Tékozló Homár

Ha elnyeli a pénzt az automata, perkál a Coca Cola

2010.03.30. 09:10 | ge | 101 komment

DrPepe egy valódi póruljárt ügyfélből lett boldog ügyfél: miután a Coca Cola automata elnyelte 220 Ft-ját és ő ott és azonnal bejelentette a hibát, a cég egy hét múlva küldte a postással a pénzt. Kipróbálta már ezt valaki BKV-s jegyautomatával?

Az Örs Vezér terén jártam a múlt héten, mivel nagy meleg volt, az egyik Coca-Cola automatából próbáltam kemény 220.- Ft-ért üdítőt előcsalogatni. Elsőre persze a 200.- Ft-ost nem akarta elfogadni, de gyakorlott (parkoló)automatás vagyok, hozzácsaptam néhányszor a kétszázast a falhoz (nem, nem az automatához!) és utána már el is fogadta, a 20.- Ft-os simán belement (ki tudja miért?!).

A kezdeti megpróbáltatások után nagy örömmel válogattam az választékból, bár sok minden ki volt fogyva, még így is volt miből választani.

Sprite-ot szeretem (mert abban - véltem régebben én - kevesebb a mesterséges anyag), de ez nem volt éppen, viszont volt Fanta (narancs), így annak gombját nyomkodtam rendületlenül. Rendületlenül nyomkodtam, de megrendültem tapasztaltam, hogy nem történik semmi. (Már meg sem lepődtem!)

Erre - gondoltam az is elfogyott - próbáltam a mást választani, de továbbra sem történt semmi. Már mindegyik lehetőséget és a pénz visszaadása gombot is végignyomkodtam, de még mindig nagy hallgatás - a "kredit" (bármit jelentsen is) még benne volt.

Hát sem üdítőt, sem pénzt nem adott (vissza) a gép, így már jöttem is volna tovább, de ekkor egy újságosstandból kiszólt a "néni", hogy rendszeresen elnyeli. (ezt egy gépnél nem szeretem).

Miután nem siettem, ezért gondoltam - ha már ez visszatérő probléma - akkor egyszer végre valaki bejelenthetné, és a gép oldalára ragasztott központi számot tárcsázva rögtön meg is kezdtem.

Kisebb várakozás után a Coca-Cola ügyfélszolgálatosa jelentkezett, egy középkorú hölgy (a hangjából ítélve), nagyon kedves volt. Mondta, hogy "Elnézést kérünk a kellemetlenségért, nagyon köszönjük, hogy bejelentette a problémát..." - Mondom magamban: "Mi van?!"; erre nem számítottam.
A hölgy elkérte a gép számát és a helyet, ahol található, többször elnézést kért és kérdezte, hogy hogyan kívánom visszakapni a bedobott összeget. Mondom neki, hogy ne vicceljen már, hiszen többe fog kerülni az elküldése, mint maga az összeg, de a hölgy nem tágított és kérte adjam meg a postacímem és a nevem és postán visszaküldik az összeget.
itt elgondolkodtam, hogy megadjam-e, de aztán mégis megadtam.

Aztán az egészet el is felejtettem, mígnem a postás ma csönget az irodában. Hozza a szokásos leveleket (számlákat) és még valamit. (képet mellékelem!)
Hozta a 220.- Ft-ot, a Coca-Cola küldte.

Csak ezt akartam veled megosztani kedves ollós barátom.

(Bocsi, kicsit hosszúra sikerült... :) de szerintem érdemes egy posztra!)

Üdv: drPepe 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyéves Önkéntes 2010.03.30. 09:14:41

220 forint postán feladva belekerül vagy 500 forintba.
de azért megható a történet.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.30. 09:15:49

@EÖ: Majd futárral küldik a Magyar Koronát.

Egyéves Önkéntes 2010.03.30. 09:17:00

@atpijkamo: és persze egy kancsó vizet hozzá :)

Tökös Veréb 2010.03.30. 09:17:09

sprite-ot is küldhettek volna :)

rohamoscsiga 2010.03.30. 09:19:08

@EÖ:

Es? Ha ilyen a hozzaallasuk akkor szamithatnak ra hogy a bejelento fog meg naluk vasarolni, par vasarlas es vissza is jott a postazasi dij.

