Tékozló Homár

A Mammut-mozi újravágta a Sherlock Holmest

2010.03.09. 13:55 | jackyll | 108 komment

Van, aki semmiből nem tanul. Péter például minden ráutaló körülmény ellenére filmszínházban óhajtja megtekinteni a látványosnak ígérkező filmeket, ahelyett, hogy kivetítőre gyűjtene. A végzetet ő sem kerülheti el, addig meg legalább a Mammutot elkerüli:

Egyike vagyok azon keveseknek, akik még mindig járnak moziba, annak ellenére, hogy gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és kényelmesebb letölteni filmeket. Mégis úgy gondolom, hogy ahogy a könyv, úgy film is egy olyan dolog, amire pénzt kell szánni. Ezért is próbáltam meg pár hete megnézni a Hurt Locker című filmet. A port.hu-n kinéztem egy előadást és másodmagammal elmentem a Palace Mammut moziba. A pénztárnál jegyet kértem a kinézett fél kilences előadásra, mire közölték, hogy NYOMDAHIBA történt, az az előadás nem létezik. Ezen, hogy nyomdahiba elég sokat röhögtünk. Mondjuk a saját műsorukat ott a pénztárak mellett lehet, hogy tényleg nyomtatják, de az internetes műsort?

Körülbelül másfél héttel később úgy gondoltuk, elmegyünk és végre megnézzük a Sherlock Holmes című filmet. Miután rákérdeztünk, hogy a kiválasztott előadás nem nyomdahiba-e, megvettük a jegyeket és beültünk a filmre. A második perc után elment a kép. Természetesen pont egy izgalmas akciójelenet elején. Egy perc után felálltam, a jókora mozi folyosóján elsétáltam addig, amíg nem láttam egy jegyszedőt. Szóltam neki, hogy mi a helyzet, mire ő odakiabált egy másik dolgozónak, aki elszaladt valahova. Visszasétáltam a teremhez. Már teljesen elvesztettem a fonalat, de megpróbáltam visszahelyezkedni
a filmbe. Egy perc múlva megérkezett a jegyszedőlány, benézett, és megkérdezte, hogy minden rendben-e. Talán négyen voltunk a teremben, mondtuk, hogy nem, az első hat percből három kép nélkül ment, szeretnénk, ha elkezdenék előről. A lány szó nélkül kiment.

Természetesen semmi sem történt, a film ment tovább. Húsz-harminc perccel később megint elment a kép. Ekkor nem én, hanem valaki más ment ki, megint csak hangokat hallottunk két-három percig. Ezután a film végéig nagyjából fennakadás nélkül zajlott a vetítés, kivéve pár olyan fél-egyperces momentumot, amikor hangja nem volt az előadásnak. Elérkeztünk a nyomozás és a film csúcspontjához. Sherlock Holmes szemben áll a negatív hőssel és szembesíti bűneivel. Elhangzik az első, és elmegy a kép. Halljuk a másodikat, de látni nem látjuk, miről van szó. Felálltam, és öt-hat perc keresgélés után találtam egy halálosan unott, flegma jegyszedőt, aki előkerített egy "főnököt".

Bár az egész estém tönkrement, és egy életre elrontottak nekem egy filmet, teljesen szelíden kértem vissza a pénzemet. A menedzser csávó bocsánatot kért, technikai hibára hivatkozott és kitöltött nekem két tiszteletjegyet. Mikor mondtam neki, hogy ez így nekem kevés, ráadásul haszontalan is, mert ide - értelmeszerűen - nem akarok többet moziba jönni, a vállát vonogatta.

Szeretném, ha minél többen tudnának arról, hogy a Mammutban filmélmények helyett frusztráció és csalódás éri az embert.

köszi
péter

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jimbo75 2010.03.09. 14:10:21

Na, (többek között) ezért nem járok évet óta moziba, ami kell azt leszedem azt annyi.

