Tékozló Homár

Dühöng a fiú, mert az anyját megalázta a BKV-ellenőr

2010.03.23. 14:24 | szily | 223 komment

Elsöprő szenvedély itatja át Zoltán levelét. Sajnos teljesen hétköznapi, a BKV gyakorlatában inkább gyermeteg csínynek minősíthető dolog történt az anyjával a Nyugatinál: az ellenőr kikapta a bérletet az utas kezéből, majd belekötött abba, hogy lejárt a hátulján található pecsétes igazolás. Zoltán nem érti, milyen alapon veheti el a bérletet az ellenőr, és némi joggal füstölög azon, hogy mennyire értelmetlen, portáskommunista ízű dolog az egész pecsételés. Levélírónk a végére egész jól begerjed, és ellenőrverésről fantáziál. Íme:


Legalább 3-szor próbáltam a telefonos ügyfélszolgállattal kapcsolatba lépni problémámmal, de tegnap este 20:40-21:15 óráig SENKI, illetve ma délelőtt legalább 15 percig szintén senki sem vette fel az állítólag utasbarát, nonstop ügyfélszolgálatukon a telefont. (...)

De térjünk vissza problémámra:
 
Szívbeteg rokkantnyugdíjas 61 éves édesanyám tegnap délután (2 óra magasságában)  az M3-as metró Nyugati pályaudvari állomásán szállt le a metróról és a 4-es villamos felé haladt.
 
A metró kijáratánál útját állta 2 ellenőr nő ( az egyik a 4xx-as számot viselte, 50 év körüli, bunkó stílusú, a másik 30 év körüli valamennyivel normálisabb hölgy volt)  Édesanyám minden hónapban megveszi a bérletét, - így tette ezt most is, bérletszelvénye Április közepéig érvényes. 
 
A 438-as túlbuzgó ellenőr az érvényes bérlettel rendelkező édesanyám kezéből kikapta a bérlettokot, majd darabokra szedte a bérletet, és közölte hogy ELKOBOZZA az egészet, mivel a bérlet NEM ÉRVÉNYES,  mert 2009 december végén lejárt a bérlettartó fényképes papír hátulján lévő pecsétes igazolás, és nincs rajta pecsét.
(Mellesleg a bérlet hátuljába néhány Szegedi buszjegy is be volt rakva, mert le szokott járni kezelésre, nyilván mivel nincs szem előtt a pecsételős rész, a  fene se nézi hogy mettől meddig érvényes a fényképes bérlettok, hisz józan ésszel úgy gondolná az ember hogy azzal, hogy megveszi a bérletet, kifizette a viteldíjat, nem köthetnek bele az ellenőreik)
 
Természetesen édesanyám nem hagyta ezt szó nélkül, hisz a bérletét becsülettel megvette, jókora szóváltásba keveredett az ellenőrökkel (ismétlem szívbeteg létére nagyon nem szerencsés felzaklatni, mert kórházba is kerülhet) végül a 438-as ellenőr a bérlet fényképes része mellé piros tollal felírta:  " 4xx"    "F"  2010  03  22. majd "nagy kegyesen " gúnyosan visszaadta a bérletet hogy pecsételtesse majd le 8 napon belül a pénztárnál a fényképes papír hátulját,  vagy ha nincs hová pecsételni akkor csináltasson újat, mert így nem érvényes.
 
Kérdésem az lenne Önökhöz:
 
- Mi okból veszi ki a maguk ellenőre egy fizető utas érvényes bérletét az utas kezéből?  Az bérlettok és a bérlet egy okmány, melyet kifizetek a megvásárlással, tehát  a saját tulajdonom, mi jogon veszi ki a kezemből és szedi szét? 
 
- Ha visszamegyek, megkeresem, és jól pofán vágom az ilyen szemétláda ellenőrt mekkora büntetést kaphatok, továbbá én is letéphetem-e róla az azonosító bilétát, és szétszedhetem megnézni a hátulját?
 
- Mi lenne ha az ellenőrök a jeggyel / bérlettel nem rendelkező utasokat baszogatnák?
  Javaslom a 2 hölgyet a 28-as, 37-es villamosra, vagy épp a 99-es buszokra áthelyeztetni, Józsefváros közepén bőven
  lenne alkalmuk a jegy nélkül nem rendelkező kisebbségi utasokat igazoltatni a fent említett járatokon.
 
- Mi okból kell évenként lepecsételtetni a fényképes bérlettokot? Nem lehetne végre elfelejteni ezeket a szocializmusból itt ragadt régi begyepesedett szokásokat?  A bérlettokkal csalni sem lehet, a fénykép már most is hatalmas bazi nagy leszedhetetlen szegecsekkel van rögzítve, teljesen logikátlan dolog a hátulján lévő pecsételés is, amit senki sem tart számon.
 
-  "Normáliséknál"  ha lejár egy okmány / bankkártya akkor kiértesítik / kiküldik az ügyfélnek az új okmányt. A BKV-nál ki a fene tartja fejben a havibérlet lejárati ideje mellett a bérletigazolvány lejárati idejét is (lassan már annak is örül az ember ha minél kevesebbszer kell igénybe venni a maguk igénytelen, lerohadt szolgáltatását, bunkó módon viselkedő ellenőreikkel)?
Nem értem mi okból nem lehet regisztrációhoz kötni ezt a bérlettokot, ha már ennyire ráérnek adminisztrálni, és a bérlettok lejárata előtt kiküldetni egy értesítőt hogy  "Tisztelt utasunk...bérletigazolványa 30 napon belül lejár. Kérjük fáradjon be érvényesítettni "  
 
Esetleg elfelejteni végleg a fényképes bérlet-igazolványokat ilyen esetben akár ki is lehetne küldetni az utasnak minden évben egy új igazolványt, amit Önök központilag érvényesítenek.(Ausztiában sincs fényképes bérletszelvény,  egy bérletszelvényt használhat akár az egész család, átruházható és még sincs ebből gond sehol)
 
Bízom benne elküldik valami viselkedés kultúra oktatásra a fent említett ellenőr hölgyet,  továbbá felhívnám a  figyelmüket hogy  az elmúlt 40 évben a BKV  a "mi"  adófizetők pénzéből tartja fenn magát, képtelen még saját maga fenntartására is.  Talán máshogy kellene hozzá állni az emberekhez, ha  már mi  az adó forintunkból több milliárdal évről évre "kisegítjük"  ezt a gazdaságtalan, monopol, pénznyelő társaságot.
 
