Tékozló Homár

Torkonakadt Csütörtök: Lassúság, füst, közöny a Vadrózsában

2010.02.19. 14:50 | jackyll | komment

Ismét eljött az évnek az a napja, amikor N. ügyfél szinte bármelyik méregdrága étteremben koncentráltan tömheti az arcába a kommunista vendéglátás minden precízen konzervált zamatát. Gáborék korán mentek, úgyhogy csak később derült ki, hogy a dohányzó részlegre kerültek a Vadrózsában. Ami nem lett volna tragédia, ha például nem pácolják őket bő félórát, amíg fizetni tudtak.

Szeretnénk Veletek megosztani élményünket Budapest egyik elit éttermével, a Vadrózsával kapcsolatban, amely - amikor nem a pór népet látja vendégül torkos csütörtök alkalmával - "vendégei között üdvözölheti a magyar és külföldi politikusokat, államfőket, a művészeti, a tudományos és a sportélet kiválóságait." Valószínűleg elkövettük azt a hibát, hogy földi halandóként idemerészkedtünk, viszont kifejezett megtiszteltetésként ért minket, hogy személyesen a tulajdonos, V. Margó (aki "38 éve kifinomult érzékkel segíti a vendégek egyéni elképzeléseinek valóra váltását") volt bunkó velünk. A Vadrózsában az árak még az 50%-os kedvezménnyel is meglehetősen busásak, de néha belefér(ne). De lássuk, hogy miért fizettünk egy kisebb vagyont:

Érkezéskor a ruhatár után a kutya sem foglalkozott velünk, és mivel még kevésbé igényes éttermekben is gyakori, hogy az asztalhoz kísérik az illetőt, egy ideig maflán vártunk. Miután a ruhatáros szólt neki, kisebb várakozás után V. asszony kegyeskedett minket asztalhoz kísérni. V. asszony ezek után balról, jobbról, az asztal másik végéből és rajtunk összevissza átnyúlva osztotta újra az evőeszközt, ami önmagában tényleg nem zavarna, csak nem fér össze sem az árszínvonallal, sem a fennkölt önjellemzéssel. Mivel innen fogva ignorált (de még mennyire) minket, legalább nem hadonászott többet előttünk. A pincérek felszolgálni legalább tudtak.

A következő kellemetlen élmény az volt, hogy evés közben az addig üres étterem kezdett feltöltődni, aminek következtében rájöttünk, hogy a dohányzó részlegbe ültettek minket (nyilván nem kérdezte senki, hogy hová szeretnénk ülni, -50%-ért ez nem jár). Sebaj: miután a főétel elvitele során és egy jó ideig utána sem kérdezte meg senki, hogy ízlett-e a vacsora, illetve hogy kérünk-e esetleg desszertet (alapvetően megfontoltuk volna, de kezdett elmenni a kedvünk V. asszony bunkósága és a hely hangulata miatt), úgy véltük, csak a számlát kérjük és addig még bírjuk a füstöt. Hogy ez egy többlépcsős, kb. 30-40 perces tortúra lesz, azt nem gondoltunk volna.

Miután először szóltunk, eltelt 10-15 perc és akkor már kezdtünk türelmetlenek lenni. Szóltunk hát újra az úriembernek, aki valami ígéretszerűt intett válaszként. Újabb 10 perc után álltunk csak fel és jeleztük egy másik pincérnek, hogy kétszer szóltunk valamikor a múlt században és most a ruhatárnál várjuk, hogy kegyeskedjenek minket fizetni hagyni. Gyengébb idegzetűek erre hozták volna a számlát, de a Vadrózsában nem a pénz hiányzik, hanem a vendég tisztelete - továbbra is vígan ignoráltak minket. A ruhatáros intervenciója után valamikor előkerült a fiatalember, akinek fiatalságunk szebb évei elején szóltunk és bevitette a kasszába a méregdrága tételeket. Annyi figyelmességre azonban még telt V. asszonytól, hogy tegyen egy pikírt megjegyzést, amikor a pontos összeg kiszámolása érdekében aprót kerestünk (sajnos az árban eleve volt 10% szervízdíj).

