Tékozló Homár

Hamis marcipán, vastag bevonat: itt a laboratóriumi szaloncukorteszt

2009.12.14. 00:37 | szily | komment

Drága Homár-olvasók,

örömteli ollócsattogtatással jelentem be, hogy gazdagodott a Homár kínálata: ha minden jól megy, ezentúl rendszeresen küldenek nekünk anyagokat egy friss hazai fogyasztóvédelmi magazin, a Teszt plussz újságírói. A nyár vége óta megjelenő lap mögött a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség nevű civil szervezet áll. Az együttműködés azért tűnik kecsegtetőnek, mert a FÉBÉSZ-esek abban erősek, amiben a Homár nem: például minden hónapban tudnak csináltatni egy komoly, laboratóriumi tesztet egy nagyobb termékcsoporton. Elemezték már a magyar wc-papír- és tejfölkínálatot, decemberben pedig a szaloncukrokra mentek rá. Hajtás után olvasható a Nagy Szalonteszt Homár-olvasók számára készült változata, amiből kiderül, hogy a marcipánosnak hitt szaloncukor gyakran percipános. Tudják, mi az a percipán? Mert mi nem tudtuk. Barackmagból készült álmarcipán. További részletek alant:

Szaloncukrot szinte mindenki vásárol, háztartásonként átlagosan 1,5 kilogrammot. Hogy megkönnyítsék a választást, a Teszt plussz munkatársai alaposan szétnéztek az üzletekben. (Az általuk vásárolt legolcsóbb 823 Ft/kg, míg a legdrágább 4684 Ft/kg volt.) A közkedvelt szaloncukrok zselés és marcipános - minőségére voltak elsősorban kíváncsiak. A rangsor felállításához a TÜV SÜD Kermi akkreditált laboratóriumának vizsgálatát kérték, de természetesen ők is végigkóstolták a megvásárolt mintákat. Tisztelet a kivételnek, szerintük nem voltak igazán finomak!
Összesen 20 különféle csomagolású és márkájú szaloncukrot tesztelt a Teszt  plussz Magazin. A mintákból  10 marcipános, 10 pedig zselés volt. Átlag 25 szemmel/ csomagolás számolva, mintegy  500 szemnyi karácsonyi  édesség  jutott a szerkesztőségre (és persze a laboratóriumba is), amelyből nem sok ajánlható jószívvel, a szaloncukrok inkább szépek voltak, mint jók. Főleg a kóstolás vége felé. Egyebek között ezért  is  bízták a hiteles "ítéletet" a  szakemberekre, hiszen az ötödik, hatodik szem után  - kellő hosszúságú szünet nélkül - már aligha lehet objektivitásra kényszeríteni az ízlelőbimbókat. 

A marcipános szaloncukrok esetében, a laboratóriumi  érzékszervi bírálati eredmények alapján 2 termék kiváló, 4 jó és 4 közepes "osztályzatot" kapott. A Szamos Marcipán Kft., és a Kraft Foods Hungária Kft. marcipános szaloncukrai (utóbbi a Milka) kiváló  minősítést  értek el, míg a leggyengébben a Choco-Bonita Bella családi szaloncukra szerepelt. 

A zselés szaloncukrok esetében 7 termék jó, 2 közepes, 1 pedig elégséges pontszámmal végzett. A Bonbonetti Kft.  szaloncukra  kapta a legjobb, míg a Sárospatak Hungária Kft. Zemplén Ezüst Csengő szaloncukra a leggyengébb minősítést.

A  tesztből  kiderült az ár szempontjából általában az a jobb minőségű, amelyik  drágább. A szaloncukor megvásárlásakor ajánlják, hogy a fogyasztók gondosan olvassák el a csomagoláson feltüntetett információkat, de ne csak a frontoldalon, hanem a hátoldalon, az apró betűs részeket is. Főleg a marcipán szót tartalmazóknál érdemes figyelnünk, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy „marcipános” feliratú szaloncukrot tartalmazó zacskót tartunk a kezünkben, vagy „marcipánízű”-t. Ez utóbbi szaloncukor ugyanis nem látott marcipánt csak aromát, az előbbi viszont igen. Az már más lapra tartozik, hogy milyen mértékben, mivel elég néhány százalék is ahhoz, hogy kiérdemelje a marcipános jelzőt.

A következő variációkkal találkoztak a csomagolásokon: mandulatartalom, (mandula)marcipán, percipán-marcipán, természetazonos aroma. Magas mandulatartalom feltüntetése esetén biztosak lehetünk benne, hogy a legjobb minőségű marcipánt kapjuk. Minél több a mandula a cukortartalom javára, annál értékesebb. A marcipán hangzására hajazó percipán nem tartalmaz mandulát, hanem barackmagból készítik. A természetazonos aromának pedig már a nevéből is sejthetjük, hogy nincs benne mandula. Egyébként a marcipán megnevezés önmagában csak a mandulából készült termékre használható. Egyéb esetben fel kell tüntetni, hogy milyen alapanyagból állítják elő (pl. marcipán-percipán, pisztáciamarcipán stb.)