Mielőbbi intézkedésüket és válaszukat várom:
K. Zoltán

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán Diktor (törölt) 2010.03.23. 16:04:34

@Salvor_: "A cigany meg ugy erzi, hogy neki emberi joga ingyen utazni."

A magyar is ugyanezt érzi.
:-)

idiesel 2010.03.23. 16:05:14

@Kukettó: Bocs, nem vagyok a védőügyvédje, de amilyen tetü banda, simán elhiszem, hogy ez törént.

Tedd már a szívedre a kezed (milyen szépen fogalmaztam) és válaszolj erre: Te nem hallottál millió sztorit - esetleg nem láttál - a visszaélésekről?

Pl:
Csapat külföldi megy le a mozgólépcsőn és már szólnak a rádión, hogy figyelj már megy le egy csapat külföldi, kapd el őket, mindjárt megyünk. Fültanúja voltam baszki..

A szerencsétlenek azt se tudták, hogy mi bajuk van, ők meg mondták, hogy oké, fejenként 7ezer forint. Számla nélkül, zsebbe, naná. Ekkor léptem oda és elmondtam szépen angolul, hogy srácok induljatok el külön-külön, minden irányba. Majd a hőbörgő ellenőr kérdezte, hogy mit mondtál nekik köcsög!!!!

Nah innentől a sarki koldúst többre tartom, mint ezeket.

sorica123 (törölt) 2010.03.23. 16:05:44

@Páneurópai Harci Kos: na, ez azért vicces, mert egyfelől nőt nem ütünk, másfelől viszont őhölgységének beleállhatott volna a csúz a kezébe, mikor nekiállt portásarrogánskodni a fele akkora mámikával. Úgyhogy esetleg még asszont lehet küldeni pofozkodni. Csak hogy a lovagiasságon ne essen folt.
Amúgy a hisztisen visszakérdezgető napközis kollégáknak: senki sem szerelmes a bérletébe, de amikor a hatósági közeg egyszerűen kiveszi a kezemből, és jó, ha nem ejti a mozgólépcsőbe, akkor kicsit ideges leszek én is. Nem viccből perkálja a polgár a nem is kicsi összegeket, gyakorlatilag arra, hogy a BKV továbbra is egye a pénzt és aztán ráfogja az egészet a bliccelőkre.
Nekem pl nem az kéne, hogy ingyenes legyen a szolgáltatás, hiszen sehol se az, hogy lenne az. De mivel ez egy általános, mindenki számára elérhető valami kéne legyen, röhej, hogy az összes BKV-s pénzbeosztási képtelenségét meg gazdagodási mizériáját az utazóközönségnek kell finanszíroznia. A járművek meg maradnak olyanok, amilyenek, esetleg valaki levetett buszait megvesszük szépen kiföstve, mert azok legalább formásak, frissen mázolva, ez kérem mégse a Balkán. Magyarul van ugyan egy működőképes, (még egyelőre) gépparkkal is rendelkező közlekedési vállalatunk, viszont mégse vagyunk vele elégedettek, mert csak valahogy szarul van megszervezve. Sokan csak 'lopni' mennek oda, mert úgyis rá lehet fogni a bliccelőkre. Az alsóbb posztokon meg nulla stressz- és monotóniatűrésű, fáradt, esetleg alkoholista vagy egyszerűen aszociális emberekből van rengeteg.

Szelid sunmalac 2010.03.23. 16:06:42

Igazabol nekem nincs is berlettokom. Mert nem fer be sehova. Mindig felmutatom az ervenyes berletet, de a penztarcamban, a lehajthato feleben van. Meg senki nem akarta kitepni a kezembol. Jol elore latjak es csak intenek, hogy menjek.
Probalna meg valamelyik kivenni a kezembol. Jo hangosan tolvajt kialtanek, aztan utes-rugas kombo nyakra, lagyekra.

dayaxx 2010.03.23. 16:07:18

Régi típusú bérlettokom van, érvényességi idő kitöltése nélkül. A jelen bkv szabályzat 10 év, illetve a fotó alapján felismerhető fejhez köti az érvényességet, pecsételésről semmit sem ír.
Amúgy a bérletszelvény szövege, azoknak akik nem tudják, hogy kell viselkedni az ellenőrökkel:
"...A bérletet minden utazásnál - felszólítás nélkül - fel kell mutatni és az ellenőrzést végző dolgozók kérésére át kell adni."
Ezen kívül itt olvasható még, hogy ha nincs beírva a cím az igazolványra, vagy nincs szám írva a bérletre, akkor pótdíjfizetési kötelezettség van, elkobzás csak visszaélés esetén.

