Tékozló Homár

Nem akarták megadni a kedvezményt a hatalmaskodó MÁV-osok

2010.05.25. 15:48 | ge | 184 komment

Felsőbb utasítást emlegető pénztárosokkal gyűlt meg a baja víziboci ismerősének, aki csak másodszorra tudott a kedvezményre jogosító igazolványával kedvezményes jegyet venni. Ugyanis a MÁV szabályozása a pénztárosok szerint rájuk épp nem vonatkozott.

A segítségedet szeretném kérni, hogy a MÁV legyen oly kedves és informálja „kedves” pénztárosait, hogy nem állnak a törvény felett és nem is ők azok, akik azokat hozzák. Történetem egy erdélyi lányról szól, aki életében először szerette volna kihasználni azt a kedvezményt, miszerint évente 4 alkalommal 90%-os kedvezménnyel válthat jegyet, magyar igazolvánnyal.


Gyuláról szeretett volna Budapestre jönni. Mivel előrelátó volt, utazás előtt 1 nappal elment az állomásra, hogy megváltsa a jegyét. Mikor elővette a magyarigazolványát, a pénztáros „kisasszony” egyből lekezelően visszautasította, miszerint erre ő nem adhat jegyet, mivel le van járva. Szegény hiába bizonygatta, hogy magyarországi utazása előtt megérdeklődte és azt mondták neki, hogy nem szükséges új igazolvány mivel nem veszik figyelembe a lejáratot. Hazakullogott és elkezdte böngészni a MÁV honlapját. Ott természetesen megtalálta, hogy az igazolványra igenis jár a kedvezményes jegy, lejárat figyelembe vétele nélkül.

Mivel következő napra volt betervezve az utazás, ezt kinyomtatta és másnap vitte magával a jegyvásárláshoz. Mikor megint jegyvásárlásra került a sor, a másik pénztáros már eleve azzal fogadta, hogy „Hallottam a tegnapi cirkuszt a magyarigazolvánnyal!”.

Erre megkérdezte, hogy miféle cirkusz és kért egy menettérti jegyet Budapestre a már említett kedvezménnyel. Természetesen ez a pénztáros is elutasította, mire elővette a fenti linken elérhető leírást kinyomtatva. A pénztáros elkezdte dobálni a papírt, hogy őt ez nem érdekli, náluk felsőbb utasításra nem lehet így jegyet adni és persze mindezt nyomdafestéket nem tűrő hangnemben, ordítva. Végül azzal kiadta a jegyet, hogy aztán a  vonaton úgyis majd megbüntetik, ami persze nem következett be, pedig 4 kalauz is megvizsgálta a jegyet és az igazolványt is.
 
Tehát arra szeretném megkérni a tisztelt MÁV-ot a segítségeddel, hogy legyen kedves felvilágosítani a gyulai kollégákat, hogy ne szabjanak sem rendet sem törvényt és ha lehetséges olyan pénztárosokat alkalmazzanak, akik szóba tudnak állni legalább magyarul normálisan egy emberrel, aki jegyet szeretne váltani.
 
Köszönöm.
 
Üdv,
viziboci

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

romesz 2010.05.25. 20:01:58

@yippyupp: szerintem csak 15-20%al utazna kevesebb ember.

Megdobbent 2010.05.25. 20:07:57

Bizony en is csak annyit tudok mondani, hogy amig en ide adozom, ide afazom, itt szopok es lofaszt sem kapok INGYEN, akkor miert kapjon olyan, aki ide sem szagol?

O nagymagyarsag, o te zseni, te aztan kellesz most ide.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.25. 20:17:36

@Megdobbent: Te is kapsz egy csomó mindent ingyen, kisbogár. Ezt hívják állami redisztribúciónak.

családi pótlék
ha olyanod van, akkor:GYES,
kedvezményes parkolási jogosítvány, ha olyan helyen laksz,
a te vonatjegyedet is támogatja az állam, ha utazol (még akkor is, ha teljes árat fizetsz),
egyes helyeken olcsóbban mehecc be a strandra, ha helyi lakos vagy,
ingyen kapsz rokiparkolót, ha rokkant vagy.

Mindezt a gyerektelenek, nem rokkantak, vonaton sohasem utazók vagy nem is strandolók adójából.

romesz 2010.05.25. 20:20:16

@Oli bácsi: " Ezt hívják állami redisztribúciónak."

Latod evvel van a gond.

yippyupp 2010.05.25. 20:22:35

@Megdobbent: őőő, külföldön élsz, és ide adózol. leborulok hatalmad előtt

yippyupp 2010.05.25. 20:24:29

@Oli bácsi: na nemár, minden strand állami, vagy ezt most hogy érted?

boomonk 2010.05.25. 20:28:55

biztos ezért van mindig a tönk szélén a máv.

és biztos azért olyan nyereséges a bkv, mert ott nincs ilyen gigakedvezmény a gyüttmenteknek

monnyonle

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.25. 20:29:52

@romesz: angyalom: redisztribúció mindenütt van, csak van, ahol több, van, ahol kevesebb.

Az Egyesült Államokban is osztogatnak foodstamp-et a csóróknak és kijelölnek rokkantparkolót az áruház előtt, csak ott nagyon gyorsan pofánvágná rendőr, ha hagyma kolléga elkezdene arcoskodni, hogy "nekem miért nem?"

