Tékozló Homár

Törvénytelenül zár le utcákat a katonaság Budapesten

2010.03.09. 10:29 | szily | komment

A magyar katona - amikor éppen nem húsz százalékot csorgat vissza, vagy nemzetközi cégeket próbál zsarolni - igazi nyalka, mulatós fajta. Nem véletlenül tartozik a honvédelmi tárcához a zuglói Stefánia palota, ahol jól lehet mulatni. Csakhogy több százalékponttal csökken a mulatozás élvezeti értéke, ha a katonák barátainak és üzletfeleinek messzebb kell parkolniuk, és akár 50-100 lépést is meg kell tenniük a palotáig. A katonai rendészet ezt a helyzetet hagyományosan úgy oldja meg, hogy minden előzetes értesítés nélkül, abszolút törvénytelenül lezáratja az épület mögötti utcát. A Homár Misi barátja ügyvéd, pontosan tisztában van a dolog szabálytalan mivoltával, és külön idegesítette, hogy a katonák arra bazíroznak, hogy a birka nép úgyis megijed a fegyverüktől. Misi tehát ellenállt, kiabált és megtörtént az Öntudatos Állampolgár Csodája: a katonák mégis megengedték neki, hogy leparkoljon (sőt, ami az alanti levélben nem szerepel már, később a bójáikat is felszedték a többi parkolóhelyről). Örvendhetünk, hogy talán megszünt a törvénytelen gyakorlat? persze nem. Misi kedd délelőtt írt megint, hogy újra lezárták az egész utcát. Talán majd a Homár Power hatni fog. Jól megírt dühöngés alant:


Történelmi győzelem, bazz:

Zichy Géza u-ban van az irodánk, ez a Stefánia Palota hátsó bejáratának utcája is. Ingyen lehet parkolni az egész környéken, többek között ez is egy szempont volt, amikor ide költöztünk.

Nem először fordult elő az, ami ma is: katonai rendészetes egyenruhások az egész utcát lezárták (áthajtani lehet rajta, csak megállni nem). Semmi tábla, csak bóják, meg egyenruhás közegek.

Én – sajnos - viszonylag ritkán zárathatok le utcát viszont azt ellenben tudom, hogy ilyen esetben – még rendőrségi zárás esetén is, kivéve a halaszthatatlan eseteket – 24 órával előtte ki kell táblázni, hogy itten meg itten ekkortól márpedig tilos megállni + engedélyt is kell hozzá kérni ( + tudtommal forgalomtechnikai szakvélemény + közterülethasználat, stb.).

Namármost itt 24 órával ezelőtti táblázás sosem szokott lenni, kb. dél-amerikai módra szoktak eljárni, az illetékes úgy dönt, hogy kb. kényelmesebb kiszállni a vendégeknek az autóból, ha egy kocsi sem áll az utcában és az útlezárás jogalapját kizárólag az képezi, hogy bíznak az egyenruha és a fegyveres testületek tekintélyében.

Ma úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőlük, hogy ugyan jogszerűen zárták-e le az utcát és amíg ez nem tisztázódik, nem állok máshova. A mintegy 10 perces, emelt hangú, feszült beszélgetés alatt már az elején kiderült, hogy ők is tudják, hogy semmilyen joguk nincs lezárni az utat. A nagyon szimpatikus „Katonai Rendészet” egyenruhát és fegyvert (?!) viselő fiatalembernek elmagyaráztam, hogy ha nekem is be kell tartanom a jogszabályokat, akkor a főnökeinek is és ezért nem vagyok hajlandó arrébb állni. Ő csak annyit mondott, hogy ő nem tehet erről, neki parancsba adták és ne hozzam ilyen helyzetbe. Erre mondtam, hogy nem én hozom ilyen helyzetbe, hanem az, aki ezt – tudván, hogy nincs hozzá joga – elrendelte. Én pont azért teszem azt, amit teszek, hogy ezek ne gondolják azt, hogy a jog felett állnak, miközben, - tudtommal – általánosan elfogadott vélekedés szerint jogállamban élünk. Ezek után konkrétan kérlelni kezdett a fiatalember, de közben - hogy ne tudjam ötthagyni a kocsit – az ajtónyitás útjában állt. Nagyon szürreális volt a katonai rendészetes egyenruhás csávó, aki nem enged kiszállni az autóból, de közben ugyanakkor kérlel. Ezek után kicsit arrébb ment, amíg én kiszálltam, csináltam 2 fényképet, de közben láttam, hogy mobilozik. Odamentem hozzá, mondtam, hogy majd az Index fogja a főnökétől megkérdezni, hogy „ez most akkor hogy” (választási kampányban örülni fog neki), mire fanyalogva annyit mondott, hogy épp most hívja „saját költségen” (saját mobillal).

Ezek után kb 1,5 perccel később jött az engedély, hogy jó akkor én megállhatok.

Félreértés ne essék, nem a csávóval akartam patkánykodni (többször elnézést kértem tőle, hogy ezt vele kell művelnem), de az tényleg kibaszott undorító, hogy a HM-ben valaki úgy dönt, hogy lezárat egy utcát és ehhez szerencsétlen katonák haptákba állva kell, hogy asszisztáljanak. Abba most nem is akarok belegondolni, hogy nem csak HM-es rendezvények vannak itt a Stefánián, hanem üzleti alapúak és hogy sok esetben a kocsik meg se állnak itt, csak a kiszállást teszik kényelmesebbé szerencsétlen katonák és az ittlakók ugráltatásával.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.09. 15:11:12

@honvéd: Ez szép, de a fizetésetek miatt ne sírjatok. 50 eFt-os albérlettámogatás, ilyen-olyan pótlékok, jól fizetett külföldi munka, tuti állás, harminciksz évesen nyugdíj, stb. A katonáknak kurva jó dolguk van.

Gabo1000 2010.03.09. 15:11:29

@mikka: Most nem tom hogy az ecséd vagyok vagy a barátod.
A posztoló elvárja a jogkövető magatartást a katonáktól de magára nézve nem tartja fontosnak azt. Nem a minisztériumra kell rárúgni az ajtót csak azért, mert 50 méterrel többet kellett volna gyalogolnia. Vedd már észre nem velem van baj hanem azokkal akik direkt úgy viselkednek, hogy keresik mibe lehet belekötni. Annyi idő alatt amíg vitatkozott simán leparkolt volna a szomszéd utcában. Kicsi megértés, empátia satöbbi kéne neki és neked is és akkor számodra is élhetőbb lenne a világ

staropramen 2010.03.09. 15:18:17

honvéd 2010.03.09. 14:22:49
Milyen magyar érdeket védenek Afganisztánban?
Az én máktermesztőm jó ember a táliboké nem?
Milyen vitája van Magyarországnak Afganisztánnal?
Kirendelik-e oda a magyar katonát, vagy sorbanállás van szigorúan önkéntes alapon jó pénzért?
Egyszer volt egy magyar hadsereg amelyik állítólag szintén magyar érdekeket védett a Donnál.Folytassam?
itt meg szimplán csak arról van szó , hogy pár teiarany vállapos visszaél az egyenruha vélt hatalmával.te meg őket véded.
Egyébként pedig senki nem kényszerít arra, hogy tizenpárkilós mellényben ne csokizz be.Van sokszáz más foglalkozás, igaz abból nem is lehet negyvenpár évesen nyugdíjba menni egy rakás pénzzel.

