Tékozló Homár

A két hónap alatt széteső munkavédelmi bakancs

2010.03.10. 10:30 | ge | 72 komment
Ádám lábán kis híján szétesett a munkavédelmi bakancs, mindössze 2 hónap hordás után. A strapabíró, nagy igénybevételre gyártott cipőt viszont hiába vitte vissza a boltba, a gyártó 3 hónap vizsgálódás után megállapította, hogy a hibát a klasszikus nem rendeltetésszerű használat okozta. 
Kedves Homár/Tisztelt Minőségügyi vezető!
 
Szeretném Veletek megosztani a történetemet, a „profi” reklamációkezelés történetét. Próbálom rövidre fogni, de mindent pontosan leírni. A tények: 2009.július 3-án a lakóhelyemhez legközelebbi viszonteladó üzletében megvásároltam Beta munkavédelmi cipőmet 13 230Ft-ért (plussz egy másik cipőt is, amivel azóta sincs semmi probléma ). Két hónap múlva felfedezem, hogy a cipő alja kezd elválni a felsőrésztől, illetve a felsőrész egyes elemei elváltak egymástól, ezért Visszaviszem a boltba eredeti számlával, ahonnan a BetaMAX Központi raktárába továbbították.
2009.december 1-én a csatolt választ kaptam reklamációra. Gyakorlatilag egy formanyomtatvány, ahol a reklamációt az alábbi nevetséges indokkal kicsit elmaszatolva elutasították: a hiba vélhetően nem rendeltetésszerű használat, vagy az ápolási hiányosságok miatt vált nem megfelelővé.
Az esettel nem kívántam tovább foglalkozni, csak sajnos ez a cipő vált be eddig legjobban az igényeimhez, csak hát a tartósságával kicsit elégedetlen vagyok. Ami felettébb bosszant,hogy ahogy a csatolt képeken is jól látszik, hogy a cipő alja elvált a felsőrésztől illetve a felsőrész egyes elemei elváltak egymástól, ami nagy valószínűséggel a nem megfelelő gyártásra vezethető vissza. (tervezési hiba?, folyamat hiba? alapanyag hiba? segédanyaghiba?)
Kérdésem a Homár olvasóihoz: ez az eljárás szerintetek korrekt, vagy a Beta szarjon sünt?
Kérdésem a cég Minőségügyi vezetőjéhez/Ügyvezetőjéhez: A terméket EN20345 megfelelőséggel árulják(CE jelölés), ami szigorú gyártásközi dokumentációt ír elő. A nem megfelelő termékek kezelését szintén szabályozza a szabvány. Önök szerint a fent említett eljárás betölti a szabvány követelményeit? Történt hiba elemzés? Mi volt a hiba alap oka? Ha ezeket megvizsgálnák, nem válna az Önök előnyére? Honlapjuk szerint UNI EN ISO 9001:2000 minőségírányítási rendszer működik a cégüknél, ezúton szeretném megjegyezni, hogy a szabvány már nem hatályos így vélhetően a tanúsítványuk is lejárt már. Másrészről az említett szabvány írányelvei is eltértnek az Önöknél tapasztalt eljárástól.
Szeretném mégegyszer hangsúlyozni szeretnék a cég vevője maradni, ezért kérném amennyiben van rá lehetőség a fentemlített reklamációt felülvizsgálni szíveskedjenek. Igény esetén a szóbanforgó cipőt további vizsgálatokra szívesen rendelkezésükre bocsájtom.

Üdvözlettel, Ádám - egy elégedetlen vevő a sikeres együttműködés reményében.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

telepata 2010.03.10. 10:32:33

Az igazi munkavédelem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.10. 10:34:36

Munkavédelmi bakancs. Ebben nem dolgozhatsz, így munkahelyi baleset sem érhet.

akikaztmondjákni 2010.03.10. 10:34:46

Ezt miért nem a cipö kontroll vizsgálta???

akikaztmondjákni 2010.03.10. 10:37:20

Jól értem, h ezeknek saját bevizsgálójuk van?

Dr. Kix 2010.03.10. 10:38:20

Ádám még reménykedik. A kis naiv!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.10. 10:41:55

Mindazonáltal hovatovább meg kell jegyeznem, h Bánki Péter ezt másképp oldotta volna meg.

akikaztmondjákni 2010.03.10. 10:44:09

Szerintem vizsgáltasd be a Cipő Kontrollal.
Biztos fizetős lesz, de lehet megéri...Vagy mé' nem ők vizsgáltatják velük???
Mi anno oda küldtünk mindent és az esetek ppffff...70%-ban megalapozott volt a reklamáció.

