Tékozló Homár

Rádumálták a biztosításra, 10 év múlva kevesebbet kapott vissza

2010.06.09. 09:17 | szily | 155 komment

A tücsök típusú, takarékoskodni képtelen emberek, illetve rákok fellélegezhetnek, mert geod01 sztorija is megmutatja, hogy aki már fiatalon előrelátó, az ugyanúgy megszívhatja. Geod01 üzenete az, hogy ne ugorjunk be első szóra a biztosítási ügynököknek, akik magas hozammal kecsegtetnek. A sztori hosszú, de aki biztosítást készül kötni, feltétlenül olvassa végig!


Úgy érzem, a történetem közérdekű és jó ha minél több ember hall erről, h ha szükséges még időben tudjon lépni-ezért írok most nektek. Ha megüti a szintet kérlek, jelentessétek meg.

Életbiztosításról van szó, egy tíz éves futamidejűről mely éppen most, a napokban jár le. 27 évesen kötöttem, azzal a céllal, hogy így kvázi rá fogok kényszerülni arra, hogy megtakarítsak, semmiképpen nem fogok tudni úgy dönteni, hogy ezt a pénzt valami épp’ aktuális fontosságra elszórjam- mert erre akkoriban még volt hajlamom de sokat fejlődtem időközben. J

Tehát ezért esett tehát a választásom az életbiztosításra egy sima banki befektetés helyett, hiszen azok azért gyakrabban „járnak le”, mint ez, ez tuttira csak egyszer. Meg úgy voltam vele ha bármi történne akkor jól fog jönni ez a pénz a családnak.

Az NN Biztosítót választottam, az volt akkoriban a legnagyobb, annak is Talizmán nevű termékét. Az üzletkötőjükkel folytatott megbeszélés során megkérdeztem, hogy amennyiben én olyan 10-15 ezer forintot fizetek be negyedévente (inflációkövetéssel) akkor mennyi pénzre számíthatok lejáratkor. Ő felvilágosított-mint feltételezésem szerint mindenkit ilyenkor-, hogy az életbiztosítás azért is jobb a banki befektetésnél, mert azon túl, hogy tartalmaz egy biztosítást a banki betéttel elérhető hozamszint feletti hozamot is ’ad’. Ő ezt olyan 1.2-1.5 millió forintra taksálta, attól függően, hogy hogyan ’teljesít’ majd a biztosító (tudni kell, hogy ez olyan életbiztosítás ami nem fektethet részvényekbe és más, kockázatosabbnak nevezett befektetési eszközökbe csak állampapírokba).

Nos, így a szerződés megköttetett, kiegészítve általam casco-jellegűnek nevezett kisebb baleset és egyéb biztosításokkal. Természetesen a levelemben írt számok ezeket nem tartalmazzák, tisztában vagyok azzal, hogy ez nem része az életbiztosításnak.

Az üzletkötő nekem azt mondta, hogy a biztosítás haszna majd csak a futamidő végefelé kezd el megjelenni, ezért sem érdemes idő előtt kiszállni belőle mert akkor az ember tud nagyon rosszul járni. Bezzeg a végén…

Ezen információ okán én nem is lepődtem meg amikor az évenkénti beszámoló szerint-amit évfordulókkor küldött az időközben ING-re változó biztosító- én max. zérus haszonban voltam de inkább alatta. Főleg, hogy minden levelükben megírták, hogy a vállalt 3.5%-os technikai kamat helyett az ő remek munkájuk eredményeképpen 5-6 %-os hasznot írtak jóvá a számomra. Gondoltam, okés, majd megjelenik ez a végefelé.

Eltelt 9 év, és bizony a 9. kimutatás is nullszaldót ígért. Ekkor már felhívtam az ING ügyfélszolgálatát ahol egy kedves ámde módfelett hozzá nem értő hölgy magyarázta nekem a csíziót, miközben arra a sztem jogos kérdésemre, hogy milyen metodika alapján számítják a nekem majd járó pénz összegét nem tudott válaszolni-de biztosított, hogy szerencsémre én olyan biztosítást választottam amit nem rázott meg a válság szele, én minden haszonnal együtt meg fogom kapni a nekem járó pénzt.

Nos, letelt az utolsó egy év is és lássatok csodát, egy tíz éves időtartamú életbiztosítás semmi de semmi hasznot nem hozott! Igazság szerint az általam befizetett összegnél 6 ezer forinttal még kevesebbet is kapok vissza…ergo: ha ezt a pénzt a párnacuhába varrom most beljebb volnék…

Sztem ez elképesztő, döbbenetes és hihetetlen. Kértem is erre magyarázatot az ING-től, számokkal, éves bontásban levezetve, hogy ha csak a 3.5%-os kamatot veszem alapul akkor is a befizetett 800 ezer forint helyett 915ezer forint adódott volna, nem beszélve a leveleikben jelzett jóval magasabb kamatszintről.

Megtudtam, hogy a 3.5% előre be van építve a biztosításba, vagyis ennyivel kevesebbet kértek el tőlem (ez sztem maga a pusztulat, a fából vaskarika minősített esete), valamint, hogy én 2000-ben azt vállaltam, hogy befizetek 680 ezret és ezért cserébe kapok 500-at-mely az inflációkövetés miatt úgy változott meg, hogy befizetek 800-at és kapok 680-at. Viszont, az ő áldásos tevékenységük hatására ők nem az előírt összeget adják nekem, hanem ők is 800-at (a számokat persze kerekítem az egyszerűség kedvéért).

Félreértés ne essék: tisztában vagyok vele, hogy én voltam az idióta, hogy ezt megettem. És biztos vagyok abban, hogy valóban ilyen szerződést írtam alá amiben fenti feltételek szerepelnek. De az is biztos, hogy aki nem jogász az nem olvassa el az apró betűket, valamint az is, hogy ez lehet jogszerű de attól még cudarosan erkölcstelen és aljas.

Nem beszélve arról, hogy a baráti körömben, ahol eleddig öt életbiztosítás lett felmondva a történetem hatására szintén ez volt a tapasztalás, hogy az üzletkötők azt állítják, az életbiztosítás jobb, mint a banki betét, mert egyrészt biztosít másrészt magasabb hozamot is ad.

Mellékszál de vicces és érdekes: egyik barátomat, aki meglátogatta az ING székházát, hogy személyesen megkérdezze mi a helyzet a biztosításával és miután felvilágosították, hogy sok pluszra valóban ne számítson és ezért félidőben fel is mondta azt, felhívta a megszüntetés után az üzletkötő akinél kötötte. Felháborodva számon kérte őt, hogy hogyan tehetett ilyet, hogyan dobhatott ki igen komoly hasznot az ablakon, hiszen az majd ezután keletkezett volna. Arra az ellenérvre, hogy egyrészt a biztosító központjában is megmondták neki, hogy szó nem lesz komolyan vehető haszonról, valamint, hogy egyik barátjának (ugyebár, nekem) éppen lejár ez és ki is értesített az ING az utalandó összegről, a hölgy csak annyit habogott, hogy tutti, hogy félreértés… J

No, de vissza a sztorira, ott tartottam, hogy egy értékes levelezés kezdődött a biztosító és én köztem.

