Tékozló Homár

PPO forever: Hogyan ködösítettek a múltban?

2010.01.12. 12:45 | szily | komment

(Nem tudja, mi az a PPO-botrány meg tömeges lehúzás? Itt az első Index-cikk, itt az első Homár-poszt, itt meg a második, a legfrissebb információkkal.)

Chimie, aki jó ideje regisztált a ppo.hu lehúzós oldalon, öszeszedte nekünk, korábban mit kommunikált a cég az ügyfeleinek a szolgáltatásról meg a díjcsomagokról. Hát sajnos a tipikusan magyaros ügyeskedés hangulata lengi be az egészet. A weboldalon először kifejezetten hangsúlyozzák, hogy nincs extra költség, aztán a hírlevélben csalafintán ráerősítenek erre. Csalafintán, mert kiemelik, hogy a másik két csomaggal ellentétben a Light csomag havidíjmentes, és csak közvetetten derülhetne ki a szövegből (már mennyiben az átlag ügyfél egy gyanakvó szemantikaprofesszor lenne) hogy regisztrációs díj az elképzelhető. Chimie ráadásul állítja - egybehangzóan az eddigi összes károsulttal, ki jelentkezett, hogy magánlevelet sohasem kapott a PPO-tól. Levél alant:


én is készültem megírni az esetemet a PPO-val (hálisten pont az év végén lejárt a kártyám, így csak a bepróbálkozásról kaptam SMS-t, de nem tudták levenni a 2490 Ft-ot).

hálisten csekkoltam a Homárt, hogy hátha más is megírta - tehát ezt nem írnám le újra. Viszont írás előtt elkezdtem gyűjteni az adatokat (mivel bennem is felmerült, hogy csak én nem voltam elég figyelmes vagy tényleg nagybetűs LOPÁSról van-e szó).

Nos tehát:

1. Web archivumben jól látszik, hogy annó kifejezetten említették, hogy nincs extra költség (naná, hogy nincs, tegyük hozzá hogy jóval olcsóbb neten át üzemeltetni a matrica / feltöltőkártya árusítást, mint valós boltokban, igazság szerint az lenne a korrekt, ha olcsóbban adnák).

http://web.archive.org/web/20080221215056/egyenlegfeltoltes.hu/usr_site.php?session=MTExMjAwNw==&site=kezdlap_hu.htm&keret=keret_folap.htm

http://web.archive.org/web/20041010112332/egyenlegfeltoltes.hu/gyik.php

2. gmail-em van, így nem törlök semmit. Jól látható, hogy mit írtak a témában hírlevélben (személyes üzenetet nem küldtek, pláne számlát). Nyilván az emberek többsége ezt sem olvassa el, de még itt sincs említés arról, hogy automatikusan átkerültem volna egy fizetős csomagba), sőt az említett Light csomagról azt emelik ki, hogy havidíj mentes - ami szintén támadható enyhén szólva, lévén, hogy az ember arra asszociál, hogy nincs fix díj. Kissebb csúsztatásért is büntettek már meg cégeket.

ennyit írnak a témában:

"Tagsági csomagok
A PPO.hu portál emelt szintű szolgáltatásait előfizetési csoportokba soroltuk!
Három csomag közül választhat.
Light (havidíj mentes) Basic ésPrémium. A csomagok tartalmáról és azok árairól itt tájékozódhat. A Basic és Prémium csomagok esetében az éves adminisztrációs díjat elengedjük."


Remélem, lesz aki bíróságra viszi az ügyet. Sajnos hasonlót éltem át más cégtől is (Concorde Bróker - a 0Ft-os (de magas egyszeri díjjal dolgozó) csomagomnak hirtelen 1000 Ft lett a havidíja, amiről csak akkor értesítettek amikor már kb 20 000 Ft hátralék jött ki), de ennyire tömeges lenyúlást nem.

