Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékozló Homár

Szexjátékokat örökölt a mobilszámmal a Digitaniától

2009.12.03. 11:43 | jackyll | 104 komment

Mit tehet a naiv ügyfél, aki új Vodafone előfizetése mellé "bónuszként" megörökölte a szám előző tulajdonosának emeltdíjas javás szexjátékelőfizetését is? Lemondani természetesen nem tudja, hiszen nincs azonosítója, a Vodafone meg majd kivizsgálja az ügyet. És ezt így hogy?

2009 November 13-án kötöttem egy előfizetési szerződést a Vodafone mobilszolgáltatónál, vásároltam mellé egy teljesen új készüléket is, amikhez ők új számot adtak nekem. Pár órát ilyenkor természetesen várni kell amíg aktiválódik az új szám. Amikor végre aktiválódott, a legelső sms amit kaptam feladó nélküli volt, a következő szöveggel : háttér. Ezzel az egy szóval. Keresni próbáltam a feladót, de a feladó címe helyett is csak a háttér szó volt látható. Mivel utána megkaptam a Vodafone üdvözlő sms-ét és a Vodafone Live jelszavamat is sms-ben, nem nagyon foglalkoztam az esettel, annak tudtam be, hogy biztosan a Vodafone küldte nekem, és valamiféle ingyenes háttérre jogosult vagyok, mint új előfizető. Aztán teltek múltak a napok és mindennap egyszer kaptam ilyen sms üzenetet. Talán csak a naivitásomnak tudható be, hogy még egy jó ideig azt gondoltam, hogy a szolgáltató a feladó, különösebben nem törődtem vele, hiszen ebben a mai rohanó világban még sokszor arra sincs ideje az embernek, hogy a panaszával felhívja az ingyenes ügyfélszolgálatot, nem hogy egy akkor ingyenes lehetőségnek gondolt kedvezmény felől érdeklődjön..

Aztán 2009. december 1-jén reggel sms- ben értesített a szolgáltató hogy elkészült a számlám, amit este csekk formájában meg is kaptam. Nos, november 19-én volt a számlazárásuk, tehát 6 napi tört díjat kellett volna fizetnem, plusz egy hónapos havidíjat előre ( Vodafone 100+ csomaggal, amivel rendelkezem,  egy egész havi havidíj 3000 Ft ami teljesen lebeszélhető ) Mivel feltűnt, hogy kicsit magas a számlám a hat napra még úgyis, hogy újabb hónap 3000 ft-os díját hozzáadjuk ( konkrétan 7325 Ft a bruttó végösszeg ) és alig beszéltem valakivel a 6 nap alatt, elkezdtem hát tanulmányozni a kiszámlázott díjak listáját. Itt lettem figyelmes az emelt díjas szolgáltatások összegére ( 1500 Ft a 6 nap alatt ) , és mivel nem értettem hogy milyen emelt díjas tevékenységet folytattam én, hát tovább törtem az agyam. Újra megnéztem ezeket a „háttér” szövegű sms- eket, ezúttal belementem valami informásiós rovatba is a telefonom segítségével ahol egy hosszú internet címet láttam : http: //mtm.digitania.hu/ Package.aspx?id=CC71FB8092034D8DC5FEC491E68543DD&cartid=8220    

Lassan rávettem magam, hogy be is üssem ezt a hosszú linket az internem böngészőjébe, majd lassan kezdett összeállni a kép is, amikor előttem erotikus tartalmú háttérképek listája sorakozott. Aztán mikor rákerestem az ezen az oldalon feltűnő www.gamester.hu  oldalra is, sok sok kis lehetőséget láttam, amiket mind mind letölthet az ember a mobiljára. Felhasználói nyilatkozatot még találtam ezen az oldalon, kerestem hogy vajon hogy tudnám megszüntetni azt a szolgáltatást amit nem én rendeltem meg, hanem valószínűleg az új mobilszámomnak az előző tulajdonosa, aki elfelejtette ezt lemondani, mielőtt megvált volna a számától. A lemondással kapcsolatban tehát ezt találtam: a regisztrációs számra küldött SMS üzenetben a „STOP” szó után egy szóközt kihagyva a szolgáltatás azonosítójának beírásával, amely üzenet alapdíjas. Vagy telefonon, a 06 1 328 5063 ügyfélszolgálati számon keresztül vagy a 10.2 pontban foglaltak szerint, levél útján. Nos, sms-ben nem volt kedvem bíbelődni, mivel fogalmam sincs hogy mi a regisztrációs szám és hogy mi a szolgáltatás azonosítója. Úgy döntöttem másnap reggel az lesz az első dolgom, hogy felhívom ezt a Digitania Zrt.-t és pontot teszek ennek az ügynek a végére. Hiszen hogyha minden ilyen fogadott sms bruttó 300 ft-ba kerül, akkor az 1500 Ft-on felül, most december másodikán már újabb 3900 Ft körüli összegnél tarthatok. Hát megtettem.

A Digitania ügyfélszolgálatán sokat tudónak és kedvesnek korántsem mondható hölgyemény közölte velem, hogy 3 munkanapon belül a technikusok letiltatják a szolgáltatást. Kérésemre, hogy azonnal szűnjön meg, nemleges választ kaptam, merthogy ez nem az ő dolga és a technikusok tudják elintézni. Majd, újabb kérdésemre, hogy mivel tudom igazolni hogy ez a panasz itt és most ( december másodikán reggel 8 óra körül  ) megtörtént és én valóban szóltam hogy állítsák le, azt a választ kaptam nyers egyszerűséggel, hogy nem tudja. Hát ez nagyon megnyugtató.

Kétségbeesetten hívtam a Vodafone ügyfélszolgálatát is, hogy le lehet e ezeket az emeltdíjas sms-eket tiltatni a készülékemen, mert ha a Digitania technikusai nem állítatják le nekem, akkor a végtelenségig fizethetem amíg számot nem váltok, de akkor meg a következő számtulajdonos kerül kellemetlen helyzetbe. A Vodafone- nál kedvesek voltak, közölték hogy kivizsgálják ezt a panaszt, most 1500 Ft-tal kevesebbet fizessek be, de a következő havit csak a következő hónapban tudják nekem elintézni. 15 napon belül telefonon keresztül fognak értesíteni arról, pozitív lett-e  az elbírálás, de égető szükségük lenne arra az információra, hogy vajon mikor történt ezzel a számmal a Digitania Zrt-nél a regisztráció, mivel ezen információ birtokával nagyobb eséllyel pályázok arra, hogy ezeket az összegeket tényleg nem kell majd kifizetnem.

Szóval hívhattam újra a Digitania Zrt.-t és kérdezhettem meg ezt, hogy vajon mikor történt a regisztráció erre a számra, de ott a hölgy csak azzal a válasszal illetett, hogy ezt ő nem tudja nekem megmondani, mivel ebbe nem lát bele. És mivel ez az információ nincs a birtokomban, eléggé valószinű hogy a telefontársaságom nem nekem fog hinni, és ki kell majd fizetnem a közel 6000 Ft körüli összeget (persze lehet hogy több, ha nem állítják le a szolgáltatásukat) egy olyan szolgáltatásért ami nem nekem kellett, és nem én kértem.

