Tékozló Homár

Átvágja a rövidlátókat a Unicredit?

2010.02.02. 12:29 | jackyll | 40 komment

Naiv ügyfél 2 hónapra szeretett volna lekötni pénzt a Unicreditnél, de mivel nem volt nála a szemüvege, a feltételekről "szabad fordításban" értesült, és a pénzét sem kötötték le. Azóta a számlát sem sikerül megszüntetnie:

Budaőrsi fiókba tavaly tavasszal 2 hónapos futamidővel tettem be pénzt,- sajnos délután 3-kor tere-fere partikor toppantam be. Némi grimaszolás után az egyik előadó hajlandó volt foglalkozni velem. Mivel idősebb vagyok, és a szemüvegemet otthon felejtettem, az apró betüket nem láttam-ezért kértem diktálja le, hogy milyen feltételekkel és terhelésekkel fogok a futamidő lejárta után  a pénzemhez jutni, és konkrétan mennyi lesz-számszakilag a hozam. Mindent az elmondás szerint lejegyeztem. Több mint 2 hónap után tudtam csak bemenni a bankba,- betegség miatt-ahol az a meglepetés ért, hogy az ügyintéző egyáltalán nem kötötte le a betett összeget!? (sajnálatos adminisztrációs hiba történt a bank szerint) csak úgy őrizgették és használták a pénzemet.

Panaszos levél megírása után kis idővel jött a válasz mehetek a pénzért és annak hozamáért. (Megjegyzem 20 km-re van a lakóhelyemtől a bank) Akkor már csúnya szóval a " pofára esés" következett, mert mint kiderült az ügyintéző által elmondott számok, egyáltalán nem voltak igazak mivel a százalékszámítás és a tizedes számok  használatának tanulásakor valószínű hiányzott az iskolából. (Nem mindegy, hogy 60 vagy 6 pénznem  a kamat) Azonnal az összes pénzt természetesen kivettem a számláról, és kértem szüntessék is meg.

A számlakivonatot, minden hónapban számlavezetési díjat felszámolva küldték, pedig szept. 16-án telefonon is jeleztem- (5 évig őrzik a beszélgetést?! minek?- hallgassák vissza)- hogy szüntessék már végre meg a számlámat. Ez sem járt eredménnyel. Nem adtam fel a reményt. hogy végre a rosszemlékű banktól, lusta és trehány ügyintézőktől  végérvényesen megszabaduljak- októberben ! _tértivevényes_ levélben  kértem a számla megszüntetését, -tértivevényt átvették, - és bármennyire hihetetlen, de még mindig küldik   a számlakivonatot.

Szeretném  nyílvános oldalra kitenni az esetemet, lehetőleg mást ne érjen ennyi kellemetlenség a pénzéért.

Barna T. K.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.02.02. 12:30:49

Mióta árul szemüveget az Unicredit?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.02.02. 12:32:32

Ha 60% kamatot ígértek, rögtön gyanakodni kellett volna.

akikaztmondjákni 2010.02.02. 12:33:07

Jaj,már megint az idősek átvágása:S
Ne tessék ilyen csúnya szavakat használni, h:pofára esés.
Ki lett téve:)Mással is meg fog történni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.02. 12:33:25

És konkrétan mennyi lett-számszakilag a hozam?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 12:37:11

Kedves jackyll!
Az idős korban jelentkező látásromlást - amely először az apró betűk "elmosódásából" vehető észre - nem rövidlátásnak, hanem távollátásnak hívjuk.
"Köszönöm, gép leáll!"

É2I 2010.02.02. 12:50:02

Mondjuk, ha nekem lediktálja valaki, mennyi százalék az éves kamat, akkor kiszámolom magamnak. Mivel eddig nem sikerült megbíznom egyetlen egy ügyintézőben sem.
Lehet paranoiás vagyok? Lehet. De az én pénzemmel ne játsszon senki, rajtam kívül.
Így is leveszi a sápot a bank is meg az állam is a már adózott megtakarításomból, már ha van...

betépett felhasználó 2010.02.02. 12:52:52

Nyugi kedves Barna T.K., bar valszeg a grimaszolo eloado - az ingyenes tolmacsgep-szereptol megszabadulva - rogton lekototte a sajat neve alatt szamszakilag. 2 honapra, de a 60 penznemnyi kamatbol azonban elofizetett 1 tuneziai szivatasra.
Ebbol is lathato, hogy isten nem foggal ver.

es egy jo tanacs, maskor is tessek az okulart otthon felejteni. ha mar idosnek tetszik lenni...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2010.02.02. 12:54:42

@Kitalátor feljegyzetei: Vazze! Öregszem. Nekem már most összemosódnak a betük.

