Tékozló Homár

Diszkriminálja a McDonald's a biciklistákat (18+)

2010.02.24. 00:07 | szily | 407 komment

A biciklista hevesvérű népség, Balázs például 18-as karikát érő káromkodásig jut el alanti levelében, miközben felidézi, hogy - ha már úgyis itt a karika, mondjuk ki - a McDrive-ból a halál faszára küldték el, amikor bringáról akart rendelni. A Homár robogós + hidegvérű, úgyhogy nem értheti meg ezt a tüzes mentaslitást, de az tényleg furának tűnik, hogy mi baj származna abból, ha kétkerekűeknek is adnának Big Macet. Csúnya szavak alant:


Tegnap a jó időre való tekintettel végre elővettem a bringát. Úgy másfél-két óra tekerés után igencsak megéheztem, és mivel épp a Fáy utcában jártam, gondoltam beugrom az ottani mekibe harapni valamit - igen ám, de mivel nem terveztem sehol ott hagyni a drótszamarat, az U-lakatomat nem vittem magammal, anélkül pedig érthető okokból nem szívesen megyek sehová. Kézenfekvő megoldásnak tűnt tehát a McDrive, nem is volt előttem senki, beálltam az ablakhoz és vártam... Egy darabig matatott bent a srác, de nem nyitotta ki az ablakot, rám se nézett, egy idő után elment, majd úgy egy-két perc elteltével tudta csak közölni, hogy nem szolgál ki. Amikor az okot kérdeztem, csak annyit mondott, hogy mert kerékpárral vagyok, tegyem le az étterem előtt, és menjek be.

Ekkor én közöltem vele, hogy ez esetben orálisan kényeztethet, majd ott hagytam a fenébe, többé nem megyek mekibe gondolattal. Hazafelé a Nyugati aluljáróban (ahol elvileg nem is lenne szabad kerékpározni) kérdés nélkül kiszolgáltak a Burger King aluljáró felé néző ablakán, így magamban elneveztem azt a helyet McBike-nak, és már tudom hogy hova menjek ha csak gyorsan be akarok kapni valamit.

Kérdem én, a McDrive-os faszinak mennyivel tartott volna tovább a bringás kedvéért kétszer megnyomni a BigMac gombot, mint ha autóval érkezik? Mi az édesanyja retkes picsájáért ül ott, ha nem azért hogy kiszolgálja a vásárlót és ezt olyan minőségben tegye, hogy a cégről alkotott pozitív imidzs ne sérüljön? Vagy, ha kerékpárost nem szolgálnak ki, miért nem jelzik hogy kizárólag gépüzemű jármű hajthat be? Melyik ombuccmanónál reklamálhatok a McDonald's rasszista és kirekesztő bánásmódja miatt?

Üdv
Balázs

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.24. 00:11:05

belül az autóst nem szolgálják ki, mert autóval nem lehet a mekibe behajtani. de akkor a bringást vagy engedjék be bringával belülre, vagy szolgálják ki a mekdrájvban.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.24. 00:12:06

És legalább finom volt a lángon sütött hambi?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.24. 00:13:19

Utálom a biciklistákat, az utolsó drótszamarat kéne már letolatni a platós IFA-val. Balázs meg egy hülye, és orálisan kényeztethet.

Chaby 2010.02.24. 00:13:51

A McDrive ugye autósbüfé. Te bringával voltál. Ezt kicsit nehezen (sehogy) tudta feldolgozni a McRobot. Legközelebb vigyél még egy bringát. Az már 4 kerék, hátha...

zrzr 2010.02.24. 00:14:30

Rend a lelke mindennek

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.02.24. 00:24:32

Az nem lett volna egyszerűbb, ha nem egyből elküldöd melegebb éghajlatra, hanem elmagyarázod, hogy nincs lezáród, ezért nem szeretnéd kint hagyni a bicajod? Ha ezután sem szolgált volna ki, akkor ok, de nem egyből sértődöttként kéne távozni, neked sem jobb ha éhen maradsz.

Énbagoly 2010.02.24. 00:26:52

Miért vagyok én ilyen későn fenn?
Ja, azért, hogy ezt elolvassam. Ha most ideírom, hogy a szabály az szabály, a gyerek nem hozza, csak betartja, akkor mi lesz?
A hülye szabályokat hozókat leváltják? :)

Na, megyek aludni. )

Rejtélyes 2010.02.24. 00:27:24

Pár helyen, ahol 0-24-es McDrive van, simán be lehet állni akár !gyalog! is a sorba (ha a többi rész bezárt), kiszolgálnak. Pl budaörsi benzinkútnál, vagy a miskolci mekiknél...

Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2010.02.24. 00:30:45

@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: Te büdös balkáni paraszt!!! Nekem meg ez a véleményem!!! Sztorihoz annyit, hogy én biztos megfogtam volna a helyes kis gallérját és elmondtam volna még egyszer, de persze lassabban mit is szeretnék nagyon szépen kérni, ha ezek után sem szolgál ki, kirángatom :D. Majd egy McRoland nem fog engem kiszolgálni nah ez a világ nem jön el soha!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.24. 00:33:44

"Kérdem én, a McDrive-os faszinak mennyivel tartott volna tovább a bringás kedvéért kétszer megnyomni a BigMac gombot, mint ha autóval érkezik?"
A postolót lehet?
Menjél rendes helyre, ne mekibe :)

Amúgy én sem értem.
Minket a siófoki (és a pécsiben is) Mekdrájvban akkor is kiszolgáltak, ha enyhén nem józanon, ellenben gyalog mentünk oda...
(De hogy röhögtek, amikor beálltunk egy autó képzeletbeli üléseinek a helyére, és berregtünk mikor mentünk...)

floyddebarber · http://simpsons.hu 2010.02.24. 00:35:16

Szerintem ezzel azt akarta mondani: a bicikli nem McDrive-kompatibilis közlekedési eszköz, ergo vidd be az étterembe.
De a Burger King talán jobb döntés volt.
A legjobb pedig az lett volna, ha hazamész, és csinálsz magadnak egy tejbegrízt :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.24. 00:36:24

@Énbagoly: De ki talál ki ilyen hülye szabályokat :D Nincs válság, hogy nem szolgál ki a Meki?:D

Chapell 2010.02.24. 00:39:46

"így magamban elneveztem azt a helyet McBike-nak, és már tudom hogy hova menjek ha csak gyorsan be akarok kapni valamit."

Szerintem majd a kommentelők elintézik, hogy bekapj sokmindent.

Amúgy gyalogosokat sem szolgálnak ki. Pedig én is gépüzemű vagyok. :(

sün58 (törölt) 2010.02.24. 00:48:46

nem védem a mekit de lehet hogy szabály írja elő hogy ott nem szolgálhat ki, mondjuk amerikában már lehet hogy beperelték őket mert mondjuk johnynak kiloccsant az agyveleje mert egyszerre akart bringázni meg menüt enni, vagy esetleg
egy született feleség ráparkolt x6osssal.
de amúgy tényleg baromság, inkább ne járj pvc-t enni ezekhez.

pkrisko 2010.02.24. 00:49:50

Összes kerékpáros kényeztethet orálisan!
Esetleg vessétek fel az omubudsmannak, hogy a McDonaldsot kötelezzék külön kerékpárosok kiszolgálására rendszeresített ablakok elhelyezésére!

Mr.Brooks 2010.02.24. 01:04:27

Akkor engem meg az autósok kényeztethetnének orálisan. Hogy miért, azt nem tudom, de olyan jó olvasni ezt a gyűlölködést néhány fenti kommentben,gondoltam beszállok én is...;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.24. 01:29:09

@sün58:
a'merikaban siman kiszolgalnanak
megha bevasarlokocsit tolsz is
azon azon elmelkednenek hogy a faszba akarsz bringazas kozben behalozni 2 bigburgert nagykrumplival colaval es kecsappal
/3-as menu/

vizsla_barat 2010.02.24. 01:35:41

ezt biztos nem a bk marketingese irta? olyan ellenmarketing-blogbeiras szaga van ennek.

potha 2010.02.24. 01:42:04

@vizsla_barat: Én ettől még fogok enni mekiben, mert engem gyalog is kiszolgáltak már mekdrájvban :)

Bicóra meg üljön aki tud :D

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.02.24. 01:45:32

Miért nincsen "Leszedtem a Leszedtem a Nokiás posztot" poszt? oO

ManhattanProject 2010.02.24. 01:50:45

Minket lelkes hangutánzó brümmögés kíséretében gyalog is ki szoktak szólgálni buliból hazafelé éjjel a Mekdrájvban.

A meki vajh őstermelőnek számít-e?!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.02.24. 01:52:39

a burgerben egyébként is finomabb a szenya, már ha a kettő közül kell választani, úgyhogy kedves Balázs, örülj, mert így jártál jobban. :)

Megdobbent 2010.02.24. 01:57:53

Balazs tenyleg egy gecire irritalo balfasz bicajos, igyaztan orulok, hogy ehen es hoppon maradt. Pont a fajtaja miatt ruhellik ugy a bickliseket, mint a szart. Evvan. Ja igen, es oralisan is kenyeztethet egy himzsirafot nyugiban a drotszamaran ulve, vagy azt a seggeben viselve.

Megdobbent 2010.02.24. 02:01:06

@Mike007: Aham, te mar ilyen kemeny nembalkani tipus vagy. Tehat elhajtod a faszba, aztan kirangatod, gondolom meg is rugdosod. Tudodmit? Ha te nem vagy balkani, akkor en orulnek, ha az lennek.

Egyelore jogos eloitelet vs. bicajosok 2:0

:)

levi009 2010.02.24. 02:01:39

Sajnos, nekem is volt ilyen sztorim a Bábolnai M1 lehajtónál. Beálltam gyalog a drive-ba, mert betért 2 iskolabusz a parkolóba és az összes kisdiák bigmeket akart magának. Mire rám került a sor, a pultos elkezdett akadékoskodni, hogy ez náluk szabály és ha kiszolgál, akkor őt nagyon meg fogják büntetni. Kérdeztem, hogy ez esetben hová van feltüntetve, hogy gyalogosokat itt nem szolgálnak ki? (Mert sehol sem volt.) Már csak azért is dühös voltam, mert itt is sorba kellett állnom. Szerencséjük volt, hogy mennem kellett, mert csaptam volna akkora balhét, hogy azóta is azt emlegetnék! Reménykedjenek benne, hogy valami véletlen folytán, mégegyszer nem vezet arra az utam, mert tutira kiprovokálok valamit és azt már nem ússzák meg ennyivel!
Mellesleg azóta szoktam le a MekDáglesz fúdról... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.24. 02:04:01

@hererál:
mer akkor edet is vissza kene rakni
es hol lehetnek en ujra utolso?

CsárliFirpó 2010.02.24. 02:04:46

Pedig logikus azért valahol.
Ha nem kocsival vagy, akkor menj be gyalog az étterembe, pláne ha még vannak a bejáratnál bringatárolók is.
Azonban ha az étterem már bezárt, de mellette a mekdrájv éjjel nappali, akkor ott gyalogosan is kiszolgálnak.
Rendkívüli esetben pedig ahogy másvalaki is már írta, meddig tartott volna tájékoztatni a mekis emberkét, hogy nem tudod kint hagyni a bicajod, emiatt szolgáljon ki, és csak legfeljebb utána anyázni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.24. 02:07:01

@CsárliFirpó:
nem anyazott
kozolte vele hogy szopja le, majd eltekert
csak a huseg kedveert

lacwe 2010.02.24. 02:17:43

a sok köcsög globalizált nagylábon élő benzinfalónak mi a baja a bringásokkal? heh? azért van még belélegezhető levegő a nagyvárosokban, mert van aki veszi a fáradtságot, hogy tekerjen.
anyukátok elégítsen ki titeket orálisan, ne azok, akik veletek is jót tesznek.
seggarcúak.

tony zionist 2010.02.24. 02:26:29

itt sokkal de sokkal intelligensebb megoldásra lett volna szükség.

minimum pofán köpni, vagy behugyozni a kis ablakon....

tony zionist 2010.02.24. 02:27:39

@CsárliFirpó: persze, majd tanulmányt ír arról, hogy miért akar így vásárolni...

dH2K · http://dh.squidcode.com 2010.02.24. 02:40:22

Ez felettébb furcsa, már csak azért is, mert rémlik néhány groteszk jelenet, ahogy fiatalkoromban a kényelmes, középkonzolos könyöklővel ellátott sportautómból másodmagammal megfigyeltük, ahogy különös lúzerek kisebb csoportja időnként az osztyapenkói mcdonaldsnál a kocsisorban állva, két jármű között toporogva, a felhevült égésterméket beszívva várja hogy az ételkiadó ablakocskához kerüljön. Nekem úgy tűnt, megalázkodásuk ellenére nem távoztak éhesen, vagy anyázva. Ugyanakkor lehet, hogy megoldásuk szükségszerűségét és elfogadottságát a lábasoknak fenntartott helyiség esti bezárása okozhatta. Akárhogy is, tény, hogy fogyasztói kultúrából van még mit tanulniuk még az amerikai franchise-nál dolgozó munkatársaknak is.

Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2010.02.24. 02:44:11

@Megdobbent: Ki mondta, hogy bringás vagyok, :DDD de komolyan? Én esküszöm tisztelem azokat a srácokat akik mernek bringázni a városba, rosszabb mint az orosz rulett így kívülről nézve, ettől függetlenül támogatom pedig ízig vérig autós vagyok. Balkáni témára reagálva, mint mondtam először nagyon szépen megkérném újra, hát ha elsőre nem sikerült felfognia. Amúgy azon kívül, hogy kihúznám a kis ablakon nem bántanám elég viccelődés fogja őt érni amikor újra besétál az "étterem" bejáratán. Szerintem ez viszonylag vicces tanítási módszer legalábbis sok embernek mosolyt csalna az arcára, ennyit a Balkánról :), és ha majd ott tartunk, hogy az éhes bringás oda gurul és mosollyal fogadják s kiszolgálják Balkánra gondolnunk sem kell majd, addig meg kreatív módszerekkel kell tanítani, de igazad van hisztizzünk a főnöknek majd kirúgják a srácot és senki nem járt jól. Akkor mégegyszer ennyit a Balkánról. Bringásoknak megüzenem, hogy hajrá srácok :)

gabest1 2010.02.24. 02:58:25

Mit gondoltok minek van a "nincs ki a négy kereke" közmondásunk? Ha nincs, nincs.

Megdobbent 2010.02.24. 03:07:44

@Mike007: Na latod, igy mar erthetobb, bar a kihuzni az ablakon dolog akkor sem nevezheto europainak. Eddig amugy nekem sem volt bajom a bicajosokkal*, de azert hallani folyton, hogy mekkora tusadekok a gyalogosokkal.

*: Ja igen, egyszer amikor meg volt egy trabantom telleg lattam egy suttyo bringast, rabaszott a tetore, en meg utana mentem es ovatos kormanymozdulattal elhelyeztem az utszeli frissen nyirt gyepen.

O nem mondta mi baja volt, en nem mondtam miert boritottam fel, igy aztan olyan 1:1 koruli eredmenyt hoztam ki, aztan beultem egy moziba. Ez valamikor 1994-ben volt, ugy emlekszem :)

Megdobbent 2010.02.24. 03:11:21

Janatelleg, valamikor meg a boszen ejszakaba sörözős idokben nem egyszer jartam gyalogosan drive-on, mondta a lanyka, hogy elvileg nem szabad kiszolgalnia, kerdeztem, hogy gyakorlatilag brumm-brummoljak-e, aztan egy kedves mosoly kisereteben kiszolgaltak. Pedig akkor meg hire-hamva nem volt az ALDI-nak!

Egyebkent valamiert soha nem kabbefaszomozok csak ugy.

ZWS 2010.02.24. 03:12:43

Szerintem ha egy rolleren, vagy éppen egy műanyag dömper platóján ülve és páros lábbal hajtva magad mész be a drive-ba, akkor is ki kell szolgáljon, szó nélkül. :-)

SpencerBarnes 2010.02.24. 03:18:48

Az egy dolog ha a "csicska" nem szolgálja ki, de az már a bringás kultúráját mutatja hogy szopatásokról ordítozik.Kérje a főnököt, az majd kiszolgáltatja ( vagy nem, de akkor jogosan nem ).Az meg ha nincs nála a lakat nem hiszem hogy olyan nagy gond, mert gondolom kezet mosni a bringáról se fog, így ha letámassza a bejáratnál, a 4 méterre lévő pulttól rendelés közben simán rálát a gépre. Szerintem pont az ilyen hasonló férgek miatt utálják a bringásokat.El tudom képzelni hogy közlekedhet,,,

Kalv 2010.02.24. 03:20:15

engem mindig szó nélkül kiszolgáltak biciklivel, még csak fel se vetették ezt tiltó szabály létezését, akkor hogy is van ez?

parttalan 2010.02.24. 03:36:59

Vidéki vagyok, és előrebocsájtom szeretek kerékpározni. Egy olyan városban lakok, ahol a bicikli általános közlekedési eszköz.

Tavaly mindösszesen egyszer jártam fönt Pesten, de akkor is a járdán sétálva nekem jött egy biciklis, fölhorzsolta a karomat a kormány széle. Utánakiáltottam, de talán észre sem vette mi történt, nyomban elszelelt.