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.05.25. 20:30:05

mikor fog eljutni a magyarság értetlenebbik része oda, hogy felismerje: MI MINDANNYIAN HATÁRONTÚLI MAGYAROK VAGYUNK! CSAK VISZONYÍTÁS KÉRDÉSE AZ EGÉSZ..

és legyen nyugodtan kedvezményes utazási lehetőségük, tb-jük, vagyonuk, azonos jogaik és kötelezettségeik (mert előbbi kevesebb, utóbbi több), tehát ÉLETÜK; itt, a jelenleg ennyire behatárolt Magyarországon. mert magyarok. bármily több évtizedes kommunista propaganda ellenére, és bármily jobboldali/nemzeti/radikális lózungok felemlegetése nélkül is.

úgy látszik a MÁV-ot meg homlokon csonkolta a muzsik.. de mint némely kkommentekből kiderül, nem csak ott kéne a fejekben rendet rakni..

hulladaemon 2010.05.25. 20:32:55

Megint csak annyit mondanék, hogy a vonaton is lehet menetjegyet váltani. Szerintem retúrt is.
Ha nem tetszik a pénztáros modora, akkor vegye meg a vonaton. Ennyi.

hulladaemon 2010.05.25. 20:34:48

Egyébként azért vannak a kedvezmények, hogy legyen aki felüljön a vonatra...

romesz 2010.05.25. 20:50:43

@Oli bácsi: ujra csak azt mondom, hogy evvel van gond. Meg kellene szuntetni minden fajta allami tamogatast. Ne turkaljon az allam az emberek zsebeben. Aki akar es tud az majd segiti azt akit erdemesnek tart ra.

yippyupp 2010.05.25. 20:55:28

@romesz: nekem még morbidabb ötletem van - legyen minden fizetős, ami eddig ingyenes volt. mondjuk cserébe ne legyen adó, tb, parlament stb...

boomonk 2010.05.25. 21:01:58

meg hát! dobja össze közvilágításra a lóvét, aki fél a sötétben, építsünk utakat házi készítésű betonkeverővel, operáljunk törött végtagokat a sufniban, oktasson gyerekeket a falu esze a réten, ítélkezzen a nép a főtéren...
és sün is téli álmot alhat végre

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.05.25. 21:03:55

Ilyen posztoknál mindig meg szoktam kérdezni, hogy a pénztáros milyen jogalapon tagadja meg a jegy kiadását. Ha olyat kedvezménnyel veszek jegyet, amire nincs jogosultságom, majd megbüntet a kalauz. De addig nem vagy szabálytalan, amíg csak birtoklom a jegyet.

romesz 2010.05.25. 21:08:12

@boomonk: mi koze van az allamnak az utepiteshez? Az a helyi iranyitasok dolga.
Magan vallalkozok csinaljak es nem allami vallatok. A korhazak is magan kezben sokkal jobban mukodnek, mint ha az allam modnja meg mikor es kit lassanak el. Az oktatas a magan iskolakban sokkal hatekonyabb. Egyedul a birosag es a kozbiztonsag az allam feladata.

yippyupp 2010.05.25. 21:12:00

@boomonk: pontosan. aki fél, vigyen zseblámpát, én a maglite típusút 4 góliátelemmel javaslom

mildi 2010.05.25. 21:15:14

@hulladaemon: lehet persze, plusz kétezerért...

boomonk 2010.05.25. 21:16:17

mármint, ha az állam nem ad lóvét semmire, akkor hatékonyabb minden?

és a vállalkozók emberbaráti alapon csinálják, vagy kitesszük a perselyt és összegyűjtjük a zsetont, vagy mi?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 21:20:23

@hulladaemon:
Megint csak elmondjuk, hogy ha az állomáson van jegykiadás, a vonaton 2000 Ft pótdíjjal vehetsz csak jegyet.
Egyszer csak megjegyzed ;-)))

boomonk 2010.05.25. 21:21:11

meg aztán az egészségügy olyan király magánkézben, amit az egri kórház esete jól példáz...

azért, mert mocsok alakok kinyúlják a vagyont a szochálóból, az még nem feltétlen lenne rossz.

persze a magánszektor az hatékonyabb lenne mi? ők már csak ilyen megrögzött segítőorsik...

esef 2010.05.25. 21:24:17

Nagy lófaszt a máv és a népköztársaság seggébe. Nekem van magyar igazolványom, nem is egy. Jogsi, személyi, útlevél, aztán mégis fizethetek teljes árú jegyet. Egy Bp-Pécs-Bp ha már ketten megyünk a nejemmel, olcsóbb autóval. Ezennel bejelentkezem én is egy ilyen igazolványért. Ha nem kapom meg, megyek Brüsszelbe, mivel kirekesztenek. Kíváncsi vagyok, hogy a "határon túli" a schengeni övezetben az hogyan is van, merthogy pont az a lényeg, hogy nincs határ...
A svédeknél a svédigazolványra fűszoknyás lányok kényeztetnek a vonaton a hálókocsiban? Mert akkor inkább olyanra neveznék be.

