Tékozló Homár

Öt napja tart egy borsodi csőtörés (updatelve)

2010.08.18. 00:12 | szily | komment

Tamás nem árulja el, melyik borsodi városban történt az eset, úgyhogy kérjük a kommentelőket, hogy ha felismerik, írják meg, hol tör fel öt napja a víz. Egy kanyarban, az út közepén kezdte, aztán a mentési munkák hatására a kitörés epicentruma áttevődött az út menti gyepre. Borsodozni felesleges, idén nyáron Budapest közepén ennél jóval hosszabb ideig tátogott úgy egy gödör az utca közepén, hogy az illetékesek nemhogy nem próbálták meg betömni, de direkte meg is tagadták, hogy valaha foglalkozzanak ilyesmivel. Sőt, a szintén budapesti Farkastorki úton most már jó pár hete csordogál az úttestet csúszós algaréteggel bevonó búvópatak. Levél alant.

update: Hamar meglett a megoldás, hála gg630504-nek, a víz Kazincbarcikán folyik kifelé.



Nem tudom, hogy mások hogy vannak vele, de engem zavar az eset. Pénteken vettük észre, hogy az út közepén lévő aknából jön fel a víz. Az akna egy elég forgalmas úton van. Ráadásul kanyarban. Hétvégén nem történt semmi. A víz nyugodtan szépen jött fel. Hétvégén nem 1x járt erre egy "felügyelő" kocsi. Annak nálunk az a szerepe, hogy mászkáljon a városban és ha gondot lát értesíti a megfelelő szervet. Erre tévedt egy "másik" autó is. Átgázolt a vízfolyáson majd tovább ment. Hozzájuk tartozik a távhő szolgáltatás is. Vasárnap nem tévedt erre senki sem. Még véletlenül sem. Hétfőn megjelent a távhő autója. Kiszívták a vizet egy teljesen másik aknából. A másikból e hatására abba maradt a vízfeltörés. De csak pár órára. Aztán újrakezdte, de nem tartott sokáig. Ismét abba maradt, majd az aknából már nem is jön a víz. Hanem a füves részen a földön át jön már a víz, szétáztatva ott mindent. Ma reggel megjelent a vízmű autója. Mondtam magamban, hogy na végre, tartalékoljunk be vizet mert elzárják és megcsinálják. Nem--Nem! A füves részen van egy mini fenyőfa. Körbe állták majd fél órán át forgolódtak. 1-2 telefon, majd beszálltak az autóba és elmentek. Azóta sem jöttek vissza.
Szóval így kell dolgozni a város pénzén és így kell spórolni a vízen.Péntek óta elfolyik a víz az út alatt/felett. Városnevet nem akarok írni csak annyit, hogy Borsodban van.

Üdv
Tamás

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.18. 00:21:32

de miert nem akarsz irni?
varosnevet
fekete autoval elcisznek, vagy kikotika netet?
vagy mitol van a felelem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.18. 00:24:46

amugy meg pentektol keddih
azaz maig lehetett volna tarcsazni
-vizmuvet
-polgarmesteri hivatalt
-rendorseget
-tuzoltokat
Ti meg lesitek a buzgart
ott Borsodban

Sunny Days 2010.08.18. 00:54:26

@hagyma: de hiszen az illetékesek már kézbe vették a dolgot, foglalkoznak vele, csak hát jó munkához idő kell, a távhő meg a vízmű emberei is nyilván órabérben vannak

szabidoki 2010.08.18. 01:02:40

@hagyma: ez magyarisztán. Mindenki arra vár, hogy majd valaki más intézkedjen...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.18. 01:04:49

@sunny_days:
nem tudom
Tamas levelebol az jon le hogy 4 napja figyeli a buzgart es a fejlemenyeket
ide irt
de senkt nem hivott fel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.18. 01:07:06

@szabidoki: pedig meg az is lehet valami gypgyfurdot lehetne nyitni ott
vagy ilyesmi
arra meg az EU is ad peztet

Xezs 2010.08.18. 01:24:20

Tamás! A volt NBH, ami újabban AVH (majdnem ÁVH, ugye-ugye) már kikérte az email címedet a Homártól, hamarosan bekopogtatnak hozzád és lefejeznek.