Unicreditet meg csakis az Aldiból!

Komolyan: Átverték, vagy csak a szokásos lexarom az ügyfelet hiba történt? A pénzt és kamatait megkapta, persze nem annyit, mint amire számított. A számla megszüntetése miatt meg talán jobb lenne személyesen bemenni még egyszer és asztalt csapkodni. Utána talán Pénzügyi Felügyelet?

dr. saint555 2010.02.02. 13:26:15

Az Unicredittől megszabadulni valóban nem könnyű. Annó én is szakítottam velük. Bementem, mondtam meg akarom szüntetni. Mondták, mi a menete ennek. Ki vettem róla az összes pénzt, csak az a havi számlavezetési díjat hagytam rajta. Megszüntettem. Még három hónap múlva is küldözgették a következő havi "havidíjakról" az értesítést. A megszüntetett számlához. lol. A harmadik hónap végén jött még egy értesítő, hogy a 3 hónapja leadott és a szemem láttára kettévágott bankkártyám újabb éves díját is legyek szives még utólag kifizetni. Nem voltam szives. Azóta lekoptak. Abszolút hülyének nézik az embert.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.02.02. 13:31:30

jackyll, annyit minimum tudhatnál, hogy akiknek olvasáshoz kell szemüveg, azok nem a rövidlátók.
G. k.: rövidlátó, azaz rövidre, tehát közelre lát, távolra nem. Erre van a mínuszos szemüveg.
Az ellentéte a távollátó, az van a kiskölyköknek, ami javulni szokott, meg a nyuggereknek (ami nem). Erre mag a pluszos szemüveg.
Optikai egypercünket olvasshatták a kedves kommentelők.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.02. 13:33:54

Miért "a Unicredit"? Úgy tudom, ez nem angol bank, és u-val mondják, tehát aZ Unicredit. Vagy rosszul tudom?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.02. 13:36:07

"Nem mindegy, hogy 60 vagy 6 pénznem a kamat"

Mivan, azt hitte, hogy 60% kamatot kap? 2 hónapra???
Hol él a tisztelt poszt toló, a marson?
Vagy mi van?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.02. 13:37:33

@akikaztmondjákni: :-))))
A kurva életbe, ezek a köcsög öregek olyan kibaszottul ocsmány szavakat használnak, hogy "pofára esés". Felháborító!:-D

kapasz 2010.02.02. 13:40:22

Csatlakoznék sain5555-höz és a postíróhoz: Nekem is csak fél év kőkemény, többmenetes harc (személyes, levelezős) után szüntették meg a számlát. A havidíjakat persze nem felejtették el levonni. Gány banda!

law-ryder 2010.02.02. 13:48:44

1. Saját szemünkkel való elolvasás nélkül nem írunk alá semmit, ha otthon maradt a szemüveg nincs kifogás, tessék hazamenni érte vagy hívni valakit, akiben megbízunk és (f)elolvassa nekünk a szöveget.
2. Ha már valamit aláírtunk, akkor meg szokjuk meg, hogy többet nem követelhetünk, főleg nem azt hittem, meg bemondás alapon.

Uff

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2010.02.02. 13:54:52

@Kitalátor feljegyzetei: Köszi. :D

Gopndolod ez a bankban is münködött volna? :D

P75 2010.02.02. 13:55:35

@sikertelen bérenc: Nem %, hanem PÉNZNEM!!! Pl Forint...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 14:11:55

@Tanácstalan: Igen. Kéred, hogy mutassák monitoronj, "vakbarát" üzemmódban a szerződést. Ha nem, PSzAF, ombudsman...
@P75: Tényleg nem mindegy, odautazott 20 km-t, hogy kapjon 60 forintot, és 6 Ft-tal kiszúrják a szemét. Ha felveszi, 5 Ft, és levonnak + 300 Ft-ot a "szolgáltatásért"...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2010.02.02. 14:42:22

@Kitalátor feljegyzetei: Komolyan mondom, csak a hecc kedvéért legközelebb kipróbálom. De mi van ha át kell hajolni a pulton hozzá? Esetleg biztonsági ork fejbesom?

Eric_Cartman 2010.02.02. 15:30:37

Aha. A bank nem kötötte le, amikor mégis, akkor nem annyira, kérted a megszüntetést, nem szüntették meg.
Hogy ezt miért nem tudom annyira elhinni ?
2 hónapra 6 egységet kaptál, pedig 60-ra számítottál. 12 hónapra gondolom 36 helyett 360 egységre.
Szóval elnézted az apróbetűjüket, a két hónapos évi 7,5 %-ot 75 %-nak gondoltad.
Nem lehetsz te olyan hülye, kedves idős bácsi.
Ahogy Kohn-éknál mondanák: ügggyes.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.02. 16:02:08

@Tanácstalan: Én már láttam forgatható monitort is, sőt,némely bankban van ügyfélgép is. De ott nem ígérnek 60% kamatot...