Új fórumos nicknév létrehozása (törölt) 2010.05.25. 21:33:33

ez a "kedvezmény" mi f*sznak van?
trianon kedvezmény a neve is?

boomonk 2010.05.25. 21:37:45

akik sajnálják a kedvezményt, egy kis emlékeztető:

homar.blog.hu/2010/03/04/miert_szivatja_a_mav_a_kulfoldi_daklanyokat

ezen majd behozza a máv azt az égbekiáltóan magas összeget, amit némelyek annyira nehezményeznek...

romesz 2010.05.25. 21:42:33

Lejart igazolvany az nem igazol semmit, a arra jo, hogy berakja a gazdaja a fiokba emleknek.

boomonk 2010.05.25. 21:43:04

mert a zsebre melózó kaller az nem számít, a vagyonokból még koszosabbra takarított vonatok, az is kismiska. az állomások állapota, a késések, meg a többi mávos effekt ez mind nyílván nem is lenne, ha nem lenne határontúliak kedvezménye.

sőt, tán aranyból lenne a klozettcsésze is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.25. 22:09:06

@Oli bácsi:
Te kevered a dolgokat
ha valami torveny en betartom
ha nekem nem tetszik szolhatok ellene, de nem ugy hogy akkoris hasznalom a rokkantparkolot ha a torveny tiltja
nana, hogy nem hasznalom
namost, ha a torveny az hogy a kornyezo magyarsag ingyen utazhat negszer, en elfogadom, de nem kotelezo egyeterteni vele, mert lehet gazdagabb mint anyam, aki otthon dolgozott egesz eleteben es alig tud kijonni a nyugdijjabol, igy fontosabbnak tartanam ha eloszor neki segitenenek es utana enekelnek a szekely himnuszt
es a rendor nem vag pofan mert vilageletemben betartottam a torvenyt
ez alaphelyzet
hat ennyit akartam mondani

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.25. 22:17:57

@romesz:
ezzel sem ertek egyet tovabbra sem
18 alatt 62 felett miert ne?
de attol hogy magyarigazolvanyos miert is?
es ha igen akkor negyszer a magyar jogositvannyal rendelkezoknek is!!!!!!
csak ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.25. 22:20:19

amugy is a faxot kell ragodni egy gyula -Bp jegyen:))))))))))))
mennyen stoppal

AGondolkodo 2010.05.25. 22:21:15

@cicmen: Szeretném a segítséged kérni egy érdekes probléma feloldásában:

Miért van az, hogy ha valaki nem hisz a határon túl magyarságukat őrzők anyagi segítésének mindenek felettiségében, csak multinacionális - a szebbeket kihagynám, úgyis mindenki tudja - bérenc lehet, aki alig várja, hogy adóforintjai "ofsór" cégben landoljanak?

A válaszhoz adalékként annyit közölnék, hogy a feltételezés - legalábbis az én esetemben - téves. Ugyanúgy nem szeretek mutyira adót fizetni, mint a határon túlra - talán ezért is nem adózok Szlovákiában, pedig megtehetném, mint annyian mások.

A kedvezményről - erről és másikról - továbbra is azt gondolom, hogy nemzeti értelemben ugyanolyan magyar vagyok én is, mint bárki határon innen és túl.

Nemzetstratégiailag meg egyenesen indokolhatatlan az itthon adott kedvezmény, hiszen azzal épp a szülőföldjükről csábítjuk el a magyarokat, ahol pedig érdekünk lenne a memgaradás, hogy kulturális, érzelmi befolyásunk minél nagyobb legyen/maradjon. Persze nyilván ez is hülyeség, amit csak én gondolok így.

Magam részéről zárásként egy kis szillogizmus:

Magyar igazolványt az kaphat, aki igazoltan magyar.
Magyar igazolványt az kaphat, aki nem magyar állampolgár.
Igazoltan magyar csak az lehet, aki ...

;-)

romesz 2010.05.25. 22:24:55

@hagyma: azert ne, mert nincs szocializmus. aki nem tudja megfizetni az ne menjen sehova. Evvel az erovel a nyugdijas autosok benzinjet is fizethetnek, vagy a 16eves motoroset.

SiKom 2010.05.25. 22:37:56

@esef:
"Ezennel bejelentkezem én is egy ilyen igazolványért. Ha nem kapom meg, megyek Brüsszelbe, mivel kirekesztenek."

Semmi gond. A gyerekedet add román vagy szlovák nyelvű óvodába, majd érettségizzen le szlovákul, tanuljon kötelezően szlovákul, verjenek meg téged, mert az utcán magyarul mersz szólni, írják át a nevedet szlovákra, stb.

Ha ezt mind vállalod, akkor tiéd a 90% kedvezmény.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.25. 22:43:54

@hagyma:
Nem keverem, drága. Magácskának vannak hermeneutikai problémái.

Örülök, hogy elfogadod a törvényt, természetesen lehet más véleményed, de a törvényszegést elkövetőt (MÁV-os) még nem menti a te zógenannt véleményed. Mert itt ugye ezt a csodálatos érved szegezted szembe a történettel, meg, hogy "ne utazgasson".

Annak is roppantul örülök, hogy világéletedben betartottad a törvényt és nem állsz rokkanthelyre, meg mondjuk nem becsmérled Kentuckyban az amerikai hadsereget, mert a katonáknak kurva sok kedvezményük van (adó, utazás, egyetemi tandij), mert arrafelé ez alap. És csak az egészen elborult hülyék jönnek azzal, hogy "nekem miért nem?".