Secnir 2010.03.10. 10:46:10

most nem értem.
nincs a lábadon, nem tudsz dolgozni.
ergo megvédett a munkától.
tehát ellátja tökéletesen a szerepét...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.10. 10:46:27

Az ISO minősítés nem azt mondja hogy jó minőségű árut gyártanak, hanem mindig ugyanazt a minőséget gyártják. Ha szarat, akkor mindig szarat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.10. 10:49:08

Csak óvatosan kérdezném - most nincs kedvem személyeskedni, mert nem volt senki arrogáns - hogy jól olvasom a vevő nevét? "Ballun Kft? Ez ugyanaz, mint a Ballun és Társa Ipari és Kereskedelmi Kft?
Semmi gond, csak ők is forgalmaznak (kiárusításban is!) munkavédelmi cipőket ...

Pcmg · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=49359 2010.03.10. 10:51:23

Én 6500-ért vettem 3 éve a Panda Safety névre hallgató mv bakkancsomat. Naponta használom télen nyáron, ésmég a talpa sem kopott meg vészesen :D
Éljen a BETA:D

É2I 2010.03.10. 10:53:05

Nem gyártási hiba? Az alsó képen pedig egyértelműen az.
A felső kép viszont elbizonytalanított. Az lehet akár vágásból is, azaz annak nézni.

Amúgy korrekt levél.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.10. 10:55:04

Szerintem amúgy ez nem bug, hanem feature.

akikaztmondjákni 2010.03.10. 10:56:46

@É2I: Igen...most, h igy irtad, fura.

Nálunk volt egy vevő, aki gond nélkül bele mondta az orcámba, h ha a cipő, amit vett nem megy szét fél év alatt( gari ), akkor ő biza rásegit egy késsel...
Mondom, jó, akkor most azért megjegyzem a kedves arcát.

zépont 2010.03.10. 11:00:19

Mi egyszer a Leonardo cipőboltba vittünk vissza egy cipőt, aminek egy hónap után vált le a talpa. Az ott dolgozók összesereglettek, és meggyőztek, hogy ez nem garis, mert túl sokat hordta a férjem, ugyanis nem szabad egy utcai cipőt napi nyolc-tíz órán át viselni, hanem munkában váltócipőben kell lenni. Lám-lám, ők is papucsban vannak a munkahelyükön, és meg is mutatták a klumpájukat.
Akkor azt kívántam nekik, hogy menjen tönkre az üzletük. Azóta megszűnt az a bolt (Kőbánya, Family center)!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.10. 11:01:12

@É2I: Mintha valaki egy elázott bakancsot kályha mellett szárította volna meg, és bokszolás nélkül húzta volna fel, nagyon vastag zoknira, amit nem bírtak a varrások...

Sokorai_Atala 2010.03.10. 11:01:14

@É2I: szia, szerintem a felsőn is gyártási hiba, rosszul fogták be az anyagot (bőrt) és kicsúszott a tragasztás alól, vagy ha varrva van (ezt pontosan nem látom) a tűlyukak mellett szakadt el, szerintem.....ami rossz tűbeállítás miatt fordul elő, vagy nagyon szűken szabták az anyagot. Kb ilyesmi

jesszusom · http://www.elfwood.com/fanq/d/o/dobbins21/masterchief1.jpg 2010.03.10. 11:11:48

Éppenséggel teljesen jogtalanul irányítottak át.Ahol megvetted, kötelesek visszavenni.

mqqq 2010.03.10. 11:15:43

Your browser may not support display of this image.

boy74 2010.03.10. 11:15:57

A képek alapján Kitalátornak is igaza lehet.
Saját tapasztalat:
Az előző "BETA"bakancsomat 4 év után esztétikai okokból cseréltem. Az ujjat ami egy "szandál" szerűség, egy hét után visszavittem, mert az egyik felén elfeslett a varrás.
Azt mondták ilyet még nem láttak. Vissza küldték-megnézték, harmadnapra felhívtak mehetek a csere darabért, ami azóta is bírja a gyűrődést( fél éve)

boy74 2010.03.10. 11:17:34

@jesszusom:
Azt írta hogy "továbbították", vagyis ők vették át és küldték át a központba.

