Tékozló Homár

Misztikus pelenkapárbaj a Sparban

2010.04.26. 01:06 | szily | 94 komment

Esküszöm nem értem, hogyan juthattak a dolgok odáig Veronika és a a Szigetszentmiklós-Gyártelepen lévő Spar boltvezetője között, hogy ennyit huzakodjanak egy 500 forintos engedmény miatt. Veronika mailben megkapta, kinyomtatta, a boltvezető leszarozta, aztán látszatra kifizette, de az árat cselesen megemelte 400-zal, Veronika ezt észrevette, visszament és visszaszerezte a zsetont. Ugye, milyen zavaros? Veronika levele mindent megmagyaráz, kivéve a nyitó kérdést. No meg azt, hogy miért vacsoráztak meg a pénztárgép mellett.


Mielőtt bárki leállítana a „ha nem teccik, ne mennyé’ a Sparba!” felkiáltással, már az elején szeretném jelezni, hogy soha nem járok Sparba, most is csak azért céloztuk meg, mert a Pampers volt olyan kedves, és emailen küldött kuponokat, amit felmutatva 500 Ft-os engedménnyel vásárolhatunk pelenkát. Aki szülő, az tudja, hogy a napi 5-6 pelenkát telerakó gyerek esetében ez igen nagy kedvezmény. Így megcéloztuk a közelben lévő Spart, s hogy egy ócska Dan Brown-féle fordulattal éljek, bár csak ne tettük volna.

A pelenkát berakjuk a bevásárlókocsiba, az 56 db-os 3090 Ft, így megkapjuk, 2,590 Ft-ért, hurrá.

Vidáman állunk sorba a kinyomtatott kuponnal, fizetünk, és ahogy az kicsiny országunkban lenni szokott, ha a pénztáros bármilyen „szokatlant”  lát, megáll a keze és tanácstalanul néz. Szinte vártam, ahogy tanácstalanul közli: „Ezt meg kell kérdeznem a főnökasszonyomtól”. Tudtam!

Szóval hátrarohan, a sor áll, visszajön egy igazi, múlt rendszerből ittragadt főnökasszonnyal, aki közli, hogy ez nem jó, mert nem színes. Szemeim kikerekednek, hú, arra nem számítottam, hogy pont ez lesz a kifogás. Kicsit élcelődve megjegyzem, „ugye nem baj, hogy a Pampers kupon tiszteletére nem vettünk egy színes nyomtatót”. „Nem, nem” ellenkezik, „az újság, amiben ezek lenni szoktak, színes, abból kell kivágni”. „Á, értem, itt a félreértés oka”, semmi gond, kedvesen elmagyarázom, hogy emailen kaptuk, ki kell nyomtatni, rajta a vonalkód, látja, nem hamis. Itt már látom, hogy eltorzul az arca, valószínűleg az email szót nem sokszor hallotta eddig életében.

Hát persze, hogy az történik, ami ilyenkor mindig, mobil elő, ő is hív valakit. Hangosan hőzöng a telefonban,  majd tesz egy kört a pultok között, visszajön, levágja a kupont a pénztár mellé, és még mindig a telefonba kiabálja: „Nem fogok ilyen szar kuponok miatt veszekedni senkivel!”. Ezután elrobog.

Pénztárossal összenézünk, ez most akkor mit jelent? Ő sem tudja. Várjunk, tanácsolja. Félreállunk, ő tovább dolgozik, eltelik 5 perc, 10 perc, semmi. Türelmesen várunk, előkerül a felvágott, zsemle, gyerek ordít, éhes, így gyakorlatilag megvacsorázunk, támasztva a bevásárlókocsit.

Pénztáros zavarban van, jelzi, hogy hátramegy és megkérdezi, most mi van.

Majd visszajön és bólint, mehetünk. Lehúzza a vonalkódot, fizetünk, kártyát odaadom, minden ok. Ellépek, megnézem a számlát, látom, a pelenka 3490 Ft, engedmény, 500 Ft, végösszeg, 2990 Ft. Nem akarok hinni a szememnek, beülünk az autóba, kezdek füstölögni, párom támogat, menjünk vissza.  Gyakorlatilag eladták a pelenkát engedménnyel együtt teljes áron!!!!

Valószínű ez tartott ennyi ideig hátul…átírták az árat, és a gép már az új árat húzta le.

Visszamegyünk, újra beállunk a sorba, pénztáros hölgy arcáról lefagy a mosoly, amikor meglát. (megjegyzem, igazán kedves volt és segítőkész, inkább úgy láttam, kezd számára is kellemetlenné válni a szitu, de egyszerű csinovnyikként nem tehet semmit)

Memutatom a számlát, kérem, menjünk már oda a polchoz, nézzük, meg, hogy a pelenka alapáron nem 3490 Ft, hanem 3090 Ft. Nem, nem, ő hátramegy a főnöknőhöz. Ez az egész most már kezd idegesíteni, miért kell mindenért  hátrarohangálni, nem értem.

Ezúttal elég gyorsan visszajön és nemes egyszerűséggel közli: „A főnöknő azt mondta, adjam vissza a különbözetet”.

Ennyi. Nincs magyarázkodás, nincs vita, pont. Ezzel végképp beizonyosodott, hogy bepróbálkoztak. Nem jött össze.