2010.03.09. 15:19:16

@Gabo1000: Az empátia tanusítást te egyoldalúan kezeled. A posztolónak kéne megjuhászodnia. Vicces.

mikka 2010.03.09. 15:21:56

gabo1000

Nem erted a lenyeget. Itt arrol van szo : ha otven metert gyalogolsz a tuskok mindig mindenhol meg fogjak tenni azt amit nem szabad. Erted? Csak azert mert egy kocsog allamtitkarnak van kek villogoja ne hasznalja,ahogy sokan teszik. Minek nekik egyaltalan? Egy allamtitkar hova siet? Talalkozora? induljon el idoben. A hadvezetesnek party van? a meghivora nyomja ra hogy ebben es ebben a P+R parkoloban varja a kedves vendegeket egy HM altal berelt busz ami a helyszinre szallitja oket etc etc. Oldjak meg. De , DE ne ugy hogy azt mondja XY egyenruhas hogy akkor most itt mas nem parkolhat. Erted a lenyeget? Azert lehet latni KPM-es / narancssarga - kozutkezelo / autokat faval megrakva maganhazak elott alldogalni mert senki nem szol erte... ez a viselkedes vezet oda hogy szet lehet lopni az orszagot. Kovetkezmenyek nelkul termeszetesen. Jo lenne ha lenne kovetkezmeny vegre. Ez a poszt errol szol inkabb,csak nem mindenki olvas a sorok kozott. A kiskatona a tortenetben nem jatekos,nincs jelentosege..aki ezt nem latja az nem lat semmit.

staropramen 2010.03.09. 15:38:05

Bocs, azt hittem, az első komment elveszett.
Rosszul hittem.

Gabo1000 2010.03.09. 15:38:30

@mikka: Értem én, de hogy akarod betartatni a törvényeket, ha magad sem tartod be azokat? Az egész posztot ha végigolvasod tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, akkor a következő dolgok nyilvánvalóak. A cím csúsztatás hiszen egy utcáról van szó és senki nem tudja, hogy van e engedély vagy sem. A posztoló szarik a táblákra, a posztoló szarik a katonai rendész forgalomirányítására, vagy nem ismeri a KRESZT. Az összes többi dolog feltételezés.
Kit-mit utálsz? Az államtitkárt, vagy hogy kék villogója van (egyébként szabályosan)? Te szavaztad meg hogy az ő pártja jelölje államtitkárnak. Hangsúlyozom, egy normális országban kit érdekel, hogy kék villogóval megy? Ez irigység semmi több. Engem pl. nagyon nem foglalkoztat, hogy kék villogójával előretolakszik. A kopaszmercis annál inkább kiakaszt. Ez ellen miért nem teszünk valamit? De visszatérve az alaphelyzetre. Aki ismeri az utcát nagyon jól tudja, hogy a képen látható autóhoz hasonlóan parkolók miatt a bekanyarodás az utcába nagy busszal eléggé kétesélyes dolog, arról nem beszélve, hogy Magyarország különböző részeiről érkezett nyanyákat több kisbusz is szállíthatta. www.honvedelem.hu/cikk/0/18775/stefania_katonaozvegyek_talalkozoja.html
Lehet felháborodni de igazából a nyanyákkal cseszel ki nem a miniszterrel

Makk Ász 2010.03.09. 15:39:27

Miért is kell a hadsereg? Olyan ez mint ahogy zárat teszünk az ajtónkra. Ugyan aki akarja figyelmen kívül hagyja, de mégis jelezzük, hogy ez a mi felségterületünk. A betörővel szemben pedig a jog véd. Tehtát rúgjuk ki a katonákat. Hiszen hazánkba senki nem akar betörni. Ha meg mégis, akkor majd jól megvéd minket a NATO. Ingyér'. Mindenesetre nekem távolinak tűnik a következtetés, valaki a katonáéknál vagy hibázott vagy nem egy parkolási ügyben, ergo: rúgjukkiŐketmertúgysincsszükségasokléhűtőremersenkinemakarmegtámadniminket. Nem rossz!

Sátán meg a Jocó 2010.03.09. 15:40:09

Bizony, a katona békeidőben sokszor lábat lógat.

Akinek ez nem tetszik, ki a seggel a fotelből, és indulhat is aláírást gyűjteni a nemesi felkelés visszaállításáért.

Addig ez csak szájkarate.

honvéd 2010.03.09. 15:44:19

@staropramen:
Ha arra vagy kíváncsi miért vagyunk Afganisztánban akkor olvass egy kicsit utána a NATO történetének, rendeltetésének, valamint Magyarország kötelezettségeinek e szövetségben.
Aztán olvass egy kicsit utána Afganisztán történetének (javaslom a tálib korszakot).
Majd ha ezzel is meg vagy akkor emlékezz egy kicsit vissza a 2001.-ben és utána történt dolgokra.
Az itteni, nem épp békés teremetéseknek, nevezzük őket egyszerűen "terroristáknak" tényleg nem Magyarországgal van bajuk, hanem minden NATO és azt támogató országgal.
Ebben már mi is benne vagyunk.....

Valóban önkéntes alapon lehet szolgálni külföldön, és tényleg jó a fizu, de ezt meg is kell fizetni! (más országok katonái még ennél is többet kapnak, de ez más tészta)

A posztolóval meg egyébként egyetértek....

Amúgy meg tényleg senki nem kényszerít arra amit csinálok, azért csinálom mert ez a hivatásom, nem a foglalkozásom. nagy a különbség hidd el.

Az előtted szólónak meg azt üzenem, hogy jól hangzik az 50e ft albérletpénz, meg a 20 év szolgálat utáni nyugdíj, de én a szerződéses, legénységi katonákról beszéltem korábban. nekik ilyen sajnos nem jár.

Rotoxis 2010.03.09. 15:52:09

Gabo 1000: Néhány dolgot finom csúsztatásnak golndolok, de a Te részedről. Valóban utcáról van szó. A második képen az egész utca látszik a behajtás irányából. Vettem a féradságot és kinagyítottam. Az utca elején, sőt sehol az utcában nincs semmiféle jelzőtábla! Ettől kezdve nincs igazad. Erre gondolok: "A posztoló szarik a katonai rendész forgalomirányítására, vagy nem ismeri a KRESZT."
A villogós államtitkárral kapcsolatban... Egy ún. normális országban az államtitkárnak nincs villogója. Az, hogy szabályosan van csak egy dolog, mert bejegyezték a forgalmijába. Mikor is használhatja? Minek kell történnie ahhoz, hogy egy államtitkár kékeljen? Minimum földindulásnak (ebbe a "Szekeres elvtárs sürgősen hívatja" nem tartozik bele!)
Személy szerint sajnálom a néniket, akik nehezen mozognak, meg is értem, hogy ott kell megállniuk. Akkor azonban tessék szabályosan intézni, úgy mint más szervezet, akár civilszervezet ha hasonlót szertne!