AlexWolf 2010.03.10. 11:20:33

Dr. Martens. 7 év után azért cseréltem le mert a nyelv tövénél volt egy kicsi lyuk, ami, ha be volt kötve a bakancs, nem is látszott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.10. 11:24:46

@AlexWolf: "volt egy kicsi lyuk, ami, ha be volt kötve a bakancs, nem is látszott" - mert a fehér fűző és a fehér frottírzokni nem igazán különböztethetők meg egymástól...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.10. 11:29:53

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Nekem meg BETA1 bicikliórám van, lassan 6 éves, egyszer cseréltem benne elemet, a mágnese ugyan letört, amikor kiszakadt a küllőm, de kábel-bilincsel rögzítettem az első kerékre egy hangszórómágnest, és azóta is működik.
És?
|:Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü Bü:|
|:Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél, Boldog ügyfél:|

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.10. 11:31:08

@AlexWolf: Amikor tisztán veszed fel a zoknit, és a fűződ sem véres, nagyon is.... ;-D

Pepin bácsi 2010.03.10. 11:33:01

Oszt a K&H-val jutottál-e valamire Ádám ?

cheega 2010.03.10. 11:40:54

"csak sajnos ez a cipő vált be eddig legjobban az igényeimhez"

arcok bakkanccsal széjjel rugása? :D :D
kiddin'

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.10. 11:49:39

@Ádám:KERMI?
@AlexWolf: Dr. Martens: 7 hónap alatt elrepedt a fején a bőr. Visszavittem. hümmögés, bevizsgálás, nem megfelelő cipőápolás. ja. Az általuk adott szemetekkel ápoltam. Mostani bakancs nem látott hiper-szupier ápolót, közönséges fekete box-méhviasz kombóval negyedik éve van el. Szintén martens.

Gerw 2010.03.10. 11:50:57

LOL gyártó kb soha ismétlem soha nem ismeri el a felelősségét, föüggetlen vizsgáló szerv kell.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.03.10. 12:01:58

A Zemberem Betája csak jó két év mindennapos használat után esett szét. Megszolgálta az árát bőven.
Szegény Ádám.

deutschtomi 2010.03.10. 12:02:26

Egy bacc papuccsal ijesmi nem eshetik meg. Nemnemsoha.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.10. 12:03:08

Kiderült már mi a cipő pozíciója?

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2010.03.10. 12:14:22

Szakadt a melós cipőd, nem mész dolgozni. Tehát munkahelyi balesetek sem fognak érni. Vagyis a cipő hatékony munkavédelmi eszköz. Minek cserélnék?

vernarancs 2010.03.10. 12:18:48

2 evet egy felcipo is kibir, hat meg egy egesz bakancs. Az enyem 10 eve birja a mindennapi hasznalatot. Talpat mar csereltettem rajta. Es nem kezelem semmivel csak telen neha vaxot kap.
Ez a beta ranezesre sem tunik komoly labbelinek.

É2I 2010.03.10. 12:38:17

@Sokorai_Atala:
Igen ez a másik lehetőség. Azért írtam én is, hogy a fényképről nem igazán deríthető ki, félreértelmezhető.

Gonoszfóka 2010.03.10. 12:46:09

Na először a kötözködés, ami miatt a posztolónak sün jár: "Honlapjuk szerint UNI EN ISO 9001:2000 minőségírányítási rendszer működik a cégüknél, ezúton szeretném megjegyezni, hogy a szabvány már nem hatályos így vélhetően a tanúsítványuk is lejárt már."

Kedves Ádám, az a tanúsítvány igenis érvényes. Igaz, hogy a 9001-nek van újabb kiadása, de az a cifra helyzet, hogy a 2000-es (vagy ha a magyar kiadást nézzük, 2001) szabvány szerinti tanúsítvánnyal rendelkező cégeké simán jó. Jövőre már nem lesz az, tudtommal idén már nem lehet 9001:2000 szerint tanúsítani, csak a 2008 szerint. Meg lehetett volna már tavaly is csinálni a 2008 szerint (akár nekünk is), de minek, ha pl. tavaly csak felügyeleti auditjuk volt pölö...bőven jó így is. Minőségügy terén dolgozom, szal tudom.

Amúgy meg fogyvéd. Nekik kell bizonyítani, hogy a cipő rossz volt, mivel 2 hónapos mindössze.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.03.10. 13:07:13

En is igy jartam mikor anno az EVM udvaran raklap fakockaval fociztunk. Fel kene oket jelenteni!

tewebőgés · http://sites.google.com/site/tewebogesnew/ 2010.03.10. 14:35:57

Hmm.... Az én munkásbakám pedig több, mint két éve bírja, csak a bélés kezd el kikopni belőle...

goes 2010.03.10. 14:36:43

Kamu a poszt. 5 éve árulunk Beta munkavédelmi cipőket, ebből eddig 8! azaz 8 db-bal volt minőségi kifogás, amit mind orvosoltunk is. Az importőr 7-et kicserélt, egyet megjavíttatott. Ez a cípő esrősen viseletes, valamint az ápolás teljes hiányát mutatja, ránézésre régen túlhaladta a szavatossági időt. Szerintem vett egy másikat és a régit is át akarta cseréltetni egy újra.

Waxolo 2010.03.10. 14:58:23

Beta szarjon sünt, vegyél Bata-t!!!