Egyéves Önkéntes 2010.03.30. 09:20:37

@rohamoscsiga: kétségkívül korrekt hozzáállás. ritka is a b.Ü poszt itt.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.03.30. 09:24:14

biztos az aldinál is így működik:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.30. 09:24:23

Hasztamannyana!
BÜ post?
Ez valami tévedés, fotosopp, vakriasztás, vagy ilyesmi.

juhaszvik 2010.03.30. 09:27:50

"ekkor egy újságosstandból kiszólt a "néni", hogy rendszeresen elnyeli. (ezt egy gépnél nem szeretem)"

ezt a mondatot próbálom nem félreérteni, de eddig nem sikerült.

amúgy piros pont a CC-nek.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.30. 09:29:10

na nee!
nekem egyszer elnyelte a papír 500-ast, és nem akarta visszaadni. bár tele volt piávalé a gép, mindenre azt mondta hogy elfogyott. pénzt meg nem adott vissza. felhívtam a telefonszámot, ami az automatára van írva. vki a vonal végén közöltre, hogy 4 órán belül küldenek egy szerelőt. na persze, anyátok picsája hogy van?

Mylady 2010.03.30. 09:29:29

Ez nálunk is így történik. Van a cégnél egy cola automata, ha elnyeli a lóvét, visszaadják az árát. És mielőtt valaki megjegyzi: nem, nem lehet csalni. Nyilván tudják, hány üdítőt adtak el és mennyi lóvé van az automatában.
Korrekt.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.30. 09:31:07

@Tökös Veréb: de csak ha fűszoknyás svéd lányok locsolgatják a számba :)
kólát csak őstermelőtől!

Mylady 2010.03.30. 09:32:22

Ja, és egyszer fordítva volt: bármennyit dobtál be (akár csak 10 Ft-ot), adott egy kólát. Napokig ez ment, míg kifogyott és kijöttek feltölteni.
Én direkt nem vettem, nem akartam őket átvágni, de voltak, akik literszámra itták (csak akkor) a kólát, mert óccsó.

juhaszvik 2010.03.30. 09:36:31

nekem egyszer két csokit dobott ki a gép, egy helyett. milyen boldog voltam :)

AlexWolf 2010.03.30. 09:37:35

a történet igazából így szól: Svédországban az Örs Vezér térnél (igen, nekik is volt egy Örs Vezérük, csak ott Jörundr-nak hívják) elnyelte a Coca Cola automata a 220 svéd koronámat. Telefonáltam az ingyenes zöld számra, ahol 3 fűszoknyás női hölgy fogadta a hívásomat. Elmondtam a problémámat, erre még le sem tettem a telefont, megjelent a Coca Cola erre rendszeresített "Rossz automata cserélő osztag" helikopátere és ledeszantolták a vadi új automatát. Mikor hazaértem 3 fűszoknyás női hölgy várt a nappalimban. Visszaadták a bedobott pénzt + grátisz egy üveg kólát, aztán diszkréten kényeztettek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.30. 09:39:48

A svédeknél ez úgy van, hogy nem kell pénzt dobni az automatába.
Betelefonálsz, és fűszoknyás lányok helybeviszik az üdítőt, amit őstermelőktől szereznek be.
Utána kedved szerint kényeztetnek.

hehehehe 2010.03.30. 09:40:10

@Mylady: mindig vannak ilyenek, ingyé a szar is jó, viszünk haza a gyereknek is...

Eric_Cartman 2010.03.30. 09:40:27

Ez nem hír. Akkor írjatok, ha a postás nyeli el az automatát.

juhaszvik 2010.03.30. 09:53:05

ez valahol az ALDI HBC Magyarország környékén játszódott le.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.30. 09:54:03

@Mylady: bme, k épület, alagsor. az automata feltöltős bácsinak nagyon el kellett menni a wc-re, és ott hagyta őrizetlenül a nyitott gépet meg a sok tálca üccsit. kedves szaktársaim annyi löttyöt szedtek össze, amennyit csak elbírtak, aztán futás! :) fejenként 3-4 liter ingyenkóla.
@AlexWolf: @Sün‼: szerintem gyűjtsünk aláírást népszavazásra, hogy a fogyasztóvédelmi panaszos helyzeteket mindig legalább 3 fűszoknyás lánnyal oldják meg, akik kártérítenek és kényeztetnek.

