Tékozló Homár

50 percig váratta nézőit a Cinema City Aréna

2009.11.23. 15:25 | ge | komment

Miklósék 50 percet vártak egy szar filmre, ennél rosszabb mozis élményt nehéz összehozni. Csak azt nem értjük, hogy ha az új Twigliht-ból egy kópia járt csak a Cinema City Arénának, miért olyan bonyolult három teremben, de átfedés nélkül vetíteni?

Kedves Homár,

tegnap este (nov 20.) gondoltuk páran a haverokkal, hogy megnézzük az új Twilight filmet a budapesti Cinema City Arénában. A film egyébként ritka fos volt, de most nem is erről akarok írni. Az este úgy indult, hogy 30 perccel a kiírt kezdés előtt törölték a foglalásunkat, mondván késtünk, így csak egy rosszabb helyre sikerült jegyet vennünk. Oké, ez a mi hibánk volt, de megadta a kellő alaphangulatot.

Miután mindenki megvette a nasiját, gondoltuk elfoglaljuk a helyünket a teremben és várunk a film kezdéséig. Nos, a várakozás olyan jól sikerült, hogy a 20.00-ra kiírt film 50 (!!!) perces késéssel kezdődött csak el. A várakozás alatt többször felmerült bennünk, hogy hagyjuk az egészet a picsába és visszakérjük a jegy árát, de az 50 perc alatt 2-3szor használt olcsó pszichológiai trükk többször azt a benyomást keltette bennünk, hogy mindjárt kezdődik a film, ugyanis néha a filmkezdést imitálandó lekapcsolták a lámpát, majd 5 perc múlva vissza.

A kritikán aluli vetítés után persze mentünk a mozi vezetőjéhez, aki mosta a kezeit, mivel állítása szerint a jegykezelők belépés előtt tájékoztattak minket a 25 perces késésről. Mi mondtuk, hogy ez így konkrétan nem igaz, nekünk nem szólt senki semmit, nézze vissza a kamerát, másrészt nem 25, hanem 50 percet késett a film. Ezután elmondta a késés valódi okát: összesen 1 kópiát kaptak a forgalmazótól, de a vállalt nézettséghez legalább 3 teremben kell vetíteniük a filmet. Azaz meg kellett várnunk, míg a kópia első része lemegy az első teremben, majd a másodikban is, és csak ezután tudták elindítani nálunk a vetítést.

Tanulság: a kurva anyjukat.

üdv, Miklós

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.23. 15:29:56

Különösen a "tanulság" rész ragadott meg.

Dr. Kix 2009.11.23. 15:33:08

A tanulság ott van a szeren.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.23. 15:33:31

Sz@rni legalább ingyen lehetett?
Mert az Árkádban...

ámbátor 2009.11.23. 15:38:00

Így legalább a film elött zabálta meg mindenki a "nasiját" és nem kellett a film első félóráját a tacos-ropogás és a kóla-szürcsölés hangjai miellett élveznetek.

Pepin bácsi 2009.11.23. 15:38:14

Cinema City Arénát csak őstermelőtől.
Jól mondom @Sün‼: ?

akikaztmondjákni 2009.11.23. 15:40:29

A kamera hangot is vesz fel?

Neménvótam 2009.11.23. 15:49:35

Az ALDI-ba kellett volna menni:)

akikaztmondjákni 2009.11.23. 15:52:37

Én úgy hallottam,h lesz a Coraban is filmvetítés.Ott zárás után is lehet filmet nézni,kedvesek és még meg is törölgetik a szádat,miután végeztél a szószos tortilla csipsszel.

soibegin_ 2009.11.23. 15:53:27

Én úgy tudom, hogy egy tekercs max. 10-15 perces, de szólaljon meg egy szakértő is...

akikaztmondjákni 2009.11.23. 15:55:45

"nasiját"???Ezt egy férfi irta??

akikaztmondjákni 2009.11.23. 16:01:06

Nakéremszépen akkor:Viszontlátás!

