Tékozló Homár

A Magyar Telekom soha vissza nem térő szerelője

2010.05.13. 07:20 | ge | komment

A munka közepén lelépő és soha többet nem jelentkező szakikkal már biztos mindenki találkozott, na meg ott vannak a hibajavításra csak hosszas könyörgés árán visszatérők is, olvasónk viszont a link parasztság egy egész különleges típusát fedezte fel. A Magyar Telekom alvállalkozója a kábelt átmenetileg a szoba közepén elvezette, majd kiugrott valamiért és azóta sem látták. Az ügyfélszolgálat meg ahelyett hogy felbontaná a szerződés az ilyet megengedő céggel, persze csak értetlenkedik és töketlenkedik. A kábel meg egy hónapja ott figyel.

Elveszett szerelők főosztályának:

Tisztelt Elveszett Szerelők Főosztálya (továbbiakban: ESzF)!

Az alábbi problémámmal fordulok önökhöz:

2010. 04. 29. én megrendeltem cégüktől (T-Home) egy Ip TV szolgáltatást, a rendelést nyugtázták. Elmondták, hogy a megbeszélt beszerelési időpontban (0.5.04.) két szerelő fogja elvégezni a beüzemelést, amely kb 12-re véget is ér. Innentől a helyzet fokozódik.

05.04.  reggel 8 óra szerelés megkezdése, a szerelő a meglévő hálózattal mindent a legnagyobb rendben talál, a hálózatot a megfelelő műszerrel kiméri, a telepítést akadálytalannak ítéli.

11 óra 2. szerelő érkezik. Szerel majd szerinte, valami nem jó a lakásban levő hálózatban ezért eltávozik kb. 13 órakor és ígéri, hogy délután háromra visszatér, majd eltűnik, a szerelést, olyan módon befejezve, hogy a nappali szobán keresztül, egy keresztben elhelyezett szürke színű, roppant esztétikus kábellel köti össze az aljzatot és a set top boxot, lásd: csatolt képek, (meglévő, működő aljzat a set top boksz és a TV mögött).  Ültünk és vártuk, hogy visszatérjen, majd 5 óra tájban hívtuk az ügyfélszolgálatot , hogy meddig várjunk , mert este el kell mennünk hazulról. A bejelentést iktatták, majd közölték , hogy a mérnökséget csak 4-ig tudják hívni így majd e-mailt küldenek nekik legyek egész nyugodt.

 

05.05. Reggel hívtam az ügyfélszolgálatot mert naivan azt hittem munkaidőben hatékonyabbak , végighallgatva a hosszu menüt, az illetékes vette az adást e-mailt küld, igérte, és jelentkezni fognak. Délután 5-kor újabb hívás, át a menüpontokon, ismét kedves hölgy, nagyon résztvevő, ő fog feltétlenül intézkedni másnap, de most már nem lehet, mert mint tudjuk a mérnökségen 4-kor vége a munkaidőnek.

05.06. 14 óra Csodák csodája kedves hölgy visszahív, elmondja, hogy sikerült beszélnie a mérnökséggel , és még aznap a szerelő biztosan vissza fog jönni, hogy megszüntesse az áldatlan állapotot. Este 11-ig vártuk a szerelőt, majd csalódottan a madzagot kerülgetve nyugovóra tértünk.

05. 07. Reggel  próbáltam az ügyfélszolgálaton keresztül utolérni a kedves hölgyet, de  az ügyfészolgálatosok nem kapcsolhatják egymást és az udvarias úr megígéri, hogy ír a hölgynek e-mail-t, hogy ő sem járt sikerrel. A hölgy többet nem jelentkezik. E-mail-ben is jelzem a problémát, hogy ilyen módon nem kívánom igénybe venni a szolgátatást, mert a szoba közepén kanyargó zsinór balesetveszélyes és nem túl esztétikus. Automatikus válasz érkezik, hogy vették a levelet és továbbítják az illetékeshez.

05. 08. Ismételt bejelentés. Arrogáns hölgy az iránt érdeklődik, hogy mi a problémám, hiszen a TV működik, de iktatja a problémát valamint azt is, hogy panasszal, szeretnék élni  az eljárás miatt. Közli, hogy a panaszra 30 napon belül kell válaszolniuk.

05. 11. Ismételt bejelentés. Sajnos nem tudják venni a panaszomat, mert rossz a számítógépes rendszer.

05. 12. 9. óra Ismételt bejelentés. Vették a bejelentést továbbították az illetékesnek legyek türelemmel. Mi csak most már a lakáson keresztül kígyózó zsinór díszítésén gondolkodunk, mert úgy tűnik hosszabb időre meg kell barátkoznunk ezzel a helyzettel, amit a T-home teremtett számunkra.
 
A ...MT számú elkeseredett, szerencsére még nem szerződött T-home előfizető.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katarina 2010.05.13. 09:00:21

@CatMother: Good morning CatMother! Olvastam a tegnapi poszt végén azt a megállapításodat, amely szerint tulajdonképpen normális vagyok.
Nagyon meghatódtam:-)))

XCat 2010.05.13. 09:01:27

@Katarina: Szia. Örülök. Csimotát megfürdetted?

ODIV 2010.05.13. 09:05:48

Nálunk általában a szobafestő szokott eltűnni. (Ő az akit az egyik stand up-os már megénekelt párszor)
Mindig én szoktam cigit hozni neki, mert ha egyszer lemászik a létráról, akkor ingázhatunk a két kocsma és a lakása között napokig mire megtaláljuk.
Előfordult már, hogy mire visszaért, apám befejezte a festést.

Take-it-Easy 2010.05.13. 09:10:47

@staropramen: nem, azóta már egy goa'uld-szimbiótát ültettek bele... :) Ezt abból gondolom, hogy a szerelő a leírás alapján az ajtón távozott, nem egy fényjelenség kíséretében.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 09:10:53

@ringer: Hogyhogy mért? Pénzért.A munkalapon/számlán rajta lesz 12 m CAT5 kábel, padlószegély mellett elvezetve, két végén csatlakozóval, anyag + munka + ÁFA. Ilyen egyszerű ez.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.05.13. 09:12:23

@ODIV: Általában szokott? Milyen gyakran festettek? Vagy nálatok heti vendég a falrahányt borsó?

Secnir 2010.05.13. 09:14:15

"05. 11. Ismételt bejelentés. Sajnos nem tudják venni a panaszomat, mert rossz a számítógépes rendszer."

aha, az a fránya számítógépes rencer.
írni kéne az informatikai osztálynak, hogy miért nem volt elérhető a rendszer, és hogy ez a mért állásidő bele fog-e kerülni az éves audit anyagai közé?
ne félj, legalább arra jó lesz, hogy az inf. igazgató leüvölti a marketingesek fejét, hogy a hülyeségüket ne másik osztályra fogják már rá...

