Tékozló Homár

Jól átvágta a MÁV az utasokat a viharban

2010.08.17. 16:30 | szily | 56 komment

Szekértábor jól megszívta, hogy hitt a masinisztának. Esztergomba ment vonattal, a vihar elmosta a töltést Üröm és Solymár között, a vezető bemondta, hogy szálljanak le, mert jön a pótlóbusz, majd hopp, továbbment, magával víve azokat, akik nem olyan hülyék, hogy hallgassanak egy mávosra. A mailek, csetprogramok és mobiltefonok korában egyre inkább úgy tetszik, hogy az ilyesmiket igazából viccből csinálják. Sztori lentebb:


Ismét egy vonatos történet, megint az utastájékoztatásról, megint másként.

Tegnap délután indultunk a Nyugatiból Esztergom felé. Angyalföldön bemondták, hogy a vihar elmosta a töltést Üröm és Solymár között, ezért csak lassan meg-megállva haladunk előre.

Nocsak, mondtam magamban, már ezt is az utasok orrára kötik? Óbudán aztán a vezető azt is bemondta, hogy innen nincs tovább, szálljunk le, és pótlóbuszok szállítanak minket Solymárig.

Leszálltunk, és persze már három vasúti szerelvény állt bent, de pótlóbusznak se híre se hamva. A barátommal stoppolgatva elindultunk, és a Bécsi út vasúti kereszteződéséig jutottunk, amikor elhúzott mellettünk a vonatunk, ablakában vidáman integetett a masiniszta. Megjegyzem, addigra a fél utasközönség elindult már gyalog, szóval nem csak ketten éreztük úgy, hogy átvertek minket. Pótlóbuszt ezután sem láttunk, csak a vonatok mentek egymás után.

Szerencsére telefonon sikerült mozgósítani az egyik ismerősünket, aki aztán elvitt minket a kocsiján. De azért kiváncsi vagyok, hogy miért nem lehet tudni és tudatni 10 perccel a vonat indulása előtt, hogy a hibát már nagyjából kijavították.


Üdv

Szekértábor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.17. 16:38:23

dobogó megvan e?
máv = megint átqrunk vaze

consumer_failure 2010.08.17. 16:38:28

Másodikként pedig azt mondhatom, hogy mávval nem utazunk.

akikaztmondjákni 2010.08.17. 16:41:42

@consumer_failure: Nohát,egyikünknek se jött össze:)

Rosszindulatú Vászka 2010.08.17. 16:45:09

Rosszabb a Himár, mént négy éve. Egy 100 HUF-od tejfel, meg potya autózás már poszt. Ebbe belebetegeEDEk.

consumer_failure 2010.08.17. 16:45:13

@akikaztmondjákni: ha a Homár Szabványoknak nem megfelelő első posztot nem vesszük, minden ok :)

.lll. 2010.08.17. 16:47:45

Esztergomba hajóval kell menni

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.08.17. 16:51:52

@lófő: Viharban, tornádóban különösen javallott :D

amugy 10 éve nem ültem vonatra. Direkt.

Bikicsunáj Bój 2010.08.17. 16:53:05

Utas-utas, te szopni jársz ide? :-)

akikaztmondjákni 2010.08.17. 16:54:04

@consumer_failure: Akkor kérem töröljék a kétségeimet!:)

B.J 2010.08.17. 17:41:40

Hehh, nem hittem a szememnek. Én a vonaton ültem.
Mikor bemondták, dobtam egy sms-t haza hogy kések. Jön a válasz, hogy bejönnek értem kocsival. Visszaírtam, hogy ismerem én ezeket, mindjárt megy tovább a vonat. És tényleg.
Mások is jártak így, volt aki már Angyalföldön feladta. Ez az ország ilyen. Kitartásra és ösztönös kételkedésre nevel.

elwood 2010.08.17. 17:48:18

erre csak egyetlen megoldás létezik, ki kell függeszteni egy megfelelő plakátot amitől nagy nemzeti egység lesz, és ilyen soha többet nem fordulhat elő

mommoka 2010.08.17. 17:48:30

Jól átbasztak, csak a súlycsökkentés miatt kellett leszálnotok. Így már kevesebb ember nyomta a sineket.:D

joetaylor 2010.08.17. 17:54:05

Jópár évig utaztam az Esztergom-Budapest-Esztergom viszonylatban. Az ott dolgozó kedves vasutasoknak üzenem, hogy amint lehetőségem lesz rá azon nyomban LÓGNI FOGTOK MIND! a pálya mentén. De előtte addig nyomom a fejetek víz alá ahány percet késtek a vonatok naponta. Azt a fél órát gondolom röhögve kibírjátok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.17. 19:06:12

Nemrég ugyanezt játsották el Baracskánál
Vagy ez még ua.poszt, csak átirták a neveket?

yippyupp 2010.08.17. 19:11:58

ez vicces poszt, lájk

yippyupp 2010.08.17. 19:31:04

nem vicces blogmotor, nátlájk

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.17. 19:31:57

Léghajóbol is kidobják a nehezéket

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.17. 20:14:41

"Szerencsére telefonon sikerült mozgósítani az egyik ismerősünket, aki aztán elvitt minket a kocsiján."