Anyád barátja 2010.03.30. 09:57:30

Olyan ótómata nincs,amibe beledobok egy CC-t és kijön három fűszoknyás svéd lány kancsó vízzel a kezében és miután megittam diszkréten szoptatnak?
Pláne ha adok nekik egy meghekkelt géppel nyomtatott 30%-os A4-es bónuszt?
Mert érdekelne a dolog.

akikaztmondjákni 2010.03.30. 09:57:48

"hozzácsaptam néhányszor a kétszázast a falhoz (nem, nem az automatához!)"

???Hogymi???

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.30. 09:58:29

@Don Bandi: hülye BME-sek, amúgy meg mennyire skeletonok lehettek, 3-4 liter az 6-8 félliteres üveg, mert többet nem bírtak el? LOLLER

akikaztmondjákni 2010.03.30. 09:58:57

@Anyád barátja: Az ótópályán 130nál elbujva a trafipax elöl?:)( a'la B.T. )

É2I 2010.03.30. 10:00:24

Cím, telefonszám náluk 220-ért. Jó ajánlatokat kapsz-e majd?

tokomtelevan 2010.03.30. 10:04:41

Anno én kipróbáltam BKV automatával.

Megadott telefonszámon üzenetrögzítő fogadott, amely már nem tudta rögzíteni a mondanivalómat, ugyanis betelt.

"Barátságos" hangvételű elektronikus levelet küldtem a BKV felé az ügyben, megérdeklődve annak létjogosultságát is, hogy miért éri meg jobban idegen kézbe adva üzemeltetni az automatákat, miért nem a BKV üzemelteti.
(ma már tudom a választ, nem fért bele a nokia doboza)

BKV írt választ emailban, és kérte a címemet (elnézést is kért), azzal a felkiáltással, hogy küldenek két db jegyet kárpótlásként.
Címet megadtam, azóta várom az ígért jegyeket.
4 ÉVE!!!!!!!!!!! (türelmes vagyok? :-))))

Szerencsére ritkán veszem igénybe BKV szolgáltatásnak alig nevezhető kölekedési formulát, de innentől ha rákényszerülök, akkor viszek magammal nokia dobozt, s az ellenőrnek azt nyomom a kezébe.
Kíváncsi leszek mind az ellenőr, mind az utasok reakciójára.

Píter 2010.03.30. 10:07:59

Ez nem nagy szám, én is kaptam már így tőlük vissza pénzt, nem is egyszer...

akikaztmondjákni 2010.03.30. 10:13:20

@Anyád barátja: Nem kútfő.
Idéztem az ínyes macát:)

Nem szoktam késni:P
Néztem a Királynő jelölteket:D:D:D
Na, aki akar ebédelni ma, az ne nézze meg.

AlexWolf 2010.03.30. 10:14:11

@akikaztmondjákni: Milyen királyné jelölteket? Megint feleségül vesz valakit a Csárlsz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.30. 10:15:10

Sőőőőőt!
Az előbb hallottam, hogy a CC-nál van rajzsarok a gyerekeknek sok szines ceruzával.
Aki szülési szabadságra megy tőlük, az visszajár a cégbe diszkréten szoptatni.
Erre a célra külön szoptatódíványok vannak rendszeresítve.
A dolgozóknak belépéskor biztosítanak egy fűszoknyás lányt egyenesen Svédországból, aki egész nap a munkatárs kívánságait lesi, miközben pálmafaággal legyezi a delikvenst.
Én mondom, csudi egy cég ez!

moli 2010.03.30. 10:18:54

cocacola mindig is ilyen volt, nekem csak a fule szakadt le a multipack-nak (maga a kola ihato), megis akartak kolat kuldeni futarral. nem fogadtam el.

akikaztmondjákni 2010.03.30. 10:20:53

"egy középkorú hölgy (a hangjából ítélve)"
Ez volt már?:D
De legalább nem bazmegolt.

akikaztmondjákni 2010.03.30. 10:22:37

dr.Pepet olvashattuk...Coca-Cola dolgozó,Dunaharaszti.

BBG76 2010.03.30. 10:24:15

Tuti Gmailt használnak és nem pannonosok.

