Tékozló Homár

Szemétség-e, ha nem segít pakolni az IKEA eladója?

2010.04.07. 01:27 | szily | komment

Bunkóság az IKEÁ-tól, hogy a pénztárnál senki sem segített G.-nek a nehéz bútorelemek lepakolásában, vagy ez vevői hiszti, és az áruháztól nem várható el ilyesmi? G. persze erősen nehezményezi, hogy a konyhabútor elemeit neki és a 13 éves lányának kellett volna lepakolniuk, hogy a pénztáros leolvashassa a vonalkódot. Felmerül persze a kérdés, hogy ha olvasónk egyszer mindent fel tudott rakni a kocsira, miért lett volna lehetetlen ezt megismételni még egyszer. Az élet, a maga bonyolultságában, alant olvasható:

A mai napon vásároltam az IKEA pesti áruházában. Egy konyhabútort vettem, házhozszállítással. A konyhai részlegen szerencsére egy rendkívül kedves, segítőkész eladóval találkoztam, tipikus kereskedő (jó értelemben) alkat. Kinyomtattuk a jegyzéket, két félét. Egy nagyobb részt nekem kellett összevadászni a raktárban, egy kisebb rész egy másik raktárban van, amit majd a szállítók elhoznak. Mondjuk a lényegét nem teljesen értem, hogy pl. az ajtó az a külső raktárban van, a nagyméretű szekrény oldallapot meg nekem kell hurcolni. De ez van, nem olyan nagy gond. Sikerült megtalálni minden elemet amit nekem kellett. Láttam a kirakott képeken, hogy lehetőleg a vonalkód kifelé álljon a kocsin, ezért így helyeztük el. Néhány elemen viszont a lapján volt a kód, és persze azok voltak a lista elején, tehát a kocsi alján. Utána irány a pénztár.
Engem nem oly rég műtöttek egy baleset miatt, ezért nem igazán emelhetek, azonkívül a lányom volt ott aki 13 éves.
A pénztáros hölgy "utasított", hogy pakoljam le a kocsit, mert az alsókról nem tudja leolvasni a kódot. Volt egy elemjegyzékem amit kaptam, próbáltam azt odaadni, de azt mondta az nem jó. Ezt a részét meg is értem, de nekem elég volt beleküzdeni a kocsiba az elemeket, nem volt humorom onnan kiszedni. Mondtam neki, hogy akkor hívjon valakit, mert nem tudom egyedül rakosgatni, mivel nem kevés darabról volt szó (és köztük 2m-es darabok). A válasz erre, hogy nekik erre nincs emberük. Kértem, hogy hívjon egy vezetőt. Próbált (talán), de nem jött senki. Így patthelyzet alakult ki, mert én meg nem az IKEA szolgája vagy alkalmazottja vagyok. Szerencsére arra jött valaki (nem tudom hogy IKEA-s vagy sem, mert nem sárga ruhában volt és ő segített.) Sajnálatos, hogy egy piti ügy miatt az embernek elmegy a kedve még a sárga-kék színtől is. Elvárható lenne, hogy a Vevőt vevőnek nézzék, ne pedig kegyet gyakoroljanak azzal, hogy eladnak valamit.
Utána beírtam a Vásárlók Könyvébe, de kétlem, hogy ez bárkit is érdekelne, főleg, hogy később beszéltem az ügyfélszolgálat délutános vezetőjével telefonon.
Elmeséltem az észrevételemet neki, erre ő mondta hogy nem adhatnak mindenk mellé egy eladót. Ez igaz, csak én nem erről beszéltem. A probléma az, hogy nem hajlandóak segíteni. Ezt sajnos nem sikerült megértetni vele.
Utána többszőr mondta, hogy "ez itt így működik..."
Gratulálok!
 
G.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gftamas 2010.04.07. 08:47:10

Így működik az önkiszolgálás, magadnak kell pakolni. Meglepő, nem? :) Tessék elmenni egy konyhabútor szalonba, ott pakolnak az ember helyett, drágább is lesz a végszámla. :)

manóhegedű 2010.04.07. 08:47:10

Igen az Ikea önkiszolgáló, ez ok., tudomásul kell venni, de van egy csomó dolog, amit nem értek, pl. miért kell a három kilós kanapéhuzatot a pár kilóméterrel arrébb lévő raktárból busszal elhoznom, míg az áruházban ott a mázsás konyhabútor??

muhi 2010.04.07. 08:47:32

@banpepe: az van, hogy a házhozszállításhoz ki kell fizetned, majd oda kell tolnod a cuccot egy külön pulthoz.

Egyébként meg felrúgnám az önkiszolgáló áruházban panaszkodót. Az egyetlen, amit ilyenkor a pénztáros tehet, hogy felhívja a figyelmét az IKEA üzletpolitikájára.

muhi 2010.04.07. 08:49:07

@myOhmy: akkor miért választottad az IKEA-t? Ezek szerint neked jó, ha rossz.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.07. 08:49:39

Én imádom az ikeát és még eddig mindig mindent sikerült is szépen és gondd nélkül összeszerelnem.Csak a kétbalkezes lúzerek nem tudnak összerittyenteni egy ikeás szobabútort.Seperc alatt kész van.

juhaszvik 2010.04.07. 08:51:06

az jutott eszembe, hogy kellene egy szavazás arról, hogy mennyire volt hisztis a posztoló, de aztán leesett, hogy a poszt után mindig van "rákos" szavazás.
a problémám az, hogy nem tudom mi az a homárfaktor, és hogy miről döntök (már ha rám vonatkozik az "Ön dönt")
valaki kiokítana?

