Tékozló Homár

Nem is vásárolt, mégis feljelentette lopás miatt a Tesco

2009.11.24. 00:04 | szily | 522 komment

Az "Ősz pechvogelje" címre eséllyel pályázhat Zsuzsa, aki egy lidérces esti teszkózós konzumroham végeredményeként hivatalosan tolvajnak lett minősítve egy olyan ügyben, amiben a világért sem döntőbíróskodnánk, de amiről annyi minimálisan elmondható, hogy nem teljesen egyértelmű. Ami majdhogynem tényként kezelhető: Zsuzsa és barátnője egy este közösen vásárolgattak a West End Tescójában, összesen 20 ezer forint feletti értékben. Miután fizettek, túlhaladtak a pénztáron, de még az áruház területén jártak, amikor egy őr feltartóztatta őket, lopással vádolta meg a két nőt, és kocsiból kiemelte a bűnjelet, egy háromezer forint körüli értékű szempillaspirált, amit tényleg nem fizettek ki. A nők tagadták a lopást, a vásárló arra hivatkozott, hogy elfelejtette a szalagra tenni a spirált, és felajánlotta, hogy kifizeti. Az őr ezt nem fogadta el, hátrakísérte őket és jegyzőkönyvet vett fel, olvasónk ellen később eljárás indult. Két eset van: a Naiv Ügyfélék tudatosan loptak, vagy tényleg megfeledkeztek a spirálról. Ezt mi innen természetesen nem tudjuk eldönteni, az azonban eldönthető, hogy a Tesco őreinek eljárása, a jegyzőkönyvfelvétel meglehetősen bárdolatlan eljárásnak tűnik. Mit szólnak hozzá a homározók? Olvasónk azt mondja, hogy ha az őr látta, amint a pénztárnál a szalagra teszik a vásárolt árukat, a szempillaspirált kivéve, akkor azonnal szólnia kellett volna, megkadályozva ezzel egy szerencsétlen tévedést, nem pedig csendben végignézni, amíg túljutnak a kasszán, majd lecsapni rájuk. A bennünk lakó kis ördögrája erre azt súgja, hogy az őr miért szólt volna előre, gondolhatta azt, hogy ha a vevők mindent kipakoltak a kocsiból, a pénztárnál majd észreveszik a bent maradt cuccot, és azt is a szalagra dobják. Szóval szövevényes az ügy, akinek van kedve hozzá, írja meg a véleményét róla a poszt alján!

A Tesco szerint azt is elloptad, amit nem te vettél

Történt, hogy bementem a Keletinél lévő Vest End Tescojába, október 11-én este 9-kor vásárolni a barátnőmmel. Vettünk fejenként több mint 10 ezerért ezt-azt, majd beálltunk a sorba fizetni. Az fontos, hogy közös kosárba vásároltunk. Fizetés után belepakoltam a zacskókat a kosárba, és elindultunk kifelé. Azaz csak indultunk volna, ugyanis alig tettünk meg néhány lépést, amikor egy hatalmas termetű biztonsági őr, odaállt elénk, azzal felkiáltással, hogy állj, mert loptam (jelzem jó sokan voltak a Tescoban, és jó sokan hallották is.) Én csak nézek hülyén, először azt hittem, viccel, mondom neki, első meglepetésemben, hogy ne haragudjon már, de hogy képzeli mindezt. Majd elkezdett kotorászni a zacskók alatt az óriási kosárban, és talált is egy fekete szempillaspirált. Felemeli a bűntárgyat, a kábé 10 centiméteres kozmetikai terméket, és mutatja, hogy ezt. Mármint, hogy ezt elloptam. Mondom neki, az kizárt, mivel én nem vásároltam ilyen terméket. Mondja erre rögtön a barátnőm, hogy azt ő vásárolta, és bocsánat, elfelejtette a szalagra tenni, menjünk vissza, kifizeti. Jelzem, pár lépésre álltunk a kasszánál. A biztonsági rendszer nem jelzett. Az őr azt mondja, azt nem lehet. De hát ki szeretné fizetni – mondom az őrnek. Majd megkérdeztem: ne haragudjon, de hogyan mondhatja azt, hogy loptam, mikor nem tettem a terméket a kosárba, nem jelzett a rendszer, meg egyébként is nézzen már ránk. Erre rávágta: mert, hogy látta. Majd amikor megkérdezem tőle - miközben egy „kihallgató szoba” felé tuszkol éppen javában, -, hogy ha látta, akkor miért nem szólt? Miért nem mondta például azt: hogy „Kedves Asszonyom benne maradt egy szempillaspirál a kosarában, kérem, helyezze a szalagra.” Erre nem tudott mit mondani, csak annyit: mert ezt így kell. Közben megtudtam, hogy azért én loptam, mert én toltam ki a kosarat, és ő látta, amint ráteszem a zacskókat a „lopott” termékre. Eddigre odaértünk a kihallgató helyiséghez, kiderült, ott veszik fel a jegyzőkönyvet. Gondoltam, megmondja a barátnőm, hogy ő vásárolta, de benne felejtette a kosárban, kifizeti és már mehetünk is. No problem. Én hülye naiv, csak most kezdődött el kálvária. A rosszarcú nagydarab biztonsági őr elment. Hármasban maradtunk egy szerencsétlen, de jó szándékú biztonsági őr alkalmazottal, aki miközben én szóvá tettem az ártatlanság vélelmét, a rágalmazást, a másik biztonsági őr rosszhiszeműségét, miért nem lehet kifizetni, megszerette volna vásárolni barátnőm a terméket, szóval az egész abszurd helyzetet, hogy mégis, hogy képzeli ezt a kedves Tesco, eközben egy diszpécser folyamatosan válaszolt a fülére a kérdéseimre. Kiderült, nem tudnak mit kezdeni ezzel az esettel, hogy loptam egy terméket, amit nem is én vásároltam. (Teszem hozzá, végül kezdtek.) A dolog vége az lett, hogy a Tesco feljelentett lopásért! Az eljárás több mint egy órán keresztül zajlott. Ekkor már este 11 óra volt. A biztonsági őr leszámítva a kedélyes beszélgetésünket, csaknem egy óráig írta az 5 mondatos 2 darab jegyzőkönyvet. Mi kifizettük a terméket, (barátnőm jelezte újfent, hogy bár ezek után nem jó szívvel, de továbbra is megvásárolná a terméket). Azon kívül, hogy rendkívül megalázó magyarázkodásra kényszerültem egy olyan dologban, amelyet nem követtem el, nem ért véget a dolog. Miután nem ismertem el a lopást, megkérdezte a diszpécser a biztonsági őr fülén keresztül, hogy aláírom-e, rendben zajlott az eljárás, mire én mondtam, eszem ágában sincs, hisz nincs itt semmi sem rendben. Majd szemmel láthatóan azt akarva, hogy írjam alá, a biztonsági őrrel többször is feltetette a kérdést. Én mindannyiszor mondtam, nem, szó sem lehet róla, csak a jegyzőkönyvet írom alá.

Közben megcsörrent a telefonom, hívott a párom, aki mivel 10-re ígértem magamat, és ott állt a lakás előtt a zuhogó esőben, tudakolta, merre járok. Mondtam neki, hogy egy „kihallgató” szobában vagyok éppen a Tescoban. Amikor meg akartam tudakolni, hogy mikor végzünk a dologgal, le akarták tetetni velem a telefont! Azt ígérték 10 perc és végzünk. Persze nem így lett.

Ezek után megkérdeztem a jószándékú biztonsági őrtől, mióta van az, hogy a biztonsági őrt azért tartják, hogy véginézze a „lopást”, nem pedig megakadályozza, mióta van, az hogy ilyen esetben nem figyelmezteti a vásárlót, azt a választ kaptam, korábban nem így működött a rendszer. Barátnőm jelezte, hogy szeretnénk fénymásolatot kapni a jegyzőkönyvről, mire mondja a diszpécser, továbbra is a biztonsági őrön keresztül, hogy azt nem lehet. Már, hogyne lehetne, hisz az aláírásomat adtam egy hivatalos papírhoz? Végül hosszas huzavona után végül elindultunk az épület másik felé a jegyzőkönyvek beígért fénymásolatáért. Útközben mit ad Isten összefutottam a rosszarcú kollegával és nekiszegeztem a kérdést: Maga szerint ez rendben van? Mire másodszorra is nagy nyilvánosság előtt azt mondta: persze, mert maga lopott! Ekkor volt fél 12, azt hittem megüt a guta, mit képzel ez! Na de jól van, csak nem állok le mindenféle bunkókkal vitatkozni, menjünk a jegyzőkönyvért. A Tesco nem akarta sem a jegyzőkönyv fénymásolatát, sem a 3000 forintos szempillaspirálról szóló blokkot kiadni. Mondtam, hogy már pedig mi anélkül innen el nem megyünk. A diszpécser újabb 15 perces egyezkedés után végül miután felhívtam egy ügyvéd ismerősömet, az ügyvéd szó hallatára kiadta persze nem hivatalos fénymásolatot, ami egy jogi eljárásban mit sem ér. Ekkor volt körülbelül éjfél.