Tanulság?A didaktikus részt kihagyom, úgyis mindenki tudja, ami biztos, megtartjuk jó szokásunkat, és továbbra sem járunk Sparba, különösen nem a Szigetszentmiklós-Gyártelepen lévő Sparba.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2010.04.26. 01:12:02

Első és elolvastam!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.26. 01:12:18

Ez egy zseniális húzás volt a főnökasszonytól! Majdnem be is jött.

A hely, ahol a vásárlónak csakazértse lesz igaza.

dr. Aullah 2010.04.26. 01:17:39

Na most tényleg elolvastam.

Általában jövök a dumával, hogy ilyen kis összegért ennyit bajlódott a poszt toló... de most nem!

A spar nagyon köcsög volt. Nagyon bunkók voltak, soha ne menj oda többé.
Pedig most akartam venni 100 000ft-ért pelenkát a sparban, de ezek után nem!

Menj az aldiba, ott mosolyognak is a fűszoknyás lányok!

Ki volt aznap az üzletvezető? Mi a neve poziciója?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.04.26. 01:19:19

@atpijkamo: ezaz
a boltvezeto nem az 500-ast akarta megsporolni, jhanem megmutatni ki a fonok es lesz itt rend

Megdobbent 2010.04.26. 02:10:18

Hihi, a jo oreg trukkok. Monnyuk velem is volt ilyen valami pepsinel, masnap visszakolbasz, elokerestetem a boltvezetot, elvezetem a polcig, mutatom a cimket. Aztan mutatom a tegnapi blokkon, aztan megkaptam a kulonboztet, a cimket meg kihuztak, es gondolom kerult egy dragabb :)

Egyebkent vicces, hogy boltonkent belenyulhatnak a kozponti adatbazisba arat valtoztatni....

Amugymeg lofasz mindenbe, 2x.

ági anyu 2010.04.26. 02:13:29

Jé, azt hitte, csak a mi spar-unk ilyen...
Mi XXII. kerület, Rákóczi utca vagyunk - csakhogy ide se jöjjön senki.
Mellesleg én sajt kezűleg rúgattam ki innen az egyik boltvezetőt, igaz, ebben neki is elévülhetetlen érdemei voltak.
Mindenki, aki már látott fogyasztóvédőt közelről, tudja a legalacsonyabb ár szabályt (különbözetet vissza kell adni, mint a fenti esetben). No, ezt a boltvezetőnk nem tudta ... és olyan okos volt, hogy ezt írásban, a Vásárlók könyvében ki is fejtette ... áááááááááááá

Megdobbent 2010.04.26. 02:35:26

@ági anyu: Ahaha, remelem viszi a lap masolatat referenciakent tovabb magaval mas kereskedelmi egysegekbe :)))

eml 2010.04.26. 02:36:07

A Spar pedig alapvetően jó. Nálam az Aldival vannak első helyen.

A volt Plusból lett Sparok, na ott már van gond bőven.

deputy sheriff 2010.04.26. 02:39:02

Maskor az Aldiba menj, az aldis pelenkaba meg a gyerek is mosolyogva szarik bele.

eternity · http://eternity.blogter.hu 2010.04.26. 02:40:17

Egyébként is degeljen meg a Spar.
Elvette a Plust. Ahol voltak JÓ termékek. Sőt! Sosem bocsátom meg nekik.

ági anyu 2010.04.26. 02:58:43

@Megdobbent: Ahogy a fenti írást nézem, nem biztos ...

Megdobbent 2010.04.26. 03:14:57

@eternity: Jaja a PLUS jobb volt, bar van 1-2 zoldpenztarcas termek, ami nem rossz. Csakhat a szervezetlenseg meg a korabbi szemelyzet lecserelese eleg csappant elmejuekre...

vizsla_barat 2010.04.26. 04:03:26

amelyik gyerek zsomlet eszik meg felvagottat,az 6 pelenkat nyom tele?
talan ideje lenne a szobatisztasagra nevelesnek.
az ikeaban akcios a bili :) [vagy nem]

Megdobbent 2010.04.26. 05:27:21

@eternity: Nem a penztarca zold, hanem valami fenyofa. idokozben megneztem :) Szal egy-ket jo van belole, meg a tejtermekek tobbnyire okek. Viszont pekarunak ott a kozelebe se menni 3x dragabb, mint mashor.

sakálbaba 2010.04.26. 06:29:52

@vizsla_barat: ugye még nincs gyereked? 1 évesen már mindent eszik, de nem lehet még bilire szoktatni.

Én szeretem a Spart, volt egy pár körünk, szinte minden számlánál reklamáltam, ráértem, de aztán valahogy elmaradtak a 10-20-100 Ftos elszámolások és érdekes módon mindent jó áron adtak. Hiányoltam is már az ügyfélszolgálatossal való csevegést. Egy hosszú és tartalmas kapcsolat szakadt meg. Brühühühühü

Kifordított kacagány 2010.04.26. 07:34:06

értem én, hogy a sok kicsi sokra megy és jut belőle prémiumra is, de ezek a szarozások az árakkal nagyon pitiáner húzások. még ha a végösszeg magasabb is, akkor is apróért adja el a becsületét az aki ebben részt vesz, minden nap többszöt is. a pénztárostól a főnökasszonyig. na az ilyen rongy emberek miatt tart itt az ország. még jó, hogy telefonon nem hívták fel. majd ezután.

innen üzenném minden olyan embernek aki részt vesz az ilyen játékban, hogy becstelen, haszontalan ember, akit elsőként fog falhoz állítani a forradalom.