üdv,
chimie

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.01.12. 12:48:47

Egyszer használatos virtuális kártyával kell fizetni, arről többet le nem vesznek.

2010.01.12. 12:53:13

Most kaptam választ a fogyasztóvédelemtől, hogy köszönik a bejelentést, de nem illetékesek, forduljak a rendőrséghez.
Fasza.

Jóra Való 2010.01.12. 12:56:51

Kár ezen vergődni, semmi nem fog történni!
Ugyanúgy megússzák, mint a többi és minden megy tovább!
Egy a tanulság ebből (is), nagyban kell játszani, nem piti kis 1-2 millát lenyúlni!

zizu008 2010.01.12. 12:59:38

Szerintem is simán megússzák sajnos...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.12. 13:08:07

Mondjuk erről lehet, hogy az Orbán tehet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.12. 13:08:33

Én aziránt érdeklődöm, hogy PPO-s post lesz-e valamikor?

Trójai 2010.01.12. 13:11:07

@sááá: Akkor fordulj a rendőrséghez-
A fogyasztóvédelemnek meg sünt.
Amúgy megindokolták miért nem foglalkoznak vele?

qqri 2010.01.12. 13:13:16

hogyan lehet megszüntetni a PPO.HU-n az account-om ?
nincs ilyen opció, vagy legalábbis én nem találtam meg. Szerencsére egy régi, lejárt bankkártyám adatait tudják csak :P

Zsolty81 (törölt) 2010.01.12. 13:14:22

@qqri: elvileg e-mail-ben, és 30 napon belül törölnek, ami nevetséges.

napalm 2010.01.12. 13:21:41

akkor ez a hétvégi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.12. 13:21:51

@Trójai:
Erre nem gondoltam legvadabb álmaimban sem.

Koholmány 2010.01.12. 13:24:23

" PPO light csomag regisztrációs díja a PPO díjszabása szerint kerül autómatikus RECURRING módon levonásra a bankkártya regisztrációt követően"

Itt a kutya elásva, ha nem tudsz angolul, hogy mi az a recurring mód, akkor szétteheted a kezed. Ennyi erővel kínai irással is odaírhatták volna. Szerintem ez bíróságon megtámadható...

napalm 2010.01.12. 13:26:13

de több ppo-s cikk nem lesz, ugyi?
kissé kezd unalmassá' váni.

AiRLAC 2010.01.12. 13:33:08

@Koholmány: Sajnos pár sorral lejjebb kifejtik mi az a Recurring mód (mondjuk az "évente ismétlődő" kifejezés szerencsésebb lett volna.

Az egész mutatvány ott bukik majd hogy az ÁSZF változásokról értesítést csak a weboldalon belül, a belső levelező rendszerben küldtek, külső emailben pedig nem, illetve kattingatni sem kellett hogy elfogadom az új ÁSZF-et.

Sün.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.01.12. 13:35:43

A PPO lerágott csont!

DDT-s cikket követelek!

blah 2010.01.12. 13:41:48

Én gyanítom, hogy simán meg fogják úszni, pénzt nem adnak vissza, de ha mégis, az 2 év múlva azoknak akik feljelentést tettek, OTP-nél reklamáltak és a PPO-nál is jelezték ezt. Nincs értelme a herechurcának. Megvan a tulajdonos neve, címe, telefonszáma, cége neve és címe, elégtételt kell venni és ennyi.

Trójai 2010.01.12. 13:44:07

@Sün‼: a vad álmokról most a sünszex jutott eszembe :D

reaxol (törölt) 2010.01.12. 13:55:00

TEGYETEK FELJELENTÉST AZ ALÁBBI SABLON ALAPJÁN! NEHOGY MEGÚSSZÁK!
Ha csak ültök és mérgelődtök magatokban, semmi nem történik és még meg is
ússzák...

