Tékozló Homár

Naiv Ügyfelet le se szarják a Komjádi uszodában

2010.04.27. 08:05 | ge | 84 komment

Az útépítésből ismert hárman ásnak egy ásóval egy gödröt formáció a Komjádi uszoda alkalmazottainál is működik. A naiv ügyfél a töküres medence partján szembesült azzal, hogy ma bizony itt nem lesz vizes, a bejáratnál ücsörgő három jóemberből ugyanis egy sem vette a fáradtságot, hogy a bérlet kezelése és az átöltözés előtt közölje vele: ma csak a sportolók úszhatnak.

Két hónapja elkezdtem úszni. Átálltam a reggel fél hatos kelésre, negyed hétre már vízben vagyok, leúszok két kilométert, és meló előtt még gyorsan haza tudom dobni a vizes motyót. Csodás élmény, az úszástól teljesen zen leszek, egy reggeli mozgás utáni nap az idegesítő balfaszokból egyszerűen csak balfaszok lesznek. Kivéve, ha ezek a balfaszok a Császár-Komjádi Sportuszodában dolgoznak.

A kezdetektől éreztem, hogy előbb-utóbb Homár-poszt lesz abból, amit a Komjádiban tapasztaltam (sajnos nincs más uszoda a lakásom környékén, kizárásos alapon járok oda). Hiszen annyi gyúanyag lenne, például remek árképzésük (1700 forint egy napijegy, 15 ezer fölött van a tízalkalmas bérlet, a civilizáltabb fürdőkben létező reggeli úszójegyet nem ismerik), a férfi zuhanyzóban terjengő csatornaszag, vagy az, hogy az ország leghíresebb sportuszodájában képtelenek megoldani, hogy megbízhatóan jöjjön melegvíz a csapokból. Most mégis inkább arról írok, hogyan kell 1500 forintot fizetni azért, hogy az ember ne ússzon. (A többit meghagyom más Naiv Ügyfeleknek, az uszoda úgyis visszatérő téma a Homáron.)

A nagyközönség számára nyitott medencét ezen a héten karbantartják, ezért zárva van, vagyis csak a versenyzők úszhatnak az ő medencéjükben. Ezzel nincs semmi gond, ha az ember nem akkor értesül a dologról, amikor úszógatyában áll hülyén az üres medence előtt, márpedig velem ezt történt. Amikor megkérdeztem a bejáratnál ücsörgő három embert, hogy hol lehet ma úszni, kórusban vágták rá, hogy ma sehol, de hát ez ki is van írva. És valóban: az öt, állandóan kint levő, ugyanolyan papírra és tipóval készült lap (tilos a dohányzás, nyitva tartási infók, stb.) odaragasztottak egy hatodikat. Észrevehettem volna befelé menet, ha picit is feltűnő lett volna (urambocsá aláhúzzák az új feliratot egy piros filccel) és ha reggel hatkor még nem lenne csíkszemem. Persze megkérdeztem a három jómunkásembert – akiknek érdekes a munkakörük: egyikük adja ki a kulcsokat a belépőknek, a másik kettő pedig szórakoztatja az előzőt, illetve flörtöl a takarítónőkkel –, hogy mégis miért nem szóltak, amikor bementem és lehúztam a bérletemről a mai alkalmat, mit gondoltak, miért akarok egy uszodába menni. Erre két választ kaptam. Egy: a versenyzők ma is úsznak, ők nem tudhatják, hogy versenyző vagyok-e (disclaimer: egészségügyi okok miatt kezdtem úszni – magyarul kurva kövér vagyok –, szóval aki engem versenyúszónak néz, az sürgősen menjen el szemészhez a saját érdekében). Kettő: uram, ki van írva, innentől kezdve én nem tudok csinálni.

És ez az utolsó mondat, ami miatt igazából megírtam ezt a posztot. Ott ülnek hárman, és le se szarják a látogatót. Jön, úszni akar, nem tud, kit érdekel. Ki van írva, mi mindent megtettünk. Minket senki nem hibáztathat, jöjjenek csak, ha ilyen hülyék. Majd máskor jobban meggondolják a barmok, még olvasni sem tudnak.