Az ügy jelenlegi állása: lopási ügyben szabálysértési eljárást indított ellenem a Tesco egy általam meg nem vásárolt termék miatt, amelyről nem tudtam. A biztonsági rendszer nem jelezte a „lopást”, az őr látta a tévedést, nem szólt, majd nagy nyilvánosság előtt sértegetett, nem engedte kifizetni a terméket. Ezért december 10-én meg kell jelennem a bejelentett lakhelyem szerinti csongrádi Polgármesteri Hivatalban a jegyzőnél. Budapestről számítva legjobb számítások szerint is oda-vissza 8000 forintba fog kerülni a benzin, aznapra szabadnapot kell kérnem, tehát meg kell oldani a helyettesítést a munkahelyemen, a jegyző napi díja nem tudom mennyi lehet, biztos nem két forint, a szempillaspirál, amit nem én vettem, és nem engedték, hogy kifizesse a barátnőm: 3000 forint. A szabálysértési büntetés felső határa 100 ezer forint. Kérdem én, ez normális?

Arra szeretnék választ kapni, milyen munkaügyi előírások vonatkoznak a Tescóban valószínűleg külső cég alkalmazottjaként foglalkoztatott biztonsági őrökre ilyen esetben? A vagyonvédelmi törvény szerint a vagyonőr jogosult felszólítani a cselekvés abbahagyására vagy megakadályozni annak elkövetését. Ehhez azonban jóhiszeműség kellene. Ami egyáltalán nem szerepel ebben a történetben sem a Tesco, sem a biztonsági őr részéről.

A jószándékú biztonsági őr elnézést kért, a Tescoért és a hülye kollegájáért. Aranyos. Én viszont a Tescotól és a letolvajozó biztonsági őrtől kérek nyilvános bocsánatkérést. Mivel se pénzem, se időm, nem valószínű, hogy feljelentést teszek az ügyben.
 
Zsuzsa, egy vásárló
 

 

Update 1: Igen, a "Keletinél lévő Vest End Tescója" nekünk is feltűnt, az olvasó feltételezem, hogy az Aréna Plázára gondolt, de megkérdezem tőle, és majd iderakom a választ.

Update 2.: A válasz pedig az, hogy igen, véletlenül elírta, és tényleg az Arénára gondolt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mátyáskirály 2009.11.25. 01:36:49

@fektor7: "Ha egy-ket tisztessegesen figyelmetlen embert meghurcolunk, nagy ugy!"
Hat ez az. Ratapintottal a lenyegre. Ez is egy ujabb dolog, ami ezt a szerencsetlen orszagot elvalasztja a sikertol. Ezert letezik igazoltatas, vagyonosodasi vizsgalat, es a tobbiek. Mert az allamnak nem erdeke, hogy jol erezd magad. Mert te meghunyaszkodva majd nyelsz tovabb. Jaj, mit tehetnek? Ez van, mashol sem jobb. Loszart.

Tudod egy sikeres emberekkel teli orszag igy gondolkodik (es cselekszik): Ne felj, tisztesseges allampolgar, csak tedd a dolgodat, en majd megtalalom aztokat, akik veszelyeztetik a nyugalmad, a torvenyt, a kozos celokat. Es ugy talalom es szurom ki oket, hogy te ebbol ne vegyel eszre semmit. Nem, nem foglak ketnaponta igazoltatni, cseszegetni, kenyszeriteni, hogy bizonygasd tisztesseges vagy, nem nem. En megoldom ezt, az adodbol. (25% uristen). Nem fogok 10 millio embert szivatni, hogy leleplezzek 50ezret, mert az nekik nem jo.

El tudjatok ezt kepzelni? Hogy mindenki 100-rol indul es legfeljebb zuhan a slagerlistan, nem alapbol 0-rol, hogy izzadja szet magat... hanynom kell

azaxx 2009.11.25. 01:57:54

A Westend nem a Keletinél van...

Szanakka 2009.11.25. 02:38:10

Sziasztok!
Lehet, hogy naiv vagyok, de elhiszem, hogy eszük ágában sem volt semmit kivinni az áruházból fizetés nélkül. Ezzel szemben azt a hölgyet, aki sz@rba kevert a feledékenységével még véletlenül sem nevezném BARÁTnőmnek. Javaslom a barátok alaposabb megválogatását a posztolónak.

A másik amiben itt többen óriási tévhitben vannak, az a bolti dolgozók "lopása". Úgy átnézik őket, hogy még a nehezebb napjaikon a tampont is be kell mutatniuk a biztonságiaknak, mert a legkisebb gyanú esetén is öltözőátvizsgálás és hasonló nyalánkságok várnak rájuk. Jobban figyelik őket, nehogy az ismerős pénztárosok miatt valamit ki tudjanak vinni, mint a sarki csövest.
Mióta közkézbe került a Tesco titkok, azóta sok hülyeséget hallok. Meg kellene tanulni olvasni, ott a főnökökről írnak!

gójgómitic 2009.11.25. 03:03:31

Kedves Zsuzsa!

Nem tudom,hogy szándékos volt e a "cselekedetetek" vagy sem.Nem tudom eldönteni.Nem is szeretném.A jog szabályokhoz sem értek,igy abba se tuduk beleszólni.
Egy valamit viszont gyakorlok az életben:A tudatos figyelmet.
Ami azt teszi,hogy tudatosan próbálok magamra figyelni,mikor úgy döntök,hogy rászánok x időt (ált 1 órát).
Nos,aki tudja,hogy ez mit jelent,annak nem kell mondanom,hogy egy átlag ember képtelen még 1 percet is folyamatában figyelni,anélkül,hogy a gondolatai a múltba vagy a jövön való aggódás,ábrándozás,fantáziálásba ne rántaná.Sőt,ha gyakorlod,akkor többensz rá,hogy 1 perc már csodálatos eredmény.
Ez gyakorlatban úgy zajlik,hogy leülsz figyelsz,10 mp múlva már valamin agyalsz,oszt 5-10 perc múlva észbekapsz,ja figyelni kénne.Újabb pár mp és megint agyalsz.
Szóval senki sem figyel itt valójában.
Aki azt mondja,hogy ő figyel...nos az lehet a legfigyelmetlenebb.Ja,hogy nem csinál bajt?Persze,mivel automatikusan,öntudatlanul egy fajta robotként él.A test elvégzi mechanikusan a dolgot.
Gondolom,most mindenki azt mondja:ki ez a barom?Miről beszél itt?
Jogos lesz a feltevés,mivel ilyenről nem is hallottál,sőt te azt hiszed,hogy te mindig figyelsz.Hidd.De próbált ki most rögtön figyelj magadra,de folyamatosan 1 percig anélkül,hogy gondolkodnál valamin.
Nem fog menni.:).Tuti:).Ha azt mondod ment,akkor valszeg annyira sem tudtál figyelni,hogy észre vedd,hogy bizony az agyalás beindult.
Persze meglehet,hogy valóban ment,de akkor meg már tudod,hogy hogy van ez a figyelem kérdés és tisztában vagy a nehézségével is.:)

A másik.Mivel itt csak Zsuzsa elmondására tudjuk alapúl venni,aki többször leírta,hogy :FOGALMA SE VOLT RÓLA,HOGY A BARÁTNŐJE A KOSÁRBA TETT EGY SZEM IZÉT!
Tételezük fel,hogy igazat írt.Még is letolvajozák.El olvastátok,hogy mit írt?Ki itt a figyelmetlen?Ki itt a tolvaj?
EMBEREK NEM TUDOT A SPIRÁL LÉTEZÉSÉRŐL SE!NEM LEHETETT MÉG FIGYELMETLEN SE (persze csak,ha valóban igaz amit írt).
A FIGYELMETLENEK TI VAGYTOK!

Nem hallottatok még olyanról pl,hogy gyanutlanok cuccai közé rejtve csempésznek át a drogot?Nyilván nem tudja egy ilyen soha bebizonyítani az ártatlanságát,de attól még ilyen esett még van.Akkor kérdem egy totál gyanutlan is tolvaj?Még figyelmetlen se lehet,mert ergo meg se fordúl a fejében,hogy vele csempésznek át valamit.

