. Mivel a mozi kezdetéig volt még vissza 20 perc, ezért nem akartam felfordulást, és még azt sem hoztam szóba, hogy nemcsak a fiam nem kapta meg minderről a nyugtát, hanem én sem.

A vacsorát időben befejeztük, jól is laktunk, a mozit az egész család nagyon élvezte, ezek után már nagyszerű volt az egész esténk.

Összegzésként: Ha egy gyerek vásárol, akkor őt át lehet verni? 1000 Ft-ból 600 Ft visszajárót meg lehet tartani nyugodt szívvel? Mi visz rá egy felnőttet arra, hogy egy 11 éves gyereket levegyen? Amennyiben én most egy APEH ellenőr vagyok, akkor mennyi bírságot szabhatok ki a McDonald’s-ra az elmaradt nyugta miatt? A sorban állás alatt meggyőződtem róla, hogy 2 db biztonsági kamera is figyeli a pénztárakat, és mi pont a középsőnél vásároltunk, tehát rajta kell lennünk mindkét kamera képén. Ezért vállalom is, hogy a november 14. 18 óra és 18 óra 11 perc közti felvételeket akár közösen elemezzük ki bebizonyítva, hogy amíg fiamnak nem adtak visszajárót, addig nekem az első mondatomra már nyitották is a kasszát, és került hozzám vissza egy 500-as és egy 100-as.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.16. 11:27:23

@simon says:: Na, ez akkor hogy is jön a lokátoros MegDöglesszhez?

Mylady 2009.11.16. 11:27:45

Lehet, hogy kamerával figyelik őket, ennek ellenére nekem minden ilyen helyen látványosan kell ottmaradnom a pénztárnál és számolgatnom a visszajárót ahhoz, hogy némi szájhuzogatás után ideadják az összeset. Mert a pénztárosok szeretik ám eldönteni, hogy az apró nekik jár.

fiatka 2009.11.16. 11:28:49

@akikaztmondjákni:
Szia!

Engem az Árkádban szívattak a Smart-tal:-(

elwood 2009.11.16. 11:30:02

hogyan vernek át a Smart Carddal ?

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:31:08

@Mylady: Na,az a halálom!Amikor szó nélkül 10 Fttal kevesebbet ad vissza.Tök mindegy,ugyis ott hagynám,de legalább böfögjön valamit,hogy mittomén: nincs aprom vagy valami...

fiatka 2009.11.16. 11:31:56

@Sün‼:
Akkor irány az Aldi:-)

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:32:15

@elwood: Ugy,h maguknak irják fel a pontokat vagy mi,azt kamuzzák,h kifogyott a szalag a gépböl vagy h nem jo,majd megkérdem uramat hogy volt pontosan.

Glarion 2009.11.16. 11:34:34

Láttam páran belekötöttek a dologba, tehát tisztázzuk: Pécsen mindenhol 400 a két sajtburger. Ez van, én azon lepődtem meg, mikor mentem BP-re egy hónapja és ott több volt. :D

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:34:42

Felhivom Horálkit,h jöjjön viccet mesélni vagy ijesztgetni,mert halálra unom magam...föleg a posztokon.

Gal 2009.11.16. 11:34:57

Ha már meki, akkor a műanyagszendvics helyett inkább műanyagsaláta. Azért az szerintem is durva, hogy egy 11 éves gyereknek nem elég a menü. Gondolom még utána kóla, fagyi, minden volt... szomorú.

arminvanbuuren 2009.11.16. 11:35:13

én vagyok 105 kilo (195 centihez) de a 2 sajtburi vagy csibeakármi nekem meg se hozza az étvágyamat,6-8 burger már jollakat, de az emg kész pénzkidobás..

fiatka 2009.11.16. 11:36:37

@akikaztmondjákni:
Az jó lenne,mert arra gondoltam,hogy vissza megyek az ágyba és alukálok még egy kicsit:-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.16. 11:37:31

@fiatka: De ott nem adnak szalmonellás döghúst* tartósítószerekből álló cipóutánzattal, legalábbis melegen nem. Melegeknek meg nem tudom...

