A Homár saját tapasztalatból tudja, hogy az Elektromos Műveké a taplóságban amúgy közismerten világszínvonalú magyar mezőny legértelmetlenebb, legkommunistább, legportásszemléletűbb ügyintézési rendszere. Egy téli napon a csajommal és Homár Miriammal (1) meg Homár Borisszal (2) arra értem haza, hogy kikapcsolták az áramot, pedig tudtuk, hogy minden számlát befizettünk. Az ajtóba tűzve várt az üzenet, hogy 500 egynéhány forint miatt történt a dolog. Becaplattam hozzájuk, ahol kiderült, hogy az ő hibájukból évek óta nyilvántartanak egy szerintük sem létező, eredetileg százforintos nagyságrendű kamatkülönbözet-tartozást, amiről sosem küldtek számlát, és az egyenlegben sem jelenítették meg. Mondtam oké, kapcsolják vissza azonnal. Nem lehetett, be kellett fizetnem a többtízezer forintos büntető díjat, majd ugyanannál az ügyintézőbél megírni egy általa diktált fellebbezést, hogy hónapok múlva visszafizesség. Na, Bercivel enneél sokkal durvább történt, az idióta Elmü itt egy zhalottal való személyes beszélgetéshez ragaszkodott. A sztori regény hosszúságú, de fordulatos.
Ötletem sincs, hogy hova forduljak - ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek alapon írom ezt a levelet Neked. Tegnap arra értem haza, hogy kikapcsolták az áramot a lakásban. Az idáig vezető út azonban ennél kicsit kalandosabb és izgalmasabb.
Történt, hogy 10 évvel ezelőtt meghalt a nagymama, aki rám hagyta lényegében lakhatatlan lakását. A lakás, a felújításhoz szükséges pénz hiányában üresen állt 2006-ig, amikor megkezdődtek a munkák. 2006 késő nyarán beköltöztem a lakásba. Elmentem átíratni a közműveket a nevemre. Mindenhol gyorsan és egyszerűen sikerült a művelet, az ELMŰt leszámítva. Bár én az üres lakásba érkező csekkeket fizetgettem, szerintük 7 évnyi rendelkezésre állási díjjal tartoztam, ameddig pedig azt nem egyenlítem ki, nem lehet tulajdonost váltani. Mivel minden még dobozokban állt, a halotti anyakönyvi kivonatot pedig vissza kellett adjam anyámnak, nem vitatkoztam, kifizettem a "hátralékot" (kb 20.00
forintot) azzal, hogy ha megtalálom a szelvényeket és bemutatom, majd jóváírják. Miután kiperkáltam a pénzt, közölték, hogy 3 munkanap kell a rendszernek, hogy ezt feldolgozza, addig nem tudjuk elintézni az átírást. Anyám visszakérte az anyakönyvi kivonatot - vele azóta sem találkoztam. Az átírás így elmaradt, cserébe két hét múlva besétáltam a befizetési igazolásokkal, mondták hogy jó, akkor jóváírják a pénzt - ez megtörtént. Eltelt másfél év, 2007 december közepén két nagy, vastag boríték jött nagymama nevére az ELMŰtől. Borítékonként 36 A/4-es oldal és 36 csekk. A két borítékban lévő A/4-es oldalakon nem sok hasznos és kezelhető info szerepelt, de cserébe tökéletesen megegyeztek egymással. A különbség a csekkeknél volt. Míg az egyik borítékban a csekkek akkurátusan különböző összegekről voltak kiállítva (befizetési határidő mindegyiken pár nappal a kézhezvételtől számítva), a másikban mindegyikre rá volt nyomtatva: érvénytelen. Két napnyi telefonos és személyes utánajárás után kiderült, hogy
1. A sztornózott csekkes boríték adminisztrációs hiba miatt lett kiküldve
2. A másik borítékban lévő csekkeket muszáj befizetni
Mint hosszú könyörgés után kiderült, az történt, hogy három évig
(2003-2004-2005) az ELMŰ leolvasója "rosszul olvasta le" a villanyórát, felcserélte az éjszakai áramot a nappalival, a díj különbözete pedig egy hatjegyű összeg. Jeleztem, hogy a történet több szempontból is elég abszurd (annyi elég, hogy a lakás 1999 és 2006