Énbagoly 2010.04.26. 07:34:19

Gratulálok a posztolónak ahhoz, hogy ezt a gyerekkel együtt végigcsinálta. Igaza volt.
Az ilyen boltvezetőknek meg el kéne már tűnni a süllyesztőben...

homer7 2010.04.26. 07:35:45

Én utálom a spart, de amikor az alleeban vettem egy üveg fütyülős pálinkát, akkor 2490-et blokkoltak 1990 helyett. Elmentem a vevőszolgálatra ott vissza is adták készpénzben a különbözetet szó nélkül.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.26. 07:38:57

@Kifordított kacagány: A pénztárost hagyd ki a dologból. Egyébkén igazad van.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.26. 07:44:12

"misztikus pelankapárbaj": ennél jobb szöveggel nem is kezdhetné hetet a homár :D
pelenkázóasztal és szoptatópad volt-e a sparban? ez nem derült ki.
amúgy ha Szigetszentmiklós-Gyártelepen járok, és sörözni támad kedvem, akkor én bizony bemegyek a sparba sörért, még akkor is ha a poszt-tolót le akarták nyúlni egy kisebb összeggel.

lacasa 2010.04.26. 07:46:51

Szép reggelt mindenkinek!

Csak egy aprócska megjegyzés:
A SPARnál nem lehet csak úgy módosítani az áron még hátul a z irodában sem,csak felső vezető engedélyére! Valószínűleg a sz.gépben központilag volt rosszul beállítva az ár. A bunkó viselkedésre nincs mentség!

esef 2010.04.26. 07:54:12

Közgyógyra 90 naponta 270 db pelenka ingyen. Tud valaki jobbat?

renz 2010.04.26. 07:54:47

A tanulság? Ne eldobhatós pelenkát használj. Legalábbis ha nem muszáj. Olcsóbb és a környezetnek is kevésbé ártasz! :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.26. 08:08:53

@renz: Az első gyereknek mossák, szárítják, vasalják a pelenkáját.

A másodiknak mossák, szárítják.

A harmadiknak szárítják.

elwood 2010.04.26. 08:25:38

ezek sem fognak a történelem főutcáján sétálni

Tökös Veréb 2010.04.26. 08:28:44

THIS IS SPAR.......TA!!!!! :)

Mylady 2010.04.26. 08:34:55

@renz: mire kimosod, megszárítod, kivasalod, többet ártasz a környezetnek, mintha eldobnád

Kifordított kacagány 2010.04.26. 09:03:11

@atpijkamo: a pénztáros is a rendszer része, azzal, hogy tud róla és elfogadja ugyanúgy eladja a becsületét. nem mentség, hogy az állását félti.

ha az első gyerek kidobja a cumit, felveszik, lemossák, kifőzik és visszaadják a gyereknek. a második gyereknél felveszik, lemossák és visszaadják a gyereknek. a harmadik gyereknél felveszik és visszaadják a gyereknek. a negyediknél már csak a kutyát küldik érte.

@Mylady: ez így ebben a formában nem igaz, mert a teljes folyamat és a felhasznált anyagok alapján(meg mert több kell belőle) sokkal nagyobb környezetterhelést okoznak az eldobhatós pelenkák. cserébe kényelmes és olcsóbb.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.26. 09:27:38

@Kifordított kacagány: A pénztáros mindegy miről tud. Nem tudja elfogadni vagy nem elfogadni, beszkenneli az árukódot, és átveszi a pénzt. Nincs más felelőssége.

2010.04.26. 09:30:41

@Kifordított kacagány: mi már a másodiknál jutottunk a kutya visszahozza szintre. ez akkor jó ?

2010.04.26. 09:33:16

@Mylady: ha kimosod, kivasalod, akkor vizet és energiát használsz. A víz visszakerül a körforgásba, az energis nem.
Az eldobható pelenka gyártása, szállítása sokkal több energiát igényel, a szaros pelenka is megmarad és ráadásul minden nap újabb csomagok kellenek belőle.
Milliószor környezetszennyezőbb, de az emberi lustaságot támogatja.
Ez a végső érv: nem szeretünk dolgozni.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.04.26. 09:53:13

@eml: @eternity: Hú, látom vannak itt Spar vs. Plus szekértáborok, akkor ezennel becsatlakozom a Spartba, a Plus (aka Minus) a legalja volt, mind áruválasztékban (Németországban eladhatatlan szarokat hoztak ide, mondván nekünk jólesz azi is...), mind emberanyagban. Legalábbis azok, ahol nekem volt "szerencsém" hozzájuk, pl. Kőbányán.

