Tékozló Homár

Tényleg olyan hangosan zúg a Láng Gépgyár?

2010.05.10. 00:50 | szily | 79 komment

Kemény, meszes páncélba bújt bloggerek vagyunk, de azt mi sem igérhetjük, hogy rendszeresen a budapesti Turbina utca környékén fogunk fülelni este tíz után, hogy tényleg olyan durva-e a gyár hangja, kérem ezért a környéken lakó Homár-olvasókat, hogy írják meg nekünk, őket is ennyire zavarja-e a dolog. Orsit és Henriket a jelek szerint mindenképpen:

A Bodor utcai Dagály sétány társasházban lakom! Ma este be telt a pohár a Turbina u. Váci u. melletti területen Láng Gépgyárral, kapcsolatban!
Az elmúlt 1-2 hónapban már esténként 22:00 után is hallgathattuk, (még hétvégén is) a nem túl halk szellőztető berendezését! Ma este viszont elviselhetetlen zúgás indult el, és 21:30 óta a jelen pillanatig hallgathatjuk! Zárt ablakoknál is zúg a feje a zajtól az embernek a lakásban már több mint egy órája! A rendőrség, nem foglalkozik velünk ez ügyben! Azt mondják este akár hétvégén is szíve joga egy gyárnak hangosan üzemelni, és hogy ők semmit nem fognak tenni, keressük meg az önkormányzatot a problémánkkal! Ez tényleg igaz? Szabadon lehet esténként, akár hétvégén is elviselhetetlen zajt kelteni??? Hogy adhatták ki ebben az esetben erre a területre a lakhatási engedélyt???
Mit lehet tenni a Gyár éjszakai hangerejének a szabályozása érdekében? Meddig is van működési engedélye ennek a Gyárnak? Tudtommal az idei évben lejár(t)!?

Tisztelettel: Henrik és Orsi

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 00:54:39

Elolvastam , rovat zárható
Emberek menjenek innen nincs semmi látnivaló

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 00:56:55

dobogos es meg a szoviccet is megfejtettem
most elolvasom ezt

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.10. 00:58:47

Most költözött oda a gyár?

Egyébként a villanymotorok, csapágyak idővel csak egyre hangosabbak lesznek, ahogy kopnak. Az sem csodálkozás tárgya, hogy nyáron többet megy a szellőztető, mint télen.

Turbina utca, persze, hogy hangos. Költözött volna a négyütemű utcába.

Rejtélyes 2010.05.10. 00:59:04

Helyi jegyzőnél jelentsétek be, asszem birtokháborítás, vagymi. Zugügyvéd fog szeretni ha neki is elküldöd :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 00:59:58

jogos
onkormanyzati ugy
a rendor nem fog bmenni hogy allitsak meg a munkat
ez nem hazibuli
meg kell nezni hova koltozol
falun meg a qrwa kaka felkoltott fel 5-kor, mikor haromkor ertem haza a kocsmabol
plussz a kutyak, meg a vasarnap reggeli harangozas
a Pozsonyi uton meg jott az elso troli
hat ez ilyen
de tenyleg nem rendorsegi ugy

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 01:01:40

Láng gépgyár

hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1ng_G%C3%A9pgy%C3%A1r

Teccettek volna máshol lakást venni
Láng úr elöbb volt ott.

M.o-gon ma mindenki kibujik a felelősség alól, ha teheti
Rendőr szivesebben nézegeti atrafipax fényképeket, önkormi meg legininkább semmivel nem szeret foglallkozni

Tessék kibirni a mai napot , aztán az önkormányzatot+médiát naponta keményen betámadni és főleg nem egyedül, hanem az egész sértet környék támogatásával.

Persze ha már a homar-on megjelent, biztos lesz a csend :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 01:06:08

@horex:
ja
minden melost elkuldenek
gyarat lebontjak
Henrik es Orsi nyugodtan alszik
ez is egy opcio
de tudok jobbat
mennyetek a lang gepgyarba dolgozni 3-ik muszakba es mindenki happy lesz
penzert nem alszotok

rotten 2010.05.10. 01:06:11

Megnyugtatásul mondom, hogy tegnap este 21:30-tól kezdődően valóban egyetlen lakhatási engedélyt sem adnak már ki a környékre a zaj miatt, mert azért tényleg mindennek megvan a határa. A 19. század vége óta, mikor a gyár felépült ott, nem volt ehhez mérhető zajterhelés a környéken, ezért engedte eddig a hatóság a beköltözést.