*www.liveleak.com/view?i=1c6_1250175155

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:37:44

@arminvanbuuren: Hu Te akkor nagyon slank férfiember lehetsz:)

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:39:13

@fiatka: MICSODAAA???Én itt gürizek más-másnaposan,egyesek meg alszanak??Hát szép,mondhatom:)Szégyeld magad:)

Egyéves Önkéntes 2009.11.16. 11:40:59

engem meg ki se szolgáltak a mekiben.
fél órát vártam a hot-dogomra, utána léptem, mert a sor kezdett morogni mögöttem.

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:41:21

@Sün‼: Ugy szeretm onnan azt a 100 % narancs levet:P Meg tudnám inni az 1 lityit egyszerre.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.16. 11:43:28

@akikaztmondjákni:
Az haggyán, de most akcióban narancsligetet adnak hozzá grátisz!

Egyéves Önkéntes 2009.11.16. 11:44:19

@Sün‼: jaja
mi narancsbőrt kaptunk hozzá.
megérte benézni :D

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:48:28

@Sün‼: Nem mondod??Már rohanok is!@EÖ: Narancsbőrt köszi,de nem:)Ti mivel tüntetitek el?

akikaztmondjákni 2009.11.16. 11:50:43

Nem Mekibe kell menni,szólni Basil Waczaknak és olyan waldorf salátát rittyent,h ihaj!

Pepin bácsi 2009.11.16. 11:54:20

a mi kocsmánkban marhaperkelt volt a vacsora serrel

Ficak 2009.11.16. 11:54:56

"Kézen fogtam, és visszamentünk a pénztároshoz. Kivártuk sorunkat, majd előadtam jövetelünk tárgyát .."
Gratulálok a nyugalmadhoz és józanságodhoz (komolyan!).
A mekist én sem értem, egyébként nekem is az a tapasztalatom, hogy nincs jatt és oda sem lehet adni. Ha 10 forinttal több kajajegyet adok már előre szólnak, hogy kp-t nem adhatnak vissza. Mivel ritkán járok műkaját enni, a menüket nem ismerem, de ha elmondom mit kérek, akkor mindig mondják, hogy jó akkor a salit és a vizet adják menübe, mert úgy olcsobb. A meki és társai egy fos de az ott dolgozók odateszik magukat sokat dolgoznak, kedvesek a fitetésükről pedig van egy sejtésem, hogy milyen kevés lehet. (Ezalól ezek szerint Pécs kivétel)

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.16. 11:55:54

De jó, hogy Pécsen csak 200 Ft a Sajtburger...
Attól, hogy a post írójának gyermeke nem vette el a nyugtát, még nem jelenti azt, hogy nem is adtak neki.
Elég egyoldalú a Story...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.16. 11:56:32

@Minc: Mindjárt dél, addig mozizzatok!
(Utána meg fogyi. Idősebbeknek müszi)

Starlark 2009.11.16. 11:57:19

Hmm, de hová tenné a mekis alkalmazott a plusz pénzt?
A magyar viszonyokat ugyan nem ismerem, de Angliában dolgoztam diákként mekiben 9 éve. A nadrágnak ingnek nem volt zsebe, ha a kasszában több pénz volt /nem a kerekítésekből esetleg adódó/ azért is járt elbeszélgetés, hogy mégis hogy kasszáztál.
Szal nem igen lehetett, de fel se merült hogy átvágjon vki is vevőt.

akikaztmondjákni 2009.11.16. 12:00:05

Sün mondd,amit mondanod kell.

akikaztmondjákni 2009.11.16. 12:01:42

@Sün‼: ...és még nincs itt kajám...

fiatka 2009.11.16. 12:10:51

@akikaztmondjákni:
Hidd el én is inkább güriznék,akár másnaposan is .....:-(
Jó ez a homározás,meg henyélés is,csak ebből nem lehet megélni

akikaztmondjákni 2009.11.16. 12:12:16

@Sün‼: Hát nem,de most jött meg!:)

