Tékozló Homár

Gyorsabb net helyett +1 év hűség a T-Hometól (frissítve)

2010.04.27. 00:28 | jackyll | komment

Árpád egy napjainkra különösen lepusztult, elnéptelenedett, jelentéktelen, nevenincs vidéken, Budapest VI. kerületében szeretett volna kitörni az analógvonali DSL 8 megabites láncaiból. Pechére a környéken fizikailag nem lehetséges ennél gyorsabb internetet létesíteni, viszont a hajporlasztó sebesség reményében kötött hűségszerződése megmaradt. Kinek áll érdekében, hogy pl. az Andrássy úton nincs rendes szélssáv? Már úgyis mindegy, Tarlós Pityu mindent megszór Wimaxxal ősszel, vagymi? Vicc, hogy amúgy a kerület UPC-terriróium, ők viszont alig szolgáltatnak valahol. 2010, Magyarország:

Tisztelt T-Home! Szerettem volna gyorsabb internetcsomagra váltani, ugyanis manapság a 8 mbit 9 ezer Ft-ért nem mondható igazán kedvező ajánlatnak. A váltás 3 szerelőbrigádjuk látogatása után, körülbelül 2 hét alatt valósult meg, majd rögtön az első naptól kezdve nem működött, mint kiderült, amiatt mert a létesítési címen nem bírja a hálózatuk (annak ellenére, hogy mind a telefonos kisasszonyok a megrendelés idején, mind pedig a szerelők azt mondták, hogy nem lesz gond).

Szomorúan tudomásul vettem, hogy Budapest VI. kerülete nem érdemes arra, hogy normális internetet szolgáltasson ott a T-Home, és ezért kezdeményeztem, hogy váltsunk vissza az eredeti dsl solo medium csomagra, amely röviden summázva ugye keveset ad, igen drágán, de még mindig ez a max. sávszél amit elérhetek Önöknél (és nem, továbbra sem szeretnék 5 mbites csomagot, 4 ezerért).

A hosszas küzdelem után, amit az elmúlt egy hónapban Önökkel átéltem, inkább úgy határoztam, hogy lemondom szolgáltatásukat, mert ez a huzavona és mindennapos telefonálgatás nekem bizony nem hiányzik.

Viszont ez nem megy ugye mégsem olyan egyszerűen, mivel az új díjcsomag megrendelésekor hűségnyilatkozatot tettem (AZ ÚJ DÍJCSOMAGRA!), de mivel Önök, ezt nekem nem tudták biztosítani és visszaálltunk a régi dsl solora értelemszerűnek tűnt volna számomra, hogy a hűségnyilatkozat érvényét és értelmét veszti.

De persze ez nem így történt, ugyanis annak ellenére, hogy ugyanabba a csomagba kerültem vissza, a hűségnyilatkozatom továbbra is él, és emiatt nem tudok most megszabadulni Önöktől!

Mivel nem kaptam meg azt a szolgáltatást, ami miatt elköteleztem volna magam még egy évre az Önök cége mellett, ezúton kérem, a hűségnyilatkozatom azonnali eltörlését, hogy szankciók nélkül fel tudjam mondani az Önökkel való további együttműködést.

Levelemet továbbá eljuttatom a Tékozló Homár blognak is.

Egy kiábrándult ügyfél

UPDATE [16:18] A címlapos jelenlétnek hála fél nap alatt kiderült, hogy mégsenemlett megújítva a hűségszerződés:

Nyilván a blog nyomásának hatására is :), de meglepően hamar megoldódott a problémám. Néhány perccel ezelőtt telefonált egy T-home ügyintéző, és tájékoztatott róla, hogy természetesen a hűségidőt nem fogják figyelembe venni és amennyiben továbbra is úgy gondolom, az utolsó számlám kiegyenlítése után minden probléma nélkül lemondhatom a szolgáltatást. Reméljük tényleg így lesz. Köszönöm a történetem közzétételét és a kommenteket is, illetve a T-Home gyors ügyintézését.

üdv,
Árpád

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2010.04.27. 00:45:55

Ez amúgy nagy kibaszás. Itt vidéken 4kért kapsz 50 megát. Régen nekem is olyan volt, mint a poszt tolónak. Ez csak azért van, mert a szolgáltatók szépen felosztották a területet, és ugye ahol nincs választás, ott nem érdekük fejleszteni, ez van, szopás.

T meg kapjon sünt a seggébe, rohadékok.

kispista 2010.04.27. 01:01:23

8 mbit miért nem elég? 5 megabiten is már akadálymentesen jön a pornó!

És a t-home honnan tudja, hogy kinek szüntesse meg a hűségidőszakát, ha alá sem írod a levelet?

Megdobbent 2010.04.27. 01:03:38

Nah a t-home egy fos. Nemtom mi van ugy altalaban veluk, de par honapja a korabban mukodo telefonos izejuk teljesen hasznalhatatlanna valt, e-mail-ekre pedig egyszeruen szarnak.

Igy aztan itt az ideje, hogy mi is szarjunk a fizetesi dolgaikra, mert kb. pont annyira leszunk ettol szerzodeshez husegesek, amennyire ok azok a maguk kotelezettsegeit nezve.

Szinte barhova irok supportnak, akkor az elso, amit 5 percen belul megkapok egy ticket ID-t tartalmazo valasz, innentol "jegyzokonyvbe" is kerult, hogy valamit akarok.

A t-home extra szar e-mail rendszere egy budos szot sem ad vissza, az ott ulo biorobotnak mar nem nevezheto hulladekok pedig nem veszik a faradtsagot egy RE nyomasra sem. Egyszeruen hetekig kussolnak, ha mondjuk naponta kapjak mas-mas formaban ugyanazt.

Ez a ceg, itt nalunk meghalt. Szot sem erdemel a tovabbiakban.

kuvahara 2010.04.27. 01:04:10

Hihi, abszolút így jártam én is! Dettó. Világszégyen, hogy az idióta matáv (mer' azok még mindig) hűségszerződést vagy mit köttet olyan dologra, amit nem szolgáltat, és ha nem újítod meg a szerződésedet felemelik a díjat. Aljasok nagyon. Nem baj, mert hamarosan jön a nagy szopacs; másodperceken belül mobil internetet fog mindenki használni, a vezetékes ugyanúgy megy a levesbe, mint a hagyományos telefon. És nem fogjuk elfelejteni a szemétkedéseiket!

lvnte (törölt) · http://lvnte.blogspot.com 2010.04.27. 01:12:51

Én is ezzel szívok, csak a XII. kerületben. Alternatíva nélkül. :(
Maximálisan átérzem a levélíró minden fájdalmát.