Mit tehet ilyenkor az ember, azon kívül hogy jól megpróbálja meggondolni, hogy ezentúl elfogadja-e azt a telefonszámot amit adni akarnak neki? Tényleg létezhetnek ma a világban ilyen tisztességtelen visszaélések, egy olyan szolgáltatás amit nem mondanak le, és a következő számtulajdonos megörökli az előző tulaj erotikus képeit, és az ezekkel járó csillagokba emelkedhető számláját? Mit tehetek ebben a helyzetben én, hogy lehet ezt bebizonyítani, hogy nem én rendeltem és hogy ne kelljen az ezzel járó összeget kifizetnem egy olyan tartalomért amit ráadásul azóta sem töltöttem le, de gondolom ez már senkit nem érdekel…

Akinek nem kellettek az erotikus hátterek a mobiljára..

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.03. 11:48:19

A Vodafonnal kapcsolatban csak az lehet sikeres, akinek a Vodafon fizet, de aki a Vodafonnak fizet, az soha...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.12.03. 11:51:31

Az előző tulaj se tudta lemondani a szolgáltatást, lemondott hát a telefonról. A magyar mobilfóniának akkor lesz vége, ha az utolsó telefonszám is megfertőződik.

eznemisénvagyok 2009.12.03. 11:56:52

Na, ez tényleg nem semmi. Az összes ilyen sms küldő szart falhoz kéne állítani.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.03. 11:58:45

Kßldd a "NO CSIP"-et SMS-ben a 17634-re!
Akkor azonnal letiltják.

MosoMasa 2009.12.03. 12:00:59

Arra már ne is gondoljunk, hogy a Digitania Zrt és a voda (vagy egyes dógozói ugye) sutyiban megállapodtak....

elwood 2009.12.03. 12:01:27

a háttérképeket is tedd be légyszíves, csak hogy hiteles legyen ...

Kyle Broflovski (törölt) 2009.12.03. 12:08:17

"előző tulaj"??????

ezt qrvára nem vágom....

betépett felhasználó 2009.12.03. 12:08:28

jééééé, hozzad kerult a regi szamom.? :)
na, akkor ne haborogj annyit, hanem bejelentkezve a voda oldalra a BTPTT47 usernevvel es FLHSZNL23 jelszoval - anno ez mukodott nekem - webes feluleten megcsekkolhatod az osszes bejott MMS-em.
NEM fogsz unatkozi! Garantaltan megnyalod a homlokad a vegen...

elwood 2009.12.03. 12:08:40

mostmár van egy másik standard szöveg is mait e-mailben lehet használni:

"ha mégegyet küldesz letépem a fejed és belehányok a tüdődbe, ... stb."

S1lver 2009.12.03. 12:11:46

@Kitalátor feljegyzetei: a Vodafone ebben az esetben semmivel sem rosszabb, mint a tobbi, ugyanis mindegyik eladja egy ido utan a kiadott hivoszamokat.

Egyebkent nem hiszem, hogy a postiro porul jarhat, kerjen reszletes szamlat a szolgaltatotol es akkor latni fogjak, hogy bizony o nem kuldott regisztraciot sehova.

Mostfigyelj · http://csalokat-keresunk.blog.hu 2009.12.03. 12:16:27

Én egyszerűen bevinném a sim kártyát és a kamerák előtt letenném az asztalra a legközelebbi vodafone irodában. Azután nézegessék ők a képeket és fizessék a számlát.

Bár én úgy tudom, hogy 1-2 évig nem adnak ki régi számokat.

De ha teljesen korrekt a leírás akkor meg nem is kellene törődni vele. egy igazolható email az ügyfélszolgálatra. aztán meg kezdjenek az egésszel amit akarnak.
Teljesen nyilvánvaló és igazolható, hogy nem lett megrendelve a szolgáltatás.

angantyr 2009.12.03. 12:19:45

Azért szeretem az ilyen leadeket, mert tömören összefoglalják, amit más leír hét bekezdésben.

Fogd fel pozitívan. Az előző tulajdonos azt is gondolhatta, hogy minek mondja le, majd örülni fogsz a szolgáltatásnak, ha meg nem akarod, majd úgyis lemondod.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.03. 12:20:58

Alternatív megoldásként szóba jöhet még Horálki János a szolgáltatásaival.

dr. _mmm_ 2009.12.03. 12:22:36

Azonnal kikérni egy hívásrészletezést, amivel bizonyítani Tudod, hogy NEM TE rendelted meg a szolgáltatást.
Innentől kezdve minden forintot vissza lehet szerezni.

Mostfigyelj · http://csalokat-keresunk.blog.hu 2009.12.03. 12:24:38

Egy fényképet azért beílleszthetne, bárki aki ilyen levelet beküld. Tudjuk, hogy komoly dologról beszélünk egyáltalán?

Gizike 2009.12.03. 12:30:02

Nagyon egyszerűen letilthatóak az emelt díjas sms-ek, mindhárom mobilszolgáltatónál.
Az ügyfélszolgálatot kell felhívni, és örökre és véglegesen tiltani a BEJÖVŐ emeltdíjas dolgokat.
Alap helyzetben ezek mindenkinek minden csomagjában aktívak, tehát minden új előfizetéskor külön kell kérni a tiltást.

aaabbbccc 2009.12.03. 12:33:08

Vodanál le lehet tiltani az ilyen sms-ek fogadását és akkor egy barom cég sem tud Neked küldeni emeltdíjas sms-t és ilyenkor nem is terhelik a számládat.
Pl rendeld meg a Gyerekzár opciót, az tartalmazza a megfelelő szűrőket, nem csak smsm hanem emeltdíjas hívást is tilt.
Viszont nem fogsz tudni szavazni a Megasztár 28-ban.

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.03. 12:35:35

@aaabbbccc: Ez jó tanács és életszerű is.

de akkor miről szólna a blog? :)

Gizike 2009.12.03. 12:36:59

"Van biztos megelőzés

A különböző fórumok, blogok tanúsága szerint a legbiztosabb a „tartalomszolgáltató” cég helyett magánál a mobilszolgáltatónál kezdeményezni a fizetett sms-ek fogadásának megszüntetését. A mobilszolgáltatók dialektus felfogása szerint a fizetett sms-ek fogadásának tiltása maga is szolgáltatás, ezért a tiltás lehetősége az önkiszolgáló telefonos ügyfélszolgálatoknál a szolgáltatások menüpontban található meg.

Kreatív, a hagyományos kategóriáktól elrugaszkodó gondolkodásra utal a T-Mobile esetében, hogy a letiltás interneten a webshop menüjét használva rendelhető meg, szerencsére ingyen. A letiltás mindhárom mobilszolgáltatónál kérhető."

betépett felhasználó 2009.12.03. 12:37:33

ovatos forrasztassal ossze kell kotni a SIM-en talalhato erintkezok jobb-felso es bal-also sarkait.
Garantaltan soha tobbe NEM jon/megy semmi emeltdijas izemize

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.03. 12:40:24

Egy pohár víz kell hozzá mindössze.
Tedd bele a telefont. (bekapcsolt állapotban)
Több sms-t nem fogsz kapni.

angantyr 2009.12.03. 12:44:20

@..:: Gabesz ::..:
Igen, alapból ezzel kell kezdeni, akkor nem kell mindenfelé hiábavalóan mászkálni és keseregni. De a posztíró a buckát szidja, amelyben mindennap megbotlik, ahelyett, hogy egy nap rámenne úthengerrel.

@Gizike:
Igen, olykor meg fura módon azt külön kell kérni, hogy a telefon kijelezze a hívót, akkor is, ha amúgy a névlistában szerepel. Fél napig a problémával carakodtam, aztán pilács gyúlt az agyamban, s előkaptam a szerződést. Jaj, a szerződést kitöltő picilányka hát nem ikszelte be ezt az amúgy automatikusnak mondható opciót a pici ujjaival (éppen lerohadt a gépe, és kézzel töltötte ki). Akkor már csak egy telefon volt, hogy legyenek szívesek...