A várható kommenteknek elébe menve nyílván az egyik tanulság, hogy ilyen emberek között csak az állja meg a helyét, aki hasonlóan tapló, mint ők és üvöltve eltanácsolja őket a McDonald's-ba felszolgálni. Sajnos nem ilyenek vagyunk, de reméljük, hogy sok ilyen vendégben lesz része a Vadrózsának, aki meg kultúrembernek tartja magát, messze elkerüli őket. Mi terjeszteni fogjuk az igét, reméljük a Homárral nagyobb közönséget elérünk.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sannya 2010.02.19. 15:02:13

abszurdisztán,2010,"vendéglátás"...

mi ebben a meglepő???

menj kevésbé puccos helyre és láss csodát...

AlexWolf 2010.02.19. 15:04:54

JEeeeee Ez már a hétvégi!

AlexWolf 2010.02.19. 15:07:46

Bazz most olvastam végig...Erre vártunk egész nap? Sehol egy hígfosás, hányás, légy a levesbe...áh

Eric_Cartman 2010.02.19. 15:10:19

Víz volt-e az asztalon, posztoló koma ? Ez érdekelne jelentősen engemet.

kreakció 2010.02.19. 15:10:48

Ilyen esetben távozz fizetés nélkül.

kerítésszaggató betonalkoholpista 2010.02.19. 15:15:09

Egy teljesen átlagos éttermi élményt olvashattam, csak nem értem ezután miért kellett a borravaló; azt akkor adjuk, ha elégedettek voltunk.

váj mí 2010.02.19. 15:16:41

Hö, Vadrózsát csak az Aldiból ... vagy hogyisvanez?
Jó, tudom, Rékuc-mumus most megint eszmefuttathat egyet .. de direkt neki lett írva ;)

Píter 2010.02.19. 15:18:12

@kerítésszaggató betonalkoholpista: Nem adtak borravalót (megjegyzem nagyon helyesen): ,,a pontos összeg kiszámolása érdekében aprót kerestünk" = annyit fizettek, amennyi a számla volt (bár az tartalmazott 10% szervízdíjat).

Egyébként csak gratulálni tudok az említett helynek, hozták az itthoni formát.

AlulírottFentemlített 2010.02.19. 15:20:04

A "vígan ignoráltak minket" milyen hangszert takar?

A csatolt képhez meg csak annyit: Betűtésztát csakis paradicsomlevesbe!

akikaztmondjákni 2010.02.19. 15:20:44

Szegény Szabó Rozália, már nem élhette meg a TCS-t, mert agyonba**ta egy villám...

Dr. Kix 2010.02.19. 15:21:14

A képet vajon Ágoston hányta ki betűtésztából?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.19. 15:22:12

Cipőt levették-e?
Ennyi idő alatt lehetett volna bevásárolni, és valami tényleg jót főzni is, legalábbis annyiból...

2010.02.19. 15:23:36

Istenem ! Végre TCS poszt ! Hiányzott, mint fuldoklónak a pohár víz.

AlulírottFentemlített 2010.02.19. 15:26:22

@akikaztmondjákni:
Jéééééééééééééééééééézusssssssssssssss Maaaaááááááááriaaaaaaaaaaaaahhhhh :-)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 15:28:33

Az eleje túl van nyújtva. Az átnyúlós evőeszköz-Lego a semmi túldurrogása. ha az értő közönség hamuzót lát, tuti, hogy dohányzóba került. Ezt elkerülendő, akár mondhatná is, hogy füstmentes helyre vezessék. (igas , ezt a korcsmárosnak illene kérdezni. )

Az, hogy évmilliókat kell várni a számlára, nem menthető.

@akikaztmondjákni:
Ha Beluga kaviárt is ettek (klasszikus körettel), akkor eleget ahhoz, hogy egy kancsó jeges, citromos vizet öntsenek a fizetőpincér orcájába, jatt gyanánt.)
www.vadrozsa.hu/index.php?option=com_content&view=section&layout=blog&id=1&Itemid=3&lang=hu

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 15:29:44

Azért az éremnek két oldala van. Én személyesen ismerem Margót a tulajdonosnőt. Aznap épp megjött neki, kerékbilincset raktak az autójára, és nem érkezett meg idejében a Mester kiadó receptkönyvének havi adagja. Egyébiránt Margó tündéri, mosolygós teremtés, ifjúkorában igazi szépség volt a betyáros dudáival. És emellett még csontkovácskodik is!