Példámmal segitséget próbáltam adni. Attól, hogy neked valami nem tetszik, az nem biztos, hogy helytelen. És talán érdemesebb előbb végigolvasni azt, amiről beszélünk, meg tájékozódni a körülöttünk lévő világ dolgairól, mielőtt lökjük a sok okosságot.

Csókolom.

OH 2010.05.25. 22:44:54

Engem egy BKV-s ellenőr rángatott meg tavaly. A történethez hozzá tartozik, h én egy lány vagyok, nem a nagydarab típusból. Az ellenőr pedig egy nagydarab pasi volt.
Bementem, hogy beírjak a könyvükbe. Nem adták oda, mondván, hogy ilyet biztos nem követett el senki.
Végül e-mailt írtam nekik. Az a válasz jött, h az én hibám volt. És bmi is történt, biztosan megérdemeltem.
Bánom, hogy nem hagytam annyiban a dolgot.
Tanácsolom, ez a lány se tegye! Írjon panasz levelet, vagy forduljon egyéb szervekhez!
Egyszerűen felháborító, hogy mennyire nem veszik emberszámba az embereket!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.25. 22:45:33

@romesz: most kicsit csalódtam a Ron Paul-rajongókban. Azt hittem, több eszük van.

lendit 2010.05.25. 23:01:32

Aki utazik fizessen! Én magyar vagyok,itt lakom, itt adózom, nekem szívják a véremet, de nekem teljes jegyet kell vennem! A vasutasok is az én pénzemen utaznak ingyen.

romesz 2010.05.25. 23:03:50

@Oli bácsi: azok szoktak masok ertelmi szintjet tamadni akik nem tudnak ertelmes velemenyt mondani. Sarokba vannak szoritva es minden szalmaszalba kapszkodnak.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.25. 23:56:27

@romesz:
Ez mekkora IGAZSÁÁÁÁÁÁG! :-DDD

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.25. 23:58:10

@romesz:
Feltéve persze, hogy van a sarokban szalma.

Még_mit_nem! 2010.05.25. 23:58:41

hülye bunkó mávosok...meg se lepődök rajtuk, de hát nem követelmény az atomfizikusi diploma oda se ha jól tudom...

Pszt! 2010.05.26. 00:23:26

És ezt a máv-ot akarja megerősíteni a viktor!

Sics68 2010.05.26. 01:47:22

Üdv!

Hagyma: franc tudja miért adják a határon túli magyaroknak a magyarigazolványt meg ezt a MÁV-kedvezményt... de nekem mint magyar nemzetiségű,Magyarországon élő, itt adót fizető magyar állampolgárnak nincs semmi bajom evvel.

Komolyan mondom: belefér. Ennél hülyébb célokra sokszor ennyi pénzt elkölt az állam. Ennek legalább van némi értelme. Még ma is ... amúgy szerintem ez a jogszabály régebben született - de mert igazából nem kerül sokba, és van értelme is, így nem igazán látom hogy baj volna vele.

Amúgy MÁV-val csak akkor utazom, ha valaki kifizeti nekem a jegyet :)

trickortreat 2010.05.26. 02:08:21

@Oli bácsi: Hagyma kommentjeit mar tobbszor olvastam, mindig ilyen leosztos, "majd en megmondom nektek innen Amerikabol hogy mi az igazsag" stilusban, amit o ugy nevez, hogy "velemeny".

Persze, velemeny, csak hat ugye ki hogy tudja kifejezni.

Tenyleg valami iszonyat redneck, es mindig a Mary nevu rednek felesegevel buszkelkedik.

Iszonyu ciki csavo, probalom itt neha mondani a tobbi kommentelonek, hogy nem minden itt elo magyar ilyen szararc.

Jah es altalaban este altalaban berug es meg nagyobb baromsagokat irogat.

trickortreat 2010.05.26. 02:20:12

@Hagyma: a "ne utazgasson" velemenyedhez annyit, hogy kepzeld, Magyarorszag szabad orszag, ahogy Romania is az, es az utazgathat, aki akar, ahova akar! Na erre varrjal gombot!

Az meg hogy Magyarorszag a hatarontuli magyaroknak milyen kedvezmenyeket ad, hat az nem a te dolgod, na menjel etesd meg a tehenet!

trickortreat 2010.05.26. 02:28:29

@Oli bácsi:
Oli bácsi · reakcio.blog.hu 2010.05.25. 23:58:10
@romesz:
Feltéve persze, hogy van a sarokban szalma.

Ehheheheheheheheeee hihi :D

Lopez 630310 · http://seifcallcenter.mindenkilapja.hu 2010.05.26. 06:29:08

Megértem hogy utálják az erdélyieket. Én is! Amikor idejönnek, játsszák a magyart, mert kapják a kedvezményeket, viszont büszkék a román állampolgárságukra, és a földnek poráig lenéznek bennünket.
miért is jár nekik kedvezmény?
Itt mindenki mindent kap, mindenkinek jogai vannak. Zsidó, cigány, román, néger stb. csak a magyartól vesznek el mindent. Lakást, munkahelyet, megélhetést!!!

Lopez 630310 · http://seifcallcenter.mindenkilapja.hu 2010.05.26. 06:30:55

@Sir Kommentor: Párizsban dolgoztam újságíróként. Ha ott nem tudsz franciául, szóba sem állnak veled, még a kínai bevándorlók sem.
Wazze, az is Európa!

