Tékozló Homár

Hogyan mentette meg a közterületes a lezsidózott taxist?

2009.12.22. 09:41 | szily | 249 komment

Ritkán kap levelet a Homár taxistól, utastól annál gyakrabban, ezért is örültünk Chris jelentkezésének. Meg azért is, mert olvasónk egészen bizarr hangulatú karácsony előtti estéről számol be, részeg politikai elemzővel, jeges emelkedővel és szolgálatkész szóróautóval. Íme a realitynovella a december végi Budapestről:

Taxisként dolgozom Budapesten.
Ma éjszaka többek között felvettem egy címet, egy 12.kerületi kocsmát. Jó negyed óra múlva a nem teljesen józan vendég  megjelenik az ajtóban és az autóm felé tart. Budafokra szeretne menni.

Beül. Már első pillanatban tudom, hogy részeg, és ráadásul az a kötekedő fajta. Szemeiből árad a sötétség.
40 év körüli, automatice tegezésre vált. "Anyádék mit szóltak hogy csak taxis lettél?"- kérdezi két perc múlva.
"Mivel foglalkoztál korábban?"

Ő is mesél magáról. Ő független politikai elemző. Elmondása szerint.

A belterületi tisztított utakról hamarosan Budafok szűk utcáira kanyarodunk, majd egy elég meredek utcán a célállomás elé érkezünk. Nagy nehezen fizet, majd undorodottan rám néz és megkérdezi: "TE ZSIDÓ VAGY?"
Ez azért vicces, mert nem vagyok zsidó, de nem is a vallásom megérdeklődésére irányult az alkesz kérdése.
Gondolom itt a jelentése az volt kb.: A kurva anyád!

Kellemes Karácsonyt kíván, majd kiszáll. Becsukja az ajtót. A jeges ablakon keresztül látom, hogy bemegy az újonnan épült kétszintes villájába. Továbbindulok. Igen ám, de zsákutca. Megfordulok és próbálok az emelkedőn felfelé vissza indulni.  Az út jeges. Visszacsúszok.

Pár perc múlva egy szomszéd, önmagától, kérés nélkül egy hólapátot hoz, majd egy másik egy zsák homokot.
Vannak még normális emberek, talán azok vannak többen...
Igen ám, de nem segít ez sem. Az út melletti bokrokról ágakat akarok letörni, de azokon nagy tüskék vannak.
A kollégáimtól nem akarok segítséget kérni, erre a kb. 200 méteres emelkedőre más megoldás kell.

Felhívom a Közterületfenntartót, ahol abszolút segítőkészek. Mondják, azonnal indulunk, megrakodik a kolléga és jön. 40 perc múlva megérkezik a teherautó és vastagon felszórja a jeges emelkedőt.

Beszállok az autóba, elindulok és az autó sikeresen veszi az akadályt. Egy jó másfél órás veszteglés után jó érzés a veremből kikerülni...
Fent a teherautó sofőrjének pénzt akarok adni, de visszautasítja.
De, de, ez Önnek jár! - mondom neki. Majd kezébe nyomom....

Elindulok és még messziről is látom visszaverődni a sárga fényeket, a hóval borított budafoki dombokon...

Köszönöm a segítséget!

Chris
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2009.12.22. 09:45:43

"független politikai elemző" LoL

dr. _mmm_ 2009.12.22. 09:52:15

és ez mit keres itt?

faqtya 2009.12.22. 09:53:40

ez egy boldog ügyfél? karácsony előtt csak ilyen boldog történetek lesznek?

Dr Gregory House 2009.12.22. 10:12:06

Sajna csak a középmezőnyben vagyok, mert mostanáig a könnyeimet törölgettem, annyira megható volt!
„Vannak még normális emberek, talán azok vannak többen...”
Mi az hogy! Nagyon is! Csak hogy ki a noooooooormáááális, azt ki mondja meg? Egy normális, vagy egy nem normális?

Zorro2007 2009.12.22. 10:13:12

"Ez azért vicces, mert nem vagyok zsidó, de nem is a vallásom "

A zsidó nem egy vallás hanem egy népcsoport.

Hozzá Szóló 2009.12.22. 10:17:06

@Zorro2007: Légy erős, a zsidó jelenet népcsoportot ÉS vallást is egyben...

aronsatie 2009.12.22. 10:34:02

Az utast mellesleg Mel Gibsonnak hívták.

kispista2 2009.12.22. 10:36:31

Minek taxizol, ha egy emelkedőn sem tudsz felmenni! Járj BKV-val!

Zorro2007 2009.12.22. 10:37:08

@Hozzá Szóló:
Én erös vagyok, de egy kis felhomályosítás:
"A mai kor zsidó vallását ezért inkább judaizmus néven szokták emlegetni. A judaizmus és a zsidó vallás megfelelőit ugyanakkor sok nyelvben párhuzamosan is használják "

tehát nem egyértelmü:)ugyhogy mindkettönknek igaza van:)))

Bar a wikipedia néha eleggé sántít:
"A zsidó vallás (izraelita vallás vagy judaizmus) a világ egyik legelterjedtebb vallása."

és ugyanott:

"Judaizmus 0.23%"

blah 2009.12.22. 10:40:27

@Pepin bácsi: akkor ez a történet nem így végződött volna :)

helianthus 2009.12.22. 10:44:56

@kispista2: nem teheti. Ő a taxis. :D

kószák egyike 2009.12.22. 10:45:27

Jó volt olvasni. Tényleg. Tököm tele van, hogy folyton csak a rossz meg a szar dolgokról sírnak az emberek.

Kösz a posztot!

sqr 2009.12.22. 10:46:00

Az kimaradt, hogy mit szóltak a szülők a taxizáshoz.

Vincenzo90 2009.12.22. 10:46:37

Ez a post mitől való homárra? Vagy mostmár itt is a sötétben settenkedő fasizmusról és a holokausztról hallunk majd sztorikat naponta 10et? Emberek, mikor történt már, nőjünk már fel. A délvidéki mészárlásról mért nem hallunk naponta, vagy az amerikai indiánok szenvedéseiről. Megunják az emberek a banánt, aztán nem kell csodálkozni, ha ok nélkül zsidóznak orrba-szájba.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 10:47:00

A FŐKEFE is megtámogatta az Indexet? Netalántán ez egy kompenzáció a fröcskölős hótolós posztért (Kerékagy)?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 10:48:11

@Zorro2007: Az hagyján hogy népcsoport vagy vallás, de mitől vicces?

Meklén és Tamara 2009.12.22. 10:51:04

engem a független politikai elemző személye érdekelne. Ismert? Politikai műsorokban szokta az észt osztani a tv-ben? Telefonos segítséget kérek.

matroz.f.j. 2009.12.22. 10:52:52

Na akkor a történet azon mozzanatai amit a fuvaros úr nem írt le :
a kb 4000ft-os fuvarért kért 5000ft-ot kapott 6000ft-ot és amikor átvette úgy nézett az utasra (undor,lenézés) mintha az éppen kirabolta volna.
Utána ír ide egy posztot, na bravo.
A dohány utcába vállalsz fuvart, vagy ott is kiírod, hogy nem vagy zsidó?

blah 2009.12.22. 10:53:48

@Vincenzo90: elmondom én neked. Mert nincsennek olyan pozícióban, hogy fórumot adjanak a sérelmeiknek. Ennyi.

Styxx 2009.12.22. 10:53:51

@aronsatie:
Az utast mellesleg Mel Gibsonnak hívták.
:-))) a nap kommentje
@sqr: )) 2. helyezett. De tényleg, mit szóltak a szülők, hogy taxis lettél?

hawkeye 2009.12.22. 10:58:29

Így zsidózni, mint a posztoló taxis teszi, még undorítóbb, mint a szokásos alapesetben.

A nyakam rá, hogy abból a részéből egy szó se igaz.

Vagy ha igen, akkor a Lauder-iskolába járó gyerekének egyik dolgozatából "merítette" az ötletet.

Ők szoktak ilyen kitalált történeteket íratni a gyerekekkel...

Zahal 2009.12.22. 11:01:32

@Zorro2007: a zsidóságnak saját vallása van, a judaizmus. a zsidóság vallás ÉS népcsoport.

@Vincenzo90: legfeljebb ti láttok minden bokorban zsidót (akik Magyarország lakosságának 1%-a), és kenitek minden bajotokat rájuk, ti frusztrált, begyepesedett agyú, hálátlan banda. Amiből elegünk van, az a "Jobbik" és csapatának faj- és zsidógyűlölő ámokfutása. Meg azzal, hogy békaszájú Novák Elődkével az élen (kuru.info) teleszórjátok az internetes fórumokat a nyilas szennyel. Tűzifa-állító brigád.

@matroz.f.j.: mi köze ehhez, hogy vki zsidó-e? (a taxis nem is volt az, de mellékes)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 11:02:05

@Meklén és Tamara: Tudod, az a kilincsorrú, göndör,de felül kopaszodó, beszéd közben hadonászó, közbebeszélő, kérdésre kérdéssel válaszoló alak, aki nemcsak mindent, hanem mindent jobban tud, és minden ellenérvet, kényelmetlen kérdést nácifasizmusnak, rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, illetve a palesztinok sorsára vagy bizonyos európai öltözékű délnyugat-ázsiai vezetők megnyilatkozásaira való hivatkozást demagógiának bélyegez...

