Tékozló Homár

Nem létező tartozást próbál behajtani a Dunaweb?

2009.11.18. 12:00 | ge | komment

Gábor már jó ideje nem a Dunaweb ügyfele, ehhez képest a szolgáltó levélben értesítette arról, hogy tartozása van. Gábor rendes ember, személyesen befáradt az ügyfélszolgálatra hogy tisztázza a helyzetet, azonban nem járt sikerrel: az ügyfélszolgálatnak fogalma sincs, mire is kéne fizetnie. Csak fizessen.

Tisztelt Dunaweb Kft!

A nevem F. Gábor, az ügyfélszámom: xxx, illetve xxx

2009. november 16.-án ajánlott levelet kaptam Önöktől, melyben felszólítanak, hogy 7860Ft tartozásom van az Önök rendszere szerint és fáradjak be ügyfélszolgálati irodájukba, számlaegyeztetés címén. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy a jelenleg Önök által birtokolt Intelecom Kft-vel több, mint 1 éve szerződést bontottam, és azóta nem hallottam róluk, pedig el nem költöztem, és egyéb adatom sem változott.

Én 2009. november 17.-én felkeresetm az ügyfélszolgálatot, ahol 2,5 óra hidegben történő várakozás után (Promontor üzletház, XXII. kerület) sorra is kerültem. (Az, hogy ennyi előfizetőhöz nem 4 ügyfélszolgálatost kellene tartani, már más téma, azt majd az NHH felé írt levelemben fogom megírni.)

Az ügyintéző hölgy kedves volt, de a „nem tudom” válaszon kívül nem tudott információval szolgálni. Nem tudta megmondani miből származik a tartozásom, mely hónapból, melyik számla, stb. Nem tudta megmondani, hol tudok egyeztetni, és azt sem, hogyan tudnám befizetni. Arra a kérdésemre, hogy ezt ott megtehetem-e a válasza az volt, hogy nem. Kérdem én Önöktől, hogy mi értelme akkor ügyfélszolgálatot tartani, ha nem tudnak semmit? Miért berendelni az embert, ha nem tudnak semmit? Megpróbáltam telefonon is elérni Önöket, de 60 percnyi „Az Ön hívása fontos számunkra” szöveg után a szolgáltatóm bontotta a vonalat (mobilhívásnál ennyi a biztonsági időkorlát).

Szóval a kérdésem az lenne, hogy miért tartozom én Önöknek? Hol van az a számla, amivel tartozom Önöknek? Mikor szándékoznak a számlát nekem bemutatni? Az ügyfélszolgálaton miért a „nem tudom” az egyetlen válasz? A telefonos ügyfélszolgálat miért elérhetetlen? A felszólító levélben miért nem adtak meg bankszámlaszámot, vagy egyéb módot (sárga csekk) hogy esetleg rendezhessem a tartozásomat? Így ugyanis nehéz az információ birtokába jutnom. Kinek kell fizetnem egyáltalán? Intelecom? Dunaweb? A Dunawebbel sosem volt szerződésem, mégis ő szólít fel?

A fentiek és a mai nap tapasztalatai alapján a tartozást vitatom, és ameddig nem mutatják be a számlát, ami alapján követelésük fennáll, nem vagyok hajlandó fizetni. (Bár nem is tudnék, hisz az ügyfélszolgálaton sem lehet és nem tudták megmondani, hol és kinek is tehetném ezt meg).
Én annó a szerződésemet tértivevényben és személyesen is felmondtam. Kérem nyilvántartásukat tekintsék át (Bár ha a számlát nem találják, ez lehet még nagyobb kihívás lesz).

A mai tapasztalatok alapján továbbá megteszem panaszom az NHH és a Fogyasztóvédelem felé, valamint leveleim másolatát megküldöm a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blognak is.

Kérem fentiek szíves tudomásul vételét, illetve várom válaszuk!

Tisztelettel:

F. Gábor

Kelt: Budapest, 2009. november 17.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.18. 12:04:39

"Kérdem én Önöktől, hogy mi értelme akkor ügyfélszolgálatot tartani, ha nem tudnak semmit?"
Valamit talán csak tudnak: pl. szexuális szolgáltatást nyújtani a cég vezetőinek és VIP-ügyfeleinek ...

