Tékozló Homár

Gyanúsítottként hallgatták ki a Centrum Parkoló vezetőjét

2010.03.12. 17:36 | szily | 74 komment

Bajban a szocialista párt afrikai platformja!

Nem a Homár-olvasók elleni bűncselekmények, hanem különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kérdezték ki pénteken Fürst Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Tehát még a terézvárosi, MSZP-s alpolgármesterként eltöltött idejéről van szó az ügyben: kedvenc fővárosi cégünk vezetője 2004-ben sikeresen javasolta az önkormányzatnak, hogy egy 695 millió forint értékűre becsült Andrássy úti palotát 150 millióért adjanak el. A sztori legkirályabb és egyben legrejtőjenősebb eleme azért az, hogy Fürst úgy akart meglógni az eljárás alől, hogy váltig állította, ő egy afrikai ország diplomatája.

Hajrá, Fürst György, hajrá, Centrum Kft.!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hawkeye 2010.03.12. 17:41:41

Sittre minden gazemberrel!

Dr Gregory House 2010.03.12. 17:42:25

Úgy néz ki elindult a domino...

Látványpékség 2010.03.12. 18:03:41

Nem is igazi MSZp-s nem Kovács a vezeték neve

igazságos 2010.03.12. 18:07:29

Mindig ez van, mutyizás, hűtlen kezelés, sikkasztás... Nokia dobozokban lóvé kihordás...

Az összes MSZP-st börtönbe kéne dugni. De nemcsak őket, hanem a Fideszt is. Ők sem voltak olyan ártatlan báránykák annak idején...

De az is lehet, hogy Fürst egy nigériai alvállalkozó...

obivan77 2010.03.12. 18:17:31

óránként lesz ilyen hír,ha a JOBBIK kerül kormányzásra...Adjon az Isten...

europeer12 2010.03.12. 18:19:14

Ilyenkor tényleg azt mondom, hogy 56-os stílusú, valódi rendszerváltás kellett volna/kellene. Akasztófán lógó hazaárulókkal. A többi mocskot pedig vagyonelkobzás után ki kellett volna/kellene hajtani kényszermunkára.
A FIDESZ-től sem várok javulást, ugyanolyan korrupt bagázs. Ráadásul látható, hogy vannak olyan gazdasági és hatalmi csoportok, amelyek az MSZP-vel és a FIDESZ-szel is üzleteltek és üzletelnek, és ezek védettek.
Most majd Szélesnek, Demjánnak és a többi eddig FIDESZ-zsebet tömő vállalkozónak, illetve a fidesznyik elitnek jut a korrupciós pénz.
A magyar rendőrség, NBH, VPOP, a titkosszolgálatok, ügyészség, bíróság egy szánalmas vicc. Csak megrendelésre dolgoznak olyan esetekben, amikor benne van a politika keze az üzletben.
Most, amikor nyilvánvaló, hogy a FIDESZ kerül hatalomra, odadobják nekik a pozícióba maradni, illetve kerülni akarók egy-két kommunista hazaáruló fejét. Viszont a FIDESZ, illetve a mögötte álló gazdasági és hatalmi centrum továbbra is érinthetetlen lesz, továbbra is százmilliárdokat fognak ellopni az adófizetők pénzéből.
Ha valaki normális országban akar élni, annak ki kell vándorolnia innen.

renz 2010.03.12. 18:30:36

Kár, hogy ettől még nem lesz se ingyenes, se olcsóbb a parkolás. Soha. Ha fülön is csípnek 1-2 embert, az általuk okozott kár nem lesz kisebb, az ellopott pénzt meg a büdös életben nem fogják tudni visszaszerezni. Kívánom, hogy ne nekem legyen igazam...

obivan77 2010.03.12. 18:34:36

az évtizedek óta zajló tudatos nmagyarellenes gépezet fogaskerekei közé most nem porszem-hanem kemény szikladarab került!!aJOBBIKkal,a lenézett magyar ember öntudatra ébredésével nem számoltak...Szebb jövőt!

t5 2010.03.12. 18:38:13

Üzenem nekik, hogy tegnap fizettem be 3520 büntit. Jön az utánpótlás. - 1 óra semmittevésért én is elfogadnék 3520 jó magyar forintot.

2010.03.12. 18:40:08

A jobbik is köcsög, ide proletárforradalom kell.

obivan77 2010.03.12. 18:43:42

Viktor!ezt biztos forrásból tudod?Mindenesetre engem meggyőztél...

reccs 2010.03.12. 18:57:36

@obivan77: Az nem túnt fel, hogy most sem a Jobbik Oroszországért kormányoz és hagyja a takarítást? Ők először meglopnák magukat.

obivan77 2010.03.12. 18:59:09

Viktor,te,figyelj,eztet a palotaforradalmat vagy mit,eztet szervezd má mög,oszt mögkéne csinálni,ha ez köll !!