Amúgy egyetértek Balázzsal, ez szemétség volt a mekis ürge részéről.Most van különbség, hogy valaki a saját lábán vagy kerékpáron ülve áll az ételkiadó ablak előtt?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.24. 03:37:59

@Zabalint: Szerintem nem lett volna egyszerűbb. Alapból ott kezdődik, hogy miért nem szolgálta ki? Az lett volna a legegyszerűbb szerintem. Nem a másik oldalról kell a témát megfogni...

Mike36 2010.02.24. 03:40:06

Nem egyszer ettem már bicajjal mcdrive-ban, az autók között sorban állva, vagy egyedül, sosem volt kifogás

"beálltam az ablakhoz és vártam" no, most rendelni nem ott kell

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.24. 03:44:15

@lacwe: Szerintem azért nem kellene mártírnak beállítani a bringásokat, százból talán ha egy ül biciklire azért, mert annyira törődik a környezetével. A maradék vagy azért, mert úgy gyorsabban eljut oda, ahova megy, vagy mert csóró és nem futja neki X6-ra, de még egy Polskira sem vagy pedig azért, mert munkaeszköz neki. Szóval hagyjuk már ezt a "jót teszek" veled sztorit...

Mike36 2010.02.24. 03:47:08

és még azt sem mondhatom, hogy csak éjjel, mert covolt olyan is, hogy simán dél felé

soha senki egy megjegyzést sem tett, nem hivatkoztak nem létező szabályra
megkérdezték mit kérek, elmondtam

de tény, nem az ablaknál kell kérni

Mike36 2010.02.24. 03:49:16

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: vagy szeret bringázni, jobban mint BKV-zni

c{o}ffee 2010.02.24. 04:01:21

Az ügy tiszta, a dolgozónak tele volt a.. kalapja (ami egyáltalán nem meglepő - és bár nem mentség, de ne is feledkezzünk meg róla), ezért eltessékelte a srácot, hogy ne már őt is neki kelljen kiszolgálni... mikor ugye.

Valószínűtlen, hogy bármilyen szabály vonatkozna erre. Azon kívül, h.: ha fizető vendég jön, akkor okosan-ügyesen-kedvesen kiszolgálod. És pont, mert ezért kapod a 350et óránként.

Például Veszprémben 11ig van nappali rész, de a mcdrive 0-24. Ehhez tartozik, hogy az éjszakai forgalom legalább 60% gyalogos (időnként részeg is).

c{o}ffee 2010.02.24. 04:02:32

Az ügy tiszta, a dolgozónak tele volt a.. kalapja (ami egyáltalán nem meglepő - és bár nem mentség, de ne is feledkezzünk meg róla), ezért eltessékelte a srácot, hogy ne már őt is neki kelljen kiszolgálni... mikor ugye.

Valószínűtlen, hogy bármilyen szabály vonatkozna erre. Azon kívül, h.: ha fizető vendég jön, akkor okosan-ügyesen-kedvesen kiszolgálod. És pont, mert ezért kapod a 350et óránként.

Például Veszprémben 11ig van nappali rész, de a mcdrive 0-24. Ehhez tartozik, hogy az éjszakai forgalom legalább 60% gyalogos (időnként részeg is).

c{o}ffee 2010.02.24. 04:03:17

Az ügy tiszta, a dolgozónak tele volt a.. kalapja (ami egyáltalán nem meglepő - és bár nem mentség, de ne is feledkezzünk meg róla), ezért eltessékelte a srácot, hogy ne már őt is neki kelljen kiszolgálni... mikor ugye.

Valószínűtlen, hogy bármilyen szabály vonatkozna erre. Azon kívül, h.: ha fizető vendég jön, akkor okosan-ügyesen-kedvesen kiszolgálod. És pont, mert ezért kapod a 350et óránként.

Például Veszprémben 11ig van nappali rész, de a mcdrive 0-24. Ehhez tartozik, hogy az éjszakai forgalom legalább 60% gyalogos (időnként részeg is).

c{o}ffee 2010.02.24. 04:05:11

Az ügy tiszta, a dolgozónak tele volt a.. kalapja (ami egyáltalán nem meglepő - és bár nem mentség, de ne is feledkezzünk meg róla), ezért eltessékelte a srácot, hogy ne már őt is neki kelljen kiszolgálni... mikor ugye.

Valószínűtlen, hogy bármilyen szabály vonatkozna erre. Azon kívül, h.: ha fizető vendég jön, akkor okosan-ügyesen-kedvesen kiszolgálod. És pont, mert ezért kapod a 350et óránként.

Például Veszprémben 11ig van nappali rész, de a mcdrive 0-24. Ehhez tartozik, hogy az éjszakai forgalom legalább 60% gyalogos (időnként részeg is).

A_Denever 2010.02.24. 04:36:02

En mar voltam setaltatas kozben a drive-inben babakocsival (4 kerek) :) A jo levegon alszik a baba, a hosszu seta alatt megeheztem, ha betolom az ugyfelterbe a melegtol esetleg felebred...otthon felebred, dehat kajat kesziteni nincs sok idom egy pici baba mellett..
Nem szivesen valasztottam volna mast, de hogy a mogottem levo autos es a pultos csaj mit gondolt az mondjuk jo kerdes, de a babakocsin alul amugyis van bevasarlo halo, csak az elvitel sebessege lassabb ha az ember nem szeret futni. Illetve allva varakozni kenyelmetlenebb, de az ablakot jobban eleri az ember mint egy ultetett magassagu barmibol.

AutosVilli 2010.02.24. 04:40:07

Hüle vagy én biciglistül bementem volna a helyedbe,ha reklamálnak akkor mondtam volna hogy driveban a gyerek mondta ,hogy menjek be, majd panaszküönyv hogy hülyítik a vásárlót,mert az egyik alkalmazott ezt a másik meg azt mondja.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.24. 04:43:46

Mekis kajat csak ostermelotol.

Azt a szerencsetlen alakot aki nem szolgalta ki a bringast meg jol megkorbacsolni es leonteni citromlevel.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.02.24. 04:48:45

Na ezek aztan a kinok, vazze' :D
Nem szolgalnak ki a McDrive-ban, buzi-e vagy? :D

renugard 2010.02.24. 04:56:29

@maholnap: Most adtál egy nagyon jó ötletet. Biznisz-szagot érzek!

puncipöcögtető 2010.02.24. 04:59:24

ha be akarsz gyorsan kapni valamit kedves Balazs, van egy otletem, itt lakik a sliccem mogott :)
amugy meg igazad volt, a meki bekaphatja
amerikai eveim alatt eddig vagy haromszor voltam itteni mekiben, mert aki oda jar szerencses ember nem lehet...
amugy meg itteninek szar a kajaja.

renugard 2010.02.24. 05:03:27

@Megdobbent: Csak egy óvatos kérdés: ültél te már életedben kerékpáron?

c{o}ffee 2010.02.24. 05:08:29

Az ügy tiszta, a dolgozónak tele volt a.. kalapja (ami egyáltalán nem meglepő - és bár nem mentség, de ne is feledkezzünk meg róla), ezért eltessékelte a srácot, hogy ne már őt is neki kelljen kiszolgálni... mikor ugye.

Valószínűtlen, hogy bármilyen szabály vonatkozna erre. Azon kívül, h.: ha fizető vendég jön, akkor okosan-ügyesen-kedvesen kiszolgálod. És pont, mert ezért kapod a 350et óránként.

Például Veszprémben 11ig van nappali rész, de a mcdrive 0-24. Ehhez tartozik, hogy az éjszakai forgalom legalább 60% gyalogos (időnként részeg is).

dr. Aullah 2010.02.24. 05:18:00

Na de a legFONTOSCHabb: Ki volt aznap az üzletvezető? Mi a neve poziciója?

Mileston3 2010.02.24. 05:19:30

Szerintem nyugodtan mehet a posztoló ilyen esetben a Fogyasztóvédelemhez. És ez a mondat nagyon tetszett:

Mi az édesanyja retkes picsájáért ül ott, ha nem azért hogy kiszolgálja a vásárlót és ezt olyan minőségben tegye, hogy a cégről alkotott pozitív imidzs ne sérüljön?

Nekem csak az a kérdés vetődött fel, hogy mióta van a Mekinek pozitív imidzse? :D

dr. Aullah 2010.02.24. 05:35:05

Amúgy nem értem, hogy hogy akarta megenni amit rendelt? Mert a kocsinál értem, de biciklin ülve? Én megértem ha nem szolgálta ki, bárki is volt az üzletvezető. Legközelebb vidd magaddal a láncot is és akkor bemehetsz a mekibe.

Kocsari Antal 2010.02.24. 05:56:30

Engem simán ksizolgáltak bringán, sőt még gyalog is, amikor csaka drive volt nyitva éjjel.

spiderhopper · http://eladokkonyve.freeblog.hu/ 2010.02.24. 06:08:41

Szerintem a hiba a postolónál lesz, engem ugyanis kiszolgáltak már gyalog, és kerékpárral is( mármint én voltam gyalog, meg két keréken, nem a meki...).

Figyelembe véve ezt, és azt, hogy annál az étteremláncnál mennyire rövid pórázon tartják az alkalmazottakat, elképzelni sem tudom mit kellett ahhoz művelnie bringásunknak, hogy így viselkedjenek vele, de biztos vagyok benne, hogy a történet hiányos, és helyenként még az események sorrendje sem stimmel.

Cseh Balázs - Balee · http://b2bonline.blog.hu 2010.02.24. 06:12:50

mellékzönge, de a békásmegyeri McDo-ban gond nélkül kiszolgálnak... sőt külön vicces, amikor közeledsz az ablak felé és már előre szól a pénztáros a "bótba", hogy "kerékpáros"... hogy tudják, ügyfél jön.

Ja és szatyrot is adnak, mert látják, hogy kellemetlen lenne enélkül az üdítőt és a kajászacskót is fogni + kormányozni...

Kyle Gass (törölt) 2010.02.24. 06:19:30

Ti mind ilyen gyorséttermi szatt esztek akár gyalog vagy autóval ?

Első mohikán 2010.02.24. 06:23:26

Tisztelt nagypofájú autósok!
Ha azt hangoztatjátok, hogy a bringások ugyanolyan résztvevői a közlekedésnek, mint ti, ezért rájuk is vonatkoznak a KRESZ-szabályok (amúgy jogosan), akkor most miért nem fogadjátok el őket járművel közlekedőknek? Miért tekintitek ebben az esetben gyalogosnak?
Vagy ti is parkoljatok le a kocsitokkal és slattyogjatok be gyalog, vagy tűrjétek, hogy beáll a bringás is a McDrive-sorba.
Ahogy a motoros is. Ennyit erről.

A másik nem elhanyagolható ok pedig (azoknak magyarázom, akik eddig csak a kocsijukból láttak biciklist) amiért a bringás nem szívesen tesz-vesz gyalog, a ruhájában keresendő; a biciklis nadrág -mármint a betétes- elég hülyén mutat, ha nincs alatta a nyereg. Én sem szívesen riszálom a seggemet a bringáról leszállva, ha betétes gatyóban tekerek. Ráadásul a patentcipő is úgy kattog a betonon, mint a tűsarkú. Van egy kis feminin beütése az egész jelenségnek így együtt. Teljesen megértem, ha igyekszik elkerülni ezt a helyzetet, még ha lett volna U-lakatja, akkor is.

Egyébként meg mi a ráknak akar műanyagot burkolni? Annál még a zsírtól csöpögő lángos is hasznosabb.

deputy sheriff 2010.02.24. 06:25:58

@hagyma: Tevedsz, nem szolgalnak ki sem gyalog, sem kerekparon. Egyik lanc drive thru-jaban sem.
Uzlet policy, ez van.

ouroboros 2010.02.24. 06:36:11

@ColT: hehe, ezt mi is eljátszottuk anno, szintén alkoholos befolyásoltság alatt (az ember akkor nagyon éhes tud lenni! ;)).
szerintem ez is - mint sok minden más - az ember hozzállásán múlik. nem a mekinek jár a sün, hanem az ott dolgozó pöcsmögnek.

Dr Kangörény 2010.02.24. 06:44:06

Köcsög faszszopó biciklis, hogy rohadtál volna meg, amikor az aluláróban kerekeztél.

A szabályok rád nem vonatkoznak faszparaszt?

Mi van, belenőtt a seggedbe a bicikli, hogy nem tudsz nélküle közlekedni? Ott a BKV, vagy menj gyalog. Vagy ha kényelmes vagy, vállald a következményeit.

nahát-nahát 2010.02.24. 06:48:59

"Tegnap a jó időre való tekintettel végre elővettem a bringát."

...és akkor hónapokig feleslegesen kerülgettük - járdán, úton, útfélen - a bicikliutakat, te meg békésen autóztál, bkv-éztál?

...egyébként gratulálok a BKing-nek, a jól sikerült PR cikkért:)

Szűcslaci 2010.02.24. 06:54:36

akinek baja van azzal, hogy a McDrive nem szolgál ki gyalogost, bringást - az legyen olyan kedves, szerezzne be egy robogót és próbáljon meg tankolni vele valamelyik kikötőben a hajóknak fenntartott benzinkúton- ( azért nem autóval, mert azt drágábban veszik ki a búvárok a vízből). Utána mehettek panaszkodni.

Heck Elek 2010.02.24. 07:04:51

éjszaka csak a drive rész van nyitva nálunk. nem egyszer láttam, hogy gyalogost is simán kiszolgálnak.

Pubi a professzor 2010.02.24. 07:06:55

"Cégről alkotott pozitív imidzs"??? szerintem hülye vagy, hogy ilyen helyen eszel és tipikusan Te vagy az a fasz, aki ha valami hülyeséget csinál biciklivel a városban akkor mindig neki áll feljebb... És ha nem szolgált ki akkor mi van? szar ügy.

Rosszindulatú Vászka 2010.02.24. 07:07:07

Az már volt, hogy ha kiszedi az első kereket, akkor csomagnak számít?

És autópáján sem szokás bicajozni, hát evvan. Amúgy meg baccpapucs, meg rátörni az ajtót. Sokkal pöstiesebb rögtön hirigelni meg anyázni meg köcsögözni, mint mnormális modorban kommunikálni mi? Az nem lehet, hogy esetleg abba mekibe (ami, ha jól sejtem a benzínkút mögött autós meki) csak simán komojan veszi a bot az üzeltszabájzatot?

U.i.: Peti nokiája meg megin eltűnt? Nohiszen :(

zbzbzb 2010.02.24. 07:14:51

"már tudom hogy hova menjek ha csak gyorsan be akarok kapni valamit"
Tiborkám, ha erre vágysz, keress meg nyugodtan! ;)

foto háber 2010.02.24. 07:18:33

mi kiszolgálunk orálisan üdv fözéléksarok

foto háber 2010.02.24. 07:20:06

mi kiszolgálunk orálisan üdv fözeléksarok

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 07:24:50

úgylátom Balázs, az aluljárókban sokan vannak akik be akarnak kapni valamit. ;)

különben télleg nem értem a dolgot. amikor még látni lehetett a pofámat Mc-ben és a békási tele volt talpasokkal az eladótérben kígyózó sorokkal, én szépen odasétáltam a drive ablakhoz és rendeltem. qtya sem kérdezte, miért nem megyek be...
de ha véletlenül megkérdezte vóna valamék kötözködőman, akkor szemrebbenés nélkül brummogok kettőt, majd "leállítottam!" kijelentés után rendelek.
lehet Tőled is csak egy kis brummogást vártak...

Bérgyilkos Bohóc 2010.02.24. 07:29:44

@lacwe: Na igen, mert a bringások csakis a lelkiismeret és a környezetvédelem miatt nem vesznek 8 milliós Mercit.

Rosszindulatú Vászka 2010.02.24. 07:35:49

Azér Balázs kemény volt, azt el köll ismerni. Legalább hárompontos a ketrecbezárt minimálbéres kényszerrabszolgával szájkaratézni. Valszeg otthon is elküldi q rvannyába az Anyukáját, ha hideg a leevs. Hejes, rendnek kell ebbe a kutya világba, meg tugyga ám mindenki hogy hány kiló. Mikor védi az ózonot, meg a szogot, akkor enmár egy szójásfasírozottas zsemle ájjona Világbéke úttyába. Végülis, közé is lövethetett volna...

Ebzon 2010.02.24. 07:37:41

Jaj, elsírtam magam ahogy olvastam...Szánalom, nyílván olyan fejed van, hogy nem szívesen szolgálnak ki téged, ez sztem érthető.A mekiben már csak ilyen finnyás arcok melóznak.Aztán meg milyen kemény arc is vagy, beszólsz azt eltekersz?A minimum, hogy addig ordítok akkor, amíg vki ki nem rohan az ajtón egy burgerral.Szóval ez a fogyasztói társadalom, megfekszünk a rendszernek?Nem mellesleg, már mi sem egyszer estünk be részegen a Mcdriveba, gyalog, brümmögve.Szóval EPIC FAIL vagy balázs, téged még a piacon is megszivathatnak...

Ebzon 2010.02.24. 07:39:49

@salapapa: Ja, mi is a békásiban brummogunk :D

Ebzon 2010.02.24. 07:41:28

Egyébként meg a Brummbucman-hoz fordújjá, vagy föl ;)

S@nyci ® 2010.02.24. 07:42:40

Hmmm.... Emberek. Emberek?
Állatok. :)

Vörös Szonja, a tetovált lány 2010.02.24. 07:43:45

@ColT: a siófokiban minket is, illuminált gyalogosokat szintén kiszolgáltak. Az egy speckó hely lehet.