(Lehet, hogy csak ismerkedni akart a taxissal, van akiből melegséget hoz elő a pia. Kereste a közös nevezőt...)

Zahal 2009.12.22. 11:04:41

@Kitalátor feljegyzetei: tudod, az a frusztrált, szarházi nyilasnézetű banda, amelyik 1944-ben is felvágta a vonatokra őket, azok leszármazottai, akik most palesztin-kendúben lófrálnak, miközben fingjuk nincs az izraeli-arab helyzetről, és csak az a lényeg nekik, hogy azokat támogassák, akik a zsidók ellen vannak. Semmit sem változtatok 70 év alatt, volt mit eltanulni a csendőr-nyilas nagypapa térdén.

A Kárpátok Ostora 2009.12.22. 11:09:52

Ez az ország egy bolondokháza, de legalább jól élünk, minden elmebetegnek alanyi jogon jár a számítógép, meg az internetkapcsolat.Nincs jobb dolgotok, mint azon szenvedni, hogy ki a zsidó, meg ki a nyilas? Mi lenne, ha inkább dolgoznátok néha, bassza meg?

kispista2 2009.12.22. 11:10:00

@Zahal: A maszop majd bevezeti a közigazgatásban a numerus clausust, aztán lesz pár munkanélküli izraelita. A romákra már bevezették, de a többi népcsoport si sorra kerül majd. A romáknál az alacsony arány miatt a létszámot növelik, más csoportoknál sajnos csökken majd a létszám a túlreprezentáltság miatt.

Ja és te mindenhol megjelensz a filoszemita magyargyűlölő hozzászólásaiddal? Ha ilyen rasszista ez az ország, kereshetsz másikat! Ahol kerítéssel választják el a demokrácia jegyében a kisebbségeket!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 11:10:16

@Zahal: Na, itt is egy kárpótlásból élő kápó-ivadék...

Zorro2007 2009.12.22. 11:11:34

@Zahal:
Ahhoz képest, hogy Magyarország lakosságának 1%-a, elég "kiemelkedö" tevékenységet végeznek a gazdaságban, politikában stb...

Tudod majd amikor pl. a 150 éves török megszállasért is kárpotlast kapnak az orszag az emberek és nem ezt kell egész nap hallgatni mindenhonnan mas lesz az emberek hozzáállasa is.

Semmi bajom a azokkal a zsidókkal, palesztinokkal, németekkel, angolokkal akik szépen csönben éldegélnek és teszik amit mindenki más a világon.

AzHofi 2009.12.22. 11:11:58

Én egy kicsit tovább vittem volna a zsákutca legsötétebb végébe, és kifényeztem volna rajta a kerékanyakulcsot kicsikét. "Független" fidesznácikommunistaszocialistafasisztatrappista politikai elemző.

Hümüzhümümüz 2009.12.22. 11:12:33

Sztori tök jó, kommentek pedig...mit ne mondjak. Undorítóak vagytok!

Behányok tőletek!!!!!! (tisztelet a kivételnek) Respect! :(:(:(

Hümüzhümümüz 2009.12.22. 11:15:34

Javaslom egyébként az Indexnek, hogy vezessenek be normális moderációt és ki innen Jobbikos, fasiszta agyhalottakkal, mert már belepték az egész oldalt! :S

matroz.f.j. 2009.12.22. 11:16:06

@Zahal: virulgatnak a narancsfák a kibucokban?

angantyr 2009.12.22. 11:17:00

Én sem értem az ápropót. Az összefüggést sem.
a) A taxisok igen gyorsan hozzászoknak ahhoz, hogy vendéglátó egységeknél felvett, erős kilengéssel közlekedő úriemberek politikai eszmei hovatartozástól függetlenül nem feltétlenül ikúbajnokok a hazafuvarozás időtartamában. A posztíró nyilván kezdő. Nem baj, még lesz egypár szép esete.
b) A részeg utas és a közterületi dolgozó egy történetben való megjelenítése kissé szürreális.
c) Olyannyira, mintha posztot írnék arról, hogyan is csapkodta a pulton a vásárolt árucikkeket Irénke, a pénztárosnő, s mily kecses ívben baccta a Zárva táblát a pult végibe, s hogyan morgott a bajsza alatt, hogy neki már voltaképp lejárt a munkaideje, és mindenki szarja össze magát, különösen azok, akik az ő kasszájához merészelnek állni -- ám derűs kedélyállapotomat, amint kilépek az élelmiszer-áruház ajtaján, nyomban helyreállítja egy buszsofőr, aki virágokat szór ki az ablakon a csodálkozó emberek lába elé, s külön nekem is dob egy rózsacsokrot.
d) Mondtam már, hogy nem értem sem az ápropót, sem az összefüggést?

bekbórd! 2009.12.22. 11:17:41

Szerintem nem a zsidózós mondat volt a poszt lényege, hanem hogy a taxis hazavitt egy (magát nagy kőnignek érző) parasztot, és amíg az okádott egy jót otthon, és nyugovóra tért, a sofőr kb. el is bukta a nagynehezen odaadott fuvardíjat.

Perselus Piton · http://www.weirdhungary.blogspot.com/ 2009.12.22. 11:19:59

új definició: zsidó az akit a jobbikoe gecik lezsidóznak:D

Secnir 2009.12.22. 11:21:19

minden judeai népfront-tag zsidó, de nem minden zsidó judeai népfront-tag, mert a judea a judeaiaké, míg a zsidó a zsidóké.
vagy hogy.
boldog zsidó karácsonyt mindenkinek.

Miss Marple 2009.12.22. 11:21:47

Homár, drága, zárolnád a kommenteket lécciléccilécci?

Máskülönben boldog Karácsonyt, békés Hanukát és kellemes téli napfordulót.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 11:25:41

@Perselus Piton: A jobbikos meg az, akit a zsidók legeciznek?
@Miss Marple: Továbbá kellemes Holdújévet, és így utólag kívánok valós társadalmi hasznosságot mindazoknak, akik a tegnapi napot, Sztalin születésnapját ünneplik!

Ballagator 2009.12.22. 11:26:43

@Vincenzo90: Hát szupernyilvánvalóan a taxis is komonista titkosügynök. Hiába, ez is csak egy újabb csengőfrászos nap a 9 millió titkosügynök országában. Azt azért ne felejtsd el megkérdezni, mennyit fizettek aezért a taxisnak. Aki felháborodott azon, hogy lezsidózták. Csakhogy aki ezen felháborodik, az ugye magyargyűlölő. PONT AZÉRT, mert felháborodik ezen. Nem sikerül még mindig felnőnöm ezekhez a gondolatmenetekhez, de hát te biztos jobban kifejtenéd...

"nem vagy
egyedül nem vagy egyedül
valaki egész éjjel hallgat
nem vagy
egyedül nem vagy egyedül
már megint füle van a falnak"

stratez 2009.12.22. 11:27:29

Legalább egy karácsonyt nem lehet enélkül a kib@szott zsidótéma nélkül kihúzni, az év 365 napján úgy sem hall mást az ember, csak hogy zsidók így, zsidók úgy, a másik oldal pedig, holokauszt így, holokauszt úgy. Dögunalmas már...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 11:30:27

@Vincenzo90: Akiket felsoroltál, azoknak nem vált vallásukká a borzalmas múlt, mert nem a borzalmas múltért kapott kárpótlásból élnek...

h492019 2009.12.22. 11:30:55

a Török Gábor volt, én tudom

algi 2009.12.22. 11:31:51

@Zorro2007:

"tehát nem egyértelmü:)ugyhogy mindkettönknek igaza van:)))"

Nem azért mondom, hogy elrontsam a kedved, de ha nem egyértelmű, az éppen azt jelenti, hogy nincs igazad, mert te azt állítottad, hogy a szó egyértelműen csak a népcsoportot jelenti.

Kellemes téli napfordulót mindenkinek!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 11:34:32

@Ballagator: Nem is biztos, hogy a taxis magyargyűlölő. Az is lehet, hogy pont antiszemita. Emlékszem, milyen sértő volt számomra, amikor gyerekkoromban a göndör, fekete hajam és könnyen barnuló bőröm miatt engem meg lecigányoztak, és se Homár nem volt, se ombudsman...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.12.22. 11:35:04

@Zahal: "legfeljebb ti láttok minden bokorban zsidót (akik Magyarország lakosságának 1%-a), és kenitek minden bajotokat rájuk, ti frusztrált, begyepesedett agyú, hálátlan banda."

Hálátlan? Ezt most miért?

NEmáááá 2009.12.22. 11:35:15

Aki taxisnak áll, az ne sírjon ha megbasszák!
Amúgy tapasztalataim szerint a taxisok zöme bunkó paraszt agresszív állat!
(És persze mint mindenütt az egy két rendesebb szívja meg)

Ugyandehogy (törölt) 2009.12.22. 11:36:10

én is szeretném kihívni a közterületeseket, amikor nem tudok elindulni a jeges úton. és szeretném, ha azonnal indulnának.
de nem jönnek.