Katarina 2010.05.13. 09:16:51

@CatMother: Megfürdettem, persze, ha nem tenném, egy idő után szaglana szegény gyerek, és a külvilágnak meg lenne a véleménye az anyjáról:-)))

ODIV 2010.05.13. 09:20:44

@Csokis: Az elmúlt 20 évben már többször járt már nálunk. Mivel a családban senki nem dohányzik, és a faluban mindenki ismer mindenkit, mikor megjelentem a kocsmában cigiért, akkor megkérdezte a pultos: "A Ferusnak lesz?"
Valószínűsítem, hogy nem csak mi taktikáztunk azzal, hogy nem engedtük le a létráról, amíg be nem fejezte a melót.

esef 2010.05.13. 09:23:44

@Katarina:
Vicces, de előtte n+30 napig semmi nem történt, délután bementem a T-Pontba, másnap reggel meg már rendezve volt a dolog...

Katarina 2010.05.13. 09:25:51

@esef: Az asztalcsapkodás időnként egészen célravezető lehet. Nem vagyok meglepve, hogy nálad is működött, csak az indoklás lepett meg - és nevettetett meg - egy kicsit, de csak egy kicsit, mert Magyarországon bárkivel, bármikor bármi előfordulhat.

májgeriberi 2010.05.13. 09:28:30

azt hittem én írtam a posztot :O

XCat 2010.05.13. 09:33:37

@Katarina: A csimoták szaglanak. Ez az ő természetes állapottyuk.

Vászkásodom írásilag énmeg:(

Katarina 2010.05.13. 09:35:34

@CatMother: Nálunk nem ez a természetes állapot. Én is láttam már ilyet, de azok nem mi voltunk:-))) Van nálunk víz és szappan, és viszonylagos rendszerességgel használjuk is azokat.

Vászkásodol???

XCat 2010.05.13. 09:37:19

@esef: Hajdani ifjúkoromból való párbeszéd;
- Kapcsolja a főnökét
- Nincs bent
- Ha bemegyek, ugye tudja, hogy bent lesz?
- Maga oda nem jön be
- Már miért ne mennék?
- Oda nem lehet bejönni
- Hogyne lehetne, maguk is bemennek valahogy
- De maga nem fog
- Fogadunk?
- Nem fogadok, de nem fog
- Már hogyne fognék, az asztalt is magára borítom, meg a hülye főnökére is

(.. és így tovább kb egy órán keresztül. Főnök végül nem lett, de kijött egy vigyori szerelő, és szerelt. )

Tanulság: az élő embertől a telefonos fél.

XCat 2010.05.13. 09:38:41

@CatMother: Most elgondolkodtam, van-e olyan szó, hogy fognék.. Majmász?..

szkaccsotjeggel 2010.05.13. 09:53:59

akii nemtép eccerre az nemlesz benne a rencerbe

CID 2010.05.13. 09:54:10

Na, az sem normális aki megengedi ezeknek a szagembereknek, hogy ők kábelezzék be a lakást....

Katarina 2010.05.13. 09:56:16

@CatMother: Van. fognál, ha lehetne. Szeretnél fogni, kicsi szívednek ez minden vágya, és az is lehet, hogy a végén majd összejön. Fognék. Ez van, ez így helyes.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.05.13. 10:02:22

Figyelemre méltóak a mi tapasztalataink is. Megrendeltük az IPTV szolgáltatást. Röpke két hónapon belül levélben értesítettek, hogy a térségünkben nem telepíthető. Két nap múlva ismét kaptunk egy levelet, melyben értesítettek, hogy 60 napon belül értesítenek, hogy telepíthető-e nálunk az IPTV szolgáltatás.

Erre a két ellentmondó levélre, úgy gondoltuk, hogy nem keveredünk bele az ügyfélszolgáltatás rejtelmeibe, mert hiába is tennénk, a levelek aláírás (ügyintéző) nélküliek, kitől kérdeznénk meg, hogy ez miért… és hogyan is? Úgy látszik ott csupa névtelen senki dolgozik. Vagy csak nem adják a nevüket az ilyen munkához, mert talán akkor felelősség is tartozna hozzá.

Úgyhogy egy ismerősünket kértük meg, aki a T-Home átláthatatlan dzsungelében dolgozik, hogy ugyan nézzen már utána, hogy most mi is a helyzet.

Kiderült, hogy csak a T-Home pénzét pazarolták felesleges levelezgetésekre, mert minden pikk-pakk elintézhető. Elmondtuk mit szeretnék és mikor, telefonszámot megadtam, felhívtak, hogy jönnek telepíteni. Úgy is volt. Jöttek, telepítették, használjuk.

Most jön a történet csattanója.

Már egy hónapja telepítették és használjuk a szolgáltatást, amikor újra kaptunk egy levelet.

„Sajnálattal közöljük, hogy térségükben NEM tudjuk telepíteni a szolgáltatást….”
Aláírás, ügyintéző: nincs

Nooormális…?

Ja, és Budapest a térség, nem egy tanyán lakunk…

SKY 2010.05.13. 10:23:37

Tedd a szőnyeg alá bikicsunáj, nagyinál 30 éve úgy van, még egyszer sem esett át rajta.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 10:37:49

bakker! ha egy szösz bemegy az asztal alá akkor az ott fog rohadni míg az enyészet el nem pusztíccsa? he?
öccsééééééééééééééém...
szobában ahol lehet be a szőnyeg alá, de ha lehet inkább a fal mellé húd végig!
ne félj, nem ráz! ahogy látom, elég hosszú a madzag...

amúgy a sebességed nem csökkent? nekem a 8megára lett rárendelve az IPTV és lement 4megára a sebességem!
próbáld ki:
független mérőke: speedtest.com
itt választd a lakhelyedet és klikk rá.
van a tréonlánynak is mérőkéje:
145.236.88.73

én másfél hónapig coptam velük, míg végre amnikor átváltottam vulgárisba, helyreállt a rend nálam.

Circus 2010.05.13. 10:45:06

@Don Pedro No Negro:
izé... az nem olyan igénytelen?
mint a régipanelekben a lógós kábel mindenhol?
csak kérdezem...

sakálbaba 2010.05.13. 11:22:27

akko@salapapa: Hmm akkor nekem azért nincsenek ilyen problémáim, egyből offenzívan kezelem a felmerülő problémákat.

pete_r 2010.05.13. 11:49:52

Olvasva a posztot, csak hüledezem. Csak azért írok,hogy jelezzem, nem minden szerelő ilyen...
Mi telefonon megrendeltük, a megbeszélt időben kijöttek, azt, oda és úgy bekötöttek, ahogyan kértük, bekapcsoltak, beállítottak, kipróbáltak, elköszöntek, távoztak. A szolgáltatás azóta is megy.
Tudom, ebben semmi érdekes nincs, de néha ilyen is van...
És ez is iptv volt a T-től.

SKY 2010.05.13. 12:02:21

@Circus:
:D
Azt hittem leesik a kétfillér, ha a szőnyeg alatt van a kábel nem tud rajta átesni a kedves posztoló. Csak némi iróniával szerettem volna reagálni erre a baromságra, vicc volt.

