Tékozló Homár

Duhajkodó BKV-alvállakozók vegzálták az utasokat a HÉV-en

2010.01.11. 00:23 | szily | 115 komment

Január egyik legszórakoztatóbb olvasmánya következik "Egy utas"-tól, aki olyan gyöngyszemekkel ajándékozza meg az olvasót, mint az idézőjelbe tett "pufidzsekis", vagy a Gizi néni-affér, benne az istant klasszikus "talpig fiatalemberrel". Maga a történet nem vicces, hanem szomorú, újabb utasmeglázós sztori, agresszív BKV-közeli figurákkal. Jó mulatást!

Az alábbiakban szeretnék elmesélni egy HÉV-en történt esetet és elmondani azt, mennyire elkeserítő, hogy bármikor megismétlődhet. (2010. január 8, Battyányi térről 18.18-kor induló, kb. 19.00 órakor Szentendrére érkező HÉV)
 
Ma este hazafelé jövet a szentendrei HÉV-en egy magas és egy alacsony "pufidzsekis" utas egy hölggyel széles jókedvűen felült a szentendrei HÉV-re. Beszélgettek, kissé feltűnősködtek, majd kinyitották az ablakot, így mi, utasok, behúztuk a kabátunkat és felvettük a kesztyűnket. Amint egy dupla ülőhely megürült, a csapat átült oda, majd tovább beszélgettek. Ekkor egy fiatal pár szállt fel a HÉV-re, a hölgy levette a cipőjét és törökülésbe ült az ülésen. Ekkor az egyik "pufidzsekis" kb. 4-6 méter távolságból, keresztben odakiabált, igen "napóleonos" stílusban a hölgynek, majd kioktata, hogy vegye már fel a cipőjét, mert ha nem látná, "tömegközlekedésben van". Kis idő múlva hátrafordultam és (valóban tegezve) megkérdeztem a fiatalembertől, miért szólógat be másoknak ilyeneket, ha ő sem látja, hogy tömegközlekedik és lehúzza az ablakot mások megkérdezése nélkül. Ő is zavar minket. A fiatalember barátnője erre kioktatott, hogy ő a munkáját végzi. Kérdeztem én erre, hogy valóban, így, családostól? A fiatalember ekkor hangosan szidni kezdett, egyre komolyabban belelovallta magát, és kiabált velem, hogy tudok-e olvasni. Előlobogtatta a laminált karton igazolványát, és megkérdezte, meddig utazom. (A végállomás előtti utolsó megállóban voltunk, és mikor visszakérdeztem, hogy mit tippel teljesen begurult.)
Kértem, hogy ha "hivatalos személyként" szeretne velem beszélni, akkor előbb igazolja magát, de ekkor már az igazolványt nem mutatta meg. Kértem, hogy magánemberként ne zaklasson, egyébként pedig inkább csukja be az ablakot, amit ott hagyott kinyitva. A HÉV-en ülő utasok közül egy hölgy is elkezdett velük kiabálni, erre nem reagáltak komolyabban. Mielőtt leszálltunk, ismét megjegyzéseket kaptam mind a fiatalembertől, mind a barátnőjétől, az előbbi feltűnően CB rádiózni kezdett. Ekkor döntöttem úgy, hogy nem hagyom annyiban.
 
Mikor leszálltam, a férfi mögöttem jött, és mikor látta, hogy a jegypénztárba kopogok be információért, telefonálni kezdett a mobilján. A hölgy jelezte, hogy ők külsős alvállalkozók, nem tudja, kik pontosan. Kérdeztem, hová lehet fordulni.
Mire a forgalmi irodába értem, már mögöttem jött, hangosan kiabálva a telefonba, hogy "Kedves Főnök, intézkedés közben egy hölgy..." és jött utánam. A forgalmi irodán kedvesen beszéltek velem, majd az ügyeletes hölgy elmondta, hogy tévedés, hiszen az úr egy talpig fiatalember, és egyébként neki is mondta már, hogy "szemét g..i". "Kiváló", mondtam, ekkorra a fiatalember "Gizi néni" kezébe nyomta a mobiltelefot, hogy tisztázza őt. Mikor kifordultam az irodából, annyi mondtam, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni, ő pedig elindult utánam, mintegy fenyegetve, kiabálva. "Gizi néni" fogta vissza, hogy ne kísérjen tovább.
 
Felmerült bennem a kérdés, mit keresnek ezek az emberek a HÉV-en, miért kiabálva kell "intézkedniük" és kérdezgetni az utast, hogy tud-e olvasni...
Azt sem teljesen értem, miért ültek le egy helyben és kaszinóztak "családilag", vagy ha ezt lehet, akkor tulajdonképpen kit/mit védenek? Az üléshuzatot?
 