Megdobbent 2010.05.10. 01:10:15

"A Bodor utcai Dagály sétány társasházban lakom!"

En meg nem!!!!!!!!

Baj ?!?!?!!!!

Ne ordiccsa' ma' orsihenrik, lecci.

Merthogy egy szemely lehet, ha e/1-ben ir, ugyebar :)

Tuzetesen elolvastam, es nem talalok pontot. Nagyon zaklatott vagy orsihenrik, viszont megertem a problemadat. Ostromolhatod a magyar jogrendszert vadul, merthogy a rendorsegnek intezkednie kellett volna, az engedelyt a lakas nem kaphatta volna meg, es meg sorolhatnam.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 01:12:33

@hagyma: Höhö, perszehogy a poszttoló a hibás
Az közeli OBI persze nem zavarja, mer' ott nyáron meg lehet dögleni légkondi nélkül
:)

moli 2010.05.10. 01:13:16

,kapcsolatban! ez ugyben! erdekeben? kelteni??? berendezeset!

Megdobbent 2010.05.10. 01:14:10

@hagyma: Hat, ha nem is bemenni, deazert kiszallhatott volna esetleg egy jegyzokonyvet felvenni, aztan hivatalbol tovabbitani az onkromanyzatnak. Valamiert csak fizetjuk derek rendoreinket is, nemde? :o

Amugy egy nyaron en is majdnem rahivtam a zsarukat egy lagzira, deazert szegeny ugyeletes rendorrel megtargyaltuk, hogy az ifju par ugyis szenneszopja meg magat, ne mindjart ezzel kezdjek :) Igaza volt, elszivtam egy cigit, aztan rajottem, hogy nem is engem zavart, hanem a partnerem, aki idokozben siman el is aludt :)))

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 01:17:42

@Megdobbent:
" nyaron en is majdnem rahivtam a zsarukat egy lagzira"
Ugye nem etnikai honfytárs esküvője lehetett, különben nem posztolnál ide
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 01:20:28

Igy kezdődik a poszt

"meszes páncélba bújt bloggerek vagyunk"

Csak nehogy mészégetők járjanak erre
:)
Jókat Urak/Hölgyek, nincs több látnivaló, megyek hunyni

Megdobbent 2010.05.10. 01:20:52

@horex: Nem, halistennek nem jott ektelen ordibalas, csak tudod a nagy budos nyari ejszakaban nyitott ablak, hogy ne szunjek meg reggelre, szemben egy kozepiskola es azt bereltek ki, de a zenekar az hangos volt a fene egye meg :)

De a rendor az tok rendes volt, en ott emberkedtem, hogy marpedig mostazonnal es kulonben is. Erre elmeselte, hogy o az asszonnyal kettesben egy presszoban 2 szoda mellett dajdajozott, es hogy gondoljak mar bele mi var rajuk, es most hogy nezne ki, hogy bemasiroznak oda igazoltatni a haznepet :) Meggyozott a joember, hallottam, hogy kozben o is ragyujt, es elmereng kora ifjusagaba :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 01:23:50

@hagyma: Mit dobogsz te itten?
Már vasárnap hajnalban itt vártam az uj posztot, oszt csak később jutott eszembe, hogy vasárnap van még
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 01:26:29

@Megdobbent: Ifjuságrol igazad van
Üvöltettem én is az 1,5W-os magnómat és nem értettem miért nem birják a vének
Most meg elhajtom a szomszéd tinit, persze a mai tam-tam-nak csak a basszusa jut a fulembe
Az meg órákig idegesitő, bármilyen halk

Najókat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 01:26:46

@Megdobbent: en idomben jegyzore tartozott
azok aztan felkernek valakit
azok kimennek megmerni a zjt az ejjel
a tobbi ezen mulik
hazinbukinal meg lehet kerni a rendor reszerol, hogy csendesebben, de talan meg ott sem mehetnek be letartoztatni csak ezert
fel lehet jelenteni
najo, lagzi meg szilveszter az sajnos szopas annak aki aludni akar, de minden nap nincs lagzi a szomszedban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 01:29:14

