Tékozló Homár

Csavarhúzóval kinyitható széfet árulnak a neten

2010.07.07. 10:34 | szily | 74 komment



Megbízott a 13 ezer 500 forintos széfben Egy Rendszeres Olvasónk, és hogy, hogy nem, megbánta. A széf ugyanis bármivel kinyitható, ami ki is derült a gyakorlatban. Betörés hajtás után.


Több mint egy évvel ezelőtt vásároltam egy értékszéfet, ezt: http://www.szefguru.hu/termekek/xs_szef.php, pontosabban az XS-1 típust. Addig nem is lett volna gond vele, amíg nem jöttek a betörők. Ekkor viszont kiderült, hogy a weboldalon hirdetett "Betörés elleni védelem" egy nagy hazugság. Először csak értetlenkedve néztem, aztán a helyszínelés után kiderült, hogy az értékszéf zára nem ér semmit, mivel egy erős csavarhúzóval kifeszíthető az ajtaja. Egy erősebb feszítés hatására a gyenge nyelv kipattan a helyéből és az ajtó máris nyitva van.
A zárat szétszedtem, hogy megnézzem, és amint a képen is látszik, ez egy nagyon elhibázott konstrukció, amivel jó átverik a fogyasztókat. Ilyenformán akár egy cipős-dobozban is  tarthattam volna azt ami a széfben volt, semmivel se veszítettem volna többet.
Mindenki messziről kerülje el ezeket az értékszéfeket, vagy cserélje le ha már ezt vásárolta, mert nulla védelmet nyújt.

egy rendszeres olvasója

(ui: a betörőnek kívánom, hogy amit elvitt azt költse orvosra és gyógyszerre)
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 10:36:44

A kórházak árulták a mengelica széfjeit ócsóért. Abból kellett volna szerezni.

Giraffa 2010.07.07. 10:37:51

Annyit tudok hozzátenni, hogy az eladónak van egy frankó címlistája a vevőkről, amit jó pénzért a betörőknek is eladhat...

foto háber 2010.07.07. 10:38:23

dobogos pedig olvastam is

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 10:39:09

A cimkék között miért szerepel a "pénzbehajtás"?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.07. 10:41:47

@atpijkamo:
Még mindig jobb, mint a "szopóálarc", vagy a "szájon át".

esef 2010.07.07. 11:12:04

Tehát a következtetés:
Ebbe a gagyiba beteszünk két tízezrest és három, tetszőleges tartalmú A/4-es papírt. A többi meg mehet a cipősdobozba a ruhásszekrényben. Legalább az utóbbi megmarad, a betörőnek meg nem lesz annyira gyanús, mintha a széf üres lenne.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.07. 11:27:46

@atpijkamo: Ez lehet az egyik féle...

Továbbá a cipősdobozban nincs kötőjel, csak néha cipőfűző. A biztonságos értékőrzéshez meg csak azoknak kell kínai lemezdoboz, akik biztosítási csalásra készülnek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.07. 11:35:19

Pénzt csakis nokiásdobozban illik tárolni.

elwood 2010.07.07. 11:42:18

nem mintha lenne bármim amit széfbe akarok tenni, de hátha majd egyszer ...
szóval van ezeknek esetleg MABISZ minősítésük ?

Eric_Cartman 2010.07.07. 12:01:02

Ez BEtörés ellen véd, ami igaz is. (Be van törve a széf?)
FELtörés ellen viszont nem.
Ja, egy széf 80-nál kezdődik, 300 körül nagyjából bízni is lehet benne.
Meg dél is van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.07. 12:12:24

@Eric_Cartman: Az ilyen lemezkazetták kizárólag arra jók, hogy a gyerekek ne szórják szét a kotonokat a lakásban.

labi 2010.07.07. 12:48:57

Nos, hát sajnos 15 ruppóért nem lehet normális széfet venni.

labi 2010.07.07. 12:51:47

@elwood: "szóval van ezeknek esetleg MABISZ minősítésük ?"

Előfordulhat, de akkor is az alsó kategóriában.

euro-tresor.hu/index.php?oldal=informacio&menu=mabisz_kategoriak

movhu 2010.07.07. 13:09:30

13.500 forintért ki feltételezi, hogy kap bármit is, ami széfnek nevezhető? Egy jó zárbetét kerül ennyibe, vagy többe.