Pistabácsi 2010.02.24. 07:44:15

Szerintem valami más probléma lehetett. Engem már szolgáltak ki McDrive-ban, mikor biciklivel álltam oda, meg akkor is, amikor gyalog voltam ott. Valószinű a kiszolgáló egy büdös paraszt volt.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.02.24. 07:48:02

Jelentem egyszer nekem is eszembe jutott ez a megoldás, és a Campona melletti McDonald's drive-in részén zokszó nélkül kiszolgáltak. Pedig autók is voltak előttem-utánam, szépen beálltam a sorba, megkaptam, amit kértem, és továbbhajtottam.

Jó volna megtudni, mi a "policy" ezzel kapcsolatban, mert lehet, hogy csak ez az eladó volt túlbuzgó antisztahanovista. Ha valaki motorral megy, azt majdnem biztos, hogy kiszolgálják, ennyiben nem értem a különbséget. Azt meg, hogy "tedd le és menjél be", minden autósnak elmondhatná....

hááááát 2010.02.24. 07:49:56

Segithetek? Béla nem tudta feldolgozni a két kereket.Egyébbként általában simán kiszolgálnak még gyalog is.Nem lehet,h a szokásos én vagyok a vevő,te meg hülye,h itt dolgozol stilusban adtad elő magad?Érdekes én ilyenekkel nem találkozom.Kérek,fizetek,kapok.Persze van egy-két droid,de hát ilyen az élet.Próbáld meg valahogy feldolgozni.

szöszmöszmackó 2010.02.24. 07:57:15

Erre az esetre csak egyetlen magyarázat létezik: Béla még nem kapta meg az aznapi McSzar adagját, és nem vakította el az agyát az a többtonnaszemét moslék amit alkalmazottiként kapnak a melósok, ezért kicsit zabos lett és jól rászoptatott a faszra.
Én is csináltam párszor ilyet mikor már a 6.óra végét húztam, és még mindig nem küldtek el kajálni nem para...

manes 2010.02.24. 07:58:11

"Amúgy nem értem, hogy hogy akarta megenni amit rendelt? Mert a kocsinál értem, de biciklin ülve?"Nem mindegy? az már legyen az ö gondja.Mivel kifizeti utánna akár a kukába is dobhatja. Mondjuk már eleve oda is való.

Rosszindulatú Vászka 2010.02.24. 08:00:20

Vajon kajajegygel akart fizetni és követelte a visszajáró három forintot. Az nem lehet?

Amúgy az is elég buzis lehet, mikor a bringán ülve, pantomimes szerkóba salátaleveleket elpotyogtatva szürcsöli azt a szójapogácsát a papírosdobozbúl. Azt nemtom, hogy szétdobájja-e a cuccost, vagy inkább keres a város másik végibe egy biciklis kukát-e? Vagy beüvölt a segíthetek Bélának, hogy "hé fijú, takaroggyál idefele és vidd innen ezt a mocskot mer megbaszla anyád hátán". Ezt nem lehet tudni.

FalóNyúl 2010.02.24. 08:02:38

Fotosopp + gerillamarketing :))))
McD -> B.King... Én egyiket sem látogatom, helyette Aldiból hozott 98%-os hambit sütök zsömibe. :)

est komor őre. 2010.02.24. 08:05:13

A kerékpárosok rendbontó elemek, provokátorok, ne üljünk nekik fel!

kigondoltam.blog.hu/2010/02/20/kerekparosok

the dude 2010.02.24. 08:05:24

Sokszor "drájvoltam" gyalog a Vörösvári úti Mekiben és mindig kiszolgáltak.

Rosszindulatú Vászka 2010.02.24. 08:07:18

Amúgy meg köllött volna kérdezni a műszakvezető nevit és beleírni a fennforgás tényállását a parasztkönyvbe és befenyegtni a pultost a Homárral meg a Kókusszal meg Maúnikával meg a sajtorgánusokkal. Ja és feljelenteni a mocsok multit a miépnél meg fopgyivédőknél meg a péfeszáeszeszenél meg az ombucmanusnál.

eeepunk 2010.02.24. 08:08:42

Engem Barcelonában nem szolgáltak ki Driveban, ami egy benzinkút mellett volt, ahol éppen tankoltunk, ez hajnalban volt. Azt közölték spanyolul nem, a vicc, hogy az étterem nem volt nyitva, csak a drive :( a parkolóban meg bokáig állt szószerint a McSzemét.

Megdobbent 2010.02.24. 08:09:36

@Ebzon: Nekem is eszembe jutott, hogy valszeg a fejet nezven en elobb rakurtam volna egyet az arcara egy hambipressel, aztan elkuldtem volna bicajozni az anyja udvarara, ahol kemenykedhet kedvere, mig a szomszed pistike ra nem kanyarintja a nyakara a drotszamarat. Vannak ilyen feju emberek, hogy huzod le a vasrolot, ha csak feltunik az utca masik oldalan. Meg persze budos is lehetett, megugye U lofasz sem volt nala. Szakadt a szivem nekem is.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.02.24. 08:10:23

Engem is szolgáltak ki már nem egyszer McDrive-ban gyalogosan, amikor az étterem rész zárva volt. Nem csináltak belőle problémát. A vevő az vevő, fogyaszt, és az jó.

Szerintem ebben az esetben a droid volt nagyon hülye. Simán ki kéne rúgni.

(Aki meg biciklisanyázást csinál a posztból, az meg egy papucsállatka szintjén van, gratulálok a véglényeknek.)

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.02.24. 08:10:33

Diétázom, ezért hamar felkapom a vizet. Az tutti, hogy a sztoriba beleélve magam, kivasaltam volna az öklömmel a képét! :D

Koky_ 2010.02.24. 08:11:10

@Mike007: Te aztán kultúrember vagy...

szöszmöszmackó 2010.02.24. 08:11:34

Ha beleírsz a könyvbe marhára leszarják mert az a szabály, hogy csak autósokat szolgálnak ki. Ennek ellenére kedves Bélát jól megszopatja majd a főnöke, te meg ingyen megkapod majd amit rendeltél volna meg mellé még három Bigmacet meg két üccsit meg a komplett fagyigépet öntetestűl és ürölsz majd magadnak miközben még így is legalább 2x annyit fizettél a moslékodért mint amennyit érr..

Nade 2010.02.24. 08:11:42

Meki párti vagyok azóta, hogy Magyarországon még nem is tudták, mi az. Nagyon sokat költöttem már ott, mert a - nem túl különleges, de - megbízható minőség Kelet-közép EU-ban különösen fontos.

De ez az eset - a kelletlen tájékoztatástól kezdve - annyira tipikusan alsó-balkáni, undorító (sajnos: hazai), hogy ha ugyanitt, vagy az Indexen nem látom meg a Meki Magyarország tájékoztatását és bocsánatkérést az ügyben, akkor - a kényszer eseteit kivéve - tényleg nem megyek soha többé Mekibe. Sem Magyarországon, sem máshol.

krj 2010.02.24. 08:12:17

egészséges életmód 1: kerékpározom, de junkfoodot eszem.

egészséges életmód 2: autóval járok, de a saját főztömet eszem.

szerintem pariban vannak.

amúgy a pultos nyilván agyhalott.

saq 2010.02.24. 08:12:26

@Kangörény_: neked már régóta nagy pofád van itt a blogok alatt. élőben még egyszer se adtad, pedig fel leít kínálva a matek. gondolom most se lesz máshogy. az elküldött telefonszámot hívhatod bármikor.... már nagyon várom.....

KCB 2010.02.24. 08:20:50

Ne itt balhézz hanem az adott egység főnökénél.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 08:21:28

@krj: egészséges életmód 3: autóval járok még a 100méterre lévő piacra is, de az Asszony főztjét eszem. :P

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 08:24:18

@Ebzon: jójó... de nem mindegy, melyik kimeneteden! :D

gftamas 2010.02.24. 08:25:03

A Mekikben (és más hasonló gyors éttermekben) általában magasan kvalifikált, több diplomás emberek dolgoznak. :) Mivel agyi befogadóképességük véges, ezért a némileg jobb, de azért alapvetően hasonló jó képességű "manager" kitűzős kisfőnök okítja ki őket, hogy mi a dolguk. Sajnos a véges agyi kapacitás átka, hogy csak a standard esetek lekezelésére tudják őket betanítani, ellentétben más háziasított vadállattal, akit többféle kunsztot is képesek megtanulni. :) Mivel a kerékpár a McDrive-ban nem számít standard esetnek, így sajnos az kimaradt a tananyagból. De mélyen egyetértek bringás kollégával, valószínűleg én is kibuktam volna a helyében az emberi agyatlanság végtelenbe nyúló dimenziói láttán. :)

Egyéves Önkéntes 2010.02.24. 08:26:45

hot-dogot-csakis-őstermelőtől volt-e már?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 08:27:17

@saq: sokan csak abból a stílusból értenek. hidd el, én már csak tudom... én is alkalmazom néha face to face ha gyengébb a tag felfogása.

amúgy ha itt nem is ebben a stylben kellene, de tökéletsen igaza van. csak elszállt a zagya a köcsög bringás miatt. én megértem.

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:27:34

Én lennék a poszt toló, megjöttem, lehet anyázni. Sejtettem, hogy indexcímlap lesz, és nem kell sokat várni az első "lapítsuk ki a bringásokat egy platós IFÁ-val" kommentre.

Egyébként a BK-ban a Whopper tényleg sokkal finomabb. Amúgy sem szeretem annyira a Mekit, csak lakat nélkül a McDrive tűnt az egyetlen bringakompatibilis etetőnek.

@hááááát: "Nem lehet,h a szokásos én vagyok a vevő,te meg hülye"

Nem. Tök normálisan mentem oda, teljesen természetesen, mint ha autóban ülnék. A következő párbeszéd zajlott le egész pontosan:

- Szia, két BigMac-et és egy mentes vizet légyszi
- Bocs, nem szolgálhatlak ki
- Mert?
- Mert kerékpárral vagy.
- És?
- Tedd le elől és menj be a pulthoz kérni.
- Jól van, akkor kapd be a faszomat.

Ennyi, ezután tovább álltam. Utólag gondoltam rá, hogy a faszbekapás helyett a panaszkönyvet kellett volna kérni, de annyira nem érdekelt az egész hogy nem volt kedvem szarakodni a kis nyikhajjal.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 08:31:37

@Balee: elég gáz, ha a bringás nem tud elengedett kormánnyal menni és közben ha nem is késsel-villával, de egy szenyót megenni. én már 10évesen a pajtás bringámon megtettem, Anyámék nagy rökönyére.

a probléma szerintem a tag hozzáállásával volt. rengeteg a beképzelt köcsög aki assziszi ő szarta ki a világot és csak az ő kiszolgálására lett a többi ember.
balázska is egy ilyen übermencsnek hiheti magát.

est komor őre. 2010.02.24. 08:31:40

@Mike007:

rohadék agresszív kerékpáros! gondolom vasárnaponként apró pelyhes kis állatokat ütsz el kerékpároddal az erdőkben!

Rosszindulatú Vászka 2010.02.24. 08:31:55

Az már volt, hogy szgk. közlekedésre kialakított és kijelölt útszakaszon nincs heje se gyalogosnak, se bicajosnak? Diszkrimináció mi? Osztán ha a baromarcú vállalkozó bedarájja a drótszamarast a bozótrácsra, mer nem számít rá, akkor meg lehet felvonulni szomorkodva az Andrássy úton. Ennyit az a szar kajapótlék sztem nem ér.

Egyéves Önkéntes 2010.02.24. 08:32:16

@atlbilbaoo:
-Hogy néz ki a szeksztáns Tibi?
-Nem tudom, keressed.

:D

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:33:04

@Kangörény_: "Köcsög faszszopó biciklis, hogy rohadtál volna meg, amikor az aluláróban kerekeztél."

Ki mondta, hogy kerekeztem? Letoltam a lépcsőn a Skála előtt, és ott volt szemben a BK. (jó, utána ráültem, mert a 15 éves cigánykurvákat leszámítva szinte üres volt az aluljáró, a Bajcsy felé pedig feltekertem a rámpán)

Koky_ 2010.02.24. 08:34:23

@Sün! balázs: Már bocs, de mintha a posztban azt írtad volna, hogy ki sem nyitotta az ablakot, majd mikor mégis, rögtön azt mondta, hogy nem szolgál ki... Akkor most előtte azért el tudtad mondani, mit kérsz???

est komor őre. 2010.02.24. 08:35:30

@Sün! balázs:

UGYE HOGY NEM TOLTAD, BEISMERTED!
VESSZENEK A KERÉKPÁROSOK, KI VELÜK BUDAPESTRŐL!

Koky_ 2010.02.24. 08:35:39

@Sün! balázs: De azért annyira mégis érdekelt, hogy itt a Homáron meg posztolgass....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 08:36:44

@Tomasz_a_gozmozdony: Alighanem, mert ugyebár a faszát akarta bekapatni egy sráccal. Nekünk, kisebbségi heteróknak nem szokott ilyen vágyunk támadni...

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:36:54

@Aullah: "hogy hogy akarta megenni amit rendelt? Mert a kocsinál értem, de biciklin ülve?"

Úgy terveztem, hogy leülök a Rákos-patak partján a lépcsőre, az ott van fél percre.

Koky_ 2010.02.24. 08:37:42

@Sün! balázs: Egyszer sem láttam még a Nyugati aluljárót üresen.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 08:38:03

@Sün! balázs: bekapás és bekapatás közt agy a különbség! akkor most melyik végére is állítottad magad képzeletben?
csak mert egy ilyen mondat után nem illik eliszkolni, hanem esélyt kell adni esetleg a másikat orálisan kielégíteni ha az úgy kívánja.

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:38:54

@Koky_: Előbb nem nyitotta ki, utána amikor kinyitotta, akkor válaszolta a rendelésemre hogy nem szolgál ki.

@est komor őre.: Neked valami komoly frusztrációd lehet öcsém, orvos látott már?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 08:40:45

@Rosszindulatú Vászka: Személygépkocsi (valamint tehergépkocsi, autóbusz és motorkerékpár) közlekedésre az autóutak és autópályák szolgálnak. A közutak egyes járművel nem igénybe vehető szakaszait külön táblák jelzik.

Arról ne is beszéljünk, hogy a járdák viszont valóban gyalogos közlekedésre épültek. Aki járdán parkol, az meg mind szopja le Sün Balázst!

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:41:23

@Koky_: Akadály nélkül jutottam el a BK-tól a Bajcsy felőli kijáratig. A metró és a 5-6 vili felé voltak páran, de az a fele üres volt.

@salapapa: Úgy értem, bekapás kérése helyett vendégkönyv kérése lett volna a helyénvaló :) Szóval én kértem hogy kapja be, de azért annyira nem volt egy nagy szám a srác hogy ezt komolyan is gondoljam. :))

AGondolkodo 2010.02.24. 08:46:08

Ha már itt van a poszt írója közöttünk, elmesélhetné még azt a részt is, ami alapot adott a rasszistázásra itt:
"Melyik ombuccmanónál reklamálhatok a McDonald's rasszista és kirekesztő bánásmódja miatt?"

Esetleg nem volt ilyen???

Továbbá:

"Ki mondta, hogy kerekeztem? Letoltam a lépcsőn a Skála előtt, és ott volt szemben a BK. (jó, utána ráültem, mert a 15 éves cigánykurvákat leszámítva szinte üres volt az aluljáró, a Bajcsy felé pedig feltekertem a rámpán)"

Ha nem látok kerékpárost a kerékpárúton, nyugodtan oda parkolhatok szerinted is, ugye???

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 08:46:38

@Sün! balázs: köszönöm, az értelmezéssel nincs problémám. de mert egyedül érzem magam, inkább leírom érthetőbben:
ha felajánlod valakinek hogy kapja be a farkadat, utána nem illik eliszkolni mert lehet, az a másik így vagy úgy de inkább téged tol szájba.

valóban a vendégkönyv lett volna a helyes(?) megoldás.

Rosszindulatú Vászka 2010.02.24. 08:47:42

@Kitalátor feljegyzetei: mostmá, ha arra járopk, megnézem mijen táblá van-e ottan egyáltalán. Meg, hogy az autómosó előtt is van-e hasonló korlátozó tábla, hamár akkormár. Néztem a meki oldalát, de nem leltem üzletszabájzatot eddig.

Eric_Cartman 2010.02.24. 08:47:45

Itt a jó idő. Hegedüs Dezső kerékpárra ült.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 08:48:14

Azon gondolkodom, hogy Sün Balász sikertelen szopatási kísérletének a nyomait nem kellene eltüntetnünk, némi fejlesztéssel:"Mi a jobb szoftverfejlesztés módjait fedezzük fel azáltal, hogy fejlesztünk és segítünk másokat fejleszteni." (www.pega.hu/)

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:48:25

@AGondolkodo: "Ha nem látok kerékpárost a kerékpárúton, nyugodtan oda parkolhatok szerinted is, ugye??? "

Nem, de átmehetsz a kerékpárúton. Én sem cövekeltem le az aluljáróban, a hasonlatod elég fals.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 08:48:54

@AGondolkodo: utolsó mondatért 10pont! :D
különben ha ÉPP OTT nem lácc senkit, akkor nyugodtan. ha mégis haladna ott valaki, akkor várd meg míg elmegy. ráállni nem humánus. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 08:50:06

@AGondolkodo: Lehet, hogy Sün Balázs is megélhetési üldözöttként hasítja orrával az aluljárók levegőjét (miközben cigányozik)?