Az élelmiszerkönyv előírásai alapján  a szaloncukor minimum 20  %-át a bevonóréteg  kell, hogy képezze. A minták ennek a kívánalomnak megfeleltek - egy kivételével, amelyet kimérve vásároltunk az Auchanban. Egy szaloncukormárka pedig alaposan túlteljesített, ugyanis a szaloncukorszem csaknem fele a bevonat volt. A vastagbőrű versenyző a Milka szaloncukra volt, itt a csokibevonat felé lejtett a hazai pálya.
A szaloncukor hungarikum, csak mi magyarok tesszük a fára, vagy a fa alá ezt a karácsonyi édességet.

Aki a teszt finom részleteire is kíváncsi, az a nyomtatott Teszt Plusszban nézhet utána.

Gondoltunk olyanra is, hogy előre meghirdetett napokon a FÉBÉSZ és a Teszt Plussz jogászai, szakértői válaszoljanak a Homár-olvasók kérdéseire egy-egy forró témában. Akinek van tippje, hogy milyen témakörrel kezdjünk, az írja meg levélben, köszönjük!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.14. 00:40:44

Ezért kell a karácsonyfára gumicukor.

dr. Aullah 2009.12.14. 00:48:11

Utálom a karácsonyt. Nem is az ünnepet, hanem hogy mindenhol az van, hogy vásárolj ezt-azt, karácsonyfát, szaloncukrot, ajándékokat, lófaxt. Hánynom kell ettől.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.14. 00:50:37

A másfél kiló szaloncukrot családonként azért erős túlzásnak tartom. Azért pl. Milkából az majdnem 4 doboz. (6 e ft)

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.12.14. 00:50:58

Na végre valami jó hír! Legyen szezonális az együttműködés, és akkor mindig az aktuális termékről tudjuk meg,hogy szar.
Vagy nem.
De inkább az derül ki.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.14. 00:51:52

A másfél kiló szaloncukrot családonként azért erős túlzásnak tartom. Azért pl. Milkából az majdnem 4 doboz. (6 e ft)

Chaby 2009.12.14. 01:29:40

Másfél kiló/család? Na ezért szeretem az általánosítást, átlagolást. Mert nálunk kb fél kilóra jön ki az ünnepi szaloncukorfogyasztás. Már persze az egész családra számolva, nem fejenként. A mostani minőségeket figyelembe véve ez a mennyiség is inkább csökkenni fog :) Vagy gyártok magamnak szaloncukrot. Abban legalább tudom mi van.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.12.14. 01:29:46

@Dariengo: Pedig egy 5 tagő család simán bekosztolja, többet is az ünnepek alatt és után. Mi bevásárolunk istenesen, aztán tavaszig esszük. Persze nem milkát. A legolcsóbb percipános is jó! :D Többnyire úgyis zseléset veszünk, a teszt alapján az meg nagy eséllyel úgyis jó.

Chaby 2009.12.14. 01:35:15

amúgy hogy lehet bekerülni egy ilyen szaloncukorkóstolgató tesztbe? Kóstolni nagyon tudok. Még ingyen is vállalnám :)

Clearvoyance 2009.12.14. 01:36:12

Világéletemben utáltam a szaloncukrot.
Aztán egy szép karácsonyközeli napon megkóstoltam a Milka almás-fahéjas szaloncukrát és tudtam, attól a perctől kezdve csak olyan lehet a fán.
Azóta sem eszek szaloncukrot, mert talán ha két évet élt ez az íz. :(

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.14. 01:45:02

a Bonbonetti narancsos zselés szaloncukra valami isteni, a többi nem is érdekel :)
no de miért van helyesírási hiba a magazin nevében?

Clearvoyance 2009.12.14. 01:47:35

@Rékuc:
Biztos a nyomatékosítás miatt.
Vagy mert már nem is plusz, hanem hatványkitevő...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.14. 02:38:44

en is mindig rovid sz-nek gondoltam, meg most is
de azert ak eresobe majdnem azonos talalat van

Bérgyilkos Bohóc 2009.12.14. 02:58:26

@Clearvoyance: Szerintem meg magukat újságírónak való emberek saját újságjuk címét sem bírják helyesen leírni. A hideg ráz amikor meglátom a "plusz" szót két sz-szel. Nyomatékosítás vagy tudatlanság, így is úgy is terjesztik a baromságot.

