Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
7 hónapos terhesen zárták cellába ok nélkül
2010.03.08. 10:10 | jackyll

A magyar rendőrség elérte azt a tahósági szintet, amit már nem nagyon lehet überelni, legközelebb talán Pintérsanyáék alatt. Naiv kismamát éjjel fél egykor vitték be a disznók egy feljelentés alapján, mondván okirathamisítás miatt országos körözés van ellenük. Reggel 9-ig tartották egy cellában, amikor is kiderült, hogy ha ügyvéd jelenlétében szeretne vallomást tenni, akkor megbeszélhetnek egy másik időpontot. A kaland nyomán gyermeke veszélyeztetett kategóriába került a stressz miatt. Éjlen az igazságszolgáltatás, meneküljön aki lát!

Szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy hogyan is bánik a magyar rendőrség egy 7. hónapban lévő állapotos állampolgárral. Vajon, mikor elvárjuk társadalmi szinten egymástól, hogy egy állapotos nővel előzékenyek, udvariasak legyünk, akkor hogy engedheti meg egy hatóság ezt a fajta viselkedési modellt, és veszélyeztetést. Soha nem vártam el, hogy a várandóságom miatt különbnek tekintsenek, akár a munkahelyemen akár az utcán, boltban másképp bánjanak velem. Egy teljesen probléma mentes terhességem volt, nehézségek nélkül, könnyen viseltem. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha képes vagyok dolgozni, edzeni, elmenni vásárolni, akkor nem kell másképp bánni velem az embereknek, mert akkor képes vagyok a sort is végig állni, stb. Azonban a rendősrégnek sikerült egy kellemes, boldog terhességből, veszélyeztetett terhességet csinálni egyetlen éjszaka alatt. Talán a legfelháborítóbb az egészben, hogy ok nélkül, és feleslegesen.

Az eset 2010.03.01-én hajnali 00.30 perc körül történt, mikor is durva dörömbölésre ébredtem otthonomban a XIV. kerületi budapesti lakásban. Kinyitottam az ajtót résnyire a biztonsági lánc bent hagyásával, majd durván közölték, hogy nyissam ki az ajtót. Felmutattak valamiféle igazolványt, melyet  a félhomályban látni sem lehetett, és közölték, hogy a rendőrségtől vannak, és nyissam ki az ajtót. Kinyitottam, és bejött a két férfi, az egyik azonnal körbejárta a lakást átkutatva  a szekrényeket. A másik közölte, hogy azonnal öltözzek, mert bevisznek a II. Kerületi rendőrkapitányságra.  Személyi iagzolványom elvették. Mivel elképzelésem sem volt, hogy miről lehet szó, kérdésemre annyit válaszoltak, hogy magánokirat hamisítás miatt országos körőzés van ellenem kiadva, valamint az élettársam ellen is, akit szintén kerestek a lakásban. A lakásban egyébként ekkor egyedül tartózkodtam. Már ekkor ledöbbentem, mert elképzelésem sem volt, hogy mivel vádolhatnak.

Ellenállást nem tanúsítottam, felöltöztem, valamint néhány általam szükségesnek vélt dolgot magamhoz vettem (kulcs, iratok, szemüveg, zsebkendő, telefon). Telefonom kikapcsoltatták azonnal, kapcsolatba nem léphettem senkivel.

Beültettek az autóba, majd elindultunk a II. Kerületi rendőrkapitányság felé. A 9. kerületi rendőrkapitányság előtt megálltunk, ahol a vezető kiszállt az út közepén hagyva az autót, járó motorral, míg én a még hasamban lévő gyermekem valamint a Társa a járó motorral otthagyott autó hátsó ülésén ültünk. Tovább haladva a budai alsó rakpartról a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő felhajtónál a vezető, a társa unszolására 2 piros jelzőlámpán is áthajtott, és tovább haladt.

A mellettem ülő  rendőr betelefonált a II. Kerületi rendőrkapitányságra, hogy egy 7. hónapban lévő kismamát visznek, és lehetőleg minél hamarabb hallgasság ki, hogy ne kelljen sokat várni.

A rendőrkapitányságra érve átadtak az ottani ügyeletesenek kb 1.30-kor. Minden nálam névő tárgyat elvettek, majd egy rendőrnő a folyosón levetköztetett, hogy a ruházatom alatt is megvizsgáljon.

Beszélni senkivel nem beszélhettem.

Bezártak egy zárkába, és többszöri kérésemre, hogy nézzenek utána, vagy tegyenek valamit, hogy valaki kihallgasson, mert kimerült vagyok, ugyan is egész éjszaka semmit nem aludtam, és a hasam egyfolytában keményedik, enyhén görcsöl. A válasz minden alkalommal az volt, hogy majd szólnak, ha valaki kihallgat. Pihenni, aludni egyltalán nem tudtam, egy cigicsikkel teli dohányszagú zárkában, fa padon a bizonytalanságtól – azt sem tudtam miért vagyok ott - , a kialvatlanságtól kimerülten, és a gyermekem miatti aggódástól, szinte az egész éjszakát végig sírtam. A több órán át tartó folyamados haskeményedés, enyhe görcsölés, melyet a méh összehúzódása okoz, a terhesség ezen szakaszában koraszülést okozhat.

Kb 8.00-8.30 körül  – mivel az órámat is elvették, nehéz a pontos időt megállapítani – értem jött 3 nő, akik közül az egyik kifelyezetten minősíthetetlen módon vielkedett. Miután idegileg labilis állapotban voltam a kb 7-8 órás bezárástól, kialvatlanságtól és a legfőképpen a hasam keményedése, görcsölése és gyermekem miatti aggódás következtében az egyik nő közölte, többször minősíthetetlen hangnemben, hogy azért utasítom vissza az általuk felkínált ételt, mert a gyermekemen akarok bosszút állni. Bár ezt a  fajta “okos, és logikus” gondolkodást nem tudtam követni, és nem tudom mire visszavezetni, hogy miért is akartam volna bosszút állni a gyermekemen, de az órák óta tartó megpróbáltatások után különösen megviselt, hogy valaki azzal gyanúsít és rágalmaz, hogy a gyermekemnek bármi rosszat is akarnék. A körülmények és a stressz miatt, egyetlen falat sem ment volna le a torkomon, de egy dohányfüsttől bűzös, minimális higiénés körülményeket mellőző körülmények között minden hasznos tápanyagot nélkülöző konzervet, fehér kenyeret, és cukorral teli löttyöt próbáltak mindenáron belém eröltetni. Amiből valószínű fogyasztottam volna, ha úgy érzem, hogy éhes vagyok, de azt gondolom, hogy reggel 8.00-9.00 körül még nem éheztettem a gyermekem, és többet ártottam volna magamnak és gyermekemnek ezen “ételekkel”.

Majd felkísértek,és kértem az ügyvédem értesítését, mert csak ügyvéd jelenlétében szerettem volna vallomást tenni, annak ellenére, hogy ekkor még mindig nem tudtam, hogy egyáltalán mivel is vagyok gyanúsítva.

A “roppant tapasztalt” nyomozást vezető nő ekkor közölte, hogy mivel ragaszkodom az ügyvédhez, választhatom azt a megoldást is, hogy nem teszek vallomást, hanem megbeszélünk egy másik időpontot, amikorra beidéz. Természetesen ezt választottam, mert szerettem volna minél előbb orvoshoz menni, mert továbbra is természet ellenesen erősen, és sokat, sokáig mozgott a babám, görcsölt és folyamatosan keményedett a hasam.

Kb 1,5 óra további jegyzőkönyv felvétele után végre elmehettem 9.42-kor, amikor is egyenesen orvoshoz mentem, aki megvizsgállt, és azonnal veszélyeztetett terhességgel táppénzes állományba vett, valamint magnezii citrici gyógyszert írt fel és szigorú fekvést írt elő, azzal a kitétellel, hogy ha pár napon belül nem javul az állapot, korházi kezelést kell alkalmazni a koraszülés megelőzésére.

Előzőleg semmiféle idézést nem kaptam a rendőrségtől, hogy tegyek valomást, ennek ellenére országos körözést adattak ki ellenem, mintha valami köztörvényes bűnöző lennék. Állításuk szerintem 2010. 02. 18-án, és 2010.02.22-én lakásomon kerestek hajnali 3.00 és 5.00 óra között, amit én nem tapasztaltam, bár valószínűleg ezen időpontokban otthon tartózkodtam. Sem csöngetést, csak kopogát nem hallottam. Ellenkező esetben nyilván felkeltem volna, mint ahogy megtettem 2010.03.01-én is.

Az ügy pitiánerségére, és koholmányára tekintettel, meg még felháborítóbb, hogy egy 7. hónapban lévő kismamát órákra bezárnak egy cellába éjszaka, úgy, hogy semmit nem tud aludni, és többszöri elmondásra sem törődnek azzal, hogy keményedik és görcsöl a hasa. Még ha maguktól nincsenek is tisztában ezek az emberek a terhesség alatti kimerültség, stressz, és több órán át tartó haskeményedés következményeinek, talán nem kellene terhes nőket órákra bezárniuk, mikor lehetett volna más megoldás is.  Abból következetetve is, hogy az engem beszállító egyik rendőr betelefonált, hogy minél hamarabb hallgassanak ki, mert terhes vagyok, nem kellett volna reggel 9-ig várni, arra hogy közöljék, hogy vallomás nélkül haza mehetek, ha úgy gondolom, csak egy jegyzőkönyvet kelle erről felvenni és aláírni. Ezt valószínű az ügyeletes tiszt is megtehette volna jogszerűen.

Az meg, hogy az én és legfőképpen gyermekem életét veszélyeztették koraszülés kockáztatásával egy nevetséges bosszúból tett feljelentés miatt, ami kb 350.000 Ft értékű volt. Az élettársam volt üzlettársa miután elválltak útjaik bosszúból feljelentette, hogy a cég az én tulajdonomban lévő ingatlanon nem végzett tevékenységet, és én a bérleti díjról csak úgy kiállítottam számlát, de a cégnek ott nem volt irodája. Mellesleg ez az ember több időt töltött nálunk az irodában, mint a  saját családjánál abban az időben, mert akkor indították a vállalkozást, de ez mellékes. Még ha teszem azt igaz is lenne az állítás, a rendőrségnek egy ilyen pitiáner ügy indok arra, hogy egy gyermek életét veszélyeztessék? Még egy köveszélyes elvetemült bűnözönek is joga van egészséges gyermeket szülni. Kiváncsi lennék azok az emberek aki ebben az egész eljárásban részt vettek, vajon mennyire taksálnák a saját gyerekül életét?