Cirus 2010.03.30. 10:25:51

@tokomtelevan: Én sem járok gyakran BKV-val, de többször is előfordult, hogy elnyelte a pénzt az automata. Ilyenkor telefon (hétvégén üzenetrögzítő). Minden esetben kaptam visszahívást, majd ezt követően bocsánatkérő levelet (igaz, ennek a grammatikája csapnivaló volt), csatolva BKV jegyet.

AlexWolf 2010.03.30. 10:26:39

@akikaztmondjákni: húúúú de szépek! (van önbizalmuk az hétszentség)

brainy_peter 2010.03.30. 10:29:09

@akikaztmondjákni: :DD Ebben lehet valami, nyilván így akarják növelni a bevételeiket. A meghatódottságtól telebőgtem egy raklap zsebkendőt.^^

Tomasz_a_gozmozdony 2010.03.30. 10:29:48

Bezzeg a cocacolas tanyeramat meg mindig kuldik :( diszkriminacio!

akikaztmondjákni 2010.03.30. 10:33:34

@AlexWolf: Hát van...
Sztem, ez is le van zsírozva elöre.

@Tomasz_a_gozmozdony: Írni kell a Homárra:)Itt minden megoldódik.

akikaztmondjákni 2010.03.30. 10:36:35

Csak, mert rég volt már:
JéééééézusMáááááária!
Szegény Szabó Rozália ezt nem élhette meg, mert agyonbaszta egy villám:(

Anyád barátja 2010.03.30. 10:37:34

@akikaztmondjákni: Hát én is meglestem őket.
Hiba volt.
Némelyiket még bottal sem piszkálnám meg.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.30. 10:40:09

@Szekuriti Blogger: el lehet bírni többet is, de nem lehet megfogni puszta kézzel. mindenesetre én nem csórtam, csak néztem. tudom, cinkos aki néma.
@Sün‼: pelenkázó nincs?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.30. 10:41:47

@Anyád barátja: :D
olyan dobálós műsor kéne, mint a penny marketben, csak nem trapista sajttal hanem kokakólával.

Anyád barátja 2010.03.30. 10:44:31

@Don Bandi: De szigorúan üvegessel,vagy a kétliteressel!:))

Tomasz_a_gozmozdony 2010.03.30. 10:50:41

@akikaztmondjákni: en vizbe szoktam martogatni hogy elfogadja. az is hatasos :)
Hja, a homarra nem merek en irni, felek hogy a fuszoknyas coca colas lanyok diszkreten megszoptatnak 30%-os bonert, Ede vegignezi, az asszony meg mit mond?

akikaztmondjákni 2010.03.30. 10:53:33

@Tomasz_a_gozmozdony: Hááát...ez benne vana pakliban.Mindenkivel.:)Homárt csak kommentelni.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.30. 10:57:28

Minek ilyen hosszasan ömlengeni? Ennyit kellett volna írnod:

Kólát akartam venni, de elnyelte a pénzem az automata. Felhívtam az üszo-t, és visszakaptam a pénzem.

osztcsá

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.30. 11:01:22

Coca Cola rulez. Akkor is azt innám, ha nem lenne bü sztori. Most is itt figyel egy üveggel mellettem.

Anyád barátja 2010.03.30. 11:08:09

Addig oké,hogy van Coca Cola,bár nem vagyok feltétlen híve.
De Coca Beer mié nincsen?
Ebben a párosításban nekem jobban bejön.
Finnyás-e vagyok?

Egyéves Önkéntes 2010.03.30. 11:18:22

@reunalla: köszönöm :)

azért már egy kólát is kapni :D

bpo478 2010.03.30. 11:26:27

kólát csak őstermelőtől

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.30. 11:28:48

@Don Bandi:
Már hogyne volna.
A zügyvezető igazgató férfi úr irodájából nyílik.
A kismamaszaurusz bepelenkázza az édi-bébi tündi-bündit, aztán a zügyvezető igazgató férfi úr kedve szerint kényezteti a kismamaszauruszt.

joetaylor 2010.03.30. 13:06:54

Nekem is volt ilyen. Küldtek hat doboz kólát.

laskagomba 2010.03.30. 13:30:11

@tokomtelevan: @Cirus: Jaja, nekem is sikertörténet volt egyszer, de régen, amikor bkv-é volt az automata. Telefon helyett a forgalmis néninek (kisföldalatti) írtam le, majd fél év múlva jött két jegy. Mondjuk addigra már bérletem volt.
De pár hónapja, amikor benyelte 300 forintomat, hiába hívtam őket, nem ők üzemeltetik, ennyi volt a válasz.