Gabo1000 2010.03.09. 16:00:48

@Heilmasseur: Gratula a szemednek nekem szétesik a kép.
Gondolom tőled kell engedélyt kérni,hogy használhassa a kéket. Vagy minden budapestitől? Irigység ez nem más

Agyalap 2010.03.09. 16:01:00

@Gabo1000: Nem tartozik a poszthoz, de mondd már el légyszi, miért szabályos az államtitkár kék villogója? Mert "feladat sürgős ellátására" megy éppen? Milyen feladatra? Gyereket kell óvodába vinni? Nagy a dugó a körúton?
Ne viccelődjünk már...
A védett személyt még megérteném (én csak az öt legfőbb közjogi méltóságot sorolnám ide), hiszen egyre többen vágnának téglát egy államtitkár fejéhez - de mivel könnyen pótolható, nincs értelme az extra védelmének :)

mikka 2010.03.09. 16:03:09

gabo1000

Ugy latszik te igy szocializalodtal. Mindenkinek lehet mindent csak azert mert "hatalma" van. Ezen nem lehet valtoztatni? Sorolhatnek peldakat arra hogy mashol hogy mennek a dolgok,folosleges. Nem akarod latni.. Nem,nem vagyok irigy egy kek villogora, az viszont felboszit amikor emberek halnak meg vagy serulnek a kozutakon a felelotlen allamtitkarok es miniszterek miatt. Had ne linkeljek peldakat a kekvillogos balesetekre,biztos te is ismered a tortenteket. A "tenkitely elv" nem mukodokepes egy demokraciaban gabo. Csak azert mert mondjuk xy tabornok szorakozik nehogy mar egy utca vigyazban alljon. A foto amire hivatkoztal azt mutatja hogy egy utca vegig van bolyazva nehogy megalljon valaki. NEM latod??? A foto csak illusztralja a helyzetet,nem hagyta ott az autojat ebben a pozicioban :)autokijarat elott. Normalis orszagban a rendorauto is buntetest kap ha szabalytalan helyen parkol amig a rend orei a mcdonald's ban ebedelnek / UK / Normalis orszagban egy tartomany miniszterelnoket letartoztatja egy kozrendor ittas vezetesert / BC, Canada, USA /www.cbc.ca/world/story/2003/03/24/campbell030324.html
Mindenki tegye a dolgat gabo1000, akkor lesz ez egy jo orszag, amiben jo elni. Ha a pias rendorfonokok ittas vezetesert ki lesznek rugva, ha a honvedelmi miniszter csontreszegen eloadott gripen atadasi beszede utan picsan lesz rugva..ha Hagyo Miklos mentelmi joga nem lesz kerdes es meg sorolhatnank.. A kopasz mercisek nem izgatnak gabo1000. Ha nem vet a torveny ellen akkor nem zavar, ha igen akkor arra ott kell legyen a rendorseg..vagy nem?

Rotoxis 2010.03.09. 16:04:25

@Gabo1000: Amit nem akarsz látni, azt nem látod.

A kék lámpát meg a franc sem irigyli, 27 éve villog a fejem felett és a sziréna sem halkabb. Melléfogtál...

Gabo1000 2010.03.09. 16:04:52

@Heilmasseur: még valami. Szerinted kinek jó, hogy parkolási tilalom van? A rendésznek, a főnökének a nynyáknak a miniszternek vagy kinek?
Pont ezért tart egyébként itt a honvédség, és egyátalán az ország, mert összemossák a civil szervezeteket az állam tevékenységével. Ez rövid távon hasznos az országnak, de hosszú távon megbéníthajta.

Kenderice 2010.03.09. 16:04:54

Szerintem a hadseregnek katonáinak nem dolga, hogy utcát zárjon le azért, hogy egy rendezvényre érkező vendégeknek kényelmessé tegye a megközelítést. Ennek semmi köze a katonasághoz, éppen ezért van igaza a posztolónak.

Majmász Gedeon 2010.03.09. 16:06:03

@honvéd: Afganisztánból jön a drog a hazai elosztó központba, ez már eléggé köztudott. Arról meg, hogy mi történt 2001-ben van itt egy nagyon jó kis videó, bár ez sem újkeletű dolog (bár egy újszölöttnek, ugye):
video.google.com/videoplay?docid=-7875957910374889889&hl=en#

Milyen terroristákról beszélsz? Bush-ról, Obamáról vagy dicső EU-konform politikusainkról? Vagy az olyan fiktív terrorszervezetek ellen harcoltok, mint amilyen az Al-Kaida (vagy itthon a Magyarok Nyilai)?

Nem sokat tud a világról az, aki - önként - katonának szegődik, és a saját embertársait öli...

Cino 2010.03.09. 16:07:14

A cikk írójának igaza van abban, hogy ezt nem lehet. Viszont nem csak a "szervek" csinálják ha nem tűnt volna fel. Ha valaki a nagyobb forgalmú utcákon kicsit körbe néz, láthatja, hogy tele vannak a parkolóhelyek székekkel, dobozokkal és így foglalják le a parkolókat, ami ugye közterület és nem lenne szabad foglalni.

Gabo1000 2010.03.09. 16:11:10

@Agyalap: Mert benne van a törvényben. Ha nincs tessék feljelenteni, hogy jogtalanul használja. Arra próbáltam rávilágítani, hogy attól mert egy törvény rossz, még be kell tartani. Természetesen ha indokolt meg kell változtatni Ne legyenek már a törvényeink betartása kedv kérdés. Lehet összefogni és eltöröltetni. Nem Te vagy jogosult megmondani, mikor használhatja és mikor nem.

Makk Ász 2010.03.09. 16:11:13

Azt nem értem, hogy a posztoló igaza teljes tudatában miért nem hívott rendőrt? 'Kérem itt a HM súlyosan kihág tessék intézkedni!' Ehelyett ilyeneket szól:'Odamentem hozzá, mondtam, hogy majd az Index fogja a főnökétől megkérdezni, hogy „ez most akkor hogy” (választási kampányban örülni fog neki)' Na most ez nekem vegytiszta demagógia. Sajnos -illetlen de - röhögnöm kell rajta.

mikka 2010.03.09. 16:13:07

gabo1000 :)

Koszonom! Te magad irtad le amirol beszelunk neked egy ideje.
Tartsak be azt a kurva torvenyt HM dolgozok is! Basszus kulcs.
Engedely nelkul nem lehet utcat foglalni :)
Kezded mar erteni..meg ha lassan is

Rotoxis 2010.03.09. 16:14:29

@Gabo1000: Sajnálom, nincs prkolási tilalom, a közterület önkényes elfoglalása, az van. A közterület foglalásának vannak jogszabályi feltételei, amit mindenkinek - még az állami szerveknek is - be kell tartani.
Egy dologban egyetértünk, csak nem ugyanazért: valóban azért tart itt a honvédségünk (és az ország), mert ezt "belül" nem hajlandók tudomásul venni. Jelesül azt, hogy az állam szogláltat a köznek. A katonaság is, ezért nincsenek pl. előjogai, mentessége a jogszabályok végrehajtása alól.

blekkecc 2010.03.09. 16:20:17

Most konkrétan ebben a pillanatban ki van gólyázva az egész utca. Lefényképezzem?
A Stefánia út előtti szakaszt is le szokták zárogatni. És nem évente négyszer, hanem havonta kétszer-háromszor.
Ezen a kormányváltás nehezen fog változtatni, mert ezt egy baromarcú hadnagy-főhadnagy rendelheti el. Szerintem.

Agyalap 2010.03.09. 16:20:21

@Gabo1000: Azért mert törvény engedi, nem KELL kihasználnia egy szaros államtitkárnak pl. a kék lámpa lehetőségét.
Az meg, hogy választási lázukban pártelnökök is megkülönböztető jelzéssel rohangálnak az országban, már végképp a pofátlanság csúcsa.
De mit is várok a politikai elittől, aki sajnálkozva bejelenti, hogy szarban vagyunk és át kell vészelnünk ezt a nehéz időszakot, majd szemrebbenés nélkül 30%-kal emeli a havi illetményét (és ebben az egyben a mindenkori ellenzék is egyetért ilyenkor)...