SpencerBarnes 2010.03.12. 19:07:56

Szokásos parasztvakítás szavazás előtt.Kenyeret és cirkuszt a népnek.Viktor apánk meg már volt, annak idején még én is tapsoltam Neki, végre valaki aki a sok vén majom helyett majd újat hoz.Mit hozott? Szart se.Most sincs épkézláb programja, és csak azért nyerő, mert az embereknek a jelenlegi helyzettel tele van a töke.De aki majd azt hiszi a választások másnapján már jólét lesz, az hülyébb mint gondoltam.Arról nem is beszélve, hogy nálunk csak bábkormány jöhet szóba...majd a külföldi érdekek megmondják hogy legyen

ámbátor 2010.03.12. 19:27:22

IGEN, IGEN, IGEN.
Végre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 19:30:30

"Fürst úgy akart meglógni az eljárás alől, hogy váltig állította, ő egy afrikai ország diplomatája. "
Mi van? Hülyének nézésért +1 hét fejbelövés :D

Amúgy meg a Centrumos dolgokat is hozzá lehetne csapni!

Sasfióka 2010.03.12. 19:33:47

Kedves obivan77!

Szerény véleményem szerint a homár ne legyen a Jobbik politikai plakátja. Két-három hozzászólás ebből elég volt, a politika maradjon meg a gyakkérdések-re, ott nagyon "megy" a jobbikozás.
Itt erre semmi szükség.

Mondanám, hogy szebb jövőt, de a jövő nem politikai pártokon, hanem csakis rajtam múlik! Magamnak pedig nem "kívánok", hanem inkább teszek érte - politikamentesen.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.03.12. 19:45:26

Félek attól, hogy egy-két kishalat feláldosnak a nagyok meg vígan lubizkolnak tovább, illetve a "leköszönők" helyére újabbak jönnek...

Hogyan is mondta annak idején Hofi? Próbálok idézni:

Jézus ki van feszítve a Koponyák hegyén a keresztre. Sebeiből vér szivárog, hatalmas döglegyek, bögölyök csípik. Megsajnálja egy katona s a lándzsájával elhessegeti. Megszólal Jézus:
-Hagyjad fiam... csak éhesebbek jönnek.

Nnna, ennyit a választásokról

Megdobbent 2010.03.12. 20:04:45

De ez az afrikai sztori meg abbol az idobol jon, amikor valami dzsumbujorszag helyi kis feka parasztja, CD-s rendszamokat arult penzert, meg adott melle egy kockaspapirt, hogy utazo nagykovet. Ehehehe :))) Szarfaszu taplo genyo meg benyalta es meg ezzel emberkedett :>>>

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.12. 20:09:03

Mindenki hülye és képmutató. Ha ti lennétek politikusok ti is lopnátok. Mindent haza a családnak. Meg a szeretőtöknek. Csak nem ti vagytok a húsos fazéknál. Szar ügy. Mszp fidesz jobbik tök mindegy lop mind. De ha hefitr whefuz4ht origiurhtib35 lenne az is lopna. Én meg be vagyok baszva. Vodka rulez, ennyit ér ez a világ. Csá.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.12. 20:10:52

@Sasfióka: öcsém, neked még nem tűnt fel hogy a homár full mszp? hehe jó reggelt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 20:12:51

@ViKtOr: Azt már láttuk milyen. Most legyen inkább valami magyarbarát.

@Sasfióka: Miért, az?

SpencerBarnes 2010.03.12. 20:15:43

"Ha ti lennétek politikusok ti is lopnátok" Én most is lopok, csak nem legálisan...büntessék őket is

Manci néni, a szomszéd 2010.03.12. 20:24:21

Na halljátok! Mit ígér a fidesz? Energiafüggetlenség megteremtése!

Hehe, olajat honnan vesznek??? Heeee? Vagy viktor már tud valamit: lovaskocsival fogunk árut szállítani! Mert fű az van bőven az utak mentén.

reunalla 2010.03.12. 20:58:42

@Manci néni, a szomszéd: termesztünk majd sok repcét a belvízben, oszt' repceolajas szuzukikat fejlesztünk ;)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.03.12. 21:01:15

Ezen a nagykövetes dolgon rohadtul röhögtem :D
Vett egy marék gyöngyért magának titulust a hülyéje, aztán megkapta antilopbőrbe cserzve a kinevezést? Remélem valami éces nagyseggű törzsfőnök lánya is járt hozzá...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.12. 21:21:52

@Kőmíves Kelemen: De komolyan azt hiszi hogy bárki elhitte volna hogy ő Bambuktu nagykövete? :D:D:D:D

Ofélia . 2010.03.12. 22:44:39

@igazságos:
Ha már politika ami itt nem szokott sűrün előfordulni akkor tényleg legyünk igazságosak!!

