Nem az első, hanem a második ilyen olvasói levelünk jött, csak az elsőt szégyenszemre elhánytam valahol: alig használt, 3 millió forint feletti árú kocsikat hirdetnek fele-harmada áron a nagyobb apróhirdetős szájtokon. Volt valaki, aki hosszabban levelezett ilyen eladóval? Kiderült, hol az okosság? Egy idő múlva kérnek valami foglalót, amivel lelépnek, vagy rafináltabb az ügy? Egyelőre sötétben tapogatózunk, aki többet tud, segítsen, az érdemi információt a kommentelés mellett levélben is írják meg, köszönjük! Pál szösszenete alant:
Sziasztok, nem tudom, profilotokba vágó-e a téma, mindenesetre úgy gondoltam, tájékoztatlak titeket, hátha ti már hallottatok a dologról és esetleg magyarázatotok is van rá. Vagy az olvasóknak.
Tehát ha valaki manapság felmegy az expressz.hu oldalára használt vw passat-okat nézni, erős meglepetésben lehet része. Egy 2008-as passat néhány hónapja még 3,5 millió körül mozgott, most viszont egymást érik a másfél milliós ajánlatok. Közös ismertetőjegyük, hogy egytől-egyig yahoo-s mail címről hirdetik őket, ritkásan kitöltött ellentmondásos adatlappal. Próbából írtam az egyik hirdetőnek, aki egyébként példás gyorsasággal válaszolt is. Nem lettem okosabb. A megjelölt 1.550.000 ft-os irányár állítása szerint tartalmazza az összes adót és a szállítás költségeit is. Valami azt súgja, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Tudom, most a legtöbb olvasó arra gondol, hogy aki olyan hülye, hogy ezt beveszi, az meg is érdemli. Csakhogy vannak olyan hirdetések is, amelyeknél nem ilyen feltűnő az áreltérés, pl. a Skodáknál, Renault-knál. Jó lenne, ha valaki tudna erre magyarázatot adni.
Csak példaként itt egy ilyen hirdetés:
Üdv: Pál
Update 1: Azoknak, akik nem olvassák a kommenteket, íme Petneman sztorija, ami sokmindent megvilágít: "Nos, nemrégen én is belefutottam az említett "maffiába", AUDI A4 és Mini Cooper autókkal kapcsolatosan... A lényeg: Gyanúsan ár alatt kínáljk az autókat. Az eladó külföldi (esetemben UK), vagy külfüldre költöző magyar(aki közben érdekes módon elfelejtett magyarul írni). Az autó nincs magyarországon(!) de feljánlja, hogy ha egy Man szigeteki ügyvéd offshore cégébe átutalod az összeget akkor elküldi az autót trélerrel ami persze gyönyörű (küld képeket is), nomeg biztosít arról, hogy az összeghez adig nem fér hozzá, amíg az autót papíron át nem vetted... Aztán nem tudom mi következik, én kiszálltam. Gondolom sokmindenkit behúztak már ezzel a sztorival, de mivel offshore dolgokban kicsit otthon volnék tudom, hogy innen a lovettát visszahorgászni lehetetlen... Én is gondolkodtam azon, hogy jelenteni kellene a rendőrségen, de mivel a levelezés során büncselekmény nem valósult meg, biztosan nem kezdenének nyomozni. Egy biztos a használtautón ilyen hirdetéseket nem találtam, de az Express hemzseg tőlük. Sajnos a levelezést már kukáztam, de a fenti sztori valós... "
Abdab 2009.11.24. 00:06:01
Libelle · http://libellecsaladblogja.blog.hu/ 2009.11.24. 00:17:37
Manci néni, a szomszéd 2009.11.24. 00:24:56
A másik az, hogy lopott, vagy vissza fogják lopni, miután eladták, vagy is-is.