A Spar se menyország, de valamivel jobb. Bár ahogy a posztból látszik, nem sokkal.

esef 2010.04.26. 09:58:03

@atpijkamo:
Ez a módszer hármasikrek harmadik tagjánál már elég büdi lehet...

elwood 2010.04.26. 10:00:02

a Spar áruellátásban nekem bejön. az alkalmazottjai viszont még a 80-as évekből is ittmaradt ABC dolgozók, emiatt romlik az összkép

Miss Marple 2010.04.26. 10:01:04

A durva lehúzás mellett nekem még az is a bajom, hogy hogy MERÉSZEL trágár szavakat használni az eladótérben?! Nincs elég nagy munklanélküliség, hogy egy ilyen boltvezető ne legyen a helyén már másnap?
(A másik kedvencem, amikor az eladó/pénztáros az előző vevőt ekézi a következőnek - képzelem, rólam mit mond az utánam jövőnek...)

pernahajder Campbell 2010.04.26. 10:02:31

Az 56 darabot 5-6-tal osztva jó közelítéssel tíz jön ki. Így napi ötven ruppó a megtakarítás, ezzel sikerült Téged bevinni a Sparba. Brávó.
A tanulság pedig az, hogy aki sok Dan Brown-t olvas, az elbutul (tudom, soha nem olvasol Dan Brown-t, csak küldték azt a kupont.. ).

Miss Marple 2010.04.26. 10:03:16

munkanélküliség, nyilván

muklanélküliség is van, de nem a Pettson és Findus-ban

varvizib 2010.04.26. 10:07:17

Egy ilyen bepróbálkozás után olyan szívesen beperelném őket!!!

ági anyu 2010.04.26. 10:11:09

@renz: Vettél te mostanában nem eldobhatósat?
Mi az elsővel úgy kezdtük - aztán mikor a lakásban mindenütt pelenka száradt (ősz, fűtési szezon előtt, minden darab 3 napig szárad), plusz a férjem kiszámolta, mibe van ez nekünk, áttértünk az edobhatóra

ági anyu 2010.04.26. 10:14:12

@pernahajder Campbell: Én mondjuk azon is csodálkozom, mikor 1 nappal a 2 Ft-os áremelés előtt kilométeres sorok kígyóznak a benzinkutaknál.
Viccet félre téve - A gyerek drága projekt, ott takarít meg az ember, ahol tud. Ez az 500 Ft elég egy nagy csomag nedves törlőre pl.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.26. 10:40:55

@ági anyu: Vegyél centrifugás mosógépet, másnapra megszárad.

Magam_a_Mondomét! 2010.04.26. 10:46:49

Ez egyszerűen egy szar-ügy, annak minden értelmezésében.

2010.04.26. 10:47:06

@ági anyu: "mikor 1 nappal a 2 Ft-os áremelés előtt kilométeres sorok kígyóznak a benzinkutaknál."
Te nagyon öreg lehetsz: ilyet utoljára 1985-ben láttam. Azóta ez urbanlegend.

Ugyandehogy (törölt) 2010.04.26. 10:58:24

pelenkás a gyerek és máris párizsis zsömlét vacsorál?

Frucsasz 2010.04.26. 11:15:59

56 db-os pelenka 3000 pénz? A kutyapelenka meg, amit én veszek a kutyámnak, 15 db-os, ugyanennyiért? Komolyan, miért nem szültem inkább gyereket, az olcsóbb, mint egy kiskutya...

Látványpékség 2010.04.26. 11:19:19

Röhögjetek ki de én a Lidl-be járok nem kell kilométereket gyalogolni bevásárlásnál és nincsenek hosszú sorok :p

Mr.paksimogyoró 2010.04.26. 11:51:34

@Kulics: Szegeden nem az, az egyik legolcsóbb benzinkút áremelés előtt tele van 8milla fölötti autókkal. Végül is sok kicsi sokra megy.

Mogyoró007 2010.04.26. 12:30:40

@Látványpékség: nincs sor, mert nincs vásárló :D

janikahhh (törölt) 2010.04.26. 13:01:08

@Kulics: Akkor az áremelés foganatosítása előtt kukkants el egy diszkont benzinkútra, Ócseny, Tecsó, stb. Látsz majd csudát ;)

Terézágyú 2010.04.26. 13:09:53

Na most nem azért, de mi van ha ötvenszer kiprinteled azt az emilben küldött kupont???

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.26. 13:13:36

@Terézágyú: Akkor ötvenszer vásárolhatsz és rohadtul meggazdagszanak rajtad.

Tökös Veréb 2010.04.26. 13:17:17

@Kulics: te meg akkor még nagyon kicsi, mert így van.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.04.26. 13:36:19

Van az a nadrágpelenkás izé ami alapvetően textil mindenhol, csak nagydologra van benne betét. Mi olyat szeretnénk a babához - egyrészt olcsóbb (40 helyett 10/db) másrészt meg harmad/ötödannyi műanyag van benne, harmadrészt csinosabb mint az eldobhatós.

De majd a gyakorlat mutatja meg melyik válik be jobban és mi az ami kell szvsz.

Reggel volt a rádióban egy műsor, hogy mik a felesleges babaholmik.. sztem felesleges nincs csak olyan ami különböző mértékben kényelmet fokoz, időt takarít meg. De azzal a hozzáállással sem értek egyet, hogy pl. nem veszünk légzésfigyelőt mert bár 3 kocsi is van a családba ne nyerészkedjenek rajtunk. Vagy igaz, hogy plazmatévé meg dzsakuzzi van de az őssejt lefagyasztás az drága... Ezek az emberek a saját gyerekükkel fukarkodnak hisz ha ilyenekre telik, hát akkor erre is kellene.