Szóval a többség soha sem figyel valójában,csak úgy tesz.Próbáljátok ki ezt.Mond el valakinek,egy valóban téged érintő problémádat,de olyat ami nagyon-nagyon rád jellemző.Figyeld meg,hogy akinek elmondod,az mindig magábol indúl ki,hogy Ő,hogy csinálná (akár csak itt a kommentelők nagy része) téged észre se vesz.Elmondja a megoldást,de nem a te szemszögödből,hanem a sajátjából.De ezzel az érzékenyebbeknek nem mondtam újat.
Szóval kedves Zsuzsa,már csak azért is veled vagyok,mert észre se vették,hogy miket írsz ide.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.25. 03:16:59

@Reggie: jat ha nalad ez ugyanaz?
akkor nem
hehe

@Stock:
a szituacio nekem ugy jott le, hogu az illetok fihyelve voltal
szepen magyarosan monfva
majd a fizetes utan, mintegy lecsapva kozoltek, hogy lopni akartak
meg, nem loptak, bent voltak a boltban, a "szajre" a kocsiban
nem egyszerubb mosolyogva figyelmeztetni
hopp ezt elfelejtetted kitenni!!!
akar elfelejtette akar nem

az teljesen mas ha zsebre vagja
atszalad a cassan
lelovi a biztomsagi ort
dinamitot tart a kezeben
syb.
minden helyzet mas
ez a hlyzet ugy megoldhato, hogy elnezest holgyem
kerem a blokkjat szeretnem megnezni
/itt is van ilyen/
aztan megnezi a kocsit, kosarat,
uppsz, ez az ize nem lett beutve, a penztaros elnezhette
ohajtja kifizetni, vagy nem?

ez ilyen egyszeru
lett volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.25. 03:42:35

amugy meg hulyeseg az egesz
egyreszt
a West Endben nincs is Tesco
masreszt aki szempillaspiralt hasznal az minimum qrwa, mert afrikaban eheznek
ha megse nem konnyuveru akkor lopni akarja
aki nem pakol ki tokeletesen mindig mindent a kocsijabol az idiota
/amugy egyszer annyira beszelgettunk Maryvel, hogy kiraktam a fel muanyag vizet is a szalagra, amit iszogatott,az amerikaiknak kenyszeruk van inni minden helyzetben, hehe/

szoval vihar a biliben
gyorsan elintezheto semmiseg

Ridita 2009.11.25. 06:25:40

Egy jó tanács: Ne panaszkodj a Polgármesteri Hivatalban, amiért le kellett utaznod Budapestről. A lakcímbejelentés elmulasztása szabálysértés. Ha te három napon belül nem rendezted a lakcímedet és életvitelszerűen nem a településen élsz, emiatt is eljárást indíthatnak ellened. Ha bejelentkeztél volna, nem kellene utazgatnod.

A TESCO-ból rengetegen lopnak, a biztonsági őr meg a munkáját végezte. Velem még sosem fordult elő, hogy "elfelejtettem" kifizetni valamit, nem nagyon tudom beleélni magam a helyzetedbe. Olyan már volt, hogy hosszasan nézelődtem a Media Marktban és volt nálam egy nagy táska - nyaralásból jöttem - a biztonsági őr meg megkérdezte, hogy ellenőrizheti-e a tartalmát. Mondtam neki, hogy mi a helyzet és hogy semmi kifogásom ellene, ha átnézi. Miután látta, hogy nyugodt vagyok és nincs rejtegetnivalóm, nem is ellenőrzött. Ha nem cirkuszoltál volna, akkor nyugodtan bekísérnek az irodába és nem szégyenítenek meg mások előtt.
Azzal, hogy nem írtad alá a jegyzőkönyvet, semmit sem értél el, csak azt, hogy ráírták: az aláírást megtagadta. Ha aláírtad volna, lett volna alkalmad odaírni a saját véleményedet is.

Nomante 2.0 2009.11.25. 06:52:03

@Ridita: "...Velem még sosem fordult elő, hogy "elfelejtettem" kifizetni valamit, nem nagyon tudom beleélni magam a helyzetedbe..."

Velem már igen, bár nem szempillaspirál volt, hanem egy 10 db-os Wrighfield rágógumi, és már csak akkor vettem észre mikor a kocsival kifele haladtam.
__
que

bgp 2009.11.25. 07:19:03

Szerintem ez egy jó gyógyszer feledékenységre.
Legközelebb figyelmesebb lesz.
Vagy visszaeső tolvaj.

Gilderoy 2009.11.25. 07:26:00

"A Tesco szerint azt is elloptad, amit nem te vettél", ez mekkora :)

Doryyka 2009.11.25. 07:29:57

A Keletinél nem a WestEnd van, a West Endben meg nincs Tesco. Innentől hiteles...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.25. 07:34:38

@Doryyka:
gratulalunk
masnak ehhez nem kellett 1 nap
/ no offense:)/

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.11.25. 07:42:33

@hagyma:
Te is átolvastad volna a helyében mind a 450 hozzászólást és csak utána kommentelsz, ugye?

2009.11.25. 07:43:15

És mi van azokkal a delikvensekkel, akik családostul odabent nekiállnak felzabálni a pékárut, amit közben alaposan összefogdosnak és nekem nincs kedvem megvenni és megenni. Jaaaa, hogy azokra nem mernek rászólni?! A "normális" állampolgárnak kinézőt meg szívatják, mert vele mernek szemétkedni....
Ismételten gratulálok!!!

Melee 2009.11.25. 07:46:40

Biztonsági őr, és/vagy értékarány válogatja.
Nekünk egyszer egy tábla csoki csúszott be a vizes rekeszek közé, az őr szólt mikor eljöttünk a pénztártól és után kifizettük (vásárlás értékének kb. 1%-a volt). Az eset nem a Tuskóban történt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.25. 07:51:13

@Zabalint:

nem
bar en azrt atfutom
de valoszinusitettem volna, hogy volt az elottem levo 449 kozott legalabb egy nem fogalmatlan pesti
lehet tevedtem

wadallat · http://wadallat.blog.hu 2009.11.25. 08:44:56

@Zabalint: Ehhez nem kell végigolvasni a kommenteket. Ott van a cikk végén. (update 1 és 2...)

anyanya 2009.11.25. 09:05:27

Amíg valamit ki nem fizettél az a cég tulajdona tehát ha "elfelejtették feltenni a szalagra"akkor az lopásnak minősül, mivel a biztonsági őrnek nem feladata feltételezni a jóhiszeműséget. Nem tették fel, pedig mindenhova ki van írva a kasszáknál, hogy pakolj ki mindent, ezért az őr úgy vette, hogy nem is akarták kifizetni. Az egészben csak az zavar igazán, hogy a kedves barátnő meg sem próbálta megvédeni Zsuzsát, az egész posztban nem esik szó róla, hogy miért nem őt jelentették fel, pedig állítólag övé lett volna a cucc. Milyen barátnő az olyan aki hagyja a a másikat bűnhődni a saját hibájáért?? Esetleg nem is véletlen lett volna....Bár tételezzük fel a jóhiszeműséget...

Stock 2009.11.25. 09:08:22

@hagyma: elmondom utoljára.. lassan írom, hogy megértsd:

persze, hogy figyelve voltak, hiszen különben hogyan kapnák el a tolvajokat, ha nem figyelnék a gyanus elemeket?!(ok nélkül figyelték őket? a tények nem azt igazolják!!)
előre nem figyelmeztethette, hiszen akkor még nem volt miért.. távozáskor meg már lopott..!!
ha nem az elrettentő, hanem a tündibündi stílusukat használnák az őrök, akkor még a jelenleginél is több a lenne a következmények hiányában rendszeresen visszaeső tolvaj!!!!!!!

azt meg gondold már át, hogyha lopni akarnál, akkor miért dugnád a ruhádba... hiszen az egyértelmű... így meg még mindig te lehetsz felháborodva "az alaptalan gyanusítgatásért".. :))
nem hülye a tolvaj, csak erkölcstelen!

Hosszu 2009.11.25. 09:16:19

@Don Giovanni: "Akkor a biztonsági őrt ott lehet hagyni, vagy nem? Visszatarthat, amíg kiér a rendőr? Kötelezhet, hogy megmutassam a táskámat? Bevihetnek vizsgálatra?"

Elméletileg ott lehetne, gyakorlatilag ha megpróbálod rendőrt fog hivni.
Mégpedig azért mert a bolt bejáratánál ki van téve az un: Vásárlói Tájékoztató.
Ebben a a 2005évi 103 törvény (vőri törv) és a 4/1997-es belkereskedelmi üzletek működéséről szóló kormányrendelet szabályozza mihez van joga a vásárlónak és mihez a vagyonörnek. Mivel ezt te elolvashatod mielőtt belépsz ha nem tetszik nem mész be. Ha bementél ráutaló magatartással magadra nézve kötelezőnek ismered el. Innetől fel kell raknod az árut a szallagra, megállithat a vagyonőr stb.

Igen visszatarthat, mig kiér a rendőr mert addig van joga visszatartani mig kétséget kizáróan nem bizonyitható hogy az eset (a körülmények és az érték alapján) csak szabálysértés és meg nem állapitja a kilétedet.

Ebben az esetben az érték biztosan szabs, viszont addig visszatarthatta (nem kényszerrel) mig nem állapitotta meg a személyazonosságát.
Persze senki sem köteles odaadni az iratait, mert ő nem hatóság, de elkérni elkérheti. Ha nem kapja meg rendőrt hiv.

A táskádat csomagodat kipakoltathatja (Vásárlói Tájékoztató), de ő nem nyúlhat bele.

Igen megkérhet hogy fáradj vele a vőri helyiségbe. Ajánlom tedd meg, mert:
a: nem sok sok ember előtt lesz kinos a szitu, mert ez az. (Plána ha tleg van valami)
b: ott kamera és hangfelvétel van ami ha tényleg jogsérelem ér a hatóság kikérhet és hidd el ki is fogják adni.