Petnetman · Http://www.petnet.hu 2009.11.24. 00:52:40
A lényeg: Gyanúsan ár alatt kínáljk az autókat. Az eladó külföldi (esetemben UK), vagy külfüldre költöző magyar(aki közben érdekes módon elfelejtett magyarul írni). Az autó nincs magyarországon(!) de feljánlja, hogy ha egy Man szigeteki ügyvéd offshore cégébe átutalod az összeget akkor elküldi az autót trélerrel ami persze gyönyörű (küld képeket is), nomeg biztosít arról, hogy az összeghez adig nem fér hozzá, amíg az autót papíron át nem vetted... Aztán nem tudom mi következik, én kiszálltam. Gondolom sokmindenkit behúztak már ezzel a sztorival, de mivel offshore dolgokban kicsit otthon volnék tudom, hogy innen a lovettát visszahorgászni lehetetlen...
Én is gondolkodtam azon, hogy jelenteni kellene a rendőrségen, de mivel a levelezés során büncselekmény nem valósult meg, biztosan nem kezdenének nyomozni. Egy biztos a használtautón ilyen hirdetéseket nem találtam, de az Express hemzseg tőlük.
Sajnos a levelezést már kukáztam, de a fenti sztori valós...
Bezmag 2009.11.24. 01:11:26
Petnetman · Http://www.petnet.hu 2009.11.24. 01:23:14
Elég ha minden 100ból 1 bejön nekik, vagy legyen 1000ből 1. Kiszámolod milyen haszonkulccsal dolgoznak? Van nekik az Express-es hirdetési költségük, meg az offshore cég kb. 1500 USD-s alapítási költsége...
Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.11.24. 01:45:44
Megdobbent 2009.11.24. 03:03:35
Pedig most ilyen ott a cucc:
"This 2003 Volkswagen Passat 4dr GLS*$500.00 DOLLAR DISCOUNT* Sedan features a 1.8L L4 FI DOHC Turbo 4 cyl Gasoline engine. It is equipped with a 5 speed manual transmission. The vehicle is $500.00 DOLLAR DISCOUNT with a Grey Cloth interior. It is offered with a Service Contract available. Air Conditioning, Cruise Control, Tinted Windows, Power Steering, Power Windows, Power Door Locks, Power Mirrors, Clock, Tilt Steering Wheel, Sunroof, Driver Airbag, Passenger Airbag, Keyless Entry, Security System, ABS Brakes, Traction Control, AM-FM, CD Player, Anti-Theft, Wheels..." bla-bla, az ara: $5,495 az olyan 984.237 Ft.
Persze ettol meg az ember nem vasarol kulfoldrol kocsit elorefizetessel, hozomra :> Mondjuk hozomra meg belfoldrol sem.
hirtelendi 2009.11.24. 06:19:43
reviews.ebay.co.uk/THE-quot-BUY-IT-NOW-quot-CAR-SCAM-DONT-GET-CAUGHT-OUT_W0QQugidZ10000000000925616
ca.answers.yahoo.com/question/index?qid=20091106030838AAHR89W
horex 2009.11.24. 07:25:31
horex 2009.11.24. 07:33:27
Mer én nem!!
horex 2009.11.24. 07:34:44
Áhh, elszállt az osszes posztom
Megyek inkább melozni :(
Secnir 2009.11.24. 07:41:18
medwe.blog.hu/2009/11/07/atvagas_az_allianz_hasznaltautoival
horex 2009.11.24. 07:51:40
én beszéltem is a hirdetővel, átvett tölem 500ezer Ft-ot a vámkezelésre és a többi papirmunkára
KAptam egy kodszámot amivel nyomon tudom követni a neten, hol jár az auto, mert a DHL hozza
Ma este 10kor vehetem át a cora parkolójában, ahol a cora mosolygos dolgozói csomagolják ki
Szoval , az irigység beszél a postosbol
punpa 2009.11.24. 07:53:44
Secnir 2009.11.24. 07:57:58
Megyek inkább melozni :(
horex 07:51:40
Nem irom végig az elszállt postomat
hamar beértél. ebben a kávé és a gépbekapcsolás is benne volt? vagy a titkárnővel egy cigi?
horex 2009.11.24. 08:27:35
WTFITM?