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.03. 12:58:22

Úgy tudom, hogy jövőre alapból tiltani fogják a fogadott emelt díjas sms eket.
aki igényli annak nyilatkozni kell és bekapcsoltatnia azt.
Így kellett volna az elejétől. De akkor elég sok pénztől estek volna el páran. :)

moli 2009.12.03. 13:09:27

@azonosito nelkuli naiv ugyfel: ne fizess semmit, meg az elzo havi szamlad se, ellenben irasban nyujts be szamlapanaszt a vodafone-hoz, mivel ekkor a fizetesi hatarido a kivizsgalasig tolodik. a tartalomszolgaltatot ne hivd, veluk ne foglalkozz, hiszen te nem vagy semmilyen kapcsolatban veluk. a feliratkozas datumara valo hivatkozas marhasag, csak telefonszam alapjan azonnal ki lehet keresni, hogy miota kapja valaki az sms-eket (sot, azt is latni, hogy melyik nap lett sikeres a kikuldes). az egeszet elejetol vegeig a vodafone-nak kell kivizsgalnia, es meg is fogja teriteni a teljes osszeget, mert az o felelosege, hogy a szam ujrafelhasznalasakor toroltesse a tartalomszolgaltatoknal az elofizetesed.
gyakorlatban ez csak jovore oldodik meg, akkortol lesz kotelezo a tartalomszolgaltatoknak frissiteni egy kozponti adatbazist a telefonszolgaltatoknal az aktiv prsms elofizetokrol. a westel-nel mai nappal mar elo adatok vannak, tobbiek meg nem jelentkeztek.

moli 2009.12.03. 13:12:28

@Morci úr: ez az elejen igy volt, csak rajottek a szolgaltatok, hogy mekkora penztol estek el.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.12.03. 14:26:02

Én csak azt nem értem, hogy miért adnak ki régi számokat, ha most kaptak szolgáltatóként 2 millió új kiadható számot (ugyebár most már 0-val és 1-gyel is kezdődhet mobilszám).

AlexWolf 2009.12.03. 14:32:49

Van egy olyan rossz érzésem, hogy a telefonod meg van csipelve a gonosz gyíkok által. Lehet, hogy már te is! vigyázz a vodafon mindent lát! De majd Astra Sedan segít! Minden nap gondolj 10 percet szeretettel Jézusra és a Földre (de le is ülhetsz rá) és utána 10 percet a Vodafonra meg a Digitania ZRT.-re!

Ámen

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 14:53:37

Az eset sajnálatos, de a Vodafone egész biztosan nem saras benne: ő csak a madzagot/rádióhullámot adja, a jogviszony az előfizető és a Digitania közt jön létre. A helyzet ahhoz hasonló, mintha a postást szidnánk a gázszámla miatt. Az, hogy a Voda számlázza ki az ellenértéket, szintén nem jelent semmit, mert ő csak azt számláz, amit mondanak neki, a jogszerűségért a Digitania felel; előbbi analógiánál maradva még akkor sem szidható a Posta a számla miatt, mert nála is be lehet fizetni.
Elvileg a fogyasztóvédelem lenne illetékes az ügyben, csak a hatékonysága kérdéses. A tuti megoldás viszont: írsz egy levelet a Digitaniának ÉS a Vodafone-nak azzal, hogy jóváírást kérsz, mivel ezt a szolgáltatást nem te rendelted meg. A Digitania valószínűleg szarni fog az egészre, viszont a Vodafone köteles lesz válaszolni. Ha elutasítanak BÁRMIVEL, akkor pedig mész és felnyomod őket a felügyeleti szervüknél, az NHH-nál: ők viszont már ugrani fognak rá, mert tudomásom szerint év elején tartottak (vagy legalábbis akartak tartani) egy nagyobb, átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést az emelt díjas tartalomszolgáltatások területén pontosan az ilyen panaszok miatt; tavaly ilyenkor az egyik legnagyobb tartalomszolgáltatót meszelték el keményen, mert szinte semmi sem volt rendben náluk.

A sokak által emlegetett EDSZ-tiltás pedig nem más, mint struccpolitika, ugyanis az előfizető és a tartalomszolgáltató közti jogviszony létét nem érinti, csak arra jó, hogy megakadályozza, hogy a szolgáltató kézbesíthesse és számlázhasson. Ez a végeredmény szempontjából elvileg bőven elegendő, de ha egyszer eszébe jut az előfizetőnek, hogy szavazni szeretne mondjuk a "Csillag születik 96"-ban, és leszedi az EDSZ-tiltást, akkor ugyanúgy fogja kapni az SMS-eket, azaz magát a jogviszonyt kell megszüntetni.

u.i.: Na jó, a Vodafone egy kicsit hibás lehet, mégpedig a tartalomszolgáltató és a ő rendszere közti informatikai kapcsolat megvalósításában. Az emelt díjas szolgáltatások megrendelésekor egy csomó ellenőrzés lefut, mint pl. van-e EDSZ-tiltás, mert ugyebár akkor nem lehet ilyen szolgáltatást rendelni. Namármost a számújrakiosztás minimum 6 hónap után történik meg és jobb helyeken azért odafigyelnek rá, hogy ne érkezhessen számlázási kérelem a tartalomszolgáltatótól olyan hívószámra, mely megszűnt előfizetéshez tartozik és még nem került újra kiosztásra. (Szintén jobb helyeken arra is figyelnek, hogy ha a mobilszolgáltató rendszeréből olyan hibaüzenet érkezik vissza, hogy az EDSZ-tiltás aktiválva van, akkor ne csak a számlázás ne történhessen meg, hanem szűnjön is meg a tartalomszolgáltatóval létrejött jogviszony - lásd feljebb.)

Neménvótam 2009.12.03. 14:59:49

@Peti817172M: Majd január 11-től lesz ez így.

Samott 2009.12.03. 15:00:41

Erre van az a "anyadat a ravatalon" valaszuzenet... az allitolag mukodik.

t0thl 2009.12.03. 15:00:43

Azt nem lehet, hogy visszaviszed az egeszet, hogy kenjek a hajukra ? :)

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.12.03. 15:02:44

@Lesből Támadó Szárítókötél: Tok jo amit leirtal, de az igazsag az utolso bekezdesedben van. Kizarolag a Vodafone a hibas, ugyanis:
1. Emeltdijas szolgaltato nem kap lehetoseget arra, hogy real-time modon lekerdezhesse azt, hogy mikor adtak ki egy uj szamot
2. A Vodafone nem kommunikalja le azt, ha ujra kiad egy szamot (erdekes modon a masik 2 szolgaltato kepes erre)
Mindezek miatt - bar minden emeltdijas szolgaltato kocsog! - itt 100%-osan a Vodafone a saras.

kukahontas 2009.12.03. 15:16:09

batz papucs
suzuki
vodafone

sikeres lehetsz

johnny66 2009.12.03. 15:22:55

Nem jellemző, hogy ujra kiadnak megszünt telefonszámokat, ha mégis, akkor elég soká.
Szerintem inkább az történt, hogy valaki a postoló telefonszámával regisztrált. (tévedésből vagy direkt kamu számot adott meg és beletrafált..)