Lopez 630310 · http://seifcallcenter.mindenkilapja.hu 2010.05.26. 06:32:39

@trickortreat: Én meg aki itthon élek, fizessem meg a megélhetési magyarok jegyét, és minden kedvezményét? Meg a kis faszom nem kéne nekik!?

kirby a parancsnok 2010.05.26. 06:44:06

Szánalmas "szolgáltatást" nyújtó, fos, amit mi tartunk el. 2 embernek meg a mai benzinárak mellet is simán megéri kocsival menni, ami botrány.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 07:00:06

Szeretném, ha a határon belüli magyaroknak is járna kedvezmény. A mágyárigazóványos kedvezményt megszüntethetnék igazán. Miért nekem kell kitermelnem a külföldi állampolgár kedvezményét ezen a területen is? Lehet majd inkább Szlovákiába menekülök, és kérek mágyárigazóványt, hogy jobban tudjak élni ebben a fos országban?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 07:02:49

@trickortreat:

"Az meg hogy Magyarorszag a hatarontuli magyaroknak milyen kedvezmenyeket ad, hat az nem a te dolgod, na menjel etesd meg a tehenet! "

Ja rohadtul nem az én dolgom, csak az én pénzemből mulat a sok megélhetési madjar.

Manyizga (törölt) 2010.05.26. 07:50:31

Emberek... a pénztárosnak - ha akadékoskodik - azt kell mondani, hogy NEM magadnak veszed a jegyet, hanem egy ismerősödnek akinek van kedvezményre jogosító igazolványa/papírja.

A dédnagymama nyugdíjas "nullás" jegyét is csak személyesen vehetné meg? :)

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.05.26. 08:10:02

Máv pénztár egy álomállás,de csak 6 osztályos bajuszos tespedt tirpák nyanyáknak van esélyük bejutni,akik leszopták a főnök túrós pöcsét.A normális kedves képzett embereknek semmi esélyük ilyen álomállásra.

nudlee 2010.05.26. 08:13:33

én is szeretnék 4x szinte ingyen utazni, azt én hogyan tudom megoldani, van valami kedvezmény dolgozó adófizetőkre is? Se gyerek nem vagyok se öreg, nem vagyok mozgássérült, se kilföldi magyar... de elég szarul vagyok én is.
Mondjuk eddig nem használtam a MÁV kényeztető szolgáltatásait, mert inkább beleülök a kisautómba... de megnézném 10 év után, szerintem még a kocsik is ugyanazok.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 08:27:58

@nudlee:

Vándorolj ki papíron külföldre, intézz el egy mágyárigazóványt oszt' lesz csomó kedvezményed. Én már gondolkodom rajta.

The_Goat 2010.05.26. 08:29:49

Én is magyar vagyok, itt élek, itt adózok és csak teljes áron utazhatok

Úgy látszik nem érek annyit mint egy erdélyi magyar.

Vagy kérjek magyar igazolványt én is?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 08:47:22

@The_Goat:

Ja, te csak egy rabszolga vagy mint én. Kussolj, fizess, hogy a románok utazzanak kedvezménnyel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.26. 09:07:05

@nudlee: @The_Goat: Csináljatok és / vagy neveljetek a háztartásodban legalább 3 gyereket, és - velük együtt - menetrend szerinti busszal és vonattal bárhová utazhatsz.

Sok agyatlan éhes proletár nem képes felfogni, hogy a meglévő kedvezmények bonyolult rendszerében a magyarigazolványos pár tízezer, a nagycsaládos pár millió, míg a szocializmus építőinek és EU-s kortársaiknak járó több milliárd forintba kerül. Utazhatna mindenki ingyen, vagy 20-50 (informatikai "bonyolítással" akár 100) km-nyi menetdíjba úgyis kerül maga a "közbeszerzéses", "biztonságos" jegy is belekerül, de akkor miből fizetnének a szakszervezeti veztőket, a balliberális kampányokat, és az ő kutyájuk kölykeinek egyébként piacképtelen termékeket előállító vállalkozásokat?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 09:10:58

@Kitalátor feljegyzetei:

Túl sok a kedvezmény. Nem élünk olyan világban, ahol megengedhető lenne. Ha mindenáron költséget akarnak megtakarítani, kezdjék azzal, hogy minden kedvezményt eltörölnek. Amúgy a vasútnak nem a személyszállításból van a legnagyobb haszna.

nyílméregbéka 2010.05.26. 09:21:30

De hát ha egyszer JÁR ez a kedvezmény (reklamálni a törvényhozóknál), akkor ki a fasz a kis gyulai MÁV-pénztáros, hogy felülbírálja?!
Legközelebb majd a vakoknak járó kedvezményt is megtagadja, hogy "itt ilyen nincs"?
Múlt héten Kökiről utaztam Kunszentmiklós felé, és a pénztáros (rendes volt) felhomályosított, hogy ha van BKV-bérletem, akkor az érvényes a közig. határig, és csak onnan kell vonatjegyet váltani. Így is tettem, de a városon belüli szakaszon idegesen izzadtam, mint egy bankrabló, mert mi van, ha jön a kaller, és őméltósága esetleg nem hallott erről a lehetőségről, vagy máshogyan értelmezi azt, neadjisten leszállít a vonatról, elveszi a bérletemet, főbe lő, stb?
Hogy ilyen kis mávos meg bkv-s kiskirályok ugassanak bele az ember életébe...