Zorro2007 2009.12.22. 11:36:12

@algi:
"A judaizmus és a zsidó vallás megfelelőit ugyanakkor sok nyelvben párhuzamosan is használják"

Ezert nem egyértelmü, mivel nem találtam hivatalos "szabályt", hogy a magyar nyelvben ezt párhozamosan használják-e...tehát te úgy használod én meg így->ugyhogy mindkettönknek igaza van:)))

NEmáááá 2009.12.22. 11:36:42

"Legalább egy karácsonyt nem lehet enélkül a kib@szott zsidótéma nélkül "

Azért némi közük van a zsidóknak az egész Karácsony - Jézus - kereszténység"
témakörhöz... szerintem :)

Buzzword 2009.12.22. 11:36:43

A "független politikai elemző" szolgáltatásnak mi a TEÁOR száma? Ja persze, nincs neki, el is felejtettem,hogy a vállalkozás héber huncutság.

NEmáááá 2009.12.22. 11:37:50

"Zsidók nélkül nincs Karááácsony!"
ahogy a dal is mondja :DDDDDD

Trójai 2009.12.22. 11:40:46

Ez ilyen karacsonyi novella ez? Szentestes jezuskas tortenet a nepnek, hogy karacsonyi hangulatba keruljon?

Valaki irodalmi probalkozasa.
Azert dicseretes.

Amugy a taxis az nem tibor volt?

Ugyandehogy (törölt) 2009.12.22. 11:41:27

egyébként az elmúlt két hétben négyszer utaztam taxival, az eredmény:
egy kamikáze, aki mellett féltem
egy büdös, aki zsidózott
egy hallgatag, aki mindenáron meg akart várni magas várakozási díjért
egy beszédes münchhausen, aki arról mesélt, hogyan adott el egy autót egy nőnek, aki azt csak az út túloldaláról nézte meg

egy ideig ismét nem szeretnék taxival utazni...

Trójai 2009.12.22. 11:43:06

A masik meg ami eszembe jutott, az a Christmas Carrol.

A gonosz ven faszi a taxizo bacsi.

A 3 szellem is megvolt: ket szomszed, meg a kozteruletfenntarto.

Es a vegen mindenki boldogan hazament a kozonseg szetmorzsolt egy konycseppet, es vege.

blah 2009.12.22. 11:44:06

@Trojai: bazmeg, tőled is megkérdezem, szerinted így végződött volna a történet?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 11:46:24

Az Élősövények Egyesülete és a Kertészek Kamarája nevében meg tiltakozom, hogy holmi bizonytalan identitású személy/szemétszállító vállalkozók a más ágait akarják letördelni, ahelyett, hogy a csomagtartóban tartana egy zsák (Praktikerben kapható) 70% CaCl tartalmú környezetbarát jégmentesítőt, és azt kiszórva fel tudna hajtani a szar autójával és a kopott nyári gumijával is az emelkedőn...

A hóláncról már ne is beszéljünk, aki vezetni nem tud, az hóláncot felrakni sem...

Trójai 2009.12.22. 11:47:46

@blah: mindenkit elkaphat a karacsonyi szentimentalizmus.

Amugy csak a bp-i + taxis + blogbejegyes
adja ki egybol a tibor asszociaciot.

Trójai 2009.12.22. 11:48:53

@blah: amugy a tibor nem is ilyen stilusban irta volna meg.
Tuti beletett volna rengeteg szerinte viccesnek gondolt szleng szot, valami 10 eves poenos varosi legendat, par vicces szofordulatot meg par karomkodast.

blah 2009.12.22. 11:50:38

@Trojai: ja meg, hogy bedobta a kerítésen a törött lábú utast :)

teki424 2009.12.22. 11:50:50

Ezért szeretjük Tibort!

Pepin bácsi 2009.12.22. 11:50:53

@Trojai: én is tiborra gondoltam, én is megkaptam :)
Lásd fentebb

Boo 2009.12.22. 11:59:17

Szerintem nem adott számlát, ezért rágott be az utas... XD így már a jelző is stimmel.

blah 2009.12.22. 12:02:06

@Boo: fú bakker akkor mi zsidó állam vagyunk

Perselus Piton · http://www.weirdhungary.blogspot.com/ 2009.12.22. 12:06:46

Kedvencem az volt, amikor az utcánkban lakó alkesz reggel 11-kor tajrészegen lebüdöszsidózta a szomszéd házőrző kutyáját. Nem tudom, hogy tényleg zsidó volt-e, lehet, hogy nem adott számlát, vagy narancsfákat nevelgetett a hátsó kertben, mindenesetre gyanús.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 12:12:00

@Perselus Piton: Az én apám a saját szarába belefekvő tehenet rendszeresen kommunistázta, pontosabban mocskos büdös komonistázta...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.22. 12:13:19

nahát milyen kellemes sztori. a baj csak a bulvárkszenny címmel van.
kell kar ünn!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 12:18:31

@Zahal: hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_zsid%C3%B3k
a nagyobb baj az, hogy szinte az összes a felsővezetésben, vagy más, befolyásos pizicióban található ezzel kiszorítva minket.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 12:23:55

@Zahal: nem vagy egy kicsit ideges? menj, csüccs le az egyik sarokban, igyál némi házipáleszt, asszonnyal készíttess és egyél meg egy jól átsült ropogósbőrű malackarajt krumplipüréve, karamellizált fahéjas almával és vidulj! :D

ha nem megy, akkor csak egyszerűen nyugikaaaaa... menj el fodrászhoz és igazíttasd meg a pajeszod. ;)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 12:25:33

@Perselus Piton: Azt nem hinné, de kommunista sem volt, hiszen nem csalt, nem lopott, még csak nem is hazudott, és még tejet is adott, csak a szarban szeretett fetrengeni. Harmadik utas lehetett. Talán zöld, vagy inkább anarchista, de az biztos, hogy valami liberális-féle, hiszen bikamód ugrált az ivarzó tehenekre...

Zsola777 2009.12.22. 12:28:32

Karácsonykor CSAK POZITÍV témák legyenek! Hajrá!

forrórágógumi 2009.12.22. 12:30:37

Hallod Chris, szerintem írd le ide a bumburnyák elemző címét, hadd locsoljam le éjszaka vízzel a lejtőjét, aztán pisloghat nagyokat ő is majd karácsony reggel, hogy a biztos SUV-jával 2 cm-t nem tud menni. Lehet hogy neki nem jön ki a közteres.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 12:32:09

@forrórágógumi: Majd taxit hív, elvégre normális ember nem töri össze a kocsiját, ha nem muszáj...

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 12:34:55

@NEmáááá: itt valami időrendi eltolódást vélek felfedezni... úgy... majd' 1950 évnyit. ;)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 12:36:41

@Zsola777: "Furcsa ember a házmester! Este fröccsöt iszik, reggel havat hány."

tristar 2009.12.22. 12:39:43

És a közterületes zsidó volt? Mert ez fontos kérdés. Nekem ez hihetetlennek tűnik, hogy valaki betelefonál a közterületfenntartóknak és egyből küldenek egy szóróautót. Ha ez igaz akkor a diszpécser is atom részeg volt vagy a kedves "Független politikai elemző" Úr haverja.

bibi bibi 2009.12.22. 12:40:37

De miért nem tolatott vissza? 200 métert? Ha 2 kerék felhúzta vagy tolta lefelé is megtart 4. Vagy 4x4 taxi? Akkor is le kell jönnie seggel.

muhi 2009.12.22. 12:41:07

Hagyjátok már abba!!!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 12:47:43

@Kitalátor feljegyzetei: tisztában vagy azzal, hogy milyen drága egy hólánc? no nem a hatezerforintos gagyira gondolok, hanem egy normálisra, amit párban 1 percen belül tesz fel az ember.
az egy zsák homokos só meg kevés, a megfelelő mennyiségű pedig drága és nagyon nehéz ahhoz, hogy egyedüli éjszakai taxisként felszórjon vele 200métert.

de az az 5let nagyon jó, ha elakad az ember csak meg kell említeni, hogy taxis és már jönnek is a sózók. :D

baliquez 2009.12.22. 12:49:33

@salapapa: Zahal nem ehet malackarajt, attól ilyen frusztrált a nyomorult. Egyébként nmeg köpedelem hogy mindenhonnan az hull nagy pelyhekben hogy így zsidó meg úgy zsidó, sőt, nehogy véletlenül Karácsonykor kimaradjanak a közbeszédből még azt a kurva feliratot is ellopatták a gazok. Folyamatosan sajnáltatják magukat miközben irigylésreméltó a pozíciójuk. Érdekes lenne tudni hogy például a munkanélküliségük milyen arányú a magukat nem zsidónak vallókhoz képest.

Csúf, sivatagi tolvajnép faji kirekesztésen alapuló vallással, faji kirekesztésre épülő kultúrával, mi sem áll távolabb egy XXI. századi Európától mint az örökölt és fenntartott, nyíltan és büszkén vállalt kétkulacsos viselkedésmintáik, amiknek homlokegyenest az ellenkezőjét követelik ki minden más nemzettől fennhangon és sértetten visítva. Ezért utálatosak énelőttem. Megragadom az alkalmat hogy ezúton kívánjak minden cionáci bértrollnoknak tragikus Karácsonyt.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.22. 12:52:42

A cikkben szereplő részeg akár ismerősöm is lehetne, ismerek nem egy ilyet aki részegen mindenütt "zsidókba" fut, másnap büszkén mesélik hogy jól megmondták nekik...