Levelükben, melyet feljebb már idéztem megjegyezték még nekem  a következőket:

„Akárhogyan is változnak a külső körülményeink, a céljaink maradnak: magunk és családunk anyagi biztonságának fenntartása; anyagilag kiegyensúlyozott nyugdíjas évek; gyermekeink taníttatása, elindítása az életbe; vésztartalék képzése; előtakarékosság tervezett nagyobb beruházásokra. Az Ön szerződése, amelyet a fenti vagy azokhoz hasonló célok valamelyike érdekében kötött, továbbra is biztosítja Önnek ezek garantál elérését”.

No, ezen vagy agyonnevetem magam vagy idegbajt kapok…miféle takarékosságról írnak, kérdem én? Én odaadtam nekik a pénzemet, amit ők megforgattak, jutott belőle csodapalotára meg miegymásra és nekem a haszonból semmit sem juttatnak vissza!

Nem nagyon tudtam én ezt elfogadni, így újabb kör levélváltás történt, melyben ilyen szösszenettel kínáltak meg:

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az életbiztosítási szerződésekre befizetett díjak nem tekinthetők egy banki megtakarítási számla befizetéseinek…”-ez igaz. Két dolog a sajnálatos ezzel kapcsolatosan: az egyik, hogy ezt elfelejtették az elején közölni. A másik, h ezzel szemben ők-pontosabban a képviselőjük- azt állították, hogy ez minden szempontból jobb, mint ha a bankba vinném a pénzem.

Végül még egy idézet a legutóbbi levelükből:

„XY biztosítási tanácsadónk által a várható lejárati összeggel kapcsolatosan tett ígéreteket rekonstruálni lehetőség nincs, társaságunk hozam ígéretekbe nem bocsátkozik, s ez biztosítási tanácsadóinak is szigorúan tilos”- lehet én forgok rossz körökben, de én állítom, hogy ez általános dolog, mert akikkel erről én beszéltem azok mind azt mondták, hogy az üzletkötőjük nagyjából ugyanazt ígérte nekik…

Ennyi a sztori. Azért írtam le, hogy ha valaki végigolvassa (tudom, elég hosszú lére eresztettem) és éppen ilyen életbiztosítása van, ami viszont még elég messze van a lejárattól akkor tudjon lépni (ahogy számolgattam, félidőben még bőven megéri felmondani). Illetve, ha nem ilyen van akkor is nézzen utána, mert nem, hiszem, hogy ez ING-specifikus dolog volna.

Köszönöm ha elolvastatok.
Minden jót,

geod01

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

zevilaga 2010.06.09. 10:33:59

Én is az NN-Credit Suisse-ING-Axa pályát futom be az egyetlen biztosítás-befektetésemmel, szerintem nem az utolsó cég kezében lesz két év mulva lejáratkor. Remélem azért csak dobnak valami morzsát a havi 15000 ft-omért cserébe. Ja, az inflációkövetést 9 év alatt eddig 5-ször mondtam le írásban, háromszor sikertelenül... Aztán a PSZÁF megemlítésére sikerült megérteniük, hogy nem szeretném kérni. Így kevesebbet bukok. talán.

fade 2010.06.09. 10:35:50

Pont tegnap voltam bent az ING-nél hogy "visszavásároljam" a "befektetésem" (Euro Alap). Bukom a pénz egy részét, de még mindig jobban járok mint ha végigcsinálnám. Egyszerűen egy rakás szar ez a konstrukció...
Legyen az embernek életbiztosítása ÉS megtakarítása. Ha nagyon sok a fölös pénze, akkor lehet befektetni, de azt is kicsiben kezdeni: pl. államkötvény. AMúgy az összes ING-s ügynököt tarkónlövetném, amikor átnéztem pontosan a szerződési feltételeket nemrég, akkor esett le hogy a nő kamuzott nekem több dologban is. Befizettem a tanulópénzt, soha többet ilyen embert a közelembe sem engedek!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.09. 10:36:54

@Kitalátor feljegyzetei:
Viszont asszem , lehet örökölni
Jó hir másoknak

Ne csak off legyen
Egy lábatlan hajléktalan kéreget az utcán. Egy járókelő ad neki 1000 forintot.
- Tessék,vegyél magadnak CIPŐT!
Elkezd sírni a lábnélküli hajláktalan,hogy hogy lehet valaki ilyen kegyetlen. Odamegy egy rendőr:
- Mi a baja?
- Jajj,egy ember adott egy ezrest,és azt mondta,hogy vegyek magamnak cipőt,de hát nincs lábam!
- És miért nem RÚGTA seggbe?
Kiborul a hajléktalan,beviszik az elmeosztályra.
Miután elmondja,mi bántja,azt mondja az orvos:
- Nyugodjon meg,majd én TALPRA ÁLLÍTOM

JuChan 2010.06.09. 10:38:31

Kötöttem anno én is talizmán szerződést ifjú munkavállaló koromban, aztán rájöttem, hogy baromira nem éri ez meg nekem...Akkor inkább megtakarítási számlára utalom azt az összeget.
Mivel egy része életbiztosítás, azt fizeted mint jó gyerek, többé soha nem látod... Másrészt ugye az is szöveg szokott lenni: de csökkenti az adót... Igen, az életbiztosítás része... A megtakarítás meg semmire nem jó... csak van...
Ha infláció követést választod, akkor minden évben emelkedni fog a befizetésed összege-ergo rajtad verik le az inflációt.
AKi ki akar lépni, annak nem fizetik vissza, vagy csak töredékét a befizetett összegnek, mivel "először a szolgáltatás díját vonjuk le"... Aki ilyen helyzetben van, annak javaslom a "leszámítolás" varázsszót... Gyakorlatilag amit befizettél azt félre rakják arra az időre amire leszerződtél, és akkor (de csak akkor) visszajár (elvileg a leszerződött megtakarítási összeget változtatja ilyenkor az ember)... Még mindig jobban jár ezzel, aki 1-2 év után meggondolja magát, aztán mondják hogy hát 0 ft a megtakarítás - ennyit tudnak fizetni (holott azért 2-300 000 Ft-ot csak befizetett!!!).

europeer12 2010.06.09. 10:39:26

Az életbiztosítások nagyon csalókák, kizárólag rokkantság vagy halál kockázata miatt érdemes esetlegesen belefogni, megtakarításként teljesen haszontalan.
A mézesmadzagot elhúzzák az ügynökök a potenciális ügyfél előtt, mert nekik ebből van jutalék. Általában teljesen gátlástalanok, lehazudják a csillagot is az égről a jutalékért.
Egészen logikusan át lehet gondolni, hogy miért alkalmatlan az életbiztosítás a megtakarításra.
A szolgáltatóknak meg van határozva, hogy az ügyfelek pénzét milyen "biztonságú" pénzügyi eszközökbe fektethetik, milyen arányban. A biztos hozam -állampapírok hozama- nálunk jelenleg évi 5-6% körüli, ebből lejönnek a biztosító különböző költségei -jutalék,infrastruktúra fenntartása stb.-, az életbiztosítás teljesítésének kockázata -halál vagy rokkantság esetére-, a nyereségük stb.. Tehát a végén szinte nem marad semmi, kivéve, a lehetőség szerint igénybe vett adójóváírás a futamidő alatt.

yippyupp 2010.06.09. 10:39:36

@Kitalátor feljegyzetei: de ha egyszer nem szeret bankokkal harcolni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.09. 10:39:41

@yippyupp:
Hat mind a kettő, de az egyik kicsit erősebben.