Secnir 2009.11.24. 08:29:53
@horex:
nekem az elmúlt két órában vagy öt ilyen volt, már nem is foglalkozom vele. (az elmúlt évben meg kábé ezer)
viszont rutinból copyzom, mielőtt elküldöm :)
most is. ez a harmadik kísérlet...
kiccsávó 2009.11.24. 08:30:17
horex 2009.11.24. 08:36:29
Tényleg mennem kéne, szerencsére szabaduszó vagyok :)
Titkárnő meg nincs sajna :(
Sün‼ · http://sunews.blog.hu 2009.11.24. 09:03:50
torma99 2009.11.24. 09:06:31
Kitalátor feljegyzetei · http://kitalator.blog.hu 2009.11.24. 09:11:00
Kitalátor feljegyzetei · http://kitalator.blog.hu 2009.11.24. 09:12:00
simon says: 2009.11.24. 09:27:31
anarch 2009.11.24. 09:48:08
Secnir 2009.11.24. 09:52:16
így van!
@Sün‼:
így van!
www.azta.hu/zsebremegy/5465-opel-corsat-es-vw-polot-arul-a-lidl
(első kísérlet a komment elküldésére)
(második kísérlet a komment elküldésére)
ZON 2009.11.24. 10:14:06
joetaylor 2009.11.24. 10:45:52
www.boards.ie/vbulletin/showthread.php?t=2055320098
Én is majdnem vettem egy tök jó kocsit a piaci ár alatt 70 százalékkal:)
Használtautó vásárlásánál egy aranyszabály van:
Legelső lépésben meg kell nézni az autót és ki kell próbálni. Majd aztán gondolkodni az anyagiakon meg a vásárlási szándékon. Ha az eladó nem tudja megmutatni az autót akkor nézni kell mást. Olcsón jót csak a mesében lehet venni.
Sok ilyen hirdetésnél összeválogatják a képeket valami külföldi oldalról és a sajátjuként árulják. Persze autó az nincs.
Zaqwe 2009.11.24. 12:30:46
Helló,
Thanks for your mail, hát én azt akarom, hogy megtudják, hogy én vagyok az Egyesült Királyságban, de az iPhone Teljesen új és eredeti made by Nokia.
A Nokia N97 32GB is kinyitotta, és együttműködik a hálózat bármely Magyarországon.
ár 1 Nokia N97 32GB beleértve a postai költséget jelentenek Önnek 50000Ft
Elfogadom fizetés csak a Western Union.
kifizetést kell tenni az első előtt postaköltség.
ha a kifizetést a megrendelés lesz küldött és leszállított, 24 órán belül.
Ha ez rendben van, vissza rám a teljes nevét, címét és telefonszámát, hogy amit én tud csomagot a megrendelést, és készen áll a postaköltséget.
Várom a választ
szóval vigyázni, ami túl olcsó az kamú
BéLóg 2009.11.24. 12:37:58
A kínálat valamilyen BMW volt, X5 vagy efféle jó, a sztori alapján hajós fuvaros tulajdona a hajón tartva (szép fotó, ilyesmi), amcsi származás, Némethonba még nem beléptetett, nem vámkezelt, satöbbi, SÜRGŐSEN pénzkell, féláron, satöbbi.
Az eset pikantériája, hogy megállapodtak, hova miként szállítja le konténerben az illető, konténer MEG IS érkezett, fuvarlevél, súly, satöbbi stimmel, PÉNZ átutal, konténerhez megy, kinyit:
A kocsi tömegének megfelelő zúzott kővel (!) volt megrakva...
Kulics 2009.11.24. 15:55:25
Elmeséljem mit tesz a sós tengeri levegő az autó fém részeivel ? Vagy el tudod képzelni ?