farkamatvakarva 2010.05.26. 09:22:18

most voltunk pesten ketten autóval 7végén, közel 8 rugóból megúsztuk, és oda mentünk kocsival, ahova akartunk, nem kötött a bkv
na most, ha vonat/busz-szal menünk, a bkv-s jegyekkel együtt 10 ezer/pöcs alatt nem úsztuk volna meg
ki az az állat, aki ezeket eltartja?
van vonatvezető ismerősöm, nem panaszkodhat, nem vele van bajom, de ő is mondja, hogy majdnem töküres szerelvényeket cipel az útvonal 3/4én

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 09:25:34

@farkamatvakarva:

Intercityn azért elég ritka a töküres szerelvény. Sőt néha nem is lehet helyjegyet venni rá.

HomarFan (törölt) 2010.05.26. 09:28:19

Hol kell kiváltani ezt a "Magyar Igazolvány" -t? Kell egy nekem is.

Végül is határon belüli vagyok, de úgysem utazok olyan sokat vonaton, ez a 4x kedvezmény elég lenne. XD

farkamatvakarva 2010.05.26. 09:34:42

@Kedves Nard: az intercici sem olyan gyors, mint régen

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 09:39:31

@farkamatvakarva:

De csak azért, mert a vágányok szar állapotban vannak, nem tudnak gyorsabban menni rajta a vonatok. Nem volt régen sem TGV :)

HomarFan (törölt) 2010.05.26. 09:44:27

@AGondolkodo:

"Magyar igazolványt az kaphat, aki igazoltan magyar.
Magyar igazolványt az kaphat, aki nem magyar állampolgár.
Igazoltan magyar csak az lehet, aki ...
"

Ez nagyon ott van XD XD XD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.26. 10:13:23

@AGondolkodo:

Az anyagi jólétem magasan a határon túl magyarság felett áll prioritásban. És ez kéne hogy legyen állami szinten is. Elvégre az én adómból is fizetik a politikusokat.

farkamatvakarva 2010.05.26. 10:47:55

@HomarFan: hát így lassan eljutunk a darwin-ig, meg a fajok eredetéig, a végén úgyis kiderül, hogy az első emberek is magyarok voltak, tehát mindenkinek jár magyar igazolvány
felvázolok 1 teóriát:
mivel jézus magyar volt(ez bizonyított), és jézus apja isten, isten pedig a maga képére alkotta az embert, így mindenki magyar

Manyizga (törölt) 2010.05.26. 11:02:04

@Kofa: "... egyik, a vonatot füstölgő cigarettával végigjáró kollégájukra tettem panaszt, akinek a nevét nem tudtam, csak hogy melyik vonaton és mikor találkoztunk. Szerintem korrekten jártak el. "

Mi történt? Szóltak neki, hogy többet ne tegye? :)

Magg (törölt) 2010.05.26. 11:21:41

De marha jó!
Basszus, én is akarok magyarigazolványt!
Magyar vagyok, itt élek Magyarországon - nekem miért nem jár évente 4-szer utazási kedvezmény?!!

Magg (törölt) 2010.05.26. 11:24:29

@CBF:
"Én úgy tudom, hogy a magyar dolgozók is évente 2x jogosultak 50%-os "

Rosszul tudod!
Ezt már évekkel ezelőtt megszüntették, de amúgy is csak egyszer járt egy évben, nem kétszer!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.26. 11:31:39

@Kedves Nard: A MÁVnak a személyszállításból csak kára van, talán az IC-k nullszaldósok lehetnek. A szolgáltatások minőségével még a horgyufabérletesek által fizetendő (?) sincs arányban, a mocsok elviseléséért kultúrállamban fizetni kellene. Persze kultúrállamban nincs összeszarva a WC-fülke fala körben, nincsenek összetörve az ülések, nem lopják el a vonatról, ami nincs odahegesztve, nem dobálják vérszomajas bűnözőpalánták a vonatokat...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.26. 11:49:10

@trickortreat:
Jah"

Magyarban ez az egyik legnagyobb redneck-ség
meg az ekezetnelkeluseg

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.26. 12:10:23

@fogsunder:
azonos jogaik és kötelezettségeik "

Milyen kötelettségük van itt?
Majd ha adót is itt fizetnek, akkor adjunk "ingyen" fizetős szolgáltatást
Nem vagyunk olyan gazdagok, mint anno Ny.Német.o

Circus 2010.05.26. 13:55:22

@horex:
no igen.
Mint azt az óvodásdarálós posztban kifejtettem, eléggé fordítva működik itt szinte minden, hogy aki normálisan dolgozik és fizeti az adót, teljesárú jegyet/bérletet váltva közlekedik, valahol neki van a legkevesebb joga illetve őt illeti meg a legkevesebb kedvezmény. Alapvetően ez érthető is lenne, de itt és most több, mint visszás.