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.12.03. 15:24:37

@johnny66: Butasag amit mondasz. Rengeteg regi szamot adnak ki.

mrm__ 2009.12.03. 15:27:30

Szerintem várj! A technikus kollégák már dolgoznak rajta. :D

balintus · http://napoleon.blog.hu 2009.12.03. 15:36:11

@Gizike: én letiltottam az emeltdíjas hívásokat, és egyúttal javasoltam a Vodának, hogy ugyanmár legyen a tiltás alapértelmezés.
Azt mondták, hogy de nem, mert mindenki maga döntse el, hogy akar-e ilyet. Hát akkor a roaming tiltás az első három hónapban miért aktív?

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 15:39:01

@Songoman:

Továbbra sem kenném a Vodafone-ra.

Másik szolgáltatónál dolgoztam korábban, ahol az ügyfélpanaszok után külön rá kellett szólni a tartalomszolgáltatóra, hogy az informatikai rendszereinkkel való kommunikáció során nem úri passzióból kap vissza hibaüzeneteket, lesz szíves lekezelni őket. Szóval elképzelhető, hogy a Vodafone-ból meg a hibaüzenet, csak a Digitania nem foglalkozik vele.
A tartalomszolgáltatónak pedig nem kell tudnia realtime lekérdeznie a hívószám státuszát, bőven elég, ha az aktuális SMS-küldéskor értesül a hívószámmal kapcsolatos eseményekről, jelen esetben arról, hogy a hívószámhoz tartozó előfizetői jogviszony megszűnt. Ha erről kap hibaüzenetet, akkor elvileg ekkor meg kellene szűnnie a jogviszonynak. Vagyis elvileg az ő sara, kérdés, hogy megy-e neki ilyen hibaüzenet: mert az, hogy azonnal elkezdte kapni, azt mutatja, hogy a két kiosztás közt is folyamatosan mentek az SMS-ek, de hogy azért, mert a Digitania nem értesült a státuszváltozásról vagy értesült, de nem kezelte le, azt nem tudjuk.

Egyébként a 2. pontban nincs igazad, a dec. 6-tól érvényes ÁSZF speciel tartalmazza a 7.1.8-as pontban.

johnny66 2009.12.03. 15:40:24

@Songoman:
Lehet, de az akkor is biztos, hogy soká.

Ha valaki mondjuk 3 éve regisztrált majd lemondta az előfizetést, nehezen tudom elképzelni, hogy még mindig aktív legyen a regisztrációja.
Sőt, szerintem ez a gamester oldal akkor még sehol se volt.
(A digitania már létezett mondjuk, azt tudom)

Persze lehetséges, hogy tévedek, de még mindig a téves/kamu regisztrációt tartom valószinűbbnek..

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 15:41:20

@Samott:

Próbáld ki nyugodtan, válaszüzenetként olyasmit fogsz visszakapni, hogy "nem értelmezhető parancs". :-)))

ifrance 2009.12.03. 15:41:39

muhaha, engem néhány nappal azután, hogy megvettem az új T-s előfizetésem, felhívott egy bűnügyi nyomozó, és kereste az előző tulajt. onnan tudom, hogy azóta hívott még néhány embörke, és mind uazt a pasit keresték. T szerint ők min. egy évet "pihentetik" a számot, mielőtt kiadják.

P.A.N. 2009.12.03. 15:43:51

@Lesből Támadó Szárítókötél:

"Az eset sajnálatos, de a Vodafone egész biztosan nem saras benne"

Dede. Az utolsó bekezdésben jófelé kapisgálsz, de a lényeg a következő: Te egy olyan szolgáltatást vásárolsz, ami rendeltetésszerűen használható, ha tetszik ingatlanos példával: "per és tehermentes". Ha a Voda nem csekkolja le a számot az bizony sár. Egyébként nem tudom, rendszerben van-e de minimum arra lehetőséget kéne adjon a szolgáltató, hogy lecseréld a számod, ha bárki vagy bármi zaklat rajta. Amúgy mélységesen NEM értek egyet azzal, hogy 2 éven belül egyáltalán kiadható újra ugyanaz a szám. A fél év bőven kevés ahhoz, hogy egy bármilyen zaklatást kizárjon.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 15:44:49

@balintus:

Egyrészt azért, mert a roamingban időarányosan sokkal durvább számlát lehet összehozni, másrészt mert akármennyire is hihetetlen, nem minden emelt díjas szolgáltatás szól az ilyen előfizetéses rendszerű, bicskanyitogató lehúzásokról, és előfordulhatnak normális szolgáltatások is.

cybergreg · http://www.cybergreg.hu 2009.12.03. 15:53:18

Miért Vodafone, könyörgöm???
A T-Mobile-nál alapból le van tiltva az emelt díjas SMS fogadása.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.12.03. 15:56:28

Két éve én is a posztolban hasonló módon jártam. Csak én nem emelet díjas szart, hanem egy pajzán újévi üdvözletet kaptam a mobilszámom előző gazdájának az ismerősétől. :)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.12.03. 15:58:59

@hüjehalyó: "posztolban hasonló"
"emelet díjas"
írni meg már nem tudok

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 16:04:31

@LHA:

A mobilszolgáltatómnak semmi köze ahhoz, hogy milyen tartalomszolgáltatást veszek igénybe, és ez így is jó. Tudom, hogy kellemesebb a mobilszolgáltatómmal küzdeni, mint egy megfoghatatlan tartalomszolgáltatóval, de azért nem kéne felelőssé tenni olyasmiért, amire nincs ráhatása. Ugyanaz a szitu, mintha arról is ő tehetne, hogy a Gmail-es fiókomra spam érkezik, mivel egyszer az általa nyújtott alapszolgáltatás (mobil internet - SMS) során igénybevettem egy másik szolgáltatást (feliratkoztam az email címemmel oda, ahova nem kellett volna - regisztráltam tartalomszolgáltatásra).
Hajszálpontosan ugyanez a helyzet, ha valamilyen szórólapon az értesítési adatok közt megadod a mobilszámod, majd két hét múlva ki nem jelzett hívószámokról tuti és kihagyhatatlan ajánlatok kapcsán kezdenek hívogatni. Honnan kellene tudnia a szolgáltatódnak, hogy kinek, milyen célra adtad ki a hívószámod?

Szóval újra átgondolva a helyzetet, továbbra is a Digitania sarának tartom, mert ha hibaüzenet-szinten nem is kezelték az előfizetések státuszát az egy dolog, de hogy ne derüljön ki, hogy vannak hívószámok, melyek esetében 6 hónapon keresztül folyamatosan egy fillér bevételük sincs, az kissé fura.

Zaklatás:
Bármikor lecserélheted a számod - a mindenkori díjszabásban ott a számcsere költsége. Miért várod, hogy a szolgáltatód ingyen adjon neked új számot? Semmilyen olyan hibát nem követett el, ami indokolná az néltányosságból ingyenes számcserét.
Egyébként a zaklatások kapcsán az időtartam irreleváns, mert sok esetben a zaklató megszerzi a célpont új számát, és azon folytatja; a rengeteg zaklatós panasz közt nem is emlékszem téves zaklatásra, azaz amikor újra kiosztott számon zaklatták volna tévedésből az új előfizetőt, annál inkább olyanokra, hogy az új szerződéskötés után 1-2 héttel újrakezdődtek a panaszosnál a zaklatások. (Sok embernél persze azonnal a szolgáltató lesz szemét, és elfelejtik azt a közhelyes igazságot, hogy csak az a titok, amit senkinek sem mondasz el.)