Szóval gondoljátok meg kétszer is, mielőtt a Komjádiba jártok úszni, nem egy naivügyfél-barát hely. Viszont múzeumnak nem utolsó: egy érdekes zárvány a szocializmusból, kevés helyen érezni még ennyire töményen a prolitempót, mint ott.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pernyekergető 2010.04.27. 08:09:22

ezüstös reggel lehet:DD

yippyupp 2010.04.27. 08:21:15

úszni kellene egyet, hogy el tudjam olvasni

lumpvampir 2010.04.27. 08:26:10

3 a magyar igazság. minden értelemben.
noha a matyóhímzés néha-néha túlcsordul a körképből, de az összkép korrekt. zen-t mindenkinek!

staropramen 2010.04.27. 08:30:41

Sztrovacsekek!
Nem tudom, ki hogy van vele de én piszkosul kiakadok az ilyen jelzős szerkezetektől, hogy "prolitempó, meg panelproli meg ilyesmik.
Elhiszem, hogy a posztolót idegesíti, hogy nem vett észre egy cetlit a falon és pár idióta nem szólt neki, hogy itt ma úszás nem lesz, de:
Kedves Névtelen Úsznivágyó!Nem mindenkit dobott le a gólya grófi koronás bölcsőbe, és egyébként is előbb tisztázd a kedves mamával,nagymamával, hogy nincs e benned is valami balkézről jött prolivér.
Általában ugyanis azok szoktak ilyen ostoba arcos dumát elengedni akiknek kompenzációs kényszerük van.
Egy igazi úr ilyet soha nem mond.
Üdvözlettel:
gróf Staropramen

yippyupp 2010.04.27. 08:34:46

@staropramen: ilyeneket ír? akkor nem fogom méltóztatni elolvasásra. kékvérűként én is felülemelkedem ilyen pórias írásműven.

jean, kérem, olvassa fel nekem!

É2I 2010.04.27. 08:35:24

Ugorjanak fejest az üres medencébe azok hárman.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.27. 08:39:54

én voltam a komjádiban kb 10 éve, akkor sem volt benne cocialista fíling. most miért lenne? amúgy ott a hajós meg a pala a margitszigeten, oda kell járni pancsolni.

Látványpékség 2010.04.27. 08:43:42

Nincs is jobb egy igazi lábgombánál!

XCat 2010.04.27. 08:50:45

Mondjuk ezt én is rühellem. A kölyökcsapatok úszkálást is. Nem megvettem ugyanúgy a tetves bérletet, mint ők? De. Többet fizetnek? Nem. Akkor faszért van több joguk.

"Nem mindenkit dobott le a gólya grófi koronás bölcsőbe, és egyébként is előbb tisztázd a kedves mamával,nagymamával, hogy nincs e benned is valami balkézről jött prolivér."

Te most diszkréten lekurváztad az anyját?...
Hát ejnye. Tudod ez a balkezes dolog nem mindenütt szokás ám.

Tökös Veréb 2010.04.27. 08:51:18

@staropramen: na mivan Sztrovacsek, te is társadalom alján lévő nincstelen munkás vagy? vagy miért zavar?

sam sem! sam sem! nincs egy vasam sem!

proli = se esze, se pénze!

helianthus 2010.04.27. 08:57:27

@CatMother: nem prostivér, hanem prolivér. :D

Amúgy nekem tetszik az írás és sajnálom szegény poszt-tolót, drukkolok, hogy hamar sikerüljön kurva kövérből diszkréten moletté válnia. XD

staropramen 2010.04.27. 09:01:46

@Tökös Veréb:
nem bonyolódnék veles etimológiai vitába, legyen elég annyi, hogy az én olvasatomban a proli nem azt jelenti, mint a tiédben.
@CatMother:
A kérdést csak a tisztánlátás miatt ildomos feltenni. Ha a válasz nemleges akkor semmi probléma.

foto háber 2010.04.27. 09:02:11

szombaton nyitnak a strandok nem birtad volna ki

XCat 2010.04.27. 09:04:14

@staropramen: Tudod vannak (elsősorban a nem prolik között) akik az ilyenféle kérdések firtatását 8 napon túl gyógyuló sormintával jutalmazzák valamelyik érzékenyebb testtájadon....
Persze ezt csak úgy mondom, hátha még kerülsz egyszer ilyen helyzetbe. :)

@helianthus: Látom:)

DonGatto 2010.04.27. 09:07:14

Húha, ez elég nagy szopás. Én azért az uszoda helyében megkockáztatnék egy visszatérítést, mert végül is tényleg nem lehetett úszni.

XCat 2010.04.27. 09:09:02

@DonGatto: Szerintem ilyeneknél ki van írva za is, hogy pénzt vissza nem adunk.

B@nális coitus 2010.04.27. 09:14:21

Félretéve a megfogalmazást és mindennemű kritikát, szerintem ez egy nagy mocsokság az uszoda részéről. Minimum 1-2 alkalom járna grátiszba a poszt-tolónak, mert: 1. nem tudott úszni, 2. reggel azért ment oda.
Ja, egy kérdés: hány kilót fogytál azóta, mióta úszol?

XCat 2010.04.27. 09:23:38

Ilyenkor amúgy mi van, ha én csakazértis bemegyek úszni? Utánam jön a három fószer és kirángat? Vagy vízbefojtanak a sportoló nemzetünk szépreményű gyöngyszemei? Vagy aláírok egy nyilatkozatot, hogy de bizony én sportoló vagyok? Vagy elég megkenni az úszómestert?