Gabo1000 2010.03.09. 16:24:36

@mikka: nem mintha védenem kéne a minisztert, de nem volt ittas a gripen átadón, mégha kívülről ez látszott akkor sem. A kopaszmercisek engem sem izgatnak csak amikor pofátlanok és balesetveszélyesek. Szerintem sem kell vigyázban állni az utcának, ha tábornoki buli van, de itt nem erről volt szó. Láthatod, hogy alapjában rendpárti vagyok de a szándékos konfliktuskeresést ami sajnálatosan ma divat Magyarországon nem szeretem. pont olyan ez mint amikor valaki furakodik a közlekedésben majd ha nem engeded be hirtelen valahonnan eléd vág és megáll kiszél majd el ked pofázni. Ha ennyire ráér most akkor eddig miért nyomakodott???
Az utcával kapcsolatban. Mivel nehézkes a kiszállás a nyanyáknak gonodlom ha a ki-beszállás időszakára feltartják a forglamat akkor meg az lett volna a baj.

Gabo1000 2010.03.09. 16:26:05

@Agyalap: Nem kell, de lehet, ez már csak intelligencia kérdése. A végével egyet értek teljesen.

Gabo1000 2010.03.09. 16:28:09

@Heilmasseur: leírnád, hogy mi kell a parkolási tilalom elrendeléséhez?

Mérőmókus 2010.03.09. 16:32:20

Lehet, hogy tényleg nem kell ide honvédség. Ahogy elnézegetem itt a kommentelőket...én nem szívesen tenném kockára az életem olyanokért (ha arra kerülne sor), akik szarba se vesznek.

rcgames.ro · http://rcgames.ro 2010.03.09. 16:32:31

Basszus, pont ilyen bóják kellenek az RC autózáshoz! Összeszedné nekem valaki?

Rotoxis 2010.03.09. 16:38:10

@Gabo1000: Hatósági határozat. Kiadja a BRFK Közlekedési Főosztálya, Budapest XIV. ker. Hungária krt. Pontos részletek a feltételekről ugyanott.

Szekeres úr valóban nem volt részeg a Grippenek átadásánál, mindössze menedzsertabletták hatása alatt állt. Mint ugye tudjuk...

Agyalap 2010.03.09. 16:42:15

@Heilmasseur: Nagyon jó ez a menedzsertabletta... Hol lehet kapni? Nagyobb esze lesz az embernek, vagy nagyobb háza nő tőle?

Rotoxis 2010.03.09. 16:44:47

@Agyalap: Annak idején volt egy Kiss tábornok a rendőrségnél, aki részegségében oldalba vizelte a Teve utcai rendőrpalotát, de nem volt szerencséje, mert a kamerák felvették, letagadni nem lehetett. Ekkor született meg a magyarázat: menedzsertablettákat szedett, ezért ragadtatta magát ily cselekedetre. Haslonló tabletta-szedésért végül lapátra került néhány éve.

mikka 2010.03.09. 16:47:17

@A patikus kutyája:

Ha te abbol iteled meg hogy jo hivatast valasztottal e, hogy mi hogy velekedunk a HM altal elkovetett disznosagokrol akkor inkabb ne is szolgalj minket :) mar ne haragudj. A hadseregnek egyenlore nem jar tisztelet ebben az orszagban. a hadsereg vezetese korrupt es avitt. a szolgalatot teljesito szerzodeses emberekrol altalaban jo a velemeny, de ok termeszetesen nem alakitjak a hadseregrol kialakult kepet. Nem bizony..barmennyire is ezt gondoljak. a hadseregrol kialakult kep a mindenkori honvedelmi miniszter, a hadsereg vezetese, a haditechnikai eszkozok allapotanak es mennyisegenek osszesege adja. Ez ma egy rakas fos, mar ne is haragudj. Valaki emlitette a diplomaciai hadsereg megnevezest az elobb.. Abszolut igaza van. Ez nem hadsereg, es meg ezt sem kepesek normalisan vezetni.

alien 2010.03.09. 16:56:20

Vérszívó 2010.03.09. 12:34:00 ott a pont
tutkó nem lehet csak úgy lezárni valamit mert azzal más szabad helyváltoztatáshoz meg mozgás szabadságához, meg mélzósághoz való jogát sérti
a rendőr sem zárhat csak úgy le utcát, így az ő jogaival bíró vápos sem
a bilincs meg tényleg lehet hogy más egyenruhát eredményezett volna.

ezsolt 2010.03.09. 16:59:03

Hé hó politikusok
loptok csaltok hazudtok
<Bélga>

Macropus Rufus 2010.03.09. 17:00:55

minend oksokodónak: lehet, hogy van hozzá joga. És? Ez akkor feljogosítja őt bármire?
Én már rántottam volna is a médát a kistáskák nyakába. Nem állok le pattokgni. 3-4 tv, 5-6 rádió adó, több kellemetlen kérdés, és ennyi volt, többet ilyen nem lesz.

Amúgy meg felháborítónak tartom az egész dolgot. Bár ha jobban belegondolok, ez csak egy elöző rendszerből megmaradt beidegzősés...
A hatalomnak és a csicskáinak mindent lehet, plána, hogy a nép fizeti.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.09. 17:00:55

@honvéd:
Riszpekt Neked is, meg a többi becsületesen dolgozó katonánknak - akire a T. posztolók ennyire ki vannak hegyezve azok a döntéshozók, a százezredesek vagy tudom is én kik akik elviszik a nagy pénzt, kapják az extra szolgáltatásokat.

Meg a sorkatonákra akik nagy részére libát sem bíznék - majdnem szétlőtte az egyik a teherautómat, mert játszott a fegyverrel. Magamat sem tartom egy Rambónak fizikailag aztán A kategóriát kaptam (ez az, hogy menetelhet, csinálhat mindent elit katona maximális állóképeességgel) - akkor voltam 52kg a málhazsák meg 30kg + fegyver :)))

Ja, és kibírtam, szemben a kétszer, háromszor nehezebb suttyóknál akik kötélre mászni sem tudtak meg kidőltek a díszmenetből...

A posztnál maradva: nyilván nem az ott álló kiskatona tehet az útlezárásról és szomorú, hogy egy csoffadt CB rádiót nem tudtak volna a kezébe nyomni, hogy probléma esetén beszéljon a főnöknek... Mert gondolom ha valami NATO nagykutya jön akkor is ugyanez a helyzet, pedig a polgár lehet TNTvel töltötte emg a kocsiját...

Fischer 2010.03.09. 17:04:51

hm...

katonát bántani a tisztikar egyes lumpen elemei miatt nem biztos, hogy jó, bölcs és célravezető dolog...
értem ezt pl. honvéd nicknevű kommentelőnkre, valamint a minisztériumi hülyékkel azonosított teljes katonaságra.

szerintem ők ugyanúgy utálják a minisztériumi vízfejet, mint mi, csak náluk "a parancsot megbaszni nem lehet, mert szaporodik!"...

a poszttal azonban teljesen egyetértek, mert a katonai vezetés egy része a tettei alapján megérett a katonaság éléről való távozásra.

szívem szerint megsemmisítést írnék, de elvégre valami faszom jogállamnak csúfolt szarkupacban élünk, amiben nehéz tisztára söpörni a mindennapi életet.

hiába van annyi többszörösen ugaroltatott föld, a sok ingyenélő férget nem lehet leparancsolni, kapálni.

nem is tudnak, meg nem is akarnak, hiszen eltartja őket a bamba köznép...

az ő pénzükből pedig lehetne a honvédek, tiszthelyettesek bérfejlesztésére költeni, elvégre, ha baj van, ők lesznek a hivatalos védőink, nem a minisztériumi operetthuszárok a bársonyszékből.

szóval, Hölgyek, Urak, a katonának tisztelet, a minisztériumi balfaszoknak megvetés a javasolt fogadási mód!