2009.11.23. 16:34:46

@steps: hát nem. Egy tekercs -persze függ hogy kakaós vagy diós- az kb 30-40 perc.

májgeriberi 2009.11.23. 16:34:56

a házimozi occób,jobb,kényelmesebb

a tanulsággal egyetértek

Ophélie 2009.11.23. 16:35:20

a tortenet igaz, enis ott szopodtam!!! szarjon sunos gecit az arena plaza meg a tobbi is

2009.11.23. 16:36:37

@akikaztmondjákni: Igen, manapság akciósan csak ilyen "férfiakat" lehet kapni. Őstermelőnél persze van igazi is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.23. 16:50:41

hat ezt sose ertettem, fura hogy innen irom, mert itt aztan, de ez olyan mint utazaskor
masfel ora egy elcseszett film, de nassokat colakat kell venni, mert mi lesz
mondjuk az amerikaiak legalabb minden helyzetben esznek vagy isznak
meg a klotyon is
/ott csak isznak/
amugy 50 percet varakoztatni egy moziban?
hat Viczian rendet rakott volna

Tökös Veréb 2009.11.23. 16:52:25

@hagyma: jé a hagyma! na mivan kiduzzogtad magad?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.23. 16:55:48

@Tökös Veréb:
en oszt nem duzzogok
sokat jartam erre
neha tudni kell hallgatni
meg qrwa sokat meloztam, nade most jon egy nyugisabb idoszak
thanksgiving, karacsony stb.
moziba meg ritkan jarunk Maryvel hala egnek

moli 2009.11.23. 16:57:56

tetszik a tanulsag!

Frozen_the_Chosen 2009.11.23. 16:59:38

Én vasárnap reggel voltam ugyanezen a helyen. Nekem is foglalt helyem volt, de mi ahogyan írták 1 órával előtte ott is voltunk.
A film időben kezdődött, semmi gáz nem volt...

Pepin bácsi 2009.11.23. 17:01:33

@hagyma: a thanksgiving az olyan, mint a hálaadás ?

Mileston3 2009.11.23. 17:01:43

Gratulálok neked is, hogy plázákba jársz mozizni, ajánlom inkább a Corvin mozit a szutyok börtönpláza helyett. Sokkal színvonalasabb szerintem. Tisztelet a kivételnek, a Westend mozijában sokszor láttam filmet és nem volt semmi gond. A Arénától meg mit vársz? Amikor először voltam ott, még be sem volt fejezve :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.23. 17:08:51

@Pepin bácsi:
teljesen hasonlo, de mivel csak angol nyelvteruleten tartjak...
Canadaban mar megvolt, itt csutortokon
nekik fontos
en melozok

Pepin bácsi 2009.11.23. 17:11:21

@hagyma: értem
oszt ALDI van-e arra felé ?

Puncskocka 2009.11.23. 17:17:31

ez nagyon ciki... be nem vallottam volna. ennyit a jó szervezésről.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.23. 17:17:35

@Pepin bácsi:
most nevetni fox de van
meg sose voltam, de focimeccs szuneteben minden vasarnap reklamozzak
a multkor 85 cent volt a tejfol
ha legkozelebb rakottkrumplit csinalok oda megyunk Maryvel
majd megirom ha nem mosolyognak, mert itt az lenne a feltuno
kiveve az arufeltoltoket mert azok ejjel meloznak es qrwara almosak

de moziban itt is mindenki zabal meg iszik
nassolas kozben megneznek egy mozit
hat igy
de nem 1 kopia van

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.11.23. 17:17:38

@Mileston3:
Na én annak hírére nem is látogattam meg az arénát sem nyitáskor, sem azóta egyszer is. Ugyanez vonatkozik az Allee-re is. Botrányos helyre nem megy az ember, csak ha a beruházó megbukott vele és átvette más.
Igaz ez "bótra" is, nem csupán komplexumra.

Gerw 2009.11.23. 17:18:08

Pofátlanság csúcsa, akkor írják ki a kezdést 50 perccel későbbre!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.23. 17:41:56

Én nem járok ilyen plázaszarokba mozizni (igazság szerint egyáltalán nem járok moziba), ezért megkérdezem: mi a bánatos szent szarnak kell egy órával előbb odaérni????

májgeriberi 2009.11.23. 17:49:57

@morrisal_: úgy mint a repülőtéren ;)

ha bőrönddel mész azt se hagyjad magára mert viszik nyomban

aztán meg lehet fel is szállsz

HideousGenius (törölt) 2009.11.23. 18:03:03

hagyma, mi az a cupcake? Bocs hogy piszkállak, csak szeretném tudni

májgeriberi 2009.11.23. 18:04:56

@HideousGenius: a gugli vagy egy nem német szótár sokat lendítene a dolgon ;)