Ne bántsátok!

2010.02.19. 15:30:08

a posztolóhoz annyi megjegyzésem volna, hogy még a cucilizmusban, megboldogult egyetemista éveimben gyakran jártunk étterembe. Amikor a második számla kérésünk után sem jött a fizető pincér akkor elegánsan elhagytuk a tett színhelyét.
Ezt kellett csinálnotok a Vadrózsában is oszt jojcakát.

akikaztmondjákni 2010.02.19. 15:30:56

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Asztaqrvahétszentségit!
A fa**om ment volna ide!
30 ropi az a beluga cucc???
Menjenek a pitsába,vadrózsás legyen az ánuszuk b+!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 15:31:27

Beluga kaviár (15g) klasszikus körettel
29 800 Ft

uhhhhh....

és ha jobban belegondolok ebből is csak sz@r lesz...

Roltii 2010.02.19. 15:31:47

mi csak kimentünk este A konyhába:DDD az korrekt és nagyon finom volt.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 15:33:19

Grillezett halak

Chilis óriás királyrák csípős spagettivel
7 680 Ft

A rák mióta hal?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 15:33:38

@Kulics: Kancsó víz!

@sannya: A puccos helyek mindenhol a világon a viszonylag jó (legalábbis nem túl rossz) minőségnek, a frekventált helynek de leginkább a látványos külsőségeknek köszönhetik népszerűségüket. A mesterségesen magasan tartott árak a sznobfaktort hivatottak emelni. Itt miért volna másként? (Vad áraik átlagosak, sajnos.)

akikaztmondjákni 2010.02.19. 15:34:19

Vetter Margó, a tulajdonos 1969 óta kifinomult érzékkel segíti a vendégek egyéni elképzeléseinek valóra váltását."

Tehát Szvetter Margó nem hozta a formáját.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 15:35:20

"Az étterem attraktív vendégkönyve számos köszönetet, emléket rejt."

Milyen az az attraktív vendégkönyv?

Na jó, nem ekézem őket tovább, megyek a másik poszthoz

akikaztmondjákni 2010.02.19. 15:35:34

@megélhetési sünöző - Mindenkit megsünözök!: A rákok (Crustacea) az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe tartozó altörzs"
Teljesen jogos:)

mammamma 2010.02.19. 15:35:35

Mi ez? Egy magát intelligensnek gondoló barom írta ezt az egészet? Brilliáns elméjét bizonyítva magyar szavakat ritkán használ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.19. 15:36:06

@megélhetési sünöző - Mindenkit megsünözök!: Ha V. Margó valóban "38 éve kifinomult érzékkel segíti a vendégek egyéni elképzeléseinek valóra váltását", akkor már csak a külön megrendelt t-anga-alakú T-ena-betétje jöhetett meg, amiek meg örülnie kellett volna....

bojl 2010.02.19. 15:36:11

az a legdurvább hogy lassan már minden poszt végén mentegetőzik a posztoló a várható reagálások miatt :D:D

váj mí 2010.02.19. 15:37:04

@megélhetési sünöző - Mindenkit megsünözök!: Nem az Aldiban dolgozott ifjúkorában? Mert akkor én onnan ismerem. Meg a mosolyáról ;)

váj mí 2010.02.19. 15:39:22

Na jó, és most érdemben a poszthoz is. Aki olyan helyen akar urizálni féláron, ahol a hétköznapokban egy maradékokból (vagy jobb esetben mirelit izékből) összedobott zöldségkrémleves 1680 forintba kerül (+10% felszolgálási díj), az bizony így jár wazze.