Walter Melone (törölt) 2010.02.24. 08:52:36

Azt íja a szerencsétlen, be akart kapni valamit. A McDonald's-ban meg jól megszopatták.

Nem érem miért nem boldog!? :D

NICKTELEN 2010.02.24. 08:52:41

Engem gond nélkül kiszolgáltak már több Mekiben is. Az egy alkalmazott hülyesége lehetett a történet.

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:52:54

@salapapa: Nem illik eliszkolni? Szerintem meg nem illik nem kiszolgálni az ügyfelet. Ő azért ül ott, azért kapja a fizetését, hogy ha én odamegyek azzal a szándékkal hogy elfogyasszak egy egyébként igen rossz ár/érték aránnyal rendelkező élelmiszert, akkor azt ő a pénzért cserébe odaadja.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 08:53:42

Ha már Homár és szopás, szeretnék utalni Anyánk, az Index tegnapi cikkére és arra, ami eszembe jutott róla: kitalator.blog.hu/2010/02/23/szivas_38

eloszto · http://eloszto.hu 2010.02.24. 08:54:37

"Hazafelé a Nyugati aluljáróban (ahol elvileg nem is lenne szabad kerékpározni)"

Pff, na menj a...

Picsasereghajtó 2010.02.24. 08:55:43

Na további jó szájtépést, én mentem dolgozni, természetesen bringával. Platós IFA megtalál a Bajcsyn, ha esetleg van kedve beszélgetni.

Layosh 2010.02.24. 08:56:03

"már tudom hogy hova menjek ha csak gyorsan be akarok kapni valamit."

Jó neked...

Koky_ 2010.02.24. 08:56:17

@Sün! balázs: Ez jó! Amúgy kva szar ár/érték aránnyal rendelkező a kaja, de mégis ott ettél volna :))

Advocatus_Diaboli 2010.02.24. 08:57:56

A bicklis volt hülye. Nem ártana, ha tudna angolul.

Biciklizni, motorozni = ride a bike
Lovaglni = ride a horse
autót vezetni = drive a car

Vagyis egyértelmű, hogy a McDrice-ot csak és kizárólag autósoknak találtok ki. tehát ne várja, hogy a McDrive-nál biciklin, motoron, lovon ülve kiszolgálják. :-)

2010.02.24. 08:58:18

@AGondolkodo: nenm, de átmehetsz rajta :)

AlexWolf 2010.02.24. 08:58:45

hát ez nem igaz! Megint leszedték a leszedett poszthoz tartozó posztot? Mi van itten Cenzúra?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2010.02.24. 09:00:00

Engem sem szoktak kiszolgálni. Mondjuk lehet azért, mert be sem megyek, ilyen szar rohadtszagú műanyagot enni :D

Amúgymeg a mekis kiszolgáló egy pöcs volt, ennyi.

Bálnavadász 2010.02.24. 09:00:47

Én sem értem miért küldtek el a picsába mikor bringával beálltam az autómosóba a benzinkúton. Pedig volt rajtam úszósapesz meg szemüveg is. :(

2010.02.24. 09:01:41

Amúgy on topic, mert a sok offtopic baromságra nincs értelme írni :) így jár, aki ilyen hulladék kaját eszik.. :) semmi gond egy szendviccsel, burgerrel, de akkor valami kis helyi cégtől, abban talán van valami tápláló is, nem csak cukor meg vegyszerek...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.24. 09:04:28

@Mike007: A biciklisek a parasztok! Az összes gyalogos rettegve járkáljon, mert az összes járdát átkeresztelték bicikliútnak, és a sok idióta még télen, a tükörjégen is biciklizik! Húzzanak le az útra, az autók közé, vagy forduljanak fel!

implacabile 2010.02.24. 09:04:40

Részemről autósoknak, motorosoknak, tökorrú bringásoknak, meg minden egyéb közlekedőnek szigorúan megtiltanám a zabálást menet közben. Mennyivel veszélytelenebb egy majonéztől csöpögő Big Mac-et csócsálni, mint mobilozni? Ha éhes vagy és Mekis szart akarsz enni, állj be a parkolóba, menj be gyalog és zabálj. Aztán mehetsz tovább.

AlexWolf 2010.02.24. 09:04:41

Ez a Balázs megint az a Balázs?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.24. 09:07:08

@holex: méghogy a burgeres szendvics finomabb???? az a fűrészporállagú, ízetlen szar az isteni sajtburgerhez képest????? tejószagúatyaúristennnnn

2010.02.24. 09:07:24

@lacwe: a bicajosokkal az a baj, hogy vérlázítóan agresszív banda. Övék az egész város, se isten, se embert nem ismernek. Mindenféle közlekedési szabályra magasról szarnak, száguldoznak a járdán vagy a szembe forgalomba mennek.
Mert nekik joguk van erre is.
Furcsa öngyilkos mentalitás végtelen agresszióval fűszerezve.
Kb ennyi a probléma velük.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:07:32

@Advocatus_Diaboli: Fordítsd már le légyszíves angolra az alábbi népdal-részletet:
"Szeretnék szántani
Hat ökröt hajtani"

derabitz 2010.02.24. 09:07:42

Ültél a bringán?
Akkor bizony igaza volt!
nem ültél a bringán?
Akkor surmó volt!

krittyikus · http://krittyikus.blog.hu/ 2010.02.24. 09:08:18

aszongya az utánfutóm, hogy azé nem szógáták ki mert az nem mek rájd hanem drájv ... ennyi.

(Anno én azzal akasztottam ki az egyik droid szoftverét, hogy hús helyett dupla sajtot kértem az egyik műszenyájukba... talán még az üzletvezető sem volt képes a probléma megoldására... igaz, ez még zsenge ifjúkoromban volt, azóta lehet, hogy egy soft-reset is elég az ilyen problémák megoldásához)

Mosi 2010.02.24. 09:08:19

nekem pont ellentétes tapasztalatom volt ilyen szempontból.. mozi után gyalog mentünk haza a nyáron és a mc'donaldsnál már csak az autós kiszolgálás volt nyitva, így mi is beálltunk egy autó helyére. A lány mosolygott, de nem kérdezett semmit csak kiszolgált...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.24. 09:09:54

@lacwe: amikor a rákos beteg rokonomat fellökte egy kibaszott tetves biciklis, akkor lett rosszabbul, nemsokára meg is halt!

Dögöljetek meg mind, rohadék biciklisek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

RT_ 2010.02.24. 09:10:43

Egyél normális helyen, ne ilyen szarokat. Jobban jársz minden téren

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:10:59

@implacabile: Nem beszélve a faszfej, utcán zabáló, dohányzó, smároló, kutyát szarató figyelmetlen gyalogosokról...

@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: Szóval mégis jobb a juhszar a kecskeszarnál?

@Kulics: Ezek szerint Pesten a bringások is olyanok, mint az autósok és a gyalogosok? Atomot nekik!

Advocatus_Diaboli 2010.02.24. 09:11:53

"McDonald’s szintén első volt a drive-in szolgáltatás bevezetésével, amelynek lényege, hogy a gépkocsiban ülő vásárlót anélkül szolgálják ki, hogy ki kellene szállnia (McDrive)."

hu.wikipedia.org/wiki/McDonald%E2%80%99s#A_McDonald.E2.80.99s_Magyarorsz.C3.A1gon

Drive-in szolgáltatás:

"A Drive-in az olyan mozik, éttermek stb. elnevezése, ahova autóval is el lehet hajtani, és az autóból való kiszállás nélkül lehet az adott szolgáltatást igénybe venni. Ilyen pl. egy autósmozi."

Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Drive-in

Tehát ezek az éttermek, mozik, nem, bicikliseknek, hanem autósoknak készültek. Hallátotaok már olyanról, hogy biciklis mozi?!!!

Az baj a bicklisekkel, hogy elkanászodtak. Eddig csak azt gondolták övék az úttest a kerékpérút és a járda is. Most már az McDrice is, aztán jönek az autós mozik. Múltkor a járdán száguldozó biciklisnek szóltam, hoigy a másik oldalon ott a járda. Erre ő, igen, de nem mindkét oldalon van. Mondom neki, bocsi, de járda és úttest sincs a kerékpérút minkét oldalán!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:13:13

@Mosi: Az az ALDI volt, csak nem figyeltél.
@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: Gondolom a kipufogófüsttől kapta, mert az idős emberek még nem ettek annyi(!) szemétkaját.

Phoenix_ 2010.02.24. 09:13:39

Ez valami új dolog lehet a McDonalds berkeiben. Nem egyszer álltam már be bringával a Mcdrive-hoz, és szó nélkül kiszolgáltak. Vagy az is lehet h a droid egyéni akciója volt, hogy nem szolgált ki.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:14:32

@Advocatus_Diaboli: "Múltkor a járdán száguldozó biciklisnek szóltam, hoigy a másik oldalon ott a járda."
A fordítás után ezt dekódold már magyarra, légyszíves!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.24. 09:15:03

A "Leszedtem a Nokiás postot" című post hová lett?
Ejnye szily!
Ennyire befenyítettek?

deutschtomi 2010.02.24. 09:16:32

Szarjanak sünt ezek a múltik. Engem a Nokiába nem akartak kiszolgálni a Mammutba, mer aszt mondták, hogy az nem bivajos pláza. sé még vissza se köszöntek, mikor a kedves felmenők cekcuális szokásairól érdeklődtem igen kultúrált modorban.

est komor őre. 2010.02.24. 09:18:23

@Sün! balázs:

Á, megint ez a mellébeszélés, kenés! Minden kerékpáros szcientológus! Átlátok ám rajtatok, nem fogjátok ijesztgetni a polgárokat felemelt kerékpáraitokkal!

MI ÁTLAGPOLGÁROK MEGVÉDJÜK MAGUNKAT A KERÉKPÁROS MAFFIÁVAL SZEMBEN!

implacabile 2010.02.24. 09:18:49

@Kitalátor feljegyzetei: Nem beszélve a faszfej, utcán zabáló, dohányzó, smároló, kutyát szarató figyelmetlen gyalogosokról...

Igen, biztos igazad van, de ezek valószínűleg nem gázolnak el, vagy nem ütköznek veled frontálisan csak azért, mert a barbecue-szósz a nadrágjukra csöppent és épp azzal voltak elfoglalva.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.24. 09:19:11

@Sün! balázs: "annyira nem érdekelt az egész hogy nem volt kedvem szarakodni a kis nyikhajjal."

ja, nem érdekelt, de azért posztolsz a homárra

szánalmas

est komor őre. 2010.02.24. 09:20:40

@Advocatus_Diaboli:

odabasztál nekik rendesen, nyomd tovább!

LE A GYILKOS, RAGADOZÓ KERÉKPÁROSOKKAL!

kigondoltam.blog.hu/2010/02/20/kerekparosok

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:21:34

@implacabile: De igen. Összevérezik a kerékpáromat...
@megélhetési sünöző - Hülye vagy, vagy pesti vagy?: Orálhoz volt kedve, kakiszexhez nem. Mi ebben a furcsa?

implacabile 2010.02.24. 09:23:22

Bicikliseknek: Aki télen, nulla fok közeli hőmérsékletben, testhez tapadó sötétlila cuccosban, szingókerekű versenybicajon, napszemcsiben, este fél hétkor gyakorlatilag töksötétben, mindenféle világítás nélkül Dunakeszin teker, az egy büdös rohadék tahó. És az a baj, hogy a legtöbbje ilyen. Majdnem csattantam miatta.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.02.24. 09:23:56

"a Nyugati aluljáróban (ahol elvileg nem is lenne szabad kerékpározni)"

újabb adalék a "Miért nem szeretjük a kerékpárosokat Magyarországon?" opushoz...

Advocatus_Diaboli 2010.02.24. 09:25:06

A diszkriminációról megy annyit, a nők csak női WC-be mehetnek a férfirak csak férfi WC-be. Ilyen alapon ez is diszrkimináció. ;-)

A bicklis ne akarjon autósoknak nyújtott szolgáltatást igémnybe venni. tehét ne menjen, mC-Drive-ba, autómosóba, ne akorjon a benizinkúton tankolni, mert mind
negyik esetben hülyének fogják nézni teljes joggal.

Foma 2010.02.24. 09:25:42

Pozitív ellenpélda: a Nagy Lajos - Egressy kereszteződésnél kiszolgáltak a McDrive-ban, miközben öreg Csepel falubike-omon egyensúlyoztam. Ha már bringázunk, kompenzáljuk a túl sok mozgást zsírral. :)

Peetee 2010.02.24. 09:26:53

GRautolálok a kedves posztolónak, igazi, belevaló magyar megoldást választott:

Akkó szopjá le!

Se reakciót nem vár meg, se nem kérdez, se nem futja meg a szoksásos köröket, amit INTELLIGENS EMBER megtesz. Ha valaki ellentmond a kérésemnek, VISSZAKÉRDEZEK, hogy ugyanmiért.

Gratulálok a főszereplőek: Igazi ősbunkó paraszt magyar köcsög vagy!!!

Munkaadó 2010.02.24. 09:27:28

Engem akkor is kiszolgálnak, amikor gyalog vagyok... még kerékpár sem kell...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:27:50

@implacabile: "(...) napszemcsiben (...) Majdnem csattantam miatta."
Aki ilyen szavakat használ, az csattanás helyett jobb lenne, ha a Dunába lőné magát.

deutschtomi 2010.02.24. 09:27:50

Kissé ellenséges és rosszindulatú érzelmeket vélek innen kiolvasni. Most csak azért, mert Hitler, Mussolini, Sztálin, Kun Béla, Mao Ce Tung meg Klára Cetkin elvakult bicajos volt, még nem való mindet így gyűlölni.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.24. 09:28:06

Miért nem mondtad, hogy te vagy a PEGAconsul ügyvezető igazgatója?

Egyébként nem rajongok a biciklis geek-ekért, de olyan hatalmas ellenérzésem sincs velük kapcsolatban. Kicsit nevetségesek, nagyon unalmasak. Másról nem bírnak beszélni, mint hogy mennyit mentek, hogyan mentek, hányszor mentek, hova mentek, mennyivel. Nem fogják fel, hogy másokat ez annyira nem érdekel, főleg két órán keresztül hallgatva. A biciklisgatya-kopogóscipő kombó pedig minden nő libidóját hazavágja egy életre szerintem.

AlexWolf 2010.02.24. 09:28:17

Svédországban ez úgy van, hogy ha a mcdrive-ban rendelsz kaját, akkor fűszoknyás lányok viszik ki a nappalidba és ajándékba adnak egy biciklit.

est komor őre. 2010.02.24. 09:28:44

Csodálatos társaság jött itt ma össze, azt hiszem ez a mag ha összefogna megmenthetné akár magyarországot is.

A kerékpárosok magyarország rákfenéi!
Ne feledkezzünk meg a kucsmába öltözött országutakon kerékpárukon részegen és dülöngélve tekerő, gázpalackszállító tömeggyilkosokról sem! Ne tévesszen meg minket a romantikus kép!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:29:02

@Peetee: A magyarságát a rasszizmusra való utalása legalábbis megkérdőjelezi...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.24. 09:29:15

Bánki Péter a PEGAconsult Kft ügyvezető igazgatója ma nem vett telefont.
Amit vett, azt törölték a nyilvántartásból.
Szily Lászlót rabosították.
Más egyéb nem történt.

exseven 2010.02.24. 09:29:17

Ez a fórum fantasztikus szociográfiai alapanyagot szolgáltat a bpi emberek frusztrációjáról. Öröm olvasni. Képesek lennétek megölni egymást a semmiért. További szép életet.

belagezabela 2010.02.24. 09:31:43

Francnak kell mekbe veszélyes hulladékot enni?

snorbi 2010.02.24. 09:32:16

Ezt nem értem:
- leanyázod, ahelyett, hogy érvelnél neki
- leanyázod, ahelyett, hogy beírnál a panaszkönyvbe

Mi értelme volt ennek?
Jó, jó, homáros cikk lett belőle, de kb. ennyi...

2010.02.24. 09:34:23

@saq: úúú most lebuktam ! :(

Mosi 2010.02.24. 09:34:37

@Kitalátor feljegyzetei: nem valószínű... sőt biztos, hogy nem az Aldi volt...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.02.24. 09:36:26

@est komor őre.: Mármint a sötétüvegesm5ösbömbivel közlekedő átlagemberekre gondolsz? :-)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 09:36:59

@Sün! balázs: nem. ha emlékeim nem csalnak, akkor az egyiknél rendelsz, amásiknál fizetsz, harmadiknál kapod a silót.

de látom, még mindig nem érted: egy nyúlbéla vagy, amiért inkább eliszkoltál az esetleges faszfelajánlásod utáni retorziók elől.
hjakérem... száj és klavikaratézni könnyebb. :P :D

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.24. 09:37:33

@Kitalátor feljegyzetei: igen, a telefonos bothrány után leesett a vércukra, ezért eltekert egy autós Meggibe (bizisten, van, aki így mondja), hogy rendbe jöjjenek a dolgok. De nem sikerült ez sem.

Hát már senki sem tiszteli a hatalmat ebben az országban?