@horex: nekem mindig 6-7 kozott jon
sorozgetek, netezgetek, azrtan holnap melo

az nagy igazsag
az eletkor valtozasaval cserelodnek a poziciok
meg szerencse, hogy itt nem nagy divat a hazibuli

Megdobbent 2010.05.10. 01:30:52

@hagyma: Jaja, raerosen most is a jegyzo, meg birtokvedelem kerese. Valamiert azt hittem (ah, naiv vagyok), hogy ha elsirom magamnak a rendornek legalabb nyugodt mormolassal lehiggaszt, hogy bizony uram ez onk. ugy, de hivatalbol ertesitem oket, blablabla...

Dehogy turbinautca :(

Monjuk nekem meg itt figyel egy tavho-kozpont, de az csak neman fustolog es mindig mas szinure festik a kemenyet, nagyon szep :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 01:54:23

@Megdobbent:
en meg a Louisvillei repterre vezeto legifolyoso alatti toronyhazban lakom
de ezek a mai szemelyszallitok mar egyaltalan nem hangosak
ejfel utan jon vagy 10 gep, de azokat is akkor hallom ha meg fenn vagyok
nappal fel sem tunik

/most belegondoltam, ha szolok holnap a sheriffnek, hogy nem tudok aludni akkor megallitja a legikozlekedest mint az izlandi vulkan?/

eml 2010.05.10. 01:59:47

Én mikor lassan húsz éve vidékre költöztem, a nagy csendtől nem bírtam aludni. Hiányzott éjjel a buszok, a 6-os villamos, és a közeli presszóból hazatartó részeg társaság hangorkánja.
1 hónap alatt megszoktam. A posztoló is meg fogja szokni. Ha mégsem, akkor van egy eladó telkem.

Megdobbent 2010.05.10. 02:16:41

@hagyma: De megallitja am! Kipakol a legifolyosora par terelobolyat, aztan egyenkent elmondja a pilotaknak, hogy csendesebben vigadjanak :)

Jatelleg en neha nem hallom a TV-t, ha eszak felol/fele megy/jon valami ferihegyre/rol :)

De vagy 10-12 eve kinosabb volt, ultem baratnomeknel a kertben, es valahogy arra vitt a nato szallitogepek utja, hatvazza a fejem majd levittek :I

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.10. 02:34:31

@Megdobbent:
hat soman le tudom olvasni a jaratszamot az erkelyrol
de tenyleg nem hangosak mar
a kis murepulok tudnak nafy zajt csapni
de az itt nincs
meg a harci gepek
azok meg egyszer jonnek egy evben bemutatozni
gyar meg nincs a kornyeken
amugy panaszra tenyleg be kell merni a decibelt es akkor kiderul jogy a megengedett alatt van
hat igy

varasd 2010.05.10. 05:32:34

Ha nincs más, jól hangszigetelő ablakok kellenek. Ez persze nem megoldás a gondra, de hőszigeteléssel együtt remek megtakarítás a tulajnak télre.
www.unifa.hu/akcioink.php
Jobb nincs.

Andreas82 · http://tigri.blog.hu/ 2010.05.10. 06:02:23

Ha így is van, nem kell minden mondat végére felkiáltó- és/vagy kérdőjelet pakolni. Főleg nem 3-at.
Egyébként jelenteni kell az önkormányzatnál, akik kiküldhetnek zajmérőket. Ez történt/történik pl. az M3-as mellett is.

Tökiböki 2010.05.10. 06:54:28

Az alap baj, hogy a Láng Gépgyár nem kérte azt, hogy építsenek mellé lakóházakat. Ez az önkormányzat ökörsége. A másik baj, hogy a Láng Gépgyár már rég nincs, csak ez van kiirva. Itt bizonyára valami Jézus szive Bt működik, és adót fizet az önkominak, ami miatt megint csak nem lesz elkaszálva.