Circus 2010.05.13. 12:14:13

@Don Pedro No Negro:
jóvanna, ebéd előtt vagyok

kovács laca 2010.05.13. 12:26:20

Hát nekem is volt IP tévém csak nálam nem ment...( bár a kábelt gusztusosan rejtették el) Naponta hívatam őket, már jobban tudtam reszetelni mint bárki. Aztán meguntam , összecsomagoltam, kitettem a kukára és telefonáltam egy utolsót mondván reggel 6,30-ra jön a kukás, aki előbb jön az viszi. Azótan nem kerestek és én sem őket.

kispista5 2010.05.13. 12:50:19

nálam az UPC szerelője, tisztán, kutlúráltan, gyorsan, kérésnek megfelelően, az elvárt színvonalon dolgozott

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 12:59:42

@gaborsito: hasonképp jártam.
azért csak hasonló, mert nálam sem sikerült a madzagokat eldugni (úgyis műhelyben vagyunk), a szolgáltatás pedig több galibát okozott, mint örömöt.
kezdve onnan, hogy 2 éven át úgy cca 3-4 havonta hívott a tö, hogy hoznának nekem IPTV-t. mondtam mindig, szívesen várom őket.
az utolsó ez év március közepén úgy volt, hogy kérdeztem, megy-e a felvétel.
ment.
nos, akkor én itt és most telefonon kijelentem erről és erről a telefonszámról, hogy amennyiben azon a héten nincs bekötve amit immár 2 éve ajánlanak és ígérnek, feljeléentést fogok tenni zaklatásért.
másnap már hívott a szerelő.
megbeszéltük szerdát, majd amikor már másfél órát késett, áttettük csütörtökre. mondtam, nekem édesnyóc mikor, 09-17ig itt vagyok úgyis, nincs semmi baj.
de lett.
csütörtök dél körül jött. kötött. regisztrált. beállított. madzagok szinte a nyakam körül, de merthogy vagy 5 méterrel hoszabbat csinált, nem érdekelt... gondoltam, majd elhelyezem ha lesz kis időm. könnyezve, zsepit lengetve elköszöntem és útjára bocsátottam.
viszont szinte azonnal probléma lett az IP-CAM-mal, skype folyamatosan jelentkezett be/ki.
üffélszógálat. ígéret... majd megint és megint. péntekre stabilizálódott.
szépen beállítottam pár műsort hogy vegyen nekem szépen fel, majd távoztam 7végére.
7főn bejövén látom, settopbox pirosan világít.
nem kell sok ész, mit jelent az egyedüli piros fény...
üffyélszolgálat, hibabejelentés. merthogy "hölgy" parasztabb volt mint én magam, azonnali hatállyal felmondtam a szolgáltatást.
asszonggya csáje, hogy ezt így nem lehet, menjek be hozzájuk.
óóó, csókolom, telefonon köttetett, telefonon lemondatott! nem értette...
mindenáron azt akarta, hogy fáradjak be egy tépontba. hasztalan.
lényeg, hogy ajánlottam neki a gyors lehetőségek közül kettőt:
1) kijönnek és ők maguk elcsomagolják, elviszik, egymást elfelejtjük
2) leszedem, beszórom egy zacsiba, felteszek magamnak egy ADSL modemet és másnap reggel úgyis jön a kukás...
aznap délben már nem ment a szolgáltatásom (tehát kikötötték) és délután jöttek a cuccokért.

ezek után jött a másfél hónapnyi szenvedés. most várom a levelet a fogyasztóvédelemtől és az NHHtól...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 13:04:13

@sakálbaba: én is gondolkodtram hasonképp megoldáson, de szerintem mindenkit megillet az elején az ártatlanság vélelme.
sajna az esetek 90%-ában csalódnom kell...

kovács laca 2010.05.13. 13:10:04

@salapapa: Látod ez az ! csak keménynek kell lenni. De nem értem,hogy ez mire jó csak hullik az ember haja, a fodrászok meg mennek csődbe. Sajna nem csak a T-vel van rossz tapasztalatom. Mindig ez van a kollegáim már röhögnek mikor vörösödik a fejem és üvöltözök valakivel telefonon. Persze azt az egyetemistát sem akit odaültetnek, hogy állja a pofonokat.

kovács laca 2010.05.13. 13:11:08

bocsi ! szóval nem irigylem az egyetemistát.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 13:12:13

Végig se olvasom, psztos téved

Bizonyára link-kábelt szerelt a szerelő, arra meg link-szerelőt kuldenek ki
Erre homározni?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 13:14:43

@gaborsito: én sem értem. miért jó az, ha szar napja lesz valakinek?
én nem üvöltözök a telcsibe, vagyis inikább csak ritkán.
azértis, mert a beszélgetések nagyrészt fel vannak véve esetleges problémák tisztázása céljából, ahogy a tréhómos csajszival is.
ha már a technika megengedi, én biz' kihasználom. :)
de van pár mail különféle szolgáltatóknak (pannon, elmű, trécsoport) amikre ha büszke nem is vagyok, de egy szava miatt sem szégyellem magam. pedig volt aki olvasás közben szégyellte magát. :D

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.13. 13:24:11

@Disznó Úr: attól még, hogy valaki a földet műveli vagy a jószágot neveli, nem biztos hogy bunkó. és a bunkók többségére biztosan nem bíznám rá a mezőgazdaságot. erre próbáltál kilyukadni?
amúgy a "proli" szóval sem szabad csak úgy dobálózni. sok suttyó műveletlen lusta barom van körülöttünk, de nem mind prolik.
@CatMother: hello baby :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.13. 13:54:05

Érdligeten is egy ilyen retek trehany szemetlada szerelte be a kabeltevet szuleimnel, kihasznalva hogy anyam nem nezte meg mit muvelt, lelepett, a spangok meg panyokara vetve, a padlora dobalva lettek beszerelve.
Hogy jojjon a cifrafosas a baromarcura, mikor a legjobban erezne magat es noljon be az orra luka!!
Kivancsi vagyok, munkalapot ilyenkor nem kellene alarnia az ugyfelnek??

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.13. 13:58:15

@Bikicsunáj Vicsáj: hat igen, a arasztozasra es a prolizasra is az erzekeny akit erint es az erzeketlen akit nem.
Mwhaha, megtalalja a zsak a foltjat:)

sakálbaba 2010.05.13. 14:01:19

@salapapa: Neked milyen türelmed van...

Nem szeretem szőnyeg alatt a kábelt, és fal mellett sem. Olyan luxus kérés a kábelsín? :(

Az is igaz, hogy posztírás helyett én már felfúrtam volna magamnak, na de akkor miből élnénk. ^^

Rájötteeeeeeem a posztoló szeret minket és csak ránk való tekintettel írta meg a történetet.

Ugye a hétvégi valami jó lesz?

sakálbaba 2010.05.13. 14:05:29

@ColT: Én 900 FT ért vállalooooooooom ^^

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 14:06:13

Nem tudom, én nem engednék szakembert a lakásba... Nővéreméknél:

amikor ablakos jött és a faxa hőlégfúvója leolvasztotta a vezetéket a falban legalább lehülyézett, hogy szar az automata (ami mondjuk igaz) de inkább munka kezdetekor kérdezte volna meg honnan vehet áramot...

Az asztalos a kalapácsával a járólapot törte be

a hőszigetelő az új beltéri ajtót karcolta végig...