Kispista: 8mbit is elég lenne, de nem 9ezerért. A másik dolog meg, hogy iszonyat lassú a net. Még ha nem is pornót, csak egy HD előzetest / youtube videót akarok nézni, akkor is várnom kell félperceket, mire betölt annyit a file-ból, ami után nem fog végig akadozni, meg 3-4 másodpercenként tölteni.

I'm A Pilot 2010.04.27. 01:13:24

az új módi náluk:

ha nem újítod meg automatikusan az 1 éves hűségszerződést, ez már csak abból veszi észre az ember mikor megkapja az első hűség nélküli számlát, ami persze 2-3ezer forinttal több.

magyarul belekényszerítenek a "meglévő előfizetőnek szóló új szerződés" konstrukcióba, amiben megint csak nagyobb lesz a havidíj, mint egy vadonatúj előfizetőnek szóló új szerződés esetében(ja és a felmondás-újrakötés ellen úgy védekeznek, hogy 3 hónapig az adott háztartásba nem lehet akkor netet köttetni)

azt mondani se kell h abszolút monopol helyzetben vannak az adott házban,környéken, esély sincs új szolgáltatót keresni

dr. Aullah 2010.04.27. 01:15:05

@kispista: Nem a sebesség a gond, hanem hogy kurva drága. Gyorsaság és drágaság aránya a fontos.

8mbit 9ezerért az 1125FT/mb

Nekünk: 50mbit 4ezerért az 80FT/mb

Ugye azért a különbség látszik! :D

Chapell 2010.04.27. 01:24:26

Jah, VI. kerület. Fasza itt is, 1 év hűséget kötöttünk T-homemmal mert más nincs (se UPC, se semmi), aztán egy hónappal később jöttek a Digisik, hogy na akkor most bekötjük ide a házba a jóféle LAN-t olcsóér, kell-e. 2 hétig szarakodtam Digivel a T-home előtt, hogy van-e itt, nincs-e, be lehete-e kötni, bedezodorozod-e. Nyalják ki a kloákám.

vplp 2010.04.27. 01:24:34

Vigasztalásul: a mi házunkban Budaörsön semmilyen ADSLt nem bír a vonal, és erre csak akkor jöttek rá, amikor már kiküldték a modemet és aláírattak 1 éves hűségnyilatkozatot az internettel kombóban kedvezményes, amúgy meg hulladrága telefonra

gabest1 2010.04.27. 01:26:48

És még a 8 se 8 hanem 4-6 max.

eml 2010.04.27. 01:33:31

@Aullah:
8mbit 9ezerért az 1125FT/mb

Nekünk: 50mbit 4ezerért az 80FT/mb

Ugye azért a különbség látszik! :D

És azt azért még írjuk oda, hogy melyik van panelházban és melyik kertesben.

Én utolsó faluszéli utcámban alternatív szolgáltató mikrohullámon 5Mbit 7500. Sebessége jó, sokan mondják a T olcsóbb, de itt ez van, ehhez is az antennával trükközni kellett.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.27. 01:34:17

Szerződést elolvasni, mindkét félnek betartani!

eml 2010.04.27. 01:34:37

@vplp: Szomszédom szintén zenész.

Káposztakukac 2010.04.27. 01:34:55

@Aullah: azért van, aki a gyors internetért nem szeretne panelba költözni...:P

dr. Aullah 2010.04.27. 01:38:02

@eml: Jó, de azért a vidéken élő azt hihetné, hogy a NAAAGY BUDAPESTEN mindenhol van rendes net...

Bezmag 2010.04.27. 01:39:38

Homáron való panaszbejelentés után meg lennék lepve...

lacas65 2010.04.27. 01:42:45

Én is feljebb akartam tiplizni, 2 hétig!!! vizsgálták a vonalat, szerződés megköt, új modem telepít, türelem másnap indul. 2 hétig elszállt a net, majd a minden napos telefonálgatás után beindult, ha ment akkor hozta a sebességet, de este fél nyolctól betárcsázós modem sebességét hozta. Aztán lehalt és pár napig megint semmi, ezt lejátszottuk kb. 8-10x 2 hónap alatt. Visszaállítattam az eredeti sebességre nah azóta csak lassul, de nem áll le napokra. Bazz szarrá reklámozzák a 25 megás nettet, de képtelenek szolgáltatni. Az a vicces hogy Pestlőrincen, Erzsébeten u.e. a helyzet. Ja és baján is…

Clandestine 2010.04.27. 03:21:39

Amikor még arrafelé laktam, és mielőtt nem idegeltek fel úgy, hogy minden szerződést felbontottam velük, ilyet nekem is ajánlottak. Elég gyanús volt, hogy az előfizetésemen lévő internet hogy lelassúlt és ők ajánlották ezt a dupla olyan gyorsat hűségidővel (tehát kb. mint ahogy az eredetinek kellett volna menni)
NHH?

zsirfeka68 2010.04.27. 03:29:22

Én az 1 Mb/s T előfizut használtam 4600/hó. Jött egy új szolgáltató,váltottam 16/8-as netre 6200/hó lett a díj. Az érdekesség viszont az,hogy a netem most nem 16/8-as,hanem mérve rendszeresen. 118/34-es. A home meg a felmondás óta nem tudta rendesen kiküldeni a töredékszámlát. Kb 6x-8x küldte ki a teljes havit 8-10 nap használatért. Sokszor kellett bemenni,telefonon reklamálni. Tiszta agyrém...

Baszkurátor 2010.04.27. 04:36:02

Vegyétek már észre, hogy kurvaországban ( sic!) nincs mindenhol ( sőt, szerintem kevés helyen van ) 50mbit/4k huf !
Nekem 8 megás szar van a T-től ami csak álmaimban 8 mega és még ez is szakadozik újabban.Lófasz és esti fény ez az egész intenyet.

laszloroland 2010.04.27. 05:11:03

@Megdobbent: Na látod engem is ostromlot a t-home de inkább maradtam a upc nél igaz drágább de az biztos

esef 2010.04.27. 06:33:49

Nekem 5Mbit-es netem van Óbudán, természetesen T-Home Kábelnet. Így legalább megspórolom a semmire nem kellő vezetékes telefont, amit havonta jönnek "ajánlani", hogy mennyire jó... Eddig rendben ment minden, az utóbbi napokban többet szakadt meg, mint az elmúlt 4 évben összesen. A Digi 3 éve dobta be a szórólapját, hogy hamarosan kiépítik a hálózatot, azóta is jönnek...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.27. 06:37:19