pitju 2009.11.24. 16:12:46
Dalamar 2009.11.24. 17:54:21
Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2009.11.24. 20:25:01
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.24. 22:14:01
FPéter 2009.11.25. 12:29:10
Szóval, tök jól kinéző hotelszoba, alacsony, de még hihető áron kiadásra kínálva, valamelyik ilyen honlapon. Írok az arcnak, azt mondja egy glasgow-i nagypapa és ki kéne menni a kulcsért, mert szeretne találkozni a lehetséges bérlőkkel ő viszont nem mozdul ki otthonról. Mondom nem ok, előbb jó lenne megnézni a lakást, hogy egyáltalán van-e miről beszélni. Jó, azt is lehet. Webkamerán bejelentkezett a nagypapa (hogy lásson minket) - csak később esett le, hogy a két alkalommal ugyanazt a ruhát viselte, a kutya ugyanúgy ült az ölében és ugyanazokat a mozdulatokat tette... Szóval videótelefonálás, és nagy örömre van megoldás: van egy ismerős leasing cég. Neki elküldi a kulcsot, mi elküldjük oda a foglalót (1400 EUR), ők küldik a kulcsot, megnézzük a lakást, ha nem tetszik, vissza az egész. Elég profin játszottak, külön regisztráltak domaint a kedvünkért (1 nappal a telefonálás előtt, egy hét múlva már nem ment), ahol tracking numberrel be lehetett jelentkezni, kiírta, hogy várakozó tranzakció, következő lépés, hogy utaljuk a lóvét erre és erre a bankszámlára. Egyébként egy londoni barclays számla volt, úgyhogy még az offshort story se játszott be. Fél nappal később még telefonon fel is hívott egy hölgy a "leasing cég" "ügyfélszolgálatáról", hogy most mi van. Majdnem bedőltünk már a dolognak, amikor szerencsére egy kicsit megkapirgáltam a netet a "leasing cég" után, és kiderült a turpisság, úgyhogy nem folytatódott a történet.
Tanulság: vannak elég profi módszerrel dolgozó bandák, akiknek könnyebb bedőlni. De az alapálás mindig ugyanaz: valamilyen nem látott dologért kell előre utalni a pénzt. Csak néha nehéz ezt így kibogozni.
BéLóg 2009.11.25. 13:54:12
1. Dobozolva, konténerben, lezsírozva például?
2. A hajó is szétesik úszás közben akkor a sós víztől?
3. Lehet külföldi fuvaros az Elbán, Rajnán, édesvízen, rendszám nélküli kocsival, nem? Én is láttam már vontatóhajót gépkocsival a fedélzeten a Dunán.
Egyébként a részleteket nem tudom, azt igen, volt fénykép.
Barby73 2009.11.26. 07:17:50
A link :
www.motor.hu/hasznaltmotor/156413/HONDA_CBR_1000_RR_FIREBLADE_REPSOL.html
Persze írtam neki,az enyémet sajnos nyáron ellopták azóta keresek egy pont olyat.
visszaírt:
Dear Sir ,
The total price is 4.000 EURO - all shipping taxes included .
2007 Honda CBR 1000 RR Fireblade Repsol
The bike is in excellent condition, has no technical damage at all, no scratches or damage, no hidden defects .It comes with all the documents you need to register it on your name.You will not have to pay additional taxes for this (the bike is registered in Hungary and have hungarian documents)It's my personal bike.I've listed the bike under this price so I can sell it faster.
I have worked in Hungary for the last 1 year and I've purchased the bike there.
My company wanted me back home, so currently I'm in England (UK). I've brought the bike home with me and it's now located in London , United Kingdom.I've decided that it's better to sell it because I don`t use it anymore , it `s a pity to keep such a bike and not to use it. Now I'm trying to sell it back in Hungary and because i want to sell it fast i sell it for this good price .
I tried to sell the bike in UK, but nobody want`s to buy it with hungarian documents .My bike is already at the "http://www.escrow-europa.com" at their local representant.
(I PAID THIS COMPANY TO TAKE CARE FOR THIS TRANSACTION,THEY PROTECT INTERNET TRANSACTIONS BETWEEN BUYER AND SELLER).
We can have a deal if you are really interested to buy it.
The price is correct and it's not negotiable and it also include the transport for all world-wide countries.
If you are interesed to buy the bike please contact me ( WRITE IN ENGLISH ) .
Regards and i wait your e-mail ,
YOU CAN Translate on: www.tranexp.com:2000/Translate/result.shtml
Érdemes megfigyelni,hogy még fordító programot is ajánlott,igaz elég gagyi,de ugye a jó szándék...:)
Visszaírtam,ugye keverjük a szart...