total eclipse (törölt) 2010.04.07. 08:51:45

szerintem 50-50%.
hülye a posztoló, ha műtét után megy konyhabútort venni (vagy menjen olyan áruházba, ahol nincs önkiszolgálás)
bunkó a pénztáros, mert lehetne 70 éves néni, meg 70 éves bácsi, akinek nincs senkije, azoknak sem segitett volna?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.07. 08:52:51

Legutóbb mikor ott voltam az ikeában láttam egy pasit aki friss gégeműtéttel vásárolgatott,csak éppen hogy az infúziós állvány nem volt mellette mert alig állt a lábán de azért az ikeáéba kell menni a műtőasztalról.Ne mondja nekem senki hogy nem népszerű az ikea.Fasza reklám lehetett volna az ürge.DD

gabcigirl 2010.04.07. 08:53:10

Én csak azt utálom hogy tegeződnek, ha kell, ha nem.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.07. 08:56:19

@total eclipse: Nem.Én sem segítenék és tudod miért?Mert mi a faszért nincs egy kölke aki elmegy vele és segít neki?Hjaaa mert önző disznó volt egész életében és baszott gyereket szülni meg lemondani a kényelemről?Akkor emelgessen 70 évesen!

MosoMasa 2010.04.07. 09:02:31

@total eclipse: Hülyegyerek. Gyere bazmeg a 70 éves bácsival/nénivel.
Szerinted ők beugranak egy konyhabútorért az ikeába - ha már arra jártak?
Gondolod a posztolón kívül van még olyan ökör aki egyedül megy? Egy önkiszolgáló áruházba?
Jóhogymárnem az a kifogásod, hogfy vastüdővel nem lehet besorolni a pénztárhoz!

Kifordított kacagány 2010.04.07. 09:05:37

@Gempacsöki Boborján: most olvashattad, hogy hiába van kölyke, a hetven évesnek, az is frissen műtött és annak is csak egy 13 éves lánya van és egyikük sem bírja el a bútorlapot. sőt, még ketten sem bírnak el egyet.

Kifordított kacagány 2010.04.07. 09:12:19

@Gempacsöki Boborján: én ez úgy szoktam, hogy lemérem mekkora bútor kell, összeírom a lapméretek, elmegyek a lapszabászhoz, aztán ha kész van, elhozom. otthon meg összerakom. van fúrom, meg csapolósablonom, meg csavarbehajtóm, meg ilyenek. persze ez sem olcsóbb, meg dolgozni is kell vele, de azon túl, hogy 18-as lapokból készül és nem esik szét két év múlva, még nem kell külön azon agyalnom, hogy befér-e, illetve mit csináljak azzal a kis porgyűjtő hellyel, ami a szekrény és a fal között maradt.

sprenczl 2010.04.07. 09:12:37

Egy pénztáros nem pakol, neki a pénztárban a helye, + önkiszolgáló. Meg kéne lassan tanulni a fogalom jelentését így 15-20 év után.... konzumidióták! Ha nem tetszik, menj olyan helyre, ahol kiszolgálnak, de drágább. Ha occsób kell, akkor egy kis kényelmetlenség férjen már bele! Az a baj, hogy itthon a kádári lumpenprolikból és parasztokból nem tudatos vásárlók lettek , hanem öntudatos bunkók maradtak....ehhez kívánunk jó egészséget és további szép napot!

Gyökérke 2010.04.07. 09:13:12

A hipermarketekben is úgy van hogy bepakolom a kocsim, kipakolom majd megint be...tényleg nem állhat ezért ott egy ember. A kérdés az, hogy a pénztáros milyen, ill milyen napja van. Én egy fürdőszoba szekrényt vettem legutóbb. Feltettem a szalagra (bele gondolva hülyeség volt). ÉS! Olyan jó fej volt a pénztáros lány, hogy nem tolta át a szalag másik végére, mert a pulton található görgők összekarcolhatták volna az alját. Így felemelte és átadta a kezembe. Abszolút segítőkész kommunikációval mindezt. Az összes ilyen story nem cég, hanem ember függő. Ezért érdemes elgondolkodni ki mit hogyan tesz másokkal..

myOhmy 2010.04.07. 09:17:47

@muhi: Én nem választottam az IKEÁt. Azaz de, vettünk anno ott gyertyákat, dobozokat, meg talán egy serpenyőt.
Az emlegetett szekrénysor házból házba költözött.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.04.07. 09:21:04

mivan? ha házhozszállítással kérted akkor mit hurcibálod?

felrakod a kocsira, a pénztárnál bohóckodsz vele, aztán visszaviszed a raktárba, hogy otthagyjad a házhozszállítóknak?

hülye-e vagy?
a praktiker hülye-e hogy így van?

asdf 2010.04.07. 09:21:43

Ugy remlik, kulon felhivjak ra ott az ember figyelmet, de jozan paraszti eszbol is lehetne annyi, hogy ugy rakja az ember a cuccokat a kocsira, hogy felfele vannak a vonalkodok. Mert nem hiszem, hogy olyan nagy meglepeteskent kene ernie az embert annak, hogy a penztarban le akarjak majd olvasni :P

Mylady 2010.04.07. 09:25:03

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: én is egyedül szoktam menni
miért? szerinted aki olyan helyzetben van, hogy nem tud érdemi segítséget kérni senkitől (az okokat most hagyjuk), az dögöljön meg?
érdekes hozzáállás