Az volt már, hogy nincs tévém?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.09. 10:39:59

illetve rákok fellélegezhetnek"

Mit a rákok és miért lélegezhetnek azok?

Komálósomnak valami más, hosszutávú papirban a pénze, a napokban fog lejárni
Kiváncsi vagyok mennyit nyer rajta
Az előzőn vesztett

eml 2010.06.09. 10:41:44

@atpijkamo: NN-nél havi 5000 volt a minimum díj, már 2000-ben is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.09. 10:42:03

Az egész posztrol jut eszembe.
és még a nigériai csalókat ekézik!

yippyupp 2010.06.09. 10:43:15

@Sün‼: tegnap mondtad. de hogy lehet erősebben tévedni, mert hinni még csak-csak lehet, de tévedni? szintakt error

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.09. 10:47:46

@Sün‼: Vazze , te egy fejenél kiSZURnád a labdát

jubilu 2010.06.09. 10:50:56

Kedves Posztoló!

Szerintem nincs igazad. Itt nem az ING a hunyó, hanem az üzletkötő, aki valótlant állított. Nekem is pont ilyen biztosításom van, 3 év múlva fog lejárni, de soha senki nem mondta, hogy több lesz a pénzem, mintha bankba tenném. Neked ebben az üzletben az volt a kockázat, hogy ha nem történik veled semmi, jobban jártál volna, ha bankba teszed a pénzt, a biztosítónak pedig az, hogyha - adott esetben akár még csak 2-3 hónap befizetése után - meghalsz, a kedvezményezettnek akkor is fizetnek.

yippyupp 2010.06.09. 11:00:27

@macskabolcso: országgyűlési képviselő, de nem múltidő... miért kérded?

helianthus 2010.06.09. 11:01:02

@yippyupp: nálam mindig. :)

@atpijkamo: szívesen. Eddig bele sem gondoltam, hogy a fentebb vázolt metódusom miatt nem csak wellness közeli (ez milyen már?), hanem zöld is vagyok.

@xombat.com: kuc-kuc, humi vagy.
Ha várok addig, akkora lesz a susnyás, hogy közémegyek és csak annyi fog hallatszani, hogy mrrr...hörr....hörr...csámcsám ugyanis valami beleköltözött alien fogja felfalni porhüvelyemet sarlóstul-kaszástul.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.09. 11:09:28

@horex: Az viszont nem vicc és nem is fikció, hogy a tubifexek zárójelentésére rendszeresen rávezetik, hogy "Otthonába bocsátva."

+1: A tüdőrákok lélegeznek?

@eml: Az negyedévente pont 15000...

@jubilu: "biztosítónak pedig az, hogyha - adott esetben akár még csak 2-3 hónap befizetése után - meghalsz, a kedvezményezettnek akkor is fizetnek."
Ne légy te abban olyan biztos, ui. 72 órán belül be kjell adni az eredeti halotti bizonyítványt, személyesen, különben nem...

moli 2010.06.09. 11:10:19

@geod01: az eletbiztositas ez szolgaltatas. a penzedert biztositast kapsz. ennek ara van.

volt baratnomre apja kotott 10 eveset, felidoben 5 evnel kiszamoltam, hogy mi a jobb, ha kivesszuk es bukunk mindent vagy ha vegigfizetjuk es megkapjuk ami jar.
kivettuk.

jubilu 2010.06.09. 11:12:35

@Kitalátor feljegyzetei: Hopp, akkor nálam is van egy bibi, mert azt mondták ugyan, hogy a kedvezményezettnek kell személyesen bejelenteni, de 72 óráról szó se volt. Mondjuk valószínűleg ez is benne van az apró betűsben. Köszi, hogy szóltál

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.09. 11:18:08

(kommenteket még nem olvastam végig, szóval lehet már másnak is feltünt).

ez ugyebár egy idézet a bank leveléből :
"...a céljaink maradnak: magunk és családunk anyagi biztonságának fenntartása..."
na, akkor értelmezzük ez a mondatot.
céljaink : ez rendben van, célok vannak. az csak jó lehet
magunk : hmmm ... nem én (aka "ön", "öné","önnek", hanem "mi" ? no mindegy
családunk : ez már biztos sántít. tudtommal nincs rokoni kapcsolat a bank és a családom között, tehát ez csak a bank alkalmazottainak családjára vonatkozhat

szóval :
"célunk alkalmazottaink családjainak anyagi biztonságának megteremtése ill. annak fentartása, mindenki más le van sz@rva"

ps.: a célokon kívül még fontos a hit. nos, én azt hiszem megyek, és kibontok egy üveg hideg söröt, mert ha azt elfogyasztom, attól jobban érzem majd magam :P

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.09. 11:23:01

@atpijkamo: "...Emberek miért használnak motoros fűkaszát??? Az igazi kasza nem hangos, nem büdös, és nem eszik benzint."

valamint sokkal hatékonyabb mint az említett kütyü

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.09. 11:29:39

@atpijkamo: "...Az meg közhasznúan megtaníthatna tetszőleges számú közhasznút...."

ezt te sem gondolhatod komolyan :D
egy közhasznú megtanulna bármit is, aminek köze van a MUNKÁHOZ :D :D

naivitásból : *5 :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.09. 11:33:30

@helianthus: "nem csak wellness közeli (ez milyen már?), hanem zöld is vagyok."

...közeli.

Két ejtőernyős zuhan lefelé.
- Nézd, lent akkorák az emberek, mint a hanygyák.
- Huvazze! Azok tényleg hanygyák! Nyissunk!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.09. 11:36:16

@donfuligjimmy: Az alkalmazottak is le vannak szarva, csak a vezetők családja számít...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.09. 11:38:14

@helianthus: Ritka gusztustalan lehetsz... Mezőőr-e, vagy finánc-e vagy?

elwood 2010.06.09. 11:40:00

posztert lehet már ?

tudja-e mi a különbség a biztosítás és a bankbetét között ?

ha 6 hónapra rá elcsapja a villamos akkor kap egy rakás zsét. a bankszámlán pedig sokkal kevesebb lett volna akkor.

ez kockázat a biztosítónak, és ő nyert.
persze ha a poszter szerencsés, még elütheti és örülhet a pénzének.

EvangelineS (törölt) 2010.06.09. 11:45:59

@yippyupp: Nem kell mindent szó szerint érteni...ja és egy nagyon meglepő dolgot közölnék:a perselybe papírpénzt is lehet tenni.

Manci néni, a szomszéd 2010.06.09. 11:49:12

Drága posztoló!

Neked a második év után meg kellett volna halnod és így jóval nagyobb összeghez jutottál volna, mint a befizetett.