@esef: NDSL-hez nem kell vezetékes telefon.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.04.27. 06:39:50

Nekem 80/5 van a T-től. Én vagyok a kivételesen elégedett ügyfél. A sebesség télleg 80, rapidról hullanak lefelé a HD filmek. :))) Igaz, h ez 16000 HUF/hó de sajna itt Kőbányán ez a legnagyobb ami elérhető és ennyiért. Kíváncsi leszek, h aki 5000 ért román netet vesz, annak meddig lesz meg a sávszél...

esef 2010.04.27. 06:44:03

@atpijkamo:
Szerinted ha már bent van a lakásban a tv-kábel, akkor nem egyszerűbb azon, mint akármilyen DSL-t pluszba behúzni?

nemöszöd 2010.04.27. 06:44:28

Totálisan jellemző történet, mind a hozzáállásban, mind a műszaki "színvonalban". A T-Horda következmények nélkül ökörködhet -nálam például a díjcsomagváltásra új telefonvonal szerelésre vonultak föl-, majd, miután a megrendelés a honlapon keresztül történt és így semmi nyomát nem találtam, letagadták az egészet. Ami a "hatóságot" illeti, egy jó nagy kalap szart ér, amúgy meg kilóra megvette őket a T-Horda. Logikus, így olcsóbb és kockázatmentes a buli...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.27. 06:45:54

@esef: Erre válaszoltam: "Így legalább megspórolom a semmire nem kellő vezetékes telefont"

KaPé 2010.04.27. 07:06:47

@Judge: Nem vagy kivételes :-) Nekem minden a T-nél van (tel, net, tv) és teljesen elégedett vagyok. 15mbites csomag 6k Ft, a díjcsomagváltás pedig egy telefonba került, semmilyen szerelőt nem láttam. Délben felhívtam őket, hogy szeretnék gyorsabb netet, este 6-ra ment is, és megy azóta is.

Harlequin 2010.04.27. 07:11:37

Nincs hűségnyilatkozatod, ugyanis a T szerződésszegést követett el.

2010.04.27. 07:27:19

A T mindig törekszik arra, hogy a legdrágább és a legszarabb szolgáltató legyen, nem csak net szempontjából.
Én azt tudom javasolni, ha valakinek fontos a gyors és olcsó net, ne költözönn T monopól területre. :)

ojio 2010.04.27. 07:28:25

Kicsit off, de a kevesebb hűségdíjat fizetni vágyóknak tipp (tv-ről van szó, de bejöhet netnél is; szolgáltató nevet nem mondok):
1. Lejár a hűség, felemelik a díjat.
2. Neked - valamiért (mondjuk egy csatornáért, ha tv-ről van szó) - kell ez az előfizetés, de nem a felemelt díjért, nem a régi előfizető hűségdíjáért, hanem új előfizetői díjért.
3. Felhívod a NEM NÉGYJEGYŰ központi számot - keresel egy normális budapesti számot, esetleg külföldről hívható számot. (Azonnal kapcsol.)
4. Kiválasztod, hogy ÚJ ELŐFIZETŐ akarsz lenni.
5. Az ügyintéző egyből vonalban van.
6. Elmondod, hogy le akarod mondani a szolgáltatást.
7. Kapcsol a lemondóshoz.
8. Elmondod, hogy le akarod mondani a szolgáltatást.
9. Ismét elmondod, hogy le akarod mondani a szolgáltatást.
10. Ekkor, ha szerencséd van, mint nekem, felajánl egy új előfizetőkre érvényes (vagy annál kedvezőbb) díjat, amit egy év hűséggel elfogadsz, és viszontlátásra.
11. Ha ez a hűség lejár, a cég telefonos megkeresésére, melyben egy még alacsonyabb díjért további egy évre akarnak rávenni, újra igent mondasz.
12. Elmondhatod, hogy a 2700 -> 4500 (1 hónapig) -> 2700 -> 2200 Ft-os szolgáltatással jó üzletet csináltál. És ez mindössze 5 perc telefonálásodba került.

KolompárRómeó 2010.04.27. 07:31:56

Ne fizess. Gyorsan ki fogják kapcsolni.

Hümüzhümümüz 2010.04.27. 07:35:25

Most komolyan a T-home is ekkora gyökér? Én tavaly októbere óta várom, hogy kössék be a digitális tévét, meg a 10mbites netet, de semmi.
UPC meg kemény 2mbitet ad 6000 pénzért. :( Azért szerettem volna, illetve szeretnék átmenni a T-hez, mert ott digitális tv, meg 10 mbit net együtt 10k.

Állítólag azért nem kötik be, mert mikor 2 éve fektették a kábelt elfelejtettek kivezetést csinálni. Magyarán berakták a földbe a cuccost és ennyi. :D Lehet nem számítottak rá, hogy valaki elő akar majd fizetni. :S

akira2 2010.04.27. 07:41:17

Amikor költöztünk, megrendeltem a telefont a Matávnál (TV-t nem, mert azt nem vállalták csak levegőkábellel, mondtam, hogy akkor nem lesz tv-m).
A szerződésben 1 hónapra ígérték, hogy bekötik, 3 hónap múlva jöttek - mondtam, elkéstek. Mondták, hogy de hát szerződés, fizetnem kell. Én is mondtam, hogy, szerződés, nem fizetek.

5 (!) évig jártak a nyakamra, először Matávként, majd T-comként, később valami behajtóként, negyedévente küldözgettek levelet, hogy fizessek, ha megrendeltem, de mindegyik levelet iktattam.

Mert nem követelhetnek semmit, ha szerződést/vállalást szegnek meg, így neked sem érvényes a hűséged, hisz nem azt kaptad, amire a hűséget vállaltad.

Hacsaknem írtad alá a downdgrade-re is azt a hűséget figyelmetlenségből...

abc 2010.04.27. 07:50:46

Nálam megás ADSL-t félráron bővítették 15 megásra.
Szép meg jó meg minden (elöttew is 4-6 volt a 8 megának ígért)
Aztán szerződés és lementünk az igért minimál szint alá (sebességben).
2 hét telefonálgatás ismerős stb mire kiderült nem 15 re hanem 5 re!!! mondosítottáka csomagot.

Még 2 nap és megcsinálták 15 re, elnézést vagy pénz visszatérítés semmi.

Azóta is folyamatosan csökken a sebesség, betelefonal majd érdekes megint annyi lesz.

Torrentet meg persze nézik ott folyamatosan lassu.

Labasmaz 2010.04.27. 07:57:47

Bp. III., Romaifurdo.