Manci néni, a szomszéd 2010.05.10. 07:01:04

Majd idővel szépen hozzászokik a drága posztoló. Én kőbányán laktam, ahol éjjel is jár a 28-as villamos és igen hangosan tudja csikorogtatni a kerekeit, mégsem hívtam ki a rendőröket. Elég gyorsan hozzászoktam. A vendégek mindig kérdezték, hogy nem zavar ez a csikorgás, amikor épp elment egy villamos. Én meg visszakérdeztem, hogy milyen csikorgás, mert már meg se hallottam.

Most meg valamelyik szomszéd elszívót vett a konyhájába és késő este jut eszébe főzni. Pár napig az is zavart, de most már azt se hallom meg.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 07:14:12

@Manci néni, a szomszéd:
de most már azt se hallom meg. "

Fülész mit mond, Manci néni?
Orvostudomány csodákra képes ma már

Mylady 2010.05.10. 07:15:48

nem a Volga zúg? szerintem keveri a kedves poszt toló a dolgokat.

egyébként meg: én sem sírok. mellettünk irodaház, ott is megy a szellőzés, sokszor piszok hangosan. Évente 1-2x bográcsozást tart a helyi kollektíva, olyan sörözünk a kertben és énekelünk - típusút. az első alkalommal este 10-kor felhívtam a céget, letagadták, hogy az övék az irodaépület. a beszélgetés végére azt is, hogy egyáltalán velük beszélek. (pedig az elején cégnévvel mutatkozott be az illető!)

aztán: szembe remíz, ott éjjel-nappal folyamatos a jövés-menés (néha éjjelente kiállnak meg beállnak, sose értettem), csikorognak a kerekek, a kapuban hosszasan csöngetnek a villamosok, mert az az állat kapus sosincs a helyén

az egyik szomszédom meg egész nap családostul a ház előtt b.ssza a rezet
hol a gyereket legeltetik kint, hol a kutyát
vagy autót/motort szerelnek, túráztatnak
közben folyamatosan kiabálnak, mert csak úgy lehet kommunikálni, hogy az egész utca hallja, hogy mit csinálnak

meg lehet szokni

pizsama 2010.05.10. 07:16:49

Ilyen ügyekben azt hiszem a jegyző az illetékes. Ha elhajt, akkor meg lehet menni a "zöld ombudsmanhoz".

Eric_Cartman 2010.05.10. 07:19:54

Az aláírás után elfelejtettél felkiáltójelet tenni. Vagy minimum kérdőjelet. Milyen munka ez má ?

Énbagoly 2010.05.10. 07:21:00

@hagyma: Na, köszi a mai első röhögésem. :))

Egyébként meg a poszthoz. Szét kellett volna nézned, hogy milyen környékre akarsz költözni, és nem csak a látványtervet megnézni papíron. Alap, hogy éjszaka is arra kell járni, ahol később lakni akarsz.

Jokkura 2010.05.10. 08:08:45

@Énbagoly:
Csak hozzáfűzni szeretnék valamit. Én a belvárosban lakom ,régi bérház sokadik emelet.Szórakozó heted/hatod ( nem negyed!)Ha éjjel jársz erre és normális beszélgetsz az utcán,az alsóbb szinteken nem hallható,de itt fenn,tökéletesen hallható,sokszor érthető.Az éjszakai "járőrőzés" a beköltözés előtt nem mindig ad valós képet,de nem rossz ötlet.A másik a gépek kopnak,az időjárás miatt meg már sokan szeretnének nyitott ablak mellett lenni.De az is lehet,hogy csak valamit leszereltek a gyárból ,hisz felszámolás alatt van (?).Igaza van Hagymának : ,el kell oda menni éjszakai műszakra dolgozni :) ,Egyébként meg tényleg önkormi ,és rögtön a fejhez,egyébként elakadnak a bejelentések.
A harmadik felvetés: egész télen nem zavarta a postírót a zaj?

Disznó Úr 2010.05.10. 08:20:04

A XIII. kerületi önkormányzatnak van egy új szolgáltatása, a zajvonal, melyet állítólag minden nap 20-06 között lehet hívni. A számra nem emlékszem, a kerületi újságban láttam, talán a honlapjukon is fellelhető.

Azt ígérik, hogy azonnal kijön egy ember (éjjel!) és megméri a zajszintet és megteszik a szükséges intézkedést. Ezen túl (a mérés birtokában) valóban kezdeményezhető a jegyzőnél birtokvédelmi eljárás, amely a birtoksértőt eltilthatja a további jogsértéstől, illetve ennek elmaradása esetén bírságolhat.