Inf@ 2010.03.23. 16:10:26

@Füli: Épp ezaz hogy nem a bérlete járt le, hanem a tok hátulján lévő pecsételős biszbasz. Ki a franc tartja számon hogy még arra is figyeljél? Egyártalán MIÉRT JÁR LE A BÉRLETTOK? NOOOORMÁLIS ???

idiesel 2010.03.23. 16:13:56

Az ellenőröket ki kell vágni a francba és ne gyertek nekem azzal, hogy családja van. Ok, elmegy máshová dolgozni. Ezeknek a béréből (mert ne tagadjuk, rengetegen vannak) és az ismételt állami segítségnyújtásból felszerelik a kapukat a metróra olyan nyugatias formában: Lsd. New York, London stb. Mágneskártyákat bevezetni és várni. Nem másnapra és nem következő hónapra, de szerintem megtérülne. Buszokon meg legyen ellenőr, mitbánomén.

RedWing 2010.03.23. 16:14:33

@idiesel:

Engem egyszer ilyenért meg is akartak verni! (2-en voltak, villamoson)
akkor egy 12-13 év körüli spanyol kislányt választottak ki maguknak.
Azt nem tudhatták, h. rossz emberrel kezdenek, uh. rövid idő alatt lebasztam őket a megállóba. Érdekes, még rendőrt sem akartak hívni...

Inf@ 2010.03.23. 16:14:51

@telepata: 438-as a száma, gondolom a neve nem volt a bilétáján.

Fitz 2010.03.23. 16:15:52

@Inf@: Talán a fotó miatt? Én is most vettem újat. A legviccesebb, hogy van a nem átlátszó tok, amit valami nemtomhányszáz pénzért vehetsz hozzá. Még javasolta is a néni, mert tartósabb. Stockholmban meg ingyen vágták a műanyag bérletkártyádhoz, ami ugye nem fényképes.

KenSentMe 2010.03.23. 16:17:01

@juhaszvik: Egyébként ebben a témában nagyon sok kutatási lehetőség rejlik, amit a mértékadó irodalom terjedelmessége ellenére sem tudott még töredékében sem feldolgozni. Nyilván minnél rövidebb egy fűszoknya, annál rosszabbak a hőtartó tulajdonságai, minnél hosszabb, annál jobbak. Hidegebb országokban tehát számolni kell a Schlebniz-Zorkov-Meitner hatással (a túl rövid fűszoknyát viselő lányok bármit megtennének egy kis melegért), míg melegebb országokban a Grassi-Hong elv érvényesül (a túl hosszú fűszoknyát viselő lányok bármit megtennének azért, hogy megszabadulhassanak a szoknyájuktól). Az, hogy a SZM vagy a GH elméletből adódik nagyobb erkölcsi lazulás az érintett országok átlaghőmérsékletét is figyelembe véve, az mind a mai napig nyitott kérdés és tudományos viták tárgya.

2010.03.23. 16:18:28

Most már csak megkérdezem, mert fúrja az oldal a kiváncsiságomat: ezek a fűszoknyás svéd lányok nem fááááznaaaak ???!!
Merhogy ott döghideg van.
nem inkább bundás, prémes svéd lányokról van szó ?

2010.03.23. 16:18:54

Hagyományos bérlettok volt? Mert az enyémen nincs olyan, hogy meddig érvényes.
A BKV pénztáros nem tudta volna? Már 2005 óta használom.

idiesel 2010.03.23. 16:19:08

Pl:

1.
www.mta.info/nyct/subway/images/modifying_gates.jpg
Nem pofázik hülyeséget és nem köcsögösködik. Egyszerűen nem enged be. Ennyi.

2. z.about.com/d/gochina/1/0/h/A/-/-/Subway_4.jpg

Ezt Magyarországra nem ajánlanám, hiszen ezeket még az 50 éves is átugorná...

Kint kamerák és rendőrök növelik meg ezeknek a kapuknak a hatékonyságát. A 7 éves kisrácokon kívül nem is nagyon csúsznak át alatta.

Fitz 2010.03.23. 16:19:46

@VRbagoly: Ez a gyelek meg nem nolmális! :D

idiesel 2010.03.23. 16:20:29

@RedWing: Pff... 12-13 éves kislánnyal...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.23. 16:21:08

@VRbagoly:
Nagyon meggyőző érvelés.
Épp anyagot gyűjtök egy szakmai posthoz a fűszoknyával kapcsolatban.
Engedelmeddel be is kopiznám az anyagba.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.23. 16:22:32

@Kulics:
Nem fáznak.
Fűthető fűszoknyában miért is tennék?

AlexWolf 2010.03.23. 16:24:21

Tegnap este hazafelé egy női harcitroll próbálkozott nálam a "megfogom a bérletedet és jól nem hagylak tovább menni az anyádúristenit" módszerrel. Aztán, amikor észlelte, hogy kirántom a bérletigazolványomat a kezéből és igen csúnyácskán nézek rá (na jó, ő sem volt túl szép), visszafogta magát és megpróbált picit kulturáltabban viselkedni. Nem sikerült neki. A bérletemet azért megmutattam.

üllős 2010.03.23. 16:24:21

én 2009 augusztusi szelvénnyel nyomom, még nem vették észre
ha ez megtörténik készséggel kifizetem a helyszíni bírságot

phyllo 2010.03.23. 16:25:24

Én 1979-ben Moszkvában voltam, ahol semmiféle bérlettok nem kellett a bérlethez. Igaz nem volt kedvezmény sem! Az összvonalas (metró, troli, busz) bérlet 6 rubel volt. (110 rubeles átlagfizetés és 42 rubeles egyetemi ösztöndíj mellett. Talán még meg van valahol egy ilyen "jegyíníj bilét".
Ez a szocializmus közepén volt, akkor minek Mo-ra mindenféle kedvezmény?!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.23. 16:25:34

amúgy a stockholmi biztonsági őrök a metróban így néznek ki:

www.situationsthlm.se/Global/Vakt-01.jpg

Inf@ 2010.03.23. 16:28:35

@Magam_a_Mondomét!:

A Posztoló anyjának volt érvényes bérlete, a TOK járt le, nem a bérlet. Olvass előbb.

idiesel 2010.03.23. 16:29:18

@Rékuc: Ég és föld. Szívesebben is venném a jegyet, nemcsak kényszerből. Komolyan.