Biziclope 2010.06.09. 11:52:47

@Sün‼: Elmebeteg rosszindulatú kis köcsög vagy. Tanulj meg olvasni!

yippyupp 2010.06.09. 11:55:24

@EvangelineS: ezt most szó szerint értsem? : )

yippyupp 2010.06.09. 12:01:13

rohanok a toronyba elütni a delet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.09. 12:08:23

@Biziclope:
Te miről picsogsz itt kicsirigó?
Anyuci nem szoptatott meg diszkréten, óder mi?

@yippyupp:
Jól teszed!

avatartalan 2010.06.09. 12:08:31

...tehát életbiztosításról beszélünk,ha futamidő alatt baj történik,fizetnek,ha nem történik visszakapod a pénzed(kis mázlival plusz hozamot is)
ha bankba teszed vagy párnacihába akkor esetleges halálesetnél lófaszt se kapsz
én is szinte szóról szóra(összegre) igy jártam 2 éve,de nem háborgok,mert szerencsére nem kellett fizetniük a 10 év alatt...hiszen életbiztosítás

yippyupp 2010.06.09. 12:11:59

@atpijkamo: a vicces cicának jóebédhez
Egy férfi jön ki a nyilvános WC-ből. Egy nő befelé menet megszólítja:
- Elnézést, uram, koedukált?
- Ááá, nem, csak szartam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.09. 12:35:55

@Kitalátor feljegyzetei:
Feljegyeztem soron kívüli vizsgálatra.

Az volt már, hogy ugorgyunk!?

yippyupp 2010.06.09. 12:39:57

@Sün‼: ugorgyunk ugorgyunk, de új poszt fail van, beleugranánk a semmibe

helianthus 2010.06.09. 12:42:03

@atpijkamo: :D

@Kitalátor feljegyzetei: ha ezt most elmagyarázod, megmondom melyik-e vagyok.

helianthus 2010.06.09. 12:44:43

@yippyupp: szerintem tök jó lehet semmibe ugorni, ki is próbálom, hoooppp....
király!!! minden tiszta semmilyen itt!!!

Amúgy erről az jutott eszembe, hogy hol van Staropramen, régi kedves cimborám?
Valaki infó?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.09. 12:52:20

@helianthus: Az hagyján, hogy wellness közeli vagy (gondolom kukkolót jelent), ez nem is lenne baj, de hogy még zöld is...
Billentyűzetre omló pisztáciafagyi?

yippyupp 2010.06.09. 12:53:03

@helianthus: : ) ne ugrálj, mer úgymaradsz...
ebben a melegben nem sokáig marad meg a sör, valaki belefetyelte

avman 2010.06.09. 12:54:59

@atpijkamo: "...Emberek miért használnak motoros fűkaszát??? Az igazi kasza nem hangos, nem büdös, és nem eszik benzint."

valamint sokkal hatékonyabb mint az említett kütyü

ilyen ökörséget is csak az állít, aki kb. 1 órát dolgozott az életében vele.

Layosh 2010.06.09. 12:57:39

Örülj bakker, hogy visszakaptad a pénzed, én jóval kevesebbet kaptam vissza a lejáratkor, mint amit befizettem. Soha többet életbiztosítás!

poro75 2010.06.09. 12:58:35

@Babette_: Ott a 800 000, hogy a befizetés inflációkövető. Tehát évente 5%-kal vagy 10 vagy 15-tel nő a havi befizetés, attól függően, hogy melyik rátát választotta.

Harlequin 2010.06.09. 13:00:59

Azt elfelejtette a post-toló, hogy visszaigényelte az éves biztosítási díj 30%-át adó visszatérítés gyanánt.
Tehát, ha a befizetett kb 800ezer forinthoz hozzáadunk 30%-ot (240ezer forint) az már nem olyan rossz.

torma99 2010.06.09. 13:03:55

@EvangelineS: Remélem az a malacpersely a valóságban ltp, értékpapírszámla, vagy nyesz (amíg van még rá adókedvezmény). Mert ha tényleg palacpersely, a magyar rögvalóság magas inflációja (átlag 10%, de lehet több, az utcsó 20 évben) bizony hamar felfalja az ott tárolt összegeket.

torma99 2010.06.09. 13:07:11

Uppsz a posztolót meg kihagytam. Egyrészt csatlakozom azokhoz, akik az adókedvezményt magyarázzák neki, másodsorban a biztosítás leginkább akkor éri meg, ha a biztosított a kötést követő néhány éven belül meghal.

helianthus 2010.06.09. 13:14:52

@Kitalátor feljegyzetei: ezt továbbra sem értem, de értékelem az igyekezeted és elárulom, hogy sem mezőőr sem finánc nem vagyok. De még lehetek.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.09. 13:18:20

nyáron ilyen unalmas, ezerszer lerágott csontokat kapunk posztnak? mert akkor átszoktatom magam a csajok és pasik blogjára.

Biziclope 2010.06.09. 13:37:16

@Sün‼: Anyád picsog legfeljebb.

Megjegyeztem, hogy olvasni tanultál volna meg.

Volt képed leírni: hosszú.

Akkor ne olvass, hanem menj el babázni.

napalm 2010.06.09. 13:49:02

@atpijkamo: talán azért mert nagyobb a teljesítménye?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.09. 14:19:09

@Biziclope: Ilyen beszűkült asszociációs, gyenge és felületes szövegértési és elgtelen számolási készségekkel legjobb lenne a társadalom számára, ha elmennél a Tiszához, homokzsáknak...

Sötét Gyermek 2010.06.09. 14:21:56

Az életbiztosításokkal kapcsolatban nem szabad elfelejteni:

a befizetett összeg három részre oszlik:

1. költségfedezet
2. kockázati rész
3. megtakarítási rész.

Általában a szerződés apróbetűjében, vagy a mellékletben, vagy az ÁFSZ-ben(ami a biztosítónál a pincében eldugva található) van leírva ezek aránya, számítási módszere.

De túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a befizetett összeg kábé harmada a megtakarítási rész, úgyhogy minimum 300%-os kamatos kamat kell, hogy befektetésként legalább a befizetett összeget visszakapjuk.

BBG76 2010.06.09. 15:17:53

Gyerekek, aki félre akar tenni, sose papírpénz formájában tegye.

A pénzt összevissza lehet inflálni, minél többet nyomtatnak belőle, vagy itthon minél több kölcsönt nyom bele az MNB a magyar gazdaságba, annál értéktelenebb lesz a forint és annál kevesebbet ér a megtakarított papírpénz. Ez történik az USA-ban is a dollárral. Mióta nincs se arany, se ezüst fedezete, és a privát kézben lévő központi bank szabadon nyomtatják a dollárt, megsokszorozták a pénzállományt és a dolgozó emberek megtakarításái ezzel egyre jobban elértéktelenednek.

Aki félretesz, az csakis arany, ezüst formájában tegye, mert amíg rikta fémnek számítanak, folyamatosan megy fel az értékük, bármikor értékesíthetőek vagy elcserélhetőek. A bankárok (vagy biztosítók)kezébe adott pénz sose lesz biztonságban.

Régen nem is fogadták volna el az emberek a kormány által nyomtatott cetliket. Csakis a mi bizalmunk miatt van értékük, ha ma összegfognánk és nem fogadnánk el, mert nem tartjuk már értékesnek, hirtelen fabatkát sem érne.