Kifordított kacagány 2010.04.07. 09:28:57

@Gyökérke: a cég viszont gondoskodjon arról, hogy a megfelelő helyen a megfelelő emberek álljanak rendelkezésre. a megfelelő díjazásért természetesen.

erről jut eszembe, erre felénk a tesco ilyen diákmelós gittegyletes figurákat alkalmaz pénztárosnak. hatékonyak, készségesek, stb. komolyan mondom, hogy ha pizzafutárok lennének, még jatt is járna nekik. kár, hogy mire mindenhol hasonló emberkék fognak ülni én már régen megöregszem és megdöglök.

total eclipse (törölt) 2010.04.07. 09:31:30

@Gempacsöki Boborján: majd megérdemled, ha 60 évesen Neked is azt mondják, hogy a temetőben a helyed. ilyen hozzáállással inkább ne menj emberek közé...

total eclipse (törölt) 2010.04.07. 09:33:45

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!:
csak a hülyegyerekre reagálok. Anyukád hogy van? ő hány éves? él még? kár.

MosoMasa 2010.04.07. 09:34:16

@Mylady: Hagyjuk már az ilyen hülye dumákat.
Nem tud segítséget kérni.... oszt a lakásba hogy viszi be akkor? Hogy rakja össze? Vagy a pénztáros menjen vele?
Fölös fecsely amit írsz.

total eclipse (törölt) 2010.04.07. 09:35:18

a gyengébbek kedvéért, akiknek a 70 éves házaspár erős volt.
annak sem segitene, aki kerekesszékben ül? vagy netán nincs lába?
mindenki dögöljön meg, aki nem életerős 120 kilós, pasi, és fel tud mutatni legalább 3 hasonló gyereket?
mekkora barmok vagytok. megérdemlitek, hogy egyszer veletek is ilyen segitőkész legyen valaki, amikor szükségetek lenne rá...

MosoMasa 2010.04.07. 09:35:32

@total eclipse: Látom vitaképes vagy.
Primitív. Tényleg hülyegyerek vagy, még rá is erősítesz.

Perillustris 2010.04.07. 09:37:13

...és még a mustárt is nekem kell rányomnom a hot dogra!

MosoMasa 2010.04.07. 09:38:25

@total eclipse: Bazmeg! Aki kerekesszékben ül 8 Vagy nincs lába, netán keze sem!) és egyedül megy konyhaszekrényt venni.... hát az meg is érdemli.

Pajtás 2010.04.07. 09:42:01

tanúlság: konyhabútort műtét előtt vegyél, lehetőleg a 25 éves fiad kiséretében. Pont.

Kifordított kacagány 2010.04.07. 09:45:08

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: írta, vonalkóddal egy irányba. ott még ment neki.

@Hurrá Torpedó: én mondjuk azt nem értem kristálytisztán, hogy ha házhozszállítással kéri valaki, a raktárban összeszedik, összekészítik, akkor miért nem lehet ott írni egy szállítólevelet és csak azzal menni a pénztárhoz?

@Mylady: nemár, hogy nincs egy szomszéd, haver, kolléga(oké, az nincs), rokon, akit meg lehet kérni arra, hogy ugorjon el veled cipekedni.

Csigorin 2010.04.07. 09:50:42

Posztoló a hülye...
"nemrég műtöttek meg csak a 13 éves lányom volt ott" Erre talán akkor kellett vóna gondolni, mikor nekiállok nehéz bútorelemeket venni.
Mikor szokják már meg az emberek hogy a saját problémáikat maguknak kell megoldani...

Mylady 2010.04.07. 10:03:00

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: én pl pont azt bírom az IKEÁban, hogy a házhozszállítás náluk a lakást jelenti. Nem tezik le a ház elé, hanem felhozzák a harmadikra (nincs lift)
persze nem ingyen

@Kifordított kacagány: képzled, nincs

total eclipse (törölt) 2010.04.07. 10:03:01

a sok idiótának aki hülyegyerekezik... kicsit vonatkozztassatok el.... itt a segitésről, a hozzáállásról van szó. akiben ez minimálisan sincs meg, az ne menjen szolgáltató szférába.

ciccmicc 2010.04.07. 10:05:07

Amikor össze kell vadászni a nehéz cuccokat, akkor lehet segítséget kérni az ikeás srácoktól, akik lebányásszák neked a dolgokat három méter magasból, és segítenek rárakni a kocsira. Ezt a pénztárnál is meg lehetne tenni, ha valaki nagyon nem boldogul. Ettől az IKEA még önkiszolgáló marad.
És nem mindenki tud bármikor előhúzni a kalapból egy férjet/apát/barátot/stb, hogy segítsen neki cipekedni.

total eclipse (törölt) 2010.04.07. 10:05:36

mosomasa-nak csak azt kivánom, hogy az életében egyszer szoruljon másokra. mondjuk egy karambolban amikor épp ő a sérült. csak hagyják ott feküdni... 3 óráig. aztán majd elgondolkodna a hozzáálláson... hiszen hogy te egy kocsi alá kerültél az sem mások gondja... mekkora egy tapló lehetsz hallod...