2010.02.19. 15:40:06

@bojl: ez azért van, mert nagyrészt jelentéktelen sérelmek miatt, életképtelen nyafogós emberek vinnyogása tölti ki a homár nagy részét. Az úri közönség meg ekézi a posztolót. Itt ez a koreográfia.
Aki ide beír, az szopni jár ide.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 15:40:16

@Kulics: Ja, olyankor egyből előkerül a pingvin, néha az ÜV is. Én is eljátszottam, egyetlen egyszer.

kerítésszaggató betonalkoholpista 2010.02.19. 15:43:25

@Píter: jah, igaz, köszi.
Amúgy,bár többször gondoltam rá, ilyen torkos napon sose mertem bemenni egy étterembe se, talán mert szép hazánkban nőttem fel, és valahogy olyan érzésem lett volna, mintha a svédasztalos reggelinél a tarisznyámba is csomagolnék egész napra betevőt...De úgy látszik, a személyzet is pont így áll hozzá a vendéghez ilyenkor, persze biztos nem mindenhol.

2010.02.19. 15:44:13

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: de én mondom, hogy a mi esetünkben nem került elő ! Sőt !
Azt hittük hogy problémázni fognak emiatt legközelebb, de nem. Még asszem kétszer eljöttünk fizetés nélkül, amikor a konyhában üvöltött a rádiókabaré és azt hallgatták a csálingerek, szartak a vendégre.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.19. 15:44:57

iWiW város, ország Budapest, Magyarország
Nem Férfi
Családi állapot kapcsolatban
Életkor 43
Magamról Én vagyok a Zsolt!!!!!!!!
Anyanyelv magyar
Beszélt nyelvek magyar, német
Születésnap 1967. febr. 6.
Névnap április 10.
Állatok Feri,Dani,Józsi
Ezt csinálom, mikor dolgozom Letépem a tövisekkel teli seggem másokért!!
Ezt csinálom, mikor nem dolgozom Kitépem a töviseket!!!

Anyád barátja 2010.02.19. 15:46:20

Gáborék elmentek játszani az eszüket,azt hitték pofán fog csúszni előttük mindenki a meghatottságtól,megszívták,oszt jóvan.
Kérdés van?

bojl 2010.02.19. 15:46:34

@Kulics: tisztába vagyok ezen dolgokkal, ezért nem is írok,inkább figyelek h át ne basszanak

Arie135i 2010.02.19. 15:46:46

de milyen volt a kaja? mit jelent az, hogy kisebb vagyon?
bunkó pincér vagy tulaj illetve lassú számla előfordulhat akár jobb helyeken is, mert az ember érzelmes állatfajta - lehet a tulaj valami egész más miatt volt zaklatott lelki állapotban. ugyan egy profi ezt is kezelni tudja, de vannak tenyérbemászó arcú idióta vendékeg is akik ugyan nem mondanak semmit szemtől szembe, de pofákat vágnak - egymás közt megjegyzéseket tesznek stb. (pl nem derül ki, hogy a posztoló ilyen-e vagy sem) tehát a gyenge hangulat / felszolgálás a sztori egyik0... de adott esetben ha épp nem sietek sehova és ráérek elszürcsölni a kávémat esetleg elszívok egy cigit míg megjön a számla... illetve érzelmi és szellemi stimulációt sem akarok kapni a pincérektől illetve a tulajtól, akkor azért érdemes ide menni enni? magyarul jól főznek? mert elsősorban egy éttermet a választék és az étel minősége határoz meg, ezt követi szorosan a hangulat. az ár szerintem ezután jön valahol a végén. hiába kedves a tulaj, figyelmes a pincér, tipp-topp villámgyors a kiszolgálás, jó a zene, szép a berendezés, barátságos a hangulat - ha szarul főznek... a pincér meg ne legyen bunkó, ok ez korrekt elvárás - de nehogymár egy éttermet ez alapján írjunk le.