És így jártál legjobban, mert legalább addig sem egy szar MÁV vonatn utaztál.

Az utastájékoztatás újfent jelesre vizsgázott :D De ha nem hisznek neki, és nem szállnak le, akkor meg ot ülhettek volna másnapig.
Szal ilyen vixcceske ez a MÁV, ha hallgatsz rá azért szopsz, ha nem akkor ezért.
Rendesen kéne az utasokkal kommunikálni, de hát minek azt, ha állami pénzből élnek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.17. 20:16:07

@KUCM: Miért, kalandtúra helyett? :D
Kapaszkodj az életedért :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.17. 22:29:15

jé, pont így jártam én is pár éve a sülysápi vonalon :D szerintem kizárt, hogy nem viccből csinálják, mert ezen a vonalon olyan is volt havonta legalább egyszer, hogy már a Keletiben kavartak: cserélgették a vágányokat összevissza, majd amikor már az egész vonatrakományra való utas átzarándokolt a kettestől a tizenhármasig, a hármasról elindult a vonat :DDD

É2I 2010.08.17. 22:41:16

Súlycsökkentés megvolt,
masiniszta nem holt,
ki vígan integetett,
utasokat szépen kinevetett.
A menetidő betartva,
naiv utas leszarva.

Írta: 2010-2110 MÁV verse.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.08.17. 22:43:14

Mondjuk azért mellékesen megjegyzem, hogy Óbudáról Solymárra el lehet jutni a 160-as majd 218-as busszal, plusz 10 perc sétával.

fővizsgáló 2010.08.17. 23:06:39

@mommoka: kultúr hozzászólás....Remélem a munkádhoz jobban értesz,mint a gondolkodáshoz....Remélem az ilyen IQ betyárokkal kezdik a felkötést

Sunny Days 2010.08.18. 00:48:38

mikor lehet már végre a kommenteket lájkolni?

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2010.08.18. 03:59:53

Az ilyen mértékű és jellegű faszságokhoz vajmi kevés köze van azoknak a nyomorékoknak, akik a vonaton dolgoznak. A mozdonyvezető kb. az utas előtt az utolsó az információláncban, ha neki az irányítók azt mondják, hogy elmosta a töltést, akkor bemondja, aztán ugyanaz az irányító simán módosítja 10 perc múlva, hogy ja várjál, mégse, menjetek tovább.
Ez napi szinten simán megtörténik. A kalauz max arról tehet ilyen esetben, ha paraszt vagy nem segítőkész, ugyanez vonatkozik ilyen esetben a mozdonyvezetőre. Odafent a monitorokon a vonatok csak pixelek meg számok...

Halkan teszem hozzá hogy az esztergomi vonal még vasutas körökben is hírhedt... és fent mindenki meg van győződve hogy az így jó, az papíron működik, akkor működnie kell...

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2010.08.18. 04:01:07

Az ilyen mértékű és jellegű faszságokhoz vajmi kevés köze van azoknak a nyomorékoknak, akik a vonaton dolgoznak. A mozdonyvezető kb. az utas előtt az utolsó az információláncban, ha neki az irányítók azt mondják, hogy elmosta a töltést, akkor bemondja, aztán ugyanaz az irányító simán módosítja 10 perc múlva, hogy ja várjál, mégse, menjetek tovább.
Ez napi szinten simán megtörténik. A kalauz max arról tehet ilyen esetben, ha paraszt vagy nem segítőkész, ugyanez vonatkozik ilyen esetben a mozdonyvezetőre. Odafent a monitorokon a vonatok csak pixelek meg számok...

Halkan teszem hozzá hogy az esztergomi vonal még vasutas körökben is hírhedt... és fent mindenki meg van győződve hogy az így jó, az papíron működik, akkor működnie kell...

B.J 2010.08.18. 09:15:11

Az esztergomi vonal különösen zavarérzékeny.
Túlzás nélkül a következő időjárási jelenségek esetén kell késéssel számolni:
-lehűlés
-felmelegedés
-eső
-erős napsütés
Havazáskor nem késéssel kell számolni, hanem a vonatközlekedés szünetelésével.

