Tékozló Homár

Bréking: Debrecenben a buszon cseresznyézett a paraszt ellenőr

2010.06.28. 09:06 | szily | 179 komment

Alant Zed epikus párbaja olvasható a debreceni közlekedési zéerté ellenőreivel, két fejezetben. Az első esete önmagában nem halálosan izgalmas, de abból a szempontból fontos, hogy innen indul az a csodálatos ív, aminek a csúcspontján elhangzik a nap mondata: "Az eset után négyszemközt odalépett hozzám a 72-es számú ellenőr és megkért, hogy igazoljam, hogy ő nem evett a cseresznyéből." A tanulság az, hogy sem a fővárosban, sem vidéken, de még a közgazdasági Nobel-várományos Kósa Lajos földjén sincsen kolbászból a jegyellenőr.


Nagy örömmel olvasom blog oldalukat. Panaszaimmal és felháborodásommal szeretnék Önökhöz fordulni. Az első botrányos eset áprilisban történt, melyet panaszként meg is írtam a DKV Zrt-nek. Levelem így szólt:

Tisztelt DKV Zrt.!

A mai napon egy végtelenül felháborító és botrányos dolog történt velem a DKV Zrt. által üzemeltetett sárga villamos gépjárműn. Az eset 11 óra 43 perckor történt a Városháza-Kossuth tér megállóhelyek között. A Városháza megállóhelyen utolsók között szálltam fel a gépjárműre. A villamos szinte teljesen tömve volt és kissé nehezen tudtam csak elővenni a pénztárcámból a menetjegyemet érvényesítésre. Ekkor kollégájuk már javában kérte az utasoktól a jegyeket, bérleteket és én is igyekeztem lyukasztani. A tumultus miatt nem figyeltem, hogy már egy korábban érvényesített jegyet "érvényesítettem" mégegyszer és azt adtam át a jegyellenőrnek. Ő ezt modortalan, bunkó stílusban közölte is velem, én pedig elismertem a hibám és eközben leszállított a gépjárműről. Átadtam az irataimat az adatok felvételéhez és kifizettem a 3000 Ft-os pótjegy árát. Ez már a Kossuth téri megállóhelyen zajlott le. Munkatársuk nemhogy arcátlan és bunkó volt, de még tegező viszonyban is kommunikált velem. Ez volt az a pillanat, amikor betelt a pohár és elkértem az azonosítóját.
Velem ezt senki nem teheti meg, főleg nem egy ellenőr. Milyen jogon viselkedik így egy utassal? Milyen jogon mer engem letegezni? Az érintett kollégájuk azonosítószáma 176.. Mind a gépjárművön, mind a megállóhelyen több szem és fültanúja volt az esetnek.
Kérem az ügy kivizsgálását és az érintett kollégájuk felelősségre vonását. Ezenfelül egy bocsánatkérést kérek a Közlekedési Vállalat részéről. Szerintem ez a legkevesebb!
Remélem ez az eset precedens értékű lesz a cég és a munkatársai számára is és nem ér más hasonló debreceni polgárt ilyen atrocitás.

Tisztelettel:

Érkezett a válasz:

    Tisztelt Ügyfelünk!

Mint levelében leírja, az ellenőr jogosan és szabályosan járt el.
Az Ön által kialakított helyzetben az ellenőr valóban letegezte Önt. Ezt helytelenül
tette, amiért Öntől a helyszínen bocsánatot is kért.
Bízunk benne, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő, és megelégedéssel veszi
igénybe szolgáltatásainkat.


Üdvözlettel:

   
     Hernádi Zoltán
Értékesítési és ügyfélszolgálati
     osztályvezető


MÉG ÉN VAGYOK A HIBÁS, HOGY AZ ELLENŐR PARASZT MÓDON LETEGEZETT??? MILYEN HELYZETET ALAKÍTOTTAM ÉN KI, HOGY AZ ELLENŐR TEGEZNI VOLT KÉNYSZERŰ???
MÉG EGY BOCSÁNATKÉRÉSRE SEM HAJLANDÓ A MÉLYEN TISZTELT VÁLLALAT???
FELHÁBORÍTÓ!!!

A következő eset 2010. június 19-én történt a 35Y-os buszjáraton (Rendszám: LMG-122). Debrecen-Józsán, a Harmat utcai megállóhelyen 11:55 perckor 2 kövér testalkatú ellenőr szállt fel. Megálltak a sofőr előtt és beszélgetni kezdtek vele, figyelmem pedig levettem róluk. Épp egy telefonbeszélgetést folytattam és az ablakon tekintettem ki, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki rángatja a karomat és egy karszalagot nyom az arcomba. Természetesen egyből elővettem az érvényes bérletemet és megmutattam a bunkó és türelmetlen ellenőrnek. Milyen jogon viselkedik így velem? Milyen jogon zaklat ilyen durván?
Ezalatt a busz úton volt Debrecen felé, én pedig egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Az ellenőr másik munkatársa, miközben a sofőrrel beszélgetett, zsebéből cseresznyét kezdett enni, de úgy, hogy annak leve gusztustalan módon csorgott a busz padlózatára, olyan szerencsétlenül ette azt és közben a kapaszkodót is össze-vissza kenhette ragadós kezével. Az Árpád Vezér Általános Iskola megállóhelyhez értünk, ahol az említett ellenőr laza mozdulattal kidobálta a megálló járdájára a cseresznyemagokat. Nem 1-2 magot, hanem egy egész marékkal. Nagyra kerekedett a szemem és a hányinger fogott el már ekkor. Nem bírtam tovább és odamentem az említett személyhez. Kérdeztem tőle, hogy az általános utazási feltételek alól kivételt élveznek az ellenőrök? Mert ugye tudtommal a gépjárművön nem lehet ételt-italt fogyasztani. Erre elkezdett nevetni és mutatta nekem a gépjárművön elhelyezett matricát, miszerint (szerinte, nagy IQ-val) csak hamburgert és fagylaltot tilos a gépjárművön fogyasztani. Kérdeztem, hogy ragadós üdítőitalt és pl.: majonézes sültkrumplit, amivel összekenem az ülést, ÉS ugyancsak ragadós és folyós cseresznyét szabad akkor fogyasztani??? Erre már nem tudott válaszolni és lefagyott a vigyor az arcáról. Természetesen elkértem az azonosítószámát az említett ellenőröknek és jeleztem, hogy panaszt fogok tenni a főnöküknél (bár nem tudom, hogy az előbbi esetem után van-e értelme). Az első számú ellenőr azonosítószáma 72, aki pedig sok ésszel cseresznyét evett: 80.
Az eset után négyszemközt odalépett hozzám a 72-es számú ellenőr és megkért, hogy igazoljam, hogy ő nem evett a cseresznyéből, csak a kollégája és ő nem követett el hibát. Szinte már szánalmas volt a szituáció. Az esetnek több szemtanúja is volt, többek között a busz vezetője is.