Nyilván az elmúlt 20e évben emberek milliárdjai felnőttek ezek nélkül, de szerintem az a jó, ha mindenki a lehetőségeihez mérten a maximumot próbálja a gyerekeinek nyújtani.

Roy 2010.04.26. 13:39:58

@Megdobbent: A PLUS-t azért vették meg, mert igyis csökkentették a konkurenciát.
A Spár egyébként méregdrága kivétel a zöld cimkés termékek. Néha egyes üzleteik úgy néznek ki ,mintha háború előtt kifosztották volna. Sokszor egyes termékeknél üres polcok tátonganak. Az akciós árakat kint felejtik a polcokon, és a pénztárnál szembesül az ember, hogy már nem is az az ára, hanem jóval drágább, mert már egy hete nem akciós.

Magam_a_Mondomét! 2010.04.26. 13:43:57

@Roy: "Az akciós árakat kint felejtik a polcokon, és a pénztárnál szembesül az ember, hogy már nem is az az ára, hanem jóval drágább, mert már egy hete nem akciós."

Nem baj, a szabályok szerint neked a KIÍRT áron kell, hogy adják, bármit is mutat a Cassagép!

Mylady 2010.04.26. 13:51:19

@sambalabammbumbumm: erre a legjobb példa a gyerekülés
nagyon sokan nem sajnálják a pénzt a mindenféle biztonsági meg kényelmi funkcióra az autóban, de amikor a gyerek biztonsága a kérdés, lazán legyintenek, hogy minek az, vagy vesznek valami gagyit
aztán csodálkoznak, ha egy komolyabb ütközésből csak ők jönnek ki élve

ahogy elnézem (a járdáról), sokat javult a helyzet, de még mindig látni pl a két ülés között ácsorgó(!) gyereket...

Giedi 2010.04.26. 14:01:32

Nekem Debrecenben a (józsai) Sparral kapcsolatban jó tapasztalataim vannak. Kint van a csemegepulton a nagybetűs 2290-es (per kg) akciós ár egy termékre, megveszem, és csak kint veszem észre, hogy 3490-ért számlázták.
Visszamegyek, és látom alatta apró betűkkel, hogy az akció 14-éig tart. Akkor 15-e volt. Szóvá tettem, hogy miért van kint a tábla, meg hogy megtévesztő, apró betű stb. Hamar előkerült egy vezető, mondta, igazam van, hátrament és rögtön hozta a különbözetet (annyit, amennyit kb. én is megbecsültem).

o.zs 2010.04.26. 14:23:02

A posztírónak:
A Rossmannban kb havonta van 500 Ft-os kupon, a postaládákba bedobott újságuk első oldaláról kell kivágni.
Ha DM-ben ingyen kiváltod a pontgyűjtő kártyát és ott veszed meg az amúgy is ott legolcsóbb pelenkát, pár vásárlás után kinyomtatsz egy 25%-os kedvezményes kupont, és veszel egy bazinagy pakk pelenkát több, mint 1000Ft kedvezménnyel.
Sőt, asszem talán a Pampers honlapján is szokott lenni kinyomtatós kupon, mindig máshová érvényes. Sőt, a DM-es babás klubba regisztrálással rendszeresen postán is küldenek 500Ft-os kuponokat.
A Sparon kívül is lehet olcsóbban pelenkát venni ;)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.04.26. 14:29:05

@lacasa:
"Csak egy aprócska megjegyzés:
A SPARnál nem lehet csak úgy módosítani az áron még hátul a z irodában sem,csak felső vezető engedélyére! Valószínűleg a sz.gépben központilag volt rosszul beállítva az ár. A bunkó viselkedésre nincs mentség!"

Nekem is ez jutott eszembe; ez általában minden nagyobb láncnál így van, nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra árat módosítgatni - illetve lehet, de azt az atyaúristennek is engedélyezni kell. Az ok egyszerű: jön az üzletvezető haverja, csak neki 5 percre belövik a színes tévé árát 1000 Ft-ra... szóval visszaélésekre adhatna lehetőséget.

Sákif za morro? 2010.04.26. 14:37:05

A teszkóban alapáron 45-48 forint a pempörsz darabára, ha a legnagyobb csomagot veszed. A teszkós meg valami 32 forint, bár nekünk nagyon nem volt megfelelő.

Kuponnal boltba rohangálni egy régi, külföldi rossz szokás.

TH 2010.04.26. 14:51:29

@promontor: hehe, Kőbányán volt jó pár Plus, az egyik (a kisebb a Liget téren) eléggé kedvenc helyünk volt. Ismertük az eladókat, kedvesek voltak, és a Németországból behozott termékek többsége bizony nem volt olyan rossz...

Hümüzhümümüz 2010.04.26. 15:09:06

OFF:

Imádom a kuponokat! Nem olyan rég a Tesco küldött e-mailben 750 pénzt érő, F&F ruhára érvényes kupont. Nem kellett kinyomtatni, csak a kódot felírni.
Picit tartottam tőle, de mondom felhasználom. Pénztárnál bediktáltam a kódot és ennyi. Működött!