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.12.03. 16:08:08

@Lesből Támadó Szárítókötél: A Vodafone nem kommunikalja le rendesen az emeltdijas szolgaltatoval, hogy ki fogja adni mas ugyfelnek, ezert arra mar ne kuldjenek SMS-t. A masik 2 szolgaltatonal ki van alakitva erre egy szabalyozott folyamat. Sajnos a VF mint minden masban ennek a protokollnak a kidolgozasaban is le van maradva.
Az ugyfel + emeltdijas szolgaltato meg sziv.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 16:08:52

@LHA:

Példám a saját hívószámom kapcsán. Hébe-hóba kapok hívásokat, melyeknél egy esztergomi klubot keresnek. Állítólag valami internetes oldalon van fent a számom (bár még nem találtam meg), feltehetően az előző előfizető hozható kapcsolatba a klubbal. Akkor ebben az esetben is felelős a szolgáltató, hogy úgymond "per- és tehermentes" legyen a hívószám, azaz ne keressenek holmi klub kapcsán? És ha nem, akkor miért nem? Miben különbözik a másik esettől? (mert szerintem semmiben: az előző előfizető rendelkezett a hívószámmal - kitette a weboldalra -, melyre semmilyen ráhatással nincs a mobilszolgáltató.)

O^O · http://www.bridgepizza.hu 2009.12.03. 16:08:56

Soha nem fizetném be az összeget. A vodát viszont simán feljelenteném.

Puncskocka 2009.12.03. 16:10:31

ez nagyon kemény. azt hittem eddig a vodafone jó cég, de ilyen malőrt.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.12.03. 16:10:43

Le kell tiltani az emelt díjas szolgáltatásokat.
Ja és kérem, akinek saját internje van...

"hogy be is üssem ezt a hosszú linket az internem böngészőjébe"

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.12.03. 16:11:14

@Lesből Támadó Szárítókötél: Ismet csak ismetelni tudom magamat. Ne gondold, hogy egy emeltdijas szolgaltatonak az jo, ha olyan szamra kuld ki MT SMS-t amelyik nem el. Ez neki is penzbe kerul. AMi itt tortent az az, hogy a VF rendszer nem kuldi vissza az emeltdijas szolgaltatonak, hogy megszunt, vagy valtozott az elofizeto. Tortenetesen tobb evig emeltdijas SMS rendszerek kialakitasaval fogallakoztam, igy ismerem mindharom szolgaltato rendszeret. Jelenleg a VF az egyetlen amelyik ezt az esetet nem kezeli le.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 16:15:10

@Songoman:

Ha nem is kommunikálja, akkor is ez a szolgáltatás a Digitania szolgáltatása, vele keletkezik szerződéses viszony, amelyben a Digitaniának a Ptk. szellemében úgy kellene eljárnia, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Egy teljesen informatikai működésű cég esetében, ahol keresztbe-kasul lehet riportozni (sőt, kell is, a mobilszolgáltatókkal való havi elszámolás miatt), eléggé nonszensz, mikor nem tűnik fel, hogy egy hívószámra 6 hónapja nem sikerült olyan SMS-t küldeni, amelyért akár egy fillért is fizettek volna, miközben feltehetően a Digitania perkálja a sikertelen SMS tranzakciós díját a mobilszolgáltatónak.
Az ügyfelet lehet sajnálni, a Digitaniát nem, mert a tartalomszolgáltatóknál ez a fogadott emelt díjas, előfizetéses konstrukció kifejezetten a lehúzásról szól, melyben az emberek figyelmetlenségét, nemtörődömségét használják ki, hiába van látszólag jogilag levédve, az emberi hülyeség ellen nincs orvosság.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 16:21:11

@Songoman:

Én is csak ismételni tudom magam: a Digitania egy piaci alapon működő cég, melynek üzletileg két fő célja van:
a) bevételek maximalizálása
b) költségek csökkentése

Ha nem tűnik fel neki, hogy egyes hívószámok (mert nemcsak egy-kettőt érint a számhordozásos mizéria) esetében csak kiadása van, akkor magára vessen. Az előfizetéses konstrukciók esetében a tartalomszolgáltatók arra alapoznak, hogy nekik tökmindegy, ki fizet, csak fizessen. Volt olyan EDSZ-es panaszom, melyben az ügyfél a regisztrációt követően másfél évvel fordult hozzánk, hogy ez micsoda, addig fel sem tűnt neki. (Vagy másiknál 1 évig prepaid volt, nem tűnt fel neki az egyenlegfogyás, majd átment számlásba, ahol az első hónapban kiszúrta a számlán a tartalomszolgáltatást.)

P.A.N. 2009.12.03. 16:26:01

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Éppezért érzem sunyi dolognak az ismételt számkiadást ilyen rövid időn belül. Még a két évet is alsó határnak tartanám... Ez az alapvető baj. Törvényben emelném meg ezt az időtartamot.

Egyébként egész pontosan nem érdekel, hogy a szolgáltatónak van-e ráhatása a dologra. Ismétlem: rendeltetésszerű használatra veszem a számot abban a hitben, hogy ez lehetséges is. Ugyanannyit fizetek érte, mint a nem sáros számért. De ha már sikerült eladni nekem egy ilyen előfizetést, alsó hangon (ismét törvényileg) a szolgáltatót kötelezném, hogy számolja fel az állapotot, akár műszaki eszközükkel, akár számcsrével.

Ugyanis ha valaki egyáltalán nem sáros az ügyben, az én vagyok, és milyen alapon nyúlkáljak én olyan szerződés felmondásában, ahol semmilyen módon nem voltam érintett. (A voda viszont nyilván kaszált az előző ügyfele emeltdíjas ügyletén)

Még a használt autókra is KELL visszavételi garanciát adnia a kereskedőnek, függetlenül attól, hogy nem ő vágta tönkre azt az autót, amelynek hibájáról engem nem tájékoztatott.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 16:34:58

@LHA:

Honnan kellene tudnia a szolgáltatómnak arról, hogy a hívószámom előző előfizetője regsiztrált a Totalgas-nál egy karácsonyi nyereményjátékra, mely alapján én egy év múlva totalgasos ajánlatokat kapok? (Tapasztalat, Totalgas szó nélkül törölt az adatbázisukból.)
Sőt, mondok jobbat: banki SMS értesítők. Honnan tudja a szolgáltató, hogy az előfizetője milyen banknak adta meg a mobilszámát, hogy aztán fél év után kapjam az SMS-eket a készpénzfelvételről? (Ami elég érdekesen személyes adat és nem a mobilszolgáltató hibás, mikor más személyes adatait megkapom, de nem is a bank, hanem az ügyfél, aki elfelejtette megváltoztatni.)

Honnan kellene tudnia, hogy milyen szolgáltatásra fizetek elő a Digitaniánál, egyáltalán előfizetek-e?

Ha pedig nem tud a hívószámon igénybevett szolgáltatásokról, akkor a mobilszolgáltató sem saras. Lehet vitatkozni, hogy lehet-e ilyen esetben méltányosságot gyakorolni, de hogy felelős lenne bármiért is, az nem igaz.

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.12.03. 16:47:16

@Lesből Támadó Szárítókötél: Errol beszelek. Ha szabalyozva lenne szam ujrakiadaskor a menet. Pl. minden emeltdijas szolgaltato kapna egy olyan utasitast, hogy a szam tulajdonosa megvaltozott (ujra ki lett adva), minden eddigi emeltdijas es nem emeltdijas szolgaltatast toroljenek az adott szamra.