Ferlategla (törölt) 2010.03.09. 14:11:16

a westendben hideg van, a mom láb, -és tornacipőszagú, a művész felül hideg alul fülledt, a bemben a szellőző rendszernek hála végigszívhatod a büfében ülők összes cigijét és semmi fűtés nincs, a corvinban évek óta nem voltam, a toldi nem is hasonlít mozihoz, de jó kis hely, a mammutot szeretem pedig. mozi kell. holnap is megyünk. a westendbe. csak kicsit hideg van :)

Miss Marple 2010.03.09. 14:13:05

@atpijkamo: Azért a többszöri elcsesződés meg hogy többedszerre is tosznak ellenőrizni a nyilvánvalóan betegeskedő vetítő szerkezetet enyhe túlzás technikai hibának venni.

Szerintem a mozikban egyébként is túl sok tizen-huszonéves semmirevaló naplopó kölyök alibizik ahelyett, hogy valami hasznosat csinálna. Kevés az olyan köztük, aki tényleg csinál is valamit (pl. takarít a sertés módra zabáló nézők után vagy efféle), általában falkába verődve diskurálnak. Egynek se volt ideje a technikára figyelni, hogy ne legyen hiba?!

Miss Marple 2010.03.09. 14:15:12

Kihagytam egy tárgyragot: elcsesződésT.

Jimbo75 2010.03.09. 14:15:58

@Rékuc: 2 ilyen volt, ugyan nem a Mammutban, meg számtalan olyan, amikor zacskót csörgető, hangosan a sztorit mesélő vagy csak simán üvöltöző cigány miatt élvezhetetlen volt a film.

labi 2010.03.09. 14:16:25

"Bár az egész estém tönkrement, és egy életre elrontottak nekem egy filmet"

Még jó hogy ilyen könnyedén veszed, más már akkor is öngyilkos lesz, ha a tányérostévé hóesésben kockázik...

Én sem fogadtam volna el a két ingyenjegyet, hanem bepereltem volna szakorvosi véleménnyel ami kimondja hogy forintosítva mekkora életreszóló traumát okozott ez nekem...

2010.03.09. 14:18:29

@atpijkamo: nekem otthon is szélesvásznam van, alul felül fekete csíkkal, Deáknéval.

keptündzsekk 2010.03.09. 14:18:32

Szerintem a mozi valami fake kalózverziót töltött le Sherlock Holmes-ból.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.09. 14:22:34

Bánki Péter ezt másképp intézte volna el.

Pocócicó 2010.03.09. 14:23:08

Nekem nem tetszett ez a film, minduntalan mondogattam magamban, hogy ez csak egy krimi, nem Sherlock Holmes, köszönőviszonyban sincsenek egymással.
Sherlock a Bamba Pacák, Watson meg a Nagy Detektív????

Ferlategla (törölt) 2010.03.09. 14:23:36

@Sün‼: nem láttalak ma délben. hol voltál? :)

konyvelomo 2010.03.09. 14:26:04

Mozi lehet élmény, de szívás is, attól függően h ki ül (és mit eszik) előtted, mögötted, melletted. Ezért ma moziban kizárólag a 3D (azaz jelenleg: Avatar) játszik.
Minden más otthon, kényelmesen, saját környezetben, emberekkel min. 82cm LCD + 5.1 hang, esetleg projektor. Nincs az a mozi ami ezt übereli. Erre gyűjteni...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.03.09. 14:32:19

@Könyvelő Mo: a 82 centit azért könnyű überelni moziban :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.09. 14:40:31

"Ezen, hogy nyomdahiba elég sokat röhögtünk. Mondjuk a saját műsorukat ott a pénztárak mellett lehet, hogy tényleg nyomtatják, de az internetes műsort?"
Hát, az internetnyomda, tudod.

"Bár az egész estém tönkrement, és egy életre elrontottak nekem egy filmet,"
Ugye azért a Mikulásban még hiszel?
Ennyire azért nem kéne fennakadni :D

A mozi hozzáállása a postoló gyerekességét figyelmen kívül hagyva is sün-díjas; OK, nem fér bele az időbe, hogy a hibás vetítő miatt újra elkezdjék, de 4 ember jegyét visszafizetni, amikor a vetítősök is tudják, hogy gáz volt, szóval az f*szság.

Tényleg, vajon panaszkönyvet kért a postoló? Lehet ők is úgy gondolták volna, hogy jobb visszaadni azt a 4-8 ezret...