ON:

Sparban meg azóta nem jártam, hogy onnan is száműzték a Mese sajtot. :( 4-5 éve talán. Áraik CBA, REÁL szinten vannak, kvázi magasak. :S

Kifordított kacagány 2010.04.26. 15:23:27

@atpijkamo: a becsület nem helyzet, vagy pozíció függő. vagy van, vagy nincs. a pénztáros egy becstelen rendszert szolgál ki, a rendszer része, ugyanolyan becstelen, mint a főnöke. abban is biztos lehetsz, hogy nem egy esettel találkozik pályafutása során és nagyon is tisztában van azzal, hogy mihez adja a nevét.
azért ilyen becstelen ez a világ, mert mindenki igazolást keres becstelen cselekedeteire(aki akar talál is) és úgy érzi, ha talál, akkor a becsülete megmarad. ez azonban tévedés. aki önigazolások mögé bújik, annak még annyi becsülete sincs, mint annak, aki elismeri.
félreértés ne essék, megértem, hogy meg akarja tartani az állását, lehet, hogy előtte hónapokig kereste, a számlákat meg fizetni kell, nagy a kényszer. hasonló helyzetben lehet, hogy én is beállnék a sorba(bár ahogy magamat ismerem hamar kitennének a nagy pofám miatt). a baj ott van, hogy közben becsületesnek érzi magát és nincs tisztában a saját becstelenségével. márpedig amíg a nagy tömeg ilyen, addig nem kell csodálkozni a hasonló eseteken.
mellesleg a sok barom a saját ellensége, mert pár év alatt kinevel egy olyan vásárlóközönséget, aki úgy jár vásárolni, hogy számolja, mire mennyit költ és minek mennyi az ára. márpedig aki számolgat, az csak a legszükségesebbet veszi, és nem fog jó vásárló módjára beledobálni mindent a kosarába ami megtetszik neki. az pedig kisebb forgalmat és kevesebb hasznot jelent.

@Kulics: haladó szint:)

olcsóbb is az eldobhatós pelenka és bár állítólag az sem egészséges a gyereknek, de kíméletesebb a seggéhez. már amelyik. egy gyerek mellett meg mindig van annyi tennivaló, hogy a folyamatos pelenkamosás felidézze a rabszolgatartó társadalmak árnyoldalait.

@sambalabammbumbumm:
mondjuk a légzésfigyelő tényleg hülyeség. az őssejtfagyasztás nem, kár, hogy nekünk bár pénzünk lett volna rá(illetve valahogy kitakarékoskodtuk volna), lehetőségünk nem volt. ezt az egyet nagyon sajnálom.

@Mylady: némelyik gyerekülés tényleg annyit ér, amiért felesleges pénzt kiadni. egy bizonyos kor felett meg már csak azt a hungarocellből kreált inkvizíciós szart lehet használni, ami a funkcióját ellátja, de hosszabb utazásokra nem túl praktikus.

Sákif za morro? 2010.04.26. 16:12:06

"mondjuk a légzésfigyelő tényleg hülyeség. az őssejtfagyasztás nem"

Erre ne vegyél mérget! Nézz meg egy statisztikát, hogy hány gyereket mentettek meg fagyasztott őssejttel, ill. hányan NEM haltak meg álmukban mert jelzett a légzésfigyelő. (Értem itt ezalatt, azt a szituációt, amikor az átlagembernek fagyasztanak le őssejtet.) Kíváncsi vagyok hogy te hogy néznél tükörbe azután hogy eltemetted a gyerekedet, mert spóroltál 20-40000Ft-ot... (A cuccot később el lehet adni, így nem is annyi az az annyi)

Kifordított kacagány 2010.04.26. 16:16:53

@Droli: valahogy mégis megoldják.

@Ben Zinkoot: a tesco-s pelenkából a gazdaságos szar, de volt valami színes zacskós, amin a kölykök valami játékkal voltak fotózva, az jó volt. sajnos ezek a pelenkák is olyanok, hogy azonos terméken belül idővel változik a minőség.

@Hümüzhümümüz: egy ismerős meg régebben tesco kuponokat nyomtatott otthon a nyomtatóján, azt is simán beváltották neki. mondtam is neki, hogy "hülye vagy, meg fogsz bukni". meg is bukott.

Kifordított kacagány 2010.04.26. 16:27:20

@Ben Zinkoot: van két fülem, az asszonynak is volt kettő, nagyon jól elhallgattuk, ahogy szuszogtak a kölykök, nem kellett figyelő hozzá. persze mi is akartunk venni, de úgy alakult, hogy nem volt rá szükség. az őssejtekre meg majd akkor lenne szükségük, mikor 40 év múlva a rákját kell kezelni, vagy valamilyen szervet cserélni. tekintettel arra, hogy nálunk a mai napig nincs lehetőség mindenhol fagyasztgatni, még statisztikailag nem lehet számolni a hasznosságával. mindenesetre többen halnak meg rákban és egyéb szervi betegségben, mint abban, hogy babaként elfelejtenek szuszogni.

Alikam 2010.04.26. 17:23:23

Ezt komolyan képes voltál szar 500 forintért végigcsinálni?
56 pelenkára leszámolva ez pelenkánként 9 forint...

Még ha 10x56 darabosat vettél volna azt még megértem.

Hát amennyi időt ott elbasztál ezzel, abból még egy afrikai sóbányász 500 forintja is meglett volna...