Bérgyilkos Bohóc 2009.12.14. 02:59:30

@hagyma: Persze, hogy azonos találat van. Az ilyen kretének miatt.

Bérgyilkos Bohóc 2009.12.14. 03:00:54

@Bérgyilkos Bohóc: való=valló
(ezért szar helyesírásról kommentet írni)

bukott vezérigazgató 2009.12.14. 03:02:04

A poszt bevezetőjéhez: E G É S Z S É G Ü G Y I D O L G O Z Ó I J O G I K É P V I S E L E T is lesz náluk? Mert, ha ez valami új, hiperigazságos, a Homárhoz méltó szervezet, akkor nyilván lesz nekik ilyen szekciójuk is.

Azt hiszem, hozzájuk több (jogos) panasz érkezne, mint a betegjogi bohóckodáshoz.

Önkormányzati ügyfél jogiképviselő miért nincs? Vagy APEH ügyfél jogiképviselő? Hm?

Zsola777 2009.12.14. 03:26:10

Emlékeztek még a pezsgőtablettára, ifjak? Plusssz!

Megdobbent 2009.12.14. 04:21:20

Tehat kiderult hogy van draga es van olcso. Ezentul, hogy van finom, es nem finom. Es akkor meg van az, hogy szbjektivitas, es az, hogy kurvara semmit nem er az egesz sztori, ha nincs nevesitve a termek, illetve ez az egesz nagyon haszontalan, de tenylegesen.

A vegen, hogy vegyem meg a boltban a nyomtatottat, na az a legcukibb resze :)

Emberek, a homar elkurvult, Hofi jelmondatat komolyanveszi: "szopok, baszok, gombot varrok"... Csokoltatom, nagy baratsaggal az uj vonulatot, ujpeti biztos szomoru, hogy nem tudjak az uj szekhazat fizetni :((( Es hat a partok is kicsit elhuzodtak mar...

Gregor Elmarsson 2009.12.14. 05:34:14

Csak a vajkaramellás, abból is maximum egy zacskóval a teljes ünnepkörre az egész családnak! A szaloncukor drágán eladott, gyenge minőségű édesség; még a legjobb is rossz.

Kisangyal 2009.12.14. 05:42:08

Reklám szagot érzek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.14. 06:06:49

@Bérgyilkos Bohóc:
igen ez a p;usz atkepzodesben van
dupla sz-el numatekosit
lehet egyszer megjelenik ilyen alakban is

nagyobb baj hogy a Giants kikapott

kilobike 2009.12.14. 06:11:14

A cikket a magyar fogorvosok szövetsége szponzorálta...

Secnir 2009.12.14. 06:25:38

na, ha bementem melózni, elmesélem, hogy készül a szaloncukor.
addig reggelizzetek meg.

Labancz 2009.12.14. 06:32:28

Kevdves Homár!
Gratulálok az (érdek)házassághoz!
Szaloncukrot pedig hosszú évek óta nem vásárolunk, köszönjük jól megvagyunk nélküle az ünnepek alatt.

XCat 2009.12.14. 07:08:29

Saját értékelés; szamos elégséges, milkásat nem kóstoltam, a többit sem, amit viszont anyám katyvaszt kókuszból, mandulából, mandulaaromából meg nemtudomminől, az valami isteni. És van belőle cukormentes is. Mondjuk sosem lett belőle szaloncukor, túl jó ahhoz, hogy a fára rakjam.

XCat 2009.12.14. 07:10:50

@Labancz: Jaja, engem is érdekelne, mennyi a homárék reklámbevétele.
Persze csak addig szidom őket, amíg nem adnak belőle nekem is.

Viszont megállapítom, hogy az üvegdíszek kurvadrágák. Ezek mikor lettek ilyenek?

XCat 2009.12.14. 07:12:31

@Megdobbent: Ki leszünk mi innen moderálva a picsába, hallod. :(

Homár, szerintem a Megdöbbentet meg engem vesztegessetek meg, és akkor szemet hunyunk.
A többieket meg leugatjuk. :D

XCat 2009.12.14. 07:27:28

Ilyenkor amúgy hol a fenében mászkál mindenki? Átszoktatok másik blogra?

Subculture 2009.12.14. 07:43:56

Összekevered a porcukrot (elenyésző költség) és a darált mandulát 1-1 arányban (legyen 20 dkg -> 6-700 Ft, teszel hozzá egy kis vizet és beleforgatod 200 g 60%-os tibi csokiba (350 JMF), egy kis kandírozott narancshéjba, becsomagolod sütőpapírba meg alufóliába és kész a szaloncukor, nézdmár

XCat 2009.12.14. 07:45:10

@Subculture: De az akkor nem lesz szép.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2009.12.14. 07:50:05

@hagyma: Ne gondold, úgy VAN. Egy sz-szel.