LittleBear 2010.04.07. 10:05:57

1. esetleg megfordulhatna az IKEA fejében, hogy pénzért lehessen olyat kérni, hogy össze is szedik neked az áruházban a dolgokat, ha már a házhozszállításért és összeszerelésért lehet külön pénzt kérni

2. nekem már segítettek, amikor babakocsival véletlenül venni akartam valami nagy dolgot

3. tényleg bosszantó, hogy van apróság, amiért a raktárba kell kimenni - nincs kocsink, elég kellemetlen, amikor minőségi reklamáció miatt el kellett oda bumlizni a 3 kilós bútorhuzatért... (tudom, a szállító cég elhozza, de egy szatyornyi cuccért nem fogok házhozszállítást kérni)

4. valaki szidta a számítógépes rendszert: nem kinyomtatni kell otthon a listát, hanem elmenteni, akkor az áruházban nem kell újra begépelni - ezt én is megszívtam konyhabútorvásárláskor

5. vannak az IKEA-nak rossz termékei, de van egy pár ami jó, és elfogadható az ár/érték arány, és nem lehet másutt ilyesmit kapni (pl. a lassan kihaló IVAR polcrendszer - imádom, félévente átrendezem valamelyik részét, csak egyre kevesebb féle darabot lehet hozzá kapni)

min 2010.04.07. 10:10:10

Mennyi sopánkodás...
Ha szar az Ikea miért ott vásároltók?
Miért kéne a pénztárosnak pakolni? Önkiszolgásó bútorbolt. Mindnenhol így működik. Talán pakolja be a kicsidba is majd ottthon vigye is fel? vagy ezt, hogy oldotta meg ez a hülye picsa?

pastel 2010.04.07. 10:13:51

A kedves hozzászólók egy része eléggé sajátosan gondolkodik:
1. aki nem tud emelni, ne menjen ilyen helyre vásárolni.
2. vigyen magával emelôembereket.

Az IKEA, bár sokszor vásároltam ott, arra tudott figyelmet fordítani, hogy legyen étterem, hogy éhesen ne hagyjuk ott az áruházat, legyen kedvünk vásárolni.

Ha mindenre gondol, akkor a vevôkre is kéne, és a teljes folyamatra, igenis meg kéne oldani a szállítás azon részét, amíg az ember eljut a szállítóeszközig.

Azonkívül Magyarországon az eladók gyakran zavaró tényezôknek tekintik a vevôt: (lásd MediaMarkt)
Az IKEÁ-ban történt: az eladó arra a kérdésre, hogy az élelmiszerárut hol kell fizetni, ezt válaszolta:
Azt várja, hogy maga helyett álljak sorba?

Dühítô volt.

akikaztmondjákni 2010.04.07. 10:16:59

@total eclipse: Hagyjad Imre!:)
A "hülyegyerek" jelző nagyon közkedvelt itt...főleg ugy, hogy egyböl ezzel inditanak.
Voltam már én is az:)Nem kell reagálni rá, mert csak magadat idegesíted fel.Na.

ON:
Önkiszolgáló áruház.Benne van a nevében.
Mondjuk, nekünk a raktárban se segitettek.De nem is kértük:)
Az eladó meg glom a jutalék miatt is volt annyira segítőkész...Jézusom, G. Te hol élsz?

MEDVE1978 2010.04.07. 10:19:33

1.Nemrég vettem az Örs vezér téri IKEA-ban egy gardrób szekrényt. A vonatkozó lapok 236*100*60-asak voltak, magyarul kibaszott nagyok és nehezek, egy doboz kb.100 kg volt.

Bár én az apósommal, a menyasszonyommal és egy haverral oldottam meg, a polcokra ki van írva, hogy:
"A TERMÉK NEHÉZ, NE PRÓBÁLD EGYEDÜL MEGEMELNI. KÉRJÜK FORDULJ KOLLÉGÁNKHOZ SEGÍTSÉGÉRT".

Ez mondjuk csak a kocsira pakolásra érvényes, de véleményem szerint, ha az eladótérben az IKEA felajánl ilyen tevékenységet, akkor a pénztáraknál sem lehet gond ebből. A posztolónak a tanulság az, hogy el kellett volna küldeni a gyerekét hátra, az infopulthoz és elkérni onnan egy raktárost segíteni.

2. A termékek nagyraktáros és helyi elrendezése nem túl logikus. A gardrobszekrény fele, ráadásul a nehezebb fele kapható a polcokról közvetlenül, míg a másik felét csak a nagyraktárból tudod elhozni. Kétlem egyébként, hogy ez praktikussági szempontból lenne így (mármint a vevő oldaláról nézve), inkább az IKEA kényelmét szolgálja (valószínűleg logisztikailag így egyszerűbb).

3. Tudomásul kell venni, hogy Magyarisztánban vagyunk, nem pedig egy civilizált országban. Magyarisztánban az IKEA is ilyen szinten működik. Régebben volt egy bankkártyás fizetési problémám, limitet tettem a kártyára, amit interneten oldottam fel a fizetés előtt (vasárnap este). Természetesen az internetes limitfeloldás tehetséges bankomnak nem sikerült (hétfő reggelig).
Így ott álltam egy kész konyhabútorral a sorban, amit nem tudtam kifizetni. A pénztáros reakciója: szíveskedjen felhívni a bankot (bank felhív, balfasz ügyintéző felvesz, elcseszi az átállítást). Megint nem tudtam fizetni és már 20 perc telt el, a sorom teljesen leállt. Kérdezem a pénztárosnőt, nincs itt valahol internet, annyit tennék, hogy belépnék az internetbankba és checkolnám a limitet. Nem telik 20 percbe, mint a telefon és valószínűleg most már hamar átvezetik az átállítást. Nem, nincs internet.
Mondom látom, ott szembe az irodában vannak számítógépek, azokon nincs net? De van. Azt nem lehet használni? Ó, azt semmiképpen.
Inkább álljon a sor még 20 percet.