Gyuree 2010.03.23. 16:37:33

továbbá felhívnám a figyelmüket hogy az elmúlt 40 évben a BKV a "mi" adófizetők pénzéből tartja fenn magát, képtelen még saját maga fenntartására is. Talán máshogy kellene hozzá állni az emberekhez, ha már mi az adó forintunkból több milliárdal évről évre "kisegítjük" ezt a gazdaságtalan, monopol, pénznyelő társaságot.

Ezzel a résszel nem teljesen értek egyet. Miért lett volna jövedelmező egy olyan cég, ahol két évtizeden át, a szocializmus látensen emberbaráti gazdaságában befagyasztották a vonaljegyek árát?? Egyébként a rokkantnyugdíjas havibérlet 3700 Ft, ami nyilván nem fedezi az igénybevétel költségeit. Természetes szerintem, hogy az ilyen közszolgáltatók tevékenységét az állam kiegészíti az adófizetők pénzévé, hisz lehet hogy a valós fejenkénti költség 15 ezer lenne, de átlagban a használok havi befizetése az 5000 ft-ot sem érheti el, mivel egyrészt sok nyugdíjas használja, másrészt "sikkes" dolog a bliccelés - amit azért más fizetős szolgáltatás igénybevételénél nemigen lehetne megtenni...Ja, és külföldön (pl. Sydneyben) mikor használtam a tömegközlekedést, havi bő 25 ezer forintnyi összeget fizettem és ott sem kerestem háromszoros pénzt...

Iustizmord 2010.03.23. 16:39:38

konkrétan egy próbára bocsátás- 100e pénzbümti között lehet, ha nem csapod meg extrém módon. tapasztalat

666E 2010.03.23. 16:41:06

ez tényleg mekkora szadista baromság már, kit érdekel a bérletigazolvány, 200 Ft könyörgöm, biztos azon fogok csalni a 10ezer forintos bérlet mellett.

vernarancs 2010.03.23. 16:42:04

@Inf@: Mit ir a szabalyzat? A berlet mivel egyutt ervenyes?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.23. 16:47:02

4xx = 438 /4
X2 = 109,5 - 109,5
0 = x2 -109,5

x1,2 = (-(-109,5) +_√109,52-4) / 2

x1,2 = (109,5 +_ 10,46) /2

x1 = 59,73
x2 = 49, 52

PuruttyaIrto (törölt) 2010.03.23. 16:57:24

@Páneurópai Harci Kos: akkor mi a megoldás nagyokos? Szomorkodjunk együtt egy tea mellett?

Megmondom mi az alapprobléma. A jogszabályok szerint kell élnünk, hisz különben anarchia lenne.

Ki hozza a jogszabályokat? A politikus, aki gyakran köztörvényes bűnöző, maga is jogszabályt sért (lásd Eclipse ügy).

Namostakkor tehát te azt mondod, hogy tartsam egy olyan jogszabályhoz magamat, amit egy olyan ember hozott, aki maga sem tartja be a jogszabályokat?

Jó, lerúgni az arcukat tényleg túlzás, ha kicsit elvonatkoztatok a dühömtől, de te meg ne csak az erőszak ellen ágálj, hanem akkor adjál megoldást is.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.03.23. 17:12:24

Én is megkaptam reggel Zoltán levelét. Igyekeztem szakmai szemmel megválaszolni a kérdéseit. Akit az anyázáson kívül ez is érdekel, az keresse a levélben a zöld zárójeles szövegeket:

bkvfigyelo pont hu/2010/03/23/kitepte-az-utas-kezebol-a-berletet-az-ellenor/

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.03.23. 17:21:28

@Páneurópai Harci Kos: "Kiállás kérdése az egész..." Nyilván, nuncsakuval járunk tömegközlekedni, fő a defenzivitás. Különösképpen hatvanas, szívbeteg asszonyok esetében - nekik kell leginkább harcolniok, vérben forgó szemekkel.
Tehát:
tartasz egy darab papírt a kezedben. Én meg csak úgy kikapom belőle. Hogy védekezel (miután már kikaptam)? He?
Okosferike...

Áldom az eget (ismét), hogy nem abban a koszos dzsungelban élek.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.23. 17:26:42

"Javaslom a 2 hölgyet a 28-as, 37-es villamosra, vagy épp a 99-es buszokra áthelyeztetni,"

Haha, ezen felröhögtem! Itt lakom Kőbányán, napi szinten járok az említett járművekkel! Nincs ellenőr, aki fel merne ide szállni, mert fél perc alatt kibeleznék a cigók! Még szerencse, mert nincs bérletem :-)))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.23. 17:28:22

@Páneurópai Harci Kos:

"megkeresem, és jól pofán vágom az ilyen szemétláda ellenőrt mekkora büntetést kaphatok,"

jó nagyot, mert ha egy nőt megütsz és meglátom, akkor térdenrúglak az hétszentség."

én meg téged tökön, ha nem haragszol.

AlexWolf 2010.03.23. 17:35:32

Baaal sarokbaaaaan Megélhetéééési Sünözzzzzööö! Jobb saroookban Páááneurópai Harci Kos!!! FIGHT!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.23. 17:46:52

@AlexWolf: :-))))

Mindig is szerettem volna tökön rúgni valakit.

tejfogubandi 2010.03.23. 17:52:06

azért pl a szakitosblogra ne küld el ....
bkvs hisztiket a figyelőre (ahogy oda is elküldted) és ne ide. köszi
Ja és szarjon sünt a kaller....