FlyInMyEye 2010.03.09. 14:43:04

@keptündzsekk: Nem lehet,az megvan nekem is, és nem akad :)

Egyként sztm a poszt toló túllihegi kicsit a dolgot.Gond volt,kárpótolták,többet nem igazán várhat.Nekem még nem volt problémám a mammmut moziával, de ha lenne, sanszos,hogy akkoris megvennének az ingyen jeggyel. Aki ennyire érzékeny,hogy ilyeneket ír,hogy "egy életre elrontottak nekem egy filmet" az szvsz egy kicsit túl komolyan veszi magát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.09. 14:44:04

@Miss Marple: Valószínűleg a gyors beavatkozás miatt jött vissza a hang/kép többször is gyorsan, de attól még ez nm minőség.

99% hogy a következő előadást is így tolták le, csak onnan nem írt senki a Homárnak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.09. 14:54:13

Amúgy ez a mozi az IMAX 3D utódja.
Kreatív mozinak hívják.
Növeli az audiovizuális képzelőerőt.

elwood 2010.03.09. 15:11:22

a letöltés nem pótolja a mozit

a letöltött filmben nem megy el a hang, a kép, és nem adnak tiszteletjegyet

Pepin bácsi 2010.03.09. 15:11:47

Péter ?
Csak nem ?
Mi a neve pozíciója ?

RedWing 2010.03.09. 15:13:05

@atpijkamo:

Besötétítek, elterpeszkedek a kényelmes kanapémon, bekapcsolom az íbéjen vásárolt FULL HD projektort, elindítom a HTPC-n a FULL HD filmet és hallgatom az 5.1 DTS-t!
Ráadásul, azt eszek/iszok amit és ahogyan én akarok és nem zavarok senkit, max a szomszédot...

algi 2010.03.09. 15:13:16

Azt meg nem szokták a nézők sem észrevenni, hogy rosszul van beállítva a vetítő és trapéz alakú a kép. Mammutba nem jó moziba járni.

AlexWolf 2010.03.09. 15:13:35

@elwood: és még pisálni is ki lehet menni közben!

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.03.09. 15:15:06

"Már teljesen elvesztettem a fonalat, de megpróbáltam visszahelyezkedni
a filmbe."

Nocsak!Ezek szerint te is szerepeltél benne? :-P

elwood 2010.03.09. 15:15:38

röhögni fogtok de svédországban ...
... a letöltés párt bejutott az európa parlamentbe

www.hwsw.hu/hirek/42245/svedorszag-kalozpart-europai-parlament-valasztasok-fajlcsere.html

Secnir 2010.03.09. 15:16:03

@atpijkamo:
"A letöltés nem megoldás. Semmi nem helyettesítheti az igazi moziélményt szálesvászonnal."

de megoldás. de helyettesítheti.

poszt tolónak:
1. elmentél, kiderült, hogy nyomdahibás az internet. ezt beszoptad.
2. másfél hét múlva elmentél ugyanoda. puskád volt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.09. 15:16:10

@Sün‼: Kaptam linket, el is olvastam, de nekem most jobban kellene egy hasító vasék tűzifához. Tűzoltónak meg nem megyek és a fiaimat sem engedem...

elwood 2010.03.09. 15:17:09

@agyvihar: "a 82 centit azért könnyű überelni moziban"

nem feltétlenül, a 82 cm az tűéles, a mozi meg általában homályos

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.09. 15:18:00

A svédeknél ez úgy megy, h betelefonálsz, és mire hazaérsz, fűszoknyás lányok felszerelik a házimozit.
Majd levetítik a filmet.
Közben üdítőt szolgálnak fel, Shiatsu-masszázzsal kedveskednek.