cucus 2010.03.09. 17:05:16

Dolgoztam Én is párszor az emlitett évi 2-3 rendezvényen..Régebben minden szabályos volt, de amióta László Tibor ezredes irányitja ezt a csapatot,azóta nem tartják be a szabályokat.Bocsi, ilyen a sereg. A katona parancsba kapja, teljesiti. Valaki mondta hogy ami nem törvényes azt nem kell végrehajtani, megkell tagadni! De az a szerencsétlen tiszthelyettes nem tudja hogy ez nem hivatalos!! Csak azok akik ezt a sok szar törvénytelen lezárást elrendelik. Ugye mondtam már hogy ki?! Egyébként ezt a sok szerencsétlent általában már hajnalban kizavarják, és estig ott állnak hidegben, fagyban.. Van egy mikrobuszuk, abban pihennek, és esznek! Az elüljárójuk meg röhög a markába, és felveszi a jutalmat a rendezvény sikeres lebonyolitásáért! Egyébiránt ezzel azt éritek el, hogy megfogják szervezni,, mint régen az utca hivatalos lezárását, csak ezt mint már mondtátok kitáblázzák elöre majd egy nappal.. Innét lehet tudni hogy hivatalos lesz....

cucus 2010.03.09. 17:09:10

Jaaa Ha látnátok hogy ez csak a jéghegy csúcsa... Kéklámpázós rodeók végig a városon, az országon.. Átöltözni, ebédelni, vacsorázni, szinházba menni...katonai rendészetes kisérettel..ezért kapják az új autókat.. Mert menni kell ha véges az idő..,de miért nem indulnak el korábban?? Az új autókat nem lehet megvenni, mert közbeszerzés az levan tiltva! Mit csinálnak az elvtársak,??!! Lizingelik az autókat és ez 3-szor többe kerül,de ott a kiskapu!!!

2010.03.09. 17:23:49

@honvéd: "Ha arra vagy kíváncsi miért vagyunk Afganisztánban..."
Jajj már ne a hivatalos agymosást mondd kérlek !
Afganisztánba azért vonult be az USA, mert a tálibok betiltották a kábítószer alapanyagnak számító mák termesztését. Afganisztán ugyanis a világ legnagyobb ópium termelője. Ez borította volna az illegális kábszer piacot ami akkora nagy pénz, hogy a politika ürügyet kreált a beavatkozásra.
Irak esetében pedig az olajról van szó.

Szánalmas, hogy a NATO birkaként azt bégetjük amit az usa kitalál.
Bezzeg amikor MAgyarországtól párszáz kmre a Jugoszláviában háború dúlt akkor sok sok évet vártak a beavatkozásra. Az emberélet nem számít, ha nincs gazdasági érdeke az USAnak.
Ennyit a nagy álszent politikáról.

Magyarországnak SEMMI köze se irakhoz, se afganisztánhoz.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.09. 17:25:43

@Kitalátor feljegyzetei: A Bűnelkövetés feliratú láthatósági mellény tényleg örökbecsű, meg a "géppisztolyos" séta a fenti mellénykében.

Sam75 2010.03.09. 17:54:08

@steve85a: Nekem mint civilnek katonai rendör nem parancsol. Majd ha kihírdetik a hadiállapotot akkor, talán.
Addig csak a rendöregyenruhát ismerem!

Kis barátom ha katona lettél volna akkor tudnád hogy a katonai rendész az isten, ami azt jelenti hogy a rendőr is csak, és csak is akkor intézkedhet ha arra engedélyt kapott a rendésztől amennyiben az a helyszínen van. Egy katona nem köteles magát igazolni egy rendőrnek és ezt mindkét fél tudja, hogy csak egy kis apróságot mondjak.

Azt tesz és akkor amikor akarja. SOSE kezdj ki egy rendésszel. Csak te járhatsz rosszul. Amúgy meg ha normálisan állsz hozzájuk lehet velük beszélni. Ahogy az előttem szolók már írták a vezetéssel van a gond, nem a kiskatonákkal.

Nade 2010.03.09. 17:56:17

Igazad van Honvéd, legyél is büszke a hivatásodra!
Természetesen nem rólad, nem az igazi katonákról, nem az egyenruhához méltó emberekről van szó, amikor kritikusan beszélünk.
A mai hadsereg végre magyar érdekeket véd, bármennyire is nehezen fogják ezt fel egyesek. A magyar katona hivatása ma tisztelhető, például azért, mert védtelen nőket megerőszakoló magyar katonákról még nem hallottam...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.09. 18:00:40

@Nade: "Nürnbergi Per óta demokráciákban nem fogadják el a "parancsba kaptam" kezdetű védekezést. Törvényellenes, emberiségellenes parancsot KÖTELEZŐ megtagadni!" ja, ía náciknak nem fogadták el, az tény.
A tatai sortűz elítéltjét viszont felmentették Strasbourgban.

Nade 2010.03.09. 18:08:44

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Érdekelne is a "nemzet megmentőinek" véleménye az ügyről. Még így a választások előtt...

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.09. 18:20:35

@honvéd: Hát, a NATO nemigen véd(ene) meg, az tuti. Ti ott vagytok Afganisztánban, van , aki jó pénzt, más jó kis idegbajt kap, legszélsőségesebb esetben elesik.
De a nyugati államok soha nem siettek magyarország megsegítésére, függetlenül a fennálló szerződésektől. Miért lenne ez pont most másként?

Mérőmókus 2010.03.09. 18:26:06

@mikka: Nem vagyok katona. (Egyenlőre pedig a baltás gyilkos darabolja fel az áldozatát, te az egyelőre szót kerested.)

Más: ha a főnököd hülye, akkor abból következik hogy te egy senkiházi, lusta, alulképzett genetikai hulladék vagy?

Szerintem nem.

Úgyhogy esetleg nem kéne 'elvből' leírni minden katonát; pláne, hogy katona és katona között is van különbség. Nem is kicsi.

Meg igazából az is böki a szemem, hogy mindenki nagyon ért mindenhez, mégis ott tartunk, ahol.

Számomra logikus lett volna, hogy mikor egy ország bólint rá arra, hogy ne legyen sorkatonaság, mert a mai 'férfiak' még arra se képesek, hogy túléljenek egy alapkiképzést, akkor egyúttal valami olyasmi is elhangzik, hogy esetleg emberszámba vesszük azokat, aki még képesek ellátni ezt a feladatot.

seahawk 2010.03.09. 18:38:51

nos. már megint egy önjelölt majd én megmutatom ember.ha engedélyt szerez és úgy zárja le akkor az jobb?akkor nyugott vagy? mivel olykor megfordulok az intézményben tudom hogy csak akkor zárnak le ha valami vezér kutyafüle vagy miniszter stb. jön.tehát nem hiszem hogy gondot okozna nekik engedélyt szerezni.legfeljebb lusták 1-2telefont elereszteni. és ha nem egy gyík lennél akkor nem katonával genyóztál volna hanem meg keresed a felettesét,esetetleg annak ,stb.
ha már háborogni akarunk akkor vegyük azt hogy ott bulizak azok a semmirekellők,akik életükben nem csináltak még semmi hasznosat.ráadásul mint tisztek,kiszolgáltak egy megszálló hadsereget ami meg hazaárulás.

Vasalt 2010.03.09. 18:42:54

Kulics 2010.03.09. 17:23:49
Olyannyira betiltották, hogy 10% adót vetettek ki rá és ebből finanszírozták a fegyverkezésüket. Olyannyira, hogy a legnagyobb máktermelő vidékek délen és keleten van, ahol is a tálib az úr, akár tetszik, akár nem.
MO. nem azért van ott, mert dolga van Afganisztánnal, vagy Irakkal, hanem azért, mert nemzetközi szerződéseket teljesít.
Teccett volna végiggondolni, amikor az ikszet húzogattuk a NATO-népszavazásnál.
Jó az a fizetés, aha. Csak el is kell tudni költeni.