@ColT:
A kutya se de olyan jól hangzott:D

@Kőmíves Kelemen:
Naná ez már a végső elhülyülés:D

Ofélia . 2010.03.12. 22:46:29

@Manci néni, a szomszéd:
Ó azok a régi szép idők! olajmentes dréher lovak és a lószar kinyílik a kiskertben:D

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2010.03.12. 23:28:47

Övéké a centrum párt is? Már, hogy összefogás, vagy mi...

kapja.be/#centrum

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.12. 23:46:47

Hulljanak csak... Épp itt az ideje. A PSZÁF is besegít a többi MLM megbuktatásába, csak azt nem tudom, hogy az ilyen politikai pilótajátékokat ki és mikor fogja végre megbuktatni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 00:49:44

Egy másik rovatban mondtam
Ilyet még az öreg Bárándy sem tudott kitalálni
Ami pofátlanság ebbe' az országban megy...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 00:51:52

Pedig montuk a Gyurinak, hogy ne dolgozzon má' annyit, inkább csomagoljon, de ő csak a haza javát tartotta sem elött

eml 2010.03.13. 06:49:14

Az APEH egy régebbi elnöke mondta: "Jogodban áll hülyének lenni!"
Ő is csak hülye nem tudta hogy az 700-at ér. A hülyéket meg nem büntetik ugye?

hawkeye 2010.03.13. 07:26:35

@europeer12:

Jól látod a helyzetet, mostanra létrejött és kiválóan működik a maszop - fidesz gazdasági érdekliga.
Nézd meg, micsoda hadjáratot indítottak a Zorbánék a Jobbik ellen! Félnek, hogy beleköpnek a levesükbe, és nem működnek majd a mutyiegyezségek...?

A végkövetkeztetésed viszont nem jó. Miért mi menjünk el? Nem inkább ezeket kellene elhajtani a halál hímvesszejére???

Kíváncsi Politikus · http://KivancsiPolitikusBlog.kattints.info/kpb1/kivancsi-informaciok 2010.03.13. 09:10:51

"Fürst úgy akart meglógni az eljárás alől"
Hát, ahogy én látom ez egy Fü(r)stbe ment terv....

:-)))

pernahajder Campbell 2010.03.13. 09:44:44

Tudjátok, mi lesz most: azok után, hogy ellopták a pénzünket, majd építhetünk nekik börtönt is, hogy legyen hova rakni őket.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.13. 14:01:46

@europeer12: egy kicsit ha drasztikusabban fognának a dolgokhoz, menten javulhatna a színvonal.
csak az a baj, hogy most még lesittelik azokat, akik érdemben tesznek valamit.
kívánom, mielőbb változhasson ez meg és se a fidesz, se a möszöpö ne kerülhessen ki ebből "győztesként".

hisz a cikkben említett "cég" mindkettő vezetése alatt sarcolt és tartok tőle, míg e kettőből lehet csak választani, fog is.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.13. 14:06:39

@hawkeye: maradhatnak, ahogy mi is maradunk.
viszont lehetne építeni nekik egy mikrohullámmal vagy lézerrel jól elkerített kis "államot", ahol megtermelhetik maguknak az eleséget, azt csinálnak amit akarnak és a legjobban értenek: egymást baszogathatják.
de ha ki akarna lépni, dögöljön meg. aki akar bemehet, de utána kijövet nuku.

csak minket hagynának ki belőle.

Énbagoly 2010.03.13. 15:06:13

@sambalabammbumbumm: Nekem is Hofi jutott róla eszembe, és ez nálunk sajnos reális valóság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.13. 16:00:41

@salapapa: Gyorsan kihalnának maguktól.