2010.04.27. 09:23:47

Azt mondom: CINNAMON !

Sokorai_Atala 2010.04.27. 09:54:36

Sajnálom a posztolót, de ha a Komjáditól elgyalagolna a Szigetre a Hajósba, újabb kilkóktól szabadulna meg - talán:)

.lll. 2010.04.27. 09:57:18

biztos azt hihették,hogy szúmós vagy

pcmci 2010.04.27. 10:56:01

ez velem dettó megtörtént tavaly vagy tavalyelőtt nyáron. szerintem is gáz, hogy van egy hányás hirdetőtáblájuk, ahol a hirdetések között egyszerűen elvesznek az érdemi információk. érthetelen, hogy miért nem lehet egy ilyen súlyú infot közvetlenül a pénztárhoz és a beléptetőkapuk mellé kirakni.

bonuszként még azt az esetet emelném ki, amikor egyszer napközben csakugy lezárták a ffi zuhanyzót, merthogy ott most reklámot forgatnak. meg a zanyád bmeg...

szoval komjádiba csak élsportoloként szabad menni, az egyszerű uszni vágyokat torkonszarják mielőtt pislant kettőt az ember.

pizsama 2010.04.27. 11:01:42

Jártam oda egyetem alatt úszni. Valóban egy cocialusta zárvány. A papucs állandóan rajtam volt, mert rettegtem, hogy elkapok valamit, én megúsztam, pár csoporttársam nem. Amúgy így tavasszal különösen szép a kinti medence, de a körülmények miatt nem mennék oda úszni.

Mogyoró007 2010.04.27. 11:31:58

Komjádi.... fúúúj.
A személyzet bunkó, a medence elválasztó műanyag "láncai" feketék a penésztől és az egész hely a zuhanyzóval, öltözővel együtt rohad.
Egyszer meg is mondta a pénztárosnő, amikor véletlenül úgy kérdeztük meg a hőségriadó alatti hosszabb nyitvatartásban (legalábbis a többi uszoda és strand 8-9ig tartott nyitva), hogy meddig van nyitva a strand. Erre ő: "Ez nem strand, ez uszoda! És már ne is menejenek fel, felesleges, mi nem vagyunk nyitva tovább."
Mindezt fintorogva. A Komjádit messziről kerülöm.

Sluck Ödön 2010.04.27. 12:18:56

Az a cuculista proli fílinget a finnyásabb orrúak kedvéért úgy is lehet mondani, hogy Brezsnyev szelleme még a mennyezet alatt lebeg.

Emiceha 2010.04.27. 12:37:57

Ó a Komjádi!
Legutóbb vagy 30 Km-ről utaztam oda ajándék bérletet venni (oké, van, aki mégiscsak oda szeret járni úszkálni, mindegy is), nyitvatartás vége előtt 50 perccel beérkeztem, hogy na, mondom, én itt ma bérletet fogok venni. A bérletpénztáros hölgy az orrom előtt húzta rá a zárat a pénztáros bódéra, és miután közöltem, hogy miért jöttem, és kértem, hogy legyen olyan jó, és ugorjon még vissza 10 másodpercre az ügylet lebonyolítása végett, annyit közölt, hogy a pénztár az uszoda zárása előtt egy órával zár, ő már így is túlórázott (!!!), nem megy vissza.
Mondom: Dehát, a.....
de ő addigra már messze járt.

GiaMarie 2010.04.27. 12:39:05

"(disclaimer: egészségügyi okok miatt kezdtem úszni – magyarul kurva kövér vagyok –, szóval aki engem versenyúszónak néz, az sürgősen menjen el szemészhez a saját érdekében)"

Ez hatalmas volt,csípem a stílusod :) .Csak halkan jegyzem meg,ennek az összegnek a töredékéért kaphatsz konditerembérletet szaunahasználattal egybekötve,személyre szabott edzéstervvel,stb...és mivel ott éles a verseny,a segged kinyalják a pénzért.

Professor Furz 2010.04.27. 12:55:21

Bocs, a prolival senkit nem akartam megsérteni, Sluck Ödön értette, mire gondolok.

@GiaMarie: Sajnos az nem jöhet szóba, mindenféle ízületi gondok miatt kimondottan úszás kell.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.04.27. 13:55:58

@staropramen: Tokeletesen alkalmazta a szot a fent leirt esetben. Fogalmam sincsen miert kellene polkorrektseget uzni a proli szo korul. Azt jelenti amit jelent, fonevkent is, jelzokent is. Pont mint a paraszt szo. Az egy dolog, hogy bar van nemi osszefugges, a ket jelentese (sem a proli, sem a paraszt ket jelentese) nem ugyanaz. Barmely intelligens ember a helyere tudja dekodolni a fogalmakat, es ha megsem megy, akkor sem masokat szolit fel, hogy ne hasznaljak.