É2I 2009.11.18. 12:05:12

Teljesen korrekt reklamáció.
Várjuk a választ.

májgeriberi 2009.11.18. 12:16:07

próbálkozni azért még lehet nem?

Fénnyel teli esernyő 2009.11.18. 12:18:40

Aki több, mint 59 percig vár a telefonos ügyfélszolgálatra, sikeres ember nem lehet.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.11.18. 12:21:09

Az üfszolgálat a szükséges rossz. Előírás. Ennek megfelelően látják el sok helyen. A tényleges tartalom (melyre a név alapján lehetne következtetni) ritka.

béla2 2009.11.18. 12:21:29

Én nem foglalkoznék vele. Ha ők nem tudják, hogy miért kellene fizetni, akkor nem kell komolyan venni.

Forumgirl 2009.11.18. 12:28:45

"Az ügyintéző hölgy kedves volt, de a „nem tudom” válaszon kívül nem tudott információval szolgálni. " profi ügyfélszolgálatos, maximális segítőkészséggel.
remélem a posztoló majd elmondja, hogy mi lett az eredmény.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.18. 12:28:49

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem tudom.
És ez konkrét.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.18. 12:30:01

Biztos cigány, akarom mondani roma vezetősége lett a Dunawebnek és próbálják levenni az ügyfelet ahol csak tudják...

2009.11.18. 12:30:29

Ez a poszt kicsit sem vicces, sőt inkább unalmas. Hovatovább.

akikaztmondjákni 2009.11.18. 12:38:12

Óóó Intelecom:)Amikor még csak ők voltak a házunkban,kénytelenek voltunk elöfizetni.Aztán jött a 3 betűs,lejárt a szerzink,bevittük a modemjüket,irtunk 2 példányban egy papirt,h behoztuk,nincs tartozásunk stb. és még vagy 3 honapig küldözgették a havi számlákat:)Amatőr egy csapat.

akikaztmondjákni 2009.11.18. 12:39:22

Azaz!A XXII.ker.-i iroda!Vicces egy hely.

Ccenter 2009.11.18. 12:46:14

Isten Áldjon sorstárs!

Hétfőn kaptam meg a dunaweb hasonló tartalmú levelét, tőlem 26698 forintot akarnak. 2009 március 1. felbontottam a szerződésem szabályosan, nem volt hátralékom. Számlákat nem kaptam csak ezt a nagy sikerű levelet ami hozzád is elért. (van egy haverom a házban Ő is megkapta.)
Nincs közölve miért és milyen úton fizessek csak az összeg szerepel a levélben.
A telefonos megkeresésemre a "nem tudom és erre a kérdésre nem tudok válaszolni" választ kaptam. Javasolták levélben vegyem fel velük a kapcsolatot?M?????:_:__?_? M M_:?:_?:_?ÉKLNIP

MÉRRRRTT????:??
amúgy nem vagyok pipa ucse kapnak lét

vanderkaay 2009.11.18. 12:50:37

Kedves Gábor, nagy szeretettel üdvözöllek a klubban. Az én esetem hajszálpontosan ugyanez, Intelecom előfizető voltam, a szerződést több mint egy éve felmondtam, tegnap jött a levél a Dunawebtől hogy fizessek be nekik x ezer forint tartozást, mert különben. Még tegnap este konzultáltam az ügyvédemmel, ma megy az újabb tértivevényes levél a Dunawebnek, az ügyvéd bevetésre készen áll. NHH/Fogyasztóvédelmet mi egyelőre kihagyjuk, a későbbiekben esetleg sor kerülhet arra is, ha nem hagyják abba.

A Dunaweb egyébként úgy kerül a képbe, hogy az Intelecomot és a Dunawebet is felvásárolta anno a Fibernet, idén pedig az Intelecom beolvadt a Dunawebbe és megszűnt.

Ja, és örülök hogy ilyen jó tapasztalataid vannak az ügyfélszolgálatról, én még előfizető koromban töltöttem ott egyszer öt felejthetetlen percet, ami után úgy döntöttem hogy a továbbiakban kizárólag tértivevényes levelek formájában vagyok hajlandó velük kommunikálni.