A Plusssz pezsgőtablettában a pezsgést próbálták utánozni a sok sz-szel, amikor pohár vízbe beledobod. Na azóta írjuk rosszul. Valamelyik MS Word - talán 8.0 vagy 2000 - helyesírásellenőrzője simán javította a jó "plusz"-t "plussz"-ra. Erről ennyit.

A fogyasztóvédő magazint majd akkor olvasom, ha megtanulják leírni a nevüket helyesen.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2009.12.14. 07:57:45

"A szaloncukor hungarikum, csak mi magyarok tesszük a fára, vagy a fa alá ezt a karácsonyi édességet."

Akkor tenap miért volt a szlovákoknál pár polc ennek az édességnek szentelve a boltban?

Subculture 2009.12.14. 08:00:15

@CatMother: túrót:) ott sorakoznak a kicsikék spejzban az enyémek alig lehet nem rájuk járni és egy óra alatt megvolt. Annyi idő alatt a tescoba a sorig se érek

Subculture 2009.12.14. 08:01:18

ohh sorry a kandírozott narancshéjba nem beleforgatni kell az belemegy

Bérgyilkos Bohóc 2009.12.14. 08:01:57

@bonifac: Nem vennék rá mérget, de valami dereng, mintha ők is 2 sz-szel írták volna eredetileg, majd később tértek át a "tripla sz" formára, mindenesetre meg vagyok róla győződve, hogy anno az ő hatásukra kezdett terjedni a hülyeség.

Mellesleg röhej, hogy ezenkívül még rengeteg vállalkozás használja a "plussz" formátumot a cégnevükben.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2009.12.14. 08:03:45

@Subculture: Nem tudom, én a helyedben vennék nekik egy (vagy több) szép dobozt, és elosztogatnám karácsonyi ajándéknak, mint házi biobonbont.
Persze csak miután te már ráuntál.

Ez a fára pakolt édesség nekem valahogy izé. Azt az egy esetet kivéve, ha vki a kölyökbe akarja belenevelni, hogy ez káros, és jól szurkálja össze a kezét a tűlevél, ha akar belőle.

Subculture 2009.12.14. 08:06:19

persze:D a fára van olyan, ami illik hozzá színben de nem megenni. Ez meg megy ajándéknak, de még van mandula szóval valószínűleg lesz egy adag enni is.

Megdobbent 2009.12.14. 08:11:01

@CatMother: Ah, hat mar tan csak nem. Mondom itt az igazat a magam nyers oszintesegevel, es tan ez lesz a vege? :(

faqtya 2009.12.14. 08:13:40

teszt plussz hüttőmágnes

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2009.12.14. 08:15:55

@Megdobbent: Ittenmán semmitsemán lehessen tudni bazzeg.

:D

Amúgy szerintem itt még engem ma felidegesít. Meglepően jó kedvem van.

Egyéves Önkéntes 2009.12.14. 08:27:42

az én nagy kedvencem a lidl-es olajoshalas-cigarettacsikkes szaloncukor.

Csurmur 2009.12.14. 08:35:04

Az én nagy kedvencem a konyakmeggyes szaloncukor, ezt az egy fajtát eszem meg. Amúgy nem nagy kitaláció, mert a rendes konyakmeggy bonbont szaloncukorpapírba csomagolják és kész is. Csak arra kell vigyázni, hogy ne olvadjon meg, mert akkor minden ragadni fog a közelében...
Ajánlom mindenkinek!

Cuncimokus 2009.12.14. 08:35:15

Hat a csokimikulas-tesz anno jobban lett megirva. Bocsanat :-)

Rigris 2009.12.14. 09:03:23

Off: Bakker Hagyma, a Giants nekünk hajnalban játszott, én délután akarom nézni. Hogy ennél egész nap Sárospatak Hungária Kft. Zemplén Ezüst Csengő szaloncukrot...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.14. 09:15:25

@CatMother: én speciel pont akkor ébredtem.
A teszt tényleg nagyon gyenge, a Homár inhouse tesztjei régen jobbak voltak, volt ebéd ezres alatt, meg húsvéti sör (najó talán nem húsvéti sör volt, de valami volt) meg csomó ilyen szájon át dolog. A rém erőltetett hasonlatokkal együtt (savanyú, mint Kövér László ábrázata a választások után, és társai) is nagyon jó kis tesztek voltak.

asdf 2009.12.14. 09:21:23

A Teszt pluSSZ ujsag keszitoi igazan felcsaphattak volna a helyesirasi szotarat, mielott ujsagot inditanak...