Optikaval korbehuztak a fel keruletet kb. 10-15 eve. Azota nincs semmilyen net, mert ADSL-t annak ellenere sem fejlesztenek, hogy elvileg a mini-DSLAM-okat fel tudnak szerelni az optika vegere a kontenerekbe. Mi marad: treonlany kabelteves Internet. Slussz. Amihez kell kulon egy TV elofizetes is, hogy legyen kabel, amin bejon a lakasba.

De a GVH es a Fogyvedok szerint ez teljesen rendben van igy, hiszen a Matav nem vallalta, hogy mindenhol fog ADSL-t adni, ami keresztul mas szolgaltato is elerheto lenne, ugyebar, es a TV csomag kotelezo elofizetese sem minosul arukapcsolasnak.

Nesze nektek, Abszurdisztan.

LM

ier6w7i 2010.04.27. 08:07:01

Dettó ugyenez a story: upgradelni akarok, hívom őket, persze, no problem, szerződés is kijön stb majd megjelenik a szerelő és közli, hogy ja, hát a központban azok ott hülyék, tudták a térkép alapján, hgy ide ha megszakadunk sem tudunk 4 megánál többet kihozni, de azért tisztességgel próbálkoztak.
Ja, és közben persze az új díjcsomagot számlázták... Anyázás, sok-sok levél, fenyegetés Fogyasztóvédelemmel, NHH-val (attól tartanak, ezzel érdemes fenyegetni) stb stb - nagy nehezen kb 3-4 hónap múlva a különbségeket jóváírták, de a nmet az sajnos továbbra is csak 4mb maradt.

ier6w7i 2010.04.27. 08:08:59

@Hümüzhümümüz: Ne izélj már! 2mb csomag már szerintem nincs is a UPC-nél. Hívd fel őket és kérj új ajánlatot (ojio leírja a folyamatot a 7:28-as hozzászólásban). Ennyi pénzért ennek sokszorosát meg kell hogy kapd!

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.04.27. 08:10:34

Nekünk a digi volt izgi, beköltöztünk, látoma digi oldalán h lehet ide beköttetni, hurrá, gyorsan el az irodájukba ahol néni mondja:
- ismerem ezeket a házakat, az a baj, hogy szűkek a vezetékcsövek, nem biztos, hogy be lehet húzni a kábelt.
erre én:
- semmi gond, jöjjön ki egy szerelőjük és nézze meg.
erre ő:
- azt nem lehet, először kössük meg a szerződést. Állapítsa meg, hogy belefér e a kábel, kérdezze meg a szomszédot.
- és ha nem fér bele?
- akkor szét kell üttetni a bejárati ajtó mellett a falat mire kimegy a szerelő bekötni.

Akkor köszi nem, így upc lett 30 mbit 4ezerért 3 honapig ingyenes, és működik teljesen hibátlanul.

Schopenhauer 2010.04.27. 08:13:38

Nem megy a dolog másképp, mint hogy mindent feljegyzünk. Az ügyfélszolgálatosok/supportosok neveit, mikor beszéltünk velük (óra/perc), mit ígértek (hangfelvétel visszakereshető, de akár mi is felvehetjük).

Tisztában kell lenni vele, hogy a dolog Achilles-ína (hagyományos kábelnél) a kapcsolóállomás távolsága. Ha közel van, szárnyalhat a net, ha távol, akkor jönnek a kompromisszumok. Ráadásul néha olyat is beígérnek, amire még a saját szerelőik is legyintenek: egyszerűen elfogy a sáv. Érdemes előzetesen tájékozódni.

Ilyen "visszakézből" erőltetett hűség nálam szóba sem jöhetne. Nem teljesítettek, nincs hűség.

Legjobb megoldás: NE vállaljunk hűségidőt sehol! Nem éri meg.

chefrobert 2010.04.27. 08:18:22

Véleményem szerint a legszörnyűbb az egészben az, hogy Magyarországon ez a stílus uralkodik a szolgáltatók nagy többségénél, legyen az akár internet, gáz, villany, mifene. Addig vagy fontos, amíg megrendelsz egy szolgáltatást, aztán eltűnik a korrekt partneri viszony és helyette a szolgáltató "hatóságosdit" kezd játszani. Egyébként a hűségnyilatkozat intézményét a mai napig nem vágom, mert ez gátolja a szabad piaci versenyt. Különösen akkor amikor tudom, hogy az én internet szolgáltatóm hűségnyilatkozat nélkül havi 3500-ért 30/20 4500-ért 80/25 Mbit/s sebességet és kiemelkedően jó ügyfélkapcsolati rendszert biztosít. Egyébként nevetséges, hogy a szolgáltató a hűségidő alatt szinte bármit megtehet, mert a szerződések apró betűs soraival kellően körbebástyázza magát és megnézném, mennyit kellene kifizetni egy ügyvédnek, hogy a fogyasztói érdekeinket adott esetben képviselje. Ez van, ez a kis magyar komcsi kapitalizmus, aminek épp ideje lesz véget vetni.

ier6w7i 2010.04.27. 08:18:37

@Aullah: Nem feltétenl osztották fel a szolgáltatók a területet, de gazdaságilag egyszerűen nem működik a dolog, hogy egy másik szolgáltató kiépítsen egy hálózatot óriási pénzekért ott ahol már másnak van működő hálózata, hogy aztán ott folyamatosan csökkenő árak mellett tudjon szolgáltatni.

Ha már ott van valaki, akkor nem fognak odamenni mások, mert egyszerűen nem éri meg, a befektetett pénzt akkor érdemesebb inkább bankba (vagy valami másba) tenni.

Többek kozott ezért is inkább a sűrűn lakott területek pl lakótelepek kapnak jobb ellátást, ott van több szolgáltató, mert oda megéri kihúzni a kábelt, mert sokan fogják vásárolni - ha meg kertes övezetben laksz mint én is, akkor örüljön az ember annak, ami van.

A mobilnet meg nem megoldás: lassú (OK, ilyenkor szoktak jönni a posztok, hogy neki bezzeg nem lassú) és a sebességhez képest drága (ne csak az első 3 havi akciós árat tessék nézni!).