Sok sikert kívánok, ha van valami fejlemény, kérlek tájékoztass engem is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.18. 12:58:24

Legalább mosolyogtak az üfsz-esek a "nem tudom"-hoz?

É2I 2009.11.18. 13:04:05

Kezd kibontakozni az a történet, hogy egy cég beolvaszt egy másikat, majd az is beleolvad egy többedikbe.
Közben az adatbázisok konvertálását pár hónapos csúszással tudják csak megoldani. Ne talán tán adatvesztés vagy kockás papír is becsúszik.
Aztán meg lefuttatnak egy hátralékos listát, ami fals tartozások garmadát köpi ki, amiből ellenőrzés nélkül felszólítót gyártanak. Majd kiküldik azt, azzal hogy:
- lesz olyan hülye aki befizeti,
- lesz aki bemegy egyeztetni,reklamálni,
- lesz aki lesz.rja.
És még elkövetik azt a balf.szságot is, hogy az ügyintézőiknek a mukkot se szólnak, hadd cumizzanak ők is.

Azt kell mondanom ismerős forgatókönyv.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.18. 13:05:44

@Fénnyel teli esernyő:
Voltaképpen ezzel makszimálisan tisztában vagyok.
Nemdebár a remény hal meg utoljára.
Hátha...

Kyle Broflovski (törölt) 2009.11.18. 13:17:06

úgy láccccik, nekem szerencsém van a DW-bel...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.18. 13:20:08

Friss hír:
A Dunaweb beolvadt a Fekete Tenger Web-be.

szemi90 2009.11.18. 13:30:18

Hát ez elég hosszú volt ahhoz képest, hogy sima tévedés esete forog fenn. Meg miért is kell ide az NHH?

É2I 2009.11.18. 13:41:11

@Sün‼:
A következő fúzió 2012.12.21-én lesz. Akkor az univerzummal egyesülnek.

Fairy Girl 2009.11.18. 14:02:20

Szeretnék tértivevényben felmondani.

Eric_Cartman 2009.11.18. 14:04:12

Két és fél óra várakozás az durva. Bement előtted pár nagyi-ápoló, vagy mi ?

bekbórd! 2009.11.18. 14:09:16

Nagyon akar fizetni ez a posztoló akár a semmiért is, de nem hagyják. Amatőr egy cég.

seric2 2009.11.18. 14:20:10

Én is InTeleCom előfizető voltam - a lakással együtt jött. Több mint egy éve lemondtam az előfizetést, a lányom kibumlizott a XXII.kerületi szuper ügyfélszolgálathoz, ahol a kívánalmaknak megfelelően leadta a modemet. Azóta is rendületlenül küldik különféle nevek alatt csekkjeiket, amiket kivétel nélkül a kukába hajítok, de még ez sem tűnt fel nekik. Jó, hogy most skizofrének a sokféle személyiségükkel, de mikor még egyedül voltak, akkor se tudták, mit csinálnak. Mondjuk, nem erős oladuk a nyilvántartás...

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.11.18. 15:35:30

Az baszna be, hogy én ilyenhez bemenjek ha nem tartozom semmivel...

Ezmeg szerencsétlen 2,5 órát didereg? jaj...

Amúgy meg azt sem értem, hogy mi a szart akar addig amíg nem tudja megnevezni milyen szolgáltatás melyik időszaka nincs fizetve :) kabaré. Az Ápech'ket nem érdekli az ilyen?

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.11.18. 15:42:03

A Dunaweb az a váci csapat, akik letiltották az ügyfelük internet elérését, mert egy fórumban kritizálta őket?

Megdobbent 2009.11.18. 19:07:18

"Nem tudta megmondani, hol tudok egyeztetni, és azt sem, hogyan tudnám befizetni. Arra a kérdésemre, hogy ezt ott megtehetem-e a válasza az volt, hogy nem."

Weh, orulj neki, hogy az altalad vitatott tartozasod nem engedte befizetni. Egyaltalan minek szenteltel ra 2 percet is az eletedbol? Nem ertem :I

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.19. 09:42:58

@Bodzaszedő Manager:
Neve alapján a válaszom egy határozott talán :)

Ha jól emlékszem azért tiltották le, mert a hős dunawebet kulawebnek titulálta.