RedWing 2010.02.19. 15:54:53

Miután 2x szólt a pincérnek és több mint 15 percet várt a számlára... nemes egyszerűséggel felállni és kisétálni!!!

kerítésszaggató betonalkoholpista 2010.02.19. 15:58:34

Különben is, milyen étterem lehet az, ahol ekezetek nelkuli betűtésztát raknak a menzalevesbe...

pjotr007 2010.02.19. 16:02:46

Én tavaly voltam Kaposváron a Bárány fogadóban torkos csütörtökön, de olyan botrányosan szemét volt a kaja, hogy az nem igaz.
Többet nem megyek torkos csütörtökre, tömeg van, rengeteget kell várni mindenütt, a kaja (nem csak ott, máshol is) nem a legjobb minőség.
Inkább kifizetem a teljes árat vagy teszek dupla hagymát a zsíros kenyérre otthon.

2010.02.19. 16:04:40

@akikaztmondjákni: jaja elég májercsávó.. szerintem nem a tüskéket szedi ki a seggéből, hanem a vendéget.

Agyalap 2010.02.19. 16:08:53

Nem tudom nagyon mélyen átérezni a problémát.
A vacsora eleji dolgok nem b@szták volna fel az agyamat, a végén meg elindultam volna egyszerűen a kijárat felé. Ha a ruhatár után sem érnek utol, több mint 50% kedvezménnyel vacsoráztam volna...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 16:14:05

@Kulics: Rádiókabaré jó. Ingyen enni is jó. No, hová is megyünk?

Flat Eric / sta press (törölt) 2010.02.19. 16:26:32

Nem is értem miért rinyál a posztoló. Egy régi villa hangulatának megfelelő, patinás enteriőrben szarták le a fejét.
Ennyi nem elég?
Én ha enni akarok, akkor nem enteriőrbe megyek, hanem étterembe.

foto háber 2010.02.19. 16:31:48

ha nem vagytok politikusok akkor az üres étterembe csak találtok asztalt különbem meg torkos csütörtökön fizetni ösi román szokás

vagyok59 2010.02.19. 16:56:01

Szerencsétleneknél nyilván csak a Torkos csütörtökön van vendég, honnan tudták volna hogy kell viselkedni. (Máshová nem járnak, nyilván ott a sajátjuk.)

Azt nem értem, ha már egyszer az étterem csatlakozik egy ilyen akcióhoz, miért nem használja ki. Gondolom azért, mert az üzletvezető nem lehet túl intelligens, nem látja át, azt hiszi, hogy most csak azok jönnek, akik féláron betérnek, de egyébként soha.

tokomtelevan 2010.02.19. 16:56:26

Megnéztem az étlapot, s az árakat!

Még féláron is qrva drága!

Aki ilyen helyre tud menni zabálni, nem sajnálom, ha szív egy nagyot!

Szóval kedves posztoló és asztaltársasága, egyáltalán nem tudlak sajnálni, sőt drukkolok, hogy sok hasonló élményben legyen részed.

Egyébként Margó is bekaphatja az éttermével

Minek 2010.02.19. 17:14:21

"Budapest egyik LEGRÉGIBB privát étterme..."

Itt a válasz. Elfáradtak.

"Best of Budapest 2007"

Erről konkrétan tudom, hogy egy kamu díj.
Gondolom a többi is hasonló.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.02.19. 17:17:05

Szép jó napot mindenkinek. Én posztoltam a fenti történetet, úgyhogy válaszolok egy néhány kérdésre/felvetésre.

Többen felvetették, hogy fizetés nélkül kellett volna távozni. Lehet, sőt valószínűleg ez lett volna okosabb. Felmerült bennünk is. Végül úgy döntöttünk, hogy nem, de szerintem nem ez a történet lényege. Ami minket zavart, az akkor is zavaró lett volna, ha történetesen fizetés nélkül távozunk, úgyhogy ez nem oldotta volna meg a posztban felvetett problémákat.

Eric_Cartman 2010.02.19. 15:10:19
"Víz volt-e az asztalon, posztoló koma ? Ez érdekelne jelentősen engemet."

Nem volt, bár én ezt eddig nem tartottam bűnnek.

váj mí 2010.02.19. 15:39:22
".... Aki olyan helyen akar urizálni féláron, ahol a hétköznapokban egy maradékokból ....összedobott zöldségkrémleves 1680 forintba kerül ... az bizony így jár wazze."