Ficak 2009.11.16. 12:12:26

Jövőre lesz Pécs Európa kulturális fővárosa. Valamikor el kell kezdeni az alapozást, hogy legyen egy kis kultúra :-(

Minc 2009.11.16. 12:13:12

@Kitalátor feljegyzetei:
köszönöm, nálam már az Earthlings (www.earthlings.com/) betette a kiskaput annak idején.

arminvanbuuren 2009.11.16. 12:13:46

@akikaztmondjákni:

hát heti 6 kondiedzéssel emg heti 3 kosáredzéssel elárulok mindent, nem sok zsir van rajtam ;)

gftamas 2009.11.16. 12:14:50

A Mekiben baormi sűrűn fordul elő velem, hogyha elvitelre kérek valamit, akkor ez-az mindig kimarad a csomagból. Azóta renszeresen ellenőrzöm a csomag tartalmát. A statisztikai arányom az, hogy ott evésre mindig azt kapom, amit rendelek, elvitel esetén pedig 5 esetből minimum 2x kimarad valami. Véletlen lenne?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.16. 12:15:22

@arminvanbuuren: Az összes zsírta fenti linkem szerint lehet leszedni...

arminvanbuuren 2009.11.16. 12:16:08

@gftamas:

nekem emg az hogy ketchup nélkül kérem a burgereket és 3- 1 szer beszopatnak..
mostmár én is figyelek..

akikaztmondjákni 2009.11.16. 12:16:48

@arminvanbuuren: Azigen!És mellette dolgozol még?:)Adj már egy kis energiát nekem is.

akikaztmondjákni 2009.11.16. 12:19:07

@gftamas: Nemtom,de ilyen velünk is volt már párszor.Amig nem néztünk bele rendszeresen.Azota mindig belenézünk.FONTOSH!:)

arminvanbuuren 2009.11.16. 12:20:52

@akikaztmondjákni:

amikor tudok melozok persze fősuli mellett, ezek az edzések 6-7 töl 10-11 ig mennek
de mondjuk 24 évesen inkább tolom a szekeret mint hogy tunyuljak és tényleg sablon amcsigyerek legyek

Amálka3 2009.11.16. 12:22:03

Hogyan kapott vissza 600 Ft-ot, mikor a 2 sajtburger 500Ft??? Már elég régóta...

akikaztmondjákni 2009.11.16. 12:22:22

@arminvanbuuren: Óóó hát Te még nagyon fiatal vagy!:)Ennyi idősen még én is pörögtem:)

Ficak 2009.11.16. 12:23:28

@Amálka3: Biztos 1,100-at fizetett, vagy olcsobb volt a dulasajt

akikaztmondjákni 2009.11.16. 12:24:14

@Ficak: Nem,nem,ott irta valaki,h Pécsen ennyi:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.16. 12:26:04

@Amálka3:
Miért, késsel a torkán mennyit kellett volna adnia?

Bamba Barack 2009.11.16. 12:26:57

Én csak annyit tennék hozzá ,hogy az itt írogató meki ellenes emberkék 90%-a tömi magát rendszeresen a mekiben vagy hasonló gyorsétteremben.Csak manapság trendi szídni ezeket a helyeket...

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.16. 12:29:47

az én össz problémám annyi volt a Mc-kel, hogy néha nem az volt az elhozott zacsiban, amit rendeltem. ki a tök nézi át? azért megyek driveba, mert sz.rni nincs időm -sünt se! :P- mert sietek.
de hogy ne adják vissza a visszajárót? érdekes... igaz, több mint 11 éves vagyok.
bekaphassák.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.16. 12:33:36