Gábor nem tudja, hogy nyilvános fórumokon ezt kell hangoztatnia, hogy rendesen töröljék a nyilvántartásukból :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.19. 09:46:56

Mobilról ügyfélszolgálati zenét hallgatni, 2,5 órát hidegben várni nem a sikersség első jelei. Sztem a legjobb faxon elküldeni nekik az 1 éve bontott szerződést vízjelként pedig egy stilizált lóf.. szerszámot berakni, hogy ezt fizetsz :)

akikaztmondjákni 2009.11.19. 09:54:18

@Ccenter: @vanderkaay: és Kedves F. Gábor!
Tegnap jót röhögtem a poszton,erre este látjuk,h mi is kaptunk egy ilyen levelet!Szerintem szarni kell rájuk,tuti az van amit É2I irt,h tulajváltás volt és most beprobálkoznak mindenkinél.
Amugy szvsz,nekünk semmi közünk a dunawebhez,mert az inetelecomnál voltunk elöfizetők.Kit érdekel,h ök tulajt váltottak.
Össze kellene fognunk és kollektiv fellépni ellenük,mert ez már egy vicc.
Nekünk letelt az 1 éves szerzödés velük,utána lemondtuk,bevittük a modemet,jött vagy 3 számla még,amit már fel se bontottunk,2 évig nem foglalkoztak velünk,erre most elökerültek.
Vegyük fel a kapcsoltatot!

NICKTELEN 2009.11.19. 10:01:59

Én november 09-én felmondtam 20-i határidővel a szolgáltatásukat. Azóta képtelenek egy e-mailt írni, hogy hova a repedt gyíkba tudom majd eljuttatni a cuccaikat. Unokaöcséméknek a bridge leadása után is mértek forgalmat valamiképpen. Bár levelet nem kaptam, a számlát valamivel előbb sikerült elküldeniük, amit persze még nem fizettem be, hisz részarányosan az előfizetésből nem számítok arra, hogy bármit is visszakapjak. Szóval holnaptól nem leszek az ügyfelük, de erről az ÜFSZ is csak annyit tudott mondani, hogy a felmondásomat megkapták, iktatták, kolleginánál van, aki majd határidőre értesít, hogy mikortól fogadták el a felmondásomat. Erre rákérdeztem, hogy hogyan is érti, mert ez nem közös megegyezés kérdése, hanem 8 nappal előtte bármikor egyoldalúan felmondhatok. Erre hebegett, hogy persze, de a kollegina tud majd érdemben. Ja, és érdekes, mert a két év alatt alig volt hiba a nettel, de amióta felmondtam folyamatosan leakadok. Ezen a kisstílű megoldáson persze csak mosolyogni lehet, mert hát az uccsó pár napban vajon mivel mással szívathatnák a hűtlen szerződőt?

NICKTELEN 2009.11.19. 10:26:19

Ja, persze, ha valami egyéb fejlemény lesz, akkor komplett blog bejegyzéssel fogok visszaérkezni. :)

akikaztmondjákni 2009.11.19. 10:26:21

@NICKTELEN: A XXII.ker.-i irodába kellett bevinnünk a modemet.Iszonyat amatörök és ezek szerint mindenkit meg akarnak szivatni most.Mi mindenröl irtunk papirt 2 pld-ban,a lemondásrol meg a modemröl is,nehogy bubogjanak.Erre tegnap kapjuk a levelet 9ezernemtom hány FT-rol...és 2 éve lemondtuk!!!Beszarás.Jol felidegesitem magam,mindjárt felhivom öket és küldök nekik sünt!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.19. 14:38:45

Ird meg nekik, hogy hivjanak vissza:
(1) 317 1888

Ccenter 2009.11.19. 17:24:12

Na a lényeg nem vagyunk egyedül, küldtem nekik levelet és várom a választ.
Amúgy úgy tudom minden ilyen tartozásnak egy és az elévülése. Ezért lett most ez ilyen sűrgős mert 2008-as tartozásokat kreáltak a programjaik....vagy mi...
És a 2009-est meg jövőre fogják küldeni mert addigra az is lesz már...:)
Ja az első fizetési felszólítás meg Lófasz semmit sem ér.