Hosszu 2009.11.25. 09:27:50

@Trojai: "és a bizt. őr látta.
akkor azért van ott szerencsétlen, h megakadályozza a lopást/ áru rongálását

persze ha nincs kamera

ilyen hátrahurcolásos esetekben félreértéseknél meg rendőrt kell hívni

rendőr jogköre nagyobb mint őré
tehát hiába mond az őr A-t, ha a rendőr B-t

felettes meg igenis felülbírálhat"

Nem nem ezért van ott.
Mégegyszer: Ha ezért lenne a magyar mentalitással tologatnák ki az emberek a cuccot aztán aha meglátja valaki akkor Ja bocsi elfelejtettem, ha meg nem fasza vagyok megint sikerült és vinné. Sajnos ez a magyar ember. :(

Rendőrt nyugodtan lehet hivni, jó ha ott van de tleg csak a vitás esetek miatt.

Hát mondhatni hogy nagyobb a hatásköre, de hidd el ugyanazt fogja tenni mit a vőr: Rögziti a tényállást és ennyi!
Nem fogja eldönteni mi történt mert arra neki sincs kompetenciája. Leirja továbbitja, nyomozó átteszi a szabs előadóhoz érték miatt.
Tehát ugyanott vagyunk mintha nem jön rendőr.
És hiába ez vagy az az illető a rendőr is tudja hogy kamera és hangfelvétel készül róla, majd hülye lenne akármilyen ismerős vagy akárki miatt belemenni egy gázos szituba. Tehát ő is tárgyilagos marad.
Sokan azt hiszik ez milyen önkényuralmi rendszer, de ez hülyeség. Nagyon szigorú törv rlőirások alapján működik az egész.

Hosszu 2009.11.25. 09:36:38

Jah és hogy csak akkor lopás ha elteszed a ruházatodba?
Áááááá.
Ne csináljuk már!
Sarkitsunk kicsit: Autókereskedés udvaráról elviszel egy kocsit. Az lopás?
Nahát, az!
Pedig nem rejtetted el, és ugyanugy jöttél ki mintha megvetted volna (kassza?)

Persze véletlenül benne maradt a kocsiban. Van ilyen.
Mindenki azt mondja nincs joguk a vőröknek semmihez. Most meg elvárjuk tőlük, hogy hatóságként megitéljék a cselekményt?
Addig örüljünk mig nem tehetik meg mert akkor aztán lessz nemulass!

Tehát nem itélkezhet se pro se kontra.
Leirja hogy átjött a termék a kasszánál, nem lett kifizetve és csókolom.
A többi a rendérség vagy a szabs előadó asztala.

Tényleg bonyolult?

gabcigirl 2009.11.25. 09:53:47

Annyiból érthető a biztonságis hozzáállás, hogy a sok, valóban lopó egyén miatt hatványozottan ugranak a nem egyértelmű esetekre.

De: valakit nagy nyilvánosság előtt megalázni, tolvajozni, bizonyíték nélkül, enyhén tapló dolog. Hadházy Lászlóval szólva valóban rájuk férne egy kis "komenikácijós trénning..."

Nekem amúgy a leírások alapján úgy tűnik, nem loptak a lányok. Mindössze a szokásos biztonságis bunkóskodás miatt épp véletlenül nem a dzsipszi muttert meg a bikaláncos, kigyúrtkopaszt merték kikapni a sorból, mert akkor tényleg balhé lett volna...

RedWing 2009.11.25. 10:21:06

@Hosszu:

Pontosítsunk:
Nem kérheti a személyes iratok, ahogy pl: a bkv ellenőrök sem, ugyanis a jelenlegi törvények értelmében a személyes iratok elkérése igazoltatásnak minősül, amire ő ugye nem jogosult, tehát bűncselekményt követ el. Megkérdezheti, hogy megosztom-e vele az adataimat. Ennyit tehet.

Stock 2009.11.25. 10:42:55

@RedWing: ne viccelj már!!
akkor, amikor a haverjaim személyiét elkértem, hogy röhögjek a képeiken, akkor én igazoltattam őket, amiért feljelenthetnek?!
a boltos nem adhat ki italt, dohányárut, ameddig nem nyer igazolást a 18. betöltött életév...
vagy ha valakivel írsz egy szerződést.. kifakadsz, hogy nem nézheti meg személyidet, hogy tényleg veled szerződik e.. mert akkor "igazolatat"?! :)

akkor most hogy is van ez?!

sztem azt kér, amit akar... max nem vagy köteles átadni!!

atmerok 2009.11.25. 11:17:38

Szerintem ezen hetekig el lehet vitatkozni, reménytelenül. A köcsögök úgysem fogják fel: a lopáshoz bizonyítani kell a szándékosságot, ami itt reménytelen, tehát itt szó sem lehet lopásról. Az áruház (saját hibából történt) megkárosítása viszont tény, ha ezért kiszabható bírság, akkor az jogos, és megérdemli. Ha az áruház az ilyen eseteket el akarja kerülni, akkor nézzen bele a kasszánál a kosárba, ahogy ez történik is számtalan helyen. Ha a megkárosításért kiszabható bírság, akkor persze fordítva is kéne, hogy működjön, mikor minket, vásárlókat károsítanak ők meg. De ők is csak a kárt térítik vissza (jó esetben!).

RedWing 2009.11.25. 11:34:27

@Stock:
Nem viccelek.
Tudom, hogy hülyeség, de ez van. Ilyen a magyar jog...

XCat 2009.11.25. 11:34:42

@Zabalint: már igazán hiányzott valami, amire 450 hozzászólás megy.. amúgy nem unjátok?

Ha lenne ilyen leginkább utált szakmák top 10, a biztiőr hol lenne? a nulladikon?

XCat 2009.11.25. 11:37:27

@RedWing: a magyar jog monnyon le.

Stock 2009.11.25. 11:40:15

@atmerok: benzinkútról elhajtassz fizetés nélkül miután tankoltál.. az lopás?
autószalonból elhajtassz a kocsival fizetés nélkül.. az lopás?
nem fizetsz ki egy boltban egy terméket és magaddal viszed... az lopás?

hogy bizonyítod a szándékosságot?!

miért az a köcsög, aki felháborodik lopás tényén, miért nem az aki lop?!
nincs egy kis zűr a buksidban???????

atmerok 2009.11.25. 11:48:31

@Stock: Ha végigolvastad (volna) a hozzászólásokat, láthatnád, hogy ez már sokakkal előfordult. Nálam leveskocka, másnál túrórúdi, a harmadiknál rágógumi, a negyediknél újság stb. Szerinted mindegyikünk hitvány gazember? Mert veled még nem fordult elő? Szerinted épeszű dolog ezt egy ki nem fizetett autóhoz hasonlítani? Nem érzed, mennyire gyerekes a gondolatmeneted? Magánemberként(!) én is arra tippelek egyébként, hogy ez a konkrét eset lopás. De az őr nem magánemberi megérzés alapján kéne, hogy eljárjon. Ahogy mondtam, én ha rosszul adnak vissza, ott is jóhiszemű vagyok. Akkor szerinted a pénztárosnő, ha téveszt, ő is lop tőlem. Fogadjuk már el, hogy előfordulhat bárkivel hiba és figyelmetlenség. (TERMÉSZETESEN RAJTAD KÍVÜL!)

Stock 2009.11.25. 11:49:35

@RedWing: ezt azért idézhetnét konkrétan, hogy hol van leírva, mert nem tudom elhinni....

akkor hogy állapítsa meg egy bolt, szórakozóhely a számára előírt minimális 18 évet??
bűncselekmény elkérnem a spanom igazolvényát?!?! nah nemmááá... :))

atmerok 2009.11.25. 11:50:37

(Nem szeretnék olyan országban élni, ahol a gyanú már elég az ítélethez)

atmerok 2009.11.25. 11:54:43

@Stock: Kérni természetesen bárki bármit kérhet, de a lényeg, hogy NEM vagy köteles megmutatni. (Persze ha nem mutatod, a boltos sem köteles kiszolgálni szeszestitallal)

Stock 2009.11.25. 12:02:11

@atmerok: végigiolvastam!
és a gyakoriság, vagy a nemtörődömség még nem legalizálja mások megkárosítását...!!
szted mikortól válik szándékos lopássá? amikor az autójánál észreveszi.. és nem viszi vissza, onnantól már simán szándékos is, nem?! az itt írkálók közül közel sem mindenki vitte vissza...

kell, hogy vállalja az ember a tetteiért a felleősséget, ha direkt, vagy ha indirekt módon is követi el!

az üzletnek attól még nem lesz jobb, hogy nem szándékosan tetted..
az pedig nem járható út, hogy tettenéréskor megtéríted a kárt... ilyen alapon ki lyukasztana a BKV-n?? ha jön az ellenőr majd veszek tőle jegyet minden 100. utazásomkor, amikor jön...
az autós példa meg miért ne történhetne feledékenységből a te érvelésed alapján?? :))

egyébként meg életszerűtlen is amit írsz.., hogy figyelmeztessen majd te kifizeted.... el tudod képzelni, hogy uyganazzal a cigánygyerekkel milyen tréfás egy nap 40 szer eljátszani, hogy jajj kisbarátom már megint elfelejtettél valamit kirakni a szalagra.... ejj no, te kis feledékeny!! :-DD

gójgómitic 2009.11.25. 12:08:45

@Stock: Baker Te mikor fogod már fel,hogy a nő NEM TUDOT A KOSÁRBAN LÉVŐ TÁRGY LÉTEZÉSÉRŐL!NEM VOLT TUDATÁBAN,HOGY A KOSÁRBAN VAN! (nyilván csak az ő elmondását tudom alapúl venni-ami hazugság is lehet-de itt a többi csak feltételezés).
Nyilván jogilag ez bizonyithatlan,de erkölcsileg,ha tényleg igy történt,te TE TÖKÉLETES akkor is tolvajozod?