AZ APEHNÉL EZEN A LINKEN TUDTOK PANASZT TENNI:
www.apeh.hu/kapcsolat/panasziroda

Tárgy: Feljelentés (közérdekű bejelentés) csalás és személyes adatokkal való
visszaélés, azok jogosulatlan felhasználásának alapos gyanúja miatt

To: panasz.orfk@orfk.police.hu
CC: adatved@obh.hu; ugyfelszolgalat@pszaf.hu; panasz@obh.hu; info@nhh.hu;
ugyfelszolgalat@gvh.hu; fogyved_kmf_budapest@nfh.hu; info@mku.hu;
lakossag@meh.gov.hu; ugyfelkapu@keh.hu

Tisztelt Panasziroda (és a másolatban található egyéb címzettek)!

Alulírott XY (személyes adatok) feljelentést szeretnék tenni ismeretlen
tettes ellen csalás és személyes adatokkal való visszaélés, azok
jogosulatlan felhasználásának alapos gyanúja miatt. Bejelentésem nem csak
személyes érintettségű, hanem közérdekű állampolgári bejelentés is.

A tényállás a következő:
Létezik a PPO.hu nevű internetes oldal, melyet az Investech Kft. üzemeltet
és melyen keresztül mobiltelefon egyenleget lehet feltölteni, autópálya
matricát vásárolni, stb. Ehhez szükség van egy regisztrációra, ahol meg kell
adni a személyes adatokat. Ez a cég önkényesen és a felhasználók
megkérdezése, korrekt, az elvárható alaposságú értesítése nélkül a
felhasználók által a regisztrációkor rábízott adatokkal visszaélt, tegnap
óta minden regisztrált felhasználó bankszámlájáról pénzt vont le.

Valószínűsíthető, hogy nemcsak a személyes adatokkal való visszaélés történt
meg, hanem a személyes adatokhoz (ebben az esetben bankkártya adatok) való
jogosulatlan hozzáférés, és a személyes adatok jogosulatlan felhasználása
is. Ugyanis a felhasználók a fizetési tranzakciót az OTP Bank által
üzemeltetett ún. fizetési oldalon valósították meg, így elviekben az
Investech Kft. a bankkártya adataihoz nem férhetett hozzá, azonban az a
tény, hogy sokan számolnak be arról, hogy a tegnapi nap óta az Investech Kft
önkéntesen visszaélve a bankkártyájuk adataival, pénzt vett le
ellenszolgáltatás és számlaadás nélkül a bankszámlájukról. Olyan személyek
bankszámlájáról is vettek le pénzt - mint például jómagam is -, akik évek
óta nem használták az adott oldal szolgáltatásait.

Az Investech arra hivatkozik, hogy értesítették a regisztrált felhasználókat
2009. 11. 28-án az Általános Szerződési Feltételek ilyen irányú
módosulásáról, azaz hogy az addig ingyenes szolgáltatás fizetőssé válik, de
ezt csak a portál belső értesítési rendszerén tették meg, így aki már régóta
nem használta az oldalt, azok erről nem értesültek. Ez az eljárás véleményem
szerint nem csak etikátlan, hanem felveti a csalás, szándékos megkárosítás
gyanúját is.

Létezik egy internetes fórum a forum.index.hu/Article/showArticle?t=9198287
címen, ahol a szerencsétlenül járt felhasználók osztják meg egymással
sérelmüket, tudomásom szerint rajtam kívül mások is feljelentést fognak
tenni.

Kérem, hogy a bejelentésem alapján a nyomozást, vizsgálatot szíveskedjenek
elrendelni.

Budapest, 2010.01.12

Tisztelettel:
XY

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.12. 13:55:42

Megjegyzem, hogy még az magasságos A PE(c)H is méltóztat dobni egy e-mailt, ha az Ügyfélkapus postafiókomba valami befut. Persze mögöttük nem az internáci maffia áll. Vagyis nem csak...