AutosVilli 2010.03.23. 18:22:27

Akkor ezt figyuzd, az egyik barátom a bérletébe bele szokott tenni egy tartalék 5000ft-ost,ha úgy alakul az általában a zsebében van,nem a táskájában,kb fél év után kellett VOLNa neki,mert nem volt benne, Ő azt mondta hogy a fél év alatt töbször megnézték,de csak egyszer kérték el tölle a bérletet és "szedték szét" tehát akkor vette ki belöle a mocskos tolvaj a pénzt.

zyl187 2010.03.23. 18:25:34

@Rékuc: Minden tiszteletem ellenére megkérnélek, hogy az olvassa el a utazási feltételek című részt gondolt át jó!!!

Egy csaló, korrupt, tolvaj vezetésű állami pénznyelőről beszélünk, ami eltekintve 1-2 járattól, éppen hogy elégséges a feladat ellátására. Mit olvasgassak??? Utazási feltételeket??? Na ne röhögtess jó!!!

AlexWolf 2010.03.23. 19:00:04

@AutosVilli: Nem elképzelhető, hogy az ellenőr azt hitte, hogy éppen megvesztegetik? Manapság az divat!

2010.03.23. 19:04:17

Azt honnan kellene tudni, hogy az igazolvány 10 évig érvényes?

kpityu2 2010.03.23. 19:07:38

- Jó napot kívánok asszonyom, kérem adja át a bérletét ellenőrzésre. Köszönöm.
- Sajnos az ön bérlettartójának az érvényességi ideje lejárt, kérem 8 napon belül pecsételtesse le, mert e nélkül a bérlete sem érvényes. További jó utazást.

Matiz Papa (törölt) 2010.03.23. 19:09:32

Az igazolvány nem 10 évig érvényes! Ha rokkantnyugdíjas a mama, akkor 4*1 évig!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.23. 19:27:08

@kpityu2: Szeretjük a fantasyt, de ez még nekünk is sok.

2010.03.23. 19:39:46

@vernarancs 2010.03.23. 16:42:04
"Mit ir a szabalyzat? A berlet mivel egyutt ervenyes?"
anyáddal? nem mondom, kérdezem...

Betkó 2010.03.23. 19:52:40

Kedves Barátom,

mivel engem elítéltek BKV ellenőr elleni hivatalos személy elleni erőszakért, a következő büntetési tétellel kalkulálj:

Pénzbírsággal kiváltható szabadságvesztés, Nekem 60E HUF volt.

Miért: Leszedtem az azonosítót és elküldtem a picsába és még hozzátettem, hogy rátekerem a hülye okulárt a kibaszott fejére. Nekem a menyasszonyommal történt szinte hasonló eset és zokogva hívott fel. Én, a hősszerelmes persze egyből taxiba és irány a helyszín. Csak Ők hárman voltak. Ismétlem, nem verekedtem. Plusz Én hívtam rendőrt... Hárman azt vallották, hogy teljes halálfélelemben voltak... Akkor 68kg voltam, öltönyben stb, egyébként nem is vagyok rosszfiús fejszerkezetű...

Hát erre számíts. Magyar bíróság előtt MINDIG nekik lesz igazuk, mert mindig van tanújuk a helyszínen...

Betkó

Mylady 2010.03.23. 20:01:51

Mielőtt elolvasnám a kommenteket, jelzem: az enyém is lejárt. Decemberben. Én tudatosan nem vettem újat (reménykedem, hogy nem kapnak el), mert cafeteriában kapom a bérletet, amire előre ráírják az igazolvány számát. És félek ekkora kihívás elé állítani az ezt intéző személyzetis kiscsajt, mert eddigi ténykedése alapján nem vagyok biztos benne, hogy jól sülne el a dolog...

Majd ha új munkahelyem lesz, veszek új igazolványt.

Magam_a_Mondomét! 2010.03.23. 20:05:21

@Salvor_: Te nem tudod mit beszélsz! :)
Bérlet = tok, ami műanyagból van, plusz bérletigazolvány plusz bérletszelvény, ebből a bérletigazolvány nem volt érvényes, nem a tok, Te tüdöshurka!

Magam_a_Mondomét! 2010.03.23. 20:06:49

@lxrose: Onnan, hogy rá van írva, nem ?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.23. 20:19:10

Ha szívbeteg nyugdíjas, akkor miért nem fordít kitüntetett figyelmet arra, hogy az igazolványai, bérlete érvényes legyenek? Nem ér rá? A fiacskája sem fordít édesanyjára elég figyelmet?

Haverom 130 kiló, 198 cm, nem csak hasban széles. Metróval jár. Érdekes, még egy ellenőr se tépte ki a kezéből a bérletét.

Szerintem az ilyen tolvajpribék BKV ellenőröket külön tenyésztik. Erős válogatás után külön tanfolyamon kell a kiemelkedő bunkóságot tanulniuk.

Fény-árnyék 2010.03.23. 20:34:32

@Inf@: Igen,elvárható lett volna az udvarias figyelmeztetés.
Kár,hogy nem tellett a Nokiás dobozból egy kis továbbképzésre...

Rocky2 2010.03.23. 20:44:00

Nem akarom védeni az ellenőrnő(ke)t, mert az eljárásban igencsak lehet találni kivetnivalót, de a lényeg itt van: rokkantnyugdíjas. Ahogy azt már más is említette, az érvényesség ezért nem 10 év, mint az általános bérletigazolványnál. (Bár már évek óta ezt sem 1 évre adják mindig, hanem ameddig az ideiglenes leszázalékolás tart, vagy véglegesítés után már - úgy tudom, - ezt is 10 évre.)