Nem tudom hol hallottam,talán filmben,talán olvastam ezt:Inkább engedjek el száz bünözőt,mint,hogy egy ártatlant ítéljek el.

Stock 2009.11.25. 12:15:00

@atmerok: mivel sztem csak a kifejezés a vita tárgya kettőnk közt ezért utánanéztem..
"A lopás fogalma: Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el"
ebben részint bele is magyarázható, amit te mondassz, hogy szándék szükséges hozzá... és már majdnem igazat is adnék!!!!!!!!!
de akkor a Zsuzsa félék mit követnek el???? azt minek nevezzük?? figyelmetlen megkárosítás? véletlen eltulajdonítás?
de meddig véletlen a kocsijáig? az áruház kapujáig?? és ha ezeket elhagyta kit jelentsenek föl??
illetve mi van azzal az aprósággal, hogy köteles vagy kitenni az árut a pultra, ha nem teszed, akkor az már nem egyértelmű, hogy szándékos??
"másnak a bűncselekmény elhárítására képtelen állapotát kihasználva
követik el."
ebbe meg sztem beletartozik, amivel sokan kérkednek, hogy nem ad személyit, nem tartóztathatja fel...

atmerok 2009.11.25. 12:15:10

@Stock: Nem lehet egyszerűen a végkifejletet nézni, ahogy nem mindegy, hogy önvédelemből ölsz, vagy nyereségvágyból. De látom, te nem akarod megérteni, befejezem veled a vitát. Hidd magad hibátlannak, én nem bánom. (Egyszer majd téged is ér igazságtalanság, akkor majd hápogsz)

atmerok 2009.11.25. 12:19:50

Egyébként az autós példádra visszatérve: szerintem ott is tévedsz. Ha elkapják az illetőt, és ő azt mondja, nem akarta eltulajdonítani, csak elmenni vele A pontból B pontba, akkor ott sem bizonyított a LOPÁS, és csak "jármű önkényes elvitele" miatt fog (sajnos minimális) büntetést kapni. De lehet, hogy rosszul tudom?

Stock 2009.11.25. 12:24:18

@gójgómitic: én azért állítom, hogy sztem lopott, mert ő azt mondta, hogy nem érzi hogy hibázott volna, ellenben mindenkit hibáztat... aki véletlenül hibázik, az véleményem szerint elszégyelli magát, hogy gyanuba keveredett, ellenben aki lopni akar, annak nem zavarja a "lelkiismeretét" én ezért tolvajozom!!
ha meg ő tolta a kocsit, akkor kutya kötelessége lett volna megygőződni annak tartalmáról, ha tudodd a ceruzáról, ha nem!

Stock 2009.11.25. 12:28:25

@atmerok: autós példa:
"elkapják az illetőt, és ő azt mondja, nem akarta eltulajdonítani, csak elmenni vele A pontból B pontba"
jogtalan eltulajdonítás: "Eltulajdonítani annyit tesz, mint idegen dologgal ugy mint sajátjával rendelkezni"
a-ból b-be menni szted ezt nem meríti ki?!?!

atmerok 2009.11.25. 12:30:24

És még egy: a "pénztáros nézzen a kosárba" dolog egyáltalán NEM életszerűtlen. Ahol nincs külön "biztonságis", ott ma is úgy csinálják, hogy fizetés előtt a pénztárosnő belenéz a kosárba. Menj el egyszer egy Aldi-ba pl.
Nagyon egyszerű, olcsó és hatékony megoldás. Akkor már csak az eldugás marad a tolvajoknak, amit már tényleg nem lehet kimagyarázni.

Stock 2009.11.25. 12:34:25

@atmerok: az eldugást is simán lehet a te retorikáddal magyarázni..:
beletettem a babakocsiba mert én abba vásárolok.., kabátom zsebábe raktam, mert a kosárba nem fért, nem volt a közelemben... elbambultam megszokásból zsebre tettem...!
nah ezért abszurd nem a tények alapján ítélni... mert minden kidumálható, ha hagyják!!

atmerok 2009.11.25. 12:35:31

@Stock:

"a-ból b-be menni szted ezt nem meríti ki?!?! "

Ne tőlem kérdezd, én nem vagyok bíró. De szerintem a magyar jog szerint ez a helyzet, ha tetszik, ha nem. (Amúgy szerintem is kimeríti)

Stock 2009.11.25. 12:37:19

@atmerok: és nem hinném, hogy szegény pénztárost kéne még ezzel is megbízni.. nem elég az a sok 100 kiló áru, amit napui szinten megmozgat, még álljon is fel minden vásárlónál?? napi több százszor-ezerszer??????
ez a vásárló kötelessége, hogy kitegyen mindent a pultra!! vannak jogaid..
de az hogy kifizesd, ami nálad van azegyetlen kötelességed a boltban!!
és neked csak a saját kosaradat kell ellenőrízned, nem több százat!

RedWing 2009.11.25. 12:38:54

@Stock:
Bocs, de most nincs időm keresgélni. Google a barátod.

Hogy világos legyen:
MEGKÉRHET az adataid (és nem az irataid!) átadására/megosztására. Vagy megteszed önként, vagy nem.
Ha azt mondja, hogy: "Személyi igazolványt legyen szíves", na az bűncselekmény (igazoltatásra való felszólítás). Ha azt mondja, hogy: "Kérhetném az adatok egyeztetését?", na az már jogos. De ott is Te döntesz, hogy odaadod/megosztod-e vagy nem.
Értelemszerűen egy szerződésnél neked is érdeked az adatok kiadása, ezért önként megteszed, vagy nem lesz szerződés.
Ugyan olyan, mint a zsebek/táska kipakoltatása. Megkérhet rá, hogy pakold ki, mutasd meg neki. De bele/hozzá ő nem nyúlhat! Ha nem teljesíted, maximum rendőrt hívhat.
olvastam már olyat is, hogy bevitték az emberkét a szobába, de nem engedték be vele a párját. Na ez is törvényellenes. Ha akarod, az egész családodat kötelesek beengedni veled együtt. Sőt, ha nem akarsz, akkor a szobába sem vagy köteles bemenni, nyugodtan álldogálhatsz a vásárlótérben.
Viszont, ha bűncselekmény (nem szabálysértés!) alapos gyanúja áll fenn, akkor a rendőrség kiérkezéséig bent tarthat az áruház területén, de aránytalan erőszakot nem alkalmazhat

atmerok 2009.11.25. 12:39:46

@Stock: Ebben kétségtelenül van igazságod. Nyilván van egy határ, ahol már nehezen hihető a dolog.

RedWing 2009.11.25. 12:40:42

@atmerok:
Pontosan! A pénztárosnak munkaköri kötelessége ellenőrizni, hogy maradt-e valami a kosárban/kocsiban.
Az már más tészta, hogy ez néha a tömeg miatt szinte megvalósíthatatlan... :(

atmerok 2009.11.25. 12:46:33

@Stock:

"és nem hinném, hogy szegény pénztárost kéne még ezzel is megbízni.. nem elég az a sok 100 kiló áru, amit napui szinten megmozgat, még álljon is fel minden vásárlónál?? napi több százszor-ezerszer??????"

Ne bolondozz, egy pillantás lenne, ha úgy van kialakítva a pénztár. Ha nem, akkor feltesznek egy tükröt. Tényleg nem láttál még ilyet?

"ez a vásárló kötelessége, hogy kitegyen mindent a pultra!! vannak jogaid.."

Természetesen kötelességem kipakolni. De a tévedés joga is létezik! MINDKETTŐNKNEK! Én sem szoktam a hölgyet legazemberezni, és rendőrt hívni, mikor véletlenül(?) kétszer üt be valamit, mert ő is ember! De engem se mondjanak tolvajnak, ha a sarokban elnézek egy leveskockát!

gójgómitic 2009.11.25. 12:54:05

@Stock: Várjál már,honnan tudod,hogy aki véletlenül hibázik az elszégyeli magát?
Te ezt nem tudhatod,mert te nem hibázol soha.Nincs benne tapasztalatod.
Gondolom abban sincs milyen az mikor olyat akarnak rád húzni,amiről fogalmad se volt.
Nekem ilyen helyzetben kikerekedne a szemem:hogy mi van?Tudván,h én olyasmivel vagyok vádolva,aminek a vádolás előtt nem is voltam tudatábank,akkor valszeg nem magamban keresném a hibát.Az már habitus és sok minden más kérdés,h ki ilyenkor mit tesz,balhét csinál,rendört hiv,megalázkodik stb.
Én is azt mondom,h az ember vállajon felelőséget a teteiért,de tudom,h kétélű ostor ez.Hogy lehet felelőséget vállalni a véletlenekről,a tudatodon kivüli dolgokról is?Ezt erkölcsileg értem,nem jogszerint.