A másik, amin röhögtem az, hogy FAMILY Carddal a kaja olcsóbb - ez öles betűkkel ki van írva. Majd mellette a kajáldában kisbetűvel - kivéve hétvégén - amikor az emberek 90%-a látogatja az IKEA-t.

MosoMasa 2010.04.07. 10:25:35

@total eclipse: seggfej vagy bazmeg, erre nem lehet mást mondani.
Hogy jön bazmeg az ikeában való szerencsétlenkedéshez egy baleset?
Tahó!
Másfelől: én ugyan vastagon bítrom a terheket, de képes mégis képes vagyok a rokonomnak, szomszédomnak ismerősömnek szólni, gyere már köcsög, mert segítség kellene, vásárolok az ikeában! mer szoktam.
Milyen érdekes mi?
Neked meg ha komlexusod van, nem a másiknak kellene rosszakat kívánni, henm elgondolkodnod, miért vagy magad!
Seggfej.

pastel 2010.04.07. 10:28:53

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!:

Aki maga is sötét, másról is azt gondolja. (a megszólítások színvonala...)

MosoMasa 2010.04.07. 10:29:27

@pastel: Sjnos egy seggfejt nem lehet másként szólítani. Annak az jár.

EvangelineS (törölt) 2010.04.07. 10:34:46

irigylem a posztolót h ez élete legnagyobb problémája.ez most komolyan megüti a homárposztok szintjét?

Stupidella 2010.04.07. 10:41:20

Én ezt végig se olvasom, már a bevezetőből kiderült számomra, hogy a levélíró csak egy sügér lehet.

1. hogy pakolta fel?
2. ha már felpakolta, miért nem pakolta úgy, hogy a vonalkódok felülre, vagy elérhető oldalra essenek? Mit gondolt, a kódolvasó röntgen is egyben?
3. hüjjjje ez.

Alex3000 2010.04.07. 10:41:40

Erre van kitalálva a konkurencia....

zsitva 2010.04.07. 10:42:04

Miért olyan boltba megy vásárolni ha most műtött ahol már 50 éve a vevő pakol.
Attól olcsó a bolt.
El kell menni a RES-be vagy máshová és ott meg se kell fogni a darabot.
Azonkívül azt sem értem ha a pénztárnál nem tudta megemelni akkor otthon hogyan viszi fel a lakásba?

pastel 2010.04.07. 10:46:15

@zsitva:

Mindenesetre az IKEA részérôl nem kell megoldani semmi ilyesmit.

A vevô oldja meg, ha nem megy ne vegyen semmit, maradjon otthon, mi a fenének akar bútort venni egy gyenge ember?
Tajgetoszra vele.

choko 2010.04.07. 10:58:11

...konyhabútort vásároltam az IKEA-nál...majd közölték, hogy nekem kell a PIACTÉREN összeválogatni az összes elemet...:-(((
az európai IKEA Áruházakban leadom a listát & az eladók összeválogatják az elemeket!
Erre szoktam mondani, hogy külföldön minden működik, de Mo-on vhogy nagyon kevés dolog...mindenki azt csinál amit akar, azért tart itt Mo!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.04.07. 10:59:48

A 13 éves leánygyermeket 8 éves korában el kellett volna küldeni gyúrni és akkor most a hátán hazavitte volna a konyhabútort.

Kifordított kacagány 2010.04.07. 11:07:36

@Mylady: el kell költözni, rossz lehet az a környék.

@total eclipse: azért ahhoz kevés az info, hogy egyértelműen el tudjuk dönteni, hogy nem volt megfelelő a hozzáállás.

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: azért nem kellene személyeskedni.

Evil One 2010.04.07. 11:10:27

Ki találta ki ezt a hülyeséget, hogy az ikea olcsó?
Beugrottam ennek én is, körberohangáltam a boltot, aztán kiröhögtem őket, elmentem máshova és negyedáron vettem kb ugyanazt a szart, amire épp szükségem volt. Lehet, h pár dolog olcsó, de egyébként kamu, h általában olcsó lenne.

MosoMasa 2010.04.07. 11:11:00

@Kifordított kacagány: Mivan? Olvasd már el ki személyeskedik babám!

zizi77 2010.04.07. 11:13:18

Én is szoktam egyedül vásárolni, és az 50kg-mal 1 mázsás kocsikat tolni, de ilyenkor nem az eladókat szidom..... inkább a férjemet, akire ezt nem lehet rábízni, mert nem tudja mit kell venni, és ezért otthon van a gyerekkel. De persze erről is Ő tehet!:-)

MosoMasa 2010.04.07. 11:15:59

@zizi77: Nem! Erről is az ikea pénztárosa tehet!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.07. 11:17:53

az volt már, hogy az IKEA attól olcsó, hogy önkiszolgáló? :)

egyébként szép is lenne, ha a pénztáros mindenkinek elkezdené emelgetni a pakkjait a kocsin, jópár tonna terhelés összegyűlne egy nap alatt, két évet biztosan kihúzna a kasszában leszázalékolás előtt

vernarancs 2010.04.07. 11:26:28

@zizi77: Es azt honnan tudja a ferjed, hogy a gyerekekkel mit kell csinalni? Inkabb rabizod a gyerekeket mint a vasarlast? Melyiket lehet jobban elb@szni? :))