Amúgy pedig, hogy ON is legyek, a T. MÁV-os alkalazottakat alaposan meg kellene tizedelni (nem a klaszikus módon), és igen, a szárny-, és egyéb nemhasznált vonalakat megszüntetni (legalább ideiglenesen), felülvizsgálni a kedvezmények rendszerét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 14:05:14

@trickortreat: veled ellentetben en elfogadom a Te velemenyedet es hidd el felolem oszt mindenhol a vilagon mindenki utazhat ingyen
buuuuuuuuut
valamit le kell szogezzek
15 eve nem voltam reszeg
spicces meg talan 2-szer
na ennyit rolam
/Mary tenyleg redneck csaladbol szarmazik/
@Oli bácsi:

ezt a becsmerlest mar masodszor hozod fel
nem becsmerlek se otthon se itt senkit
nem vagyok becsmerlost
1-2 ember kitalalta hogy en becsmerlem a szulohazamat es leirta
es ugy kezd atmenni a koztudatba itt
nem mintha nem szarnam le, de Neked is feltennem a kerdest
olyan 4 eve irogatok ide sacc 18 ezer hozzaszolassal, ha tudnal mutatni beloluk ami becsmerelte amerikat vagy Magyarorszagot, szivesen vennem
a hatarontui magyaroktol meg nem sajnalok semmit, nekem azert fura ekkora feneket keriteni egy Gyula- BP vonatjegynek

es Magyarorszagon elo magyarok kozul is sokan irjak, hogy senkinek ne adjon kedvezmenyt a MAV, megis engem szurtal ki igenyes vonalvezetesu szep stilusoddal
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 14:09:31

@trickortreat:
rideg allattartast folytatunk, kint vannak a mezon

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.26. 14:38:34

@Circus: Fordítva ülsz a lovon, drágaságom!
Nem a vonalakat kellene megszűntetni, hanem a "vasutas dolgozók" többségét feleslegesen kitevő igazgatóságokat, irodákat, az elvtári kutyáknak "kiszervezett" látszatvállakozásokat a kapcsolattartóikkal együtt. Meg a havonta milliós fizetésért hőbörgő szakszervezeti vezetők munkaviszonyát.
A vonalfelszámolások egyrészt valóban hasznosak, mert a színes fémgyűjtők és az orgazdák is jelentős bevételhez jutnak, másréászt viszont az adott térség életlehetőségeit számolják fel nagy mértékben. Hogy megértsd: Pesten a BKV sem attól lenne nyereséges, ha felszámolják a járatok 1/3-át.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.26. 15:02:32

... A németek meg fizetik a görög adósságot, 14. havi bérétállami alkalmazottaknak meg egyéb kedvezményeket..
Hamarosan olasz- spanyol- és portugál eladósodásért is fizetnek.

Na jó, annyira nem sajnálom őket, állítólag kapnak ingatlant...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.26. 15:05:01

@sambalabammbumbumm: 25 évre kisebb-nagyobb térítési díjért mindenki kaphat egy 2×1 m-es ingatlanra használati jogot...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.05.26. 15:08:09

@Kitalátor feljegyzetei:
Nem biztos. Anno, a sztrájk idején hatalmas bevételhez jutottak hogy nem közlekedtek. Később az utasok "kártalanítása" után is jelentős megtakarításokat értek el, sztájk alatt ugyanis nem kell munkabért fizetni, valamint nem fogy üzemanyag, nincs amortizáció stb.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.26. 15:49:32

@hagyma:
Csodálatosan érzékenynek tetszik lenni az interneten eltöltött "négy év és 18 ezer hozzászólás" után, csak azt kívánom, hogy más érzékenységét is ennyire tessen majd figyelembe venni, amikor ilyen sunyi inszinuációkat (rágalmazás, becsmérlés) tetszik leírni másokról, akikről a jelek szerint semmit nem tud, sőt a posztos sem olvasta el rendesen:

"a jelek szerint gyulan el mint feketemunkas es meg vonatozik is a pasijahoz" (magácska első hozzászólása a poszthoz)

És tényleg én legyek a legdurvább stílusú hozzászóló netes pályafutásán :-P

Azon meg tényleg nem tudok segíteni, hogy valaki a NEM becsmérlés(tudja, katonák, Fort Knox, whatever) fogalmát keveri a becsmérléssel.

És ha kérhetem, ne adjunk egymásnak feladatokat, mindenkinek megvan a magáé, nem böngészgetem át a nyilvánvalóan munkaidőn kívül írt 18 ezer hozzászólását, ha nem baj. Beírt a kommentekbe, provokatív hangon, és visszaszóltak. Mit kell ezen megsértődni?

Jó munkát kívánva, öleli csókolja:

Ob

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 16:33:49

@Oli bácsi: humor es intrika kis baratom:)
szennyeben meg sem kozeliti az ON hozzaszolasat
munkaidoben ITT nemigen netezewl
de ha nem hiszed gyere ki
ez megint melle
becsmerleseket es ragalmazasokat kernem inkabb
Ontol elhangzott tobb
tolem semmi
/azt hiszem olyan nagyon nem lottem melle a feketemunkassaggal, vannak boven otthon, meg itt is itt meg tobb tele is van veluk a tokom/
de most a kettos allampolgarsaggal remelem hivatalosan bejelentkeznek
es megegyszer ha egy romaniai magyarnak az a legnagyobb problemaja, hogy nem tud gyularol Pestre felmenni ingyen
az ne menjen pestre
lecet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 16:36:49

romniabol gyulaig gondolom teljes arat fizetett

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.05.26. 16:53:42

@hagyma:
És vállalja, és VÁLLALJA!!!
Csodálatos ember!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 17:16:37