atmerok 2009.11.25. 12:55:42

Még egyszer mondom: hogy a két hölgy vétett, ahhoz kétség sem fér. A kérdés az, hogy véletlenül károsították-e meg a boltot, vagy szándékos bűnelkővetők-e. Ez nagyon nem mindegy! Én csak azt mondom, hogy bizonyítás hiányában úgy kell vennünk, hogy az első eset áll fenn. Mert ilyen (lenne) egy jogállam...

atmerok 2009.11.25. 13:01:47

@Stock: Egyébként azt folyamatosan és elegánsan elengeded a "füled" mellett: mi a véleményed arról, mikor a pénztáros téved a te terhedre? Vagy ilyened sem volt még? Akkor az tévedés, vagy szándékos? Vagy neki nem kötelessége jól beütni az árut? Erről ejtenél esetleg néhány szót???

atmerok 2009.11.25. 13:03:44

Gondolom a pénztáros eleve tisztességes, (csak téved), a vevő meg eleve gazember, (csak lophat).

gójgómitic 2009.11.25. 13:17:56

@atmerok:
Csak egy példa a látásról.
Tudjuk ,h nem a szem lát valójában,hanem az agy.
Volt egyszer mikor egy óriási hajó megállt a sziget előtt,majd leereszteték a kis csónakot és abban a kapitány kievezett a partra.A benszülöttek ott álltak.Kérdezték a kapitányt,h ezzel a kis csónakal jött a távolból?Nem azzal a nagy hajóval.Milyen nagy hajóval?Ők nem látnak semmilyen nagy hajót.
Mivel a tudatukban nem létezett az,h létezne ekkora dromedár,sőt elképzelhetetlenek tartoták,igy az agyuk nem fogadta el valóságnak.(Erik a viking film tele van ilyen jelenettel).
Mikor a pszihológusok értesültek erről az esteről,kisérletbe fogtak.Egy csomó önkéntes egyetemistán teszteltek 1 olyan szemüveget,amit mikor felvetek,akkor olyan torzan láták a világot,h nem tudtak járni,hánytak,feküdniük kellett.Aztán 3 nap elteltével az agy szépen megszokta vagy mit tudom én mit csinált,de mindent úgy kezdtek el láttni mint rendesen,holott a torzító szemüveg rajtuk volt.Ergo nem láthaták a valóságot!Aztán leveték róluk a szemüveget és ismét torzan láttak mindent,kellett 3 nap mire vissza állt.
A pszihológia már rég tudja,h nem mindig a valóságot látod.Befolyásolhat a hitedtől,felfogásodik sok minden.
Ebből következhet (ismétlem következhet),h Zsuzsa nem tudot a spirál létezéséről,akkor ha oda nézet,az is benne lehet a pakliban,h nem látta,h ott volt e a kosárban vagy sem.
Ergo még az se biztos 100%-ig,h ő is hibázott e.
Ismétlem,ezt erkölcsileg értem,mert jog szerint,az érveim nem döntőek és nem is bizonyitható.
Ettől függetlenül simán lehet felőlem tolvaj,de simán benne van a pakliban,h csak totál vétlen.
Persze gép előtt ülve simán lehet látni,h miben mennyire felelős.Ezt a gép előtt pontosan lehet tudni.A valóságban a helyzet nem ilyen egyszerű,de a gép előtt más,mert a gép mindent látó!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.25. 13:18:35

@Stock:
lassan valaszolok, de ugyse fogod fel
ha latja a kotsog semmirkello, hogy veletlenul vagy nem egy elcseszett spiral nem kerult a cassanal a szalagra, a kkor szol
ugy emberi, erted-e
nem var var es les majd lecsap es boldog
dehat mindenki ugy el es gondolkodik ahogy akar
es meg nyolcszor
senki nem tudja lopni akart-e, nem valoszinu ha ide irogat
de megha igen akkor is erdemesebb szolni mint utana jegyzokonyvezni stb
ha ott allok egy elbaszott cassanal es a sorsom arra vetett, hogy ilyen csosz legyek es latom, hogy az a kicseszett spiral a kocsiban maradt, nem varom meg mig mindent kifizet, lerendez es elindul haza, hanem ott rogton kozbelepek es megkerem tegye mar azt is lathatova a kasszasnonek

atmerok 2009.11.25. 13:21:36

@gójgómitic: Nagyon érdekes, amit írsz! (Elgondolkoztató!)

@Stock: Elmentél, vagy kihúztam alulról egy lapot a kártyaváradból?

gójgómitic 2009.11.25. 13:34:49

@atmerok: Én konkrétan jártam igy,hogy szórakozóhelyről (nem ittasan és nem részegen) mentem haza bringával.Ki értem a helyről és többed magammal elfordultunk jobbra,mentünk,mentünk,majd a többiek leggyökereztek.Én leváltam és megindúltam a tudatom szerint jó irányba ,közben később kiderült,h a zigzugos kanyargós lakótelep között visszafordúltam,de ezt nem vettem észre,ismeretlen lakótelep,csak az irányban voltam biztos.Megyek,megyek és várom,h mikor érkezek már oda ahonnan már biztos ismerem tutira az utat.Nem jönn.(közben elhaladtam azon az úton,ahol a szórakozó helyről kifordultam).De nem ismertem fel,mert meg voltam győződve,h haza fele megyek.Ergo itt én nem is jéárhatok.Majd ráfordúltam egy olyan útra,ahol az ex sulim volt (3 évig),de nem ismertem fel,mert a tudatom szerint én ott nem lehetem.Nem fogadtam el valóságnak a valóságot.Majd az út felénél,egy bazi nagy kereszteződésnél,kezdtem gyanakodni,h ez olyan mint...És akkor leestet,h hol vagyok!De mivel én tudtam (inkább olvastam,h ilyen igen is van),igy nem kezdtem el káromkodni,hanem elfogadtam,h bizony ezt úgy "benéztem " mint a sicc.:)

atmerok 2009.11.25. 13:52:05

@gójgómitic: Hát sok minden megtörténik az emberrel, amit huszonévesen nem hitt volna.

Stock 2009.11.25. 14:11:08

@gójgómitic: nagyon humoros vagy.. én nem mondtam, hogy nem hibázok.. hanem azt mondtam, hogy ilyet nem hibázok!!!!
nagyon nem mindegy! tudod én kényesen figyelek más tulajdonára minden szituációban..

és onnan tudom, hogy elszégyellné magát, hogy én is azt tenném, de még mennyire! nincs kis szám, de ott és akkor, ahogy a kedves őr kiemelei a kocsimból a bűnjelet.. nah ott már el elcsukló hangon rebegném a bocsánatokat... nem még nekem lenne flegmán nagy a pofám...
sok erkölcstelen tolvajt láttam már.. azok ezt nem teszik!

tök mindegy hogy tudatában voltál e!!!! mi az hogy neked állna följebb??
saccper akkora koponya lehetsz, mint aki belémjött nem adva meg az elsőbbséget egy jobbkezes utcánál és lekezdett ordibálni a bocsánatkérés helyett... aztán mikor mutatom a táblát még akkor sem ismerte el......
sajnos egyre tökk ilyen társadalom számára káros egocentrikus ősbunkó van!

hogy hogyan vállahat felelősséget olyanért amiről nem tud?! rohadt egyzserűen:
ő tolta a kocsit, ő pakolta ki, neki kellett tudnia, hogy üres e!!!!!!
ez ennyire egyszerű...
mégis kijé lenne a felelősség a pápáé????????????????

atmerok 2009.11.25. 14:18:07

@Stock:
Ezzel kezdődött:
"Mondja erre rögtön a barátnőm, hogy azt ő vásárolta, és bocsánat, elfelejtette a szalagra tenni, menjünk vissza, kifizeti."
Itt még nem nekik állt feljebb...

(Nekem még nem válaszoltál)

Stock 2009.11.25. 14:19:53

@atmerok: "Még egyszer mondom: hogy a két hölgy vétett, ahhoz kétség sem fér. A kérdés az, hogy véletlenül károsították-e meg a boltot, vagy szándékos bűnelkővetők-e. Ez nagyon nem mindegy! Én csak azt mondom, hogy bizonyítás hiányában úgy kell vennünk, hogy az első eset áll fenn. Mert ilyen (lenne) egy jogállam..."

haladgatunk... :)

magyarul Zsuzsa saját elmondása alapján a jegyzőkönyv felvétele jogos volt, mert "két hölgy vétett, ahhoz kétség sem fér"!
a biztosőr meg hogy mit mondott, vagy mitt hogyan tett, abban illesse meg az ártatlanság vélelme, ne pedig ZS elmondása alapján ítéljük...

stimmel?!

(mellesleg az üzlet szempontjából mindegy, hogy szándékos volt e)

Stock 2009.11.25. 14:21:13

@atmerok: türelem-türelem! :)

Stock 2009.11.25. 14:25:22

@atmerok: nem bocsánat és kifizeti!! csak bocsánat.. végtelenítve, nem szándékos volt végtelenítve....
és közben teljes együttműködés az ügymenetben..!
ha az őt felveti, hogy megvásárolhatja, nah akkor lecsaphat a lehetőségre...

nehogymár ő tegyen szivességet.. hogyha ingyen nem lett az övé, akkor talán kifizetné...!

ez olyan mintha a BKV-n a bliccelő...
de ezt már mondtam, mint oly sok mindent amit te is elengedél a füled mellett.. csupán én nem reklamáltam!!