NEmáááá 2009.12.22. 12:53:02

Elmondom mi volt:
Részeg utas behányt a taxiba.
Állat taxis erre összeverte részeg utast.
Részeg utas zsidózott és kicsit büdös cigányozott.
Állat taxis kidobta a hóra.
Utas vére lefagyott, hülye taxis nem tudott rajta átjutni. Hívta a hótolós haverját, aki részeg utast betolta a kertjébe az útról. Taxis így már simán el.
Naaaaa így mindjárt karácsonyibb a történt:)))))))

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.22. 12:56:00

Salom, boldog Hanukát mindenkinek ! :-)

Lám újabb nickekkel gazdagodik a blokkolt kommentelő gyűjteményem..

A poszthoz: eccer taxiztam reggel 3-kor munkából haza. Céges taxicsekkre szerencsére (ha nem lett volna kocsival megyek) fickó azt mondta, h 6000Ft. Mondom neki legyen 8e aztán jó éjszakát, cégesre lesz úgyis, az elejét tudta. Egyébként kilométer szerint a googlemapson mérve ugyanazt az útvonalat 4000Ft körül kellett volna lenni +/-10% de egyrészt nem az én pénzem másrész meg jó volt 20 perc alatt otthon lenni.
Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz és örültem is neki, nem társalkodásért fizetek, különösen 2x annyit mint ami járna a tarifa alapján.

Trójai 2009.12.22. 13:01:26

Amugy varom mar, ha eleg sok komment lesz, siman ki lehet ebbol a posztbol hozni egy izmos zsidozast.

Meg egy gyenge karacsonyi politikai veszekedest.

Pl 100 komment felett ilyenek:

"na es kedves taxis, zsido vagy?"
"a posztolot mar lehet? miert vagy zsido?"
"kamuzol posztolo, a kocsi nem csuszik vissza az uton, akarmilyen havas is"
"miert kell lesotetezni valakit, ha reszeg?"
"es te barom posztolo, csak ugy turted szo nelkul, hogy lezsidozzanak? Miert nem jelentetted fel?"

150 kommetnnel elkezdenek azon vitatkozni, hogy ki a zsidobb, meg ki a nemzsidobb.

200 kommentnel mar szobajon jezus is, hogy zsido volt e.

Aztan politikai frecseges es idezetek a Talmudbol es a Bibliabol.

juhaszvik 2009.12.22. 13:01:45

én kérek elnézést minden zsidó nemzetiségű, és zsidó vallású embertől a kommentelők nevében. a butaság (sajnos) nem hovatartozás kérdése, és az ilyen emberek, amennyiben problémájuk van, sürgősen keresnek maguknak egy ellenségképet (mert az egyszerűbb). ezt a szerepet a XX. században többnyire a zsidók töltötték be szerte a világon, és sajnos a XXI. században is egyes elmaradott térségekben.

de most komolyan: vezetett bármi értelmes dologhoz a gyűlölet?

ON - egyébként miért nem akart segítséget kérni a kollégáitól a taxisunk?

Én lennék terrorista! 2009.12.22. 13:01:45

Ez egy borzasztóan rossz post, két okból is:

1. Nem zsidózták le, csak megkérdezték, hogy az-e? Nem kellene a spájzban is nácikat látni! Különben is kellemes ünnepeket kívánt (kvázi rájött hogy tapintatlan volt - szerintem nem volt az).

2. A cím azt a látszatot kelti, hogy a "lezsidózás" és a ktf. által nyújtott segítség összefüggésben lenne egymással, továbbá felveti azt is, hogy a taxist rasszista támadás érte. Egyik sem igaz.

Azt csak úgy mellesleg kérdem, hogy a kedves postírót hányszor k***aanyázták le, hányszor kötöttek bele/nem fizettek cigányok és a többi.

Jó lenne már befejezni ezt a divatos "mindenki náci" viselkedést.

Trójai 2009.12.22. 13:02:31

De elkezdhetjuk szidni a taxisokat is.

Boldog Hanukat mindenkinek

Trójai 2009.12.22. 13:05:03

@Én lennék terrorista!:

hat a cim miatt ne idegeskedj, az indexes cimlapon levo dolgok cimei koszonoviszonyban nincsenek a tartalommal.

A homar mar reg elbuvarosodott.

Az meg hogy megkerdeztek tole hogy zsido, szerinted mi volt? Kedves burkolatlan joindulatu erdeklodes?
Ne legyel mar naiv ugyan.

Amugy ez mar szegyen, hogy egy kotekedo reszegbol is lehet poszt a homaron.
Bar ha egy zacsko mogyoroban levo szogrol igen, akkor errol miert ne.

Kotkodus 2009.12.22. 13:05:26

SZÁNALMAS KOMMENTEK...
Nézzetek előbb tükőrbe, mielőtt másokban keresitek a hibát!
Ilyenkor kicsit szégyellem azt, hogy egy Kelet-Európai kultúra szülöttje vagyok!
Muszáj Karácsonykor is utálkozni???

Áldott, boldog ünnepeket MINDENKINEK!

Trójai 2009.12.22. 13:06:40

@juhaszvik: "egyébként miért nem akart segítséget kérni a kollégáitól a taxisunk? "

Ezt a reszt a balladai homaly fedi.

Talan mert ugy nem lettvolna a dologbol (csepegos erzelgos) homar poszt.

NEmáááá 2009.12.22. 13:07:14

A mocskos zsidó taxis, a rohadt fasiszta utas és a büdös zsidó commentelők esete.

NA milyen tömény lett ?
:DDDDDDDDDDDDD

NEmáááá 2009.12.22. 13:08:17

ELNÉZÉST ELÍRTAM ! HELYESEN :

A mocskos zsidó taxis, a rohadt fasiszta utas és a büdös cigány commentelők esete.

Trójai 2009.12.22. 13:08:27

@NEmáááá: teljesen karacsonyi hangulatu

:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 13:08:38

@salapapa: A 6000Ft-os hólánc is jó, csak be kell gyakorolni a fel-le szerelését, amire egy taxisnak igazán van ideje, ne csak tévézzen a droszton. AQz egész utat meg nem kell síktalanítani, elég annyit, hogy elinduljon a kocsi, no meg a tetejét, ha meg kell állni kihajtás előtt.

Ha nem fussa ilyenekre sem, fa- vagy nádhamut még mindig olcsón lehet szerezni, attól jobban semmitől sem tapad a gumi.

faqtya 2009.12.22. 13:11:08

@NEmáááá: az örökké siránkozó, másikat mindig szapuló, mindig rosszat látó, adócsaló, munkahelyről lopó magyart kihagytad

Én lennék terrorista! 2009.12.22. 13:12:33

@juhaszvik:

Helyettem ne kérj elnézést, inkább vizsgáld meg a rosszinulatúságod okát.

Trójai 2009.12.22. 13:15:08

A karacsony veszekedes nelkul olyan, mint a husvet reszegek nelkul.
:))
(akinek van csaladja, az tudja mirol beszelek)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 13:15:30

@Kitalátor feljegyzetei: öcsémnek az van. tök jó, hogy az autóval mozogni, ki/beszállni kell hogy feltégy valamit, emellett el kell takarítani másfél méteren a havat mielőtt használnád. biztos ez a gazdaságos?
az enyémhez nem kell 1 perc sem és elég egy tenyérnyi helyen lepucolni a kerék előtt/mögött a havat. ezt is csak azért, hogy ne kelljen 50méter után utánspanolni. ;)
a taxisnak mindene van, csak ideje és kézmosásra alkalmas helye nemigen az úton, így inkább javallnám az utóbbi beszerzését.

erről a nádhamuról még életemben nem hallotam! :O ha belegondolok, környezetkímélőbb bárminél... hol lehet beszerezni?

Én lennék terrorista! 2009.12.22. 13:15:45

@Trojai:

"Az meg hogy megkerdeztek tole hogy zsido, szerinted mi volt? Kedves burkolatlan joindulatu erdeklodes?
Ne legyel mar naiv ugyan."

Ha rákérdeznek a nemzetiségedre te megsértődsz? Ilyen elven ha legközelebb csak rádnézek, máris gázszagot érzel?
Akkor beteg lehetsz...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 13:18:25

@NEmáááá: Nem inkább "A mocskos zsidó taxis, a rohadt fasiszta utas és a büdös cigány commentelők esete" a karácsonyfa alatt a hanukagyertya és a kettőskereszt között a leégetett rézkábel-köteg tetején sülő maceszliszttel beszórt döglött disznóval homárzabálás közben az édes szüléddel?

tényleg?? 2009.12.22. 13:18:39

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek. Próbáljatok meg jövöre kicsi jobbak lenni, és netán tán TOLERÁNSABBAK egymás iránt.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 13:19:04

@baliquez: szerinted miért írtam a páleszt meg a malackát? ;)

nem akarok politizálni, csak bánccsa a szemem, ha ennyire wadzsidó walaky és hazámat, annak népét szapulja, ha csak szóban is. mennyen haza és ronccsa ott a levegőt, közhangulatot! 8)

Én lennék terrorista! 2009.12.22. 13:19:05

@faqtya:

Érdekes, nekem az adócsalásról Gáspár Győző vagy Salamon Berkowitz jut az eszembe, és nem a feketén dolgozó napszámos.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 13:21:40

@faqtya: Meg azt is kihagyta, aki oda szarik, ahonnét eszik, és itt antimagyarkodik...