Az a rendőr aki a beszállításom alkalmával 2 piros lámpán is áthajtott, mert neki nyilván lehet, de a jogszabály szerint mégis közlekedési szabálysértést követett el, melynek díjtele nem tudom pontosan mennyi lenne, valószínű pár tízezer forint, vajon milyen büntetést szánna ezért a  saját gyerekének? Levágná a kezét? Vagy a másik aki mellettem ült, és nem kötötte be a biztonsági övét? Ezek az emberek egy éjszaka alatt több bűnt követtek el, mint én egész életemben, és a mai Magyarországon mégis én számítok körözött bűnözönek, aki annyira veszélyes a társadalomra, hogy el kell fogni, és bezárni egy egész éjszakár egy cellába 7. hónapos terhesen.

Homárfaktor:(5/5)
Ön dönt:(4,5/5)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.08. 19:47:00

@pongihu:
ez a ket legngyobb kerdes
-egy szabalyosan kikuldott idezesre xart bemenni/ nem kereste stb./?
-es ha ezt a hibat elkovette minek kellett ejszaka bezsuppolni? mikor nagy valoszinuseggel nem bujdosott

felka 2010.03.08. 19:47:39

néhány kommentelőtől tényleg hányok.
sajnálom a körülöttük élőket.

a poszt témája a hiradó főcímébe kívánkozik..
persze sose lesz ebből hír, csak itt..azért kiváncsi lennék a fejleményekre.

most 8 hónaposan én is retteghetek mikor törik rám az ajtót a hekusok.(semmiért)
hisz bármikor, bárkivel megtörténhet ezek szerint..

felka 2010.03.08. 19:49:57

@pongihu:
de simán lehet, kedves pongihu.
nekem ettől sokkal kevesebbtől betonra keményedik a hasam.

amúgy birom itt ezt a sok itélkezőt.

nanemárrr 2010.03.08. 19:51:42

@Don Bandi: értem én, csak fel nem foghatom, hogy ez volt a legnagyobb problémája abban az esetben? Nem azon agyalt, hogy ügyvédet hívjon, orvost hívjon, meg egyáltalán azon, hogy mi történik?!

nanemárrr 2010.03.08. 19:54:35

@felka: azért nem eszik olyan forrón a kását! Várjuk meg, hogy lesz-e belőle ügy, vagy csak valóban egy ma délutánra ideszánt szösszenet volt ez! Nekem akkor is túl sok itt a kérdőjel a történetben! Nem védem a zsarukat -nem érdekem-, de azért kíváncsi lennék az ő verziójukra is...HA igaz ez a sztori, akkor miért nem robbant még a médiában? Szerinted? Neadjisten veled történne ilyen -ártatlanul-, akkor ne mondd nekem, hogy a párod/a családod nem csinálna örjöngve botrányt?!?!?!?!!?!?!?!?

Megdobbent · http://madar.jungleheart.com 2010.03.08. 19:58:52

Gondolom panasszal elt, es majd meglatjuk mi hogy tortent. tan meg kamera is akad mind a folyoson, mind a cella kornyeken, es lathatjuk az irtozatos szenvedeseket.

Disznonak pedig en rendort nem nevezek addig, mig el nem itelte a birosag jogeros iteletben. Ez nem a panaszos, ontudatos allapotos holgyet erinti, hanem dzsekilt, termeszetesen.

Ja es azert nem, amiert adot is fizetek, es nem kovetek el buncselekmenyt.

Egyebkent kesz szerencse, hogy nem vontak deresre, vagy gonosz mengelek nem hajtottak el a gyereket busalarcos ijesztgetessel.

Sics68 2010.03.08. 20:00:26

Üdv!

Füredi mestró!

> Ha létezik olyan, hogy 100 000 %, akkor ennyire biztos,
> hogy volt korábban idézés. Tudod, az, amit nem vettetek
> át, mert leszartátok.

Lehet, hogy volt idézés, lehet hogy leszarták.

Lehet, hogy a posta nem állt a helyzet magaslatán?
Lehet, hogy rossz címre ment ki az idézés? (Volt már ilyenre példa?!)

Szóval lehet, de egyelőre ez a rész nem tisztázott, nem bizonyított.

***

Don Bandi 2010.03.08. 19:14:54
> miért kell egy terhes kismamát börtönbe vetni?
> nem rabolt, nem gyilkolt, csak feljelentették vmi papírmunka miatt.
> ... nyilván nem ártatlan bárány a csajszi,

Nem tudom, mintha ütnék egymást a soraid :)

Én nem tudom, követett-e el valamit a posztoló vagy sem. ( Ezt könyvelő, gazságügyi könyvszagértő stb. esetleg majd kihámozhatja - addig ... fene tudja )

> és a rendőrségnek megvannak a szabályai.
> szerintem ha lett volna bennük emberség akkor
> beszólnak a kapitányságra hogy
> "bocs főnök ez itt egy terhes kismama",
> és engedélyt kérhettek volna a házi őrizetre
> amíg a nyomozás tart.

Hm, keversz dolgokat. Van olyan hogy előállítás, amikor max. 72 óráig tarthatják bent, meg van olyan hogy előzetes letartóztatás, ami akár egy év is lehet. (Sőt volt már három év is...)

A házi őrizet az előzetes mellett/helyett alkalmazható.

Ahogy én látom ezt a helyzetet:
- ebben a szituban szerintem nem lett volna szabad előállítani, azaz a parancs végrehajtásával a végrehajtók törvényt sértettek ( törvény a rendőrségről, 15. paragrafus )
- vagy ha terhesen muszáj előállítsák, akkor és azt előállított annyit mond, hogy nem érzi jól magát, akkor nem az őrszobára, hanem egyből a kórházba kell furikázni... és esetleg ott őrizgetni+kihallgatni, ha ez annyira fontos és sürgős nyom(ozat)i cselekmény.

bye
Sics

nanemárrr 2010.03.08. 20:00:46

@Megdobbent: erre gondoltam én is az előbb...mármint arra, amit az első bekezdésben írtál!

felka 2010.03.08. 20:03:15

@nanemárrr:
de az enyém igen de a posztoló családi hátterét nem ismerhetjük.
sajnos egyedül volt azon az éjjelen, nem tudhatjuk miért, de ettől még bevitték volna simán.
tudod az a baj hogy rendőri tulkapásokról elég sokat hallunk - és ezzel szemben elég csak egy pillantást venni a mai indexes hirekre, Hagyó házi őrizetben stb..
szóval aki bekerül a gépezetbe, és kisember annak nincs kegyelem, azokon elverik a port kiméletlenül, leszarják az állapotát

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.03.08. 20:03:28

Az annyira szép, hogy még mindig azon megy a rugózás, hogy vajon mostaztán micsinátak a férgyéve!
Kutyát nem...
Az érdekel, hogy a történet (ami itt megjelent - az, hogy igaz-e, hadd ne én bizonyítsam...) felháborító, ocsmány és a legszebb Rákosi-éveket idézi. Már amennyit hallottunk-olvastunk róla.

Megdobbent · http://madar.jungleheart.com 2010.03.08. 20:04:11

Janatelleg, most ugyan elore is elnezest kerek a holgytol, ha olvas, elvegre nonap van, de mi van, ha:

- A ferj (aki termeszetesen ejszaka nincs otthon, mert kenyeret keres a szegeny csaladnak) valoban sumakolt valamit a holgy tudta nelkul?

- A haz ura (a ferj) legalabb 3 idezest dobott eddig a kukaba, amikor a panaszos nej nem volt otthon?

Szoval az egesz ugy eleg ronda illatot araszt, ez a post pedig termeszetesen alapot ad kulonbozo eljarasokra, ha en rendor volnek, es picit kenyes a testuletemre, tuti pert inditanek, esetleg kiadnek egy kozlemenyt, miutan kiderult, hogy ki a hunyo az ugyben. Ha az en zsaruim, akkor elnezest kernek nyilvanosan, es visszavonnam a keresetet.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.03.08. 20:45:21

@Megdobbent: Igen, mert a tízkilós fuxos esélyegyenlőtlenekkel is ugyanez az eljárás, nyilván. Azért tudnak kedves szülővárosomban is külön kis körzetben villákban lakni - háborítatlanul.
Majd ha azokkal is ugyanilyen eljárás keretében számolnak el, lesz alapja az efféle Vágási Feri-morált tükröző, mutatóujj-feltartó okosságoknak. Addig meg elmélkedhetünk a jogegyenlőségről.

Viktus 2010.03.08. 20:47:05

Jó magyar rendőrségtől mit vár az ember ... targikomikus szar az egész, és a sok idióta még fegyvert is kap a társadalomtól.

avman 2010.03.08. 20:47:07

@Füredi 2.0:
ja, vagy leszarták a kézbesítést.
ja, h van olyan, kézbesítési vélelem.
ja, h ha kimennek sem lett volna muszáj bevinni a 7 hónapos terhes nőt, oszt bebaszni egy ótvar rüszves fogdába reggelig-
de persze mindenképp neki a kurva annyát.

avman 2010.03.08. 20:53:20

@Megdobbent:
"Szoval az egesz ugy eleg ronda illatot araszt,"
a te fejedben rohadnak az agysejtek, a környezetedben szerintem biztos érzik már a bűzt.
"a en rendor volnek, es picit kenyes a testuletemre, tuti pert inditanek"
hálistennek ekkora nagy ostoba állatokat még rendőrnek sem vesznek fel. mire is indítanál pert? milyen rágalmazás hangzott el? szimplán bevitték, leszarták, h esetleg tán nem kéne, bevágták egy rüszves fogdába, elég raktak valami szar kaját, miközben magasról tojtak a fejére. a szokásos módszer. ezen egy kissé felháborodott. én igazat adok neki.

avman 2010.03.08. 21:08:32

harmadrészt, az ügyeletes tiszt helyében kurva nagy hálát adnék az istennek
most komolyan, eddig tudtam, h akkora gyökerek mint a ház, de h abba nem volt képes belegondolni egyik istenbarma sem, milyen szinten keresztre feszítik őket, ha esetleg lezajlik egy koraszülés a stressztől, stb. és abban azon a helyen lép fel valami komplikáció, amibe esetleg valaki belehal. ehh, ezek ahhoz is ostobák.
legalábbis rohadtul remélem, h fejek hullottak volna a porba.

renugard 2010.03.08. 21:16:49

@Tibor J.: A szebb jövő reményében felállít a fasiszta bandád egy újabb erőszakszervezetet. Elég ostobák vagytok, hogy oda szavaztok! Náci csürhe!

renugard 2010.03.08. 21:22:22

Amúgy ez miért Homáros poszt?

renugard 2010.03.08. 21:25:29

@avman: Remélem a következő számlát a te károdra állítja ki a "rendszer áldozata". És igenis rohadjon meg a sitten az összes ilyen szemétláda. Meg az is, aki támogatja őket. A gyereket pedig oda kell olyan embereknek adni, akiknek nem lehet gyerekük és tisztességben felnevelik.

deflorator 2010.03.08. 21:28:56

Ha a hölgynek igaza lenne, akkor valószínűleg feljelentést tenne.