Pepin bácsi 2010.03.09. 15:18:09

@Kitalátor feljegyzetei: én hasító vasékhez keresek tüzifát. Cca 50q-t.
Meg tudnánk egyezni ?
Van nokia dobozom

Gyűjtőjegyes 2010.03.09. 15:18:51

Jó, hogy szóltatok!
Idejében tudtam jegyet rendelni az Alice Csodaországban-ra, IMAX előadásra:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.09. 15:22:08

@Kitalátor feljegyzetei:
Megkérdezem a faszállítókat, ha legközelebb erre járnak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.09. 15:24:53

@Pepin bácsi: Túltárgyalva. Megfelelően megtöltött Nokia dobozért házhoz szállítva, felhasogatva, megadott helyre bestócolva, 15-50 közötti nőneműeket akár* kandalló előtt is szükség és igény szerint...
Továbbá akár* más szolgáltatásokat is vállalok.
Csereháti csertölgy jó lesz?

*amennyiben világnézetemmel összeegyeztethető.

Bandi a hegyről 2010.03.09. 15:25:08

Filmet csak a Palkovicsné laptopján nézek. Svéd internettel töltöm le rá.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.09. 15:27:13

@Bandi a hegyről: Őstermelőtől?

@Sün‼: Mifelénk leginkább a 4-es főút mellett szoktak olyanok állni...

Pepin bácsi 2010.03.09. 15:27:31

@Kitalátor feljegyzetei: ez egy visszautasíthatatlan ajánlat.
Nokia dobozba elhelyeztem 10 tojást és egy doboz sopronit.
Kandallóm még nincs, nőnemű egyedek jelenleg az ország különböző felsőoktatási intézményeiben folytatják tanulmányaikat, ergo nem tartózkodnak itthon. (nem bölcsészek)

Akác jobb lenne, az nem zsibbad

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.09. 15:29:31

@Kitalátor feljegyzetei:
Hát néha itt az erdőben is előfordulnak.
Azt mondták egyszer, h harkályolni jönnek.
De én még nem láttam őket olyankor.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.09. 15:43:51

Ej, ezek a Péterek, mindig van valami bajuk.

akikaztmondjákni 2010.03.09. 15:50:56

@AlexWolf: Vááááááááááááááááááááááááá!!!:D:D:D:D:D
Fel se tünt:D

akikaztmondjákni 2010.03.09. 15:52:07

@Pepin bácsi: Maguk látták?
Én csak a bulldi miatt nézném meg:)

Pepin bácsi 2010.03.09. 15:54:23

@akikaztmondjákni: láttuk. A bulldi miatt :)
Vegye má le onnan aszt a macskát !

akikaztmondjákni 2010.03.09. 15:56:17

@Kitalátor feljegyzetei: Nem szeretem a 4-est.Veszélyes:)Mindig előz a zuram, én meg félek.:)

@Pepin bácsi: Nem veszem.Milcike:)Esélyegyenlöség van:)
Na, majd megnézzük mi is.Aszonták, h cukor benne nagyon.

Pepin bácsi 2010.03.09. 15:57:55

@akikaztmondjákni: Le a macskával !
Egyáltalán hogy került oda ? Mi a neve pozíciója ?

akikaztmondjákni 2010.03.09. 16:01:39

@Pepin bácsi: Maga nem szereti őket ezek szerint.
Ezért nem is fog bemutatkozni:)
A tegnapi "sztárbulldikat" megnézte, amiket küldtem?

buvarpocok 2010.03.09. 16:04:40

@Sün‼:

Szia Süni!^^
Még élek, csak téli álmot aludtam :D
(igaz, hogy pár napja kérdezted, de nah, ami késik, az nem lesz meg hamar)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.09. 16:13:03

de legalább van a rötyibe pelenkázóasztal, kérdés ki használja...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.09. 16:14:15

@buvarpocok:
Szeva pocok!^^
A pocok is téli álmot alszik?
Hasztamannyana!!!

Lük 2010.03.09. 16:16:19

hát én még sosem találkoztam ilyen jelenséggel :)

Goo 2010.03.09. 16:19:48

@Miss Marple: Azért látom, nagyon értesz a mozis munkakörökhöz. Vannak a jegyszedők, akik azért felelnek, hogy ne az előző előadás utáni kukoricában ülj, hogy megtaláld a termed és hogy naponta ötszázszor is elmondják, hogy igen, a WC abban a beugróban található.

Aztán vannak a gépészek, akik pedig a filmek indításáért, a kép élességéért és a hang minőségéért felelnek.