Xezs 2010.07.07. 13:38:15

13500-ért széf? Uramatyám... Ha már biztonságról van szó, akkor abba illik rendesen beruházni, tehát pl. bejárati ajtónak sem az OBIban meg Praktikerben kapható 50 ezres csodákat venni...

De a poszttoló legalább megpróbálta, sokan még ennyire sem hajlandóak a saját biztonságuk érdekében. A magyar vagyonvédelmi hajlandóság a béka segge alatt van, ezzel szemben az értékes elektronikát mindenki veszi magának kilószámra. Lassan kezdek a betörőknek igazat adni (na jó azt azért mégsem).

leha 2010.07.07. 13:41:51

ez ugyebár nem széf, hanem lemezszekrény. ha szétnézel a linkelt oldalon, észreveszed, hogy az egy köteg pénz tárolására éppenhogy alkalmas csőszéf is a duplájába kerül. olcsó hús, meg híg lé

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.07.07. 14:02:36

13500ért csodát vártál? :DDD

vadász... vadász....

uninterested 2010.07.07. 14:41:25

Nem véletlenül volt odaírva a leírásban, hogy MABISZ értékhatár : 0

Manci néni, a szomszéd 2010.07.07. 14:56:21

Dunnyhába kell belevarrni a pénzt!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.07. 15:06:43

valami 20 eve vettem otthon 20 ezer korul
abba volt vagy 5 pant
lecsavaroztaka foldre
es szamzaras volt
de tobbnyire ures
mikor betortek sok mindent elvittek a kocsmabol
cigi pia computer
azzal meg sem probalkoztak
ez meg valoban csak lemezdoboz
annak idejen az Illetekhivatalban haonlo hatasfoku dobozban tartotta Ancika az illetekbelyeget

Xezs 2010.07.07. 15:07:24

@uninterested: Ahhahahhaa, nagyon szép észrevétel!

Innentől kezdve nincs miről beszélni a poszt kapcsán.

Xezs 2010.07.07. 15:11:20

Bár elég érdekes, hogy ezen a linken:

www.szefguru.hu/termekek/padloszefek.php

van egy 120 ezer Ft-ba kerülő széf, ahol ugyancsak Ø (ami egyébként nem nullát jelent) az értékhatár.

valami hozzáértő elmagyarázhatná hogy mit jelent a Ø értékhatár...

galadriel77 · http://katalinweb.atw.hu 2010.07.07. 16:27:51

Akkor ha jól értem:
1. Ha olcsó széfet veszel, a maradék pénzed belerakván jön egy csavarhúzós bandita és ellopja.
2. De ha az összes pénzed széfre költöd akkor mit raksz bele? XD

Egyébként ezt a széfet tudom ajánlani az Artisjusnak

Polemius 2010.07.07. 17:42:25

Egyrészt, mint az oldalon is írják, ez valójában lemezszekrény. Másrészt csak olyat érdemes aminek van MABISZ minősítése. (És nem elektronikus zárral.)
Az is gyanús lehetett volna, hogy mennyibe került.

Ez csak arra jó, hogy ne tudják felkapni és elszaladni az értékrárgyakkal (ha rendesen rögzítve van).

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.07.07. 18:39:27

Hasonlót már én is láttam azt hittem, hogy legalább a zárnyelv tömör 20-as anyagból készül...

Azt mondjuk sejtettem, hogy a mechanika gyenge lehet.. azért egy ilyen olcsó kategóriás készüléktől nem szabad sokat várni.

Apukám 20-as kazánlemezből csinált megrendelésre 3 ún. tollas zárral. Azt hiszem 40-et kért a munkáért és 20-at az anyagért - 4db 16-os csavar ment a padló betonjába, 4 az oldalfalba és 4 a hátfalba - acél tiplikkel.

Mondjuk én inkább befalaznám, először samottal körbe, hátha tűztől védené.

Megdobbent 2010.07.07. 18:48:14

Na azert ne legyunk ennyire gecik, akarmennyibe is kerult, azert elvarhato, hogy egy csavarhuzoval ne lehessen kinyitni. Ha erre alkalmas egy 400 Ft-os hengerzar, akkor tovabbi 13-ert lehetne kore hajtogatni valamit 5mm-es acelbol...