Megdobbent 2010.04.26. 19:28:49

@lacasa: Pedig a sztori szerint a kupon elott volt az elso ar, a kieroszakolt (jogos) kupon utan 10 perc alatt megdragult. Nekem is fura, de gondolom a szoftver es az adatbazis helyben van, igy aztan az elelmes boltvezo tekerget rajta, ha meg jonnek a kozpontbol, akkor beallitja eredeti arakra. Ha ez igy van, akkor kapasbol 3 buntetjogi kategoria jutna eszembe.

Megdobbent 2010.04.26. 19:30:37

@Alikam: Az ilyesmi sosem penz, hanem az elvek kerdese. Van olyan ember (remelem nagyon-nagyon sok, rengeteg), aki leszarja mi mennyi, de az elveibol nem enged. Pl. 2 Ft-ert siman megcsinalom, mert azert ne jojjon mar az a rendszer, hogy az "ennyi" az "kozelitoleg ennyi" vagy "neha ennyi" vagy "ha jo kedvem van, akkor ennyi".

Barbi123 2010.04.26. 20:00:54

Az árakat ha változtatja, minden egyes változás percre nyomon követhető. Azzal együtt, hogy melyik áron milyen mennyiség került eladásra. A TESCO-s rendszer csak a napi utolsót jegyzi

SimiTomi 2010.04.26. 20:44:13

Tecso gazdaságos pelus a tuti. 72 db, 2100 forint és semmi gondom nem volt vele.

Mondjuk a gyerek viseli, de még nem hőzöngött...

Kifordított kacagány 2010.04.26. 21:49:04

@smtm: és nagyon jól le lehet vele szoktatni a gyereket a pelenkáról. egy idő után már bele sem mer pisálni:)

Sákif za morro? 2010.04.26. 22:36:57

@Kifordított kacagány: Nem tudom, bennünket az ismerősök eltanácsoltak a gazdaságos márkától. §gy csak pempörsz ügyben tudok nyilatkozni. :-)

Sákif za morro? 2010.04.26. 22:42:10

@Kifordított kacagány: És ha akkor történik meg a dolog amikor mindketten vígan horkoltok? Valóban kicsi az esély a dologra, de az én véleményem akkor is az, hogy ezen nem múlhat az élete egyetlen gyerekemnek sem. (Szerencsére a mieink már túl vannak ezen a koron, nem is volt semmi baj. A nővérem fiánál viszont egyszer beriasztott, szerencsére sikerült visszahozni. Utána nem aludt pár hétig. :-( )

Az őssejttel az a baj, hogy amit levesznek, az a mennyiség gyakorlatilag semmire nem elég. A három gyerekünk két orvosnál született, mindkettő egyértelműen lebeszélt bennünket a dologról.

Én lennék terrorista! 2010.04.27. 07:30:42

@Alikam:

Miért ne kérte volna? Ami jár az jár. Jobb helyeken ilyen üzleti magatartásért még kárpótlást is adnak.
Főnökasszonyt meg szájba masszírozni kakaós pelenkával.

Kifordított kacagány 2010.04.27. 08:00:55

@Ben Zinkoot: a gazdaságost mi sem használtuk. megnéztük milyen és már meg sem vettük. pedig elhiheted felettébb árérzékenyek voltunk, a két kölyök havi pelenkamennyisége olyan 25-40e ft-os költséget jelentett. gyakorlatilag az akkori bevételünk közel felét. de nagyon kiművelődtünk pelenkaügyileg. más-más időszakban más-más pelenka volt a jobb, így állandóan keresni kellett. ha huzamosabb ideig egy fajtát használtunk, mert az épp jónak tűnt, akkor egy idő után tök mindegy volt, mivel kenegettük a seggüket, kipirosodott nekik, amíg nem váltottunk pelenkát. persze nem hetente kellett váltogatni, de eleget ahhoz, hogy néhány márkát végigpróbáljunk. a tesco jobbik pelenkájából már csak a legnagyobb méreteket használtuk, de tényleg jó minőségűek voltak.

én nem hiszem, hogy ha éjszaka leáll a gyerek légzése, akkor azt bárki is vissza tudja állítani kellő szakértelem nélkül. mire a mentő kiérkezik, addigra meg is hal. a legtöbb ember azt sem tudja megállapítani, hogy leállt-e a légzés, vagy csak kihagyott. ez utóbbi mindenkinél előfordul éjszaka. így meg elég vásárinak érzem ezt a technikát. olyanról sem lehet hallani, hogy tömegek esnének áldozatul a csecsemőkori légzésleállásnak.
amúgy szerinted az újszülött osztályon figyelik, hogy szuszognak-e a gyerekek? már az is teljesítmény, ha tisztába teszik őket.
de igazad van, ha velünk történt volna ilyen baleset, akkor egész biztosan szarul érezném magam, hogy nem vettem meg azt a kütyüt, még ha valószínűleg tisztában lennék vele, hogy ha lett volna, akkor se tudtam volna sokat csinálni.
egyébként meg nagyon frankón megtanultak aludni a horkolásom ütemére, még ha akartak volna se tudták volna abbahagyni a szuszogást egy "légkalapács" ütemes hangja mellett.
a keletkező hangnyomás simán belepréselte volna a tüdejükbe a szükséges levegőt.

nem hiszem, hogy a sejttenyésztéshez több kg sejtre lenne szükség, meg szokták oldani kevesebből is. az orvosok meg ugyanúgy, mint az asztalosok, meg a villanyszerelők, jó iparosok, akik tudnak nagy dolgokat mondani, csak nem mindig van igazuk. láttam már párat leszerepelni szakmai tudásból és emberségből egyaránt. ez az őssejt kutatás még túlságosan új játék ahhoz, hogy minden nagyokos orvos megalapozott vélemény tudjon mondani róla. még azok sem tudnak mindent akik ezzel foglalkoznak. de igaz, koránt sem garancia a fagyasztás arra, hogy később bármi haszna lesz. ugyanakkor még mindig jobban tartok attól, hogy nagyobb szüksége lesz a gyerekemnek az őssejtjeire, mint a szuszogásfigyelőre.