Centrumos automata meg szintén elnyelt egy 200-ast, telefon ment, az ügyintéző rögzítette a rendszámot, és mondta, hogy akkor nyugodtan parkoljam le azt a bő fél órát, nem büntetnek. Leparkoltam. Nem büntettek meg. Néha ilyen is van.

banpepe 2010.03.30. 13:36:03

@EÖ: Ez hülyeség, mert a 16.000 ft-ot adtam fel 705 ft-ért. De a posta oldalán rá lehet keresni, hogy mennyi a feladási díj.

Egyéves Önkéntes 2010.03.30. 13:39:41

@banpepe: 290 forint, mint az kiderült

annyi pénzt még sosem láttam egyben. :)

elwood 2010.03.30. 13:53:09

egyszer a coca cola visszaküldött nekem 220Ft -ot, és elnyelte postás.

elwood 2010.03.30. 13:55:10

"egy középkorú hölgy (a hangjából ítélve)"

szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál

avatartalan 2010.03.30. 14:15:06

@juhaszvik: ige,ezt én is szeretném úgy érteni ahogy....de nekem se megy másként :-))))

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.30. 14:52:01

Az a vicc, hogy ez postot érdemel, amikor valahol ez a normális

Eszter a kérdésedre félig-meddig válaszolva, én egyszer (igen tudom csúnya gonosz dolog, de csóró voltam) így nem vettem jegyet, talán azt hittem, hogy van nálam. Mindegy nem is ez a lényeg, elkapott egy ellenőr a héven és a következő párbeszéd hangzott el ezután:
- Szállj le és vegyél egy jegyet, utána folytathatd az utazást.
- Itt hol vegyek jegyet?
- Autómatából?
- Az már rég nem működik.
- Erre gondoltál volna akkor, amikor nem vettél jegyet.

:D:D:D:D

Kifordított kacagány 2010.03.30. 16:19:12

@AlexWolf: ha már odáig elmentek, igazán hiba volt hogy csak diszkréten kényeztettek. hiába, már a svéd fűszoknyások sem a régik

@Don Bandi: bravo. felnövekvő szellemi elitünk piti tolvaj. amúgy mennyivel jobb az aki végignézi és asszisztál hozzá?

Kifordított kacagány 2010.03.30. 16:56:41

@zéka: ezek az ellenőrok joseph heller rajongók mind. kár, hogy nem olvassák, hanem élik a műveit.

vauvauvau 2010.03.30. 18:10:52

Nekem 54.000 Ft-omat nyelte el az az automata!

Kasya 2010.03.30. 19:23:45

Coca-Cola tényleg az egyik legbarátibb cég. Velem is történt hasonló, csak jót mondhatok. Példaként vehetnék őket...

deba85 2010.03.30. 19:40:38

Én is jártam így munkahelyi automatánál, felhívtam őket, 1 órával később szóltak hogy itt a szerelő menjek. Szerelő automatát kinyit, benne vagy 700 ft elnyelve...200at visszakaptam a maradék 500at leadta a portán...szal le a kalappal :)

vagyok59 2010.03.30. 21:01:30

Van akinek az üzleti becsület és az okosan felfogott haszon megér annyit, hogy akár 500 ft. költséggel is visszaküldjön 220 Ft-ot.

Fashionistas 2010.03.30. 21:19:57

Én kipróbáltam a BKV-al.
Az operánál vettem volna jegyet és elnyelte a pénzt. Elég mérges lettem és irtam nekik. Kérték a gép sorszámát stb stb. 2 hét múlva jött a vonaljegy levélben! :)
Korrektek voltak!

Chaby 2010.03.31. 02:33:48

őő nekem 22000 forintomat nyelte el. ?ilyen számot is kell hívni?

szombi 2010.03.31. 03:31:38

@tokomtelevan: én már kaptam postán BKV jegyet, ne is egyszer. csak be kell jelenteni hogy rossz az automata, bennragadt a pénzed. ha igazat mondtál az úgyis kiderül mert 2 órán belül elvileg javítják az automatát---

romesz 2010.03.31. 06:11:24

Szep lassan beszivarog a becsuletes ugyintezes is az orszagba.