KöveZoli · http://www.kovesi.hu 2010.02.02. 18:54:01

Ürítsd ki a számládat, ne foglalkozz a levelekkel. Egy idő után automatice megszüntetik a számládat, a kiesett számlavezetési díjat meg benyelik.

töklámpa 2010.02.02. 19:04:56

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
Téged idézve: "annyit minimum tudhatnál, hogy akiknek olvasáshoz kell szemüveg, azok nem a rövidlátók."
Én rövidlátó vagyok (-10DP), és szemüveg nélkül nem tudok olvasni. Na jó, tudok, de tíz centiről nézni a betűket elég kényelmetlen. :(
-1DP: egy méterre lát élesen,
-5DP: húsz centire lát élesen,
-10DP: tíz centire lát élesen.
Szóval Te sem tudod jól...

Mylady 2010.02.02. 21:31:20

@É2I: nem az adózott pénzedet sápolja az állam plusz adóval, hanem annak hozamát, ami ugye jövedelem
ez persze nem jelenti azt, hogy nem szemétség...

Mylady 2010.02.02. 21:32:31

@Mylady: ja, és főleg azért szemétség, mert a veszteségeddel (vagy a fizetett kamatokkal) nem csökkentheted a jövedelmet

Mylady 2010.02.02. 21:36:27

@töklámpa: csak kiegészítésképpen, mert sokan nem tudják elképzelni, mit jelent rövidlátónak lenni (én igen)
www.thevisioncommunity.com/index.php?option=com_content&task=view&id=51&Itemid=144

Mylady 2010.02.02. 21:37:42

@Mylady: képválasztás után a jobbfelső sarokban lehet állítani a dioptriát

dr. saint555 2010.02.03. 08:58:01

@Eric_Cartman:
A mai állapotokat ne ismerem, de pár éve amikor én az Unicreditnél voltam, magam is jártam hasonlóan. Netbankon át lekötöttem egy lejárt lekötésú betétet újra. Két hónapra. Amikor egy hónap múlva véletlenül ránéztem szintén a netbankon át, azt láttam hogy a betét természetesen nincsen lekötve. Mint utóbb, harminc anyázás és perrel fenyegetés után kiderült, így működött akkor a netbankjuk:
1, jobbágy netbankon át leköti a pénzét
2, ez a lekötés nem ám automatikusan történik meg, mint más bankoknál. Francokat. Egy "kolléganő" valahol a központjukban utólag (amikor kedve, ideje engedi) MANUÁLISAN pötyögi be, köti le a pénzed a számítógépes rendszerükben.
Említett esetemben ezt a "kolléganő" simán elfelejtette megtenni. Sebaj - gondolnád. Majd utólag korrigálják a hibát és visszamenőleg lekötik a pénzedet. Fityiszt. Simán letagadták a lekötést. Tehették, mivel a netbankjuk csak a kérést regisztrálta, de annak sem volt egy hónap múlva már nyoma.
Emellett többször volt olyan, hogy egy ilyen modern módon lekötött betét, a netbankban történt lekötés napja utáni 5 - 12 nappali dátummal lett csak valójában lekötve. Addig a kedves bank kegyeskedett grátisz használni a pénzedet. Öröm volt, amikor megtudtad, hogy a lakásvásárlás beugrójaként nehezen összeszedett több mint egy milliód rendszeresen "elfelejtették" lekötni, vagy csak az utasításod után majd két héttel kötötték le. Amikor reklamáltál, simán letagadták a csillagokat is az égről. Na én ezek miatt az esetek miatt hagytam ott őket.

Koky_ 2010.02.03. 11:57:13

Ha olvasni nem tudott a kedves ügyfél, akkor a "lejegyzés" hogy ment?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.03. 14:14:00

@töklámpa: Egy "csak" kimaradt:"annyit minimum tudhatnál, hogy akiknek CSAK olvasáshoz kell szemüveg, azok nem a rövidlátók."
Merthogy nektek-nekünk szinte mindenhez kell...

cbc 2010.02.06. 01:02:47

A terefere partyt viszont simán el lehet hinni, anno én a Westendben léfő Raiffeisen fiókból fordultam ki, annyira lekötötte a fiatal bankár urakat a lövöldözős játék, hogy igazán nem akartam zavarni :)

Csak azt nem tudom, hogy ilyenkor nem fosnak a belső ellenőrzéstől? :)
süti beállítások módosítása