Hümüzhümümüz 2010.04.27. 08:22:37

@ier6w7i:

Igen, 7500 pénz lenne a 8mbites. De úgy 14000 pénz környékén jönnék ki digitális tévével(szemben a T-home 10000 forintos ajánlatával) és további 1 évig a UPC-nél kellene maradnom. Ez ADSL Solo, tehát nincs vezetékes telefon.
Arról nem is beszélve, hogy a UPC internet állandóan szakadozik erre. :(

Ebben a telefonos dologban amúgy nem hiszek. Ügyintézők nem változtathatnak maguktól árat szerintem. :S

hatesz 2010.04.27. 08:23:03

@Aullah: na azért kíváncsi lennék erre a "50mbit 4ezerért" dologra...

esef 2010.04.27. 08:24:03

@Labasmaz:
A T-Online kábelnethez nem kell külön tv előfizetés. De akkor +500 Ft havonta a díj.

@ier6w7i:
De van az UPC-nél 2 Mbit-es net. Hülyének is néztek amikor anyámnak azt rendeltük meg. Nem fogták fel, hogy az e-mailezéshez bőven elég.

mobilizmo 2010.04.27. 08:24:05

Ne hagyd magad! Nálam a hetekben történt nagyon hasonlóan, de sokkal pozitívabb kimenetellel (XVI. ker.) Miután kiderült, hogy az ígért 15 Mb nem megy (pedig műszaki vizsgálat is volt a felváltás előtt) sűrű elnézés kérések közepette visszaváltottak DSL Medium csomagba, kaptam 15% kedvezmény az árára, jóváírják a két csomag ára közötti különbözetet a problémás időszakra és még egyszeri 5000 Ft-os jóváírást is adnak, ha maradok. De választhatom a következmények nélküli lemondást is (minek más szolgáltatótól sem kapok nagyobb sávszélt ADSL-en) ill. ott van alternatívának a Tkabelnet, ahol minden bizonnyal (persze ilyen már volt) tudják biztosítani a 15 Mb sávszélt.

ier6w7i 2010.04.27. 08:25:14

@chefrobert: Azért mindent nem tehetnek meg, mert ha jelentősen változik a szolgáltatás, akkor nem érvényes a hűség.

Egyébként nem kötelező hűségidőt vállalni! Ha nem akarod, akkor is megkapod a szolgáltatást, csak esetleg nem azon az áron, hanem drágábban. Miért adjon a szolgáltató annak kedvezményt, aki esetleg elmegy tőle 2 hónap múlva?

Abban igazad van, hogy érdemes figyelni az árakat és olykor-olykor ha nagyon kell akkor váltani. De ez igaz a bankokra is (Te mikor nézted meg utoljára, hogy van-e jobb/olcsóbb banki szolgáltatás? váltottál?) és a kötelező biztosításra is. Nem komcsi kapitalizmus ez, hanem ilyen a világ, figyelni kell és a jó/jobb lehetőséget meg kell ragadni!

_nyuszi_ 2010.04.27. 08:27:03

mennyi seggarc ügyfél!
én már tényleg csak azt várom, hogy a Tékozló Homár is a felügyeleti szervek között szerepeljen. :))
kösz mindenkinek, jól indult a reggelem!

ier6w7i 2010.04.27. 08:28:24

@Hümüzhümümüz: Próbáld ki, amit a másik posztoló leírt! Egy telefont megér, nem? Csak annyit kell modnanod, hogy le akarod mondani, mert drága és ha nincs jobb ajánlat akkor game over. Akkor kapcsolgatnak és láss csodát - olvasd el a másik posztokat, többen leírták már, hogy műkszik. Sok szerencsét! (Ennyi pénzért 40mb/sec-et kapsz!)

Kifordított kacagány 2010.04.27. 08:28:56

@Aullah: azért érdekelne, melyik szolgáltató ad neked ilyen szolgáltatást ennyiért. én ilyent nem találtam. meg hiába is találnék, elég korlátozott még a szolgáltatási terület.

www.externet.hu/externet_vdsl_powerdsl.html

ier6w7i 2010.04.27. 08:30:07

@mobilizmo: Igen! Nálam is ez volt és nekem is felajánlottak egyszeri 5 eft-ot! Nem szabad feladni, folyamatosan irogatni kell nekik és akkor előbb-utóbb válaszolnak és történik vmi!

Dzsok 2010.04.27. 08:31:42

Az a gond hogy rossz helyen laksz nem tudom a puszta közepén mit vártál. Gyors internetre ilyen helyeken ne számíts.

Én pl. a XIII. kerületben lakom mucsaröcsögén, itt még az ADSL szolgáltatást sem vezették be, nem létesíthető.

Komolyra fordítva a szót, anno nem kellett volna olcsón privatizálni a belvárosi közmű aknákat, kábelnyomvonalakat a MATÁV-val együtt.

Ezeket a nyomvonalakat állami tulajdonban meghagyva, legalább 3-4 szolgáltató által elérhetően meg kellett volna őrizni. Jelenleg monopolhelyzetben levő távközlési szolgáltatók vannak magyarországon felosztott területekkel, így a verseny sem érdekük.

Akik versenyezni akarnak pl. a DigiTV, azok meg az infrastruktúra zártsága miatt csak nagyon kevés helyre tudnak eljutni, főleg panelekbe meg más nagy lakásszámú könyen elérhető épületbe, de csak vidéken vagy a külvárosokban. A belvárosban saját kábelnyomvonalat kiásni soha meg nem térülő óriási kiadás lenne nekik (betelepülni meg nyilván nem engedik őket a már meglevő infrastruktúrára), hiába a nagy népsűrűség ezek a területek UPC vagy T-Com monopolterületek maradnak.

Hümüzhümümüz 2010.04.27. 08:39:49

@ier6w7i:

Jó és mi van, ha nem jókedvű UPC ügyintézőt fogok ki és tényleg kikapcsolja? :D
Meg a T-home valamikor jönni fog... Aláírtam én is a hűséget októberben. Félig-meddig az a szitu, mint a posztolónál, csak ugye nálam be sincs kötve. :S

Egyelőre úgy oldom meg, hogy ha letöltök, akkor a szomszéd wifijét használom (megadta a jelszavát, nem lopom), egyébként levelezésre, jútjúbra jó az enyém.
Hívogatom inkább a T-fosht, hogy szedjék össze magukat! :) Respekt!

carlo74 2010.04.27. 08:42:19

ez gyönyörű..

egy KÖCSÖG német cég IGAZI MAGYAR mentalitást vett fel :)

Jegkoko 2010.04.27. 08:46:35

Érdekes nekem 2 éve van tőlük az adsl em, kezdetben 8900 ft ot fizettem majd évről évre kevesebb lett, most jelenleg 6450 et fizetek a 15 megásért.Megjegyzem betonstabil nincsenek lassulások, pedig nem is egy nagyvárosban lakok

secko jedno 2010.04.27. 09:00:10

T-xxx? T-ho-ho-ho-ho, T-he-he-he-he!

kékféltégla 2010.04.27. 09:06:21

ugyanez történt nálunk vidéken, telefonos néni és később személyesen az ügyfélszolgálatos néni is azt mondta, hogy "viszi a rendszer az 5Mbit-est, sőt a 15-öst is viszi, vegyék a 15-öst", de mi mondtuk, hogy á, az 5-ös is elég. Szerződés, hűség. Nem vitte az 5-öst se. Szakadt félpercenként. Nagy nehezen elfogadták, hogy tényleg náluk van a hiba és hogy kijönnének, mert az 5-ös tényleg nem fog menni és hoznának egy új modemet. Aztán lesz nekünk stabil 1MBites netünk, jó?! Ezt hogy értik, ugyanazon az áron, az 5MBit-est számlázva. Természetesen, hát nem bírja a rendszer, nincs mit tenni. Hát nemodabuda, mégis mi a fasz ez?