Belekepzeltem magam a szituba: egyszal furdogatyaban, halatlan fizikumod nagytotal bemutatasa mellett veded az igazadat harom, rajtad mulato jomunkasemberrel szemben.

"Egyszer voltam a Virgin-szigeteken. Volt ott egy nő. Homárt ettünk, koktélt ittunk és alkonyatkor úgy keféltünk, mint a tengeri vidrák. Az volt életem legjobb napja. Miért nem az ismétlődik meg, újra és újra, és újra..."

yerico1 2010.04.27. 14:20:03

"Egyszer voltam a Virgin-szigeteken. Volt ott egy nő. Homárt ettünk, koktélt ittunk és alkonyatkor úgy keféltünk, mint a tengeri vidrák. Az volt életem legjobb napja. Miért nem az ismétlődik meg, újra és újra, és újra..."

Csak nehogy a nő neve a klasszikus legyen: Ritka női név 4 betűvel, mi az? Béla

haragoshi 2010.04.27. 14:21:59

Ohh, had meséljek BVSC-s történetet:
Fiammal megyek estefelé, kérdezem a pénztárnál, hogy a tanmedencét lehet-e használni, a válasz: persze csak várjuk ki míg vége az utolsó csoportos oktatásnak. Jegy megvesz, bemegyünk, öltözünk, úszómestert kérdezem, hogy mikor ér véget az oktatás? A válasz: mindegy, mert a tanmedencét úgysem lehet használni. Ott letettem a nagy esküt, hogy én ezentúl ide be nem teszem a lábam, rajtam soha egy mocskos fillért nem fognak többet keresni, inkább keresztülutazom a fél várost, ha úszni akarunk. Ehhez tartom is magam szigorúan, immár jó 1 éve!

Da Real Knee Grow 2010.04.27. 14:23:49

Hallod együttérzek meg minden, de nehogy azt hidd, hogy a többi nemzeti sportuszoda más.
Hajós Alfréd sportuszoda TELJESEN ugyanez van.
1700 forintért épphogy nem köpnek le a bejáratnál, fosszag, mocsok, már vagy 5 éve ugyanaz a 3 (ismétlem HÁROM darab zuhanyzó áll rendelkezésre a férfi zuhanyzóban, igaz , igaz van egy lenti is, ahol több zuhanyzó is van, de ott meg koleraveszély). Szaunából azért van kettő hogy hétköznap egy működjön. Ja és a 4 medencéből általában kettőben lehet úszni, ott is korlátozottan.
A Hajós A. sportuszoda pedig köszöni szépen az 1700 forintos támogatást.

Doubledeceker 2010.04.27. 14:26:08

A Dagály dettó ilyen ocsmány szar, rajta is érezni a kommunizmus minden javát....

Undorító lepukkant szar, a személyzet ostoba és nem segítőkész.

A szentmihályi úszoda a tuti, rendes tiszta akárcsak a személyzet.

FaBRiK 2010.04.27. 14:32:45

@staropramen: Elnézzük a lexikális tudásod hiányosságát. Ellenben hiánypótlásként ajánlanám a "Magyar értelmező kéziszótár" című remek kiadványt.

Kedves posztoló! Ilyenkor Vásárlók könyve!

satho 2010.04.27. 14:45:41

Nekem is volt több mint 2 éve egy afférom ott. Ketten mentünk egy haverommal, úszni szerettünk volna de nem sikerült. Tél volt csak a kinti fedetlen medence volt használható, de abban meg edzés volt, a sátrasban meg gyermek úszás oktatás. Természetesen mi is találkoztunk a fekália és húgyszagú férfi öltözővel és a nem működő zuhanyzóval. Ezek nagyon bosszantottak, főleg hogy nem volt kiírva semmi infó arról, hogy edzések vannak és kvázi nem lehet úszni, a megvett belépőért. Továbbá felkúrta az agyunkat az is, hogy a pénztáros és a bejáratnál-lakatkiadónál lévő emberek meg akartak vesztegetni, hogy pult alól vegyek feketén bérletet..... meg jegy helyett egy belépőt adott a nő a pénztárnál amin volt még egy alkalom, persze a kp. ért semmi blokk, semmi nyugta.