Mérőmókus 2010.02.24. 09:44:09

Lassan jobban sajnálom azt, hogy az emberek nem tanulnak beszéd- és viselkedéskultúrát, mint hogy eltörölték a sorkatonai szolgálatot.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 09:45:47

@saq: olvasgass egy kicsit többet errefelé. rájössz, mekkora faszságot írtál. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 09:46:06

@Mosi: Akkor esetleg egy ALDI dolgozó az ikertestvére helyett ment dolgozni!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 09:48:32

@implacabile: az ilyeneket anno az autóm tükrével neveltem. sajna nem a belsővel, de megfelelt a külső is... :)
a mai autómnak sajna nem lóg ki egy picit sem a tükre és nem akarom összekarcolni az autóm oldalát...

Secnir 2010.02.24. 09:52:43

amúgy a megoldás egyszerű:
a kerékpár az egészséges életmódot kedvelők táborának népszerű tagja.
a McDonalds csak a gyerekeket és az autósokat kedveli.
a két halmaz kizárja egymást, ennyi.

Hungman 2010.02.24. 09:57:47

hat szerintem tok mindegy h bringan vagy rolleren allt be oda valaki! Senkit nem veszelyeztetett! En irnek a tulajnak a panaszkonyvon keresztul h mennyi penzt vesztett a barom kocsog kiszolgalo miatt! Aztan mar repulne is a nagyokos! !!!!Le a bringasokkal a jardakrol amugy!!!

reunalla 2010.02.24. 10:02:35

@Peetee: lehet a kiszolgálás is azért maradt el, mert túl sok extrát kért ;)

Tomi1973Wien 2010.02.24. 10:03:27

1. a mcdonalds mondjon le

2. a CM es KA szervezzen demonstraciot a McDrive ellen, foglaljak el az osszes McDrive savot, es vegyen mindenki 1 kicsi krumplit...

3. a nyikhajt ki kellett volna huzni az ablakon

kAndrás 2010.02.24. 10:04:28

én is jártam igy,csak görkorcsolyával. ami vel nem lehet bemenni az éttrembe,ki van ragasztva az ajtóra a tiltó matrica. gondoltam odállok a mcdriveba ahol egy lélek sem volt. erre azt mondja nem tud kiszolgáni, mert nem autoval vagyok. kérdezem,akkor most menjek be a tiltás ellenére? ő nem tud segiteni..

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.24. 10:05:06

Miért érzem azt, hogy valami fontos mozzanat kimaradt a történetből?

lótumfaktum 2010.02.24. 10:16:29

@maholnap: drive in by bike =======
=== megyek én a bika faxára, magyarra fordítva!!!! de csak suttyóóóó hambit zabálóra autók között cikázó,mást börtönnel fenyegető új kasztra vonatkoztatva. gratula a N1-ért

szárny 2010.02.24. 10:18:03

@espadazo - Játékbolt:: Mert nem írta bele, hogy mennyit kapott a konkurenciától ezért az antireklámért... Misi mókus legyek, ha nem erről szól valójában ez a történet... Egyébként meg, de nem, előbb igazolom magamat: amióta járni tudok, azóta bicajozok. Valamint motorozok, autózok, repülök, és (sajnos ritkábban) hajózok is. Éppen ezért van teli a tököm az ilyen köcsög, kenderzsuppos, kritikálmasszás, kirekesztő faszkalapokkal, akik a világ legliberálisabb és leghaladóbb lakóinak képzelik magukat, de lehajigálnának a föld színéről mindenkit, aki nem neoprénkotonban szerencsétlenkedik mindenki lába alatt a többszázezres, környezetbarát, kínai kulikkal éhbérért összerakatott "cycle"-jén. Ahelyett, hogy tenne valamit az emberiségért.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 10:19:56

@Peetee: "Se reakciót nem vár meg, se nem kérdez, se nem futja meg a szoksásos köröket, amit INTELLIGENS EMBER megtesz"

Intelligens ember pitizik egy bikmekkért? Na látod, ezért tart ott a hazai fogyasztói kultúra, ahol. Én biztos, hogy édesanyjával történő szexuális tevékenység űzésére szólítottam volna fel a majmot. Tanulja meg, hogy neki az a dolga hogy bikmekket adjon, akkor is ha traktorral állok oda, és akkor is ha Harley-vel.

Magam_a_Mondomét! 2010.02.24. 10:26:29

..."már tudom hogy hova menjek ha csak gyorsan be akarok kapni valamit."

Nekem is volna egy javaslatom!

mashbp 2010.02.24. 10:30:14

Ő akart bekapni valamit végül ő ajánlotta fel, hogy kapják be....LOL

Pepin bácsi 2010.02.24. 10:32:41

Egyszer hajnali négykor gyalog mentünk (?) a haverokkal a mekdrájvba. Minket se' szolgáltak ki.
Azt mondták, nincs sör. Unikum se' vót.

Balázs, te meg egy ritka nagy gyökér vagy.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 10:36:14

@mashbp: Szerintem kapják be egymásét ezek a retro-'69-esek!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 10:40:24

Szerintem meg kapja be mindenki.

Bringázni jó, a mekkdonác szar, bármelyik utcai hambisnál vagy normálisabb török-kínai-stb kajálda előtt meg lehet állni bringával. Nyugatinál ott a Star Kebab, hát valahogy nem tudnék ráfanyalodni a szemben levő mekire még akkor sem, ha villamossal vagyok.

Ferenczi István 2010.02.24. 10:45:31

helytelen, hogy nem szolgált ki, de eleve miért kell oda menni, ahol szart adnak enni?

Semerreretyó 2010.02.24. 10:53:26

@Pepin bácsi: hehe, mi is pont így jártunk. rohatt mekkdonácc diszkriminájja az alkoholistákat

Semerreretyó 2010.02.24. 10:56:45

@Gery.Greyhound: mé? villamossal be lehet állni a mekkdrájvhoz? kiszógálnak? lovaskocsival? az jármű vagy mi. traktor a váltvaforgató ekével? az lenne csak mókás. kombájn. miafasznak mekiben enni? az a hülye aki odamegy.

labi 2010.02.24. 10:57:55

"hogy a cégről alkotott pozitív imidzs ne sérüljön?"

Hol van ilyen?
Max suttyóéknál, akiknek kiöltözős nagyesemény ha családilag mekdonácoznak...

Alikam 2010.02.24. 11:00:20

Hehe, én full gyalogosan avagy lábusszal szoktam McDrive-ból rendelni, ha éppen az esik közelebb és nem a bejárati ajtó, és eddig mindig kiszolgáltak:)

Amúgy nem csodálkozom, hogy kezdik megvetni a biciklistákat. Megszületett egy újabb arrogáns népség.

bobik 2010.02.24. 11:00:25

Csúcson a benzin ára. Ezt nem tudjátok feldolgozni?
Egy közlekedési eszköz birtoklása nem többletjogok biztosításának a záloga. Egyik oldalról sem. Erről szól a poszt, hogy ne érjen értelmetlen diszkrimináció azért, mert 2 vagy 4 keréken kérsz vmit.

bobik 2010.02.24. 11:04:54

kimoderálták, hogy rekordmagasságban van a benzin ára, és hogy ez esetleg frusztrálja az autósokat. nohiszen:)

tak. 2010.02.24. 11:08:08

A bringásnak teljesen igaza van, az összes kommentelő, aki szidja egy nyomoronc, szerencsétlen barom.

stoppos76 2010.02.24. 11:08:41

Legközelebb vigyél UZI-t és nyomj egy drive by-t drive in helyett...

labi 2010.02.24. 11:10:01

Egyszer egy bulin elfogyott a sör.
Lusták voltunk éjjel nappalit kutatni, így mivel a pizzahátnál a szórólapon volt sör is, felhívtuk őket hogy hozzanak...
Asszonták csak pizza mellé hoznak...
Mondtam jó, akkor kérnék egy kis maragreta pizzát és 20 doboz sört.
De így sem tetszett nekik...
Skandallum.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 11:13:52

a mekkdrájvban általában csak iccaka tolják ki a tápot mindenkinek... 2-3 alkalom volt, mikor hajnalban a görbe este után táplálékigény lépett fel, és nincsen más alapon oda mentünk műanyag fossal enyhíteni a gyomorsav által okozott kínokat:) sosenem buzeránskodtak, és még brümmögni sem kellett:)
Balázsunk kicsit fura, ha elmondja az öcskösnek, hogy nem akarja a bicajt lezáratlanul hagyni, tuti kiszolgálják... elhamarkodott volt a szobleafaszomozás..
aki aszongya, hogy azé biciklizik, mer védi a természetet, az füllent... nem köll a rizsa. tavasztól őszig én is bicajozok a fostos kempingemmel, de csak azé, mer 1.: rühellem a tömegközlekedést, és rühellem, mikor a seggemben van 3 táskás idióta kölök, nomeg visítozás ezerrel, a paraszt mobiltelefonrólzenéthallgatókról nem is beszélve. 2.: nyilván nem kell kifizetni a bérlet árát sem, 3.: még nem tehetem meg sajnos, hogy személygépjárművet vásároljak, mert sem arra nincs keret, utána meg a 25213462346 havi kiadásokról nem is beszélve.. remélem, ez a helyzet változni fog persze:). aki aszongya, hogy mer levegő, meg ózonréteg, meg höbihöbi, az kamu. nopersze olyan bicajosok is vannak, akik hobbiból bicajoznak, ezeket onnan lehet megismerni, hogy legalább félmillát érő bicaj van a seggük alatt. na ezek a merész fajták. vannak a papák-mamák, főképp vidéken, akik a nagykerekessel lassabban haladnak, mint gyalog, de mégis inkább kerékpároznak, ők csak abból a szempontból veszélyesek, hogy a kreszről még nem hallottak. itt szegeden én jól elvagyok a fostos kempingemmel, viszonylag sűrű a bicikliút-hálózat, nopersze imádnivaló, mikor 2 kretén egymás mellett halad 4-gyel, és kikerülni sem lehet őket.. ja, és a célomat hamarabb érem el, mint tömegközlekedéssel... no mindegy, mekdonádsz egy rakás fos, az volt, és az is marad, bunkó biciklisek mindig voltak és lesznek, úgy mint bunkó gyalogosok, vagy autósok. Balázska, legközelebb érvelj szépen nyugodtan, és az emberi hangnem biztos meghozza gyümölcsét;)

belakis 2010.02.24. 11:16:37

Pedighát gyalog is kiszolgálnak bárkit.. Darab darab... :)

Nem ombuccmanó kell oda, hanem boltvezető.
Vagy üzletszabályzat, amire hivatkozik :)

Ödönke 2010.02.24. 11:16:50

Engem abban a tetves Mekiben gyalog se szolgáltak ki, mert nem. Szerintük nem az a módi. Vagy a fasz tudja.

avatartalan 2010.02.24. 11:16:59

Furcsa öngyilkos mentalitás végtelen agresszióval fűszerezve(Kulics)
:-)))))))))))))))))))))))))
ez tetszett

amugy meg kapja be mindenki

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 11:21:12

@Semerreretyó: a lovaskocsi jármű, de nem gépjármű.
én már csak tudom... mióta tihanyban átment az autóm elején az egyetlen ott található cziráki (vagymilyen) típusú hintó a megvadult lovakkal és a biztosító épp ezért a nüanszért baszott fizetni...

vagyis lóskoordé nem kiszolgálandó. ez már biztos.

Szori 2010.02.24. 11:23:23

engem gyalog is ki szoktak szolgálni a MCDrive-ban. igaz, az Egressy térin és éjfél után, amikor már zárva van a meki :D

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 11:28:53

@salapapa:

meg azé', mert a biztosító nem azért van, hogy fizessen, hanem csak a lóvét kasszírozza be mindenkitől, mert nekik ez a jó. rablóbanda az is...

clownfish 2010.02.24. 11:31:02

engem bringán és gyalog is kiszolgálnak. na erre varrj gombot!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 11:35:07

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: én ezt úgy háláltam meg, hogy a következőt még jóhiszeműen befizettem, majd a következő negyedév után felmondott a biztosító és további 2 évig kötelező nélkül mentem.

NAGYON OFF

csak arra kellett vigyáznom, bele ne kerüljek valami balhéba. 8)
ugyan mégis volt egy az önhibámon kívül egy taxissal, de határozott fellépésemnek köszönhetően fizetett és mentünk dolgunkra. :D

ON

-MJ- 2010.02.24. 11:37:26

Ugyan már, amikor az ötven forintos sajtburgeres akció volt, hosszú tömött sorban álltak az emberek, én meg tíz perc alatt végeztem bringával.
Biztos csak rossz napja volt.

Vmn 2010.02.24. 11:40:44

Kamu sztori, millioszor kiszolgaltak mar bringaval akarmelyik mcdrive-ban.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 11:41:32

@salapapa:

jaaa, csak köteleződ volt? aszittem azon felül is volt biztosításod... így érthető, mert a kötelező tényleg csak azért van, hogy fizess csak úgy, mert az jó, meg ha nem fizetsz, a rendőr is tud baszogatni, hogy fizess, mert az jó, de sokat...:S:S rohadjanak meg. a taxis meg csoda, hogy megadta magát:)

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 11:43:04

@salapapa:

amúgy az tényleg csak akkor fizet, ha Te okozol valakinek kárt, és a károsultnak téríti meg a javítási költséget.

2010.02.24. 11:48:21

egyszer egy mekis emberkétől értelmes hangon megkérdeztem, hogy miért nem adhat ki kaját a mekdrájvban, és ő értelmes hangon elmagyarázta, hogy ha nyitva van az étterem, akkor az állásával játszik ha kiszolgál..
bezzeg amikor az étterem zárva volt, akkor gyalogosan is kiszolgáltak

szóval a poszt-toló a hülye (természetesen)

ArnoldBácsi 2010.02.24. 11:48:40

Biciklizés a SZMOGBAN + Mekkdonaldszban kaja. Fő az egészséges életmód.

Hajnal Pappa 2010.02.24. 11:48:43

nyugati burger-es ablak mondjuk nem az autósoknak való, nyílván kiszolgálják a biciklist is... te úúristen:D

Windchill 2010.02.24. 11:52:25

Szánalmas viszálykodásba csap át ez a topic is. Nem értem, jelen esetben miért kell a bicikliseket savazni?

Engem ki szoktak szolgálni, gyalog is és bringán is. Persze nem is anyázással nyitok, köszönés helyett. Jé. :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 11:55:35

@salapapa: Állatokra is lehet felelősségbiztosítást kötni, pl. kutyára. Lóra nem tudom, de ilyen esetekben ügyvédpicsahizlaló perrel lehet kártérítéshez jutni.

Silent Bob 2010.02.24. 11:57:04

@Advocatus_Diaboli: De ha kifogy a benzin, akkor kapsz kannába. Vagy gyalogosokat nem szolgálunk ki?

dke 2010.02.24. 11:58:50

Irigylem a posztoló problémáját.

verigudlajf 2010.02.24. 12:03:59

Mekiben reklamálni ősi román szokás. Szerintem ez egyértelmű.

Ha ember tudsz maradni, lehet szerencséd.

Ha állat vagy, akkor ráb@sztál és olyan kaját kapsz, amiről nem szeretnéd tudni, hogy valójában mi került bele a szokásos finomságok mellé.

Ha le akarsz szokni a mekiről, dolgozz nekik.

Manyecska 2010.02.24. 12:14:23

Hát istenem, az egyik ismerősöm IFÁval hajtott be..:))..igaz lebontotta a kanyarban az oldalfalat, és pár bokrot kidöntött:))...hát neki biztos nem vették észre a bicaját..nna..:))

bluesilver 2010.02.24. 12:17:38

Mi Siófokon egy átbulizott éjszaka után hajnalban mindig gyalog állunk be a McDrive-ba, és gondnélkül kiszolgálnak. Max a részeg németek dudálnak mögöttünk a kocsijukból, de őket meg leszarjuk :)

Manyecska 2010.02.24. 12:25:51

@bluesilver: ..ha van nála matchbox.., miért ne?:)))

Picsasereghajtó 2010.02.24. 12:28:27

@Advocatus_Diaboli: Benzinkúton és autómosóban egyaránt jártam már bringával. Előbbin azért, mert ismerősnek kifogyott a benya és én gurultam el egy kannával, utóbbin pedig a bringát csapattam le gőzbocival. Mindkét helyen kiszolgáltak.

Jó, a futóműszervízben bizonyára nem nagyon tudnának mit kezdeni a bringával. De ott nem is nyújtanak olyan szolgáltatást, amire nekem bringásként szükségem lenne.

Picsasereghajtó 2010.02.24. 12:29:43

@Windchill: Én sem anyázással nyitottam, teljesen udvariasan álltam be, mint ha a világ legtermészetesebb dolga lenne bringával menni a McDrive-ba (én tényleg azt gondoltam hogy az)

Csak búcsúzóul mondtam neki szépet, amikor konstatáltam hogy itt zabálni úgysem fogok tudni, úgyhogy mindegy.

Picsasereghajtó 2010.02.24. 12:32:52

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: Én csak azért bringázok, mert gyorsabb és olcsóbb mint a BKV, jóval gyorsabb és jóval olcsóbb mint az autózás, ráadásul megvan a napi egy óra edzés. Azt bírom, amikor valaki egész nap az irodában tesped, aztán beül az autóba, ücsörög egy órát a dugóban hogy eljusson a konditerembe, ott tekeri a szobabiciklit az állat, majd újabb egy óra míg hazaér. Nekem ez megvan egy normál hazaúttal, és még fizetnem se kell érte :)

Ofélia . 2010.02.24. 12:50:11

T balázs két dolgot tudok ajánlani!