Még jó hogy várost nem írtál, mert így 1 nap helyett 1 heted van a menekülésre.

Megdobbent 2010.08.18. 01:45:28

Szerintem Miskolc lehet, ott van ilyen sok gond a vizzel :) De miertelme varosnev nelkul posztolni? Elver a polgarmester, kiipredikal a pap vagy mivan?

Jojo, lattam az update-t, de szerintem barmikor jelzi egy miskolci, hogy 7 napja buzog valami az utcajukban :>

Barcikan amugy sem a viz megy a csovekben, inkabb ne igyanak belole...

Beaver100 2010.08.18. 02:25:23

Erdekes, 2010-ben meg mindig be vannak az emberek fosva ha a sarkukra kene alniuk

HirTv 2010.08.18. 04:38:12

Jó munkához idö kell! A szarhoz még több... Amugy meg öntözik a földeket. xD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.18. 04:44:18

"Budapest közepén ennél jóval hosszabb ideig tátogott úgy egy gödör az utca közepén, hogy az illetékesek nemhogy nem próbálták meg betömni, de direkte meg is tagadták, hogy valaha foglalkozzanak ilyesmivel."
Ilyesmi elég sok helyen előfordul.
Jobb esetben kib*nak egy táblát, hogy azt trafálják el az autósok :D

Esetleg körbehúzzák sárga szalaggal.

De azért az a csőtörés nem mindegy, 2-3 napi azért nem szoktak a vízművek folyni hagyni egy ilyet... Ennyire szarnak már bele?
Viszont kivételesen gyorsak, ha az ember b*ik vízdíjat fizetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.18. 04:45:39

@hagyma: Van valami abban amit mondasz...
A vízműves autókban valszeg vállat vontak, hogy á, nincs bejelentés, minek ugráljunk.

bpo478 2010.08.18. 05:13:25

Csőtörést csak őstermelőtől.

Gyakori · http://kerdestar.hu 2010.08.18. 05:28:38

szóval Tamás tehet mindenről ennyi

Megdobbent 2010.08.18. 05:59:24

@Fogatlan Travi: Nem-nem, Tamas 2 hibat kovetett el:

1) Nem irja, hogy melyik varos (szanalmas kisse)
2) Nem irja tovabba, hogy o azert hisztizik-e, mert mar az elso feloraban jelezte a hibat, es nem csinaljak, vagy csak ugy irt, mert unja a latvanyt hatradolve az ablakbol. (ez utobbi kinos)

Szerinted egyebkent ki a hibas a dologban, ha teszemazt senki egy budos szot nem szolt a buzgarrol, viszont nem okoz akkora nyomascsokkenest, hogy jelezne a hozzaertoknek a mittomenmelyik kozponti allomason?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.18. 06:17:40

@Megdobbent: Az érdekes, hogy egy utcán bugyogó cucc nem okozna akkora nyomáscsökkenést, hogy észrevegyék...

Mylady 2010.08.18. 06:42:27

Megnéztem a fórumot. Azt mondja az ürge, ő be nem jelenti, mert ki fogja megfizetni neki a telefonköltséget?
Basszus, inkább elnézi napokig-hetekig, hogy ömlik a víz, de nem áldoz 50 forintot a bejelentésre... de a homárra idejön nyafogni. Biztos a munkahelyén netezik...