Végezetül pedig vannak a menedzserek, akik bár tisztában vannak vele, hogy a vetítőgép szar (márpedig ha a kép elment, akkor ott az izzóval lesz gond), mégis engedélyezik a vetítést.

A "tizen-huszonéves semmirevaló naplopó kölykök" azok, akik iskola mellett elviszik a mozit a hátukon, az ő pofájukról ég a bőr, ha a menedzserek megint felelőtlenek voltak és velük veszekszik az egyik néző, hogy a terem túl hideg, a másik meg, hogy túl meleg.

Leginkább a mentalitással van itt gond. Gyerekkoromban vidéken ha két néző vett jegyet egy vetítésre, akkor mondtak olyat, hogy érdeklődés hiányában a vetítés elmarad, a jegyeket visszafizették és mindenki szépen hazament. Most viszont a birka néző csak filmet akar, filmet akar, filmet akar, tök mindegy, hogy a vetítőgép éppen tényleg rossz, mert derogál felülni a villamosra és 10 percet utazni a másik moziba vagy várni egy órát, mikor másik teremben kezdik vetíteni az adott filmet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.09. 16:23:56

@buvarpocok:
Vannak ám friss hírek.
A paksi tyúkoknál pl.
index.hu/tudomany/2010/03/09/oriastojast_tojt_egy_tyuk_pakson/

Remélem a róka nem csap le rá.
Lehet, később a világító verzió is megszületik...

Leadfoot 2010.03.09. 16:40:36

A bunkóság egy dolog, de mégis mit szerettél volna? Hogy ott helyben orálisan elégítsen ki?

Műszaki hiba mindig, mindenol előfordul, ezért bocsánatot kértek, és (szerintem teljesen korrketül) kárpótoltak.

Ha hisztis vagy, és ez neked kevés, akkor szerintem benned van a hiba.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.09. 16:45:22

@Pocócicó: A könyvben Holmes még ember feletti erővel bíró, kivételes fizikumú atléta, a filmben apró szőnyegrambó.
sic transit bla bla

Jó, felfogtam, hogy House figuráját Holmesból merítették, a meleg vonalat is emlegették*, felfogtam. De mi a leborult rézfánfüttyögősért kellett az "igazi" Holmesból PC Game-be oltott House-t fabrikálni?!

* Egyik Monkban. Ki8oktatja egy "érintett", hogy D.H meglepő módon mindörökre lakótársa marad a jó Watson dokinak, aki szintén agglegény. Stb. Monk nagyon gyanakodva figyelte a kezeit, amikkel megérintette Doyle könyvét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.09. 16:58:54

@Goo: Amit az egyetemistákról írtál az OK.

De ha a vetítő szar akor a kedves management vagy vállalja be a kiesést, vagy viselje a következményeket!
Az ugyanis hogy a vetítő behal, és a support csak másnap jön, nem a gépészeken múlik valóban.

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2010.03.09. 17:09:15

Én a Doktor Parnassus és a képzelet birodalmával jártam így a Mammutban, kétszer megállt a film. A Sugár mozijában pedig még nem láttam úgy filmet, hogy ne lett volna benne hanghiba. A Mom Parkban meg nem képesek becsukni a terem ajtaját, így a beszűrődő fény kitakarja a kép egy részét.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.03.09. 18:06:01

Posztoló!

Elmész te a büdös pi....a! Hibáztak, kárpótolni akartak nem egy, hanem rögtön két tiszteletjeggyel, és erre te meg felhúzod az orrod?

Vagy a sztori bűzlik, vagy te.

Plusz dilettáns idióta vagy.

Goo 2010.03.09. 18:43:16

@ColT: Csak sajnos nem a bevétel miatt csinálja ezt a menedzsment, mert 4 néző miatt nagyjából rentábilis a vetítés, ha a dolgozók bérét a vetítésektől függetlennek tekintjük. Persze minden felelősség a menedzsmentté, csak leginkább emiatt a "nyomtatási hiba ha-ha-ha" hozzáállás miatt kényszerülnek rá az ilyen viselkedésre.

zrzr 2010.03.09. 18:51:11

Ezeknél is sok a törlesztörészlet. Már nem futja javításra meg odafigyelésre.