Szerencsére remek karban vannak a 6-7 éves Desiro motorkocsik, abszolút nincs is olyan, hogy a nyithatatlan, hatalmas ablakfelületű motorkocsikon nem működik a klíma. Sose esett meg olyan, hogy felüdülés volt kiszállni a 35 fokos melegbe a vonatból.
Nekem nem lenne büdös felszállni egy egyszerű személykocsikból összeállított vonatra, aminek legalább az ablakát le tudom húzni, de valamiért ez lehetetlen.

Nekem az esztergomi vonal mindig visszaidéz valamit abból az időszakból, amikor az 50-es években felfüggesztették a menetrend szerinti közlekedést...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.18. 09:30:23

Instant autópálya- és vasúti töltéseink megérnének némi kényszermunkát...

@nális coitus 2010.08.18. 10:20:10

"ablakában vidáman integetett a masiniszta"- na ezt kétlem. Neked integetett? Sőt, még puszit is dobott nem?

esef 2010.08.18. 11:35:44

Velem évekkel ezelőtt közölte a MÁV telefonos információja, hogy a vonatom késés nélkül megérkezett a Keletibe. Ez azért volt érdekes, mert a telefonálás időpontjában kb. 50 perce álltunk Százhalombatta és Érd között a nyílt pályán... (Fűtés nevű extra szolgáltatás nélkül. A végén már világítás sem volt.) Szerencsére már csak akkor vonatozok ha nagyon nincs más.

esef 2010.08.18. 11:38:17

@B.J:
Télen azért késik a vonat, mert a hideg hatására összezsugorodik. (=több utat kell megtennie)
Nyáron azért, mert a nagy melegben megnyúlnak (kitágulnak) a sínek. (=több utat kell megtennie)
Ha esik az eső, akkor még a hosszabbik utat is csúszós síneken kell megtenni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.18. 12:02:14

@esef: Ha meg a szél fúj (bármely irányból), az lelassítja a szerelvényt...

esef 2010.08.18. 12:48:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Hátszél esetén is? Mondjuk kinézem a vasutasokból, hogy hátszél esetén részteljesítményen üzemel a mozdony, hogy kevesebb áram/üzemanyag fogyjon...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.18. 14:24:21

Most akkor helyre állt a Homár és megint rendszeresen jönnek a posztok? Mert én már ki akartam ezért vándorolni, de rossz vonatra szálltam, és pechemre megint itt vagyok.

drowmage 2010.08.18. 15:00:07

Jaajjj, a régi szép idők...
Mikor még rendszeresen (havi 2-3-4 alkalommal) vettem igénybe a királyi vasút szolgáltatásait...
Egyszer pl. Szolnok-Budapest 2 óra helyett 6 alatt abszolválva. Egy lábon állva, fulladozva a melegtől és a tömegtől.
A szemem könnybe lábad az emlékektől...
Mondjuk volt egy időszak, amikor napi szinten utaztam oda-vissza Szolnok-Budapest viszonylaton lassított személyvonatokkal. Azok csak 10 percet késtek. Ettől sem ugráltam örömömben, de még kibírható. Úgy látszik, minél lassabb vonattal mész, annál kisebb a relatív késés.

drowmage 2010.08.18. 15:08:20

Halálablogmotorra!!!!!

esef 2010.08.18. 15:46:22

@drowmage:
Meg amikor úgy 20-25 éve nyaranként elindultak a Miskolc/Nyíregyháza-Balaton vonatok. A Nyíregyházáról induló Debrecenben már fél órát késett... Lehet számolni, hogy a Balatonig mennyi lett. Ahonnan emiatt természetesen másfél óra késéssel indult vissza. Ismétlem: 20-25 éve legalább...

drowmage 2010.08.18. 15:54:00

@esef: Látom, neked is vannak emlékeid...
Hiába, az öregek, ha összejönnek. :)
Az a kérdés, mikor fognak ezek megváltozni? Nemcsak erre az adott esetre gondolok, hanem általánosságban arra a sok aljasságra, amit mi, Magyarországon élők kapunk egymástól, az államtól, a szolgáltatóktól, a politikától...
Magyarország, én úgy tudnálak szeretni...

drowmage 2010.08.18. 15:55:24

@drowmage: Javítok.
Magyarország, MERT én tudnálak szeretni...

drowmage 2010.08.18. 16:07:55

@drowmage: És hallod, megint elrontom!
Magyarország, mert én úgy tudnálak szeretni...

heroa 2010.08.18. 21:43:32

Csak technikai kérdés, de a vonatokon sosem a vezető beszél a hangosbemondóba, hanem a kalauz, vagy pedig ha rendeltetészerű a bemondás akkor előre felvett, többnyire Rábai Balázs hangján.