@pernahajder Campbell:
Az már megvan, egyesek szerint ezért kellettek luxusbörtönök :D

ZON 2010.03.13. 16:41:16

Nem vagyok egy jobboshívő, de ezt a faszit szívesen látnám rozsdamentes asztalon feküdni.
Abszolút megtestesíti a gátlástalan, cinikus, korrupt politikusgeci élőlény faját.

renugard 2010.03.13. 20:16:01

Miért kell a Homárra ilyen cikk?? Nagyon nem hiányzott. Végre volt egy blog, ami viszonylag politikamentesen, az embereknek szólt. Be is vonzotta a cikk a mocskot...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.14. 04:59:11

@renugard: Szerintem főleg a Centrumos érdekeltség miatt.
Amúgy valójában elég sok cég fonódott össze a politikával, ha a Homár fogyasztóvédelmi oldalról esik nekik, az nekem nem baj. Ez a post meg amolyan "jót röhögünk az életünket megkeserítők bűnhődésén". Remélem bűnhődnek is.

Secnir 2010.03.14. 06:56:39

teljesen mindegy, hogy jobbikos balos fideszes vagy mdfes.
vannak gerinctelen tolvajok, és a besületes emberek.
naszóval.
a becsület és a politika ugyebár két külön nevező :)

hawkeye 2010.03.14. 08:28:33

@salapapa:

Esetleg Recsket újra megnyitni?

Kizárólag kézikalapáccsal persze... :)

Szép álmok....

@renugard:

A mocsok nem a kommentekben van, hanem a posztban szereplő személyek kizárólagos alkotóeleme.
Ha nem veszel tudomást róla, attól még létezik...

@Secnir:

Azt hiszem nálad a piros pont, ez a lényeg!

Netuddki. 2010.03.14. 10:22:12

Az ilyeneknek én max. segédmunkát adnék.

AZÉRT AZT NE FELEDJÜK, EZ CSAK A FELSZÍN. EZEK CSAK A LEGHÜLYÉBBEK EBBŐL AZ INGYENÉLŐ, TOLVAJ BANDÁBÓL.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.14. 12:23:50

@Secnir: Azaz vannak politikusok és vannak becsületes emberek :D

Egyéves Önkéntes 2010.03.14. 14:33:31

hogy a 'csába lesz valakiből egy afrikai ország diplomatája?
ki javasolja? ki nevezi ki?
mit kell ezért cserébe megtenni?

Kerámia_53 2010.03.14. 14:52:39

Sebaj, majd jön viktor és a sógorának a parkolási cége 2x ennyit kaszál!!! (Lásd aranhajó, apuci bányái, nej cége, stb...)

JOBBIK kell ide!!!!

Kerámia_53 2010.03.14. 14:53:55

@ColT: Nem! Vannak politikusok és vannak EMBEREK!

Mylady 2010.03.14. 15:14:25

A diplomáciai mentesség a diplomatát nem helyezi a törvények fölé. A fogadó állam joghatósága alól kiveszik, de a törvényeket ugyanúgy be kell tartania.

ÉS! Ami a legfontosabb: a diplomáciai mentesség nem érvényes a hivatalos tevékenysége körén kívül folytatott bármilyen szabadfoglalkozásra vagy kereskedelmi tevékenységre...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.14. 16:13:52

@Mylady: :) Na ez az amiért ott a pont :)

@EÖ: Mondjuk attl, hogy az ország polgára és az ország delegálja őt egy másik országba.
Na most ez a csávó egy bizonyos összegért kapta ezt a dolgot, egy valódi (?) diplomatától (őt is meg kéne egy kicsit rugdosni, hogy ez mégis milyen műsor volt?)

Mylady 2010.03.14. 16:50:31

@ColT: Az kevés, hogy delegálja. A fogadó országtól akkreditációt kell kérni. Ha nem kap, hát nem kap. Ha igen, akkor odamegy, átadja a megbízólevelet és akkor ott diplomata lesz.
De olyan nincs, hogy a fogadó ország nem tud róla.

A cikkben egyébként az van, hogy "utazó nagykövet" Na, erre viszont nem tudok mit mondani. Ha jól emlékszem, a bécsi egyezményben nincs ilyen. Persze a nemzetközi jogban a szokásjog is érvényes, azaz attól, hogy nincs benne, még létezik (létezhet) ez az intézmény. Csak sajnos nem tudom, ilyenkor mi van.
DE számomra valahogy elképzelhetetlen, hogy egy ország (ebben az esetben az afrikai) saját állampolgárának csak úgy diplomáciai mentességet ad egy másik ország (ebben az esetben Magyarország) joghatósága alól. Úgy, hogy a másik ország (Mo) erről nem tud.
Ha van ilyen, akkor arról általános nemzetközi egyezmény (lásd bécsi) vagy speckó kétoldalú megállapodás kell. Magyarul a mentességet Mo adja, nem az afrikai ország.
Szóval ez így nem tiszta.