Bérgyilkos Bohóc 2010.03.09. 20:01:35

@Jimbo75: Ezért nem jársz moziba? LOL... De szar duma. Szerintem csak szimplán önigazolást keresel a kalózkodásra. Életemben egyszer fordult el elő ehhez hasonló eset, akkor is szó nélkül visszakaptam a pénzem.

lionking 2010.03.09. 20:15:07

@atpijkamo:
lásd alant a 82 cm tv kivéve :)
@Könyvelő Mo: óóó népek
82 cm TV ????? ááá
Jelenleg fullHD képet nézek kb 3,2 méteres képátlóval, és kb 2x akkora kontraszttal mint a moziban.
Van sok pont 1 hang is, hogy még jobb legyen az élmény. Filmszakadás meg nincs, na ja nem is filmről megy de mégcsak dvd-ről senem.
Olyan ez mint a CD vásárlásaim, ezek a maygar forgalmazó hiénák élükön az artisjus nevő rablóharamiákkal, nem érdemelnek meg 1 ft-ot sem.
Így CD az Amazon.com-ról, film meg a net-ről...

Texaszi Láncfűrészes 2010.03.09. 20:59:58

Ez undorító, undorító és harmadjára is csak azt tudom mondani, hogy undorító!

Faszturbót nekik!

Texaszi Láncfűrészes 2010.03.09. 21:01:08

Ja, és ezért tart itt az ország!

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.09. 21:13:45

@lionking: kompenzálunk? kompenzálunk?
Nekem jó a tíz colos is, de az legalább a műszerfalon van...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.09. 22:03:36

@lionking: Akkor ezt most oldd meg az én fizumból...

@Goo: Most nem igazán értem mit akartál ezzel.
Az általános szarás mindenre is elég baj :(

Disznó Úr 2010.03.09. 22:33:06

Nagy dilemma:sokan mondják, hogy a mozit nem lehet pótolni még a legjobb tévével sem, mert ugyebár a "hangulat". Mondjuk én nem vagyok valami vájt fülű és szemű, de inkább köszönöm nem kérek a hangulatból.

Már így is tele van a hócipőm a sok büdös bunkóval (Bp.), szórakozás ürügyén nem kérek a székemet rugdosó trágár tetűkből, akik a hajamba köpködik a szotyolát és beleülhetek a taco szószukba.

Persze egy ideálisabb társadalomban ez is működhetne.

Hátha egyszer vége lesz a proletárdiktatúrának.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.09. 22:37:35

Én is otthon nézem projektorral, 5.1-es hangrendszerrel, bár én sztereóra szoktam állítani, mert 5.1-ben szinte semmi tartalom nincs a hátsó hangcsatornákon, ráaásul vagy megsüketülök az effektektől, vagy nem hallom a beszédet, mivel előbbi 5-ször annyi hangszórón szól, mint az utóbbi.

Ferlategla (törölt) 2010.03.09. 22:55:02

@Disznó Úr: 10 éve járok moziba (bp) és a székrugdosáson kívül semmit nem tapasztaltam az általad felsoroltak közül. szerintem ez csak ürügy. soha nem ültem taco szószba és szotyit se szórtak a hajamba. szal, szerintem mégiscsak vmi más oka lehet, h nem jársz moziba. ha lehet hinni a kommentelőknek, akkor ebben az országban csak akkor lépnek ki a lakásuk ajtaján, ha muszáj. önként soha. ne menj sehová, tuti nem éreznéd jól magad, megpróbálni sem érdemes.igazatok lehet, tényleg mindennél jobb otthon ülni

rexter 2010.03.09. 23:29:16

en mindig a mammutba jarok mert ott van hatul duplaules es ugy jo a csajjal, nem volt meg gond soha.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.10. 07:10:22

ne nézzétek meg a hurt lockert. minden idők legszarabb oscar díjas filmje.