Ppix 2010.01.12. 13:58:52

Én amikor megláttam a PPO oldalát, azonnal sírva menekültem. Horribilis díjak megtévesztő reklámok. "Havidíjmentes" - aha, csak akkor éves díja van. Ügyes. Úgy hirdetik, hogy előnyös fizetési megoldás, végigküzdöd magad a regisztráción, majd a legvégén közlik, hogy fizetni kell. Nem is keveset. Miért fizetnék ezreket azért, amit ingyen átutalok a bankban?
Nevetséges.
Többet kérnek, mintha postai csekken akarnám befizetni a díjakat, horribilis átbaszás az egész.
Valószínűleg csak azért működhet, mert bevásárolták magukat a tutiba és rendszeresen kenik a nagyobb partnerek döntéshozóit akik erőltetik ezt a fizetési megoldást.
Mondjuk az is idióta, aki a fentiek ellenére egyáltalán használja...

Silverf@x 2010.01.12. 14:49:23

A magyar fogyasztóvédelem teljesen impotens, törvényestül, hivatalostul együtt. Kiváncsi vagyok, hogy a gazdasági versenyhivatal vagy a rendőrség milyen álláspontra jut. (Megjegyzem a fogyasztóvédelmiseknek a nemrég megreformált fogyasztóvédelmi törvény értelmében (a fogyvéddel foglalkozó hivatalok mostantól szoros együttműködéseként..) hivatalból továbbitaniuk kellene az ügyeket az illetékes hivatalhoz, nem elhajtani az ügyfelet...vicc.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.12. 14:57:00

@Trójai: remélem, az, amit a honlapomon láthattál:

A nap sünös videója

homarszleng.gportal.hu/

chr(27) 2010.01.12. 14:59:57

Azért nem továbbítják, mert vszínűleg a delikvens amúgy is CC-zte az említett szerveket.

Kawaii Koneko 2010.01.12. 15:06:58

a fogyvédelem ezt dobta vissza
Tisztelt Bejelentő!

A levelében jelzett téma – csalás és személyes adatokkal való visszaélés – nem tartozik Felügyelőségünk hatáskörébe.

Mivel bejelentését az ügyben illetékes szervekhez is (PSZÁF, APEH, GVH, rendőrség) megküldte, ezért azt ismételten nem továbbítom.

szrudi · http://www.pano360.hu 2010.01.12. 15:18:58

még hozzátenném a cikkben olvasható ppo hírlevél idézethez, hogy az eggyel korábbi hírlevélben (2008.12.18.) még ez állt:

"Tisztelt ügyfelünk, a PPO.hu portál emelt szintű szolgáltatásait előfizetési csoportokba soroltuk!

Három csomag közül választhat.
Free (ingyenes) Basic és Prémium. A csomagok tartalmáról és azok árairól itt tájékozódhat."

Tehát még a csomagok bevezetésekor is arról volt szó, hogy van ingyenes.

Majmász Gedeon 2010.01.12. 16:12:38

Az Investech Informatikai és Kommunikációs Kft. (Cg. 01-09-712664) adatai.

5. A cég székhelye
5/6. 1141 Budapest, Bonyhádi u. 49/B. 3. em. 13.
Hatályos: 2006. április 3. - ... [*]

13. A cégjegyzésre jogosult(ak) adatai
13/7. Simén Tamás (an.: Domits Gabriella)
1071 Budapest, Peterdy u. 37.
tisztségviselő (vezető tisztségviselő)
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2007. december 14.
Jogviszony vége: 2012. december 14.
A változás időpontja: 2007. december 14.
Bejegyzés kelte: 2008. március 18.
Hatályos: 2007. december 14. - ... [*]
13/8. Báthory Attila (an.: Gellért Katalin)
1149 Budapest, Limanova tér 19.
tisztségviselő (vezető tisztségviselő)
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2007. december 14.
Jogviszony vége: 2012. december 14.
A változás időpontja: 2007. december 14.
Bejegyzés kelte: 2008. március 18.
Hatályos: 2007. december 14. - ... [*]

hopetheorc 2010.01.12. 16:46:43

Hmmm :) ha elolvassátok figyelmesen, akkor ott a turpisság. "A Basic és Prémium csomagok esetében az éves adminisztrációs díjat elengedjük." Tehát ezeknél nincs admin. díj. Viszont a light-nál van, ott nem engedik el.