Ezen határozat bíróság előtt megtámadható, így időben elhúzható a "zajongó" részéről.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.10. 08:22:09

Egy gyár általában tényleg hangos, de nemtom az csendháborítás-e... Úgy tűnik nem.
De esetleg keressétek majd meg az önkormányzatot, hátha.
Most ezzel mit lehet csinálni?

elwood 2010.05.10. 08:23:04

a zaj a szar, nem irigylem a posztert.

lévén, hogy a gyárat nemigen fogják elköltöztetni, csak ő tud. ráadásul csak süketnek tudja eladni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.10. 08:23:41

@Mylady:
Csúsztattok ezzel a villamossal
Vagy József A. hazudott Balázskának?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.10. 08:24:18

@Énbagoly: Na de mi van, ha már régóta ott laknak, és később ment oda egy gyár?
Csak sajnos nem derül ki a levélből, hogy a postoló hülye-e.

Viszont helyesen írni ez sem tud :S

SH4RK 2010.05.10. 08:29:53

Csak felkiáltó jelet, és sok kérdőjelet használni NEM MENŐ.
Kérem szépen, van a billentyűzeten pont is.
Vagy ha nincs, akkor innen másolja ki: "."
Köszönöm!

Énbagoly 2010.05.10. 08:33:33

@Jokkura: Na, te sem élvezheted akkor nyáron a nyitott ablakot. :S

@ColT: Valaki írta, hogy a gyár ott van vagy 100 éve. Nem hiszem, hogy a posztoló olyan öreg lenne. :)

Kifordított kacagány 2010.05.10. 08:38:02

sose értettem azokat akik iparterület mellé költöznek. azokat meg főleg nem, akik ezután panaszkodnak a zajterhelésre. mit vártak, madárfüttyöt?

Kifordított kacagány 2010.05.10. 08:44:50

mellesleg manapság nagyon jó hangszigetelési technológiák vannak már, élni kellene velük, ha már ilyen helyre költöztek.
ez a hangérzékelés érdekes dolog. már többen írták, hogy hozzá lehet szokni. én pl a legkisebb zajra is képes vagyok felébredni, egy óra ketyegése pedig el tudja érni, hogy egész éjjel ne aludjak, mindezt úgy, hogy állítólag a horkolásom felér egy légkalapács működésével(úgy konkrétan az utcán is lehet hallani). :)

EvangelineS (törölt) 2010.05.10. 08:48:22

Aztán mikor odaköltöztetek,nem tűnt fel,h a szomszédságban ott egy gyár?csak mert akármilyen lassú is lenne,én akkor sem költöznék gyár mellé semmi pénzért.legközelebb tessék alaposabban szétnézni,azután puffogni,ha vmi nem tetszik.egy gyár nem fog leállni,csak mert a szomszédot zavarja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.10. 08:51:58

@Énbagoly: Ja bocs, annyira nem értem rá kommenteket olvasgatni.

mqqq 2010.05.10. 09:03:56

jó!! igényes!!! poszt!!! tetszett!! bár??? nem ott!! lakom!

ruprecht 2010.05.10. 09:07:21

Önkormányzatnál kérni kell zajmérést. 3-4 hónapos átfutási idővel ugyan, de bemérik. Ha a decibelek magasabbak a rendeletben meghatározott értékeknél, akkor első körben felszólítják a zajszennyezés megszüntetésére a gyárat, ha ez nem teljesül: bírság. Lassú, folyamat, de megéri elkezdeni.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 09:45:48

ehhh... ezek a mai fiatalok?! :D
anno az esztergagéppel a hátam mögött aludtam nagyon jókat az MMG-AM-ben! ha jött a főnök, az esztergályos a tokmánykulccsal csak rábaszott a védőlemezre, mire én egy álmos nyújtózással már ébredeztem is. :D

Majmász Gedeon 2010.05.10. 09:48:25

Kell csináltatni egy fasza hangszigetelést a nyílászárókra. A Gatwick Airport-on lévő Hilton szálló ablakain semmit nem lehet hallani a párszáz méterre elsuhanó, éppen leszálló gépek zajából.