Vörös Szonja, a tetovált lány 2010.04.27. 09:08:14

én meg azt hittem, én költöztem 3 éve mucsaröcsögére (Soroksár), és szívni fogok a nettel majd. A munkámhoz kellő netet első évben az IW-től vettük, de csak úgy felemelték az árat az első év után, nagyon, így kerestünk más alternatívát. Egy volt, a tréhome, előfizettünk egy évre (IW-éhez képest dupla sávszél [8 Mbit], a havi díj ~ mínusz 30% [9000]), majd letelt az egy év (telefonemlékeztetőbe beírva a pontos nap!), körülnéztünk a tarifák között, és új úgyfélként szerződtünk újra; jelenleg 15/1-re 8200 Ft-ért, ebből stabilan jön 10/1. Ja, és 24 órán megoldott a szerelő mindent, kijött, csekkolt, stb. Amúgy ez csupasz ADSL. Egyszer elhangzott, hogy bármikor kérhetünk telefont, ha úgy tetszik, és kész. Az egyetlen szolgáltató, akivel egyelőre elégedett vagyok. Gondolom, decemberben megint új ügyfélként éri meg újra szerződni, de ennyi belefér:)

anarch 2010.04.27. 09:13:05

Egyébként mivel sok 5 Mbiteset adnak el mostanában - ugye a legkisebb T csomag is ilyen - a hálózatfejlesztés viszont késlekedik, napi szintű problémák vannak. Apámnak kb egy hónap üvöltözésbe került, hogy olyan szintre feljavítsák, hogy legalább a kapcsolatot tudja tartani és rajta a minimum garantált sávszél menjen. Meglepődnék, ha egyedüli lenne a problémával.

chefrobert 2010.04.27. 09:14:01

@ier6w7i: Igazad van, figyelni kell. Én figyeltem, azért váltottam egy évvel ezelőtt szolgáltatót, de ezt csak a hűségbaromság nélkül tehettem meg. Szerintem jól döntöttem, már amennyiben a jelenlegi 30/20 Mbit/s és a minőségi szolgáltatás havi 3500-ért kedvezőbb, mint a korábbi 10/2 Mbit/s akadozó net havi 9000-ért. Azt pedig, hogy mi mire kell vagy elég, nyilván a felhasználás célja dönti el.
Egyébként az általam említett szabad piaci verseny az, aminek az igazi kihívást nem a fogyasztó megszerzése, hanem a megtartása jelenti. Ehhez nem a hűségnyilatkozaton keresztül vezet az út.

anarch 2010.04.27. 09:15:57

@kékféltégla: Hehh, ugyanez :). Mondom én hogy nincs egyedül ezzel... Szóval ha ötpercenként szakad a net: asztalborogatás és üvöltözés, majd kapsz 1Mbiteset 5Mbites áron.

horrorloporno 2010.04.27. 09:17:29

Láton megvan itt a színvonal...
"analóg DSL" DSL = Digital Subscriber Line (DIGITÁLIS előfizetői vonal) Aki ilyen faszságot ír, egy analóg telefonkábellel kellene megfojtani...

XCat 2010.04.27. 09:28:36

@kuvahara: Jah, én is folyton lematávozom őket:)

Fjobber 2010.04.27. 09:34:55

Énis így jártam, 2 megásat fizetek 5000-ért. Eredetileg azért telefonáltam mert még a két megáshoz képest is szörnyű a net (ha tracelek valamit első ugrás 46 ms), de felajánlották hogy ugyanennyiért sokkal nagyobbra válthatnék. Igy is tettem, most ugyanolyan lassú a net, ugyanannyiért, csak plusz hűségidővel, mert időközben rájöttek, hogy "jaaa itt nem létesíthető". Szakadjon meg az összes, meg az az országgyűlés amelyik ezt hagyja.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.04.27. 09:40:24

ier6w7i: Én is upgradeltem. 25/5 ről a 80/5 re. kb. 3 perc volt. Ügyintéző közölte, h akkor mostantól él. Letettem a telcsit, rámértem, és valóban, 80 Mbit. És azóta sem szakadt egyszer sem, leszámítva az IP váltást.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.04.27. 09:47:13

Közel hasonlóan jártam én is, mint az írást beküldő. 8megabitem volt, amiből nagyjából 6 jött. Amikor lehetőségem lett volna 15mbitre váltani, akkor kértem. Elég lassan folyt az ügyintézés, egy hónap is eltelt, mire láttam valami mozgolódást. A végeredmény az lett, hogy nem lehet nálam 15 (de még 8 se), ezért a legjobb megoldásnak azt találtam, hogy legyen akkor csak 5megabit. Ami jelen körülmények között meg is felelne, ha időszakonként nem lenne szolgáltatás-megszakadás.

Manci néni, a szomszéd 2010.04.27. 09:48:16

@Kifordított kacagány: például: www.digikabel.hu/lakossagi_csomagok

4500 Ft-ért 80/25 mbitet kapsz, nekem "csak" 30/20-am van 3500-ért.

Fieldmouse 2010.04.27. 10:13:31

Nálam is hasonló a helyzet, a helyszín: Székesfehérvár...
Úgyhogy már várom a hűségidő végét, hogy lapozhassak, mert vicc, amit a T-Home művel.
Bár nem vagyok jogász, de szerintem ez kimeríti a fogyasztó megtévesztése fogalomkört is (Btk. 296/A §).

helota (törölt) · http://www.bibliotecapleyades.net/biggestsecret/biggestsecretbook/images/biggestsecretbook42.jpg 2010.04.27. 10:15:37

2 év hűségnyilatkozattal, névlegesen 7,2 mega sávszéllem kellene legyen korlátlan letöltéssel 7000 Ft.-ért, de ha a 2 megát eléri már boldog vagyok. Általában 500 kb alatt szenved.
Szemét banda a T-banda, már már a letöltött mennyiséget is korlátozzák, holott én korlátlanra fizettem elő. Szerencsére nem érem el a korlátot, így nem idegeskedem rajta.

pfr1234 2010.04.27. 10:16:13

szerintem adjunk fel egy tendert a yabe.hu -n olcsó nem átbaszós 1gbites netre...