Egyenlőre írásos bejelentést nem tettem, de nagyon közel vagyok hozzá.
Üdv, kérem, adataimat kezeljék kifejezetten bizalmasan.
Üdvözlettel,
"Egy utas"

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2010.01.11. 03:09:18

Posztolonak igaza van, pufidzsekis kurvakolykok meg a szarhazi kurvajukkal egyutt talpig taplo faszfejek. Hovatovabb persze a blogmotor meg... Szinten negativ :>

Megdobbent 2010.01.11. 03:10:15

Devazze amilyen remsztorikat olvasok itt a HEV-rol manapsag, hat 2x is meggondolom, hogy feluljek egyre...

misko 2010.01.11. 05:16:44

Én azért kicsit jobbat vártam, január egyik legszórakoztatóbb olvasmányaként.
Ez olyan elmosódott.

jejeja 2010.01.11. 05:16:49

pici kontraszt. csak egy, igen kis kiragadott reszlet, a jo benne az, hogy itt ez ALAPVETOEN ilyen...
valenciai metron ket ellenor elindult, deszkas (amugy hatarozottan ellenszenves, neveletlen (cszmeg de oreg vagyok ilyen szavakat hasznalok, aaaaa!!) kiscsakok laba alol megprobalja kirugni az eszkozt, jot mulatnak, berletet felmutatnak. en fenykepezek (sajnos mar keson, gyerekek nelkul, csak az ellenort), odajon es a felvetelek jogdijat sok eurora igyekszik feltornazni, majd vallon vereget, vigyorog s tovabball.
talan a legnagyobb kulonbseg a ket orszag kozott: 1. bar dolgozni a spanyol meg sokkal jobban utal, mint a magyar... sokszor kelletlen is, foleg a hivatalokban... de csesszemeg mindenkit ugyanolyan emberkent kezelnek.

retekfej 2010.01.11. 05:21:08

Nos attol van ki a tokom, hogy a magyar ember miert nem fog ossze? Faznak tobben, de senki nem meri megkerdezni, miert van nyitva? Aztan senki nem all a felszolalo melle. Ezek vagyunk mi, magyarok. Lapitunk mint szar a fuben. Lefogadom, hogy cigany volt a pufidzsekis.

bgds.susu 2010.01.11. 06:40:02

"Azért nem mindegy, hogy valaki ablakot nyit, vagy lehúzza a cipőjét."

Csak annak jut eszébe lehúzni a cipőjét, kinek van némi viselkedési kultúrája. Az viszont azzal is tisztában van, ha büdös a lába, és akkor ezt nem teszi.

Tehát nagy valószínűséggel nem izgatta fel mások szaglóidegeit.

Viszont az olyan "talpig paraszt" aki télen ablakot nyit, ordítva védi a rendet, előbb rakja fel a sáros patáját az ülésre. Persze csak a szabadnapján...

Grigorij 2010.01.11. 06:51:19

Mondjuk, ha kinyitod az ablakot, akkor hideg, de FRISS és TISZTA levegő jön be...
Ha leveszed a cipőd, akkor kibszptt redvás büdös szag fog terjengeni!

Secnir 2010.01.11. 07:06:01

"Beszélgettek, kissé feltűnősködtek, majd kinyitották az ablakot, így mi, utasok, behúztuk a kabátunkat és felvettük a kesztyűnket."

NEM!

a helyes kontextus:

"Beszélgettek, kissé feltűnősködtek, majd kinyitották az ablakot, erre rászóltam, csukd be, mert kibaszott hideg jön be, ha nem csukod be, lebaszlak meztelenül az első megállóban"

és akkor nem történik meg az egész poszt...

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.11. 07:16:03

"Üdv, kérem, adataimat kezeljék kifejezetten bizalmasan.
Üdvözlettel,
"Egy utas"

Megint egy 2névnélküli" kamu sztori! Ha ez tényleg megtörtént, miért nem vállalja a nevét a hölgy?

Mylady 2010.01.11. 07:18:18

Az a baj, hogy ilyenkor az emberek nagyrésze csak ül és némán mered maga elé és csendben puffog. Aztán mikor borul a bili, már csak dühből képes reagálni.
Kinyitja az ablakot? Felállok és becsukom.
Kinyitja megint? Rászólok, hogy hideg van. És így tovább. Végső esetben simán átszállok másik kocsiba. Igaz, hogy azzal nem oldódik meg a többi utas problémája (hogy fáznak) de ha nem tudnak összefogni, az már az ő bajuk.

Rosszindulatú Vászka 2010.01.11. 07:21:16

@Secnir: dehogynem, csak akkor a "talpig fiatalember" jön ide nyafogni :)

buksikutya 2010.01.11. 07:23:14

egyenlore => egyelore
Battyanyi => Batthyany

a tobbit nem olvastam.

Yeto 2010.01.11. 07:29:52

"Egyenlőre írásos bejelentést nem tettem, de nagyon közel vagyok hozzá."

Amíg nem tud róla a BKV, hogy tegyen ellene?

Dr Gregory House 2010.01.11. 07:46:10

Jól értem a lényeget: a BKV alvállalkozó bevonásával teszteli az utasok hidegtűrő és konfliktuskezelő képességét?

eMM2 2010.01.11. 07:46:10

Béka is volt a BKV-n a pontyok közt?
Bizonyára ez a pufidzsekis béka volt és nem fázott.

Rosszindulatú Vászka 2010.01.11. 07:54:40

Vajon meghívatta-e magát egy viszkire a fijatalember?

gftamas 2010.01.11. 07:57:35

Úgy látom ez egy tipikus vihar a biliben sztori....

scsaba1 2010.01.11. 08:05:29

@BKV figyelő:

Vak Battyány. Rákócy egyik hadvezére volt. :)

soldat 2010.01.11. 08:07:32

Nem tudom, mit kell a 200. ilyen eset után is úgy tenni, mint aki meg van lepve. A BKV ilyen cég. Ilyen volt, és ilyen is marad a köv. 25 évben, ergo: az alvállalkozói is ilyenek.