A poszttal, kapcsolatban ezt tudom el mondani!

Majmász Gedeon 2010.05.10. 09:51:28

Egyébként meg nem vagytok elég álmosak. Anno a szigeten, még mikor nyitott színpadok voltak, két színpad között félúton volt a sátrunk, és gyaníthatóan sokkal hangosabban szólt a zene, mint amilyen egy gyár szellőzője. Mégis tudtam aludni. :)

elwood 2010.05.10. 09:59:51

@Majmász Gedeon: én is ezt javasolnám, a Láng gépgyár mellől költözzenek a Gatwicki Hiltonba.

ilyen egyszerűen tudják korrigálni a hibás döntésüket :-)

MrZed001 2010.05.10. 10:25:21

Vannak zajok amik megszokhatók, lehet aludni mellettük (állandó, morajlás, nem hirtelen fellépő rövid idejű ismétlődő) és vannak zajok, amiket nem lehet megszokni (hirtelen fellépő, éles vagy basszus hangok) ... ha rádordít az asszony is felébredsz, most pedig lehet elképzelni, hogy 20 mp-enként rádüvölt ... na, ki hogy aludna ez mellett ?

Ha dübörög a ház (nem a fogalomtól, hanem a mélynyomótól) azt nem tudod megszokni, akárhogy is szeretnéd.
Ráadásul védekezni sem tudsz ellene, mert a falakon mászik, tehát MINDEN (oldal)falad, mennyezet, padló közvetíti feléd (és az agyadban belül is rezgéseket kelt, szóval még a süket is "hallja")

A zaj stresszt okoz, az pedig idegi feszültséget, szív és érrendszeri, valamint emésztési problémákat!

Egyszóval ne vegyük félvállról a felesleges zajterheléseket, mások nyugalmát !

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 10:47:11

@MrZed001: bakker! akkor már tudom,miért vagyok néha mortz... az alazzunk lakó ahogy bebassza reggelente a kertkaput... 8-)
no és a hangja? Margitunk nem semmi orgánummal bír! :D

feljelenthetem amiért beszél?

szépjuhászné 2010.05.10. 11:08:20

@Megdobbent: Én egyszer hívtam fel a zsarukat, hogy mit lehet tenni két ordítozó némberrel, akik az ablakunk alatt üvöltöznek. Első javaslat: Asszonyom, virágcserép, vödör víz. (de azután kijöttek.)

Felség 2010.05.10. 11:12:07

@Majmász Gedeon: Majd ha lesz idén a Sziget, akkor Orsi és Henrik írhatnak újra a Homárnak, hogy zavarja őket a zaj!;-)
Egyébként mikor megvették a Bodor utcai Dagály sétányban a lakásukat, a Láng gépgyár már akkor is ott volt, úgyhogy előbb kellett volna gondolkozni.
Menjenek sírni az építtetőnek, hogy miért nem úgy hangszigetelték, mint a gatwicki Hiltont!
Egyébként mindenki hibás csak Orsi és Henrik nem, hogy szar helyen vettek jó drága lakást!

Kifordított kacagány 2010.05.10. 11:41:40

@Majmász Gedeon: most csinált a cég egy hangfogófal vázszerkezetet egy erpornak. hoztak ide ilyen üvegeket próbának. nem vagyok biztos benne, hogy zajérzékeny barátaink háza statikailag megfelelne az üvegtáblák támasztottak követelményeknek:)

BBG76 2010.05.10. 12:29:11

Akkor még él a magyar ipar! Ez jó.
Ettől függetlenül azonnal perelni.

2010.05.10. 12:40:06

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: nem nehéz, mamuszt kellene húzni, abban csendben lehet gyártani :)

theveryguest 2010.05.10. 13:48:28

Építessetek a gyár helyére is egy társasházat.

Majd várom a posztot az idei Szigetről, mert tuti az is hangos lesz.