Texaszi Láncfűrészes 2010.03.08. 21:29:10

osztan' a terhesség automatikus amnesztiát jelent?

Vagy betegség?

Leonce 2010.03.08. 21:47:30

A rendőrök bármit megúszhatnak. Ld. Zsanett ügy. Amúgy felháborító tényleg. Hogy egy ilyen apróságért, mert szerintem ez annyira apróság, ezért így bánnak az emberrel? Az , hogy 35 milliárdot lenyúlnak az ilyen Suchman félék, az meg teljesen okés???Nagy baj van a rendőrséggel..

Leonce 2010.03.08. 21:51:27

Jaa..hogy ez egy előállítás volt??
Az ilyen, azt tudom....és még ki is kell fizetni a szállítási díjat a rendőrségnek.
De ha igazolni tudja, hogy nem volt előzmény, akkor szerintem követeljen kártérítést.

Én lennék terrorista! 2010.03.08. 21:52:41

Azért szívóztak veled mert valahol egy cigánygaleri éppen halálra vert egy nyugdíjast 100 Ft-ért, és oda kimenni rászizmus! Kellett egy ok a távolmaradásra.
Sztojka Ivánkát pedig vörös szőnyegen vezették be és kaviárral kínálták, tessék tudomásul venni hogy ez nekik jár, mert nálunk mindenki egyenlő!

váj mí 2010.03.08. 21:54:33

Basszátok meg! Azért én kíváncsi lennék, mi készteti azokat az embereket (hál'istennek csak keveset) olyan kommentek megírására, hogy a rendőrség tök faszául járt el.
Nem másért, csak megnézném a pofázmányukat, ha hozzájuk csengetnének be a "rend éber őrei" éjfél és hajnali 5 között bármikor :P
Bakker, ennyi hülyét!

gabor888 2010.03.08. 22:18:52

Kezd nagyon unalmas lenni a Homár. Most például egy tetves gengszter kurváját kellene sajnálni, amiért bevitték a zsaruk??

amenatyam 2010.03.08. 22:31:01

@Sics68:

Nem akartam ehhez a förmedvényhez szólni, de neked azért leírom, hogy ez az aljas, szennyedék banda, aki ezt így elkövette, és akiket te itt megpróbálsz a paragrafusok mögé bújtatni, csak egy kalap szart ér!

Mert a paragrafusokon túl is van élet! De csak az 50-es IQ fölöttieknek! Az ilyen csürhe szarháziak csak a maguk mondókáját tudják kántálni! Aljas dolog!

Remélem, hogy a hölgy megteszi a feljelentést, és mindegyik nyomorult - aki ebben részt vett, vagy nemtörődömségével hozzájárult - megkapja a maga kis fegyelmijét!

Alkesz 2010.03.08. 22:34:04

@gabor888:
Szerintem is. A te kurvád érdekesebb lenne.

amenatyam 2010.03.08. 22:34:09

@gabor888: Igen, te is bizonyára az 50-es IQ alattiakhoz tartozol. Plusz fűszerként a bunkóság.

Szép elegy.

Marr 2010.03.08. 22:35:41

Jó, egészen addig tartott a szimpátiám, amíg az ingatlanügyről nem írt. Ott valamit ellgallgat. Tényleg nem kellett volna benn tartani, de azért nem tenném tűzbe a kezem a hölgyért csalás ügyben.

blueby 2010.03.08. 22:37:32

@váj mí: Mosd ki szád szappannal !
Lehet nem olvastam el minden egyes beírást, de úgy ahogyan én is, a többség, akik a törvényesség felől közelítették meg a történteket egy szóval sem írták, hogy "faszául" jártak el. De az is biztos, hogy ezen "hülyék"-hez nem fognak becsengetni hajnalban. Érted-e miért ?

The Undertaker 2010.03.08. 22:39:49

Milyen érdekes, hogy a XIV.ker.-ből a II.ker felé útba esett a IX.kerületi Rendőrkapitányság... Mi ez TV Taxi?

blueby 2010.03.08. 22:40:56

@Visegrádi: Mit kellett azon megúszni ? Ha egy kicsit félre tennéd a rendőrgyűlöleted, és vennéd a fáradtságot a részleteket is megismerni nem vagdalkoznál.

váj mí 2010.03.08. 22:41:02

@Marr: Köze hozzá a rendőrségnek? Pláne a II kerületi kapitányságnak, egy XIV kerületi lakossal kapcsolatban?
Mióta lett a rendőrség egyben rögtönítélő bíróság is? Mijafasz? Nosztalgiahullám a fekete szovjetkocsik iránt?

@gabor888: Nem kispistának hívnak véletlenül? Nem? Hááát, én kétlem ..
Mindenesetre szánalmasan szegényes a szókincseteket.:P

váj mí 2010.03.08. 22:43:54

@blueby: Én csak azt értem, hogy szerinted oké az, ha becsengetnek hozzád hajnalban előállításra, mert én feljelentettelek, hogy zavarnak a macskáid. Ja, hogy nincsenek is macskáid? Kiafaszt érdekel, mi? Hiszen a hozzád hasonló "jópolgártárs" besugoid-alakoknak semmi sem sem drága :P

eiffelke 2010.03.08. 22:45:49

Barátnőmet nyáron hurcolta el a rendőrség, máig ismeretlen okok miatt. Huszonnégyen álltak a ház folyosóján, míg az emeletről szinte kilógatva hurcolták el, fia szeme láttára ütötték, a két órás - lakásbeli - vegzálás után a kocsiban rohamot kapott, kórház lett a vége, négy hónapig a pszichiátrián feküdt. Külsérelmi nyomok, pszichés sérülés stb. Máig nincs felelős. Ja, és nem volt semmi alapja, hacsak az nem - és ez az én magánvéleményem -, hogy pszichiátria közelben dolgozott másfél évtizedig az egészségügy egyik legmagasztosabb fellegvárában, a Lipóton.

Masni 2010.03.08. 22:48:19

Nem tudom, hogy a történet igaz-e, hogy a hölgy valóban terhes, bevitték, nem vitték, stb.

De, tíz éve van az irodánk pont ugyanabban az utcában, az esetek 4-5 százalékában mégis az történik, hogy a postás visszaküldi a levelünket "címzett ismeretlen" "nem vette át", stb. felirattal. Többször bejelentést tettünk a postán, nulla eredménnyel.

Egy barátom biciklialkatrészeket küldött nekem postán egy másik városból. 1 hétig voltam folyamatosan otthon (betegség), nem mozdultam ki otthonról (sajnos), hát bakker a postás nem talált otthon. Visszaküldték a csomagot. Haver lefotózta a címzést, elküldte mailban. Újra panaszt fogok tenni a postán.

A fentiek alapján, aki azt mondja, hogy ma Magyarországon minden küldemény célba ér, az vagy nem él itt, vagy egyszerűen a kákán is keresi a csomót.

A hölgynek (ha létezik, és igaz a történet, stb), könnyen lehet, hogy a férje vidéken dolgozik. Az enyém is szokott. És amikor vidéken dolgozik, akkor nincs velem a lakásban. És ez előfordult akkor is, amikor 8 hónapos terhes voltam. Nem sokszor, de a nemszokszor idején is jöhet a rendőr.

Az eljárás minősíthetetlen, amennyiben igaz. A magzat nem tehet róla, ha a "petri-csészéje" bűnös, ártatlan.

blueby 2010.03.08. 22:49:12

@felka: "most 8 hónaposan én is retteghetek mikor törik rám az ajtót a hekusok.(semmiért)
hisz bármikor, bárkivel megtörténhet ezek szerint.. "
Ezt a süket, demagóg dumát ? A Magyar Gárdától is rettegsz ? Nem törték rá az ajtót, nem semmiért mentek érte, nem, nem eshet meg bárkivel, csak azzal, aki valamilyen törvénysértés miatt bekerül a "gépezetbe".
Az, hogy ez a gépezet hogyan működik más kérdés.

Megdobbent · http://madar.jungleheart.com 2010.03.08. 22:49:55

@avman: Az az en szerencsem, hogy a magadfajtak a sajat szintjukon szaporodnak es marginalis szellemi horizontjuk szintjen irnak. Igy en kenyelmesen hatradolve figyelhetem, ahogy a csorgosipkadban tajtekzol :) Igy tovabb kispajtas, hozod az ujpeter vonalat :)

váj mí 2010.03.08. 22:54:59

@blueby: Ezt a süket homokba-dugom-a-fejem dumát. Hiszen, nem kell más csak egy rosszindulatú szomszéd, aki feljelent (és a te jellemedből kiindulva, én nem érezném biztonságba magam a helyedben :P), meg egy lusta postás, aki nem mászik fel hozzád tértivevényes levéllel az "x"-ik emeletre, hanem visszaküldi át-nem-vettként.
Haló, szia, Magyarország ...

blueby 2010.03.08. 22:55:23

@váj mí: hát ez az, hogy csak ennyit értesz. "országos körőzés van ellenem kiadva, valamint az élettársam ellen is,"
Mi is van azokkal a macskákkal ?
Látom nem sikerült megtalálni a választ a kérdésemre, hogy miért is ?
"jópolgártárs" besugoid-alakoknak " Minősítgetni én is tudnálak, de minek.