Egyéves Önkéntes 2009.12.14. 09:25:08

a szorcipán pedig a szójával hamisított marcipán

hozzaszolo 2009.12.14. 09:25:09

Stühmert vegyetek drága, de szarrá veri az összeset azt a fajtát amiben két cucc van belül.

Serio (törölt) 2009.12.14. 09:27:44

Bár a szaloncukrok minőségromlása tény, aki beszól a percipánra az a vendégem egy virtuális nyaklevesre.

Tudjátok miért?

Mert Magyarországon annyi barack nő mint az istenharagja. Annak a rengeteg baracknak képzelhetitek mennyi magja van. Na most a barackmag egy értékes olajos mag, ízre és állagra egy ligában van a mandulával, csak a 80-as években rossz marketinget kapott állítólagos ciántartalma miatt. (Nincs benne cián. Az édesben legalábbis hétszentség hogy nincs.)

Szóval ezt az értékes magot ahelyett, hogy kidobnák vagy komposztálnák, felhasználják valamire. Ez szerintem mindenkinek jó. A percipán nem "szemkiszúrás" vagy "álmarcipán", hanem egy olyan helyettesítő termék, ami tulajdonképp minőségében, élvezeti értékében nem marad el a mandulamarcipántól, csak épp olcsóbb. Sokkal.

Az persze más kérdés, hogy ami a szaloncukorban van, legyen az akár marcipán, akár percipán, akármi, jellemzően a legótvarabb alapanyagokból, minden elképzelhető felütő és térfogatnövelő anyaggal felhízlalt parasztvakító szar.
Legyen a szaloncukorban percipán, de ne az a fajta, amit jóérzésű ember a kutyával sem etetne meg.

(Véleményem szerint csomagonként 1500 forint alatt senkinek ne jusson eszébe szaloncukrot venni, mert úgyis kidobja a rákba, arra meg 100 forint is drága lenne.)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2009.12.14. 09:28:41

@Rékuc:
kövér lászló ábrázatja nekem sem tetszett, de egészen épületes problémakezelési ötletei voltak... nem túl eu szabványosak, de az más kérdés.
Homár meg szegény kurválkodásra adta a fejét, de ezt páran már megjegyezték.

@hozzaszolo: én azt sem szeretem, akkor inkább már szamos.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2009.12.14. 09:37:26

@Serio:
(Véleményem szerint csomagonként 1500 forint alatt senkinek ne jusson eszébe szaloncukrot venni, mert úgyis kidobja a rákba, arra meg 100 forint is drága lenne.)

Ez tízkilós, kilós, fél kilós, 30 dekás, vagy 10 dekás kiszerelésre vonatkozik?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2009.12.14. 09:44:09

@asdf: a nyelv él, változik, a helyesírási szótár pedig egy múltbeli állapot alapján összeállított normát tükrözi, nem a jelent.

A plusz / plussz szóban sokan hosszúnak "hallják" az sz hangot, és úgy gondolják, bizonyos szabályok következtében úgy is kell írni.

Egy ideig a plussz forma hibás volt, utána mindkettő az élő nyelvben létező, elfogadott lett, így helyes is.

Ha egy ma induló újság saját nevével, helyesírási normáival kapcsolatban döntést hoz, akkor eldönti, mi a fontsabb: A múlt (plusz), vagy a várható jövő (plussz)

Arilian 2009.12.14. 09:44:22

Nagymamám 1978ban vett szaloncukrot, azóta is azt használja.

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.12.14. 09:46:31

valakit rajtam kívül zavar, hogy a tehenes szaloncukron tejcsoki van?

én étcsokival szeretem :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.14. 09:50:51

Nekünk még mindig Konzum szaloncukrunk van !

Aki nem emlékszik erre, mert fiatal, volt 20éve egy magyar termék amit még akkoriban Gálvölgyiék is reklámoztak aképpen, hogy "Konzum szaloncukor - maradandó emlék" mondja ezt egy fogatlan mosolyú gyerek ugyanis iszonyú kemény édesség volt!! Már gyerekként nem tudtuk megenni, pedig bizony próbáltuk, ráadásul most a 20 év alatt kissé kiszáradt.. Gyakorlatilag gyémántot lehet vele karcolni :-)

Minden évben kapunk pár szem szaloncukrot valamihez és átcsomaguljuk az aktuális divat szerint, de megenni.. sohasem. Azt hiszem ha a Nap fekete lyukká alakul ez a szaloncukor komoly szerepet kap még :-)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.14. 09:51:16

@TheElf: ha egy magazin fogja magát és önkényesen saját helyesírási normákat vezet be, akkor készüljön fel rá, hogy nem fogják komolyan venni.
@CatMother: pálinkásat :)

XCat 2009.12.14. 09:53:01

@Rékuc: Lőjjük le az olyat! :D

greggrant 2009.12.14. 09:54:24

jöhet még ilyen teszt bátran!