Mind azt mondta, hogy de főnök, egy csepp sziló és már nem is látszik, de az nagyon nem olyan. Persze, mondjuk neki, hogy az eredeti állapotot állítsa helyre, cserélje ki az elrepedt lapot, csiszolja meg az ajtót majd kenje le meg hogy festés előtt cserélje ki a vezetéket, de hát nem ért hozzá inkább elzavartam adjon egy ötezrest a hiba javítására, megcsinálom én.

Nálunk már a sorrendre a munkavégzésnek figyelek, ha veszélyt látok inkább magam csinálom meg.

A posztoló helyében vagy az ajtótokban vagy a szegélyléc alatt vezetném, vagy kívül, vagy a belépési pontnál kicsi polc + wifi router + RF videó kütyü aztán oda teszel TVt, számítógépet ahová gondolod. Igaz így 20+30e Ft-al drágább, de tuti nincs ruhaszárító effekt.

Amúgy az, hogy a TV mögött van egy élő TV csatlakozó az az IPTV szempontjából részben irreleváns infó: vélhetően a lépcsőházba nem fogják a settop boxot kirakni. Amúgy én nem bízom ebben a technológiában, de legyen jó vétele a poszt tolónak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 14:06:54

Miért nem szereltetett fel inkább tányérantannát a kábeltévéhez?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 14:10:39

@sakálbaba:
Sztem a kábelsín sem az igazi, legjobb a szegélyléc vagy álmennyezet esetleg dekorléc.

kovács laca 2010.05.13. 14:13:11

@salapapa: a telefonba üvöltözérsől annyit, hogy mindig azzal kezdem, hogy : nem neki üvöltök mert tudom ,hogy ugy sem tud segíteni, hanem annak aki meghalgatja. egyébként egyszer közöltem ,hogy én is felveszem a beszélgetést mire megfenyegettek ,hogy beperelnek személyiségi jogok megsértése miatt. Pedig én is szóltam előre .

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 14:26:59

@sambalabammbumbumm:
"munka kezdetekor kérdezte volna meg honnan vehet áramot..."

Legalább egy villanyászt engeggy be, hamár TE konektorhoz 6A-es megszakitót tettél
Nem a mestert kell ekézni, mert ő gondolkodott "modernül"

sakálbaba 2010.05.13. 14:31:55

@sambalabammbumbumm: Ilyenről már csak álmodni szoktam XD

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 14:44:49

@sakálbaba: türelmem? NEKEM?! :D remélem, olvassa a feleségem és a környezetemből is pár ember ezeket a sorokat! :DDD

anno én is kábelcsatornáztam, illetve ha volt hely a falban az egérlyukaknál, ott fűztem az olyat aminek nem kell zavarmentesnek lennie :)

manapság pedig én ezt úgy oldom meg, hogy pl itt a műhelyben álmenyó, odahaza pedig szintén és plusz gipszkarton előfal. az mögött pedig a szerteágazó, az egész lakhandit beszövő 35ös csövekben sokminden elfér! ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 14:46:51

@sambalabammbumbumm:
bakker, nem csodálom ha rühelled a szakbarbárokat! de mi lenne, ha valódi szakembert hívnál barbár helyett? ;)

hidd el amikor megy, akkor tükörszép HD képe van még a legszmötyisebb adónak is.
jjja. ha mindig, minden menne....

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 14:55:47

@gaborsito: olyankor én nem kajabálok. de ha hallom, érzem a hangján hogy hülyére akar venni/hülyének néz/nem hozzáértő/..., akkor bizony előveszem a "modoromat". :D
kedvencem (innen, a homárról tanultam!) hogy a megfelelő ptk idézet számát bemondom.
kötöttem szerződést 3 (4?) éve budapest bankkal. akkori feltételeknek minden megfelelt, nem is volt gond a törlesztésekkel.
aztán jött egy infarctus, akkor természetszerűleg az ember nem dolgozik. 7 hónapot voltam betegálcsiban, a biztosítóm fizette a törlesztést.
de! nem a szerződésnek megfelelően minden hó 10-ig!
ezért minden hónapban basztatott a BB, hogy mi lenne ha...
én pedig minden rühes hónapban elregéltem, hogy talán ha a biztosítóval (amit ők ajánlottak, náluk köttetett, BB-s fejléces papíron!) beszéljenek.
közben a "válság miatt" kisebb változások történtek és nem tudom csak hó közepe után törleszteni.
minden hónapban hívnak, hogy elmaradásom van.
minden hónapban elmondom, hogy igen, tudom, még 1 hét.
írattam át személyesen, voltam bent személyesen... csak hívnak.
de ez lenne a kisebb baj... a nagyobb, hogy még nekik áll feljebb és úgy próbálnak beszélni, mintha az ő seggükből rántottak volna ki, vagy netalántán az ő személyes kintlévősége lenne. hiáéba mondtam anno, hogy beszéljék meg Zolival... MSE sem hallgatott rám...
no, ilyenkor bizony az ember fia pláne ha salának hívják, nem beszél szépen...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 14:57:34

@horex: nálam is én határoztam meg, melyik konnektorból mennyi áram vételezhető. magam számoltam, magam is éípettem ki az egész rendszert.
igaz, mindenhol van 3méteres körzetben egy nagyonterhelhető 16A-s.
de ezt ne várjuk el mindenkitől...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 15:03:09

@horex:
Tudom én, hogy hiba volt az eredetileg 6A automatát lecserélni, de a porszívó 1000W-os motorjához kellett, hiába munka közben a kisebb áramfelvétel, indításkor az automata megijed és leold.
Ma már van olyan kütyü amit a fázisra rátéve segít a lágyabb indításban illetve a jobb motorral szerelt szerszámok eleve ilyenek. De sztem akkor is ha tudom, hogy általában 10A bizti van a legtöbb lakásban és látom, h ez a ház régi építésű ahol még volt 2A automata is akkor bizony illik megkérdezni, hogy a 2KW-os kütyüjét bedughatja-e oda, hiszen még a 10-est is levágja néha. Vagy kérjen tőlem szerszámot amit használhat, általában szokott lenni igaz esztergám pl csak a pincében :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 15:07:55

@salapapa:
Aki ide jött azt is ajánlották... Az asztalos is szépen dolgozott, a burkolóval sem volt bajom a minőségre, egyszerűen a tapasztalatom az, hogy csak és kizárólag a munkájukra figyelnek.

Mondtam már, hogy a kocsimat is magam szerelem amióta a riasztómat berakták? Azt hiszem szakmabeli vagy, ha megmutatnám hogyan kötötték be a riasztót és lopásgátlót (vezetékek lógnak össze-vissza, dobozka felszigszalagozva, biztosíték átkötve dróttal hogy 20A-nél se oldana le, pedig sztem kb. 2A kellene neki, időzítő nem működik stb.) szerintem sírnál... :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 15:14:22

@salapapa:
Amit én csináltam ott külön fázis a világítás (6A)
külön fázis a konyha és fürdőszobák 25A és 30mA Fi relével védve
10A a szobák
3fázis elérhető: műhely, pince, udvar
védőföldelést is SK készítettem, de azt be is mérettem, ehhez hívtam csak szerelőt (meg az éjszakai áramhoz)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.13. 15:38:08

@sambalabammbumbumm:
Na, ez kezd alakulni!