Vasalt 2010.03.09. 18:53:08

Bocs, "keleten vannak". Vajon miért is a pakisztáni határhoz közel?
És mégegy. A hivatásos katonánál már megvan a jogszabályi háttér, hogy necsak önként menjen, hanem vezényeljék. Innét már csak egy lépés a szerződéses állomány is. Erre is ikszet rakott MO. majdnem pont 11 éve. Csak akkor jónak tűnt, mint sokminden más is, ma pedig szembesülünk a valósággal.

Gabo1000 2010.03.09. 19:08:35

@Heilmasseur: köszi, nekem a kapitányság vezetője azt mondta a közterületfenntartó. Ezek szerint ő sem jól tudja.
Nem volt részeg egyébként. Te is kipróbálhatod mi történt, 40 perc +1 fokos hidegben 20 km/h széllel. Gyorsított eljárásban: 4 gombóc fagyi és jöhet az "interoperabilitás". Tudom ezt nem a bal oldal dobta fel, de nem kell mindent elhinni.

zozy79 2010.03.09. 19:37:07

nah az tutti hogy aki elkezd ott pattogni annak ahogy az első kommentben is elhangzott,4 lépés célzott lövés.nem érdekel ki vagy,nem érdekel jogos-e a kifogás vagy sem,parancs az parancs.nem az az illetékes aki végrehajtja a parancsot.mert ha beengedlek parkolni akkor nekem jogi út és nem neked.olyan nincs hogy egy katonával elkezdesz bótolni ecsém!

neos 2010.03.09. 19:42:33

Aki ebből a történetből akarja megitélni a honvédséget annak nehéz dolga lesz. Az ügyeletes tisztet minden jel szerint nem érdekelte az ügy.
Talán, ha a kedves posztoló jobban felhivta volna magára a figyelmet.

Ettől függetlenül szerintem tökéletesen kezelték a szitut - egyenruhás rendész értesiti főnökét, aki dönt.

Van persze itt egy romantikus szál: a posztoló elnézést kér a rendésztől, a rendész kérleli az autóst.....sicc

Ajtony 2010.03.09. 19:46:50

@Gabo1000: matek-részeg volt. Ezt a:" 40 perc +1 fokos hidegben 20 km/h széllel. Gyorsított eljárásban: 4 gombóc fagyi és jöhet az "interoperabilitás"" dumát csak a szocietászos hülyegyerekek nyalják be.
Még, hogy nem volt részeg! :-)

Ajtony 2010.03.09. 19:54:44

Honvéd! Ne foglalkozz kockás inges, vastagszemüveges kihízott hülyékkel, akik csak tévében láttak katonát.

vlgymir 2010.03.09. 19:58:35

Látom jó mederben haladunk. Én is voltam sorkatona és még emlékszem, hogy milyen parancsot nem kell végrehajtani. Elég kicsi a mozgástér. A parancs megtagadás pedig hadbírósági eljárást von maga után. Ha a katonának valami baja volt a paranccsal, akkor a VÉGREHAJTÁS után lehetett panaszt tenni. Szóval ne felejtsétek el, ha katonák lesztek valaha, amit nem kívánok senkinek csak önként, akkor ne próbálkozzatok az olyan vitával, hogy pl. "parancsnok úr, de hát ehhez nincs is meg a rendőrség és a FÖKÉTÜSZ engedélye, nem küldök el senkit, csak azért mert megparancsolta", mert ez most viccesnek hat, de ez parancsmegtagadás.
Azt nem értem, hogy egyesek mennyire nem gondolják végig, hogy mit mivel hasonlítanak össze. A náci háborús bűnösök lelkén sok millió ember, többségük polgári lakos, vagy a háború esetén besorozott katona, valamint egy teljes Magyar hadsereg száradt. A katonai rendész, aki megpróbálta elhesegetni a sértett posztolót, nem háborús bűnös, lealábbis remélem.
Aki meg nem érti, hogy miért vannak Magyar katonák külföldön, annak azt ajánlom, hogy tájékozódjon, mert sajos ezek az ügyek nem olyan egyszerűek, hogy nekünk nincs bajunk az Afgánokkal, tehát mit a francért vagyunk ott. Annak oka van, de ennek megértéséhez be kell fektetni az energiát.
Egyébként pedig midenkivel egyetértek, aki azt mondja, hogy a törvényeket, szabályokat mindenkinek be kell tartania. Ez alól senki, de még a nemtommilyen ezredes sem kivétel.
Namost én is kieresztettem kicsit...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.09. 20:26:53

Ez a Magyar Virtus. Helyes megfingatni az ilyen kiskirályokat.

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2010.03.09. 20:48:13

"Áh, a katona hülye volt.

Ha én parancsba kaptam volna hogy fegyverrel őrizzem a parkolót akkor a belémvert tudomány alapján ha odaállsz: :)
1. A fegyverhasználat alapjául szolgáló cselekmény abbahagyására irányuló felszólítás.
2. Figyelmeztetés hogy fegyverhasználat következik.
3. Figyelmeztető lövés.
4. Célzott lövés"

Egészen pontosan így hangzott:
1. A fegyverhasználat alapjául szolgáló cselekmény abbahagyására irányuló felszólítás.
2. Más személyek segitségűl hívása.
3. Kényszerítő intézkedés.
4. Figyelmeztetés hogy fegyverhasználat következik.
5. Figyelmeztető lövés.

Aztán (volt) szabad lőni. A jelenlegi szolgálati szabályzat már másképpen fogalmaz.

"A kinti szolgálatért viszont kemény pénzt osztogatnak és önkéntesen lehet kimenni."

Afganisztánban a nettó havi ellátmány 869 Euró, ehhez jöhet némi pótlék pl. a műveleti területen (kb. háborús zóna) végrehajtott feladatok után.
A Hjt. szerint minden katona kötelezhető külföldi szogálatteljesítésre, a szerződéses is. Lehet fellebbezni a parancs ellen, 3 hónap van a fellebbezés elbírálására.

A katonai rendész polgári személlyel szemben csak bűncselekmény vagy súlyos szabálysértés gyanúja esetén intézkedhet, minden más esetben rendőrségi segítséget kell kérnie.

Parancsot akkor lehet megtagadni, ha annak végrehajtása bűncselekményt valósít meg.

Gabo1000 2010.03.09. 20:49:19

@Ajtony: Honnan szerzed az információidat?

Tomi1973Wien 2010.03.09. 20:55:28

a jo katonaknak emeljenek fizut.

a görenyek monnyanak le.

az utca egyik felet adjak a katonaknak, a masik felet meg ne zarhassak le. soha.

:-D

szal, viccet felreteve, ebben az esetben, es ezzel az esettel kapcsolatban igazat adok a szerzonek, ha ilyet nem lehet, akkor ne is tegyek.

az osszes tobbi, temat nem kozvetlenul erinto komment felesleges.