@torma99: sok... relatív.
anno, amikor még jártam a Mc-be (elegem lett a "mástkaptam" kayából és évek óta leszoktam) nekem egy kajára a következő volt:
1 bigmekmenü nagykólával, ehhez egy halas és egy csirkésszendvics, nagyburival, nasinak meg egy almáspite vagy egy fagyi.
filyamnak sem volt anno elég egy "hambi". :)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.16. 12:35:14

@torma99: ..."ha otthon főznének"...

ember! elment a család szórakozni! oda nem viszünk hazai uzsit! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.16. 12:37:42

@EÖ: ezen ne csodálkozz... dögkutyát a Mc-ben? :D kérj egy jó csülkös bablevest, azt sem fogják felszolgálni.
viszont ha mégis, akkor nagyon laktató. :)

sunyeb 2009.11.16. 12:51:57

Jah. Sima elvitelnél nem tudom, de Mc Drive-ba kötelező az átbaszás. Ki a fene menne kocsival még egy kört reklamálni. Ott a helysínen meg kell nézni benne van-e minden (szinte sosincs), de ha szólsz, akkor még hátra se kell mennie érte a srácnak mert, hogy- hogynem pont ott van előtte ami neked hiányzik.

További magyar hang 2009.11.16. 13:14:34

Kell is a visszajáró fogyitáborra meg belgyógyászra, pszichiáterre.
Junkfooddal tömni a gyereket, szép dolog.

katee 2009.11.16. 13:19:24

az amúgy vékony lányom hat évesen megevett egy BigMc-et és egy Mcfarmot egymás után ebédre, és előtte reggelizett. Az nap kétféle orvoshoz is kellett mennünk két óra különbséggel ezért kellett beiktatnunk egy Mekit, az itthoni ebéd helyett. Ja és persze eszegetett egy kis sült krumplit is a szendvicsek mellé, és nem hízott el.

Magam_a_Mondomét! 2009.11.16. 13:23:22

Sünburger! Sümnburger! - zúgják a népek!

Secnir 2009.11.16. 13:25:58

@Sün‼:
"Hamburgert csak őstermelőtől!"
ahogy mondod. íme a pécsi őstermelő:
iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8120325

de az őstermelők közé Robi is betette a lábát:
iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9202961

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.16. 13:35:03

Látom, a szelektív olvasás ismét működik:

"...ebben az évben [egyetlen alkalommal] úgy döntöttünk, hogy családilag meglátogatjuk a Pécs Plázát, és egy McDonald’s látogatás mellett mozizunk egyet."

Vagy ezt csak az én képernyőm jeleníti meg így???
Mellesleg: az átbaszás átbaszás, bár nyilván nem ez a lényeg (most sem)...

Jövendőbeli posztolóknak üzenem: csak előre magyarázkodva írjatok, mert mi kommentelők 24/7 Ranschburg családmodelljét ötvözzük a Vekerdy Tamás elméleteiben megjelenítettekkel. Bio-étel, szeretve tisztelés, okos nevelés, másoknak jó tanácsok. Utóbbiakat felülről lefelé....

Szóval csak óvatosan, magyarázkodva: miért azt ettétek, miért ott vásároltatok, miért volt sapka a gyereken, miért nem, stb.

Egyéves Önkéntes 2009.11.16. 13:36:33

@salapapa: Chuch Norris egyszer Big Mac-et kért a Burger Kingben.
És kapott. :DD

Fuxika 2009.11.16. 14:05:47

@torma99:
Nem azért, de amikor éhesek vagyunk a barátommal, akkor fejenként 15 darabnál nem szoktunk tudni kevesebbet enni. De ez olyan egy semmilyen kaja, hogy legutóbb is amikor hazamentünk, benyomtunk a 15 sajtburgerre fél kiló tésztából spagettit, igazio húsból, jó sok sajttal... Igaz, elment 2 liter borocska is, de muszály volt a sajtburger miatt.
Pedig általában nem is ettünk olyan sokat.
De aki éhes szerintem simán lenyom együltő helyében is 6-8 sajtost.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.16. 14:13:45

@EÖ:
Persze hogy kapott, csak állítólag elég lassan, kétszer is el kellett előtte számoljon végtelenig.