Egyébként a "forint" is egy aranypénz volt, a 13. században Olaszországban verték, florinnak hívták.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.09. 15:24:09

@helianthus: Kiszólnak a pártbizottságra a piros telefonon, hogy - valószínűleg a Marsról - idegen űrhajó szállt le. Természetesen a szovjet elvtársak már felvették velük a kapcsolatot, és bár az az egyetlen űrhajó képes lenne a Földet elpusztítani, jóindulatúak, sőt, egy kis eszközzel az emberi beszédet is megértik, ha elég tagoltan, jól artikulálva mondják. Kinézetük emberszerű, csak kicsik és zöldek.

Nosza, a párttitkár és a tanácselnök bepattannak a GAZ-ba*, és határszemlére indulnak. Egyszer csak valóban látnak egy kis, alacsony, vastag, szinte széle-hossza egy zöld emberkét, vörös fejjel egy bokor mellett. Villámgyorsan odafordulnak, kiugranak előtte a kocsiból, és a tanácselnök kezdi is a bemutatkozást, lassan, tagoltan, ahogy illik:
- Jó napot kívánok! Én Sándor Dezső tanácselnök vagyok, és azért állok itt Ön előtt, hogy üdvözöljem Önt!
- Jó napot kívánok! Én meg Szilágyi György mezőőr vagyok, és azért guggolok itt Ön előtt, mert szarok...

* Korabeli párbeszéd:
- Te ültél má' GAZba?
- Én-e? Má'szartam is!

helianthus 2010.06.09. 16:03:37

Ja b+, értem már, a viccet is ismerem, csak az aszociációval volt gondom, miszerint nem vagyok gondolatolvasó és nem tudtam, hogy erre a viccre gondolsz. :D

۝merta-X 2010.06.09. 16:18:20

Valaki tényoknyomozza le a magánnyugdíjpénztáras balhét is légyszi.

Mert nekem folyamatos befizetés mellet 6 éve ugyanannyi a betétem (levelet is küldött Csányi, hogy a válság miatt elbukták a lóvémat...)

۝merta-X 2010.06.09. 16:19:20

mellet --> a kellet mellet van a szótárba

Cuncimokus 2010.06.09. 17:37:02

Nálam is járt egy NN-es hölgy valamikor az őskorban, és megmutatta a grafikonjait, amelyek mind a nyereségről szóltak, és az egekbe szaladtak. Amikor rákérdeztem a költségekre, és benyögött valami százalékot, émegkérdeztem, hogy mármint a nyereségnek az annyi százaléka? A válasz: nem, hanem a befizetett összegnek. Ezen a ponton eldöntöttem, hogy inkább a párnaciha, mint ők. Nem is náluk veszítettük el a megtakarításunk egy nem elhanyagolható részét, hanem a "Legelső" banknál, de ez már más történet.
A tanulság annyi, hogy a legjobb a párnahuzat, matrac ésatöbbi, második legjobb a fix bankbetét, még ha szar is, jó lehet még az ingatlan vagy az arany, mást az válasszon, aki szívesen támogatja a bankokat a vagyonával.

Kifordított kacagány 2010.06.09. 18:15:41

@BBG76: ennek egyetlen szépséghibája, hogy kicsiben nem érdemes bajlódni vele, nagyban meg nem lehet.
meg ugye ezt sem célszerű otthon tartani a párnába varrva, nem túl biztonságos. elásni a kert végébe meg kissé elavultnak számít.
ha mindenáron ilyenben töri a fejét valaki akkor persze lehet és harmadiknak ide lehet sorolni a gyémántot is. adott esetben kisebb térfogaton tárolható. természetesen egy esetleges világégés, gazdasági katasztrófa és egyéb hasonló esetben ez is értéktelen kaviccsá változik, mint ahogy az arany és az ezüst is. ugyanis ezeknek az értékét is a fizetőképes kereslet határozza meg és ha a társadalomnak jobban szüksége van kenyérre, mint aranyra, akkor b.hatod az értékét. persze olyankor lehet legtöbbet kaszálni vele, de ezt csak kevesek engedhetik meg maguknak. a mezei felhasználó, aki addig otthon gyűjtögette, ebben is csak "áldozatként" fog szerepet vállalni.

BBG76 2010.06.09. 19:45:01

@Kifordított kacagány: kicsiben is lehet bajlódni vele, sokfajta kis értékű aranypénzt lehet kapni. Biztonságos helyet találni neki nem könnyű, de még mindig jobb, mint levelet kapni a csányitól, hogy bocs, de hiába takarékoskodtál, megszívtad. A gyémántot is ide lehet sorolni, csak úgy látom, annak az árával sokkal jobban játszanak, de valóban nem ez a lényeg, lehet tojás is. Viszont jelenleg nincs még egy olyan cikk, ami ennyi ideig ennyire megbízható és elcserélhető eszköz lett volna, mint az arany.
Átvészelt már forradalmakat meg mindent, szóval a mezei felhasználó ugyanúgy hasznát látja. A legjobb lenne visszaállítani az aranyfedezetet a , csak ez a politikusok és a bankárok rémálma.

kattey 2010.06.09. 20:13:09

Sziasztok!
Elolvastam a cikket, s miért lepődsz meg? Igazából volt egy életbiztosításod is mellette, ha bármi történt volna veled, akkor a kedvezményezettnek nagy lóvéja lett volna. Igazából az a baj, hogy baromi sok az ügynök, s sok bizotsítást kell kötniük, mert másképp nincs pénzük. Ezért nem szabad bízni bennük, meg lehet hallgatni őket, de mindig nézz utána, amennyire lehet. Én a biztosítástól nem azt várom, hogy hú de sokat hozzon, hanem ha bármi történik akkor a férjem ne hagyjam a hitellel a nyakán. S tudom azt is hogy 35%-a a befizetett összegnek erre megy, csak a 65%-t takarítjuk meg, legalábbis mi, Szóval ha én visszakapok majdnem annyit amennyit befizettem, már jól jártam, mert nem történt velünk semmi, s egyben lesz egy kis induló tőke a gyerekeinknek. Persze az arany a legjobb, de ott már elég sok pénzed kell meglegyen, s nem elég mondjuk havi 10-20 ezer.
Mindenki amúgy belátása szerint dönt, de a biztosítás nem csak a takarékoskodásra van. Van amelyik műtétre is fizet. Érdemes utánanézni.

beszoptuk 2010.06.09. 21:23:46

Januárban járt le a 10 éves, havi 3500 ft - os biztosításom. Most kaptam 430000 ft - ot. Sikeres vagyok?

naívkiscsaj 2010.06.09. 21:29:49

lehetne persze konkrét képletekkel igazolni, ki mennyit bukott (nyert) az életbiztosításon. Számolhatunk inflációval, banki kamattal, kamatos kamattal, akármivel. De ez lényegtelen, mert sosem jössz ki jól. Arra kell sztem gondolni egyedül, h mit hagysz hátra örökül: valami kis pénzt, vagy adósságot.

_John_Doe_ 2010.06.09. 21:38:58

Aha, most már mindent értek.