Mylady 2010.08.19. 07:08:26

Velem a BKV játszott hasonlót. Körút, 4-6-os villamos, megáll két megálló között félúton, vezető bemondja, hogy forgalmi okokból nem tud továbbmenni. Leszáll az utasok nagyrésze, bambán nézünk, hogy nincs előttünk semmi akadály, erre a villamos ajtót becsuk és távozik. Kollégám rajtamaradt, másnap mesélte, hogy gond nélkül eljutott vele a céljáig.
Azóta sem értem.

B.J 2010.08.19. 09:12:32

@heroa

Hidd el, ezeken a motorkocsikon a vezető beszél a mikrofonba. Ott van a mikrofon kb. 40 centire a vezetőüléstől.
Pl. ő szokta szólítani a vezető jegyvizsgálót is, hogy adja meg a jelet az indításra, ha már menne a vonat, de a jóember elkószált valamerre a vonaton.

Egyébként a csökkentett teljesítménnyel nem jártok messze az igazságtól, sokszor megesik, hogy a két motorkocsiból csak az egyikben működik a motor, a másikat meg csak húzza maga után. Mint írtam volt, pár éves járművekről beszélünk, amik még úgy kb. 25 évet kellene éljenek. Nem tudom ez a húzkodás mennyire használ a tartósságának, szerintem nem erre tervezték.

szekertabor · provo.blog.hu 2010.08.19. 11:18:03

@@nális coitus: ""ablakában vidáman integetett a masiniszta"- na ezt kétlem"

Pedig így volt: látta, hogy ott állunk bután az út szélén, kérdően ránéztem, hogy most akkor mi a kakukk van, mire mosolyogva intett, és gázt adott. Azért volt rá ideje, mert a Bécsi úti sorompónál mindig lassítanak, és igen éles szögben keresztezik az utat, így viszonylag hosszú nonverbális kommunikációra is van ideje.

szekertabor · provo.blog.hu 2010.08.19. 11:28:49

@ColT: "És így jártál legjobban, mert legalább addig sem egy szar MÁV vonatn utaztál."

Valójában én szeretem a Desiro vonatokat, mert tiszták és kényelmesek, kivéve, ha elromlik, vagy túlhűt a légkondi. Sokkal jobb, mint hatodmagammal szorongani egy zastavában, amivel értünk jöttek.

@Peti817172M :"Mondjuk azért mellékesen megjegyzem, hogy Óbudáról Solymárra el lehet jutni a 160-as majd 218-as busszal, plusz 10 perc sétával."

Ja, buszt is láttunk párat. Olyan zsúfoltak voltak a vonatról átszállók miatt, hogy az út túloldaláig bűzlöttek. Egyébként a pótlóbusznak pont az lenne a feladata, hogy vasútállomástól vasútállomásig vigye az utasokat, ha kétszer túrázni is kell közben, akkor inkább hazasétálok, abban nincsen átszállási időveszteség.

Bamba Barack 2010.08.23. 14:22:47

@Peti817172M: Kis cukorfalatkám, az ember nem azért fizet ki borsós összeget a genyó mávnak ,hogy utána busszal utazzon meg gyalog...
Az esztergomi vonal meg botrány ahogy működik...

doki1981 2010.08.25. 09:15:11

Kb. 3 hete a Nyugati-Vác vonalon állt le a 20:41-es vonat, Rákosrendezőn. Egy qrva szót se szóltak, hogy mikor és mive4l mehetünk tovább. Fél órája vártunk, majd bemondták, hogy hamarosan beér a zónázó, de csak forgalmi okból áll le, "tilos a felszállás". Ez utóbbit többször beleharsogták az estébe, miközben már elkezdett esni az eső. Beért a majdnem üres zónázó, a váciak fel a vonatra, a kalauznő meg ki volt készülve, hogy miért szállunk fel, hisz tilos.
10 perc múlva már felhőszakadás volt...

morden2 2010.08.25. 16:07:28

@doki1981: Ilyen nekünk is volt , behalt a máv persze senki semmiről nem tudott, aztán a kis állomásra beesett egy IC kb 20x bemondták hogy tilos a felszállás. A kaller egy munkába igyekvő emberrel ( aki kb már 30 perc késésben volt) majdnem összeverekedett, hogy márpedig ő nem szállhat fel erre az IC-re ( apámat viszont felengedte mert egyenruhába volt , hiába a régi beidegződések :D )
süti beállítások módosítása