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.04.27. 10:24:58

@Manci néni, a szomszéd: Igen az nagyon komoly fegyvertény... Nálunk vidéken is ez van, és nem elméleti hanem valós sebesség.

De jó is a fővárosban... Dugó, légszennyezettség, tömeg, retek, lassú internet...

Bezzeg nálunk milyen rossz, megértem a pestieket (mondom én aki ott laktam :-) )hogy lenézik a vidéket. Vagy csak irigykednek?

daat 2010.04.27. 10:50:33

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
Ez is valós sebesség.

De jó is a fővárosban... Dugó, légszennyezettség, tömeg, retek, lassú internet... MUNKAHELY...

Egyébként meg ez a lenézik a vidékieket elég lejárt dolog. Igen van pár pesti aki azt hiszi ,hogy ő szarta a spanyol viaszt (a többség nem ilyen) ,de "parasztok" ugyanúgy vannak vidéken is, mint Pesten.

Magam_a_Mondomét! 2010.04.27. 11:15:46

"szeretett volna kitörni az analóg DSL "

Nem lehet analóg a DSL, a D = Digital rövidítése, az 'a' meg nem az analógé.

Ákos81 2010.04.27. 12:16:39

B+ mindjárt megsajnálom a postolót, amikor bnőmnek 1mbites nete van, és Thomi nem tud többet biztosítani neki, úgyhogy kb nagy ívben lesajnállak. Ja és náluk se diginet, se UPC nincs, úgyhogy a Thomi monopol helyzetben van, amit ki is használ rendesen, és évek óta szarik rájuk, vagy a hálózatra, hogy fejlesszék. Cserébe évekig fizettették velük a 13 ezer forintos havidíjat.

Jegkoko 2010.04.27. 12:33:29

gondolom azt nagyon sokan elfelejtik, hogy hiába is mennének át másik dsl szolgáltatóhoz a vonal minősége ezálltal ugyan olyan maradna. Egyébként meg ha valaki messze van a központtól az nem a szolgáltató hibája, az adsl technológia egyik hátránya , hogy a távolsággal csökken az elérhető maximális sebsség.

Ákos81 2010.04.27. 12:43:07

@Jegkoko: Csak éppenséggel manapság már van pár technológia amit nyugodtan használhatnának. Értem ezalatt, hogy jobb minőségű kábelhálózat, vagy legalább nagy teljesítményű repeater. Nem akarom elhinni, hogy ennyit nem képesek megtenni. Ja és 2 utcával odébb már érdekes módon van normális internet.

broafka 2010.04.27. 13:23:59

@lvnte: no meg az sem utolsó, hogy a torrent visszatöltés jól menjen :D, ezért is szerettem volna váltani. Lemondani még ugye nem sikerült, de a digi-t ma jönnek kötni, remélem az tényleg 80 mbit, mint ahogyan ígérték. A szemét rózsaszín T meg csak nem tarthat rabláncon örökre...:). Szorítsatok!

broafka 2010.04.27. 13:33:30

@Harlequin: ezt jó tudni, köszönöm!

broafka 2010.04.27. 13:42:17

@mobilizmo: igen ez jól hangzik, csak egy a bibi:

Dsl solo medium 8mbit: 8.740/hó
Családi mittoménmi 15mbit: 8.200

Tehát az új (elméletben magasabb sávszél) csomag olcsóbb, nincs mit jóváírni.
És persze erre az árkülönbözetre is csak akkor derült fény, amikor nehezményeztem, hogy a 8 mbitért drága a 8.740, de ez már csak hab a tortán ugye.

broafka 2010.04.27. 13:43:48

@mobilizmo: igen ez jól hangzik, csak egy a bibi:

Dsl solo medium 8mbit: 8.740/hó
Családi mittoménmi 15mbit: 8.200

Tehát az új (elméletben magasabb sávszél) csomag olcsóbb, nincs mit jóváírni.
És persze erre az árkülönbözetre is csak akkor derült fény, amikor nehezményeztem, hogy a 8 mbitért drága a 8.740, de ez már csak hab a tortán ugye.

Pittykapitany 2010.04.27. 14:33:40

Hat ez most jo sztori, en IPTV-t + netet szerettem volna egy ev huseggel a T-tol, meg is rendeltuk de oszt sehol egy szerelo esetleg telefon. Aztan egy honap mulva level a postaladaban hogy ott ahol lakom nem tudnak IPTVt telepiteni ezert b.szodjak meg elallnak a szerzodeskotestol. Szoval legalabb nalam nem kezdtek jonni a huseggel mert csufos vilag lett volna. Most ujra megkertem valami masik szar TV szolgaltatast ami legalabb van meg 15megas kabelnetet egyutt 11ezerert. Esse olcso de talan ezt mar meg tudjak oldani. Ja es alternativa itt sincs mielott valaki megvadol hogy nem vagyok sikeres. :))

broafka 2010.04.27. 15:03:54

Nyilván a blog nyomásának hatására is :), de meglepően hamar megoldódott a problémám.
Néhány perccel ezelőtt telefonált egy T-home ügyintéző, és tájékoztatott róla, hogy természetesen a hűségidőt nem fogják figyelembe venni és amennyiben továbbra is úgy gondolom, az utolsó számlám kiegyenlítése után minden probléma nélkül lemondhatom a szolgáltatást.
Reméljük tényleg így lesz.
Köszönöm a történetem közzétételét és a kommenteket is, illetve a T-Home gyors ügyintézését.