Megdobbent · http://madar.jungleheart.com 2010.03.08. 22:55:33

@morrisal_: Nah, azoknak a bodzaszedoknek is nagy baratjuk vagyok, mondjuk onnan mar az egre buzlik a dolog, hogy senki nem firtatja a javaik forrasat, illetve egyaltalan a puszta letuk is.

Weh, nem vagyok en liberalis cseppet sem, az ilyen ciganyt pedig nem ejfelkor lakasrol vitetnem be, hanem barmikor az utcarol, ha epp olyan fuxos mercis bohoc, mint a rajok ugy altalaban :>

Szerintem nincs olyan koztuk, akinel megallna az artatlansag velelme, tehat sok elozetes nyomozast meg idezest sem igenyel az ugyuk.

Najo, de kiszallok innen, mert ez a sztori se nem homaros, se nem targyilagos, cserebe prejudikalt. Az ilyet pedig nem szivesen tamgatom jelenletemmel.

váj mí 2010.03.08. 22:58:51

@blueby: Ja, közölte vele a "rend éber őre" (aki szűköl egy kancigánytól, csak állapotos nőkkel kemény :P), hajnali 00,30-kor.
Olvasni tudsz-e? :P
Neked már nem szükséges minősítgetned külön. Már megtetted ...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.03.08. 23:00:48

@havajj: Szerintem elég sok helyen lehet ilyeneket olvasni. Nyilván mind kitaláció.

Amúgy semmi alól nem mentesít az, hogy terhes valaki, ellenben egy bizonyos kulturáltsági szint felett figyelembe veendő. Természetesen adófizetés, vásárláskor fizetés, stb. alól nem mentesít... de senki nem is mondta hogy igen.

Ha eltekintünk attól, hogy terhes, az hogy van, hogy ha küldenek 3 idézést, csak utána viszik be? Idézést kap és helyből lelép az országból. (Mint pl. a Fuzik.) Utána meg már mehetnek érte éjjel.
Amúgy nem tudom, ha tényleg vaj lenne a füle mögött a csajnak, akkor mi a f*nak a Homárra írogatna? Kisebb gondja is nagyobb lenne ennél.

blueby 2010.03.08. 23:00:56

@váj mí: Olyasmiről akarsz értelmesnek nem igazán nevezhető vitát folytatni amihez halvány fingod sincs. Lent a krimóban egy sör mellett ez el is megy, de nyilvános fórumon nem kéne égetned magadat.
Egyébként megnyugtatlak, hogy ez nem magyar sajátosság, - és persze megint nem a terhes nővel szembeni embertelenségre gondolok, ahogyan azt figyelmesen olvasva eddigi soraimból sem következtethetsz arra, hogy magát az eljárást helyeseltem - minden demokráciában így megy ez egy büntető eljárásban !

váj mí 2010.03.08. 23:03:27

@blueby: Baszottul nem így megy, tisztelt (sic!) jogtudorom. Ma már. Ja, persze, bocs, te megrekedtél valahol a AVH-s korszakban.... Hiányoznak a régi barátok és elvtársak, mi?

blueby 2010.03.08. 23:07:31

@váj mí: Látom járatos vagy az európai jogban. Idéznél mondjuk a német vagy a francia Be.-ből ? Mit tesz a német, francia rendőrség országos körözés alattz lévő személyek elfogása érdekében és során ?
Maradj a krimós haverjaid között, ott még fel is nézhetnek rád.
Na pá, van jobb dolgom is, mint egy IQ negatívval vitatkozni.

váj mí 2010.03.08. 23:08:55

@blueby: Jellemzően hülye vagy. Mármint jellemzően a félművelt fajtádhoz :P

Charles63 2010.03.08. 23:09:45

Én 15 évet húztam le a "testületnél" igaz én balesethelyszínelő voltam. De annyit azért tudok, hogy a terhes nőhöz orvost kellett volna hívni, vagy elvinni az orvoshoz, amikor panasza volt. Ez tuti!
A másik, az ártatlanság vélelme:miért kell vkivel úgy beszélni, mint ha már az ítélet is a kezedben lenne nyomtatva, jogerősen, amikor még ki sem hallgatták. Azután ott vannak a rendőrnők: ők is lehetnek anyák, vagy éppen azok is! Ezen nem gondolkoztak be!
Na és mi van akkor, ha egy jelzés nélküli rendőrautó a piroson áthajtva karambolozik, és mondjuk elvetél a "gyanúsított"?

blueby 2010.03.08. 23:11:37

@váj mí: Hát igen, csak végig kell olvasni mind kettőnk eddigi írásait, és jól látszik ki a félművelt.
Na Szebb jövőt még Neked is !

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.03.08. 23:13:50

@Masni: A mi postásunkkal egyszer öszefutottam és megkérdeztem tőle, miért kell mindig a postára mennem az ajánlott levelekért. Felháborodott, hogy ő mindig feljön!
Azóta fel is jön.
Addig egyszer sem csengettek reggelente, amikor éjjeles után aludnék.

váj mí 2010.03.08. 23:15:36

@Charles63: No végre ... szólaltak már meg itt előtted kollegáid. De valahogy egyik sem tudott kicsikarni magából egy csepp empátiát sem. Mind úgy kezelte a történetet, mint ha a bíróság már el is ítélte volna a posztolót minimum életfogytiglanra .. (ártatlanság vélelme, azt mondod ? ;) )
Lehet, az a titok, hogy ismét normális civil vagy, és képes vagy a szolgálati szabályzatot 2*-esen felülmúló szigorúság nélkül is megítélni az "állampolgárokat".

váj mí 2010.03.08. 23:16:33

@blueby: Ja, végig kell. Majd dönt az utókor.
Én a helyedben nem reménykednék a felmentő ítéletben, amennyi EQ szorult beléd :P

ClearWater 2010.03.08. 23:18:55

Bocsánat, de mit keres a témakör egy fogyasztóvédelmi fórumon?

Egyébként elég sok a szubjektív elem a szomorú ártatlan terheslány történetben.

váj mí 2010.03.08. 23:22:19

@ClearWater: Az állam a legnagyobb szolgáltató. Neki fizetünk a legtöbbet a szolgáltatásaiért (Többet, mint a Trékomnak és az összes hasonlónak, együttvéve). Nem hiszed? Hát számold ki ...

Ja, pont annyi benne a szubjektív elem, mint az ósünös juhbeles virslinek hazudott műanyag szarban. Dettó.

ClearWater 2010.03.08. 23:37:22

@váj mí: Hogy van ez az ósünös juhbeles?

Én nem azt mondom hogy kötelező terhes (Vagy nem terhes, és ez legyen tökmindegy) embereket halálba szopatni, de a törvény törvény, szabály az szabály, és nem képezi megfontolás tárgyát. Ha be kell vinni be kell vinni. Más kérdés hogy ezt éjjel kell-e, amikor úgyse tudnak mit kezdeni vele. DE EZ NEM KELL HOGY FÜGGJÖN ATTÓL HOGY TERHES. Engem se vigyenek be hajnal fél egykor ha valaki egyébként nem életellenes bűncselekménnyel vádol.

Én csak ennyit szerettem volna. Tessék betartani a szabályokat, átvenni az átvevendőket. A 60-as tábla sem azért van az út szélén hogy elgondolkodjunk rajta hogy vajon indokolt-e, és indokolt-e abban az esetben ha terhes vagyok. Ott 60-al kell menni.

Aki pedig egy ilyen történeten kommunistázik vagy kurucozik az nem normális.

váj mí 2010.03.08. 23:48:32

@ClearWater: Párszor már kinyilvánítottam, hogy leszarom a posztoló állapotos-e vagy sem. A teljes eljárással van itt gond. De kurvanagy!
*-Az, hogy a posztoló állapotos, csak az ő szempontjából lesz lényeges, amint megteszi a feljelentést veszélyeztetésért, de ez már csak adalék. Meg rendőrségi tünet, ami szerint baszottul nem tesznek különbséget egy kismama, és egy utcáról begyűjtött prosti között, elbánásban. Ez lehet jó is, de a veszélyeztetéssel most kurvára megszívták, mert átkozottul merem remélni, hogy perre megy a posztoló. Igen, akkor is, ha már ovis korú lesz a -remélhetőleg-egészséges gyermeke, mire pénzt lát a perből.-*

Az ósünös juhbeles meg pont úgy jön képbe, hogy virsli-fogyasztó elmondásából tudod csak, hogy ő valóban azt kért, azt fizetett, és végül mégiscsak műszart kapott ;)

ColdHot 2010.03.08. 23:52:44

Magnéziumot bárki vehet a patikában, bár méhösszehúzódásnál pont nem ér semmit. Komolyabb görcsre nem ezt a szart adná a doki, és legkevésbé tablettában. Szerintem kamu az egész. Grafomán unatkozó picsa.

váj mí 2010.03.08. 23:57:34

@ColdHot: B+! Éjjel tenyésznek a trollok? Vagy mivan?
Kár, hogy anno nem jöttek a felmenőidért fekete autók!
Bazdmeg! Ennyi faszt egy helyen!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.03.09. 00:08:23

@váj mí: Az a baj hogy a 60-as tábla kicsit egyértelműbb- És az sem igaz, hogy nem véletlenül van kint (igaz, azok általában nem 60, hanem 30-asok).

Ha következetes lenne az állam, az igazságszolgáltatás, a rendvédelem, kevesebben puffognának a rend ellen, mivel jelenleg kurva sokan jogosan érzik úgy, hogy a jogbiztonság teljesen esetleges.
Engem januárban meszeltek el egy tárgyaláson 130 ruppóra, mert a bíró + a másik fél ügyvédje haverok voltak, és a másik ügyvéd - az enyém által felhozott jogszabályi háttér ellenére - simány nyert kb. azzal, hogy "hát de mégiscsak nekünk van igazunk".

váj mí 2010.03.09. 00:20:08

@ColT: És? Miért nem kérted az ügyed áthelyezését egy másik megyébe? Vagy miért nem kérte az ügyvéded? Ahol már nem lett volna "haverbíró" (Nem, a néphiedelemmel ellentétben a bírák különböző megyékben piti ügyeknél nem szokták egymás seggét védeni. Sőt, meg sem kérik a másik bírót -pláne ilyen összegnél-, mert körberöhögik őket. Csak mondom.) Persze, ez nem megoldás rendszer szarságaira, csak egy kósza ötlet számodra ...