NICKTELEN 2009.11.20. 09:21:08

Végül megkaptam a levelet a lemondás határidejét megelőző nap délután. Nekem Budapestet nem ajánlották fel, vihetem Vácra, de helyben is leadhatom csütörtökönként 13 és 15 óra között. Nyilván a számlázásban még lehetnek trükkök. Az unokaöcsémnek a bridge leszerelése utánra is mutattak ki adatforgalmat, ami nyilván érdekes. Ha odáig fajul a dolog, nyilván perig kell menniük, mert kíváncsi lennék milyen logot tudnak felhozni mentségükre. Ma este kihúzom a bridge tápját, holnap meg fizikailag is leszerelem.

Az most jut eszembe, hogy fel sem ajánlották, hogy valaki, valami csekély összegért le is szereli, de ha én nem teszem, akkor tartozást számolnak fel. Érdekes. Nekem nem gond, mert szakmába vág minden amiben van áram, de aki ódzkodik a villanyos dolgoktól?

kitab 2009.11.20. 11:02:39

Üdvözlet mindenkinek.
Tegnap kaptam meg a Dunaweb felszólító levelét. 110ezer forintot kérnek tőlem. 3 napos fizetési határidővel...
Az Intelecom/Fibernet kizárólagos szolgáltató volt a házunkban, és voltak problémák... Aztán amikor a Fiberbethez kerültünk, megszűnt az ADSL és a telefonvonal, mi pedig nem akartuk folytatni a Fibernet kábeles internetével ezt a sok kalandot, felmondtuk a szerződést 2008 februárban.
Azóta nem hallottam felőlük, a Dunawebről pedig mostanáig azt sem tudtam, hogy létezik.
Az egész egy aljas hazugság.
Eszem ágában sincs fizetni, sem ügyfélszolgálatra menni, legyen az a 22. kerületben vagy pláne Vácon.
Levelet azt írtunk nekik, próbáltam a tényekre szorítkozni és röviden összefoglalni a történteket, csatolva a felmondó levelek másolatát (nálunk sem volt elég egyszer felmondani, még leveleztünk).
De az összeg akkor sem tréfadolog. Lehet ennek valamilyen következménye? Behajthatják ezt rajtunk? Ha tudjátok, kérlek, mondjátok el, kihez fordulhatok, mert a fentiek alapján nem az ügyfélszolgálatnál és nem is a Dunawebnél lesz a rendezés kulcsa.
Ráadásul szép színt visz a történetbe, hogy egész nap itthon voltam, és nem csengetett senki. De a postaládában landolt az ajánlott levél - amit ezek szerint a postás vett át a nevemben...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.20. 12:05:57

Srácok, legyen eszetek!
Adjatok fel egy ajánlott tértivevényes levelet, és/vagy faxot hogy a tartozást nem ismeritek el. Ez Fontoss!!!+++ Mert különben rátok verik a balhét, a magyar bíróságok nem a tények/igazság alapján döntenek, hanem hogy kinek van több papírja.

Nem kell sem telefonálgatni se személyesen menni!

Modemet ugyanígy (mármint ne faxon :D), persze ha nagyon idegesít a cég feladás előtt csapd néhányszor földhöz, a pósta is ezt teszi.. ;-)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.20. 12:11:41

A cégünknél is be szoktak próbálkozni, olykor számlát küldenek valamiről (pedig nem is történt szolgálatás: ilyenkor visszaírunk, hogy nem történt szolgáltatás, kérjük a lepecsételt és aláírt szállítólevelet, melyet a biztonsági szolgálatunk is iktatott.. na erre nem jelentkeznek többet) vagy már egyszer kifizetett, lemondott szolgáltatást számláznak ki (melyre meg visszaírunk, hogy fizetve ekkor és ekkor vagy felmondott a szolgáltatás ekkor és ekkor).

Egyértelmű, hogy pénzt akarnak kicsikarni, egy ideje nem csak cégektől, hanem magánszemélyektől is. Hátha bejön nekik, csak nekünk kell alkalmazottat fenntartani a hülyeségekre, levelezésekre, olykor 4-5 alkalommal is bepróbálkoznak valamilyen lejárt dologgal, és ha több millió számlád, szerződéses ügyed van bizony sok idő amíg megtalálod.