Elkeseredettségemben és dühömben fordulok most Önökhöz!

Kérem segítsenek nekem az említett ügyekben!

Üdvözlettel: Zed

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lewad 2010.06.28. 11:15:00

A viziló nagy állat, büdös a szája; mégsem mondja, hogy "Jegyeket, bérleteket!"

Hümüzhümümüz 2010.06.28. 11:18:22

"Zed" nem a Ponyvaregény szadista, análintruder mellékszereplője???

Csak me' tegnap este volt pont a P(D)una tévén a fent említett műremek és így beugrott. Grace már nem áll a bolt előtt, mert Butch elvitte, de marad a sárga villamos gépjármű... :D:D:D:D:D

2010.06.28. 11:24:36

A villamos nem gépjármű, te jó ég...

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.06.28. 11:27:10

Basszameg a cseresznyeevős esetnél tipikus kispolgári, álszent viselkedés:):) . A kutyát nem érdekelné hogy csorog a lé meg eszi a cseresznyét. Így minden második emberre rá lehetne szólni hogy büdös vagy lábszagú a szája. Kedves poszt-toló amennyiben férfi akkor krokodilcsipeszt kívánok a zsákjára amennyiben nő akkor a mellbimbójára!

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.06.28. 11:27:23

Zed hülye.
Nekem még soha nem volt konfliktusom az itteni ellenőrökkel. Ha a kibaszott utolsó buszok nem mennének el hamarabb, nem sok rosszat tudnék mondani a DKV-re.
Zed mendjen edzésre a BKV-hez. Lefeljebb beverik az orrát.

sunyeb 2010.06.28. 11:28:45

Ez a poszt engem egy elcseszett rendőrségi jegyzőkönyvre emlékeztet. Dögöljek meg, ha egy év alatt összesen használtam ennyiszer a "gépjármű" szót. Frusztrált egy ember lehet Ön. Nehogy a tegezésből dagadt bunkózás legyen.
Amúgy meg tavasz van. Mit egyen az ellenőr? Banánt?

nál 2010.06.28. 11:34:52

Gyerekek, ez kamu.
Ilyen stílusban csak direkt írnak.

Remélem. De mondjuk biztos is vagyok benne, szóval felesleges hőzöngeni.

CabStar · http://caballero.nolblog.hu 2010.06.28. 11:36:05

Milyen élete lehet ennek az embernek, hogy ilyen leveleket írogat, basszus? Elolvastam az egészet, velem nap mint nap történik ilyen, de ennyi erővel a szarásaimról is írhatnék blogbejegyzést.

MosoMasa 2010.06.28. 11:37:46

@Kitalátor feljegyzetei: Hát tényleg az a lényeg!
Akkor lehet fagyizni, hamburgerezni, csak ne kenjük össze a másikat! Ugye?
Vagy akkor lehet menni 160-al az úton, csak ne menjünk neki másnak.... Összességében akkor minek a szabályozás?

sunyeb 2010.06.28. 11:38:27

Jah' izé... Nyár van, nem tavasz.
Biztos a légkondicionáló berendezés monoton zúgása és az irodahelyiségben uralkodó hőmérséklet tévesztett meg, miközben az ablakon tekintettem ki.

sszever 2010.06.28. 11:44:34

Barom. Járj akkor biciklivel.
Nem modom, hogy az ellenőrök tévedhetetlenek, és mindig a legudvariasabb, de ilyen utastól nekem is kinyílna a bicska a zsebemben.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.28. 12:10:23

Zed-Zed,igazad van, de mégis, te szopni jársz DKV-val?
Nem megsértődni, kínhumor
Minden ilyen szemét alkalmazottnak , és cégnek, a képire fagyasztani-Candy fagyasztóval- a mosolyt
Egyszer csak lesz rend!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 12:13:41

@MrZed001: A tisztességes ember előkészíti felszállás előtt a jegyét, ha meg bérlettel utazik, és meglátja az ellenőrt, nem a seggét fordítja oda, hanem előveszi a bérletét és az igazolványát és megmutatja. Az orcájával együtt. Tisztességes ember nem képez látszatfajt és nem vár bosszúszomjasan arra, hogy az adott embercsoportból (fogorvosok, zsidók, kerékpárosok, rendőrök, óvodások, szőkék stb.) végre valaki hibázzon, ő meg megbosszúlhassa a saját hülyesége/aljassága miatt elszenvedett megaláztatást.

Az udvarias ember meg lehetőség szerint elkerüli a tömegben való telefonálást is.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.28. 12:15:24

@pcmci:
Tisztelt pcmci úr!
Megkérhetném szépen, húzzon a fenébe a homárrol?

Hogytetszik? Kulturált volt igazán.

Ha ilyenkulturálan elhajtanak a farokba, te mit szólsz?
Pláne egy ügyfelekkel/utasokkal kapcsolatban levő alkalmazott teszi ezt

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 12:15:28

@horex: Jól +b.ták, mert potyázott, azóta lesi az alkalmat, hogy visszavágjon.
Az ilyen inkább nem is b..ik, mert azt esetleg a másik is élvezné...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 12:17:29

@akikaztmondjákni: Ezek szerint te is ismeredd az alapviccet a szűz és a kielégített p..a látványáról...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.28. 12:20:37

@CabStar:
Meg ne haragudj, akkor te a "nyáj" tagja vagy, akik békésen hagyják magukat elkuldeni "máshova"

Esett velem a napokban, hogy megbuntettek parkolásért + le is bilincseltek
Ebböl csak az egyik jogos
Hagyjam annyiban, mert adott kerületben ez a "szokás"
Közteres kioktatott, udvariasan, én is őt
Aztán ma beadtama papirt az önkrmihoz, a törvényre irott pontjára hivatkozva

A "nyáj" tagjai abban a kerületben elhiszik a közteresnek, hogy ez jogos.

Sissio 2010.06.28. 12:21:25

ahahah tipikus eset amikor valakinek tul sok szabadideje van, es eleg keves hobbija :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.28. 12:23:31

@Kitalátor feljegyzetei:
Én már dugtam úgy , hogy csak nekem volt jó és nem irigységböl
Sikeres-e vagyok-e?
:)

zozo6296 2010.06.28. 12:25:24

"miszerint (szerinte, nagy IQ-val) csak hamburgert és fagylaltot tilos a gépjárművön fogyasztani. "
Áháhhháhá!
IQ-fighter jajj 8általánossal is lehetsz ellenőr látod, vagy talán még kevesebbel is

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 12:36:14

@wboy: Meg utas is. A fentebb linkelt DKV-figyelőn úgy tűnik, hogy egy kényszerpályás kétdiplomás (frusztrált) ellenőr harcol egy végzettségét és képességeit (hogy emberi kvalitásairól ne is beszéljünk) meghaladó pozícióba került bizonytalan nemi identitású frusztrált potyázóval. Sün!! meg még sehol...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 12:37:42

@wboy: Arról nem is beszélve, hogy az utazási feltételek között nem is szerepel sem az iskolai végzettség, sem az IQ, de még a magyar nyelv ismerete sem...

zsurzsenka 2010.06.28. 12:54:04

Haha!
Volt szerencsém egy évet Db-ben tölteni, és a buszvezetők tényleg nagy császárnak hiszik magukat. A kedvencem, amikor nem engedett felszállni egy mobilon beszélgető hölgyet, mert az tilos. És megvárta, míg leteszi.
De hát mindenkinek kell egy szép pillanat napjában minimum egyszer.
A posztolónak meg ez volt az.

zozo6296 2010.06.28. 12:59:22

@Kitalátor feljegyzetei: Hát ja ezek nélkül élni is lehet, de csak itt Magyarországon.
DKV-figyelő? meglesem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 13:02:36

@zsurzsenka: No az ilyen sofőröket nem vette át a Volántól a DKV, tavaly nyáron, remélhetőleg. Amióta kamera rögzíti a munkájukat, többen megtanultak viselkedni, nem dohányoznak, stb.

VinszentVega 2010.06.28. 13:02:43

A villamos NEM gépjármű. Ha már ennyiszer leírod a baromságot, hülyébb vagy mint az ellenőr.

MrZed001 2010.06.28. 13:09:13

@Kitalátor feljegyzetei:

"A tisztességes ember előkészíti felszállás előtt a jegyét"
... kivéve ha rohan hogy elérje a busz/villamost, amikor ez nem várható el tőle ugyebár

"ha meg bérlettel utazik, és meglátja az ellenőrt, nem a seggét fordítja oda, hanem előveszi a bérletét és az igazolványát és megmutatja."
... ha a drága ellenőr nem épp trécsel elöl, mert akkor lesz.rja, aztán majd jön ha kedve úgy diktálja. Nehogy már én az úriember üljek ott pattanásig feszült idegekkel, hogy jönmár-jönmár ?!?!??

"Az orcájával együtt."
Amit oda fordít ahová úri kedve tartja. Ha megszólítják tisztességes magyar köszönéssel, akkor a hozzászóló felé.
Ha nem hallja a környező zaj miatt, akkor második kísérletnek a (tenyérrel, nem ököllel) kissé (nem ki a székből, át az ablakon erővel) meglökheti a vállát a megfelelő figyelemfelhívás gyanánt.

"Tisztességes ember nem képez látszatfajt"
... mert annyira kisebbség, hogy még számontartani is nehéz a sok tróger között, s ismertetőjelei sem oly látványosak mint a barna bőr, rajság meg szotyi mindenfelé köpdösése ...

"és nem vár bosszúszomjasan arra"
... mert nem bosszúszomjas, csak élni szeretné szép nyugalmas életét ...

"ő meg megbosszúlhassa a saját hülyesége/aljassága miatt elszenvedett megaláztatást"
... mert a tisztességes ember messzemenőkön túl megőrzi nyugalmát, és csak mikor betelt már a pohár emeli fel hangját a gyalázat ellen, akkor is nyugodtan, de végletekig ridegen és igazságosan.

"Az udvarias ember meg lehetőség szerint elkerüli a tömegben való telefonálást is."
Ez úgy 2005-ig volt divat, azóta már nem. Telefonálás közben viszont társalgási hangerőt nem szabad túllépnie, ami megfelel annak, mint ha a mellette ülővel beszélne.

zozo6296 2010.06.28. 13:10:47

@zsurzsenka: "A kedvencem, amikor nem engedett felszállni egy mobilon beszélgető hölgyet, mert az tilos. És megvárta, míg leteszi."
Hát valamikor nekik is kiskirálykodni kell. Nem lehet ám csak úgy vezetni.....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 13:11:08

@wboy: Lehet azt máshol is...

Az volt már, hogy két betyárkörtét a poszt tolónak és egy betyárkörtét az ellenőrnek?

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2010.06.28. 13:11:26

A posztoló a benga, bár a cseresznyézés epic :)
Szegeden a 8-as trolipótlék uccsó (éjféli) járatán fordult egyszer elő, hogy kislány erősen dülöngélve közelített a "busz járműhöz". A sorfőr szeme szépen kerekedett a kezében lévő sültkrumplis doboz láttán. Node: a jány csuklóból kidobta a kukába (első ajtó mellett) - majd döccenőből nekiállt kukázni, miután rájött, hogy a kaját dobta ki. Sofőrünk tekintetén átfutott a rémület, ajtó becsuk, padlógáz. Az ilyen jelenetek miatt éri meg befészkelni a jobb egyesbe :D :D

jaffandi 2010.06.28. 13:20:56

A posztíró elég boldogtalan és frusztrált lehet. Akkor mennyire fel lesz háborodva, amikor a második semmitmondó levelet kapja meg a dkv-tól! Jobb lenne ha nem sajnálná magát enniyre és nem akadna ki minden hülyeségen.

zozo6296 2010.06.28. 13:21:34

@MrZed001: ""Az udvarias ember meg lehetőség szerint elkerüli a tömegben való telefonálást is."
Ez úgy 2005-ig volt divat, azóta már nem."
Komolyan? Én erről most hallok először.
Am azt bírom, múltkor csávó ott laptopol a héven. Nem fél hogy kirabolják meg stb? Más, máshol meg a telefonját nem is meri elővenni.

SÜN 2010.06.28. 13:32:17

JÉZUSOM MEKKORA IDIÓTA

csak Norrisz! 2010.06.28. 13:35:54

Kérném a kommentcímekben, a kommentekben a parasztozás mellőzését!
Köszönöm

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.28. 13:37:05

miért kell a posztot a bréking szóval kezdeni? ne legyünk már olyanok mint a velvet.

(---Flúgos Buszos---) 2010.06.28. 13:52:00

Mekkora gyökér lehetsz,hogy ilyenért reklamálsz???? Szerintem irigy vagy,mint a sárga villamosuk,és így vágsz vissza,mert téged nem vettek fel ellenőrnek.

Le tegezett téged???? Apám,te tiszta rendőrtitulusos vagy,még te hibázol,hogy szar jegyet adzs,és még neked áll feljebb a legeslegvégén,inkább legközelebb fogd be a szádat,mert a többi utas megállóban ki fog nevetni.

MrZed001 2010.06.28. 14:10:58

@wboy:
""Ez úgy 2005-ig volt divat, azóta már nem."
Komolyan? Én erről most hallok először."

Addig azért volt, mert nagymenősködésnek volt beállítva.
Manapság viszont már annyira ócsó tömegcikk, annyira általános kommunikációs eszköz lett, hogy megszűnt ez a 'azé telefonál buszon, hogy nagyzoljon vele' felfogás.
Természetesen normál hangerővel már úgy veszi mindenki, mintha a mellette állóval beszélgetne az illető (hiszen lényegében akkor is ugyanakkora hangerővel beszélne ugyanazzal ..).

"Am azt bírom, múltkor csávó ott laptopol a héven. Nem fél hogy kirabolják meg stb?"
Vonaton csak 1. osztályon utazok, mert csak itt merem elővenni és használni a laptopot, s tettem ezt az elmúlt 10 évben rendszeresen, volt hogy naponta utaztam 3 órákat.
Egy úriember nem az 1. osztályú különbözetin spórol :) , mert inkább többet fizet, mint hogy az életével fizessen.

"Más, máshol meg a telefonját nem is meri elővenni."
Igen, és jól teszi. Gyakran alkalom szüli a tolvajt (vagy éppen fegyveres útonállót), jobb nem kísérteni a sorsot.

jojoka 2010.06.28. 14:20:59

Én is debreceni vagyok. Felszálltam, lyukasztottam persze akkor már az ellenőr dolgozott és meggyanúsított, hogy csak azért lyukasztottam ki a jegyet mert megláttam és, hogy már előtte egy megállóval szálltam fel. Egyszerűen leültem egy űlésre és közöltem vele, hogy jó. Akkor bizonyítsa be , hogy ez így volt. Olyan arca lett, hogy azt vicclapokban lehetne mutogatni. Nálam volt egy blokk amit a pont a megállóban található boltban kaptam ahol előzőleg vásároltam és volt rajta időpont is. Úgyhogy simán be tudtam volna bizonyítani , hogy bizony ott vásároltam és nem sok értelme lett volna visszasétálnom egy megállót.

Silent Bob 2010.06.28. 14:22:23

Ennyi hülyét. Leírta, hogy leszállt, csengetett és még úgy is ugatott neki az ellenőr.
A cseresznyéhez meg annyit, hogy gondolom az sem zavar, hogy boltban, postán, hivatalban zabál a dolgozó miközben veled beszél.

Bableves 2010.06.28. 14:26:03

Amikor kövér dkv ellenőrök lepik el Debrecen népes városát, a komor, szél szaggatta felhők között egy vakító reflektor által vetített Zed-kontúros jel fog megjelenni ... és a gonosz arcára odafagy a meggylé.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.28. 14:36:57

@MrZed001: "azé telefonál buszon, hogy nagyzoljon vele"

Hát igen. A csávó úgy csinált, mintha nagyban beszélgetne, mikor hirtelen megcsörrent a füléhez szorított telefon.

Hosegawa 2010.06.28. 14:45:33

Bammeg ez a posztíró marhára ráér. Javaslom a főállású munkát, az majd kigyógyít az egész napos mániákus semmittevő seggvakarásból.
És mint egy koncetrációs tábort megjárt szegény ember, totál pánikbqan közli, hogy Úristen! "cseresznyét evett az ellenőr".

De ráérnek eggyesek...

ier6w7i 2010.06.28. 14:54:29

Nem tudom miért sértődik meg nálunk mindenki, ha az ellenőr kéri a jegyet/bérletet ellenőrzésre. OK, az felháborító, ha udvariatlan és sokakat bánt ha tegez (miért, az IKEA-ban is reklamáltok ha letegeznek? vagy a Mekiben?) - joggal kéri ki magának az utas, de amúgy az ellenőrzés tényén nem kellene megsértődni. Ez a dolga. Az utas meg előveszi a jegyét/bérletét és megmutatja, a kultúrált ellenőr meg annyit mond, hogy Köszönöm (a kevésbé kultúrált nem mond semmit).

Persze engem is zavar és utálom ha a mozgólépcső tetején kéri el és az utánam jövő majdnem fellök - bár szinte kivétel nélkül bemondják, hogy ellenőrök dolgoznak és készítsük elő a jegyet/bérletet ellenőrzésre. Érdekes módon belém eddig még nem kötött egyik sem, nem anyázott le. Volt hogy elkérte a jegyet, én odaadtam, ő forgatta, megnézte, majd megköszönte és visszaadta - ennyi az egész, ez nem személyeskedés és nem kellene sértésnek venni.

De nálunk aztán nagy az öntudat! Méghogy valaki ellenőrizni akar! Még mit nem, csak nem feltételezi, hogy csalok/lógok? Ilyenkor aztán mindenkinek vannak személyiségi jogai, öntudata meg miegymás!

Ettől függetlenül mélyen együttérzek az utassal, ha látja, hogy cseresznyét szalonnát stb zabál a bunkó ellenőr és még cinikus is - bocs, a másik utasra is rá tetszett szólni (azonosítószám felírva?), aki pl hamburgert eszik a buszon?

Állítsuk meg a ......... 2010.06.28. 15:43:59

Csodálkozol a történteken?
Hiszen az egyik vezérük nyikos pesta,a volt máv-os, ő az aki azt válaszolta egy gyengénlátó rokkantnyugdíjasnak, hogy jogosan büntették meg az ellenőrök.
Szerencsétlennek tévedésből diákbérletet adtak ki a pénztárnál, a nyugdíjas helyett, elnézést nem kérve arra figyelmeztette a gyengénlátót, hogy észre kellett volna vennie a különbséget, majd arra is kitért, hogy fáradjon be hozzájok a szinte vak férfi, ott kicserélik neki a bérletet.
Ennyit a kósa féle DKV-ról.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.28. 15:48:40

Nyugdíjasként tanulószelvénynel utazott

Április elején nyugdíjas DKV-bérletet váltott Galajda Ferenc. Tévedésből diákbérletet kapott, de gyengénlátóként nem vette észre a hibát. Nyugodtan utazott vele a debreceni tömegközlekedés járatain, abban a tudatban, hogy minden rendben van.

– Minap ellenőrrel találkoztam, aki kiállított egy csekket és azt mondta, hogy ha beviszem a bérletet a Füredi úti ügyfélszolgálatra, akkor díjtalanul átcserélik azt nyugdíjas bérletre. Aláíratott velem valamit, úgy tudtam, annak igazolását, hogy a csekket átvettem – mesélte.

Az ügyfélszolgálaton aztán hidegzuhanyként érte, amikor közölték vele, hogy ki kell fizetnie a 6000 forintos büntetést, illetve szó sincs ingyenes cseréről, meg kell vennie a nyugdíjas bérletet. Amiről pedig azt gondolta, hogy a csekk átvételét igazolja, azzal az aláírással a bliccelést ismerte el.

– Az ellenőr félrevezetett – mondta felháborodva, megjegyezve, hogy tanuló és a nyugdíjas bérletet alig lehet megkülönböztetni, különösen ha rosszul lát valaki.

Nyikos István, a DKV Zrt. szolgáltatási igazgatója válaszában leszögezte: a panaszos nem mondott el minden részletet.

Galajda Ferencet a villamoson valóban ellenőrizték és megállapították, hogy a nyugdíjas bérletigazolványban tanuló szelvénnyel utazott. Az ellenőr a helyszínen ezt be akarta vonni, az utas azonban megtagadta az intézkedést. Az ellenőr tájékoztatta, hogy esetét az ügyfélszolgálaton tudja rendezni és aláíratta vele a kiállított „Jegyellenőri segédkönyv”-et, amely azt igazolja, hogy a csekket és a tájékoztatót átvette az utas.

– Amikor a panaszos megjelent az ügyfélszolgálaton, arra hivatkozva, hogy az ellenőr szerint ingyen kicserélik a bérletét, az ekkor átadott bérlet és bérletigazolvány vizsgálatakor kiderült: utóbbi érvényessége is már régen lejárt. Új bérletigazolvány kiállításával lehet érvényesíteni, melyhez szükséges a nyugdíjjogosultság hivatalos okmányokkal történő igazolása is, ennek hiányában csak valóban a pótdíj megfizetésével rendezhető az ügy.

Az utas távozott, majd rövid idő elteltével visszatért és magával hozta az időközben megtalált érvényes bérletigazolványát. Továbbra is neheztelte azonban, hogy nem megfelelő értékszelvényt kapott, ezért követelte a díjtalan cserét; kérését azonban az ügyfélszolgálat munkatársainak az érvényes önkormányzati rendelet tudatában nincs joguk méltányolni.

– Társaságunk továbbra is felajánlja, hogy amennyiben az ügyfélszolgálatunkra befárad az utas, a körülményekre való tekintettel a pótdíjtól eltekintünk, azonban az eljárási díjat meg kell fizetnie. Nem fogadható el az az érvelése, hogy a bérlet vásárláskor gyengénlátóként nem vette észre, hogy nem megfelelő értékszelvényt kapott, mivel a helyszínen meg kellett volna győződnie annak megfelelőségéről – a kétféle szelvény eltér egymástól. Amennyiben az utas gyengénlátó, akkor ezt a tényt hivatalosan tudja igazolni, a jelenlegi szabályok szerint díjtalanul utazhatnak a helyi járatainkon. Az ellenőr az érvényes szabályok szerint járt el, ezért megtévesztés, félrevezetés részéről nem történt – hangsúlyozta Nyikos István

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2010.06.28. 16:02:40

@MrZed001:
Vezető pozícióban nem kap szolgálati gépjárművet, hogy a MÁV szolgáltatásait veszi igénybe, HE?

sanche_ 2010.06.28. 16:07:41

@PointeDuLac: Te meg egy tipikus debreceni bunkó vagy. Mit kell bkv-t emlegetni két bunkó debreceni ellenőr esetében?

Képzeld, nekem meg mindig van-volt BKV bérletem és nem csak három éve és sosem volt olyan városi legendás ellenőrös sztorim, amik a neten mennek. Az esetek 80%-a egyértelmű, hogy kamu, a maradék 20-ból pedig kiderül, hogy megérdemelte az utas.
Egy ilyen történeten lehet vitatkozni, hogy mi TÖRTÉNHETETT, de ennyi és nem több. Már azok betegek, akik kirohannak pro vagy kontra, hiszen nem voltunk ott és csak az egyik fél álláspontját ismerjük csak úgy-ahogy. De ilyet, hogy egy sztori után jössz, hogy mocskos BKV...Amihez semmi közöd és tapasztalatod...
És csak, hogy fokozzam, hogy mekkora kivételesen nagy barom vagy: sok rémtörténetet lehetett olvasni BKV-ról, pont olyanokat, mint a DKV-ról, csak mivel sokkal kisebb, így történetből is kevesebb...Mindenesetre sok ilyet olvastam, de még SOHA nem láttam senkit egy BKV ügy kapcsán, hogy valaki beböfögöte volna, hogy a debreceni vagy a miskolci tömegközlekedés mekkora szar :) Te barátom, te vagy az első ilyen aki ezt elsüti(nyilván fordítva). Gratulálok!

ps: én meg 30 éve vagyok folyamatosan bérletes és még SOHA nem volt semmiféle problémám BKV-val vagy ellenőrrel. A legdurvább annyi, ha véletlenül nem köszöni meg. De az is ritka. És természetesen semmilyen ismerősömtől nem hallottam bármilyen egyéb esetet. Úgyhogy szkeptikusan állok én is a történetekhez és ennek kapcsán nem fikázom olyan városok tömegközlekedését vagy ellenőreit, amihez semmi közöm és tapasztalatom.

sanche_ 2010.06.28. 16:14:11

Ja és az esethez: Régebben másként álltam a dologhoz, de mostmár egyértelmű, hogy támogatom a feljelentőket, hiába nem szép és sokszor nincs igazuk(elkényeztetett bunkók..) Nem tudom mióta, de sikerült az emberek fejébe verni, hogy feljelenteni akár egy bűnözőt, akár kisebb dologban valakit, az nagyobb bűn, mint meglopni valakit. Ez hogy lehet? Én bevallom őszintén, lusta vagyok így járni a várost, hogy lépten nyomon feljelentsem az embereket, pl ha szabálytalanul parkol. Mégis jó lenne, ha sokan lennének ilyenek. Igenis ÉRDEKÜNK, hogy lebukjon mindenféle csaló, hogy legközelebb ne csaljon, ne parkoljon tilosba, ne szemeteljen stb stb. Úgyhogy ez a "spiclizés" is már egy nagyon primitív dolog. Bár "spicliből" lenne több, mint csalóból.

bpo478 2010.06.28. 16:18:56

Őstermelőtől vette az cseresznyéket?

MrZed001 2010.06.28. 16:30:27

@IV. (Parkoló) Béla:
"Vezető pozícióban nem kap szolgálati gépjárművet, hogy a MÁV szolgáltatásait veszi igénybe, HE? "

Bélaaaaaa, nem én írtam a cikket, csak druszám az a Zed, nem én vagyok vezető pozícióban :D

Amúgy az a hülye aki napi 80-100 km-t autózást vállalja a 4-es számozatú halálúton a helyett, hogy felszállna a vonatra, 1-1,5 órát kényelmesen ülve utazna, addig is laptopolna és dolgozna ...

Démonmac1 2010.06.28. 16:31:58

" sárga villamos gépjárműn."

"nem figyeltem, hogy már egy korábban érvényesített jegyet "érvényesítettem" mégegyszer és azt adtam át a jegyellenőrnek."