luneau 2010.08.18. 07:49:42

Sziasztok,

volt zerencsém 2000-ig Kazincbarcikán élni, elhihetitek, egészen szürreális hely...:(....a múlt, az emberi hülyeség szimbóluma az egész város....tavaly Karácsonykor pl. egész egyszerűen elfelejtették leengedni a várost a Sajó folyótól védő zsilipeket....amikor rácsörögtem a vízügyre, közölták,hogy nem az ő hatáskörük, hanem az önkormányzaté, a városüzemeltető cég felelőse közölte, hogy "majd másnap reggel" megnézik, (nyilván ez meg6ja az árvizet) a tűzoltók végül kijöttek, a szivattyúház szivattyúja nem működött, csak a tűzoltól tidták levegőtleníeni stb...2 utcát, néhány házat, autót elöntött a víz, ez ugye közveszélyokozás, a "majd reggel" miatt (meg amiatt, mert az adómat fizetem, de semmi látszatja, mire), feljelentést tettem, persze azóta sincs semmi fejlemény....a májusi, országos hyírű nagy árvíz is felkészületlenül érte a várost......mind1..:((((

pár évvel korábban a nemtörődöm polgármester elüldözte az egyik városrészt, Berentét (magasról le...ták, semmit nem fejlesztettek, életveszélyes állapotú házak voltak ott), amelyik független lett, és mivel a területén volt a Borsodchem Rt, vitte az iparűzési adót is....aztán persze vernyákolt az önkormányzat, hogy milyen köcsögség ez....
szóval sajnos a nagy magyar balfaszság szimbóluma az egész város:(.

Üdv,
Spqr

.lll. 2010.08.18. 07:50:11

valamér harangoznak a görögkeletijek

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2010.08.18. 07:58:28

"Na majd én keresgéljem, hogy kihez tartozik az a víz? Ki fizetné meg a telefonszámlát" - imádok hazajárni:D

Pipas 2010.08.18. 08:04:21

Az elfolyt vizet kifizettetik az utcában lakókkal. Kell egy kis forgalom így gazdasági válság idején...

.lll. 2010.08.18. 08:06:44

@birorichard:

nemtom,nem ismerem barcikát

foto háber 2010.08.18. 08:27:50

kedves tamás öt napja folyik a viz és te nem mondod meg melyik városban nem hallottál még a környezetvédeleröl

TiZ 2010.08.18. 09:03:52

Öt napja folyik a víz, három napja esik az eső. A vizek(dolgok) úgy összefolytak, hogy Tamás elveszítette a fonalat. Vagy már másra figyel.

Gastroger 2010.08.18. 09:10:58

Kár, hogy Dezső nincs a helyszínen, ő eligazította volna pár levélváltással az illetékeseket. :)

Secnir 2010.08.18. 09:16:01

öt napja tart egy borsodi csőtörés!
UPDATELVE!

egyből két gondolatom támadt
az egyik az update-re : UPDATE! már hat napja tart a csőtörés!
a másik pedig arra, hogy nem probléma, ha annyi borsodi kifolyik, ritka szar sör amúgy is...

É2I 2010.08.18. 09:29:46

@Gastroger: Ahh, így van. Dezső már a második levelében odabaszna ennek a nem törődöm bagázsnak.
Nem tudom, a pizsamát visszavitte már?

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.08.18. 09:33:49

@Secnir: Ne szidjad a Borsodit, mert megyek a belezőkarmolóval. Azon nőttem fel.

Alapvető élelmiszer 2010.08.18. 09:39:14

@luneau: Borsodban is csak a sör a világos.

Murderface 2010.08.18. 09:43:45

@hagyma:
Látom rég voltál itthon. Gyere haza nyugodtan, a 101-es szobában jut hely mindenkinek. :P

akyyy 2010.08.18. 09:51:13

@birorichard: sztem alsóvárosi krt, de amúgy passz:D

töklámpa 2010.08.18. 09:59:22

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
Belezőkarmolón nőttél fel? Sanyarú gyerekkorod lehetett... :D

Secnir 2010.08.18. 10:08:02

@Alapvető élelmiszer:
"Borsodban is csak a sör a világos."

nagyon régóta van már barna borsodi is...

Tom$ 2010.08.18. 10:48:07

Na miért nem szóltam senkinek:
Nem 1 szerv járt erre kocsival. Nekik kötelességük lett volna szólni.
De több ezer liter elfolyt víz után elkezdték csinálni. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.18. 10:54:19

@Tom$: Az én szerveim közül is alig van, ami szólni tud...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.18. 11:15:49

Városnevet nem akarok írni csak annyit, hogy Borsodban van."
Egy fénykép se?
Akkor fotósóp a poszt és igen, lehet a ....

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.18. 11:21:45

@hagyma:
Anno kisgyerek koromban áztattam magam a büki gyógyvizben amikor még a földeken folyt szerteszét
Persze a környző falusi öregek hamar fölfedezték kellemes hatását és döfönyéztek benne.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.18. 11:40:30

@Pipas: Csak ha az egész utca egy társasház, és a főmérő után van a csőtörés. Ha nem, az önkormányzat fizeti, tehát a választópolgárok...

Tom$ 2010.08.18. 13:51:29

Ha ilyen tempóban dolgoznak, a héten már nem lesz víz...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.18. 14:23:42

@horex: Nem hinném, hogy döfönyéztek volna, azt diszkrétebben csinálták. Esetleg dagonyáztak...

Tom$ 2010.08.18. 16:18:22

Bazd reggel óta nincs víz. Nem haladnak semmit. Reggel óta ássák a gödröt.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.08.18. 17:02:26

Nálunk a nagy csatornázási hullám söpört el egy vízcsövet. miközben a csatornának marták az árkot, átszakadt egy cső, amiből ha nem is ömlött, de kitartóan folyt a víz. Az utcából vagy 3 ráérő nyugdíjas hívta fel a Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Zrt főmuftiját, a tűzoltókat, a polgármesteri hivatalt (talán az ügyfélszolgálatot). Szóval, akit értek. Mindenhol közölték: nem az ő hatáskörük. Majd hétfőn jönnek a melósok megjavítják, amit elrontottak. Hát, hétfőn sem jöttek. Ekkor a paranoidabbak elkezdték huhogni, hogy a lakossággal fizettetik ki az ecsordogált vizet. A rémhírek újabb bejelentéseket szültek, Anyucikám sírt, hogy laordították a fejét, miért is fizetné a lakosság az (al)vállalkozó bakiját,
No, ekkor én is felcsörgettem azt a közhasznatlan zrt-t, ahol nyugodtan, kedvesen közöltem: folyik a víz. Megkérdezték, hol: elárultam nekik. Nem úgy érti, mondjak GPS koordinátákat. hát olyat nem tudok, de nekem sikerült leolvasni az utcanévtáblát, nekik is fog: főútról a harmadik kis utca egyébként. Ahol a CAT gépecske utoljára dolgozott. jaj, ne is mondjam, azt a bagázst elzavarták, majd új csapat jön, dolgozhatnak ezek után a senkik után. Mondom: a vízzel mi lesz? Majd az új csapat megoldja. megoldották, 6 nappal az első bejelentések után. A helyi sajtóban is volt egy kis cikk, amelyben cáfolták, hogy a lakosok fizetnék ezt a kis malőrt, ám irgumburgumot ígértek a félkész hálózatra szennyvizet kötő polgártásraknak.
Az 1. bagázs nem számolt el a lóvéval rendesen a város hitelből folytatta a munkát a 2. bandával.
Abban a hónapban még átlagos volt a vízdíj, ám a következő hónapban a környékbeliek vízfogyasztása háromszorosára ugrott. Újabb 3 hónap múlva jelentősen csökkent. Nincsenek (akkor még nem voltak) medencék, öntözés ásott/fúrt kútból ment, ahol ment.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.08.18. 20:05:47

Ha már víz, valaki írja meg, hogy Csepelen miért vizes mindig a Szent István út Kossuth utca kereszteződésben egy foltocska?

Tom$ 2010.08.18. 21:00:40

5-re kész lettek. Reggel óta csinálták. De igazából akkor lett vmi haladás, amikor megjelent hirtelen egy góré :D
süti beállítások módosítása