Ugyhogy a postert nem ekezem, csak sajnalom, hogy igy jott be neki az ertekvedelem :)

2010.07.07. 19:23:33

Hadd legyek részrehajló egy kicsit: Az én cégem biztonsági ajtókat gyárt és természetesen van MABISZ minősítésünk. Igen ám, csakhogy MABISZ és MABISZ minősítés között is van különbség!!! Ezeket az inkább dísztárgyaknak minősíthető tizenegykétezer forintért megkapható lemezdobozokat is minősítik, csak általában úgy, mint "kiegészítő védelem" ami a gyakorlatban 1-3 perces nyitásidőt fogad el a minősítésének megfelelően. A már fentebb is említett 50 ezres kategóriájú ajtó is ez a védelmi kategória, általában 1-3 perces minősítést kapnak, ami -jó tudni- az átlag 5 perces betörésekbe gyönyörűen illik, ennek okán tucatjával(nem vicc, egy három lakásos emeleten mind a hármat képesek kipakolni egységnyi időn belül!) cseréljük ezeket a csodaajtókat, sokszor úgy, hogy még rajta van a fólia, és pár naposak-hetesek! Tehát az olcsó hús-híg lé biztonságtechnikában nagyon érvényesül. Ennek a relációnak áldozata most a fenti post írója. :(
Ezért én azt szoktam mondani, hogy ezekkel a dolgokkal, mint bejárati ajtó ill. riasztó, széf...stb. nem szabad filléreskedni (már elnézést, tudom, mennyi itthon az átlagfizetés) hanem igen is rá kell költeni egy aránylag magasabb összeget, hogy mikor betörNÉNEK, ne az ajtó értékének 3-5x értékétől szabadítsanak meg 5 perc alatt!

Tisztelettel, és mégegyszer elnézést a részrehajlásért:
www.biztonsagiajto.hu

yippyupp 2010.07.07. 19:31:42

13.500 forintért a kedves posztoló bízza rám a vagyonát legközelebb. ráültetek egy pitbullt, osztán megvárjuk a gazfickókat

Megdobbent 2010.07.07. 20:07:34

@yippyupp: De a pitbull akkor lekakalja az ertekeket :(

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.07. 21:05:17

@yippyupp: Betörő bemászik a konyhaablakon, tök sötét van. Nyúlna a villanykapcsoló felé, de megmerevedik, amikor hallja: "Jézus figyel téged!" Megint mozdulna, mikor megint hallja: "Jézus figyel téged!". A betörő már nagyin fél, de végül is felkapcsolja a villanyt, és látja, hogy egy papagáj ezt mondja: "Jézus figyel téged!". Megkönnyebbül a betörő.
-Te vagy Jézus?
-Nem, én Rómeó vagyok.
-És ki adta neked ezt a hülye nevet?
-Az, aki a pittbullnak a Jézust.

Megdobbent 2010.07.07. 23:38:14

Telleg az a ket kis ujjal osszenyomhato kupak akarna lenni a zar biztonsagi rudazata? :)

Ha igen, akkor miert kellhet a csavarhuzo, egy nagyobb orditas a "szef" kozeleben, netan egy hirtelen tusszentes, es maris nyilik, alkalmasint a csapozatnal :>

fagzal 2010.07.08. 03:17:36

Egy széfben az a jó, hogy a betörőnek nem kell órákat keresgélnie az értékeket, mert tutira abban vannak.

Xezs 2010.07.08. 03:42:37

Helioport jól mondja, sok ember elájul attól, hogy egy ajtónak vagy bármilyen biztonsági elemnek van MABISZ besorolása. Pedig csak egy kis turkálás a neten és máris kiderül hogy szintek vannak. Házba, lakásba való ajtónak érdemes a 15 perces áttörésvédelemmel rendelkező ajtókat választani. Ennél fentebb maximum irodákat, telephelyeket érdemes védeni, ennél lentebb meg fogalmam sincs mit, de tény hogy egy 3-5 perces áttörésvédelem francot sem ér.

A kínai szaroknak még ennyi sincs és ezt a betörők is tudják.

Xezs 2010.07.08. 03:48:43

@Helioport: Közben gondolkodtam hogy anno a ti cégetek miért hullt ki nálam a rostán mikor bejárati ajtót választottam és úgy rémlik hogy a tietek nem zár csak egy irányba. Jól emlékszem?

Egyéves Önkéntes 2010.07.08. 08:13:30

-Nézdcsak Jolika 80 ezer egy széf!
-De ott látok 13500 forintért is, szerintem az ugyan olyan jó, vegyük meg inkább azt.