MosoMasa 2010.03.09. 00:25:52

Hát ez nem kifejezetten homáros téma.
Magát az elbeszélést is helyenként nagyon falsnak találom, és a cím is olyan fasza bulváros lett - mert hát ugye alapvetően ki tudja, hogy ok nélkül-e?

Szondi két apró tesztje 2010.03.09. 01:29:45

Jött egy fax

Az asszony egyszerűen ajtót nyit a csengetésre, a tízemeletes miskolci panelház ötödik emeletének 2-es számú lakásában. Két ismeretlen férfi lép be, egyikük kifejezetten nagydarab, őt félretolják.

– Kik maguk, mit akarnak, mit képzelnek? – kérdi az asszony a két támadót.

Egyikük a szobák ajtait nyitogatja, mindenhová benéz, miközben ezt ismételgeti:

– Hol van, hová bújt?

A másik férfi a zsebében kotorász, az asszony pedig döbbenten látja, de fel se nagyon fogja, hogy ezek rendőrök, (ez még a kisebbik rossz, hiszen mi nem követtünk el semmit, ez csak félreértés lehet, de miért keresik, Úristen, mit csinált Jóska, csak vásárolni ment a Tescóba, én megőrülök, ha baja esett.)

A két zsaru – egyikük sem látszott harmincnál többnek –, a hátuk közepére kívánták ezt az egészet, esküdtek magukban, hogy ez csak és kizárólag velük történhet karácsony előtt két nappal, de szívük mélyén azért izgatja őket a feladat, hiszen ez nem kis dolog. Ha kicsi, ha nagy, sietni kell haza, gyorsan beviszik, lejátsszák az egyeztetést, nyert ügy, délutánra minden kész, kalap kabát, ha valami barom valahol, ahová a harmónia nem hazajár, meg nem böki az asszonyt, az ünnepek előtti neurózis erős felindultságában, hullarészegen. Akkor az obi. Miskolc nem piskóta város, ha az ember itt rendőr, tudja, hogy sok minden kitelik tőle.

– Nemsokára megjön a férjem – mondja az asszony, aki továbbra sem ért semmit. Abból, hogy rendőrök a lakásból egyszerűen kiviharzanak, s azt mondják, mindjárt visszajönnek, arra gondol, hogy Jóskának nem lehet baja, mert azt már megmondták volna, hacsak nem támadta meg valaki. Mert ő nem bánt senkit. Ha viszont őt akarják bántani, vagy azt, aki hozzátartozik, akkor Jóska egyszeriben más ember lesz, és nem lehet megállítani. Mert ereje van Jóskának, és az ember biztonságban érezheti magát mellette. Nem nagydarab, de erős, mint a bivaly, rettentő gyors, nem verekedős, kezdeni nem kezd. Miskolcon ez kötelező irodalom, eddás volt, és heves néha ma is, ó, még megütött valakit, aztán lelépett a helyszínről, de a Jóska nem buta, ez nem ő, mert amit ő tesz, azért a felelősséget vállalni szokta. Utálja a gyávákat. Ez csak valami félreértés lehet.

A két rendőr a szomszédba megy. Az ajtót nyitó hölgy kérdésre válaszolva elmondja, hogy a maga részéről örvend, hogy Nagyék költöztek a szomszédba, rendes emberek, ő rosszat mondani róluk nem tud. Elővesznek egy faxot, amin alig kivehető arckép van.

– Ez ő? – kérdi. – Hasonlítani hasonlít – mondja, de szóvá teszi a kép rossz minőségét.

Ezután a nyomozók visszatérnek Nagyék lakásába, ahol várakozni kezdenek, de továbbra sem mondják meg a feleségnek, hogy a férjét miért keresik.

Már-már talán kicsúszna a szájukon, hogy lakossági bejelentés alapján történő adategyeztetésről van szó, amikor az ötödiken megáll a lift. A lakás ajtaja elé húzódnak. Nagy József 37 éves ipari alpinista az ajtóhoz lép. Tolja a kulcsot. Kinéz a szomszéd hölgy, aki figyelmeztetni akarja:

– Figyelj már, légy szíves...

Az ajtót belülről hirtelen nyitják, Nagy Józsefet a karjánál és gallérjánál fogva a lakásába rántják.

– Kik maguk, mit akarnak, mit képzelnek? – ennyit tud hirtelen kérdezni.

Telefonálni nem lehet

A 10 éves Richárd és az 5 éves Levente a kiabálás hatására leteszik a pléjsztésönt, kijönnek a gyerekszobából. A nyomozók éppen igazolják magukat. (Apától a fogasnál igazolványt kérnek, Apa belenyúl a belső zsebébe. Apa remeg az idegességtől, remeg a hangja is, pedig nem szokott, kiabálni sem szokott, de Apa most szívesen kiabálna, az látszik, „kutatási engedélyt” akar.) Papírt arról, hogy milyen jogcímen jöttek be a lakásába. Richárd fejébe szöget üt a kutatás szó. (Mit akarnak itt kutatni, mit rejtettünk el? Mi nem szoktunk dugdosni semmit.)

– Hogy hívják?

– Nagy József.

– Biztos?

– Biztos.

– Ön van ezen a képen?

– Nem.

A rendőrök valamilyen faxot hasonlítgatnak a személyiben lévő képéhez. Nagy József felajánlja az útlevelét is. A nyomozók nem beszélnek egymáshoz, összeszokottan metakommunikálnak a szemükkel. Nagy József rosszat sejt, előszedetné a dobozt, amiben minden papírt tart, anyakönyvtől máig. De nem kérik. Ő dokumentált életutat emleget, az események sodrában pedig talál egy jó erős ágat, amibe kapaszkodhat: biztos benne, hogy nem őt keresik. Biztos, hogy félreértés.

– Be kell jönnie velünk a kapitányságra adategyeztetésre, de sajnos ennek van egy kellemetlen oldala – közlik a rendőrök immáron kulturáltan –, meg kell önt motoznunk és meg kell bilincselnünk. Legyen szíves kipakolni a zsebeit.

Richárd és Levente, akiket a döbbenettől senki sem zavar be, látják, amint apjuk a zsebeiből az ebédlőasztalra pakol. Arra az asztalra, amin a sütés kezdődött volna. (Karácsonykor mindig Apa süt, mi pedig ott vagyunk körülötte, figyelünk, ő magyaráz, ha csuszmákolunk a krémből, úgy tesz, mint aki mérges, de mosolyog rajta, Kishavernek szólít bennünket, és Apával akkor a legjobb beszélni, ha süt, vagy főz valamit. De Apát most végigtapogatja az egyik felügyelő, megnézi a nyakát, megnézi a bokáját, mint a filmeken, aztán a kabát alól elővesznek valami fémes zörgőt, tartja a csuklóit, és Apát megbilincselik.)

Richárd magához vonja Leventét, aki nem tudja, hogy fog Apa összebilincselt kézzel sütni.

Nagy József telefonálni akar a rokonságnak, hogy értesítse őket arról, hogy a felesége nehéz helyzetben egyedül marad.

– Nem lehet – mondják a rendőrök.

A lakásban nincs vezetékes telefon.

– Vegye ki a zsebemből, és adja oda feleségemnek a mobilt – kéri Nagy.

Nem lehet.

A lakásból arányos mérvű testi erővel vezetik ki, azaz karjánál fogva. Az ereszkedő liftben Nagy József megtöri a csöndet:

– Biztosak benne, hogy ez a törvényes eljárás?

– Nekünk ez a munkánk. Tudjuk, hogy mit lehet és mit nem.

– Rendben.

Ősi női magyarázat

– Kik voltak ezek, és hová vitték Apát? – kérdi Richárd.

Az asszony keze a szája előtt, szaladgál az ajtó és az ablak között. Nem is figyel, úgy válaszol.

Szegény gyerek nem tudja, hogy ez a válasz egy toposz. Az anyák minden történelmi időben csak azt a gyenge szöveget tudják ismételni a gyerekeknek, ha férjüket a rendőrök elviszik, hogy „Apa kollégái voltak itt”.

Richárd tízéves élettapasztalata szerint a felnőttek gyakran nézik hülyének a gyerekeket. Okosabb már annál, hogy tovább kérdezzen, inkább visszavonul Leventével, és ő is azt mondja neki: Apa kollégái voltak.

Anya később kabátot vesz, azt mondja, senkinek sem lehet ajtót nyitni, elszalad az édesanyjához. Ötszáz méterre laknak.

– Na végre, megvan! – lép az irodába örömmel a harmadik rendőr, az elöljáró.

– Hogy hívnak?

– Nagy József.

Ezt legalább tízszer visszakérdezi.

– Hogy hívnak?

– Nagy Józsefnek. Harminchét éve.

– És mi a másik neved? – talán álnévre gondol.

– Zsolt. Nagy József Zsolt – feleli a zárt téli ruházatban ülő, megbilincselt férfi, akit háttal ültetnek a monitornak.

Ekkor az elöljáró kérdez valamit, amit Nagy nem ért meg, de mintha így hangzott volna:

– Lakatos?

De erre nem várnak választ.

– Hányszor voltál büntetve?

– Nem voltam büntetve.

Sokszor visszakérdezi.

– Ez te vagy? – kérdezi a rendőr, faxszal a kézben.

– Nem, ez nem én vagyok – vesz mély levegőt Nagy –, de mire föl tegezel? Én is tegezhetlek, ha már te is tegezel engem?

– Nyugodtan. Én nem vagyok régimódi.

– Kösz.

A feleség átér az anyjához. Nem akarnak hinni neki. Azt hiszik, tréfa. Aztán az asszonyból kimegy minden erő, ami még megmaradt. Összeesik a szőnyegen. Később az egész család Nagyék lakásába megy vissza, hogy a megbeszélés idején se maradjanak egyedül a gyerekek.

A Robocop nem enged

A miskolci rendőrök Vácot és Egert hívják. Az ottaniak adtak ki körözést.

– Mit követtem el, mivel vádolnak? – kérdezi Nagy József.