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.03.10. 15:09:24

A Jettám anno rövid időn belül kilyukadt, pont az acélbetét mellett, de vissza se vittem (röpke harminc rugó volt, 99-ben, ami NEKEM azért sok), mert tudtam, hogy falmelléki szarkenegetés lesz kártérítés/csere/normális ügyintézés helyett.

labi 2010.03.10. 15:12:45

Az ISO minősítés nem tiltja hogy átbasszák az ügyfeleket. Nézz csak utána. :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.03.10. 15:43:20

@Kitalátor feljegyzetei:

A Ballum kft-től vette ádám, a kft meg küldte a Betamax-nek kivizsgálásra.

További magyar hang 2010.03.10. 16:03:32

Mi ez itt már, a szürkületi zóna?
Elutasítják a garanciáját, majd erre benyal nekik.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.10. 16:32:22

Ádám, így jártál. Sikeres együttműködésről ne is álmodj. Inkább örülj, 2 hónap ma már hosszú élettartam egy lábbeli esetében.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.10. 17:05:40

@Pegazus Peti:
igy van
nem is ertem, hogy vannak emberek meg akik nem bacc pacskerban dolgoznak
hihhhhhhhhetetlen

É2I 2010.03.10. 17:28:19

@goes:
Na most 8 eladottból ez akár 100%.
Érzed ugye, hogy súlytalan volt a hozzászólásod?
A viseletesség sem látszik, főleg nem a bélés felől. Arról nem is beszélve a bokszolás hiánya miért is lenne magyarázat a varrás szakadásra.
A megfelelő minőségű -pl. anno devlon- cérnát művészet volt elszakítani, nemhogy szétszakadjon használattól. (Van egy közel húsz éves Reebook -Blue Bird2- utcai sport cipőm, két apró cérna szakadással például. De nem csak ennyi a tapasztalat.)

É2I 2010.03.10. 17:34:13

@É2I:
Na persze Reebok. (Már teljesen megzavartak ezek a Kínaiak ;P)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.10. 17:36:44

@É2I:
en egyszer egy adidast nem voltam kepes elhordani
eloszor sima divat utcai viselet volt susogos szabadidohoz
/na jo nem volt susogos/
azutan heti kispalyas labdarugasra hasznaltam hetfonkent
utana maltert kevertem benne Viciannak Vacon
baz es nem akart tonkre menni
egyszeruen ki kellett dobni valami 6 ev utan

É2I 2010.03.10. 17:44:31

@hagyma:
Hát nekem az az igazi bajom, hogy már húsz év telt el. Nem pedig az, hogy ~húsz éves a cipellő. :D

Egyébként elhordani, elhordtad, csak nem akart szarrá menni :DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.10. 17:57:38

@É2I:
nem akart
es nem volt szivem kidobni
ezert fogtam be labdarugasra
es nem
eletem felejthetetlen cipoje
a surranom is kibirta boldogon 1.5 evig az is igaz

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.10. 18:22:29

www.olcso.hu és www.vatera.hu
Mindkettőn bőven van találat bakancsra.

Am egyszer fültanúja voltam egy panasznak egy cipőboltban:

"Kérem szépen, ez a cipő rossz!"
"Nincs vele megelégedve? Mi a baja?"
"Beázik..."

SZandál volt...

Megdobbent 2010.03.10. 19:08:02

Mert mindenki tudja, hogy kipimpelt baccpapucsban kell dolgozni, ha jot akarsz.

Gigoló (törölt) 2010.03.11. 02:35:26

Bevizsgáló neve, pozíciója? Politikai hovatartozása? Követelj kártérítést a kiesett bevétel miatt!

Kicsihuszar 2010.03.11. 15:04:55

Vegyél inkább egy frankó Jalatte vagy UVEX bakancsot garantálom, hogy csak a lábaddal együtt esik le.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.12. 09:36:50

@Kicsihuszar: *ha sínekre fekszel keresztbe a közeledő szerelvény előtt.

klónozott vadegér 2010.03.15. 22:55:39

ez a bakancs valóban munkavédelmi. mivel szarrá ment, mindenfajta további munkától megvédett.

M3 János · http://m3road.addel.hu 2010.09.21. 22:04:37

Az első kép varráshibára utal, a második pedig a bőr felsőrész túlzott elcsiszolására. ( ez a gyártási folyamat fontos része, ezzel teszik lehetővé, hogy a talp és a felsőrész jól összetapadjon )
Ha nem csiszolják meg, akkor a színbőr rosszul fog tapadni, ha túlzottan megcsiszolják, akkor a bőr elvékonyodik és nem bírja a terhelést.
Nálunk ez 99%, hogy gyártási hiba.
m3road.addel.hu
süti beállítások módosítása