Tékozló Homár

Már a rendőrség is keresi a Part fesztivál csaló szervezőjét

2010.09.09. 10:46 | szily | komment

Az mno.hu-n nem találtam, de a print Magyar Nemzetben van egy cikk arról, hogy a Homáron is megénekelt ügyben - Hiába írták rá a jegyre, nem fizet a TicketPro az arcra esett fesztiválozóknak - csalás és sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak. Íme az MTI szövege, hátha némi elégtételt jelent azoknak, akik fizettek, de nem kaptak cserébe semmit.

Budapest, 2010. szeptember 9., csütörtök (MTI) - Csalás és sikkasztás gyanúja miatt keresi a rendőrség a botrányos körülmények között lefújt Part fesztivál szervezőjét - értesült a Magyar Nemzet. A lap információját a nyomozás érdekeire hivatkozva nem erősítette meg a hatóság.

A napilap csütörtöki száma felidézte, hogy az ügyben a II. kerületi rendőrkapitányság indított eljárást, miután a pénzüktől elesett jegytulajdonosok feljelentést tettek. A Velencei-tó partjára meghirdetett könnyűzenei rendezvény szervezője, az Agárd Zenei Fesztivál Kft. korábban a jegytulajdonosok kártalanítását és kárpótlását is megígérte. Utóbbi azt jelentette volna, hogy a cég a nyár végére Orfűre tervezett Alterego fesztiválon tette volna beválthatóvá az agárdi rendezvényre megvásárolt jegyeket, de végül azt sem tartották meg.

Becslések szerint a vissza nem váltott jegyek értéke a húszmillió forintot is elérheti - áll a cikkben.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2010.09.09. 10:52:48

Kár, hogy nagy valószínűséggel a pénzüket már nem látják újra azok, akiket átvertek.

Alca Pone · http://weblapingyen.net 2010.09.09. 10:54:09

meg jo hogy nem csipem sem shaggyt, sem akont, kulonbn lehet en is belemaszom ebbe a pocsolyaba. BTW....ticketpro nem ugy volt, hogy visszatartotta a jegyek árát? Akkor miért nem adjak vissza ők?

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2010.09.09. 11:05:34

Nyakig lesz a vízben a part fesztiválos arc ha elkapják. Nem baj egy két éven belül partot ér.
Orfüre is szervez partit? A helyválasztás alapján cigipapírt vigyetek!

pcmci 2010.09.09. 11:07:15

erről az ügyről kb az a vicc jut eszembe, amikor az öreg Kohn italt szeretne venni egy pályaudvari automatábol. bedobja a pénzt, nyomja a gombot, de nem jön ki semmi. megint bedobja a pénzt, nyomja a gombot, de semmi. ujfent pénz be, ki semmi, mire mosolyogva elkezdi dörzsölgetni az állát:
- ügyes, nagyon ügyes!

.lll. 2010.09.09. 11:13:25

a Velencei tóba nincsenek is domolykók

nemvoltamott 2010.09.09. 11:16:28

Az ilyet hívják úgy, hogy partyarc? És partyarcraesés?

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2010.09.09. 11:19:50

@pcmci: Esküszöm, most akartam feltenni ezt a viccet! Nem baj, nem kell gépelni.

Der Beste 2010.09.09. 11:20:29

@pcmci: Valami hasonló jutott eszembe nekem is.

:)

elwood 2010.09.09. 11:33:23

húszmillió ? piti

egy átlag parlamenti képviselő többet lop haza költségtérítésből

Sasfióka 2010.09.09. 11:35:16

Az APEH is keresi őket :)

A végrehajtás adatai
A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2010. augusztus 30.
A végrehajtás ügyszáma: 9768495626
A végrehajtást elrendelő megnevezése: APEH Észak-Budapest Hétralékkezelési Osztély 3.
Az értesítés (indítás) kiállításának időpontja: 2010. augusztus 30.
Bejegyezés kelte: 2010/08/31
Hatályos: 2010/08/31 ...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.09. 11:35:44

@elwood:
Ne felejtsük el, hogy mennyi fér bele egy nokia-dobozba!

pcmci 2010.09.09. 12:01:57

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): ej. elsietted ezt. pedig ez még csak nem is a hétvégi...