Üljetek át biciklire! Én is ezt tettem. nem is fázom.

www.criticalmass.hu

Andie 2010.01.11. 08:31:46

Ezzel a HÉVvel utazok nap mint nap, Budakalászig.
Van néhány érdekes élményem nekem is, pro és kontra.
Pénteken pl Szépvölgyi útnál felszállt 3 srác, akik lent a megállóban igen hevesen hógolyóztak más társaikkal. Mikor felszállt ez a 3, a sofőr hátra is szólt, hogy "száljá' le a hógolyóval?!"
Mire a srác ledobta a hógolyót a nyitott ajtón át. Erre már elindultunk. A srácok egész Békásmegyerig utaztak, de azt az ordenáré, trágár, közönséges viselkedést, amit müveltek, még én, 30 éves fejjel is nehezen viseltem. Nem vagyok prüd, mi is hangoskodtunk meg feltünösködtünk tizenévesen mindenhol, de az azért dúrva, hogy pl leszállás közben a HÉVen maradt barát/osztálytársnőnek hangosan odaszólt vagy 3x, hogy akkor este "dugunk", vagy kb 15x hangzott el utazás közben jó hangosan (mindenki hallhatta a kocsiban), hogy "ba..meg, haggyá má te tetves ge..i, eriggy má a fa.omba", stb stb.
Lökdösődtek, ide-oda sodródtak a szerelvényben, hol ide ültek le, hol oda, ráhozva a frászt a már ott ülőkre, és úgy általában igen zavaróan viselkedtek.
Persze rájuk szólni senki nem mert, kinek hiányzik 3 ilyen neohulligán vegzálása?

De kérdem én, hol vannak ilyenkor a pufidzsekis biztonságiak?
Meg is mondom, hol.
Ma reggel jövet ott voltak a szerelvényen, az egyik ajtónál beszélgettek. Ketten voltak, jó nagydarabok, egyik 40 körüli, másik 30 fele. Az idősebbik olyan akadozva, botladozva, borízű hangon beszélt, hogy alig lehetett érteni. Természetesen a téma a minap történt jó dúrva beba..ásról ment. Hogy hánytak a taxiba, stb. Korán reggel (6.45) már hótrészeg volt bammeg. És teljes menetfelszerelésben, egyenruhában, tehát szolgálatban volt. A CB ott csiporgott a zsebükben, azon is jót szórakoztak.

Na, hát ezek fognak holnap sztrájkolni, Bp szerte, mert nem kapnak elég pénzt a bebaxáshoz.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.11. 08:32:37

Ha valaki megkérdezés nélkül kinyitja a vonat- hév- iroda- stb ablakát akkor feljogosítva érzem magam kérdezés nélkül becsukni.

Cipőt le, lábat fel meg valami lábfetisiszta perverzió: ha rossz a keringési rendszere szedjen vérhigító gyógyszert vagy fűzze ki a cipőjét. Ha meg beteg szorítsa össze a fogát arra a 10-20 percre. Feleségem kismama akinek igen jó lenne ha így utazna de eszébe sem jut, inkább örül, ha valaki észreveszi magát és átadja ülőhelyét...

trickortreat 2010.01.11. 08:42:37

@Grigorij: budosben meg senki sem fagyott meg.

papugaja 2010.01.11. 08:50:12

Hogy mér nincs ilyenkor soha kéznél egy Chuck Norris?
Könyvtárba meg váltócipővel járok. Papuccsal is lehet, de úgy is húz a lábszag.

XSB 2010.01.11. 08:57:02

Ezt én se teljesen értem. Szóval a talpig fiatalember rászólt Büdöslábú Lenkére, aztán veszekedtek, majd leszállt, és követte?

vagy hogyezvanez?

májgeriberi 2010.01.11. 08:57:02

mit csinál az aki vegzál

"azta" 2010.01.11. 08:58:02

@silent76:
pedig nagyon egyszerű: a "talpig fiatalembernek" az " ügyeletes hölgy" már csak "Gizi néni". kb ennyi.

-a posztoló végigjárt egy forgalmi irodás utat, vagyis csak ITT névtelen, a sunnyogós megjegyzésekről nem is beszélve. már megint gyülekeznek a funkcionális analfabéták...

eMM2 2010.01.11. 09:02:04

@Andie:
Hát nem "ezek" fognak holnap sztájkolni, a pufidzsekisek akik mint kiderült külsősök.
Hanem pld azok a sofőrök akik életveszélyes romokkal kell hogy közlekedjenek éhbérért.És most még ebből is elvesznek.

Andie 2010.01.11. 09:09:41

@eMM2: Ja értem! Tehát azok, akik ráhúzzák a buszt a kocsikra, meg bicajosokra, rácsukják az ajtót a kismamákra és babakocsikra, akik sportot üznek abból, hogy a busz/villamos után futó utas előtt csukják be az ajtót, stb.
Hanyadszorra is sztrájkolnak már ez elmúlt 2 évben?
Mi miért is nem sztrájkolhatunk?

2010.01.11. 09:15:33

"egy magas és egy alacsony "pufidzsekis" utas egy hölggyel széles jókedvűen felült a szentendrei HÉV-re"

Nekem már itt gyanús volt a dolog.