Stock 2009.11.25. 14:31:55

@gójgómitic: "Ebből következhet (ismétlem következhet),h Zsuzsa nem tudot a spirál létezéséről,akkor ha oda nézet,az is benne lehet a pakliban,h nem látta,h ott volt e a kosárban vagy sem."
köszi.. :)) feldobtad a napomat!

gójgómitic 2009.11.25. 14:46:51

@Stock:
Figyelj én is jobban figyelek a más dolgaira mint a sajátomra,de az még véletlen sem jelentemém ki,hogy ilyet nem hibázhatok.
De te kijelented.Ebből a te logikád szerint (mert te itt csak következtetsz,ebből kifolyólag állítasz is) én is feltételezhetem,h bizony bizony hibázol te csak nem tudsz róla,nem is veszed észre.Attól még,h kinosan figyelsz,simán elkerülheti bármi a überhiper jelenlévő tudatodat.Csak nem mivel nem látad,számodra nem valóságos.
Mivel a tudatos figyelem témájához ( elég sok pszihológiai beütésü könyvet,tudattal foglalkozó könyvet ki olvastam) valamicskét konyítok a témához :).
Szinte mindegyikben azt írják,h aki nagyon-nagyon biztos a dolgában,ott valami nagyon hibádzik.
"Vak vezet világtalant,de aki azt hiszi magáról,h ő nem vak az a legnagyobb vak"
Sajna nem tudom kitől idéztem.

gójgómitic 2009.11.25. 15:15:13

Ez most volt 3 perce.Kiugrottam a boltba egy kis kajáért,miközben a bolt felé tartok egy begyűjtő kocsi elém vág és kiszáll két komandos:személy igazolványt legyen szives.
Átadtam.Mivel tudom,h nem csináltam semmit nem voltam ideges,de még tartott a papírjaim ellenőrzése,elgondolkodtam azon a dolgon,h tán csak nem vonzok be én is valami hasonlót (összetévesztenek),azzal,h itt okoskodok a kommentelők között.:)
Szerencsére nem.Ellenőríztek.Jó utat kivántak és agyő.:)

Trójai 2009.11.25. 15:58:41

@Hosszu: hát a bizt. őrök személyes megjegyzései miatt igencsak önkényuralmi rendszernek tűnik.

pl lásd valaki írd sztorit fentebb, h azt mondta neki egy kamu gyanusítás alkalmával a biztonsági őr, h majd ellenőrzéskor megjegyzi a címét, és majd megkeresik a lakásán...mindezt csak azért, mert nem pakolt ki a kérésére, hanem a rendőr jelenlétében volt csak hajlandó kipakolni a zsebeit.

Azért ez a durva. Tegye a dolgát ne fenyegetőzzön. Amúgy nekem nem volt ilyen elkapásos gyanusítós esetem egyszer se, de volt már dolgom bizt.őrrel melóhelyen, mind olyan tahó, és azt hiszi ő szarta a spanyolviaszt.

Számtalanszor láttam melóhelyen, hogy az elvileg általuk őrzött és mindig zárt ajtón járnak ki dohányozni...ami amúgy is tilos ott, csak a kijelölt helyen. De még a puszipajtásaikat (csinos nők) is kiengedik a mágneskártyával. Az más kérdés, hogy nemhiába kéne azt az ajtót zárvatartani.

A portát őrizetlenül hagyják, amikor direkt előírás, hogy NE hagyják őrizetlenül, ezért is van két troll tartva. Ha az egyiknek el kell mennie onnan, legyen egy másik.

Ha valami probléma volt az alkalmazottak kártyájával-rendszerhiba, amit 1000 -szer mondtak el nekik a kedves informatikusaink- akkor is bunkók, parasztul, személyeskedve, beszólogatva, kiröhögve jártak el mindenkivel. Fülem hallatára, szemem előtt.

De azért ész is kéne ahhoz, hogyha a 100 alkalmazottból 100 kártyája nem működik, és az összes főnök már ordibál velük, hogy nyissák ki azt a kurva ajtót, mert 1 órája erre vár mindenki, akkor ideje lenne már észhez kapniuk a trolloknak, hogy a naponta látott öltönyös kosztümös arcok nem lopni jöttek be, hanem be szeretnének jutni a melóhelyre.

U. azt az ajtót, amit ők maguknak szó nélkül kinyitnak minden 30. percben engedély nélkül, a szabályok dacára, minden létező előírást (tűzvédelmi, balesetvédelmi, biztonsági) megszegve...

Ja, és ezek után higgyem el, hogy ez nem önkényes rendszer??

Ha engem akár jogosan vagy akár jogtalanul hátra akarnának vinni ilyen trollok, akkor is rendőrt hívnék. Majd annak kipakolom a zsebeimet, és megmutatom az adataimat.

Mert EZEK mindent megengednek maguknak, a frusztrált kis "hatalom"tól megrészegült szarjankók a 8 általánossal.

atmerok 2009.11.25. 16:07:06

Hát igen, azért szögezzük le, egy valamennyire intelligens ember azért nem biztonsági őr, jegyellenőr vagy kidobólegény lesz. (Persze nem állítom, hogy nincs szükség rájuk)

Trójai 2009.11.25. 16:11:04

@atmerok: csak otthon mutatnak ilyen fajtajelleget a biztonsági őrök, itt normálisabb helyeken ha nem is zsenik, de legalább udvariasak.

Csinálni ők sem tudnak csinálni semmit, na igaz nem is portások, de legalább odatelefonálnak, megnézik a szgépen, vagy valami.
És udvariasan tájékoztatnak.

Amúgy az udvariasság és az emberség nem intelligenciafüggő.

Az otthoni őrök hagyján, hogy buták, nem lehet mindenki okos. De ne munkaköri leírás sztem, hogy legyenek rosszindulatúak, bunkók, kárörvendőek, direkt szívózzanak, és a felsőbbrendűségi komplexus sem lenne kötelező.

Stock 2009.11.25. 16:35:02

@Trojai: "Mert EZEK mindent megengednek maguknak, a frusztrált kis "hatalom"tól megrészegült szarjankók a 8 általánossal."

:)) kiben lehet sok frusztráció a soraidat olvasva?! :))

egyébként vicces az általánosításod.. én ismerek 2 diplomás felsőfokús vagyonőrt.. :)

Stock 2009.11.25. 16:40:28

@atmerok: mizu összedőlt a kártyavárad??

Trójai 2009.11.25. 16:40:58

@Stock: én meg ismerek 100 tapló vagyonőrt, de igaz, akad köztük érettségizett. Büfé szakon levelezőn a hülye is tud diplomát szerezni. De tényleg.

Te vagyonőr vagy? Vagy biztonsági őr?

Trójai 2009.11.25. 16:43:56

@Stock: a frusztaciorol meg ne meselj nekem kerlek amikor szinte minden 2. kommentet te irod itt. hogy bizonygasd a kis igazadat.

Nem faraszto? En azert nem ezzel foglalkoznek egesz nap. mit vezetsz le? Rossz gyerekkort, vagy eroszakos feleseget? :))

Esetleg azt, hogy meg a biztonsagi ornek is nagyobb a vegzettsege, mint neked? :)

Stock 2009.11.25. 17:10:58

@Trojai: közöm nincs a "szakmához"....

"nagyobb a vegzettsege"... :-DD nah az ilyen sötétség ellen küzdök a sok kommenttel.. :)

Don Giovanni 2009.11.25. 18:06:44

@Stock: Büszke lehetsz magadra kispöcs :-) Tényleg óriási a műveltséged! Hogy kilőtted! Összejöhet még az érettségid! Küzdj a sötétséged ellen!

XCat 2009.11.25. 19:23:11

@Stock: Hagyjad Imre...

Amúgy én is.
Sőt, parkolóőrt is, bár az már nem az (hullámvölgyben volt a srác, megesik néha:DDD)

Trójai 2009.11.25. 19:37:20

@Stock: nyugalom kisember

Szerencséd, hogy vagyok annyira fáradt, hogy nem állok neki kigyűjteni az összest helyesírási hibát a kommentjeidből.

Szerencsénk is.

Stock 2009.11.25. 19:46:42

@Trojai: neked is volt sok helyesírási hibád.. gyorsan gépel az ember, megesik!

viszont vér ciki egy iskolázottságot firtató (alázni próbáló) hozzászólásban ennyire unintelligensen megnyilvánulni!

Stock 2009.11.25. 19:48:54

@Don Giovanni: nekem össze is jött az érettségi.. de neked nem fog sikerülni, mert ott 5 oldalt kell tudni írni, obszcén szavak nélkül.. neked meg még 2 sort sem sikerült 2 nap alatt.... :-DD

Ridita 2009.11.25. 19:53:35

@atmerok: Lehet, hogy Budapesten rengeteg szabad állás közül lehet válogatni, de az én lakóhelyemen akkora a munkanélküliség, hogy nagyon boldogok az emberek, ha bármilyen munkát kapnak. Eszembe jut erről egy "Legyen Ön is milliomos" epizód, ahol ellenőrök voltak az egyik csapatban. Rövid bemutatkozásukból kiderült, hogy mindannyian kényszerből választották ezt a munkát. Nehéz lehet úgy dolgozni, hogy mindenki előítélettel tekint az emberre, mint ahogy a cikkíró és a kommentelők többsége a biztonsági őrökre. Én csak annyit mondok, hogy amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Velem még sosem volt bunkó a fent felsorolt szakmák képviselője. Igaz persze, hogy én is igyekeztem udvarias és együttműködő lenni, ha kapcsolatba kerültünk.