Pistolero 2010.04.27. 08:02:18

A nyomtatott kupon az tényleg gáz, hisz ennyi erővel nyomtatgathatná reggelig és örök kedvezménye lenne belőle.
Ugyanakkor megértem a posztolót, hisz hasonló helyzetben vagyok, nekem is kicsi babám van. Mi a DM-be kaptunk kuponokat, azokat korrektul váltják.

szgyula 2010.04.27. 09:18:34

@Pistolero: A kuponon nyilván van érvényességi idő. Azaz örök időkig csak akkor lenne kedvezmény, ha hamisítja. Azt meg amúgy is megteheti bármilyen kuponnal.

Kifordított kacagány 2010.04.27. 09:25:57

@Pistolero: ha úgy működik a kupon, hogy kinyomtatható, akkor miért lenne gáz? lehet, hogy mindegyiknek külön azonosítója van. vagy aki a kupont küldte nem foglalkozik vele, hogy hányszor nyomtatják ki, mert neki annyi kedvezmény belefér, hogy az ő termékeit vásárolják. ugye nem gondolod, hogy a bót nyeli le a kupon értékét? a hülye bótvezető csak be volt szarva, hogy mi van akkor, ha hibázik és lebasszák érte. inkább bebiztosította magát és megpróbálta ügyesben megoldani.

fandras73 2010.04.27. 10:34:43

Sajnálatos módon arra senki nem gondolt, hogy esetleg ez a kupon a szar...
Bár sztem a "főnökasszonyt" is el kellene hajtani, mert úgy hiszem, hogy Ő egy egységet képvisel. Nem hiszem hogy a Spar hajlandó az ilyen embereket alkalmazni. Bár voltam én is régi pluszos sparban vásárolni,és az eladók itt halál parasztok... Akkor inkább interspar, mert ott legalább nem vernek át!

SimiTomi 2010.04.27. 11:16:39

@Kifordított kacagány: Hát, egy ideig mi is próbálgattuk a különböző pelenkákat, de egyik sem jött be - kivéve a kék-fehér gazdaságost. Azt is használjuk már vagy egy éve.

A pirosodás pedig sosem volt gond...

Kifordított kacagány 2010.04.27. 21:48:46

@atpijkamo: a hatalomfitogtatás legjellemzőbb mozgatórugója a totális beszarás, amikor attól fél a páciens, hogy a felettesei majd rajta fogják fitogtatni a hatalmukat. szánalmas emberi tulajdonság.

@smtm: akkor szerencsések voltatok

Kifordított kacagány 2010.04.28. 08:36:04

@atpijkamo: az még nem jelenti azt, hogy nincs.

v2peti 2010.05.04. 09:26:08

"Nekem is ez jutott eszembe; ez általában minden nagyobb láncnál így van, nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra árat módosítgatni - illetve lehet, de azt az atyaúristennek is engedélyezni kell. Az ok egyszerű: jön az üzletvezető haverja, csak neki 5 percre belövik a színes tévé árát 1000 Ft-ra... szóval visszaélésekre adhatna lehetőséget. "
Hajaj:
Első történet:
TESCO hétvége, minden termék (egy elég nagy termékcsoporton belül) 20%-kal olcsóbb! Errefel valaki megvenné a terméket, de éppen árazás alatt van. Pont 25%-kal emelik fel az árát, hogy összességében 0 Ft-tal adják olcsóbban!
(Ez egy régebbi Homár Poszt volt, ha jól rémlik, a 2000-es évek közepéről.)
Mivel nem éjjel történt ez, hanem napközben, tuti, hogy helyi húzás! (központilag intézve napközben szvsz lehetetlen lenne többszáz árcímkét csak úgy cserélni feltűnés nélkül.)

Második történet: SPAR-ban az akciós termék nem kapható, még 2-szer visszamegyek, még mindig nincs (újra elfogyott, mert keveset rendeltek)
Megreklamálom, egyedi árengedményt kaptam arra a termékre, az akció után, amikor a levelemre válaszoltak. (gondolom ott helyben intézték)

Harmadik történet: 10 éve teszkóban, 5 éve egy tömegközlekedési eszközről elnevezett áruházban hallottam megbízható forrásból egyedi árengedményről. Amúgy a teszkó könyv is hozza, szóval van olyan, vagyis pár éve még volt, hogy a dolgozó, ha "jó helyen van", akkor egyedi áron kaphatja meg a terméket.

hopp-hopp 2010.05.17. 14:28:14

hajjajjajajajajaja

a világ az eldobált *eccer-használatos-pelenkák* áradatába fog belefulladni.
a gyermekeinkkel együtt természetesen - erre senki sem gondol - amikor leemeli a pelenkás-csomagot a polcról????
süti beállítások módosítása