1. Soha ne egyél mekiben drága, szar, STB.
2. Szerelj a bringa hátuljára UN. vezetőkerekeket mint a 6 éves gyereknek és már megvan mind a négy!

Ui. Hogy az a jó édes A... akinek rézzel volt kiverve a nyagyobbik lyuka (vagy a másik) minek szült ilyen barmot:DD

Ofélia . 2010.02.24. 12:57:44

@Sün! balázs:
Ennél csak egyet imádok jobban:

A szent család beül az autóba, felmegy a hegyre ott apjuk kiszáll és megveszi a kaját utánna vissza a kocsiba anyjuk addig megvillantja a síruháját cigizés közben.

Négyen jól bezabálnak és egy túrázás élményével térnek haza a töltöttkáposzta mellé:D

Manyecska 2010.02.24. 12:58:41

Ez tök hülyeség. Én is bringával járok, pedig 35 éves néni vagyok. Ki fogom próbálni, mit szólnak itt hozzá:)))

Mon3 2010.02.24. 13:04:24

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór:
Attól, hogy kevéske agysejteddel nem tudod felfogni, még léteznek olyan elvakult kerekesek, akik kimondottan a környezetszennyezés miatt kerekeznek. Én Pesten, a VII. kerületben a Blahánál lakom. Eljutottam arra szintre, hogy teljesen felesleges takarítanom, mert tíz perc múlva megint vastagon áll a por a bútorokon. A szálló por 90 %-át a közlekedés okozza, ami szépen, lassan lerakodik a tüdőnkben. M.O.-on a kerületünk adja az egyik legrosszabb statisztikai adatot a tüdőrákos megbetegedések tekintetében. Nálunk kétszer annyian halnak meg tüdőrákban, mint Svédországban. Tehát nyíltan kimerem jelenteni, hogy azok, akik autóba ülnek annak ellenére, hogy lehetőségük lenne más, alternatív közlekedési eszközt választaniuk, kimerítik a gondatlanságból elkövetett emberölést. Egy kicsit sarkosan fogalmaztam, de amióta volt szerencsém egy családtagom haldoklását végignézni ebben a betegségben (soha nem dohányozott, csak egész életét itt élte le), nem tudok tekintettel lenni egyesekre.
A gyorsaság, a kényelem, a bűzlő utastársak elkerülése csak hab a tortán. Az olcsóságot nem említem, mert ha naponta közlekedésre használod a bringát, és fontos neked az életed miatt a jó műszaki állapot (minőségi alkatrészek), akkor a bérlet árát könnyen ráköltöd a karbantartásra.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 13:06:25

@Sün! balázs:

ez is logikus. és ha ráadásul még kerekezés mellé otthon csinálsz magadnak zsömléből pár szendót, mégolcsóbban megúszod, és még májzsugorod sem lesz a műanyag fostól;) de amúgy ha normálisan elmondod a droidnak, hogy mi a pálya, tuti kiszolgál. légy te is kicsit türelmesebb. ha meg éjszaka mész, akkor kérdés nélkül kiszolgálnak.

Tomzone 2010.02.24. 13:06:37

Ami engem vegtelenul felbosszantott, hogy a 7x24 órás McDrive-ban is alkalmazzák a reggeli menü szabályt, reggel csak aszott toastokat adnak.

domiNick (törölt) 2010.02.24. 13:08:20

"...így magamban elneveztem azt a helyet McBike-nak..."

asssztaqrva...:Đ

drogosgeci (törölt) 2010.02.24. 13:10:48

@Mon3: kösz hogy vállalod a korai halált azzal hogy biciklin szívod az autók mögül a köszt hogy én pár perccel tovább élhessek ^^

Makkasz 2010.02.24. 13:12:55

Ezek a pesti biciklisek hülyék.
Azért nem szolgál ki, mert veszélyes behajtanod a mcdrive bejárón (autó nem tud kikerülni, nem erre van kitalálva, és nem is közterület), veszélyes kerékpáron hamburgert zabálni, meg mert a tulajdonos így találta ki.
Amúgy várom az a szép nyári napot, mikor beállok mcdriveba a sorba, és jobbról megelőzi a kocsisort egy biciklis...

vivax 2010.02.24. 13:13:54

faszér nem iszol vagy szívsz tekerés helyett is...

Joe Schmoe 2010.02.24. 13:16:12

nem olvastam végig a commenteket... de annyira sztem nem tragikus a dolog... lehet, h ha nem helyből káromkodsz, hanem megkérdezed a dolog miértjét...

mondjuk mi már gyalog is voltunk mcdrájvban éjjel, ittasan barátokkal... brummogtunk, h mi most autóval vagyunk, meg fogtuk a kormányt. Simán kiszolgáltak :).

Manyecska 2010.02.24. 13:23:24

Én monnyuk azé nem járok kocsival, mert hajnali fél négykor ittasan, koncert után ritkán van kedvem kocsiba ülni!!:)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 13:24:19

@Makkasz: Miért kellene, hogy kikerülje a sorban álló bringást az autó? Ennyi erővel autó se álljon be oda, mert azt meg végképp nem tudja kikerülni a másik... Hülye, ülj le, egyes.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 13:25:07

@Mon3:

"Attól, hogy kevéske agysejteddel nem tudod felfogni"

attól, hogy személyeskedsz, és oktalanul sértegetsz a saját agysejtszámodról teszel tanubizonyságot csillagom, ugyanis a te szövegértelmezési problémád nem az én dolgom.. az biztos elkerülte a figyelmed, hogy én is kerékpárhasználó vagyok, bár tény, hogyha megtehetném, autóval járnék. az, hogy a rokonod meghalt, nagyon sajnálom, a nagyapám gégerákja miatt sem a dohánygyárat kezdem el fikázni. mint említetted is kedves kommentedben, hogy budapesten élsz, és aki tehetné, mért nem választ alternatív közlekedési módot, hát azt tudom felelni, hogy a budapesti úthálózat teljes mértékben alkalmatlan, és életveszélyes a kerékpáros közlekedés részére. kerékpárutak nincsenek, járdán menni gáz, mert fellököd a gyalogost, vagy az lép eléd, ha az útra mész, akkor vagy az autó üt el, vagy belemész valami kátyúba, és a kocsi alá esel. érdekes módon azokban a vidéki városokban, ahol a kerékpárúthálózatot bővítik, ott jelentős a kerékpáros forgalom, nyilván kevesebb a benzinzabálók száma. csillagbogaram, mikor azt írtam, hogy a környezetvédelemmel érvelők füllentenek, arra céloztam, hogy legtöbb esetben ez csak egy hirtelen jött érv, amit a felbosszantott kerékpáros rögtön aduként kap elő legtöbbször... ha Te valóban a környezetvédelem miatt kerékpározol, akkor Te vagy a kivétel, ami erősíti a szabályt... de ha kevésagysejtűzöl, ha nem, a legtöbb kerékpáros NEM a környezetvédelem miatt kerékpározik. csinálhatsz közvéleménykutatást felőlem. csókolom!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 13:27:05

@vivax: Van valami abban, amit mondasz. Ha gyermekem lesz, én is ezt fogom neki tanácsolni, a mai világban biztos hogy nagyobb társadalmi elismertségben részesülne, mint ha bringanácit nevelek belőle.

Manyecska 2010.02.24. 13:34:07

Ha lesz..ha lesz:((...mitől vagytok olyan biztosak, hogy tuti nemzedék fog felnőni?..a piától meg a portó biztos nem.

deutschtomi 2010.02.24. 13:34:11

@salapapa: baszki télleg :)))

Az első ablaknál rendelek és fizetek, az uccsónál meg csak kapom a fasírozottas zsemjét :)

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 13:36:35

@Mon3:

apropó, a tüdőrák egy örökletes betegség, amiben a tüdőrákra való hajlamot lehet örökölni. ezt csak arra mondom, hogy tényleg halnak meg olyan emberek tüdőrákban, akik nem dohányoztak sosem, még VIDÉKEN IS, ahol mondjuk nincs a blahához mérhető forgalom. szóval az autósokat okolni mindenért ősi román szokás... és egyébként kíváncsi vagyok, hogy állna a szád, hogyha mondjuk budaörsről kellene bejárnod dolgozni kispestre BKV-val úgy, hogy reggel 6-kor kezdődik a műszakod. így jártam dolgozni hálisten csak egy kis ideig, de kíváncsi lennék, hogy Te bicikliznél e ezen a távon januárban.. Budapest nem egy klasszikus kisváros, hogy vannak alternatív lehetőségek... a bkv meg mi? 9szer kell átszállnod, hogy eljuss a célodig, nem beszélve az időtartamról.. 2 milliós városról beszélünk ember!! akinek pesten nincs verdája, az szophat keményen a fostos bkv-val, mert biciklizni ott nem lehet egyáltalán...

Silent Bob 2010.02.24. 13:42:51

Bazdmeg ennyi agyhalottat. Tényleg nem lehet elképzelni, hogy megveszi azt a szájbavert hamburgert, elgurul vele egy padhoz (vagy haza) leül és megzabálja?
Ti egyből a pofátokba tömitek a bigmekmenüt vezetés közben? Mert akkor gratulálok, nem tudom melyik veszélyesebb: bicajon vagy vezetés közben zabálni.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 13:46:26

@Silent Bob:

nem kell elképzelni, a skac konkrétan leírta, hogy hol akarta megenni a kajáját... vezetés közben zabálni szintén ősi román szokás..

Mon3 2010.02.24. 13:49:45

@drogosgeci: "kösz hogy vállalod a korai halált azzal hogy biciklin szívod az autók mögül a köszt hogy én pár perccel tovább élhessek"

Mi az a köszt? Én ezt nem szívom.

Viccet félretéve, ez a kedvenc butaságom. A b..kó autósok ringatják magukat ebbe a hamis téveszmébe. Ha én is olyan rosszindulatú lennék, mint egyesek, akkor nem venném a fáradtságot, hogy felhívjam a figyelmeteket az egyik legnagyobb tévedésetekre. 1. Filteres maszkot használok, tehát lényegesen kevesebb trutyi kerül a tüdőmbe. 2. A kerékpáron magasabban van a fejem, tehát a kisebb koncentrációjú levegőt szívom be. 3. Én a dugókat röhögve hagyom ott, és röhejesen kevesebb időt töltök el benne, mint kocsival. 4. Mérésekkel már bebizonyították, hogy a kocsik belsejében sokkal nagyobb a légszennyezettség, mint kint, csak hát megszoktátok…
Tehát csak nyugodtan szívjátok a saját bűzötöket a hamis biztonságérzetekkel együtt.
Most én kívánom neked azt, amit Te korábban nekem.

Visszatérve az eredeti témához. Én tíz év alatt kétszer vettem igénybe kényszerből ezt a szolgáltatást bringával, és mindkétszer gond nélkül kiszolgáltak.

Useless Junk 2010.02.24. 13:51:47

A Pólus parkolójában kiszolgáltak bringával.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.02.24. 13:52:26

Mi volt kiírva? McBike vagy McDrive?

Silent Bob 2010.02.24. 13:56:18

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: Ettől függetlenül minden második idióta ezzel jön.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 13:58:14

@Kitalátor feljegyzetei: 1999-ben történt az eset és akkoriban annyi volt a melóm, hogy nem okozott nagy fejfájást az autó megcsináltatása.
természetesen elvittem ügyvédhez a dolgot, de idő hiányában tojtam az egészbe a fent említett okok miatt.
tudom... szegény hülye én. :D

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 13:58:53

@HalivudEstevez: Akkor a Subway-be csak metróval szabad menni?

FGSuperman 2010.02.24. 14:02:28

én drájvba vásároltam már gyalogosan, kerékpárral, de lehet, hogy még görkorin is

szerintem egyszerűen paréj volt a kiszolgáló 'oszt jónapot

DonBandi 2010.02.24. 14:03:36

valószínűleg azért nem szolgált ki, mert azt mondtad neki hogy "mi a retkes picsáért ülsz itt", te biciklista trollfasz.

Tasli a blogger (törölt) 2010.02.24. 14:05:46

Nemrég gyöttem meg Texasbul. Arrafelé ki is van írva, hogy biciglistáknak coki. Azok amúgy is csak félemberek. Texasba 150 kiló alatt nincs igazi férfi, csak kalaptartó. Éjjen a car!

juhaszcs 2010.02.24. 14:07:11

Balázsnak én sem adtam volna hamburgert!
Amikor pedig elkezdett káromkodni,a mekis srácnak le kellett volna nyomnia a torkán a partvist a seggébe pedig fel kellett voln tolni a buzi bringáját!
balfaszjóska minek akar zabálni amikor nincsen autója?:-))
Szarjál sünt balázs,de legalább hat hamburger nagyságut!:-))

Zolika817 2010.02.24. 14:17:08

Én a helyedben bementem volna bringával at étterem részbe....gyanítom az nincs kiírva, hogy biciklivel tilos a belépés.

Amúgy elég változó a hozzá állásuk.
Én régen rendszeresen mentem drive-ba gyalog és egy szót nem szóltak(igaz az étterem már zárva volt)....de olyan is volt a Bábolnai MC-ben, hogy mivel az étterem tele volt 1busznyi japánnal, gondoltam átgyaloglok a drive, gondoltam így egyszerűbb mivel mi egy nagy trélerrel meg az Tk-s Suzukimmal voltunk....hát elhajtottak, hogy ez autosétterem, gondoltuk legyen, 8-10 y-nal sikerült ráfordulni a drive bevezetőjére, 2bokor meg 1virágágyás bánta(nem vagyok rá büszke, de majd a Meki pótolja), természetesen gondolta a gyerek, hogy csak ázért se,meg majd ő megmutatja és vele nem packázhat holmi vásárló, közölte, hogy mint mondta A U T O-s étterem nem pedig teherautós, hívatuk az étterem vezetőt, aki elnézést kért a kellemetlenségért, deszertet és kávét kinált fájdalom díj gyanánt.
Azért a mihez tartás végett a tréleres(nagyon nagy forma), egy véletlennek álcázott mozdulattal amikor a forró kávéért nyúlt, mindkét pohárral a pultosra borította.
Többet nem jártam ott se gyalog se kocsival, de szerintem azóta ott még a helikoptereket is kiszolgálják.

Mon3 2010.02.24. 14:26:10

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: "akinek pesten nincs verdája, az szophat keményen a fostos bkv-val, mert biciklizni ott nem lehet egyáltalán..."

Ez a másik kedvenc téveszmém.

A tegnapi teljesítményem: Murányi u. - Szőnyi út(BVSC) - Rákosrendező Pu. - Béke tér - Árpád híd - Bogdáni út (Baumax) - Árpád híd - Dráva u.- végig a dunaparton - Csepel, Szentmiklósi út - Hungária krt. - Stefánia - Murányi.

Aki nincs benne a buliban, az nem tudja elképzelni, hogy ez működik.

DonBandi 2010.02.24. 14:29:31

@Silent Bob: egyszerre zabálnak és fórumoznak a homáron - vezetés közben. még nem halt bele senki :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 14:32:29

@Zolika817: iggen...
tudod, vannak írott és vannak íratlan SZABÁLYOK.
az írottakra akár a rendőrség bevonásával is lehet hivatkozni, az íratlanokra pedig extrém értetlenség esetén 1-2 nagyobb maflással.
no, akkor lehet ugrálni a jogokért. :D

Ganter 2010.02.24. 14:36:16

@SpencerBarnes: Az tényleg fasza, ha a pulttól látja azt a 2 mp-es sztorit, ahogy elteker vki a géppel.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 14:39:13

@Mon3: voltam bringás, amikor letettem a papírt akkor motoros (nem, jogsim nincs rá), majd lettem autós. ez a fejlődés... 8)

különben a Nagy Egészséges Bringázás közben szívesen megnézném a tüdődet, amikor egy jól beállított diesel (busz, teherautó, vagy csak személyautó) mögött mész egy ideig... ha van mobil vérnyomásmérőd, nézd meg olyankor az értékeidet.

DonBandi 2010.02.24. 14:39:21

@bluesilver: ugye nem kell németnek lenni ahhoz, hogy részegen dudáljon vki a balatonnál?

index-cenzura.biz 2010.02.24. 14:40:33

nem értem, hogy ezt miért nem tudtad normális ember módjára beírni a panaszkönyvbe. Ja, hogy nem tudtad akkor ott lezárni a bringádat? Legközelebb, mikor arra jársz, írd be a panaszkönyvbe, és kész.
Nem hiszem hogy egyszerű ügy, de ha már az étkezésedre igénytelen vagy, legalább a fogyasztói magatartásod legyen kicsit hatékonyabb.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.02.24. 14:41:39

Én egyszerűen csak ott álltam volna továbbra is. Pár percen belül úgyis jön egy autós, aki miattad nem tud rendelni, mert ott állsz bicajjal. És akkor eljön a te időd :-)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 14:55:00

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: "akinek pesten nincs verdája, az szophat keményen a fostos bkv-val, mert biciklizni ott nem lehet egyáltalán... "

A BKV-t ki lehet bírni azon a pár napon, amikor nem lehet bringázni. Ebben a hónapban eddig mindössze kétszer kényszerültem BKV használatára, ezek közül az egyik azért volt, mert metrót kellett fotóznom egy folyamatban levő projektemhez :)

Viszont nem tudom, hogy milyen szuperképességeim vannak ha egyáltalán nem lehet itt bringázni, nekem meg mégis minden nap sikerül majd' 20 kilométert tekerni. Lehet, hogy bennem van a hiba?