KecskeDotyi 2010.03.10. 08:07:21

Legutóbb az Avatart néztem meg moziban. 3D. Csak nem érte meg az árát. Kicsit frusztrált, hogy összvissz 2 azaz kettő jelenetnél tűnt fel, hogy 3D. Ja, az hogy a dobhártyám meg masszívan beszakad, említésre se méltó. Nem értem. Anélkül, hogy megsüketülnék nem is lehet átélni egy filmet a mozigépészek szerint?

Ezért van itthon thx-es 5.1-es rendszer meg egy 128 centis tv.

Jimbo75 2010.03.10. 09:34:13

@Bérgyilkos Bohóc:

Miért keresnék önigazolást? ROTFL, qrvára nincs rá szükségem.

keptündzsekk 2010.03.10. 11:57:54

Filmet csak otthon 7.1es dolby surround hangrendszerrel, 4D-s 182 centi képátmérőjű képernyőn nagyonfull hd-ba, pattogatottkukoricát előállító automata kanapén.

máshogy én már nemis nézek filmet

renz 2010.03.10. 13:45:21

Már jó ideje olcsóbb otthon mozizni, persze a berendezés árát egyszer ki kell pengetni. 3-4 ember moziköltségéből már megveszed a filmet bluerayen, hd képpel és hangal.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.10. 16:07:30

@Disznó Úr: Lol, hát te nyilván a disznóólba jársz mozizni, én még nem láttam szotyit enni senkit moziban, és nemhogy taco szószban nem ültem még, de a székemet se szokták rugdosni. Sikeres-e vagyok?

renz 2010.03.10. 16:42:19

@megélhetési sünöző, a MEGAconsult ügyvezetője:
Tán ritkán jársz moziba. Vagy csak az utolsó vetítésre ülsz be, amikor már senki más nem kíváncsi a filmre. Esetleg saját mozid van. A székrugdosás, a kajamaradékok bizony igencsak valós dolgok. Ha csak nem változott meg a helyzet az utóbbi 1 évben drasztikusan, amióta nem voltam moziban.

vagyok59 2010.03.10. 18:47:22

Érdekes, letöltésnél hibás a hang, másnap már ott a jó széria. Igaz, elnézés itt sincs, viszont ingyen van:)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.10. 23:14:17

Mi a 3D-s filmekért megyünk moziba, az nincs otthon.

anti homár 2010.03.11. 12:54:45

Homározók!

Szánalmasan ostoba , komplexusoktól szenvedő , gyáva hangemberek! Ezek vagytok.
Az internet névteleségébe burkolózva fikáztok mindent és mindenkit. Tényleg azt gondoljátok, hogy csak mert be tudtok kapcsolni egy számítógépet és meg tudtok írni egy posztot már mindenhez értetek is? Én nem úgy látom. Ostoba dilettánsok vagytok, akik otthon ülve azt gondolják : “ezt én tudom” , “ehhez én értek”. A második mondatotoknál messziről bűzlik, hogy egyetlen dologhoz értetek: FIKÁZNI.
Tanulni kellene, dolgozni, élettapasztalatot gyűjteni a való világban! Nem lógni a főiskoláról, munkanélküli segélyen, feketén “vállalkozni”, otthon ülve fikázni mindent. Ha már olyan iszonyatosan hozzáértők vagytok, miért nem oldjátok meg a problémákat? Jah, ki kéne mozdulni a monitor mögül? Bizonyítani kellene? Letenni valamit az asztalra? Miközben a sok ostoba dilettáns fikázza minden próbálkozásotokat? Nehéz. Nem vállaljátok…

Ez az egész homárosdi semmi másra nem jó csak arra, hogy az olyan életképtelen, ostoba, gyáva alakok, mint ti – akik képtelenek az életben felmerülő problémáikat önállóan, kúltúráltan, emberhez méltóan megoldani – névtelenül , egy egyirányú csatornán (gyengébbek kedvéért, akiket sértegettek azok nem tudnak válaszolni) gyalázkodhassanak, mocskolhassanak más EMBEREKET, sértegethessenek más EMBEREKET, belerúghassanak más EMBEREKBE.

Gondolkodtatok már azon, hogy mindenki más, akik szerintetek azért dolgoznak, hogy a ti igényeiteket kielégítsék, na azok is EMBEREK? Mi lenne ha köszönnél mikor odalépsz egy eladóhoz? Mi lenne ha KÉRNÉL egy mozijegyet? Mi lenne ha MEGKÖSZÖNNÉD , hogy kiszolgáltak?