Gabo1000 2010.03.09. 20:56:57

@Ajtony: végül is mindegy, az enyémek pontosabbak ez biztos. Ha részeg lett volna akkor nem dülöngél szerinted?

mikka 2010.03.09. 21:15:16

@A patikus kutyája:

ok egyelore, bar Kazinczy nem igy gondolja :)
Elfelejtetted elolvasni azt a mondatomat hogy "a szerzodeses katonakrol nem rossz a kialakult kep.." Azert ne vard hogy az orszag leboruljon a mindent szetlopo hadsereg es annak vezetese elott.Ez a hadsereg nem hadsereg. Az a teny hogy van x szamu onkentes kulszolgalaton, /anyagi elony / miatt meg nem teszi a magyar hadsereget harcedzett,potens haderove. Lehet itt vitatkozni mindenrol de errol nem nagyon.. A korabbi kommentjeimet esetleg olvasd el es akkor teljes kepet kapsz a velemenyemrol. Semmi bajom a szolgalatat letolto xy szerzodeses katonaval. Bajom a hadsereg vezetesevel van, a technikai elatottsagaval..az igenytelen elhelyezessel..az atlagon aluli szemelyi felszerelessel..es a sok ex kommunista vezetovel. Hadero reform kell ide nem hazafiassag.. Nekem azok a you tube videok jutnak az eszembe a meglatasodrol ..ahol egy kivenhedt 30 eves harci helikopter ropkod nagyon kimeletes modban valami bemutaton.. Na ez a magyar hadero..

Mérőmókus 2010.03.09. 21:32:58

@mikka: "a szerzodeses katonakrol nem rossz a kialakult kep.."

A hivatásosok a sátán fattyai és az ország romba döntői? Hogyne.

Rohadjon meg az összes olyan, aki lehúzta a négy évet a Zrínyin és diplomás katona. De komolyan, ássuk el őket élve.

Mellesleg neked van bajod a technikai ellátottságával? Azon kívül, hogy lehet siránkozni, hogy "jaj, mire megy el az adóm", nem hiszem, hogy itt bárki sokat tudna mesélni arról, hogy milyen körülmények között és felszerelésekkel (vagy pont felszerelések nélkül) dolgoznak a katonák.

És igen, a vezetőség ilyen és ez addig nem fog változni, amíg nyugdíjba mennek. Amit viszont ti nem láttok, az a sok fiatal arc, akik már várják, hogy oda kerüljenek, ahol elmondhatják, ne adj' isten, megvalósíthatják az ötleteiket.

Szerintem őket, abban a közegben, ahol nap mint nap ordas nagy baromságokat hallgatva kell dolgozniuk, sokkal jobban zavarja az, amit ti a fotelből leírtok, mint titeket, mert ők ezt a saját bőrükön érzik, sőt, kénytelen-kelletlen az arcukat is adják hozzá.

Mérőmókus 2010.03.09. 21:34:38

A blogmotor nem szeret engem, én pedig beletörődöm.

Lesek, mint a vett malac 2010.03.09. 23:04:42

Voltam hivatásos tiszt. Kócfejü civileket nem néztük semmire:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.09. 23:05:37

hat en nem tudom
de ha rendor vagy katona itt bolyazgatna az qrwahetszentseg hogy eszembe se jutna komplenolni/sic/
ha a hangulat derus lenne max megkerdeznem :miert?

neos 2010.03.09. 23:18:02

@A patikus kutyája: "sok fiatal arc" és az ötleteik.

Aki ötletelni akar az menjen a vállalkozói szférába. Fegyveres testület ne ötleteljen, arra ott a civil szféra, a honvédelmi bizottság.

Hogyan mehet valaki hivatásosnak, ha nem birja elviselni fönökeit? Talán sok rambo filmet látott? Még ő is elviseli a főnökeit.

A hadserget nem lehet alulról reformálni. Micsoda barom ötlet.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.03.10. 06:25:43

@Lesek, mint a vett malac:
"Voltam hivatásos tiszt. Kócfejü civileket nem néztük semmire"

Igazad van. Miért is kéne? Hiszen az ő adóforintjaikból éltek.

TE INGYENÉLŐ BAROM!

A versenyszférában valószínűleg már éhen döglöttél volna.

staropramen 2010.03.10. 07:50:56

Sam75 2010.03.09. 17:54:08
Na látod pont az ilyen nagyarcú duma miatt van tele az ember hócipője a hadseregtől.
Ideje lenne leszállni a földre.

pupumpa 2010.03.10. 08:02:28

A kerületi rendőrkapitányságot még senki nem szidta itt? Miért egy "kócfejű civil"-nek kell ilyenre felhívni a figyelmet? A rendőröket sem azért tartjuk, minket baszogassanak.

rinyagép 2010.03.10. 08:41:20

Te valóban HOMÁR vagy. Mármint aki ezt az idétlen cikkszerűvalamit írta. Az az ügyvéd akiről beszélsz csak nem az aki évek óta, minden héten feljelenti a művelődési házat hol ezért, hol azért????
Mert ha igen, akkor igen komoly az ő véleménye. Egy zsák macskaürüléket is megadnék érte. Bizonyosan ez ad értelmet a szegényes életének. Arra az igen egyszerű lelkületű magyar "jószomszédra" hajaz, aki minden szarért feljelenti a szomszédját (mert füvetnyír, mert játszanak a gyerekek az udvaron, mert fát ültet a kerítés közelében, mert nem b.....a meg az anyukáját). Szóval erről ennyit.
Az pedig hogy NATO rendezvények miatt, a rendőrségen, önkormányzatnál bejelentett módon területeket zár le, asszem ilyet már láttunk állami szervezetek környezetében, és ezek kizárólag a már említett szervezeteken keresztül mennek.
Szóval sajnálom az ilyen álhírekkel megküzdő, hanguletkeltő jellegű, üldözési mániás írások kitalálóit.
Javasolnék netán valami hasznos elfoglaltságot, amitől kis hazánk több lesz, szebb, tisztább és kreténmentes.
Lehet fikázni.....

w vista 2010.03.10. 09:08:21

Kampala-ban is néha láttam ilyen ut lezárásokak, igaz csak egy-két orán keresztül amikor Jeje Odongo tábornok "ment" hazafelö. Ps: Kampala Uganda fövárosa

Grigorij 2010.03.10. 09:50:26

Én azért örülök annak, hogy egy példás internetes kiadvány egy hétköznapi polgárjogi vitát arra használ fel, hogy emberek ezreit gyalázza!
Könyörgöm, a közértes szállítók? A pénzszállítók? A több tízezer szabálytalanul parkoló? A kukásautó? A villamossínre parkoló?

Ja azok tisztességesek, mert nem írt levelet az indexnek!

Én azért az ilyen szily-féléket megforgatnám egy pár hetes kiképzésen, aztán kérdezném meg, hogy egy állítólagos(!!!) utcalezárás miért jogosít fel ocsmány becsületsértésre???

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2010.03.10. 09:51:53

Minek ezen ennyit izmozni? Az utca túlsó oldalán dolgoztam 15 évet, pont ida nézett az irodám ablaka az elsőről, láttam, hogy ez mindig is így volt. Aki arrafelé járt, az tisztában volt a tényekkel. Tele van a környék követségekkel meg mindönféle diplomáciai képviseletekkel, nincs min csodálkozni. A HM-esek (akkoriban legalábbis) ki szokták tenni pár nappal előbb a Zichy elején is meg a Stefánián is a táblákat, hogy ettől eddig nem lehet parkolni és kész. Mindenki tudomásul vette és jónapot, parkolt 150 méterel tovább vagy az Abonyiban. Egy évben 2-3 alkalommal fordult elő, ezt bőven ki lehet bírni, cserébe a hely nyújtotta egyéb előnyökért.

Grigorij 2010.03.10. 09:56:23

És hát a hsz-ek!

Ki az a barom, akik szerint most azok a tisztek, tiszthelyettesek vannak, akik mondjuk a 80-as években voltak??????

Ennyire ostobának és tanulatlannak nem kellene lenni!

Miért kellene egyetlen mai katonát is sajnálni, félteni stb.? EZEK MÁR HIVATÁSOSOK! Nincs már sorkatona, így mindaz, amit mi anno átéltünk, már nem létezik!