Mondjuk tegnap volt a Rambó film, az sem volt semmi: egyedül felszámolta a fél vietnámi hadsereget meg egy rakat zsoldost, pedig csak nyílvesszőt vitt vitt magával(íjjat szerzet, nem dobta). Mondjuk Csákk Norrisz valószínű sorba állította volna őket és egy pördülő-forgó rúgással lenyomja az egész bagázst plussz a helikopter :)

Amúgy a Mekivel nekem csak az az egy bajom van, hogy minden menüben van sültkrumpli. Ha meg nem menüt veszel akkor nem éri meg.

flea 2009.11.16. 14:34:56

Mekdonácba csak közvetlen életveszély esetén...
Ha meg annyiban hagytad, akkor innen küldöm üdvözletem azon utánad jövő átvertek nevében, akik majd nem 5 méterre ülnek a gyerektől. Sün!!!

Delfinci 2009.11.16. 14:37:28

Érdekes ... engem még sosem próbáltak átverni egy Dönciben sem. Se drive részen, se bent a bótba. Igaz kb. 3-4 alkalom/év gyakorisággal járok. Akkor én most boldog ügyfél vagyok?
És a McFarm igenis finom (meg laktató is - nekem)! :)

Delfinci 2009.11.16. 14:40:06

@Fuxika: 6-8 sajtos??? Úr Isten! Megnézted már a tálca-papír hátulján mennyi kalória van abban? (Minimum ezer-ezeröccáz.) Na ezért kövérek az oda járók ...

The Good Boy 2009.11.16. 14:42:47

nekem a lányom 11 éves korában kb. 40 kg (sem) volt, mégis 5-6 cheeseburgert és 1-2 sültkrumplit bevállalt alkalmanként. Szerencsére azóta már leszokott a mekiről és már ő is jobban értékeli a hagyományos éttermeket. Ha meg gyorsétterem, akkor meg burgerkirályhoz megyünk (ha van az adott környéken), vagy valami kinaihoz, néhai kóbormacskát, kóborebet enni.

Delfinci 2009.11.16. 14:48:31

Ha már mindenki erről ír: Az én fiam 10,5 éves korában a 140 centijéhez 31 kiló. Éheztetem, de csupa izom! Nem is tud megenni egy McFarmon kívül mást - legfeljebb lecsúszik hozzá egy "bio" tej.

Delfinci 2009.11.16. 14:55:49

@elwood: a csirkeszárnyuk Isteni! :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.11.16. 15:10:13

a burger king a legjobb
amúgy meg egy sajtburger lófasz
azaz hangyafasz
mert kicsi
4et simán megettem anno
most is megenném
csak nem eszem húst

2009.11.16. 15:19:22

Én izraelben jártam kóser mekdonálcban. Ott a sahter személyesen vágta a marhát ott benn és minden csúszott a sok kiömlött vértől. Érdekes volt.

Mérőmókus 2009.11.16. 16:19:03

Én speciel nagyanyám pörköltet-pacallal speckó diétáján nőttem fel (néha megfejelve az elmaradhatatlan rántott hússal), viszont rohangásztam egész nap és olyan vékony voltam, mint a nádszál.

Ahhoz képest mi a happy meal meg a két sajtburger?

Rebca 2009.11.16. 16:40:15

2 sajtburger 500 Ft, még ti kaptatok borravalót a sráctól. Egy csibeburger is 250. Kettő meg 500. Kisfiú, anyuka, és pénztáros se tud számolni.

Mylady 2009.11.16. 16:45:21

@Rebca: és olyan is van, aki nem tud olvasni :P

arminvanbuuren 2009.11.16. 17:18:00

@Delfinci:

aztán?
ha 3-4 ezer kaloriát felhasználok egy nap akkor nyugodtan megehetem nem?

pl a phelps 8-9 ezret nyilatkozott h annyit visz be egy nap, akkor én kismiska vagyok hozzáképest..