Hetekben kértek "CSAK" egy vezetékáthuzást tőlem
Teljes felújitás lett
Egy konektort megbontottam, még selyemszigetelésű vezeték ment simán a vakolalt alatt :)

kovács laca 2010.05.13. 15:48:57

@salapapa: Na jó lehet ,hogy neked van igazad. Nekem még nem volt infartusom......de biztos lesz ( hála a csak telefonon lebonyolítható ügyintézéseknek. ) Meg fogom tanulni a PTK-kat és akkor talán megúszom. Igen ! nyugodtabb leszek köszi Salapapa !

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 16:07:16

@horex:
selyemszigetelésűt nem láttam sokat, falban pláne, de nővéreméknél szurkos rongy szigetelést igen...
Ez persze még a vezetékleégetés előtti, vélhetően ez a házat is felgyújtotta volna :)

Amúgy lehet kisfogyasztóval alumínium vezetékekkel még együtt élni ésszel - csak a legközelebbi alkalommal pl. hőszigeteléskor célszerű a házon körbe vinni az erősebben terhelhető vezetéket és ha kell kívülről befúrva új konnektort felszerelni (háziasszonyok kedvéért: más színűt) Így remekül meg lehet úszni a festést, vakolást, falvésést...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 16:26:28

@sambalabammbumbumm: pedig nem az a szakember, aki pl egy falvésés után behúzza a madzagokat, majd otthagyva a koszt-trutyit hazamegy.
a szakember rendet is csinál maga után.
szerintem. :)

nemondd... hidd el, rengeteg ilyet látok. az a baj, hogy azoknak is van munkájuk és mennek hozzájuk újak is. mert... ÓCSÓ.
nálam 3.600Ft 1 óra meló. nem vagyok olcsó -bár manapság már ez sem számít drágának- de sem lötyögő kárpitot, sem előkandikáló madzagot, sem koszt nem hagyok. mitöbb, ha látok kisebb hibákat amik mind időmbe mind értékben "beleférnek", azt is megcsinálom.
az ügyfél pedig örül.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 16:29:10

@sambalabammbumbumm: így, így! :)
mitöbb, minden helyiségben van legalább 2 fázisról szedett cucc, 1 esetleges fáziskimaradás esetére. olyankor csak át kell dugni oda a használandó cuccot oszt passz. :)

ezt megcsinálom magamnak, meg aki erre megkér. de az emberek többsége nem is tudja, mennyi lehetőség rejlik a madzagokban és csak néz ki a lukon a sötétben, keresgélve a gyertyát.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 16:36:14

@horex: ne is mondd! :D
amikor csináltam a pecót, gondoltam átfúrok egyik helyiségből a másikba, hogy a fűrészt be tudjam tenni a gyors falvágást segítve. gondosan kimértem, hogy 5 centivel a konnektor mellett dolgozom.
1-1,5centire sikerült elkerülnöm a vászon"szigetelt" alumadzagot.
jaaaaa... hogy nem függőlegesen ment a cső nélküli, csak a vakolat alatt elrejtett madzag hanem cca 25-30°ban?
mákom volt, mert épp egy fémházas fúrót használtam. megrázó élményben lett volna -megint- részem. :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 16:38:19

@gaborsito: :DDD örülök, hogy segíthettem!
ha mégsem, akkor hívd emesét...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 16:52:18

@salapapa:
Kössz :) Most a túlfesz védelmen gondolkodom, ugyanis szünetmentes az van a szgépre, de hát jó lenne ha a többi berendezés is védettséget kapna, legalább impulzus szinten...

Amúgy a Fi relé az nagy okosság, bár a nagy teljesítményű mikró vaklármázik olykor... Mondjuk még nem volt rá szükségem leginkább trafó után szoktam hobbi dolgozni.

Nálam sem megy minden konnektorhoz azért függőlegesen v. vízszintesen a vezeték :)) Ytong, könnyű volt rakni. Már nem tudom mi miatt, de azt hiszem van egy-kettő, ezért sem engedek vésni. ELMÜ biztos nem vette volna át, jó hogy nem engedem be.

Kéményseprőt sem szoktam.. évente 2x takarítok kéményt használat előtt és -után éghető anyag a közelében nincs, inkább kifizetem a kötelező díjat csak ne jöjjön be. Amúgy sem szoktak szerszámmal jönni az utcába, még áramlásmérőjük sincs... Ilyen embert pláne nem engedek be !

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 17:14:16

@sambalabammbumbumm: a 220ra nagyon érzékeny vagyok. mitöbb... mindenféle kanócra. 8-)
bár ha jobban belegondolok, semmiben sem szeretem a "csak működjön!" kivitelt. amikor a vizes kint volt (azt nem vállaltam magamra), csak néztem hogy mit tett... nem ott voltak a kiállások, ahová felrajzoltam a falra. felhívtam és visszabontattam vele. mondtam, én nem így kértem. ezek után odatámasztottam a fél és a kétméteres vízmértéket és kiírtam a falra, hogy használata ingyenes, de kötelező.
ciki, de ezredmértékes krómozott szemmértékem van és ez sokaknak fáj. :D

aki ügyfél lenne és ilyesmire kér, mondom neki menjen és csinálja meg maga vagy keressen egy sufnituningost.
nekem sincs nagy apparátom, de büszkeségem, hogy olyan autókat csinálok meg amikre a szaxervizek többszázezres ajánlatokat tettek, vagy eleve el sem vállalták.
igaz, az idő pénz... szoktam mondani, nekem töknyóc hogy hangyákat rerndezgetek glédába, gyufaszálakat pakolgatok, vagy autóvillamosságot csinálok. fizesse meg az óradíjat oszt pötty. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 17:22:44

@sambalabammbumbumm: de kár, hogy nem lehet szerkeszteni a már elküldött hozzászólást...

szóval a szünetmentes nekem úgy van pl itt, a műhelyben, hogy egy Back-UPS 500 van a komplett PC+perifériái, a videó, router, adsl modem és egy kis 40W-os vonalizzónak. áramszünet esetén még van cca 30-35 percem, hogy lementsem a dolgokat offolás előtt.
a műhelyben pedig van egy 120Ah-s akksi, ehhez "buheráltam" anno egy kiszolgált szünetmentes áramkörét. ha nincs egyetlen élő fázis sem, akkor arról bír menni 4*40W neon, forrpáka, műhelyelektronika (elektromos ajtó, riasztó, stb)
2napos áramszünet sem ingat meg a munkámban. :D

ha pedig itt vagyok és nagyobb energiára van szükségem, a külső órától/biztiktől (3*25A) bejövő kanócok közt külön-külön fogyasztásnak megfelelő biztik és 3 konnektor.
csináltam 2 dugóból egy söntöt. bizonyos fázis kiesésekor csak lecsapom itt bent a megfelelő 2 biztis (hogy ne én tápláljam már visszafelé azt aki használja) és összekötöm a sönttel. tutti van mindenhol áramom. :)
kreativitás, kreativitás! - mondta anno Nagyapám, aki nagyon okos ember volt. :)

shoessale 2010.05.13. 17:31:14

Rabbits bounce to the bakery and asked: "Boss, you have 100 small bread ah?" Boss: "ah, I'm sorry, not so many" so ah. . . "White Rabbit sadly away. The next day, the rabbit hopped to the bakery," Boss, there is no 100 small bread ah? "Boss:" Sorry, still no ah "" ah so. . . "White Rabbit sadly away. On the third day, the rabbit hopped to the bakery," Boss,
www.shape-upsskechers.com
there is no 100 small bread ah? "The boss happy, said:" With, with, today we have 100 little bread! ! "White Rabbit pulled out of money:" Great, I bought two! "

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 18:15:48

@salapapa:
Pont így van nálam is, ugyanezzel, csak a 2.fele még tervben, a kiszuperált szünetmentes panel meg van és az aksi is persze, csak a visszatáplálást megelőzendően én valami elektronyikára gondoltam.