XCat 2009.12.14. 09:57:46

Amúgy ha már szaloncukorteszt, miért csak marcipános meg zselés?
A mákoskókuszostól a pingvinesig miért nincs benne mindegyik?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.14. 10:01:53

@Labancz: AQ nővérem azóta nem eszi, amióta a gyárjában a kiloccsant "tejbevonó massza" szétmarta a cipőtalpát, és arra is csak kísérletezéssel jöttek rá, hogy melyik gumicsizmát nem oldja...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.14. 10:05:25

@Hooshee: Mert szlováknak azokat a magyarokat nevezzük, akik megpróbálnak csehül beszélni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.14. 10:07:51

@Sün‼: A magyar helyesírás szabályai szerint az utóbbi, az angol árírás szerint az előbbi...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.14. 10:13:50

@CatMother: Próbáld ki és lépj bele! Tehénből kifolyó barna masszával jobban jársz...

XCat 2009.12.14. 10:15:24

@Kitalátor feljegyzetei: Nincsen gumicsizmám:(
egy gumipapucs van csak, de azt úszni hordom.

Viszont arra jöttem rá, hogy ha kozmetikus után szappan ér a bőrömhöz, azon kicsapódik valami furcsa fehér dolog, ami olyan, mint a krétapor.
Ezen meglepődtem, eddig ilyen nem volt még.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.14. 10:18:54

@Kitalátor feljegyzetei:
Nekem marad Abu-Dhabi.
Nem érdekel a hejjjessírás.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.12.14. 10:22:40

@hagyma: Mik derulnek ki rolad! :)
Sajnos a Panthers is kikapott... iden nincs miert izgulni, pedig ilyen futo/elkapo osszeallitasa nincs tobb csapatnak. Vigasztaljon teged, hogy az idosebbik Manning meg veretlen iden. :)
A ti csoportotokbol en is a Giantsnek szurkolok, meg nincs veszve a playoff.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.12.14. 10:31:16

@Serio: Amit irsz, jogos, es tulajdonkeppen igaz is, de kiegeszitenem.
Nincs benne cian. Arzen van benne. Kb olyan mennyiseg, ha megeszel belole egyulto helyedben harom kilot, akkor akar enyhe hasfajasod is lehet.
Az olaszok imadjak a barackmagot. Ugy hivjak: amaretto. Igy mar ismerosebb a nev? :)
Ha tehat nem azt mondjuk ra, hogy marcipan-utanzat, hanem azt, hogy amaretto (vagy legalabbis tudatositjuk, hogy a barackmag nem alsobbrendu, hanem felsobbrendu alapanyag), akkor maris nyertunk egy nagyot.

XCat 2009.12.14. 10:47:35

@Mao elvtárs: Arzén? Ez jó.. és mennyitől halálos? 60-70 kiló?

Mylady 2009.12.14. 10:52:35

@tranq: asszittem a tehenet hiányolod belőle :)

klondike 2009.12.14. 10:52:40

Na csak kedvcsinálónak:

Aranydesszert szaloncukor
Mandulamarcipán csokoládékrémmel, étcsokoládéval mártva. Csomagolás színe: bronz

Étcsokoládés trüffel szaloncukor
Tejszínes csokoládékrém étcsokoládéval mártva Csomagolás színe: fekete

Ezüstdesszert szaloncukor
Percipán csokoládékrémmel, étcsokoládéval mártva Csomagolás színe: ezüst

Gertrúd szaloncukor
Mandulás csokoládékrém narancs ízesítéssel, étcsokoládéval mártva Csomagolás színe: sötétkék

Korfu szaloncukor
Mézes tojásfehérje frappé étcsokoládéval mártva Csomagolás színe: piros

Kókuszos szaloncukor
Kókuszmarcipán csokoládékrémmel, tejcsokoládéval mártva Csomagolás színe: ezüst

Marcika szaloncukor
Mandulamarcipán tejcsokoládékrémmel, tejcsokoládéval mártva Csomagolás színe: vaj

Marcipán szaloncukor
Valódi, egyszeres marcipán étcsokoládéval mártva Csomagolás színe: arany

Nugát szaloncukor
Mogyoró-mandulanugát tejcsokoládéval mártva Csomagolás színe: bronz

Tejcsokoládés trüffel szaloncukor
Tejszínes csokoládékrém tejcsokoládéval mártva Csomagolás színe: arany
Zselés szaloncukor

Valódi gyümölcsvelőből, étcsokoládéval mártva Csomagolás színe: olajzöld
Konyakmeggyes szaloncukor

Francia konyakban érlelt, étcsokoládéval mártva Csomagolás színe: bordó/ sötétpiros

Magyar cég, nevet nem írhatok, de egy korábbi kommentelő kolléga már magasztalta őket.