Nincs válasz. A következő órák a képek hasonlítgatásával telnek el. Vizet kér, nem kap. Úgy néz ki, Vácról jön majd egy előadó Miskolcra, hogy azonítsa őt. Nagy József számolni kezd. Tudja, hogy 72 óráig benn tarthatják. Ebben az esetben karácsonykor szabadul, lehet, hogy Vácon. Eldönti magában, hogy az ügyintézés lassú ritmusát felvéve szép lassan, komolyan érvelget, heveskedés helyett. A tét nagy. Ésszel él az ember.

Az ügyintézőt nem találják Vácon. Várni kell. Nagy Józsefet egy másik szobába vezetik, ahol a fényképész azt kérdi:

– Rabosítsam?

– Nem.

Digitális kép. Egész alakos, és közeli sorozatok. Másodszorra sikerül. A bilincset az első óra végén veszik le. A folyosón azt mondják:

– Itt a mosdó, igyon.

Jólesik a víz a csapról, az minden férfinak jólesik.

Arcot mos, belenézne a tükörbe:

– Biztos, hogy Nagy József vagyok.

Odabenn folytatja:

– Uraim, én Nagy József vagyok. Ha ujjnyomot vesznek tőlem, és nincs a nyilvántartásban, akkor nem én vagyok az, akit keresnek, feltéve, ha a körözött büntetve volt.

– Az nem olyan egyszerű – mondják.

A Nagy József fényképeiről készült színes print egy óra múlva készül el. Kétszer küldik el Egerbe vagy Vácra távmásolón, mindkétszer eredménytelenül. Az ottaniak elégedetlenek a minőséggel.

Ekkor valakinek eszébe jut a Robocop, ami egy olyan hely a hálón, ahová minden zsaru felmászhat a saját kódjával. Ezen megvannak a körözöttek digitális képei. A kísérletezés eredménytelen, némi jogos rosszkedv vesz erőt a társaságon, rövid telefonok a családnak, némi háborgás:

– Pont velünk fordul elő karácsonykor!

Nagy József ekkor elmondja, hogy 37 évet élt, ebből 32 évet Miskolcon. Minden papírja megvan. Az életútja ellenőrizhető. Kizárásos alapon lehetne az ügyet lezárni, ha a körözöttről vannak információk. Felhívja a figyelmet a tárcájában fellelhető német munkavállalói vízumra, amit nem kaphat akárki. Kérte a német lakásbejelentő a tb-kártya és a jogosítvány vizsgálatát.

– Pénzért mindent lehet venni – hangzott a válasz.

Nagy József útlevelében valóban nem élethű a kép, és rövid a haja. Arra azt mondták a faxszal összenézve, hogy „tuti”. A faxon lévő fazon rövid hajú.

Délután ötkor még mindig nem érték el a vácit, mert valahol kinn volt. Nagy József akkor kezdte el kivenni a szavaikból, hogy egy Lakatos nevű rab három hete megszökött Vácról. Azt keresik. A megfáradt alpinista ekkor összerakta, hogy egy szökött rab csak büntetett lehet, azaz szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. Még egyszer kérte, hogy vegyenek ujjnyomot, mert ő nem volt büntetve, plusz a két nyom összevethető egymással, és mindenki mehet haza.

Az egyik rendőr azt kérdezte telefonon:

– Ez a Lakatos cigány?

Cigány lehetett, mert így reagált:

– Ez itt meg fehér.

Bikafej szárnyakkal

Ezután még sok hívás következett, amire Nagy József nem tudott figyelni.

Az elöljáró ekkor ránézett Nagy József hajzatára, és telefonon azt kérdezte Váctól, hogy mikor készült a faxon küldött kép.

– Háromhetes? – kérdezte döbbenten. – Ilyen friss?

Ezen a képen egy rövid hajú férfi van, ennek viszont hosszabb a haja. Három hét alatt nem nő ennyi haj.

Nagy József felsóhajtott.

A kapus feltelefonált.

– Megjöttek a rokonok – mondta valamelyik rendőr Nagynak, aki gúnyt érzett a mondatban.

Ekkor Nagy József elmondta, hogy van egy miskolci rendőrbarátja, akit öt éve nem látott ugyan, de ha valaki, hát ő tudná igazolni. A rendőrök kérték, hogy írja le. Amikor Nagy leírta és hozzátette, hogy a Tokaj étterem mellett lakott, az elöljáró így szólt:

– Te, ez tényleg ismeri! Most hol dolgozik?

– Nem tudom. Öt éve nem láttam.

A rendőrök barátilag megmondták Nagynak, hogy a barátja kapitány lett egy borsodi városban.

Nagy ekkor megkérdezte, hogy van-e a körözött személynek különös ismertetőjele, mondjuk tetoválása.

– Miért?

– Mert nekem van. S ha neki nincs, vagy nem ilyen, vagy máshol és több, akkor nem én vagyok az, akit keresnek.

– Mutasd – mondta a rendőr.

– Megmutatom neked – mondta Nagy, nem hagyván ki a visszategezést, és bal vállán az inget felhúzta. Bikafej szárnyakkal. A Bika jegyében született, a szárnyak pedig ejtőernyős ifjúságát jelentik.

Egy telefonból kiderült, hogy Lakatosnak nincs tetoválása. Viszont találtak egy bankkártyát letiltó levelet Nagy József tárcájában. Magyarázatot kértek.

– A feleségemet kizsebelték, és ellopták mindenét. A zsebesek az utcán mászkálnak, én meg itt ülök benn.

Ha nem te vagy Lakatos

A folyosón megmutatták a rokonoknak a faxot.

– Hasonlít valamennyire?

– Ez alapján a rossz kép alapján az egész várost behozhatnák. Ez mindenkire hasonlít, annyira rossz – felelte a sógor.

– Mióta ismeri Nagy Józsefet? – kérdezték a sógort.

– Gyerekkora óta.

– Mindig így mutatkozott be?

– Igen.

– Ő van a képen?

– Nem.

Az elöljáró korábban azt kérdezte Nagytól, van-e haragosa. Nagy azt válaszolta, hogy tudtával nincs. Ennyire senki sem haragudhat rá, hogy a lapokban megjelent kép alapján a tanúvonalért nyúljon, kihasználva, hogy Nagy némiképp hasonlít egy körözött személyre. Aztán Nagynak végül eszébe jutott, hogy ki lehet az egyetlen haragosa. A nevet viszont, amiben biztos, de bizonyítani nem tudja, a feleségén kívül még nem mondja el senkinek.

– Ha kiderül, hogy tényleg nem te vagy a Lakatos, talán haza is mehetsz – mondta az elöljáró.

Később elmentek haza. Csak az egyik nyomozó maradt, aki telefont várt Vácról. A telefon megcsörrent, Nagy nem hallotta, miről volt szó. A nyomozó így szólt:

– Pakoljon és mehet.

Beszéljük meg!

Az apa az esetről a gyerekekkel nem beszélt. Nagy Richárdnak az anya magyarázta el a történteket. Nagy Levente nem fogta fel. Az eset óta nem lehet egyedül hagyni, az óvodában is nehezen marad meg, attól fél, hogy az anyja nem jön vissza érte. Nem az apját félti, hanem az anyját. Úgy gondolja az ötéves eszével, most az anyja következik. Fogalmai szerint „Apát elrabolták”.

A Szenteste előtti napon Nagy József felhívott egy újságírót. Az újságíró azt tanácsolta, jól gondolja meg, hogy ujjat húz-e a miskolci rendőrökkel, gondolja meg, nem egyszerűbb-e az ügyet diszkréten intézni, mire Nagy József azt mondta: nincs félnivalója. Hozzátette, azt szeretné, hogy ez a három rendőr egy életre megtanulja, hogy a törvények rájuk is vonatkoznak. Ekkor az újságíró személyes találkozást javasolt, mert a telefonbeszéd drága és hiányos eszköz. Megkérdezte Nagytól, hogy vannak-e gyerekei, és azt kívánta, hogy a karácsonyból sikeresen próbálja a történetet kiiktatni. Nagy József és az újságíró január elején találkoztak. Azon töprengtek, vajon miért nem jött a rendőröktől legalább egy sor?

Január közepén Nagy József levelet kapott a kapitányságvezetőtől, amelyben udvariasan bocsánatát kéri az inzultusért. Nagy Józsefet a közvetlen családtagok csitítják. Azt mondják, ne ugráljon, mert végül is bocsánatot kértek, el kell az egészet felejteni. Sajnálja, hogy az ünnepet elrontották, és remélik, hogy Nagy József Úrnak ezután csak jó élményei lesznek a kapitányság munkatársainak részéről. A levélen érezhető, hogy a kapitány sokáig kereste a szavakat. Nagy József a maga módján örül a levélnek. Emberi gesztusnak tekinti, a „pakoljon és mehet”-hez képest különösen nagyra értékeli. Azt azonban nem engedheti meg magának, hogy ne kérje az ügy hivatalos kivizsgálását.

Ezzel nem a három rendőrön akar bosszút állni, akik valószínűleg eleget álltak már szőnyeg szélén az eset miatt.

Nagy József igazából a feljelentőhöz akar eljutni, akit jól ismer. A feljelentő egészen biztosan tudta, hogy az újságban nem Nagy József képe van, hiszen gyakran elmennek egymás mellett. A feljelentő pusztán kihasználta a hasonlóságot, s „karácsonyt csinált” haragosának. A borsodi lapokban megjelent kép mellett ott áll az is, hogy a férfi Vácról szökött. Nagy Józsefet viszont lehet látni Miskolcon.

Nagy József úgy látja, hogy a feljelentő nemcsak őt, hanem a rendőröket is bajba keverte, mégpedig tudatosan félrevezetve őket. Jól tudja, hogy a feljelentők védettek, mert eleve névtelenül operálnak.

Ha a rendőrök tudják is, ki volt, titokként kezelik. Ha viszont még nem tudják, ki volt a feljelentő, kis szerencsével felderíthető a személye, a hozzá vezető nyomok egy része bizonyíték is lehet.

Nagy Józsefnek a kapitány azt írta, hogy szeretné, ha csak jó élményei lennének a miskolci rendőrök részéről.

Nagy Józsefnek igen jó élmény lenne, ha belemosolyoghatna a feljelentő képébe. Gondoskodik például arról, hogy ez az írás hozzá is eljusson, és ezt olvasván a hideglelés kerülgesse.