Sajnos ez egy ilyen világ, ezért tart itt az ország, salynos... :)

errrrrrrrrr 2009.11.20. 12:20:39

na én ugyanezt kaptam csak kicsit borsosabb számlával majd 2 évvel a felmondás után. szintén nem tudnak semmit sem mondani. én viszont mindent igazolni tudok mélekkel, levelekkel, faxokkal.
úgyhogy bekaphatják. idióta banda.

akikaztmondjákni 2009.11.20. 13:58:07

@kitab: Ugy látom egyre többen vagyunk akik kapnak ilyen levelet...

akikaztmondjákni 2009.11.20. 14:00:20

@Ccenter: Mit irtál nekik?Mi annyit fogunk,h hagyjanak békén->fenyegetőzés:)->,mert soha nem voltunk az ügyeleik,meg honnan tudják a cimünket stb.

akikaztmondjákni 2009.11.20. 14:02:55

@kitab: Te is Intelecomos voltál,ugye?A mi szvsz ha mi az Intelecomnál mondtuk le a szolgáltatást bő 2 éve,akkor mire fel jönnek tartozásos levelekkel???Közünk nincs a dunawebhez!Hagyni kell öket.

Ccenter 2009.11.20. 14:26:04

Rövidki bevezető után lényegében ezt.:

Nem tudok róla, hogy tartozásom lenne az Intelecom irányába. A levél nem tér ki rá, milyen jogcímen és milyen szolgáltatás után nem fizettem és az így felhalmozott tétel, mit takar.
A szerződésemet 2009-03-01 dátummal felmondtam, a szolgáltatást kikötötték, az addigi számláimat rendeztem. Tartozásról eddig felém nem jeleztek, csekket nem kaptam. Nagyon furcsának találom, az eljárásukat.

Ccenter 2009.11.20. 14:29:41

Ja és az intelecomnak kellett írnom, a dunaweb fogalmatlan sose hallottak rólam. (de persze ezt a szart azért névreszólóan postázták????? hogyan baeg??)

a levelezési cím 1253 BP. pf.:105
én úgy tudom ide célszerű a leveleket eljuttatni

chillking 2009.11.20. 20:16:16

@Sün‼: az ilyenek miatt mint te megy el az ember kedve a postok olvasásától.Téged az életben nemigazán szoktak meghallgatni,mi? Unalmas vagy,nem érzed?Ha nincs semmi mondanivalód akkor is ide piszkítasz .

Taptap2 2009.11.21. 16:32:48

Én is megkaptam a kis felszólító ajánlott levelet, szintén a postaládába dobva (ki vette át?!) 42 ezer forintot gyorsan izibe fizessek ki 3 napon belül különben kikapcsolnak.
Az a baj, hogy én még mindig az ő ügyfelük vagyok, tehát fontos, hogy ne kapcsoljanak ki.
Szintén XXII. ker. ügyfélszolgálat 2,5 órás ügyintézés után semmit nem tudtak mondani csak annyit hogy az még valami olyan tartozás ami az Intelecom átvételekor a nyitóegyenlegemre került. Olyan ez mint egy folyószámla. Ők megvettek engem mint ügyfelet egy negatív egyenleggel és most eszükbe jutott, hogy be kéne fizetnem (11 hónap után????)
Amúgy egy forint tartozásom nincs mert minden számlámat időben befizettem. (egy angyal vagyok, nem?? :)))
Viszont emiatt az idei befizetésem egy részét ennek az állítólagos tartozásnak a törlesztésére könyvelték!
Tehát most lettem késedelmes! Tudtok követni? :))
Amúgy standard ügyfélkiszolgálásban részesültem mint sok más sorstársam ott az irodában: kézzel írattak velem egy levelet a könyvelésnek, hogy szerintem nem tartozom.
És az üf. szolg.-os hölgy rendszeresen úgy emlegette a könyvelési osztályt, hogy "ők". Idézem: "nem értem, hogy ők miért küldtek ki ilyen levelet?" "nem tudom, hogy ők hová könyvelték.."
Pedig nekem mint ügyfélnek nincsenek "Ők" meg "ők" - számomra egy szolgálató van és mindenki aki ott dolgozik az egy (jogi) személy!
Egyelőre nem tudok sajnos szolgáltatót váltani, de az előző kommentek alapján már előre félek, mi lesz ha egyszer én is megpróbálom lemondani az előfizetést?!
Olyanok mint a Polip :)))
Ja és persze ezután egy bocsánatkérő levél sem ártana a cégtől, hogy így meghurcoltak!
Nem kéne eladni a storyt mondjuk a TV2-nek? Pont egy Naplóba való kis anyag lehetne belőle, bemutatván a kis magyar valóságot...
Azurák Csaba nincs itt véletlenül? :)))