2010.07.08. 08:28:58

Szerintem meg a legócskább ajtó is megteszi, csak kell mögé egy morcos nápolyi masztiff.

vazze... 2010.07.08. 10:15:24

@Helioport: Nálam is a Ti ajtótok van, minden rendben van vele, bár a beszerelés az elég problémás volt...

SXB 2010.07.08. 10:50:37

kérdés hogy zsiráfos matrica volt-e rajta?

rappan 2010.07.08. 12:27:54

igen, ez szerintem is gagyi, de mégis mit vártál az egyik legolcsóbb LEMEZSZEKRÉNYTŐL?? Ha kicsit jobban megnézed a honlapot, van sokkal biztonságosabb is, csak az drágább.

Nekem apám mondta mindig, hogy sosem az igazán olcsó, amiért keveset kell fizetni... hosszú távra érdemes minőséget venni.
Ha már értéket akarsz tárolni, arra érdemes többet áldozni. Egy ilyen kis széf csak arra jó, hogy a besurranó tolvaj ne kapja fel az asztalról a pénzt. A legtöbb ilyen kínai cucc baromi olcsó, ami nagy előny, de ennyi.

Választani meg tudni kell. Ha Trabantot veszel, ne akarj 220-szal repeszteni. Ha meg nem értesz hozzá miért nem kértél tanácsot? Gondolom nem véletlenül van fent ennyi széf. Vmi különbség csak van köztük.
Valamikor nekem is volt ehhez hasonló széfem. Az első elemcserénél kicsit megnézegettem belülről és vettem is egy komolyabbat.
Innen válaszottam az újat, elolvastam az infokat és még fel is hívtam őket tanácsért. Nekem bejött, rendesen tájékoztattak, úgy tűnt értenek hozzá. Lehet érdemes lett volna neked is érdeklődni.

hdnctrl 2010.07.08. 12:49:22

semmi gond nem lenne az egésszel, ha a széf dobozára rá lenne írva, hogy ÉRTÉKEK TÁROLÁSÁRA NEM AJÁNLOTT, KIZÁRÓLAG DÍSZÍTÉSI CÉLRA!

szmoker (Homo Trollicus) 2010.07.08. 13:07:58

@scuynat: festékbombát kell bele tenni, nem a pizt.

:)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.07.08. 14:19:04

A doboznál olcsóbb a teszkós szatyor, kb. az is ilyen szintű védelmet ad.

Xezs 2010.07.09. 01:31:58

@shitgun: masztiff szúró- és kézifegyver ellen nem véd...

sanyóka 2010.07.09. 08:36:18

Azért gyanús, hogy biztonságops helyként nem a saját széfüket ajánlják.
www.szefguru.hu/sources/root/letoltesek/kezelesi/kulcsos_szef_ku.pdf
"figyelmeztetés" címszó alatt az első mondat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.09. 09:26:10

@sanyóka: Persze, hogyne.
Te lehet, hogy különben képes lennél a széf kulcsát magában a széfben tartani...

cp 2010.07.09. 12:54:48

MABISZ minősítése: Rossz

Smacika 2010.07.11. 08:58:53

@szmoker /segílyes/: Nem festékbombát, hanem egy zöld mambát.
Csak a tulaj is védőcuccban nyissa ki, nehogy úgy járjon mint zámbó imre a saját önvédelmi szarjával.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.07.12. 12:14:14

ez egy ritka nagy tragikomédia.. Safespeare-től..

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.07.12. 12:16:58

@Smacika: vagy lehetne, hogy ajtónyitáskor "zámbódzsimi" számot játsszon le a széf.. vagy a 99 tagú cigányzenekartól valamit, de jó hosszan (sok baksisért), hogy beszálljon a betörő századik-dik-dik-diknak. ;-)

tribunus 2010.07.12. 14:56:12

Szerintem ez csalás!Miért kell nekem szakértőnek lennem ahhoz ,hogy vegyek egy széfet?Ha bármely terméket megvásárolok elvárhatom,hogy a feladatát ellássa,ellenkező estben be vagyok csapva.Valóban kötelezni kéne az eladót,hogy csak biztonságos terméket forgalmazzon.

Xezs 2010.07.12. 19:44:40

@tribunus: Jelen esetben a termék ellátja feladatát. Viszont a feladat, amire tervezték, nem az, hogy készpénzt tároljanak benne, ilyen egyszerű.