között üresen állt), karácsony előtt két héttel pedig nyilván nincs pénzem az ELMŰ szefós leolvasójának hibáját jóvátenni. Az ügyintéző közölte, írjak levelet, aztán majd kivizsgálják, de azért fizessem be, mert lehet, hogy kikapcsolják az áramot. Többek közt korábbi tapasztalatomból kiindulva (és mivel nem robbantottam bankot) úgy döntöttem, hogy fizesse ki a nagynénje, ne
én, úgyhogy levelet írtam. Ahogy kell, tértivevénnyel feladtam még 2007 karácsonya előtt az ELMŰ-nek. Leírtam, hogy vitatom a számla jogosságát, hiszen egyetlen mérőórám van, azon nehezen lehet mit rosszul leolvasni. Mivel amúgy roppant kedves és konstruktív tudok lenni, leírtam, hogy ha még jogos is lenne évekkel korábbi, saját hibájukból eredő tartozást követelni rajtam, én ezt egy összegben nem tudom kifizetni, lesznek kedvesek részletfizetés felajánlani, mondjuk annyi időt, ameddig ők ökör módján ismerkedtek a mérőórám számlapjával. A levelet megkapták, itt őrízgetem az átvételi elismervényt. Választ azonban nem tudtak kiizadni magukból azóta sem. Tavaly nyáron a bejárati ajtómhoz tűzött valamelyik jóképességű egy
cetilt, rajta macskakaparással egy név és egy telefonszám. "Tisztelt K.A-né (nagymama), az ELMŰ felé fennálló tartózását (sic!) átvettük. Amenyiben (sic!) 5 munkanapon belül nem jelentkezik a megadott telefonszámon, a követelést bírósági úton hajtjuk be." Nem tudom, hogy megy ez Novoszibirszkben, de azért ennél még az Intrum Iustitia is intelligensebben szokott levelezni. Mivel az ELMŰ tojt rám és a levelemre, gondoltam nem fogok ezekkel szórakozni, fizetni meg pláne nem. Ennyiben is maradtunk, azóta is várom a bírósági idézést.
Eltelik közel két év a vicces borítékjaik megérkezése óta, amikor jövök haza és nincs áram. Nálam sajnos minden elektromos, így se meleg víz, se fűtés, se konyha, se semmi. Végülis nem baj, november van, ilyenkor az ember kint is elszunyókál kényelmesen egy padon. A telefonos ügyfélszolgálatos hölgy közli, hogy mivel én "hallhatóan nem K.A.-né" vagyok, ezért nem ad felvilágosítást a kikapcsolás okáról, azt javasolja, fáradjak be egy ügyfélszolgálatra. Annyit azért elárul, hogy ha tartozás miatt lett kikapcsolva, akkor előbb mindenképpen rendezni kell azt, csak utána lehet szó visszakapcsolásról. Elballagok az ügyfélszolgálatra, ahol közli a hölgy, hogy előbb rendezzem a tartozást, majd utána beszélünk az egyebekről. Közli, hogy a tartozást csak a tulajdonos (elhunyt nagymama)
rendezheti, ameddig tartozás van, addig viszont nem lehet átírni az órát. 22-es csapdája.
Ezen a ponton hívtam apám, aki tudott a vitatott csekkekről, az átírási problémákról. Hiába mondtam neki, hogy az itteni ügyfélszolgálat szerint mik a lehetőségek, ő ragaszkodott hozzá, hogy bemenjen egy másikhoz és megpróbálja rendezni a tartozást. Szerencse, hogy apám megteheti, hogy segítsen nekem, mert összesen nincs ennyi félretett pénzem. Sikerrel járt. Elmegy, befizeti egy másik ügyfélszolgálaton a tartozást, ahol kedvesen azt tanácsolja neki az ügyintéző, hogy én, aki a lakás tulajdonosa vagyok, fáradjak be ismét az ügyfélszolgálatra és sürgessem meg a visszakapcsolást, mert akkor lehet, hogy már másnap lesz áram. Szaladok a Batthyány térre, ahol kedvesen közli a sorszámot osztó hölgy, hogy ezért kár ügyintézőhöz mennem, minden automatikus, nem lehet rajta semmit változtatni, amint sorrakerülök, visszakapcsolják. Akár másnap, de legkésőbb egy héten belül.