Mivel ezzel az igazolvánnyal kedvezményes bérlet váltható / használható, ezért kekeckednek jobban, hogy már lejárt. A teljes árú bérletnél aligha foglalkoznak vele, hogy érvényes-e még a bérletigazolvány.

uruk.hai 2010.03.23. 20:48:36

@Rékuc: A stockholmi biztonsági őrök a metróban tiszta Star Trek.

Fittipaldi 2010.03.23. 20:57:13

Én már nem is veszek jegyet BKV-n. Metrón se, csak átmegyek az ellenőrök között. Néha beszólnak vagy utánam jönnek, de leszarom, rá se nézek. Persze megértem, hogy egy nyugdíjas hölgy ezt nem biztos hogy meg tudja tenni, de ha nincs bérlet, nincs mit elvenni. Mindenesetre az ellenőr nem érhet hozzá az utashoz, fizikailag nem tartóztathatja föl.

HuszonX évig vettem bérletet, de már 1 éve nem, mert minek, ha úgyis ellopják a pénzt? Ennek a BKV-nak soha többé nem fizetek. Ha nagyon akadékoskodna a kaller, ennyit elmagyaráznék neki, de ilyen eset még nem volt.

BéLóg 2010.03.23. 20:58:36

Most már itt is látom, igazából a tömegnek a posztoló szivatása a fő élvezet.

uruk.hai 2010.03.23. 20:59:22

Az esettel kapcsolatban annyi mondanivalóm lenne, hogy el sem férne itt.
Pro és kontra meg van a véleményem, megtöltene egy könyvet is. Rettenetesen nyomasztanak a hülyék, legyenek bár utasok, ellenőrök, szakácsok, kőművesek, etcetera (sorolnám,de még valaki kimarad és megsértődik). A McDonalds-nak meg üzenem, hogy nem vagyok hajlandó fizetni náluk, amíg nem kapok Big Mac-et 10:30 előtt. A szabályok meg csak akkor vonatkoznak rám, ha szerintem van értelmük.

BKV - Önnek megyünk 2010.03.23. 21:05:42

én két éve nem vettem jegyet vagy bérletet

az is igaz hogy kulfoldon élek...

Unommáazegészet 2010.03.23. 21:28:09

És IGAZA VAN! HALÁLAZELLENŐRÖKRE!!!

reunalla 2010.03.23. 21:30:17

lenne egy olyan költői kérdésem a posztoló és egyes kommentelők felé, hogy ugyan mennyivel jobb az az ember, aki megüt egy nőt, mint az a nő, aki bunkón viselkedik?

amúgy a nem nőként viselkedik, akkor meg kell ütni szövegtől épp most hányok....nem mellesleg a nőként viselkedés az melyik évszázad normája szerint értendő?

reunalla 2010.03.23. 21:33:38

@Fittipaldi: remélem, te meg a fizetésed nem kapod meg, mert úgyis elköltöd, akkor meg minek....végül is teljesen normális dolog, hogy az utasok 60%-a nem fizet egy igénybe vett szolgáltatásért, a maradék 40 % nevében megköszönöm, hogy a te utazásod árát is mi fizetjük...

Unclerabbit (törölt) 2010.03.23. 21:34:33

Minden ellenőr egy utolsó lelketlen féreg.
Csak azért megy ellenőrnek hogy kiélhesse agresszív hajlamai és múltbéli sérelmeit.

odanézz 2010.03.23. 21:35:25

akkor ez már a hétvégi?

uruk.hai 2010.03.23. 21:50:55

@Unclerabbit: Minden homo sapiens sapiens egy utolsó lelketlen féreg.
Csak azért élnek hogy kiélhessék agresszív hajlamaikat és múltbéli sérelmeiket. Ezt hívják általánosításnak-ne versenyezz velem, nagyon jó vagyok benne. :-)

reunalla 2010.03.23. 21:51:14

@Unclerabbit: Ja vagy mert kaja kell a gyereknek...

amúgy igazatok van, nem kell ellenőr, legyen becsületkassza

uruk.hai 2010.03.23. 21:51:57

Hejesirasban is jó vok.

uruk.hai 2010.03.23. 21:53:00

Nincs itt már se becsület, se kasza. .-)

Fittipaldi 2010.03.23. 21:57:07

@reunalla: tévedés, mert a BKV-t nagyrészt az adókból fizetjük, a jegy csak a költségek kis részét fedezi. Ezért én még így is jelentősen többet fizetek bele, mint kellene, amit aztán a egyrészt ellopnak, másrészt az egyáltalán nem hatékony működésre pazarolnak. Hogy mást nem mondjak, monopolhelyzetben van Bp-en.

Ezen túl az a véleményem, hogy az elmúlt hónapokban látott események után egyszerűen birka, aki fizet, és aki meg is magyarázza hogy miért, az csak a saját kognitív disszonanciáját próbálja feloldani.

reunalla 2010.03.23. 22:04:42

@Fittipaldi: igazad van, az áramért és a gázért se fizetek ezután, mert ott is lopnak, sőt a kajáért se fizetek, mert a tescoban is lopnak a főnökök, akkor én a hülye vásárló miért fizessek?

szerintem, a szegedi volán is monopolhelyzetben van Szegeden, nem? Sőt, ha jól rémlik, egész Amszterdamban ugyanaz a közlekedési vállalat volt, a város minden részén.

Amúgy, attól, hogy mások lopnak én még nem érzem magamra kötelező érvényűnek ezt a viselkedési mintát ;)

Fittipaldi 2010.03.23. 22:14:08

@reunalla: vitatkozhatnánk azon, hogy lopásnak számít-e, ha valaki nem veti alá magát egy 'magasabb szintű' lopásnak, de valószínűleg nem értenénk egyet.