A mindenképpen békésre tervezett szeánszon Nagy József a három rendőrt is szívesen látja.

A faxot ne hozzák.

Izing Antal

Kisangyal 2010.03.09. 01:56:04

"Ősi női magyarázat"

:DDD

Chaby 2010.03.09. 02:41:15

@Szondi két apró tesztje: jesszum pepi! Ez mi ez? Való vagy kitalált?

Sics68 2010.03.09. 03:29:55

Üdv!

***
amenatyam 2010.03.08. 22:31:01

Basszus, ez az egyed a jelek szerint azt olvasta ki az általam írtakból,hogy én jogszerünek vagy normálisnak tartom a rendőrség eljárását?! Miért adnak személyi számot az ilyen, szövegértésre képtelen kreténnek??

***

blueby
> Nem törték rá az ajtót, nem semmiért mentek érte,
> nem, nem eshet meg bárkivel, csak azzal, aki valamilyen
> törvénysértés miatt bekerül a "gépezetbe".

Majd egyszer rájössz. Több embert ismerek, akihez "semmiért" mentek ki...

Egyiket utóbb felmentette a bíróság. Hogy az ítélet előtt kicsit ültették előzetesben, meg hogy az amúgy legalális vállalkozása közben tönkrement? ...

De több rendőrtiszttel megesett már, hogy komoly "nyomozati cselekményeket" foganatosított ilyen-olyan gazdasági ügyekben - amiknek utóbb felmentés és kártérítés lett a vége (a legszebb amiről tudok egy 70 millás kártérítés volt) - és az ügyben eljáró rendőrtiszt az ügy során/közben/végén leszerelt, és láss csodát, remek állást kapott a bevádolt vállalkozás konkurensénél.

De te hidd csak azt, hogy veled nem eshet meg...

bye
Sics

karczagdaniel · http://prestonline.hu 2010.03.09. 03:50:16

@hagyma:
segghülye vagy.
vagyis mit beszélek, tök jó fej vagy.
még hogy ne lófráljunk éjszaka a terhes nőnk mellől...könyű azt mondani neked, 15 évesen, iskolásként. én például olyankor dolgozom...

levi009 2010.03.09. 04:00:43

Mocskos citrom rugdosók. Remélem, egyenként fogják utcára rugdosni az összes naplopó senkiházit, akik ilyen aljasságra képesek! Mindegy hogy bűnös-e egy ilyen ügyben az anyuka, avagy sem. Továbbá a szemkilövetőket, -kilövőket, 20 centiről gázt fújókat.
Amíg csak 1 is van ezekből a hivatalokban, megvetem a magyar rendőröket...
Szakadt volna a fejük a vén botoxos öreganyjukba!

minibrumi 2010.03.09. 07:44:14

Végigolvasva a cikket több dolog is tisztázásra szorulna. Az mindenképp elszomnorító, hogy nincsenek tekintettel az ember egészségügyi állapotára.Lehetett volna akár cukorbeteg akár epilepsziás az előállított, komoly gondok lehettek volna.
Az, hogy az előállítás megtörtént, azt megelőzi mindenképp egy idézés! És ahogyan már írták, azt valószínüleg nem vették át. Kevesen tudják, hogy amennyiben egy tértivevényes levél úgy megy vissza a feladóhoz, hogy a címzett nem kereste, azt 15 napon belül kézbesítettnek kell tekinteni. Elgondolkoztató az is, hogy a hölgy azonnal jelezte, csak ügyvéd jelenlétében hajlandó nyilatkozatot tenni. Én ezt nem tudtam, mert még nem volt ilyen helyzet életemben. A legjobb tudásom szerint nyilatkozatot ügyvéd nélkül is meg lehet tenni, mely ha esetleg terhelő lenne önmagára, később visszavonható.
Sajnos a gazdasági bűncselekmények igen elszaporodtak, így a rendőrség is kellő kíméletlenséggel kezeli az ilyen ügyeket.
Nagy valüószínüséggel ez a hír nem fog a médiában nagy port kavarni, senki nem akarja lejáratni magát, mert eléggé sántit a történet.

somkötőhídfékszerű (törölt) 2010.03.09. 08:03:47

A mai magyar valóságban örüljünk,hogy nem térdeltek a hölgy nyakára és nem rugdosták ki belőle a gyerekét "rendőreink" !!

dz02 2010.03.09. 08:40:25

ha ez így igaz ahogy leírtad, fel kell jelenteni a rendőröket.

Fehérvár Kapitány 2010.03.09. 08:49:55

Ez valami novelláskötetből van kiollózva?

májgeriberi 2010.03.09. 09:17:14

az már volt, hogy ezért tart itt az ország

Alexitoxicum vincetoxicum 2010.03.09. 09:23:04

Örüljön kismama, hogy élve megúszta. Ebben az országban a rendőröknek MINDEN törvényszegéshez joguk van. Bármit tesznek az ügyészség kimossa őket. Nem a bűnözőket kell terrorizálni, hanem dolgozókat indokolatlanul, mert ezzel lehet ilyen morális állapotú országban "fegyelmet" tartani. Féljen mindenki, mert nem tudhatja mikor és miért viszik be. Még csak egy adat: az ügyészség hatásfoka 98% (ez jóval meghaladja a pápai tévedhetetlenséget!) Ami a hivatalos rágalmazók (ügyészek) koncepciója, azt be is bizonyítják. Mindenáron... (Politikusoknál ez a koncepció az ártatlanság.)
Ugye senki se gondolja, hogy az ország eljuthatott a jelenlegi morális és gazdasági állapotba a bírók és ügyészek tudta és közreműködése nélkül?

molnisz 2010.03.09. 09:31:46

@AlexWolf: A tesómat egyszer ugyanígy elvitték éjjel, mert rossz címre küldözgették az idézést neki. Tiltott gépjármű átadással volt megvádolva, amelyet a bíróságon kellett tisztáznia.

Fischer 2010.03.09. 10:26:37

hm...

ha jól értettem, bruttó 350 ezer forint, vagyis 70 ezer ÁFA a tét.

ez komoly tétel ám, amiért nem mert kimenni az APEH revizor, na meg főként a volt üzlettárs nem is mert az APEH-hoz menni, hiszen akkor róla is kiderülhetett volna egy s más, aztán bukta...

sokkal egyszerűbb volt rendőrt küldeni a kibaszáshoz, ami egy erre az értékre szóló színleltnek feltüntetett szerződéssel még nem igen lehetett volna elérni a leírt formában, emiatt úgy vélem, van némi idegenkezűség a kibaszásban, konkrétan valaki ismerős intézte a kapitányságról...

a posztot elolvasva az alábbi megoldási koncepció körvonalazódik előttem, ha a saját családom volna érintett hasonló esetben.

az asszony nem nyit ajtót éjjel senkinek.

ha rendőrként azonosítja magát az ajtón keresztül szóban az illető, akkor az asszony önszorgalomból kérhet nevet, azonosító számot, kapitányságot, valamint azt, hogy miért is dörömbölnek, a kapott adatokat ellenőrizheti telefonon, de akkor sem nyit ajtót, megkéri őket, hogy jöjjenek vissza reggel. emellett én tudni fogom, kit kell utána keresni, hogy az ajtóról lerugdosott külső burkolat árát leverjem.

megpróbálhatnak bejönni, de nem fog összejönni. apámmal mi csináltuk a bejárati ajtót... :-)))

a postban leírt helyzetben én nem jelentenék föl senkit, de a résztvevö rendőröket egyenként megkeresném a barátaimmal támogatva és a felismerhetetlenségig verném, mintegy okulásképpen a többi testületi tag számára, hogy ha náluk hiányzik az empátia, akkor nálam, őket az adómból eltartó állampolgárnál is...

ha nem értenének belőle, akkor meghalnának.

azt gondolom, jelen helyzetben ez az üzenet volna az egyedüli megfelelő a testület számára, aminél már talán megfontolnák, hogy hogyan intézkednek, mert végre nyilvánvalóvá válna számukra, hogy nekik is van vesztenivalójuk és nem tehetnek meg bármit büntetlenül...

...és igen, leszarom, hogy ez önbíráskodás és pszichopata is vagyok...

...ráadásul szemét módon elvárom, hogy a pénzemért cserébe rendet tartsanak, de számomra elfogadható, emberi módon, ne karhatalomként, hanem szolgáltatóként tevékenykedjenek, tehát ha a befizetett adóm mellett megpróbál valaki meglopni, akkor a rendőrség vigyázzba áll és megkeresi a tolvajt, ne nekem kelljen megtalálnom, ne nekem kelljen nézegetni a kelletlen pofájukat, mikor le akarják zárni az ügyet én meg odaviszem nekik a tettest és a bizonyítékokat, ne nekem kelljen sarokba állni, mert az ő balfaszságuk miatt nekem kell odavinnem a tettest és még lehetne sorolni...

amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
ha g.ci módon baszogatják a parasztot, ugyanazt fogják visszakapni!

captain morgan 2010.03.09. 10:55:04

Tesóm hozzám van bejelntkezve. Dolgozott egy kajafutár cégnél, akiktől erősen vitás ügy közepette vált meg. A cég feljelentette. Pénteken a postás bedobta hozzánk az értesítőt az idézésről, amit hétfőn vettem fel (tegnap). Az idézés tegnapra szólt.
Ennyit az idézésekről.

ViraLMinD 2010.03.09. 12:54:05

Majd amikor a politikai elit 99%-at igy ejfeltajban viszik be sikkasztasert ,csalasert ,lopasert ami az itt szobanforgo esetleges csalasnak a tobb 10.000 szerese ,akkor lesz ez jogos intezkedes ,addig bekaphatjak a fszom a droid rendorok es a politikai elit 99%-a is.

Agyalap 2010.03.09. 14:01:54

@ViraLMinD: Álmodsz kisfiú...
Az ügyek 99%-a soha nem fog kiderülni, hacsak nem sérti valaki más érdekeit...