+

Anyád barátja 2010.02.19. 15:46:20
"Gáborék elmentek játszani az eszüket,azt hitték pofán fog csúszni előttük mindenki a meghatottságtól,megszívták,oszt jóvan.
Kérdés van?"

Nem feltétlenül. Nagyon ritkán járunk ilyen helyre, de volt kifejezetten jó élményünk is: figyelmesek voltak, jó volt a kaja, stb. Összességében kellemes emlék maradt – úgy gondolom, hogy valóban az összehasonlítástól lesznek érdekesek az ilyen élmények. Ha minden rossz lenne, nem olvasnátok és eszembe nem jutna írni. A fentieknek és más kommenteknek viszont annyiban igaza van, hogy inkább az ilyenek a jellemzők.

Kulics 2010.02.19. 15:40:06
"@bojl: ez azért van, mert nagyrészt jelentéktelen sérelmek miatt, életképtelen nyafogós emberek vinnyogása tölti ki a homár nagy részét."

Félreértés: nem pénzt gyűjtök a pszichoterapeutára, nem kell a részvét. Az élményem önmagában teljesen mindegy, az étterem egyébként jó, de nem megérdemelt hírneve a lényege a történetnek. Egyébként tényleg nem muszáj olvasni ezeket a posztokat.

Shopper 2010.02.19. 15:46:46

Sok mindenben igazad van, de nem étteremkritikus vagyok és a Homár nem étteremkritikákat gyűjt, hanem fogyasztói panaszokat. Nem tudom, hogy alapból irritáló-e a személyiségem, de ahogy mondod: egy profinak akkor is kultúráltan kellene kezelnie a helyzetet, ha történetesen így lenne. Ami a másik oldal nézőpontjának hiányát illeti: én örülnék, ha a Vadrózsa elmondaná a saját álláspontját ezzel kapcsolatban. Panaszkodtunk tegnap és elküldtük nekik is a fenti élménybeszámolót. Ha van reakciójuk, előbb-utóbb megírják.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.19. 15:42:27
"@akikaztmondjákni: Kár, hogy a panaszosét nem láthatjuk."

Sorry, de évek óta nem jártam a wiw-en. Amúgy az én életrajzi részleteim tárgytalanok.

váj mí 2010.02.19. 17:30:50

@ulloiut: Csak mondom, ha az exkluzívnak mondott/tartott/hazudott vagy valóban exkluzív helyre akarsz menni kajálni, azt ne egy ilyen akció keretében tedd, mert kinéznek a pincérek, és szarnak a fejedre. Ez a sznobgyűjtő kajáldák jellemzője.

dr. Aullah 2010.02.19. 17:32:40

NA VÉGRE!!! A NAPOM FÉNYPONTJA!

dr. Aullah 2010.02.19. 17:39:55

Én mondom nektek, nem ilyen "elit" helyekre kell menni, hanem a kisebb vendéglátóhelyekre, mert ott megbecsülik a vendéget.

Pl nálunk van egy nagyon jó kis falatozó étterem Mánfa előtt. Olcsón és akkora adagokat adnak, hogy alig tudjuk megenni.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.02.19. 17:57:03

@váj mí: Igazad van (és valószínűleg Aullah-nak is). Elméletileg el tudtam volna képzelni, hogy egy intézmény valóban büszke a szakmai teljesítményére és emiatt akkor is kitesz magáért, ha részt vesznek egy ilyen akcióban. Sőt, elvileg az éttermek számára nyilván az lenne a lényege az ilyen akcióknak, hogy olyan vendéget szerezzenek, aki eddig túl drágának tartotta őket, de az élmény hatása alatt máskor is hajlandó fizetni. Ami a sznobságot illeti: lehet, hogy ez is közrejátszik, de szeretném azt hinni, hogy legalább kivételes esetekben a magasabb ár valóban különleges szolgáltatást nyújt. Szerintem van erre is példa, de tény, hogy ritka.

renugard 2010.02.19. 18:49:09

Szép emlékű tanárom egy mondata jut eszembe erről: "Fiam! Mondtam, hogy húzd meg a Margót!"