Úgy döntöttünk beírunk a panaszkönyvbe. Mindent leírtunk, a koszos öltözőt, a használhatatlan szolgáltatást és a megvesztegetési kísérletet. 1 hét múlva
a vezetékes, egyébként titkos számomra a T-Com üzenetközvetítős szolgáltatásán keresztül hagyott üzenetet az igazgató. Visszahívtam, bocsánatot kért és elmondta, hogy már régóta le akarja buktatni egyes beosztottait, mert már több panasz érkezett a jegyekkel és bérletekkel való űzérkedésre. Sptiben felajánlott egy ingyen belépést a következő hétre. Korrekt volt, sajna elmenni úszni nem tudtunk azon időpontban amit felajánlott, de ezek szerint ott nem változott azóta semmi sem :(

Gáz az a hely szerintem is és, én sem megyek oda többet.

Én a kispetibe járok, ott 33méteres ugyan csak a medence, de este 7-től 20.45 ig csak 1000Ft a belépő, a hely tiszta, van benne szauna is, a személyzet nem bunkó, nincsenek sokan.

Ennyi........

tesztmacska 2010.04.27. 14:56:27

15 évig jártam minden héten egyszer/kétszer a Komjádiba. Sokáig túltetem magam azon,
- hogy szombat reggel nem lehet csak kiszámolt összeggel fizetni, mert a pénztárosnak nincs váltópénze;
- hogy két alkesz úszómester (?) felváltva cigizik a medence partján, és a füst, szél hiányában szétterül a kinti ötvenesen;
- hogy szombat reggel a szomszédos MDF piacon áruló cigányasszonyok járnak be a vécére és üvöltöznek, hogy nekik jár a kulcs
- hogy hajléktalanok alszanak reggel az előtérben;
- hogy nincs normális takarítás és akkora porcicák vannak a padok alatt, mint egy labda;
- hogy ostoba kölykök összefirkálják hülye szövegekkel; pi.ákkal és Dávid csillagokkal az öltözőszekrényt és kulccsal a zuhany falát;
- hogy a piszoárban húgyszag van, és nem folyik le a kicsorgott vizelet;
- hogy nincs a wc-ken ajtózár(!), és persze papír sincs, így van aki a sz.rt az ajtóra keni;
- hogy sosincs annyi szabad pálya, amennyi ki van írva;

de aztán egyszer betelt a pohár.
És találtam Budán egy (feltehetően magánkézben levő) uszodát ahol kevesebbért viszonylag tiszta öltözőben öltözhetek, és két medence (25/33) között választhatok. Sőt, még szauna is van. (Igaz, abban a kiírás ellenére sem törülközőre ülnek a szaunaparasztok).

Azóta nem járok a Komjádiba. Igaz, emiatt az állami tulajdonos nem fog sírva fakadi - ejt rá. És ezt érzi a teljes személyzet, ezért olyanok, amilyenek.

nyílméregbéka 2010.04.27. 14:59:54

Én ALbertfalván a Nyéki Imre uszodába szoktam járni, az (lekopogom) eddig teljesen korrekt volt mindig.
De Ti ne menjetek oda, mert nem szeretem, ha tömegben kell úsznom :-D
Egy baj van vele, hogy időnként iskolásoknak úszásoktatás van pl. 1-4. sávokban, és a rendes emberek csak az 5-8. sávokban úszhatnak, de mivel a medence vize egységes, ezért a fizetővendégek sávjaiban is akkora hullámok vannak a csapkodó 70 db gyerektől, mintha tájfun közepén lennénk a Csendes-óceánon. De azért ebbe ritkán futok bele.

Szelid sunmalac 2010.04.27. 15:00:50

Uszoda?! Ott van egy kurva nagy folyo a varos kozepen!

Kivancsi 2010.04.27. 15:02:05

Mit vartok?
A furdo igazgatosag allami ceg!!!
Azert van, hogy PART KIFIZETO helykent mukodjon...
azaz lehessen jo sokat LOPNI es jol lehuzni-atbaszni a kuncsaftokat!!!

megirom a kulfoldi tapasztalatomat....

Bruxell...
Onkormanyzati uszoda...
Igaz csak egy nagy medecevel de uszasra pont eleg...
Tiszta, korrekt, a kabinos nem ismeri a jattot...
Nem azert dolgoznak!!!

ARA:
kulfoldinek a 1Oes berlet 26Eu
helyi ADO fizetonek kedvezmennyel 20Eu

Mar en is helyi adofizeto vagyok,
van belga szemelyim...
Ugyhogy 1 uszas 2eu = 520FT...
NOS ennel olcsobban meg otthon SINCS!!!

Sok adot fizetek itt 1200eu / ho..
De legalabb latom mire megy vagy mit kapok erte...

KopaszMercis 2010.04.27. 15:13:40

Ilyen velem is volt.. en is kover voltam, eldontottem uszni fogok.. en is itt vagyok a komjadnial a kolossyn, elmentem delutan "mit kepzel, ilyenkor edzes van".