Disznó Úr 2010.01.11. 09:19:54

@Andie: Nem vitatom, hogy megtörtént az eset, azonban így BKV sztrájk előtt mégis kilóg a vörös farok, kell a hangulatkeltés. Tipikus proli szöveg, hogy "mér sztrájkolnak én sem sztrájkolok.. stb."

A BKV-nál is pont ugyanakkora arányban dolgoznak primitív, aljas emberek, mint máshol. Nem veszi el ez a jogot senkitől, hogy érdekeiért kiálljon (végre).

Az pedig előítéletes közhely, hogy a buszsofőrök szándékosan ráhúznák a kormányt bárkire. Nem hiszem hogy kockáztatná bárki is egy szinte biztosan letöltendő szabadságvesztéssel járó bűncselekmény elkövetését.

Hogy is van a "nagykönyv" szerint? Csúnya dolog a közösség egy tagjáról az egészet megítélni. Pedig mindennap halljuk, igaz ránk nem érvényes.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.11. 09:26:59

"Felmerült bennem a kérdés, mit keresnek ezek az emberek a HÉV-en, miért kiabálva kell "intézkedniük" és kérdezgetni az utast, hogy tud-e olvasni..."

Portás szindrómás droidok...

Én tennék írásos bejelentést, hátha bontanak velük szerződést, és többet nem baszogatnak senkit. Legalább ezek nem.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.11. 09:30:44

Aki a zoknis lábat reklamálja, jöjjön el Stockholmba, elviszem metrózni. A (jellemzően de nem kizárólag) tinik a világ legtermészetesebb dolgaként pakolják fel a sáros-koszos cipős lábukat a szemben lévő ülésre (ilyen négyes ülések vannak) , és öldöklő pillantásokat vetnek arra, aki szeretne leülni és le kell venniük a lábukat az ülésről. Kérdés, hogy kinek van gusztusa belülni a sárba, koszba, köpésbe (az is nagy divat). Szólni persze senki nem szól itt sem.

smidgen 2010.01.11. 09:31:00

első olvasásra mintha a google fordította volna thai nyelvről...

eMM2 2010.01.11. 09:31:30

@Andie:
Akkó sztrájoklál vazze!
Egyébként meg pont azért nem sztrájoklhatunk mert ahelyett hogy egy ilyen és hasonló sztrájknál legalább szolidaritást vállalnál a sztrájkolókkal (mint ahogy az egyébként a működő demokráciákban történni szokott) mindjárt előhúzod a süket demagógiát amit az agymosó tévékből hallottál.(De ha Te találtad ki az mégrosszabb)
Tehát ha netán Te sztrájkolnál ugyanezt kapod vissza.Na ezért nem sztrájkolhatunk.

hozé bubó 2010.01.11. 09:39:26

ez történik amikor összefut 3 hülye...
egy bunkó zoknis, egy nagypofájú örzővédős, meg egy nagypofájú utas.
emberek milliói meg utaznak cipőben, felhúzott ablaknál, saját köreikben elmélázva

Harlequin 2010.01.11. 09:42:43

@Grigorij: Büdösben még senki nem fagyott meg...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.11. 09:45:06

Ezt az egészet most szabad úgy dekódolni, hogy két felülről korlátolt szellemi kapacitású, de ép szaglású kalauzpótlék (akik valami oknál fogva tudják, hogy igaz ugyan, hogy "ahol a büdös, ott a meleg", de a kórokozók is a meleget szeretik) felszállt egy olyan HÉV-szerelvényre, amin egy csapat bodzaszedő menedzser (akik közül az egyik alighanem valami zárt intézetben megtanult számítógépet kezelni) kulturális identitása részeként őrizte a "sűrű" levegőt, az egyikük meg a rühes/retkes lábát is felrakta oda, ahol emberek ülni szoktak?

Harlequin 2010.01.11. 09:48:35

@eMM2: Azért az éhbértől a buszvezetői fizetés igencsak emssze van...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 09:50:07

az a husz- és villamosvezető, ill. ellenőr, aki régóta Becsületesen végzi a munkáját, és soha nem fordult meg a fejében hogy az utasokkal szemét bunkó legyen, vagyis Tényleg a munkáját végezte, az nyugodtan sztrájkoljon ha a BKV vezetőség ki akar cseszni vele (mert pl hagyják hogy megfagyjon, ne egyen, ne igyon, ne wc-zzen, stb.). lehet hogy emiatt szarabb lesz a közlekedés egy kicsit, de nyugodtan menjenek csak sztrájkolni az ilyenek. úgy ahogy az olasz buszvezetők sztrájkolnak: nem lopják a napot, hanem az Összes buszt beindítják és utasok nélkül járatják a városban össze-vissza, hadd legyen még nagyobb káosz, és fogyjon a benzin a bkv pénzéből.
viszont a tapló állatok ne panaszkodjanak, megérdemlik hogy szívassák őket, vagy csak simán utcára kerüljenek. az ellenőr és a szekás, aki bunkón viselkedik még azzal az utassal is, aki nem követett el semmi rosszat, meg a geci buszsofőr aki az arcunkba vágja az ajtót és otthagy a megállóban, na az ilyeneket rohadtul nem sajnálnám, ha kiraknák őket mint macsekot szarni.
kedves "egy utas", az alvállalkozó típusú faszkalapok pont azért ilyen bátrak, mert ha panaszt teszel a bkv-nál, úgyse találják meg őket hogy felelősségre legyenek vonva. legrosszabb esetben szólnak a "főnökeiknek" akik majd röhögnek egy jót az egész ügyön. ha egy natúr bkv-dolgozó cseszeget (ellenőr, sofőr) akkor azt nyugodtan meg lehet fenyegetni, fülét-farkát behúzza. az időpont és a jármű + helyszín adatok alapján be tudják azonosítani őt a fejesek, és jön a fizetés-levonás meg a kirúgás veszélye ha egy utas "nem hagyja annyiban"
a helyesíráson ne legyetek meglepődve emberek. az egész internet egy nyelv-ellenes bűntett, ezen mi nem tudunk változtatni. minden országnak lehetősége van a hozzá tartozó domain nevekhez törvényesíteni hogy csúnya szavak és helyesírási trágya nélküli honlapok jele nhetnek csak meg...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 09:51:32