Mivel egyre gyanúsabbá vált a történet, pár órával később visszamentem az ügyfélszolgálatra. Ugyanaz a gépet helyettesítő hölgy ugyanarra a történetre közli, hogy fáradjak az ügyintézőhöz. Átadom a hölgynek a kikapcsolási értesítőt és közlöm, hogy a tartozás délután rendezve lett, de mondták, hogy jöjjek el személyesen és akkor hamarabb fogják visszakapcsolni az áramot. Tessék, itt vagyok, kérem, kapcsolják
vissza. Nem, ez így nem lesz jó, mondja a monitorra bámulva a hölgy. Ki kell még fizetni a kikapcsolási és a visszakapcsolási díjat is. Rendben, ezen ne múljon (más kérdés, hogy ha nem érzem, hogy valami nem stimmel, vajon mikor szólnak, hogy csak a tartozás van rendezve, a ki-bekapcsolási díj nincs), adom a kártyám. Mire közli, hogy nála nem lehet fizetni, de én amúgy sem rendezhetek semmit, csak K.A.-né. Ezen a ponton minden kedvesség, türelem, jószándék és tárgyalási képesség elszállt belőlem. A francnak hagyják, hogy édesapám kifizesse a tartozást, miközben láthatóan ő se -né. Mit vakerálnak össze-vissza visszakapcsolásról, ha a tartozás kiegyenlítése nem elég. És ha már ki van fizetve a tartozás, miért nem hagyják, hogy kifizessem a visszakapcsolási díjat is?
- Bővebb felvilágosítást csak K.A.-nének adhatok uram - válaszolja a hölgy.
- K.A-né tíz éve meghalt édesem, az ELMŰ ostobasága miatt küldik még neki a számlát és egyébként is, ez az egész teljesen nonszensz. Jelzem, hogy mivel meghalt, hiába kér meghalmazást, hamisítani nem
fogok. Mivel nem áll módomban beszerezni a halotti anyakönyvi kivonatot sem, ezért legfeljebb egy tulajdoni lap másolattal tudom igazolni, hogy egyrészt a nagyi meghalt, másrészt én vagyok a tulajdonos. Kérdezem, hogy ez elég-e.
- Uram, nem tudom mit nem ért, bővebb felvilágosítást csak K.A.-nének adhatok.
A hölgy int a biztonsági őrnek, majd hangosan megjegyzi:
- Köszönöm, az úr végzett az ügyintézéssel - majd nyomatékosítva a,lényeget ránéz az őrre. Ő belémkarol és közli, hogy távozzak.
- Én még nem végeztem, nem intéztem el az ügyemet - szól gyenge próbálkozásom. Végül hangosan közlöm, hogy a főnökével szeretnék beszélni. Szokásos vaker, a főnök már nincs bent. Kérem a helyettest. Ő sincs bent. Az ügyeletest. Olyan meg nincs. Akkor a panaszkönyvet. Megkapom,kitöltöm, leírom az egész abszurd történetet. Amikor átadom, felhívom a mosolygós hölgy figyelmét, hogy a panasz átvételét az egység vezetőjének aláírásával kell igazolni, úgyhogy lassan elő kéne keríteni a megbízott vezetőt. A hölgy pirul, majd egy kolléganőjéhezsétál. Sustorognak, végül pecsét kerül a lapra és egy megjegyzés: "15 munkanapon belül válasz." Már csak egy kérdésem marad:
- Ha idejövök holnap nyitásra a tulajdoni lappal a kezemben, akkor hajlandóak lesznek végre érdemben foglalkozni a visszakapcsolással?
- Bővebb felvilágosítást K.A.-nének adhatok.
Computer says no bazdmeg, holnap folytatjuk.