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 13:23:06

@Kitalátor feljegyzetei: az elég ritka látvány az én útvonalamon a XIII. ker és a III. közt. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 13:23:50

@Én lennék terrorista!: Nekem mondjuk Veres Jani meg a vállalkozásának az értelmiségije, a Kabai úr is...

juhaszvik 2009.12.22. 13:23:59

@Én lennék terrorista!: én nem gyűlölködöm, nem hiszem, hogy rosszindulatú lennék.. kérlek idézz tőlem bármit, ami mégis erre utalna.
viszont sajnálatot azt érzek, pl. irántad is. meg sajnálom, úgy általában a buta embereket.

Pepin bácsi 2009.12.22. 13:26:39

az ALDIban vannak zsidók ?

Fapuma (törölt) 2009.12.22. 13:27:56

Áldott Karácsonyt minden kedves zsidó honfitársamnak is! Elvégre Jézus születését ünnepeljük vagy nem?

Ugyandehogy (törölt) 2009.12.22. 13:33:05

dicsérjük az fkf-et. úgyis olyan kevés a meseelem a történetben.

Pepin bácsi 2009.12.22. 13:35:26

@Kitalátor feljegyzetei: persze, hogy nincsenek. A spájzban oroszok vannak

Vincenzo90 2009.12.22. 13:36:11

@Zahal: A rádióban, tévében, újságokban más sincs, csak zsidók, meg holokauszt. Nem tudom mikor volt olyan nap, hogy nem esett volna szó róla. Pedíg ahogy éppen te mondtad, a lakosság alig egy százalékát teszik ki. Leszarom a holokausztot. Volt, szar volt, de ők sem keseregnek a meghurcolt, meggyalázott, megölt magyarokért, nem keseregnek Trianon miatt, akkor engem mi a fenéért érdekeljen a személyes tragédiájuk. Leszarom őket, mintha nem is léteznének, csak a faszom kivan már, hogy nem tudok úgy szórakozni, vagy bármit tenni, hogy ne botoljak mégis beléjük.

2009.12.22. 13:36:23

Shalom Hannukkah !
Amúgy csak a kommentek elejét olvastam és ott már kivágtanálam a biztosítékot az aa mérhetetlen sötétség ami árad... vazza láttok leírva egy "zsidó" szót és ettől beindul bennetek a gonoszság...atyám... mi van itt. :(

Vincenzo90 2009.12.22. 13:38:38

@Meklén és Tamara: Hát pedíg a független elemző manapság azt jelenti, hogy csontig benyal mindennek, ami kicsit is balliberális.

Vincenzo90 2009.12.22. 13:39:59

@Kulics: ha nem lenne mindenhova milliószor leírva, akkor senkinek nem lenne vele tele a töke... :(

nestara 2009.12.22. 13:42:32

Leszámítva a tetűkét, szép karácsonyi történet! Igen, szerencsére vannak még jó emberek!!! :):):)

NEmáááá 2009.12.22. 13:44:52

Én nem vagyok rosszindulatú és bosszúáló !
És aki más érez erről (még ha nem is mondja) az elkapom a testvéreimmel és
a történelem (és a város) személtdombján végzi a saját szarában halálért könyörögve. (Miközben eltört kezével törölgeti vérző szemgödrét)...
Karácsonyi idill eheheeheeee

NEmáááá 2009.12.22. 13:46:17

bosszúálló ELNÉZÉST ELÍRTAM !

blah 2009.12.22. 13:47:10

@Vincenzo90: nekem meg tele van a tököm a jobbikosokkal, a nagy magyarokkal, az mszp-vel, a fidesszel, a cigányokkal mert mindenhonna ez folyik és folyton beléjük botlok. Faszom ki kéne írtani az országot.

2009.12.22. 13:47:29

@Vincenzo90: nem nem, te szeretsz olyan helyekre látogatni ahol le van írva, hogy aztán látványosan huhoghass.
Amúgy ennyi indok elég a gyűlöletre ? fánni

Pepin bácsi 2009.12.22. 13:48:20

@blah: a zsidókat kihagytad :):):)

Trójai 2009.12.22. 13:49:18

Alakulunk, alakulunk...
Irtam en mar a legelejen, hogy elpolitizalunk-elzsidozunk mi 200 kommentig is. :D

Trójai 2009.12.22. 13:51:12

@Kulics: En azokon rohogtem.
Mert pont erra szamitottam. :D
Az lepne meg, ha egyszer maskepp zajlana a forgatokonyv. :)

NEmáááá 2009.12.22. 13:52:23

"A szúnyogok szexuális életébe avatkozva küzdhetünk a malária ellen"

Basszá szúnyogot, védd az embert !

blah 2009.12.22. 13:53:40

@Pepin bácsi: meg még sokmindenki mást, de azt meg írta a kolléga. :)

Pepin bácsi 2009.12.22. 13:53:46

@Trojai: szvsz szily direkt gerjeszti ezt a jó kis karácsonyi zsidózást.
Most már kicsit kellene cigányozni is. A BKV-t és a MÁV-ot ne is említsem.

NEmáááá 2009.12.22. 13:54:06

Aki nem ír ékezetet ki kell irtani !
Csak szólok...

czejp (törölt) 2009.12.22. 13:54:37

Ha azt kérdezte volna a kedves részeg utas, hogy "Te budhista vagy ?" akkor most nem lenne blogbejegyzés ?

Vincenzo90 2009.12.22. 13:55:26

@Kulics: Én nem gyűlölök semmit. Az, hogy kúrvára unom, hogy mindenhol csak erről lehet olvasni, az nem gyűlölet... :) Amúgy meg hova látogatok? Friss hírekért az indexre. És ott ezt találom. Bosszantó.

@blah: Hát, drága tezsvírem ez itten mádzsárország, és há eleged van á mádzsár emberekből, akkor a devla vezessen utadon egy más országba. Itt kérlek magyarok élnek, legyenek ákár romá szármázásúák, ákár zsidók, és há ez nem tetszik, menj máshova. Nehogymár egy idegenszívű(akár zsidó, cigány, német, magyar, román, bármi) küldjön el engem a hazámból.

biohazard 2009.12.22. 13:56:12

Talán ha téligumi lett volna az autódon, nem szívsz ennyit.

blah 2009.12.22. 13:56:39

@Kitalátor feljegyzetei: oh bocs micsoda vétek. Így nem elszek a szemedben nagy magyar? :(

igazságos 2009.12.22. 13:56:40

@Kulics: Valamiért ez a szó kihozza az emberekből a gonoszt. Biztos csak a Karácsonyra készülődés hatása. :D

NEmáááá 2009.12.22. 13:56:44

Én azt kérdeztem volna tőle :
"hová hoztál engem taxis geci?"
Erre aztán jó megver oszt kész !

Vincenzo90 2009.12.22. 13:57:41

@czejp: Utálok minden keresztényt-mondá nekem a zsidó barátom, és nem írtam blogbejegyzést róla... Szerintetek az is index címoldal lenne?

blah 2009.12.22. 13:59:40

@Vincenzo90: max a halál faszára küldtelek.

Trójai 2009.12.22. 14:02:37

@Pepin bácsi:
Ja. Én már az elején szóltam, hogy ez tuti fake sztori. (Sztem)

Sztem szily irta direkt, (vagy valami homáros) jó nyálasra, elrejtve benne a varázsszót (zsidó), mert tudja, hogy erre beindul a homár kommentelők pavlovi reflexe, kitágul a pupilla, felmegy a vérnyomás, magas lesz a pulzus, és ha még index címlapon is van a poszt, akkor a zsidozó, politizáló, karácsonyi vásárlásoktól leamortizált és az egész éves stressztől frusztrált csőcselék majd hozza a magas kommentszámot.

Főleg ha belekezd a beteg gondolataikat és nézeteiket ideböfögő, egymás ellen uszított netselejt is, egy izmos egymás-zsidó-jobbik-mocskolásba.

Sziliy meg hátradől a számítógépasztal előtt a forgósszékben, iszik egy kortyot a forraltborból, rágyújt, és gonosz, aljas vigyortól eltorzult kárörvendő grincs arccal röhög a kommentelőkön. :))

Vincenzo90 2009.12.22. 14:02:55

@blah: Küldj, ahova akarsz, ez itt az én hazám, meg azoké, akik magyarnak vallják magukat, és akik tenni is hajlandóak a közösség előbbre jutásáért, ami jelen esetben a nemzet. Én nem zsidót, meg cigányt, meg fehér keresztényt, meg stb. különböztetek meg, hanem rendes hazaszerető magyarembert, és büdös tróger liberális söpredéket. Ez útóbbi húzhat a búsba, és ne engem baszogasson, mert én vele ellentétben segítek a társaimon.

Trójai 2009.12.22. 14:03:48

@NEmáááá: okos vagy te is fiam.
:)
csak szolok.

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:04:16

üdv. Én csak arra hívnám fel a figyelmet, aki teheti, az ne azt mondja már legyen szíves, hogy kellemes karácsonyt. Mert ugyebár mi kellemes? A lábfürdő, egy kávézás, esetleg egy este a barátokkal. De ez az ünnep legye pl: boldog, békés, áldott, szeretteljes meg ilyesmi. Csak úgy kérem:)

blah 2009.12.22. 14:05:59

@Vincenzo90: hát ez nagyon becsülendő. A paranoia meg kezelendő.