mindenki magából indul ki: honnan tudjátok, hogy xy-nak rühes retkes büdös lába van? nem mindenkinek olyan elcseszett a patája, mint nektek :)

Secnir 2010.01.11. 09:53:32

@Harlequin:
"Azért az éhbértől a buszvezetői fizetés igencsak messze van..."

ja. piros hetessel két megálló.

Harlequin 2010.01.11. 09:55:42

@Don Bandi: Mutatom, hogyan szűkül a kör:
-"az a husz- és villamosvezető, ill. ellenőr..."(IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII)
-"aki régóta Becsületesen végzi a munkáját..."(IIIIIIII)
-"és soha nem fordult meg a fejében hogy az utasokkal szemét bunkó legyen..."(IIIII)
-"az nyugodtan sztrájkoljon ha a BKV vezetőség ki akar cseszni vele..."(II)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 09:56:59

@Kitalátor feljegyzetei: stockholm gyönyörű város, nagyon jól néznek ki az utcái, kevesebb az élő és élettelen mocsok az utcákon, mint itt. viszont a metróban ( mint a világon mindenhol) mindig lehet furcsaságokat találni. rómában, az örök városban szinte az összes metró és hév kocsi össze van graffitizve, ki se lehet látni az ablakon ha nincs lehúzva (hév alatt az ostiai gyorsvasutat értem)
a svédekről még egy érdekesség: becsületes, tisztességes, talpig úriember népség, kivéve ha bicikliről van szó. össze-vissza lopkodnják egymás biciklijét és alkatrészeit. ha az egyik svédnek eltűnik a cangája az útról, ellopja egy másikét :)

angantyr 2010.01.11. 09:57:21

@papugaja: Ennek van ellenszere. Moss gyakrabban lábat.

@Kitalátor feljegyzetei:
Honnan tudod, hogy rühes-retkes volt a lába? Ott voltál?
Eszem megáll, hogy minden sztoriból ki tudjátok ragadni a leglényegesebb momentumot. És ha a hölgynek magas sarkúban kellett billegnie egész este, órákig ki is bírta, de gondolta, a járművön leveszi, és azért húzta maga alá a lábát, hogy a hideg miatt ne fázzon meg? Én is csináltam már ilyet, senki nem halt meg a környezetemben, és senki nem is nézett furcsán. Hozzáteszem, életem elenyésző részében kell magas sarkút viselnem, de valahányszor olyan helyre roggyanhatok le, ahol nyugodt szívvel lerúghatom, meg is teszem. Tudniillik vannak olyan hölgyek, akik ápolják a tappancsukat, ellenben vannak olyan férfiak, akik ezen a manőveren azért akadnak ki, mert tudják, hogy az ő lábuk meg büdös.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.11. 09:57:37

Hasztamannyana, de zavaros!
A talpig fiatalember biztos mikroblogger volt.

AlexWolf 2010.01.11. 09:57:59

Tényleg ha holnap sztrájk lesz, akkor, hogy megyek dolgozni?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 09:58:26

@Harlequin: elírtam, baszod. és akkor mi van? nem husz, hanem busz. a nagybetűvel kezdődő szavakat csak hangsúlyozom.

Harlequin 2010.01.11. 10:00:08

@Don Bandi: És? Kit érdekel? Előfordul...olvas, aztán ír! Normális hangnemben, vagy menjél bkv ellenőrnek te is!

Andie 2010.01.11. 10:02:39

@Kitalátor feljegyzetei: Baze, és ezt igy 1 mondatba? :D Gratula, Karl May is irigyelne!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 10:03:18

@Harlequin: tán megsértettem valakit? szeresd az embertársaidat, ne köss beléjük csak úgy.

Harlequin 2010.01.11. 10:04:24

@Don Bandi: Te csak írni tudsz, olvasni nem? Azért megpróbálhatnád!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 10:10:39