HideousGenius (törölt) 2009.11.23. 18:06:12

@májgeriberi:

Köszi, gugliból nekem valami kuglóf féle jön le de mért mondaná nekem, hogy kuglóf vagyok?

qwertzu 2009.11.23. 18:11:45

"gondoltuk páran a haverokkal, hogy megnézzük az új Twilight filmet..."
Buzi vagy b+. :)
Ilyen szar film nézni, megérdemelted.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.23. 18:23:34

@HideousGenius:
hat valamit elcsesztem, amugy nem piszkalsz
nem ment at ha ketszer ott lesz akkor bocs
a lenyeg az volt hogy megkerdezem Maryt ha felebred, de ilyen max muffin nagysagu kis izekre tippelek aminek a toltelek lehet barmi
csokolade torta csizkek, repa, es amibe toltik az is eheto
szoval a nagytortak barmelyike betoltve kicsibe
nassolni...
de meg maryt megkerdezem, o autentikus

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.23. 18:35:21

@HideousGenius:
bocs valamirol lemaradtam, ki mondta neked hogy cupcake vagy?
az egy aranyos kis edes suti
nem mindig annyira edes

epeficam 2009.11.23. 18:43:00

A szörcsögés ilyen vámpíros filmhez kifejezetten jól megy.

É2I 2009.11.23. 18:44:06

Áhh, nem megy át a komment
!. Na majd hátha egy vérfarkas megjavíjja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.23. 18:48:31

na aszongya
siman megcsinalod a tortat
amilyet akarsz beletoltotd ilyen kis cakkos papirba
/tehat nem eheto a csomagolas olyan papirba teszik mint a muffint:)
bele a tepsibe
megsut
barmilyen torta lehet
ennyi

Schulteisz, az ikrek 2009.11.23. 19:15:28

Ekkora egy lúzer f@szt!
Miért kell moziba járni, amikor minden film letölthető/megszerezhető jó minőségben? Nem értem!!

avatartalan 2009.11.23. 19:19:56

filmet csak torrentről!

Bérgyilkos Bohóc 2009.11.23. 20:16:23

Jaj drága barátom, de tudlak sajnálni. Amikor mi voltunk pár hete, akkor 70 percet(!) vártunk és ráadásul 70 perc után közölték, hogy elmarad az előadás, vagyis mi még csak meg sem néztük a filmet!

Mi is kb. fél óra késéssel jutottunk be, miközben többször elkezdték a vetítést, de mindig kb. fél perc után, villany fel...
70 perc után ők is megunhatták, mert közölték, hogy itt ma már lószar sem lesz, ellenben megnézhetjük egy másik, hagyományos, kisebb teremben(IMAX-ben voltunk eredetileg) persze, a drágább IMAX jegy ellenében. Köszi. Mondanom sem kell a többség a pénzt kérte vissza.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.11.23. 20:19:25

70 percet várni??? Irigylem a türelmeteket.

tejfogubandi 2009.11.23. 20:34:14

szar dolog romantikus filmre haverokkal menni.
amugy a mozi szarjon sünt ! Minimum ,h ha megjelenik a film megveszik nektek dvdn.

Mylady 2009.11.23. 20:34:58

Az aréna mozit lehúzták már itt párszor. Mi a francért jártok még oda???

Megdobbent 2009.11.23. 20:56:17

Carpenter ota nem hiszem, hogy barmilyen vampiros baszas erdekelne, kulonosen nem a tinivampirok. Viszont egy moziban, ahol le-le oltogatjak a lampat, asszem a 2. lampafelkapcsolaskor tavoznek. Az meg, hogy 1 kopia 3 teremre, mert igy "vallaltak"... Na anyjukat akkor, a faszomnak van ahhoz koze, hogy ok mit vallaltak es mit nem. Weh, mozi...

labi 2009.11.23. 21:30:36

"Miután mindenki megvette a nasiját"

No, ezért nem járok én "arána" meg "pláza" meg "cinema" és hasonló helyekre, mert tuti hogy dolby surround élvezhetem hogy az egész film alatt zörgős zacskóból nyitott szájjal zabálják a "nasikat"...