Fearzone 2010.09.09. 12:03:40

Az a legjobb, hogy 2 max 20 éves emberke van feltüntetve ügyvezető igazgatóként...hihető...a hatterben meg valaki vitte a 20 misit.
Régi 3210-es nokias dobozba belefér.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.09. 12:11:48

@pcmci:
A blogmotor órája meg van kettyenve!
Az enyém a pontos.
Bioatomnapóra.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.09.09. 13:13:39

A cégjegyzékben kikerestem a szervezőket, és az IWIW illetve a Facebook segítségével megtudtam, hogy a max. életkor 21 év volt, 18 ésves srácok, lányok csinálták a "bulit" :))

A rája szarik rája 2010.09.09. 13:18:28

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
- Honnan lehet a Homáron tudni, hogy dél van?
- Ki kell tenni a Sünt 10 órakor a napra, 2 óra múlva bevinni, és pont akkor van dél.

Fearzone 2010.09.09. 13:24:26

@BKV figyelő.hu:
Igen és őket is fogja elővenni a rendőrség, bár a külföldi fellépőknek biztos kellett előre adni valami pénzmagot, ami nekik szerintem nem volt. Ha nekem 18 évesen ennyi pénzem lett volna... :)

Felhasználási feltételek Kapcsolat Impresszum (tör 2010.09.09. 13:44:17

Tisztelt latogatok es fellepok!

Sajnalatos modon kozolnunk kell, hogy az Alterego Fesztival Elmarad gazdasagi, technika es konkurencia okok miatt.

A a megvasarolt jegyeket (nem part fesztivalos) hamarosan visszavaltjuk. Bovebb informacio: info@alteregofesztival.eu

Ezenkivul koszonjuk akik vegig mellettunk alltak, es segitettek munkankat.

udvozlettel: A szervezok

Gyagyás Tóni (törölt) 2010.09.09. 13:49:56

Sok hülye drágán megveszi a jegyeket az ilyen szaros fesztiválokra. Meg is érdemli a sok sznob barom.

igazságos 2010.09.09. 22:39:03

Így kell sokat keresni a pancserek pénzén, aztán gyorsan lelépni, zsebben a milliókkal.

balazsman 2010.09.09. 23:09:06

Nagytétényben (gy.k.: XXII.ker.) még most is kint figyel egy óriásplakát a fesztiválról...

mohopasi 2010.09.10. 12:02:31

Az imént egy másik postban tévedtem, nem lehúzós ingyenweboldalt kell csinálnom, hanem fesztivált szervezni.

Fashionistas 2010.09.13. 03:13:57

Erről már messziről lerítt hogy kamu. Vegyél most 1 jegyet és ajándékba adunk 1 et meg ilyenek...
Annyi fesztivál van itthon mint a szemét normális vállalkozó nem szervez még egyet.....

sturmo (törölt) 2010.09.13. 08:11:39

senki nem vette volna észre ha szereznek vmi fekát és az playbackel akonra meg shaggyre...amúgy szopósmalacok akik kifizettek előre fejenként 25e + Ft-ot egy ilyen szarra

ClearWater 2010.09.29. 17:41:46

Ez azért van mert minden nyikhaj szervezhet bulit. Az meg azért van, mert a csúnya gonosz időkben az ORI engedélyhez kötötte a rendezvényszervezést, az szervezhetett bulit akit az ORI engedett, ahhoz meg (műsor)terv kellett. emlékszünk a betiltott Feró bulikra... Most itt a fene nagy szabadság, és gyakorlatilag büntetlenül fogják megúszni embereink hogy leléptek 60 millával. Éjren a szabadság.
süti beállítások módosítása