Posztoló, nem haltál meg a futamidő alatt, nem volt szerencséd...

sertésmájkrém 2010.06.09. 21:49:21

A biztosítók (és a bankok is de főleg a tárgybeliek) ebben az országban mindenkit átbasznak.

Sajnos generációkon keresztül volt alkalmam ezt megfigyelni és én is beleestem egy ilyen periódusba, mikor elkapott a megtakarítási láz.

Felesleges, nagyon rosszul jártam én is, mint előttem évekkel, évtizeddel mások, aztán persze jön megint a szöveg hogy de majd most nem és itt ez a termék..

faszt.

soha többé nem adok pénzt ilyesmiknek, én is sokkal de sokkal jobban jártam volna, ha a pénz felett szabadon rendelkezem.

Meg az ország is, ha nem lennének ilyen biztosítók, az alkalmazottaik valami olyan munkát végeznének ami haszonal jár a társadalomnak és nem abbna segitenek, hogy hogy lehet még több pénzt kiszivattyúzni a törvények adta keretek között az országból.
Ennél az is jobb ha munkanélküliek, mint ha alamizsnát kapnak az ilyen romboló munkáért.

Messidor 2010.06.09. 23:04:22

Engem egy volt baratom beszelt ra un.hozomanybiztositasra.Kiszamolta,hogy kb masfel millio forintot kapunk majd a vegen.A szerzodesen az elso apro betus sor ez:"A szobeli megallapodasok ervenytelenek"
Par honap mulva ugyanez az uzletkoto megtert a HIT-gyulekezetbe s abbahagyta az ugynokoskodest mert-mint mondta- nem szabad masokat becsapni.Koszi!
Egy masik biztositos meg kiszamolta nekem,hogy abbol a masfel milliobol jo,ha 300000 Ft lesz....

geod01 2010.06.09. 23:57:09

Na röviden azért ha megengeditek reagálnék így, összefoglalva pár felvetésre.

A 600 úgy lett 800, h inflációkövetés is volt benne. Így egészen pontosan 811-et fizettem be és 805-öt kapok majd vissza.
És tisztában vagyok azzal is, hogy ehhez jártak olyan biztosítás elemek amelyeket nem „kapok vissza”. Baleset biztosítás, etc. Ezeket neveztem casco-jellegűeknek. Ezek a fenti számok felett vannak, azzal nem is számoltam. Ez a 811/805 csak az a része a biztosításnak ami hozamot hozott volna, elvileg.

Fontos sztem az is, hogy nem a banki kamathoz képest vagy ahhoz képest amit ígértek kapok kevesebbet vissza, hanem, mint látható, abszolút értelemben kapok kevesebbet.

Az adójóváírással kapcsolatban: sztem azzal a dolog elvi része okán nem „jogos” számolni. Én ezzel a levéllel arra akartam felhívni a figyelmet, hogy alarm, átbaszás esete forog vagy foroghat fenn és hátha lesz olyan valaki aki ez alapján tud még időben lépni-nekem a komplett baráti köröm felmondta a sajátját. :D
Mert ha írhatok adót jóvá ha nem, sztem továbbra is vicces, h tíz év után mínusz nullában van az ember hozamilag, ez a biztosítótól sztem, khm, randa dolog. Ráadásul az erősen nem biztos, h az adójóváírást rendesen ki is tudod használni. De mondom, ez nem rólam szól, hanem azokról akik benne vannak még a lecsóban vagy főképp ha késztetésük van belekerülni. :)

Aztán, ha baj esetére és csak baj esetére akarok kötni ilyesmit azt ennél sokkal olcsóbban is meg lehet tenni, évi fix díjért-és az csak akkor fizet ha baj történne.

Végül. Teljesen tisztában vagyok azzal, h idióta voltam. :D Ezért született ez a nem rövid cucc, hogy aki szintén idióta az esetleg ebből tanulva mégse legyen az.
És higgyétek el, minden ilyesmit jó ideje messziről elkerülök, az esetleges megtakarításaimat teljesen magam intézem, nem bízom semmiféle bankra és biztosítóra.
Köszönöm, h elolvastatok, minden jót nektek. :)

Kifordított kacagány 2010.06.10. 09:06:39

@BBG76: látod itt a lényeg: "Átvészelt már forradalmakat". átvészelt. az mezei felhasználó meg kevésbé. akkor jó befektetés, ha amúgy enélkül is képes vagy átvészelni nehéz időszakokat. ugyanis akkor nem kótyavetyéled el fillérekért, míg ellenkező esetben ebből is mások fognak hasznot húzni rajtad, ugyanúgy, mint ha bankban tartanád a pénzed. ezt meg ugyanúgy nem látja át a meze felhasználó, mint azt, hogy mire való a biztosítás.
mellesleg a legjobb befektetés, ha feléled a pénzed. a temetőbe úgysem viheted magaddal.

@kattey:
erről van szó. azzal a különbséggel, hogy egyáltalán nem takarékoskodásra jó. éppen fordítva. a takarékoskodás jó arra, hogy fedezze a biztosítási részt.

@sertésmájkrém: @geod01:
nem baszott át a biztosítós, csak te nem értesz hozzá. nem hazudnak a hozamokat illetően, mint ahogy nem hazudnak a költségeket illetően sem. csak nem adják össze helyetted. bolondok lennének. ha elmész a bótba és veszel óccsóér virslit, ott sem fogja a kezed az eladó, hogy ne vegyél ilyent, mert kutyaeledel melléktermékéből készül, hanem szépen eladja neked.
persze lehet őket szidni, mert eladott neked egy terméket, amitől te mást vártál, de azért nem ártana elgondolkodni azon sem, hogy ezt csak azért tehette meg, mert mohó voltál és el akartad hinni, hogy baromi jól kereshetsz a pénzeden, miközben a kockázatot meg majd más viseli.

gande 2010.06.10. 13:54:22

@geod01:

nem akarom védeni az ING-t mert nem szeretem, de egy ilyen jellegű (vegyes élet) szerződésnél (bármelyik biztosítónál) a következőket kell figyelembe venni:

a befizetett díj 3 részből tevődik össze:
1. megtakarítási rész
2. kockázati elemek (amit te "casco"-nak neveztél)
3. költségek

ha van egy adott(havi/negyedéves) összeg, pl. 100 egység, akkor teljesen világos, hogy minél több a kockázati elem, annál kevesebb jut a megtakarítási részre. a 3,5% garantált és beépített hozam a megtakarítási részre jár. továbbá a díjak éves fizetésre lettek kalkulálva, tehát ha negyedévente fizetsz, akkor hozzájön egy 5-6%-os felár, amit a kalkulációdból le kellene vonni.

nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 10 éven keresztül biztosítási fedezeted volt a megkötött kiegészítők arányában.

továbbá (feltehetően) adókedvezményt vehettél igénybe, ami eleve évente 20%-os hozamot jelentett és lejártakor kamatadómentes kifizetésben részesülsz.

ettől függetlenül köteles az ING egy részletes elszámolást küldeni, amiből levezetheted, hogy miért annyi az annyi. és természetesen felülvizsgáltathatod a PSZÁF-al az elszámolást.

az üzletkötők szakmai és erkölcsi hozzáállása egy külön történet.

sajnos magyarosrzágon ma talán az üzletkötők 10%-a rendelkezik megfelelő szakmai tudással. de mit várunk egy olyan cégtől, aki azt állítja, hogy két fajta ember létezik MO-on: az egyik volt már ING-s üzletkötő, a másik meg lesz ING-s üzletkötő.

sajnos még vezetők sincsenek szakmailag megfelelőképen felkészülve és ennek eredménye a sok hülyeség összehordása az ügyfeleknél.

remélem tudtam egy picit segíteni.

leaping cat 2010.06.10. 16:04:40

Jobb lett volna, ha az első év végén meghalsz, és akkor a befizetett 100 ezer forintra kapnak az örökösök 500 ezer forintot?