pizsama 2009.11.23. 21:35:12

Én egyszer jártam az Arénás CC moziban, Wall-E-t néztünk szombat délután, előadás előtt 5 perccel terem ajtaja tárva-nyitva, sehol senki, emberek mennek befelé, mi is utánuk, kosz, mocsok mindenhol, hátraarc. Kint szólunk egy srácnak, ő elszalad egyik irányba, másik irányba, 5 perc múlva megjelenik egy takarító, bemegy, kipaterol mindenkit, 10 perc múlva beengednek, megnézünk 20 perc reklámot mire elkezdődik a film, ami amúgy jó volt. Kifelé megfogadtam, soha többet be nem teszem a lábam abba a moziba, eddig sikerült betartanom.

labi 2009.11.23. 21:39:54

"kosz, mocsok mindenhol,"

Azért, mert a nasikát zabáló pasikáknak, trendi otthagyni a nasika zacsikáit és maradékait, mert aki elviszi az amúgy útba eső szemetesig, az leköpendő... Nyálcikával...

Storyteller 2009.11.23. 21:57:32

Sziasztok!

Én nem olvastam végig a kommenteket - elég sok van -, ezért csak azt szeretném megkérdezni, hogy azt próbáltátok-e már, hogy a mozi négy kereke alá ilyen görgőket tesztek (valami fura állatneve van, azt hiszem), és aztán kötéllel leengeditek a parkolóházból, hm?

Üdv:

Storyteller

Viktus 2009.11.23. 22:02:09

Szerencséd van nem a paranormális marhaságot nézted na az kb. másfél óra tömény semmi volt fél perc akcióért ...

Gazsi bácsi lótetű 2009.11.23. 22:03:28

Azt hiszem, ha a fogyasztóvédelmi tehetetlen hivatal egyszer végre felébredne, és egy ilyen eset után bezárná a mozit egy hétre büntiképpen, többet nem mernék megcsinálni, hanem bármilyen gond esetén még a popcornos lányt is felajánlaná kárpótlásképpen...

Mrs.Scherbatsky 2009.11.23. 23:52:59

1 kópia max 15 perc. mozi: van a film előtt reklám ( valamiből meg kell élni :P ). mozi=popcorn=zajos. akinek ez nem jön be, kitalálták a dvd-t

shred 2009.11.24. 07:41:16

Miért nem vehették meg a lefoglalt jegyeket késés után is? A helyeket úgyis eladja a mozi, nem mindegy, ki ül rajtuk?

Babapiskóta (törölt) · http://www.alberletmesek.blog.hu 2009.11.24. 09:05:39

Én mondjuk konkrétan egy éve vártam erre a filmre és megadtam a módját,tehát VIP teremben néztem meg.nekünk ugyan szóltak,h a 22:30ra kiírt filmet "kb 23:00-kor elkezdjük,jóóóóó?",de ebből 23:30 lett.sikerült éjjel 2re hazaérnem,de legalább annyi nachost ettem h kipukkadtam.

pizsama 2009.11.24. 09:54:00

@labi:
Soha nem eszek moziban. Én oda filmet nézni megyek, nem enni. Innivalónak egy félliteres ásványvizet viszek magammal, meg mindig van nálam Fishermen's Friend cukor. És kínosan ügyelek arra, hogy ne szemeteljek. Mert oké, hogy a takarítóknak az a dolga, hogy az előadás után felnyalják a nézők után maradt mocskot, de attól még lehetne figyelni a tisztaságra, megkönnyítve ezzel a munkájukat. Nem vagyok rendmániás, de a szétszórt popcorn és a ragacsos padlót nem szeretem

miclobi 2009.11.24. 11:23:59

1 tekercs max. 20 perc.New moon tekercsei kicsik ezért 15-18 perc lehet.
Be is kell fűzni ami 1-3 perc, néha több.