Nem vagyok jogász, de szerintem is emiatt simán megússzák. Viszont ebben a minutumban leiratkozok róla.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.12. 16:52:05

@Majmász Gedeon: A zijeneket itten ki szokják izélni, félnek a perektől. Láccik hogy nem yogészok, mert kúrvat fschschzal, yógészt /-rel nem lehet megijjesztenyi...

ManhattanProject 2010.01.12. 17:00:51

"A Basic és Prémium csomagok esetében az éves adminisztrációs díjat elengedjük."

Már nem azért de ezen mit lehet félreérteni? A másik két csomagnál elengedik az éves díjat, akkor nyilván az elsőnél nem.

szrudi · http://www.pano360.hu 2010.01.12. 17:33:24

@ManhattanProject: Tegyük hozzá, hogy nem erről szólt egyik hírlevél sem! Ez csak egy szürke kis dobozban szerepelt. Így utólag persze észrevehető, de ha ránézel a hírlevélre és látod, h szuper lottózási vagy IQteszt kitöltési szolgáltatást indítanak, nem állsz neki átböngészni a kisbetűs részeket "hátha van ott valami fontos" alapon...

akakukk 2010.01.12. 18:17:13

Ti mindannyian bankszamlahoz kotott kartyat regisztraltatok? Ilyet sohasem szabad, csak olyat, amit a terheles UTAN fizetsz (hitelkartya). En egyszeruen ertesitettem a kartyakibocsatot hogy a terhelest nem ismerem el, nem fizetek.

Jaffar 2010.01.12. 19:19:38

Akitöl levonták az összeget, azonnal a bankba, kiverni a dilit és visszahívatni az összeget. Utána rendörség és feljelenteni öket. Aki meg csak legyint, hogy ,megint lehúzták és úgyis megússzák, annak úgy kell. Legközelebb nem 2490Ft-ot emel legy másik cég, hanem az összes pénzedet. Ha meg a bank nem akar veled foglalkozni, addig verd a pultot amíg nem csinálnak érdemben valamit. Tudtotokon kívül megloptak titeket. Ne legyetek birkák és ne hagyjátok magatokat.

A80 2010.01.12. 19:27:08

Én 100 forintot is sokalltam kiadni a PPO-nak, utoljára 2006-ban használtam őket.

De hogy pozitívat is mondjak, Autópályamatricánál:

www.izishop.hu --> Javas mobil alkalmazással működik, kell hozzá adatkapcsolat, de nincs sms küldés, semmilyen plusz költség. Ráadásul ha mobillal beregisztráltál, akkor már megy sima böngészőből is.

A PPO valamiféle monopóliumra tett szert, az Autópályamatricánál még kimutyizhatta valahogy, de hogy a mobilcégeket mivel győzte meg, az rejtély...

dajan 2010.01.12. 20:33:23

Még szerencse, hogy a tulajdonosok ős magyar nevűek, ami bizonyítja, hogy nem mindent a jiddisek csinálnak. Teljesen mindegy ma már milyen náció, rengeteg gazember van. Egyszerűen sporttá vált a másik ember becsapása, lehúzása. Soha senkinek nem adom ki a bankkártyám adatait, ilyen világban?

SiKom 2010.01.12. 22:56:01

@hopetheorc:
"Hmmm :) ha elolvassátok figyelmesen, akkor ott a turpisság. "A Basic és Prémium csomagok esetében az éves adminisztrációs díjat elengedjük." Tehát ezeknél nincs admin. díj. Viszont a light-nál van, ott nem engedik el."