@Harlequin: ha 100 oldalas dokumentációt írok, vagy emailt fontos embereknek, akkor 5x elolvasom, nehogy valami baj legyen vele. de egy homárblog kommentjeit leszarom. az elgépeléseken mindenki látja, hogy a szomszédos billentyűből jött ki néhány fölösleges karakter. a shiftet meg lusta vagyok benyomni a mondatok elején és a tulajdonneveknél. de ez nem olyan nagy tragédia. láttam én már ennél rondább dolgokat is. "offolás, lol, XD" szerintem az ilyen chat-nyelvből átvett izék sokkal gusztustalanabbak, mint holmi helyesírási hibák. (a kedvedért elolvasom ezt a hozzászólásomat, mielőtt elküldöm. csakhogy lásd, mennyire számít a véleményed - hisz ezt akartad ugye)

headbanger 2010.01.11. 10:12:36

Nem értem, hogy miért kellett addig várni, amíg kialakult a "törökülós-pufidzsekis" konfliktus? Én azonnal szóltam volna neki amikor lehúzta az ablakot (természetesen unvariasan és csendesen), hogy legyen kedves visszahúzni. A leírtak alapján támogatás is lett volna hozzá. Aztán ha akkor visszaugat úgy vágom ki hármukat egyszerre a lehúzott ablakon, hogy zúgva szálltak volna, mint a győzelmi zászló. Bár valószínű, hogy ezt megelőzendő segítségemre lett volna a 194 centim és a 115 kilóm. Egy szó mint száz: nem kellett volna érlelni magadban a mérget és lehet, hogy nem fajul idáig a dolog. ...szerintem.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 10:14:30

@headbanger: nem tudtatod, hány kiló és hány centi van a pufidzseki alatt, de jogos a felvetésed. ha valami gond van, kultúráltan jelezni kell, nem fortyogni amíg kirobban a balhé.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.11. 10:17:19

@angantyr: Egész este, órákig leginkább a második legősibb mesterség gyakorlói szoktak billegni magassarkú tálalóikban. Nem, nem a szoptatódajkákra gondolok.
A "férfiaknak büdös a lába" mítosz meg csupán azon apenia dolorosaban szenvedő hölgyek önvigasza, akik egy hétig hordanak (mosaás nélkül) egy nájlonharisnyát...

Harlequin 2010.01.11. 10:23:21

@Don Bandi: Akkor most légy szíves idézd azt a sort, amiben én a helyesírási hibádra tettem megjegyzést!
(Segítek, nincs ilyen.)
Buenos Aires csikánó!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.11. 10:25:09

@headbanger:
"V. cím

A hivatalos személy elleni bűncselekmények

Hivatalos személy elleni erőszak

229. § (1) Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan vagy felfegyverkezve követik el.

(3) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője, valamint, ha a hivatalos személy elleni erőszakot fegyveresen követik el.

(4) Aki hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére irányuló csoportban részt vesz, vétséget követ el, és két évig, a csoport szervezője és vezetője bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt az eljárása miatt bántalmazza, az (1)-(4) bekezdés szerint büntetendő akkor is, ha a bántalmazott a bűncselekmény elkövetésekor már nem hivatalos személy, vagy nem külföldi hivatalos személy.

(6) Aki hivatalos személy elleni erőszakra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(7) Nem büntethető a (4) bekezdés alapján a csoport résztvevője, ha a csoportot önként vagy a hatóság felhívására elhagyja.

(8) Aki a (2)-(4) bekezdés szerinti bűncselekményt külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr vagy pénzügyőr sérelmére követi el, a (2) bekezdés esetén két évtől nyolc évig, a (3) bekezdés esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

230. § A 229. § rendelkezései szerint büntetendő, aki az ott meghatározott cselekményt közfeladatot ellátó személy ellen követi el.

Hivatalos személy támogatója elleni erőszak

231. § A 229. § rendelkezései szerint büntetendő, aki az ott meghatározott cselekményt hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen követi el."

(1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről)

angantyr 2010.01.11. 10:26:11

@Kitalátor feljegyzetei:
Szívem,
a) nem tartozom a legősibb mesterség gyakorlói közé, de kellett már hivatalos eseményen egész este magas sarkúban egyensúlyoznom;
b) bizonyára vannak ilyen hölgyek, akik annyit adnak a testápolásra, ahogy írod, de ismét kérdezem: honnét tudod, hogy a posztban szereplő hölgy ilyen? Ott voltál?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.01.11. 10:29:23

@Harlequin: "Mutatom, hogyan szűkül a kör:" aztán felsoroltál néhányat abból amit szarul írtam. tehát ebben a sorban megjegyzést tettél. akkor most légy szíves magyarázd el, mi a bajod. tudok olvasni amúgy, többször is számokérted rajtam hogy tudok-e. mi a nyüves nyavajának szállsz rá így egy emberre? tesókám, ez egy blog, amit csak néhány unatkozó ember olvas. nem egy világmegváltó hely. nem tökmindegy neked hogy ki mit csinál, amikor benéz ide? egyáltalán van közöd hozzá?
béke veled!

moli 2010.01.11. 10:29:45

@salapapa: annnnyira kurvara elegem van abbol, hogy mindenki csak pofazik, de ha mar tenni kene valamit, akkor mar nem is olyan fontos. hat, ha nem annyira fontos, akkor IDE SE tessek megirni a sztorit, "Egy utas".

moli 2010.01.11. 10:32:50

@Grigorij: ami raadasul nem hidegebb, mint a KINTI levego, ahonnan jossz, es amilyen ruhaban MAR MOST IS vagy!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.11. 10:41:37

@angantyr: Ilyen alapon azt sem tudom, hogy hideg volt-e valóban, vagy a "hölgy" nem szarni kucorodott fel az ülésre. Sőt, azt sem tudom, ki volt a pufidzsekis Gizi néni.
Az viszont egyre gyanúsabb, hogy te szoktad összetiporni az üléseket.
És igen, bizony: egy úrinő nem hord sehol billegősarkú körömcipőt, mert egy úrinőnek eleve hosszú, formás lába és hosszú, karcsú dereka van...