Tenoce · http://www.deezer.com 2009.12.03. 16:51:59

@Lesből Támadó Szárítókötél: A szolgaltato (VF) csak annyit kuld vissza, hogy az SMS kezbesitese nem sikeres. Nem irja meg azt, hogy nincs egyenlege vagy megszunt szam stb. Ha meg sajat kenye kedve szerint az emeltdijas szolgaltato erre hivatkozva megszunteti a szolgaltatast, akkor meg az a gond. Itt most ne az olyan szolgaltatasra gondolj, hogy csengohang, hanem pl. tozsdei arfolyammozgas. Akkor meg az ugyfel fog pampogni, hogy miert nem kuldtek neki SMS-t. Csak 1 napig nem volt egyenleg a szamlajan. Persz ASZF-fel mindent meg lehet oldani, csak akkor azt is szabalyozni kell. Es valoban velhetoleg kapzsisagbol kuldi tovabbra is az SMS-eket a szolgaltato. Felre ne erts nem a Digitaniat vedem, csak azt akarom mondani, hogy normalis ugymenetet feltetelezve itt most inkabb a VF a saras.

SzZ 2009.12.03. 16:59:15

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Azt írod, hogy a tartalomszolgáltatónak szempont a költségei csökkentése. Ebben igazad is van.

Songo meg azt írja, hogy simán lehetne riportolni az élő előfizetéseket, de a Digitania nem teszi. Ebben meg neki van igaza.

Ez a paradoxon meg ott oldható fel, ha megnézzük a költségszinteket. Azt találjuk, hogy a tartalomszolgáltatónak sokkal olcsóbb kifizetni a sikertelen SMS-ek díját, mint IT fejlesztéseket végezni a korrekt működés érdekében.
Ebben meg nekem van igazam :-)

Szóval, a Digitania nagy ívben tojik a hibakód kezelésre, keresztriportolásra, ez alapján ügyféladatbázis-módosításra. Arról nem beszélve, hogy az ilyen funkciókat tesztelni is kell, meg rendszeresen futtatni - csupa felesleges költség.

(Csak zárójelben: már a múlt század végén az járta a telko szakmában a tartalomszolgáltatókról, hogy csalnak, lopnak és hazudnak. Azóta meg csak hígult ez is, mint minden más.)

moli 2009.12.03. 17:03:43

@Lesből Támadó Szárítókötél: ez igy is van, azonban van egy oriasi gond: nem a jelenlegi elofizeto kototte a szerzodest a tartalomszolgaltatoval. masreszt -ahogy jomagad irtad is- a mobilszolgaltato engedi at a rendszeren a bena tartalomszolgaltatokat. "nincs rahatasa"?! szerzodest bont!
a voda tudja, hogy mikor kezd pihentetni egy szamot. ez utan *honapokig* latja, hogy honnan jon sikertelen mt kuldesi kiserlet. siman tudna akar meg o is szolni a tartalomszolgaltatonak, ha akarna. de epp, ahogy mondtad, kapja a tizenforintokat a sikertelenek utan is.

ZoCi 2009.12.03. 17:13:44

@Kitalátor feljegyzetei: baratom te nagy luzer vagy. 1. a vodafone-nak koze nincs a dologhoz. 2. a telefon juzere a hattere ranyomott es igy regisztralta magat. csak nem kepes magara vallalni h bena volt. 3. kapsz reklam smst h regisztralj es nyerj.ha valaszolsz 5sms/het.ha nem valaszolsz meg megmarad a penzed. szal ki a hibas ocsisajt? konnyu masra fogni.

0123evian (törölt) 2009.12.03. 17:17:02

szerintem nálunk hasonló történt, csak cégen belül. szoftver tanácsadással foglalkozunk házon belül, és az egyik kollega állást keresett. több fejvadásszal állt kapcsolatban, aztán egyik el is vitte. kerestünk valakit a helyére, megkapta a régi telefonját. a fejvadászok továbbra is keresték a régi kollegát, az új ember pedig mindig mondta, hogy már nem dolgozik itt. utolsó alkalommal ez a beszélgetés zajlott le:
- xy-t keresem
- már nem dolgozik a cégnél
- maga is ért ahhoz a szoftverhez?
- igen
- nem lenne kedve mexikoban dolgozni?
- de, igen
nos, utána új kollega után nézhettünk...

parmenion 2009.12.03. 17:25:37

Szerintem meg a Vodának telszámleadásnál nemcsak az összes tartalomszolgáltatót, meg bankot, meg direktmarketingest kellene értesítenie, hanem az összes régi ismerőst, akinek nem szóltam. Mondjuk kirakhatná hirdetményben, vagy a villanyoszlopra/telefonpóznára is.. Egyértelmű, hogy előző ügyfél a hibás. Meg a tartalomszolgáltató, ha az új előfizetőnek szerződés nélkül számláz, és nem hagyja abba, amint erről tudomást szerez.

Erdőtársulás 2009.12.03. 17:30:55

Elméletben nem szabad kiadni már használt és felmondott számot. Ez a vodafone szabályzata is, azonban van valami technikai malőr a dologban. 2003-ban dolgoztam nekik, már akkor is találtunk ilyet, és figyelmeztettük is az illetékes elvtársakat. Úgy tűnik ezt nem sikerült megoldani 6 év alatt.
De én a posttal megvártam volna a végét, mert 99%, hogy ezt a veszteséget benyeli a vodafone.
Bár én rühellem ezt a társaságot is, a védelmükben annyit elmondanék, hogy nekem a pannon-nál 2001 óta egy nagy halom reklamációm volt, mind teljesen jogoson, és egyetlen egyszer sem kaptam olyan választ, amiben szerepelt volna az, hogy bocsánat, elnézést, a mi hibánk volt stb. Mindig úgy fogalmazták meg a mondandót, hogy ők gyakorolnak kegyet a jogos jóváírással... hogy is fogalmaztak? "méltányosságból"
Talán még a t-mobil a három közül a legkevésbé szar. Ott is dolgoztam kicsit, és azért tetszett az a belső - kötelező - hozzáállás, hogy reklamációnál első körben az ügyfélnek van igaza.

figyelem (törölt) 2009.12.03. 17:32:07

Az még senkinek nem jutott eszébe, hogy a posztoló maga rendelte meg, lebukott és most így próbál magyarázkodni?:)))A kis hamis:)))

tenkes kapitánya 2009.12.03. 17:33:57

@Mostfigyelj: rosszul tudod 7-8 hónap multán az én álltalam viszaadott céges Pannon számom egy csajnál landolt:))
sokan hivták akik nemtudtak a visszaadásról a csaj már tiszta ideg volt.Vélemény? szemét dolog a szolgáltatótól igy szivatni az ügyfelet,ennyi:((((

Mastadoc 2009.12.03. 17:36:37

az én régi számomat nem egészen 6 hónap pihentetés után adta ki a T. de nem érdekel, mert nem nálam csörög :)

Fakabát 2009.12.03. 17:39:18

Kicsit hasonló az én sztorim, de T-Home.

2 hónapja előfizettem a DSL-szolgáltatásukra. Azóta nem működik. Még akkor bejelentettem a hibát, erre kaptam egy sms-t, hogy kivizsgálják és majd értesítenek.