De látom a sok "nemvoltamkatona" azért írogatja ide a fszságait...

boomcheecavaauvaa 2010.03.10. 10:00:17

Látszik a képeken ,hogy fotoschop!

Agyalap 2010.03.10. 10:09:42

@A patikus kutyája: Aki volt katona az tudja, hogy az alapkiképzésben nem a fizikai része volt a durva hanem az, hogy hótsetét tisztesektől és tiszthelyettesektől kaptál láthatóan értelmetlen és fölösleges parancsokat. (Mondjuk végiglogikázva ez is érthető, mert valahogy el kellett volna érniük, hogy ne is gondolkodjunk a hülyeségükön...)
@vlgymir:
Aki meg volt katona az tudja, hogy lehet bármit kidumálni. Attól hogy valakit hagyok megállni egy ilyen helyen, még nem követek el parancsmegtagadást: "Épp 20 méterre álltam, mikor ez a renitens disznó beállt két bólya közé, és mire odaértem már be is zárta az autót. Ezredes úr hívja ki a rendőrségi lopós autót hogy elvontassák!"
Egy katona engem sem tudna rávenni, hogy visszaszálljak és elhajtsak. Gondolod, hogy lelőne?

Agyalap 2010.03.10. 10:22:18

@Grigorij: Én voltam katona, hál' Istennek csak egy évig.
Mondd már el légyszi az alapvető különbséget a 80-as évek tisztjei és a maiak között!
Én a 80-asokat láttam, olyan emberek voltak, akik nem akartak dolgozni és nagyrészt keményen alkoholisták voltak. Elvégezték a katonai főiskolát, és az évek múlásával araszoltak felfelé a ranglétrán. Ha nyalta, gyorsabban.
A maiakról azt gondolom, hogy (biztos elkötelezettek a haza megmentéséért) nem akarnak dolgozni, és ha van eszük az akadémiát is elvégzik - lehetőleg valahol külföldön - majd lassan araszolnak felfelé a ranglétrán várva a kedvezményes nyugdíj korhatárt...

Homár Hunter 2010.03.10. 10:44:01

KRESZ II rész 6§ 4 pontja

admin1221 2010.03.10. 11:06:15

Ez mind ok, de ki az a bunkó a második képen, aki a lezárás ellenére csakazértis odaparkol? :)

Mérőmókus 2010.03.10. 11:24:43

@neos: arra esetleg nem gondoltál, hogy az emberek nem hadnagyként halnak meg? ergo ahogy haladsz fölfelé a szamárlétrán, egyre nagyobb beleszólásod van a dolgokba. remélem így már világos.

sajnálom, ha nem tetszik az ötlet szó, de úgy kötsz bele a tartalmába, mintha halvány lila gőzöd se lenne arról, hogy mit értettem alatta valójában.

mellesleg a kiábrándulás az emberek többségénél az főiskola évei alatt elkezdődik. inkább nem részletezném, hogy milyen ott a vezetés; az emberek gyakorlatilag annyi motivációval jönnek ki onnan, amennyit magukra tudtak erőltetni, mert a zrínyin kb még az élettől is elveszik a kedved.

a most bent lévő tiszti hallgatók majdnem három hónapig (!) nem kaptak illetményt, mégis volt képük az orruk alá tolni egy kérdőívet, hogy mire költik el. aki meg az ilyesmiket szóvá teszi, szopóágra kerül. na itt jutottak el odáig az emberek (már sokadjára), hogy "bassza meg, miért van az, hogy a honvédséggel aláírt szerződés csak engem kötelez?!"

csak hát értelemszerűen ezeket nem reklámozzák a nyílt napon.

papucsbojt 2010.03.10. 11:30:36

ha jol ertem, akkor most mar nem muszaj katonanak lenni, szoval nem ertem a vinnyogast, hogy a felettesek ilyenek meg olyanok, parancsot kell teljesiteni, meg nemzetkozi szerzodesek, meg milyen kiraly csavok vagyunk mert kibirtuk a kikepzest...ha nem tetszik, akkor lehet mas munkat is vegezni.

Mérőmókus 2010.03.10. 11:41:46

Eh, részemről a vita lezárva.
:lemondóan legyint, balra el:

cheega 2010.03.10. 11:58:54

én asszem E-t kaptam.
háború esetén... :D
golyófogó, vállalom :)

neos 2010.03.10. 12:04:41

@papucsbojt: Na neked sem lesz sok jo beosztottad. Ha leszarod a problémáikat, akkor ne sok jót várj tőlük. Vigyáz nagyon ne maradj egyedül köztük, még valami bajod esne.

neos 2010.03.10. 12:06:59

Na neked sem lesz sok jo beosztottad. Ha leszarod a problémáikat, akkor ne sok jót várj tőlük. Vigyázz nagyon ne maradj egyedül köztük, még valami bajod esne!

Homár Hunter 2010.03.10. 15:55:15

Látom vannak nagyon hozzáértő FÉLIG KÜLFÖLDI hozzászólok is,akik érintettek a témában.Bár jogokra hivatkoznak ami nem baj,csak a jogosítványát vette libáért.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.03.10. 22:23:09

Hadd használjam már ki itt az alkalmat a tájékoztatásra. Mert úgy látom sokan nincsenek oda a seregért és főként nem azért ha az aféle kötelező rabszolgaság, mint volt sokáig. A kényszersorozás ugyan megszűnt, bár eléggé joghézagosan. Tehát bármikor előfordulhat bármiféle visszarendeződés. A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája, röviden HEL 2004 november 13-i közgyűlése megállapította, hogy a HEL lényegében elérte célját és felfüggesztette a HEL működését. A web lapot azonban folyamatosan frissítjük. Alakult egy Figyelő Bizottság, ami újraindíthatja a HEL működését, amennyiben arra szükség mutatkozik.

www.hel.hu/
www.c3.hu/~farkashe/hel/
he-liga.blog.hu/

foglalt nick 2010.03.11. 14:23:20

Mikka szopkod le az indexes haverjaidat Te patkány

tintamin 2010.03.11. 23:11:14

Ismerősöm HM-ben dolgozik. Nem hinném, hogy van még egy minisztérium, ahol többet és pofátlanabbul lopnak, mint ott. Egyrészt kurvasok a fizetésük, és tulajdonképpen semmit, de tényleg SEMMIT nem csinálnak.
Talicskával viszik haza a lét.

Másrészt 45 évesen nyugdíjba mennek, majd visszaalkalmaztatják magukat a HM-mel.

Ocsmány egy alkoholista banda, a világon nem isznak annyit, mint a HM-ben. Békával tolják be a névnapi zsúrokra a sört meg a töményet. Nyilván zsebpénzből.

Ráadásul síksetétek: nem ritka, hogy félévekre kiküldetik magukat Angliába nyelvtanfolyamra (az sem mellékes, hogy ha valaki ennyi időre lelép egy cégétől, arra konkrétan nincs ott szükség), majd annyit bír mondani az agysebész, hogy "I was London". Így. Brávó.

És ez szerencsére kormányfüggetlen. Ebben az egyben biztosak lehetünk, hogy ez kormányváltás után sem fog változni...

foglalt nick 2010.03.14. 17:51:49

Jogállamról beszélsz Te veréb?Nézd már meg az autód rendszámát amivel jársz Te fasszopó.

Zorro_a_fekete_hoze 2010.04.07. 09:42:55

@foglalt nick: Okosan beszélj Odi! Ne irigykedj más rendszámára. És ne tegezd a bácsit. Ha annak idején ezt az urat nem előzi meg a lépcsőn apád az előre kiszámolt aprópénzével,akkor lehet,hogy most ő lenne az apád! Szóval viselkedj szépen és kussolj kicsilány!
süti beállítások módosítása