Vincenzo90 2009.12.22. 14:07:55

@blah: Pontosan, úgyhogy javaslom minél hamarabb fordulj orvoshoz, ha te már attól félsz, hogy mások segítenek egymáson, nem csak a neten mocskolódnak.

hardrock 2009.12.22. 14:08:14

Azért azt jegyezzük meg, hogy ha a hólapátot-homokot hozó ember egy másik taxis lett volna, akkor pénzt kért volna a jócselekedetéért.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 14:08:22

@Kitalátor feljegyzetei: huszonévvel ezelőttig szinte minden télen zánkánál. :)

igazságos 2009.12.22. 14:08:32

@Sokorai_Atala: Attól még, hogy neked nem kellemes a Karácsony, másnak még lehet az. A hiba benned van!

stratez 2009.12.22. 14:10:43

Ki kellett találni valami könnyfacsaró történetet az antiszemita széljobbosról, nehogy mán enélkül karácsonyozzunk, még valami Elie Wiesel idézet hiányzik, hogy teljes legyen a szentesténk...

Majmász Gedeon 2009.12.22. 14:11:14

A holokamuról itt olvashatjátok el az igazságot:
www.radioislam.org/hu.htm

Itt meg 66 kérdés és válasz:
www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk1/66kerdholo.htm

georg 48 2009.12.22. 14:11:58

Jaj! Elhomályosodott a szemem! Ki is csordult egy két könnycsepp. A monitoromból pedig szivárog a szirup.
Úgylátszik a sok taxis szidalmazás után be kellett írni valamelyik kockásfülünek.
No, ettől azért nem fogunk ám hirtelen megszeretni benneteket!!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 14:12:04

@igazságos: a kellemes és a békés, boldog hasonjelentésűek.
csak a békés és a boldog meghittebb, mint a kellemes.
a hiba Benned van. :)

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:13:58

@salapapa: igen, erre gondoltam. Kösz. Nyilván.

blah 2009.12.22. 14:14:04

@Vincenzo90: tessék? Szerintem te meg azt írtad, hogy utálod a magyarságot és szamárszexre maszturbálsz, csak már nem találom hol írhattad... vagy én is csak hallucináltam?...

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:14:59

@igazságos: igen, bennem, mert erre az ünnepre, nem úgy gondolok, ahogy egy esti fürdőre a kádban:) ha érted....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 14:16:46

@stratez: Ő meg állítólag nem azonos magával. Nem furcsa, hogy egy tizenéves koráig magyar kultúrához szocializálódott ember egy szót sem ért magyarul? (Lehet, hogy románul és ruszinul sem ért, pedig a máramarosiak legalább ezen a három nyelven beszéltek akkor még...

Vincenzo90 2009.12.22. 14:19:51

@blah: Szerintem meg te magad sem tudod mit beszélsz, mert egész egyszerűen egy antiszociális barom vagy, akinek szúrja a szemét, ha mások segítenek egymáson. Ki vitt a romagyerekeknek árvaházba ajándékot, egy zsidószervezet, vagy a gárda? ki épített árvíz idején romákkal együtt az ő házaikat védő gátat, zsidók, vagy a gárda? ki segített szabolcsban a viharkárok helyrehozásánál, zsidószervezetek, vagy a gárda? Mégis reggeltől estig szegény zsidókat kell sajnálni, ami a te fajtád szerint egyet jelent azzal, hogy utálni kell azokat, akik tesznek is valamit, nem csak a múlton siránkoznak.

zsoltix 2009.12.22. 14:20:47

''Hogyan mentette meg a közterületes a lezsidózott taxist?'' Ez egy igazi szenzaciohajhasz cim. Ugyanis nem arrol szol, hogy ordas neonacikok ratamadtak egy szegeny taxisoforre, mert zsidonak neztek, aztan jott a hos kozteruletes, es lekaratelyozta mindet. A zsidokhoz koze sincs az egesznek, se semmilyen parthoz. Csak hat kellett egy jo cim.

blah 2009.12.22. 14:24:51

@Vincenzo90: na most akkor mutasd már meg légyszi, hogy hol írtam ilyeneket amiket állítassz!!!!

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:26:37

@zsoltix: na ja. Ezt hívják talán provokációnak... vagy ilyesmi.

Trójai 2009.12.22. 14:27:17

@Sokorai_Atala:

"aki teheti, az ne azt mondja már legyen szíves, hogy kellemes karácsonyt. Mert ugyebár mi kellemes? A lábfürdő, egy kávézás, esetleg egy este a barátokkal. De ez az ünnep legye pl: boldog, békés, áldott, szeretteljes meg ilyesmi. Csak úgy kérem:)"

Na most akkor a Fröhliche Weihnachten se jó, meg a Marry Christmas se? (nem happy christmas ugye)
Nem beszélve a Joyeux Noel-ről.

Az angol Christmas Krisztus nevére utal. A német Weihnacht pedig szent éjt jelent, ezek egyházi eredetűek. A latin Natalis -születés- szóból ered a francia noel, az olasz natale.

A karácsony ünnepe minden nyelven saját nevet kapott. A magyar karácsony szó szláv eredetű - korcsun- ami átlépőt, átkelőt jelentett, tehát naptári az eredete.

Akkor van még a skandináv Jul szó, és ennek óangol változata, a Yule.

Szóval ha már a karácsony neve is minden népnél más szóból jön, akkor engedd már meg, hogy úgy kívánjanak egymásnak boldog karácsonyt az emberek, ahogy akarnak.

Igen, magyar nyelven ez a szójárás, hogy kellemes karácsonyt/ünnepeket, meg boldog karácsonyt.

Na nesze neked, kellemes, boldog, békés, áldott, veszekedésmentes karácsonyt:
(És boldog hanukát :)) )

Adjon az Isten szerencsét,
Szerelmet, forró kemencét.
Üres vékámba gabonát,
Árva kezembe parolát.

Lámpámba lángot, ne kelljen
Korán az ágyba hevernem.
Kérdésre választ õ küldjön,
Hogy hitem széjjel ne dûljön.

Adjon az Isten fényeket,
Temetõk helyett életet.
De nekem a kérés nagy szégyen,
Adjon úgy is, ha nem kérem.

/Nagy László/

Vincenzo90 2009.12.22. 14:28:47

Meg majd keresgéljek a lassan 200 komment közt, mi? Szerintem inkább nem folytatok IQ harcot fegyvertelennel.

Vincenzo90 2009.12.22. 14:30:19

@Trojai: Hanukának már vége van, nem?

Sir Zet 2009.12.22. 14:30:51

Korrektúrázva lett a taxis szövege, vagy tényleg nem volt benne helyesírási hiba?

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:32:40

@Trojai: köszönöm a tanítást. Én csak kértem, mert, mint írtam, erre az ünnepre, hála a szép magyar nyelvnek, van szebb szó, kifejezés is, mint a kellemes. Nem beszélve ezen ünnep jelentőségéről. Ismétlem, kértem, aki teheti. Nem veszekedésre próbáltam buzdítani, de biztos rosszul fogalmaztam. Elnézésedet, ha valamilyen tére megbántottalak.

Trójai 2009.12.22. 14:32:45

@Vincenzo90:

A karácsony meg még el sem kezdődött.
Nem?:)
Ebbe miért nem kötsz bele?:)

Amúgy lehet igazad van, ugyanis nem tudom mikor van hanuka. :))

Azt hiszem dec elején kezdődik, meg 8 napig tart, meg valami menóra nevű gyertya, de hiányosak az ismereteim.

igazságos 2009.12.22. 14:32:58

@Sokorai_Atala: Pedig úgy kellene gondolnod rá. A hiba pedig igenis nálad van. A Karácsony lehet Boldog, Békés, Kellemes. Csak tőlünk függ, hogy tényleg az lesz-e.

blah 2009.12.22. 14:36:02

@Vincenzo90: meg se tudod magyarázni mire fel írtad ezeket nekem? nahát micsoda csalódás...

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:36:04

@Trojai: és nesze neked helyett, ezzel kívánok áldott, békés ünnepet Neked és szeretteidnek:

"Olyan jó néha angyalt lesni,
S anygalt lesve csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
Mesék tavában megferedni,
S mesék tavában mélyen-mélyen,
Ezt a világot elfeledni."
(Wass Albert)

igazságos 2009.12.22. 14:36:46

@Trojai: Tévedésben van. A karácsonyi időszak advent első vasárnapjától vízkeresztig, Jézus megkeresztelkedéséig tart.

Attól még, hogy egyesek nem szeretik, más még szeretheti a Karácsonyt. Nehogy már még meg is tiltsátok.

Trójai 2009.12.22. 14:37:09

@Sokorai_Atala:

Amúgy szerintem a "kellemes ünnepeket" mondás mosódott egybe a "boldog karácsonyt" jókívánsággal.

Az előbbivel utalnak a két ünnep közti időtartalmra is, nem csak az ünnepekre. Tehát, a szabadság kellemes időtöltését kívánják.

Az utóbbi meg egy családi körben eltöltött karácsonyt kíván, jó kajákkal. :)

Amúgy tök mindegy, lényeg az, hogy gondolják komolyan, amikor kívánják. Nem?:))

A boldogság egy különleges állapot, nem mindenki lesz csak úgy ripsz ropsz boldog egy ünneptől.

A kellemes meg egy jó dolog.

Hovatovább nem tudhatod, hogy az illető mennyire vallásos, mert ha nem, akkor egy "áldott karácsonyt" kívánsággal csak az idegeire mész.
:)

blah 2009.12.22. 14:37:53

@Kitalátor feljegyzetei: a lófaszt, hogy másokkal is elkezdjen tele lenni a tököm?