Továbbra sem működik, de rendszeresen kiszámlázzák. Amikor telefonon reklamálok, 4-5 ügyintéző között kapcsolgatnak. Fél óra. Végül megint kapok egy sms-t a hibabejelentésről, de ugyanúgy nem történik semmi. Viszont az ügyintézők kedvesek.

pazola 2009.12.03. 17:47:52

Kitalátor feljegyzetei 11:48:19
A Vodafonnal kapcsolatban csak az lehet sikeres, akinek a Vodafon fizet, de aki a Vodafonnak fizet, az soha...

Osszeszamoltam, olyan 10 szam korul jarok, ebbol egy volt nem vodas. Soha semmi gondom nem volt veluk. Kopp, kopp :)

tenkes kapitánya 2009.12.03. 17:48:11

@Fakabát: tudod a nagy cégeknél ez van sajna,bármelyik hibáz időhúzás és sziv az ügyfél.Kiscég filléres hibát vét lecsapják mint a s#####t.ezt nevezik verseny semlegesnek.minden szolgáltató közli veled hogy beszélgetése rögzitésre kerül.De amikor reklamálsz hogy vegyék elő mert te elmondtad a kedves ügyintézőnek mondják nem egyszerü.volt ilyen vitám a Gáz szolgáltatóval,nagy menet volt de nekem lett igazam de nem egyszerü:(((

indapasssucks 2009.12.03. 18:05:23

a fasznak problémázol, vidd vissza kérj újat, röhögj a markodba, mikor a voda újra kiosztja, másnak.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 18:08:02

@Songoman:

Az bőven elég, ha annyit kap vissza, hogy sikertelen, mert akkor a Digitaniánal figyelhetnék a sikertelen SMS-ek számának alakulását.

A kedves ügyfél pedig nem fog pattogni, ha fogadott emelt díjas SMS-ekről van szó, és nincs egyenlege, amiből levonható lenne a díj. De itt amúgy sem erről van szó, hanem arról, hogy 6 hónapon keresztül a Digitania SMS-t küld egy hívószámra, melynél 6 hónapon keresztül MINDEN küldés sikertelen. (Ráadásul amennyire rémlik, ha azt mondja egy szolgáltató, hogy heti két alkalommal küldi az SMS-t, de valamelyik alkalommal a küldés sikertelen, akkor bizonyos alkalommal újrapróbálkozik, azaz az elsőre sikertelen küldést még további küldések követhetik.)

Mellesleg így látatlanban megtippelem, hogy jóval kevesebb ügyfél fog pattogni, ha mondjuk 1 hónapnyi sikertelen SMS-küldés után leesik a szolgáltatás és újra kell regisztrálniuk, azokhoz az ügyfelkhez képest, akik azért reklamálnak, hogy mi a rák az a szolgáltatás, amit ők nem is rendeltek meg. Az ÁSZF-be pedig bőven belefér, ahogy elnézegettem a tartalomszolgáltatók irtózatos bullshiteket tartalmazó feltételeit.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 18:19:57

@SzZ:

Egyvalamit azért figyelembe kéne venni, ez pedig az adatvédelem, és itt bukik meg a dolog: ahogy már annyiszor hangsúlyoztam, a mobilszolgáltatónak semmi köze az általam igénybevett szolgáltatásokhoz, így nincs olyan indok, mely alapján a Digitaniának szükséges lenne adatokat továbbítania a mobilszolgáltatónak a szolgáltatásról, míg a mobilszolgáltató részéről az előfizetésekkel kapcsolatban csak a szükséges minimum adatok továbbíthatók. Ezt jobb mobilszolgáltatók specifikált hibakóddal oldják meg, a Vodafone ezek szerint nem csinál ilyet. Akkor viszont a Digitaniának saját magának kellene figyelemmel követni az előfizetéseket, például riportozással. Ezt viszont nem azért nem csinálják meg, mert olyan eszelős meló lenne, hanem mert nem hülyék maguk alatt vágni a fát: előtérbe helyezve az ügyfélérdekeket csökkentsék a saját bevételüket? Ugyan már...
(Amikor a másik mobilszolgáltatónál újraszabályoztunk egy csomó mindent a szolgáltatási szerződésekben, felmerült, hogy a tartalomszolgáltatók meghatározott időközönként (pl. negyedévente) küldjenek SMS-értesítőt az aktuális szolgáltatásokról. El nem tudjátok képzelni azt a hisztit, amit levágott egynémelyik - és hangsúlyoznám, szóba nem került ezen SMS-ekkel kapcsolatos költség, mint akadályozó tényező. Szerintetek mi volt a hiszti valódi oka?)

Egyébként nem tartom jó ötletnek a T megoldását az EDSZ-adatbázisról, mert szerintem ennél sokkal egyszerűbb és praktikusabb a hibakódok bevezetése, majd azok lekezelésének leverése a tartalomszolgáltatókon.

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.12.03. 18:31:59

@moli:

A Vodafone pont hogy szól, megy vissza az értesítés a tartalomszolgáltatónak, hogy az SMS küldés sikertelen, csak az tojik rá nagy ívben.

Már sokadszorra írom le, hogy tartalomszolgáltatás esetén a Vodának közvetlenül semmi köze a tartalomszolgáltató és az előfizető közti jogviszonyhoz, illetve az abból fakadó panaszokhoz. A Voda kiköthet olyan a szolgáltatási szerződésben, hogy a tartalomszolgáltató köteles az ügyfélpanaszokat meghatározott feltételek szerint rendezni, és ha azt tapasztalja, hogy az ügyfél reklamálása sikertelen (azaz már próbálkozott!!!), akkor esetleg odatelefonál, hogy WTF, merthogy ez meg ez szerepel a szerződésünkben. Szerződést akkor bonthat, ha a tartalomszolgáltató mondjuk ezt a kötelezettségét súlyosan megszegi, de általában ezzel nincs gond, mert egy kis csúnyán nézés után menni szokott a jóváírás.

És hogy nem az előző előfizető kötötte? Hát bizony előfordulnak az életben olyan helyzetek, amikor úgy ér kár, hogy teljesen vétlen vagy: eláztat a felső szomszéd, meghúzzák a kocsidat a Tecsó parkolójában, a csajod összejön valaki mással - vagy épp kapsz egy hívószámot, melyen éles tartalomszolgáltatás van. Ilyenkor bizony magadnak kell megoldanod a helyzetet, mert más nem fogja helyetted. A tárgyalt szituban az ügyfélnek kell utánajárnia, max. kérheti a Voda segítségét, és az egyetlen helyes megoldás, hogy egyrészt leszedik a szolgáltatást, másrészt a Digitania jóváírja az előfizetés megkötése óta fogadott SMS-ek árát.

papamaci1 2009.12.03. 18:39:00

Van egy megoldás ! Ne használj mobilt !

Van élet mobil nélkül.....

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.03. 18:42:20

Nem értem mi itt a probléma? Te nem kötöttél velük semmilyen szerződést, tehát neked nem is kell fizetned. Küldje egy ajánlott levelet a Vodának, melyben leírod a történetet, majd felszólítod, hogy a számlázást szüntesse meg, az eddig kiszámlázott tételeket vonja vissza, és a további innen jövő sms-t tiltsa le. Simán elmehetsz akár bíróságig is, mert meg fogod nyerni, hiszen te nem kötöttél semmilyen szolgáltatást. Ja és ezért kell az emelt díjas szolgáltatásokat azonnal tiltani az előfizetésre.