A Földhivatalban reggel 7-kor készségesek az emberek, a tulajdoni lappal (2000 pénz) kitörölhetem viszont a fenekem, mert azon csak az látszik, hogy K.A.-né törölve lett, az ok nincs feltüntetve. Az eredeti határozatot is kiadják, 100 pénz oldalanként, de egy hét az átfutási idő. Miközben utazom a Batyira, eszembe jut, hátha rosszul tudom és nekem is kiadják a nagyi halloti anyakönyvi kivonatát. Aznap természetesen
nincs ügyfélfogadás, de közlik, hogy ameddig él anyám, addig nekem nem adják ki, csak neki. Az ELMŰ-nél bepróbálkozom a tulajdoni lappal, mire közlik, hogy á-á, ezen nincs leírva, hogy elhunyt. Ugyan elég
valószínű, de nem biztos, én pedig más nevében nem kérhetem, hogy kapcsolják vissza az áramot, még ha az én tulajdonomban is van a mérőhöz tartozó lakás. Szemem nem rebben, érdeklődök, megérkezett-e már a felettese. Nem, sajnos még nem és nem is tudja, mikor érkezik
meg. Újabb panaszkönyv töltögetése közben megkérdezem, mi a fenét tanácsol, az adott körülmények között hogyan tudok áramot csiholni. Sajnos nem tudja, bővebb felvilágosítást csak K.A-nének adhat. Sámán helyett visszamegyek az önkormányzathoz, csak tudnak adni valami fecnit, ami igazolja, hogy a nagymama meghalt - közben felrémlik a novella a nem létezés bizonyíthatatlanságáról.
Az ügyfélszolgálaton kedves negyvenes nő áll a pultnál, elmondom neki, hogy mi a helyzet és hogy kéne nekem valami papír, amiből kiderül, hogy a nagymama meghalt. Elképedve hallgatja az ELMŰ szórakozását, konzíliumot hív össze, ahol kiötlik a megoldást: a népességnyilvántartóból lehívják a nagymama adatait (3500 pénz). Igen ám, de ez teljesen törvénytelen, mivel nem tudom igazolni, hogy közeli rokona vagyok. Egy élő ember személyiségi jogait se semmi megsérteni,
egy halottét még durvább. De megenyhülnek - bediktálom anyám nevét, szerencsére tudom, hogy melyik városban született. Áttelefonálnak az ottani hivatalba, hogy leellenőrízzék az anyakönyvi kivonatának adatait - és tényleg, stimmel, anyám a nagymama lánya. Kiadják a
papírt, végre rajta van, hogy törölték a nyilvántartásból. Ok: elhunyt.
Megyek vissza a kinccsel a helyre, ahol mindenki a halottakkal akar diskurálni. Ez már megteszi. De van egy kis baj, mondja a harmadik ügyintéző. Túlfizetés van, a pénzt azonban nem adhatják oda nekem, csak K.A-nének. Hogy miből fakad a túlfizetés, azt nem teljesen érteni, de az biztos, hogy ameddig ezt nem rendezzük, nem lehet visszakapcsolni sem az áramot. Végül kiderül, hogy az megoldás, ha majd jóváírják a következő számláimban (vagyis most hónapokig nem kell
fizetnem egy petákot se). A visszakapcsolási díjat ki kell fizessem még (nem, nem lehet a túlfizetésből levonni). Igen ám, csakhogy hiába sikerült az átírás, a visszakapcsolást az előző tulajdonosnak kell állnia, nem az újnak, ami nem lesz könnyű, lévén a nagymama továbbra is halott. Hosszas tanakodás után kiderül, hogy van erre egy formanyomtatvány, így be tudom fizetni. Ez is megtörtnénik. Elvileg ma visszakapcsolják az áramot. Hogy mi akadályozta meg az előző esti rosszindulatú libát abban, hogy ugyanezt a nyomtatványt az orrom alá dugja, azt nem tudom - ha megtette volna, tudtam volna például meleg vízzel zuhanyozni. Az sem világos számomra, hogy miért hagyják, hogy valaki kifizesse más tartozását annak érdekében, hogy visszakapcsolják az áramot, ha a visszakapcsolási díjat már nem engedik kifizetni neki. Az is rejtély számomra, hogy a nagy válság és roppant szociális érzékenység kellős közepén értesítés nélkül hogyan kapcsolhatnak le egy fogyasztót, majd utána miért tesznek meg mindent annak érdekében, hogy minél később kelljen visszakapcsolni. Amit pedig végképp nem értek, hogy miért kötődnek ennyire mások elhunyt szeretteihez. Szerencsés vagyok, mert van egy apám, aki tudott segíteni. Nem könnyű engem lepattintatnia az okoskodó, flegma ügyintézőknek és ismerem valamennyire a különböző hivatalokat is. De mi van Mari nénivel Piripócson ebben a helyzetben? Vele meddig szórakozik a "szolgáltató"?
Berci
Az utolsó 100 komment: