Tékozló Homár

Mágneskártyával pisilnek a Plus eladói és ezt nagyon utálják

2010.06.24. 10:25 | szily | 301 komment

Jó nagy terror lehet a hazai élelmiszerboltokban, ugyanis nem először kapunk olyan, a munkakörülményekre panaszkodó levelet bolti eladóktól, amit bájos módon elkeseredett vagy felháborodott vásárlók nevében írnak nekünk. Kedves Elkeseredett vásárló, irtó cselesek vagyunk és átlátunk a szitán! De persze közöljük, hadd tudja meg mindenki, mennyire rossz hugyozás előtt blokkolni.


Hogy ezt a levelet megírjam jó pár dolog motivált,de ami a legfontosabb az az emberi méltóság! Felháborodva tapasztalom,hogy némely cégek mint pl. a zöld fenyőfás lógójáról híres multi mit meg nem enged magának.
Mint régi törzsvásárlója a Pluss cégnek úgy gondoltam,hogy hű leszek az újabb generációhoz is,és lejárok a megszokott helyemre Óbudán vásárolni!
Hát ezzel a szokásommal sajnos fe kellett hagynom,mivel tapasztalataim szerint ha egy bolt nemrég nyílt akkor annak nem csak a külsejével kell hívogatónak lennie!
Sajnos ez a pacsirtai bolt úgy ahogy van romlott!
Csak néhány érdekesség  vásárlói szemmel a külső és belső dolgokról!!!Ígérem rövid leszek,bár lehetne róla írni akár egy regényt is!
 
SZEMÉLYZET: a létszám egy műszakban max 8fő, a túlórák nincsenek normálisan megfizetve, mindenért kártyát kell húzni/pisi,cigi stb/, a fél órás kajaidőt a pultosok nem tudják kivenni a létszámhiány miatt, a főnök képes a személyzettel a vásárlók előtt kiabálni/igaz ezzel csak önmagát minősíti, de mint vezető nem tudja a munkavállalója jogait? hm.../ és tudtom szerint családtag nem dolgozhat a  vezető keze alatt, akkor itt miért lehet? Lehetne ezt még tovább boncolgatni és megkérdezni az  illetékeseket.
 
KISZOLGÁLÁS,ÁRUELLÁTÁS:a kevés létszámból adódóan a személyzet fáradt,de nagyon kedvesek,van úgy 1 vagy 2 pultos van 3 pultra  ami kevés és tudomásom szerint nem kapnak ezért plusszba semmit,ez viszont felháborító!Este 7 után nincs zsemle és kifli,pedig 9ig vannak nyitva,a csemege pultban a felvágottak közé be vannak rakva a barna színüek is amik már  nem 24órásak,maximum 2 kassza megy így az embernek sokszor 10-15percet kell sorban állnia!
 
Egyszóval nagyon  nagyot csalódtam ebben az üzletben,és a következő kérdéseim lennének: A vezetőség ezekre a dolgokra miért nem figyel?
                                                         Kinek a feladata mindezek ellenőrzése?
                                                         Miért nem lehet az embert emberként kezelni?
                                                         Köszönettel egy elkeseredett vásárló!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chilis csokoládé 2010.06.24. 17:48:46

"családtag nem dolgozhat a vezető keze alatt"

Három főnököm alkalmazta a feleségét.
Nem magáncégeknél.
Csak egy feleség volt használhatatlan kártevő.
Nem is rossz arány.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.24. 17:54:24

@vidéki suttyó:
Egy nagypofájú vevő nem megy oda vásárolni,aki elküldené az anyjába?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.24. 17:57:18

@Rosszindulatú Vászka:
Höhö+höhö
"visszamentem, és hozzávágtam az egy csomag ajándék mogyorót."

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.24. 17:59:08

@chilis csokoládé:
3főnök használta közösen az egyik feleségét?
Hasssztamindenit! Acca csak a cimet gyorsan!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.24. 18:01:12

@akikaztmondjákni:
23. dél van
Ez plágium lenne?
Nem Sün sajáttya?

vidéki suttyó 2010.06.24. 18:03:58

@horex:

Hát, biztosan meglepődne ha visszakapná, de egyrészt az ilyenről lepereg, másrészt minek legyen a vevő is olyan tuskó, mint ő? Aztán az is lehet, hogy előbb-utóbb valaki leordítja a haját, de szerintem itt más lenne a megoldás.

chilis csokoládé 2010.06.24. 18:10:40

Híveim!

Ne feledkezzünk el GRobyról sem, meg Györkő Gáborról sem, akinek a fényképezőautomatája nem adta ki a fényképet, és még ő próbálta leteremteni a vásárlót. Akinek a pénzét szolgáltatás nélkül eltette.

És akkor még ott van a nagyszerű írózseni:LaccPacc

chilis csokoládé 2010.06.24. 18:11:44

Aztán volt az a mosógépszerelő őrült is.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.24. 18:12:35

@vidéki suttyó: már folyamatban van. 7főre kinéz 1 kis júpíszí ügyintézés, + szarfájzen bank, pont meglesz hozzá a hangulatom, hogy beszóljon. diktafonnal jól rájakészülök. aztán leszkapsz :D

chilis csokoládé 2010.06.24. 18:13:59

megettEDE?

Ez meg engem plagizál. De nem bánom.Maradandó művet hoztam létre.

zizidoma 2010.06.24. 18:37:25

Érdekes ki hogyan áll ezekhez hozzá.
Szerintem az ilyeneket ki kellene vizságltatni.Mert én is tudok olyanról,hogy 2 pultos ugrál a 3 pultban és tényleg melóznak!Lehetne itt sokmindent boncolgatni.Tény,hogy sokan lazsálnak de vannak olyanok is akik rendesen letöltik a munkaidejüket!
Sajnálom,hogy hagyjuk,hogy ezek a cégek ezt tegyék!:(

Megdobbent 2010.06.24. 18:49:56

Hat-hat, lassan megtennem a feljelentest a spar helyeben, mert ez mar kicsit idegesito, meg nekem is, aki csak olvasnam a homart, es mindig ezt a primitiv szart latom itt, az alcazott vasarloi idiotizmusaval.

gogo boly 2010.06.24. 18:52:22

@lgabi: Ez Igy igaz! A Cocializmusnak VEEGE!

kvadrillio 2010.06.24. 19:28:29

Pluss már régen nincs !
A SPAR bekebelezte ! :)

Szipolyozó multi az van, nem is kevés, és amit megengednek maguknak az már kezd horror számba menni !

Vajon a "multi" akkor is lehúzza a kártyáját, amikor az asztalon a titkárnőjét döngöli ???!

munnnnkaidő alatttt !!! :O)

Minden multit nélkülözni tudnék.

canis 2010.06.24. 19:35:56

Az igaz szerencsétlen idióták, hogy a szocializmusnak vége, de a jól vasalt szarevő yuppi vagy hülye ribanc kapitalista főnököm akkor követelhet, ha annyit fizet, amiért ezt megteheti: ha éhen halnék, sem mennék ilyen helyre dolgozni 3000 Ft/óra alatt. Akkor dirigálhat a mocskos, ha megfelelően fizet. Akkor övé a napomból 480 perc. Míg pár száz forintot fizet óránként, csak köszönhet és kérhet, hogy őt és az ő főnökeit is hajlandó vagyok eltartani. Csak jó lenne, ha ezt minden "alázatos" munkavállaló is így gondolná és merne önérzetes lenni, még akkor is ha szarul jön ki belőle.

TyToo 2010.06.24. 20:29:41

őszintén szólva az a szomorú, hogy szerencsétleneknek így kell a problémáikat ország-világ elé tárni, ha nem akarják, hogy elküldjék őket.

Wanille 2010.06.24. 20:49:33

Egyre szarabb a blog...

Disznó Úr 2010.06.24. 20:53:02

Egy külföldi PLUS szatyron láttam meg a feliratot és értesültem arról, hogy mit is jelent a név:

Prima Leben Und Sparen

Percekig ízlelgettem a szavakat, a legjobb a Prima Leben... Valóban egy az egyben ez jut eszembe, ha egy PLUS-ba bemegyek.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.24. 20:57:15

nagyon gyorsan eljöve a 7vége... nincs új poszt!

napalm 2010.06.24. 21:07:28

gondolom ez már a hétvégi.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.24. 21:17:33

@horex: cigizéshez nálunk is ki kell menni (mágneskártyával, és az a saját idejére megy, mert rugalmas van, tehát annyival kevesebb az aznapi munkaideje). pisiléshez nem, kávézni meg lehet a gép előtt.

Megdobbent 2010.06.24. 21:34:22

@salapapa: Pedig tutira nincs post forrashiany, sokan panaszkodnak, ogy kuldtek be ilyet-olyat es nyoma sincs megjelenve.

Azt nem tudom, hogy a homar hanyatlo gyengeseget melyik blogon lehet jol kiirni magambol, hogy aztan a masikblog-power (eh-eh) ujra homarra tegye a homart? :I

Megdobbent 2010.06.24. 21:38:57

@Sün‼:

SEGÍTSÜNK AZONAK AKIKNEK MÁGNESKÁRTYÁT KELL LÚHÚZNIUK, HA BRUNYÁLNI MENNEK!!!

Ezért mondjunk le az augusztus huszadikai tüzijátékról (Nekünk csak látvány,nekik a megkönnyebbülés.) és az arra a célra szolgáló összeget adjuk a Plusból lett Sparok üzletvezetőinek, hátha meglágyul a szivük és minden pénztárba és pultba rakatnak mobil wc-t, vagy legalább egy bilit.

Feszülő hólyag helyett, porzó veséket!

Egyet értesz?
Menjen ez a lista körbe egész MAGYARORSZÁGON!
Klikkelj a "Továbbítás"-ra,írd a neved a lista végére, és küldd el minél több ismerősödnek!

1. Ede
2. Bánki Péter
3. Pötyi bá
4. Aeroviva
5. Hagyjad Imre
6. Exit tours
7. Wizz Air
8. Polgár Jenő
9. Szalacsi Sándor
10. Ashtar Sheran
11. Bódi gábor
12. PALKOVICSNÉ
13. Horálki János
14. Kipimpelt bankkártyás
15. Franciahonban rekedt fázós mentősök
16. ZEP

englandboy 2010.06.24. 22:40:22

@Megdobbent:

ne felejtsuk hosi autoberlonket abdult se

vajon kifizette mar a buntit????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.24. 23:09:03

@lgabi:
bazmeg a legvadabb kapitalizmus dejen is fizettek ha valaki hugyalt
le kene huznom pisileskor vagy szaraskor odahugyalnek a pult melle az tuti

Manci néni, a szomszéd 2010.06.24. 23:29:37

Ez most komoly? Mágneskártyával kell kitörölniük?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.24. 23:58:15

@akikaztmondjákni:
eskudni mernek,\. hogy a hetvegi tolem ered

a del az suntol van
az elsozes az osi roman szokas, nem is itt keletkezett
a tobbi pedig fejlodott fejlodgetett

eml 2010.06.25. 01:18:39

@atpijkamo: Mert csak a benzinkúton lehetne 10 barra felfújni, hogy kemény legyen.

Amúgy egy másik fajtája létezik. Amikor a lány egyedül megy este kocsival, akkor egy felfújható utast tud maga mellé tenni, ezáltal már nem lesz egyedülálló a támadó szemében, és inkább lemond róla.

Nem tudom mennyire terjedt el, 5-6 éve láttam ról aegy riportot a ZDF-en.

Megdobbent 2010.06.25. 01:30:25

@englandboy: Igazsag, tessek szepen elvegezni a listabovitest, ahogy mi mar megtettuk :)

mokas_gizi 2010.06.25. 06:04:33

Az összes multi ilyen sőt még rosszabb sokkal rosszabb...és mivel kell az embereknek a munka az emberek eltűrik, ha valakinek meg nem tetszik:
"El lehet menni, jön helyette 10..."

Max megbüntetik őket 1-2 millióra ami egy ekkora cégnek szánalmasan kevés, külföldön ezért nem büntetnék akkora összegekre, hogy 3x már nem tennének ilyen dolgokat + a sajtó ezzel lenne tele és az emberek valóban NEM vásárolnának ott...

Más munkahelyeken is olyan lehúzások vannak, hogy szánalom, vannak helyek ahol kidolgozod a beledet és 350Ft/óra-t kapsz...
Miközben a vevők havi, félhavi fizetésedet költik el...

Aki meg tanult az meg kapcsolatok nélkül nem nagyon tud elhelyezkedni, nem egy ismerősöm már több mint 6 hónapja nem talál munkát, semelyik sem hülye nem is egy diplomája van...

mokas_gizi 2010.06.25. 06:06:57

@mokas_gizi:

Gastroyal az egyik legszemeltebb cég, évek óta olyan mértékben sértik meg a dolgozok jogait, a munkatörvénykönyvben leírtakat, emberek 4 órába vannak bejelentve, amikor 12 dolgoznak, kauciót kell fizetni ami törvénytelen, ha elmész a cégtől vagy vissza adják a kauciót vagy nem stb-stb...

Évek óta működik így felügyeleti szervek tudják, de nem igazán tudnak mit tenni...
Ez csak a jéghegy csúcsa alkalmazottak meg tűrik, mert ha otthagynák még ez sem lenne...

Mylady 2010.06.25. 07:34:48

még mindig ez van? mi történt?
lehet, hogy szilyéket elrabolták az űrgyikok?
NO CSIPP!!!

Énbagoly 2010.06.25. 08:43:18

Most egész hétvégén pisilni kell majd?

yippyupp 2010.06.25. 08:45:40

@horex: nem tudom, legyek? az most divatos. vagy az a prada?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 08:53:20

Az volt már, hogy ez a poszt kísértetiesen emlékeztet a tegnapira?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 08:55:11

@atpijkamo: Gyerekkorom lakodalmaiban lehetett olyat inni, amikor összeöntötték a sörös nés a szörpös poharakat. Jó messzire lehetett tőle hányni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 08:58:19

Hya jól emlékszem, a "Kicsi, sárga és kapar" találós kérdésemre még nem jött válasz.

helianthus 2010.06.25. 09:01:13

Tessék régi és jó poszt, a kommentek miatt.

homar.blog.hu/2008/06/24/egy_kellemes_delutan_a_felkesz_strandon

Innen eredeztetjük a ráckevei strandot és a kék platós ifát is asszem.

AlulírottFentemlített 2010.06.25. 09:01:36

Az volt már, hogy Forza Italia?

@horex:
Teljesen igazad van!
Néha meglágyul a szívem és rögtön túl engedékennyé válok :-)

yippyupp 2010.06.25. 09:06:32

@atpijkamo: a MIB 2-ben is volt egy, de lusta vagyok linkelni, vagy link vagyok lustálkodni

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.25. 09:12:41

@yippyupp: Nem emléxem. Pedig mindkét MIB-et többször láttam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 09:20:34

Meg kell állapítanom, hogy a héten a reggeli posztok minden nap kísértetiesen hasonlítanak az előző napira.

@AlulírottFentemlített:
Még nem volt.
Forza Italia haza!
Úgyis csak zavarták a vuvuzela koncertet.

yippyupp 2010.06.25. 09:25:42

@atpijkamo: az úgy volt, hogy J ügynök és K ügynök állnak a járdaszegélynél, és odahajt eléjük a merga. oszt a sofőrt beszippantja a kormány. így sem rémlik? memóriacsipp rendel?

yippyupp 2010.06.25. 09:26:44

@Sün‼: szia Sün!!, Krumpli ma korán kelt, küldte a poszt

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 09:28:05

@Sün‼: Annyira már nincs reggel, én pl. már kaptam két lecseszést, egy dícséretet és egy azonnali munkát a főnökömtől...

yippyupp 2010.06.25. 09:32:45

@Kitalátor feljegyzetei: engem is megdicsért a főnök, péntek van...
a dicséretedből levonok egy "í"-t mielőtt atpijkamo nekedesík

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 09:37:43

@yippyupp: Van a rövid, egyszerű, formális dicséret, és van a hájjal kenegetős, hosszas, nemszeretem munkára (ismételten) rávevő dííícséret...

yippyupp 2010.06.25. 09:40:46

@Kitalátor feljegyzetei: szóval olyant kaptál, azt évente egyszer osztják csak. általában fizuemelés helyett

yippyupp 2010.06.25. 09:43:12

@Sün‼: ő is nézett valamit tegnap egész nap

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 09:50:36

Az volt már, hogy nem Pluss, hanem Spar?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 09:51:57

@Sün‼: Prima Leben Und Sparen!
(A Prima Leben az kurva életet jelent?)

yippyupp 2010.06.25. 09:51:58

@Sün‼: ma még nem, és azt sem kérdezte még ezen a dííícséretes napon, hogy ez már a hétvégi-e?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 09:57:42

@AlulírottFentemlített:
Te is koncerteztél tán?

@Kitalátor feljegyzetei:
Valami olyismire gyanuzok magam is.
De ha nem azt jelenti, akkor a szoptatással lehet kapcsolatban!

helianthus 2010.06.25. 10:01:47

@yippyupp: engem tegnap dicsértek meg, ezek szerint nekem ma már szombat van?
B+, hát minek jöttem én be, most elcsesztem az egész napom.

AlulírottFentemlített 2010.06.25. 10:02:09

@Sün‼:
Igen, csak mivel nem vettem még vuvuzelát, így fésü+wc papír szájharmónikával kísértem a fúvósokat.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.25. 10:03:50

Minálunk meg a svábdicséret a módi. Ha mindet jól csinálunk, akkor nem basznak le.

Amúgy meg mostmá akor hétfő délig pisilünk?

helianthus 2010.06.25. 10:04:08

Ráadásul Hegyirabló is felszívódott, így nem tudok elnézést kérni az arany levélnehezékem miatt, ami kiesett a Hummeremből és összetörte az olasz márványból faragott pisilő mágneskártyáját.

helianthus 2010.06.25. 10:05:16

@Rosszindulatú Vászka: hát én mindenesetre most elmegyek. Hol a mágneskártyám. Nem találom, na mindegy viszem a römi kártyát, hátha azzal is beengednek.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.25. 10:10:42

@helianthus: te hazaáruló antimagyarista cenk! Legalább magyarkártyát vinnél, azzal sokkal jobban lehet a betyárkörtéket is leszüretelni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 10:17:58

@Kitalátor feljegyzetei:
Pontossssssan!

@Rosszindulatú Vászka:
Betyárkörte szüret lesz?
Mi nemsokára szüreteljük a vuvuzela-fát!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 10:20:37

Azok mkedvéért, akik nem Sün!! barátunknál vészelik át e posztmentes hétvégét: Két középkorú házsaspár - Béla és Lajos, meg a feleségeik, régi barátok - megszervezik, hogy megpezsdítik az életüket, és tartanak egy közös bulit, a vacsora után meg ágyba bújnak, de nem ám a megunt partnerral, hanem párcsere lesz. Így is történik, és eljön a reggel. Béla hosszasan nézi éjszakai partnerét, kedvesen megsimogatja, majd megszólal:
- Szia! Jó reggelt! Neked milyen volt? Mert én ilyen csodálatosan még soha nem éreztem magam!
- Szia drágám, neked is jó reggelt! Számomra is csodálatos volt, sokkal-sokkal jobb, mint a párommal. Szerintem nekünk együtt kéne maradni!
- Szerintem is, de hogy mondjuk ezt meg a csajoknak?

yippyupp 2010.06.25. 10:20:49

@helianthus: engedd meg, hogy bocsánatért esedezzem. hova lett a maki-avatar, rád sem ismertem birka (é: legelő szőr)

Rosszindulatú Vászka 2010.06.25. 10:28:24

@Kitalátor feljegyzetei:

- Anyu, veszel nekem fagyit?
- Kisfiam, azér mer lefexek apáddal, még nem kell anyunak szólítanod.
- Akkor hogy hívjalak?
- Mongyad rendesen, hogy Dezső!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 10:32:40

@Rosszindulatú Vászka:
Ez a betyérkörte szüret érdekelne.
Ha összefoglalnád pár sorban, és beküldenéd a szerkesztőségbe, megjelentetném a FÁSz honlapján, mint szakmai posztot!

yippyupp 2010.06.25. 10:38:25

@Kitalátor feljegyzetei: én úgy emlékszem, a cigánymeggy után érik

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 10:41:50

@yippyupp: A Trópusi mezőgazdaság c. tankönyvemben mintha aszezonálisnak írták volna le, nagy hő- és páratartalomfüggéssel...

Rosszindulatú Vászka 2010.06.25. 10:46:36

@Sün‼: elkültem neked a nikkes méledre!

@Kitalátor feljegyzetei: @yippyupp: minálunk öröktermő, egész évbe terem, kivéve szeptemberbe, akkor a murci kicsit megbojgassa a természetes termőterületét :)

yippyupp 2010.06.25. 10:53:51

@Sün‼: a vonalkódot a hernyó viszi fel rá

helianthus 2010.06.25. 11:12:12

@Kitalátor feljegyzetei: az nem jó, szúr, a tbála meg kemény.

@Rosszindulatú Vászka: jóvanna, nem kell mindjárt anyukázni.

@yippyupp: elbújtam az üldözőim és követőim elől. Tudod úgy érzem, valaki mindig elolvassa, amit írok és ettől frusztrált (vidéken ketyós) leszek.

yippyupp 2010.06.25. 11:16:16

@helianthus: tessék csak szedni a váliumot, ahogy a doktorbácsi felírta. el fog múlni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 11:33:09

@Rosszindulatú Vászka: Írd be az önéletrajzodba: "A médiják meghatározó tényezője, a FÁSz babérkoszorús szagértője"!
Köcce amúgy a remekművet!

akárki lehetek:-) 2010.06.25. 12:06:25

@AlulírottFentemlített:
Rendelést felveszünk érett vagy instant vuvuzelára! Mennyiségi kedvezmény is kicsikarható!
Rendelést @Sün‼: mesternél lehet eszközölni!

akárki lehetek:-) 2010.06.25. 13:27:56

@AlulírottFentemlített:
Mivel rendelési hajlandóságodat rögzítettük, igazán nincs mit.
Egyedi dizájn igényedet @akikaztmondjákni: kolleginával egyeztesd.

AlulírottFentemlített 2010.06.25. 13:41:30

@akárki lehetek:-):
Permetkéket szeretnék és online fizetnék.
Küldöm a pinkódomat: ****

Azt hiszem boldog ügyfél lettem!

akárki lehetek:-) 2010.06.25. 13:56:31

@AlulírottFentemlített:
Fizetni @Sün‼: -nél kell, én a fák növesztésével vagyok elfoglalva, de, hogy tényleg boldog légy, küldd el a kártyát is.

AlulírottFentemlített 2010.06.25. 14:30:04

@akárki lehetek:-):
Magyar királyi postávál jó lesz?
Rakok mellé anyacsavart.

szmissz.dzson (törölt) 2010.06.27. 11:14:51

szemét a plus is.
de a cigizőket hadd ne sajnáljam már a kártyalehúzás miatt...

MEDVE1978 2010.06.28. 09:52:21

Bocs, de tudtommal Plus már nem létezik. Az egész egy jó próbálkozás volt, de kis hazánkban átvette a Spar nevezetű szarkupac kb. 2 éve.

Doke 2010.06.28. 13:56:50

Sziasztok! Végig olvastam a hasznos kommenteket. Egy pár megjegyzésem lenne csak azokhoz akik szapulják a fent nevezett mágneskártyát.
Adott egy dolgozó aki nem dohányzik. Elfogyasztja a reggelijét,ebédjét vagy vacsoráját és ennyi. Adott a dohányzó kolléga aki 2 óránként(jobb esetben) elmegy bagózni 10 percekre és ezek mellet szintén étkezik alkalmanként 15-20 percig is.. Ergo más dolgozik helyette. Mindig az pattog akinek nem kellene...Nálunk az emberi szükségletek elvégzése miatt sosem kellett kártyát húzni. Ha egy m.helyen ezt kérik ott a vezetőnek vagy oka van erre, vagy szimplán hülye. Ezek ellen kell fellépni és nem a "normálisnak" nevezett dolgok miatt. Lehet szapulni mindent ami nem a mi érdekeinket szolgálja,ám az üres makogásnak és rágalmazásoknak nem sok keletje van. Ha valaki akar lépni az merje megtenni ott ahol azt meg kell és ne innen-onnan hallott dolgokkal jöjjön elő. (egy vásárló vagyok és ezt tudom...bla-bla-bla). Ne a sült galambot várja...
Nálunk is hajszolt a munkatempó. Kevesen vagyunk,kihasználnak és sorolhatnám. De mi döntöttünk,hogy maradunk és tesszük a dolgunk. Ha betelik a pohár akkor viszlát elmegyünk. De az,hogy odaszarunk ahonnan eszünk.....az a világ legnagyobb sz@rsága...kedves SPAR-os kollégák! S ezt most nem egyenlő az említett "nem kötelező" itt dolgozni című szöveggel. Olyan csóri munkás vagyok mint ti, nem diplomás.....ám ameddig ez a cég adja a kenyerem és jó érzem magam abban a "boltban" (és kihangsúlyozom a boltot)ahol dolgozom, meg is fogom tenni. S hidd el ha te is azt keresnéd a melóhelyeden miért jó ott lenni és nem azt, hogy mi a szar akkor könnyebb lenne a "dögnehéz" napod! Ám ha ilyet nem találsz, akkor ideje váltani...te döntesz, nincs bilincs ami a SPAR-hoz köt! A kommentekből leszűrve...nincs jelentősége,hogy SPAR,CBA,ALDI,LIDL,TESCO vagy sorohatnám.......MULTIK vannak.
Kössz a türelmetek!
süti beállítások módosítása