De, a Basic és Premiumnál is VAN éves díj.
Csak azt elengedik.

Most. De lehet, hogy majd megint ASZF módosulás lesz, amiről nem szólnak, és lehúzzák jövőre a Basic-eseket is 2500 Ft-ra.

Ez csalás.

krob11 2010.01.12. 23:25:20

Sziasztok!

Én is megszívtam ezzel a k..va PPo-val!

Ötlet: szerintem gyűjtsük össze a névsort azokról, akiket becsapott a PPO, és így csoportosan lépjünk fel a Hatóságok felé (ne egyesével írva a feljelentéseket.
Továbbá, bár nem vagyok jogász, szerintem fel lehet (kell) jelenteni a PPO-t a cégbíróságon, hogy szüntessék meg ezt a kócerájt, felszámolást kezdeményezve.
Itt is jobb, ha tömeges feljelentést tennénk!

Trójai 2010.01.12. 23:33:40

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: a sünszex videókat pont nem a te honlapodon láttam, hanem a sünién :))

Shinjuku 2010.01.13. 00:51:40

@Majmász Gedeon: Még azért ne kezdjétek zaklatni ezeket a szerencsétleneket... Szerintem ezek csak ügyvezető igazgatók... a legtöbb esetben csak strómanok, akik nem tudnak semmit sem a cég piszkosabb ügyeiről... A tulajdonos meg szépen a svájci bejegyzésű cége mögé bújik... A tulajdonos nevét kellene előszedni...

2010.01.13. 12:35:17

@Sir Kommentor: Minden esetben fizetni kell, csak nem annyit és más a neve.
100 Ft tranzakciós díj mellett nem tudom, miért volt még szükség plussz adminisztrációs díjra. Esetleg tettek volna a mobilfeltötésre is egy kis díjat.
Bár én sem értem, hogy egy olcsóbb megoldás miért lesz drágább végül. Mert azért az olcsóbb, amit gépek gyorsan és sokat el tudnak intézni, és nem kell embereket fizetni érte.
Valószínű, hogy a PPO tartott attól, hogy ha egyértelműen közlik (mondjuk a regisztrált e-mail címre küldött levéllel), hogy 2010-től plussz 2490 Ft-ba kerül éves szinten az eddig csak eseti díjjal működő szolgáltatás, akkor sokan elpártoltak volna.
Most ugyanez történik, csak ez a PPO-nak rosszabb. Alábecsülték a felhasználókat.

buckalakó 2010.01.13. 19:04:56

Sajnos én is át lettem verve.2009.január óta próbáltam törölni a regisztrációt,sikertelenül.Szerintem is össze kéne fogni a károsultaknak,egyedül nem megy,talán lessz a károsultak között egy joghoz értő személy(Ügyvéd).Nekem az a véleményem hogy "fejétöl bűzlik a hal"érdekesnek tartom hogy a neten sincs semmi hír tegnap óta,a reggel a hírrádióban igen rövidke hír volt,este az RTL készített riportot egy károsultal.Nagyon nagy a csend.Szerintem a PPO.meg fogja úszni mint minden milliókat lópó szélhámos,ebben az országban ez járja.APEH vajon mit szól hozzá,én számlát,nyugtát nem kaptam,a feljelentést megtettem.

ezer526 2010.01.13. 20:41:59

Tulajdonképpen nekem küldött egy e-mailt a PPO 2009.11.18.keltezéssel, amit a mai nap fedeztem fel a PPO-rendszerbe belépve. Tájékoztattak az ÁFSZ változásáról,korrekt cég! Dehogy korrekt,hanem egy csaló pénzmosó banda és ehhez még az OTP is asszisztál! Ugyanis egy héttel később 2009.11.27-én vásároltam egy pályamatricát és a november 18-i tájékoztató e-mailnek nyoma sem volt! A másik köcsögség, hogy ezenfelül kényelmi díj címén minden egyes vásárlásnál 100 Ft kényelmi díjat felszámolnak. K@rva drága matricákat vettem....így ebben a formában