Law enforcer 2009.12.03. 18:48:00

"helló Zsótti, vetté Vodát is?"

hiperaktív 2009.12.03. 19:12:03

nem értem az egészet. új készüléket vett? ha meg használtat, akkor az az ő baja. Én is jártam így szintén Vodánál, hogy használt sim-em volt. Le akartam mondani a hangposta szolgáltatást és kértek mindenféle kódot. Na akkor vettem új telefont, vadiúj simmel és az tiszta volt. A telefont meg eladtam sim nélkül.

slovnaft 2009.12.03. 19:25:14

Az én Vodafonos mobilnetemre az első perctől kezdve érkeznek SMS-ek. Valami krémárus hálózat küldözgeti árajánlatát és egyenlegét a számom előző tulajdonosának. Emiatt egyszer már megbolondult a netem, reklamációmra nem csinált semmit a Vodafone. Teljes árú a szolgáltatás, de láthatóan nem teljesen tiszta.Még van háromnegyed évem, oszt jónapot!

aaabbbccc 2009.12.03. 20:22:33

ha a vodanal letiltod az emeltdijas sms kuldes/fogadast, amikor a digitania probal kuldeni sms-t, voda visszakuldi digitanianak, hogy ide nem kuldhet sms-t
tudom, reszben en irtam a szoftvert :)
csak digitania leszarja
szerencse, hogy a szamlazas az MT oldalon van, igy a digitania probalkozasa csak a savszelesseget eszi meg egy kis cpu-t vodanal

SzZ 2009.12.03. 20:45:23

@Lesből Támadó Szárítókötél:

A jogi rész rendben: a Voda közvetített szolgáltatást számláz. Az ügyfél viszont máshol nem tud reklamálni. És a számlapanasz kivizsgálása, a jóváírás, a helyesbítő szla kiküldése mind költség, ami a VF-et terheli.

Innentől üzleti döntés: benyelik ezt a költséget, megpróbálja továbbhárítani a tartalomszolgáltatóra, vagy olyan infrastruktúrát alakítanak ki (közösen), ami megakadályozza az ilyen költségek felmerülését. Ilyen megoldás lehet a máshol működő hibakód.

Úgy tűnik, a Voda még a költségbenyelésnél tart. Pedig az emeltdíjas szolgáltatókra csak a pénztárcájuknál fogva lehet hatni.

moli 2009.12.03. 21:05:42

@parmenion: van egy oriasi kulonbseg egy fogadott telefonhivas es egy fogadott mt kozott: a masodikert TE FIZETSZ.

moli 2009.12.03. 21:16:34

@Lesből Támadó Szárítókötél: nem. a vodafone maximum azt mondja, hogy JELENLEG nem tudja kikuldeni az smst (nem elerheto, nincs penze, stb), de azt, hogy az ugyfel eppen kulfoldre ment fel evre, mar nem tudod. ellenben a voda tudja, hogy melyik szamot vette vissza.
jovairas? :D mit is tud jovairni a tartalomszolgaltato?

moli 2009.12.03. 21:39:44

@aaabbbccc: megneztem a logot, az elmult honapokban osszesen ketfele hibakodot kaptunk: 1009 es 1106.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.03. 22:26:16

Én egyszer kerültem kapcsolatba egy ilyen mocsadék céggel. Lehet, hogy szerepel valami legalja-rovatban az a beszélgetés, mert az a, az és és szavak kivételével tömény kurvaanyázás ment részemről percekig. Érdekes, utána nem kaptam egy db nem kívánt sms-t sem...

porcicc 2009.12.03. 22:40:02

@hiperaktív: előfordul ez hidd el új készülékkel is. Nekem a pannon adott el 2 éve új készüléket új kártyával (akkor még azt hittem, hogy új).
Aztán másnap jött az első hívás egy behajtó cégtől, majd aznap még banki értesítő is.
Akkor hívtam a pannont, hogy gond van, mire közölték, hogy ha valaki fél évig nem tölti fel a kártyát, akkor eladják újból. Ja, és azt mondták, hogy ha nagyon zavar a helyzet, vehetek 5eFt-ért másik kártyát, de nem garantálják, hogy az nem volt már valakinél használatban.
Nos, azt hittem, kis idő után megszűnik az előző tulaj rajtam keresése, de még most is kb. hetente hívják mindenféle tartozásai miatt. A legdurvább volt eddig, mikor a gyereke iskolájából is ezen keresték.

aaabbbccc 2009.12.04. 08:01:44

@moli:

ez megy vissza:

"Sending to <msisdn> is forbidden"

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.12.04. 09:26:31

egyet tudok ajánlani!
nekem a pannonnál bevált, sőt a néhai matávnál is! egyszerűen tilitsad le az emelt díjas szolgáltatásokat, és ezzel megszünik minden ilyen baj
nálam alap dolog volt letiltani, és ez késöbb be is jött, ugyanis egy barátom megprobált a mobilomról küldeni egy emelt díjas sms-t, csodálkozva bámult, mikor kiírta a teló, hogy "szolgáltatás nem elérhető"

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.04. 10:07:18

Ez azert emlekeztet valamire.. neki kell bizonyitania, hogy mikor nem rendelte meg es melyik szerzodesszammal??

Igenis, ezredes úr. Azt mondtam, hogy nem mondtam, hogy ön nem büntethet meg engem.
- Mi az istennyiláról beszél maga?
- A kérdésére felelek, ezredes úr.
- Milyen kérdésre?
- Mi a fenét értett ön az alatt, maga kurva, amikor azt mondta, hogy mi nem büntethetjük meg magát - olvasta a tizedes, aki tudott gyorsírni, a gyorsírófüzetéből.
- Helyes - mondta az ezredes - Mi a fenét értett ez alatt?
- Én nem mondtam, hogy ön nem tud megbüntetni engem, ezredes úr.
- Mikor? - kérdezte az ezredes.
- Mit mikor, ezredes úr?
- Már megint kérdezget.
- Elnézést kérek, ezredes úr. Attól tartok, nem értem a kérdését.
- Mikor nem mondta, hogy mi nem tudjuk megbüntetni magát? Nem érti a kérdésemet?
- Nem, ezredes úr, nem értem.
- Ezt már mondta. Mi lenne, ha egyszer már felelne is rá végre.
- De hogyan tudnék felelni rá?
- Már megint kérdezget.
- Sajnálom, ezredes úr, de nem tudok rá felelni. Én sohasem mondtam azt, hogy ön nem tud megbüntetni engem.
- Most meg arról fecseg, hogy mikor mondta. Én azt kérdeztem öntől, azt mondja meg nekünk, mikor nem mondta.
- Én mindig nem mondtam, hogy ön nem tud megbüntetni engem, ezredes úr.
- Na, most már jobb, Mr. Clevinger, még ha pofátlan hazugság is az, amit mond.

v€rocs 2009.12.04. 13:12:17

Nagyon szomorú szerintem hogy amit manapság törvény nem tilt, azt lehet. (Néha azt is, amit tilt.) Az emberek erkölcsi érzéke abszolút nulla.

malar 2009.12.04. 17:04:28

Nem értem mi a probléma..

Nem te fizettél elő rá? Akkor szólsz Vodafone-nak, hogy intézkedjen. Nem a te dolgod elintézni, hogy az új előfizetésedre ne érkezzenek kéretlen SMS-ek az meg végképp nem a te dolgod, hogy ezeket birka mód ki is fizessed.

AvgDvl 2009.12.04. 17:08:14

Nem kéne esetleg atomot dobni a Digitania Zrt-re?

A.G.Sztahanov (törölt) 2009.12.05. 16:01:52

vodafone,vodafone te csodááás...
süti beállítások módosítása