Ugyan megoldás lenne az oda-vissza mérő villanyóra (van ilyen.. napelemekhez ingyen felrakja az Elmü) de inkább a fogyasztómat látnám el árammal.

Arra gondoltam, hogy egy 220V-os relé folyamatosan meg lenne húzva a bejövő árammal és kapcsolná saját magát tovább. Áramszünet esetén a relé átbillen, megy aksiról ameddig tud, de "visszafelé" már nem tud, hiszen a relé nincs meghúzva.
Ha visszajön az áram a relé ismét húz aksi lekapcsolva (töltő mehet rá)

Relé van 3 fázisos kivitelben is és ha fáziskimaradásra tervezed valahogy azt is biztos meg lehet oldani, hogy addig más álljon be (csak ha kizárólag 1 fázisú fogyasztó van)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.13. 18:37:05

A relé viszonylag gyorsan átkapcsol, de igazság szerint kellene ide egy szünetmentes, elég ha legalább 1másodpercet bírj

Megdobbent 2010.05.13. 18:57:47

Ehehe, mint korabban irtam, egyetlen fix dolog van par honapja a t-home-nal, megpedig az, hogy

E-MAILT NEM KEPESEK SEM IRNI, SEM FOGADNI, SEM OLVASNI.

Igyaztan a sztori tobbszor is halalos sebet kapott: eloszor, hogy a posternek fognak irni, ehehe. Masodszor, hogy a sajat kolleganojenek fog irni, hehe. Es majd a posztolonak 30 napon belul, hehe.

Tehat nagyjabol marad a huza-vona, viszont egyszer nalam gazszerelo akart feluton lelpni, de mondtam neki, hogy ez nagyon rossz otlet, es jol elalltam az utjat :) Egybol elokerult a taskabol a hianyzo kisbigyo, es meg is lettunk 15 perc alatt :>

KTVNETTEL 2010.05.13. 19:56:46

sziasztok!

pár dolog...
1. Ha egy szolgáltató e-mailben kap reklamációt, akkor azt valóban kivizsgálják nyugodjatok meg, hiszen ezekről a mailekről dokumentáció készül.
Pontosan nem tudom,hogy milyen rendszerességgel, de az NHH vizsgálja a szolgáltatókat.
2. Sávszélesség miatti reklamáció.
Előfizetőként nyugodtan lehet tájékozódni az ÁSZF-ből!
Nem biztos, hogy mindig a szolgáltató a hibás.
Minden cég Á.SZ.F.-i elérhetőek mindenki számára! Ezek nem titkos dolgok.Nem biztos, hogy minden esetben asztalt kell borogatni, főleg nem egy ügyfélszolgálatos kolléganő az aki erről tehet. Az, hogy ő van ott a cég képviseletében, az egy dolog.
Ő azért van, hogy segítsen. Ha normális hangnemben vannak közölve a problémák, Ő azt meg fogja érteni, és próbál segíteni.
Van kis táblácskája amin szerepel a neve, fel lehet jegyezni, és ha nem történik semmi, akkor a panaszba az ő nevét, az ügyfélszolgálat címét is meg kell említeni.
Valamint van panaszkönyv, be lehet írni abba is nyugodtan, minden ordibálás nélkül.

A cikkel kapcsolatban pedig annyit, hogy jogos a felháborodás.
Erre szoktam azt mondani, hogy ha én így dolgoznék, akkor éhen hallnék.
A szerelő végezze úgy a munkáját, mintha a lakás a sajátja lenne.
Ha ő megelégedne a lógó kábellel, akkor keressen másik szakmát, ha pedig a sajátjának érzi, akkor pedig törekedjen a legkulturáltabb megoldásra!

T-Com-mal kapcsolatos tapasztalat:

30 nap bekötési határidőből 27 napot vártam, időpont egyeztetve: 12-15 közt.
11:00-kor otthon ültem, 16:00-kor betelefonáltam. 30perc nyomozás után nem lett meg, hogy ki nem jött ki, közöltem, hogy visszamegyek addig dolgozni. 17.15-kor kerestek a T-Com-tól, hogy sajnálják, ma már nem jön szerelő.
Udvariasan válaszoltam, hogy de jön, mert 4 órát ültem otthon. Én előfizetőként szó nélkül alkalmazkodtam, hiszen nekem kell a szolgáltatás. Otthon voltam, nem jött senki, most én mondok időpontot.
Bele egyeztek. Közöltem, hogy este 20:45!
Szájhúzás, de a T-Com területi vezetője megjelent 20:45-kor , a szolgáltatást elindította, kapott egy aláírást, és jattot, amin teljesen meglepődött.
Közöltem, hogy ezt a kollégája is megkapta volna ezért az egy aláírásért, hiszen más dolga nem lett volna!
DE KIJÖTTEK; BELÁTTÁK, HOGY HIBÁZTAK, ÉS ELNÉZÉST KÉRTEK!
Én ezt tudomásul vettem, és értékeltem.

Egyébként egy ADSL szolgáltatás bekötéséről volt szó...
Jah és nem a T-Home-nál dolgozok nem azért védem Őket.
Mindenhol vannak kóklerek, de mindenhol van normális szerelő is!

cso zsi 2010.05.13. 22:46:27

@CatMother: Az az érzésem, hogy a kedves Cicamama még nem látott élő telefonszerelőt.
30 éve ők urak voltak. A lakásra járók a borravalóból éltek, és a "megkörnyékezésből". A cégekhez járókat is elcsábították lakásra, "feketén" szerelt másod, és harmad-csatlakozók felszereléséhez. A kisközpontok elterjedésekor (90-es évek) már nyeregben voltak. de amíg a Posta volt a telefonos monopólium, addig az ügyfél bármit akart, vagy azt kapott ami jutott, vagy azt, amit "akart".