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.10. 16:15:29

En 3 eve szuntettem meg az eletbiztositasomat, penzhiany volt erosen, eredetileg 2010-ben jart volna le, de 2007-ben szuntettem meg, kb. 80-90ezerrel tobbet kaptam vissza, mint amit befizetgettem havi szinten. Nem sok, tudom, de megiscsak valami. Most meg ha fingik egyet a lo, akkor rafogjak, hogy azert nincs hozam.
A magannyugdijpenztaramat 7 eve fizetem es 51ezer forint van rajta...

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.10. 16:17:13

@geod01: "A 600 úgy lett 800, h inflációkövetés is volt benne."

Nem hittem volna, hogy 25 %-os inflacio volt a pengo ota. :))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.10. 16:44:15

@Tomasz_a_gozmozdony: Mondjuk a 80-as évek végén és a 90-es évek elején, amikor szétlopták az országot?

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.10. 17:01:02

@Kitalátor feljegyzetei: De itt most a 2ezres evekrol volna szo, vagy valamit rosszul-e olvastam-e?
Teljesen osszezavarsz. Most Kitalator, vagy Sun, vagy mindketto?

Kifordított kacagány 2010.06.11. 09:26:52

mellesleg ki mondta, hogy inflációkövetést kell kérni? minden évben megkérdezik, hogy kéred-e vagy sem, te meg eldöntheted, hogy ér-e annyit az egész.
nekem 15 éves talizmánom volt az első pár évben kértem inflációkövetést, utána már nem sok értelme lett volna. a végén meg megkaptam nagyjából a befizetett összeget. nekem ez megfelel, mert nem befektetésnek szántam, hanem biztosításnak, a megtakarítás pedig kitermelte a kockázati részt. nem kell mohónak lenni és többet várni.

geod01 2010.06.11. 10:19:45

@Kifordított kacagány: Kifordított kacagány: mohó lettem volna? Direkt olyat választottam, ami véletlenül sem fektet semmilyen kockázatos termékbe csak állampapírokba. Hol itt a mohóság? Tíz év után sztem pár százalék haszon igénye nem mohóság hanem a minimum. Nem vártam csiliókra, azt sem hittem, hogy annyi lesz amit az üzletkötő anno állított-de sztem elvárni egy ilyen hosszú befektetési formától picike hasznot nem mohóság, hanem azt nem elvárni butaság.
És nem hazudtak csak nem adták össze helyettem? Hallod, még 9 év után is egészen konkrétan és jól hallhatóan azt mondták mikor megkerestem őket, hogy akármit is ’adtam én össze’ azt én rosszul adtam össze, mert majd meglátom, hogy lejáratkor lesz azon tisztességes haszon..

Ha pedig az embernek a biztosítás része és csak az lényeg, azt meg tudja oldani egy ilyen talizmánnál sokkal olcsóbb megoldást választva-és akkor még oda sem kell adnia másnak a pénzét, sok sok évre, teljesen feleslegesen.

geod01 2010.06.11. 10:23:21

@gande: köszönöm a segítséged, de mára már azt hiszem ezekkel, amennyire lehet, tisztába jöttem.

E homáros levél célja nem volt semmi egyéb, mint, h akik ilyet szándékoznak kötni és mondjuk huszonévesen még nem ismerik annyira a csíziót (ahogyan legalábbis én nem ismertem akkor) azok okulhassanak belőle és tudják mire érdemes odafigyelni ha ilyet mégis kötni akarnak, vagy ehelyett másként oldják meg a biztosítást is, és a megtakarítást is.

Kifordított kacagány 2010.06.12. 09:00:05

@geod01: a pár százalék hasznodat megkaptad, amit időközben sikeresen el is költöttél a kockázatra. nincs ebben semmi hiba, csak te szerettél volna ennél sokkal többet.
azon lehetne külön vitát folytatni, hogy ez a konstrukció a jobb, vagy a csak tisztán kockázat alapú, de gondolom nem véletlenül van már szinte csak kizárólag ilyen konstrukció a piacon, az emberek jobban szeretik, mint ha csak fizetnék a kockázati részt, hátha. ráadásul ezt a világ sikeresebb részén is így gondolják azok, akiknek már több tapasztalatuk van ilyen és hasonló témában.
mellesleg baj esetén a talizmán többet adott volna, mint a simán kockázat alapú biztosítás, mert a biztosítási összegen túl a kedvezményezettek a futamidő végén megkapták volna a megtakarítási részt is, aminek a fennmaradó részét a biztosító fizette volna.

geod01 2010.06.12. 19:42:41

@Kifordított kacagány: ez kedves tőled, h minősítesz most már többedszer, nézetem szerint alaptalanul de ez most mindegy.
Én szeretném azért megérteni amit mondasz, hiszen úgy tűnik nagyon otthon vagy e téren.
Ezt írtad: "a pár százalék hasznodat megkaptad, amit időközben sikeresen el is költöttél a kockázatra."
Ezt kifejtenéd, hogy pontosan hogyan is érted?
(nem kötözködés,tényleg érdekel. köszönöm.)

Yasashi Tanuki 2010.06.14. 13:10:34

@EvangelineS: A mi korunkban mindenre van megoldás. A modern állam a generált inflációval képes kifosztani a malacperselyeket anélkül, hogy hozzájuk nyúlna.
Ami még furább, hogy az ilyen trükkök kitalálói és végrehajtóit ahelyett, hogy lecsuknák őket lopásért, ezen keresztül olyan népszerűséget szerezhetnek, hogy lúzer pártok miniszterelnökjelöltként indítják őket.

stuccer (törölt) 2010.06.15. 11:02:45

ha ezt nézzük, hogy 10 év alatt befizettél x forintot, majd nagyjából ugyanezt az összeget visszakaptad, és még biztosítva is voltál ebben az időtávban, akkor azért ez nem olyan rossz biznisz, bár tény, hogy nem a legjobb.
aki biztosítást köt befektetési céllel, az sikeres nem lehet. aki pénzt akar keresni, az ne így próbáljon.

sas70 2010.06.15. 16:19:55

A kutya ott van elásva, hogy egy biztosítási termékbe mekkora költséget kalkulálnak be. Ezt egy földi halandó úgy tudja a legegyszerűbben megsaccolni, hogy megnézi a 2-3. év utáni visszavásárlási összeget. Ez egy táblázatban benne van. Ha magas a költséghányad akkor ez a szám a nullához közelít, vagy nulla. Egy ilyen terméket csak 20-25 évre szabad kötni, mert a kezdeti költségek jobban eloszlanak a hosszú futamidő alatt, és még nyereség is lehet a végén.
Egy 10 éves biztosítási szerződésen nem sok haszon képződik általában, ez tehát befektetésnek nem igazán versenyképes, bár az összehasonlítás nehéz, mert itt nem csak a haszon a cél.
Az ideális az lenne, ha egy biztosítás csak egy lenne a befektetések közül, és nem az egyetlen. Ez persze sok embernek csak álom, hiszen a biztosítás havi díjait is alig képes fizetni, nemhogy mellette még más befektetései is legyenek.