Amúgy az áramos és a többi példád nem bizonyítottak, csak a feltételezéseiden alapulnak, ezért nem relevánsak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.23. 22:29:17

azt azert szeretnem megjegyezni, hogy statsztikailag bizonyitottan hosszabb a sved lanyok labai,/sic/ mint a hawaiake
tehat a fuszoknya pontosan ugyanolyan meret
viszont svedorszagban tenyleg qrwa hideg van
hawaion meg nem

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.03.23. 23:27:30

@Fittipaldi:

Nem tudom honnan veszed az információkat, de érdemes lenne először szaklapokat, szakanyagokat fellapozni, mielőtt hülyeségeket írsz.

A BKV állami támogatása évről-évre csökken. Míg 2006-ban a bevétel 18,3 százaléka árkiegészítés volt és 32,9 százalékos volt a normatív támogatás, addig pl. 2008-ban már 30 százalék alatti volt a normatív támogatás és 16 százalék alatti az árkiegészítés, tehát az állami támogatás kevesebb, mint 30 százalék volt már tavaly is, ez idén még kevesebb.

Az utas szerinted a költségek kis részét fizeti. Megsúgom, hogy 2008-ban a BKV bevételeinek közel 50 százaléka jegyeladásból származott. Ezen kívül vannak egyéb bevételek is (5-8 százalék évente változik).

Ide vezethető vissza a finanszírozási probléma is. Máshol Európában a bevételek 33 százalékát fizeti az utas, 33 százalékát az állam és 33 százalékát a megrendelő önkormányzat.

Budapest évek óta egy fillért nem fizet, helyette fizet az utas. Legalább 15 százalékkal lehetne olcsóbb a jegy és a bérlet, ha Demszky végre fizetne a megrendelt szolgáltatásért, és nem talicskázná ki a pénzt a BKV-tól a madzagon rángatott cégvezetőkön keresztül.

Azt javaslom, foglalkozzatok a problémákkal jobban, és nézzetek időnként a dolgok mögé is:)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.23. 23:50:18

@Betkó: Hűha! Akkor örülhetek, hogy én semmit nem kaptam, amikor lecigányoztam az ellenőrt, és elküldtem melegebb éghajlatra...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.23. 23:52:19

@BKV - Önnek megyünk: Haláli a szlogened, kár hogy nem küldted be a BKV-pályázatra :-)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.23. 23:55:01

@Fittipaldi: Én azóta nem veszek bérletet, amióta elvesztettem az állásomat. Sorry, de van jobb helye annak a pénznek. Az könnyen beszél, akinek a melóhelye fizeti a bérletet. Szerintem lassan már csak ezeknek az embereknek lesz bérlete...

Fittipaldi 2010.03.23. 23:55:13

@BKV figyelő.hu: pár évvel ezelőttről erre emlékeztem, de annyira nem érdekel a téma, hogy szaklapokat olvassak.

Amúgy nekem utasként irreleváns, hogy a jegyből, az államtól, vagy a fővárostól kapott pénzt talicskázzák, mert a bevétel 90+%-a ezek szerint a lakóságtól számazik, ha talicskáznak, ahhoz semmilyen formában nem akarok hozzájárulni.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.24. 00:02:55

@Fittipaldi: Talicskázzák ide nekem. Ahhoz hozzájárulok :-))))

(pfujjj, korrupt)

Mylady 2010.03.24. 07:40:03

@Támadnak az űrgyíkok! NO CSIPP!!!! Ne engedjétek!:
"Az könnyen beszél, akinek a melóhelye fizeti a bérletet."

Ezen ki tudok akadni. Akinek a munkahelye fizeti a bérletet, az sem ajándékba kapja. Az része a fizetésének, megdolgozik érte a jómunkásember.
Megvan, hogy kapsz X összeget és annak egy kis részéről szabadon dönthetsz, hogy milyen formában kéred.

Mondok két verziót:
a fizetésed nettó 100.000Ft
plusz cafeteria nettó 20.000
az ebédre havonta 20.000 Ft-ot költesz (csak munkanapokon, rendelős cégtől pl)

te a cafeteriában kérsz 10.000 Ft-ért bkv bérletet és 10.000 Ft-ért étkezési utalványt, a maradék 10.000 Ft-ot az ebédedre a kp-ban kapott fizetésedből fizeted.

VAGY

a cafeteriában kérsz 20.000 Ft étkezési utalványt, ami fedezi az ebédedet és a kp-ban kapott fizetésedből fizeted a bkv bérletet

Azaz: az elsőben kapod a cégtől a bérletet (lehet irigyelni?), a másodikban veszed
melyik esetben több a fizetésed?

szerintem ugyanannyi

A cafeteriában kapott bérlet nem ajándék

Az az ajándék, amikor nőnapon bemegyek és ott egy cserép virág az asztalomon, vagy húsvétkor a csokinyuszi.
Csak ez ritka.

vernarancs 2010.03.24. 09:32:16

@avman: nem, nem azzal. Olvasd el, ha tudsz egyaltalan olvasni. Anyad jaratott iskolaba? Kerdezem csak...

2010.03.24. 11:15:17

@Fittipaldi: Miért, ha jogerősen elitélnék az ELMŰ vagy bármelyik áramszolgáltató vezetőjét sikkasztásért, hűtlen kezelésért, akkor az áramért sem fizetnél, esetleg lopnád? Próbáld csak meg, ott nem véd meg az ombudsman, hogy személyiségi jogaid vannak! Nyugtasd meg magad, hogy neked jogod van lopni, mert más nem fog! Persze mehetsz gyalog is, vagy biciklivel, esetleg autóval, bár a benzinlopás kockázatosabb, mint ingyen utazni.