2009.11.22. 11:35:39

Ez évben adsl szerződést bontottam május 1-jei hatállyal a tréhómmal (minden számlát rendeztem feléjük), április 27-től már a upc-t használtuk, a t-home modemjét szétszedtük, azon a végponton ez időtől adatforgalom nem történt, nem történhetett!

Erre május elején reflektáltak azzal, hogy ők május 18-án fognak intézkedni... mondom jó.

Az idiótáktól május végén jött egy számla (8489 HUF-ról) május első 18 napjára - mondván ők akkor bontották a szerződést, viszont én már bizonyíthatóan április 28-ától más szolgáltatótól vettem igénybe a szolgáltatást, tehát a t-home a saját lassúsága miatt 18 olyan napért fizettetne velem részarányos szolgáltatási díjat, amit bizonyíthatóan nem vettem igénybe.

Ezek után jött még egy fizetési emlékeztető június 16-án, majd egy egy szolgáltatások korlátozásáról értesítő levél július 16-án, és még egy július 30-án, amiben felmondják, az amúgy már hónapokkal korábban visszaigazoltan felmondott szerződésemet :)

Azt hittem ennek itt vége, de nem ár reménykedtem, hogy a nagy vízfej majd utoléri önmagát, de nem...

November 17-i keltezéssel levelet kapok egy adósságkezelő cégtől valami avexótól, hogy ők kezelik az adósságot, LOL :) - ráadásul végtelenül amatőr módon mindezt tértivevény vagy ajánlott levél nélkül küldtek, azt hiszem nem is reagálok rá, most már kivárom a végét.

Pillanatnyilag ennyi, függöny!

Spangli Zoltán 2009.11.22. 18:29:11

Hát pont nekem is ilyesmi gondom volt "van"velük.nekem tavaly decemberben szünt meg a szerződésem a dunawebel,márciusban küldtek egy levelet hogy 1200 ftért vissza kapcsolják,persze akkor jót mosolyogtam ezen mert ehez a céghez akkor sem írnék alá még egyszer ha ingyen adnák a net szolgáltatásukat.Aztán ugy két hete jött egy levél a behajtó cégüktől bizonyos creditexpress hogy tartozom a fent emlittet cégnek 1200 ft-al ezért fizessek be nekik cirka 6000-et vagy polgáriperben hajtják be LoL...persze ideges lettem és rögtön hivtam a céget hogy még is hogy képzelik hogy decembertől nem vagyok az ügyfelük ők viszont márciusban viszakapcsolási díjat követelnek ők elnézzést kértek stb..stb....nem kellett volna hivnom meg kellett volna nézznem hogy ált volna a szájuk a biróság előtt.

Spangli Zoltán 2009.11.22. 18:32:53

Ja és egy nagyon fontoss aki most akar ezzel a cégel szerződést kötni az nagyon gyórsan mondja vissza... ennél trehányabb,nem törődöm banda nincs is mint a DUNAWEB,nekem rádiós netem volt de az utolsó 1 évben mindig problémák voltak 1-2 hét kimaradt a havi szórásból persze teljes hónapot kellett fizetni.tehát senkinek nem tanácsolom hogy náluk kössön szerződést.

akikaztmondjákni 2009.11.23. 14:20:12

@Taptap2: Mi is ajánlottan kaptuk,de csak be volt dobva.Ráadásul mi nem is ott lakunk,ami cimre küldték.Postást fel kell jelenteni.Okirtahamisitás e?

Lulutta 2009.11.24. 10:26:53

Sziasztok, én csak most találtam erre a blogra, sajnos most kevés az időm,de "ódákat" tudok zengeni az igen "tisztelt"
Dunaweb-ről,és a velük való nem idegölő kapcsolatról.Este ha lesz időm, bepötyögöm,szép napot és kevés dunaweb-et!