gitáros 2010.01.14. 02:40:47

Nem egészen értem, mi a gond.
A (2009. januártól érvényes, tehát NEM a legfrissebb verziójú) ÁSZF szerint az akármilyen nevű éves díj létezik, az ingyenes csomag mellett is.
Az ÁSZF aszongya, hogy a konkrét összeg ott olvasható a "Csomagok" oldalon.
Most ez így van, ott a 2490 Ft. Franc se fogja kiguglizni a tárolt oldalakat, de régebben nem volt ott?

Vagy csak jó egyszerű szokás szerint rácuppantak a zemberek az ingyenbulira, most meg megy a csodálkozás?

Mert ha még apróbetű lett volna, eldugva.

Alternatív 2010.01.14. 03:17:07

Mások azt írják, nem ingyen buli volt, hanem volt tranzakciónként 100 Ft-os díja, ami tekintve, hogy a gépek dolgoztak vele emberi beavatkozás nélkül, elég méltányosnak látszik.

Ha véletlenül mégis úgy döntene valaki, hogy jár nekik az évi 2500 Ft, akkor azzal lehet őket megfogni, hogy felhatalmazás nélkül szedték be a díjat - gondolom, senki nem adott nekik csoportos beszedési megbízást a bankjában. Anélkül viszont fel kéne tudniuk mutatni valamit, amin a user rákattintott az átutalásra...

(Amúgy az, hogy nem lehet leíratkozni, sérti az adatvédelmi törvényt, úgyhogy az adatvédelmi biztosnál is fel kell őket jelenteni.)

szaglász 2010.01.19. 20:40:42

Én legutoljára 2008-ban használtam a PPO-t, ennek ellenére szépen minden értesítés nélkül leszedték a 2490 Ft-ot. Ma próbáltam leíratkozni a honlapon, de nem sikerült. Tudtok valami ötletet adni? Hogyan lehet megakadályozni, hogy további összegeket ne hívjanak le, amikor kedvük kottyan?

vincesinka 2010.01.21. 10:40:33

Az alábbi levél ment a PPO-nak, amit komolyan is gondolok, nem csak fenyegetés...
---

Kedves PPO!
Érdemes elolvasnotok a levelet, a cégetek jövöje függ töle!!!

Ezt elbsztátok:) Rossz ember kártyájáról vontátok le az éves díjat értesítés nélkül (ez lennék én, Vince).

Mindegyikönk tudja, hogy az OTP bizonyos százalékú chargeback után be fogja szüntetni a kártyás elfogadási lehetöségeteket. És ha ök megszüntetik, ki fog elfogadni titeket utána?:)
Hozzáférek kb 15.000 magyar kártyaadathoz, amit szívesen felhasználok hogy kiegészítsem azon tranzakciók számát, amiket chargebackal fognak jelezni az emberek a bankjuk felé (értsd: VáSáROLNI FOGOK AZ OLDALATOKON LOPOTT BANKKáRTYáKKAL addig amíg le nem tilt titeket az OTP).
Gondoljátok át a dolgot, mekkora kárt tudnék nektek okozni ezzel, mekkorát nem. Persze azt is számoljátok bele, hogy nem a legkisebb összegeket fogom vásárolni az oldalatokon:)

Ha megéri nektek, a sok embertöl a 2490 ft, azért cserébe hogy a jól kiépített cégeteknek annyi, akkor tartsátok meg a pénzeket, ha nem ér meg ennyit, akkor 14 napon belül jelezzétek a médiában, hogy mindenkit kártalanítatok, ellenkezö esetben megkezdödik a hadjárat:)

Remélem már az IP címem is elég ahhoz, hogy felfogjátok, mekkora veszéllyel álltok szemben.

Üdvike, Vince
süti beállítások módosítása