Egyszer egy titkárnő valamiért berágott rám, és senki nem értette. (később kiderült az ok, de annak köze nem volt a telefonszereléshez.) Felhívta a főnököm, hogy ne engem küldjön, az meg csak annyit mondott, hogy vagy én, vagy senki más. (nem volt nehéz dolga, a nyári szabadságolások idején egy szaki vitte három körzetét) Két napig tombolt a hölgy, a harmadik napon kért. Azt hiszem, 20-30 perccel később beléptem az iroda ajtaján. Igen kimért volt. :)))
Viszont fülig ért a szája, mikor fél óra alatt megjavítottam a területileg illetékes kolléga által hetek óta nem lelt hibát.

cso zsi 2010.05.13. 23:09:21

@staropramen: "semmi sem olyan állandó, mint az ideiglenes megoldások"

cso zsi 2010.05.13. 23:36:48

@Csokis: ".A munkalapon/számlán rajta lesz 12 m CAT5 kábel, padlószegély mellett elvezetve, két végén csatlakozóval, anyag + munka + ÁFA. Ilyen egyszerű ez. "
A telepítésnek van egy szabott ára, és egy szabott ideje, hiszen menni kell a következő ügyfélhez. Tegyük fel, hogy Te vagy az utolsó ügyfél aznap, így nem sietek máshová (esetleg csak hazamennék).
A nem a telepítésbe tartozó megkezdett munkaóra, és nem bolti anyag-ár láttán meg biztos szívná a fogát a tisztelt ügyfél.

Utp kábelt nem rakunk szőnyeg alá, nem hajtunk 1"-nál kisebb sugarú íven, stb...
Kábelcsatorna? Igény előtt szíveskedjenek átnézni a kiskereskedelmi árlistákat, és mindenki jobban jár, ha a melót ismerős, vagy ismerős által ajánlott szaki csinálja meg, mintha szolgáltatótól várunk el olyasmit, ami nem feladata.
Az idősebbek biztos emlékeznek arra, hogy a Posta által beszerelt telefon a lakásajtótól 2-5 méter távolságban kapott csatlakozót, és viszontlátásra. Rendelni lehetett max. 10 méteres készülékzsinórt. Le is kellett gyártanom jópár 20 méterest, hogy zsírosra keressem magam, amikor még nem hallott senki a vezeték nélküli telefonokról. :)))
Másodcsatlakozót a padlószegély-léc alá rejtett vezetékkel, hogy a tulaj nem fogta fel elsőre, mit is csináltam 4 órán keresztül a lakásban, mikor semmi nem is látszik. Mondom neki: épp azt, amit szeretett volna.
A baj, hogy bizonyos szakmák képviselőitől elvárnak egy teljesen más szakma ismeretét. Nem vagyok kőműves, sem szobafestő. A méteres falon is tudok precíz lukat fúrni, és a 6 centi vastag (lóf****t, vékony!!) panelben is kéttenyérnyi kárt egy megbújó kavics által. Egy cégnél, valami kisebb hmcs irodájából típusváltás miatt le kellett venni a régi központot, és felszerelni a helyére egy egyszerű rj-11-es telefoncsatlakozót. Kiverte a balhét, mert ott maradt 35x23 centi méretű rózsaszín kocka, a 15 évvel korábbi festésből. Nagyon nehezen tudtam vele megértetni, hogy a számomra rendelkezésre álló eszközök közül a vésésre állított ütvefúró az egyetlen, amivel el tudom távolítani a rózsaszínt. Tégláig.

Megdobbent 2010.05.14. 00:30:56

@cso zsi: Ahaha, a megbuvo kavicsok csodat tesznek a panelban :) Volt, hogy 5 furasombol 3-nal talalkoztam vele, masnap nem gyoztem rigi*set kevergetni meg lapatolni :>>>

Kifordított kacagány 2010.05.14. 08:55:00

megoldás: kábel letép, szerződést írásban felmond, mert a szolgáltatás nem működik.

malenkij robot 2010.05.14. 17:56:07

@ColT:
Igen nagy bunkó paraszt vagy.
Ez nem a szereld össze magadtól csomag.
Szerintem a netedet se te szerelted be magadnak, miután megrendelted a kívánt csomagodat.
Amúgy , ha összeszerelné a megrendelő szerinted őneki kéne élesíteni a rendszert is a Magyar Telekomnál vagy ezt is elintézed neki.

malenkij robot 2010.05.14. 18:01:33

@ColT:
Ja vagy te vagy az eltűnt szerelő.
Ilyen fosoktól el is venném a komment lehetőségeket.
A helyett, hogy a szolgáltató és a alvállalkozó hozzáállását kritizálnád azt cseszegeted aki a kakiban van.
Gratulálok a z összes ilyen észlénynek.

cso zsi 2010.05.14. 20:12:09

@malenkij robot: Ha ő lenne, akkor a komment első részében nem azt savazná, meg az új szerelő küldését e, és fogyasztóvédelmet kiáltana.
A második részben még fel is ajánlja a kiszállást (szerintem még anyagár alatt).

malenkij robot 2010.05.14. 21:23:03

@cso zsi:
Ajánlom neked, hogy csak ColT- al szereltesd tv és net kapcsolatodat.
Biztosan szépen felcseperedtek majd.
Az Ő önzetlensége inkább bunkóság volt, mintsem előrukkolt volna egy olyan őszinte gondolattal, hogyan lehetne segíteni az éppen slamasztikába került személyt

malenkij robot 2010.05.14. 21:29:35

Most , hagy ne mondjam az ilyen személyeknek hol a helyük.
Te esetedben kitől várnál segítséget, ha mellesleg majd megmernéd osztani.
Bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, nem a zrikálás inkább segítő beírás fog kedvezni!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.14. 21:36:46

"hogyan lehetne segíteni az éppen slamasztikába került személyt"

Miből gondolod, hogy lehet?

malenkij robot 2010.05.14. 21:50:18

@atpijkamo:
Talán pont úgy , hogy nem még kiszolgáltatottságaikon szórakoznak egyesek, inkább segítő szándékosságot mutatnak .
Érted!?

cso zsi 2010.05.14. 21:54:36

@malenkij robot: Cseperedek még. Addig tekerj vissza pár kommentnyit, és lesd meg, mióta van közöm távközlési drótokhoz.
Nálam upc szerelt, apóséknál upc is, telekom is, különböző helyeken. A szereléssel sosem volt gond. A szolgáltatással, eszközökkel inkább. Volt alkalmam mindkét cég színeiben netet is szerelni, akkoriban az ip-tvnek még híre sem volt. Az 1000 forintos munkát CoiT nem nyeri meg tőlem, mert magam is megoldom.

Az meg úgy büdös, ahogy van, hogy a szerelő sose jött vissza. Aláírta az ügyfél a munkalapot? Ha jól sejtem, nem. Mivel az emberrablás nem dívik nálunk, esetleg baleset érhette, vagy felhívta az asszony, hogy szülni kell menni. (ezek csak légből kapott ötletek)
Az kizárt, hogy nem fogadott volna el némi borravalót, mégha az csak 500 forint lett volna.

malenkij robot 2010.05.14. 22:03:39

@cso zsi:
Na látod csak ennyi.
Normálisan válaszolsz.
Van elég problémája avval, hogy nemkapta meg a pénzéért a szolgáltatást.
Te is én is mi is beszerelnénk, de, ha, valaki éppen megrendel valamit esetleg még hűséget is kell vállalnia ,de semmitse kap érte az biztos nem egyenletesen jogos azzal, hogy önhibáján kívűl lefikázzuk!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.14. 22:46:49

@malenkij robot:

Egy temetkezési vállalkozóhoz bemegy az özvegy, hogy azt szeretné, hogy a férje ne a kék öltönyben, hanem a feketében legyen eltemetve. Egy másik özvegy pont fordítva kéri. Hamar elkészül velük, az özvegyek hálásak. A tatnonc nem érti, hogy volt képes ilyen gyorsan egyedül átöltöztetni két hullát. - Nem öltöztettem át őket, csak kicseréltem a fejeket.

malenkij robot 2010.05.14. 23:15:53

@atpijkamo:
Aki nem hiszi, hogy ingyenes az oppen office az nézzen magára.:)
Akit meg visz az ár azt viszi a víz.

malenkij robot 2010.05.14. 23:22:40

homar.blog.hu/2010/05/06/96_euro_az_ingyenes_openoffice_ert

Itt is a hülyeséged miatt elvéreztél.
Nem olvasol el semmit és nem tanulsz semmiből!