Dear Laws!
That I thought so , that the motorcycle In Hungary there is , lionize , try. That way unseen enough laborious motorcycle shop. Haply the Hungarian documents through could consignment on my part , that contemn the registry? Technological exam , set volume? THE wanted sums 4000 EUR ) if they're all right the data , surrender for him.
Thanks
Pár óra múlva érkezett a válasz,amiben csak kötötte az ebet a karóhoz.
Persze adat semmi.
Dear Sir ,
We will make the deal via www.escrow-europa.com/
This is how it works :
1.The seller will open the transaction with Escrow-Europa --> 2.The buyer has to make the payment to
Escrow-Europa ( the seller will not receive any money ), the buyer must send to Escrow-Europa the payment details
and Escrow-Europa will put the money into a safe account from them --> 3.The Escrow-Europa will receive the confirmation
that the payment is done and will start the transaction immediately --> 4.Escrow-Europa will
deliver the motorcycle to the buyer in 2 days and after that he has 5 days to test check it and the documents -->5. After that the buyer will contact Escrow-Europa to
tell them if he is satisfied or not with the motorcycle --> 6.Escrow-Europa will release the money to the seller(in
case the buyer is satisfied with the motorcycle ) and you will get the money back ( in case you are not satisfied )
.I hope you understood how it works.The conclusion is that i will get the money after you receive and check the bike
....I hope you agree withme,because I think that it is the best way to protect both(seller and buyer). If so,please
provide me your full name and address so i can contact Escrow-Europa and start the transaction.
Just email me back and let me know
Regards and i am waiting your e-mail !
Na azt várhatod komám.
Érdekesség a storiban,hogy egy adás vételi oldalt is belehúztak a dologba,tehát készülnek ügyesen a lehúzásra.
Bár aki ilyennek bedől az lúzer a javából.
szkrista 2009.11.26. 17:25:03
Tegnap én is belefutottam egy ilyen hirdetésbe, kis naivan meg is érdeklődtem emailen.400ezerért kínálnak egy 2003 VW polot ami csak kb 7000 km-t futott. Ezt a választ kaptam:
Helló,
A jármuvet, hogy nekem van eladó jó állapotban van, nincs technikai károk, nincs karcolás vagy horpadás, nem rejtett hiba, nem a dohányzás. Jön is az eredeti kulcsok, kézikönyvek, karbantartási könyv és a téli gumikat. Az autót a bátyám, ami Magyarországon található, a bátyám meghalt 2 héttel ezelott egy hülye motorycle balesetet. Én nagyon szomorú, ez volt az egyetlen testvérem és én is szeretem nagyon. Én vagyok az Egyesült Királyságban található, a Chelsea és az autó velem. A felesége adta nekem az autót eladni, mert költözött az otthoni és o nem tudja használni itt, Egyesült Királyság, mert itt az autóban a kormánykerék jobb oldalán. A lány nem akar meggazdagodni a halála bátyám, hogy miért van az hogy egy alacsony áron. Ez egy magyar modell, valamint az iratok és a lemezeket, azt minden adót fizetett, és most minden a papírokat és dokumentumokat a nevem, ha meg akarja megvenni, nincs semmi probléma, mert én akarat küld az autó saját ország és én fizetem a hajózási adók.
Köszönöm!
PS: Nagyon sajnálom a rossz magyar, ha tudsz beszélni angol lesz jobb nekem
Innen lett gyanús a dolog, így néztünk utánna. Meg ha valaki az Egyesült Királyságban van akkor hogy gépel ékezetes betűkkel???????
szkrista 2009.11.26. 17:29:36
www.expressz.hu/auto/szemelygepjarmu/hirdetes-17075991/
www.expressz.hu/auto/szemelygepjarmu/hirdetes-17075506/
Mindkettő ugyan az az autó, 2 féle futott km-vel, két különböző személytől!
BudaiNő 2009.11.27. 11:06:08
holex 2010.01.19. 00:23:44
Geitenbeffer_ 2010.01.20. 16:52:13
Vagy ez .. komoly?