váj mí 2010.02.19. 19:09:48

@ulloiut: Elméletileg én is nagyon sok mindent el tudok képzelni. Sajna, ezért is hívják elméletnek. Még ha a tulaj normális is lett volna (mint ahogy nem volt), a pincérgyerekek arcán akkor is ott feszült volna a "proliknak" kijáró undor. Elvégre ők egy külön kaszt, akik csak válogatott cigánylegényeket szolgálnak ki, nem mindenféle csóringert, aki egy akcióban csak úgy beesik az utcáról (Ja, és belülről láttam ezt a fajta hozzáállást a sznobgyűjtőkben, igaz, nem sokáig bírtam). Hát valahogy így ...

theveryguest 2010.02.19. 19:15:26

Na végre, már vártam a torkost.

Katarina 2010.02.19. 19:31:53

@ulloiut:
Amúgy az én életrajzi részleteim tárgytalanok."
Sajnos, ezt a mondatot nem értem. Tárgytalan = már nem aktuális, vagy tárgytalan = csak alanya és állítmánya van (esetleg határozók és jelzők is)?

A tárgyhoz:
szégyenletes, hogy mi magyarok - és itt tisztelet a csekélyszámú kivételnek - semmit sem tudunk tisztességesen csinálni. A Torkos Csütörtöknek - ha jól értelmezem - pontosan az lenne a lényege, hogy azoknak is megmutassák a vendéglátóhelyek, hogy milyen jó is lehet szép és kultúrált helyen finom ételeket fogyasztani, akik egyébként - akármilyen okból - nem járnak vendéglátóhelyre, tehát további vendégeket szerezzenek a meglévők mellé.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.19. 20:21:11

Én csak azt nem értem, hogy ha az éttermesek lesz@rták, hogy fizetni akar a posztoló, akkor miért nem sétált ki fizetés nélkül?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.02.19. 20:35:59

ehhez a sztorihoz nem kell a vadrózsa, és nem kell torkos csütörtök. ez a mai magyar vendégszeretet. persze akadnak kivételek szerencsére

Roffi Shamuel 2010.02.20. 08:01:28

Új Zélandon minden nyilvános épületben tehát: hivatalok, irodák, üzletek, ÉTTERMEK, KOCSMÁK IS!! tilos a dohányzás. A Bírság 1000.00 ÚZ dollár kb. 700.00 USD
A kocsmák sátortetős kerthelységekkel oldják meg. A legtöbb dohányos nem dohányzik a házban otthon, csak teraszon, verandán stb. A (z újzélandi) kormány 2025re kívánja felszámolni a dohányzást.
Figyelem, ez nem vicc!!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.20. 10:02:07

nemtoom volt e már: felállni és fizetés nélkül távozni! majd ha kell az összeg jöjjön utánam de a számlát is hozza, mert lecsapom mint a taxiórát!
hülye köcsögök...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.20. 10:06:24

@Roffi Shamuel: ma már én sem dohányzom, de volt időszak amikor napi 1,5-2 csomag pirosmarlbi is elment.
autóban csakis és kizárólag full letekert ablak mellett, idehaza vagy a műhelyben kereszthuzatban. mindigis rühelltem a füstöt, pedig nem lájtos (pirosmarlbi, gitanes, caporal, montecristo...) cigiket szívtam.
tökéletesen megértem a nemdohányzókat. füstös helyiségbe be sem teszem a lábam.

akos147 2010.02.20. 12:09:01

"miután a főétel elvitele során és egy jó ideig utána sem kérdezte meg senki, hogy ízlett-e a vacsora"
nomármostkéremszépenanálisanhogyakkor: ha elvitték a főételt, akkor az nem került megevésre, ergo hogy kérdehették-e volna meg-e, hogy ízlett-e é? Vagy akkor most ki nem tud fogalmazódni? Vagy mi van?

Viktus 2010.02.21. 21:09:27

Na jó, de mennyibe került? végigolvastam , de nem derült ki.