Azota jarok a world class-be a nagyszombat utca arpadfejedelem sarkara, eves berlet 120, viszont 3 szintes konditoráj, kinyaljak a segged, geci jo fej az osszes alkalmazott, bulizni is szoktunk jarni nagy neha, szauna, dzsakuzi, fasza szemelyi edzok csoportos orak.

Ha nem kell a penzem a komjadinak kell masnak.. ennyi.

elwood 2010.04.27. 15:25:03

@staropramen:

"prolitempó"
legyél megértőbb, lehet, hogy tök normális, csak felkapta a vizet.

illetve felkapta volna, de nem tudta, mert száraz volt a medence

birca maxval · http://maxval.co.nr 2010.04.27. 15:32:34

"egészségügyi okok miatt kezdtem úszni – magyarul kurva kövér vagyok –, szóval aki engem versenyúszónak néz, az sürgősen menjen el szemészhez a saját érdekében"

Azt hitték paralimpiás versenyúszó vagy...

Szelid sunmalac 2010.04.27. 15:41:08

En most is uszom a meloban es meg fizetnek is erte! Az alkalmazott en vagyok, tehat baromi jo fej, a cetliket en irom, tehat tudom mikor mire mit irtam es ervenyes berletem is van a munkahelyre.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.27. 15:47:47

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nagy szennyvízcsatornát akartál mondani. Abban csak a Schirilla mer úszni, azt is csak jégzajláskor. :)

Zsola777 2010.04.27. 15:49:28

Nem akarok politizálni, de gyanítom, hogy a 100%-os foglalkoztatotság is így lesz megvalósítva: egy teszi a dolgát, páran meg szórakoztatják. Mint régen.

Hozzá Szóló 2010.04.27. 15:58:10

Évek óta mennek ezek az írások az uszodákról, főleg a Komjádiról, már eleve úgy kell odamenni, hogy az ember mielőtt bármit is kifizet, kérdezni kell mindenről... de amúgy, nem értem, ha valaki bemegy és végül nem tud sehol úszni, akkor miért nem követeli vissza a pénzét (volt ilyen beírás)...

romesz 2010.04.27. 16:01:26

Az uszoda vezetosegevel kell beszelni, tudatni veluk, hogy a dolgozok csak lognak egesz nap.

Goyo 2010.04.27. 16:11:39

@staropramen: Drága gróf úr!
Nem az emberek lettek leprolizva, hanem a mód, ahogyan kibasztak a posztolóval. A 'beleszarok attitűd' lett prolitempóként aposztrofálva. Amivel szerintem az ég világon semmi gond nincs.

Jó Estét 2010.04.27. 16:12:29

Kispesti usziban este 7 es 9 kozott ezres a jegy, benne van a szauna is, sot meg konstans melegviz is igenybeveheto, es kurvajofejek voltak (mikor az o hibajukbol nem tudtam bemenni, nem engem basztak le, hanem segitettek :D) Tudom, messze van, de van parkolo, meg finom melegszenya a bufeben (fogyokurasoknak nem ajanlom) :) Mondjuk jo sokan is jarnak oda, talan nem veletlenul...

öregmogyi 2010.04.27. 16:14:27

helyesírás:

fáradság = fáradozik Pl: vette a fáradságot

fáradtság = fáradt állapot Pl: rá tört a fáradtság

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.27. 16:23:47

@Hozzá Szóló: "miért nem követeli vissza a pénzét"

Nem mondta, hogy nem követelte vissza. Nyilván visszakapta, ez a rész balladai homályba veszett.

Alikam 2010.04.27. 16:40:51

Atyaég, ki megy le negyed hétkor úszni? Brrr..

Főleg ilyen szocreál uszodába...

mbazs 2010.04.27. 16:55:58

@Hümüzhümümüz:

összejött már a maci-kaland? :)

satho 2010.04.27. 17:20:08

Jah és még annyit mondtak utólag, hogy abban a kupolás, eltolható tetejű részben lévő medencébe a pornép be sem teheti a lábát, mivel azt a 80-as évek óta valamelyik (nem emlékszem, talán a vasas?) sportegyesület bérli és úszóedzések vannak. Belépőt fizető pornépnek csak a kinti medence van.... vagy a sátras.

oc 2010.04.27. 17:38:35

Sajnálom, hogy a Komjádi igy lepukkant, én kb 15 évig jártam oda, igaz főképp a fenti részre, edzésre.
Később meg csak úgy, kintre. De semmi problémát nem tapasztaltam, bár igaz, gyerekként sok minden fel se tűnik.

Mostanában a XII. kerület uszodájába járok, a Városmajorba, ezerpárszáz a belépő, 10500 a bérlet, már vagy 2 éve [mármint 2 éve ennyi a jegy, nem emelték.], van 2 szauna, igaz csak 25-ös a medence és mélyülős, tehát az egyik végén derékig ér csak, de cserébe 21:30-ig van nyitva [addig úszni is lehet!], családias a légkör, de ez is le van már egy kicsit pukkanva.