FAIL
:)

Grafit Macseek 2010.06.28. 16:53:25

@hagyma: helló, hagyma! te itt voltál katona?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 16:55:29

@pcr: "Amennyiben az utas gyengénlátó, akkor ezt a tényt hivatalosan tudja igazolni, a jelenlegi szabályok szerint díjtalanul utazhatnak a helyi járatainkon. Az ellenőr az érvényes szabályok szerint járt el, ezért megtévesztés, félrevezetés részéről nem történt – hangsúlyozta Nyikos István"
Ez az egésznek a lényege.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.28. 17:10:36

@Kitalátor feljegyzetei: Nem kell gyengénlátónak lennie, csak papírja legyen róla.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.28. 17:18:18

@MrZed001:
- Jeggyel a kézben is szabad és lehet futni. Debrecenben vagy 3 percenként járnak a villamosok, a Klinikák felé haladva semmit nem lehet lekésni.
- karszalagos ellenőr láttán kultúrember előveszi a bérletét és odamutatja, akkor is, ha az ellenőr a menetlevelet ellenőrzi.
- Látta a pószter, hogy ott az ellenőr, akkor miért bámulta a nagy büdös semmit? Gondolta, hogy az belelát a lelkébe? Ki tudja, hányszor szólt az ellenőr, a pószter meg ha finoman ért volna hozzá, szexuális zaklatás miatt jelentette volna fel?
- A karszalag elég markáns specifikum.
- Szép, nyugalmas élet? "Tiszteld atyádat és anyádat", meg az ellenőrt, a tanárt, a főnököt, a rendőrt, a képviselőt, meg az összes emberet. Ha nem, azt tehetetd, mint a kisgazda, aki elkártyázta a földjét.
- Á, nem is bosszúszomjas az, aki lebukott blicceléssel, aztán hónapok múlva, az első adandó alkalommal lecsap, az önkormányzati választási kampány nyitányaként.
- Kíváncsi lennék én arra a nyugodtan felemelt hangra, ami valami nem létező gyalázat ellen emelkedett meg, miután autisták módjára túlreagált egy figyelemfelhívó érintést.
- Udvarias embert írtam, nem ultrakonformista divatmajmot. Kultúrember nem alázza meg nyilvános telefonálással a beszélgető partnerét, kivéve esetleg, ha az valamilyen ügynök...

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.06.28. 17:36:54

Tisztelt Járási Felügyelőség!

A minap egy sárga villamos gépjárműn tekintettem ki az ablakszerkezeten, amikor is a két ellenőrre fordult figyelmem. Egyikük zsenánt módon étkezte a cseresnye-gyümölcsöt, tenyerében tartván annak magját. Ajka szegélyén buggyadozott lefelé a bogyós gyümölcs magja, amely módfelett kihozott úri sodromból. Olybá tűnt, többünknek feltűnt eme rútság, ám csak jómagam adtam hangot abbéli véleményemnek, hogy az effajta áttitűd semmilyen gépjárműszerelvényen nem illendő. Ezt követőleg pisztoly- és/vagy kardpárbajra hívtam ki az illető férfiút. Zsákettemet levéve vártam a csörtét. A sárga villamos jármű megszakította egyenes vonalú, egyenletes mozgását, miáltal megállt a gépjárműszerelvény.
A férfiú nem vállalta a bajvívást, így hát elkértem tőle a számot, mely alapján gazdáinál bepanaszolhatom őtet.
Kérem, méltató tekintetüket fordítsák történetem felé, hogy a további tömegben történő közlekedésem során ilyen inzultusban ne legyen részem.

Tisztelettel:
Gróf Csertfőpatakmelléky Lantossy Ghustav
Debrecen-Józsa Birtok

Ui.: Szerintem idős a posztoló, a csendőrpertu pedig tipikusan tapló dolog. Én se szeretem, ha valami jöttment tirpák letegez, pedig harminc vagyok. Ettől még persze vicces és szánalmas a sztori, különösen a cseresznyés van jó alaposan felfújva.

MrZed001 2010.06.28. 18:51:12

@Kitalátor feljegyzetei:
"- Jeggyel a kézben is szabad és lehet futni."
Aham, peeersze. Mert mikor otthonról elindulsz már a kezedbe veszed a jegyet, sőt úgy viszed le a másik kezedben a szemetet, harmadikban meg a táskád, negyedikben a gyerek uzsonnáját ... Ez photoshop (alias: nem életszagú).

"- karszalagos ellenőr láttán kultúrember előveszi a bérletét és odamutatja, akkor is, ha az ellenőr a menetlevelet ellenőrzi."
Igen furán nézne az az ellenőr, ha leáll trécselni a sofőrrel, erre te a 6. sorból ablak mellől felugrasz, odarohansz és a képébe nyomod amolyan majomugrálás/öröm szerűvel hogy vanbérletem-vanbérletem.
Nem. Te szépen a helyeden maradsz, majd előveszed kezed ügyébe, aztán ha akar tőled valamit majd odajön ugyebár.

"- Látta a pószter, hogy ott az ellenőr, akkor miért bámulta a nagy büdös semmit?"
Ha ő leszar, én leszar, nekem ez a mottóm momentán. Ha nem jön és nem kéri, nem megyek és nem mutatom.

"Ki tudja, hányszor szólt az ellenőr, a pószter meg ha finoman ért volna hozzá, szexuális zaklatás miatt jelentette volna fel?"
Öhöm, mert ellenőr és kulturált viselkedés, ugye? Amit adok, azt el is várom, ilyen az egymással szembeni tisztelet is. Aki ezt nem tartja, nem veszem ember számba, mert nem az, csak egy emberszabású humanoid.

"- Szép, nyugalmas élet? "Tiszteld atyádat és anyádat", meg az ellenőrt, a tanárt, "
Hát, nekem meg az a felfogásom, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
Megalázóan beszól és letegez? Következő harsány hangon elhangzó pár mondat bukna ki hirtelen a számon: "Te vagy Józsikám? Mikor szabadultál? Hát téged már kiengedtek?" ... égjen csak a pofája.

"- Á, nem is bosszúszomjas az, aki lebukott blicceléssel, aztán hónapok múlva, az első adandó alkalommal lecsap, az önkormányzati választási kampány nyitányaként."
Most mond már, hogy tudod ebbe belekeverni a politikát? Azaz miért is akarod belekeverni a politikát? Érintettség?

"Kultúrember nem alázza meg nyilvános telefonálással a beszélgető partnerét"
Ember, ha melletted áll és úgy beszélsz hozzá, az mennyivel másabb? Légy már észnél !

Megdobbent 2010.06.28. 19:10:43

Kosaland egy szar lett, amiota az ottvan, de ettol fuggetlenul nem ertem, hogy ha leszedik 3k-ra, akkor miert szakittatjak meg vele az utazast? Vagy vagy.

Nah mind1, debrecenieknek ideje lazadni kosa ellen, mert nagy bajok johetnek, ahogy hallani a sumak uzletekrol, a 20%-os jatt kotelezettsegrol stb.. stb...

Bar lehet, hogy mar felhalmazott annyi vidamsagot, hogy az egesz varos csodbe megy, sot a dkv esetleg sorosrekeszben viszi a gongyolt 20rugosokat neki, mit lehet tudni :>

Állítsuk meg a ......... 2010.06.28. 19:16:42

@Kitalátor feljegyzetei:
Mivvannn?
nyikos egy seggfej, elnézést nem kért.
Vele sem elnéző az a többszáz ember, akik könyvvizsgálót küldenek a fejére:DDDD

Azért nem semmi napi nyolc órában a DKV kommunikációs igazgatójának,
a DKV parkolási felügyelőség egyik vezetőségi posztját betölteni,valamint
társasházi közös képviselőnek lenni.
Meg is érdemelné az a dürhő paraszt, hogy végre napvilágra kerüljenek a dolgai.
Persze aki kósa seggét nyalja........