Peetee 2010.02.22. 12:08:14

Nekem sántít a történet.
Problémák:

1. Miért várta a kedves vacsorázó, hogy a Torkos Csütörtökön üres étterembe fog vacsorálni? /A dohányzóba ültetés, ellenben súlyos hiba/.
2. Nemértem, miért migrálták őket, mikor - állítólag - szóváltás nem volt... nemértem,h szavak nélkül miért migrál valakit egyszercsak egy egész étteremi személyzet?!
3. A számlával való késlekedés kicsit eltúlzott, ha nem az lett volna az estéjük fénypontja, hogy irritálják az étterem személyzetét, észre sem vették volna a számlára várakozást.

Mi is voltunk torkoskodni. Megkaptuk a számlát. Fizettünk. De ez annyira elenyésző pontja volt az estének, hogy utána még bő fél órát beszélgettünk, és nem érdekelt,h migrálnak-e vagy sem...
A másik 3 ember miatt voltam ott, nem azért, hogy posztot írhassak a homárra....

Asidotus 2010.02.22. 12:32:49

Amikor számlát kérsz, felállsz, és elkezdesz öltözködni. Ha nem vagy törzsvendég, akkor sietni fognak. A fizetés nem érted van, hanem őértük, ha nem kell nekik a pénzed, akkor nem kell...

Tipikusbalek 2010.02.22. 13:21:34

Tudom, hogy a puding próbája az evés, az éttermeké pedig szintén (mármint az ott evés). Ezért szegény poster nem tudhatta előre mi vár rá, ha az említett vendéglátóhelyen eszik.
De annyit ha valaki nagyon jó éttermet keres, az Hollókőn a világörökségi sétány elején (polg. hiv.-tól számítva) lévő étterembe menjen.
A világ legjobb étterme (pesti ember vagyok semmi közöm egyébként az étteremhez).
Voltunk ott, röviden:
autentikus, világörökség részeként nyilvántartott műemléki környezetben, műemléki épületben van az étterem, tiszta, rendes hely
árai abszolút elfogadhatók
étel íze, mennyisége, minősége kiváló
kiszolgálás hihetetlen udvarias (például gyerekekkel mentünk, a pincér maga hozott kérés nélkül rögtön érkezéskor gyerekszéket, pedig tömve volt az étterem, saját magától ajánlott gyerek menüt…. ráadásul megkaptuk azt a luxust is, hogy végig mosolygott)
a pincérlány egy igazi magyar szépség

mi kell ettől több?

coffeez 2010.03.18. 12:48:59

Hát-tal nem kezdünk mondatot, de én csak annyit tennék hozzá, hogy tegnap ennek a Margónak a pénztárcáját megtaláltuk Budagyöngyénél a zöldségesnél. Otthon láttuk, hogy az övé. Hitelkártyák, személyi, TAJ, nyugdíjas igazolvány(mennyi lehet a nyugdíja??..)és kp-be 40ezer valamennyi forint és 175eró. (én 83 ezret keresek..no komment)Felhívtuk a nőt és mondtuk hol veheti át a Porshe bőr pénztárcát a bennelévőkkel. Zöld Explorerrel meg is érkeztek. Anyósülésen átnézte(semmit nem vettünk ki belőle!), aztán adott 5 darab ezerforintost és közölte, maradjunk mindig ilyen becsületesek. Azóta is verem a fejem a falba. Komment?

Szarazkoro 2010.08.19. 16:17:16

Szeretem a betulevest grizgaluskaval...Most h meglattam a kepet ehes lettem!!

Szarazkoro 2010.08.19. 16:33:29

OFF
Lehet h a Torkos Csut miatt voltak sokan es ugye azert a pincerek is emberek, sem osztodni sem repulni nem tudnak. Megertonek is kellene neha lenni. Kedves postolo vagott pofakat es felhangosan beszologatott? Mert akkor ertheto...
ON
10% szervizdijtol meg lehet am szabadulni ugy, h kered h vonjak le ugyanis nem vagy koteles azt kifizetni, az olyan mint ha automatikusan jattolnal.
En amikor le sem szarjak h fizetnek elkezdek kisetalni a helyrol aztan vagy utanam jonnek vagy volt 1 ingyen kajalas.
süti beállítások módosítása