FDToth 2010.04.27. 15:16:52

Én is baszakszom velük január közepe óta! szörnyű h milyen cég ez! Tényleg leszarják az ügyefeleket!
Szóval jan közepe, redneltem még egy HD boxot+ előfizetés. ááprilis közepe volt már, többször voltam t-pontban és hívtam őket, de semmi. Gondoltam lemondom, mert a 30 nsp rég eltelt és természetesen már számláztak, de olyan összegeket, hogy kikerekedett a szemem!
Felhívtam őket, nem értették a gondom (az ügyfélszolgálatosok 3/4 hozzánemértő). mondtam h visszamondom. erre pk: kiküldenek akkor egy szerelőt!!! XD vilgápoén! 3 hónap után? ezek után már ne tegyék, viszont febr 1-től új számlákat kérek (azóta nem is fizetek). erre jön megint ua az a számla, mint régebben.
Ezek nem értik a dolgukat, de addig nem fizetek, míg vissza nem állítják az eredeti állapotot!
(kikapcsolni nem kapcoslhatják ki a szolgáltatást, miveé rögzítve van a telefonbeszélgetés, ahol elmondják, hogy ne fizessem be a rossz számlát)

moli 2010.04.27. 16:34:24

tehat a matavnal ha van valami problemam, ne sz ugyfelszolgalatot hivjam, hanem irjak a homarra?!

broafka 2010.04.27. 16:42:20

@moli: hát, meglepő volt az ügyintézés gyorsasága, főleg az eddigiekhez képest, de ki tudja? Az a biztos ha ide is, oda is elküldöd :).

Coyote82 2010.04.27. 18:59:05

legyen egy pozitív poszt is: a mocsok szemét szar fos fibernet helyett választottam T-Home-ot. Igen, 4k-ért 5mbit, ami bőven elég mindenre. (Aki meg kalózkodásból él, nyaljon sünt.)

Egyik kedden telefonáltam, telefonon kötöttem szerződést, következő hétfőn (6 nap múlva!) már kötötték is a cuccot, IPTV-vel együtt.

Az első két (vagy három?) hónapban díjmentes, 30 napom van lemondani, ha mégsem tetszik.

Sztem nincs ezzel semmi baj, és udvariasak, normálisak is voltak velem. Vagy csak szerencsém volt.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.04.27. 21:58:47

@Judge: mar lassan masfel eve "roman netem" van havi 3500ert, es nem a rapidrol szedem a filmeket hanem mashonnan. Kivancsi leszek hogy a t-gecidnel amikor elkezdenek majd a herpeszes verpistik 80 megaval pornot tolteni meddig lesz meg a savszeled. Makimajom.

Eszt kell csináni e (törölt) 2010.04.28. 11:32:14

poszt toló:
nem gondolod, hogy az itt megadott "adataidból" kitalálták, hogy ki vagy és a homár-poszt hatására felhívtak, rendbe tettek mindent?!
Vitzes lenne :)

moli 2010.04.28. 13:22:10

@Judge: :D hubazz. havi 2500-at fizetek, 461% a seed ratiom.

husegszerzodes nelkul. tart, amig tart, mar masfel eve(!) tart.

moli 2010.04.28. 13:23:11

@Tomasz_a_gozmozdony: es meg a rapidnak is fizet a maki :D

Jegkoko 2010.04.28. 15:56:32

@Tomasz_a_gozmozdony: Csak ezzel egy baj van, a digi sincs mindenhol pesten is csak a panelos részeken, magyarul vidékre még jó pár év amire kijönnek.Nem kell ennyire verni magad erre.

666E 2010.04.28. 16:29:07

máshol is hasonló a jelenség, pl egyszer át kellett mennem egy 17.kerületi ismerőshöz mert már egy hete szarakodott a net nála. ügyfélszolgálat is bemondta, hogy jobb híján kiküldenek majd valami karbantartót. mivel ez lett volna a héten már a harmadik, így nem lett jobb a kedvünk. mondtam neki, hogy lépjen át egy másik szolgáltatóhoz, már megteheti és most már amúgyis létezik gyorsabb net olcsóbban is.
erre kiderült, hogy nála (mivel az egy újonnan épített lakópark) csak és kizárólag a t-com épített ki hálózatot. magyarul nincs meg a választás lehetősége, totál monopólium van arra. tehát nincs meg a piaci verseny ami szerintem szabályellenes(nek kellene lennie ha mégsem az. jóóvan tudom mobil internet is van a világon, de akkoris).

moli 2010.04.28. 21:46:14

@Judge: konkretan 1452343191142 byteot torrenteztem le 6691451672986 byteot FEL. megneznem, a matav/axelero/xyz_adsl_kft/upc mit szolna ehhez (illetve upc-rol tudom is.).

Stupido_Girl 2010.04.29. 02:50:47

Én az V. kerületben évek óta élvezem a T-Home Tripla szolgáltatást, nem a legolcsóbb, nem is probléma nélküli, de legalább csak 1 helyre kell fizetnem, így némileg egyszerűbb a dolog, legalább is lenne, ha a távszámlát mindig megkapnám. Mivel nem mindig kapom meg, sokszor nekem kell bemenni befizetni, mert ugye utalni nem tudom, mert nem tudom az összeget (a telefon és kölcsönzött filmek miatt).
A legérdekesebb, hogy februárban a West Endben lévő üzletükben állították, hogy nincs tartozásom, szinte közelharcot vívtunk azért, hogy fizethessek. De győztem és fizettem.

Silenzio 2010.04.29. 15:46:43

Tudtommal a fővárosban elég kevés helyen van Digi hálózat, de az Andrássy úton épp van. Érdemes arra váltani.

P.S. Sajnos néha előfordul, hogy az előminősítés szerint bírja a hálózat, a szerelést követően azonban megy az elégedetlenség. Értékesítő koromban engem is akartak már megverni emiatt, pedig én aztán rohadtul nem tehettem róla, és 3x figyelmeztettem az illetőt, hogy azonnal mondja vissza az előfizetést, hogyha a helyszíni teszt nem kielégítő.

Attee 2010.04.30. 23:37:54

Csak azt nem értem, hogy ahol lehetőség van Digire váltani, mi a fenéért szarakodnak tréhóm meg júpíszís, meg egyéb "ügyfélcentrikus" szolgáltatókkal...Messze a legjobb ár/érték arány, és még hűségidő sincs...emellett stabil, jó minőségű kapcsolat...
Meddig lesz ilyen? Nálam eddig már legalább 3 éve, úgyhogy gondolom, még egy darabig nem lesz probléma vele...

Nem, nem vagyok az emberük...csak egy ügyfelük.

moli 2010.05.01. 16:57:32

@Attee: meg erted.. "meddig lesz ilyen?" kit erdekel?! most ilyen jo. nincs huseg. ha holnap szar lesz, holnap lemondom.

Jegkoko 2010.05.01. 17:13:45

@Attee: Nem véletlenül nem terjeszkedik a digi ész nélkül, gondolod bírná a hálózatuk a 10x vagy még többszörös terhelést?Mert szerintem nem.
süti beállítások módosítása