Állítsuk meg a ......... 2010.06.28. 19:19:55

Az vigyázzon, nehogy HPV vírust szedjen össze!

Állítsuk meg a ......... 2010.06.28. 19:43:12

Amúgy kivan az ember hócipője ezzel az első ajtós felszállással is.
Múltkorában az egyik DKV-s buszjáraton a sofőr annyira belefeledkezett az első ajtós felszállásba, hogy a többi ajtót nem nyitotta ki és már éppen indulni készült a megállóból, ha nem kiabálunk előre, akkor elfelejt minket leengedni a buszról, ez kb. olyan, mintha elrabolnának, korlátoznak a jogaimban.
Az új "szuper" buszokon nem működnek a leszállásjelzők, hátul a motornál szinte fűt a busz, légkondit nem mindig kapcsolják be, a trolisofőr elfelejt megállni a utas jelzése ellenére a megállóban, szóval van elég gond.
Valaki említette a percenkénti villamost, jöjjön és mérje le stopperrel, még csúcsidőben sem közlekednek percenként.
Nem értem minek mutogatni a bérletet a sofőrnek, ha ugyanazon a járaton még vagy kétszer be kell mutatni azt az ellenőrnek?

Zed01 2010.06.28. 19:45:37

Üdv!

Lehet szitkozódni és lenézni a cselekedetem miatt, de akkor is elvárom, hogy egy tuskó ellenőr megadja nekem a tiszteletet, ha én is megadtam előtte neki! Senki sem lehet tökéletes, de ha hibázott, akkor ismerje el és kérjen bocsánatot! De ne tartsak már különórát ezeknek az embereknek a hétköznapi etikettről! Átlag diplomás debreceni vagyok, semmivel sem különb, mint a másik. De szüleim anno megtanítottak a rendre és a tiszteletre, na meg a becsületre...
És hogy miért emeltem fel a hangom épp most?
Számtalan inzultus ért korábban is. Nézzünk egy párat.
Rendesen megvásároltam a havi bérletet éveken keresztül. Állok az utolsó előtti megállóban a Kartács utcán, télen, hidegben, várom a 31-es buszt. Érkezik is és ugyanezzel a lendülettel elhúz a megálló előtt. Besétáltam feldühödve az irányítóhelyre és kértem a főnököt. Kijött egy úriember és elmeséltem neki az esetet. Erre ő azt válaszolta, hogy "Fiatal vagy még, tudsz egy megállót sétálni!".

Folytassuk a sort.
Ismét 31-es buszra vártam a Nagyállomás megállóhelyen. A busz megállt és én az első ajtónál kívántam felszállni. A sofőr nem tudom hová figyelt, de mire felraktam az egyik lábam és fél kézzel kapaszkodtam, a sofőr rámcsukta az ajtót és elindult. Nem sokon múlott, hogy ne kerüljek a busz alá. Természetesen még egy bocsánatkérést sem kaptam..

Folytathatnám a történeteket, mert nem csak 1-2 ilyen fordult elő. Nem keresem a bajt és feltűnési viszketegségem sincs. De ezeket a vállalat tisztelt munkatársai mindenféle következmény nélkül megtehetik velünk, ez a szomorú.

Gigoló (törölt) 2010.06.28. 19:46:17

Ez a poszt kurva jó, rég röhögtem ennyit.
Úgyhogy csak annyit tudok mondani: bikicsunáj csunàáj

Állítsuk meg a ......... 2010.06.28. 19:55:05

A sárga villamosokat felajánlhatná kósa a debreceni Urológiai Klinika vesekőelhajtási projekt részére, mer' annyira ráznak.
Gondolom sok egyetemi dolgozónak emiatt van gerincsérve, továbbá a klinikákra műtétek után kontrollra visszalátogató betegek életét is veszélyezteti.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.28. 20:02:26

@Zed01:
Legközelebb ha bezárna a sofőr, menj oda hozzá, és küld el a halál faxára.
Olyankor megijednek és bexarnak, ne a tohonya diszpécsrekhez menj, mert ott már nincs aki tanuskodjon.
Az én fiamnak egyszer a hátizsákját zárta oda egy idióta, megkapta a figyelmetlen sofőr a magáét, olyan hamar az eset után nem hagyta el sofőr a megállót, mert tudta, hogy nekem van igazam.

Ranagol_5 2010.06.28. 21:48:52

A tisztelt posztolónak kijár a tarkónlövés. Találj valami hobbit, mert ezért még valaki jól el fog verni, hozzáteszem jogosan.

eml 2010.06.28. 23:05:41

Az ellenőrnek miből telik cseresznyére, mikor ilyen drága?

(---Flúgos Buszos---) 2010.06.29. 00:25:38

@Zed01: Velem ilyen dolgok miért nem történtek soha???

Olyan királynak érzed magad,hogy ide írod,hogy diplomás,akkor azért szivatnak,mert süt rólad.

Inkább jelentkezz cseresznyeszedőnek és akkor nem fogod sajnálni tőle,hogy ott eszi.

Te takarítod a buszokat,hogy odafolyt??? Szard le és menj tovább.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.29. 01:01:33

Mailvadász ezt a levelezést miért nem kapta el?

zozo6296 2010.06.29. 01:05:23

@morrisal_: Hallod nagyon nagy vagy, esküszöm ezt kinyomtatom. Alig bírtam végigolvasni úgy fakadtam. Még, még írj! =)
@Hosegawa: Muhaha,igazad van mondjuk.
@ier6w7i: "(miért, az IKEA-ban is reklamáltok ha letegeznek? vagy a Mekiben?)
Azért példának okáért egy 42 éves embert ne tegezzenek már le! Ide sorolhatnánk egyébként a benzikutakat is.
@pcr: Forrás??
@Megdobbent: "hogy ha leszedik 3k-ra, akkor miert szakittatjak meg vele az utazast? Vagy vagy."
Komolyan? Ez mekkora faxság! Itt Pesten mily vidám az élet Debrecenhez képest, megbüntetnek 6.000re és egész nap utazhatsz avval.
@Zed01: "elvárom, hogy egy tuskó ellenőr megadja nekem a tiszteletet, ha én is megadtam előtte neki!"
Hallode! Maga is most leírta h tuskó; mit vársz akkor? Örülj h nem tépte ki Őfelsége kezéből a jegyet,teperte le a földre, verte meg többedmagával(pesti ellenőrökről konkrét szitu).
"Senki sem lehet tökéletes, de ha hibázott, akkor ismerje el és kérjen bocsánatot!"
MICSODA BŰN, NEM KÖSZÖNT! BITÓFÁRA VELE!Seggét ne nyalják ki? ÖN napi több száz embernek elmondaná h milyen szép napunk van, hölgyem szép a szeme/ruhája?!!?
""Fiatal vagy még, tudsz egy megállót sétálni!".
És? Csak a fejét nézték, nem néztek le a botjára vagy que?
Még valami, bringázni-e tud? Próbálja ki, csak nehogy inzultus érje, istenments. Bezárnák ÖNT egy börtönbe nemtom mi lenne...*

Hülye (szóvicc) nem volt még: Debrecenbe kéne menni!