Ez olyan mint a biztonsági ajtó:

egy 5 perces áttörésgátlású ajtó 5 percig feltartja a behatolót

egy 15 perces meg 15 percig

Ami nem azt jelenti hogy soha nem fognak betörni egy ilyen ajtón.

privateer 2010.07.14. 01:22:22

Nálam is egy hasonló ajtó van.
Arra jó hogy amíg próbálkoznak a betöréssel, addig valaki csak odajön megkérdezni, hogy mit csinálnak ott.
Legalább nem az a vacak panelproli ajtó van.

Ha mégis kirámolnák a lakást, a biztosító ne félj, azonnal fizet.

2010.07.14. 18:08:30

@Xezs: Valóban egy irányba zár AKTÍVAN az ajtó, mert hátrafelé fix kiemelőcsapokat helyezünk. Ezeket passzív záródási pontoknak hívják.
Hagyományos ajtóknál sem az a fontos, hogy hátrafelé zárjon egy ajtó, (lásd ún. hevederzár 15-27mp es nyitásidő) hanem föl és le, hiszen a hagyományos ajtók keresztirányban feszíthetőek, és ha nem a zárnyelveknél fordul ki a zárból az ajtó, akkor általában a felső pánt eltörik, vagy kiszakad... tehát ha már valami (bár ez is csak szarnak egy pofon, már bocsánat), akkor egy fel és le záró heveder, mert nem feszül meg az ajtó átlóban egy esetleges nyitási próbálkozásra.

Xezs 2010.07.14. 22:13:50

@Helioport: Akkor jól emlékeztem :)

Végülis olyat választottunk, ami 3 irányba aktív módon zár, hátrafelé pedig passzív záródási pontokkal (ahogy írtad, fix kiemelőcsapok).

MembraN.para 2010.09.07. 20:22:05

@Xezs: Majd az ablakon bemásznak.. :D

Xezs 2010.09.08. 03:33:49

@MembraN.para: Rajta rács, zártszelvény kerettel, hegesztett dübelekkel. További kérdések?

fda 2011.01.31. 17:29:11

Lehet sejteni, hogy a harmadába kerülő berendezés rosszabb, mint a drágább.

Azonban egy elvárható minimumot azért a legolcsóbbnak is tudnia kellene: egy széfnél az nem minimum, hogy egy csavarhúzóval ne lehessen széthajlítani?

A trabantos példánál maradva, annak is fog a fékje... Ha nem fog, akkor hibás és a gyártója felel érte!

szoszo9inda 2012.02.03. 23:11:10

Na amit a havernak szereztem széfet azt így nem lehet kinyitni. Anno a Vetarán vettem 10 ezerért (Újonnan 90ezer), tehát olcsóbban mint a cikkíró pléhdoboza. Egy magyar neves trezor gyártó terméke, élő MABISZ minősítéssel, 10 milliós értékhatárral (!!!), ami már komolynak számít. Dupla acél fal (nem 1,5mm-es pléhlemez :-)))), közötte beton. Ajtó: 1 cm vastag tömör acéllemez, de a zárat külön magánötvözet védi felfúrás ellen. De még ezt sem találtuk elég biztonságosnak, az Ebay-ról levadászott magasabb biztonsági osztályú, LaGard elektronikus páncélszekrény zárat raktunk bele az eredeti kulcsos helyett (ez 12 eFt volt, itthon kb 60e lett volna).
Ja a súlya 58 kg, pedig csak kb 32x35x28 cm-es. (A cikkeben szereplő kb 6-8 kg lehet :-))))
Úgyhogy kb 23 ezer forintból lett egy kb 140 ezret érő igazi bútorszéf, vagy inkább bútor páncélszekrény? :-)))
Ja és két vegyi dűbellel "beleragasztva" az aljzatbetonba :-))))

01Wizard 2012.07.10. 09:51:02

Nem vagyok egy szakavatott a széfek terén,de elmúlt napokban vásároltam www.euro-tresor.hu/ az Euro Tresornál egy macit.Nagyon korrekt csapat,elmondtak tömören mindent,hogy milyen széfet érdemes venni és mikre kell odafigyelni,Nem próbáltak rám tuszkolni méreg drága széfet.Náluk is kapható 10.000 - től akár 1.000.000-ig is széfet.Ahogy a szavukkal éljek,ezeket az olcsó széfeket azért árulják,hogy csali széfeknek használják vagy belső trezornak nagyobb széfekbe.A többi széfessel ellentétben,ők felhívják a figyelmet arra,hogy pár-perc alatt ki lehet nyitni ezeket,SŐT még videót is feltöltöttek az oldalukra.