@salapapa: Teherautó mögött soha nem tekerek. Ha 25 km/h alatti sebességgel megy, akkor megelőzöm, ha ennél gyorsabb akkor lassítok egy kicsit és hagyom elmenni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 14:58:54

@Gery.Greyhound: Ja azt kihagytam, hogy ha ma Budapesten valamit nem lehet, az az autózás. Pontosabban autózni lehet, csak hatékonyan eljutni vele A pontból B-be, azt nem.

sorica123 (törölt) 2010.02.24. 15:01:28

@Secnir: nem, a kerékpár egy közlekedőeszköz. Nem feltétlenül csak fitnesznácik ülhetnek rajta:)
@salapapa: meg úgy egyáltalán egy pesti/bármilyen városi tüdejét.
@Gery.Greyhound: :D

Amúgy mindkét fél óvodásan viselkedett. Egyfelől semmi baja nem lett volna az üzletmenetnek, hogyha a pultos nem ragaszkodik a - nem is biztos, hogy létező - szabályhoz. Másfelől viszont ha már ennyire egybites a pultos, akkor is létezik pedagógiailag hatékonyabb reakció, mint az, hogy 'Akkó kabbe'. Pláne aztán nagy garral megírni a Homárra, miközben igazából annyi történt, hogy egy ember hülye volt, egy másik meg kajás és türelmetlen.

hegyilany 2010.02.24. 15:05:57

Höhö, ez kicsit olyan, mint amikor felhívtam az Arena Plazmát, hogy van-e és hol parkolójuk a 2,1 m-nél magasabb autóknak (ami ugye a parkolóházba nem fér be). A válasz lényege az volt (két idétlen vihogás között), ha ilyen autóm van, ne menjek az Arenába.

hegyilany 2010.02.24. 15:08:08

@Gery.Greyhound: Szerintem jó a BKV. Csaknem mindig tömegközlekedek, és az általam használt viszonylatokra nincs panaszom.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.02.24. 15:20:19

Ilyenek ezek a friss bolcseszdiplomas meki dolgozok. :)

DonBandi 2010.02.24. 15:22:24

@hegyilany: a south parkban láttuk ugye, hogy nincs külön delfin WC.

DonBandi 2010.02.24. 15:24:02

@Tomasz_a_gozmozdony: a mekis takarítónéni meg beszól néha hogy "nekem végzeccségem van!"

fourgee 2010.02.24. 15:30:55

@Zolika817: Én még tanuló koromban egy 49 személyes Bova-val akartam bemenni McDrive-ba, de az oktatóm nem engedte, pedig vicces lett volna :)

Mon3 2010.02.24. 15:33:36

@salapapa: "voltam bringás, amikor letettem a papírt akkor motoros (nem, jogsim nincs rá), majd lettem autós. ez a fejlődés... 8) "

Ez a visszafejlődés!

"bringázás közben szívesen megnézném a tüdődet"

Nézd meg erre fentebb a válaszom. Nem vagyok hülye, hogy beálljak egy autóbusz mögé. Szerencsére azért jó kerekezni, mert nem kell az autós sztereotípiákat követnem. Aki az autóbusz füstjét közvetlenül szívja, az Te vagy.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 15:35:23

@salapapa: A "normál" személygépkocsik légterében több a káros anyag és részecske, mint ~160-190 cm mahgasságban. Szívás...( kitalator.blog.hu/2010/02/23/szivas_38)

fourgee 2010.02.24. 15:38:52

@sorica123: "igazából annyi történt, hogy egy ember hülye volt, egy másik meg kajás és türelmetlen."

Mindkettő hülye volt. Ilyen esetben - ha azt mondják hogy biciklist nem szolgálnak ki az autós részen - vissza kell kérdezni, hogy "Most akkor menjek be az étterembe?". Erre igen lesz a válasz. Ekkor be kell menni biciklivel, ahol egyből elkezdenek pattogni hogy nem szabad bevinni, na ekkor lehet hivatkozni a mekdrájvos gyerekre, hogy "De hát ő mondta hogy jöjjek be, mert nem szolgál ki biciklivel".

Ha hülyének néznek, akkor a legjobb amit tehetünk, hogy hülyének nézzük azt is, aki hülyének nézi azt, aki hülyének nézett minket. :) Ez a természet körforgása. Ma nagyon bölcs vagyok. :D

Advocatus_Diaboli 2010.02.24. 15:43:30

@Silent Bob: Azt írtam tankolni, ami egyételműen a bezin gépjárműbe nem pedig kannába töltését jelenti. ;-)

gpetersz 2010.02.24. 15:44:04

Michael Douglas: Összeomlás...
Örök klasszikus.

EMP 2010.02.24. 15:44:32

En motoros turara akartam egy kis extra vesztartalek benzint es szereztem egy fel literes benzineskannat. Direkt motorokhoz arultak.
Szal helyzet: elslattyogtam gyalog! a sarki kutra kezemben a fel literes kannaval. Kozoltem a fickoval hogy mit akarok, mire 5 percig nezegette a kannat hogy valoban benzin tarolasara alkalmas-e.
Miutan meggyozodott rola bealltam (meg mindig gyalog) egy kuthoz es szepen kb 10 perc alatt telecsopogtettem...

Mellesleg eletemben nem fizettem meg olyan keveset kutnal tankolasert :D
"8-as kut fonok, fel liter lesz..." :D

pasalamota 2010.02.24. 15:50:45

Miért is rasszista a McDonalds? Te néger vagy vagy cigány, Balázska?

romesz 2010.02.24. 15:52:14

Tipikus magyar tempo, a kiskocsog az ablaknal nem azt nezte, hogy egy ujabb vevo van akit kiszolgal es evvel is a ceg jut bevetelhez.
Ha en lennek a fonoke, holnaptol nem dolgozna ott a gyerek az biztos.

Mint erdekesseg a multkor gyalog mentem oda a mcdrivehoz mert tobben alltak sorba a benti kasszanal es minden gond nelkul kiszolgaltak.
Csak azert mert autos ablak, attol nem csak azokat lehet kiszolgalni.

NetzArbeit 2010.02.24. 16:04:50

Én egyszer külföldről hazafele megálltam a bánolnai pihenőhelyen lévő mekdónacná. Mire a két gyerek felvette a cipőjét kikászálódott a kocsiból pont bezárt. Bent még a pultnál éppen kértek. A két eladó lányka kaján vigyorral közölte, hogy sajnos bezárt.
Na én azóta nem megyek McDonalds-ba. Se biciklivel se gyalog, se kocsival.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.24. 16:23:50

@pasalamota: Van egy harmadik verzió is...
A verzió
B verió
/ verzió

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 16:49:08

@Gery.Greyhound:

abszolúte nem Benned van a hiba, nagyon jól teszed, hogy binyózol.. eszerint bátor vagy:) én el nem indulnék ott bicajjal, mert halálfélelmem lenne:D

klacus 2010.02.24. 16:55:15

Kedves Balázs.
aki valszeg a másik műanyag kajagyár egyik fizetett managere.

Arra lenék kíváncsi, ha mondjuk egy 195-ös kopasz paraszt szolgált volna ki, akkor is ilyen stílusban nyilvánultál volna-é meg?

Lehet, hogy fél kézzel rád hajtogatja a bicajt, és úgy törli fel veled a parkolót.

egyittlakó (törölt) 2010.02.24. 16:55:43

"gondoltam beugrom az ottani mekibe harapni valamit"

A posztoló hülye. Mi az a "meki"? Megint alacsonyítják a magyar nyelvet a nemzetietlen bringások?

sarius 2010.02.24. 16:56:43

Az idióta bringások tudathasadásos állapotának tipikus esete: most sem tudták eldönteni, hogy gyalogosok vagy motorosok. Persze mindig megpróbálják a számukra legkedvezőbbet kicsemegézni mindkét státuszból :)

Most rábaszott a biciklis, a mekis megtanította kesztyűbe dudálni.

egyittlakó (törölt) 2010.02.24. 16:57:40

@pasalamota: "Miért is rasszista a McDonalds? Te néger vagy vagy cigány, Balázska? "

Áááá... rosszabb: hülye bringás!

sarius 2010.02.24. 16:57:53

@egyittlakó: Mert a "POSZTOLÓ" ősi magyar szó, mi? És te meg okos vagy.

egyittlakó (törölt) 2010.02.24. 17:03:05

@romesz: "Csak azert mert autos ablak, attol nem csak azokat lehet kiszolgalni. "

Mondod te. Attól, hogy női vécé, még bemehetsz pisálni, ha férfi vagy, ugye? Vagy az autómosóba beállhat a bringás is, nem? Attól, hogy ki van írva valami, az senkit nem érdekel, mert amúgy a fél ország analfabéta. Azé tart itt ez az ország, hogy minden köcsög bicajos szembejön az egyirányú utcában. Még jó, hogy pusztulnak is rendesen, akárcsak a motorosok...

klacus 2010.02.24. 17:04:42

@sarius: A posztoló már a honfoglaláskor is ismert szó volt. Olyan ló ami posztóból készült. Logikus.

egyittlakó (törölt) 2010.02.24. 17:05:24

@sarius: "És te meg okos vagy."

Köszi, valóban nem járok biciklivel...

egyittlakó (törölt) 2010.02.24. 17:10:20

@klacus: "már a honfoglaláskor is"

Szerintem, már ez a honfoglalás is smafu volt: így akarták álcázni egy itt lakó nép legyilkolását, elüldözését.

klacus 2010.02.24. 17:15:07

@egyittlakó: Szélsőjobbos ámokfutás?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 17:15:33

@Mon3: szerinted csak a busz mögött közvetlenül mérgez? hol élsz? egész BP levegője olyan, mint egy nagy kormos szivacs a sok dieseltől.
én bekapcsolom (ahogy mindig!) a belsőlevegő keringetést amint beljebb megyek a városba. itt kint, a "peremen" pedig látom esténként azt a vörös szart ami a pesti levegő.

@Kitalátor feljegyzetei: Neked is ajánlom fentebbi soraimat. :)

@EMP: én úgy tudom, 5 liternél kevesebbet nem adhat(ná)nak ki.
monggyuk én is tankoltam már 1-5literes ásványvizesbe... több ment mellé, mint bele. :D

@Sün! balázs: viszont amikor megáll a műhelyem előtt a bringás és SZERSZÁMOT KÉR mert neki nincs, azzal a helyzettel nekem mit kellene kezdenem? annyiba kerül egy villáskulcsom, mint neki a komplett pirelli bringája.

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: "ha az útra mész, akkor vagy az autó üt el, vagy belemész valami kátyúba, és a kocsi alá esel"
és akkor ki lesz a hibás? én aki átmentem rajta (nnajó, rückwertzet/egyest egymás után még háromszor talán nem kellett volna utána dugni), vagy ő aki nem a szabályok szerint közlekedett?

@romesz: "nem azt nezte, hogy egy ujabb vevo van akit kiszolgal es evvel is a ceg jut bevetelhez.
Ha en lennek a fonoke, holnaptol nem dolgozna ott a gyerek az biztos"
tökéletesen igazad van. ettől függetlenül Balázs eljátszotta a nagyparasztot.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 17:24:11

@hegyilany: Én is 3 évig BKV-ztam, és tényleg messze nem olyan, mint amilyennek mondjuk a BKV figyelő posztjai lefestik. Vannak vele problémák, de ezek nem mindennaposak. Persze bringázni sokkal jobb, de szamárnak ha épp nincs ló, megteszi a BKV is (inkább, mint az autó)

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: Én is voltam így, az autópályával. Amíg nem volt jogsim, azt mondtam hogy ha majd vezetni fogok (igen, fiatalabb koromban, amíg nem értem el azt a fejlettségi szintet hogy bringázni akarjak, volt ilyen vágyam) akkor sosem megyek rá az autópályára, inkább döcögök 80-nal az IFA mögött a régi országúton. Aztán egyszer kipróbáltam, és rájöttem hogy nem olyan félelmetes az, mint amilyennek látszik. A városi bringázás sem, de még 25 centis hóban sem olyan nagy ördöngősség. Ki kell próbálni :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 17:27:40

@salapapa: "itt kint, a "peremen" pedig látom esténként azt a vörös szart ami a pesti levegő."

LOL, azt úgy hívják hogy naplemente, és az okozza hogy a lemenő nap fénye más szögben érkezik a légkörbe, ezért másképp törik a fény, és a vörös spektrumtartomány vagy miafene, jobban érvényesül. :)

@egyittlakó: "Attól, hogy női vécé, még bemehetsz pisálni, ha férfi vagy"

Az Aréna plaza-ban a múltkor ez volt, ugyanis a férfi WC be volt zárva. Minden férfi és nő, aki együtt bement a női WC-be, ki is jött élve, ugyanígy a mekis paraszt sem halt volna bele, ha odaadja a bringásnak a kaját.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 17:30:36

@romesz: "a kiskocsog az ablaknal nem azt nezte, hogy egy ujabb vevo van akit kiszolgal es evvel is a ceg jut bevetelhez.
Ha en lennek a fonoke, holnaptol nem dolgozna ott a gyerek az biztos."

Végre valaki, aki tökéletesen látja az egész sztori lényegét.

Én dolgoztam szolgáltatóiparban, ott az volt az elsőszámú szabály, hogy az ügyfélnek mindig mindenben igaza van, még akkor is, ha azt mondja, szopjam le. Pláne, ha az én balfaszságom miatt mondja ezt.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 17:33:38

@Gery.Greyhound: aranyom, nem a nyugat felől látható szépre gondolok...
nem is a holnapi szelet mutató "vörös az ég alja" dologra gondolok.
erre:
indiaimelo.freeblog.hu/files/K%C3%A9p%20023.jpg

dontals 2010.02.24. 18:14:47

Én is mentem már a McDrivba-ba kerékpárral. Előttem is kocsi állt meg utánam is. Kicsit furán néztek, de kiszolgáltak.

Mon3 2010.02.24. 18:21:06

@salapapa: "én bekapcsolom (ahogy mindig!) a belsőlevegő keringetést amint beljebb megyek a városba"

CC... és pár perc múlva már nem látsz ki az ablakon a párától.

Elég, ha mi tudjuk biciklisek, hogy mennyivel jobb a városban a kerékpár, mint az autó. És akár hogy is fújnak rám, én akkor is inkább a kerékpárt választom, mert gyorsabb és kényelmesebb. Pedig 30 éve van jogsim, és a garázsban ott áll az autóm, a munkahelyemen pedig a céges kocsim. Az autót csak nagyobb távolságokra és szállításra használom.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.24. 18:23:41

@salapapa: kérdés, hogy mit értünk szabálytalan közlekedés alatt... mert ha a binyós halad az út jobb szélén normálisan, aligha ő a hibás, ha mondjuk valami paraszt ráhúzza a kormányt, mert ilyen is van ugye. de nyilván van olyan barom biciklis is, aki úgy gondolja, hogy rá nem érvényes a kresz, és simán átdzsasszol a piroson agy nélkül, lehet sorolni;)
@Gery.Greyhound:

háát hajrá;) az autopálya elvileg amúgy a legbiztonságosabb, hogyha mindenki szépen betartja a kötelező jobbratartást, és a 3 sávos pályán nem az az általános eset áll fenn, hogy a középső és belső sáv dugig van, a külső sáv meg pang az ürességtől... meg ugye van az a kategóriájú sofőr, aki úgy van vele, hogy ha ő 130-al halad a belső sávban, mert előzi a mellette 128-al közlekedő gépjárművet, eszében sincs belehúzni az előzésbe, ha mondjuk láthatóan közeledik felé hátulról egy 140-el haladó jármű, mert ugye "én a max megengedhető sebességgel haladok, mindenki más kapja be"..
de visszatérve, szerintem először a városvezetésnek arra kéne törekedni, hogy mondjuk lehetőséget teremtsenek a kerékpárosoknak a biztonságos közlekedéshez, utána lehet csinálni ezt az elképesztő baromságot, hogy letiltjuk itt-ott a közlekedést a városban, hogy szokják az emberek az alternatív lehetőséget, stb.. szegeden a szmogriadó mmiatt ezt úgy oldották meg, hogy pl a szegedi tömegközlekedést aznapra ingyenessé tették, mikor leszabályozták a gépjárműforgalmat.. no mindegy..

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 19:01:28

@Mon3: néha ha használnád is a járgányodat, lehet nem írnál ekkora blődséget. :) mitől lenne pára? tán csak nem a lehelletemtől? no és a ventikettesfokozat?
ehhh... úgyérzem, meddő "vita".

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: soha nem rántom rá sem a bringásra, sem a mocisra a kormányt. sőt! merthogy nem borotválkozásra találták ki a járműveken a tükröt és ezt én tudom is, ezért használom. lehet többet nézek beléjük, mint előre... ha jön valamelyik, akkor miért ne engedjem el? ha legalább ő tud haladni, én aztán nem tartom fel. ha mozgásban vagyok, a lehetőségekhez képest még el is húzom a kormányt, hogy még több, biztonságosabb helye legyen.
sajna nem mindenki teszi ezt...

viszont igen, azokról beszélek akik magasról leszarják a pirosat és így-úgy slisszolnak át, ezzel veszélyeztetve nemcsak a maguk, de a többiek épségét is. behajtanitilosban pl mit keres az út jobb oldalán a bringás szemben velem?
ebből volt eccer egy csattom. ma már sajnálom, hogy nem a bringáson mentem keresztül, mert az elslisszolt a jóqrva anyjába, otthagyva minket.
ha pedig "megbotlik" egy kátyúban és beesik elém, megintcsak engem vesznek elő. nem beszélve piciny lelkecském traumájáról az életem végéig.