Fontos még megjegyezni, hogy itt is vannak edzések, tehát célszerű ezek után menni, 7-8 körül.

R. Daneel Olivaw 2010.04.27. 17:40:41

A Komjádi tényleg kritikán aluli... legalábbis az volt 2 évvel ezelőttig, amikoris felhagytam a látogatásával, végleg. Azóta nincs infóm, de, hacsak az az egyetlen kedves néni a sok, pénztárban megforduló rosszindulat és frusztrációcsomag közül nem csinált nyarat ebben az értelemben - amire lássuk be vajmi csekély az esély -, nos akkor továbbra sem ajánlom senkinek. Az egy dolog, hogy rendszeresen elfelejtik közölni, amikor edzés van, és csak keresztben lehet úszni kb 3 sávban, ami egyértelműen elviselhetetlen, de az is megesett, hogy a pénztárban teljes árú jegy fizetését követően a medencében töltött mintegy 4 percet követően jött az úszómester pólóba bújt teleszart zokni, és közölte, hogy takarodás van. Amikor a velem nagyjából egyszerre érkezett srác végtelen pofátlanságában meg merte kérdezni, hogy ez mégis hogy, a zokni üvöltve közölte, hogy záróravanbazzzzmeeeg... itt persze összenéztünk a másik sorsüldözöttel, mert a kitáblázottakhoz képest még egy óra volt a zárásig, és egy pillanatig küzdöttünk a késztetéssel, hogy akkor most kimászunk, és kicsavarjuk ezt a bizonyos teleszart zoknit, aki itt bazzzzmeeeeg-ezik nekünk, aztán inkább mégis csupán azt közöltük vigyorogva, hogy szerintünk még nincs itt az ideje, és lenyomtunk pár hosszt, míg ő majd' felrobbant, de a végeredmény így is egy max 15 perces úszás volt, bemelegítésnek pont jó.... és a kijáratnál kellet szembesüljünk azzal, hogy valóban ki lett javítva a táblán a nyitva tartás... egy órával előbbre hozták... legalábbis erre tippeltünk, mert a ragasztott betűket egy igen vékony - talán golyóstoll? -vonallal húzták át, és mellé írták ugyan ezzel a technikával a módosítottat. Egy sas nem szúrta volna ki a Hubble-el sem két méterről, de ez már a mi egyéni szocproblémánk, ugyebár, ők mindent megtettek.... ha politizálni akarnék, azt mondanám, hogy az az igazi jóféle fogatlan nyugger szoci bagázs alkotja az alkalmazottak zőmét, akiket úgy szeretünk, node nem akarok politizálni. Csak nem megyek többet, és másnak sem ajánlom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.27. 17:53:55

@R. Daneel Olivaw: úszómester pólóba bújt teleszart zokni

Ez nagyon üt!

Miss Marple 2010.04.27. 18:26:20

A Komjádit sajnos nem csapta meg az úszóvébé szele. El kéne oda küldeni Gyárfás "Úszómester" Tamást pancsizni egyet, hm?

yippyupp 2010.04.27. 21:52:38

@R. Daneel Olivaw: próbáld meg gyopárost, garantáltan megúszod. mondjuk nincs troli, meg villamos. de olyan, de olyan élmény, hogy garantáltan elhagyod bp-et miatta

yippyupp 2010.04.27. 22:11:28

@Mylady: te is úsztál már ott?

XCat 2010.04.27. 22:19:49

Én feltaláltam egy új sportot. BKV átúszésnak hívom, kb a következőből áll; egyik kezedben torta dobozban, másikban laptop, a harmadikban (vagy valahogy) cserepes virág. Vágottal is lehet, de így nehezebb.
A feladat átjutni a város egyik végéből a másikba úgy, hogy semmit nem ejtesz el közben.
Nehezítések; nyugger kerekeskocsival előtted, momzi gyerekeskocsival mögötted, elmebeteg módon félekző buszsofőrök, és tömeg mindenütt.

Ha megcsinálod, ezsményi állóképességnövelő gyakorlat. Ha nem, és akármit elejtesz, akkor simán csak drága.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.04.27. 23:44:07

@R. Daneel Olivaw: Jar egy elso dij, a "teleszart zokni" szoosszetetel legtobbszori indokolatlan hasznalataert.