Lulutta 2009.11.24. 10:30:00

Idegölő kapcsolat!!! nem nélkül!!

C$igu$z 2009.12.01. 20:38:09

Sziasztok!! Én már megelégeltem a Dunawebet, és embereket toborzok, akik nincsenek megelégedve a szolgáltatással irjanak egy levelet az anakonda16@freemail.hu ra. szerintem már csak ugy tudunk valamit elérni ha összefogunk és cselekszünk, mert ugye az ügyfélszolgálat nem elérthető, ha igen akkor meg irjunk e-mailt, arra meg nem válaszolnak, Én már irtam levelet is a postán kersztül , persze arra sem érkezett válasz.

kérek mindenkit vegye a fárdságot és irjon egy levelet, melyben a panaszát leírja, köszönöm.

akikaztmondjákni 2009.12.04. 10:56:34

Elegem van belölük most már nagyon.
Küldtek még egy levelet,de nem ugy,h a miénkre válaszoltak,hanem egy II.számu felszolito levelet.
Hihhhhetetlen!
Normálisak ezek?

kötöttsapka 2009.12.08. 14:13:54

Engem azzal paráztatnak, h késedelembe estem az előfizetési díjak befizetésével, amivel csak az a bibi, h az összes számlájuk a befizetési határidő után érkezik, kösz. A borítékra is rá van nyomva a feladás dátuma, remélem ez a védekezés megáll a bíróság előtt:)

suszika 2009.12.29. 08:55:50

@kötöttsapka:

Szia!

Én is intelecomos voltam, nekem simán ment a lemondás, de most nekem is írtak, hogy 45 rugóval tartozom. Számlaszámot, hogy miből jön persze nem tudnak, csak annyit, hogy 2008.december 31-ről. Gondolom azok a számlák, amiben nekem száláztak egy másik emberke telefonját, mert fél évig nem tudták a telefont bekötni..

Telecom cégnél dolgozom és megkérdeztem a behajtási vezetőnket mit tudnak csinálni. Azt mondta, hogyha nem tudnak konkrét számlákat mondani, akkor perre is mehetnek, akkor is tuti vesztenek. Szóval Ne FIZESSETEK!

Szerintem a Dunaweb megvette ezt a lúzer céget és most minden nyitott követelést megpróbálnak behjatani, küldenek egy levelet és van aki befizeti. HA válaszolsz, ők persze nem foglalkoznak vele, mert nem megoldani akarják a gondokat, hanem próba szerencse alapon olyan embereket találni akik beijednek és fizetnek.Üdv

NICKTELEN 2010.02.09. 14:15:41

Én hasonló cipőben járok, bár már a Dunawebnél szerződtem. Az uccsó havi előfizetést teljes hónapnak akarják benyelni. Bár az ÜFSZ-es kisasszony látja, hogy tört havit kellett volna kapnom. Ráadásul szerinte elküldték a fizetési emlékeztetőt arra a mail címemre, amelyiket a levelük tanúsága szerint a felmondási idővel megszüntettek. A csavar annyira jó. Ugyanis kipróbáltam és még él a hozzáférésem, némi spam van rajta, de az ominózus felszólítás nincs. Így kaptam azonnal a behajtó cégtől dörgedelmet. Hogy ez lesz, meg az lesz, így behajtják, elviszik a tévét, hűtőt, gyerekemet bányába dolgozni, ráadásul várhatóan 10 %-os áron vereznék el...stb. És ha még be is perelnek, akkor megnézhetem magam, milyen sokat kell majd fizetnem. Dunaweb

Annyira összeszartam magam, hogy ebből per lesz akárki meglátja. Időm van, még pénzem is akad, ha odajutunk. Dunaweb

Unokaöcsémnél a leszerelést követő hetekre is írtak számlát, mert volt forgalom szerintük. Aztán az is elhalt, mint a bűnözés a szocializmusban. Bepróbálkoznak, aztán aki fizet az úgy járt, aki meg nem...Dunaweb

KURAFI 2011.01.11. 22:11:59

Sziasztok!
Én ma kaptam meg a végrehajtást,habár már
2005-ben elváltak útjaink, egy kiadós ordítozás és a DAS befenyegetésével állítólag törölték a tartozást, de majd meglátjuk.
süti beállítások módosítása