Sapphire blue 2009.11.16. 17:33:56

Úristen!! Ez most komoly? gondolom bekavart a kisfiú is,és ezáltal az eladó is.Na most akkor mi van?Mint tudjuk a mekiben is még jóformán gyerekek dolgoznak!!

The Good Boy 2009.11.16. 18:56:06

@arminvanbuuren: ha teszem fel, egy jó kis lepedő-akrobációval 5000 kalóriát képes vagyok elégetni (persze nem két perc alatti idővel érem ezt el), akkor azért lehetne mekdöncikaján élni, amig a máj bele nem pusztul:)

Trójai 2009.11.16. 19:01:31

A mekdönci szar, de kedves kommeteezők, nem hetente esznek ott a posztolóék, hanem direkt leírta, hogy ez iylen kivételes alkalom volt.

Kedves posztoló! Én minimum 1 panszkönyvbe beírást, üzletvezető odahívást eszközöltem volna a 20 perc alatt. Alapból pedig egy fejletépést a kedves kasszásfiúnak, de legalábbis hangosan kiabáltam volna a "miért akarta 600 ft visszajáróval átbaszni a 11 éves fiamat?" kérdést, hogy az ott étkezők jól hallják.

Leadfoot 2009.11.16. 19:58:38

"Mivel a mozi kezdetéig volt még vissza 20 perc, ezért nem akartam felfordulást"

Nagy túróst. Mint a legtöbb ember, te sem szereted a konfrontációt, és simán nyuszi voltál.

flamingojoe 2009.11.16. 20:20:34

Egyértelmű, hogy le akarta húzni a kasszás a kisfiút!!! Ezért is adott vissza szó nélkül, mikor jött APU! :-)
Csak nem értem, akkor minek kell itt elemezni, hogy hány kamera volt, meg mikor voltál ott!!! Visszakaptad a lóvét szó nélkül! Ezért írni a homárnak, tényleg szarjál sünt! Mások ezerszer gázosabb dolgok miatt írnak ide. Ja, az APEH ellenőr 50 ezret fod kérni.

imadomakutyakat (törölt) 2009.11.17. 01:06:04

a lopásokról ne is beszéljünk. az egyik vezető egy bp.-i mc étteremben szarrá lopja az agyát ami ki is derült, de ugyanugy ott dolgozik még a kis dagadék. nem érdekelne ha nem a diákokat szívatná. kirúgatja azokat akik túl sokat tudnak róla. nem baj a diákok még fiatalok elöttük áll az élet, ez meg egy 40 körüli hárpia aki csak a belére gondol. milyen élet vár majd rá a mc után? a tudatlan utca seprő lesz. elfog ő még az életben gondolkodni a szemétségein. mindenki vissza kapja amit add!!

Mike36 2009.11.17. 01:51:02

aki junkfooddal tömi a gyerekét, nem lehet sikeres ember, sőt a gyerekéből is igazi lúzert nevel

Mike36 2009.11.17. 01:52:58

ha nem kapsz nyugtát, ingyen volt a kaja
ki is van írva
vagy a burgerben van?

apuc 2009.11.17. 10:08:07

pitiáner a kiszolgáló

hap9 2009.11.17. 20:31:30

Dolgoztam mekiben diákként (sötét korszak volt)...egy a lényege a történetnek, mármint miért is nem adott blokkot a srác... a lényeg, hogy ment zsebbe a lóvé...tudom, mert csináltam anno. Mi legalább vissza adtunk. mert ilyen amatőr hibába nem estünk.

kaboca36 2009.11.18. 02:56:48

@simon says:: vásárolj csak az aldiban aztán ne csodálkoz hogy nincs pénz egészségügyre meg nyugdijra.

évi 20-30 milliárd EUROT visznek ki az országbol. nem beszélve arrol hogy az itthoni gyárak elöl veszik el a munkát.

különben is nagyon reklám szaga van az üzenetednek ,mennyit kapsz egy-egy ilyen hozzá szólásért???