Amugy az IKEA nem azert dolgoztat indiai rabszolgakat, hogy aztan itt europaban meg kidobja a nyereseget rakodomunkasokra.

zizi77 2010.04.07. 11:31:04

@vernarancs: Gyerek 4 éves, egyedül kezeli a DVD-t!:-)

zizi77 2010.04.07. 11:38:08

Amúgy ha jól gondolom, azért van sok minden a külső raktárban más meg a piactéren, mert amiből sokat visznek, azt az áruházban kell tartani, amiből meg keveset, az mehet a külsőbe. Mivel a konyhabútor, és a gardrób elemei ugyanazok, csak az ajtók változnak, nyilván ezeket az alap szekrényeket kell az áruházban tartani.....

vernarancs 2010.04.07. 11:46:36

@zizi77: Es meg vigyaz apukara is :))

En mondjuk alapbol nem mentem volna egyedul az IKEA-ba ha tudom, hogy roki vagyok es nehez cuccokat kell venni. Erthetetlen, hogy valaki ezzel csak a tetthelyen szembesul.

Kifordított kacagány 2010.04.07. 11:49:19

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: most pl te

@zizi77: mivan, ti is váltok?:)

@Rékuc: kis optimista. lehet elég lenne neki egy nagyobb komód is. más szarja miatt lerokkanni, mikor pénztárgépet kezelni szegődtem, nem túl szerencsés dolog.

MosoMasa 2010.04.07. 11:51:48

@Kifordított kacagány: Na akkor örülj neki, ha ez személyeskedés.
Azt a sok önérzetes embert ecsém!
Hallottak valahonnan egy szót....

Mercel 2010.04.07. 11:57:18

Hello!

Kedves posztoló (rinyáló!)
Ahogy többen is leírták, és ahogy ez köztudott, az IKEA egy "önkiszolgáló" áruház. Az, hogy mennyire olcsó/drága, mennyire jók az ott kapható dolgok, az /darab változik.
DE. Az ő rendszerük fix. Arra az x ezer emberre lett tervezve akik ott megfordulnak a mindennapokban. Ha neked egyéni problémád akad ami miatt nem illesz bele a rendszerbe, akkor ez a te egyéni problémád, amire a következő megoldások is szóba jöhettek volna:

A, Nem műtét után lábadozva mész nagy méretü sok darabból álló cuccot venni.
B, Ha neked akkor kellett volna menned amikor, akkor az ELEJÉN odamész az információhoz, közlöd az egyéni problémád, és akkor szinte biztosan biztosítanak segítséget - Ha nem, akkor még mindig elegánsan balhé nélkül kifordulhatsz.
C, Nem a 13 éves lányoddal mész oda, hanem baráttal, ismerőssel, (pasiddal?)
D, És talán ez lett volna a leg evidensebb - ELEVE úgy pakolsz mindent, hogy ez a probléma ne fordulhasson elő.

Amúgy "a nem volt humorom pakolászni" azért baromság, mert amikor kiviszed úgyis kell még pakolnod a kocsidba, tehát konkrétan begörcsöltél a pénztárnál, és "behisztiztél".
Előfordul. Sőt mindenkivel (velem is) előfordult már, hogy hülye voltam - De utólag rájön a legtöbb ember, hogy ad hoc hülye volt, és nem áll neki bosszú posztot írni.

Az másik kérdés, hogy az IKEA személyzete hülye volt. Igenis kellett volna hívnia a pénztárosnak egy fickót, hogy segíthessen. Nem csak az empátia miatt, hanem azért mert bár rendszerben gondolkodnak, de ha ez a rendszer nem enged meg annyi rugalmasságot, hogy kezeljék a kivételeket, akkor megint kijön, hogy bár az IKEA filozófiája szinte hibátlan, de a ......szkalap magyar személyzet nagy része képtelen azonosulni vele.
(Ha a Magyar IKEA-t jónak tartod akkor menj el egy akár Cseh IKEA-ba, az Osztrákról már nem is beszélek..:) )

Huhh, na ennyi.

Szép napot

"Frigyes voltam"

labi 2010.04.07. 12:09:13

Na most ha az ember azt akarja hogy a pincér felvegye a rendelését az asztalnál és kihozza neki a kaját, akkor ne önkiszolgáló étterembe menjen.

El lehet menni olyan bútorboltba, ahol csak rá kell mutatni a cuccra, majd otthon megmutatni hogy hová tegyék.

Az IKEA meg pont nem ilyen.

Ha a bepakolom a kocsiba - átpakolom az autómba - otthon kipakolom - beviszem a házba része meg a dolognak, akkor ez az egy plusz miért nem?

Alikam 2010.04.07. 12:28:28

Kövezzetek meg, de én nem értem. Házhozszállítással kéri, akkor mit kell kipakolnia a pénztárnál?

Ez úgy szokott működni, hogy akkor a raktáros kiállítja a számlát, te a pénztárnál kifizeted oszt hazamész és várod, hogy meghozzák..., köze sincs a fapados áruházakhoz meg légitársaságokhoz.

Ez mindenhol alap...

Nem értem.

Alikam 2010.04.07. 12:31:00

@labi: mi az, hogy önkiszolgáló? Az Ikea a burtális áraival önkiszolgáló?