Bobzen 2009.12.22. 14:38:17

@Vincenzo90: Nini, egy Jobbik-pártkatona. Talán segíthetsz. Kettőskeresztet cserélnék 10-es tradíció-értékkel egy Morvai harcikártyáért.

Trójai 2009.12.22. 14:38:37

@igazságos: Te ember, te normális vagy?
Vagy valemit félreolvastál?
:DDD

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:39:21

@Trojai: lehet, de végül is legyen boldog és békés

igazságos 2009.12.22. 14:39:37

@Trojai: Nem, ez tényleg így van. Sokan még ezt sem tudják. Nézz csak utána!

Trójai 2009.12.22. 14:40:04

@Sokorai_Atala:
Köszönöm :)

Amúgy a "nesze neked" csak viccelődő szófordulat volt, ami így lehet nem ment át a szájbertéren, de igyekeztem mosolyogni hozzá, hogy ne vedd sértésnek :)

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:41:59

@Trojai: ok, akkor félreértettem.
És most morzsoljunk el egy-két könnycseppet taxis és a közterületes esetén:)

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:44:06

@AlulírottFentemlített: a pontyok, szerintem nem, mert most kólintották fejbe a boltban a miénket úgy egy órája:)

Trójai 2009.12.22. 14:44:45

@igazságos: Drága, nem a karácsony időtartamát illeőten mondtam, hogy benéztél valamit. Szóval nem értem a kiakadásodat, mg a támadó sílust , konkrétan ezt:

"Tévedésben van. A karácsonyi időszak advent első vasárnapjától vízkeresztig, Jézus megkeresztelkedéséig tart.

Attól még, hogy egyesek nem szeretik, más még szeretheti a Karácsonyt. Nehogy már még meg is tiltsátok."

Na most honnan veszed hogy nem szeretem a karácsonyt?
Hol írtam?
Hol nézted be?
Hol bántottam a karácsonyt és azokat akik szeretik?
Hol tiltottam meg, hogy szeressék a karácsonyt? Miről beszélsz?
És mi az hogy "tiltsátok"? Osztódtam? Vagy minek a többes szám?

Szóval sztem eltévedtél :DDD

Trójai 2009.12.22. 14:47:15

@igazságos: ja és ti. a hanukáról volt szó, nem a karácsonyról. De a karácsonyi időszak nem azonos a karácsonnyal, konkrétan a karácsony napjaival.
Vágod?:)

Bobzen 2009.12.22. 14:48:16

@Trojai: Tipikus mélymagyar üldözési-mánia, ne vedd a szívedre.

Trójai 2009.12.22. 14:49:41

@Bobzen:
oké :))
Elkezdtem a mézespuszedlire koncentárlni.

Kér valaki?:)

Sokorai_Atala 2009.12.22. 14:51:00

@Trojai: én pattintottam egy epres pezsgőt. Ha már halat kellett ölnöm:)

Publius Decius Mus 2009.12.22. 14:51:48

Még egy mese. Blogol a taxis?

Bobzen 2009.12.22. 14:51:54

@Trojai: Csak ha fahéjas-diós. Egy csipetnyi szegfűszeggel.

Trójai 2009.12.22. 14:53:57

@Bobzen:

Mézes van meg gyömbéres.
De finomak ezek is :)

Ha szegfűszeges-fahéjas dolog kell, van forraltbor is. :)

Trójai 2009.12.22. 14:58:38

@Sokorai_Atala:

Ó! A halölés...

Előhozza a szép emlékeket:

amikor a cápaméretű hallal bírkózik az ember a mosogatóban. Majd a konyhaasztalon. Majd a földön. Próbálkozik sóval, másik késsel, a végére úgyis tiszta pikkely az egész konyha. A lakást pedig szolid és romantikus döglött halszag lengi be. :))

Én tegnap este csináltam meg a kondér halászléhez az alaplét, este tíz és éjfél között passzíroztam. :) De robotgéppel, nem passzírozóval, szóval csaltam.

Halgyilkolás nem lesz, mert hazafele a melóból beugrom a boltba, megkérem a pultos srácot, hogy legyen szives ölje meg azt a hármat, belezze ki, és pucolja meg. Otthon meg már csak felszeletelés. :))))

zsírvezér 2009.12.22. 15:05:41

Üdv

Miért zsidózott volna a részeg , mert meg kérdezte, hogy zsidó-e ?
Egyáltalán miért baj, ha ezt valakitől meg kérdezik ?
Szerintem aki ezt felveszi önkéntelenül is elősegíti, hogy a zsidó,cigény szitok szavak legyenek , amit viszont kikérek magamnak.
A történet szépen bizonyítja, az embereket tetteik alapján csak két módon lehet osztályozni jó ember rossz ember

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.22. 15:05:56

@Kitalátor feljegyzetei: az nekem nagyon messze van... inkább vennék valahol ha lehetne.
vagy marad a sózott föld.

Sokorai_Atala 2009.12.22. 15:08:02

@Trojai: én is azért ölettem, mert tavaly ugrált a csomagtartóban hazáig és meg is álltam, hogy mi romlott el a kocsiban, a fura hangok miatt. Gyerekem meg röhögött mellettem, mert ő kiszúrta, hogy amit anyuka hall, az a hal:)

Trójai 2009.12.22. 15:14:36

@Sokorai_Atala:
:DDD
Én meg hiába vertem kupán a húsklopfolóval, ( tudom, a kés fokával kell, de én biztosra akartam menni.) De minden kupánvágás után még mindig hevesen mozgott...
ami a 5. után azért fura...

Én inkább a belek (szagok) meg pikkelyek (takarítás) -és persze idegrendszeri állapotom- miatt öletem meg helyben, azt a 20 percet kibírja hazáig a halhús. :D

A pultoslegénynek meg úgyis mindegy, ő már amúgyis pikkelyes, meg halszagú, de há' ez a munkája, engem meg megkímél sokmindentől. :)

Sokorai_Atala 2009.12.22. 15:18:37

@Trojai: igen és mi nem zsidózzuk a taxisokat se:)

igazságos 2009.12.22. 15:21:21

@Trojai: Már miért nem azonos? Szerinted a karácsonyi időszakba nem tartozik bele a karácsony. Értem. Ezzel egy jó nagy hülyeséget mondtál.

igazságos 2009.12.22. 15:22:40

A karácsony nem csak abból a 2 napból áll. Az egy időszak, VÁGOD????

Trójai 2009.12.22. 15:30:43

@Sokorai_Atala: sőt, taxival sem járunk. :)
@igazságos: Nem drága, nem ezt írtam, még mindig gyúrnod kell a szövegértésre. :) De ilyen hülyeségeket amiket kitalálsz meg leírsz, légyszivesne adj a számba. :))

A "karácsonyi időszak" mint kifejezés, nem azonos A karácsonnyal. Szóval még mindig a semmin kötekedsz.

Trójai 2009.12.22. 15:31:47

@igazságos: azt hiszem pajtás, rádférne egy liter forraltbor :))

Szelid sunmalac 2009.12.22. 15:33:13

A szemet zsido taxis nemcsakhogy elfoglalta az egesz utcat, de lenyulta a kornyeken lakokat homokkal amit biztos az epulo palotajahoz vitt, holapattal, mert o ugyan nem vesz, de meg a bokrokat is megrongalta, aztan odahivott minden letezo automentot, csak hogy ne legyen ott ahol tenyleg kell, majd pisztollyal a kezeben elegedetten nyugtazta, hogy nem ker penzt a szerencsetlen aki kenyszerbol segitett neki. Vegezetul jokedvuen siman kijott es most ide irogat, hogy mindenki elott lobogtassa mekkora arc! A gyomrom felfordul!

Én lennék terrorista! 2009.12.22. 15:37:50

@Kitalátor feljegyzetei:

Igen ők is. Nekem az nem tetszett, hogy rögtön magyart említesz, amikor adócsalásról van szó. Most rasszistázzalak le?

Én lennék terrorista! 2009.12.22. 15:43:41

@juhaszvik:

Ha bocsánatot kérsz a nevemben valamiért, akkor feltételezed rólam hogy rosszat követtem el. Mivel ilyet nem tettem és te a helyettem történő bocsánatkéréseddel mégis efféleképpen minősítettél engem, kénytelen vagyok rosszindulatúnak titulálni téged.

A buta embereket én is sajnálom. Szerintem az is buta, aki ész nélkül nyalja egy másik nemzet szebbik felét. A te dolgod hogy magadra veszed-e...

faqtya 2009.12.22. 15:48:38

na, még mindig mentjük a taxist? vagy ez már a hétvégi?

blah 2009.12.22. 15:50:32

@Én lennék terrorista!: neked a segged a szebbik feled? :)

faqtya 2009.12.22. 15:58:16

na, gyereke kifelé a homokozóból, van új poszt, oda menjetek dobálni egymást, jobb is a téma, ki szoci, ki nem.