2010.03.24. 11:47:05

az érvényes bérlettokkal igazolja, hogy jogosult a nyugdíjas bérletre... a módszer lehet nem volt a legjobb, de alapvetően helyesen osztanak neki ki büntetést, ha nem volt érvényes a tok...

labi 2010.03.24. 12:00:51

kimostam az egészet, így se a fénykép se semmi nem látszik, meglehetősen viseletes... De még nem volt vele gond... Igaz akkor is át szoktak engedni, ha véletlenül reggel kómásan a céges belépőkártyámat mutatom fel, ami cseppet sem hasonlít...

Manyecska 2010.03.24. 12:45:02

Hát..ha ütni nem illik, le kell fejelni..mint a kos..

2010.03.24. 13:44:23

@vernarancs: jaja. és képzeld, ott még az ékezetes betűket is megtanították. a nagybötűkre már nem futotta.
egyébként meg, ha neked annyi jutott el a tudatodig, h mi a bkv-s szentírás az adott esetre, a többi része meg nem, akkor szerintem fáradj vissza az anyádba még egy picit mert az az uszkve 9 hónap kevés volt, h embernek szüless.

vernarancs 2010.03.24. 15:13:29

@avman: Fuss neki megegyszer, figyelmesen olvass. Hatha most sikerul te balfasz.

Oldman · http://www.zartajto.hu 2010.03.24. 15:49:05

Szerintem ez a poszt értelmetlen! Nem volt érvényesítve bérlete és kész. Azonkívűl az utazási feltételekben le van írva kerek-perec, hogy köteles átadni ellenörzésre a bérletet MINDENKI! Nem számít, hogy beteg anyóka, 130 kilós kancigány, vagy kisiskolás!
Viszont a másik oldalról valóban tanulhatnának egy kis kultúrát az ellenőrök is,... így európa közepén.

KecskeDotyi 2010.03.24. 17:22:50

Ha lejárt, akkor bevonható. Senkit nem érdekel, h anyukád nem sasolja minden nap, hogy mikor jár le.
Nem vette észre? Ő baja.
Szívbeteg? Kit érdekel? Aki utazik, az vegyen jegyet/bérletet, mert azon túl, hogy alapvető követelmény, azokkal fizetteti meg a cég, akik becsületesen megvesznek/kifizetnek/érvényesíttetnek mindent. Szóval talicska aprómajom a jó büdös................-ba már!

Tomasz_a_gozmozdony 2010.03.24. 18:30:49

@sorica123: a nagy lofaszt finanszirozza az utazokozonseg. pont hogy meg a pusztapiripocsi epitoipari segedmunkasok is finanszirozzak a tokfeju pestiek foshalmazat.

BéLóg 2010.03.25. 14:43:11

@Tomasz_a_gozmozdony: Ebben pedig tökéletesen igazad van. S bár pösti bunkó vagyok, ugyanígy felháborítónak tartom.
Én évente nagyjából tízszer utazom békávén, mégis az adómból nem jelentéktelen összeg kerül oda teljesen feleslegesen.
A MÁV, a másik ilyen társaság, dettó. De ott rosszabb a helyzet, mert én vagy tíz éve nem ültem vonaton.

rendszerhiba 2010.03.25. 14:50:10

és még csodálkozik az ember, hogy az ország ott tart, ahol..... :(

Szégyen az országnak, szégyen a társadalomnak!!!

toldylany 2010.03.25. 14:53:51

Sziasztok, új vagyok, legyetek velem kíméletesek, légyszi.

Egyszer velem baromi rendes volt egy BKV ellenőr, örök hálám érte.

Kislányommal metróztunk, füzetjegyem volt, a végefelé jártam a jegyeknek, és nem vettem észre,hogy olyat "lyukasztottam" a metrón, amit már egyszer felhasználtam a felszínen egy villamoson. Odanyújtottam a nőnek és erre közölte, hogy ez így érvénytelen ,de elenged, mert nem akar megalázó helyzetbe hozni a kislányom előtt.

Felajánlottam neki, hogy egy érvényes jegyet akkor most kettétépek, de ezt sem fogadta el , mondta, hogy menjek nyugodtan tovább. És még mosolygott is.

Szóval szerencsére van ilyen ellenőr is . Azóta rendesen megnézem, nincs-e lebélyegezve már a jegy.

Sziasztok: KMF

Anyád barátja 2010.03.26. 08:26:26

@toldylany: Ez az ellenőr főállásban Aldiban árul FTP-t.
Azért mosolygós.
Megkíméltelek.

Gyökérke 2010.03.26. 09:19:28

"ElKÉRHETI a béretet és a fényképes igazolványt, át is kell adni..."jó, azt még elfogadom. De NE kapja ki a kezemből! A héten ezt akarta tenni velem is egy ellenőr, de fürgébb voltam. Miért: mert együtt van az összes többi okmányommal, mint oly sok más embernek, ahhoz meg nincs joga.. Megoldás: kérje, én meg adom (kiveszem).

metánsav 2010.03.29. 21:52:40

a jól megszokott sztorik.. nincs semmi új manapság?

Csőbensültsajtosrák 2010.04.02. 12:59:49

Azt mondjátok meg, egyáltalán mi szükség van a bérletigazolványra?
Azon kívül persze, hogy a BKV 200Ft-ot keres rajta fejenként (-elállítási költség) és egyel több dolog, amiért nyaggathatják az utasokat.
A személyi igazolvány nem elég az azonosításra? Mindenkinek egyedi és fényképes is, mi kell még?
süti beállítások módosítása