*Jajjtejóég, kijavítottam őfelsége Zed01-nek írt hozzászólásomat, nehogy megsértődjön és ki lennék posztolva.

zozo6296 2010.06.29. 01:08:16

@wboy:
*no hát mégsem sikerült teljesen, kezdek félni.

Sróf 2010.06.29. 01:18:27

Fantasztikus. Nem szokásom hangosan nevetni olvasás közben, de ezt tényleg végignevettem. Ez az év posztja a Homáron!
Nagyon remélem, hogy Zedtől fogunk még a jövőben néhány hasonlóan botrányos esetről értesülni. Komolyan mondom, mintha Karinthyt olvasna az ember...

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 08:10:53

@wboy:
Haon.hu, ott csemegézhetsz
buszos témákról is.

A pesti tudatlanoknak, a debreceni villamosok egy része sárga csak, a többi kék-fehér-sárga, már a régi tenderben is jól elmutyizták a pénzt, azóta sem cserélték le a régi rozzant min. 40 éves sárga villamosokat.( ha jól emléxem már akkor kósa volt a polgármester)
Mivel a főváros kapja a kimagasló közlekedési eu-s forrásokat, ezért vidékfejlesztésre nem jut elég pénz, lásd: 4-es metró.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.29. 08:13:21

@pcr: "vidékfejlesztésre nem jut elég pénz, lásd: 4-es metró."

5-ös metrót Debrecenbe!

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 08:15:05

@atpijkamo:
Mennyibe is fáj az országnak a 4-es metró, mire elkészül, már lehet felújítani az első szakaszokat.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.29. 08:17:39

@pcr: Valahogy úgy.

Kell a 4-es metró. Nem ekkor. Nem ennyiért.

Az oroszok kifúrták volna az államadósság fejében. Inkább elvitték "vállalkozók".

Ha majd olimpiát rendezünk, kifúrhatunk hozzá egy metrót.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 08:22:50

@atpijkamo:
Nem rendezünk Olimpiát.
Ilyen gazdasági helyzetben először a gazdaságot kellene rendbetenni, a fizetéseket kellene emelni, nem ilyen hülyeségeken gondolkodni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.29. 08:25:53

@pcr: "Nem rendezünk Olimpiát.
Ilyen gazdasági helyzetben..."

Nem ezt mondtam?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.29. 10:01:50

@pcr: Pontosítsunk: a debreceni villamosok 10-16 évesek, nagyrészt, és van még sok "sárga" ipari műemlék, amelyek olyanok, mint Pesten azok, amik nem nyugati uraktól levetettek és nem Tátrák. Az ilyen hideg, rázós szarokat akkor szokták bevetni, ha a vonalon valahol "vágányzár" vagy mi van, és akkor, ha túl sok bunkó agyatlan proletár várható a városba (Fradi-, Újpest-, Honvéd focimeccs, és egyetemisták országos tudatmódosító rendezvénye, stb. Ilyen célokra állítólag megtartottak néhány szovjet gyártmányú trolit is, és állítólag tevezik Fakaruszok beszerzését is...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.29. 10:05:24

@atpijkamo: A 2056-os Debreceni-Nagyváradi Olimpiára a két várost összekötő mágneses magas-gyorsvasút egy része valóban a föld alatt fog menni...

Mr.paksimogyoró 2010.06.29. 12:46:23

Faszok voltak az ellenőrök, de a levélíró stílusán felkúrtam magam, elég hisztis emberke lehetsz vazz.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 19:33:39

@Kitalátor feljegyzetei:
Nagy tévedés.
Reggel csúcsidőben is ugyanúgy közlekednek a fapados járatok.
Sajnos nemcsak a meccseken viselkedni nem tudó drukkereket szállítja(nagyon helyesen) ezekkel az egyébként állatszállításra alkalmas öreg kocsikkal a DKV.
Sajnos sok egyetemi dolgozó és egyetemista is kénytelen ezeken a járműveken utazni.

Romániát ne keverjük Debrecennel ha lehet, elég volt már a betelepülőkből.
Mindet odaköltöztetném kósa lajos kertszomszédságába.

Állítsuk meg a ......... 2010.06.29. 19:43:33

Egyébként a neten utána lehet nézni,ott a fénykép a 2008. szeptember 11-én csúcsidőben kisiklott villamosról, az is fapados járat volt, 10-en sérültek meg rajta, köztük több egyetemista(arabok is).
Azóta is közlekednek az életveszélyes járművek.

Színes Géza 2010.06.30. 01:18:57

Én úgy hallottam, hogy sikeres emberek nem utaznak tömegközlekedési eszközön. Meg, hogy ott TBC-t is lehet kapni. Tessék mondani, ez igaz?

Megdobbent 2010.06.30. 06:58:52

@Színes Géza: Igaz sajnos Gezukam, melyen igaz. De egyebkent is csuda dolgokat lehet meg kapni a buszon, pl. osztanak ott pofont is, meg cseresznyemagot, sot talalhatsz esernyot, konyvet, penztarcat. Izaglams, szines hely, de veszelyes :)

Állítsuk meg a ......... 2010.06.30. 08:49:23

@Színes Géza:
Ostobaság:DDD
Tanárok, profok is utaznak rajta.

(---Flúgos Buszos---) 2010.06.30. 14:11:30

@pcr: Ki mondta,hogy ők sikeres emberek. :))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.05. 15:29:13

@pcr: Az arabok elleni támadás nem afféle moszados-zsideszes akció volt?

Jessybátsi 2010.07.23. 19:17:39

Tisztelt szily
Mielőtt elkezdeném:
1. Nem vagyok ellenőr
2. Nincs ellenőr rokonom/barátom
3. Én magam sem szeretem őket
de....
"...főleg nem egy ellenőr..." ???? Elnézést kérek, de hadd kérdezzem meg, hogy Ön mivel több egy ellenőrnél?
A DKV helyében válaszra sem méltattam volna a levelét, letudva azzal, hogy Ön egy Arrogáns Seggfej!
U.I.: géjárművön!!! Ajánlom figyelmébe az általános iskola elvégzését! ;)

holex20 2010.08.11. 20:00:54

A villamos nem gépjármű. Innentől kezdve az egész posztot nem lehet komolyan venni...
süti beállítások módosítása