@CatMother: En nem tudom te mikor kozlekedsz, a 8-10 es 16-18 savban se nyugger, se momzi. A soforok mar 30 eve igy fekeznek (lehet vezetestechnikai oktatas miatt), tomeg.. hahah az ekkor nincs is (lemmingek vannak, ha elesel is munkaba sodornak). Szoval, te a RAERO idoben kozlekedsz. Ilyenkor ez ugyessegi sport, mint a boldogult frogger jatekkal a kamionok (kozott, tetejukon) kozlekedes. Voltakeppen szorakozasbol teszed.

vauvauvau 2010.04.28. 09:13:38

A Komjádi és a margitszigeti sportuszoda is egy mocskos, koszos, igénytelen hely. A gyerekek oda járnak sportolni és mocskos, undorító öltözőkben kell öltözniük. Szappan, wc-papír, tisztaság 0 !!!

Be kéne záratni az egész kócerájt és fertőtleníteni!
Az uszodák vezetőit meg be kéne börtönözni! Mit képzelnek, hogy hagyják lerohadni ezeket a létesítményeket?!
ÁNTSZ-t lefizetik valószínűleg, mert fertőzésveszélyesek ezek a helyek!
Senki ne menjen ezekbe a híres, magyar sportlétesítményekbe, ha nem akar szarban úszkálni!

pixie1 2010.04.28. 09:44:45

Hello,

én is oda járok, az van a legközelebb, hosszú évek óta bérletet veszek, amit hét közben nem igazán tudok felhasználni, ugyanis az uszoda elötti parkoló egész hosszában végig állandóan dugig van, hiába úszkál bent 3 ember a medencében.
A sok ingázó oda parkol hétközben, szombaton cserébe a piacosok.
Megkérdeztem, nem az önkormányzaté a terület, hanem az uszodáé.
Nem hiszem el, hogy nem látják benne a pénzcsinálási lehetőséget: aki nem az uszodába megy, az fizessen érte. És a 10 alkalmas bérletet se 2 hónap alatt járná le az ember kizárólag a vasárnapokra hagyatkozva.

És nem, köszi, nem szeretnék a Hajósba átsétálni a szétvert Margithídon plusz 2x20 perc ráhagyással.
És igen, autóval járok. Olcsóbb, mint a buszjegy.

XCat 2010.04.28. 09:48:21

@pixie1: A buszjegytől olcsóbb. A bérlettől meg jóval drágább.
Egy medencében ha 3-4 embertől több úszkál, az ötödik már nem fér el.

pollen 2010.04.28. 14:51:09

@Viziparaszt: Hol van ez az uszi?
Most akartam megvenni a szokásos szezonbérletemet a Külkerparkba, ami egy nyitott medencés strand-feelinges uszoda, törzsközönséggel a Budakeszi útnál egy hatalmas parkban, erre kiderül, hogy lehet, az idén ki sem nyit :( Magyarázat az nincs.
Most kereshetek valami mást. Így mennek tönkre a jó dolgok...

Mylady 2010.04.28. 20:35:34

@yippyupp: úgy tűnik :)
bár már régen távol...

Silenzio 2010.04.29. 16:51:06

Én maradtam volna a környéken zárásig, és megvertem volna őket mikor kijönnek. De nem mindet, csak a két "MÓKAMIKIT".

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.04.29. 16:53:32

@Silenzio: Nem mindenkinek van ennyi fölös energiája kicsinyes bosszút állni.

DW73 2010.04.30. 13:12:58

@yerico1: Akkor te is olyan félig üres típus vagy. ;-)

zyl187 2010.05.05. 12:59:46

@pizsama: Miért hiszed azt, hogy egy 4 mm-es gumipapucs megvéd bármitől is? Ha fosol a gombától, akkor szkafanderben menj mindenhová. Gumipapucsban ugyanúgy betámad, ha fogékony vagy rá. Én Ausztriában kaptam el valami szemetet, egy fullos, tiszta, tipp-topp sportcsarnokban, papucsban... másnapra lerohadt a lábam... itthon megfordultam egy-két retkes öltözőben papucs nélkül és soha semmi bajom nem volt.

rendőr007 2011.05.20. 00:37:02

Na sok hegyről lejött értelmiségi!
Miért vannak ezek az állapotok?
1. Állami intézmény
2. A vendégek nagy része mindenféle humbug tisztelet meg közreműködői bérlettel jár be.Miből lenne pénz akkor?
3. Van wc papír,csak a vakegér nem találja mert az öltöző bejáratnál van.Azért mert így csak 5 métert dobál mellé a gyerek,és nem 10et.
4. El kéne olvasni a házirendet!Abban a 2.pontban le van írva hogy első sorban a sportolói utánpótlás,és csak 2.a nagy közönség!!
5. A személyzet bunkó.Meg kéne nézni milyen lenne az itt írogató,amikor napjában 4 szer kell a wc-t letakarítania,mert az értelmiségi nem ül rá,és így mellé megy.
6. Mit is mondott egy nemrég bukott miniszter elnök?Akinek nem tetszik el lehet menni innen kérem szépen!
Van még más uszoda is a városban!
süti beállítások módosítása