2010.05.10. 15:00:39

kb 3 km-re van tőlünk egy gyár, este az is rohadt hangos tud lenni

fel kéne robbantani

szart se lehet magyarországon ezekkel csinálni

magnum88 2010.05.10. 16:36:21

Én inkább örülnék annak, hogy vagyunk egypáran akik dolgoznak Mo-on. A munkának -van úgy-, hogy hangja van. Inkább lenne kuss, és mindenki csak a s*ggét vakarná, mint a koszlidércek?

magnum88 2010.05.10. 16:40:23

Van egy tippem, hogy bölcsészek lehettek. Nagy hagyományokkal rendelkező gyárról van szó, melyre minden valamire való embernek büszkének kellene lennie. A gyár száz évvel hamarabb biztos ott volt, mint ti. Nem tudom mit vártatok egy fémipari gyár szomszédságába?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.10. 16:58:53

@magnum88: bölcsész, phd és egyéb állatfajták? :D
nem is ez a lényeg.
valóban, az a helyzet hogy valaki odaköltözik valahová, aztán fel akarja forgatni a fél világot, hogy a maga kedvére legyen a környezet is. az, hogy mások hamarabb ott voltak? teszemazt épp abban a gyárban dolgzik talán a szomszédja is és ezzel ellehetetlenítené azt?
leszarja.
de manapság joga van...

Dorian 2010.05.11. 16:49:10

Itt nagyon sokan baromi jól meg tudják mondani a "tutit", ha más gondjáról van szó, gratulálok... Sokan egyenesen élvezik a posztolók fikázását.

Ha túl hangos a gyár, akkor naponta be kell jelenteni, és ha valóban hangosabb, mint a kerületi aktuális zajhatárérték, akkor tegyen ellene. Attól, hogy egy gyár gyár még ugyanúgy be kell tartania a törvényeket, mint a Mari néninek, ha erre nem képes, akkor költözzön ki piripócsra. Ha többszöri méréssel is belül van a zajhatárértéken, akkor lehet mondani a környék lakóinak, hogy tudhatták, hogy gyár mellé költöznek.

konrada 2010.05.11. 17:45:23

@Dorian:

Most ugye csak hülyéskedsz!;-))

Te se gondolod komolyan, hogy a gyárat fogják bezárni, mert valami "okos" vett a rozsdaövezetben az kertvárosinál olcsóbb kéglit, hátha a kedvéért kertvárost csinálnak abból is és így ingatlanja majd értékesebb lesz.,-))

...persze nem elrugaszkodott a dolog, mert ugyan volt olyan be nem jött próbálkozás, melyben az "ócsóért" megvett bakterház tulaja akarta arrébb telepíttetni a nemzetközi vonalat, de folyik az a harc, amely egy reptér mellett felvásárolt házak tulajai próbálják bezáratni a repteret, és volt olyan siker is, mely a hizlalda mellett h...ért-sz..ért felvásárolt telkek tulajdonosai győztek, meg olyan is, melyben a mindenkori rendezési tervben (tehát a házak felépülte előtt is) szerepelt a Lágymányosi-híd budai kivezetője és helyette a sokszor több embert zavaró, házakhoz jóval közelebb elvezetett egérutat építették meg.

Szóval: próbálkozni lehet a haszonért... csak ne sajnáljuk őket!,-))

OH 2010.05.11. 20:05:18

Nem vagyok bölcsész, mérnök vagyok, és én sem csak 8órát dolgozom! Lehet dolgozni úgy is hogy másokra is tekintettel vagyunk! Főleg vasárnap este 23:30 környékén. A Dagály Sétány társasházban kb. 430 000 Ft/m2 árakon vannak a lakások eladva. Nem gyártelep melletti olcsó viskó, és nem is bakterház. Fiatalok és kisgyermekes családok laknak itt, akik sokáig tolerálni tudják a kisebb kellemetlenségeket. Egy nyugodt környéken lévő, Duna part közeli lakóház lenne ez, és ezért költöztek ide emberek. A társasház amikor épült mindenki tudta, hogy ott van a gyár épülete a Turbina utcában! Nem vett volna senki sem itt lakást, ha nem azt az információt kaptuk volna az építő vállalatól, és hivatalos helyekről is, hogy a gyárnak 2010-ig van működési engedélye, ezután le fogják bontani. Arra meg én speciel nem gondoltam, hogy egy bontásra váró gyárban, mindig csak éjszaka megy gőzerővel a munka! Nem kívánom senkinek sem, aki nappal dolgozik és korán kel, hogy egész éjszaka gépzajokat és zúgást hallgasson, hónapokon keresztül, minden áldott nap! Nem a gyárban dolgozó, fizetés kiegészítésre kényszerülő munkásokkal van a baj, hanem az ilyen cégek vezetőségének kellene a gyárban megágyazni minden nap! A sziget, és az utcafesztivált pedig elviselhető, mivel nem egész évben tart!