Forumgirl 2009.11.18. 09:36:42

a meki csak neveló célzattal genyókázott, korán megtanulja a lurkó, hogy mi a módi Magyarországon:)

imadomakutyakat (törölt) 2009.11.22. 19:41:04

drága marica!!!
eljön a te időd is.
leszel te még munkanélküli.
üdv.zs.

magno10 2009.11.25. 09:14:15

Ne etesd a gyereked ilyen szarral. Én majdnem 10 hónapot dogoztam a vörösvári úti-ban. Az kb 11 éve volt azóta nem eszek ilyen kaját. Nagy szatyorban hordtam haza eleinte. Egy életre megutáltam pedig a 90-es évek elején mikor bejöttek én is szerettem.

warezspam (törölt) 2009.11.25. 09:23:46

11 évesen hány kilós az a gyerek?
Nem elég a hepi mél, oszt még benyom 2 sajtburgert... hm.

warezspam (törölt) 2009.11.25. 09:26:26

Jah, és hogy sikerült 400 Ft-ért 2 sajtburgert venni?
Tudtommal 250 Ft darabja.
Akárhogy számolom, az 500 Ft.
Tehát: 1000 Ft-ból 500 Ft, az 500 Ft. Hogy kaptál vissza 600-at?

magno10 2009.11.25. 09:35:00

Ja el is felejtettem szelektáltam a szart mielőtt mentem konyhára aztán kassza végig hol front hogy autós-ban. Na mindegy a lényeg hogy műszak végére voltak olyan hiányok a kasszákba pl az enyémbe is 2-3ezer 4-5 ezer. Mánsak pl összejött 10 ezer is. Egy idő után ez kezdett rendszeressé válni. Kezdtünk gyanakodni. Rövidre zárva rájöttünk hogy szarul számol a pénztárgép és szarul is adtunk vissza rendszeresen többet ami persze a mi zsebünkre ment. A főnökkel hívattunk szerelőt és ő is alátámasztotta a dolgot. Aztán valamit mókoltak rajta de én már nem bíztam benne külön számológépet tartottam magamnál. Utána okés volt a dolog. Elvileg jattot sem szabadott elfogadni de rohadjon meg a meki én leszámoltam a kasszám a pluszt kivettem ha csak 200ft volt akkor is. Nagy görény multi egy húzósabb délután volt (98-ban) kb 2.5 millió ft bevételünk. Persze szar órabérét dolgoztunk. Ja gondolom 11 év alatt má kicserélték azokat a gépeket. Volt olyan is mamika akart átb...ni egy 500ft-ossal. Mákom volt mert éppen akkor álttam be kasszába és nem volt nálam semmi csak egy 10 ezres meg apró. Kért valami szart má nemtudom mi vissza adtam neki csók. Erre visszjön kb 2 perc múlva hogy én átvertem mer 5000-est adott és én 500-ból adtam vissza neki. Kinyittattam a managerrel a kasszát naná hogy semmi 5000-es nem volt benne. Meg köcsög sztorik is vannak. Faszkalap jófejkedik a haverje előtt asszem 2-3 cukrot adtam a kávéja mellé. Erre elkezd pofázni hogy ménem adok neki cukrot. Adok baszki adtam neki egy egész dobozzal vagy 1 kiló kis zacsis cukrot rátettem a tálcájára vigyez baszki a raktárban van még 150 kiló mondtam neki. És elvitte :D . De a dobozt visszahozta érdekes módon. Mondtam neki mivan pöcsfej nem kellett ennyi cukor? Ha kértél volna rendesen akkor adtam volna rendesen. Némelyik ember iszonyat bunkó tud lenni akkor naná hogy én is úgy viselkedek velük.
Én mindíg rendes voltam a normális emberekkel de senkinek nem mondtam sosa hogy köszönjük jöjjön máskor is :D :D. Egyetek pörköltet uborka salátával. Otthon.
süti beállítások módosítása