Semper Fidelis 2010.03.31. 07:51:04

Nekem is fizetett már vissza a Coca Cola 2*200 forintot!

Ráadásul nem is jelentettem nekik az elsőt, csak a másodikat, és akkor - mintegy mellékesen - említettem meg, hogy nem ez volt az első eset. Azt is visszafizették...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.31. 09:33:39

Nekem egyszer 100-asom nyelte el egy MÁV automata a Nyugatinál. Protokon kft, rájuktelefonál, rossz aza automata kérem javítsák. Elkérte a címemet is, hát egadtam, gondoltam ingyenes a hívószám biztos sok idióta hívogatja őket, így elkérik a címet hitelesítendő a bejelentést.
1 héttel kéőbb postán kiküldték a 100-ast, "Protokon Kft kártérítés, elnézést a kellemetlenségért!" felirattal!!

Ismerősöm BKV automatával járt így, ő pénzt ugyan nem, de egy vonaljegyet kapott postán :-))))

Törzsgyökeres szentesi 2010.03.31. 11:32:32

Ez egy pozitív hozzáállás a dolgokhoz. Igen, hibáztunk, jóvátesszük, annak ellenére, hogy többe kerül a leves, mint a hús.

mortalwombat 2010.03.31. 12:23:10

Elégedetlen ügyfél, visszaküldjük a 220 ft-ot, még ha 500-ba is kerül = egy piros pont post a Homáron = egy jó reklám occóért.

Így is fel lehet fogni, és mindenki boldog.

Terézágyú 2010.03.31. 12:45:19

Plusz egy név-cím a cocókóla külön adatbázisába... Tudjuk manapság rengeteg pénzt érnek az ilyenolyan adatbázisok, címtárak... Szerintem ezért ragaszkodott hozzá ennyire az ügyfélszolgálatos...

Messidor 2010.03.31. 22:04:05

Jo par eve nekem is elnyelte,telefonaltam,megigertek,aztan nem jott semmi...

juhaszcs 2010.04.01. 18:08:27

coca colát meztelen nőről kell szürcsölgetni szívószállal,miközben a nyest az én szívószálamat szívogatja!:-))

lófasz 2010.04.02. 13:28:26

Sprite-ot csak őstermelőtől (fáról szüretelik), palackot hozzá pedig egyenest az első kukából! Nekem a BKV automata nyelte be a 4 db 200-ast 4 db 20-asként (pedig rá vagyon írva, hogy elfogadja, és nem tollal!), de szerencsére első blikkre visszaadta, így nem kellett ott helyben a 4 ellenőr szeme láttára széttörnöm az egész szart. :) Szóval BKV jegyet is csak őstermelőtől, jelen esetben a 40 emberes sort kivárván az ott lévő pultostól.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.04.02. 14:37:03

Üdv.
Nem olvasom végig
Igen, én kiproáltam BKV automatával
November 7 tér, vill.megálló, elnyelte.
Amig nem jött a villamos rámondtam az ingyenes számra
Vagy 2 hét mulva számlával együtt kaptam egy bkv.jegyet
Lusta voltam erröl homározni, meg szkenerem sincs

Még aszongyák lopnak a BKV.nál!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.04.02. 14:39:32

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
Pfff, ekkora csóróságot
Küldhettek volna átszállót is igazán

Macce 2010.04.04. 22:46:43

Szegeden az új váráslóközpontoknál jártam így. Azt hiszem Obi van ott, de javítsatok ki ha tévedek.Na mind1 én is jelentettem, odajött egy kedves hölgy , elmondtam mi bajom, megnézte a gépet, felírta a nevem/címem/telefonszámom és 3napra rá kaptam meg a pénzt.
Legalább a Cocánál számít a magyar is (Y)

bonyolult 2010.04.13. 02:38:15

már én is kaptam vissza 340Ft-ot, mikor még 160,- volt egy kóla (rég :D), és egy automata nem adott vissza az ötszázasomból.
meg is lepődtem, elvégre ebben az országban ilyesmi nem szokás... és mégis!

MacskaÖsszeZavaróKft 2010.05.26. 13:34:35

Aki kolat iszik, az sikeres ember nem lehet...

TEJ!
süti beállítások módosítása