2009.12.22. 16:11:34

@Vincenzo90: ja kérem ha te médiaagymosott ember vagy (index simán ebbe beletartozik - szar bulvármédia), akkor ne csodálkozz.
Mesélek friss sztorit.
Veszem a karácsonyfát az árusnál és meséli hogy vas megyéből jöttek. Tegnap láttam a hiradóban, hogy több ezer fenyőfát kivágtak-elloptak egy erdőből. Kérdem tőle ezt a dolgot. Azt mondja, ez nagy hazugság, ennyi fát hetekbe kerül kivágni, nagy kamionokkal kell hetekig szállítani és ez feltűnt volna a helyieknek.
Ez az egész hír kacsa, arra jó hogy hisztériát csináljanak és szigorúan ellenőrizzék - zaklassák emiatt az árusokat a vámosok/apehesek/rossebtuggyakicsodák.
Ennyit a médiáról.
Ha onnan szerzed az információidat, akkor az orrodnál fogva vezetnek és mesterséges zsidóhisztériát keltenek, te meg beveszed. Mélytorokra. gratulálok.

igazságos 2009.12.22. 16:13:33

@Trojai: Szövegértésből egyes. Értsd már meg, végre. A karácsony egy időszak, amiből az adventen Jézus eljövetelét várjuk, maga a Karácsony Jézus születése, EZT ÜNNEPELJÜK 2 NAPBAN, míg Vízkereszt, ami lezárja a karácsonyt, Jézus megkeresztelkedése.

Te szimplán HÜLYE vagy!

Én lennék terrorista! 2009.12.22. 16:19:58

@blah: A tartalom a lényeg, nem pedig az hogy szebbik felet ír valaki s**g helyett.

De hogy a témától kicsit eltérjünk, láttam ma olyan csúnya embert, hogy az alsó fertálya jobban mutatott volna az utcán a feje helyett :D

baliquez 2009.12.22. 16:20:29

@zsírvezér: "Miért zsidózott volna a részeg , mert meg kérdezte, hogy zsidó-e ?
Egyáltalán miért baj, ha ezt valakitől meg kérdezik ?"

Egyesek abban lelik meg az identitásukat ha megsértődhetnek és látványosan retteghetnek. Azért.

Trójai 2009.12.22. 16:28:22

@igazságos: Te értsd már meg végre.
Hogy ha én azt mondom hogy holnap van karácsony, akkor ne ugorj a torkomnak azzal, hogy már régóta tart a karácsonyi _időszak_.

SZövegértésileg fogd fel a különbséget a karácsony, és a karácsonyi időszak kifejezések jelentése között.

És fejezd már be a bacogatásomat.

Thx

Boldog karácsonyt!

Trójai 2009.12.22. 16:29:21

@igazságos:

ha én hülye vagyok, akkor te egy antiszoc, részeg zsidó taxis :))

persze lobotómiával ahogy elnézem :))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 16:49:16

@Én lennék terrorista!: Ezt elnézted, de azért téged is szeretlek.

@baliquez: Ha pénzt kapnék csak azért, mert magyar vagyok, én is paranoiddá válnék?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.22. 16:59:12

@igazságos:
en tenyleg nem tudom
mikor kezdodik a Karacsony?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.22. 17:20:49

@hagyma: Nekünk, keleti keresztényeknek maga a karácsony 24-én este kezdődik a nagy alkonyati zsolozsmával és 27-én este fejeződik be, ugyancsak az egyébként már a 28-i liturgikus nap részét képező vecsernyével.
A karácsonyt megelőző böjti időszak nálunk nem négy, hanem hat hetes, és a karácsonyi időszak nálunk is vízkeresztig tart, a vízkereszti előesti zsolozsmáig, amely egyébként szinte megegyezik a karácsonyival.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.22. 17:47:27

@Kitalátor feljegyzetei:
hat en is gy gondolom, hogy most Advent van nem Karacsony
aztan 24-en este Szent Este, Christmas Eve, es 25 Karacsony/otthon 26 is/

csak mert itt felettem problemaztak hogy Karacsony van-e vagy Karacsonyi idoszak
szerintem Advent van
Karacsony az 25 es otthon meg van az unnep masodik napja/26/ is

annyi kulonbseg van a szokasokban, hogy itt sokkal hamarabb allitjak a fat es hamarabb is bontjak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.22. 18:43:29

@Kitalátor feljegyzetei:
nem vagyok am vallasban otthon
ez a keleti kereszteny az gorogkeleti?
vagy ortodox?
egyszer volt itt a hotelben egy ilyesmi eskuvo, nekem eleg fura volt a fulbevalos hosszuhaju pap
aztan esketes utan levette azt nagy keresztes, most nem tudom a nevet ruhat es bekesen elsorozgetett a nepekkel

lótumfaktum 2009.12.22. 19:36:21

@hagyma: görögkeleti -házasodhat,gyereket csinálhat, válalkozhat.
ortodox- nem doxa, a legrégebbi hitélethez ragaszkodó, minden zsinattól,változtatástól elzárkózó szervezet.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.22. 20:58:13

"De, de, ez Önnek jár! - mondom neki."

Az a BKV!

amúgy meg de tökjó, hogy 2 nappal karácsony előtt a homáron is zsidózás megjobbikozás megy

CID 2009.12.22. 21:57:58

Trojai, Igazságos, ez bájos :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.22. 22:14:13

@igazságos:
aze' is megneztem, most Advent van es nem Karacsony!!!!
ez FONTOSH!!!
es keleti vallasok szerint vizkereszt Krisztus szuletese

fozok holnap koser toltott kaposztat meg kocsonyat

Trójai 2009.12.22. 23:56:39

@CID: kabd be a karacsonyfamat kerlek
:)

Trójai 2009.12.22. 23:57:42

@hagyma: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

röhej.hu 2009.12.23. 00:11:30

Sziasztok !

Itt egy jó kis stresszoldó, :) hátha jó a hülye utasok kezelésére is...
www.rohej.hu/video.php?kod=1355

Első mohikán 2009.12.23. 01:41:29

Az már fel sem tűnik senkinek, hogy az utas miután beült egyből becsmérelte a taxis foglalkozását és vérig sértette? Majd miután kiszállt beszólt neki indokolatlanul.Vagy csak én vagyok ilyen érzékeny? Ez természetes, hogy az ügyfélszolgálatokon, pénztárakban,szolgáltatásban dolgozókba töröljük a lábunkat?

torma99 2009.12.23. 09:25:13

Riszpekt a köztereseknek. És miért kellett megint a zsidó kártyát meghúzni, ahelyett, hogy dícsérnénk csak a segítőkész közszolgáltatót?

Rui Blaaz 2009.12.23. 19:40:56

Jézus élt, Jézus él, Jézus élni fog!
Bugyet zsitty, vmf.

Megyek, átfújom a fát Motippal, rá még egy réteg akril lakk, tetejébe meg a berregő, éneklő, nyársra húzott angyalpár. Csecse.

brummancs 2009.12.24. 00:26:25

Mennyi übergyanakvó,paranoiás állatka veszi a fáradtságot, hogy beírjon egy fake-nek vélt sztorira valami szart...Mintha valami nyomot szeretnének hagyni az utókornak !
Sok kis Sherlock. Alapíthatnátok már valami leleplező egyesületet.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.24. 10:45:44

@brummancs: ugyeugye... mintha csak tökörbe néznél... :DDD

Yamashita 2009.12.29. 01:18:49

@Sokorai_Atala: a magyar Karácsony nem szláv hanem őstörök eredetű. Méghozzá a Kara Cson sötét nap kifejezésből ered.Ami ugye a napfordulóra utal.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.07. 16:26:10

@hagyma: A görögkeleti az ortodoxok nyelvtanilag helytelen "KuK" elnevezése.

A keleti keresztény egyházak közé tartoznak az (egymástól szervezetileg független, ált. nemzeti egyházszervezetekben élő) ortodoxokon kívül az ún "régi keleti" egyházak (etióp, kopt, örmény, szír, malabár, malankár, stb.) és a Rómával egyesült keleti egyházak, azaz például a görög katolikus.

Utóbbinak az egyik legerősebb közössége a palesztin eredetű melchita egyházi szervezet, az ismert okok miatt ma már főleg Libanonban, Szíriában és leginkább az USA-ban élnek, őshazájukból "alacsonyabbrendű faj"-ként elüldözve.

A másik nagy közösség pedig az egykori Osztrák-Magyar Monarchia nevű európai közösség északkeleti részéről és határairól, tehát Halicsból, Gácsországból, Kárpátaljáról, a Máramarosból és a Felvidék keleti részéből származó ruszinokból, és a velük élő, valamint a török dúlás elől közéjük menekülő délvidéki magyarokból részben őshazájában él (ma is üldözötten, Ukrajnában tájszólásos ukránnak, az "ősi" szlovákiában tájszólásos szlováknak tekintik őket), részben a mai Magyarországra települt, de még a Vajdaságba, Bánságba is jutott belőlük a törökök kiűzése után.

Az erdélyi románok közül is sokan léptek unióra Rómával. A mai gyimesi csángók még emlékeznek arra, hogy nem is olyan régen, a XX. század elején még a közösség java görög katolikus magyar volt, de a székelyek és a románok zöme már nem is tud róla, hogy őseiknek választaniuk kellett, hogy keleti kereszténységükhöz, azaz egyházi "anyanyelvükhöz" ragaszkodjanak-e, és elrománosodjanak, vagy "Koppány hitét" elvetve latinizálódtak és a reformáció-ellenreformáció forgatagában öljék egymást. Nem jelentéktelen az ugyancsak görög katolikus italo-albán közösség sem.

Jelentős még az örmény katolikus, valamint a főleg Libanonban élő, ugyancsak keleti katolikus maronita egyház is.

Boldog Új Évet!
süti beállítások módosítása