Meg amúgy is mi az, hogy önkiszolgáló? Az azt jelenti, hogy ha házhozszállítással kérem, akkor az azt jelenti, hogy béreljek magamnak egy teherautót, pakoljam fel és vigyem haza:)

SÜN 2010.04.07. 12:42:11

és a gecije még ingyen kávét se adott a végén mi?!

MosoMasa 2010.04.07. 12:47:36

@Alikam: Te sem vásároltál még az ikeában, gondolom csak anyuéktól tudod, hogy milyenek az árak, meg milyenek máshol.
Az önkiszolgálónak meg nézz utána mit jelent.
Az hogy valami önkiszolgáló az nem jelenti azt, hogy nem rendelhetsz házhozszállítást. a kettő nem egymás ellentetje, és nem zárják ki egymást.
Csak gondolkodni kellene, persze van akinek ez nem megy.

Alikam 2010.04.07. 12:50:46

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: vásároltam már, bár nem nagy dolgokat.

Meg persze katalógust néztem, valami egyszerű fa szar tévéállvány volt 20.000 forint:D

"Az hogy valami önkiszolgáló az nem jelenti azt, hogy nem rendelhetsz házhozszállítást."

Értem én, de a posztban házhozszállítás volt. A kérdés, akkor minek kellett a csókának a pénztárnál pakolgatnia az elemeket?

Valóban nem tudom mi az az önkiszolgáló. Kiszolgálhatod magadat egy 200 kilós konyhabútorral a hátadon? Vagy mi?

Kifordított kacagány 2010.04.07. 12:58:49

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: nem örülök, mert ha okosat mondasz, akkor is butának tűnsz és úgy nehéz veled egyetérteni.

zizi77 2010.04.07. 12:59:30

@Alikam: Úgy működik, hogy összeválogatod a cuccot, kifizeted, majd odatolod a kocsit 1 unott képű fickóhoz, aki felveszi a házhozszállításhoz az adatokat, majd hazamész és vársz.
Azt, hogy mennyire drága, más bútoráruházakhoz kéne hasonlítani, és nem 1 zacskó zizihez. Nem állítom, hogy csúcsminőség, de a teljes bútorzatunk onnan van, és évek óta elég jól gyűrjük. Ja, és igénytelenek se vagyunk.....

Mylady 2010.04.07. 13:00:18

@Alikam: "Értem én, de a posztban házhozszállítás volt. A kérdés, akkor minek kellett a csókának a pénztárnál pakolgatnia az elemeket?"

IKEA: odamész, összevadászod a neked kellő cuccokat (nem, nem papíron, hanem ténylegesen), kocsira pakolod, sorban állsz a kasszánál, kifizeted, eltolod a házhozszállítós pulthoz, megrendeled a házhozszállítást, hazamész
pár nap múlva csengetnek és megkapod a cuccot

zizi77 2010.04.07. 13:01:37

@Kifordított kacagány: Még nem. Az a következő 5éves tervben van benne!

MosoMasa 2010.04.07. 13:04:58

@Alikam: Igen, kiszolgálhatod magad egy 200 kilós konyhabútorral! Na most mondd meg!
Viszont lapraszerelve van, nem egyben! Hopszi! Érti? Darabonként viheted akár. Vagy szól sz a szomszéd Jóskának, hogy ugyan jöjjön már el segíteni.
Vagy ugye megrendeled a kiválasztott elemeket listára és házhoz viszik neked.
Érti?

pastel 2010.04.07. 13:12:59

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!:

Csak egy adalék:

a házhozszállításhoz elôbb el kell tolni a pénztárig, ott ki kell fizetni, azután hátra kell tolni a házhozszállítási pulthoz. Ezután szállítják házhoz.

De szerintem ezt már írta valaki...

Alikam 2010.04.07. 13:24:04

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!:

"Csak egy adalék:

a házhozszállításhoz elôbb el kell tolni a pénztárig, ott ki kell fizetni, azután hátra kell tolni a házhozszállítási pulthoz. Ezután szállítják házhoz.

De szerintem ezt már írta valaki... "

Na így már más a leaányzó fekvése.

Akkor most már az eddigi gyanakvásom végre ténnyé formálódhat: ez így rakás szar:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.07. 13:49:11

na most ha azt hiszitek hogy nem voltam butorszallito szakmunkas Vacon akkor qrwa nagyot tevedtek

Mylady 2010.04.07. 14:59:45

@hagyma: én nem hiszem
pontosan tudom, hogy voltál
Viciánnal meg a wartburggal
:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.07. 15:03:20

Asztalos ugyanannyiért házhoz is szállítja, össze is rakja. És a méret is egyedi lesz.

Egyéves Önkéntes 2010.04.07. 16:02:16

svédországban ez úgy van, hogy ha valaki lapraszerelt fűszoknyát vesz az IKEA-ban, akkor a pénztáros felpróbálja. Különösen lelkes günter a hatos kasszában . :D

Stupidella 2010.04.07. 17:08:51

Azért az sem mellékes információ, hogy a házhozszállítást külsős cég intézi, maga az IKEA nem szállít házhoz. Hiszen azé ócsó.