Charles63 2010.03.09. 14:42:29

@váj mí: Én aktívként ís így dolgoztam! Van 2 gyerekem, igaz, hogy a feleségem volt terhes velük, de tudom min ment át.Ja, és nem minden rendőr bunkó! Én, és hozzám hasonlóan sokan azért jöttünk el a testülettől nyugdíjba, amikor megtehettük, mert pont az ilyen esetek miatti általánosítgatást nehezen viseltem. Velem együtt távozott sok rutinos öreg róka. MOst nézzék meg, kik vannak az utcákon szolgálatban! Hatalomvággyal felszerelkezett nemkatonaviselt, tapasztalatlan ifjoncok!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.09. 15:31:05

@karczagdaniel:
ironia
amugy meg itt is egy/1/ telefon engedelyezett
ugyvednek, vagy rokonnak
se tobb se kevesebb
48 eves
neha en is dolgozom ejjel
/azert tennek fogadast, hogy nem meloban volt, ez csak olyan megerzes az egesz szituacibol, kesz, mindenkinek vannak megerzesei/

Sics68 2010.03.09. 15:46:29

Üdv!

captain morgan 2010.03.09. 10:55:04
> Tesóm hozzám van bejelntkezve.
> Pénteken a postás bedobta hozzánk
> az értesítőt az idézésről, amit
> hétfőn vettem fel (tegnap).

Egen, azonos címen lakó közeli családtag átveheti.
> Az idézés tegnapra szólt.

Vasárnapra idézték be???

Agyalap 2010.03.09. 16:24:54

@Sics68:
hétfőn vettem fel (tegnap).
Az idézés tegnapra szólt.

Tegnap=hétfő mint az első mondat mutatja...

Sics68 2010.03.09. 18:09:50

@Agyalap:

Au, igazságod vagyon, bocs!

nyulambulam 2010.03.09. 20:55:09

Aki leszólja a fehér kenyeret, jó ember nem lehet...

Sics68 2010.03.09. 22:54:47

@Füredi maestró:
Látod, ilyenkor (mikor valaki hétfőn kapja meg a hétfőre szóló idézést..) szeretném tudni, hogy mit mondasz...

@Agyalap:
Jut eszembe: a tesódnak célszerű volna sürgősen megkeresni a rendőrségen az ügye előadóját.

Ezt lehet sszemélyesen vagy telefonon, én inkább telefonálnék.

Mikor eléri az illetékest, mondja el neki, hogy későn kapta meg az idézést (ezt, mármint az átvétel dátumát ugye az előadó a tértivevényen látni fogja, meg a postás kis könyvében is benne kell legyen ahol aláírtad) és a tesód kérdezze meg, hogy mikorra menjen így most be, mi legyen... Ha az előadó látja, hogy az akit ki akar hallgatni be akar menni, nem pedig elbujdosni, akkor vélhetőleg nem küldi ki érte éjjel egykor a meseautót :)
/ Gondolj arra, hogy az előadó mit akar: nyugisan kihallgatni a tesódat. Neki se, meg a rendőrségnek se hiányzik az idézett személy előállításával járó procedúra... neki(k) az a jó, hogy ha az akit beidéztek bemegy magától.../

Persze előtte érdemes lehet ügyvéddel beszélni (vagy ügyvéd társaságában érkezni a kihallgatásra...) - ez persze függ attól is, hogy mi a tényleges tényálladék...

bye
Sics

cbc 2010.03.09. 23:04:26

Köszönjük a görcsölő és keményedő hasú (vajon reggelre már sziklakemény lett?) kismama hatásvadász - ám minden valószínűség szerint nem igaz történét.

Csodálom, hogy merte ezt az Index kitenni, mert akkora kamuk vannak benne, hogy az valami szédületes - pl. ritkán szoktak arrafelé reggelit osztogatni, nem beszélve a többiről.

kermi 2010.03.09. 23:10:45

Nem értem én, mi itt a probléma... Szemét nem lőtték ki... könnygázzal nem fújták le... az ujját se törték el... ok, ok, levetköztették... igen, igen, a folyosón, az is ok... de a fenekében nem turkáltak... Igazán meg lehet elégedve. Még csak meg se verték!
Félreértők kedvéért: Itt most cinikus akartam lenni. Egyébként sajnos tény, hogy kis hazánk rendőrsége nem üti meg a mércét. Sötét, korrupt, bűnpártoló politikai bérmunkások.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.03.10. 03:13:22

Tanulság: éjszaka nem nyitunk senkinek ajtót. Mondjuk jó ajtó is kell hozzá...

Nekem olyan van ami jó, délelőttre talán végeznének vele (hacsak nem plasztikot használnak).

Agyalap 2010.03.10. 09:52:50

@Sics68: Szerintem összekeversz minket, az én tesóm küldte az idézést, nem kapta :)
@cbc: Gratula az empátiával teli hozzászólásért. Bár magam is hatásvadásznak tartom a posztot, de az alapvető igazságtartalmát nem merném kétségbe vonni... Anyuka igenis tegyen rá egy lapáttal, ugyanis ha el lehet valamit intézni nap közben is az ügyvéddel - akkor senkit ne rángassanak be az éjszaka közepén, hogy órákat bent rohadjon az őrsön egy kurva szó tájékoztatás nélkül. És akkor még nem ejtettem szót egyetlen hónap terhességről sem...

felka 2010.03.10. 12:51:52

@blueby:
hogy jön ide a gárda??
de neked elárulom:
felőlem lehet gárda...lehet jobban működne mint a rendőrség.

demagóg duma?
lehet..csak tudod állandóan azt látom hogy a gyengékkel "lépnek fel határozottan" amikor nem kéne,amikor valóban szükséges lenne szart sem csinálnak.
hát ezért aggódom, ha megengeded,
ne húzd fel magad ezen

empátiából egyes

The Persuaders 2010.03.10. 20:28:46

459! :)
Ez micsoda ország gyerekek! Ezt a NŐ-t, leendő anyát így megalázni! Lehet, hogy megijedt, de ezt a baxxki, hogy nem telefonálhat, nem értesítheti a hozzátartozóit. Uhhh.. kiráz a hideg... Az más kérdés, hogy mondjuk valakinek a rosszindulatú feljelentésén múlhat meg sem született gyermeke élete. másokat meg meg se lehet/mernek közelíteni, mert politikusok?
Egészen egyszerűen nem értem: ha nem tartana az ember lánya a következményektől biztosan feljelentené a rendőrséget. (Lehet azért gondolkodok így, mert én a világnak ebben a keleti szegletében szocializálódtam?)
Na de.
Nem jó kis pöcsnek születni, de ez van: így élünk mi, 2010, eljött a mi országunk, ami a Feri országa.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.10. 23:24:02

@The Persuaders:
ez nem Feri orszaga
sikerult 20 ev alatt lerombolni sok-sok mindent amiert 200 eve kuzdenek nyugaton s amerikaban
congratulation

cso zsi 2010.03.11. 02:56:34

Azért Amszterdamban sincs másképp (csak egy picit).
Hajnali fél négy kor hazatérés a szállásra, ágybadőlés, horkolás.
egy óra sem telt el, amikor elhangzott a "Rendőrség kinyitni" típusú felszólítás, lámpával a szobába világítás, "jézusom, mit tettünk, és mikor?" agyon át futó kérdés.
Kómából ki, egyikünk próbál angolul értekezni velük, épp az, akit keresnek.
Iratokra rákérdezés a részükről, valamint közlik, hogy "megtalálták az ellopott autónkat" (nemrég jöttünk vele haza), és az iratokat kivették megőrzésre, délelőtt átvehető a ker.kap.-on.
Aztán kiderült, hogy ők órákkal korábban tényleg "megtalálták" a kocsinkat, abban a parkolóban, ahol hagytuk, tárva-nyitva hagyott ajtóval. Hármunk közül valaki igen balfék volt.

Hiánytalanul visszakaptunk mindent.

cso zsi 2010.03.11. 02:57:46

Azért Amszterdamban sincs másképp (csak egy picit).
Hajnali fél négy kor hazatérés a szállásra, ágybadőlés, horkolás.
egy óra sem telt el, amikor elhangzott a "Rendőrség kinyitni" típusú felszólítás, lámpával a szobába világítás, "jézusom, mit tettünk, és mikor?" agyon át futó kérdés.
Kómából ki, egyikünk próbál angolul értekezni velük, épp az, akit keresnek.
Iratokra rákérdezés a részükről, valamint közlik, hogy "megtalálták az ellopott autónkat" (nemrég jöttünk vele haza), és az iratokat kivették megőrzésre, délelőtt átvehető a ker.kap.-on.
Aztán kiderült, hogy ők órákkal korábban tényleg "megtalálták" a kocsinkat, abban a parkolóban, ahol hagytuk, tárva-nyitva hagyott ajtóval. Hármunk közül valaki igen balfék volt.

Hiánytalanul visszakaptunk mindent.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.03.15. 16:18:57

Hatalmas részvétem a posztírónak, és őszintén örülök, hogy mind ő, mind a baba az elszenvedett dolgok ellenére is jól vannak. Ilyen esetek kapcsán jön elő belőlem nő létemre az állat, és legszívesebben nekiesnék a lelkiismeretlen tahó állatjának bármely kezembe kerülő tompa tárggyal, hátha a feje répának nézése és aszerint való kezelése után gyúlna valami világosság odabenn.

Inquisitor-Vatican 2010.03.25. 16:10:45

Amennyiben a terhes nő a hatósági intézkedés folytán bármilyen lelki,fizikai sérülést szenvedett el,mely a magzat egészséghez,élethez való jogát közvetlen veszélynek teszi ki,egyértelmüen hivatali büncselekmény történt.

Hivatali büncselekmény esetén elsősorban a sajtóhoz kell fordulni,majd a Pest Vidéki Ügyészségi Nyomozóhivatalhoz,természetesen jogi képviselet kiséretében.Ajánlom a NANE vagy más emberjogi szövetséget.
A Rendőrség nem érdemel toleranciát.Ha hibáznak el kell tiporni őket.

A Rendőrség ma nagyobb veszélyt jelent a társadalomra,mint egy bünöző.Kaptunk agyonlőtt pénzváltót,elgázositott kisgyermekeket,naponta történik rendőri brutalitás.Egy alvilági keresztapa sem nyul egy terhes nőhöz,a balkáni magyar rendőr igen.

A fenti esetekhez hasonló ügyek miatt figyelmezteti Magyarországot rendszeresen az EU Emberjogi Bizottsága.

Az áldozatnak ajánlom,hogy keressen fel egy sztárügyvédet,aki presztizskérdésből vállaja fel az ügyet.