Egérke2 2010.07.14. 10:19:49

A postolónak: amikor a szerződést kötötted, kellett, hogy kapj egy részletes táblázatot, melyben fel vannak sorolva az alábbi tételek:
- megtakarítási rész
- kiegészítő haláleseti és egyéb biztosítások díjtétele és a biztosítási összeg, pld. rokkantsági járadék bizt., díjfizetés átvállalása rokkantság alatt, kórházi napi térítés stb.

Az első rész az, amire bármilyen kamatot számíthatsz, mert csak az a megtakarítás.
A második részben soroltak mind kockázati elemek, ezek díját nem veheted figyelembe megtakarításként.

Nekem is van Talizmánom, havi 11 ezerért. Ebből csak 4.500 a megtakarítás, a többi kockázati elem, amit én kértem (nagy lakáshitelem van, a gyerekeim miatt be kell biztosítanom, hogy ne legyenek földönfutók, ha velem történik valami).

10 éves futamidőre kötöttem. A biztosító 545 ezer forintot vállalt be kifizetésként, ha nem történik velem semmi, és biztosítási esemény nélkül letelik a 10 év.Ha történik, a kockázati rész fizet és az addigi díjtartalékot is megkapja a kezdvezményezett (addigi befiz. megtak.rész).

A havi 4.500 Ft megtakarítási rész 10 éves szinten 540 e Ft befizetés. Kb. ennyit is ígértek, pár ezer ft-tal többet, ha nem kívánok inflációkövetően fizeti. Amennyivel több lenne a havi díj, és a megtak. rész, annyival lenne %-osan több a kifizetés is.

Egy percig se gondoltam, hogy egy biztosító bankként működjön, nem vártam hasznot, hanem nevéhez illően biztosítást kértem és kapok.

A gond az, hogy fogalmad se volt, mit írtál alá, mire szerződtél. Sohase az számít, mit mond egy ügynök, hanem az, hogy mi áll a szerződésben, mert az írja le egy termék jellemzőit. Ez tényleg nem az ING hibája, max. az ügynök erkölcstelensége, ha banki hozamot ígért, vagy afelettit. A Tied meg az, hogy Fordot akartál Skoda árért.

A Talizmán egyébként kimagaslóan jó konstrukció a kockázati biztosítási részre: baleseti halálnál az alap bizt. érték 2 x-ét fizeti, közlekedési balesetinél 2,5 x-est. Én ezért választottam, mert egy ilyen idegbeteg nagyvárosban, mint Bp. nagy az esély a közlekedési balesetekre, persze mindenütt másutt is.

Remélem, sohase lesz szükség rá, hogy a kedvezményezetteim felvegyék a pénzt, de ha mégis, nem lesznek földönfutók.

Az más kérdés, hogy pont a szemét bankok miatt lehetünk földönfutók a kamatemelések és árfolyamproblémák miatt.De ez már nem a biztosítási témáról szól.

Ja, még valami. Minden biztosító az első 2 évben a befizetett díjakból a saját működési költségét fedezi, valamint az általános kockázati alaphoz teszi hozzá a befizetéseket. Ezért van az, hogy csak a 2 év letelte után képződik díjtartalék az életbizt.megtakarítási részénél.
Ha nem tenné ezt, nem tudom miből fedeznék a többi károsult biztosítási kifizetését.
A biztosító nagy részt olyan, mint a régi felosztó-kirovó nyugdíjrendszer: a te aktív befizetéseidből plusz a károsultak saját díjából állják a károsultak kifizetéseit, de mikor veled történik baj, te ugyanígy a mások befizetéseidből plusz sajátból kapod meg, vagy kedvezményezetted a megillető részt.A biztosító csupán átalakítja és újraosztja a befizetéseket, tehát nem ő fizet, hanem a többi ügyfél.

Ez egy nagy közös kalap, amibe muszáj mindenkinek tenni, és a biztosító kockázata az első időkben a legnagyobb, mert mi van, ha 100 biztosítottból 50-nel esemény történik? Persze ennyi nem történik, de a bizt. matematika erről szól, speciális valószínűségszámítási modulokkal dolgoznak.

Összegezve: aki biztosítást akar, biztosítást kössön, aki pedig megtakarítás után nagy hasznot szeretne, bankba tegye pénzét vagy legyen uzsorás :-DDD

Swanny 2010.07.14. 10:58:50

Tényleg nagyon tanulságos történet sokunk számára. Én hitelfelvétel miatt kockázati életbiztosítást kötöttem, és mindenkinek kizárólag ezt ajánlom, aki hasonló helyzetben van. Ma már nem szabad befektetéses életbiztosítást kötni, egész egyszerűen azért, mert ahogy olvashattuk, nem biztos a hozam (vagy meg sem térül), másrészt pedig azért, mert már megszűnt a hozzájuk kapcsolódó korábbi adókedvezmény. Ha valaki biztosra akar menni, szerintem tegye be a pénzét bankba, fix kamatozásra, vagy ahogy olvashattuk, még akkor is jobban jár, ha belevarrja a párnájába. :-)

dajan 2010.07.14. 14:05:50

Az egészben az a tragédia, hogy inflációt követett. Amitől elvárható, hogy a pénz megőrzi a reálértékét. A kifizetésnél nem látom a reálérték megmaradását. Jobb lett volna nem követni inflációt, mert akkor is ennyit kapott volna. Az a megérzésem, hogy miközben inflációt követünk, olyan költségeket számol fel a biztosító, amit egy mezei üzletkötő sem tudhat, mert nem publikus neki sem mint "bennfentesnek". Úgy gondolom, hogy soha nem lehet az ügynök a hibás, hiszen ő egy ajánlatot továbbít a biztosítónak, a szerződést a biztosító köti. S ha elfogadja az ajánlatot, onnantól kezdve az ő felelőssége, hiszen miért nem szelektált jobban az ügynökei között. / Azért mert neki így is megéri/.

eszméletlenül naív 2013.05.30. 12:24:07

@jubilu: lejárt a biztosításom nem haltam meg, nem lettem rokkant sem ( ez azért nem baj) a baj az, hogy a 15 év alatt befizettem 2,3 millát most fogok kapni 1,6-ot.
Tanulság az életben nem fogok többé sem biztosítást kötni, sem a bankba menni.
Marad a párnaciha akkor csak az inflációt bukom el.
Ja még annyit, hogy felkeresett az akkori üzletkötőm, aki már nem az ING-nél dolgozik ( vajon miért nem),de tudja, hogy most jár le az életbiztosításom és ajánl jó befektetési lehetőséget.....????!!!!