Nem tesztelték, mert mindenkit toronymagasan szarrá vert volna.

Ára: 3300 Ft (vidéki gyár)
6000 Ft ( Budapesti multi)

XCat 2009.12.14. 10:59:50

@klondike: Ilyeneket hol lehet venni?

XCat 2009.12.14. 11:01:31

@klondike: írhatod privátban is.

XCat 2009.12.14. 11:06:40

@klondike: és miért olyan ez, amit nem talál a gugli?
ami világban én annyira nem értem, miért nincs mindenhez webáruház.

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.12.14. 11:20:03

Érdekes. Miért van idegen eredetű neve, ha csak mi tesszük a fára?

asdf 2009.12.14. 11:25:14

OFF
@TheElf: tokmindegy mi varhato (szerintem amugy nem varhato a plussz szabalyossa tetele), a jelenleg ervenyben levo szabalykonyv szerint plusz a helyes. Ha valtoztatnak a szabalykonyvben, akkor majd nevet valtoztatnak ok is (mellekesen en mondjuk cegnevet sem engednek ugy bejegyezni, hogy helyesirasi hiba van benne, lasd: Somogyi eleKtronic). Szinten faszkorbacsot osztok meg amugy a moziplussz.hu-nak is.
ON

Egyéves Önkéntes 2009.12.14. 11:31:25

@Mylady: ez annyira alap, hogy le se írom :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.12.14. 11:39:32

"mert a FÉBÉSZ-esek abban erősek, amiben a Homár nem: például minden hónapban tudnak csináltatni egy komoly, laboratóriumi tesztet"

Nana, régebben voltak a Homáron is tesztek. Ezért tart itt :)

De amúgy most hogy mondjátok, évek óta nem ettem igazán frankó szaloncukrot...

A legjobbak a konyakos töltetűek, amikből mindig elpárolog a konyak, mire kibontja az ember :(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.14. 11:42:23

Én a málnapáleszos szaloncukrot szeretem.

XCat 2009.12.14. 11:48:38

@Sün‼: Múltkor olvastam, hogy a mozart tallérban cseresznyepálinka van. Szerintem azt is szeretnéd.

AlulírottFentemlített 2009.12.14. 12:01:23

@Sün‼:

Szaloncukrot csak őstermelőtől!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.14. 12:01:53

@Mao elvtárs: Meséld már el kérlek, hogy az esetlegesen a méregdrága dél-alföldi artézi vízzel öntözött barackokon kívül honnan a Lenyinből tudja felvenni azt az arzént a növény, amit fel tudja halmozni a magjában? Előállítja?
Ha leírod és be is bizonyítod, garantáltan egyszerre lehetsz az OÉTI és az OKBI vezetője, továbbá a néhai Kertészeti Egyetem utódjának növényélettani tanszékvezetője. Meg Nobel-díjas...

XCat 2009.12.14. 12:11:12

@Kitalátor feljegyzetei: Most lelomboztál. Már úgy elképzeltem, hogy szaloncukorral leszek öngyilkos....

pizsama 2009.12.14. 12:39:55

@Mao elvtárs:
Rams szurkolóként már meg se szólalok

igazságos 2009.12.14. 13:01:43

"A tesztből kiderült az ár szempontjából általában az a jobb minőségű, amelyik drágább."

Ez egy akkora nagy baromság, hogy csak na. Néha a közepes szaloncukor jobb. Nem mindig a legdrágább a legjobb minőségű.

angantyr 2009.12.14. 13:02:43

A szaloncukor kispolgári marhaság.
Ha viszont égetően szükséges a beszerzése (fogyasztás és nem fára aggatás céljából), akkor csakis a meggyes-konyakos jöhet szóba (Szamos vagy Vadász).
Na.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.14. 13:24:42

@CatMother: Megtöltesz egy lavórt szaloncukorral, és fejest ugrasz bele 4 emelet magasról?

ze11 2009.12.14. 13:50:43

Azt azért hozzáteszem, hogy New Yorkban is láttam magyar(!) szaloncukrot egy üzletben, yol leárazva (az ottani eredeti árához képest...) Gondolom a kinti magyarokra számított az üzlet, de annyira nem jött be nekik :-( Bár ott a túrós palacsintán is fintorognak...

csikóhalacska 2009.12.14. 13:56:13

Pár éve találkoztam meggy zselés - marcipánossal. Azóta eltünt. Hihetetlenül finom volt. Piros csomagolás, közép kategóriás ár. Ha láttok ilyet jelezzetek.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2009.12.14. 14:13:50

@TheElf: "A plusz / plussz szóban sokan hosszúnak "hallják" az sz hangot, és úgy gondolják, bizonyos szabályok következtében úgy is kell írni."
Gondolom ezek a bizonyos szabályok azok, ami miatt a dinnyét dinyének kell írni. Ja nem, ami miatt a kisebbet kissebbnek, megvan.