Matiz Papa (törölt) 2010.03.14. 20:36:54

Ez nagyon sovány a hosszúúúúú hétvégére.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.14. 21:23:27

@Kerámia_53:
Te most komolyan azt hiszed, hogy erted politizalnak, nem azert mert beszedekbol meg lehet elni es nem kell dolgozni?
muhhhaha

juhaszcs 2010.03.14. 21:39:39

Marha vicces ahogy védik egyesek a fideszt a jobbikot az mszp-t.
Szar az összes pont azért harcol az összes,hogy ilyen korrupt köcsögök lehessenek az ismerőseik.
A választók a kisemberek pedig a választások után négy évig le vannak szarva.
Szarjon sünt egy cellában orbán-bajnai-vona-gyurcsány és az összes többi rohadék politikus.

Kocsari Antal 2010.03.14. 23:12:21

A fene egye már meg!

A témánál maradjunk! Arról essék szó, hogy ez a kis geciputtony hogyan tud ennyire pofátlanul szívózni, majd jót röhög a markába.

CID 2010.03.15. 13:48:52

Mi ez politika a Homáron ? Csak szerencsém volt, hogy eddig itt nem találkoztam vele ?

phyllo 2010.03.15. 14:14:39

Ez a poszt egy nagy butaság, finoman szólva. Itt politikai megrendelésre csinálják a műsort. Aki már adott el, vagy vett ingatlant, az tudja, hogy az értékbecslés egy szubjektív vélemény, ami nagyon sok mindentől függ. Ráadásuk többféleképpen lehet számolni az ingatlan értékét.
Az értékbecslés nagyjából azt jelenti, hogy ideális gazdasági környezetben, minimális inflációnál, stb. mennyit kéne kapnunk az ingatlanért. Magyarországon az értékbecslés felénél senki nem ad többet az ingatlanért.
Budapesten pedig szerintem sokszorosára fel vannak értékelve az ingatlanok. Pontosan azért, hogy a vevőt és/vagy a hitelező bankot bepalizzák, hogy milyen olcsón jutott az ingatlanhoz és/vagy a teljes vételárat a bankkal fizettessék ki.

PuruttyaIrto (törölt) 2010.03.15. 14:38:48

A Fidesz tudtával, akaratával egyező módon zajlottak ezek a lopások.

Különben miért nem csap le az ilyen témákra a Fidesz? Mert Orbánig bezárólag ők is megkapták a részüket a közpénzből.

Nincs kire szavazni. Csak tolvajokra lehet szavazni.

Jurij Kakarin 2010.03.15. 22:01:40

Nálunk bisztos nem ambasszador ez asz sápadt ferfi!

Tizteletel:
Hifikepunye Lucas Pohamba

plony 2010.03.16. 10:36:17

@europeer12:
"Ha valaki normális országban akar élni, annak ki kell vándorolnia innen."

Nem!

Szerinted máshol miért jobb?
Mert az ottani emberek úgy intézték a sorsukat, hogy jó legyen nekik.
Maradj itthon, és tedd jobbá ezt az országot!

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.16. 11:42:34

Hát a véleményem, hogy bűnhődjenek a tolvajok. A baj csak az hogy ezt most a parlamentben lévő pártok csak választási kampányfogásra használják fel. Szánalmasnak tartom, és remélem ez megváltozik.
hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; eletempercei.blogspot.com/ ; moviesforyou.blog.hu mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

SiKom 2010.03.16. 12:29:53

@phyllo:
"Ez a poszt egy nagy butaság, finoman szólva. Itt politikai megrendelésre csinálják a műsort. "

Köszönjük, átveheted a bögréd az MSZP-nél.

Itt vélhetően lopás történt, az adófizetők meglopása. Szerintem ennél több lopás is volt, de ez nem ok arra, hogy ne örüljünk, ha egy része kiderül!

SiKom 2010.03.16. 12:31:04

@PuruttyaIrto:
"Nincs kire szavazni. Csak tolvajokra lehet szavazni. "

És akkor csodálkoztok, hogy jönnek a nácik!

Talán nem kellene annyit lopni, és akkor nem erősödnének meg a nácik!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.16. 13:33:44

Hááát, ha a Centrum-nál egy kicsit megkapargatják a dolgokat, akkor abba nem csak az MSZP bukik, hanem a FIDESZ is. Ezena téren nagykoala van már régóta...

Snake Plisken (törölt) 2010.03.18. 11:29:43

Lehetsz te akár a jóisten is gyuri!!! Leszarom! Ha a magyar államkasszát károsítod tőlem és még sok mástól lopsz!!! Attól mert van papírod egy másik banánköztársaságból azért a golyó még fog, nem?
süti beállítások módosítása