"miért olyan bonyolult három teremben, de átfedés nélkül vetíteni?"
Mert nem biztos, hogy alkalmas rá az a három terem ahol vetítik.

labi 2009.11.24. 14:25:45

@bénifej: "mozi=popcorn=zajos"

Hm, pedig nem minden esetben igaz ez az egyenlőség, csak hát ugye aki csak plázamoziba jár, az el sem tudja képzelni hogy másmilyen is lehet. :)

Mrs.Scherbatsky 2009.11.24. 17:22:26

@labi: a Mem moziban például isteni melegszendvicset kérhetsz a filmhez :)

Mrs.Scherbatsky 2009.11.24. 17:24:47

Bocs...Bem mozi. és tudom hogy undorító, de film közben otthon is nasizom :)

tivo 2009.11.25. 03:24:29

1. "csak ha a beruházó megbukott vele és átvette más." Megtörtént, kb 6-8 hónapja.
Ha csak ezen múlik, nyugodtan járhatsz az Arénába plázázni.
2. "persze, a drágább IMAX jegy ellenében"
Én is ott voltam, sima 3D-re engedtek át, a nem induló IMAX helyett, de ha utána nézel, az IMAX és a digitális 3D ugyanannyi fillérre pontosan.
3. "Miért nem vehették meg a lefoglalt jegyeket késés után is? A helyeket úgyis eladja a mozi, nem mindegy, ki ül rajtuk?"
Megvehették a jegyeket, pont ez nem tetszett nekik. Mivel ha nem vagy ott egy órával korábban, eladhatják a lefoglalt jegyed másnak - törlik a foglalást. De ez egyértelmű, mivel a mozi is, mint mindenki, maximális profitra törekszik. Ha nem vagy ott a kijelölt időre, persze, hogy eladják a jegyed.

nyílméregbéka 2009.11.25. 14:09:42

Mozibuzi vagyok, de erről a Cinema City Arénáról már annyi rosszat hallottam, hogy soha a büdös életbe nem megyek oda.
Egyébként még a normális mozikban is alap a 15-20 perc késés (= reklám, előzetesek), és már attól is a falat kaparom.
Egyszer kajakra a kiírt időpont után 15 perccel léptem be a terembe (szándékosan): alighogy leültem, elkezdték! Ezentúl ezt fogom csinálni! :-)

salaxx 2009.11.25. 22:14:47

Ekkora késés valóban nem indokolt, de egy kicsit másik oldalról is megvilágítanám a témát.
1 mozivetítő úgy néz ki, hogy 1 bazinagy kb 1,5 m átmérőjű tekercs 1 normál hosszúságú film. Ez a tekercs fent van egy tányéron amiről szépen meg be a gépbe és 1 másik ugyanilyen tányérra meg tekeredik vissza, ahogy jön ki a gépből. 1 kópia 3 teremben emiatt úgy valósítható meg hogy az első gép bemenetére megy a film és annak a kimenete nem tányérra megy, hanem a második gépbe...és ugyanez a helyzet a harmadikkal és csak annak a kimenete megy a kimeneti tálcára. Ennek a következménye, hogy fizikai távolságok miatt "később" ér oda a film a másik terembe. Azért nem atomfizika kell hozzá, de figyelni kell hogy minden csigán felfeküdjön a film meg 2 gép között ne lógjon be nagyon, meg időben a befűzés nem 3-szor annyi idő hanem befűzöd az elsőbe és engedni kell rajta annyit hogy elérjen a 2. gépig, ami megint csak idő. És ha így vége lesz a legelső teremben a filmnek majd 1szer, akkor meg kell várni amíg az utolsó gépen, ami eleve késésben van lemegy az utolsó sor stáblista és csak akkor kezdheted el átcipelni az egész hóbelebancot vissza az 1-es gép bemeneti tányérjára...szóval minden idő 1 ilyen vetítésnél. A mozi részéről azonban tisztában kell lenni ezekkel az időkkel és akkor olyan műsorrendet kéne kiírni, amibe bekalkulálják...

A foglalásod pedig azért nem tudod átvenni fél órával a kezdés előtt már mert a gép automatikusan törli a foglalást...onnantól ugyanúgy üres helynek látszik a pénztárosnak, aki a következő sorbanállónak default a lehető legjobb helyet ajánlja...szóval ha jó helyen volt a foglalásod akkor azt...és eladja neki

Market-Ing · http://www.festekszer.hu 2010.03.27. 00:09:36

Vagy visszakértem volna a rágcsám felét, vagy ha nagyon bedurvultam volna, akkor fityiszt mutatok a jegypénztárosnak XD.
szobafestesfestekszer.blogspot.com ; szobafests.blog.com/ ; mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

2011.04.24. 15:12:10

Erre a szar filmre vártál ennyit? Nem vagy normális, komolyan mondom...:D
süti beállítások módosítása