Zsuzsa cikkének hangneméből tökéletesen el tudom képzelni az ő hangnemét, viselkedését. "ezt meg hogy képzeli"..."én szóvá tettem az ártatlanság vélelmét, a rágalmazást, a másik biztonsági őr rosszhiszeműségét"..."Az eljárás több mint egy órán keresztül zajlott"..."Útközben mit ad Isten összefutottam a rosszarcú kollegával és nekiszegeztem a kérdést: Maga szerint ez rendben van? Mire másodszorra is nagy nyilvánosság előtt azt mondta: persze, mert maga lopott! Ekkor volt fél 12, azt hittem megüt a guta, mit képzel ez! Na de jól van, csak nem állok le mindenféle bunkókkal vitatkozni, menjünk a jegyzőkönyvért"..."A diszpécser újabb 15 perces egyezkedés után végül miután felhívtam egy ügyvéd ismerősömet..."

Az egész eljárás gyorsan, könnyedén lezajlott volna, ha Zsuzsa nem kezd el pökhendi módon viselkedni és vitatkozni. Ha elismeri, hogy hibázott, és megbánást tanúsít, majd udvarias hangnemben megkérdezi, hogy nem lehetne-e valahogy helyben lerendezni az ügyet, valószínűleg felajánlják neki, hogy fizessék ki az árut. Ha nem, akkor sem tartott volna két órán át a procedúra, hanem max. 20 perc alatt le lehetett volna rendezni. Zsuzsa már a "kihallgató helyiségbe" is csak nehezen ment be, ott hosszasan felsorolta a jogait, telefonált a barátjának és az ügyvédjének, nem volt hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet, majd az éjszaka közepén fénymásolatot kért róla. A történtek után kérdőre vonta a bitonsági őrt, aki ezután őt "nagy nyilvánosság előtt rágalmazta".

A biztonsági őr "rosszarcú és nagydarab" - amiről tényleg nem tehet a szerencsétlen, szerintem a fizetéséből plasztikai műtétre nem telik. A magasság genetikailag adott és ebben a munkakörben némi izom azért elvárás. Zsuzsa és barátnője viszont a becsület mintaképe lehetne "meg egyébként is nézzen már ránk". Tudom, hogy kiábrándító, de csinos, jól öltözött, jól szituált emberek is lopnak. A biztonsági őr nem ok nélkül ellenőrizte, hanem szemtanúja volt, hogy fizetés nélkül távozott.

Don Giovanni 2009.11.25. 20:10:47

@Ridita: Sok mindenben (mondhatnánk mindenben) igazad van. Ostoba általánosítás, amit az őrökről írtam. Sajnos ez a hülyegyerek felhúzott, azért írtam, de visszavonom. Egyébként korábban írtam, hogy én nem konkrétan a Zsuzsa-féle esetről beszélek. Egyszerűen csak annyit állítok, hogy tényleg lehet valamit a kosárban felejteni figyelmetlenségből, ne legyünk már ennyire rosszhiszeműek, hogy az illető feltétlenül tolvaj. Magamból indulok ki, velem is fordult már elő, és ahogy olvastam, nem én vagyok az egyedüli. A lányok viselkedése a konkrét esetben valóban nem kifogástalan. Ráadásul ugye a másik oldalt még csak meg sem hallhattuk, az őr nyilván másképp mesélné...
Szóval elnézést, igazad van, ne általánosítsunk, mert ugyanabba a hibába esünk mint a kispöcs.

Trójai 2009.11.25. 20:22:10

@Stock: tévedés. nem próbáltalak alázni, alázod te magadat nélkülem is. A stílusoddal, a mocskolódásoddal, a személyeskedéseddel, a vádaskodásoddal amiket itt csináltál.

Már azelőtt elkezdted hogy én itt bármihez hozzászóltam volna.

A hab a tortán (nem mentegetőzés) megnéznélek hogy vetegen, 10 óra meló után nem német anyanyelvi környezetben angol leveleket és telefonhívásokat bonyolítva hogyan nyilvánulsz te meg magyarul.

Gondolom sehogy, vagy becsúszna egy baki.

Persze nem biztos hogy akadna a közelben egy idegesítő retardált aki ezt meglovagolja.

Trójai 2009.11.25. 20:23:17

minusz egy "nem" szócska a közepéből

Trójai 2009.11.25. 20:24:45

@Stock: helyesírási hiba meg elgépelés közt nagy a különbség...

;)

Don Giovanni 2009.11.25. 20:38:37

@Trojai: Az ilyen "embert" mint kispöcs ignorálni kell, nem lealacsonyodni hozzá azzal, hogy szóba állunk vele. Írjon amit akar :-)

Trójai 2009.11.25. 21:17:17

@Don Giovanni: azért eeinte te is elkövetted eme hibát. :))

amúgy a témát tényleg ejthetnénk, már rég nem is a posztró van szó

és ne beszéljünk csúnyán
meg olyan ronda dolog is ez az egymás szekálása

ölelejük meg egymást és
és
és
(elcsuklott a hangom)
még annyit akartam mondani, h világbéke!!

amúgy igazad van
:)

(nem ittam sokat!!)

Don Giovanni 2009.11.25. 21:26:57

Akkor megegyeztünk :-) Jó éjt!

Stock 2009.11.25. 22:53:55

@Trojai: ne mentegőzz, csak még nevetségesebbé válsz.. :))))

Stock 2009.11.25. 22:54:57

@Don Giovanni: neked valami komoly fallikus fóbiád lehet.. :-DD

Stock 2009.11.25. 23:15:07

@Ridita: teljesen igazad van én is ugyan ezt mondtam...

Trójai 2009.11.26. 08:21:54

@Stock: Az a tudat nyugtat, hogy nálad jobban biztos nem.
:)

atmerok 2009.11.26. 08:50:32

@Stock: Szedj össze még pár idegen szót, lássa mindenki mérhetetlen műveltségedet!

KCicó 2009.11.26. 12:17:59

Az nem a westend volt hanem az Aréna Plaza.

mátyáskirály 2009.11.26. 19:04:16

@Ridita: kenyszerbol ellenornek menni? Lol. Ez a mai legjobb. Biztos kenyszerbol rugta a focit a grundon, amig masok a leckejuket irtak. Aztan kenyszerbol szart bele a jovojebe, amig masok azt terveztek. Masok a kozgazra mentek, o ellenornek. Nem nagyon latom a veletlen aldozat szerepet

Law enforcer 2009.11.26. 20:52:48

Egy tipikus lopós esete. Biztonsági őrként mondhatom 80 %nak ez a trükkje. És tipikusan azzal védekezik, hogy "de hát több 10000ért vásároltam." De persze az az icipici szemceruza vagy mi már nem fért be a keretbe, meg úgyse veszik észre... szánalmas.

Law enforcer 2009.11.26. 21:08:23

A másik: mennyire életszerű, hogy egy olyan lyukacsos kosárba teszek egy ceruzát amiből biztos elhagyom? Az ilyen apróságokat mindenki egy kisebb dobozba, vagy más vásárolt tárgyra teszi rá nem?
Végezetül, amikor kipakolja a kosarat csak szemet szúr egy benne levő tárgy nem? Akárki is tette a kosárba. Hmm?

lantlant 2012.04.04. 22:24:02

JO regi sztorri de csak ide vesem a velemenyem. :)
Eloszoris nincsenek ketsegeim a Tescos vezetoseg kerkedo, pokhendi mivoltarol, szal a Tescot semmikepen nem sajnalom.
Ha valahol vasarolok es egy elado aki veletlenul a javamra elszamolja az arukat es nem ismerem a ceg vezetoseget akkor szolok neki, hogy bizony szamolja ujra mert magasabb lesz az a vegosszeg. A Tesconak peche van mert tudomasom van rolla milyen emberek vezetik.
..de ez en vagyok..
A lanyok ketszer voltak "figyelmetlenek", egy amikor kipakoltak
ketto amikor rapakoltak. Nehez a szandekossagot tagadni.
..szoval ha ugyanezt egy becsuletes emberek altal mukodtetett ceggel szemben csinaltak volna akkor bizony ossze rancolnam a szemoldokom...
Igy viszont csak azt tudom mondani: ejnye-bejnye lanyok, maskor ne bukjatok le. :)

TheTone 2012.08.16. 12:10:58

és mi van ha lopni akartál, csak igy fedezed magad? Mert akkor mindenki ezt fogja csinálni a plazmatévével, amit áttol: és jé,bennmaradt....

0gábor 2018.12.21. 09:30:47

bezzeg a cigányokhoz hozzá sem mernek szólni...
süti beállítások módosítása