"Egy ideig a plussz forma hibás volt, utána mindkettő az élő nyelvben létező, elfogadott lett, így helyes is."
Tudtommal nincs élő nyelvben elfogadott, meg írásban elfogadott külön. A "plussz" még mindig helytelen. Lehet vitázni a leíró és előíró nyelvtanról, de a jelenleg érvényes helyesírási szabályok szerint helytelen. Még mindig. (És ezt az FF is tudja, következetesen aláhúzta.)

"Ha egy ma induló újság saját nevével, helyesírási normáival kapcsolatban döntést hoz"
Saját helyesírási normáival? Ezt inkább nem is kommentálom. Ha valaki úgy gondolja, hogy vannak 'saját' helyesírási normák, ez egész egyszerűen egy barom. (Szleng, zsargon van, de az más. Ne keverjük.)

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2009.12.14. 14:15:00

@Rékuc: Egyetértek. Az újság simán hülyét csinál magából.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.14. 15:58:25

@bonifac: Tulajdonképpen pirézül is írhatnának, vagy kazohinul...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.14. 17:13:43

@Rigris:
hat sorry sok mindenre gondoltam de arra , hogy homaros otthon amerikai focit nez, nem
es az ideg szetvetett
@Mao elvtárs:

tulajdonkeppen a fiam csapata es egyutt neztuk es cowboys mellett az eaglest utaljuk a legjobban

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.12.15. 00:20:26

@Kitalátor feljegyzetei: pontosan onnan, ahonnan az alma. Meg ahonnan a mandula a ciant.
Ide a nobelt. :)

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.12.15. 00:23:35

@hagyma: nos, Philly nekem b*zicsapat, haverom igazolja, mennyire utalom oket, foleg hogy sokszor elvernek.
Aztan lattam, hogy Stallone nekik szurkol.
Aztan hallottam, hogy Stallonet elkaptak, a fenekeben port csempeszve (azt nem tudom, hogy igaz-e).
Mondtam, hogy b*zik. :)

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.12.15. 00:34:27

@Mao elvtárs: Most hogy jobban belegondolok, lehet hogy cian van az almaban is. Akkor viszont ott lehet a barackmagban is.
De akkor hol az arzen? Halakban, kagylokban? Valahol van, az tuti...

2009.12.15. 04:11:54

A szaloncukor Hungarikum? Szerintem sok dologgal vagyunk úgy, hogy az csak magyar lehet és külföldön döbbenünk rá, hogy nem is! Élesztő emberek, itt a pékember, egy veszélyesen nyomorgó ország lettünk, ideje lenne helyén kezelni az értékeinket, mert a múlt dicsőségéből már nem tudunk megélni a jelenben. Sok Sikert hozzá!:)

2009.12.15. 04:12:03

A szaloncukor Hungarikum? Szerintem sok dologgal vagyunk úgy, hogy az csak magyar lehet és külföldön döbbenünk rá, hogy nem is! Élesztő emberek, itt a pékember, egy veszélyesen nyomorgó ország lettünk, ideje lenne helyén kezelni az értékeinket, mert a múlt dicsőségéből már nem tudunk megélni a jelenben. Sok Sikert hozzá!:)

2009.12.15. 04:12:54

A szaloncukor Hungarikum? Szerintem sok dologgal vagyunk úgy, hogy az csak magyar lehet és külföldön döbbenünk rá, hogy nem is! Élesztő emberek, itt a pékember, egy veszélyesen nyomorgó ország lettünk, ideje lenne helyén kezelni az értékeinket, mert a múlt dicsőségéből már nem tudunk megélni a jelenben. Sok Sikert hozzá!:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.15. 12:12:11

@Mao elvtárs: Arzént és higanyt leginkább tengeri kütyük formájában lehet szájon át bevinni, valamint csak arzént egyes artézi kutak vizéből.

hellolaca 2009.12.21. 07:21:36

@Hooshee: Azért van a szlovákoknál is, mert azoknak még egy önálló gondolatuk sincs, mindent csak a magyarok után csinálnak. Nézem is a WC-n hogy mikor leülök, hogy nincs-e a seggem mögött is egy eredeti szlovák. Gondoljatok csak a tokaji névre! Állítólag az is "ősi" szlovák fajta!!!
süti beállítások módosítása