Montezuma 2010.01.11. 10:48:04

@angantyr: "honnét tudod, hogy a posztban szereplő hölgy ilyen? Ott voltál?" Honnan tudod, hogy nem? Ott voltál?

Vajmaci 2010.01.11. 10:51:06

Ezek fényében tessenek felkészülni az utasbarát BKV sztrájkra, amit holnap kapnak!:D
Vicc ez az egész cég...mit cég...akol!

Picur87 2010.01.11. 10:52:36

A cipő nélküli láb tűrhetetlen, de a mobil wc-t a nadrágjában hordó hajléktalan az rendben van. Egyébként ezeknek a tahóknak mindig társaságban van a legnagyobb arcuk. Ő megmutatta a barátnőjének a "hatalmát". Grat hozzá

angantyr 2010.01.11. 10:55:21

@Montezuma: És miért kell eleve a rosszabbat feltételezni?

EasyFriend 2010.01.11. 10:56:45

Ez a "talpig fiatalember" mint fordulat szerintem zseniális, tutira alkalmazni fogom ezentúl.

D1381t(H 2010.01.11. 10:57:40

"egyenlore a sorozatgyilkos fog darabolni mielott kihordja a reszeid az erdobe, a szo amit kerestel az 'egyelore' "

Montezuma 2010.01.11. 11:00:27

@angantyr: Mért kell kilépni a cipőböl aztán patákat felteni az ülésre?
Maradjon a cipőjében aztán senki nem fog semmit se feltételezni. A következő lépés mi lesz? Letolja a gatyáját és pucér seggel ül az ülésre mert enki úgy kényelmes?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.11. 11:10:05

@angantyr: Kiről? A kalauzpótlóról vagy a török* nőről?

*ülésben kucorgó

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.11. 11:13:11

@EasyFriend: A csekély elméjű rendőrségi szóvivők egy időben minden mocskos hímringyó bűnözőt "úriember"-nek, és minden repedt sarkú szopós tolvaj kurvát "hölgy"-nek neveztek. Nehogy az 'emberi jógi aktív Pisták' beléjük kössenek...

Harlequin 2010.01.11. 11:24:08

@Don Bandi: Nem arra írtam, sajnálom, ha nem tudod értelmezni a mondatokat!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.11. 11:25:01

@Kitalátor feljegyzetei:
Kiegészíteném az úrinő jellemzést:
Valamint hosszú karcsú mellei vannak.

kakamatyko 2010.01.11. 11:28:02

A sztoribol szerintem nem derul ki, hogy mindez azert kulonosen felhaborito, mert a Szentendrei HEV vonal amugy total civilzalt, kulturalt. Meg a kalauzok nagy resze is megembereli magat, "pufidzsekis" veroemberek fel se nagyon szallnak, legfeljebb utaskent.
A sima utasokat meg aztan (Budapest hatarat elhagyva) kenyerre lehet kenni...

aramszedo 2010.01.11. 11:29:14

Tisztelt Szily!

Felháborodva olvastuk a leveledet, melyet az igen tisztelt "pufi dszekis" emberekről írtál!
Szerintünk minél előbb tegyél írásos bejelentést, panaszt, mert ez megengedhetetlen amit ezek a röptiben kinevezett és hatalmat kapott gerinctelen "uriemberek" művelnek.
Kérjük tőled ezt azért is, mert mi tisztességes BKV-s dolgozók vagyunk, de nap mint nap fel tudunk háborodni ezeknek a nem embereknek (tisztelet a kivételnek) számító, hivatalból garázdolkodó egyének művelnek!!!!
Sajnos az emberek ezek után ítélik meg a többi tiisztességes BKV-st, mert hál'istennek talán mi vagyunk többen!
Az ilyen egyéneknek semmi keresnivalójuk nincs a cégnél.
Ezért kérünk ezuton is mindenkit, aki csak konfliktusba kerül velük, hogy igenis tegyenek panaszt, hogy az ilyeneket rövid úton eltávolítsák a cégtől. Még ahhoz sincs joguk, hogy az utas kezét megfogják, vagy egyáltalán hozzáérjenek!

Üdv.: Egy BKV-s család

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.11. 11:58:09

Én ezt nem értem. Ez magyarul van írva? Nem úgy tűnik.

Meklén és Tamara 2010.01.11. 12:07:22

már megint BKV, a lényeges dolgokkal meg nem foglalkozunk. MÉG MINDIG NEM TUDJUK, KI DOBÁLJA A FÖLDRE A RUHÁKAT AZ ARENA PLÁZÁBAN!

El Argentino 2010.01.11. 12:25:08

Mikor jön már a szabadrablás időszaka, amikor büntetlenül lehet megruházni kallereket a BKV-n? Még többet is fizetnék, ha kioszthatnék 1-2 pofont.

rókuci 2010.01.11. 12:41:49

Rendszeresen írkálok már a BKV-nak, szarnak rája...éppen azügyben is írtam, hogy hol a rákba vannak a biztonsági őrök az esti órákban, mikor a cigány gyerekek tépkedik, rugdossák az utasokat...olyankor még kalauz sincs...fényes nappal bezzeg ott vannak, mikor utas sincs a HÉV-en...
este legyen nagy pofájuk ezeknek a pufisoknak, mikor a kis aromák megéheznek és mennek a madaras tescoba zabálni...