KTVNETTEL 2010.05.15. 06:24:56

ALvállalkozó, vagy saját szerelő...

Egy újabb érdekes kérdés kerekedhet.
Dolgozott már "alattam" alvállalkozó,aki gyönyörű munkát adott ki a kezéből, de volt olyan is,hogy 2 hét után mennie kellett.
Lehet támadni Őket, de ha valaki tudná,hogy milyen áron dolgoznak, meglepődne, viszont az is jogos visszaérv, hogy akkor minek csinálja!
Volt szerencsém alvállalkozónál dolgozni,ahol az első fizura csupán 4 hónapot kellett várni, viszont ezt az időszakot úgy lehetett átvészelni,hogy minden tudásom és precizitásom szerint dolgoztam!
Műszakilag nincs mindenki toppon, tehát Őket segíteni kell. Természetesen az is más,ha valaki nem ért hozzá,de megagyarázza nekem pl., hogy egy digitális adás attól pixelesedik,mert rossz a hálózat.Az,hogy az egész lakótelep,sőt az egész kerület hibátlanul nézi,az nem gond... A hiba nálunk van! Persze.
Hát sajnos ezen néha én sem tudok segíteni, bármennyire is szeretnék, és bármennyire vagyok ügyfélcentrikus.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.15. 09:07:26

@malenkij robot: A tudatlanságodat csak az ignoranciát múlja felül. Többet kéne olvasnod.

malenkij robot 2010.05.15. 11:13:50

@atpijkamo:
"A tudatlanságodat csak az ignoranciát múlja felül. Többet kéne olvasnod."
E mondatod fogalmazása körülbelül annyi, mint a bacon szalonna, de te ezt vágod. Az oppenoffice esetben is te csak valamit állítottál, de nem olvastál utána.
Ajánlok valamit: Többet kéne olvasnod. !

Kifordított kacagány 2010.05.15. 20:19:54

@malenkij robot: az őszinte gondolat nem mindig célravezető. pl az egy őszinte gondolat, hogy te egy barom vagy. segítenék és azt tanácsolnám, hogy ha nem akarod, hogy annak is nézzenek, akkor maradj inkább csöndben. csakhogy te ezt a tanácsot te nem fogadod meg, inkább majd megsértődsz és továbbra is erőlteted a hülyeségeidet.
na látod ezért nem lehet mindenkinek úgy segíteni, ahogy azt ő esetleg elvárná. mint ahogy úgy sem lehet ahogy te elvárnád. nem mintha lennél bárki, aki megmondhatja, kinek milyen módon kell segíteni.

hűséget meg nem kell vállalni, mint ahogy a szolgáltatást sem kell igénybe venni. ha valaminek szar a minősége, azt nem kell megvenni, mert olyan nagyon azért nincs szükség semmire, hogy híg fosban turkáljunk a kedvéért. így nem kell megvenni a trécomos iptv-t, nem kell megvenni a tesco-s szójavirslit és még lehetne sorolni napestig a szarabbnál szarabb szemetet, amire a nép önként és dalolva költi a pénzét.

malenkij robot 2010.05.16. 20:08:57

@Kifordított kacagány:
"az őszinte gondolat nem mindig célravezető. pl az egy őszinte gondolat, hogy te egy barom vagy."
Te írtad /az őszinte gondolat, nem célravezető !!
Nem erőltetek semmit és nem is sértődök meg.
Egyébként a vita arról szólt, hogy nem kapta meg az ügyfél a szolgáltatást napokon keresztül.
Valaki okosan beszólt neki , hogy miért lehet ilyen t....-len.
Erre reagáltam és többek közt te is csak elmondtad süket mondókádat ahhoz amihez én is hozzászóltam. Magyarul: osztod az észt /észnélkül/, de hogy miről volt szó halovány lila lehelleted sincs.
Többek közt, te is csak azt érdemelnéd, mikor felbuksz segítség helyett beléd rúgnának.
Szerintem ez a fórum panaszosok és annak problémáinak segítségéről kellene szólnia.
A te és veled együtt cseperedő és más kárán röhögcsélőknek ettől pont ellentétes helyen kellene lennie.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.17. 00:04:43

"Szerintem ez a fórum panaszosok és annak problémáinak segítségéről kellene szólnia."

Az szar lenne.

malenkij robot 2010.05.17. 18:37:01

@atpijkamo:
Szomorú, hogy neked a mások panasza éltet.
Szar lehet neked.

Kifordított kacagány 2010.05.18. 17:37:13

@malenkij robot: szerintem elég sokan elmondják, hogy ők mit tennének a panaszos helyében. ennél többet nem tudom mit lehetne segíteni. én is elmondtam, hogy mit tegyen(tépje le a zsinórt és mondja le a "szolgáltatást"). vagy megfogadja, vagy nem. nekem nem érdekem, hogy az én ötleteimet valósítsa meg, nem tudom, neked miért az.
annak sem látom sok értelmét, ha 50 ember bizonygatja ugyanazt, amit egyvalaki már leírt. minek? ha meg már nincs érdemi mondanivaló, miért ne lehetne szórakozni egy kicsit.
mellesleg elég depressziós környezet ez az ország ahhoz, hogy ilyen helyekre is csak szomorkodni járjanak a népek. márpedig ha csak azon szörnyülködünk a posztok kapcsán(mert van min), hogy milyen mélyen tapicskolunk a szarba, attól nem nagyon lesz jobb a kedvünk.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.18. 19:31:08

@Kifordított kacagány: szerintem kezdj el azonnali hatállyal együttérezni minden poszt tolóval. akkor te leszel a jógyerek...

nemám lazulni egy kakis nap közben/után, tessék morcan nézni, mert mindenkivel mindenhol mindenki csak kiqr. én sem fogok többet hülyéskedni.
nnna!

malenkij robot 2010.05.19. 20:50:20

Persze lehet együtt érezni, de nem muszáj/ebben igazatok van/.
De nem szükséges a posztolót azonnal fölkötni, mert esetlegesen csak egy ilyen ócska szolgáltatót ér el lakóhelyén és az se hajlandó a munkát időben az igérteknek megfelelően teljesíteni.
Röviden csak ennyi lett volna, hogy mire gondoltam. :)
süti beállítások módosítása