Picsasereghajtó 2010.02.24. 19:08:19

@salapapa: Bírom ezt a "kapjon ingyen jegyet aki leteszi az autót" dumát. És aki eleve bele sem ült, az miért fizessen? Hogy állapítják meg, hogy az ember azért szállt fel a villamosra, mert szmogriadó van, vagy mert egyébként is azzal ment volna? Szvsz ez ugyanolyan baromság, mint az hogy legyenek P+R parkolók (természetesen legyenek, nem azzal van a gond) és aki ott száll át autóból a metróra, az utazhasson ingyen. Mert? A bringásnak meg - mivel az a BKV jeggyel nem sokra megy - osszunk csokit, jutalomból, mint a dedóban?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.02.24. 19:10:29

@Smile82/MazsolaMacska/KLavór: Tudom én hogy biztonságos az, csak kívülállóként veszélyesnek tűnt. Ezt csak azért hoztam fel, mert amióta napi szinten bringázok a városban, jól tudom hogy a városi bringázás is ilyen: veszélyesnek tűnik, pedig egyáltalán nem az, csak ha állat módjára közlekedsz.

kispista5 2010.02.24. 20:20:42

Szolidritást vállalok a postolóval. Többet nem eszem ott.

Az autósoknak: bringával közlekedni veszélyes, kérlek benneteket, vigyázzatok a kerékpárosokra, őket is várják ottthon.
Ha minden bringás akit beszaratnak az úton inkább kocsiba ül, már senki nem fog elférni az úton. (vagy nem talál parkolóhelyet)

kispista5 2010.02.24. 20:21:54

ott a mekiben, inkább a börger mekbájk

Reggie 2010.02.24. 20:43:45

@salapapa: szerintem az utcakat osszekeverted a levegovel. amugy ha voros lenne a levego, akkor nem keknek latnad a dunat mert a voros es kek komplementer szinek...

Reggie 2010.02.24. 20:46:40

es teszemhozza azert voroses az utcak szine, mert el van cseszve a feher egyensuly.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.02.24. 21:00:29

@DonBandi: Vagy megkerdezik a mekkdrajvos gyereket, hogy mi a neve pozicioja. Marmint a takaritonok :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 21:08:01

@Reggie: oszt az ucca felett mit találsz? LOL!
de nem érdfekel, szíjjá csak gázt. bár ezt jobban megoldották anno...

hozzáteszem ma este ahogy jöttem haza, egy köcsögöt majdnem felkentem a motorháztetőmre.
Tahi út. kerékpárút kiépítve, az én benzinpénzemből IS.
büdösparsztbringás halad a tahin, tőlem jobbra. a reitternél fogja magát a köcsög és át előttem! ha nem a fékre taposok, átmegyek a gyökéren.
már sajnálom, hogy nem azt tettem. komolyan, tiszta szívemből sajnálom.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.24. 21:09:20

@Sün! balázs: én ezt a dumát nem osztom. miért rám előzményeztél? :D

ha tőlem függne, inkább fizessék ki a letett autó után a kötelezőket, súlyadót...

Reggie 2010.02.24. 21:33:50

@salapapa: elarulom. sarga szinu lampakat, amik vorosesek lettek az elbaszott feheregyensulytol. tipikus hiba.

ha minden nap olyan idiotakkal kene talalkoznom mint te, hidd el elgondolkoznek a gazszivason.

Ulci 2010.02.24. 21:49:36

Ez édes. Én a mekiben úgy szoktam jegeskávét inni, hogy + egy adag fagyival kérem. Általában megkapom (persze a fagyit kifizetem), néha csak értetlenül állnak, hogy olyan nincs, akkor kérek egy jegeskávét és egy fagyit és mellékesen egy pohárba kérem... Egyszer kijelentették (Budakalászi Meki), hogy ezt nem tehetik, a tölcséres fagyit nem nyomhatja a jegeskávés pohárba. Amikor megkérdeztem, hogy mégis miért nem, azt mondta, azért, mert a vezetőség megtiltotta (akkor és ott). Párszor vissza mentem, tesztelés végett, de nem voltak következetesek,- máskor szó nélkül egybe adták. :-)

fourgee 2010.02.24. 22:13:26

@salapapa:

1. csináltak már több tesztet is, műszerekkel, amik szerint megb... a belső keringetést. :)

2. ne becsüld le a biciklik értékét, Londonban nézegettem egy szar sorozatgyártott olasz biciklit, 3000 fontos cédula volt rajta (egyébként olcsóbb mint itthon), a személyre szabottan készülők meg még drágábbak.
De ha csak ezt a 3000 fontot nézzük, azért nem hinném hogy van 900 ezer forintos szerszámod :)))

fourgee 2010.02.24. 22:19:34

Akik fikázzák a bicikliseket, azokat kérdeném hogy milyen vezetői engedéllyel rendelkeznek. Én Budapesten jó pár ezer kilométert beletekertem a biciklimbe, forgalomban, tehát van arról az oldalról is tapasztalatom, meg már 14 éves a jogosítványom (autókba is volt időm sok kilométert beletenni), megvan buszra is, tehát látom mindkét oldalról a dolgot. A legfontosabb tapasztalat ezekben a vitákban az, hogy akik legnagyobb hanggal fikázzák a bicikliseket, azoknak csak egy nyomorult B kategóriás jogosítványuk van, amit még fogyatékosoknak is megadnak...

Igen, most én fikázlak titeket, kizárólag B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezőket, akik biciklin is csak gyerekkorukban ültek. :)

C. Guss (törölt) 2010.02.24. 22:29:05

Lehet hogy én vagyok mucsai paraszt, de a keszthelyi mekiben biciklivel is kiszolgálnak gyalog is sőt ha kocsival vagyok és a kutya velem van még adnak neki egy kis tál vizet is.
Traktorral azért nem mert nem férne be.
Ennyi

MRM 2010.02.24. 22:45:23

@egyittlakó: te hulye vagy, a bringas is jarmuvel ment es kiszolgalhatta volna a kisbuzi nyugodtan.

Kulonben ha pisalnom kell es a ferfi wc foglalt, bemegyek es elintezem a dolgom.

sóskatáska 2010.02.24. 22:51:40

ha csak gyorsan be akarok kapni valamit.
....akkor menj máshova, mi a fasznak eszel mekiben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.24. 23:02:00

ahogy mart gyerekem is irta az egesszel az a problema
hogy kocsiknak talaltak ki
namost, akkor holnaptol bringanak triciklinek es akkor gyalogosoknak miert ne?
es kocsis athajton hosszu sorok allnak hamburgerert
hat ezert nem
@salapapa:
ha Te ugy dintessz, hogy nem akarsz az utcan szerelni, mert van muhelyed. es bringat sem akars szerelni akkor nem
a meki ezt az a ablakot a gepjarmuvek reszere talalta ki mint +
mindenki mas/mar aki akar/, faradjon be, ennyi
nem gyalogosoknak
nem bringasoknak
es igen akinek nem tetszik mennyen el Nancsi nenihez zarja le a bringat es egyen ott
/ps. elvetve eszem mekibol/

Szilu 2010.02.24. 23:17:14

Nekem egyszer hasonló szituban a Fővám téren a Burger King-ben megengedték, hogy betoljam a bringát a pulthoz (tulképp üres volt az étterem éppen). Bára Csepelen kiszolgáltak már McDrive-ban is bringával, sőt összejött már korival is egyszer az újbudai BK drive-ban.

Szilu

romesz 2010.02.25. 05:13:04

Csak azert mert "drive through" az nem jelenti azt, hogy csak autosoknak van, ha en lovaskocsival megyek oda azt is kiszolgaljak es ha a haromkereku triciklivel akkor is es ha eppen gyalog tenfergek az ablakhoz az is penzt hoz az uzletnek, tehat nyugodtan kiszolgalhatnak.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.25. 07:58:37

@Reggie: tudod mit érsdz el az ilyen hozzászólásokkal?
elmondom:
fentebb már ecseteltem a bringásokhoz-motorosokhoz való hozzáállásomat. de amikor ilyen gyökeret olvasok mint te, valahogy kimegy a fejemből a jómodor, elfeledteti azt, amire szüleim és az élet neveltek. ne csodálkozz, ha csak egyes egyedül a te írásod miatt én is bekapcsolódom abba a "csoportba", akik ha látják a hátulról közeledő bringást, ráhúzzák a kormányt. mert ezt érdemlitek. MIND.

@fourgee: lehet kivétel vagyok? nincs kizárva. különben qrva eccerű a képlet! nem kell sajnálni azt a párezer forintot a pollenszűrőre elhasználódásnak megfelelően és ki kell cseréltetni. van ügyfelem, akinek 3-4 havonta kell cserélni, annyit jár a belvárban. de mindig jön és cserélteti, mert szinte fekete lesz ilyen rövid idő alatt és az egészsége fontosabb.
távol álljon tőlem a lebecsülésük! de amikor bejön és azt mondom nem, nem adom kölcsön, látom az arcát... tudok olvasni belőle.
de azt nem fogja fel, hogy akármilyen drága is egy szerszám, az bármikor elpattanhat.
ha az én kezemben teszi, elmondok egy basszamegajóbüdösqrvaúristenest, majd fogszívva pótolom. ha az ő kezében pattan-törik-szopósodik el, gondolom joggal kérném el az árát. ami persze nincs nála...
ne becsüld le egy autóvillamosságis-riasztós szerszámainak értékét, amivel pl "A" sorozatú autókhoz is certifikáltan nyúlhat. :)

@hagyma: nem nem akarok, hanem nem tudja (és valljuk be, nem is akarja!) megfizetni a bringás a rezsiórámat. nekem töknyóc, hogy csavarokat húzok után, izzót cserélek, vagy komolyabb melót csinálok az órabéremért, amit kifizetnek.
de hozzám előre kell bejelentkezni. és nem 5 perccel... jelenleg jövő szerdára van időpontom. aki megérti várom szeretettel, aki nem, annak pá. nem vitaalap és nem fogom magam ezen idegesíteni.

különbenis Balázska csak baszott bemenni a Mc-be, mert barom fejjel nem vitte magával az "U"lakatot. így elindulni bringázni? max egy 10méteres próbakanyarra.
ebből lett a "poszt".

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.02.25. 09:06:05

"a cégről alkotott pozitív imidzs"????
Nem akarsz gyorsan bekapni valamit?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.25. 09:07:13

Csak kíváncsi lennék rá (remélem valaki már átküldte a posztot a MegDöglesznek), hogy motorosokat és quadosokat kiszolgálnak-e ott?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.25. 09:15:18

@salapapa: "én is bekapcsolódom abba a "csoportba", akik ha látják a hátulról közeledő bringást, ráhúzzák a kormányt. mert ezt érdemlitek. MIND."
A gyereked kórházi ágya/koporsója mellett is ez lesz a véleményed?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.02.25. 09:24:12

@Kitalátor feljegyzetei: szerinted túléli aki bántja az enyémet?

különben én megmutattam a helyes irányt a gyermekeimnek. azt is, hogy nem parasztkodunk a másikkal. azt is, hogy gyengébbel kötözködni hülyeség, erősebbel még nagyobb hülyeség. ha nem tartják, az az ő bűnük. nem 5évesek...

myrtill 2010.02.25. 10:11:53

hát nem tudom, mi már a barátnőmmel lóval is mentünk. mondta a kislány, hogy lovakat nem szolgál ki, amikor lehajoltam és mondtam, hogy az jó, mert nem is szeretném, ha ő enné meg és simán leadtam a rendelést és kaptam a cuccot. fényképem is van, ahogy a parkolóban lóháton esszük a sajtburgert. sikeresek vagyunk-e? :-D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.25. 10:19:42

@salapapa: "gyengébbel kötözködni hülyeség, erősebbel még nagyobb hülyeség."
No ezt tartsd észben, amikor emberkedsz a bicajosokkal...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.25. 11:48:16

@salapapa: errol beszelek
a mekiben meg ez a rend
van ahova papucsba nem lehet bemenni
syb.

losgehts (törölt) 2010.02.25. 13:14:41

minket 6-7-8 eve siman kiszolgaltak egy miskolci mcdrive-ban,mikor egy ejszaka mar nem tul szomjasan odabrümmögtünk a lathatatlan autonkkal

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.25. 15:43:34

@Sün! balázs: Az a csokiosztás nem lenne rossz, a BKV-jegyek meg állítólag a nyomtatásuk és ellenőrzésük költségét sem termelik ki. Szükség lenne fejlesztésre. Szólni kellene Bánki Péternek (Pegaconsult Kft.)...

romesz 2010.02.25. 17:59:25

Ezek utan szerintem jo lenne, ha egy bringas klub odamenne ehhez a mekihez 20-30 vagy tobb bringaval es egyesevel sorba adnak le a rendelest, kivancsi lennek mit szolna a kis kocsog az ablaknal.

Perillustris 2010.02.26. 09:15:57

@Kangörény_: Mondjuk a leírásból egyáltalán nem következik, hogy gurult az aluljáróban, de remélem jól esett egy kis hörgés.

Perillustris 2010.02.26. 10:07:04

@morrisal_: "A biciklisgatya-kopogóscipő kombó pedig minden nő libidóját hazavágja egy életre szerintem."

Te elhitted, hogy a sörhasra buknak?

Perillustris 2010.02.26. 10:09:44

Ja, ezek a gecik nem adtak Big Mac-et előbb, 9 óra 53-kor - hogy ontopik is legyek. :)

Perillustris 2010.02.26. 10:14:25

@ArnoldBácsi: Te vagy az, aki nem vesz levegőt? Vagy hogyan máshogy úszod meg a szmogot?

Perillustris 2010.02.26. 12:24:40

@Kitalátor feljegyzetei: Ha már a gazdája úgysem látja, csak tükörből... :)

KaPé 2010.02.26. 12:45:40

Én már gyalog is voltam mekkdriveban (bent tömeg), simán kiszolgáltak.

L. J. Wesley 2010.02.26. 15:47:29

Engem még gyalog is kiszolgáltak McDrive-nál

toi 2010.02.27. 14:21:02

"rasszista és kirekesztő bánásmódja miatt"

muhahhhhaaaaaa! ez neked rasszizmus és kirekesztés?

egy bringanáci hisztériás rohamait hallhattuk. nem borult le előtte a fél világ, hogy ő "bringázik", ezért picsog.

szánalom.

mokkaczuka 2010.02.27. 23:30:58

gázkamrába a biciklistákkal

Perillustris 2010.03.01. 01:03:03

@mokkaczuka: Hála a gépjárműveknek, a főváros lakossága - minden túlzás nélkül - ott van.

Újat dobhatsz!

mukii 2010.03.01. 20:10:28

@juhaszcs: Kedves Tasliblogger, DonBandi és juhaszcs! Bringás lévén felháborító az, amit itt leírtatok! Ezt a Földet csak kölcsön kaptuk, az unokáinktól, ti meg csak punnyadjatok jókat a dugóban. Gondolom annyi lehet az állóképességetek mint egy 13éves kisgyereké, de azért éljenek az autók! Iszonyat vicces, hogy egyesek, hogyan gondolkoznak, és mi ez a lekezelés?! Mi az, hogy dugja fel a biciklijét? Mi az, hogy biciklista trollfasz?
DonBandi: Te egy köcsög Nagy fasz vagy!
juhaszcs: Te dugd magadba a kipufogót!

Hamár, TI megtehetitek, hogy Csabát ilyen szavakkal illetitek akkor szerintem bárki más is!
Szíjjátok a gázotokat de csak a garázsotokban! :)

neked ugatok 2010.03.03. 19:13:24

én bahajtottam volna bicajjal az étterembe.
probléma megoldva, aztán mutogattam volna a köcsögre, hogy kinn nem akart kiszolgálni, így bejöttem...

hell.song 2010.03.07. 12:21:52

Ennyi szonb autóst. Mindegyik azt hiszi, hogy több nálunk, bicikliseknél. Miért is?

brand_boy 2011.01.20. 14:46:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Az a csokiosztás nem lenne rossz, a BKV-jegyek meg állítólag a nyomtatásuk és ellenőrzésük költségét sem termelik ki."

De jó lenne nekem az az 50 milliárd forint baszod ! Vennék minden BKV járműtípusból egyett a kertbe,és nézegetném ! :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.20. 14:51:55

@brand_boy: Nem árbevétel b+! (Nekem momentán az ezredrésze is jól jönne...)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.01.20. 14:55:21

@brand_boy: Nem árbevétel b+! (Nekem momentán az ezredrésze is jól jönne...)

Perillustris 2011.01.20. 17:00:26

@brand_boy: "a BKV-jegyek meg állítólag a nyomtatásuk és ellenőrzésük költségét sem termelik ki"

Ez nettó baromság.

rusky 2011.08.27. 16:55:27

@sarius:
Mint a nevedben is el van "rejtve":SZAR vagy

NICKTELEN 2011.09.08. 12:07:51

Engem csak csinos nagy mellű női autósok kényeztessenek orálisan.
a poszthoz sok köze nincs, a hozzászólások szellemét átvettem ugyan, de a saját szexuális irányultságomat azért fenntartanám.

Manyecska 2014.08.05. 13:00:35

Ez tökjó poszt volt!:P
süti beállítások módosítása