Ja és szoszo,magyar széf gyártók közül egyik sem tölti ki betonnal a széfeit!Nem tudom mit vettél,de vmi nem stimmel vele.

Aprósólyom 2012.09.13. 09:32:38

Már ne haragudjon a vásárló érte. De tényleg azt hitte, hogy ami legalább valami alap MABISZ minősítéssel nem rendelkezik hivatalos magyarországi forgalmazás esetén, akkor az jó lesz valamire? Ha van ideje a betörőknek, akkor még egy miőpsített széf sem akadály. De most tényleg? Mit várt? Igencsak rózsaszín felhő közepette vásárolhatta meg a "széfet", hogy az értékeit ilyenre bízta. A másik, hogy legyen egy JÓ riasztó rendszer, hogy a betörők ideje a lehető legkisebb legyen, mindamellett, hogy legyen rendesen lerögzítve a széf. A széf megválasztásánál mérlegeljük a védendő tárgy értékét és annak megfelelő szintő széfet vásároljunk. Én már több százezer forintnyi összeghez is vennék legalább egy 50 000 Ft - os E kategóriás széfet. Még mindig olcsóbb mint mondjuk fél millió forint.

Tóth Zoltán 84 2014.03.06. 10:30:39

Ha minőségi széfre vagy értéktárolóra van szüksége forduljon hozzám bizalommal!

Minőséget Magyarország legnagyobb biztonságtechnikai gyártójától!

Több, mint 20 év tapasztalat!

www.straussmetal.hu/htmls/

Kulcsszavak:

trezor, széf, széf vásárlás, olcsó széf, páncélszekrény,
vásárlás, páncélszekrény vásárlás,fémszekrény, széfek, trezorok, trafik, trafik széf, trafikszéf,
dohánybolt,biztonságtechnika, pénztár, pénztárkazetta, faliszéf, bútorszéf, zár, zárak, postaláda, fegyverszekrény,
bedobós, bedobós széf, safe, pénzbedobós, mabisz, páncélszekrény vásárlás, tisztítószer tároló szekrények,kulcsdoboz,
irattároló szekrény, öltöző szekrény, fém, technológia, gyártás, gyártó,
bank, banktechnika, golyóálló átadó, páncélterem ajtó,fegyverszekrény,
fegyvertároló, pisztolykazetta, postaláda, tűzálló, tűzálló széf,

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.06. 10:41:39

@Tóth Zoltán 84: "forduljon hozzám bizalommal!"

Köcsög SPAM-előhöz akkor se fordulnék, ha egyedül lennél a piacon.

A nyitóoldaladon 17 mondatban 11 helyesírási hiba van. :))

A validátor 69 HTML hibát talál.

A kinézete meg ótvar primitív. A szomszéd Pistike egy csomag rágóért szebbet hoz össze.

Xezs 2014.03.07. 19:30:31

@atpijkamo: csak keményen atpi! :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.07. 19:40:03

@Xezs: :)) Kösz a támogatást! Most nézd, milyen primitív állatok vannak!

Nekem ott a deciki hirdetés a fejrészben, de az legális, arra való. És egymás után több mondatot is le tudok írni helyesírási hiba nélkül.

Dávid Tokai 2016.08.24. 08:54:05

Sziasztok!

Én végre találtam egy céget, ahol amikor bementem, megmondták hogy melyik széf mit tud!
Elmondták hogy az olcsó az csavarhúzóval vagy még nélküle is kinyitható!
Őket szívesen tudom minden csalódott embernek ajánlani, nekem segítettek, jól választottam!

Euro-tresor a nevük.

youtube-on is mutatnak videót a kínai olcsó széfekről!

www.youtube.com/watch?v=olavMSvCWHM

Adamvalkoj 2018.05.18. 14:33:52

Hadd legyek részrehajló egy kicsit.
A magyar piac egy új vállalat.
Saffort.hu egy széfekre specializálódott webáruház. Különböző széfek a legjobb európai gyártóktól. Termékek széles skálája, világszínvolanú szolgáltatás.

Tisztelettel, és még egyszer elnézést a részrehajlás ért:
www.saffortszef.hu/
süti beállítások módosítása