Eszedbe jutott már, hogy ha problémád van akkor segítséget KÉRJ? Nem nekiugrasz annak aki téged kiszolgál? Aki azért dolgozik, hogy te szórakozz? Akinek esetleg semmi köze ahhoz, hogy elromlik egy gép…

Olyan vérlázító stílusban tudjátok előadni az amúgy égtelen nagy ostobaságaitokat, hogy az ember legszívesebben visszautalna titeket óvodába, hogy még szocializáljanak titeket kicsit. Akkora baromságokról vagytok teljesen meggyőzödve, hogy az már hajmeresztő, és ha esetleg megpróbálják nektek elmagyarázni mi a helyzet, összesen kettő érvetek marad: “Kérem a panaszkönyvet!”, nnna , hát ilyen jelenleg Magyarországon nincsen, “Vásárlók könyve” van, de mindegy… ; és “Ez felkerül az internetre!”…

Tessék! Helyben vagyunk! Valami nem úgy történt , ahogy te elképzelted, véletlenül nincs igazad, mert ostoba vagy, hát írsz az internetre. Ott nem kell nevet megadni, nem kell arcot felvállalni, nem kell észérvekkel vitatkozni. Mert te gyáva vagy magad felvállalni, ostoba vagy vitatkozni, életképtelen vagy problémát megoldani…

Marad a távoli, névtelen, egyirányú, ostoba FIKÁZÁS…

Remélem egyszer majd abból kell megéljetek, hogy a magatokhoz hasonló ostoba, udvariatlan, magát felsőbbrendűnek tekintő “öntudatos fogyasztókat” kell kiszolgáljatok, miközben azok úgy semmibe vesznek titeket, olyan stílusban és olyan ostobaságokat vágnak a fejetekhez, amikkel most ti bombázzátok az utatokba kerülőket! Remélem előbb utóbb nektek is nyelnetek kell!

anti homár

u.i.: bizonyos szavak teljes tudatossággal szerepelnek sokszor az írásban, hátha így eljut az OSTOBA agyatokig...

renz 2010.03.12. 12:40:48

@anti homár: Pusztán annyit kívánok, hogy az oldalon felsorolt (szerinted) vélt igazságtalanságokat mind-mind éld át egytől egyig!

Rio1118 (törölt) 2010.03.14. 00:21:41

@Miss Marple: Ideje még talán lenne is végig nézni veled a filmet ha épp nincs forgalmas nap,csak épp nem ezért fizetik hogy bent áljon a film alatt.Sőt film kezdete után nem is teheti ezt meg!Maximum adott időpontban.Valószínnek tartom hogy az a kis "hülye" megértette a te problémádat is csak ő nem intézkedhet azonkívül hogy jelzi a hibát.
Nem értem mit vársz tizen-huszonéves semmirevaló naplopó kölyköktől(??)Majd ott állnak neked vigyáz állásban pisszenés nélkül mert neked így tetszik?Nekik az a kikapcsolódás suli után hogy elmennek utánad takarítani.

Cirmoscica · http://www.doktorhouse.hu 2010.06.02. 15:03:18

Annó a Kontrollnál ment el a kép meg a hang vagy fél percig, amikor a Mammutban néztem. És ez mind a film első percének 2. felében volt. És nem kezdték el elölről...
De ezek után még járok oda, mert közel van. Már ha nagyritkán elmegyek moziba.

SherlockHolmes · http://jeremybrett.eu 2012.01.08. 05:58:28

Sziasztok!

2012. január 12. én (vasárnap) megrendezésre kerül az I. Sherlock Holmes Klubtalálkozó.

A program két részből áll:
1, közös mozizás (önköltséges)
a Sherlock Holmes 2. - árnyjáték megnézése
2, szalonbeli csevej (ingyenes)

Lehet csak a mozizásra, vagy csak a csevegésre is jönni.

További információk:
sherlock.extra.hu

Mindenkit szeretettel várunk!
süti beállítások módosítása