Ezért kell előbb megvenni, kitolni, majd a külsős cég pultjáig eltoligálni a cumót. Már aki nem képes segítséget kérni ismerőstől/asztalostól/kisteherótóstól.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.07. 20:01:40

@Stupidella:
nalunk ugy volt, hogy a butort a vevo megvette/nem IKEA/ akkoriban a lapraszerelt frnyobutor volt a slager
meg a franciaagy
na szoval a vevo megvette
es akkor mi ott voltunk majdnem aposommal aki aszonta 5 ezer
vevo hazament
mi szallitottuk ajtoig

A Tyne folyó déli partja 2010.04.07. 20:23:02

@kugel2: usát nem tudok, de angol Ikeában ugyanúgy te pakolsz, és ha szállíttatod, azt is te tolod el addig, ahol megőrzik a kiszállításhoz. bár lehet, h.vannak segítők, én Ikeába tesómat viszem cipekedni...
viszont, amit nem értek: lapra szerelt bútorokat árulnak. tehát, otthon mindenképpen neked kell összeraknod, tudtommal nem jön ki senki segíteni. akkor mit csinál a levélíró?

A Tyne folyó déli partja 2010.04.07. 20:29:04

@Alikam: azért kell pakoltgatni, mert (legalábbis errefele így van), mielőtt betolod a házhozszállítókhoz a raktárba, ki kell fizetni. azt meg a pénztárnál lehet. és ez nem egymás mellett van.

eml 2010.04.07. 20:35:55

Csak addig olvastam, hogy egy részét neki kellett összevadászni, holott házhozszállítással vásárolt. Vadásszák a szállítók. Aki meg hülye, szedje maga.

Agyalap 2010.04.07. 20:53:35

Ez valami április elsejei tréfa volt? Annak nem rossz... :D

kamushamus 2010.04.07. 22:36:12

@eml: Aki meg azt gondolja ,ogy majd más összeszedi helyette az meg...........

eml 2010.04.07. 23:36:56

@kamushamus:
Figyu! amikor Ikeába meg ilyen helyeken vagyok, ott engem úgy hívnak: VEVŐ

Német mondás: Kunde ist König.

A vevő király.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.04.07. 23:52:27

@eml: azóta van egy kis kiegészítése is:
Kunde ist König, *wenn Geld bei sich haben*!

az IKEA viszonylag olcsó... 8-)

Mylady 2010.04.08. 09:56:50

@hagyma: na hallod, ennyi "közös" év után :)))

pepitaofélia 2010.04.08. 12:05:49

Gempacsöki, te mekkora hülye egy vagy! az nem jutott eszedbe, hogy valakinek azért nincs gyereke, mert meddő, és évtizedekkel ezelőtt még nem volt lombikbébi program???? Így cipeltetni se tudja a cuccot a nem létező gyerekével. mielőtt megkérdeznéd: unokáját se tudja magával vinni, ugyanezen okból.

renz 2010.04.09. 11:37:31

Az IKEA jó. De legalábbis nincs jobb. Magyarországon tuti. A legtöbb üzlet meg sem közelíti azt a színvonalat. Az áruház ÖNKISZOLGÁLÓ, ahogy egyébként szinte minden áruház. Ha házhoz szállítást kérsz, akkor is neked kell összeszedni a motyókat. Ez így lett kitalálva és így is működik. Még Svédországban is, hiszen onnan jött. Kicsit nyugatabbra még önkiszolgáló kasszák is vannak (itthon ismert és érthető okokból soha nem lesz ilyen), ott még csak nem is szól senki, hogy rossz oldalon van a vonalkód és nem is tudsz szólni senkinek, hogy fordítsa meg helyetted. Eddig soha, semmilyen problémám nem volt, pedig már rengeteget vásároltam. A hiányzó alkatrészt azonnal és szó nélkül pótolták, a hibás elemeket cserélték, a fel nem használt, bontatlan csomagokat pedig 90 napig (IKEA Family kártyával 120 napig!) visszaveszik és kp-ban visszafizetik. Ha valamelyik barkácsáruházban veszel 2 raklap járólapot, akkor azt is neked kell kézzel átpakolgatni.

Ui: Nem vagyok IKEA alkalmazott és a néhány ott dolgozó barátom sem panaszkodik a munkaadójára.

total eclipse (törölt) 2010.04.12. 18:51:07

mosomasa: nekem továbbra is az a véleményem, hogy te nemcsak nem akarod érteni, de ha akarnád sem értenéd amit a másik ir.
azért vagy itt, hogy beleköss másokba... no comment...

MrPeetR 2011.03.26. 13:19:43

@Megdobbent: Utazz egy kicsit Nyugat-Európába! Egy kicsit más a helyzet, az emberek nem ilyen frusztráltak, mint te és az itt panaszt emelő akárki. Megértik, elfogadják, ami épp a rendszer ott, ahová éppen mentek. Ha nem tudnak azzal azonosulni, akkor nem oda mennek. Ennyire egyszerű... Egyébként van pakoló az IKEA-ban, lehet neki szólni. Valószínűleg várni kell rá, így úgy gondolom, ha a szóban forgó panasszal élőnek várnia kellett volna rá egy 20 percet, akkor emiatt lenne az IKEA mocskolva. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát... Ha hív egy pakolót és elmondja, hogy nem emelhet nyilván kiszolgálják, elkísérik a kasszához, valószínűleg az autójához is. Kommunikáció! Ez nem nagyon megy a magyaroknak, csak a jogok követelése. Lett volna joga az IKEA--ban, csak nem kommunikált, hogy a jogával élni szeretne.
A magadfajta korlátolt embernek nyilván az is szúrná a szemét, ami itt nálunk teljesen elfogadott: egy kutyával bemehetsz az étterembe, kávézóba, szupermarketbe, postára, önkormányzathoz, adóhivatalba, bárhova! Micsoda dolog mi? Na erre varrjál gombot! :)
süti beállítások módosítása