OH 2010.05.11. 20:15:47

Egyébként, megérte szóvá tenni a sérelmet: Tegnap este nem volt gépzúgás, és egyenlőre ma este is tudnak csendben is dolgozni...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 20:34:53

@OH: vagy csak ma nincs annyi melójuk, mert valami csicskalélek bevállalta olcsóbban a melójukat.

különben kívánom, hogy legyen igazad. de az, hogy azért veszel egy ingatlant meg szaréhugyé -mert bizony a 430eFt/nm nem olyan drága-, hogy 2010ben úgyis bezár a gyár és te erre számítasz, nem túl szép dolog.
mondom én, aki életem felén már túl vagyok és ebből ledolgoztam közel 30 évet. én, aki dolgoztam gyárban is és pihentem működő esztergagép mögött.

sajna a teféle felfogásúak miatt záratják be a gyárakat idő előtt, aztán lehet eladni ócsójé'.
persze hoszabb távon nem gondolkodtok... Mr Mérnök Úr. gratulálok nektek, szarjátok csak szét az országot még jobban!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 20:45:40

@salapapa: Szépen mondtad.

Az ingatlanos helyében én is azt mondtam volna, hogy jövőre bezár a gyár. (Ezért (is) nem vagyok ingatlanos.)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 20:48:26

@magnum88: "mindenki csak a s*ggét vakarná"

Annak milyen hangja lenne!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 20:50:12

@atpijkamo: '95ben kiköltöztünk ürömre egy zsákutcába, mert azt mondták felosztják azt a nagy területet. ott terveztünk alapot venni és ráhúzni valamit.
azóta "kicsit" megváltozott minden körülöttem.
idén kezdték lefektetni a csöveket, villanytot... már nem költözöm oda.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 20:54:53

@salapapa: Néha vannak nagy tervek, aztán nem lesz belőle semmi, és szomorkodom, hogy elszalasztottuk a lehetőséget. Aztán néha meg vannak nagy tervek, aztán nem lesz belőle semmi, és örülök, hogy nem ugrottunk bele. Azt hinné az ember, hogy a két eset között nagy különbség van, pedig tök ugyanaz: nem valósult meg semmi a nagy tervekből.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 20:59:44

@atpijkamo: igazad van.
de én itt és most jobban érzem magam, mint bármikor az életemben.
jól döntöttem. :)

Kacsamentő 2010.07.22. 13:25:21

Sziasztok,
mi is a Dagály sétányon lakunk és tényleg elviselhetetlen a kompresszorzaj
mostmár vasárnap reggel 6-kor is .
Orsinak és Henriknek teljesen igaza van,
annak a pár " bloggernek" aki a cinikus
kommenteket küldte azt üzenném, hogy töltsön pár pihentető órát velünk . A belső udvaron van lehetőség sátrak felállítására, ott kitűnő az akusztika .

Üdv.

Horgor 2013.09.18. 08:19:59

Üdv emberek! Ráakadtam erre a cikkre, és kiakadtam mint a kakukkos óra! Szép dolog egy gyár meg az éjszakai munka, de egy zűrös országban működhet ez lakóépületekkel szomszédságban. Üzenném az összes senkiházinak amelyik itt osztja az észt arról, hogy mindenki dögöljön meg, mert ő éjszaka dolgozik, hogy én nappal (amikor az emberek nagy többsége dolgozza ki a belét) többet dolgozom mint az itt Okoskodók összesen! Ezek után, ha te az ablakom alatt fogsz hangoskodni éjszaka, amikor kipihenném magam, elmegyek és megkeresem a jó édes anyukádat, amíg vered a brét a gyárban, olyan hangosan hogy rezeg az ablakom. Megbeszélem már vele, milyen kedves kisfia van amíg nem érsz haza!
süti beállítások módosítása