@Oli bácsi: mar miert ne vallajam a velemenyemet?
segiteni kell mindenkinek
aki raszorul
most vittumk 3 talicska ruhat a goodwillnek, mert koltozunk es nem a kukaba dobtuk
sokan fognak orulni neki
de a raszorulas nem feltetlen foldrajzfuggo
de akkor ezredszer is
nekem 8 ki utazik otthon ingyen
az is hogy itt ki
nekem meg kell vennem a benzint az tuti

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.05.26. 18:24:21

@hagyma: Intézkedem, de Vona olcsóbban vállalja. Megfelel, remélem. Addig Mary-vel olvastass Örkény-novellákat (esetleg Kafkát), hogy mire ideér, benne legyen az atmosphere-ben. :)

Circus 2010.05.26. 18:26:07

@Kitalátor feljegyzetei:
egyetértek ÉS vitatkozom. :)
Azokat IS meg kellene szüntetni, nem kérdés, azonban fenntartani olyan vonalakat, ahol a maximum utaslétszám 3-4 fő naponta kétszer (igen túlzom, de nem nagyon, van itt pár blog, ahol ki lett vesézve, hadd ne linkeljem, csak, ha kéred), viszont a pályakarbantartásra illetve szintentartásra rengeteg pénz megy el... Kisbuszok simán működnének.

Ugyanez történt anno a vámosokkal, csak a vasutasokat q nehéz összevonni bárkivel.

Nade ne OFFoljuk szét ezt a kellemes helyet :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 19:21:01

@morrisal_:
Mary a yeppordyt nei a millionert
a tancolok a sztarokkal, meg az amerikan idolt
hat ez van
de jo a szive meg az omlettje
Orkenyt szretem, nem hiszem hogy ertene pedig van itt valahol Orkeny CD-m
de magyarul
Kafkat en sem szeretem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 19:23:51

jeopardy natirlich
meg meg szereti a price is right
es majdnem mindig telibevagyja, hogy mennyiben van 3 konyhaasztal 6 szekkel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 19:25:04

naturlich
kicsit kell ejtoznom
mentsegemre szoljon tv-t nezek es Mary is dumal

Amade (törölt) 2010.05.26. 22:24:13

Mindenkit, aki nem érti, hogy neki miért NEM jár kedvezmény, szeretettel várunk Szlovákiába, Romániába, Ukrajnába, de különösen Szerbiába. Higgyétek el 4*90%-ért megéri!

Szálljatok magatokba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.26. 23:01:52

@hagyma:
es tartrok tole addig jo nekem
utana majd reklamalok

szekertabor · provo.blog.hu 2010.05.27. 10:19:09

A kommentek többsége azt a kérdést boncolgatja, hogy egyetért-e a kedvezmény létével. Az a probléma azonban, hogy egy MÁV alkalmazott önkényesen átértelmez egyértelmű, írott szabályokat, a jelek szerint nem haladja meg az olvasók ingerküszöbét. Pedig napi szinten megtörténik: minden idióta állomásfőnök alkotmánybíróságnak érzi magát, és hatálytalanítja a szabályokat, amelyekkel nem ért egyet, vagy éppenséggel újakat hoz létre.

ember a holdon? 2010.05.27. 10:48:38

Olvasgatva a kommenteket, a többség hozzászólása meglehetősen siralmas...

De miről is van szó?
Törvény vagy MÁV szabályzat szerint 90% kedvezményű jegyet vásárolhatott volna a lány. Az unatkozó, és a fizetéséért (amit az én adómból is kap) nem túl sokat dolgozó pénztáros önkényesen úgy döntött, hogy nem ad. Mindezt minősíthetetlen hangnemben. megtehette volna? volt ehhez joga? NEM! a történet ennyi, a pénztáros volt a hunyó.

A kommentezők többségének ebből az egészből az jött le, hogy miért jár neki kedvezmény. gratulálok.

Én magyar vagyok, Magyarországon lakom és élek, itt is születtem és itt fizetek adót. Valószínüleg többet, mint az itt kommentelők átlaga. Semmi problémám nincs a kedvezménnyel.
Aki pedig ingyenélő és egyéb mocskos jelzőkkel illeti őket, csak azért mert ott születtek ahol, az szégyellje magát, de nagyon.

yetiric 2012.02.15. 17:09:19

A MÁV-nál a karácsonyi ünnepek idején a főnökség 98%-a szabadságra megy,a vasút még sem áll le ez azért elgondolkodtató nem.A vasút és a posta "kommunista szerkezete" él még mind a mai napig.A vállalati felépítés a vezető beosztások mind a mai napig káderi alapon kerülnek kiosztásra,sok besorolási számon láthatatlan emberek veszik fel a fizetést,evvel többletterhet róva a társadalomra,a valósan munkát végzőkre,a munkanélküliségre. Szerintetek ezek a pénzek kikhez vándorolnak?És ha ezt a pénzt meg lehetne spórolni akkor nyugodtan utazhatna MINDEN MAGYAR kedvezményesen
évente akár 10 alkalommal is.Szerintem a kalauz meg azért korrupt mert nincs túlfizetve és nem kell remegnie azért a zsíros állásért.
süti beállítások módosítása