2010.01.11. 13:12:08

@metal: Boldogabbá tenne, ha tudnád, hogy Kovács Irénnek hívják és a Dob u. 18 félemelet 8. lakásban lakik ?
Ha igen, akkor szólj és megírom a posztoló pontos nevét, címét.

szokeno 2010.01.11. 13:38:23

Buék mindenkinek. Hadd meséljek valami jót: egyszer dolgom volt az Önkormányzatnál, és jó sokat kellett sorban állnom. Belép egy ilyen talpigember és fogja magát rágyújt, én udvariasan megkértem, hogy ezt most akkor hagyja abba, mire (én olyan kiscsaj félének tudok kinézni, szóval tekintély zéró)közölte, hogy majd ha a többieket is zavarja, akkor abbahagyja, erre az összes drága nyugdíjas néni, bácsi rákezdte, hogy bizony zavarja őket, akkor az ember villogó szemekkel kidobta a cigit. Én meg megdicsőültem. Na, jó?

stab 2010.01.11. 13:55:23

még szerencse, hogy nem tépték le az ajtót leszálláskor, szegény utason meglehetősen fáztak volna a visszaúton

Mon3 2010.01.11. 14:10:07

@scsaba1: Egyre jobb:

Szerintem a "Vak Énekes Botthyányi Vazúl" térről lehet szó.

Aki meg az utasok közömbösségét hiányolja: Jegy nélkül én is lapítanék.

Én csak kerékpárom miatt szoktam a HÉV-n utazni hetente kétszer. Éves bérletem van. 6 eFt-ot gomboltak le tőlem kerékpáros kiegészítő matricákért, és a kezembe nyomtak tizenkettő darab kerékpáros matricát. Amikor kérdeztem, hogy ezt most hogy ragasszam fel a bérletre?, akkor gyorsan kiadták az egészet, és azt mondták, hogy majd otthon csináljam meg, de szelvény hátára nem ragaszthatom. Szerintem azóta is röhögnek rajtam.

NEmáááá 2010.01.11. 15:18:47

Köcsög buzi BKV, köcsög buzi ellenőrök,
köcsög buzi mezítlábas ribanc, köcsög buzi nagypofájú utas, köcsög buzi kommentelők, köcsög buzi én !
Ez a való világ :DDDDDDD

=Ford Prefect= 2010.01.12. 10:39:29

@Lili Marleen:

Tovább kellett volna olvasni...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.01.12. 14:42:26

Lehet hogy a sztori valojaban ugy tortent, hogy az illeto levette a cipojet, az utasok egy ideig turtek, aztan kinyitottak az ablakot, majd mikor mar ez sem segitett felszolitottak h ugyan huzza fel a cipojet. A tobbi meg hab:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.13. 09:08:04

@Andie: Bocsánat, én még a Magyar Bálint féle reform előtt tanultam írni-olvasni.

Barack Jam (törölt) 2010.01.18. 03:49:24

Mit tehet, aki agya hiányában főfoglalkozásban évekig arra készül,hogy valakit leoktasson? Keresi az alkalmat erre biztonsági őrként.
Másrészt általánosan elterjedt a budapesti lakosok között az egymás nevelgetése, ami a legnagyobb bunkóság. Hát folytassátok és legyetek egymással boldogok így, kedveskéim.

grofnö 2010.01.30. 21:00:05

@SpencerBarnes: JÓNAPOÓT KIVÁNOK.ZSUZSINAK HIVNAK.ÉN MOST OLVASTAM AMIT A HÖLGY IRT A KÉT BIZTONSÁGI ÖRRÖL AKIK A HÉVEN DOLGOZTAK.ÉN IS EBBEN A HÉV SZERELVÉNYBEN UTAZTAM ÉS SZEMTANÚJA VOLTAM AZ EGÉSZ ESEMÉNYNEK AMIT A KÉT HÖLGY ÁLLIT.AZ IGAZVOLT ,HOGY A ÖR LEHUZTA AZ ABLAKOT,DE EZT AZÉRT TETTE MERT ISZONYATOS BÜDÖS VOLT A HÉVEN.SAJNOS SOK HAJLÉKTALAN OTT MELEGSZIK,ÉS NEM EGGYET LÁTTAM MAGUKALÁ CSINÁLVA.SZERINTEM EZÉRT HUZTÁKLE A ABLAKOT,HOGY FRISS LEVEGÖ BEJÖJÖN.A HÖLGY UTAS MEG EGYBÖL KIHANGSULYOZTA,HOGY Ő ÜGYVÉD,ÉS OLYAN LEKEZELÖEN BESZÉLT A ÖRÖKKEL,MINT KUTYÁVAL SZOKTAK.MONDTA A BARÁTNÖJÉNEK KICSINÁLOM EZT A SZARHÁZI ÖRT,UGY IS UTÁLOM ÖKET.ÉN A ÖRÖK PÁRTJÁN ÁLLOK.AZ ABLAK LEHUZÁSON KIVÜL SEMMI NEM IGAZ AMIT A ÜGYVÉDNÖ MONDOTT.SZERINTEM ,NEM MÉLTÓ EGY ÜGYVÉDNEK ILYEN HANGOSAN ÜVÖLTÖZNI,HACSAK NEM A FELTÜNÖSÉG VOLTA CÉLJA.ÜDV.EGY ÚTAS
süti beállítások módosítása